Tékozló Homár

Problémás ügyfél vagy, ne vásárolj tőlünk - mondta az Indesit

2009.04.16. 09:45 | ge | 220 komment

MikroPit az Indesit mosógépénél szemesült azzal a gyakorlattal, hogy egy egszerűbb alkatrész meghibásodását is csak egy komplettebb rész kicserélésével lehet orvosolni, de még nem is ez a legnagyobb gond. Az Indesit nem fogadta el a saját szakszervize véleményét, viszont közölte: ha nem tetszik, lehet másikat venni.

Nem egészen 3 éve vásároltunk egy Indesit automata mosógépet. Pár hete centrifugálásnál hangos lett, ezért gondoltuk megnézetjük szerelővel. Előkerestük a garancia papírt (ugyan garancia nincs már rá, de a 3 év szavatosságban még benne van), és kihívtuk a szakszerviz szerelőjét. Meghallgatta, megnézte a dobot, és kimondta az "ítéletet" : CSAPÁGY.

 

Gondoltam, ez nem olyan gáz, hiszen nem lehet több 3-4e Ft-nál egy ilyen bonyolult műszaki eszköz, szereléssel együtt sem lesz több 8-10e Ft-nál a történet. De persze jött a hideg zuhany: A készülékben minden lényeges elem (dob, csapágy, meg miegymás) egy, közös műanyag házban van benne, amit nem szerelhetőre csináltak, hanem valami módon összehegesztették. Így csak kompletten, a belsejét lehet cserélni a mosógépnek, ami munkadíjjal együtt alig 40.000 Ft. A szervizt nem is hibáztatom, mert erről Ők nem tehetnek. Gondoltam írok az "anyacégnek", és megkérdezem, hogy hogyan tudnánk orvosolni a dolgot, hiszen még a szavatossági időn belül vagyunk. Másnap kaptam is választ, miszerint Független szakértői vizsgálatot kérjek, aminek a költségeit én előlegezem meg, de ha igazam van, akkor ők utólag kifizetik.

Mivel ilyen szerv csak Budapesten van, én meg 250km-re lakom onnét, ezért gyors számolást végeztem:
- Fuvardíj : 180 Ft/km, oda-vissza: 90.000 Ft
- Bevizsgálási díj : 15.000 Ft
Összesen : 105.000 Ft.

Ezt megosztottam az Indesit-tel is, és megkérdeztem, hogy a szakszervizük szakvéleményét miért nem fogadják el, illetve hogy milyen vizsgálatot akarnak végeztetni egy olyan alkatrészen, ami csak FLEX-szel közelíthető meg, azaz roncsolás nélkül nem.
Erre már nem kaptam választ, ezért néhány nap után felhívtam őket, hogy mi fog történni, válaszolnak e a levelemre? A nem kicsit arrogáns hölgy közölte velem, hogy ez a törvény (pedig csak jogszabály), és az, hogy nincs 100e Ft-om arra, hogy utaztassam a rossz mosógépemet, nem érdekli. Arra a kérdésre, hogy miért nem fogadják el a saját szervizük véleményét az volt a válasz, hogy ha volt már javítva bármilyen hibával a gép, akkor elfogadják, ha nem, akkor nem fogadják el. Végül közölte, hogy ha nem tetszik, akkor vegyek új mosógépet, és nem kötelező Indesit-et. Ezt a tanácsát megfogadtam. Vettem. Nem Indesit-et.

MikroPit

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szcsongor 2009.04.16. 14:32:57

@Impega: a pH-nak nincs sok koze a vizkemenyseghez... na mindegy, biztos nem pH-papirt akartal irni :) egyebkent telleg van olcso keszlet vizkemenyseg meresehez, pl. akvarisztikaval fogl. boltokban

Impega 2009.04.16. 14:38:01

@szcsongor: arra a lakmusz papirra gondolok. Az nem az? ja akkor jo. Azert koszi a megjegyzest. Szolok MPL-nek is nehogy szegeny itt nekikezdjen kemiai vizsgalatokhoz :) @az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

Alikam 2009.04.16. 14:38:18

Ilyenkor a legjobb megoldás elfogadni az arrogáns hölgy tanácsát, és azon nyomban írni az Indesit cég felsővezetőinek térvivevényes levélben, hogy az egyik ügyfélszolgálatos eltanácsolta az Indesit mosógépek vásárlásától a posztírót, illetve szépen lerészleteznia szorit.

Az arrogáns hölgy egy héten belül munkanélküli lesz, és az amúgy kíméletlen és kőszívű vezetők felajánlák azt, hogy ők állják a teljes cehhet.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.04.16. 14:45:30

@Alikam: De attól még a fosógép Indesit marad, és fosni fog.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.16. 14:46:41

@Impega: ne aggódj, azért utánajártam néhány dolognak, és találtam én is kérlek szépen vízkeménységmérő készletet. van nagyon ócsó is, meg 70 ezerért, de az gondolom valami ipari izé.

a dióról pedig majd beszámolok, ha megérkezett és már használtam.

zapkorte (törölt) 2009.04.16. 14:53:27

Jajj, mennyire tipikus történet! Megyek, megölelem a csecse-becse Hajdú Energomatomat a fürdőben... ;-)

Krisztina (törölt) 2009.04.16. 14:54:14

Mamapicilanya, Ha ledre cserelted, akkor csillarokat is kellett csereljel, nem? Es meg ugy is megerte? Nekem is javasoltak az obiban, hogy csereljem energiatakarekosra a meglevo 30-at, az kb. 50 ezer. Es meg nem is vilagitanak rendesen. Mennyi ido alatt sporolnek en 50 ezret a villanyszamlan? Es addig hanyszor kellene ujra cserelnem a qva daraga energiatakarekos izzokat? kiszamolta mar valaki, hogy VALOBAN megeri-e?
Alikamnak igaza van, de azzal meg megtoldanam, hogy az anyacegnek is irjal levelet, ne csak a magyaroknak.

É2I 2009.04.16. 15:00:20

@Impega:
/off
Jaja. Az a savasságot/lúgosságot jelzi.
Mondjuk a mósószer tartalomra utalhat.
De ki az, aki ennyire belemenne a tudományba?
Talán csak a mosópor fejlesztők, igaz ők nagyon.

/on

Irták már egy páran, de a tartós műszaki cikk mára már csak max 3-4 év.

Takarékoskodj az energiával! (És borítsd szemétbe a világot. Ahhahh.)

vape 2009.04.16. 15:02:51

@ZON:
Kiegészítem a korábbi kommentemet.
Nem azt mondom, hogy a Miele, AEG meg a hozzá hasonlóan drága márkák gagyi kínaiak lennének már manapság. Azt gondolom, hogy nem tudnak annyival többet (sem szolgáltatásban, sem minőségben), mint amennyivel többe kerülnek. Ez a bajom velük.
Valaha lehet, hogy ezek voltak a tartósság mintaképei, de ma már a többiek utolérték. Árban viszont a többiek alacsonyabb szinten tudtak maradni.

Impega 2009.04.16. 15:03:34

@É2I: Jaja, en beszeltem hulyesegeket. bevallom. De ugy vagyok vele, sunt nem erdemlek :D

elwood 2009.04.16. 15:21:28

"Azt hisszük hogy a gdp , a termelés, az anyagi javak hajszolása minden határon túl nő."

Végtelen növekedés kétféle tudományban van, a matematikában és a közgazdaságtanban.

Egyébként ha 6 milliárd embernek 6 milliárd autója lesz, még mindig lehet növekedni ha egyre rövidebb csereciklussal cserélik őket.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.16. 15:25:25

@Krisztina:

nem cseréltem le a csillárokat.

régen volt plafon, benne egy 40 kilós 120 éves csillár, majd minden szobában.

lakásfelújítás után, még évekkel ezelőtt csináltattunk álmennyezetet, amibe spotlámpákat tettünk. a csillárokat kitettük a sufniba.

minden spot egyenként 50 wattos volt. mivel egy helyiségben van 9, nem jártunk szoláriumba, hanem ott napoztunk:) és a villanyszámlánk az egekben volt.

valaki mondta, hogy ledspot.

és akkor a korábbi spotlámpákat kicseréltük ledesre. ezzel egyidőben vettünk új hűtőt. a következő hónapban a villanyszámlánk kevesebb lett 3 ezer forinttal.

a régi szpotok kilenc évesek voltak, és mindegyik működött, és működik még most is. tehát az sem ment tönkre.

nem egy év alatt szeretnénk visszakapni a befektetett összeget, hanem hosszútávon szeretnénk energiatakarékos életmódot folytatni, és ezen IS spórolni.

nem végeztem számításokat, hogy mennyit kell aludni azért, hogy visszajöjjön a pénzem, mert nem érdekelt konkrétan, én már attól jobban vagyok, hogy kevesebb energiát használok, és a számlám momentán kevesebb azóta, hogy ez van.

de hogy így rákérdeztél: egy hónap elteltével két és fél lámpa árát nem fizettem ki villanyszámlába. mivel vettünk 40 darabot, ki tudod számolni. de ez a példa nem reális, mert a hűtő sem egy húsz éves vacak, hanem az is ki lett cserélve.

nézz utána a neten, van ahol kiszámolták.

b[ALien] (törölt) 2009.04.16. 16:29:32

@Impega: DEEEEEEEEEEEE! Elférne egy az udvarban nem? A süni olyan aranyos, én már simogattam
Nem kell megenni, és akkor nem fogod kiszarni,nyugi:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.16. 16:32:48

@Krisztina: Azt írják a dobozán 8 évig jó
Nálunk 1 éve van bent, 7 év múlva jelentkezem:)
Én amúgy nem vágtam, hogy csak kb. 2 perc után éri el a teljes fényerőt:)
Nappal kicseréltem, este nézem mi ez a szar
Már 2-őt visszacseréltem, mire kiderült hogy mégis jó

Impega 2009.04.16. 16:39:00

@b[ALien]:Mar nincs udvar. Panelpatkany vagyok. Majd ha lesz penz lesz udvar is. Anyueknal sunatjaro volt. Es a kutyaim nyaranta allandoan csaholtak. Ki kellett menni es atvinni ejjel a suniket a kapun tulra :D

۝merta-X 2009.04.16. 16:49:27

Nekem nem tom, milyen mosógépem van, de nagyon frankó. Calgont, azt tolom bele ész nélkül, nem is volt eddig semmi baja.

Viszont tegnap kellett rá venni egy kis doboz fehér Hammerite-ot, mert a teteje elkezdett rohadni. Nem az alja, a teteje. Totál nem értem.

b[ALien] (törölt) 2009.04.16. 16:51:02

@Impega: akkor te is simogattad
Ugye, hogy nem szúr? Nálunk melóba az udvaron még le is babázott:)

Impega 2009.04.16. 16:55:33

@b[ALien]: nem hat. Csak tudni kell fogni. Meg igy csinal: töftöftöftöftöftöftöftöftöf

Nalunk is vannak babak nyaranta:) a fásban

elwood 2009.04.16. 17:09:32

Én egy helyre tettem Philips energiatakarékos égőt (mert 40W-os volt a foglalat az meg fénynek kevés a fürdőszobában)

8 évet kéne bírnia, 2 évente cserélem (eddig kétszer).

Nem nagyon jött be, igaz hogy kapcsolgatom, én hülye ahelyett hogy folyamatosan égne ...

hatesz 2009.04.16. 17:22:19

@elwood: Erre amugy nincs garancia? Marmint ha rä van irva es elöbb murdel meg, nem kellene a forgalmazonak garanciälisan kicserelnie? Nem olyan olcso egy ilyen egö...

elwood 2009.04.16. 17:31:36

@hatesz: nem hinném ... egy éven túli garanciát csak extra papírhalmazokkal forgalmazott tartós fogyasztási cikkeknél láttam ...

... ezért vagyok én óvatos az ilyen tíz év alatt megtérülő cuccokkal, mert ha mégse tíz év akkor mi van ?

Ofélia . 2009.04.16. 17:31:53

@۝merta-X: Elbasztad a tetejét is kalgonnal kellett volna sikálni:)))

@Impega: Tarts a lakásban nagyonkígyót:)) az tényleg nem szúr:)

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Na akkor nálatok már nincs plafon (tudom valamit mondtál a férjednek és leszakadt).
Akkor a kettö között most átláthatatlalan kusza és tűzveszélyes drórok világítási anomáliák és és egy szuper ledes spot van ami kivállóan megvilágítja a szépségedet sminkelés közben:))

Ofélia . 2009.04.16. 17:40:37

@elwood: Ha folyamatosan ég akkor mitöl energiatakarékos?? Amugy én is így jártam és egy éven belül kétszer cseréltem á 2500 tehát nem gagyi a márka.

Sztem ez olyan mint a mosóporok: minél drágább annál kevésbé veszi ki a foltot de ebben sokan hisznek.

Nekem a legjobban a SZÓDA EREJÉVEL szlogen tetszik:)))))

Te magasságos Badishe And Soda Fabrik alias B:A.S.F. aki ezt az első világháboru előtt már gyártotta mint mosószódát(persze buborékmentesen).

Most akkor miröl beszélünk??:)))

Ofélia . 2009.04.16. 17:54:52

@elwood:" ezért vagyok én óvatos az ilyen tíz év alatt megtérülő cuccokkal, mert ha mégse tíz év akkor mi van ?"
Kökemény rábaszás + homárpost a lelked megnyugtatása végett:)))

manes 2009.04.16. 17:57:46

NDK-s automata mosógépünk 23 évig müködött.A végén már,hol fütött hol nem.Most Whirlpool van.Ez még jó.Igaz csak 1 éves.

Ofélia . 2009.04.16. 17:58:10

@b[ALien]:" Azt írják a dobozán 8 évig jó"

BRRUHHAHHAHHA jelentkezel te még az idén:)))
Különben is a villanyrezsó se azonnal meleg:))

Ofélia . 2009.04.16. 18:00:54

@manes: Na azt a hibát egy öreg szaki 10 üveg sörért simán lerendezi:))

De hogy ez nem megy 23 évig arra iszonyu nagy ódszot adok:))

kpityu2 2009.04.16. 18:27:33

Na nem azé mondom, de mosógépbe nem véletlenül tesznek zárt csapágyazás. Senki se örülne, ha a lecsorgó vízen keresztül lépne kapcsolatba az áramszolgáltatóval... a perekről nem is beszélve. (Persze nem Magyarországon, itt legfeljebb a megdöglött disznóért lehet kártérítést kapni) A régi szép időknek vége, amikor egy darab drót, meg egy bicska elég volt a kütyük javításához.

manes 2009.04.16. 18:31:45

ofélia:.Nem csak ritkán fütött de már rohadt is.Szerintem se megy 23 évig.Mint a régi Munkácsi tv-nk vagy a szintén régi Jácint szinestévénk.Az elöbbi huszonvalahány az utobbi is huszonvalahány évig birta.A mostani Samsung csak 6-7 éves de már pattog stb.

Ofélia . 2009.04.16. 18:43:16

@manes: Ahogy a legnagyobb hofi apánk mondta: Szúrd ki akkor nem pattog:))

Ja bocs azt a falábu futtbalistákra mondta a labdával kapcsolatban itt inkább a nagyfejszét ajánlom:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.16. 18:45:31

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nincs káosz, a villanyász profi munkát végzett. muszáj volt neki.

mindenesetre amikor vettünk egy masszív fa kalaptartót a felújítás után két évvel, fel akartuk fúratni a sógorommal, de nem tudtuk, hogy merre megy a vezeték és meddig. nem akartam, hogy a nővérem egyedül éljen élete hátralévő részében, így gondoltam felhívom a villanyászt, aki kábelezett, hogy jöjjön és mutassa meg, vagy mérje meg vagy tudomisén.

mondom a nevem. aszongya: a .... utcából? igen. és elkezdte mondani vazze, hogy a melyik oldalon van a kapcsoló és onnan mennyire van a doboz, és milyen messze melyik ajtótól.

vissza is kérdeztünk vagy háromszor, erre szabályosan rám szólt, hogy "csak tudom már, mit csináltam". oké.

befúrtunk, és a nővérem NEM lett vígözvegy.

a párom szerint ez azért történhetett meg, mert biztosan emlékezetes volt, ahogy minden nap műszak vége előtt megjelentem a házfelújításnál, és kritikai észrevételeket fogalmaztam meg a fővállalkozónak, akivel UTÓLAGOS finanszírozásban állapodtunk meg (mi nem fizetünk senkinek semmit előre, ha ez vkinek nem tetszik, lehet menni. anyagra sem adunk, elvisszük vásárolni.)

például félig rakott falat bontattam, mert ferdének láttam az irányát, és az is volt, aztán másnap ugyanazt odébb vitettem hirtelenfelindulásból, mert meggondoltam magam a konyha méretét illetően.
a burkoló nem használt bolhát a csempék között, mert szerinte jó a szemmértéke. szerintem meg nem és ezt bizonyítottam is. és csupa ilyen helyes történet.

Ofélia . 2009.04.16. 19:06:15

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Hogy profi munkát végzett azt sejtem ezek után.

Gondolom a kábelezés közben simogadtad a kedvenc aknavetődet a figyelés alatt:)))

A bolhával kapcsolatban gratula kevés burkoló használja és mégkevesebb ügyfél ismeri.

Egy viszont biztos ha egyszer meglátogatlak bármiböl kifolyólag még egy villanykörtét(bocs ledizzót) sem cserélek ki a leghatározottabb kérés ellenére sem.

AZ ÉLET MINDIG A LEGDRÁGÁBB:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 19:07:36

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
kabelezni marpedig nem fogok
mondta a gyurott arcu lany
vagy ilyesmi
ja en voltam komuves segedmunkas is Vician mellett Vacon, imadtunk volna es remekul megtanultam fugazni, a betonkeveres meg a kisujjamban van

Ofélia . 2009.04.16. 19:12:53

@hagyma:" remekul megtanultam fugazni, a betonkeveres meg a kisujjamban van"

Lehet de mamapicinél az inadban lett volna üldöztetéses futás által:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 19:14:50

mpl ugy hordta voln a a kv-t meg a kisfroccsot mint a kisangyal
nahat

Ofélia . 2009.04.16. 19:15:06

@hagyma: Amúgy is gyűrött arcu kőműves aki még a budibol sem mert kijönni:))

Ofélia . 2009.04.16. 19:16:39

@hagyma: Kisföccsöt???? bézbólütöt!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 19:20:36

jon a derbi
vettem a fajkashazynak egy lovat a 7i7-be elkuldom hetfon
nem elot
de secreteriat!!! a valaha volt leggyorsabb derbygyoztes
kuldok neki egy negyeddollarost is
az a szar a derbyben hogy sose latom eloben mert en akkor dolgozok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 19:22:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
jajjma mpl kifejezetten vendeg es segedmunkasszereto, es meg a sportujsagirokat is kedveli

Ofélia . 2009.04.16. 19:36:13

@hagyma: Az ok hogy a spotujságírókat kedveli de minket nem igen fog ezek után, leginkább engem ugyhogy megyek is a sarokba meghunyászkodni:)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.04.16. 20:39:00

Wáááhh, gyerekek, beszoptam délután egy asus laptopot - ilyet nem láttatok még, hülyegyerek úgy oldotta meg a töltést (széttörte a töltőcsatit) hogy kivezetett 2 drótot, és azt kellett összesodorni a töltővel...
Barátnője természetesen fordítva kötötte össze (kék kékhez, piros piroshoz... miért tűnt volna fel neki...), ettől erős füst lett.

Ezután hozták hozzám.
Csati mókolás egy bele nem valóból...
Diódacsere az alaplapon...

Természetesen nem javult meg. :D :D :D

Aki hülye... ...az ne szereljen laptopot... :D


Nekem meg közben bedurrant a fogam természetesen, alig tudtam gondolkodni :( és este sörözni sem tudok elmenni :(
Jó éjt mindenkinek, én eldőlök, fogfájás elleni kúraként :D

É2I 2009.04.16. 20:41:34

@hagyma:
A 7i7-be 6v7 kecskebélkotont küldj, nehogy szaporodni tudjanak.
PHoNTHoSH!!!!

É2I 2009.04.16. 20:43:36

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Bakter, fogorvos. Az lesz a megoldás, nem dióda csere ;P

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.16. 20:48:42

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Lakásfelujitásnál ne hivjál. Letiltattam a számomat feléd :)
Villanyász persze tudja merre mennek a drotok, hisz van ajánlás arra, azt meg betartani semmiség

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.16. 20:50:59

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Nem tudtad?
A számítógép füsttel megy, ha kijön belőle , leáll :)
Menj fogászhoz ne kinlódj!

nyulambulam 2009.04.16. 20:51:38

ez jó, én se fogok indesitet venni.
ha már a gyártó is ezt akarja...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.04.16. 21:16:15

@É2I: Az hát, ha holnapig nem múlik el, úgyis megyek... 1 délutánokat kibírok ha csak pár hetente üt be, de annál hosszabb idő már nem jó.

@horex: Azt, de hát hogy a faszba' lehet ilyen hülye valaki hogy nem farag bele egy 300ft-os (sokat mondtam) csatit hanem két drótra vezeti ki a töltést :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 21:20:55

@É2I (3in1) azaz idén már voltam 3xELSŐ:
nekem bejon a humoruk
biztos mer oreg vagyok
ja es en teljesen politikamentes mar evtized halaistennek
eleg nekem Mary

elwood 2009.04.16. 21:29:44

mostmár mondjátok meg mi az bolha a csempe közt mert nem tudok így nyugodtan aludni

ilyen kereszt alakú izéket szoktak középakolni, de hogy az bolha lenne ...

azt meg értem hogy mamapici ha sötétben sminkel akkor úgy látja hogy szebb, én például biztosan annál szebb vagyok minél sötétebb van, és töksötétben már nem is vagyok ronda

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.16. 21:35:10

@elwood:
ja az a keresztalaku ize
Vician is hasznalta , a falon kell mert megcsuszik
a foldon nem

fatality666 2009.04.16. 21:43:48

meg tudná adni valaki az indesit e-mail címét?
nekünk van egy gáztűzhelyünk, ugyan már az sem garanciális, de az alsó részén elégett a műanyag előlapot tartó rész, és azt hátha meg lehetne csináltatni.
Egyik ismerős is hasonlóan járt (igaz a Móra gáztűzhellyel és 5 év gari letelte után azt ingyen megcsinálták nekik.

lótumfaktum 2009.04.16. 22:05:47

@fatality666: service.hu@indesit.com
te kis golyhó ezt nem találtad?
üdv mindenkinek!

Bugreport 2009.04.16. 22:09:12

Az indesit egy köztudottan sz@r mosógép. No de... Nekünk a garancia lejárta után 1 azaz egy nappal ment tönkre a programkapcsoló. Mondom ez szopás, vagy kész átverés, de ilyen a földön nincs. Telefon indesitnek, szerelő másnap jön. Hümmög, és ingyen kicserélte a programkapcsolót. A hiba 2 év után ismét előjött. Mondom ez gyanús, de ok, telefon indesittől szerelő ki, mondja, hogy nem garis már, de méltányosságiban elintézhető. Vagyis az anyagot az indesit állja és mi csak a szerelőt kell kifizessük. OK, megtörtént 1.500,-Ft-ért ismét tiszták a ruhák day by day. Hát én csak pozitívan tudok nyilatkozni a supportról, de a termék egy kalap valag. Csak úgy mint a Whirpool is. Legközelebb inkább Candy vagy valami más.

Bugreport 2009.04.16. 22:11:38

@fatality666: Egy jó gáztűzhelyt nem tudsz megemelni olyan nehéz... És miért? Nem azért mert öntött vasból van, hanem mert jól le van szigetelve. Ilyen pl a Electrolux... Különben ha lekontaktolod velük hivatkozz arra, hogy egy ismerősödnek ugyanezt a hibát méltányosságiban megcsinálták, és kis pénz sata ;-)

lótumfaktum 2009.04.16. 22:30:34

@Bugreport: indesit -candy egy cég az inde. az olcsóbb de mind akettő olaszzzz! két tulaj egy család.
egymástól vesznek át alkatrészeket.
az AEG márka név 2008 dec 31.ig kínai tulajdonban vot.most vissza szált a németekre. ezért volt bóvli kenyépirító AEG néven médiam,tesó.ausc-ben 1100ft-ért stb.....

10 éves bosch napi 1-2 mosás ,szóval nem kimélő életmód. most volt az első hibája motor leég. bosch 60000ft
jó bele azanussi 45000ft házi kibányászás,tekercselés+csapágy 18000ft.
magad uram ,ha pénzed nincsen!

indesit szárítónk nincs egy éves gariba 3X voltak látogatni.kézségesek,pontos időre jöttek ,vagx telizett,hogx mikorra várható.
a szerelő mondotta a mai gépek 100000ig egy kutya. gyenge anyagok ,rengeteg műanyag,KINAI alkatrészek! MERT KOMP GÉPET AZ EU-S GYÁRNAK NEM éri meg szállítani.
IGAZI MINŐSÉG 200000 FÖLÖTT!
mindennel ez van a fúrógéptől az autóig
egyre gyengébb alkatr. kompliált megoldásokkal. drága pótalkatrész. ez az üzlet!

Bugreport 2009.04.16. 23:16:52

@lótumfaktum: Biza igaz... Bár tudd az még Bosch... Már azt is Kínában gyártják. Candy-re nem volt még panasz ismerősök által. Azért csak kivárok. Különben AEG tényleg felcsövelt. Hátaztánazistentudja mi lesz itt még... Válság az van, pénz az kevés. Kmolyan fontolgatom kontaktolok hagymával, hogy rendezze sztereotip nézeteimet USA-val kapcsolatban, és kiköltözök. Éljen a dollár!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.17. 01:08:57

tulajdonkeppen a kovetkezo post elott mar csak annyit akartam mondani

sun sun sun

/1 sajtgyari dolgozo/

Ofélia . 2009.04.17. 06:23:55

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Ez egy okos család remélem nem örökítik a génjeiket:)))

Irány a fogorvos vagy öblögesd pálesszel az is kitart okos beosztással(fél liter) egy napig:))

Ofélia . 2009.04.17. 06:29:02

@Bugreport: Ja és utalsz hagymának???

Most ne akard lenyúlni VÁLSÁG VAN!!

leszálló ág 2009.04.17. 06:32:23

Mornin'!
A jó öreg Midimatot 24 év után cseréltük le 3 éve, mert már szégyelltük, hogy az ismerősök között csak mi nem haladunk a korral!
A szüzességét úgy 13-14 éves kora táján vesztette el, mert jól megpiszkáltam. Tsapágyat kellett cserélni, amit sk. meg is tettem.
Azóta a garage egyik sarkában várja, hogy, amikor jó idő van, az udvaron üzembe helyezve kimoshassa a kisebb szőnyegeket, a kerti munka/ótó szerelés/bográtschozás (ez FONTOS!!!!)... és egyéb "úri" tevékenységekkel megfertőzött, a dizájnos, tsilli-villy mosógépbe már "tilos beletenni" címkéjű ancúgjainkat.

Ofélia . 2009.04.17. 07:32:49

@leszálló ág: Hát ezt nem hagyhatom szó nélkül!!!

Ki nem szarja le a szomszéd, ismerős, boldog ös elfuserált ízlését és pláne a pénztárcáját???:(((

Szőnyeget az úri nyűvedménynek az anyját:)))

EÖ (törölt) 2009.04.17. 07:35:44

Nem ismeritek sztrovacsekek a mondókát!?

Nem az Indesit van értünk,
hanem mi vagyunk az Indesitért!
Ez így van. Ezen gondolkozni
SZIGORÚAN TILOS!

manes 2009.04.17. 07:42:13

Kollégám azt mondja,hogy ö csak olyan terméket vesz ami eredeti azaz nem kinai.mire én:Akkor sose lesz semmid.

Impega 2009.04.17. 08:02:55

Jo Reggelt! Pentek van. Vegre. Uj poszt?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.17. 08:19:15

ez lesz a pénteki poszt?

ne szomoríts már meg omár!

mondjuk mindjárt indulok küldetésbe, így lehet, hogy nem lehetek dobogós. asszem túl fogom élni.

Systag 2009.04.17. 08:51:08

Az Indesit szervíz és az ügyfélszolgálat nagyon gáz gyerekek! A terméket eladják de az azt követő szolgáltatásaik nagyon gyengék! NE vegyetek ilyen sz*rt!!!

Impega 2009.04.17. 09:13:01

@b[ALien]: na ja. Majd 10 korul benyomnak 3 posztot 5 percenkent, aztan hetvege :/

staropramen 2009.04.17. 09:17:02

Sztrovacsekek!
Ez már a hétvégi poszt? Esetleg Ofélia?

Impega 2009.04.17. 09:20:18

@staropramen: Ofélia posztja legendassa valt. Posztot igy meg nem vartunk :)

2009.04.17. 09:23:31

@ ColT -- 2009.04.16. 20:39:00
Laptopban dióda !!!??
Elavult megoldás ! Az enyémben már korszerű pentóda dolgozik, stabil 6 voltos fűtőfeszültséggel, trimmer elektrolit kondenzátorokkal. Sikeres-e vagyok ?

staropramen 2009.04.17. 09:48:48

@kulics
A kérdés nem az , hogy dióda, pentóda trióda vagy akárhányóda van a ketyerédben, hanem , hogy eletronika van e benne és bimetállos-e?
Ha bármelyik érdésre nem a válasz akkor már lenézte a pin kódodat.

Ofélia . 2009.04.17. 09:50:00

Ha már esz minket itt a dögunalom:))

Nem tudja valaki, hogy a deák tér és az asztória környékét miért lepik el hajnalban seggrészeg fiatal hordák???.

Csak nam valami füves piás műintézmény nyílt a környéken??

Mert ha igen fegyverkezek:((

staropramen 2009.04.17. 09:51:56

@Impega
Sztrovacsek! Ofélia posztja olyan min a jeti
Mindenki hallott már róla,de senki nem látta.
Csak az tudható, hogy szereti a kakaós csigát.(a jeti. by Boborján)

Ofélia . 2009.04.17. 09:55:39

@staropramen: De már többen látták igaz csak komment gyanánt de már okafogyottá vált és a szemüvegeim készen vannak:))

A kellő mennyiségü sünt kiszarni így is elég volt:DD

Impega 2009.04.17. 09:57:27

@staropramen: stioistipi én lattam. Es meg voltunk egy páron. Szépan meg is kommenteltünk. Azota pislog kifele a szép szemüvege mogul .
Amugy ma otthon felejtettem a reggelim :( es mar most ehes vagyok. Ebedre sparga lesz

staropramen 2009.04.17. 10:03:28

Sztrovacsekek!
és a kakaós csigával mi a helyzet?

Ofélia . 2009.04.17. 10:06:40

@staropramen: Infó téves ÚTÁLOM ez fontos!!

Impega 2009.04.17. 10:09:22

@staropramen: Mamapici mar elment ertuk. Most szedi oket ossze

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.17. 10:15:34

@staropramen: Utálom az olaszos/franciás kajákat

Impega 2009.04.17. 10:30:26

@horex: Hmmm,pedig egy finom parmezanos rizotto. Egyszer ettem eletemben, Milanoban, azota is csak almodom rola.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.17. 10:32:52

@Impega: Jaj, hát én a csigára utaltam, amit kakaóval szórnak/?/ meg :)

Impega 2009.04.17. 10:36:19

@horex: a csiga finom. Marmint az eti. De csak egyszer ettem, mert amikor bakpod, akkor olyan csigaforaja van a szadban es nagyon rossz erzes. En amugy a zuzahoz hasonlitanam. De en nem kakaoval ettem ;)

Mellesleg Gephaz, nekem nem tetszik ez az ujitas. Nem lehet kapcsolgatni, hogy akaraom vagy sem?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.17. 13:03:25

@Impega: NA mégegyszer
KAKAÓSCSIGA!! Ért EDE?

2009.04.17. 15:51:30

@Alikam:

Első lépésben igen, de a mo-i felsővezetők jó eséllyel ugyanúgy fognak hozzáállni, mint az ügyfeles Micike, tehát minimum a külföldről jött CEO-t kell megcélozni. Ha nem jut el hozzá a leveled, és vmelyik magyar vezető lerázna egy levéllel, akkor a következő fokozatban megy az udvarias(!) angol nyelvű levélke a cég külföldi központjába. A magyarokat is tájékoztatod erről a lépésről, meg mellékesen arról, hogy a levelük fordítását is megkapja mellékletként a külföldi vezetés. :) Rögtön rugalmasabbak lesznek a magyarok is. :)

Indesit Company Marketing Osztály 2009.04.17. 16:02:56

Tisztelt Gábris Eszter Asszony és MikroPit Asszony/Úr!

Köszönettel vettük cégünkkel kapcsolatban írt építő kritikájukat, amelyekre az alábbiakban szeretnénk válaszolni:

Cégünk minden termékére a 151/2003. (IX. 22.) kormány rendeletben kötelezően előírt 1 helyett 2 év éves teljes körű jótállást nyújt. Ezt követően további egy évig szavatosságot vállalunk a termékeinkre, amikor egyedi megítélés alapján dől el egy-egy termék javításának sorsa. Ebbe a típusba sorolható a cikkbeli termék is. Sajnos a rendelkezésre bocsátott információk alapján (vásárló nevének, elérhetősége, illetve a vásárlás időpontjának és a gép típusának ismerete hiányában) nem tudtuk beazonosítani a vásárlót, akivel szerettünk volna közvetlenül is felvenni a kapcsolatot.

A homar.blog.hu tisztelt olvasói szempontjából annak megértését tartjuk a legfontosabbnak, hogy miért nem fogadtuk el saját szervízünk véleményét és, hogy miért van szükség független vizsgálatra.

A Polgári Törvénykönyv szerint a szavatossági jogokkal kapcsolatos ügymenet a következőképpen alakul: a vásárlást követő 6. hónaptól a vásárlót terheli a (konstrukciós, minőségi vagy összeszerelési) káreseménnyel kapcsolatos bizonyítási teher. Vásárlói szempontból viszont a szakszervíz, gyártót pártoló véleménye miatt elfogultsággal lenne vádolható. Ezért mindkét fél érdeke, hogy független testület mondjon az ügyről ítéletet, amit vásárló és gyártó egyaránt elfogad.

Nem mellékes tény, hogy a független vizsgálathoz azonban nem minden esetben kell felhozni a terméket a fővárosba. Az illetékes szervek szakértői tudomásunk és tapasztalatunk szerint számos alkalommal utaznak vidékre is elvégezni a szükséges vizsgálatokat.

Szakmai értelemben megjegyezzük, hogy nem márkaspecifikus az említett nem szétszerelhető üst konstrukció, hozzánk hasonlóan számos tiszteletre méltó versenytársunk is gyárt szétszedhető és szét nem szedhető üsttel felszerelt mosógépeket. Az utóbbi esetben az elemek nem csereszabatosan vannak összeillesztve. Ez azt jelenti, hogy nem lehet csak a csapágy szerkezetet kicserélni meghibásodáskor. Megoldást csak a teljes üstcsere ad, ami, valóban, nagyon költséges. Az alkatrész szétvágásával kapcsolatban: ha a vásárlónak van igaza, a gyártó megtéríti az összes költséget. Ha nem, akkor a teljes csere miatt a vásárlónak nem származik kára az üst szétvágásából, hiszen azt úgy sem tudná már használni.

A rend kedvéért szeretnénk megjegyezni, hogy szétszedhető üstnél is az egy átlagos csapágyjavítás piaci ára munka- és kiszállási díjjal együtt 20 000 Ft körül mozog, szemben a MikroPit Asszony/Úr által jóhiszeműen feltételezett 8-10 000 Ft-tal. Jellemzően akkor válik „csapágyassá” egy mosógép, ha nem rendeltetésszerűen használták, pl. egy 5 kg szárazruha töltetre kalibrált készüléket 6-7 kg-nyi ruhával töltenek meg.

A minőségbiztosítás érdekében az ügyfélszolgálatunkon dolgozó munkatársak folyamatos képzés és ellenőrzés alatt állnak (pl.: a telefonbeszélgetéseket rögzítjük), ezért sajnálatosnak tartjuk, ha lebeszélték volna a vásárlót a márkáról.

Úgy gondoljuk, hogy a blogíró szerint a munkatársunk szájából elhangzó „ez a törvény” kijelentés kritikus éllel való idézése fölött nem szabad túlsiklani. Pontosan a törvények azok a szabályok, amelyek, nyilván nem tökéletesen, de élhetővé teszik mindennapi életünket.
Kollégáink ennek az eszmének a szem előtt tartásával végzik nap mint nap a munkájukat.

További kérdéseikkel kapcsolatban készséggel állunk rendelkezésükre a 06-40-98-99-00-s helyi hívás díjáért hívható telefonszámon és a www.extragarancia.hu weboldalon.

fatality666 2009.04.18. 00:49:14

@lótumfaktum: kösszike, nem mostanában néztem a honlapjukat, egy kicsit átalakult, régebben nem lehetett semmmit se megtalálni rajta

fatality666 2009.04.18. 00:51:51

@Bugreport: Téényleg, a jó öreg sparhelt, az volt csak az igazi
nem gázzal, hanem mehetett bele a fa. (és nem 5 óra alatt sült meg egy adag bejgli, mint tavaly előtt karácsonykor)

facsipesz 2009.04.18. 17:29:07

Egyébként Indesit-et nem szabad, jól tette a posztoló, hogy váltott. Whirlpool-t se.

DonCiccio 2009.04.18. 17:53:28

@tff: A CEO én vagyok Magyarországon már 4 éve. :-)
Az ügyet kivizsgáltattam és erre született a marketing levele.

facsipesz: sajnálom, hogy ilyen rosszak a felhasználói tapasztalatai. Vagy esetleg soha nem is volt Indesitje? :-)

lótumfaktum: Google a barátunk és akkor nem tetszik emeletes ökörségeket írkálni...

Üdvözlettel

Vladimir Harkonnen 2009.04.18. 21:10:28

@betépett felhasználó: 10 éve még nekünk is volt olyan, de a gyári alátétet egy kispolszki gumi helyettesítette. Aztán eltört a karja amivel be lehetett kapcsolni, így vettünk egy Hajdu-t.

Vladimir Harkonnen 2009.04.18. 21:57:40

@Indesit Company Marketing Osztály:
Lefordítom magyarra:

Tisztelt postoló!
Lófaszt a seggedbe!
Vegyél másik szart, amit ugyanazon a dzsunkán raktak össze. A beépített élettartam miatt úgyis körbeérsz a létező gyártók termékein, és 10 éven belül megint bepalizunk! A hasznunk ígyis-úgyis megvan.

damogran_ 2009.04.19. 20:22:34

Nekem is Indesit mosógépem van. Már legalább 5 éves, és a megvétele után kb fél évvel ugyanilyen hangos lett, mint a postoló írta. Hát én nem csináltattam meg, és ahogy látom, nem is éri meg. Hangos, de jól működik. Ettől függetlenül az Indesit hozzáállása felháborító.