Tékozló Homár

Átverte a gyerekeket a Jetix?

2009.04.22. 08:30 | ge | 114 komment

A mások által felállított szabályokat áthágni nem szép dolog, írta nekünk Balage, aki fiával a Jetix és a Lego közös játékán vett részt. Az épített teherautó képét beküldték, szavaztak magukra sokszor online, majd meglepődtek, hogy a szervezők a győztest nem a részvételi feltételek szerint fogják kihozni. Most lehet magyarázni a gyereknek, hogy mi is csaltunk, ők is csalnak, így megy ez.

A Jetix Tv és a Lego Hungária Kft. pályázatot írt ki Lego teherautók építésére. A játék menetét nem részletezném, a lényeg: a 7 éves fiam is épített egy teherautót, amit annak rendje-módja szerint be is küldtünk. A részvételi szabályzat szerint "A játékban résztvevők on-line szavazhatnak. Az öt legtöbb szavazatot kapott építmény közül a Jetix és a Lego... közösen, saját belátásuk szerint választja ki a nyertest."

Elindult a szavazás. Gondoltam, képesek ezt korrekt módon lebonyolítani, hogy ne az nyerjen, aki a legjobban tudja nyomkodni az egér gombot (IP cím figyelés, e-mail cím megadás/e-mail kiküldés megerősítő linkkel). Tévedtem, és mivel észleltük, hogy gyakorlatilag mindenki nyomkodja a gombot, mi is elkezdtük. Ennek eredményeképpen a fiam építménye a 2. helyen végzett.

A szavazás lezajlott, az eredménye a mai napig látható a "Szavazz!" menüpontban.

Ezek után erőteljesen kigúvadt a szemem, amikor megjelent a "Nyertes" menüpont alatt a szavazás 15., 33., 95. helyezettje és két másik építmény, amire az első 150-ben sem leltem rá...

Eddig a tények, a többi már csak feltételezés: a játék szervezői menet közben észlelhették, hogy nem feltétlenül a legjobb építmények állnak a befutó helyeken (bár a felsorolt 5 építmény mellett még van vagy 30, ami hasonló/jobb színvonalú), ezért úgy döntöttek, hogy szép csendben - házon belül - módosítanak a szabályokon. Csak ezt nem nagyon kötötték a "nyilvánosság orrára". Most meg magyarázom a fiamnak, hogy hiába épített, hiába szavazott. És hiába voltak írott szabályok, ezeket a szervezők nem tekintik magukra nézve kötelezőnek.

Utószó: nem szoktam mindenféle aprósággal a Homárhoz szaladgálni, eredetileg a Jetix Tv e-mail címére írt levélben szerettem volna magyarázatot kapni az eljárásra, de ők nem jutottak odáig, hogy legalább elolvasták volna a levelem.

Üdv: Balage 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.04.22. 08:59:30

@b[ALien] a kopasz baba: Jobban vagy?

A posztot nem olvastam el

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 08:59:35

@smacika: hát, nem szeretnék az ellenséged lenni:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 09:01:04

@smacika: a tegnaphoz képest de:)
Az **** büdös!:)

Impega 2009.04.22. 09:02:13

Elolvastam a posztot. Szarjanak kek lego sunt. annyukat. Igy szopatni a gyerekeket

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 09:02:56

@Impega: igen, köszi
csak még retyketek
összefoglalom neked:
gyerek
jetix
lego
csalás
fos

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 09:03:39

@b[ALien] a kopasz baba: ha már kommentelsz, akkor jobban vagy:) Legalábbis nagyon remélem:) Viszont én macskasz*rral csinálnám meg:) Cicusok úgyis vannak, csak összegyűjtöd és mehet:) Az az igazán büdös:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 09:04:09

Na mire összefoglaltam elolvastad:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.22. 09:04:23

@smacika: Kaszálni kell néha, de ne már reggel 6-7-kor...
Még nyáron valahol OK hogy ilyen reggel, de mostanában nincs az a nagy hőség.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:04:24

Egyrészt annyit tennék hozzá, hogy sündisznósajt, másrészt meg csalni nem szép dolog senkinek sem. De ha már ennek ellenére csalunk, majd rájövünk, hogy a másik sem tartotta be a játékszabályokat, legalább halgassunk egy jó nagyot.

b[ALien] (törölt) 2009.04.22. 09:06:50

@☺ágica: azaz!:) Megijedhettek mert most pihi van:)

Impega 2009.04.22. 09:07:19

@b[ALien] a kopasz baba: Ja. Bocsi. De nagyon jo osszefoglalot irtal. Tenyleg ez volt a poszt:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:07:38

Harmadrészt a hallgassunk az két el betűvel van, negyedrészt, hogy on legyek: kurvára fáj a derekam.

Gajdos Attila · http://www.iqi.hu 2009.04.22. 09:09:03

Azért tart itt ez az ország, mert legóból építjük még a teherautót is!!

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 09:10:40

@b[ALien] a kopasz baba: :D

@Nelson Mandula: nálam is itt sántít a dolog. De a gyereket akkor is sajnálom. Bár szegény így időben megtanulja, nagyjából mire számítson az ÉLETben. Kérd meg az asszonyt, hogy egy kicsit tapossa meg a derekad:) Persze csak finoman:)

Impega 2009.04.22. 09:10:44

@Nelson Mandula: basszus. Nekem egy hatizmom faj mert meghuzodott. Meg kell masszirozni. Igaz ez meg is volt tegnap, de ez valami belso izom. Na a lenyeg hogy a fejem a is faj. Dehat evvan. szerintem a derekfajas sokkal szarabb ugyhogy stipistopi nekem jobb.

Meklén és Tamara 2009.04.22. 09:12:26

ha a posztolónak feltűnt volna, hogy nem Colbert hídnak hívják a lágymányosi hidat, rájöhetett volna, hogy hiába nyomkod, nem fog nyerni.

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 09:14:10

@Impega: te szegény:( Nálam viszont a fejfájás a lehető legrosszabb. Persze nem vagyunk egyformák:)

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2009.04.22. 09:15:43

Kiszűrték a többszörös szavazatokat, és ennyi. És a becsületesek nyertek.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:16:42

Kék platós ifával vajon lehetett nyerni?

EÖ (törölt) 2009.04.22. 09:19:32

@Meklén és Tamara: ez egy nagy igazság!

na és ez milyen?

subba.blog.hu/2008/08/22/ujpalota_urai_jofejek


aki pedig átkúrja a gyerekeket az szarjon LEGO sünt! ilyet: farm1.static.flickr.com/41/82214501_fce86352ba.jpg

ja, és hogy on is legyek: semmi baja a derekamnak.

☺ágica (törölt) 2009.04.22. 09:21:32

@Nelson Mandula: nem tudom, de átmenni vele párszor a Jetixen, azt lehet

ArkhG 2009.04.22. 09:22:59

Már bocsánat, de a posztíró nem csalt!
A részvételi feltételek azt sehol nem tartalmazzák, hogy egy alkotásra egy Ip/email címről csak egyszer lehet szavazni, azt viszont igenis tartalmazza, hogy az öt legtöbb szavazatot kapottból választanak!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:23:22

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): a hátad sem fáj? esetleg valami kis vírusfertőzés?

Jobbulást mindenkinek!

EÖ (törölt) 2009.04.22. 09:26:50

@Nelson Mandula: hát jó, egy kicsit tikkel a szemem! :)

rákenrolldetektív 2009.04.22. 09:30:54

A mai gyerekek már egészen fiatalon megismerkednek a magyar valósággal.
-Csalnod kell, hogy legyen esélyed.
-Ennek ellenére nincs esélyed.
-Hiába dolgozol, beszopod.

Bummer 2009.04.22. 09:32:39

Ahol internetes szavazás van, el kell felejteni! Minden ilyen rendszer könnyűszerrel kijátszható, ha nincs előzetes regisztrációhoz kötve.

EÖ (törölt) 2009.04.22. 09:33:57

@rákenrolldetektív: illetve: ha lány vagy rúdon kell pörögnöd és botoxos ajkakat kell növesztened, mert akkor leszel sikeres
ha fiú vagy tetkó kell, meg gyúrni, mert akkor leszel menő.

ja és a kocsidra kötelező a kék ledes küszöb, és legalább az autó értékének 1,3 szorosába kerülő hifi rendszer

hotten totta 2009.04.22. 09:36:25

Nem csak a hét éveseké a világ!

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 09:37:59

Jah most olvasom a nyeremény reklámfilmbe szereplés :D komoly ... vicc.

Egyébként megértem a lego-t az 1. helyezett ultra gáz a 3.-4. szintén ...

A 15. helyezet tényleg ügyes a 33. is megérdemelte a 95.-ig már nem mentem el ... ugyhogy jól döntött a Jetix.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:38:00

@ArkhG: Hát, ezen lehet vitatkozni. Effektíve valóban nem csalt, de nem is járt el etikusan. Ha valóban arról szól a verseny, hogy ki építi a legjobb autót, akkor ne az nyerjen már, aki 1 percen belül többet tud kattintani. Pláne ne tanítsuk erre a gyerekeinket. Szerintem. A versenykiírást meg egyértelműen kell megfogalmazni és ahhoz tartani magát a kiírónak.

@rákenrolldetektív: hát ezért tart itt ez az ország.

Különben meg nem lehet közlekedésirendőrt állítani minden pályázat mellé.

Na, most megfájdult az ujjam a gépeléstől.

Thorwald 2009.04.22. 09:41:24

Lehet hogy azokat akik csaltak nem vettek figyelembe?
Nem kicsit gaz ez a dolog...
Szerintem aki csal az ne legyen felhaborodva.

Amugy meg: "Hat fiam, apad segiteni akart neked es csalt. Masok is csaltak, valoszinuleg ezt eszrevette a Jetix is, ugyhogy akik igy szavaztak azt nem vettek figyelembe. Sajnalom, maskor nem csalok."
Megvan az erkolcsi tanulsag is. Ollé.

EÖ (törölt) 2009.04.22. 09:42:24

sztrovacsekek
ez a verseny kurvajó
de az inflexiós pontos kényeztetős goldengate-es az még jobb volt!

Impega 2009.04.22. 09:42:33

Ma zartosztaly van. Neet meg boooocsesz lett/lesz

Meklén és Tamara 2009.04.22. 09:44:17

@Meklén és Tamara: bocsánat, természetesen a Megyeri hídra gondoltam...

Gera 2009.04.22. 09:45:12

Apuka ott b..ta el, hogy ha őt zavarja a csalás, akkor nem azt kéne tanítania a gyereknek, hogy "ha más csal, csaljunk mi is", hanem hogy "nem csalunk".

DaM 2009.04.22. 09:45:15

thorvaldnál a pont - dear mrs. poster, please keep in mind: lehet, hogy a csalásokat utólag szűrték ki és nem kötötték az orrotokra. láttam már ilyet, de felháborodni nem mertem volna. ezt bevállalták a csalók. az élet már csak ilyen, nincs igazság. :)

staropramen 2009.04.22. 09:45:55

Sztrovacsekek!
Tisztára olyan mint az idióta gyerek-szépségversenyek.Minden hülye család folyamatosan szavaz , még a kanadai nagynéni is, végül mégis a szervező kereszttestvérének kajlafülü jucikája nyer.
itt is mindenki csalt, csak van aki még fel is van háborodva, hogy a másik jobban csalt. Ebből tanul a gyerek.

staropramen 2009.04.22. 09:49:51

Sztrovacsekek!
ez a balage egy nagyon problémás fazon.Várom a következő posztját, valami más orbitális marhaságról.

Sátán meg a Jocó 2009.04.22. 09:51:25

Aranyapám, ha a gyerekeddel olyan szennycsatornát nézetsz, mint a Jetix, ami kivétel nélkül felháborító minőségű sz*rt sugároz állandóan, akkor meg is érdemled.

Megmondom őszintén, mindama "szülők", akik engedik a Jetix-et nézni a gyerekeinek, véleményem szerint szarjanak sünt, de keresztbe ám!

betépett felhasználó 2009.04.22. 09:53:21

aki a kibervilagunkban meg legoval alltatja a gyerket, az NE IS NYERJEN!
milyen felnot lesz az ilyen kolyokbol?
koztudott, hogy a legoval nem lehet pornozni, rombolni, akkor meg mire jo az egesz?
kishercegeket nevelunk...?

es most a temahoz:
szar fotok, pocsek autok, mintha 7 eves gyerekek szuloi segedlettel raktak volan ossze es sajtofotos apucijuk vakuzta volna le a vga telkojaval

(mar hallom is, hogy "kisfiam, de hat ne oda tedd azt a kereket, lattal ta me olyan autot, ahol a kerekei csak a tetejen voltak?
vagy
"oregem, ilyen hulye nem lehetsz, hat mi ez? nem egetem a nevem ilyen scifi akarmivel, agy autot epitesz, vagy mars lefekudni!"

na, ma is kirofogtem magam

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 09:53:33

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Sosem felejtem el, a goldengétes versenyre három napig edukáltam a macska ánuszrózsáját, hogy végre egy jó képet tudjak róla készíteni és amikor végre sikerült, lezárták a szavazást. Pedig az egész család egy hétig pihentette a mutatóujját, hogy frissen tudjon klikkelgetni.

Gera 2009.04.22. 09:56:49

Egyébként a szervezők is egyszerűek, mint egy faék. Miután a honlapot kizárólag a résztvevők látogatják, még korrekten megcsinált szavazásnál is "kinek van több rokona és ismerőse" verseny lesz a dologból. Zsűrizni kellett volna a műveket, nem szavaztatni.

EÖ (törölt) 2009.04.22. 09:58:51

@Nelson Mandula: nekem meg megfájdult a szemem mikor olvastam, hogy "megfájdult az ujjad".
sőt most már nekem is fáj a gépeléstől az ujjam.

én egy disznósajt inflexiós pontját küldtem be, de csak második lettem, valaki leleste az IP címem

@staropramen: és még emilt is küldözgetnek a címlistájukban mindenkinek, hogy szavazzatok Lujzikára
és a végén tényleg a szervező macskája nyeri meg a gyerekszépségversenyt

playgorro 2009.04.22. 09:59:35

Most mi a különbség? Mindenki csalt és nem a gyereked nyert, vagy senki sem csalt és nem a gyereked nyert. Mindenki nem nyerhet, ezt úgyis meg kell tanulnia!

EÖ (törölt) 2009.04.22. 10:00:53

@Sátán meg a Jocó: hoppá, efölött el is siklottunk
a Jetixen vannak a mutáns klónos mesék
az ilyen szülők miatt tart itt ez az ország.

Más: a szomszédunk a PAX tévén jelentkezett lájv erotik sóra, de nem hívták vissza :)

bekbórd! 2009.04.22. 10:02:12

Talán szerencsésebb, hogy a gyerek nem azt tanulja meg, hogy milyen jó is a csalással szerzett elismeréssel büszkélkedni pl. a nagymamának, aki még egy csokit is ad érte. Meg kell neki mondani, hogy nagyon szép autót épített, de lehet mégszebbet is, és jövőre lehet, hogy jobb eredményt ér el a versenyen. A Scania tervezőjének is sokat kellett legóznia, hogy ott dolgozhasson :) .

Valaki más 2009.04.22. 10:03:59

A gyerek egy dolgot biztos megtanult az esetből: ha csalunk, kizárnak. Szerintem ez történt, nincs itt semmi izgalom

Netuddki. 2009.04.22. 10:04:30

@Gera: Na persze zsűriztetni. Ez azt jelenti, hogy több száz fényképet kellett volna végignézni nekik.

Akik ilyen baromságokra nem sajnálják a saját és gyerekük idejét, sikeres...

EÖ (törölt) 2009.04.22. 10:05:41

Új posztot!
A címe pedig legyen: Disznósajt nyerte a PAX tévé gyermekszépségversenyét

vagy ha ez durva, akkor alternatívaként:

Gyermek nyerte a Vadaspark disznósajtszépségversenyét

A fődíj pedig: félórás no-inclusive kirándulás Engellhartszellbe az Aeroviva Nabatex bőrüléses autóbuszain

betépett felhasználó 2009.04.22. 10:08:08

" Tévedtem, és mivel észleltük, hogy gyakorlatilag mindenki nyomkodja a gombot, mi is elkezdtük"

tenyleg tevedtel
jobb helyeken makrot irnak es megy az magatol.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.22. 10:09:54

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Na ezen most majd behugyoztam a röhögéstől és mikor kirohantam, kiderült, hogy egy error van a piszoárban.

felician 2009.04.22. 10:12:54

és azt észrevettétek, hogy a 15. az a 17. is? meg láttam mégegy ilyet, az szerintem alapból csaló, mert apu építette, tán 2. vagy 3., továbbá a 11. is. mindenki csal bazmeg. köcsögök, főleg apu. mire tanítja a gyerekét? gratulálok.

EÖ (törölt) 2009.04.22. 10:19:56

azt nem értem mi a f.szért Apu csinálja, legyen csálé, legyen béna, legyen csúnya, ne működjön pipecül, de a gyerek hegessze össze, ne Apu

áh mindegy

@Nelson Mandula: az Árkádban vajon milyen hibaüzenet lehet? és mekkora lukat hagytak vajon?

a Lajosmizsei Tanya Csárdában meg Fatál Error volt, mikor (a válság előtt) arra jártam.

gabcigirl 2009.04.22. 10:21:28

És mi van, ha kivételesen nem a pályázatot kiíró cég kamukéróskodott?

Nem lehet az, hogy megnézték, ki az, aki a nyerés reményében kattingatott magának, mint gép-aztán kihozták nyertesnek azt, aki esetleg nem csalt?

Vagy csak én v'ok naiv ?:)

prometheus_X 2009.04.22. 10:21:58

A Jetix részéről egyedül a szavazáshoz használt felület volt inkorrekt, szerintem kár volt ezzel visszaélnie a versenyőknek. Ahol többszázan szereznek jogosulatlan előnyt egy ilyen versenyen, ott nincs mit csodálkozni a szabályok megváltoztatásán. Hogy nem szóltak, az se változtat semmin. A károgásban - oh pardon: posztban - hivatkozott két fölösleges fáradozás közül csak a nyomogatás volt az, hiszen a jelek szerint a gyerek építménye nem ütötte meg a zsűri szerint szükséges mércét. Ez utóbbiért kár volna abbahagyni a legozást és a versenyzést, legközelebb majd jobb lesz, és talán még csalni se fogtok.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.04.22. 10:29:39

Az első helyen álló dömper tök béna. Még jó, hogy nem az nyert.

betépett felhasználó 2009.04.22. 10:32:11

"... a forgatas Budapesten tortenik. Az utazas koltsegeit a LEGO viseli, a szallas es etkezes koltsegeit a LEGO nem teriti, azt a nyertesnek maganak kell viselnie."

hm, remelem zsurizeskor elsodleges szempont lesz a lakhely.

W Joe 2009.04.22. 10:33:26

Elqrtuk, nem kicsit nagyon. Az ineternetes szavazás veszélyes dolog, mert sokan szeretnek csalni. Sajna ez ilyen.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.04.22. 10:34:53

Az ilyen játékok nyereményeinek gazdája már általában a játék kiírása előtt meg szokott lenni.

EnZsolt 2009.04.22. 10:46:06

Ez jó, apuka azért dühöng, mert csalt, aztán meg azok nyertek, akiket jónak tartottak. (vagy csókosok)

Mégis mire tanítod a drága fiadat? Az életre? Kicsit felturbóztuk a számokat fiam, hogy jó legyen, igaz, valaki szebbet csinált a tiédnél, és ő nem nyomkodta orrba-szájba a gombot, de jól jegyezd meg, ezt így kell csinálni. Nem az a lényeg, hogy mit csináltál, hanem az, hogy hogyan tudod eladni. Szép világ lesz a jövő is mondhatom.

Etelka a tapír 2009.04.22. 10:53:17

A kölköknek is meg kell ismerniük, hogy milyen a világ...így működik :)
Hogy ne legyenek hamis illúzióik.

gatsy 2009.04.22. 10:54:56

most erre mit írjak: hülye postoló, hülye jetix. A Lego viszont fasza!:D

labi 2009.04.22. 11:06:51

Lehet hogy a végén simán IP címre szűrték a csalókat, oszt a négyezer kattintásod csak egynek számított.

Így jártél, de legalább megtanítottad a gyereknek hogy kell csalni a nyerés érdekében. Anyagilag profitálhat majd belőle sokat, emberileg nem, de hát ez sokakat nem zavar.

ddd.dino 2009.04.22. 11:11:40

Néha kétségbe szoktam esni a világ alakulásán, de a hozzászólók helyreállították a világba vetett bizalmamat! Köszönet mindenkinek! Nagyjából minden elhangzott, amit a post elolvasása alatt gondoltam.
Amúgy a postoló fia megkapta az első igazságos leckét az élettől, lesznek ennél durvábbak is!
Úgy 30-35 éve egyszer építettem egy sünt legóból. Nem volt helyezésre méltó kivitel, de akkor is sün volt. Igény esetén előkeresem a régi (analóg) fényképet róla és elküldöm a postolónak, hogy stílulos lehessen a sün, amit majd... de ezt már a fantáziájára bízom!
UFF!

Megszeppent kisgyerek 2009.04.22. 11:14:55

Authentic reverse hedgehog project

moli 2009.04.22. 11:16:37

a homar mostmar ilyen lesz?

Balage2002 2009.04.22. 11:32:02

Én vagyok az az apuka, akibe a posztolók egy része ismeretlenül is nagy élvezettel törölgeti a lábát. Nagy örömömre szolgál, hogy így most nem az első szembejövő macskába rúgnak bele, mára megvan a célpont...

Azt viszont kérném, hogy a tények mellett nem menjünk el szó nélkül:

1. Volt egy pályázat konkrét szabályokkal, amiket mi nem hágtunk át - szemben a Jetix Tv-vel. Tessék elolvasni a részvételi feltételeket és kérném a pontos idézeteket arra vonatkozóan, hogy hol szegtük meg ezeket?
2. A Jetix Tv-nek minden eszköze megvolt arra, hogy a többszörös szavazatokat kiszűrő szavazási megoldást készítsen (nem bonyolult, nem is drága, csak nem a főnök unokaöccsével kellett volna csináltatni, aki "olyan ügyes flash cuccokat tud összedobni, pedig nem is programozó"...). Számos ilyen megoldás van, hogy egy nem túl bonyolultat mondjak: egy e-mail címmel csak egyszer szavazás (és visszaigazoló e-mail kiküldése érvényesítő linkkel)
3. Jobb helyeken kezdő marketingeseknek is megtanítják, hogy pályázatok, akciók előtt át kell gondolni a lebonyolítás menetét, nem közben, kapkodva és sunyin - a saját szabályaikat is felrúgva - önkényesen módosítani a már lezárt pályázat elbírálási feltételein.
4. A Jetix Tv-nek arra is meg lett volna a joga, hogy a Részvételi feltételekben kikösse, hogy zsűri fog dönteni. Sőt arra is joga lett volna, hogy előre kikösse, csak kiskunlacházi, fekete hajú, 8 éves kisfiúk nyerhetnek. Arra viszont nem, hogy a nyilvánosságra hozott - saját maga által kitalált - részvételi feltételeit nagy ívben le...

Szóval, kedves hölgyeim/uraim, a magas erkölcsiség emlegetése előtt tán a tényeken is el kellene gondolkodni.

Mondhatják persze: lehetett volna nézni csendben, hogy mások - szintén a szabályok adta lehetőségeken belül - nyomkodják a gombot, mi meg nem. Meg lehetett volna nem részt venni. Meg lehetett élni a szabályok adta lehetőségekkel... Mi ezt választottuk, ide lőjenek...

idunn 2009.04.22. 11:40:06

Nem hiszem, hogy a Jetix etikátlanul járt volna el, éspedig azért, mert a szavazatokkal együtt valószínűleg megkapta azok IP-címét is. Ezek után már egyszerű kikeresni, egy pályaműre konkrétan hányan (hány különböző IP-ről) szavaztak.

Egyébként kedves apuka, ne is haragudj, de arra fogni a csalást, hogy de hát mások is, harmatgyenge kifogás.

Vombatus Ursinus 2009.04.22. 11:42:19

Disznósajtot lehet-e Lego-ból építeni?

Amúgy nem értem a posztolót. Ha teszemazt megnyeri a gyereke az első díjat, akkor szívből tudna neki örülni úgy, hogy ők is tudják, hogy simliskedtek?

Jöhet a következő poszt. Ezért a Homárra posztot írni...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.22. 11:42:55

igazán csatolhattátok volna ide azt a kurva teherautót. most menjek a jetix weboldalára megnézni, hogy egy ilyen szemét banda nézettségét növeljem???

kiváncsi vagyok bordó ifa billnecs, kék zil volt e. nálam ezek nyertek volna :D

Balage2002 2009.04.22. 11:49:38

@idunn: Bocsi, de dinamikus IP-ről nem hallottál? ADSL modem kikapcs-bekapcs és már új IP-d van... Akkor mit is érnél el egy IP cím szűréssel?

És mi van a nagyobb hálózatok egyedi felhasználóival, akik egy IP-nek látszanak?

Ezek ismert informatikai problémák, ha a Jetix tényleg korrekt akart volna lenni, 2 dolgot tehetett volna:
1. Előre felkészülnek a szavazás megfelelő technikai lebonyolítására.
2. Ha ezt elmulasztották, tartani magukat a leírt szabályokhoz.

Mokele-Mbembe 2009.04.22. 11:51:19

@Balage2002:

3. Hasukra ütnek, és fiktív számokkal felhozzák a nyerteseiket vizuálisan is az első öt helyre...

és akkor senki nem sírdogál

bekbórd! 2009.04.22. 11:52:30

Jogász lesz ebből a gyerekből, meglátjátok!

Vombatus Ursinus 2009.04.22. 12:06:53

@Balage2002: Tehát akkor te át akartad vágni az összes benevezőt, a Jetixet és mindenkit, mondván: kattintunk, mint az állat, aztán majd meglátjuk, hogy kinek nagyobb a rokonsága.

A Jetix meg ugyanúgy inkorrekt volt mint te, nem kell itt megsértődni. Így jártál.

Jetix:Balage 1:1, iksz.

MP 2009.04.22. 12:13:37

Erről több dolog is eszembe jut. De ami egyből az az egyik magyar energiaital gyártó akciója. Egy sportkocsit akart kisorsolni. De ha az ember megnézte a feltételeket akkor abból az derült ki hogy akár egy makettet is kaphatott volna a nyertes. Jelen esetben érdemesebb lett volna egy zsűrit kijelölni hogy ők döntsék el. Ez a neten szavazósdi elég szerencsétlen dolog. S nem csak ebben az esetben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.22. 12:17:45

@Hurrá Torpedó: Hm, Kék platós IFA, parkolóórákkal és BOGRATSCH-al a platón.

májgeriberi 2009.04.22. 12:37:13

hamar rájött az a gyerek, hogy kis hazánkban, hogyan is történnek a dolgok.
Szerintem ez itt Magyarországon tök természetes.
Jól átbazsarintanak mindenkit.

staropramen 2009.04.22. 12:38:25

Balage Sztrovacsek!
téged olvasva azonnal Bendegúz a Szabó bakter tehénpásztora jut eszembe .Akkora felfordulást okozott felfokozott igazságérzetedben az, hogy csalással nem nyertetek , hogy ahhoz képest a világháború közönséges kofalárma.

májgeriberi 2009.04.22. 12:39:19

persze meg válság is van, meg nemnormális galambok,baccpacsker, lólopások, miegymás.

Drdnght 2009.04.22. 13:50:34

Gratulalok! Oktasd csalasra a gyereket. Bar ki a fene tudja lehet szuksege lesz ra (hogy emberek milyen hulyesegeken tudnak kiakadni...)

mindenkibekaphassa:) (törölt) · http://kabbe.blog.hu 2009.04.22. 14:11:19

legnagyobb aljasság egy ártatlan gyerekkel kibabrálni..... :(

moli 2009.04.22. 14:20:49

@Balage2002: """Én vagyok az az apuka, akibe a posztolók egy része ismeretlenül is nagy élvezettel törölgeti a lábát."""

tudod mit? szeretnek talalkozni veled, hogy tudjam ki ez a barom. sot, ezentul 4 evente valasztani is csak ugy fogok, hogy szemelyesen talalkozok a egyeniben a kepviselommel, listason pedig az egesz parttal. ezentul nem fogok velemenyt alkotni olyan temaval kapcsolatban, ahol nem ismerek minden szereplot.
ekkora egy faszt.

@HOMAR: ez mostmar mindig ilyen lesz?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2009.04.22. 14:22:01

na, ha még esetleg valaki hitt volna abban, hogy a nyereménysorsolások nincsenek előre (utólag) lezsírozva, most az is felébredhet.

egyébként gondolta még valaki, hogy főleg a nagy értékű nyereményeket nem a rokonok-barátok-üzletfelek nyerik???

neet- 2009.04.22. 14:26:38

A gyerek-szépségversenyes oldalak a kedvenceim. Hihetetlen bamba-ronda-kifejezéstelen (bocs, de van ilyen, nem is kevés) arcocska vicsorít rád, akik miatt anyuka fórumot indít, h lécci szavazz X-re. Vagy ismert babás blogokban/fórumokon könyörög, kezecskéivel esdekelve. Bazz, az ilyenre juszt sem. Meg úgy ált.ban semmiféle szavazáson sem. Úgyse az számít, kire szavazok... jah, de ez már 2értelmű lesz...

bAlien, további jobbulást! Sör megvolt? Este lesz?

gyilkoshód 2009.04.22. 14:34:31

Ha így járok, tuti le nem írom.
De van aki megteszi.
Hiba.
Vagy valami ilyesmi.

H4R 2009.04.22. 15:40:43

Egyetértek MP 2009.04.22. 12:13:37 hozzászólással. Nem szerencsés.

kernelpanic 2009.04.22. 19:55:44

a negyedik jármű különösen randa..
amúgy ezért tart itt az ország: apa svindlizik a szavazással, a játék szervezője meg a szabályokkal.

Magyarország, én így szeretem!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.22. 20:14:42

Jaj, de kurva menő Balage-nak írni a Balázst! Sünt neked, posztoló!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.22. 20:18:58

Na, elolvastam a posztot.

Röviden: a gyerek épített valami fostalicskát, és, hogy kellőképpen ki legyen nyalva a valaga, apu, anyu, Manyi néni, etc. egész nap a gép előtt ülve nyomkodta a gombot, hogy kisbalázs MEGÉRDEMELTEN nyerhessen (muhaha). Vagyis csalás útján. Aztán amikor látták, hogy más jobban csal, felháborodtak.
Ezért én egy egész süncsordát ajánlanék fel a posztolónak!

Most pedig megnézem a kommenteket is, kíváncsi vagyok, hány sünt ajánlottak még fel derék Balageunknak. Ha már túl sokat, akkor Balage, szarjál darage-t!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.22. 20:26:21

@Balage2002: "Nagy örömömre szolgál, hogy így most nem az első szembejövő macskába rúgnak bele, mára megvan a célpont..."

Hát te tényleg egy barom vagy. Ártatlan macskákat nem rugdosunk. Idiótákat igen.

Ennyi...

Balage2002 2009.04.23. 09:40:52

Azért örülök, hogy a Homár kommentelőinek erkölcsisége ilyen magasan emelkedik az átlag fölé. A kommentelők közül számosan felróják nekem, hogy szavazni mertünk a gyerek építményére (ami egyébként a 2.). Erről viszont eszembe jut egy történet, még a Kádár rendszerből: akkoriban jó pont volt antifasisztának/ellenállónak lenni. Csak egy idő után már annyian vallották magukat antifasisztának, hogy ha ezek az emberek mind csak 1 németet feltartóztattak volna, akkor be se tudtak volna jönni az országba. Ezzel a magas erkölcsiséggel is ugyanez a bajom.

Ráadásul valahogy erősen működik a kettős mérce a kommentelők egy részénél. Például a "Megbüntették, mert úgy parkolt, mint mindenki más" című poszt szerzője írott szabályokat sértett, mégis mindenki pártját fogja...

Azt is lehet érzékelni, hogy némelyeknek nem erőssége a szövegértés, egy egyszerű, köznyelvi szövegből nehezen hámozzák ki a tényeket, csak azt olvassák ki belőle, ami az ítélethozatalhoz szükséges. Azokról meg ne is beszéljek, akik nem voltak ott magyarórán, amikor az ékezetes betűket tanulták...

Ezért csak nekik, csak most, utoljára a tények (LASSAN OLVASD, HÁTHA MEGÉRTED):

Tény 1: Mi a "Részvételi feltételek" és semmilyen más jogszabály egyetlenegy passzusát sem sértettük meg.

Tény 2: A Jetix Tv a saját maga által leírt szabályokat szó nélkül semmibe vette.

A következő tesztet ajánlom a figyelmébe minden "magas erkölcsiségű" kommentelőnek:

Kérlek, válaszolj őszintén az alábbi kérdésekre:

1. Igaz-e rád a következő állítás? Mindig a zebrán megyek át az úttest másik oldalára. Soha nem fordult elő velem - noha volt a közelben zebra - hogy máshol mentem át.
a, igaz b, hamis

2. Soha életemben nem töltöttem le az internetről egyetlen zenét, filmet, képet, amely jogvédett.
a, igaz b, hamis

3. Autóvezetés közben soha életemben, egyetlen pillanatra sem léptem még át a megengedett sebességhatárokat.
a, igaz b, hamis

Értékelés:

3 "igaz" válasz: Te egy szent vagy, nem is értem, mit keresel még a földön... Vagy egyszerűen magadnak is hazudsz. Aki hazudik, az csal, aki csal, az lop, aki lop, az tán még embert is öl... Ugye milyen ismerős?

3-nál kevesebb "igaz" válasz: Micsoda? Te megszeged a törvényeket és az írott szabályokat? Akkor milyen erkölcsi alapod van számon kérni azt, aki nem tett ilyet?

labi 2009.04.23. 10:01:20

Fiam, mindeki csal szóval csaljunk mi is!

Ha nem így teszel, akkor legalább egy győzelem a tiétek lett volna: az erkölcsi. Így meg egyik sem.

Ezt leírni, aztán még jól össze is veszni hogy de így van ez jól, az "vadász, vadász, te szopni jársz ide" kategória.

Amúgy a "semmi nem tiltja hogy 4000x klikkeljen a család fejenként" érvelés meg... jogász vagy-e?

no akkor sorjában:
1, xarjon sünt
2, ezért tart itt ez az ország
3, (és mivel a családi kézi klikkelgetés volt és eszedbe sem jutott letölteni egy klikkelőprogit amivel több milliószor is szavazhattál volna magatokra): Balfasz.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.23. 12:59:11

@Balage2002: te még javában gyakorló apuka vagy? én lassan már nem vagyok gyakorló anyuka, mert a gyerekem felnőtt, és nem hagyja, hogy gyakoroljak rajta.


amíg a gyerek magától nem jött rá, hogy hogy működnek a dolgok valójában (és itt ezen van a hangsúly), én nem mondtam neki, hogy nincsen télapó, hanem úgy tettem, mintha lenne.
nincs is szebb a gyerek számára, mint a saját tapasztalat.
annál is szebb a szülő számára elmagyarázni hogy ő, a gyerek is megértse (és nem kell LASSAN MONDANI), hogy valójában miért is volt átvágva évekig, a saját szülője által.

ezért írtam elsőként azt, hogy gyereket átqrni pofátlanság. másodikként pedig kérdeztem, hogy többször szavazni szép dolog-e?

remélem érted.

PS: hazudtam már (pl. a mamámnak, az iskolában, a főnökömnek), csaltam már (puskáztam az egyetemen), loptam már (50 filléres bocicsokit a boltból kiskoromban), embert még nem öltem. valahogy mégis úgy érzem, van erkölcsi alapom ezt leírni neked.

Cuncimokus 2009.04.24. 20:49:22

Ocsmány poszt, hülye beíró. Csal, és még dicsekszik is vele, aztán fel van háborodva, hogy nem az ő gyereke nyer. Gratulálni tudok, szép volt.

Egyszer láttam szavazós gyerek-szépségversenyt, egy tésztafejű, elhízott, malacszemű kisfiú állt magasan az első helyen.

Broáf.
süti beállítások módosítása