Tékozló Homár

A Budapest Banknál is aratott az árfolyamváltás

2009.04.24. 13:06 | jackyll | 268 komment

Péter szerint nem csak a CIB Bank kapott léket, már a Budapest Bankból is szivárog a pénz elfele. Legalábbis a bank azzal magyarázta 15 ezer forintja eltűnését, hogy "a nyitó- és záróegyenlegek közötti különbségek az árfolyam változásnak köszönhetőek":

Nem olyan rég akartam utalni és meglepve tapasztaltam, hogy kevesebb pénz van a számlámon, mint gondoltam (nem követem folyamatosan az egyenlegem és a költéseimet, de a különbség ez esetben nagyon szembeötlő volt). Papírt és számológépet ragadva összevetettem az egyenlegem és a kiadásaim, és a hiányérzetem igazolást nyert. Azonnal hívtam a számlámat vezető Budapest Bankot, majd az elkövetkező napokban többször összevetettem a kiadásaim és az egyenlegem alakulását és 10-18 ezer forintos különbséget tapasztaltam. Azt ígérték kivizsgálják az ügyet, és 2 hét múlva értesítenek levélben.

Mivel befektetési kártyáról van szó, indokoltnak találtam, hogy nem tudnak azonnal magyarázattal szolgálni, a két hetet azonban így is soknak találtam, de mást nem tudtam tenni, hát vártam. Két hét múlva meg is érkezett a levél, melyben az ügy bonyolultságára hivatkozva további időt kérnek a kivizsgálásra. Újabb két hét után pedig küldtek egy levelet, amiben azon kívül, hogy az egyenlegemet rendben találták, semmilyen érdemleges információval vagy magyarázattal nem szolgáltak a panaszomra.

Ezek után fogtam megint a számológépet és számszerűsítve szegeztem nekik a kérdést:  Ha 0 az egyenlegem, X összeget költöttem, és Y bevételem volt, akkor mivel magyarázzák a kb. 15 ezres eltérést. Pár hét múlva érkezett a válasz egy 3 oldalas levél formájában, benne a kérdéses időszak egyenlegváltozásaival, kiadásaimmal és bevételeimmel. És ismét leírják, mindent rendben találtak, továbbá a nyitó- és záróegyenlegek közötti különbségek az árfolyam változásnak köszönhetőek. Más magyarázattal most sem szolgáltak a különbséggel. De meglepetésemre a mellékelt lista alapján, az újabb számolás után nem is tapasztaltam pár száz forintnyi különbségnél többet.

Fejvakarás, saját listával való összehasonlítás, káromkodás. Ők ugyanis egy olyan listát küldtek, ahol a lista eleji nyitóegyenleg már eleve problémás. (Egy nappal előtte folyt be a fizetésem, költöttem belőle 3 ezret, ehhez képest náluk 18 e forinttal kevesebbel indulok).

Nem tudom eldönteni, hogy ennyire kisstílűek, szétszórtak, vagy én vagyok idóta.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeterBogyo · http://ujbuda.kutyaiskola.eu 2009.04.24. 13:10:08

Biztosan te vagy hülye, a bankok sosem tévednek és az ügyfeleik érdeke és pénzük védelme a legfontosabb a számukra.
Hopp lehet h én vagyok az idióta?:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.04.24. 13:10:15

Számolni se tudsz. Forint-forint árfolyamkülönbség? Hol az a kimutatás?

szemig jimmy 2009.04.24. 13:12:50

emese elköltötte
zoltánt bírod?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 13:17:40

Mi az a befektetési kártya?

májgeriberi 2009.04.24. 13:19:41

@Nelson Mandula: befektet a bank a kártyáddal a lóvédra

Szép kék az ifád:)

abakus(z) 2009.04.24. 13:19:45

@Nelson Mandula: Az egy olyan "megtakarítási" forma, ami -15.000-et termel a tulajdonosának havonta.

É2I 2009.04.24. 13:19:58

Büdös életbe nem kapsz tőlük olyan egyenleget, amin el lehet igazodni.
Velem az OTP játszotta el ugyanezt, azóta érzékeny búcsút és (nekem)jelentős pézmagot vettem el tőlük. :P

szemig jimmy 2009.04.24. 13:20:05

@Nelson Mandula: az egy olyan izé
15ezer a havidíja...

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 13:24:44

havi elszámolás. miaz hogy nem egyezik a nyitóegyenleg?

te azt honnan vetted? kalkuláltad? vagy az ő általuk kiadott értesítőről vetted? ha ez utóbbi akkor azzal menj be reklamálni.

ha szükséges vesd be az egy hónappal azelőtti kimutatást. az előző hónapi záró, és az új hónap nyitó között nem lehet eltérés. semmilyen árfolyambiszbasz alapján sem. szerintem.

valahol meg kell lenni a lóvénak. de az is lehet hogy még korábban az asszony elment a tescoba hétvégén nagybevásárolni, ami hirtelen nem jut eszedbe...

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:25:35

@É2I: maximálisan igaz. Én már meg sem próbálom. Csak a végét nézem, hogy stimmel-e.

Smacika 2009.04.24. 13:29:59

Nekem is volt számlám ezeknél a trógeroknál(tudom sikeres nem lehetek)
és nekem is feltűnt, hogy elszivárog a lé.
Példa.
10000 peták az egyenleg, jön egy sms díj/jutalék levonva, új egyenleg 9750 peták.
Bemegyek a bankba mondom:miafasz.
Aszongya:Ennyi a díj meg a jutalék amit az utalások stb után csengetni kell.
Mondom:Nebasszamámeg nem az a baj. hogy annyi a jutalék, hanem az, hogy 10 tallért von sms szerint, de a számláról 250 tallér hibádzik.
Aszongya:Kivizsgáljuk.
Rendben.Két hét letelik, jön a levél hat oldalnyi szakduma mindenféle misztikus szavakkal teli, hogy biza jó az, én vagyok a nílusi paraszt.
Na ekkor bementem a rablóbankba, számla kinullázva, kártyák eltördelve, megszüntetve mindennemű kapcsolat.
És még szomorúan kérdezi csaj, hogy ugyan miért szüntetem meg a számlát?
Na akkor majdnem baj lett.
Csak a pitbullfejű 46 kilós biztonsági őr már nagyon sasolt, inkább legyintettem és elhúztam a véresbe.
Szóval sünt a bb bank seggébe.
Ja még annyi, hogy a bb bank góréja Tolvaj vezetéknévvel rendelkezik.A keresztneve nem jut eszembe.
No comment.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:34:19

@smacika: ezek után nem is kell. Elég a vezetéknév is:( Amúgy az nem nílusi palóc akart lenni? ;)

májgeriberi 2009.04.24. 13:34:52

fattival csináltak olyant, hogy kamatadás előtt leemelte vki a lóvét a bankban, gondolom saját számlára aztán miután rátették a kamatot visszarakta a lóvét. De lebukott az ember mert pont akkor nézte meg apám, hogy mennyi az egyenleg. Jól csodálkozott, hogy nix mani.
Hölgyemény szélnek eresztve, azóta az apeh-nél dolgozik.

VR6 2009.04.24. 13:35:00

Ahhoz a bankhoz kell menni, ahol a legjobbak a csajok.
Minden másban megegyeznek úgyis.

Smacika 2009.04.24. 13:37:25

@☺ágica: Igazad lehet, de oly rég volt az a poszt, hogy elfeldtem:-)

É2I 2009.04.24. 13:40:20

@smacika:
Ezt tőlem is megkérdezték.

Erre kaján vigyorral mondtam, hogy:

"Találtam egy korrektebb, olcsóbb szolgáltatást. Ahol még kamatot is adnak a bent lévő pénzemre."

Nem kérdezett többet. ;PPP

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 14:06:18

Amúgy az összes hiéna bank rohadjon meg

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.04.24. 14:23:47

Csak nem ez lesz a hétvégi poszt???

Mária 2009.04.24. 14:25:45

Ebből az ügyfelektől elcsipegetett pénzből finanszírozzák az ingyen honlapot a kezdő vállalkozók számára:

maria.blog.hu/2009/04/03/a_budapest_bank_szetkurja_a_netet

}:-/

jesszumpepi (törölt) 2009.04.24. 14:37:05

Rátették a pénzt egy olyan görgős izére,vagy békára,és arrébbgörgették.

Sokorai_Atala 2009.04.24. 14:38:47

Üdv. Nekem egyszer jogosulatlanul levettek 16ezer Ft-ot a kártyámról. Egyszer felhívtam az OTP-t, elmondtam mi történt. Gondoltam 2 hónap után, ennek lőttek, de akkor jött egy kedves levél, amelyben tájékoztattak, hogy igazam volt és az OTP visszaszerezte a pénzem.
Szóval vannak jó oldalai is, és én tudtam, hogy 100 % igazam van:)

Impega 2009.04.24. 14:41:08

Befutotooam. Kajaltunk fonok fizetett.

Az osszes, de osszes tetves bank szarjon sunt

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 14:44:51

@Impega: az igen! De jó egyeseknek:)

kispista 2009.04.24. 14:47:00

A Budapest Bank rosszabb mint az OTP!
Ugyanazt a díjat többször vonják le, indokolatlanul számítanak fel egyéb díjakat és a reklamációra nem válaszolnak érdemben. Mindenki kerülje őket, ha szeretné a pénzét viszontlátni.

kispista 2009.04.24. 14:53:17

@É2I: Mi az hogy kamatot is akarsz? Örülnél, hogy megengedik hogy hozzájuk vidd a pénzedet!

Balance Of Power 2009.04.24. 15:04:28

Talan egyszer mar leirtam, de nekem olyan volt, hogy egy 12 ezres kartyas vasarlast parkoltatott az Erste. Tehat le is vonta az egyenlegembol es ezzel egyidejuleg parkoltatta is valahol. Egy ido utan feltunt a netbankon, hogy az osszeg mar kurva regora "zarolt", nincs lekonyvelve. Akkor irtam nekik a netes levelezoben, hogy ez miafasz. Ez volt reggel, delutan mar hivott is egy faszi, megbeszeltuk, utananezett, visszaszolt, visszakonyvelodott a penz a szamlamra. Csak nem tudom, mi lett volna, ha nem valik gyanussa a dolog - akinek nincs netbankja, nem nezi nap mint nap a penzforgalmat es jobban faj neki 12k, hogy vesz eszre ilyesmit?

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 15:17:39

@☺ágica: ma megint jobban, köszi
Remélem holnap is így maradok
Tudok enni! :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 15:29:19

valamiért reggel óta ezt dudulom:
www.youtube.com/watch?v=J1l1CqGTkzQ

Régen (15éve) 4 csajjal jártam PUF koncertekre
Mi voltunk a PUF&L

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 15:30:50

A Leskot még meg is pezsgőztettem két versszak között

Impega 2009.04.24. 15:34:50

@☺ágica: szoval az ugy volt hogy egy masik faszi akart minket meghivni uzleti kapcsolat, majd vegul fonok kifizette a szamlat. En mindjart bealszom

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 15:48:55

Hmm..,,nem követem folyamatosan,,akkor lehet, hogy több éve ,,lopja,, a pénzedet az a gonosz, csúnya bank..érdemes lenne perelni,mert ha neked nem is kell, legalább Zoltánnak vehetnél egy saját telefonfülkét, amiben vonal is van, meg ki is csörög..

AlulírottFentemlített 2009.04.24. 15:49:20

Velem még sosem fordult elő ilyen.
Igaz az én folyószámlám és kártyám a ráckevei élmény banknál van közvetlenül Nelson Mandula ifája mellett.

Egyébként számtech.prog.

Impega 2009.04.24. 15:57:28

@i hate the police: Mert tegnap mar jobban volt, aztan megevett egy banant es megint kitaccsolt :(

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 15:58:09

@AlulírottFentemlített: Te is? Mennyi számtech. prg. van
Szegény már biztos megbánta, hogy odaírta:)

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 16:01:41

@Impega: bocs, nem olvastam az előzményeket. Akkor Jobbulást!

Impega 2009.04.24. 16:02:50

@b[ALien] a kopasz baba: i hate the police 2009.04.24. 16:01:41
@Impega: bocs, nem olvastam az előzményeket. Akkor Jobbulást!

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:03:32

Ma este meg kell állnom valahogy, hogy ne írkáljak 10 offban Pál Utcai Fiúkat:)
Az onlány kocsmába
Ma este már inni is fogok

Earthquake84 2009.04.24. 16:09:05

Na a probléma vagy azzal lesz, hogy a cionisták lenyúlják a pénzed, vagy azzal, hogy a Budapest Bank által a pénzpiaci alap-ban lévő pénzed (ha bef.kártyán tartod a lóvét, azt a bank a Budapest Pénzpiaci alapbe fekteti)árfolyama tényleg minuszba ment. Sajnos a Budapest Bank megszüntette a budapesti ügyfélszolgálatát, és leköltöztette Békéscsabára, aminek szintén sajnos minőségbeli következményei vannak. Félretájékoztatás, félretájékoztatás hátán. Pl. most kúrta le a PSZÁF is a bankot, mert az ügyfélszolgálatos hülyeségeket beszélt. Mondjuk nem tudom mekkora baromságot mondhatott, ha ezért 5 milliós bírságot szabtak ki.
www.fn.hu/cegek/20090421/otmillios_felugyeleti_birsag_budapest/

Ofélia . 2009.04.24. 16:09:42

Hejj kedves postoló te nem vittél virágot emesének!!

Tsabi 2009.04.24. 16:13:10

Rosszul allhat a forint, ha mar forintot se kapsz erte annyit mint egy honapja. Lehet, hogy csak en vagyok agyilag vegetativ, de en az alaptezist nem ertem, az utolso szlakivonat kezdooszzegenek annyinak kell lennie, mint az utolso elotti vegosszegenek, stimmt? Ha nem egyezik az osszeg, akkor a bankot reggel megkerdezem, ha delutanra nem tudja/korrigalja, akkor pszaf es kellemes hetveget minden homarozonak 2010re a Pocsay csalad, vagy valami hasonlo. Akkor ez mar tenyleg a hetvegi poszt?

Ofélia . 2009.04.24. 16:18:10

@Impega: Minden nagyképűségtöl mentesen mondom nekem különböző főnökök(minden héten másik) 16 évig etettek itattak:)

Ja hogy a cég hálózati revizora voltam?....

Ofélia . 2009.04.24. 16:21:44

@Gárdista Pista: Amú egyet lehetett volna tenni AZONNAL megszüntetni ezt a fajta kártyát és a pént visszavenni az első amerikás bankcsődnél!!

De ha valaki a bankokba akar befektetni manapság... No comment:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:25:39

@Impega: az a baj, a zenékre nagyon rá tudok kattanni
Füles, vol. 90%
Legszívesebben énekelnék, csak sajnálnám a szomszédokat

Ofélia . 2009.04.24. 16:26:39

@b[ALien] a kopasz baba: Vigyázz!! nemecsek is a hideg sörbe halt bele:)

Csak a regényben ezt nem írták le mivel a dréher and tsa szponzorálta:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:27:04

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: te olyan vagy, mint a Havas! Mi nem voltál még? :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:28:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: neharagudj, de ezt elképzelni sem tudom, hogy a hideg sörbe valaki belehaljon:)
max egy kádnyi, és lenntartják a fejét

Impega 2009.04.24. 16:29:30

@b[ALien] a kopasz baba: Szomszedoknak adjal disznosajtot es tessek most azonnal nekiallni eneklni. @ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ha nem a fonok fizet ez azt jelenti, hogy otthon eszek az en kis ferjecskemmel es psuzikat kapok desszertkent. :) Ez azert jobb :)

Ofélia . 2009.04.24. 16:35:31

@Impega: Miért útálod ennyire a szomszédait?:)

És ha a főnökkel eszel akkor mit ad a férjecskéd a kis fejecskédre?:((

Bocsi a labda magas volt:)))

Ofélia . 2009.04.24. 16:36:42

@b[ALien] a kopasz baba: HAVAS??? na ott azért még-már nem tartok:))

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:37:38

@Impega: Túl sokan vannak:)
10 emelet panel
Mondjuk akkora nagy baj nem lenne, zeneiskolába jártam
7évig tanultam énekelni
heti 6 énekóránk volt
voltunk Vigadóban, Magyar Rádióban
inkább a hangos zene,ami aláfesti:)

Mostmár lehet offolni?

Impega 2009.04.24. 16:37:42

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Szoval a szomszedok, azok szomszedok. De az oreg bacsinkat ot szeretem. bAlien meg csak enekelgessen.

Ha a fonokommel eszek, akkor semmit nem kapok a ferjecskemtol. Viszont jobb szeretek nem a fonokkel enni, mert akkor az emberemmel eszek es O tole meg puszikakat kapok. Na? ertheto?

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:39:10

Azt nem mondom meg mi volt a kötelező hangszer, mert mindig kiröhögnek:)

Ofélia . 2009.04.24. 16:46:13

@Impega: Abszolúte érthető:))

@b[ALien] a kopasz baba: Csak nem oboa??:))

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 16:54:48

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: eggyel kisebb:)
Impega kedvéért füles kihúzva, mélyláda benyomva
bali és a pál utcai fiúk koncerteznek:)

Earthquake84 2009.04.24. 16:59:05

@Tsabi: Nem kell, hogy ugyanaz legyen az egyenleg. Be van fektetve, befektetési alapba, azért bef.kártya. minden nap változik az egyenleg, mert minden nap változik minden alap árfolyama. mondjuk az az érdekes, hogy elvileg a BB garantálja a negyedéves hozamot, tehát van egy minimum összeg, ami alatt nem lehet.

Ofélia . 2009.04.24. 17:07:21

@b[ALien] a kopasz baba: Te jó isten megnéztem a dagit. Azannya....

Impega 2009.04.24. 17:12:48

Viszlat Uraim! Hetvege.

Tsabi 2009.04.24. 17:14:31

@Gárdista Pista: akkor konyveljuk el, hogy nekem ez magas. En ugyis csak lesek, hogy milyen dolgokert elkernek penzt nalatok a bankok. DE
ha garantalt hozama van, akkor hogy mehet minuszba? Na mindegy, ez ugyis a hetvegi poszt, en ezen mar nem torom a fejem.

Earthquake84 2009.04.24. 17:18:03

@Tsabi: Hát ez a nagy kérdés. Mondjuk ha látnám a szla kivonatokat, két perc alatt tudnám mi a hiba, és hogy hol kell a bankba belekötni, elvégre főállásban is foglalkoztam anno a bef. kártyával, és ez sok ügyfélpanaszt szült mindig is. a többség viszont észre sem veszi, hogy nem stimmel az előző havi zárója, és az jelenlegi hónap nyitóegyenlege.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 17:18:37

Na, megjöttem. (Dolgoznom kellett, hogy pénzt tehessek a számlámra, ami a bank lenyúlhat.)

@b[ALien] a kopasz baba: megnéztem dagicicát, tök jó fej és nem is olyan dagi!
De rég hallgattam Lecsóékat... nálam most Quimby megy fullon. Na jó, mélynyomóm az nincs, de azért dübörög hogy "én már nem muzsikálok csak egy jelet adok a gépnek".

Ofélia . 2009.04.24. 17:24:36

@Nelson Mandula: Dolgoznod kellett????

Lemondtam!! A végkielégítést a kajmáni számlámra kérem aranyban!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 17:28:53

@Nelson Mandula: na végre, már azt hittem senki nem szereti puft:)
Én befejeztem a koncertet, kicsit zúg a fülem:)
Meg nemsokára lehet menni az életmentő seritalért

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 17:30:54

Az jutott eszembe, hogy fundálok egy bankot. Az lesz a neve, hogy Ráckevei Ifa-Disznósajt Egyesült Bank Zéerté. Röviden RIDE Bank.
Szlogen 1: " RIDE - Nálunk csak minuszba mehet!"

Szlogen 2: " RIDE -Bennünk bízhat. Elrájdolunk a pénzével."

Aztán üthetik a nyomomat karcos baccal.

Tsabi 2009.04.24. 17:31:50

@Gárdista Pista: en alapbol azt nem ertem, hogy egy befektetesi alapos, elvileg kozep-hosszutavra tervezett termekhez minek kell kartya. Az legyen a folyoszamlahoz, oszt jovan. Meg ha napi lekotesu lenne, akkor meg megertenem, de ott is siman ket alszamla kozott elutalom bankon belul az osszeget, ha tudom, hogy holnap kezi csomozasu perzsaszonyeget akarok.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 17:33:07

@b[ALien] a kopasz baba: én birom, minnyá elő is keresem az ősrégi puf kazimat. Ha még bírja a szalag, megnyekergetem.

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Na jó, nem kellett,csak úgy csináltam. Ne mondj le, nálad jobban senki sem tudja megkavarni a menetrendet!

Ofélia . 2009.04.24. 17:33:56

@Nelson Mandula: Egyházat egyszerűbb oszt karikás gülü szemmel és állszakállal levesszük a rontást meg ördögöt űzünk!!

Erre van kereslet de bankra.....

Tsabi 2009.04.24. 17:34:28

@Nelson Mandula: anyukammal kozosen nyitnank szamlat, ha van logos bankkartya :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 17:36:04

@Nelson Mandula: nekem amúgy az tetszik nagyon, amelyiken a kis szürke a saját képét nézi a monitoron:) Meg az utólsó, mikor csíkos Főnök köröz a zacskó körül, amiben a kis fekete van
Az a kis fekete azóta csak egy fél mérettel kisebb, mint a Dagi

Tsabi 2009.04.24. 17:36:43

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: en kezratetellel mellmegnagyobbitast vallalok, penzvisszafizetesi garanciaval. Az nem jo? Rontast meg nem tudok levenni, de rantast leverni mar nagyon megy!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 17:38:25

@Tsabi: Ja télleg. Elfejeltettem mondani, hogy az ászf első pontja, hogy mindenki csak az anyukájával nyithat számlát. Ahhoz jár a bőcsészmérnök-logós franciakártya, amelyhez ingyen biztosítunk osztó tanfolyamot a Lurdy házban.

Tsabi 2009.04.24. 17:38:30

@b[ALien] a kopasz baba: majd este toltok fel en is kepeket a mi ket gezenguzunkrol :)

Tsabi 2009.04.24. 17:40:57

@Nelson Mandula: akkor egy (ketto) fix ugyfellel mar szamolhatsz is, bolcseszmernok sajna nem vagyok, de a tobbi nem problema :)

leon, a proli 2009.04.24. 17:41:05

halál a bankokra! bankárt és bankost minden lámpavasra! lángoljanak a bankfiókok! négyeljük fel tömör professzort, doktor profitot, az erste családot, valamint a kereskedelmi AND hitlerbank táncosait!

persze ne hagyjuk ki a banki reklámokat kiötlő "kreatívokat" sem

Ofélia . 2009.04.24. 17:42:36

@Tsabi: Illen kézrátételest sokan szeretnének:)))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.24. 17:45:19

@b[ALien] a kopasz baba: ezek a képek hol vannak? Én csak egy fekvő cirmosost meg egy kisebb felett ugró cirmosost látok.
Árulás van: nem találom a puf kazettát.

Ofélia . 2009.04.24. 17:49:48

@b[ALien] a kopasz baba: Igaza van nelsonnak én is hiába keresem a többit:((

Tsabi 2009.04.24. 17:52:24

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: tudom, de draga is am. De tudok olyat is, mint a Braco, hogy odamegyek es nezem. Aztan ha tetszik megfogdosom ingyen, de akkor nincs garancia a novekedesre :D

@Nelson, bAlien : koszi, mar tudom mit fogok hallgatni ma este/ejjel :)

Tsabi 2009.04.24. 17:57:58

Na az Erö legyen veletek/majus negyediken talalkozunk (may the force to be with you) este jovok, serrel es kepekkel

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 17:59:04

@Nelson Mandula: @ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: na, ez megint olyan lesz, mint mikor ellopták a fejem? béta verziós:(
Ugyanott vannak, alatta
Legalábbis én látom fent őket
Nyomtam egy frissítést, hátha...

Impega 2009.04.24. 18:05:25

Maj 1-10 offos leszek. MEGYEK HAZA! es ez tenyleg FONTOSH :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 19:11:44

@Impega: de azért itthonról is be tudsz majd jelentkezni, nem? Max közelebb leszel, így gyengébbre kell állítani a fénypostát, ha van valami

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 19:13:02

Amúgy ezennel megnyitom az internet kocsmát
A hetes asztalnál ülök, az ablak mellett

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 19:48:12

Mindenki lelépett? Akkor én is.

Jó hétvégét!

Ez FONTOSCH!!!
Egyébként
...

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 19:53:29

@☺ágica: úgy tűnik, de már nem akarom elkiabálni

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 20:07:40

@Gárdista Pista: a cionisták nemcsak a pénzünket akarják, hanem az országunkat-lásd Perez nyilatkozatát.De csak szeretnék, üzenjünk nekik egy Petőfi idézettel:,,Veszed ám a kurva anyádat, de nem a mi hazánkat!,,

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.24. 20:20:08

Utolsó kommentelő.
Poszt lezárva, nem lehet többet kommentelni!

Ofélia . 2009.04.24. 20:38:53

@Tsabi: Csak! jujjj ez olyan kis nőies válaszvolt:)

Tsabi 2009.04.24. 20:51:03

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: aaa, csak nagyon pentek van nalam :) Es meg sort se ittam..ez lehet a gond..pill.. :)

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:02:08

@Tsabi: mert ez már a 3. felszólitás:)Sün!Sün!

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:02:23

@Tsabi: ez nem lehet igaz! nagy hibát követtél el
És még fotót se raktál fel
Szedd össze magad, irány a hüttö:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:04:09

@i hate the police: és utána jön a víz?
fujj
nem vagyok én hal
Esetleg fürdésre
De azt meg nem ruhában szokták

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:05:31

Főúr! 4. sör rendel! 7es asztal!
Köszönöm

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:07:56

@b[ALien] a kopasz baba: vazze, hogy előztél meg?Hiába, no, internetben még kezdő vagyok:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:07:59

De ha nincs sör én csapvizet iszom, bevallom:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.24. 21:08:22

hat ehhez en nem tudok erdemlegeset hozzaszolni, offolni meg soem offolok elvbol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.24. 21:11:22

na azert annyi erdemlegeset tudok, hogy eddig ketszer volt kisebb gondom
es ott helyben elinteztek
nem 2 het...
2 het mulva mar lehet nem is elek
mi olyan bonyolult
ott ul a computer elott Te a masik oldalon es akkor nezitek
- ennyi
+ ennyi
10 perc
ezert tart itt...

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:12:40

@hagyma: :) fogalmam sincs hogy hívják a feleséged
hol laksz
mi a work
Én már azt sem tudom miről szól a post
Szerintem semmi baj sincs az offolással
Pláne ilyenkor

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:12:46

@b[ALien] a kopasz baba:kivételesen viz helyett sör jön:)A panem et circe miatt

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:15:16

Jó néha jön valami Tóni oszt megmondja az okost
De ez a homár blogja
Ha nem tetszik valami, ők szólhatnak
Kivéve EDE

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:15:27

@b[ALien] a kopasz baba: az csak hangjelzéssel együtt érvényes, akkor szabálytalan voltál:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:17:31

@i hate the police: vízágyúból? Megyek a Kossuth térre:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:20:27

@i hate the police: valamiért tudtam, hogy ezt fogod mondani:)
De tényleg
Amúgy igaz
De ahhoz engedélyt kell kérni rádión
Ha egy picit felkattintod ahhoz meg nem

Fairy Girl 2009.04.24. 21:26:10

"Nem tudom eldönteni, hogy ennyire kisstílűek, szétszórtak, vagy én vagyok idóta."


Már ér a posztolót (ittasan) cseszegetni? :)))))))

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:29:04

@Fairy Girl: ilyenkor már majdnem mindent lehet:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:30:11

Kocsmaszabály: ne anyázz közvetlenül semmit, akkor nem lehet baj:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:31:21

@b[ALien] a kopasz baba: senkit

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:34:27

@b[ALien] a kopasz baba: te gondolatolvasó vagy?:)Amúgy a Kossuth téren csak Gonda van meg Arany Ászok, szóval, ha Heineken-re vágysz, ne indulj el:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:36:55

@i hate the police: én Gösserre vágyok
De van még 6 a hűtőben, úgyhogy maradok:)
Erről a Gondáról még nem hallottam

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:41:10

@b[ALien] a kopasz baba: az egy bolond, aki hazafinak adja ki magát, de valójában soha nem csinált semmit, viszont ebből remekül megél, ez nem vicc..A Gösser sem rossz, GUT, BESSER, GÖSSER!

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 21:43:50

@i hate the police: kivéve a citromost, amit agyonreklámoznak most
Az nem sör, az limonádé
Megkóstoltam, felét a csap itta meg

i hate the police (törölt) 2009.04.24. 21:50:58

@b[ALien] a kopasz baba: hú, de jó, hogy olyat nem ittam:)1x tévedésből megittam 4 alkoholmentes sört és nem értettem, miért nem érzek semmit..aztán rájöttem, miután elolvastan az üvegen a feliratot:)

Tsabi 2009.04.24. 21:56:30

elnezest kivanok mindenkitol, de sorozatokat potolok eppen, mert masfel hete nem neztem oket, oszt van meg vissza ugy 1200MB, de azert sorozok is, de en ilyen kispalyas most nyitottam a 3.-atnal tartok. Viszont fini kukoricasor. Holnap szerzek rendes pils-et vagy altot vagy, hogy gondba ne essek mindket felet, oszt tudok valogatni.
bAlien, a te macskas kepeid hol-merre talalhatoak?

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 22:36:37

@Tsabi: hát a többiek csak 1et látnak
az a profilomnál
De én felraktam vagy 8at
Majd hfőn újraintézem

b[ALien] (törölt) 2009.04.24. 22:38:43

Most ledőlök
Csak előbb a főúr kihozza a 6.at
Köszönöm

Tsabi 2009.04.24. 22:39:18

@b[ALien] a kopasz baba: akkor "jo" mert en nem latok egyet se.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.24. 22:40:22

@b[ALien] a kopasz baba:


A Pál Utcai Fiúkat én is szeretem.


Jesszum.Egyébként szőke bölcsész.


Ja,és született macskarajongó vagyok.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.24. 22:44:13

@Nelson Mandula:

Az én PUF kazettáim megvannak.

Kedvencem a bál.

Tsabi 2009.04.24. 23:59:41

En birtam mindkettot regen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 01:33:28

jo vot a puf
is
kia fax foglalkizott meg akkor bankokkal meg arfolyamokkal
vot az OTP meg a Posta oszt jonapot
a fizetes meg jott boritekba
visszatertek meg oda mint a 25 szazalekos afa-hoz

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:23:32

@Tsabi: fasza. Hfőn rágyúrok
Repülő macskát se? Azt a többiek látták

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:27:00

@jesszumpepi: enyém meg az Első dal és a Hajsza

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:33:11

Csak ezt az egyet!
Felébredtem, a pincér kihozta a 7es asztalhoz a 7. sörömet és:

A nagy szigetről elköltözött
A nagy szerelem a kis szigetre
Fiatal volt és elhitte
Hogy boldogabb lehetne
Csak élni akart a drága
Majdnem elhibázta
Visszajött és sohasem megy már
Idegen álmok országába

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:38:50

Dagi szokás szerint körbenyávog, de most nem hallom mert miattatok jutubról puft hallgatok:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:45:08

Felkelt a nap
Átölelt a fény
Utolsó év
Legelsõ reggelén
Nincs több idõm
Nincs több esély
Folytatni kell
Mielõtt végleg elveszíteném

Ez lesz az elsõ
Ez a szomorú szám
Különben félek,
Hogy senki sem figyelne rám
Ez lesz az elsõ
Ez az igazi dal,
Csak annyit ér,
Amennyit belõlem eltakar...

Még nem volt elég
Eltûnt a félelem
Hosszú az út
Lehet, hogy végtelen
Egész életemben
Mindig másra vártam
Istent kerestem
S magamat találtam

Ez lesz az elsõ
Ez a szomorú szám
Különben félek
Hogy senki sem figyelne rám
Ez lesz az elsõ
Ez az igazi dal,
Ez is csak annyit ér
Amennyit belõlem eltakar

Magasra tartsd
A szerelem zászlaját
Nem bukhat el
Örökké vinni kell tovább
Van még idõ
Van még esély
Folytatni kell
Mielõtt végleg elveszíteném

De még él a remény
Minden mozdulatban
Él a remény
Minden pillanatban
Él a remény
Fûben és a fában
Él a remény
És én hiszek az Õ szavában
Él a remény
Minden gondolatban
Él a remény
Minden mozdulatban
Él a remény
Mindig más alakban
Él a remény
Hiszek Benned és Magamban
Minden gondolatban
Él a remény

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 02:57:13

@jesszumpepi: én szerzett macskarajongó vagyok:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.25. 03:22:05

A 8. üveggel leütöttem a pincért, úgyhogy a 9. önkiszolg
aztán visszafekszem
mindenkinek jobb lesz:)

staropramen 2009.04.25. 07:44:11

Jóóóreggelt Sztrovacsekek!
miért fáj az bárkinek, hogy ezek a szegény veszteséges, kizsigerelt éhhalál szélén álló bankok néha egy kis pénzt szereznek a gusztustalanul felhalmozó, jólétben dőzsölő, luxusban fetrengő betétesektől.
Irigy banda !

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.25. 09:13:34

Másnapos jó reggelt!

Mit főzünk ma?

Impega 2009.04.25. 09:39:30

@Nelson Mandula: Semmit, ma shoppingolunk :)

aardwark 2009.04.25. 09:42:27

jó reggelt minden kedves homártársnak
a posthoz nem tudok mit hozzá tenni, csak annyit kérdeznék meg miért várt 4 hetet delikvens... (azonnal megszüntetni, kettétörni, sóval behinteni, elefánttal megtapostatni, stb...)

húsok a pácban fürdőznek, én grillezni fogok a teraszon 14 óra körül, nem kisfaszenesen, nem műemléki környezetben, és az üvegasztalt is letakarom kékszalagos terítővel
viszont lesznek jó hideg sörök és hp

én csak ennyit akartam mondani

Mylady 2009.04.25. 11:15:32

@Nelson Mandula: rakott karajt
isteni lesz :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 11:37:29

tejfeles gombaperkelttel és nokedlivel kívánok mindenkinek kellemes hétvégét

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.25. 11:56:03

Nálunk is nokedli lesz, csak tojásos + saláta. Meg paradicsomleves betűtésztával a gyerek miatt. Ezt mindig a gyerekre kenjük, pedig igazából mi nosztalgiázunk. Ja, a levest effektíve nem kenjük rá a kölökre, azt megteszi saját maga, nem igényel segítséget. Ügyes gyerek. :)
Ja, és én főzök, mer' én is ügyes vagyok.

aardwark 2009.04.25. 13:32:57

mááááááááár izzik a faszén
lassan indul a délutáni grill parti

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 13:49:43

Nekem ma szénhidrátnapom van.

Délelőtt gyümölcs,aztán ebéd előtt tökmagos pogácsa,ebédre paradicsomos,fokhagymás durumtészta.


Egy nagy fej fokhagymát tettem bele.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 13:51:57

Tegnap este színházból hazafelé jövet a parkban 2 sünit láttam.


7 éve járok át a parkon,de ez volt az első alkalom.


Kinek van szíve azt kívánni nekik,hogy másokkal kellemetlenkedő humanoidok végbelében tartózkodjanak?

Tsabi 2009.04.25. 13:55:42

@jesszumpepi: en ma csak huvelyeseket eszem. Bab meg kolbasz. :)

Mentsegemre legyen mondva, en most meg csak reggelizem. Nem idoeltolodas miatt :)

aardwark 2009.04.25. 14:07:22

hús felhozatal: akik-amik megjelennek majd a grillrácson: sertés, marha, csirke és pulyka, valamint rák :) ezen kívül zöldségek lesznek sütve, asszem megyek is, pont le késtem a 14 órát, de ez nem igazán zavar..., vagy kéne? olyan bizonytalan vagyok, vagy mégsenemdenem?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.04.25. 14:09:35

Igen, nálunk tökfőzelék van tükörtojással, nekem fáj a gyomrom, magasak a számlák, apám kék inget vett fel, a szomszéd néninek magas a vérnyomása, a mindjárt hajat mosok, a párom takarított, anyám a nagyanyámnál van vidéken, a tapétám sárga, a szőnyegem kék, az idő langyos, jaj, csak ne essen az eső, fazék volt a jelem az oviban, nincs gyerekem, de mostanában nem is szeretnék, a vércsoportom RH-, nem voltam tüdőszűrésen, háziorvost váltottam, levágtam a körmömet (a lábujjaimon is), holnap magánórákat adok angolból, a rossz keringésem miatt jéghideg a lábam.
EGYÉB KÖZHASZNÚ? VALAKI MÉG?
ez ugye a harmincas házasok háztartási fóruma? vagy társkereső? nem világos, mi van a címsorban.... mindegy, én tudok alkalmazkodni.

Ofélia . 2009.04.25. 14:50:31

@jesszumpepi: És a két süni már otthon van???(csak a fényképezés idelyéig)

@Tsabi: A babféléken kívül milyen hüvelyeseket reggelizel??. Legalább ketten vannak??:)) A babbal meg vigyázz meg a hüvelygombával:)))

@aardwark: Na ezt talán nem kellett volna részletezni!!. Lelki szemeim előtt nyálak csordogálnak élén az enyémmel(még jóllakottan is).

@morrisal_: Precíziósan 3 percig röhögtem köszönöm:DDDD Viszont kihagytad, hogy a sarkadat is lereszelted e ez a cipőméret szempontjábol FONTOSCH:

Tsabi 2009.04.25. 15:07:35

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: jofele hazi keszitesu kolbaszt. Meg eltoltam egy egesz parenyicat, most ugy egy-masfel orat ki fogok birni kaja nelkul.

Ebedre szamitasaim szerint tejszines-fokhagymas rakottkrumpli lesz fasirttal, de a musorvaltozas jogat fenntartjuk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 15:30:08

en nem tudom mit eszek
Woodstock hozott valamit tegnap
van ebben minden
elment nert ilyen derby elotti felvonulas van meg futas meg ilyenek
megszereztem fajkashazynak a kentucky negyedddollarost, kuldom neki hetfon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 15:33:11

7 vegen derby
ebben a lazban el a varos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 15:35:13

ja Ofelia
bementem egy botba oszt vettem egy 0.5-os olvasoszemuveget
kerettel egyutt
2 dollar
most sokkal jobb de csak olvasashoz kell
1 meteren tul mar homaly

Ofélia . 2009.04.25. 16:40:14

@Tsabi: Nem kell bosszantani pláne mikor letorrentezek egy filmet amit HUN szinkrinizáltan tettek fel és megszólal svédül:(((

@hagyma: Akkor égnék lázban ha az asszonycipelős derbyn indulnál és minderröl képet is látnék:))

Ofélia . 2009.04.25. 16:41:38

@hagyma: Most ezt vegyük postnak??:))

Ofélia . 2009.04.25. 16:43:38

@hagyma: Amúgy beszéld meg morrisallal, hogy a körömvágás csak sarokreszeléssel együtt hoz egy számnyi lábméretcsökkenést:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 16:47:40

most akor ez Ofelia hetvegi posztja, vagy mi a fax van a szemuvegemmel?
egesz jol all
a szemuvegem
Mary telleg elment
ezek imadjak ezeket a dzsemborikat, meg jo hogy ki tudtam huzni magam a betegsegem vegett

Tsabi 2009.04.25. 16:52:45

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: nem szoltam, azt is csak egeszen halkan. Svedul :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 16:57:04

telleg tetszik Mary vette tegnap es igy mar tudok olvasni is
de ezt az arfolyamvaltast dogojjek meg ha ertem

Ofélia . 2009.04.25. 17:01:14

@hagyma: Isten őrizz, hogy megdögölj inkább építsd fel a féltorony másik felét!!

A sör és a kolbász árfolyama nem váltotott Aki meg banki részvényekbe fektetett a serésdagadó helyett......

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 17:11:40

@morrisal_: itt 40-esek is vannak, akik lélekben húszasok (de vannak akik tízesek, és olyanok is, akik egyesesen gyermetegek)

vasárnap magánórákat adni angolból? remélem jól megkéred az árát!!!

@hagyma: ha ez a szemüveges képed, akkor qva szarul áll (ne írd, hogy ez az örökös avatarod, tudom)

aardwark 2009.04.25. 17:13:24

kész vagyok mint a mateklecke
2 óra masszív élelembevitel a szervezetbe
most már csak hideg sörök és a hp maradt
még mindig nagyon jó idő van a teraszon
és a budi ajtó kiválóan műxik, de az arcom egy kissé meggyötört lett, de majd kisimul
ez off volt asszem

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.04.25. 17:24:37

@hagyma: "1 meteren tul mar homaly "
Ebböl mennyit kell meginni, hogy homályosan láss? :)

Ofélia . 2009.04.25. 17:29:23

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Ugye, hogy pocsék?. Csak én nem akartam elkeseríteni.
Ámbár a zöld lábacskákhoz talán még passzol is:))

@aardwark: Két órás élelembevitel?? és masszívan?? gratula a lagzihoz:))

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 17:34:43

@morrisal_:

A sárga tapéta színe harmonizál a tükörtojás sárgájával.

Jó az ízlésed.

Ofélia . 2009.04.25. 17:55:01

@jesszumpepi: Na akkor megcsinálom a tojásos nokedlit ami hallatlanul fog harmonizálni a bélflórámhoz:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 18:01:42

ez az orokos avatarom
a feltoroy itt van az arcom elott, mar' ha kimegyyek a lodzsara
epiti a franc ujra, ha nekik jo
Vician megcsinalna secpec

horex
nem inni
szini

Ofélia . 2009.04.25. 18:31:22

@hagyma: Tojásos nokli a pociban(nokedli saláta már kész volt a csirkrpaprikáshoz)

Ez volt a dessert most egy kicsit lihegek meg alszok had kössön a háj!:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 18:53:06

Uff.
Na vagyok.

Éppen el voltam havazva, mert szerda-csüt. a Pécsi egyetemi Napokon fotóztam, péntek szaladgálás, hétvégén meló...

De azért a termés itt van :)

www.epresso.hu/content/view/9141/101/

www.epresso.hu/content/view/9151/101/

Ha a lusta újságírók nem lennének olyan lusták, akkor nem csak a megnyitóról lenne cikk (azt meg nekem kellett megírni is :D )

Na ennyit az önreklámról, tükörtojást ide most... bár nem az lesz, elvileg rakott krumpli, mindeeegy, csak valai enni lhessen. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 18:53:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Woodstock elment dzsemborira
hala egnek en tenyleg beteg vagyok igy nem kellett mennem
es qrwa gaz de csipszet ebedeltem tejava[l
foza rosseb betegen

Tsabi 2009.04.25. 19:04:51

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Itt elso az ottani cikkekre :) szep munka lehetett :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:25:16

@hagyma: Mi bajod?
Az már nagy baj amikor az ember csak chipset eszik ebédre :(

@Tsabi: Hát, ilyen félig buli, félig meló :) Sajnos csak az első 2 nap voltunk kint, mert nekem meló, a többieknek meg otthon volt dolguk.

(Az első esti galéria vége felé van 2 szőke meg 1 barna csaj egy képen, hát abból a jobb szélső kért tőlünk cigit... ...aztán pálesszel hálálta meg... :) utána jó kis bandázás kerekedett :) )

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 19:27:31

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ne mááááá, oda szerettem volna írni, hogy éljen a fényképész, de csak bejelentkezve lehet

így ide írom

éljen a fényképész

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:29:55

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: ...ilyeneket ne rkálj, látnád a profiknak milyen képeik voltak :)
bama.hu -n pl.

Ja perze nekik volt stage passuk, én meg az első sorból szerencsétlenkedek ilyenkor, mert nekem sosem tudnak intézni :D
(Bár pl. az Uránia moziban már elég sokszor voltam sajtósként, színészekkel interjúzni :) :) )


Mindenesetre köszi ám :)

Tsabi 2009.04.25. 19:30:43

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Jok is az ilyen ismerkedos dolgok :)) Na ilyenkor erzem magam nagyon oregnek :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.25. 19:32:54

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

miért? tán megsértődnek a többiek???????

intézzek neked olyan belépőt, hogy tényleg mindenhova az első sorban állhatsz?

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 19:33:39

OFF:

Ne azt nézd,hogy a Budapest Bank mit tehet érted,hanem azt,hogy te mit tehetsz a Budapest Bankért!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:35:22

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Ja, nem, csak mert tényleg nagyon messze vannak ezek a képek a "hivatásosok" színvonalától :) (Meg a gépem is, meg annak az ára is...)

A belépőt meg már megszotam, most 3 sajtósra jutott volna 2 sajtójegy.
Aztán mondtam nekik hogy ők csórók, én bemegyek rendes belépővel, ők meg úgyis interjúzni akartak.

aardwark 2009.04.25. 19:40:56

én most ezzel foglalkozok-foglakozom (kinek-mi-melyik teccik:))

Kusztomizált, origótól koncentrikus, homogén elrendeződésű szegmensek manuális orientálását hajtom végre emésztés közben

további szép estét mindenkinek

aardwark 2009.04.25. 19:44:41

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
ez csak sima szombat délutáni grill parti volt, nem lagzi:) (abba bele sem merem gondolni mi lesz ott ha lesz egyáltalán valamikor...)
de a húsok jók voltak a zöldségekkel és a salátákkal együtt
sör hideg (elfogyott-menni kell utánpótlásért) hp finom és csak kissé ütős (52%)

Átlagarcú 2009.04.25. 19:47:55

Nomármost: Így néz ki egy sün, amikor benéz. (egy klotyópapír-gurigába)
sorecet.inda.hu/kepek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 19:52:29

@aardwark: Hé, ez nekem nem esett le... :)
Mi akar ez lenni? Mert a szavakat értem, meg hogy vacsi utá vagy, csak azt nem hogy mit takar a tevékenység :D

Amúgy ha ez a grillparti, akkor milyen amikor lagzin kajálsz?

NA én is lépek aludni, mindenkinek jó éjt :)
Holnap meló :/

Tsabi 2009.04.25. 19:55:43

@sörecet: Amator csillagasz..ez jooo :)
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: akkor neked joccakat!

aardwark 2009.04.25. 19:56:42

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: nyugi én sem értem, de csinálni jó:)))
ma már semmit nem fogok enni, csak inni,
lagzin is sok kaját eszem, de még a sajátomon nem voltam sosenem (asszem:))

amúgy ez úgy történt, hogy a húsok szépen lassan sültek, voltunk rá 15-en, és kb 20 percenként jutottam falatozáshoz

jesszumpepi (törölt) 2009.04.25. 19:56:53

@aardwark:

Te most körkörös mozdulatokkal masszírozod a pocidat a könnyebb emésztés érdekében?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.25. 20:08:58

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
aludni delutan 2-kor????
mongyuk jo is az
en mar nem is eszek majd hoz valamit Woodstock, csak ez az influenzia elmulna mer

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.25. 20:17:04

@jesszumpepi: Jáháhhjjj, hogy eznem jutott eszembe :D :D

A BPBankos beszólásod hatalmas volt ám :)


@hagyma: Hé, itt este 8 van, reggel 6ra mentem melóba és este 6kor jöttem ki ...! :D
Előtte este persze éjfélkor felpattant a szemem, és utána nem tudtam visszaaludni :(

De neked jobbulást!

Na már tényleg 'éjt :)

Ofélia . 2009.04.25. 21:26:37

@jesszumpepi: Hát nekem is ez jött le belőle:))

Na jóccakát mindenkinek.

Megdobbent 2009.04.25. 22:51:19

Utolso komment, koszonjuk az eddigieket mindekinek.

Bugreport 2009.04.25. 23:27:14

@Megdobbent: szívesen :) Ne lottóz :P

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.26. 00:02:49

Szőke bőőcsész...Szőke grafikusunk van-e?

Megdobbent 2009.04.26. 02:18:53

Tehat megegyszer: koszonjuk :)

aardwark 2009.04.26. 03:07:00

no akkor én is beköszönök így a végére utolsónak:)
@jesszumpepi: hát vmi olyasmi volt de már túl vagyok rajta
offolni emberek, ebből agy sosenem lesz ötccáz ...

no szép éjt/hajnalt/reggelt mindenkinek (aki akar azt húz ebből)

hölgyeknek kéztsók, uraknak pacsi

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 05:41:44

@hagyma: Ez nem volt elég angol, ezért nem zárnak még topicot :)

Amúgy örömmel látom hogy mindenki inkáb az ágyban volt aktív az éjjel mint itt :) :) :)

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Jajj. Én ennyire egyszerűre nem is gondoltam :)

staropramen 2009.04.26. 07:52:27

Jóóreggelt Sztrovacsekek!
legyen kellemes , szép napotok.

Impega 2009.04.26. 09:43:28

@staropramen: Jo Reggelt! Neked is es Mindenkinek

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.26. 09:51:29

Verőfényes jó reggelt! (morrisal itt vagy?) Szépen süt a nap, ma rántotthús lesz petrezselymes újkrumplival és uborkasalátával, a macskának levágtam a körmét, lehet, hogy új gyerek jön a házhoz, az asszony az ágyban olvas, egyébiránt jól aludtam, bár ennek ellenére egy kis fejfájással ébredtem, kicsit korábban a szokásosnál, mert a teáskannám beriasztott. Most megyek és megetetem a galambokat disznósajttal.

Mylady 2009.04.26. 10:12:07

@Nelson Mandula: "a teáskannám beriasztott"

biztos kozsó volt... így szedi össze a készletet a teázóba...

aardwark 2009.04.26. 10:13:54

kicsit aggódtam, hogy ér-e ilyenkor jó reggelt kívánni, de már elmúlt...

jó reggelt

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.04.26. 10:49:44

@ColT
nagyon aktív voltam az ágyban.annyira aktívan aludtam, hogy csak na.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.26. 11:43:50

Az indaneten a hívd meg barátaidat felirat melletti grafika olyan,mint egy lágytojás a tartóban.


Köszönet a grafikusnak!

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 12:12:42

@Nelson Mandula: szegény Kukk! Nem szoktál utána vérezni?

Impega 2009.04.26. 12:25:42

@hagyma: disznoinfluenzas vagy???? :(

Tsabi 2009.04.26. 12:54:39

Szepjoregelt mindenkinek. Nektek is husveti akcios bogres banner megy a fejlecben? Nekem megvolt a vigassag mara, megyek reggelizni.

aardwark 2009.04.26. 13:42:05

absolute off

most jövök wc tartály szerelésből, holnap mehetek alkatrészt venni és megcsinálni
(aki kitalálta a műanyag elzárószelepet annak innen is sok gratula, nagy mértékben hozzátett az emberiség fejlődéséhez)

Ofélia . 2009.04.26. 14:33:24

@Nelson Mandula: Nahát. És a kanna cizellált volt legalább??

@Mylady: Na most miért?? kozsó fut a védett kannái után??:)

@jesszumpepi: Lágytoját bögréböl eszek!
5 darabnál túl macerás a tojástartó(egynél is)

@Impega: Ne bánsd még elhiszi és más vallásra(disznóhús) tér:((

@aardwark: Sajnállak de egy komplett tartályt vegyél:(((

@Tsabi: Csak akkor boldogság ha reggel kapsz egy felest az ágyba és asszonykád elkisér pernamensen téged dicsérva a raggeliző aztalhoz ahol Sültsonka tűkörtojással koviubival és hideg sörrel vár:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 14:58:18

Woodstock lanya ma megy vissza Kansasba, ezert Mary elment megint, mndtam neki hozzon 2 lab hosszu szendvicset a Subwaybol, mer lusta vagyok
fozni ma
a fejem is faj
mar lassan nonek errzem magam

Tsabi 2009.04.26. 15:15:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: :) Ma sarkanyeregetes van asszonyka a baratnojenel, son (nem becezzuk), tojattal pirotossal, paradicsomos babbal. Persze mindenbol csak csipegetek mint egy kis madar. :)

májgeriberi 2009.04.26. 15:18:31

@hagyma: lehet megjön a havid? én akkor vagyok hisztis

Ofélia . 2009.04.26. 15:56:15

@Impega: Én is bocsi mivel hagyma eszik disznóhúst (hogy miket írok én néha) :))

@májgeriberi: :D A végén még vibrátort is vesz:)) (persze csakis eldobhatót)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:28:14

@aardwark: én meg körbeszilikonoztam a kádat:)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:34:07

És megállapítottam egy alapigazságot: ha felmosok, a macskáknak sürgős tennivalójuk akad, amit mászkálás útján valósítanak meg. Nekik ez FONTOS!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:38:21

@májgeriberi: nekem is egész héten vírusom volt
Kedden volt egy 5 perc, mikor azt hittem megpusztulok
Amúgy állítólag a férfiaknak is van havi ciklusuk, csak nem véreznek:)

májgeriberi 2009.04.26. 17:41:56

@b[ALien] a kopasz baba: a férfiaknak egész hónapban ciklusuk van agyilag.
ja, és másféle anyagban nyilvánul meg :)

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:47:08

@májgeriberi: a nők meg folyton piszkálnak minket:)
De nem emiatt
Csak úgy
Na jó, meg 1000 más dolgot is tesznek, amiért nem lehet nélkülük élni, és amiért imádjuk őket
Lásd pl. Renault embléma:)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 17:57:06

A nők azt mondják, a férfiaknak mindenről AZ jut eszébe
Pedig nem is
30%-ról a sör:)

maincoon © 2009.04.26. 19:10:04

mindenben egyet értek az előttem szólókkal :)))

b[ALien] (törölt) 2009.04.26. 19:12:18

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: a régit nekem is betámadták
A spagettist
Mostmár ilyen mop van, ha jól tudom a nevét
Vagy mopsz?:)
És hogy csúszkál? Ráül és felmostok vele?
Nekem a kicsi szőnyegen szereti ezt
Ráfekszik és húzom
Ő meg iszonyatosan betámadja
Miközben rajta ül

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 19:56:06

@b[ALien] a kopasz baba: Ez aranyos lehet :D :D

Nem, a frissen mosott padlón szeretett csúszkálni a macsek, nekifutott, és kanyarban farolt :D

Most már elég öreg, leszokott róla.

Sámli kell neki hogy a fűtőtestre fel tudjon ugorni... ...de a másfélszer magasabb tűzhelyre, ha husi van rajta, megy neki helyből is :D :D :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:09:53

Manci mekkorakat taknyolt telen a jegen kint az utcan
hehe
de mar elkoltozott az orok vadaszmezokre
vagy meg nem lehet offolni?
egyebSt minden bankot allami tulajdonba!!!!
es tenyleg
ez fontosh!!!
meg a parkoloceget is meg a tejipart

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.04.26. 20:11:21

@hagyma: A Centrum már állami tulajdon, csak nem hivatalosan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:26:12

es Hefon ne legyen TV adas
a qrwaeletbe

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 20:39:27

es kizarolag gmk
semmi zrt meg faxsagok
haza is megyek es rendet teszek

májgeriberi 2009.04.26. 21:00:39

@hagyma: hát vkinek tényleg meg kéne tenni már végre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 21:05:32

jovvore megyunk Woodival addig tartsatok ki
mingya ejfel otthon, mikor lesz uj poszt??

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.04.26. 21:34:02

Jó estét! Nem most jön ofélia éjféli posztja, miszerint sötétben nem lát szemüveg nélkül?

neet 2009.04.26. 21:35:15

Estét, ez nem az a kutyás poszt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:01:39

szemuveggel se lat sotetben
milyen kutyas?
lemaradtam valamirol
itt mindig macskakrol beszelnek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:04:18

ja Woodstock ma olyan poloban ment el
amin rajzfilmfigurak voltak
mar mindre nem emlekszem mert nagyon reggel volt de az egyik az a madar avolt aki mondja
mintha macskat lattam volna
kanari vagy mi
50 eves vazze es ilyenekben jarkal
raadasul most hivott hogy kesik, oszt az ehhalal kuszoben vagyok
sose de sose.....
de Kentuckybol abszolute ne

Impega 2009.04.26. 22:41:52

@hagyma: @hagyma: regen nem volt. Mindig a kabaret kellett hanllgatnunk a radioban. Ma mar nem bannam, de gyerekkent nehez volt.a kismadar az Csorike ( tweety). tessek meggyogyulni!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 22:56:57

@Impega:
ma' kabare se nincs ugy tudom
Woodstock hoz valami gyogyszert ha vegre hazaer meg szendot
remelem hasznal
ja csorike
csorikes poloban ment el meg bermuda farmeben
hihhetetlen

Mylady 2009.04.26. 23:07:25

@hagyma: mi bajod a csőrikével???

Impega 2009.04.26. 23:07:51

@hagyma: jobbulast, Hagyma! Jo ejszakat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.04.26. 23:13:52

@Mylady:
az egvilagon semmi
csak mar johetne mert ehes vagyok
@Impega:

thx
meg kell gyogyulnom emrt 7 vegen derby

Mylady 2009.04.26. 23:36:44

@hagyma: na azért!
Csőrikét nem bántani, mert megharagszom!

egyszerüen 2009.04.27. 11:50:36

A cikkes ne sirjon.
Én bementem a bankba kérdeztem mennyi van a megtakaritáson. Mondják 140 ezer körül. Mondom hurrá.
3 hét mulva SMS megérkezett a 110-en valamennyi ezer. Reklamáciomra azt mondták csak ennyi jár ennyi volt rajta.

Na ja az ügyintéző biztos nem mondott ilyet hogy több van rajta. Kivi vagyok mikor fognak hivni, mert a fizit már máshova nyomom, és majd onnan kiveszem , majd beballagok a bankba és befizetem a manit

Mostantól diktafonnal megyek a bankba, akár törvényes akár nem

Természetesen BB bank
süti beállítások módosítása