Tékozló Homár

Tépont: a nyugalom szigete

2009.05.04. 13:33 | jackyll | 89 komment

A T-Pontok tökéletesen bizonyítják, miért nem jó bármilyen céget monopolhelyzetben felejteni. A nyugati tulaj hatására dizájn már van, nagyobb kirendeltségeken hostess! kínálgat! sütivel! és kávéval!, ugyanakkor az ügyfélszolgálatosok mintha mesterségesen agyhalott állapotban lennének tartva, hipnotizálják őket? vagy valami:

A T-pontban azért voltak néhányan, de nem tűnt vészesnek. A kedves ügyfél nyomott magának egy sorszámot, majd próbálta várakozópozícióba helyezni magát az üzletben, ahol erre egyébként erre abszolút nincs kiképzett hely. Pár perc múlva az egyik abszolút kedves staff member odamegy, és rákérdez, hogy mi járatban. A válaszra felcsóválva csak annyit mond, hogy szerinte nem igazán érdemes várni, mert minimum 1-2 óra lesz: "Adok prospektust, de ne várjatok, felesleges". Az üzletben nem volt teltház, mi az istenért tart pár ügyfelet 2 óráig ellátni? Egy ok lehet erre az is, hogy a rendelkezésre álló 6 ablak közül háromnál volt ügyfélfogadás? Passz.

A vásárló apró szösszenetéről saját, eddigi leglassabb internetelőfizetéséért folytatott küzdelem rémlik fel. A Mammutban a sokadik csokis karika és kávé után, a kábelnetes előfizetés megkötésének úgy 40. percénél belőttem a laptopot és elkezdtem online kitölteni az internetes megrendelőt. Teljesen új júzer regisztrációjával fájdalmasan lassú neten 15 perc alatt a végére jutottam, és már nyomtam volna a küldést, amikor a bácsi felnézett és adta a szerződést, hogy akkor kész is vagyunk.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyilkos nyúl 2009.05.04. 13:34:29

Írjatok kommenteket!!!

Mylady 2009.05.04. 13:37:09

Tpontba meg nem járok. Ti se tegyétek.

zoku 2009.05.04. 13:40:52

internet szerződést interneten kell kötni..

betépett felhasználó 2009.05.04. 13:41:01

4 kaffa
11 perec
11 : 4 =
..hm

valakit atb@szthak?

médinhángöri 2009.05.04. 13:41:12

...és el is olvastam. No comment. Én eljöttem tőlük.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 13:43:11

"ugyanakkor az ügyfélszolgálatosok mintha mesterségesen agyhalott állapotban lennének tartva"
Meg a managerek is, ha azt találták ki image-javításnak hogy a süti majd emberibbé teszi a céget...

"Az üzletben nem volt teltház, mi az istenért tart pár ügyfelet 2 óráig ellátni? "
Hát igen, ha ez nem lenne, akkor sokkal jobb színben tűnne fel a cég...

Másrészt, nem az a baj hogy 6 ablakból 3 megy hanem hogy az az 1-2 ember ennyi idő alatt megy le rajta.


"Teljesen új júzer regisztrációjával fájdalmasan lassú neten"
Érted. Egy T-Pontban.
Bár a pécsi Árkád T-pontjában (jó régen voltam szerencsére) az IPTV-t is láttam szaggatni :D :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.04. 13:44:01

A poszt hírértéke enyhén szólva kétséges, nem a postás harapta meg a kutyát, nem proletárgyerekek fürdenek a Fittelinában, nem bölcsészdoktorok mennek BKV- és Centrum-ellenőrnek, nem dugdosnak pénzt/csavart a postások a csomagokba.
A Tré-csoport dolgozóiba valahol áthagyományozódott, hogy őseik egykoron postaHIVATALI tisztviselők voltak, pallosjoggal.
Tudjuk.
Valami új?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.05.04. 13:44:17

Apropó csokis karika:

A nej tudja, hogy a férje fiatal kora óta nagy rajongója BB-nek, az egykori szexszimbólumnak (BB=Brigitte Bardot). A férj születésnapján elmegy a tetoválószalonba, és a két farpofájára egy-egy nagy B betűt tetováltat. Hazamegy, feldobja a szoknyát, letolja a bugyit, és lehajol. A férj elcsodálkozik.
- Ki a f@sz az a BOB?

aardwark 2009.05.04. 13:44:45

@Mylady: én is csak egyszer voltam...
tényleg agyhalott droidok dolgoznak ott.

300 Ft-os dsl-telefonvonal választót akartam venni, megakartam kérdezni, hogy egyáltalán van-e..., a válasz a pult mögött semmit sem csináló hölgytől: kérem húzzon sorszámot, de én amúgy sem tudom, mert én az account manager vagyok

na ekkor léptem ki a boltból...
nem volt se kakaó se süti...

É2I 2009.05.04. 13:45:34

Ezek mindig b.szogatják a rendszerüket.
Akár hányszor kerültem ügyfélszolgálatukra, _valamiért_ mindig lassú volt. Ez kb. 5-6 alkalom, időben jelentős eltérésekkel.
Ja és mielőtt bactatnátok, telefon nem játszik, ugyanmár egy telefonos cégnél ;)

elwood 2009.05.04. 13:45:58

"ügyfélszolgálatosok mintha mesterségesen agyhalott állapotban lennének tartva"

sztem nem kell ehhez semmilyen mesterséges adalék, igazi bio-ügyfészolgálatos magától hülye

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 13:47:52

@É2I: Egyik haverom ott dolgozik egy ideje.
Mondta hogy 5-6 külön rendszer kezelését tanulják meg, ami kurva sok idő, és a T hibáinak nagy részét okozza, meg godolom a lassúságot is. Mostanában lesz egységesítve = egy ideig még több ügyfélszopatós hiba lesz.
Szép kilátások (T-s netem van) :D

Smacika 2009.05.04. 14:01:22

Hogy a rákba szerződjek interneten az internetszolgáltatásra, ha nincs internetem?
Pont azért megy be a trépontba a jómunkásember, mert nem tud onlájn kötni.
Ezért van a trépont.
Na meg azért, hogy a vezér unokájának legyen tüchtig kis állása.

É2I 2009.05.04. 14:09:39

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

Nekem is dolgozott ott haver. De sajnos már eljött, azóta kell személyesen is szopatnom magam néha náluk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 14:10:12

@smacika: Meg azért mert a telefonos üfsz. nem tud a legegyszerűbb kérdésre sem válaszolni. Meg azért mert a T pont mellett lakik, és 50m gyaloglással (úgyis arra kéne menni) elintézhető a dolog. Meg ilyesmik.
Persze ha lehet én is elkerülöm.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 14:17:36

@É2I: Ja, az én ismerősöm csak üzletkötő. A telefonon ledumált szerződéseket viszik ki és írják-íratják alá.

Mesélt már meredek dolgokat... Mondjuk ha hozzám jönnének, én is vadászpuskával kergetném el mint valamelyik faluban tették velük :D

2009.05.04. 14:27:07

Azért itt az ügyfelek bénázása is jócskán benne van, ugyanúgy mint a gyógyszertárakban, ahol sok ember ráérősen kérdezget, tépelődik, nem tud dönteni hogy mit is válasszon. Jó néhányan még azt sem tudják, hogy mit is akarnak venni, vagy éppen mi ellen. Közben magasról tesznek a mögöttük sorban állókra.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.05.04. 14:28:28

@smacika: Internet-kávéházból, faluhelyen Teleházból is "tuc" szerződni.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.04. 14:29:55

Jó napot kívánok!

Érdeklődni szeretnék,hogy a kávét előre kitöltik-e,vagy frissen,forrón adják.

Mert a langyos/hideg kávé kitolás.

É2I 2009.05.04. 14:30:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Jó volt pedig, mert mindig lökte mikor lesz akciójuk és mit érdemes. Plusz meg is csinálta, csak a szerződésért kellett beslatyogni. Melóhely mellett öt méterre :)
Ha velemi gebasz akadt, hívtam a saját számán és ügy elintézve.
Azóta meg személyesen, üf-on.
Mondjuk hozzá kell tennem, az ott dolgozók rendesek, de mirre sorra kerülsz beleőszülsz.
Ráadásul kifaszázták a helyet, van két hármas puff úgy 20 várakozóra.
Csak gratulálni tudok az okos arculat-, formatervezőknek.

Fairy Girl 2009.05.04. 14:42:31

A csokis karika is győri volt anno :)))

Smacika 2009.05.04. 14:43:34

@Kitalátor feljegyzete: Én igen, de mariska néni/józsi bácsi nem biztos.
Plusz nem minden településen van teleház, pláne net kafé.

Ofélia . 2009.05.04. 15:12:34

@jesszumpepi: Száp jónapot minden homárosnak!!

Jó, hogy nem rendelnél frissen főzött kapucsínót belga csokireszelékkel:))
@Fairy Girl:
Annó mielőtt eladták(ellopták):(((

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.05.04. 15:18:48

Akkor megoldás lehet, hogyha az ilyen központokba felállítanának pár gépet, oszt' a kedves ügyfél elintézné online ami kell.

Vagy "adnának áramot" és a laptop/okostelefon tulajdonos is el tudja intézni.

jesszumpepi (törölt) 2009.05.04. 15:19:37

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

Remélem,a T-nek telik termoszra is.


A csokireszelék helyett lehetne disznósajt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 15:25:31

@É2I: "Ráadásul kifaszázták a helyet, van két hármas puff úgy 20 várakozóra. "
Na ez nekem is szokott tetszeni.

Mondjuk a PTRT bérletpénztárnál még mindig jobb, ott ugyanis nem lhet leülni.

@Smacika - Klint Ísztvúd bekaphatja: Esetleg megkérik a gyereet, unokát hogy intézze el.

Mondjuk én sosenem értettem az olyan embereket akik fizetnek pl. a számítógépjavításért, mert nincs egy ismerősük aki bármihez értene...

EnZsolt 2009.05.04. 15:26:25

T, T, T és már megint T. Mikor jelenik meg egy T-s és mondja azt, hogy ez ezért, az meg azért van? Mikor jön magyarázat? Mikor állítja falhoz a forradalom őket?

Smacika 2009.05.04. 15:36:16

Nem nehéz megcsinálni egy szerződést az tuti.
Sok embernek csináltam én is amikor még csak nekem volt netem a tanyán.
De a trépontok akkor is kellenek, mert mint mondtam kell a sok rokonnak, komának a jó kis account manager állás.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.04. 15:46:53

@EnZsolt: Magyarázatunk a következő: csak. Nekünk ez az ügymenet megfelelő, van elég ügyfelünk így is. Amúgy mi ezt leszarjuk.
Üdv,
T-Csoport

Ofélia . 2009.05.04. 15:51:01

Régi történet 2 éves:
Világ életemben T-s voltam mivel nekik volt először használható lefedett rendszerük még az analóg időkböl.

A telefonálási szokásaimrol csak annyit, hogy egy 3000-res kártyánál sikerült deaktiváltatni a sim nevezetü szerkezetet és még így is maradt rajta 1200 Ft ami persze elveszett a számmal együtt:)))

Na irány a belvárosi t pont ahol összesen négyen voltunk: 3 nyitott ablak meg én.

Ilyenkor magamban testelem a dolgozókat és próbálom eldönteni, hogy kihez forduljak ránézésre.

1. ablak: gyönyörü mancika 3 centis műkörmökkel karcsu derék nagy dudák hosszu göndör haj és látom a mögötte lévő tükörböl, hogy sikerélménye van ha eltalálja az egérrel a piros királyt a passziánszon:)) (lemondtam róla ez a főnök mancikája)

2. ablak Ifju titán a szokásos fekete nadrág kék in olcsó nyakkandő zselézett haj a világba(egy hátulrol simogatott sün is megnyalta volna a szája szélét és a telefonjábol ( ezért a pénzért hekkelje meg neked az akinek 7 anyja volt) lemondtam róla:))

3. blak Negyvenes nő dauerolt hajjal pirospozsgás arcal előtte egy pár kívánatos debreceni házikenyérrel tormával mustárral (azonnal éhes lettem) na ő az én emberem.

Mondom a sim deaktiválódott kell egy másik a szokásos 4000-ért.
A debreceni letesz a falat cigányútra meg és kérdi "micsinált a micsodája??"

Na ezek után mentem a dunaplázába ahol 10 perc alatt voltam kész pedig voltunk vagy öten:))))

Bocsi a post a postbanért:)))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.04. 15:53:39

kikérem magamnak, hogy egészségtelen csokis karikával, és agyoncukrozott kapucsínóval spameljék egészséges szervezetemet egy ügyfélszolgálaton.

honnan tudjam, hogy nem romlott?
és mennyi benne a CH?
és a kalória?

inkább intézzenek ügyet. vagy a nyalánkságokra fordítandó összeget költség az ügyfélszolgálat hatékonyabb működésére.

EÖ (törölt) 2009.05.04. 15:59:10

igazán adhatnának kozsó féle teát is a perechez
vagy lehetne csokiszökőkút
a disznósajt gondolom már volt...

Ofélia . 2009.05.04. 15:59:47

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Nem egészsételen!!!

Mao hadseregének mozgósítási készletéböl valók.

És mivel szerves anyagot nem tartalmaz így sose romlik meg.

Legfeljebb kikel:)))

Ofélia . 2009.05.04. 16:02:33

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Disznósajt volt viszont kozsónál a kanna a drága:((

Lelki szemeim előtt látom, hogy a jobb éttermekben táblicsku: " a főpincér dedikált lúdtalpa eladó"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 16:14:09

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: És ha véletlenül Belgiumból származik?!

A T meg különben is egy német cég. Fúj.

Ofélia . 2009.05.04. 16:23:46

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Az nem adott!!
Hogy a koleszterinszinje nőjjön az egekig:))

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.04. 16:27:20

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

biztos nem adhatott.

a debreceni szigorú számadású, mint a törp, ha megette, lejön a készletből vagy valami ilyesmi.

Ofélia . 2009.05.04. 16:34:18

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Szigoru számadásu debreceni:DD

Sorszám alapján számolt el a bélbolyhaival:)

A törpök közül melyikre gondolsz??:)

lovacska30 2009.05.04. 17:03:17

OFF
gondoltam ha mar net, en is megosztom a mar egy ideje huzodo kalandomat a upc-vel, ami ma veget ert- na nem a kapcsolat..
hetekkel ezelött betelefonaltam, (persze az eselytelenek nuygalmaval) h nem-e lehetne-e h ha mar az uj elöfizetök kevesseb mint a feleert kapjak a netet mint en, en meg evek otan nekik fizetek, h valahogy en is kapjak kedvezmenyt es ne erezzem magam baleknek amiert evek ota van netem naluk.. persze nem lehetett, annyira jutottunk h lista aron kaphatok netet ami kicsivel kevessebb mint az akcios ar duplaja.. mondtam jo szetnezek, kicsit meglepödött, de ezzel el is valtunk. Par nappal kesöbb felhivtam, h ha lemondanam az elöfizetesem (ezt csak azert tettem h elkerüljem velük a macerat es ne kelljen 9-6ig otthon lennem ha ki akarnak jönni) akkor mennyi idö mulva lennek uj elöfizetö-na persze rögtön mondtak h ebböl az akciobol akkor sem kaphatok. Na ekkor mar tenyleg szet neztem, talaltam is egyet ami 2000 Ft-al kevesebb volt hasnlo kondiciokkal. Hivtam reggel öket, h akkor szeretnek erzekeny bucsut venni, mikor kerdeztek, h miert elmeseltem nekik h talaltam jobb aron, igy köszönöm, de innentöl inkabb kevesebbet fizetnek erte, es lass csodat rögötön megkaptam a kedvezmenyt.. Tudom balek vagyok kevesebbet kellett volna mondanom mint amennyiert kineztem az ujat.. na majd jövöre :)
De miert kell ezeket a jatszmakat mindig vegig csinalni, h megbecsüljek azt aki evek ota hordja nekik oda penzet azt nem ertem..

ON

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 17:09:53

@lovacska30: Egyáltalán már a faszság hogy azt mondják hogy nem kaphatsz, aztán mikor menni akarsz, akkor hirtelen kaphatsz.

Erre megkérdezném hogy "Mi van hirtelen fontos lett az ügyfél?" És úgy szerződést bontanék mint pinty... :D Főleg ha van olcsóbb cumó.

lovacska30 2009.05.04. 17:19:59

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

persze ez nekem is eszembe jutott, es van is olcsobb, ugyan anniyert kaptam meg mint azt, de annak a kondicioi nem voltak olyan jok-ott hüsegnyilatkozatot kellett volna ala irnom, itt meg nem kellett, bármikor tovabb alhatok, igy maradtam..
de amikor a TV elöfizetessel csinaltak ugyan ezt akkor szerzödest bontottam minden szivfajdalon nelkül

Jegkoko 2009.05.04. 17:26:54

Hát nekem csak jó tapasztalatom van velük.Tülük van a net és eddig még egy perc kiesés sem volt. Szerződésmódosítást személyesen intéztem el egy t-pontban és pillanatok alatt meg is volt és igy már csak 6800 ft ot kell fizetnem a 8 megás netért, sőt az előző hónapot elengedték mert túlfizetésem volt és a mostani csekk pedig 1 ezressel kevesebb volt.Ilyen az előző szolgáltatómnál a büdös életbe nem fordult elő, a net pedig évről évre drágább és szarabb is lett

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 17:30:25

@lovacska30: Na ja, ha van valamid hűség nélkül, azt becsülni kell :)
Nekem ilyen a netem :)

@Jegkoko: Na, nekem van T-s nettel kiesésem.
A poénaz hogy a szomszéd épület a T műszaki központ (a helyi), és 2-300m-en belül 2 T-pont...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 17:33:23

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Érdekes amúgy, már 2mb/s a legkisebb ADSL-jük, de a miénk maradt 1mb/s... Hm.

Secnir 2009.05.04. 17:34:47

@Tipli:
te tipli
nem akarod a kibaszott linkedet a neved után tenni, mint minden más rendes ember? ki a faszomat érdekel az a szar játék?

a poszthoz:
elkészíteni SQL-ben egy adatbázist, aminek csinálnak egy pirmitív felületet, semmibe nem kerül. ráadásul nem értem, hogy egy szerződéssel mi a faszomat kell annnyit szenvedni?

név?
hol lakik?
milyen internetet szeretne?
telefon kell-e hozzá?
ki lesz az előfizető?
ki lesz a számlafizető?
mikor van otthon?
mi a telefonszáma?
csekken fizet vagy átutalással?

és kb. ennyi. van nkeki egy jópofa adatbázisa, amiben fel van sorolva, hogy melyik utca melyik szám alá mit lehet bekötni (távolság miatt). meg egy másik, ami lekérdezi, hogy van-e már bekötve valami, meg volt-e tartozása esetleg. ha megiszom még egy sört, itthon egy óra alatt készen van notin, és nem is szerveren fut. a T-csoportnak enyire nincs pénze hozzáértő szakemberre? vagy amikor a T bevásárolta magát, hozta a 'haditechnikát' és ráerőltette a magyarokra, azok meg néznek mint a moziban? ugyanaz van, mint nálunk, volt egy fasza rendszerünk, működött rendesen (AS/400-as alapokon). aztán külföldiek bevásárolták magukat, hozták az SAP nevű csodát. nem folytatom. napi szinten kell szakértőt hívni a rendszerhez. haveromék is átálltak rá - aztán (mivel ott a vezetés normális) egy évre rá a főnök közölte az épp ott tevékenykedő SAP-s figurával, hogy többet nem akarja látni. és szépen visszaálltak a régi rendszerre. nálunk faszául működött, kivéve amikor pl. a fizetéseket számolja ki, volt úgy, hogy 'lefelejtette' a túlórákat és a műszakpótlékokat.
hozzá kell tenni, hogy az ELMŰ kb két éve kezdett átállni SAP-ra, meg lehet nézni a homáron a két évvel ezelőtti postok között hány elműs cikk volt...

É2I 2009.05.04. 17:39:00

@Smacika - Klint Ísztvúd bekaphatja:
/off
Mi a baj a nagyöreggel? Legutóbbi filmje igen csak jó lett. :)
/on

Most azon gondolkodtam, hogy mobil wc-ket is le kellene tenni a T-pont sarkába, mert negyven percnyi várakozásnál egy _hideg_ kapuccsínó elfogyasztása, csokis pereccel okozhat anomáliákat a tér-idő kontíniumban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 17:47:19

@Secnir: Figyu, a UPC ezt már megoldott, legalábbis a lefedettség részt... Ott le lehet kérdezni utcára lebontva.

A T-nél az ügyintéző se tudja megmondani hogy hova tudnak ADSL-t alkotni...

É2I 2009.05.04. 17:50:15

@Secnir:
/off
Jaja. Régóta pofázom én is, hogy az SAP szép nagy átb.szás. Épp csak arra alkalmatlan amire árulják.
Most mérik mellé a CRM nevű parasztvakítást, és sokan vették/veszik ezt is.
Ó, mert mindenki ezt gasználja, akkor biztosan jó.
Eszembe jutott a szar és a legyek kapcsolata.
Na nem szidom nyílvánosan többet, mert még rámfogják, hogy fizetett bértrollnok vagyok, holott még én is oktattam a rendszerüket. Már akkor látszott mekkora sax lesz.
Na azóta mindenki megtanulta errefele, mi is az a hangszer.
/on

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.04. 17:51:17

@Secnir:
"kivéve amikor pl. a fizetéseket számolja ki, volt úgy, hogy 'lefelejtette' a túlórákat és a műszakpótlékokat"

ilyet csak direkt lehet csinálni:))

egyébként is meghalok amikor ilyeneket mondanak:

- a rendszer így csinált
- a gép nem veszi be/nem ezt csinálja

a gépeket meg a rendszereket basszus emberek csinálják/működtetik, akik vagy szarul programoznak, vagy képtelenek adatot bevinni.

erről az angolkák jut eszembe

www.dailymotion.com/video/x3604x_extrait-little-britain-saison-2-vos_fun

Ofélia . 2009.05.04. 17:52:38

@É2I: Pláne az előtte nyugtatóként bedobott 2 feles meg a három sör:))

Secnir 2009.05.04. 17:55:56

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

"ilyet csak direkt lehet csinálni:))"

sajna nem. volt úgy, hogy területen dolgozó kollégáknak, akik ténylegesen az elkövetett munka (mennyisége ÉS minősége) után kapják a bónuszukat, egyszercsak bérszámfejtéskor kettő, 100%-os bónuszt dobott ki a gép. ők örültek, a vezetőség kevésbé.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.04. 17:57:49

@Secnir: nekik beépített embereik lehettek a fejlesztőknél

miért nem a TE neved dobta ki a gép?????

miért pont az övéket????? (gondolom vissza kellett csengetni)

É2I 2009.05.04. 18:08:09

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Igen. Nem ajánlott Tré-pontba bármilyen folyadék bevitele után elmenni. Az maga az önkínzás, a king of kings. Sade márki se találna ki ennél nagyobb perverzitást.

@Secnir:
Alá tudom támasztani. A random működés kifejezetten beépített meglepetés. Aka kinder suprise.

Ofélia . 2009.05.04. 18:18:49

@É2I: :DD

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl: Van nekem egy sanda gyanum a vállatirányítási és elszámoló progiknál:

Valahol nálunk dicsőbb országokban kitalálnak megírnak, elképzelnek valamit ami ott esetleg jól mükszik.

Magyar vállalkozó megveszi és a rendszerüzemeltetőt már aznap kezdi basztatni (főleg a számlázási és a bérmodul miatt), hogy neki erre meg arra, így meg úgy van szüksége ami persze eltér a normálistol és a jóember elkezd barkácsolni.

Két nap mulva a progi első osztályúan tud adótcsalni pótlékokkal variálni nameg random módon működni:)))

É2I 2009.05.04. 18:29:06

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Nos, a fent említett programot a saját szagembereik szabták testre. Nem kis pénzért.
De akkor is a legyek által imádott kupacot hagyták maguk után.
Azóta annyi volt a reagálás, hogy vegyünk meg egy újabb, a NASA gépparkot megszégyenítő - és természetesen ő általuk forgalmazott - szerver komplekszumot, és akkor majd jó lesz.
Ja. Fakk.

(Hozzá kell tennem, hogy oLYan szerverparkunk van katasztrófa biztosítással, amit egy NASA is megirígyelhetne ;)

Ofélia . 2009.05.04. 18:33:49

@É2I: Ajánlom a norad-rendszerét:))

Ez már annyira ismerős, hogy a szándékosságot sem zárnám ki:((

É2I 2009.05.04. 18:44:02

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
A norad kevész.
A szándékosság nyilvánvaló.

De eddig még csak valamelyik ámerikai cég perelte be őket.
Mondjuk ők két $ milliárdra, ha jól emlékszem.

É2I 2009.05.04. 18:45:05

@É2I:
Na, én meg szejpesz vagyok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 18:47:59

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
"- a rendszer így csinált
- a gép nem veszi be/nem ezt csinálja"

Van amikor a "rendszer" (milyen? melyik) "ilyet csinál" de richtig nem olyankor amikor a user azt hiszi.

@É2I: Á, nem árukapcsolás :D

"A random működés kifejezetten beépített meglepetés."
Ja, ez igaz, nem minden meglapatés jó :d

A másik kedvencem az az amikor egy cuccot odaadnak hogy üzemeltesd - dokumentáció meg 0 :D természetesen a fontosabb dolgokhoz hozzáférésed sincs.
Természetesen ha gáz van akkor az illetékes vagy elérhető vagy nem. Vagy hajlandó foglalkozni a dologgal (mondjuk szombat éjjel) vagy nem.
Vagy téged basznak le a kiesés miatt, vagy igen.

Ofélia . 2009.05.04. 18:52:16

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:" Vagy téged basznak le a kiesés miatt, vagy igen."

Az éjszakai szolgálat alaptörvénye:DD

É2I 2009.05.04. 19:04:56

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Hála az égnek mára már nem kell velük foglalkoznom.
De amikor még kellett, 50-el nagyobb volt a vérnyomásom átlagban.
Egy három soros script megírása átlagosan három hétbe telt. És természetesen első három próbálkozásra abszolút nem azt csinálta, amit kértünk.
Ugyanakkor szétkúrt más, már jól működő modulokat, ami miatt egy-két hetes szívás volt a köbön.
Szerintem a T is iylesmivel küzd. De legalább a saját honfitársai húzzák nekik az ívet. ;)

Ja: amit leírtam, az mind hazugság, kitaláció és egyébként is az összes sünt összeszedtem már a magam vegzálására.

avatartalan 2009.05.04. 19:53:37

Cseppfertőzéstől védett e a kinált cucc?
Úgylátom nem...
Üdvözöl az ÁNTSZ!

U.I:Bár ez lenne a legnagyobb hiba a trécsoporttal.Meneküljön tőlük aki teheti!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 19:55:56

"Egyik haverom ott dolgozik egy ideje.
Mondta hogy 5-6 külön rendszer kezelését tanulják meg, ami kurva sok idő, és a T hibáinak nagy részét okozza, meg godolom a lassúságot is. Mostanában lesz egységesítve"

na ezt írtam, hogy a 25 rendszerük között nyilván sok az inkompatibilitás, meg sok a droidhiba is amikor mondjuk az 5 rendszerbe 8féle adatot visz fel :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 19:59:27

@É2I:
miert?
nincs klotyo?
meg most akkor megvette 200-ert a kutyahazat vagy csak a tetot?

lótumfaktum 2009.05.04. 20:05:39

@jesszumpepi:


kijenthetem!
a budafoki úti,vagy milyen
központnál,mindíg bemegyek szlopálni.
a süti karikát mind felzabálom,körbe járva,és kúrvára érdeklődő képet mutatva.
a kv sokszor hideg.soha nem iszom meg a felszolgáló csajszitól kérek valami szörpikét.azokat stoppolom.
ekkor reklamálok a kévé miatt-hideg!
kávé fel el hátra vissza gyorsan.
bizti azt hiszi én iszom ! de nem csak tudom MIT szoktak csinálni a rekl. kuncsaft dolgaival a konyhán bbbrrrrr!
a havi 35-40e számlámból vissza veszek vagy 150ft-t alkalmanként.s mégse mennek tönkre,fene a pofájukat.

É2I 2009.05.04. 20:08:54

@hagyma:
Amit én ismerek, ahova járok az egy plázában van. Na ott kb 50 méterre van a klotyó. A sorszám húzás után oda-vissza 100m sprint + a dolog elvégzése időbe telik.
Addigra meg tutira kisorsolják a számod.
Kezdheted a bingót újból ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 20:14:47

@hagyma: Á, csak egy kis izommunka :)

@lótumfaktum: ",mindíg bemegyek szlopálni."
Ez az, ha már ők lehúznak :D
Amúgy egy-egy csajt is érdemes lenne lestoppolni, nem :)

@É2I: Akkor ott kurva gyors az ügyintézés!
Itt a T-pontban (Pécs, Árkád) számhúzás és ügyintézés között akár haza is mehetek budira.

É2I 2009.05.04. 20:31:57

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Csak arra céloztam, hogy kb. 35 perc után rádjön a bármilyen jellegű szapora. Ellibensz a budira, mert muszály (mint a Sándor) és mire visszaérsz már húzhatsz új sorszámot, mert a régire 35 perc 0,1 másodperckor rástemplizték a nem nyertet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 20:32:12

ja, ilyen MAL-ban "plazaban itt se nincs minden boltban klotyo
Marynek minden negyedoraban pisilnie kell amugy
most mi is ugy jartunk hogy jott egy 200 dollaros telefonszamla es nem tudunk elmenni rajta csak ha letesszuk a foldre
szerdan megyunk vasarolni es bemegyunk a Verizonhoz is
ott van klotyo es meg sosem vartunk 5 percnel tovabb
igaz nem sokszor voltunk csak ha csereltuk a telefont

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 20:33:38

@É2I:
ketten vagytok ketten kell menni es felvaltva pisiltek
lecet

Mylady 2009.05.04. 20:33:44

@Secnir: jaja, nálunk is így volt
sok-sok éve átálltunk az sap hr moduljára, hosszú, szívásokkal teli implementálási szakasz után az első bérszámfejtést elcseszte, de olyan reménytelen módon, hogy kapásból kidobtuk és visszatértünk a régi rendszerhez...
az meg azóta is tök jól szuperál és jóval olcsóbb...

Mylady 2009.05.04. 20:35:37

és ilyen sap-s sztorit sok helyről hallottam már, de tutira mind az emberi fantázia szüleménye...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.05.04. 20:39:47

@É2I: Na az igaz, megesik :D

@hagyma: É2I hárman van! Úgy már hihetetlen könnyű a dolog!

@Mylady: Mondjuk ez olyan hogy azért az új cuccokat nem egyből élesben kell bevetni... Főleg egy bérszámfejtésnél.
Frankón jó az hogy pl. 2 hónapig egymás mellett megy a 2 cucc, és ha OK minden akkor csak a SAP...
De ezt sok cég elfelejti, és vinnyognak ha a kiforratlan rencccer szar. Hát persze.

Mondjuk más kérdés ha alapból felesleges lett volna új cumót beszerezni.

Szóval nem minden gáz ami új, csak pár hülye ember haza tudja vágni bármelyiket...

hiszti 2009.05.04. 20:59:08

@atpijkamo: hát ez jólesett. köszi.

Secnir 2009.05.04. 21:04:02

@Mylady:
"és ilyen sap-s sztorit sok helyről hallottam már, de tutira mind az emberi fantázia szüleménye..."

mármint milyen sztori?
sikertörténet vagy rémhorror?

kékzsiráf (törölt) 2009.05.04. 21:06:36

@Secnir:
Nálunk is SAP rendszer van, előfordult, hogy érdeklődtem, hol a fizetésem, merthogy nem kaptam meg, a kollégák viszont igen.
Ja, én már nagyon a névsor végén voltam a rendszernek, úgyhogy lefelejtett.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.05.04. 21:33:18

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:
Látszik hogy nem vagy programozó.
A nyito és záro zárojelek száma nem egyezik
syntax error :)

Mylady 2009.05.04. 22:20:33

@Secnir: horrort :)
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hosszúúúúú bevezetési fázis volt, több modullal, aztán ez a része nagyon nem működött

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.04. 22:31:32

azt nem is mondtam hogy az egyik cserepesviragunk kozepen kinott egy gomba
ilyet en meg eletemben nem lattam
feher

lacas65 2009.05.04. 22:50:27

Minden szolgáltatásom náluk van hosszú évek óta, soha semmi gáz nem volt velük. U. a. az a retkes ügyfélszolgálat egy rém állom. Europark, 4 hete kb. péntek szarakszik a rendszer nem tudjuk az áthelyezést felvenni. Hétfőn tök u.a megint szaraxik a technika sajna csak d.u. tudnak rögzíteni. A hármas költözésem miatt előtte is volt egy ilyen effekt, a Deák tértől, Váci utca felé valamilyen t-pontatlanban. Bemegyek. Egy csóka a pultnál paprikás krumplit halózik, a másik csajszi pont ossza az észt egy ügyfélnek aki már nagyon ideg. Én egy komolyan 15 diopriás remegő kezű, de valami iszonyat álomszerűen lassan mozgó csajhoz kerülök. Rögzít, az idősebb csaj közben már nekem is ossza az észt, pofám lapos nehogy megszívasson. Három hét múlva be a juroparkba hogy mi a tököm van már semmi áthelyezési időpont. Bazz át sem küldték a központnak, ott figyelt a három baromarcú gépén a kérelmem.
Innen üzenném no ezért kerestek csak havi 80 nettót, és azt is sajnálom tőlük mert 1000x jobb képességű emberek meg hónapokig nem találnak munkát. Simán hulladék a kirakati nyersanyag.

NemesekErnyo 2009.05.05. 13:52:35

Az általam ismert T-pontban kör alakú ügyfélszolgálati pult van. Ülőhely sehol, ők maguk is egy magas, bárpultféle alkalmatosságon ülnek, nehogy túlságosan el tudjanak lazulni. Nem lehet tudni, hová hívnak, a jelenlévő ügyintézők közül bárki hívhatja a számot, és akkor félretaszajtom az előttem álló tömeget. Bárki hívhat, kivéve aki éppen sétálgat oda-vissza, mert a jóégtudja milyen okból a nyomtató egy másik helyiségben van. Hívószám nélkül ne is próbálkozzunk, úgy látszik, ez lehet a bérezés alapja.

muerte80 2009.05.05. 16:49:59

Nem a T-s hanem ugy egyaltalan az ugyfelszolgalatosok vedelmebe mondanam, hogy annal nehezebb es faraszobb melo nincs mint amikor emberekkel kell foglalkoznia valakinek. Aki meg nem csinalta fogalma sincs rola. A 72. hulye meg hulyebb kerdeseire ugyanolyan kedvesseggel valaszolj es amikot a 10 ugyfel megy oda anyazni hozzad mert valami neki nem tetszik te akkor sem kuldheted el a picsaba. Ez minden ugyelszolgalaton igy van es nem egyszeru melo. Ha sok a munka mindenki agyhalottnak nez ki, automatikus immunitas az emberi hulyesegre.

süti beállítások módosítása