Tékozló Homár

Felesleges várakoztatás az Erste Bankban

2009.03.10. 09:20 | ge | 187 komment

Válságban lakáshitelt igénylő ügyfelekért minden bank kezét-lábát törné, nem úgy az Erste. A fiók dolgozói 1 óra várakozás után, közvetlen stílusban küldték haza Hajnalkáékat.

Gyors leszek, senki idejét nem szeretném rabolni, nem úgy, mint az Erste rémkedves munkatársa tette velünk a mai napon, azaz 2009.03.09-én. Munka után beszaladtunk a Budapest, Heltai téri bankfiókjukba, mert az az őrült ötletünk támadt, hogy jelen gazdasági helyzet ellenére lakáshitelt veszünk fel.

Odaértünk 16:55-re,előttünk volt 3 ügyfél, ebből az első kettő igen hamar végzett, a 3. kb 30 percet vett igénybe. Megérkezésünkkor úgy döntöttünk, hogy a párom marad, én meg átugrom a Raiffeisenbe, megérdeklődni, milyen lehetőségeink vannak lakásvásárlás terén.

Max. 25 perc ügyintézés után szaladok vissza az Erstébe, és azt látom, h párom még mindig áll a sorban és várakozik a hitelügyintéző kollégára.

Megbeszéltük, hogy ha már Bankcenter, miért ne mennék át a Budapest Bankba is, ugyanabban az ügyben.
Már épp a végén tartottunk a rendkívül udvarias és kedves ügyintéző hölggyel, mikor 17:54-kor megjelent a párom, mondván:
- Kibasztak az Erstéből!
- Mivan???
- Közölte a hitelügyintéző kolléga, h kérjek időpontot holnap reggel 8-ra, vagy 3-ra, esetleg egy héttel későbbre. Sajnos nekünk is nappali a munkaidőnk, de ez jelen esetben ugye lényegtelen.

18:00 előtt kilibbentünk a Budapest Bankból, és visszamentünk az Erstébe.

Ott az egyik ügyintéző kollegina megkérdezte mi járatban? Mondtuk, h lakáshitel ügyben. Majd ezt meghallva a huszonéves, rendkívül jó modorú hiteles kollégaúr közölte:

- Már az előbb megmondtam, hogy nem fogTOK beleférni.

Persze, megértjük, nincs ezzel gond, elvégre Ő is ember (AHA!), szeretne egyszer hazaérni.
DE!
Ha látom, hogy x ember várakozik, és tudom, hogy 6-ig végezni szeretnék, akkor megkérdezem, ki milyen ügyben jött, abból kalkulálok 1 mp alatt, és megmondom az utolsó x embernek udvariasan, hogy ne haragudjanak, de sajnos ma már nem tudom őket bevállalni, ne is várakozzanak feleslegesen. Nem pedig ácsorogtatom őket 1 órán keresztül, majd kihajítom a szerencsétleneket 5 perccel zárás előtt. Nem hiszem, hogy a bankoknak nem jönne jól pár adós 30-35 évre...

Tehát azt ajánlom kedves őrült lakásra vágyók, hogy ilyen akció előtt egyeztessetek időpontot a faszkorbáccsal.

Hajnalka de Frász

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemig jimmy 2009.03.10. 09:20:47

Már megint első, olvasni azért elfogom...

Dr. Kix 2009.03.10. 09:22:14

Szemét mosóporos! :) 1 másodperc

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:23:24

faszkorbács? az olyan, mint a fospunpa?

Dr. Kix 2009.03.10. 09:24:01

Egyébként ki az A Faszkorbács?

webshark 2009.03.10. 09:25:06

Micsoda hülye alkalmazott!
Amúgy erste ügyfél vagyok- tudom nem szerencsés! DE a másik ahol meg adós vagyok, az meg az OTP!

Tegezésért a neve is ideférne a baromnak!!

Amúgy az első 10ben belférttem olvasással együtt!

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:25:23

@Kix: Amúgy inkább 2 másodperc, mert az 1 kevés, akkor ugyanannyi, mint a mosóporos kollégának, tehát döntetlen. Neked a first-höz 2s kellett volna.

Ez volt a mai matekóra.

szemig jimmy 2009.03.10. 09:26:33

ELSŐ gondolatom a família kft volt...
aztán belezavarodtam :
"Odaértünk 16:55-re,előttünk volt 3 ügyfél, ebből az első kettő igen hamar végzett, a 3. kb 30 percet vett igénybe"
szóval hajnalkáék jönnének. (e)de mégse.
vajon ki furakodott még be eléjük???

milyen_Péter? 2009.03.10. 09:27:41

@A mosóporos: hát Ödön. Nem tudtad, hogy soron kívül bárki elé bemehet?

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 09:27:49

"Nem hiszem, hogy a bankoknak nem jönne jól pár adós 30-35 évre"

Szerintem most inkább a befektetőket keresik, mert egyes előrejelzések szerint még több hitel dől majd be, ami komoly problémát okok majd a pénzintézeteknek.

Ettől függetlenül nagyon bunkó volt. Szerintem érdemes bejelenteni a központba.

Én is náluk nyitottam folyószámlát és utána felhívtak, hogy kedves volt-e az ügyintéző.
Valószínűleg csak azt szerették volna bemutatni, hogy nekik milyen fontos az ügyfél:))))), de reméljük, hogy azért nem csak erről van szó.

szemig jimmy 2009.03.10. 09:29:45

@milyen_Péter?: vagy ehet hogy emese kiszúrta a férjet a konkurenciánál és összetépte a sorszámát??? Kinézem belőle...

cepulacalului 2009.03.10. 09:29:49

30-35 evre eladosodni?! E-hulye vagy? encsak 15-re adosodtam el de mar megbantam mint a hetet fiadzo kutya.

Impega 2009.03.10. 09:36:48

A bankok nagy resze abbol el, hogy x (eljenek a romaiak) felvesz y osszeget es 25 ev mulva 2y-t fizet vissza . Vagyis ez hulyeseg, nem abbol elnek, de a bevetelnek egy jelentos resze ebbol szarmazik .
Ugyhogy Erste szarjon sunt, menjen tonkre! Kapja be!

webshark 2009.03.10. 09:37:04

06 40 222 221
telecenter száma,
ha valakinek nem tetszik az ilyen könnyed hozzáállás, itt is reklamáljon.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.03.10. 09:41:32

nagyon vulgáris ez a hajnalka.

a kurvapicsába hogy merészel ide ilyen hangnemben írni? faszkorbácsot neki!!

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 09:42:42

@Impega:
Ebben igazad lenne, ha nem fenyegetné őket a hitelek tömeges bedőlése. Magyarországon az emberek megdöbbentő módon eladósodtak és most nem a nélkülözhetetlen lakáshitelekre gondolok. Egyszerűen nem értem azokat akik a fizetésük 30-40 százalékát képesek egy hosszú lejáratú autóhitelre költeni, úgy hogy bele sem gondolnak a további költségekbe.
Most pedig megy a sírás, hogy a fillérre kiszámolt családi kasszába, már nem fér bele a megemelkedett törlesztő részlet.
A plazma TV vásárlókról meg ne is beszéljünk:)))

Mylady 2009.03.10. 09:45:27

Hát én elmondanám, hogy amikor ősszel a CIB-nél lakáshitelt vettem fel, szerződéskötéskor a kb 10 perces aktus során úgy várakoztattak 1 órát(!), hogy előre megbeszélt időpontra mentem. Ráadásul az ügyintéző 1 órával későbbre lebeszélte nekem a randit a közjegyzővel, ahonnan így sikerült félórát késnem. Ott megint várnom kellett, mert nyilván ott sem az egyetlen ügyfél voltam.
Kérdezte a közjegyző, hogy átirattam a szerződés szövegét, vagy mi tartott ennyi ideig.
Mondtam neki az igazat: 2x hagyott ott az ügyintéző egy "rögtön jövök" felkiáltással egy tárgyalóban fél-fél órára.
A röhej: amíg a közjegyőnél ültem, rámcsörgött a bankos ügyintéző, hogy visszafelé lépjek már be hozzá, mert elfelejtett valamit aláiratni velem.

Egyébként nincs bajom a CIBbel, csak ez az eljárás kicsit meglepett...

maincoon © 2009.03.10. 09:47:57

a múlt héten céges bankszámláról pályázathoz bankinformációt kértem az ERSTE-től. átfaxoltam a kérelmet, majd pár nap múlva érdeklődtem, hogy mehetek-e érte. hát, az ügyintézőnek sok volt a dolga, de menjek és megcsinálja. bevágódok a bankba, kivárom a soromat és a hölgy miután áttúrta az asztalán lévő óriási papírkupacot közli, hogy nem találja a kérelmemet, menjek vissza az irodába és faxoljam már át megint. nem volt mit tenni, vissza az irodába, fax újra elküldve, majd délután ismét útra keltem az igazolásért. készen volt ugyan, csak még körül kellett hordozni aláírásokért az egész fiókban. a másik bankunk igazoláért is mentem, ott amikor mondtam kit keresek és miért, mosolyogva hozta a srác a kész igazolásokat, 2 eredeti példányban, 30 másodpercet töltöttem ott. ez a sokat szidott otp volt, nekünk nincs vele gondunk, bár a főnök privát ügyfélnek számít, biztos azért.

bekbórd! 2009.03.10. 09:48:22

"Képzeljétek, bementem az Erste fióljába, ami ugye 18 óráig van nyitva. 5 után 2 perccel odajön egy faszkorbács, hogy nem tudnak velünk aznap már foglalkozni, nem akarja, hogy fölöslegesen álljak ott. Mit képzelnek ezek, egy órával zárás előtt már kibaszkodják az ügyfeleket, vagy büdösek voltunk nekik?"

hogyaza 2009.03.10. 09:51:15

Jegyezzük már meg!!! A bank, vagyis nem! A BANK és A BANKOS ÜGYINTÉZŐ, vagy tanácsadó, vagy atyaúristen bármit, de bármit megtehet a hitelt igénylőkkel és a befektetőkkel is. És még egyet, mindenképp ő jár jobban.
A másik, meg hogy van az, hogy eddig és és ezután is, bármikor nyit egy pláza, vagy médiamárkt, vagy Lidl, vagy bármi ilyen nyugati center, ahol lehet szórni a sok sza...ra a pénzt mindíg kígyózó sorok, tömegek, verekedő vásárlók állnak fogcsikorgatva a plazmákért, a drága cuccokért stb...a gyerekek iskolázására, jövőjére meg ki tesz félre? Rosszul látom?

májgeriberi 2009.03.10. 09:54:29

A bankok megérdemlik monnyanak le, mindenféle alkusz cég nyílt jutalék reményében, és intéztek kölcsönt olyannak is akinek nem volt egy alsógatyája sem! (most már az sincs neki)
A baj az, hogy ezt a szart is annak kell megfizetni aki rendesen akarja az ügyeit intézni! Szarjanak sünt faszkorbáccsal keresztbe!

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.03.10. 09:54:58

Mi a raiffeisenbe mentünk be (mammut), számlát nyitni. Persze munkaidő után, mert mikor ér rá az ember. Az egyik dolgozó épp hazament, így egy ügyintéző maradt a pénztároson kívül. Arra vártunk egy órát, majd eljöttünk. Mondták, hogy mehetünk a szemközti (széna tér) fiókba is, bár az előbb bezár - ennek dacára, amikor nyilván már minden ügyfél hozzájuk tér be, van olyan kolléga, aki lelép 5kor (6ig vannak nyitva ott).
Ez normális??
Persze végül a széna téri fiókba kellett menjünk az egyetlen hosszú napjukon (amikor nem fél5ig, hanem fél6ig vannak). És amikor vissza kellett menjünk, mert nem ment a rendszer (??), akkor mehettünk egy hét múlva, mert más nap nem jött ugye szóba...

Dr. Kix 2009.03.10. 09:55:43

@milyen_Péter?: azt azér vágod, hogy döntetlen nincs elsőzéskor...

The Good Boy 2009.03.10. 09:58:49

Ahhoz képest hogy válság van, meg nincs pénzük állitólag a bankoknak, az elmúlt két kétben két olyan bank is (BB, meg a HSBC) akart millió feletti hitelt nyújtani (csak úgy, hátha kellene valamire), akikhez már rég nincs közünk, ráadásul már többször bankcsőddel fenyegettem meg őket az elmúlt 1-2 évben, ha nem törölnek a spam nyilvántartásból, és továbbra is küldözgetik az sms-eket, meg hivogatnak a szuper ajánlataikkal. Persze a cim telefonszám még mindig nincs törölve náluk, úgyhogy intézem a bankcsődöt:)

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 10:05:49

@hogyaza:

Pedig milyen egyszerű:

Ha a nettó fizetésünk = X
...akkor az autónk értéke < 10 x
... tv értéke < x

Így persze sokan nem érezhetnék az újautó szagot és a filmeket sem nézhetnék 150 cm-es képernyőn, de legalább nem kapcsolnák ki a villanyt.

Impega 2009.03.10. 10:06:57

@Pepe83: Persze ez igaz, de a Bankok eleg normalisan dorzsolgettek a markukat mikor boldog boldogtalan hitelt vett fel. AMugy itt ugy van, hogy elvileg lakashitelhez 30 %ban adosithatod el magad. Aztan megy a Medimarktba Plazma tv-t venni es bevallod, hogy nincs hiteled (?) sajnos ennyi eleg. Itt is van nem keves ember aki eszetlen modjara vett fel hitelt. De persze tavol allunk a magyarorszagi helyzettol. itt egy lakashitel most 4.75 es 5 kozott mozog. a havi torleszto kevesebb talan a fizeteshez merten, vagy a franc se tudja :))

lótumfaktum 2009.03.10. 10:09:04

Ez a tegezés már megint egy gusztustalan őrület.A 20 -as brancstól kissé távolabb vagyok sajnos,de a JÓ KURVA anyának mondja Akarsz még valamit? MIt akarsz?ITT nem kapsz semmit nenj a másikhoz!FIgyu nem érek rá! Benzinkút ,au.szerelő, bóótos.
Soha nem hagyom RÁ! próbálom nevelő célzattal:NEKEM SZÓLT? LEGYEN SZÍVES ISMÉTELNI! HONNAN ISMER?VOLT MÁR PROSZI?
10-ből 9 még csak meg sem szólal.el fordúl
Érden a LYUKOLIL kútnál a 18 éves bögyös csajszi:milyiken voltál?
-az éjjel maga volt alattam,hogy tegeződünk?
-Bocs
-törölve.
nevelni !!!!
önsanyargató vagyok-É?
B.örsön a médiamárktban a biztonságit majnem betakartam _ a lopvéd kapunál a telim beszokott jelezni már gyakorlott vagyok,telefon kikaocs ,vissza-minden OKÉ.
DE ez a prosztó 1 elemis rámszól:
Figyusz bajvan veled menj vissza!25 körüli 155cm vagy 55kg A FÜLHALLGATÓ EGYSÉGE ADTA A NAGYOBB SÚLYT.
Kissé fölzaklatott:figyuszoljon a....nak.
maga kúrvapecér! egyébb szép magyar szavak kiséretében tettem egykört,persze semmi jelzés . Na megnyugogott kis alúl képzett ,felűl tágított észlény ? egy szót nem böfögött. miért van, mondják a rendőrök a legképzetlenek, s még soha nem mondta egysem a mondókáját tegező viszonyban.pedig sokat meg állítanak ,remélem nem azért mint mohácsi viktóriát kedves férjével!
nem kell mindent elengedni, 1 18-as srác nyugodtam tegezhet egy 40-50-est ha az mondta!ÉN 35 ével idősebb volt kollégámat 20 évesem tegeztem a kérésére, az elején nehéz volt.
senki ne hivatkozzon az angolra az más nyelvi környezet.
EGY magára adó cég nem engedheti meg az alkalmazotnak ,hogy rossz kép alakuljon ki róla az első pillanatban.
mormáli esetben így lenne, de itt!!!!

SIKK!

Impega 2009.03.10. 10:11:36

Ne tegezz! Utalom ha tegeznek, meg akkor is ha jo par evet letagadhatok a korombol :)

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 10:15:37

Bezzeg Rómeó és Júlia megkapja a hitelt a rohadt erkélyes lakásukra.

Sünt nekik, nem is egyet, nem százat, csak a Mindenttudó tudja, hogy hányat.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 10:19:06

@Impega: Ne haragudjon kedves Uram, de lenne szives jobban elmagyarázni kérdését, mert nem értem, még akkor sem, ha ékezetet biggyesztek hozzá. Köszönöm.

maincoon © 2009.03.10. 10:21:27

a tegeződésről jut eszembe, hogy itt a folyosón van egy ... társaság, akik fiatalokat foglalkoztatnak telefonálós_bepalizós_jutalékrendszeres munkára. megyek a folyosón végig a budira és azok csoportosan ott állnak, rád néznek, majd végigmérnek - éééés még a szél sem mozdítja meg a pofazacskójukat, nemhogy köszönnének. tudom, hogy azért, mert nem tudja eldönteni, hogy magázzon vagy tegezzen, de könyörgöm, legalább próbálja meg, hogy egyszer köszön. én lennék az első, aki azt mondja nekik, hogy légyszi ne magázzál már! de még esélyem sincs erre, mert eszükbe sem jut, hogy ha már később jött ide dolgozni ebbe az irodaházba, legalább próbáljon meg a kölcsönös együttélés szabályait alkalmazva böfögni köszönésképpen. a konyhát mindig kisajátítják, ott hívogatják az ügyfeleket. a múltkor az elmosott tányéromra öntötte a poharából a vizet a köcsög, majd dühöngve kivonult hogy nincs kávéjuk, mielőtt rátudtam volna förmedni, hogy ember térjél már észhez!!!! egy rakás sünt kívánnák nekik, de félek, hogy eldugul a wc és ezt is én szívom meg...

milyen_Péter? 2009.03.10. 10:22:43

@lótumfaktum: Ebből alig értettem valamit, de nyilván az én hibám, Ön biztosan nem írt összefüggéstelen zagyvaságot.

Infomaker 2009.03.10. 10:23:02

És amikor a baromarcú mondta, hogy "Ne magázz te szemét!" :-DDD

Impega 2009.03.10. 10:24:27

@maincoon ♀: Es a zuhanyrozsas sztori bolg akkor hol is van ;)?

@EnZsolt / Vidéki Man - tekézik, iszik és ráiszik.: Ki is az a Rómeó és Júlia ?

milyen_Péter? 2009.03.10. 10:25:27

@Infomaker: "Miért, talán tegezzelek te baromarcú?" :))

elwood 2009.03.10. 10:26:05

@Pepe83: "Magyarországon az emberek megdöbbentő módon eladósodtak és most nem a nélkülözhetetlen lakáshitelekre gondolok."

Ezt nem csak a magyarok csinálták, hanem az amcsik is, sőt, azért tart itt ez a világ.

A magyarok abban voltak pénzügyi géniuszok, hogy svájci frankban vették fel a hitelt sokan 20 évre, ami rém praktikus, ha a svájci államszövetség tagjai leszünk néhány éven belül, de ez terv még lassan halad.

elwood 2009.03.10. 10:27:08

@Impega: Néni kérem, tetszikezni lehet ?

maincoon © 2009.03.10. 10:27:36

@Impega: éjszaka, amíg egy pillanatot sem aludtam, brrrrr, ismételten átgondoltam. készítek egy komplett blogot és minden számomra fontos lépcső, amit az átéltem, benne lesz. úgyhogy ehhez idő kell. ha majd csak a zuhanyzós érdekel, akkor csak arra lehet kattintani - ez a terv. de elárulom, hogy lesznek benne izgalmas részek ezen kívül is ;)

szemig jimmy 2009.03.10. 10:29:02

@elwood: ez még mindig olcsóbb mint az euróhitel
de nem érdemes gazdasági vitát rendezni
szerintem a bank feliratkozott azok közé akikhez ismételten nem megyek semmilyen pénzüggyel
az én bankom olyan ritkán kerül szóba
sikeres vagyok-e?

hogyaza 2009.03.10. 10:29:23

@Pepe83: És miért kell 50 nm-es lakásokba akkora böszme plazmákat bevágni? Nem egy panelban jártam és nagyobb volt a tv, mint a ferihegy 1. Persze hitelből! Most nézik rajta a válság híreket, és szívják a fogukat. Gratulálok! pedig nem kéne matematikusi végzettség, csak összeadás és kivonás szükséges

maincoon © 2009.03.10. 10:30:36

@milyen_Péter?: nekem meg a 'polisor' féle telefonbeszélgetés ugrott be. ott sem volt gond a tegeződés/magázódás miatt :D

szemig jimmy 2009.03.10. 10:31:38

@maincoon ♀: képek is lesznek?? :)

elwood 2009.03.10. 10:33:35

abba a bankba be nem tenném a lábamat, ahol ez történt

ha körülnéztem és valamiért ez a konstrukció kell, akkor legalább egy másik fiókba

maincoon © 2009.03.10. 10:33:44

@A mosóporos: aha, már itt vannak, csak be kellene szkennelni őket, csak még nem merek belekezdeni, mert nem tudom mikor jön vissza a főnök. elég idétlen lenne fürdőruhás fotókat szkennelgetni úgy, hogy nem tartozik kimondottan a mai munkakörömbe :O

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 10:39:37

@elwood:
Igaz, nem csak Magyarországon probléma ezt. Arra viszont kíváncsi lennék, hogy máshol is ennyire erőn felül vásároltak-e az emberek mindenféle felesleges szart mint nálunk.

Pittykapitany 2009.03.10. 10:40:47

@maincoon ♀: aki munkaidoben furdoruhas kepeket szkennel azt csak tegezni lehet. Szerintem... :)

milyen_Péter? 2009.03.10. 10:41:14

@Pepe83: hamar megöregszel, vigyázz! Csak ne kíváncsiskodj olyan nagyon! Nekünk lapos tévé kell még a vécébe is, slusszpassz, no persze hitelből!

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 10:41:45

@hogyaza:

Persze, meg örül, hogy be tudott ülni egy alapjáraton is 2 milliós új autóba, csak aztán most lehet, hogy viszi a bank.
Én soha nem vennék a fizetésem tízeresénél drágább autót.

maincoon © 2009.03.10. 10:42:19

@Pittykapitany: remélem nem arra gondoltál, hogy bejön a főnök és azt mondja tegezve, hogy a qrva anyád mit csinálsz itt munkaidőben??? :D

Pittykapitany 2009.03.10. 10:42:38

@Pepe83: Azt azert vegyuk szamitasba hogy kb. 20 evvel le vagyunk maradva a fejlettebb gazdasagu es tarsadalmu orszagoktol. Lehet 20 eve mondjuk Nemetorszagban es agyba fobe vettek az akkori slager termekeket. Trabant 601 pl. :)

staropramen 2009.03.10. 10:43:39

Sztrovacsekek!
az a baj, hogy ebből a szituból nem lehet jól kijönni. Ha a bankos egy órával a zárás előtt közölné, hogy már nem kerül sorra ma, akkor azért születne felháborodott poszt.Már látom is a címét: Egy órával zárás előtt kitessékelték a gyanútlan ügyfelet a Zweiter bankból!
Sztem érdemes lenne egy napot rászánni, szabadságot kivenni és körbejárni a bankokat,időpontokat kérni arra a napra mindenhova.

Pittykapitany 2009.03.10. 10:43:53

@maincoon ♀: neeem inkabb valami ilyesmi: "assssztakurvaaaaa" :)

elwood 2009.03.10. 10:46:13

@Pepe83: Itt megint csak az amcsik jutnak az eszembe. A "felesleges szar vásárlása" amerikai népszokás, a hitelkártya ugyancsak, és ők sem értik, hogy azt vissza kell fizetni nagy kamatokkal.

Sztem itt 40 év után ránk szakadt a jólét, és minden kell, most. Mármint ismerek ilyet is olyat is.

jusztlacika 2009.03.10. 10:47:48

Vásárlók könyve volt-e?

maincoon © 2009.03.10. 10:48:04

@Pittykapitany: leteszteljem ha visszajön??? hogy mit mond a képek láttán...

elwood 2009.03.10. 10:53:09

ha reklamál, helyezz föl egy zuharózsát az ánuszrózsájába "virágot a virágnak" felkiáltással

Impega 2009.03.10. 10:56:40

@elwood: Tetszikezni szabad kerem szepen, sot, tetszik biza ;) @maincoon ♀: Hajra!!

ferrite 2009.03.10. 10:58:34

Az is meg milyen mikor a sorszámos cetlire az van irva, hogy a hivás nem feltétlenül a sorszám szerint történik?

lótumfaktum 2009.03.10. 10:59:48

@elwood: meg lepődhetsz, ott nincs 38-41% kamatok s ha időben ott a pénzed szinte ingyér van!a segélyeseknek van problémájuk. a fogyasztás viszi a gazdaságott. csak ök kibaxtak a világgal, 100e$ házra 120e $ adtak a bankok + később felújításra ecc..
mer a bank volt kapzsi! s közben az a pénz amit a kártyára utalt a bank nem is létezett!! csak virtuálisan! a fökönyvben.
ugyan ez a kinai piac hármat adok 1gyet fizetsz ki baxikrá?

Pittykapitany 2009.03.10. 11:01:38

@maincoon ♀: ki lehet probalni. Ha magamfajta empatikus ember akkor biztosan pozitiv lesz a reakcio. Esetleg fizetesemeles. :)

ferrite 2009.03.10. 11:01:41

Mondjuk a bankrablót vita nélkül elém engedem:))

@nális coitus 2009.03.10. 11:07:06

A posztoló "párjának" elég ocsmány pofája lehet, ha bazmegozik! Gondolom ezért baszták ki :-)

elwood 2009.03.10. 11:11:47

@lótumfaktum: "s közben az a pénz amit a kártyára utalt a bank nem is létezett"

ennek utánaolvasnék, csak nem találok emészthető könyvet róla.

laikusként azt gondolnám egy bank csak olyan pénzt hitelezhet ki amit valahonnan megkapott, különben a jelenlegi forrásszűke fel sem lépne, csak az exceltábláikba beírnának eg ynagyobb számot, oszt mehet a hitel

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 11:12:17

OFF
Ha a hiteleknél tartunk és azt is nevetségesnek tartom, hogy a Provident ügyfelei azért demonstrálnak, hogy ne kelljen fizetniük a törlesztőket.

Lehet szidni a céget, valóban nem túl etikus ahogy a hitelt folyósítják, de az a réteg amelyik rájuk szorul annak két lehetősége van: vagy ők, vagy az uzsorás, és akkor 1000 x inkább a Provident.

Aki pedig a tőlük felvett pénzt nem az elmaradt közüzemi számlák kifizetésére fordította, hanem mondjuk tv-t vett az magára vessen.
ON

Impega 2009.03.10. 11:12:19

@lótumfaktum: "mer a bank volt kapzsi! s közben az a pénz amit a kártyára utalt a bank nem is létezett!! csak virtuálisan! a fökönyvben."

Igy van ez volt a legnagyobb problema, es nem az hogy 100E dolcsi helyett 120-et adtak. az mar mas kerdes. Sztem, de nem vagyok se bocsesz, se kozgazdasz.

Bit Rot 2009.03.10. 11:14:43

A bankok most BETÉTESEKET keresnek, nem pedig ADÓSOKAT.

Adósból van most sok, egy részük pedig nemsokára bedől, sajnos.

lótumfaktum 2009.03.10. 11:17:28

@milyen_Péter?:
Kedves Péter azaz milyen Péter?
"A fiók dolgozói 1 óra várakozás után, közvetlen stílusban küldték haza Hajnalkáékat."
Felvívom az Ön kedyes figyelmét ,hogy én csak erre a kiragodott részre reagáltam.
Sajnálom ha megzavartam gyomornedveinek készülődését az ebédre.
maradok továbra is tisztelettel
Lótumfaktum

elwood 2009.03.10. 11:25:27

@Impega: "az a pénz amit a kártyára utalt a bank nem is létezett!! csak virtuálisan! a fökönyvben."

Igy van ez volt a legnagyobb problema"

na ezt honnan tetszik tudni ? ez érdekelne leginkább, mert úgy gondoltam erre vannak erős szabályok.

Bit Rot 2009.03.10. 11:26:07

"Nem hiszem, hogy a bankoknak nem jönne jól pár adós 30-35 évre..."

Lehet, itt a hiba.
A bankok nem akarnak akármilyen adóst, 30-35 éves (ennyi éven át fizető) adósokat pláne nem! A 30-35 éven át fizető adós valószínűleg nagy kockázat nekik :(

Bit Rot 2009.03.10. 11:27:47

@lótumfaktum:
"mer a bank volt kapzsi! s közben az a pénz amit a kártyára utalt a bank nem is létezett!! csak virtuálisan! a fökönyvben."

Na, tényleg igaz lehet, hogy a magyarok pénzügyi analfabéták.
Ilyet legalábbis csak egy pénzügyi analfabéta ír.

Ma a pénz (mondjuk) 95%-a nem létezik fizikailag, bankjegyek formájában. De ez nem 2009-től van így, már jó ideje :-)

szemig jimmy 2009.03.10. 11:31:11

@Bit Rot: akkor menjenek szobafestőnek a bankok, abban nincs kockázat.
még hogy nem akarnak
a zannyuk valagát, aztat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 11:31:16

tegezesre reagalva csak
legalabb 2 evig nem jott ki a szamon
a haj havarju egy idosebb holgy fele

kerultem mint ofelia a dodollet
god moning, godaftenun stb
gyerekszoba
mosma nem problema, de ha otthon valaki letegez, hivata;los helyen, vagy ahol ugyintezek..........

Impega 2009.03.10. 11:32:53

@elwood: Ugyebar az sztéccben a bankok legtobb resze vagyis majdhogynem az osszes, hacsaknem az osszes resze a tozsdei bevetelekbol, fiktiv penzekbol, nem letezo ertekekbol el. Ebbol adott peznt a lakasvasarlasokhoz, tobbek kozott. Tudjuk, hogy a vilagban sokkal sokkal tobb virtualis osszeg forog a szamitogepek kozott mint fizikailag megfohato penz.

elwood 2009.03.10. 11:34:32

én akkor néztem először nagyot amikor három középkorú csajnak "Hi Guys" volt a köszönés, na itthon nem ezt tanultam

szemig jimmy 2009.03.10. 11:34:55

@hagyma: a havarjú az tegezés?
én 15 évesen voltam bajban ezzel
pedig nem is angolul
megtanultam tegezve magázni
"hogy vagy jani bácsi?" stb...
mindenki komálja

elwood 2009.03.10. 11:36:29

@Impega: ott is van "jegybank szerepét betöltő FED" ami szabályozza a pénz mennyiségét

lótumfaktum 2009.03.10. 11:36:40

@Bit Rot:
Nem bank jegyről beszéltem, ha nem arról,hogy én ki állitok egy csekket 100ft-ról ,el adom 110ft-ért s így tovább!! nincs mögötte FEDEZETTTT!!
Ez történt!!
én sem a nemzetibankban dolgozom,kicsit lejebbb. azért nem FÉLKÖRMÉRNÖKként.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 11:36:43

en ezt ertem hogy mindenrol amerika tehet
meg ok is mondjak
nem vagyok egy kozgazdasz, de azt nem ertem miert lett otthon rossz, hogy itt bedolnek a lakashitelek
onnan hiteleztek ide, marmint europabol?

ja engem meg bankbol sose hajtottak el
ha latjak hogy ido van mar az ajtonban szolnak, ma nem fog menni
igaz nem nagyon jarok bankba de ma mennem kell
majd idoben rakeszulok

elwood 2009.03.10. 11:38:30

@lótumfaktum: akkor valaki megveszi 110 Ft-ért az nem fedezet ?

Impega 2009.03.10. 11:38:48

Itt majdhogynem mindenki magazodik. A szomszed gyerek fiatalabb, de magazodunk .Fonokomet tegeznem kell, de utalom. Marmint hogy tegezzem. Aposnak eletemben egyszer mondtam hogy szia, pedig tegezodnuk, amugy meg Jo napot! Hogy vagy? Apu magazza a szuleit. En tegezem oket.

Impega 2009.03.10. 11:40:45

@elwood: Nagyszeruen mukodott :/

óðinn 2009.03.10. 11:40:47

Én is Ersténél akartam lakáshitelt felvenni. Az ügyintéző hölgy hosszan bizonygatta, hogy nekem nem jár az a hitel, azokkal a feltételekkel, ahogyan én azt állítom. Végül átmentem egy másik bankhoz, szó nélkül megadták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 11:41:19

@A mosóporos:

hat tulajdonkeppen csak koszones de tegezve

kard73 2009.03.10. 11:42:47

@elwood:
Nézz fel az "eleg.hu"-ra, töltsd le a "Money Masters I-II"-t és jobban megérted. Alapmű.

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.03.10. 11:43:56

Ajjaj, nekem is kéne valami kecót venni, de ezek után hova forduljak? Ez most komoly random kínzó kérdés. Szerintetek? Le is szarom, ha letegeznek, csak kaphassak valami jó konstrukciót. Lakatoskolompár Banktól nem jó.

lótumfaktum 2009.03.10. 11:45:26

@elwood: amit eldtam 100-at nincs!!
a 110 az enyém !
de jön a csavar ! ÖN!! is alad nekem 110-ért 100-at. a könyv OKÉ .A SEMMIT kihelyezzük a pöcs ügyfélnek Ö majd befizet valós $-.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2009.03.10. 11:46:12

A bankoknak most éppenhogy nem jön jól az adós 30-35 évre.

A válság hatására most szigorítanak és csak annak adnak pénzt akinek amúgy is van.
No meg persze a kihelyezhető tőke is kevés.

A lényegi részben persze ettől még igazatok van.

elwood 2009.03.10. 11:47:15

@hagyma: "nem vagyok egy kozgazdasz, de azt nem ertem miert lett otthon rossz, hogy itt bedolnek a lakashitelek
onnan hiteleztek ide, marmint europabol?"

én sem vagyok közgaszdász, de első körben jött a hitelpiaci része, mivel az amcsi pican eltűnő pénz (bedőlt bankok, és még bedőlő adósok) hiányzik a piacon, ami a (bizalmatlansággal együtt, hogy ki fog még bedőlni) óriási mértékben felhajtotta a kamatokat, és nem csak ottmivel ez a piac már globális. magas kamat mellett a magyar államadósságot sem lehet olyan könnyen finanszírozni mint eddig ezért dőlünk be nemsokára.

most a második hullám jön, mivel nincs olcsó hitel senki nem vásásol lakást és autót vagyis sorra bedőlnek az építőcégek és az autógyárak, majd ezek beszállítói, majd a csőd miatt kirúgott emberek sem fogyasztanak tovább etc.

Pepe83 (törölt) 2009.03.10. 11:47:53

@Bit Rot:
Pont ez volt az amerikai ingatlanpiaci válság oka. Sokan vettek fel hitelt ingatlanokra, a bankok pedig szívesen adtak, hiszen a fedezet (vagyis maga az ingatlan) értéke folyamatosan nőtt. Azzal azonban nem számoltak, hogy ez a növekmény pont a könnyű hitel folyósítás következménye.....ez a lufi durrant ki most:)))

Jetstream 2009.03.10. 11:49:41

Szép nőiesen beszél a párod!

elwood 2009.03.10. 11:51:02

@kard73: "Nézz fel az "eleg.hu"-ra" nem összeesküvéselméletekre voltam kíváncsi, hanem a tankönyv szerinti működésre

2009.03.10. 11:51:10

Gyertek inkább izomtiborhoz, ott jobb posztok vannak.

lótumfaktum 2009.03.10. 11:51:53

@elwood: hozzá téva AMERIKA ki szívja a szabad pénzeket a piacról mert OBBAMI PRÓBÁLJA ÉLÉNKÍTENI AZ OTTHONI PIACOT . mi meg még jobban szívunk.

kard73 2009.03.10. 11:52:13

@elwood:
Ja igen. A FED az magán cég, nem állami.

Inaktívak Pártja 2009.03.10. 11:55:43

@Pepe83: "ez a lufi durrant ki most:)))"

Nincs semmiféle lufi meg válság sem, hát nem látjátok?
Az egyedüli értelmes lépés az lenne a kormánytól, ha:
- segélyeket, nyugdíjat növelne, hogy az emberek tudjanak vásárolni
- még több embert foglalkoztatna a közszférában
- megkönnyítené az áru- és lakáskölcsönfelvételt akár állami támogatással
- ezáltal megnőnének az adóbevételek
- az adókulcsokat megnövelné, na de azt visszaosztaná az embereknek segélyek formájában
- a robin hood adót kiterjesztené minden nyereséges cégre
- kölcsönt venne fel az ország

Inaktívak Pártja
A többség velünk van!

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.10. 11:57:59

lószart, mama. velem az fhb játszatta el a bohócot. 4,5m-et kértem tetőtér-beépítésre. minden csodálatos, előzetes hitelbírálat világcsúcs, no problémó. beadtam minden papírt, tervdoksit, tullapot, költségvetést és kihívtam az értébecslőt is. ez fájt 125e-be. a becslés után felhívtak, hogy annyit mégsem adnak, csak 3,1m-et. indok: a hitelbiztosítási értéke a háznak már nem annyi, mint két hete(!) volt. kértem két nap gondolkodási időt, de másnap felhívtak ismét: bocsi, csak 2,8m és mutassak fel 40%-os beépítettséget az első részlet folyósítása előtt.
na, itt küldtem el őket a jka-ba. sün, papucs, vascső.

zsukimuki 2009.03.10. 12:00:36

úgy tűnik a lakáshitel minden banknál nehézséget okoz, a külkerbanknál vettem fel, és akadt pár kérdésem...gondoltam ha már úgyis ott vagyok megkérdezem a kishölgyet...nagyon kedvesen azt tanácsolta hogy abban a fiókban érdeklődjek ahol felvettem a hitelt!!!
mivaaaaaaaaaaaan!?!?!?

ladislaus 2009.03.10. 12:01:46

Bankcenter? Erste, BB, Rafi??? Mivan???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 12:02:09

@elwood:
ertem en ezt meg nem is
europa adta a lovet csarli braunnak hogy hazat vegyen?

na haggyuk egy bocsesznek ez magas mint nyulnak a loracs

betépett felhasználó 2009.03.10. 12:02:54

akkor most elmagyarazom:
a "- Már az előbb megmondtam, hogy nem fogTOK beleférni." ugy ertendo, HOGY NEM VAGYTOK HITELKEPESEK PAJTIKAM!!!

mas kerdes?

Impega 2009.03.10. 12:06:00

@betépett felhasználó: de meg nem is beszeltek, honnan tudna hogy tudnak e nekik hitelt adni vagy sem? Te betepett, tessek kijozanodni

Pittykapitany 2009.03.10. 12:09:50

@Impega: Szerintem ez az uj hitelbiralati rendszer. Akit "kibasznak" az Erstebol de megis visszamegy az nem hitelkepes. De legalabbis nem nooormalis. En kornyekere sem megyek Odoneknek.

betépett felhasználó 2009.03.10. 12:12:20

Aki, mikozben feleseget lecovekelteti a sor vegere, osssze-szlalomozza a kornyek konkurens bankjait - nem is kell a homlokara irja, hogy HITELKEPTELENsegben szenved.
Ismerem az ilyent, tele a vilag veluk. Csak azert hazasodnak, hogy 1. asszony fizuja dobbja a csaladi zsebet, 2. asszony allhasson sorvegere $t kunyizni
3. asszonyt....

Teddy Bagwell (törölt) 2009.03.10. 12:20:40

erste hitellel az ember sikeres nem lehet

Gumidomino 2009.03.10. 12:23:32

nem értem. válságban nem az lenne minden bank álma, hogy minél többen rakják be a pénzüket és növeljék a betétállományt, mint hogy ők maguk is hitelt vegyenek fel és továbbadják majdmegadomra? azért vannak a tíz-tizenegy százalékos betéti kamatok (legtöbb banknál külső forrásból érkező pénzre).

ettől függetlenül az erste szarjon sok-sok sünt és az én szopatásomért is bűnhődjön. csak ezt akartam mondani.

redriot77 2009.03.10. 12:26:46

"Válságban lakáshitelt igénylő ügyfelekért minden bank kezét-lábát törné,"

A tavalyi évben kb. minden magyar bank rekordnyereséget ért el. A válság miatti költségnövekedéseiket simán továbbhárítják a meglévő ügyfeleiknek.

Ugyanakkor minden politikus arról beszél, hogy így-meg úgy segíteni kell a bankokat.
Segítsen rajtuk a halál:
1. a bankok robbantották ki a válságot
2. rekordnyereségük van
3. a törlesztőket felbaszták a csillagos égig, az a bevétel nem elég segítség?

qmatch 2009.03.10. 12:27:05

én egy ízben hitelügyben azon csodálkoztam, hogy a legeslegutolsó bankos csicska is mennyire fel tudja venni AZT a fajta testtartást és modort, amiért fegyvert rántanék, ha lenne. pedig csak egy kis bérrabszolga, lehet, hogy azóta ki is rúgták már... de olyan stílusa volt, de olyan... - talán ezt tanítják nekik a tréningen?
na, majd most megellenek kisebb tőggyel is - ahogyan azt nagyanyám mondogatta szegény

redriot77 2009.03.10. 12:29:00

Egyébként ősi szabály, hogy az kap könnyen lakáshitelt, aki be tudja bizonyítani, hogy nincs rászorulva a hitelre. :)

_Thomas_ · http://csajblog.hu 2009.03.10. 12:31:37

Inaktívak pártja:

"Az egyedüli értelmes lépés az lenne a kormánytól, ha:
- segélyeket, nyugdíjat növelne, hogy az emberek tudjanak vásárolni
- még több embert foglalkoztatna a közszférában"

- a közszféra így is telített, és mi, kedves adófizetők fizetjük a 6. számú könyvelőnénit a polgármesteri hivatalban, aki még most is "old school" könyvel.

"- megkönnyítené az áru- és lakáskölcsönfelvételt akár állami támogatással"

Hogyan is indult ez a válság? USA bankok fűnek-fának adtak hitelt ...

"- ezáltal megnőnének az adóbevételek"

Azáltal hogy becsődölnek a cégek, és munkanélküli segélyekre kell költeni az adópénzeket? hmm...

"- az adókulcsokat megnövelné, na de azt visszaosztaná az embereknek segélyek formájában"

Adókulcsok növelése? Így is itt a legmagasabbak az adók a környezetben, ezeket igenis csökkenteni kellene, versenyképtelenné teszi az országot már ez az adókulcs is!

"- a robin hood adót kiterjesztené minden nyereséges cégre"

Hogy ugyanezek a cégek elhúzzanak Szerbiába vagy Romániába?

"- kölcsönt venne fel az ország"

Kölcsönökön élünk, de a kamatokat lassan már nem tudjuk fizetni...

bambi77 2009.03.10. 12:31:38

Ne menjetek a bankba, tárgyaljatok inkább hitelügyintézővel, neki ugyanis érdeke,hogy nála/vele kössél hitelszerződést, ellentétben a bankfiókban ülőkkel. Így jó eséllyel lesz kedves lesz és segítőkész és rögtön több bank dolgát is elmeséli. Ez persze még nem menti az Erste-t, tényleg iszonyat bunkók, én is próbálkoztam személyesen. Viszont a telefonos hitelvonalon meg egy nagyon korrekt és okos hölgy volt. 1-1.

qmatch 2009.03.10. 12:37:17

@redriot77: tökigazad van
ezek síbolták el a lóvét, a politika meg végig asszisztálta az egészet - ja, kérem kezdődött a bankkonszolidációval, majd helyet cseréltek a f@sz két végén, és folytatódott a viphitelekkel, szóval egyengették egymás sorsát rendesen.
aztán kitalálták, hogy a leglehetetlenebb mesterséges öszefüggéseket hozzák létre a globális pénzpiacon, és ezzel úgy összekuszáltak mindent, hogy a végén már ők sem tudták, ki kitől függ... már csak néhány pofátlan, hatalommániás barom kellett homokszemnek az egyébként is bonyolult gépezetbe, és kész lett a baj. az elveszett(????!!!!!!!!!!!!) pénzeket meg be kell hajtani, tűzzel és vassal, ha kell: vérrel. nem igaz, hogy az elveszett tőke csak előre kalkulált kamatnyereség volt. az igaz, hogy a várható kamatnyereség terhére iszonyatos pénzeket szakítottak MÁR MOST. telhetetlen balfaszok - pedig az ő érdekük is lett volna, hogy nyugodtan maradjanak, mert az általuk kreált fejőstehén szépen csendben fosta volna még a pénzt évszázadokon át...de nem! megszédültek, elbaszták.

É2I 2009.03.10. 12:44:18

@_Thomas_:

Irónia, az lesz a megoldás!
FONTOS!!!!

É2I 2009.03.10. 12:48:38

@hagyma:
Már volt.
FONTOS!!!!
Jump!

Breki77 (törölt) 2009.03.10. 12:49:27

Hitelt csak a lúzerek vesznek fel. Pláne a mostani gazdasági káoszban.

Határozott Szándék (törölt) 2009.03.10. 12:52:38

@hagyma:
"nem vagyok egy kozgazdasz, de azt nem ertem miert lett otthon rossz, hogy itt "
ezt mi sem értjük.

Col.Maybourne 2009.03.10. 12:55:38

@redriot77: En probaltam ket eve, eurohitelt szerettem volna felvenni, meg lakast befektetesnek. Mindenhonnan elzavartak. Azert euroban, mert abban kapom a fizut, igy nincs arfolyamkozkazat. Nem adtak, pedig 7 szamjegyu forintban a nettom. Es olyan szinten zavartak el mindenhonnan, hogy le is tettem az egeszrol...

maincoon © 2009.03.10. 12:56:02

@bambi77: én már tárgyaltam hitelügyintézővel...
azt a hitelt akarja eladni, amelyiken a legtöbb jutaléka van. nálunk ez nem jött be, mert átláttunk rajta, de hány embernél sikerült ezt alkalmaznia, félnék ha megmondanák...

egyébként meg tisztelet a kivételnek, ha van...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 12:56:55

@É2I:
akkor mondom en is
1/ kezet labat torne hogy adosa legyen 30 evre
muhhhaha mondana a klaszikus villanyszerelo
a bankok azt szeretik ha penzt viszel nem ha kersz
2/ha en lakashitelt akarok akkor nem 5-tol-6-ig rohangalok mint pok a falon a bankok kozott
3/ a "parom" kifejezest utalom de ez maganugy es mar mondtam nehanyszor
parja a gerlenek van
4/ a kibasztak es a faszkorbacs csunya szo ha postolok lehetoleg kerulom az alkalmazasat mert nem lesz jo hatassal az olvasokozonsegre
5/ Hajalka, asszm Ti meg egy darabig nem kaptok hitelt
6/ en mongyuk nem is kerek, Marynek jo a berlemeny
7/ igen ez nem hulyeseg, ha lakast akarsz venni nem baccpacskert elotte egyeztessel idopontot a faszkorbaccsal

szemig jimmy 2009.03.10. 12:57:25

nincs káosz
heti hetesbe megmondták két hete
ez csak hülyítés
belenézel a tükörbe reggel
azt mondod:nincs válság
egész nap erre gondolsz
este iszol egy sört
másnap kezded előről...
ja, híreket nem nézed! ez FONTOS!!

redriot77 2009.03.10. 12:57:32

@Breki77: ha más tünet nem lenne, csak a 310+ EUR és a 200+ CHF, akkor ez lenne a jó időpont devizahitelt felvenni. A hitel forintösszege most jóval kevesebbet ér devizában. AKi felvett egy lakáshitelt X forintra mondjuk tartozik 40.000 frankkal. Aki most venne fel X forintért hitelt, már csak 30.000 frank lenne a tartozása.

Lehet hogy ennyire azért nem egyszerű a helyzet, de gyenge forint esetén érdemesebb belevágni a devizahitelbe.

Sajnos a gyenge forint mellett van egy tehetetlen kormányunk, egy államcsőd felé sodródó gazdaságunk, és egy általános recesszió, megszűnő munkahelyek tízezrei - ilyen helyzetben már tényleg meggondolandó az egyéni eladósodás.

szemig jimmy 2009.03.10. 12:59:39

@redriot77: ezt mondták amikor 290 volt az euró is...

maincoon © 2009.03.10. 13:01:11

bementem a vágó által hirdetett irodához
elmondtam mit akarok
csaj gondolkodik, majd ajánl egy bizonyos terméket egy bizonyos banktól
nekem nem tetszik, elbizonytalanodok
kérdem: más banktól nincs ajánlat?
hááát, a többi nem fog jól minősíteni
hm???
erősködöm, nézzük meg mégis
nnnnna, jóóóó, nagy nehezen beüti az adatainkat az adósminősítő programjába
óóóó, micsoda véletlen, mégis csak jók vagyunk, kezes nélkül, a meglévő ingatlan a fedezet, normál bérekkel, semmi extra kívánság
akkor hogy is van ez?????
az biztos, hogy feléjük sem megyek többé
inkább intézem magam azzal a bizonyos bankkal az ügyletet, majd, még nem most.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.10. 13:07:09

@redriot77: azért messze van még az államcsőd, de jó úton haladunk, vagyis sodródunk, ahogy a tökéletesen ideillő szót használtad.

elwood 2009.03.10. 13:19:35

@hagyma: "europa adta a lovet csarli braunnak hogy hazat vegyen?"

nem. lényegében az ázsiai országok adták, de ez egyátalán nem számít. nekünk az számít, hogy most mennyiért tudjuk eladni a magyar állampapírt, ahhoz, hogy a most lejáró adósságokat fizetni tudjuk.
A válasz, hogy szarul illetve egyátalán nem, és erre jön most rá a gazdasági hullám ami a második kör.

elwood 2009.03.10. 13:22:17

@lótumfaktum: "amit eldtam 100-at nincs!!
a 110 az enyém !
de jön a csavar ! ÖN!! is alad nekem 110-ért 100-at. a könyv OKÉ .A SEMMIT kihelyezzük a pöcs ügyfélnek Ö majd befizet valós $-"

ez még nem kerek. a második ügylet végén ott vagyunk nulla egyenleggel és egy-egy 100-as slejfnivel, ebből nem tudunk kölcsönadni többet

fokukac 2009.03.10. 13:32:24

Arra az apró tényre szeretném felhívni a poszt-író figyelmét, hogy a jelenlegi gazdasági világválság 2007-ben kezdődött Amerikában, és a leánykori neve ún. "credit crunch" volt.

Credit crunch - azaz nincs hitel.
Likviditásszűke van, ez van, ebbe bele kell törődni. Nincs kihelyezni való tőke.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 13:36:27

@fokukac:
nekem meg naponta jonnek az ajanlatok creditre
egyet visszamondtam telefonon mert mar feet is felszamoltak, pedig hozza se nyultam es konyorgott szinte a no, hogy felemeli a creditet 10000-re es csk 20 dollart fizessek most be
nekem nem kell nekem meg vannak a bejaratott bankjaim
remelem nem mennek csodbe
kapkodas itt is van, az latszik
sok bank el fog verezni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 13:38:35

de meginkabb a credit cegek,amik nem egyenloek a bankkal csak szerzodnek
mi jol vagyunk
en es Mary
igaz 8 eves kocsijaink vannak es nincs plazma tv-nk

Breki77 (törölt) 2009.03.10. 13:50:43

@redriot77:
Agresszív malacka meglátja a nyulat. Hozzávág egy palacsintát. Mire a nyúl:
- Ez szándékos volt?
Malacka:
- Nem lekváros.

Én tisztában vagyok azzal, hogy most "érné" meg hitelt felvenni. Vegyed. Aztán ha kibassznak az állásodból vagy a pasidat, akkor meg fizessd vissza a hitelt. Max úgy érné meg, ha a felvenni szándékozott összeg már most is a rendelkezésedre áll. De ezt nem nézem ki belőled. Ugyanis aki egy délután 3 bankban érdeklődik hitel felől, annak biztos, hogy nincs meg rá a fedezete. :)

É2I 2009.03.10. 13:51:53

@hagyma:

A 3. ponttal _teljesen_ egyetértek, de tulajdonképpen a többivel is.
Az biztos, hogy mostanában nem kell csodálkozni, ha valaki már ránézésre se kap hitelt.
Az említett korbácsot a letegezésért én is felajánlanám, de még ott hejben.

/kicsit off
Pont tegnap láttam a tv-ben egy huszon egy-két éves nyálasszájút, aki egy jó ötvenes embernek magyarázta, hogy az nem úgy van ám, hogy elúszott a nyúgdíjra megtakarított pénze. Mert majd lejáratkor hű de fasza lesz. Csak azt nem értette a kötsög, hogy már nincs ezer éve az ürgének, és már a tőkét is megdézsmálta a befektető. Persze érdekes módon a tavalyi évet extra nyereséggel zárta az a befektetési szarkupac. Csak ugye az ügyfelek, hát ők nem. Milyen érdekes.

Breki77 (törölt) 2009.03.10. 13:55:20

@hagyma: Én most vettem át pár napja az új autómat és 127 centis plazma TV-m van otthon, a tehermentes családi házamon pedig ott figyel az új parabola antenna. A hétvégén vásárolt Westie kiskutyánk pedig odahaza játszik a várandós feleségemmel. Pedig nekem nincs 7 számjegyből álló nettó fizetésem mint @Col.Maybourne: -nak.

_JoE_ 2009.03.10. 13:58:24

@lótumfaktum:
komolyan kérdezem, hogy mi a baj a tegezéssel?

Vagy talán nem lehet tegezve kifejezni a kellő tiszteletet?

Vagy magázódva nem lehet sértegetni a másikat?

Nem szégyen a fejlődés, és remélem előbb utóbb a mi szép magyar nyelvünk is elkorcsosul annyira, hogy ne kelljen szerencsétlen fiataloknak "bunkóvá" válniuk, mert nem tudják eldönteni az íratlan szabályok közül, hogy rájuk most mi vonatkozik?

Láttam én már 50 évesnek kinéző 20 éves srácot. és 30-mak kinéző nőt is! nakkor melyiket tegezhetem le annélkül, hogy megsérteném?

Ha én igazán meg akarok sérteni valakit akkor magázom le igazán!

Ja és a mostani hozzászólásombn se nem tegeztem se nem magáztam senkit! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 14:01:54

@Breki77:
Te sikeres vagy
mi szerenyen elunk
de tenyleg
az en fizetesem 4 szamjegybl all sajnos
a Mary-e is
ez van
es eszunkbe sincs hazat venni
a tv-t meg a kocsit lehet lecsereljuk ha lesz ra fedezet
mongyuk kocsit vadiujat 10 perc alatt vehetnek itt a sarkon a GM-nel 3654 honap hitelre nulla befizetessel
de nem kell

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 14:04:59

@_JoE_:
ez neveles kerdes
egy 20 eves srac ne tegezzen le az utcan mert ne
a fiam osztalytarsa aki alig tobb mint husz ne merjen magazni mert seggbe rugom/ persze varja meg meg beigerem a seggberugast az elso magazas utan/
ezt erezni kell, hogy mikor OK mikor nem
maganeletben, boltban, kozlekedesben,hivatalban
aki nem erzi annak meg ugyis hiaba magyaraznam

Impega 2009.03.10. 14:16:50

@hagyma: Az enyem is negy szamjegyu es nem 9999 :) Pedig hej de jo lenne! Annyiert nem is Homaroznek egesz nap. De igy... Amig fonokod ugy csinal, mintha jol fiztene, addig Te csinalj ugy mintha jol dolgoznal

Balance Of Power 2009.03.10. 14:18:20

@_JoE_: Egy velem egykoru (30-35 kozotti) ferfi bankugyintezot valszeg tegezni fogok en is. Not nem biztos. Noknel nem tudom, hogy van.
Egy ejjel-nappaliba, hentesuzletbe, sorozobe lepve fiatal sracot es csajt is tuti tegezni fogok.
De hogy kit nem fogok tegezni, azt ennel sokkal nehezebb osszeszedni.
Mint a Markos-Nadas-fele Katonadologban: Akkor te most nem magazol On vissza engem?

Balance Of Power 2009.03.10. 14:19:47

@Col.Maybourne: De miert is nem adtak meg? Ez zsebbe jovedelem vagy hivatalosan?

Breki77 (törölt) 2009.03.10. 14:27:21

@hagyma: ja, az enyém is 4 számjegyeből áll. Annyit kapok óránként :D

Impega 2009.03.10. 14:27:30

@Balance Of Power: Markos Nadasban Hagyma a nyero.

En alpbol magazok. A 20 eveset is. Engem meg alapbol fisszategeznek, amit alapbol utalok. Ez alap, nem?

_JoE_ 2009.03.10. 14:28:57

@hagyma:
Az igaz, hogy nevelés kérdése!
De tegezve könnyebb szót érteni!

Íme egy vicc a példa kedvéért:

Magázva vagy tegezve?

A főnök aggódik a beosztottja miatt, mert délben mindig elmegy valahova, 14:00 órakor megérkezik, és újra leül dolgozni. Felbérel egy detektívet, hogy kiderítse, mit csinál közben.

A nyomozó másnap jelenti:

– János ismét elhagyta az irodát, beszállt a kocsijába, a házához hajtott és bent lepihent. Utána megebédelt a hűtőjében talált ételből és lefeküdt a feleségével. Ezután elszívott egyet a legjobb szivarjai közül és visszajött dolgozni.

– Én már azt hittem valami baj van. Ez nagyon egészséges!
– Khm... Megengedi, hogy tegezzem?
– Természetesen.

– Akkor elmondanám még egyszer: János elhagyta az irodát, beszállt a kocsidba és a házadhoz hajtott. Ott megebédelt a hűtődben talált ételből. Ezután lefeküdt a feleségeddel, elszívott egyet a legjobb szivarjaid közül, és visszajött dolgozni.

É2I 2009.03.10. 14:30:59

@Balance Of Power:
Markos-Nádas:
- Tegez!
- Cseszd meg, akkor se tudom!
:D

Breki77 (törölt) 2009.03.10. 14:33:24

@_JoE_: Éljen hagyma, éljen nyúl! :D

É2I 2009.03.10. 14:33:58

@_JoE_:
Ez kérem a magyar nyelv szépsége.

De, amiről fent szó van az az _illem_.
Abban pedig foglaltatik, hogy a nálad idősebbet, és a nőket első körben magázni illik. Ha ezt nem tartod be náluk bezony bunkónak néznek, ha akarok, ha nem.

É2I 2009.03.10. 14:34:57

Jav: "ha akarod, ha nem"

Píter 2009.03.10. 14:45:23

Az ERSTE BANK EGY VICC! voltm ott pár hónapja... az ügyfelek tanácstalanul, egymás elé pofátlankodva stb. várakoznak, ugyanis NINCS SORSZÁM kiosztó automata!!!!!! nem tudni ki jön, hova menjen, és csak bpn 3 nagyobb bankjukban is ezt tapasztaltam, szal ez 1 rakás szar, nem egy bank...

misztral 2009.03.10. 14:48:36

@_JoE_: Én sajnálnám, ha kiveszne a magyar nyelvből a magázás. Szerintem mindegy, hogy 50-nek néz ki a húszéves, vagy 20-nak az ötvenéves - felnőtt ember felnőttet akkor tegezzen, ha volt alkalmuk összetegeződni.
Az angolban nyelvtanilag ugyan nincs magázás, de nagyon nem mindegy, hogy Joe-nak vagy Mr. Brownnak szólítunk valakit.
A franciák előszeretettel magázódnak: munkatársak is, két ismeretlen húszéves is, após a vejével is...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.03.10. 14:58:47

Nem vagyok én sem közgazdász, de ha már a válságot beszéljük itt ki, íme az én verzióm, cáfoljatok meg:
- Állampapírok eladása hosszú futamidőre 1,5,10 évre 10% 15% 20% kamattal 100eFt címlettől
- Autópályaépítés, metró, 100Milliárd feletti beruházások - államosítás
- segély közmunkáért minden munkára képes igénylőnek
- kedvezményes fiatal munkaerő foglalkoztatás (30 éves korig), járulékkedvezmény 2,4,6,8 órát dolgozni vállaló gyesen lévőknek (meglévő juttatás marad, de a kereset természetesen normálisan adózik) ugyanez nyugdíjasoknak is
- szociális juttatások -> étkezési jegy, üdülési csekk kiterjesztése MAGYAR GYÁRTÁSÚ termékekre és szolgáltatásokra azaz vegyél magyar tejet, húst csak ezekért a jegyekért de akár vehetsz Suzukit is vagy internetet.

ennyi... a poszthoz kapcsolódóan:
Az Erste egy töketlen banda: befektettem náluk egyéves fizetésem (azaz nekem baromi nagy összeget) egy olyan portfólióba amiben vannak vegyesen állampapírok, ingatlanok, tőzsde. Még a válság előtt 3 évvel. Egyetlen százalékot sem tudtak produkálni 1,5 év alatt, pedig nem éppen pénzügyi zseni osztálytársam (műszaki terület, de 4 éven át rólam puskázott) 3 hónap alatt keresett 10%-ot tisztán részvényekkel. Akkor szerintem elvárható lett volna, hogy 5x annyi idő alatt legalább a felét produkálják. De nem. több mint 10x rosszabbak mint egy amatőr.

Balance Of Power 2009.03.10. 15:12:25

@manci20: Maradjon a magazas -maradni is fog-, de azert az az extrafaszsag kategoria, hogy 20 ev utan magazodok a velem egyidos kollegammal meg magazom az anyosomat. Kulturalis kulonbseg ide vagy oda.
Mondjuk nekem gyerekkori trauma volt, hogy mig apamek tegeztek a szuleiket, anyam es a noverei magaztak az oveiket. Ezert azokat a nagyszuleimet nem tudtam soha rendesen megszolitani - igazabol a mai napig furcsa az egesz. Szoval lehet, ezert vagyok tegezesparti. De valo igaz, sok modoros kozepkorunal ez eroltetett, mert fiatalosnak akar latszani - majd en is olyan leszek ;)))

Balance Of Power 2009.03.10. 15:13:48

@_JoE_: EZ zsenialis, az egyik legjobb vicc, amit eletemben hallottam, minden szempontbol.

Impega 2009.03.10. 15:15:26

@Balance Of Power: De mostmar hogy kibeszelted ezen traumaidat, azert igy mar jobb nem ;) Fel a fejjel.

lótumfaktum 2009.03.10. 16:22:27

@elwood: de hogy nem ! ez a lényeg a semmiből pénzt csinálni!
@_JoE_: azt ,hogy Maga nem haszlható -enyhe sértés.ÖN közelebbi .
"Ja és a mostani hozzászólásombn se nem tegeztem se nem magáztam senkit!"
TÖKÉLETES részemre így is lehet!
Itt a homáron csak vicből használtan az ÖN megszólítást,a nönek gondoltakat mégés ezután sem fogom tegezni. ki tudja ki SE hány?
A vicc nagyon életszerű ismerős a sétett?

_JoE_ 2009.03.10. 16:23:18

@Balance Of Power:
egyetértek veled!
Főleg a "szülő-nagyszülő-tegezés-magázás" okozta későbbi problémákkal...

Cikkhez még annyi:

Egy biztonsági őrnek (tisztelet a kivételnek)-akik nem a modorukról híresek és ugye nem is azért vannak ott, hogy nyájaskodjanak- meg simán beleféhet ettől még csúnyább figyelmezetés is, az értetlen ügyfeleknek felé, zárás előtt pár pecel! Mostanában minden ügyfél egyben potenciális bankrabló! Miért ne lehetne ingerült szerencsétlen őr, hiszen egyszer már elküldte őket és ők mégis vissza mentek zárás előtt kicsivel!

Col.Maybourne 2009.03.10. 16:38:48

@Balance Of Power: Abszolute hivatalos. Azert nem adtak meg, mert en EUR-ban akartam es nem CHF-ben. Legalabb 5 helyen jartam, vittem szep kulfoldi adoigazolast, mindent. Aszontak jo-jo, de miert nem akaorm CHF-ben. Mondtam: arfolyamkockazat miatt. Aztan az ikszedik probalkozas utan feladtam. Inkabb mentem hazai (belga) bankhoz. Erdekes modon nem is volt semmi problem...

elwood 2009.03.10. 16:45:09

@lótumfaktum: "de hogy nem ! "

na ezt jól bebizonyítottad. most már világos.

lótumfaktum 2009.03.10. 16:57:20

@elwood: túl hosszú ma már ki írtam magam a tegeződéssel, ,meg megint voltam fallabdázni kuncéval-nem akarja bevenni a ciánt ,pedig mondtam néki nem fog fájni!

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.03.10. 19:00:27

Úgy illene, hogy ha mondjuk azt írják ki, hogy 6-ig van nyitva, akkor az 5 óra 59 perckor érkező ügyfelet kiszolgálják, akármikor kerül sorra. Ha a munkaidejük miatt csak 6-ig dolgozhatnak, akkor írják ki azt, hogy fél 6ig vannak nyitva.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.10. 20:52:26

@Peti817172M:

hat akit bengednek valahova az ajton azt onnantol el kell latni tetszik nem tetszik

ennek megoldasar tobb lehetoseget hasznalnak
fel oraval elotte nem engednek be
aki bemegy az mar OK
vagy elzavarjak a turoba

nick kapitány 2009.03.10. 20:54:12

Azt, hogy időre megyünk egy bankba 30 – 35 évet befolyásoló döntés miatt nem tartom olyan kritikusnak! Bár a saját hitelemet már rég két éve törlesztem, de ha jól emlékszem Én is időpontra mentem első alkalommal és vagy egy órát eltartott!

Eliot Vance... 2009.03.10. 23:29:55

@nick kapitány: egyetértek...
valószínűleg így gondolta az ügyintéző is, ezért ajánlotta fel a későbbi időpontot
"kalkulálok 1 mp alatt"-> na itt jön le az hogy a postolónak fogalma sincs arról hogy miként lehet az egész apró kérdésekből órás beszélgetéseket kreálni, magyarán soha nem tudod előre hogy kivel mennyit kell majd foglalkozni.
amúgy eléggé kiszínezettnek tűnik a sztori, itt valószínűleg inkább arról lehet szó, hogy egy elkényeztetett p***a kikérte magának hogy nem nyalták körbe a s***ét.
arról meg persze fogalma sincs hogy mit kap ezután az ügyintéző, még akkor is ha a sztorinak a fele (sem) igaz, mert nyilván az ügyfélnek fognak hinni (hiszen ő az első...)

Gumidomino 2009.03.11. 08:09:56

@Eliot Vance...:
megnyugtatlak, az ügyintéző semmit nem kap.
nem az ügyfél az első. hanem a profit.

milyen_Péter? 2009.03.11. 08:29:51

@lótumfaktum: Ennyiben maradunk. Tisztelettel: m. Péter

Fortresse 2009.03.11. 09:11:53

Drága Hajnalka! Csak az Erstét ne!!!!!!
Náluk vagyok ügyfél, de amint tudok, menekülök! Eddig kétszer játszották el, hogy átalakítás/átépítés miatt nem találják a tértivevényes levelemet.
8 hónap különbséggel.
Nagy ívben tesznek rád, ha már elkötelezted magad feléjük.

Palkovicsné 2009.03.11. 14:52:50

faszkorbács... királyság, tetszik... amúgy meg pon'leszarom!

Eliot Vance... 2009.03.11. 18:22:38

@Gumidomino: én is egy bankban dolgozom, igaz nem fiókhálózati részen, de tapasztalatból tudom hogy egy magára valamit is adó cégnél az ilyen dolgokra ugrik a főnökség. és ez tipikusan az a szituáció, amit nem lehet sehogy kivizsgálni, vagy az ügyintézőnek hisznek vagy az ügyfélnek. általában az ügyfélnek.
aki ilyenkor persze kibaszott nagynak hiszi magát, hogy most jól megmutatta hogy vele nem lehet packázni, és vitt egy kis színt a szánalmas kis életébe.

Cinnn 2009.03.11. 20:53:25

Nekem viszont nagyon jó tapasztalataim vannak az Erstével. Igaz, leginkább a vidéki fiókjait látogatom szinte naponta, de ott hiba nincs. Nagyon kiváló szakemberekkel volt dolgom, akik gyorsan, hatékonyan, ügyesen, szimpatikusan dolgoznak. Nagyon pozitív. Sajnálom, hogy egy-két ügyintéző miatt az egész bankot így lehúzzátok. De hát ez az általánosítás. Szóval nem tudok azonosulni a negatív élményekkel hál'Istennek!

Cinnn 2009.03.11. 20:59:16

És még annyit: azért ha valaki jelzáloghitelt akar felvenni, akkor valóban ne 10-20 percet szánjon rá, "munkából kiugorva", hanem szánjon rá kellő időt, és ne zárásra menjen a bankba... Egyébként pedig sehol nem örülnek az embernek, ha zárás előtt két perccel ugrik be egy durván félórás történetre. Ha meg fél órával korábban már nem engednék be az embereket, akkor meg az lenne a baj. Szóval ha sapka van rajtuk az a baj, ha nincs, akkor az...
Ez a tipikus magyar mentalitás...

Navarone 2009.03.13. 10:27:20

Igaza volt a bankosnak! Máskor legyen szíves érdeklődni a tisztelt hiteltfelvevő! A banknak is van munkaideje!!

Nyakigláb 2009.03.14. 11:12:08

Szerintem Hajnalka szövegkörnyezetéből ítélve eléggé eltúlzott állítás, h "kibaszták a bankból" ...
s nem hiszem, h ez a "sározás" lenne a megoldás. valószínűleg ha megfelelő hangnemben megkérdezték volna, h meddig kell várni, úgy is válaszoltak volna.. ráadásul mindenkinek ezer problémája van a mai gazdasági helyzetben, elég bunkó viselkedés lett volna, ha az ügyintéző a nála ülő ügyféltől megkérdezi, h "elnézést, de meddig kell még önnel foglalkoznom, mert mások is várnak".... valóban ezt kellett volna tennie?!
próbáljon meg Hajnalka is lehúzni napi 10 órát úgy, h mindenki azt hiszi ő a legfontosabb, s b.mit megtehet az ügyintézővel.
nem 1 beszélgetést hallgattam már végig, ahol jogtalanul sározták az ügyintézőt...s kénytelen volt szerencsétlen végighallgatni a kiabálást, ahogy a bankokat szidják, s vele együtt őt, amiről nem is tehet. nem feltétlenül mindig a legközelebb állóból kellene bűnbakot csinálni..

mandamanda 2009.03.14. 12:47:03

"Kibasztak az erstéből"...
Tipikus kizárólagosan ügyfél szempontból kimondott mondat. A történteket "elszenvedő" feleség és férj maguk közölték, hogy bizony munka idejüket követően keresték fel a bankot. Tehát ők már végeztek aznap. A bankos dolgozó egyértelműen az utolsó pillanatig dolgozott. Egy-egy hiteltárgyalás bizony hosszúra is elnyúlik, ha az ügyfél tájékozatlan... ki szeretne zárás után még legalább fél órát ott tölteni a munkahelyén 10 órás munkaidő után??? Gondolom a férj és feleség sem szívesen tenné... gondoljanak csak bele. Természetesen számukra az a legegyszerűbb, hogy "nagy májerként" leírják a történteket egy ország-világ előtt, mert manapság ugye már úgy vagdalóznak a panaszos ügyfelek a 'megyek a pszáf-hoz és Juszt-hoz' mondatokkal, mintha ez hazafi kötelesség lenne... Nevetségesnek tartom, hogy nyilvános blogban kell egy fáradt, 10 órája dolgozó ember mondatát kifigurázni, mert nyilván nem tessékelte ki a kolléga az ügyfelet fizikai kényszerrel vagy trágár szavakkal. Gratulálok a házaspárnak, amiért beállít egy bankot negatív fényben nyilvánosan, és amiért esetlegesen megróvásban részesítteti a dolgozót bankon belül... karrierekről és életekről beszélünk... Van egy házapsár, akik természetesen azt gondolják, ők az egyetlen ügyfelek, akiket ki kell szolgálni... Ők vajon fogadták volna saját magukat fordított helyzetben??? A feleség szóhasználatát elnézve, kétlem!!!
Az erste egy tökéletes bank, soha semmilyen negatív élményem nem volt. Mindenki kedves, segítőkész volt velem, lakáshitelemet is 3-4 hét alatt megoldották, azóta is bármilyen problémával fordulhatok a tanácsadómhoz és készséggel segít mindenben.
Nézzünk már mélyen magunkba és gondoljuk végig, hogy mi mit tettünk volna az adott helyzetben...
Mielőtt blogokat kezdünk írni, képzeljük magunkat a dolgozó helyébe és nézzünk a lelkiismeretünk mélyére...
Annyira fontos lejáratni egy embert???
Ja... és nézzük már meg, hogy a blog írója mikor írta a levelet... délelőtt 9 óra után... blogozgatunk munkaidőben??? Agyon dolgozta magát, látom... Ilyen hozzá állással nem hiszem, hogy kedves blog író úr túlórázott volna hétfőn este 6 után...
Ennyit erről!!!

mandamanda 2009.03.14. 21:30:43

Úristen...
Most értem a hozzá szólások végére...
Mennyi "a Cibnél ez volt, az OTP-nél ez volt, az Ersténél ez volt, a Rafinál meg ez volt" hozzá szólást olvastam negatív élményekkel.

Annyira könnyű vagdalózni, ócsárolni, kritizálni, elitélni...

Nézzen már szét mindenki a maga munkája háza táján és az írjon ide, aki világ életében mindig az ügyfelekért és a munkáért élt!!!! Ja, akkor senki nem írna ide, bocs...

Szánalmas mindenki, aki itt szidja a bankokat. Bezzeg ha hitel kell, akkor könyörögni tudnak. Ha a papírokat kell bevinni a bankba, akkor meg nem iparkodnak. Ha valami nem oké, akkor rögtön az ügyintéző a hibás, függetlenül az ügyfél trehányságától és hazudozásától is...

Mindig a bankost kell bántani, igaz???
Szánalmas a 180 hozzászólásból legalább 150. És ráadásul fogalmuk sincs arról, hogy egy hitelügylet mennyi energiát és időt vesz el... pláne, hogy egyszerre 10-20 anyag is halmozódik 1-1 tanácsadó asztalán... az persze senkinek nem fordul meg a fejében, hogy az említett tanácsadóknak a tanácsadások után túlórában kell a hiteleket rögzíteni, ugye??? Hajnalka, az Önök hitelét is munka idő után rögzítik majd más bankban, mert munka idő alatt nem fér bele... Bizonyíték erre az Önök által leírt mondat: 16:55-kor mentünk be és 3-an várakoztak... vagyis a tanácsadó nem a napi újságot olvasta, hanem DOLGOZOTT!!!! Zárás előtt 3 hiteles ügyfelet kiszolgálni 1 óra alatt... elismerésem a tanácsadónak!!!

Felháborít továbbra is a blog írójának bátorsága...

renugard 2009.03.17. 00:38:15

Egy másik bank azonnal megadta a hitelt.
Aztán egy év múlva a huszadik felszólítás után, a fizetni nem hajlandó kedves ügyfél méltatlankodása ellenére, a végrehajtó elárverezi a lakást.
Ezt szimplán felelőtlenségnek hívják, amire nemrégen hívta fel a bankok figyelmét a kormány és a PSZÁF.
Amúgy meg a kedves ügyféllel már egyszer közölték, hogy azon a napon már nem tudnak foglalkozni az ügyével, így sziveskedjen másik időpontban befáradni. Aki mindezek ellenére visszamegy, az értelmi képességeiről tesz tanubizonyságot.
Mindenesetre hamár a tegeződő formulát sértőnek érzi a posztoló, azért a kedves párját meg kéne kérdezni, hogy milyen stílussal érdemelte ezt ki.
Én 15 éve vagyok az Erste ügyfele(na, meg a Postabanké), de ez az egyetlen bank, amelyik minden helyzetben az én igényeimnek megfelelően és maximális tisztelettel kezelte az ügyeimet.

máki 2009.03.17. 08:44:29

@Nyakigláb: itt Hajnalka. a kérdésem: ott voltál? szted vettem volna a fáradtságot, h írjak ide egy levelet, ha nem érzem kritikán alulinak a bánásmódot? pláne úgy, h másnap külföldre kellett utaznom üzleti ügyben? hidd el, én is dolgozom napi 10 órát, mégsem vagyok következetlen és arrogáns.

máki 2009.03.17. 08:54:20

@mandamanda: nem igazán értem a felháborodásod, hiszen ha 180 kommentezőből 150 ócsárolja a bankokat, akkor lehetséges, h nem az ügyfelekkel van a gond, vagy tévednék?

Cinnn 2009.03.18. 20:02:04

máki! Vagy nem fordulhat elő, h az emberekben erős a csordaszellem? Nem jellemző manapság, hogy ha vki elkezd hőzöngeni, akkor a sok buta nép betársul és együtt kiabál, toporzékol? Én egyre gyakrabban látok ilyet sajnos. Azt sem tudják mi a bajuk, ész érvekkel és tényekkel nem tudják alátámasztani a dolgokat, de hőzöngenek. Szóval teljesen egyetértek mandamandával és nyakiglábbal. (Kíváncsi lennék mit szólt volna az az ügyfél, akit otthagyva a tanácsadói pultnál, odamegy hozzád az ügyintéző, hogy elnézésüket kérem, de ma már nem lesz önökre idő... Lehet most annak az ügyfélnek a levelét olvasnánk, hogy micsoda paraszt az az ügyintéző, hogy elszaladgál mindenfelé, csak vele nem foglalkozott...Vagy ha rajtatok kívül még huszan bemennek a fiókba, akkor mindenkihez szaladjon oda, hogy nem lesz rátok idő??? Vagy hogy gondolod? Tényleg érdemes az embernek magába szállni...)

Fogyasztóvédő 2009.03.19. 00:19:27

Tegnap találtam az egyik blogon egy nagyon jó és igaz anyagot. www.vallalkozokszovetsege.blog.hu
Kaptak a mocsadék bankok a pofájukra.Végre egy szervezet, aki adott nekik.
Ime:

Itt a piros, hol a piros - avagy mi történik a BAR-listásokkal


A Vállalkozók Szövetsége álláspontja az, hogy Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét nem azért alapította valamikor a magyar állam, hogy bankvédő hivatalként tetszelegjen, a pénzügyi közélet amúgy is kétes hírnévnek örvendő porondján.


A válság váratlanul érkezett, de kapóra jött a hazai bankrendszernek, hiszen a társadalomnak az a fele, amely boldogulni szeretett volna, hitelt vett fel az elmúlt években, hogy a vállalkozását gyarapítsa, ingatlant vagy autót szerezzen. Mindezt nem csak a kényelem okán, de az előrelépés lehetőségeként is vállalták az adósok: ennek persze mély társadalmi okai vannak, mert egy magyar tömblakás ára jelenleg 183 havi minimálbérért ill. nagyjából 107 havi átlagbérből vásárolható meg. Egy átlagos, új, családi autó (nem luxuskategória) „mindössze” 42 havi minimál- ill. 25 havi átlagbérből már megkapható.


Tavaly szeptember óta hallgatjuk, hogy válság van, a világ hitelpiacai egyre nehezebb helyzetbe kerültek, fel kellett vásárolnia az amerikai kormánynak a legnagyobb bankokat, hogy az emberek a befektetéseiket biztonságban tudják, mert ha nem, még nagyobbra nő a válság és a bizalmatlanság.


Igen, halljuk, látjuk, olvassuk. De a PSZÁF nem lép „akcióba”: mintha Csipkerózsika-álmát aludná a felügyelet, el van foglalva azzal, hogy egyes ügyeket vizsgál (amely fontos a szereplőknek), de az össztársadalmi érdek, miszerint a bankok üzleti magatartása mélyen hátrányos és pénzügyileg ellehetetleníti tömegesen az embereket, mintha észre sem venné. Miközben már kiderült, hogy a világ „gazdagabbik felén” a bankok a tőkeinjekciót arra fordították, hogy vezetőik megjutalmazzák magukat, mert hiszen „olyan jól dolgoztak, és hát ezért jár is a bónusz”.


Néhány tény:

Egy átlagos magyar bank vezetője minimum 100 millió forintot keres évente a juttatásokkal, bónuszokkal stb.

A rendszerváltás után, de a 90-es évek közepétől bankokban volt a legmagasabb az átlagkereset, és ebben a szférában lehetett a legtöbb, időnként rekordnyereséget realizálni.

A megkötött blanketta-szerződések számtalan helyen sértik az adósok jogos érdekeit a bankok/pénzintézetek érdekeit előrehelyezve.


PSZÁF tehát tűrte, hogy a BAR-listások száma az egekbe ugorjon, és lassan minden tizedik felnőtt lakos szerepeljen e listán, miközben felmerülhet az emberben néhány kérdés.

- Vajon a PSZÁF mindezt azért tűri, mert a legtöbb döntéshozó vezetője hivatali állása előtt maga is bankár volt, majd a későbbiekben - a jól kereső pénzintézeti szféra - vissza várja „hű” fiait?

- Vajon a PSZÁF számára ezek a blanketta-szerződések miért elfogadhatóak?

- Vajon a PSZÁF vezetősége megkezdte a magyarországi bankok és tevékenységük széles körű átvilágítását, hogy megismerhető legyen az adott bank valós pénzügyi helyzete? A megszerzett éves rekordbevételek és nyereségek elkönyvelése után – ilyen hirtelen – miért lett bajban a hazai bankok meghatározott része?

- Vajon a PSZÁF a rosszul gazdálkodó bankok vezetőit elszámoltatja, mielőtt és miután a bank felveszi a magyar adófizetők pénzét?

- Amennyiben a bankok számára csökkentik a kamatokat, akkor – amellett, hogy árfolyamveszteség címén a törlesztőrészleteket megemelik – miért kell az adósoknak – a szerződés egyoldalú módosítása mellett – még kamatokat is emelni? Persze tudjuk, hogy az egyoldalú szerződés ezt megengedi, de a PSZÁF miért tűri?

- Vajon a bankok vezetői miért gondolják azt, hogy nekik nem kell felelősséget vállalniuk a gazdasági kockázataikért (miként más vállalkozóknak - igen)?

- Nem várható el egy pénzintézettől, hogy megkérdezze ügyfelét: „Kedves ügyfelünk, Ön 20 évre vett fel hitelt, gondolt arra, mi lesz, ha 10 vagy 15 év múlva beteg, munkanélküli stb. lesz? Miből fogja fizetni a hiteltörlesztést?”


A bankrendszer sajátosságait nézhetjük más megvilágításban is: a mindent az ügyfelekre terhelő bankrendszer esetenként az aktuális kormányzatot zsarolja, miközben újdonsült „királycsinálóként” a következő kormányzatot próbálja saját sugallatra felállítani. Ahogy bennfentes budapesti körökben mondják mostanában: úgy tűnik, Felcsuti megegyezett az alcsútival.

Ahelyett, hogy a bankok az anyacégeiket szolgálják ki, a bankok és a bankrendszer mai vezetőinek legfontosabb feladata az ország 1,3 millió vállalkozásával, valamint 10 millió lakójával megegyezni a hitelek mérséklésében, a törlesztések türelmi idejének ügyfélbarát kezelésében, törekedni a forint megvédésére, elvárható, hogy beindítsák a hitelezéseket is.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF tisztségviselőit, hogy kezdjék meg és folytassák le e körben a vizsgálataikat, elvárja, hogy a magyar bankok ne merjék egyoldalúan módosítani a szerződéseiket, vállalják a jelenlegi helyzetben a saját üzletük kockázatát, ne hárítsanak át minden költséget – jogtalanul - a hitelfelvevőkre, és tevékenységüket tisztességes üzleti magatartással folytassák.


A Vállalkozók Szövetsége felszólítja a PSZÁF vezetőit, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a bankok törvénytelen szerződésmódosításai ellen. Kényszerítsék ki bankoktól a tisztességes kamatláb meghatározását.

Lépjenek fel a banki „uzsorakamatok” ellen, és - szükség szerint- azonnal vonják meg az ezt használó bankok engedélyét. Egyetlen bank se kérhessen a jegybanki alapkamat duplájánál több kamatot a kiadott hiteleire.

A PSZÁF tisztségviselőinek pedig végre el kell kezdeniük a fogyasztó- és vállalkozásbarát magatartást bevezetni a gyakorlatban, és az elé kerülő ügyekben ilyen módon eljárni.

Elvárjuk, hogy a PSZÁF a továbbiakban a bankok bevételeiből különítsen el egy alapot, mely a banki hitelek károsultjainak szervezete számára juttat pénzeszközöket, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a pénzintézetek ellenében.


A Vállalkozók Szövetsége programjában szerepel a pénzügyi kultúra és az öngondoskodás is, melyekről – iskolai keretek között – kell hallaniuk, tanulniuk a fiataloknak, hogy minimalizálni lehessen azoknak a számát, akik később belekerülnek ebbe a pénzügyi mókuskerékbe.

Info: www.vallalkozokszovetsege.com

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.07.08. 12:24:36

Erstében nekem is volt pontosan ugyanilyen élményem (igaz, nem lakáshitelügyben vártam), Erzsébet körúti fiók. Az Erste egyszerűen botrányos. Eddig még csak kétszer törték magukat értem, amikor kétszer sikerült annyira felbaszniuk az agyamat a tökörészésükkel, hogy megmondtam, ha nem lesz meg a dolog hipp-hopp, akkor viszem a számláimat át máshova. Mit tesz Isten, ennyi kellett, és mindkét alkalommal helyből ment minden.
süti beállítások módosítása