Tékozló Homár

Adatvédelem T-módra

2009.03.12. 00:03 | szily | 55 komment

Ferenc gyanúsan nagy telefonszámlát kapott, aztán felidegesítette magát a feleslegesen elkért adatokon, hogy a végén másnak küldjék el a részletes számláját. Mindennapi T-pöfögés, hogy rutinosan induljon a csütörtök.


Eddig csak olvastam a blogot, bár tavaly a kábeltévé lemondás röpke egy hónapos kálváriáját már majdnem megírtam.Most ismét a T csoporttal gyűlt meg a bajom. Múlt hét pénteken kiküldték a vezetékes telefonszámlát, ami meglepően sok lett, és alapvetően a T-Mobile hívásokra fordított összeg tűnt soknak. Nekünk ugyanis van egy Oda - Vissza Plusz kedvezményünk, amivel ez a vezetékes szám, és 4 T-Mobile-os 890,- Ft-ért beszélhet egymással egész hónapban. Mivel a feleségem otthon van, és egy levegővel is rengeteget tud beszélni, így megéri, hogy anyukáját, apukáját ezen opció mellett hívja. A feleségem állítja, hogy más T-Mobile-os számot nem hívott, vagy legalábbis ennyit biztos, hogy nem, meg azokat inkább T-Molbile-os mobiljáról hívja.
Mondom, akkor ügyfélszolgálat, de a fent említett kábeltévé lemondási mizéria miatt összeszorult gyomorral, nekiláttam hívásrészletezőt kérni. Meglepően gyorsan (kb. 5 perc alatt) eljutottam egy ügyintézőhöz, aki miután ismét elkérte a telefonszámomat (ezt minek, amikor előtte bekérik az automatán, hogy arról a számról hívom-e, amelyikkel kapcsolatban ügyet akarok intézni?), majd ügyféljelszó bizonyos karaktereinek bediktálása után, közölte, hogy tud ingyen küldeni hívásrészletezőt, de ki használja a telefont? Mondom mi. Azért, mert adatvédelmi okból nyilatkoznom kell, hogy a híváslistán az utolsó 3 szám is látszódhat. Mondom, rendben nyilatkozom, elvégre adatvédelem, az adatvédelem, az meg fontos.
Egész héten vártuk a postást, hogy ha gond van, akkor tudjunk reklamálni, még a fizetési határidő lejárta előtt. (Ja az a lehetőség nem működött, hogy az ügyfélszolgálatos megnézze, azok a bizonyos számokon kívül is volt-e annyi hívás)
Pénteken telefonált egy úriember az I. kerületből (mi a XVIII-ban lakunk), hogy az Ő csekkje mellett volt a mi hívásrészletezőnk, az övét meg külön borítékban küldték ki neki. 3 napja próbálja utolérni az ügyfélszolgálatot, de nem ment, és most jutott el odáig, hogy felhívjon minket.
Még péntek este hívtam az ügyfélszolgálatot, elvégre adatvédelem az adatvédelem, és az összes kód, meg azonosítás, meg egyéb baromság után, ne küldjék már ki az én telefonálási szokásaimra vonatkozó adatokat egy vadidegen embernek! (Még a vezeték nevünk sem hasonló, bár az övé is V betűvel kezdődik, de azért gondolom még mindig több előfizetője van a T-Home-nak Pesten, hogy a kezdőbetűk azonossága elég legyen egy cseréhez! Vagy tévedek, és már ennyire kevés a vezetékes telefonok száma?)
Kövezzetek meg, de 14 perc után (mivel nem jutottam el az ügyintézőig) feladtam és elmentem lefeküdni aludni.
Ma (szombat) délelőtt viszont a munkahelyemről sikerült elérnem az ügyfélszolgálatot. Persze most is még az automatának be kellett pötyögnöm az otthoni számom, és mi volt a hölgy első kérdése? Mi az otthoni telefonszámom? Majd elkérte az ügyféljelszót, ezután elmondtam mi történt. Kérdése: Kézzel írt boríték volt? Mondom nem tudom, mivel az a szemét posta a borítékon levő címre küldte, nem nekem! Mindenfélét nézett a gépben, majd elnézést kért, és mondta küld egy másikat. Majd megkérdezte, hogy hozzájárulok-e hogy az utolsó három számjegy... tudja, adatvédelmi okból. Amikor itt elröhögtem magam, ő is elgondolkodott. "Tudja nekem ezt meg kell kérdeznem." Mondtam, hogy jelen esetben ezt akkor sem kellett volna. Itt gyorsan elköszöntünk egymástól, most várom a postást! :-)
További szép napot és jó hétvégét!

Fecó

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lótumfaktum 2009.03.12. 00:09:56

EZ érdekesebb!!
honvédség!

1. miért költ a HM 25 milliót a Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatására?

2. kell-e nekünk évi 143 millióért Honvéd Művészegyüttes?

3. Tudta-e, hogy csak az idén több mint 23 milliárdot költünk a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátására?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

4. Hallott-e már a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségéről, amelynek támogatására 5 milliót irányoztak elő, miközben a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége kénytelen beérni rongyos 4,7 millióval?

5. Gondolta-e, hogy a HM további (bizonyára nélkülözhetetlen fontosságú) társadalmi szervezetek támogatására további 60 milliót szándékozik költeni?

6. Tényleg el kell költeni az idén is több mint 8 milliárdot a Katonai Felderítő Hivatalra és további 2,5 milliárdot a Katonai Biztonsági Hivatalra?

lótumfaktum 2009.03.12. 00:12:39

3 DIKMÁNN

mindenki horkol-szuszog? vót mán ilyen?

Stiel 2009.03.12. 00:19:20

Ez így morbid. Talán majd kérdezze meg akkor, ha tényleg adnak is az adatvédelemre.

Én személy szerint az ilyen bakikért is elvárnám, hogy fejek hulljanak. Sajnos ennél durvábbak is simán lemennek...

csviktor 2009.03.12. 00:39:17

egész pontosan ez az közepes kár, mert személyes adat bizalmassága sérül:
hu.wikipedia.org/wiki/MeH_ITB_12._sz%C3%A1m%C3%BA_aj%C3%A1nl%C3%A1s

lótumfaktum 2009.03.12. 00:49:56

AZ ERSTE törölve !!???
CENZURA!!!
Nyeljen egyben kohinor 2B ceruzát!

Megdobbent 2009.03.12. 02:05:39

No, ahogy nezem az enyem lesz az elso bejegyzes, es olvastam is boven :) Szoval kivancsi lennek a boritekra is, ha az I keruleti ember megorizte, bar mindenkepp hulyeseg, inkabb a boritekolasnal volt a gond. A T meg ugyebar nagy sunbarat :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.12. 02:31:38

na bumm
a multkor volt az a bekamarozott udvar
arra is aszontak, ha nem csinaltal rsszat meg orulj is neki
haTe is , ha nem hivtad osama Bin Ladent,
Bokros Lajost
a Moszadot
Rackevet
Edet
vagy Repulos Gizit
akko' no problemo

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.12. 02:35:27

sot, ha a holland IKEA
a nagykorosi onkormanyzat es a Centrumparkolo a hivaslistadon van
az bonusz

esef 2009.03.12. 06:44:18

Kb. 3 hete kellett befáradnom az egyik T-Pontba, mert át kellett írni a TV előfizetést a nevemre (nagyanyám még a háború előtt szerződött egy kis szolgáltatónál, amelyet jó régen megvett a Matáv, majd lett belőle T). Kétszer másfél órát voltam bent (+ a szokásos fél óra sorban állást) mire sikerült...

É2I 2009.03.12. 07:19:16

Összekeverték borítékolásnál, nagy cucc.
De ez a bepötyögöm a számot, aztán üi. is elkéri, tényleg roller. Magyarán a bepötyögés csak időhúzás.

Az nem lett volna egyszerűbb, ha elküldetett a számlát, valamilyen úton a másik ügyféltől?

Gumidomino 2009.03.12. 07:37:03

Ferenc,
jobb ha szólsz az I. kerületi úriembernek hogy figyelje a borítékokat.

De én is hívlak ha én kapnám meg.

Impega 2009.03.12. 08:01:06

Olyan hosszu :( Amugy se lenni mit hozzaszolnom; ugyhogy Jo Reggelt Mindenkinek

Fairy Girl 2009.03.12. 08:15:22

Ja én is arra gondoltam volna első körben, ha én kapok egy ilyen idegen levelet, hogy szépen feladom a jogos tulajdonosának. Amúgy meg tényleg poén az adatvédelem jóváhagyása után rossz helyre postázni :)

maincoon © 2009.03.12. 08:19:19

én ezen az álmos reggelen elolvastam és a történet megírásával biztos megvártam volna, hogy a második alkalommal megküldött hívásrészletező ezúttan tényleg jó helyre érkezik-e. mert most igy nem tudok aludni majd...

egyébként ha van erre valami elektronikus szolgáltatás, akkor biztos nem keveredik el az imádott postán. gondolom van ilyen, nem?

maincoon © 2009.03.12. 08:21:45

én egyszer a nőgyógyászati rákszűrési eredményem mellé (kórházban személyesen átvett, lezárt borítékban) megkaptam egy idegen csaj lombikprogram miatt levett hormon-véreredményét...
hazamentem, szerencsére volt a városi telefonkönyben száma, felhívtam, eljött érte és jót dumáltunk :)

hanzs 2009.03.12. 08:22:35

Marha egyszerű a dolog, a borítékológépnél történhetett valamilyen akadás, dupla laphúzás vagy ilyesmi. Ha jól emlékszem a T-csoport A/4-es méretű ablakos borítékban küldi ezeket a cuccokat és a nyomtatványok meg úgy vannak kialakítva, hogy a címzett neve kerül a kis ablakhoz, tehát ha eléhúz egy lapot mondjuk a részletezőnek a gép, akkor simán másnak megy ki az anyag.
Lehet a T-nél panaszt tenni, lehet el is ismerik a hibát, max lekötbérezik a nyomdával aki nyomta ( de ez is necces, mert nem fognak egy küldeményért vacakolni), aztán kb ennyi.
Nyomdai munkáknál simán benne van évi több 10 millió küldemény esetében ez a hibafaktor.

Kellemetlen, de ez van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 08:29:38

"A feleségem állítja, hogy más T-Mobile-os számot nem hívott"
Hm, én ezt nem hinném el...

De a sztori jellemző a T-re, ezúton is gratulálok a kiszart süncsaládhoz.
Akár azt is elhinném amúgy hogy tényleg nem az asszony beszélte le a pénzt hanem hogy összevissza számláz a T.

Secnir 2009.03.12. 08:30:33

van még, aki elcsudálkozik a T-series hülyeségein???

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 08:31:52

@maincoon ♀: Ó, milyen esetkben alakulnak ki baráti kapcsolatok :D

milyen_Péter? 2009.03.12. 09:17:31

Több lett a poszt, de cserébe működik a cenzúra. Egyik szemem sír, a másik nevet.

A félreküldés megeshet akármilyen céggel. Emiatt ezt kár volt kiposztolni. Egy hívásrészletezéssel hogy lehet visszaélni? Hacsak nem valami pszichopatához került és bele akar bújni az emberünk bőrébe, de erre kicsit az esély.

hiszti 2009.03.12. 09:26:36

Van másik?
Akkor azt kérem leközölni.Most.
cak-cak

Tipikusbalek 2009.03.12. 09:30:57

Jelentem 497-re zuhant a Tcom a budapesti tőzsdén! A post hatása ez?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 09:35:37

@milyen_Péter?: Cenzúra? Na, kivágták valamid?
Amúgy a post szerintem kifejezetten kevesebb.

@hiszti: Van, én is küldtem egy okmányirodásat tegnap, csak azt nem rakják ki...

@Tipikusbalek: A Homár keze mindenhová elér!

hiszti 2009.03.12. 09:43:54

@ColT: "A Homár keze mindenhová elér"
Akkor vágjon már nyakon valakit, hogy új post szülessen...

milyen_Péter? 2009.03.12. 09:52:07

@ColT: nem az enyémet. Vagy csak fura egybeesés, hogy ez a poszt is már itt van egy ideje és mindössze 29 komment érkezett? Nekem valami nem stimmel. Tegnap omlottak a posztok, előző napokon meg átlag 1-2. Ma reggel is már megvan az első, pedig ilyenkor szokott az első kikerülni.

Valami akkor sem stimmel. Meg zsuki is eltűnt. :(

elwood 2009.03.12. 09:52:23


félreküldtek egy papírt, ebből lett egy poszt, hogy közben a háború és békét kiolvastam pihenésképpen

az asszony sokat beszél, de csak a szülőkkel, .... persze ...

a papírt gyorsabban megkapod ha elkéred az első kerületi szerencsés nyertestől

a megoldás, elkövetni valami bűncselekményt, ezáltal 17 bűnözővédelmi ombudsman fog az adataid biztonságán őrködni

elwood 2009.03.12. 09:53:23

pedig most zsuki a soros az új posztért

dehiszezénvagyok 2009.03.12. 09:54:56

Én az MKB-nél kötöttem egészségpénztáras szerződést. Amikor kiküldték az általuk is aláírt/lepecsételt szerződést, a saját papírom mellett ott volt még egy nőé is, minden adattal (telszám, befizetni kívánt összeg, munkahely, stb...). Mikor felhívtam az ügyfészolgálatot, csak annyit mondtak, hogy hú, akkor én most tépjem szét a másik szerződést, neki pedig kiküldenek még egyet. Szóval ennyit az adatvédelemről itt is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 09:58:25

@milyen_Péter?: Egy ideje kevesebb a komment az igaz, de már hetek óta.
Mondjuk pl. én sem értem rá annyira, mások meg gondolom megunták a moderálást meg az uncsi postokat.

staropramen 2009.03.12. 10:03:20

Ferenc Sztrovacsek!
Azért arra, hogy a feleséged azt állítja, hogy nem telefonált máshova-ne vegyél fel nagyösszegű hitelt.
Saját példából tudom, hogy ha szóváteszem a magas telefonszámlát, családom mindhárom nőtagja esküszik a nagy fehér kutyára hogy ő a mult hónapban nem is használta a telefont.
Csak , hogy tudd.

szemig jimmy 2009.03.12. 10:11:45

@lótumfaktum: ezért fennmaradtál??
@milyen_Péter?: a post olyan mint a tőzsde. Néha meglódul...:)
Látszik hogy még friss a kapcsolat zsukival. lesz ez még így se :)

Impega 2009.03.12. 10:12:36

@staropramen: Na na! Akkor egyszeruen ismerd be, hogy Te voltal. A tenyek azok tenyek :).

É2I 2009.03.12. 10:14:36

@milyen_Péter?:
/off
Hát nem régen járhatsz erre. Volt egy idő mikor rendszeresen nulla óra körül kerültek ki a posztok. Gondolom attól függ szily, garbiseszter, jackyl hogy dolgozik.

Én még mindig első vagyok pár poszttal ezelőtt szilynél. Pedig köztudott, hogy nem szereti az elsőzőket :). Írta is, hogy az elsőt bennhagyja, aztán egy párat gyomlál. Nyilván, ha úgy tartja kedve. + Azt vettem észre, hogy néha szépeket kavar a blogmotor is.

Ja és Coltnak is igaza van, unalmas poszthoz sokkal kevesebb még az off is.
/on

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 10:16:35

@É2I: Szerintem időzített postokról van szó :)

"Írta is, hogy az elsőt bennhagyja, aztán egy párat gyomlál. Nyilván, ha úgy tartja kedve. "
Jó régen volt :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.03.12. 10:19:13

@staropramen: a feleségem ilyenkor még azt is képes letagadni, hogy van vezetékes telefonunk. Szerinte nincs is, ő nem látta, de ha látta is, nem használta. Ha netán használta, akkor is csak ingyenes számot hívott és azt is csak röviden.

milyen_Péter? 2009.03.12. 10:31:50

@É2I: igen, ez valóban régen így volt. Régebben nem írtam, csak read only volt a státuszom. Egy ideje azonban túláradt bennem a közlési vágy, ezért írogatok mindenféle baromságot.

Eszerint ez normálisnak tekinthető. (mármint az, hogy kevesebb a komment és a posztok is össze-vissza kerülnek ki)

Impega 2009.03.12. 10:38:35

@milyen_Péter?: Persze, aztan meg megkoveznek minket ha offolunk

milyen_Péter? 2009.03.12. 10:41:40

@Impega: ha brian-esen köveznek meg, akkor vállalom: Jehova, Jehova.

De most komolyan: lehet 30-40 komment után még mindig ontopik lenni? Az első pár kommentben lemegy a lényeg, mindenki hozzáteszi amit gondol, tapasztal, aztán úgyis nagy off lesz belőle. Miért baj ez? Így alakul ki egy közösség. Jesszus, de off vagyok. :)

Na hogy on legyek: sünöket a T-nek.

maincoon © 2009.03.12. 10:46:55

a feleségek nevében kikérem magamnak, hogy letagadunk bármit is.

a férjek ugyanúgy szoktak tagadni, de ők más témában...

míg a feleségek a ruhájuk vagy kozmetikumok árának felét tagadják le, addig a férfiak sokkal nagyobb volumenű ügyekben tesznek ilyet, nemde?

úgyhogy megállapíthatjuk, hogy tagadásban a pasik a profik.

és most el lehet harapni a torkomat
remélem lányok jöttök és védelmeztek

É2I 2009.03.12. 11:08:11

@ColT:
Jó régen? Lehet, nekem már lassan az évek is egybefolynak, nem hogy a napok ;)

@milyen_Péter?:
Anno, sokáig én is ro voltam, aztán úgy jártam, mint Te :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.12. 11:59:12

@maincoon ♀: A férjek a megivott sörök számát...
A feleség (nem a férjnek) az éveinek számát... :)

Tipikusbalek 2009.03.12. 12:51:27

Bruhahahaha! Jelentem már 497-ről 483-ra zuhant a Tcom a budapesti tőzsdén! A tegnapi záróhoz képest majdnem 5% bukó! Most már biztos, hogy a post és a Homár hatása ez! Csak így tovább!

greggrant 2009.03.12. 13:11:32

T-rehány banda - de a számlák gyártása nincs automatizálva náluk? Akkor meg ez most hogy?

Circus 2009.03.12. 17:08:27

@maincoon ♀:
"egyébként ha van erre valami elektronikus szolgáltatás, akkor biztos nem keveredik el az imádott postán..."

ott nem, de simán melléküldhetik. Ezt viszont mennyivel olcsóbb a jó helyre továbbküldeni, csak lánclevelet kell indítani:

"Ha nem a tiéd ez a trelefonszámla-részletezés, akkor küldd tovább 5 ismerősödnek. Ha nem teszed meg, akkor a sünpeték automatikusan érésnek indulnak és négy napon belül megkezdik a kirajzást és nem e-mail mellékletként tömörítve, hanem a saját fizikai valójukban fogják elhagyni béltraktusod"

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.12. 19:47:03

@lótumfaktum: a HM tárcától magas összegeket vontak el az idén. ne basztassátok.

lótumfaktum 2009.03.12. 21:37:16

@megélhetési sünöző: 23miliárd nyugdíjra az nooooormááális?
5000 szerződött katona?
hány tíz ezer nyögdíjas huszár?
az elején mondtam a poszt 0
51 kom ,bakfity

Kockásfülü nyúl (törölt) 2009.03.12. 22:40:30

Most akartam Oriza Triznyák néven regisztrálni, de már valaki elhalászta előlem . . Ki volt az a galád???!!!
De a lényeg, sose értettem miért kell a közterületen való parkolásért fizetni. Akkor miért "köz"-ös?

shocker 2009.03.12. 23:38:01

A T még mindig jobb, mint az angol BT. A múlt évben szerettem volna egy áthelyezést kérni tőlük erre egy teljesen új vonalat adtak a régi megszüntetése mellett, ami majdnem százezer forint költséggel járt, mivel szerintük én felmondtam a régi szerződést a lejárta elött.??? Három hónapig tartott mire visszakaptam a pénzem, de van akivel ugyanezt megcsinálják és a pénzt se adják vissza. Ezeknek kellene inkább a sün.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.13. 03:43:01

@maincoon ♀:

mi soha nem tagadunk csak az altalunk valosnak velt teny mellett kitartunk

közödeszed 2009.03.29. 19:07:25

én mint társzolgáltatónál ex dolgozó..
akarja védeni a T-t a fene, de

szerencsétlen ügyfélszolgálatosnak te hiába pötyögsz, vagy a nyomorult 194-esnek.. nem látják a dolgaidat..nem olyan a rendszerük..nem is beszélve hogy én a T-s Sat tv-met a 194-en jelentettem hibára..szerencsétlenek már ezt is felveszik, nem csak a telefont..

hívd a telefonkönyben is meglévő 80-as számot, és oda kapcsolnak ahová kéred...
süti beállítások módosítása