Tékozló Homár

Nem ismerte a törvényeket a Jysk, megszívta a vásárló

2009.04.24. 08:35 | ge | komment

Klasszikus történet arról, hogy sokszor a kereskedők sincsenek tisztában a Fogyasztóvédelmi Törvényekkel. Beáta panaszára a vásárlás után 1 és másfél évvel is azt a választ kapta, hogy vigye csak vissze a hibás székeket, 3 év garanciát biztosított rá a gyártó, tehát kicserélik. Ám mire odaért vele, a forgalmazó hozzáállása megváltozott.

2007.06 hóban, a Jysk áruházáan vásároltunk egy kertibútor készletet, Wellington asztalt valamint 6 Sienna széket. A kerti bútort nagy örömmel használtuk, egészen tavaly nyárig, amikor azt tapasztaltuk, hogy rendeltetésszerű használat mellett, a székek sajnos egymást követően vagy megrepedtek, vagy egyből el is törtek.

Mivel a számlához csatolt szavatossági jegyeken három éves szavatosság volt, nyár végén bizalommal fordultunk a Jyskhez, hogy a bár kicsit drágább de jobb minőségű Corfu székekre visszacseréljük a székeinket, természetesen a különbözet kifizetését vállalva . Amikor a tavaly telefonon érdeklődtem a a Soroksári Jysknél (részletesen elmondva a fennt leírtakat), a Jysk dolgozója nagyon kedvesen közölte, hogy sajnos nyár vége lévén kifutóban vannak a kerti bútorok, és már nem is hoznak újat, de ez nem probléma, tavasszal újra jelentkezzek és  természetesen akkor a csere lehetséges. Ez most tavasszal meg is történt, amikor szintén ezt a választ kaptam, hogy, legyünk szívesek befáradni és a csere megtörténik, csak előtte telefonáljunk be, hogy biztos van e raktáron éppen akkor 6 db Corfu szék.

2009.04.17-én ezt meg is tettem, a férjem bepakolta az autóba mind a hat széket és munka után tervezte, hogy akkor befárad az üzletükbe. Ekkor azonban igen nagy meglepetésemre, fordulat történt, amikor arról érdeklődtem, hogy akkor van e raktáron szék, a Jysk munkatársa (akinek sajnos a nevét nem kérdeztem, ez tudom az én hibám), közölte, hogy akkor mégsem lehetséges a dolog, mert IDŐKÖZBEN utána néztek és csak egy éven belül cserélik ki a székeket, nagyon sajnálja, de ez van.

Hát nem kis meglepetés ért!

A férjem mivel már magával cipelte a 6 széket, úgy döntött befárad az illető Soroksári áruházba, hogy személyesen is tájékozódjon. Ott megtörtént a jegyszőkönyv felvétele, a helyszínen a kolléga megállapította, hogy a szék nem rendeltetetésszerűen volt használva, és közölte hogy akkor bevizsgáltathatjuk ha akarjuk.

Annyit még megjegyeznék, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek akik ez ellen a termék ellen kifogással éltek, mert jómagam is ismerek, olyan személyeket, akik a fennt említett székekkel hasonló módon jártak, csak ŐK szerencsések voltak mert egy éven belül jelentkeztek, és visszacserélték a székeket, azóta a Corfu székeket használják, és semmi problémájuk nincs vele, mint ahogy nekünk sincs a Wellington asztallal.

Az eltelt néhány napban, kicsit utánanéztem a fogyasztóvédelemnek, és annak mi a különbség a szavatosság és a jótállás között, lassan ebből is doktorálni fogok.

Szóval tisztában vagyok azzal, hogy most nekem kell/kellene bizonyítani azt, hogy a székek minőségileg rosszak, és amennyiben lehetőségem lesz meg is teszem. De, az a kérdésem, hogy minden szerencsétlen vásárlónak, aki Bármit is vásárol, abszolút napirenden kell lenni a törvényekkel, és hogy mire hogy van a szavatosság, meg jótállás, előbb fél év, majd év stb. stb.

Vagy esetleg tisztább és egyenesebb dolog lenne a vevővel szemben az, hogy a nagyon jó reklámfogásnak tűnő, elég megtévesztőnek ható három év szavatosság helyett pontosan feltüntetnék azt, hogy ez abból áll, hogy az első fél évben cserélik gond nélkül, az első évben az üzletnek kötelessége bizonyítani hogy mi a helyzet, utána pedig a vevő magára marad a kis papírjával, amin bár három év van feltüntetve, de ez már rajta kívül senkit sem érdekel.....

És még egy megjegyzés, hogy is tudhatná a vevő hogy mit fed a szavatosság, hiszen még maguk a Jysk dolgozói sem tudják, hiszen ősszel is, valamint idén tavasszal is nagyon kedvesen közölték velem telefonon, hogy természetesen a csere lehetséges, mindamellett hogy részletesen elmondtam a vásárlás időpontját és a szavatosságot, SŐT még a Központi Jysk (Sibrik) üzletében lévő, vezető pozícióban lévő Úriember is első alkalommal nem értette miért nem cserélték ki  a székeket ha három év szavatosság van....Szóval miért is hitegettek ősztől mostanig?

Beáta, aki sajnos a szavatosság és jótállás ügyében eddig tudatlan volt 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neet- 2009.04.24. 09:30:48

@eszteranyu: de legalább nem 14:00:00-kor kell fizetni. Én ma bementem reggel, kapásból levettek 1500tel, ezt csak úgy, mindenféle egyéb kiadásra, anyák napja, stb. Baz, hóvége van, he?

EÖ (törölt) 2009.04.24. 09:32:09

@☺ágica: nem lehet, hogy nem az egeret hoztad el reggel az éjjeliszekrényből??? :))

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 09:33:07

adj neki sajtot, attól megnyugszik. és amíg eszi legalább nyugton van.

komolyra fordítva a szót:
1. fordítsd fel, és ahol kijön a piros ott kicsit takarítsd le, mert poros
2. ha golyós akkor szedd ki, és símogasd kicsit a golyóját, hogy tiszta legyen.
3. ha egyik sem akkor a halálán van...
4. ja és ha esetleg fényes valami az egérpadod, akkor próbálj ki egy népszabit. az arra pont jó.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 09:34:19

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): tényleg!!! Véletlenül a pöttyös banánt kaptam fel! Biztos a tegnapi buli miatt volt...:)

májgeriberi 2009.04.24. 09:35:51

@☺ágica: akkor nyú egér kell vazze

EÖ (törölt) 2009.04.24. 09:35:58

@☺ágica: a munkát még valahogy kihúzod, de mit csinálsz majd otthon az egérrel??

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 09:37:10

@Hurrá Torpedó: köszi, kipucolással kezdtem, meg már aládugtam pár dolgot, de nem tetszik neki semmi. Ezek szerint döglődik:( De a sajtot még megpróbálom:) Kb 2 hónapja múlt ki a melós gépem. Örülni fognak nekem...

Impega 2009.04.24. 09:38:01

@☺ágica: Nem lehet hogy koszos? Marmint a guriga az egerben. Vagy esteleg ha infras vagy mi, akkor meg lehet fenyes a felulet amin tolod huzod.

Az enyembe spécial hajszal szokott beletekeredni

Impega 2009.04.24. 09:39:48

@☺ágica: Ha elemes akkor meg elemet kell benne cserelni. Attol majd nem vibral :)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 09:40:35

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): megsütöm a kis faszenes holnap, pontban 14-kor, aztán desszertnek megeszem két pettyes banánt, miután a tetejüket cserépbe dugtam...

@májgeriberi: tartok tőle:(

Mr X · http://vilagsuttyoi.blog.hu 2009.04.24. 09:46:19

Sziasztok!

Elindult a Hétköznapok Suttyói Blog.

Nézzetek be!

vilagsuttyoi.blog.hu

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 09:51:48

@Impega: :D

Jelentem (de csak halkan),hogy megjavult:) Biztos, mert megfenyegettem, hogy sütés előtt még a platós IFA is kezelésbe veszi egy kicsit:)

Fairy Girl 2009.04.24. 09:52:04

@Hurrá Torpedó: "fordítsd fel, és ahol kijön a piros" :)))))) ez jóóóóóó (a golyósimogatás meg főleg)

Az én infrás egerem alatt egy sima A/4-es papír van. Soha jobbat!

EÖ (törölt) 2009.04.24. 09:58:01

@☺ágica: jó mélyre ültesd mert egyébként csak réti csenkesz nő ki belőle :))))

EÖ (törölt) 2009.04.24. 10:02:29

@Fairy Girl: csóró cég lehettek, nekem A4-es Audi van alatta :))
kényelmetlen kicsit, viszont nagyon menő

mqqq 2009.04.24. 10:03:47

A törvény nem ismerete nem mentesít alóla. Nem attól vagy rohadt tudatos fogyasztó hogy a Homárra küldözgetsz leveleket, hanem attól, hogy pl tudod mi a különbség a szavatosság és a garancia között. Ettől függetlenül néhány cég szokott cserélni, javítani garancia után is, de az csak jófejség, reklámfogás, imidzs.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 10:07:26

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): én úgy tudtam, disznóparéj:) De ha te mondod...Természetesen vigyázok:)

moli 2009.04.24. 10:08:38

@Beáta:
1. irasba kellett volna kerni az elso velemenyt.
2. ikeaban kell vasarolni
tovabbi szep napot.

neet- 2009.04.24. 10:08:57

Van, akinek disznósajt van az egere alatt? Az biztos jól csúszik.

staropramen 2009.04.24. 10:10:42

Neet
Sztrovacsek meg-e van-e már a bőcsészdiploma?

neet- 2009.04.24. 10:17:17

@staropramen: még mindig nincs. Majd jövőhéten bemegyek érte, most a gyulladt tüdőmmel itthon lopom a napot.

puccos666 2009.04.24. 10:19:19

Nos nem akarok senkit leminősíteni...tény hogy az eladó sem volt tisztában a dolgokkal,de tudom ajállani kedves Bea,hogy amit kapott 3éves jotállási papirt a blokkhoz,talán el kellene olvasni....
Amúgy meg igen ha valaki vesz valamit akkor igen is legyen tisztába azzal hogy mi a különbség a jótállás és a garancia közt....

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 10:28:05

@☺ágica: nem lehet hogy neked is pók mászott a képernyőbe mint nekem múltkor, és az mocorog ott?

egy hétig kolbászolt a soraim között, de már eltűnt. nem is látom a tetemét, szóval megtalálhatta a helyet ahol bemászott.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 10:32:05

@Hurrá Torpedó: szerencsére nem. Pókot csak otthon tartok:)Remélem tényleg kiszabadult:)

Felhívás következik!
Eddig egy pókom volt, ő Béla. De tegnap óta kettő van. És mivel mindig Bélának hívom a pókokat, ezért most gondban vagyok (2 pók még sosem volt egyszerre).
Ötlet?

neet- 2009.04.24. 10:34:23

@☺ágica: nem lehet, h Béla lebabázott? Akkor neki is kéne új név. Pl Margit?

Impega 2009.04.24. 10:40:34

@☺ágica: Nos, tobb megoldas is van.

1. Bela nem ferfi hanem no est talad igy tavasz leven egy pasit maga melle. Ezesetben keretik atnevezni
2. Bela megtalalta almai asszonyat. Keretik beken hagyni.
3. Bela igenis bela. A masik meg Erno. Lehet godolkozni.
4 Bela nem bela hanem Margit es Margit evara talalt. (Kovetkezmeny lsd: 3.pont)

Smacika 2009.04.24. 10:43:21

Faszság volt fél évet várni.Ha tönkremegy valami és nem lehet javítani, vagy ugyanolyanra cserélni, esetleg egy másik típusúra ami megfelel a vevőnek, akkor vissza a vételár.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.04.24. 10:46:40

@☺ágica:

béla I, és béla II
tudod mint a fociban ahogy szokták.
vagy akkor inkább már a királyok után szabadon I. béla, II. béla.
es ezzel lehetőséget is hagytunk a bővítésre, igaz csak 4 résztvevőig jó.
a focis példa az végtelenségig is jó.

keresztkérdés: nemüket hogy vizsgálod? mi a garancia hogy béa valóban hím pók e?

Impega 2009.04.24. 10:47:27

Bela segge pöttyös e? Ez FONTOSH!

szemig jimmy 2009.04.24. 10:48:44

@☺ágica: ha egyiket agyonütöd megoldódik a kérdés

Impega 2009.04.24. 10:49:49

Agica? Lehet megsem az egeret hozta be ma reggel :D

neet- 2009.04.24. 10:53:32

Annyira hüjék vagytok :DDDDD
Na, sül a süti, megyek vasalni. Jó itthon. ;)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 10:57:11

@neet-: Anya-gyerek dolgot kizárom, mert csak úgy a semmiből termett ott egy másik pók:)

@szemig jimmy: Agyonütés kizárva:) Ez FONTOSCH!!!

@Impega: Nem hiszem, hogy pasi-nő páros lennének, mert 2 külön helyiségben vannak. Pont emiatt zárom ki a homoszexet is:) Hogy pettyes-e a segge, nem tudom, de előttem a hétvége, tüzetesen megvizsgálom, ha tudom. Merthogy nem látok el odáig:) Lehet kölcsönkérem Ofélia szemüvegét:)

@atpijkamo: @Hurrá Torpedó: jó ötlet:)))

szemig jimmy 2009.04.24. 10:58:40

@neet-: jó neked
nekem nem jó nem itthon
ha jó lenne nem mennék haza

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 10:59:45

@neet-: küldenél belőle fénypostával, ha marad? És persze jobbulást neked:)

toreki 2009.04.24. 10:59:49

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):

Te meg tudhatnád, hogy olyan, hogy garancia nem létezik. Csak jótállás és szavatosság. Úgyhogy ne fikázz másokat.

szemig jimmy 2009.04.24. 11:00:02

@☺ágica: porszívó?
az nekik olyan mint egy élménycsúzda

bldo 2009.04.24. 11:03:17

Biztosan én vagyok a tanulatlan bunkó, de miapöcs az a Jysk? (Kiguglizhatnám persze, ha akarnám. De nem akarom. Inkább csak jelzem, hogy fingom nincs róla, milyen cég ez - bár arra egyedül rájöttem, hogy valami bútorközért.)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 11:06:25

@szemig jimmy: mondtam már, hogy pókok maradnak:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.04.24. 11:06:58

@toreki: szóval mielőtt másokat fikázol, olvass

erre kellett volna lőni:

mqqq 2009.04.24. 10:03:47
A törvény nem ismerete nem mentesít alóla. Nem attól vagy rohadt tudatos fogyasztó hogy a Homárra küldözgetsz leveleket, hanem attól, hogy pl tudod mi a különbség a szavatosság és a garancia között. Ettől függetlenül néhány cég szokott cserélni, javítani garancia után is, de az csak jófejség, reklámfogás, imidzs.

EÖ (törölt) 2009.04.24. 11:08:17

@Impega: nem érdekes :)
egyik ismerősünk elültetett egy banánt és réti csenkesz nőtt ki belőle :)))))))))
ismered netán???

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 11:09:37

@blackdogone: amolyan mindenes bolt (bútor, ágynemű, törölköző...) Nem akarok senkit megbántani, de én ott egyetlen dolgot vettem, az pedig egy plüss zsiráf:(

toreki 2009.04.24. 11:11:05

Bea:

Ha az van a papíron, hogy szavatosság, akkor lehet panaszt tenni a NFH-nál, mert a fogyasztó megtévesztésére alkalmas.
Ha az van rajta, hogy jótállás vagy garancia 3 év(amit egyébként a jogszabály nem ismer, csak ez a jótállás "népiesen"), akkor köteles: javítani, vagy cserélni, vagy ha egyiket sem tudja, akkor elállhatsz a szerződéstől (az eredeti vételár jár vissza).
Szavatosság esetén is van lehetőséged: megcsináltatod a független szakvéleményt (kb 12eFt) és az orruk alá dugod. Ha igazad van, akkor azt is ki kell nekik fizetni. De előtte írasd le velük, hogy melyik független szakértő szakvéleményét fogadják el.
A pereskedés előtt még egy lehetőség a Békéltető Testület.

helianthus 2009.04.24. 11:11:45

Én is úgy szeretnék egyszer a Jyskben venni Wellington asztalt Sienna székkel. vagy Corfuval.
Ez ugye nem a hagyományos fehér műanyag kerti szék a fehér műanyag kerti asztallal, ami Nekem is van?
Igen, ez itt most az irígység volt, aki kommentelt belőlem.

EÖ (törölt) 2009.04.24. 11:11:56

@toreki: te meg megtanulhatnál olvasni?
hát hol írtam én garanciáról?? hö?

egyébként meg: igenis van garancia.
például pont tegnap intéztem bankgaranciát.
és mielőtt kijavítanál, nem bankjótállást és nem is bankszavatosságot. ;)

toreki 2009.04.24. 11:12:57

@☺ágica: olvastam, csak be kellett lépnem előtte, és utána elbénáztam a válasz kattintást. Korán van még :) (van egy 2 hónapos kislányunk. Akinek van gyereke, tudja, mit jelent ez.)

Impega 2009.04.24. 11:14:58

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): :))) Mondjuk ugy hogy lattam mar novenyt. Nem Parizerzabalo varosi gyerek vagyok.

EÖ (törölt) 2009.04.24. 11:15:49

@Impega: nem a csenkeszt ismered-e, hanem aki elültette????

teremőr (törölt) 2009.04.24. 11:16:09

Óránként egy százas papir zsepivel simogasd az Bélát, és így a végén csak Egy maradhat!

EÖ (törölt) 2009.04.24. 11:17:14

@toreki: nem hinném, hogy egy 2 hónapos kislány feljogosít arra, hogy mások helyett engem basszál le.
amúgy sok boldogságot a kölökhöz.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 11:18:31

@toreki: megint mellé:)

@teremőr: :) De mindkettő marad:)

Egér megint sz*rakodik:(((

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2009.04.24. 11:18:56

Nekem az Office Shoes-zal gyűlt meg a bajom nemrég, ők értelmezték kissé sajátosan a garanciális ügyintézést:
jacint.blog.hu/2009/04/23/lenyomtam_az_office_shoes_t

helianthus 2009.04.24. 11:19:49

Ime a Corfu szék. Csak annyit mondok róla, hogy 5 fokozata van (mint a kocsinak, bár állítólag ötödikben már nagyon kell kapaszkodni, mert döcög kicsit. :D

www.jysk.hu/165/385/399/3722430/a/catalog

Impega 2009.04.24. 11:25:12

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Jaaa, eloszor ugy voltam vele, az nem lehet hogy azt kerdezed. Nem ismerem :)

Impega 2009.04.24. 11:26:52

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Nem lehet hogy toreki esetleg peer-chi?

Ja meg amugy lehet csak fekete bananos turorido volt.

Secnir 2009.04.24. 11:29:43

@EnZsolt:
"Mire a hölgy kifakadt, hogy miért nem 10-est adok. Mondtam, talán azért mert nincs. Elkezdett ciccegni, mire közöltem vele, hogy ne ciccegj banya,"

korrekt hozzáállás az ilyenekhez.

amúgy ha műanyagot veszel, örülj neki, hogy eddig kihúzta. az ilyen székek általában 1 év + 2 napra vannak hitelesítve, 15 kg teherbírással, 3 nap/éves használati idővel.

EÖ (törölt) 2009.04.24. 11:31:27

@☺ágica: ráb.szok még erre, te is úgy látod?? :)

Secnir 2009.04.24. 11:48:19

...esetleg tartós törölközőtárolásra van hitelesítve. de semmi esetre sem az én súlyom masszív elbírására. ráadásul olyan anyagból készültek, hogy egy komolyabb tejfölös bableves után kétórával egyet belefingok és lyukat mar a szék közepébe. kínai, no.

Fairy Girl 2009.04.24. 11:52:05

@jacint70: Office Shoes? Az valami májroszoft dolog? :)

mqqq 2009.04.24. 11:53:36

@toreki: A jótállás egyenlő a garanciával a köznyelvben. Elnézést hogy nem paragrafusokat másoltam be.

Fairy Girl 2009.04.24. 11:55:54

OFF

Gondolkodtatok már azon, hogy miért köszönnek mostanában a viszlát helyett úgy, hyog "szép napot"? Megőrülök tőle. ÁÁÁÁÁÁRRRGGH

ON

Corfu széket mindenkinek MOST!
Ez FHONTHOSCH!

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 11:59:01

@Fairy Girl: anyu a nem kívánatos vevőktől mindig úgy köszönt el, hogy "Jó napot kívánok!" :)

Semper Augustus 2009.04.24. 12:11:43

"udvarias voltam a hölggyel, aki semmi kedvességet nem tanusított, majd fizettem a felnőtt bérletet egy 20 000 Ft-os bankjeggyel"

Fizetni fizethetsz vele, de felváltani nem köteles, nem kell, hogy vissza tudjon adni belőle.

moli 2009.04.24. 12:38:11

@Semper Augustus: a felvaltani es a visszaadni hogy is jon ossze egy tranzakcioban?

uni1002 2009.04.24. 12:47:30

@kispestipeti: Szerintem tévedsz. Pont a nemzetközi áruházláncok szokták a hibás árút gond nélkül kicserélni, vagy visszaadni az árát. Rengeteg dolgot vittem már vissza, még csak azt sem kérdezik,hogy mi a kifogásom, csak azt hogy cseréljenek vagy fizessenek. Nekik nem a nyereségüket veszélyezteti egy reklamáció, szemben a kisboltokkal, akik a végsőkig elmennek a reklamáló vásárló elzavarásáért. Ezért inkább ruhát, kaját, számtechnikát, ha lehet a teszkóban, a lidlben, aldiban, vagy a spárban stb. veszek, mert ott nem rinyálnak, ha bedöglik a cucc és visszaviszem.

Secnir 2009.04.24. 12:56:58

@Fairy Girl:
"Gondolkodtatok már azon, hogy miért köszönnek mostanában a viszlát helyett úgy, hyog "szép napot"?"

marha egyszerű. nem akar viszontlátni.

Fairy Girl 2009.04.24. 12:58:31

@májgeriberi: Hát hogy ez nem köszönés. VISZONTLÁTÁSRA. Ez köszönés.

Itt szinte mindenki a szépnapozást mondja, és egyszerűen idegesít. Nem tudom miért. Talán a stresszes meló miatt?

Fairy Girl 2009.04.24. 12:59:40

@Secnir: Az a helyzet, hogy a legtöbbjükkel tegeződöm, úgyhogy a "szia" bőven elég lenne :) rövidebb, kevesebb energiával jár... ÁÁÁÁÁ

É2I 2009.04.24. 13:05:13

@☺ágica:
Fürdőszoba: Badhuis Béla
Kamra: Kammer Béla
Folyosó: Gang Béla
Konyha: Kitchen Béla
Szoba: Stanza Béla

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:09:18

@É2I: :D Előszoba? Rögtön a bejárati ajtó feletti sarokban?

É2I 2009.04.24. 13:09:31

@Fairy Girl:
Ez ilyen trendi most, mint a bubis víz. ;)

É2I 2009.04.24. 13:12:19

@☺ágica:
Előszoba: Przedpokój Béla
:P

maincoon © 2009.04.24. 13:14:15

na, történt valami, mióta nem voltam?
de csak szigorúan homár tárgykörben, mert ma tilos offolnom :)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:14:25

@É2I: ez még mindig nem az igazi. Valami rövidebb? ;)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:15:47

@maincoon: itt már szabad! 100 felett vagyunk! Különbenis név kell a pókomnak:)

maincoon © 2009.04.24. 13:21:00

@☺ágica: milyen pókodnak?????????? :O vagy valamit így becézgetsz? ;)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:24:14

@maincoon: nincs:( Tegnap óta kettőre nőtt a póklétszám. És mivel mindig Bélának hívom a pókokat, így most bajban vagyok:)

É2I 2009.04.24. 13:33:42

@☺ágica:
Egyébként általános megszólítás:

Béláim!

Mint az egy igen jelentős filmalkotásból ismeretes.

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:35:34

@É2I: :DDDDD Tiéd a mai pettyes banán:) Mert úgy szereted:)

Fairy Girl 2009.04.24. 13:38:38

@☺ágica: Flur Béla? (ha már előszoba?)

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:48:57

@Fairy Girl: :D

@É2I: disznósajt-katona kombóért cserébe;)

maincoon © 2009.04.24. 13:51:14

@☺ágica: szerintem a pókokra nem illik a Béla név. az én Béla ismerőseim mind nagyon rendes emberek, ellenben azokkal a hívatlan pókokkal, akik minden kérés nélkül beköltöznek az ágyad alá, meg a kamrába :DDDDDD

☺ágica (törölt) 2009.04.24. 13:54:58

@maincoon: de én szeretem a Béla nevet! Meg a pókokat is! Múltkor az egyik lakótársam majdnem eltaposott egyet a konyhában. Ha nem üvöltök rá, akkor kinyírta volna szegényt. Muris volt, ahogy kapásból ledermedt:) Viszont, ha szerinted nem jó név, várom a javaslatokat:)))

maincoon © 2009.04.24. 13:59:15

@☺ágica: a névvel nincs bajom. csak a pókokkal. nálad ugye ez azért nem jelent gondot, mert szereted mindkettőt. én viszont a pókokkal hadilábon állok - bár nem szaladok sikoltozva el tőlük, de nem vagyunk barátok. természetesen nem szeretném, ha miattam átneveznéd, főleg így, hogy tudom, hogy szereted őket :))))

civistroll 2009.04.24. 14:22:07

Vehetsz akár Royal Botania-t is, ha nem kezeled, szétesik.

jesszumpepi (törölt) 2009.04.24. 15:34:37

@uni1002:

Ruhát a Teszkóban?

Úgy kell neked!

hardrock 2009.04.25. 13:52:21

Minden hibabejelentési (és hivatali) ügyben való telefonálásnál azzal kell kezdeni a mondókádat, hogy a beszélgetést rögzíted. Aztán persze nem árt valóban rögzíteni is (pl. üzenetrögzítővel), de ha igazából nem rögzíted, akkor is meg szokta tenni hatását.
süti beállítások módosítása