Tékozló Homár

Mikrovodka válság idejére

2009.04.01. 12:52 | jackyll | 83 komment

Igazi posztszocialista, azaz Magyarországon megszakítás nélkül divatban lévő hiánypótló terméket fedezett fel eszgabor. Az egydekás üvegpoharas kiszerelés utcaiharcokban is praktikussá teheti, ha nem találnák az egyetértést az ország hogyantovábbjáról az elvtársak:

A tavalyelőtt felfedezett, innovatív szlovák csomagolástechnikai mérnökemberek által megálmodott vodkajellegű szeszesital továbbfejlesztett változatát mutatnám be, amely a csekély űrtartalma miatt a nagy Orosz Birodalmat sem kímélő, mindent elsöprő globális válságra adott válasznak is tekinthető, bár gyanítom, keletkezése jóval régebbi időkre nyúlik vissza...

A puritán zacskós változathoz képest, ami minden bizonnyal a vékony (és egyre vékonyabb) pénztárcájú versenyzőket célozza meg, az imént prezentált mintadarab a "vizecske" forrásvidékének tekinthető Oroszföldön végzett merítés eredménye és akár belepőt jelenthet a vodkaalkoholisták elitklubjába, ugyanis a hazai fogorvosoknál még nyomokban fellelhető, de facto 50 filléres, furás-közbeni-öblítős decis üverpohárba van kiszerelve, a szigorú törvényi előirásoknak megfelelően zárjeggyel van ellátva, melyet egy ruszki címerrel díszített dekoratív fémfedél óv a mechanikai sérülések és a környezeti tényezők áldatlan hatásai ellen. Szemben a papíralapú változattal itt már nincs szükség mohó szürcsölésre, a mintegy 280 forintnyi rubelösszeg leszurkolása után elegánsan, úri ember (ill. továris) módjára üvegpohárbol fogyaszthatjuk a megérdemelt nedűt.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 12:58:10

Második:))) Mást úgysem tudok hozzáfűzni

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.01. 12:59:18

Valahol Szibériában megáll a vonat.
- Hé kalauz! - kiált ki az egyik utas az ablakon. - Miért álltunk meg?
- Cserélik a mozdonyt.
- Végre! És mire cserélik?
- Vodkára.

F(r)osch & tsa. 2009.04.01. 13:01:03

majdnem dobogó. :O
a tipli akkor is mindent visz.
nyisd ki és idd!

Ofélia . 2009.04.01. 13:01:41

Ilyet az oroszoknak eladni???. Söröskorsó az már űrmérték:)

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 13:01:50

Utcai harcokra tényleg alkalmas:) Ezzel fejbedobnak...

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 13:03:17

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: hát, aki meg tud inni egy korsónyi vodkát, annak van huzatja!

abakus(z) 2009.04.01. 13:03:50

2in1
...és a végén még poharad is marad. Sőt! Máshol csak a pohár is drágább. Megéri.

Ofélia . 2009.04.01. 13:03:55

@☺ágica: De csak akkor ha vizezett volt!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.01. 13:07:35

A tipli ízű szeszeset nem lehet felülmúlni.

☺ágica (törölt) 2009.04.01. 13:07:42

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem értek hozzá, nem iszom alkoholt. Meghagyom a pasiknak:)

@abakus(z): na jó, de egy idő után mit csinálsz annyi pohárral?

aardwark 2009.04.01. 13:11:25

pohár gyüjtemény majd szépen sorrendbe rakva az üvegasztalon, műemléki környzetben kisfaszenes mellet lehet a kiállított tárgyakra licitálni

abakus(z) 2009.04.01. 13:13:57

@☺ágica: Több megoldás is kínálkozik:
1. Fogorvosoknak 40 fillér/db áron eladom
2. Visszaváltom a vásárlás helyén
3. Elit alkoholisták klubbjában hasznosítom (rendeltetés-szerű használat)
4. nagy halomba dobálom és mögé költözöm (így majd bárki megtalálhat az üveghegyen túl)
5. stb.

AlulírottFentemlített 2009.04.01. 13:19:54

Ahhá sztogramm!

Elvégre nem vagyunk mi félemberek:-)

bekbórd! 2009.04.01. 13:22:07

Lehetne nagyobb a pohár, hogy férjen rá egy kis kóla. Én úgy szeretem :P

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 13:25:04

sajnos nem iszom alkoholt :(

ettől még lehetek jó elvtársnő?

aardwark 2009.04.01. 13:25:28

egyébként csak vodkás van ilyenbe?
single malt whiskey nincs?

Énbagoly 2009.04.01. 13:45:27

Szerintem tök cuki. :) A pohár nem visszaváltható?

staropramen 2009.04.01. 13:55:59

Sztrovacsekek!
Tőlünk arra keletre a vodkát nem deciben hanem grammban kell kérni és adják.
1 dl=100 gramm (szto gramm vodka)

Secnir 2009.04.01. 14:09:39

a leírás kicsit olyan fábrys...

KáposztaMedve 2009.04.01. 14:24:41

Mintha már itthon is láttam volna hasonlót, csak éppen műanyag pohár+nylon fedél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:27:07

teljesen normalis bekebeli kavespohar
zarjeggyel barkoddal stb.
vodkat nem iszok

UkránMaty. 2009.04.01. 14:32:43

Mintha én is láttam volna ilyesmit, csak nem emlékszem...XD
Dobozos(asszem 2dl-es) boroskóla viszont biztos van, az 5. már finom is.

Impega 2009.04.01. 14:32:50

@hagyma: a menzan voltak ilyen poharak

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 14:35:49

off

@hagyma: akkor is megkérdezem: mi is a pontos dátum, szívem? Sohanapján kiskedden?

esetleg hívjam fel barackot? vagy mondd, kinek kell szólni, és intézem. hogy bírod ezt a várakozást, immár hatodik hónapja, ha jól emléxem.

on

Impega 2009.04.01. 14:37:57

@mamapicilánya/mpl: Tenyleg!
Jugoban ilyenben adtak a kavet a cigiszagu lakkozott-butoros irodaban. Trork kave volt, a kanal megallt benne :)

DaM 2009.04.01. 14:40:43

Dear Posztoló: Csak annyit, hogy írásod humoros, de viccelni is csk pontosan és szépen. Mint ahogy tudtommal a vodka gyökereit ne kössük túl erősen az oroszokhoz, mert ugyanakkora eséllyel lehet lengyelnek is titulálni, sőt most néztem utána, hogy néhány helyen még németirányú ősöket is tudni vélnek. Szóval ne ruszkizzunk kéremszépen! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:44:49

@mamapicilánya/mpl:

tegnap voltunk megint az officebe Woodstockal
de nem elethalal kerdes
valami mindig hianyzik
szoval konnyebb volt amerikaiva valni 500 eve az teny
de meg1xer az utlevelemen es a valasztojogomon kivul semmit nem befolyasol

É2I 2009.04.01. 14:44:50

Nos az üvegpohár egyértelmű. Az összes orosz filmben fölhözb...ák a poharat annak kiürülte után.
Ezzel a megoldással ez is mobilissá vált.
Most már kimosnia se kell a poharat a delikvensnek, nem hogy elmosnia.

Attól, hogy honnan ered a vodka még az oroszok nemzeti itala. Punktum.

É2I 2009.04.01. 14:47:25

@hagyma:
+1: nem vagy sorozható, tudtommal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:47:55

@Impega:
bizonyhogy
hat mondtam mar mamapici elott ez tok normalis kv-s pohar volt
altalaban a takaritono fozte a hivatalban es becsuletkasszas volt
nagy teglatestalaku mokkacukros doboz volt edesitoszernek
a takaritono igen kis haszonkulccsal dolgozott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:50:15

@É2I:
hat en mar sehol se vagyok sorozhato
holnap leszek 48

EÖ (törölt) 2009.04.01. 14:50:31

@staropramen: miazhogy, nagyonis
a sztogram vodka még több is mint 1 deci, merthogy az alkohol sűrűsége kisebb mint a vízé, jól ki van ez találva, a fizikai is az iszákosok kezére játszik.

Lásd még:

Ivan Ivanovics a születésnapját ünnepli. Bevág egy nagy fazék káposztalevest, aztán leküldött szto gramm vodkát is. Kérdi a káposztaleves:
- Hát te ki vagy?
- Én vagyok szto gramm vodka Ivan Ivanovics egészségére - felelte a vodka.
Eltelik kis idő, Ivan Ivanovics megint leküld szto gramm vodkát Ismét kérdi a káposztaleves:
- Hát te ki vagy?
- Én vagyok szto gramm vodka Ivan Ivanovics egészségére - felelte ismét a vodka.
Telt s múlt az idő, Ivan Ivanovics benyomott még egy pohárkával. Kérdezi ujra a káposztaleves:
- Hát te ki vagy?
- Én vagyok szto gramm vodka Ivan Ivanovics egészségére - feleli újfent a vodka.
Megszólal erre a káposzatleves:
- Na kimegyek, megnézem már magamnak ezt az Ivan Ivanovicsot.:)

Impega 2009.04.01. 14:50:45

@hagyma: jaja. Toled indult a sztori. Tuti mindenkinek van egy ilyen kaves poharhoz fuzodo tortenete.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 14:52:24

@hagyma: arra, hogy nem létkérdés, anyósom drága lélek bátjya a bizonyíték

kitántorgott angliába, itthon megfosztották az állampolgárságától, ott meg nem kérte. néhány éve hazajött valami hontalan útlevéllel vagy hogy hívják.
elvan már így ötven éve

EÖ (törölt) 2009.04.01. 14:52:25

bár a sűrűségtől függetlenül szerintem a szto gramm, az 1 deci és nem 100 gramm a valóságban, bár még sosem ittam/láttam ilyet.

lodenkabat 2009.04.01. 14:52:57

Na de mér köll így megalázni a férfinépet 1 illen csöpp pohárral? Annyi vodka kell, hogy visszanyomja a büdös sózott halat!

Impega 2009.04.01. 14:56:13

OFF

BRÉKING

Tuntetés miatt lezartak a hidat Straszburg meg Kehl (Nemetorszag) kozott.

ON

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:57:18

@mamapicilánya/mpl:
az
en meg magyar allampolgar vagyok
az is maradok amig nem kapom meg itt
de megkapom
/legyek oszinte, olyan oreg vagyok, hogy a nyugdijam miatt fontos leginkabb/
bar meg 17 evet meloznom kell
kimondani is sok

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.04.01. 14:57:29

@☺ágica: Huzatja még lehet, hogy van, de vonatja már biztos nincs...

staropramen 2009.04.01. 14:58:20

@egyéves
a vicc teccik. A száz gramm meg az 1 dl kérdéséről csak annyit, hogy egy akkora országban ilyen kicsi dolgokra nem adnak.
Ott a szijcsasz(nemsokára, hamarosan) eltarthat akár napokig is,de feljegyeztek már 3 hetes szijcsaszt is.Ott külön minisztérium foglalkozott az elveszett vonatokkal.
Ezek fényében néhány gramm ide vagy oda, nem számít.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 14:59:31

ez most ofelia hetvegi posztja?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 14:59:35

@Impega: biztos nem ízlik dzsémioliver főztje, azért tüntetnek

É2I 2009.04.01. 15:00:53

@hagyma:
Haha, ha nem fosztottak meg az államporságodtól itthon 65 éves korodig sorozható vagy.
Nem a sorköteles katonaságra gondoltam. Már itt is hivatásos állomány va. Hanem, ha megtámadnak minket és elfogy a zsoldos mindkeni még a nők is hadrafoghatók.
Bár már ámerikába is keresnek külföldieket -magyarokat is-, holott eddig csak állampolgárok lehettek.
Azt mondják tolmácsnak, meg ilyenek.
Ahhahhah.
Két dolog lehet:
Vagy jönni akarnak európába.
Vagy elfogyott a golyófogó állomány.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 15:06:11

@mamapicilánya/mpl:
na akkor kia z a dzsemiolive?
@É2I:

nekem ugy remlett 40-42 eves korban kiadjak azt az izet
mit is?
szoval azt es akkor mar nem kell harcolni
Mary mind a 3 gyereke/koztuk 1 jany/ volt afganisztanban vagy irakban
sajat elhatarozasbol persze

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 15:13:30

@hagyma: jamie oliver, angol szakács, ő főz a nato találkozón. ezért tüntetnek. érted-e?

@É2I: a párom tartalékos tizedesként szerelt le nagyatádon, ezer éve.ők kapcsolták le a villanyt, és szűnt meg az alakulat és lett belőle futkosó.

hála az égnek, nem kereste a kutya sem, hogy menjen gyakorlatozni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 15:15:51

@hagyma: az amerikaiak hazafik, mi meg nem. bár én ismerek olyat, aki szolgált afganisztánban, önként, vagy most ott újjáépítési programban vesz részt. bátor gyerekek.

The Good Boy 2009.04.01. 15:15:57

még szerencse, hogy több mint egy éve küldtem egy posztot a homárra a "joghurtos" pohárban található szlovák féldecisről, amit az öcsém egyik boltjának polcán találtam...

Impega 2009.04.01. 15:48:04

@mamapicilánya/mpl: Jamie oliver csak angliaban foz, nem? Franciaoszraszgba mas lesz a szakacs. Szerintem amiatt is tuntetnenek, ha angol szakacs fozne franciaorszagban . Ja meg angliaban G20 van itt meg a NATO lesz :)
Barack most angliaban van

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.01. 15:52:35

@Impega: válság van.
jamieoliver a g20 menüjét duplán főzi, és kajaszállítóval küldetik a natora, ezzel is csökkentve a költségeket. takarékos menü lesz.

Impega 2009.04.01. 15:54:40

@mamapicilánya/mpl: :D.
Azert hozatnak spargat meg ujkrumplit mittomenhonnan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.01. 17:20:31

@mamapicilánya/mpl:
nem ertem mit szamit ki foz
en is osszedobtam volna valamit

handras 2009.04.02. 05:00:02

Jópofa ez a poharas vodka, de miért került ez ide a Homárra?

EÖ (törölt) 2009.04.02. 08:15:42

@staropramen:
arra mindig is kíváncsi lettem volna, hogy tényleg volt-e elveszett vonatok minisztériuma

az viszont tény(?), hogy egy srác egyszer leszállt rágyújtani a valami okból az erdőben veszteglő transzszibériai vonatról és otthagyta a vonat,
mivel pizsamában volt és fázott tüzet gyújtott
egy idő után a haverjai észrevették, hogy nincs ott és visszatolatott érte a vonat
mondták neki a vasutasok, hogy azonnal szálljon fel.
- és a tűz? eloltom gyorsan, nehogy leégjen az erdő.
- nem kell, van itt erdő sok
:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.02. 10:24:23

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): én utaztam a trasszibériai expresszel (muhahah), szverdlovszkba 2x oda-vissza

- 25 fok volt

- csótány volt a pékségben, a szállodában

- a ladák 100-zal mentek a méteres hóban, amit nem takarítanak, mert minek

DE

ott ettem életem legjobb kefirjét. amióta a corában van orosz bolt, ott szoktam venni.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.02. 10:25:53

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): azt nem tudom, árulnak-e ilyen vodkát, de legközelebb megnézem, és ha igen, fénypostával küldöm

EÖ (törölt) 2009.04.02. 10:55:09

@mamapicilánya/mpl: az Arbat-bótot én is komálom nagyon

viszont a transzszibéria vasutat nagyon szerettem volna kipróbálni mindig is
irigyellek bazmeg :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.02. 11:12:48

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): nem ígérem, hogy a következő utamra magammal viszlek, mert egyrészt nem tervezem, nincs rá pénzem, másrészt meg vittek engem szibériába :))

EÖ (törölt) 2009.04.02. 11:24:50

sajnálom, hogy csalódnom kell benned....

nekem pénzem lenne rá (még a válság előtt gyűjtöttem!), de időm az nincs
majd ha kirúgtak a cégtől, akkor utazgatok :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.02. 11:37:56

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): azért ne írj le előre,

fizetem hetente rendesen a hülyék adóját, ha nyerek, oda vissza jegyet kapsz tőlem Moszkvától Vlagyivosztokig

bár néhány napja volt hír, hogy öt vonat is elakadt a nagy hófúvásban. élnek még vajon?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.02. 11:50:25

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):

nem kibaxás lenne ez veled? 150 óra oda, 150 vissza menetrend szerint, plusz a késések

de ha nagyon akarod....

Welcome 2 the UK · http://welcome2theuk.blog.hu/ 2009.04.02. 12:22:28

Számomra a cseheknél látott dobozos bor tette be a kaput :)

EÖ (törölt) 2009.04.02. 13:05:07

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

hát pont az a lényeg, hogy semmi sem számít, szarok rá, ha késik, mert céltalanul megyek, így nincs honnan elkésni és eltévedni sem lehet

Viszem a Háború és békét és két hétig teázgatok meg olvasok meg sakkozok a többi utassal.

ezt akarom én nem Párizst meg Londont bámulni

ezért ha tehetem mindig olyan országba utazok, ahol még az infrastruktúra alacsony szinten áll és nem ragaszkodnak az aféle úri huncutsághoz, hogy KRESZ meg menetrend meg ilyesmik...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.02. 23:39:58

@Welcome 2 the UK: Magyarországon is van dobozos bor a lidliben.
@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Albánia? Nekem a kedvenc országom.

EÖ (törölt) 2009.04.03. 10:14:03

@Jani haverja: voltam, kétszer is
a legjobb hely, nincs sok buta turista

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.04.03. 18:17:26

@hagyma:
Egy világ omlot össze bennem!!! Marynek már 3 gyereke van???
A sztoriaid alapján éveken át azt hittem, hogy egy 20 éves, szőke "szörfös kiscsajjal" élsz, mint Samuel L. Jackson a Jackie Brownban!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.03. 22:00:37

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Erről még egyszer privátban is levelezhetünk, beszélhetünk, ha nincs ellenedre, de most hirtelen rámszakadt egy csomó meló.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.04. 03:28:37

@Hamlet:

he ember en 48 vagyok, mit csinaljak en mar egy 20 eves szorfozovel
en egy tipikus elvalt novekvo seggu de csodalatos amerikai novel elek
sose valtanam fel 2 huszasra

MP 2009.04.06. 13:11:31

Régebben nálunk is volt hasonló. Zacskós feles. Mint a tej csak piával. Sajnos nem vettem hogy megmaradjon az utókornak de volt ilyen!

MP 2009.04.06. 13:13:56

Régebben nálunk is volt hasonló. Zacskós feles. Mint a tej csak piával. Sajnos nem vettem hogy megmaradjon az utókornak de volt ilyen!
süti beállítások módosítása