Tékozló Homár

Tovább csal a Neckermann az euróárfolyammal

2009.05.27. 01:01 | szily | komment

Az utóbbi hetek slágerszemétsége a válságra, azon belül az elszabadult euróárfolyamra hivatkozással történő áremelés az utazási irodáknál. A zsáner nagymestere a Neckermann, akinek egyszerűen nem állhat elég alacsonyan az euró ahhoz, hogy ne hazudjon és a lehetséges utolsó pillanatban ne emeljen árat. Ismerjék meg SoulAssassinót, akit a héten vertek át. Csak egyet nem értek. Mivel az utaztási feltételeket az iroda határozza meg, beírhatnák a papírba, hogy a cég bármikor és bármennyivel emelhet, indoklás: csak. Mégsem ezt teszik, hanem bonyolult feltételeket szabnak maguknak, amiket aztán nevetséges indoklással, vagy akár anélkül, átlépnek. Meg nem értem, mi a ráknak.

Régóta vagyok olvasótok és reméltem, hogy nem fogok soha arra kényszerülni hogy nektek kelljen írnom, de amit a Neckermann művel az már több sünt is érdemel! De elkezdem a történetet az elején. A barátnőmmel elhatároztuk, hogyha már mindketten keresünk egy ideig, befizetünk egy jó nyaralásra, mert utána jópár évig még a Balaton se nagyon lesz téma. Kiválasztottuk a Startutazáson keresztül a Neckermann ajánlatát (Görögország, Zakinthos szigete, 4* szálloda, teljes ellátás 1 hét utazás 2009/06/12) aminek az ára két főre "kereken" 345.720 ft lenne. Mivel mi az utazási szerződést megkötöttük 2009/02/02-án, ezért az utazás költségéből fejenként 16% előfoglalási kedvezményt kaptunk, így lett a végösszeg 301.272 ft.

Eddig minden rendben, a hónapok során fizetéseinkből félretettük  a szükséges összegeket, mindent határidő előtt jóval befizettünk.

És ekkor jött az első hidegzuhany: 2009/05/11-én a barátnőmet felhívták a Startutazástól (ö kötötte a szerződést) hogy a Neckermann lemondta az utunkat, mivel nem lett elég jelentkező. Felajánlani helyette nem tudtak hasonló ár/érték arányú utat, csak olyat ami vagy színvonalban maradt el ettől, vagy árban volt drágább.Jó 200.000 forinttal. Arról nem is beszélve hogy a 16% előfoglalási kedvezményt azt élből buktuk.Természetesen, mivel a Neckerman 1 nappal az utazási szerződésben foglalt lemondási idő előtt mondta le az utat, ezért semmilyen kártérítés nem járt. Így úgydöntöttünk, hogy pár napon belül bemegyünk és visszakérjük a pénzünket.

Ezek után két nappal újra telefonáltak a Startutazástól, hogy az egy nappal később induló turnusban felszabadult két hely, ígyhát mégis utazhatunk. Természetesen elfogadtuk, hülyék nem vagyunk, ilyen utat ennyi pénzért idén már nem tudnánk találni. Ígyhát az utazás időpontja 12-éről 13-ára tolódott. (ez később még fontos lesz)

A második hidegzuhany most nem rég ért, és emiatt is ragadtam billentyűzetet.
Ma (2009/05/26) megjött a Levél, amitől én, a rendszeres Homár olvasó oly mód féltem az elmúlt hetekben. A Levél miszerint a Neckermann él az utazási szerződésben foglalt (nagy ásítás) jogaival, nagyon sajnálja de ÁRFOLYAMVÁLTOZÁS miatt 8%-al emelni KÉNYSZERÜLT az utazás díját. Ebben csak néhány apró bibi van. A szerződéskötés időpontjában egy Eurót 297,68 forintért vesztegettek. Míg ma, 282 forint az Euró árfolyama, ami hadd jegyezzem meg, nem indokol egy 8%-os (közel húszezer forint) áremelést. A fizetési határidő pedig 2009/05/28.

Természetesen a levélben rendes kontakt nincs, csak egy vezetékes telefonszám.

Mivel a szerződéskötés óta 15 forintot esett az Euró árfolyama, teljes mértékben elfogadhatatlannak tartom ezt az áremelést, már csak azért is, mert hogyha nekik pont olyan napon kellett utalniuk a szálloda és egyebek felé a pénzt, amikor az euró árfolyama magasabb volt, (ilyen pedig rég volt) akkor küldhettek volna hamarabb is levelet, amikor még le tudtuk volna mondani az utat. Természetesen a legutolsó pillanatban kaptuk meg a Levelet, és mi, gonosz fogyasztók, utánaszámoltunk. A szerződés szerint a Neckermann az utazás megkezdése előtti 20 napon belül már nem érvényesítheti ezt az Isten adta szent jogát, és mivel ők 05/25-én írták meg a módosított szerződést, (ami az utazás előtt a 19. nap) és mi 26-án kaptuk kézhez, szerintünk a követelés még érvénytelen is. Az hogy etikátlan és inkorrekt az már teljesen más tészta.

Szeretném minden Homár olvasónak tanácsolni, hogy olyan messzire kerülje el a Neckermannt, amennyire csak lehet, mert egy inkorrekt, kapzsi, csaló banda.

Maradok olvasótok mély tisztelettel
SoulAssassino

U.i: a sorozatmegmentős kampányok mintájára küldözgethetnénk süniket a Neckermann irodájába:P

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Megdobbent 2009.05.27. 02:18:54

naigen, a neckermann nalam mindig is egy bazinagy DM aras katalogust jelentett, mint a korosztalyombol szinte mindenkinnek :> Utazni? Haaat...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.27. 02:36:46

Ha most előbb lenne, akkor azt mondanám, hogy első-e, de mivel nem így van, ezért azt kérdem, hogy harmadik-e.

Egyébiránt meg őszinte részvétem a naiv és átbaszott ügyfélnek, a Neckermannak pedig ezúton szeretnék gratulálni, amiért egyre mélyebbre ássa el maga alatt a gödröt. Minden cég túl későn jön csak rá, hogy mennyien is olvassák a Homárt, de olyankor már rég késő... Homár Power! :-)

csviktor 2009.05.27. 02:39:13

amúgy nem értem, miért nem jelenti fel ezeket az illetékes hatóságnál...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.27. 02:39:15

Bocsánat csviktor, de ezt egészen kereken 8 másodperccel elnézted. :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.05.27. 02:40:21

mármint egy perc nyolc másodperccel... én meg azt néztem el :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.05.27. 03:16:39

ez mar a sokadik ilyen post
de akkor sem ertem mi ez az utazasi kenyszer a magyarokon
olasz gorog tunezia horvat
Marynek itt van minden es 3-4 allamban volt
/ez nem menti fel a neckermannt, de mint a multkor is irtam, ha a szerzodesben benne ven ez 8 szazalek akkor IJ
mostantol alairas utan mindenki szamoljon ra 8%-ot
az a tuti

daniferi 2009.05.27. 04:41:03

Á, itt senki nem olvas szerződést. Vagy ha mégis, elhiszik az ügynöknek, hogy nem jelent semmit, mert az csak akkor van, ha nagyon esik az árfolyam, nem kell aggódni...

Igaza van hagymának, tessék belekalkulálni. Én úgy vagyok, hogy egy 100ezres utazásnál még rászánok egy másik százast, az egyéb felmerülő költségekre és költőpénzre, mint az ilyen 8%. Persze nem vagyok sikeres, mert sose voltam nyaralni, épp azért, mert bár 100-at összespórolnék, de többet már nem és úgy meg nem utazok :)

SoulAssassino 2009.05.27. 06:31:24

Sziasztok! Köszönöm az észrevételeket, reagàlnèk pàr kommentre:

- az ügynöknek tényleg elhittük hogy jaj nem valòszìnü az àremelès

- jò hosszù idő alatt spóroltuk össze az útra a pènzt, remèltük hogy ennyiért màr csak nem lesz pofàjuk szarakodni

-azért külföld mert picit el szerettem volna menekülni magyarisztànbòl, hàtha ott nem akarja àtcseszni a fejem a làngosos(vagy gyros-os)

-ma megyünk be kulturàltan anyàzni a startutazàs irodàjàba, az illetékes hatòsàg ezutàn jön, reméljük nem lesz rà szükség.

Köszönöm a kommenteket, ìrjatok még, lehetöség szerint reagàlok:)

cseperke 2009.05.27. 06:45:21

Én ezt nem értem. Mi épp most keresünk valami nyaralást nyárra-tudom, jó későn- és a párom (aki német) csakis a Neckermann-nál akar foglalni, mert az egy milyen jó német cég. Szóval neki csak jó tapasztalatai vannak velük és nem tudom neki elmagyarázni, hogy én meg miért is közelíteném meg óvatosan a témát. Nem szeretem amikor automatikusan a magyarokat szidják, de talán most tényleg ez a helyzet. Talán csak magyar specialitása ez az ügyvitelnek a Neckermannál és az "anyacégnek" odakint fogalma sincs mi folyik itt az ő nevükben.
Ennyit akartam csak hozzáfűzni. Hali

reunalla 2009.05.27. 07:04:10

@SoulAssassino: Remélem a kulturált anyázás eredményéről tájékoztatsz minket....bár tartok tőle sok eredménye nem lesz, legfeljebb kötbér fejében elállhattok a szerződéstől...

SoulAssassino 2009.05.27. 07:24:27

Természetesen az eredményt bekommentelem, de mint megìrtam, ők a szerződèsben foglalt 20 napon belül emeltek, igy még jogtalan is.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.05.27. 07:30:00

345.000 Zakynthosra??? Muhahahaaaa...380000 ért voltunk ketten két hetet Dominikán All Inclusive ellátással:)) Quuuuuuuuuuurrrvvvvaaaaa drága!!!! Batzpapucsot a neckermannak...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.05.27. 07:31:49

Cseperke: Lehet hogy odakinnt igen, de itt MO-on egy utolsó szemét banda. Fizess és utána jól megsz.patlak. Ez az üzletpolitika. Már ha ezt lehet annak nevezni...

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2009.05.27. 07:37:03

@SoulAssassino: Igazad van. Nem érdemes itthon nyaralni. Csak rossz helyre mentetek. Próbáld visszaszedni a pénzed. Ha elfogadsz egy tanácsot: Görög területre SOHA ne fizess be ellátást. Bérelj autót. Járd be a szigetet. Kajálj vendéglőkben pár EUR ért, ne a szállodában a kontinentális kajákat.

kicsimancs 2009.05.27. 07:47:56

valamelyik nap elmentem egy neck. iroda előtt. Megfordult a fejemben, hogy egy aktuális MNB árfolyamlistát bedobjak nekik. (Féltéglára kötözve, zárt ablakon át...) Na, kedveskéim, így kell az ügyfeleket elijeszteni.

SoulAssassino 2009.05.27. 07:49:44

@Judge: egy baràtom volt ugyanitt, ugyanìgy tavaly, es csak jokat tudott mondani, (màr a szàllodàròl) és ha megnézed az àrakat, még ez az egyik legolcsóbb, màr az all inclusive. Két hétre meg lett volna lehetőségünk, csak szabadsàgilag nem:(

Amùgy köszönöm a tanàcsokat, jövöre lesz màr mindkettönknek jogsi, autò nem valószinű, (inkàbb gyűjtök, de hitelt fel nem veszek) de azt megoldjuk, foglalunk szàllàst, és felkerekedünk, de hogy utazási irodàval többet nem kezdünk az tuti.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 07:51:02

A neckermann magyarul sünembert jelent.
Jelentése az ógermán mitológiában a megtestesült gonosz, aki tavaszi, lóbalzsamos éjszakákon jelenik meg egyes utazási irodák katalógusának felütésekor. A képzőművészetben nem ritkán danúbiusz logóval a homlokán ábrázolják.
Én mindig ezzel ijesztgetem a gyereket, ha rosszalkodik: vigyázz, mert jön a sünember és ad 8 %-ot!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.27. 08:02:57

engem egy dolog érdekel (a neckermann már nem):

milyen járművel tart az utazás egy hétig?

Énbagoly 2009.05.27. 08:06:32

Ezeket a panaszokat el kellene valahogy juttatni a német központba, de úgy, hogy el is olvassák.
Vigyél magaddal fa testápolót(bézbólütő).
:-)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 08:12:15

@Nelson Mandula: ezt a mitológiai vonatkozást még nem hallottam,
nekem az örmény nagyapám mesélte amikor nagyon sok hamis traubit ivott (komlóból hamisították) még a válság előtt, hogy Neckermann az Eichmann-nak volt az apai kereszthúga, ezért is van a cég az Argentin Polinéziában bejegyezve.

VilMarci 2009.05.27. 09:28:19

Írtam nekik. Írjatok ti is, úgy hatásosabb: service@neckermann.de

punpa 2009.05.27. 09:40:24

Neckermann, én így szeretlek.

Mazo Pista

Xmas 2009.05.27. 09:41:52

Vettem a fáradtságot, és betelefonáltam az ügyfélszolgálatnak, hogy szóljanak az ügyfélszolgálati vezetőnek, hogy olvasson indexen homár blogot.

Remélem, az ügyfélszolgálati vezető is veszi a fáradtságot, és reagál nekünk valami mélyen őszintét és helyreigazítót. Vagy legalább egy vérlázítót.

2009.05.27. 09:48:17

Ezert intezem az utakat mindig magamnak, es akkor nincs arfolyamvaltozas, meg 8% meg 20 nap... Kifizetem a repjegyet, lefoglalom a szallodat/hostelt/akarmit, aztan kalap-kabat. Szarjon sunt az osszes utazasi iroda.

Harlequin 2009.05.27. 09:51:22

" hülyék nem vagyunk, ilyen utat ennyi pénzért idén már nem tudnánk találni. "

De bizony azok vagytok:
http://www.diaszeustravel.hu/uticelok/zakhynthos/htmls/caravel_hotel_zante****

Palkovics Ede 2009.05.27. 09:53:08

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Argentin Polinézia az ott van Ó-Zéland mellet? Hány kilomérföldre van tőle? Tervezzük, hogy a kékszalag esetleg érintené...

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 09:54:22

Nekünk is kiküldték a 8%-os áremelést, de nálunk még az árfolyamváltozás mellett a kerozin árának változására is hivatkoztak. A poén az, hogy az is esett.

Csak azt nem értem, miért itt "osztjuk az észt", ahelyett, hogy összefognánk, és a megfelelő szerv (tényleg, ki az) felé indítanánk valamilyen eljárást az ügyben.

Addig meg az elégedetlenkedő levelek tömkelegével lebéníthatnánk a Neckermann honlapját!

Vélemény?

hatesz 2009.05.27. 09:54:46

@Judge: en is kicsit csodalkoztam az äron. Gondolom olinkluziv, vagyis ahelyett, hogy a helyi kajäkat probälgatnä az ember, meg körülnezne a környeken, mehet vissza mindig ebedelni a szallodaba. Rohadt dräga. kicsit korabban kezdesz tervezni, raszansz meg egy szazast, es irany pl. Thaiföld, 2 hetre...
Nem tudom miert van ez a perverzio az emberekben, hogy a meleg 35fokos Magyarorszagrol menjünk mar a megmelegebb 40fokos görögbe? Hogy villoghassunk a kollegak/szomszed stb. elött? Ne mondja nekem senki, hogy annyira elvezetes a 40 fokos tengerparton szarrä süttetni a segget...
Ha meg kell a tengerpart, 4 fö 1 kocsi es irany pl Horvatorszag. Neten hotelt foglalni oszt annyi, nem ver at senki. Plane ha olyan sokaig sporoltal erre az 1 het nyaralasra... 4csillagos szalloda? Ok, legyen legkondi meg legyen tiszta, de ha mar ennyit sporoltal, csak nem a hotelben akarsz ücsörögni, nem? En legaläbbis ilyenkor a hotelt csak alväsra meg fürdesre meg 18karikäs elfoglaltsägra (nem horror hanem a mäsik) hasznälom. Nem gazdagitok egy utazäsi irodät sem, online veszek repjegyet es online foglalok hotelt.
A Neckermann meg mongyon le
Bocs ha off voltam

hatesz 2009.05.27. 09:59:42

@Harlequin: szep volt az olcsobb ajälnlat. Szal posztiroek hülyek ("hülyék nem vagyunk, ilyen utat ennyi pénzért idén már nem tudnánk találni" alapjän)
Sajna a blogon posztolok csinalnak valami marhasägot, leirjäk ide es csak utana jönnek rä, vagy nyitjäk fel a szemüket, hogy lett volna jobb megoldäs is.
Mindig közbejön valami, ezert az utazästa szänt penz kb. 20-30%ät mindig vesztartalekra vagy väratlan helyzetekre felre kell tenni...

Silent Bob 2009.05.27. 10:04:02

@Harlequin: Az ugye megvan, hogy Dias Zeus = Jorgos travel? ;)

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 10:04:28

Magával az emeléssel nem lenne baj, ha JOGOS lenne. De semmivel nem igazolták, hogy kár érte őket akár az árfolyam, akár a kerozin árának változása miatt.

Ezért vérlázító ez a történet!

reader613 2009.05.27. 10:06:48

350-et befizetni egy ilyen fosra? öregem...

Harlequin 2009.05.27. 10:07:36

@Silent Bob: 5éve minden nyáron velük utazom, volt amikor kétszer is, soha semmi probléma nem volt.

EÖ (törölt) 2009.05.27. 10:08:11

@Palkovics Ede: Argentín Polinézia a marokkói Lappföld és newyork-telaviv tengely metszéspontjában fekszik légvonalban durván 1000 kilométerre a Zairei-havasoktól

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 10:08:24

@Harlequin: Mivel a MUISZ alelnöke Neckermanos, félek, hogy - jó magyar módra - csak egymás seggét védik. De azért írni fogok nekik, meglátjuk...

Palkovics Ede 2009.05.27. 10:09:12

Postolót lehet már?
" ...megjött a Levél, amitől én, a rendszeres Homár olvasó oly mód féltem az elmúlt hetekben."
A Levél miért van nagy "l"-el? Tulajdonnév?
A félelem nagy úr; ha nem féltél volna, nem következik be. Ha már olvastad, hogy ebben az esetben a Neckermann hogy jár el, akkor ezt a kockázatot vállaltad, viseld következményeit. (Azért drukkolok, hogy pozitívan süljön el számodra a dolog.)

adört 2009.05.27. 10:13:26

Nem tudom, hogy volt-e már a korábbi posztoknál, de a Neckerei azt jelenti, hogy ugratás (szívatás).

Harlequin 2009.05.27. 10:18:24

@fesztiválozó: Akkor fogyasztóvédelem, de a Muisz elnöke nem Neckermanos. Én mindenesetre írtam nekik a postolók helyett, mert itt mindenki csak a száját tépi, de csinálni semmit nem csinál senki.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 10:35:42

@Harlequin: Köszönöm - minden érintett nevében. Valamilyen formában majd tájéjoztatsz minket az eredményről, ugye?

anarch 2009.05.27. 10:35:49

Nos, a Neckermann mint olyan már régóta nem létezik, pár országban megtartották ezt a nevet "mer az emberek megszokták" felkiáltással. Amúgy a Thomas Cook (Condor, Ving, ... ki hogy ismeri) csoporthoz tartoznak.

http://www.thomascookgroup.com/AniteNextPage.asp?p=TCGABOUTUS&s=1117273594

És mint ilyen 50-50%-ban Lufthansa ill Karstadt/KarstadtQuelle tulajdon, hacsak azóta el nem adták a részesedésüket.

en.wikipedia.org/wiki/Karstadt

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 10:37:11

Azért a saját körét mindenki fussa le szerintem, hátha feltűnik a sok panasz valami fontos embernek. Én is ezt fogom tenni.

vape 2009.05.27. 10:39:29

@Harlequin:
De, az alelnök Neckermannos.
Lásd itt: www.muisz.com/index.php?inc=elerhet (az alelnökök listájában az első név).
Az ötlet jó volt, de a válaszuk tartalma szerintem előre borítékolható.

Gyuri1978 2009.05.27. 10:39:40

A MUISZ elnöke nem Neckermannos, csak az alelnöke. A MUISZ feladata az utazási irodák érdekvédelme, így nekik írni felesleges. Én is írtam nekik, és bepanaszoltam a Neckermannt, de semmi nem történt, csak egy semmitmondó, ráadásul téves tanácsot adó levelet kaptam vissza. Azt tanácsolták, hogy panasz esetén forduljan a GVH-hoz, de ők nem foglalkoznak egyedi esetekkel. A 281/2008-as kormányrendelet a NFH-t nevesíti, mint akihez panasz esetén fordulni lehet. Amúgy a www.muisz.com címen olvasható, hogy ez a minőségi utazási irodák szövetsége, mert garancia, biztonság, stb. Az egész egy nagy kamu.

renegát 2009.05.27. 10:42:28

Becopyzom ide az általam a cégnek eljuttatott levelet, az arra adott válaszukat és a viszontválaszt. Ez utóbbira még nem reagáltak.

"Tisztelt Utazási Szolgáltató!

A mai napon mind a TN 60059182 (11 HUN 600559182 SAB 02), mind pedig a TN 60057546 (11 HUN 60057546 SAB 02) foglalási kódú utazás-foglalásommal kapcsolatban megkaptam 8%-os mértékű díjemelést közlő levelüket.

A díjemelést az alábbiak miatt elfogadni az utazási szerződés erre vonatkozó pontja ellenére nem tudom:
Az utazást folyó év február 6. napján foglaltam. Az e napi MNB devizaközépárfolyam az EUR tekintetében 289,78 Ft volt.
A mai napon az MNB 287,13 Ft devizaközépárfolyamot adott meg az EUR tekintetében. Ennek megfelelően az EUR árfolyamama nemhogy emelkedett, de pár forintal, még alacsonyabb is volt, mint a foglalás napján.

Lehetséges persze és ezt nem kétlem, hogy a tavaly nyári időszakban a kalkuláció még alacsonyabb devizaárfolyamon került kiszámításra, de az időközi növekedést a februári ajánlati ár változtatásával kellett volna korrigálni, hogy az utazni szándékozó ennek tudatában foglalhassa le az utat.
Érzékelhető, miszerint az Önök stratégiája az volt, hogy akkor az előfoglalási időszakban "féken tartják" az árat és majdan a foglalt és nagyobb részt kifizetett utak esetén próbálják meg érvényesíteni az árfolyamváltozást. Ez azonban - a szerződéses rendelkezés ellenére - megtévesztés és mint ilyen a szerződés-módosítást semissé teszi.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a foglalt utakat nem mondom le, de az egyoldalú áremelést nem fogadom el. Ha Önök erre hivatkozva a vócser kiadását meg kívánják tagadni, úgy a különbözet megfizetése jogalapját illetően a peres eljárás lesz az egyedüli megoldás."

"Tisztelt ......

A már megkötött utazási szerződésekben kikötött díj felemelését az utazási szerződésekről szóló kormányrendelet teszi lehetővé az utazási vállalkozó számára, a jogszabályban meghatározott szigorú keretek között .(281/2008. (XI.28.) Korm. rendelet 6. §. (1)-(4) bekezdés, illetve ennek hatálybalépése előtt a 214/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 8. §. (1)-(4) bekezdés).

A díjemelés a jogszabály szerint az alábbi három indok valamelyikének felmerülése esetén lehetséges:

- a szállítási költségek változása,

- az utazási szerződésben vállalt részszolgáltatásokkal kapcsolatos adó, illeték és egyéb kötelező terhek változása,

- a deviza forintárfolyamának változása az utazásszervező külföldi közreműködőjével megkötött szerződésben meghatározott mutatóhoz képest.

A díjemelés indokát a díjemelés közlésével együtt közölni kell az utassal, a díjemelésnek arányosnak kell lennie, nem lehet magasabb, mint a fenti költségek változásának mértéke, és a díj még a fenti feltételek esetében sem emelhető az utazás megkezdését megelőző 20 napon belül.

A NUR Kft. általános utazási feltételei a fentiekkel megegyező szabályozást tartalmaznak.

Az utazási vállalkozók egy adott szezonra vonatkozóan a külföldi közreműködőikkel jóval, általában kb. egy évvel korábban kötnek szerződést annál az időpontnál, amikor az utasokkal az utazási szerződések megkötése megkezdődik, illetve az utazási szerződések teljesítésre kerülnek.

A jogszabály szerint azonban, ha a szállítási költségek emelkednek, vagy az utazási szerződésben szereplő szolgáltatásokkal kapcsolatos adók, illetékek, stb. emelkednek, vagy ha a forint devizaárfolyama az utazási vállalkozó külföldi közreműködőjével történt szerződéskötése után emelkedik, akkor ezen költségek emelkedését nem köteles az utazási vállalkozó viselni, hanem azokat átháríthatja az utasokra.

Bizonyos előre nem látható költségemelkedések minden áron való elviselésére tehát a jogszabály szerint az utazási vállalkozó nem köteles.

Ugyanakkor viszont a gyakorlat azt mutatja, hogy ilyen költségemelkedések előfordulnak.

Ezt a helyzetet a jogszabály úgy oldja meg, hogy az utazási szerződésben kikötött díj 8 %-ában határozza meg azt a mértéket, ameddig ezen költségemelkedések kockázatának viselésébe az utasokat is bevonja.

Fentiek értelmében, amennyiben az utas a részvételi díjat a szerződés szerinti határidőben nem fizeti meg, akkor fizetési késedelembe kerül, amely esetben az utazási vállalkozó ennek jogkövetkezményeit alkalmazhatja az általános utazási feltételek és a vonatkozó jogszabályok szerint (pl. elállás, késedelmi kamat, stb.)

Szeretnénk kiemelni, hogy a deviza forintárfolyamának változására alapított díjemelés lehetőségét a jogszabály szerint nem az utazási szerződés megkötése és a díjemelés elhatározása közötti időszak, hanem az utazási vállalkozó külföldi közreműködőjével történt szerződéskötés időpontja óta bekövetkezett változás alapozza meg.

Sok utasunk, látva a forint szélsőséges ingadozását és gyors, több mint 20 %-os leértékelődését, az utazása lefoglalásakor rákérdezett arra, hogy várható-e áraink felemelése. Senkit nem tájékoztattunk úgy, és senkinek nem ígértük, hogy minden körülmények között tartani tudjuk árainkat, hanem azt mondtuk, hogy igyekszünk elkerülni az áremelést, de ha erre mégis rákényszerülünk, akkor sem jelenthet ez az utasok számára 8 %-nál nagyobb többletköltséget.

Ezt a tájékoztatást tudomásul vették, hiszen mindenki tisztában volt azzal, hogy senki nem vonhatja ki magát az árfolyamkrízis következményei alól, és, hogy ezen külső piaci feltételek mellett a december elején megjelent nyári katalógus árai nem tarthatók minden körülmények között. Az utazási szerződés részét képező általános utazási feltételek ismeretében az sem lehetett és nem is volt kétséges utasaink számára, hogy a deviza forintárfolyamának változására tekintettel a díjemelés lehetősége fennáll, olyannyira, hogy voltak utasaink, akik az árgaranciával történő szerződéskötés lehetőségét kezdeményezték, amely igénynek bizonyos feltételek mellett eleget is tettünk.

Az idei nyárra vonatkozóan külföldi közreműködőinkkel szerződéseinket 2008 nyarán kötöttük. Ekkor az euró átlagos árfolyama 237 forint volt. A díjemelés időpontjában az euro árfolyama az MNB középárfolyama szerint 284,47 forint volt.

A forintgyengülés – amely egyébként a katalógusunk megjelenése után vált egyre nagyobb mértékűvé (a katalógus megjelenésétől az áremelés közzétételéig eltelt időszakban az átlagos euro árfolyam meghaladta a 290 forintot) – túlságosan jelentősnek és tartósnak mutatkozik, a forint korábban elképzelhetetlennek tűnő negatív rekordokat produkált, volt amikor 1 euró 316 forintba is belekerült! (Az euró 5 és 10 éves átlagos árfolyama a katalógusunk megjelenése előtt 253 forint volt.)

A lehető legtovább vártunk az áremeléssel, mivel bíztunk abban, hogy kedvezőbb szinten stabilizálódik, illetve kiszámíthatóbbá válik az árfolyam, és az áremelés elkerülhető lesz, ugyanúgy, mint a korábbi években.

Bíztunk abban, hogy a nyári foglalásoknál sikerül elkerülnünk az áremelést, illetve annak minimalizálására törekedtünk, melyet a 8 %-os mértékben sikerült megvalósítanunk.

Díjemelési intézkedésünk jogszerű volt, amely megfelel az EU-harmonizáció keretében elfogadott hatályos magyar jogi szabályozásnak, és a környező országokban azonos jogi háttér mellett alkalmazott gyakorlatnak is."

"Kedves ........!

Bizonyára sok helyre elküldte már ezt a levelet az utóbbi időben és nem lelkesedik érte, hogy Önre osztották ezt a feladatot.
Annál is inkább, mert nincs igaza. Nem abban nincs, hogy az utazási szerződés alapján van-e avagy sem lehetősége a Szolgáltatónak emelni a szolgáltatás díját, hanem abban, hogy ezt az adott körülmények között megtehette-e.

Elfogadom, hogy a Szolgáltató már egy évvel korábban köt szerződést a szállásokra vonatkozóan. Esetünkben ez nem kérdés, hiszen a szerződéskötés a német NUR kompetenciája és EUR alapon történik, ami ugye nem változik. Magyarul a szállásadó nem kér többet a szállásért, mint amely összegben anno megállapodtak. Az már más kérdés, hogy a NUR Magyarország bizonyos szempontból önálló utazási ajánlatokkal áll elő, amelynek azonban a német nyelvű katalógusban megjelenő szállásajánlatok képezik az alapját. Esetünkben is a német nyelvű katalógus az általam foglalt két szállás esetében a június 27-júl 4-ig terjedő időszakra vonatkozóan
1./ Berghotel Rudolfshütte esetében napi 34 EUR
2./ Hotel Salzburgerhof esetében napi 42 EUR összegben határozza meg a szállásköltséget.
Ezen napi összegeket számítja át a magyar "leány", tehát Önök egy hozzávetőleges - ugyanakkor már egy esetleges devizaárfolyam-emelkedést is bekalkulált - árfolyamon forintra. Az már az Önök dolga, hogy ebben az átszámításban a magyar katalóguskészítés időpontjában érvényes napi devizaárfolyamra milyen marzsot tesznek.
(E tekintetben meglehetős csúsztatás, hogy a jelen utazási szerződés időpontja nem mérvadó, mivel - megismételve - Önök nem közvetlenül kötnek szerződést, hanem a NUR az egész világon köt szerződéseket, amelyekből Önök "csemegéznek" a magyar katalógusba. Én már foglaltam többször a németből, magyarból is. Minimum 10 éve vagyok a NUR ügyfele.)

Nos számításaim szerint az 1. esetben az átszámítás közel 306FT/EUR árfolyamon történt, míg a 2. esetben 293 Ft/EUR árfolyamon. Feltételezem azt is, hogy ez a meglehetősen magasnak tűnő árfolyam már az időközben nyilvánvalóvá vált recesszió következtében erőteljesen gyengülőfélben lévő Ft-ra lett alapozva.
Csak a korrektség kedvéért belinkelem az MNB tavaly október 1-től érvényes EUR árfolyamát:
http://www.mnb.hu/engine.aspx?page=arfolyamtablazat&query=2008.10.01.,2009.05.21.,1,EUR

A magyar leány tehát erre a borsos marzsra építve - feltételezem a várhatóan beszűkülő utazási piac miatti félelemben is - nagyszabású kedvezmény-lehetőséget biztosított, amelyet az utazóközönség - én is - ki is szeretett volna használni. Ezért foglaltam utazásomat és szüleim utazását abban az időszakban, amikor ezeket a kedvezményeket igénybe lehetett venni. A foglalásom időszakában - ahogy azt már írtam is - az EUR árfolyama durván 290FT/EUR volt. Ez esetben tehát a magyar szolgáltató még igencsak belül mozgott az általa várt EUR árfolyamon. Kétségtelen, hogy ezt követően a Ft tovább gyengült, ám gyengülése időközben megállt és ma már alacsonyabb szinteken tartózkodik, mint a szolgáltatási szerződés megkötése időpontjában.

A fentiek miatt az Ön által megfogalmazott válaszlevél - elnézést a kifejezésért - porhintés. A 8%-os emeléssel ugyanis nem az EUR/Ft változást igyekeznek korrigálni, hanem az adott kedvezményeket visszavenni. Ha valóban igazodni szerettek volna az árfolyamváltozáshoz, akkor azt elsősorban a foglalási időszakban tehették volna meg azzal, hogy már január-februárban-márciusban közölték volna, hogy ez a forintosított ár nem tartható, ezért a magyar katalógusban szereplő árak Xft/nap összegben nőnek. A 8%-os emelés ekkor érthető és logikus lett volna. Ám Önök nem akarták elriasztani az utazóközönséget, helyette egy meglehetősen etikátlan és - álláspontomat fenntartva - nem is biztos, hogy jogszerű lépéssel az utazási szezon megkezdését közvetlenül megelőzően emelték fel az árat.

Ezzel összefüggésben lenne egy ajánlatom. A mai nap átutaltam 50-50.000 Ft összeget mindkét foglalásra. A holnapi nap ez megérkezik a NUR számlájára. Hajlandó vagyok a NUR bankja által a holnapi napra megállapított devizaeladási árfolyamon ezen összegeket átszámíttatni, továbbá az eredeti foglalási összeg alapján számított hátralékban maradó mintegy 20-23.000 Ft, átutalásakor ugyanezen elv szerint eljárni avagy a hátralékot közvetlenül devizaátutalással teljesíteni.
Várom ezzel kapcsolatos visszajelzését."

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 10:44:27

Kérdés, hogy a sok egyedi esetből hogyan lesz jogi értelemben nem egyedi? Hogyan kell fellépni nem egyedként??

Kéne egy ügyvéd...

Rob67 2009.05.27. 10:45:09

Hát basszus, tudom sikeres ember nem lehetek, de én évekig az XXXXXXXX utazási irodával jártam Görögországba.
Elő vagy utószezon (a tökömnek sem hiányzok a 180 fok), apartman alvásra, tengerpart kb. 100 méterre.
Első alkalommal paráztam az ár miatt:
10 nap (igaz busszal) 21.000 Ft volt.
Na mondom ezért mit kapok?
Utána ugyanazzal a céggel, ugyanabban az apartmanban voltam már 3x.
Legutóbb a barátaimmal 12-n.
Na ennyiünknek összese nem került a cikkben szereplő összegbe az út.
Ja és a 10 nap röhögéstől márt fájt a gyomrom.

wwoolf 2009.05.27. 10:50:14

@SoulAssassino: Nem vagy egyedül! Lásd még: http://homar.blog.hu/2009/05/12/a_valsagra_hivatkozva_vagja_meg_a_neckermann_az_utasait

Én voltam bent személyesen "kultúrált anyázás" céljából, oda sem engedtek a vezetőhöz, az erre a célra kijelölt kiscsaj a szokásos süketelést nyomta néhány paragrafussal körítve - de a lényeg, hogy közölte: "A neckermann sem az emeléstől, sem a lemondás estén járó kötbértől nem fog elállni. Pont.", és hozzá tette, hogy ebben lehetek teljesen biztos... A fogyasztóvédelmben én sem bízom - legfeljebb megbüntetik őket 1-2 millió forintra majd egy-két év múlva, de nekünk addig fizetni kell!! Na, EZT hogy lehetne elkerülni?? Gyanúm, hogy sehogy... Részemről soha többet neckermann!!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.05.27. 10:50:58

Harlequin 2009.05.27. 09:51:22
" hülyék nem vagyunk, ilyen utat ennyi pénzért idén már nem tudnánk találni. "

De bizony azok vagytok:
http://www.diaszeustravel.hu/uticelok/zakhynthos/htmls/caravel_hotel_zante****"

lánykori nevén jorgos travel, ugye? :o)

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2009.05.27. 10:58:11

Hümm.
A postolóra nem igazán érvényes amit írni akarok, de azokra, akik sokszor Neckermanoztak már, igen: miért is nem a német Neckermann-nál foglalnak? Akkor nincs euro-árfolyam kockázat (euro-ban kifejezve) az árban, és mindenki maga vállalja ezt a kockázatot kedve szerint.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.05.27. 10:59:00

renegát 2009.05.27. 10:42:28
Az idei nyárra vonatkozóan külföldi közreműködőinkkel szerződéseinket 2008 nyarán kötöttük. Ekkor az euró átlagos árfolyama 237 forint volt. A díjemelés időpontjában az euro árfolyama az MNB középárfolyama szerint 284,47 forint volt."

ez a legszebb bekezdés! tehát tavaly nyáron kötöttek a külföldi szolgáltatóval mondjuk 100euro/szoba (23700huf) áron szerződést, ezt mikor kifizette az ügyfél februárban 297es árfolyamon (29700huf) és most mikor újrakötötték a kinti szerződést 284 forintos árfolyamon! akkor még mindig az utas van átbaccva a 297 és a 284 közötti résszel + a 8%os emeléssel! :DD

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 11:01:39

@renegát: Ez szép. Teljesen egyet értek.

Még annyi, hogy amikor mi foglaltunk (és gondolom az emberek jórésze), az árfolyam 300 Ft körül volt. Nyílván nem hülyék, hogy a nyári 255 Ft-on ajánljanak ki utazás, akkor amikor 300-on áll az euro. És jófej módon valami szülinapi kedvezményt is adtak!

Egyértelmű, hogy ezzel a húzással csak a bevételeiket akarják növelni, szerintem is tisztességtelenül, és talán JOGTALANUL is.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2009.05.27. 11:04:24

tavaly is olvastam nyáron a homárt, akkor is volt utazási irodás kínlódás, nem is egy. de most komolyan...

EMBEREK! mikor értitek már meg, hogy utazási irodával NEM UTAZUNK sehova! SOHA, és még egy gyönge pillanatunkban sem!

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.05.27. 11:07:45

fesztiválozó 2009.05.27. 11:01:39
Nyílván nem hülyék, hogy a nyári 255 Ft-on ajánljanak ki utazás, akkor amikor 300-on áll az euro"
üzletpolitika... a neckermann soha ne volt a legolcsóbb iroda, így kiteszik a tavalyi árat, odamászik a nép, mert "ócsó", azt utána meg ráemelnek, az emberek 99%a kiköhögi a többletet, mert vagy elbukja az összes pénzét vagy a nagy részét, így inkább lenyelik a békát. a neckermann meg xarik rá, elpereskednek évekig jó magyar szokás szerint és nem történik semmi, illetve az emberek nagy részének se ideje, se pénze pereskedni, így megint az iroda nyert...

EÖ (törölt) 2009.05.27. 11:09:04

@renegát: megmondom én mit tennék.
ha ők így, hát én is így:
kiutaznék, de előtte mindenről részletes tájékoztatást kérnék az irodájukban. Írásban.
utána mérőszalaggal lemérném a tengerpart és a szálloda távolságát és ha az általuk megadott 100 méternél akárcsak egy centivel is messzebb van, perelnék.
a kaja ha nem olyan, mint a képen, perelnék.
ha bármi, csak egy kicsit is nem úgy van (és erre társasúton nagy esély van!!!) perelnék
azonnal jegyzőkönyv mindenről.

én láttam olyat, hogy pár utas jegyzőkönyvet akart felvenni, az idegenvezető felhívta a magyar irodát és mondták neki, hogy tegyen meg mindent, csak jegyzőkönyv ne legyen. így egy csomóan jobb szállodába kerültek.

tuti nem hagynám, hogy szopasson a neckermann.

DaveSlim 2009.05.27. 11:13:33

1: kijazahülye, aki utazási irodával megy nyaralni? :D Szervezd meg saját magad, mert olcsóbban kijössz
2: biztos irigykedem, és rosszul is gondolkodom, de Görögország 2 személynek 340 ropi??? Abból 1 hónapra megyek ki.
Sose értettem, minek a 4 csillag, a csillogás-villogás. A szállodáért megy oda az ember?! Szerintem nem. A tájért, a tengerért és a szállodába kb. csak aludni jár.
Én úgy vagyok vele, hogy legyen ágy, wc, fürdő és tisztaság, rend. 15euró/éj, tehát 8400 Ft 2 embernek 1 napra, azaz 1 hétre 58 800.- Ft 2 embernek a szállás. Odautazás: 100e. 158-ból elviszlek titeket görögbe, oks? Vagyis mégse: legyen 200. Rendben?

Labancz 2009.05.27. 11:13:42

Német utazási iroda? Az a Ruhr-vidéki nyugdíjasoknak való! Én 1x döltem be nekik, egy "gyermekbarát" Krk-i hotelfoglalással. (Ez 2000.-ben volt, még nem lehetett úgy foglalni a zinterneten mint ma.) Nos, a hotel annyiban volt gyermekbarát, hogy nem voltak a parkban szabadon eresztett pitbullok. Azóta az itthoni ÁSZF azzal kezdődik, hogy német utazási irodának pénzt nem adunk.

EÖ (törölt) 2009.05.27. 11:16:23

@holex: külföldön az emberek nagy része képtelen utazási iroda nélkül akár vécére is elmenni egyedül, hiába van kiírva, hogy WC vagy Toalet, vagy Damen, vagy Ladies
akkor is megkérdezik az idegenvezetőt, hogy akkor most tényleg ez az

svédországban egyszer későn értük haza és már csak a ír kocsma volt nyitva (hál istennek) a menü a következő volt:

Hemburger
Chili con carne
Hot-dog
Ham & Eggs
Tortilla Chips
Rak Sandwich (pontosan már nem emlékszem)

és vazzeg 8 kollégából 6nak le kellet fordítani az étlapot!!!!

de a fagyizóban is volt aki nem ismerte meg a vanília és a csokoládé szót svédül

Labancz 2009.05.27. 11:16:48

Ja, most jut eszembe, a PTK-ban van valami olyasmi, hogy jogalap nélküli gazdagodás. Ez cégekre is vonatkoztatható? Nincs itt egy jogász? Hátha...

SoulAssassino 2009.05.27. 11:19:40

Anyazoknak, hulyezoknek:

Nnamost. Mivel fentebb kommentben leirtam, ma megyunk elbeszelgetni a az irodaval. Utana lesz fogyasztovedelem. Majd azt is megosztom.

Kis utazasi irodahoz meg elbol nem akartunk menni, mert sokkal kisebb vagyon, stb tartalekkal rendelkeznek, nagyobb a kockazat. Es mint leirtam ott van az a 16 szazalek elofoglalasi kedvezmeny. Februar elejen kotottunk szerzodest.

Draga hatesz:
Megvannak a magunk szubjektiv okai amellett hogy ezt a helyet valasztottuk. Volt sok egyeb mas lehetoseg, de ez tetszett a legjobban. Barati beszamolok, stb...

Es akkor amikor a Neckermann eloszor lemondott, akkor nagyon sok helyet neztunk a neten, es vagy tul draga volt, vagy csak szimplan ratyi.

Es nem majerkedesbol lett gorogorszag meg all inclusive, hanem mert ez tetszett, es nem akartunk a kajaval szorakozni. Ha ehesek vagyunk, lemegyunk, eszunk kesz. Nem kell vasarolni, fozni stb. A napi 3 ettermezest meg el lehet felejteni, az joval tobb penzbe kerult volna, mint kifizetni a pluszt az all inclusivera.

Arrol meg ne is beszeljek, hogy aki nemnagyon volt meg kulfoldon, az ha mar dolgozik, legalabb egyszer szeretne valami igazan faszat.

Es azert nem csak egy szimpla anyazos posztot irtam, hanem sok reszletet, mert meg van esely ezt lerendezni, mivel a koveteles jogtalan.

Es elnezest az ekezetek hianyaert, de de mobilrol irok a 130as buszrol:p

ensorcelant 2009.05.27. 11:22:27

Én több ízben utaztam már velük, eddig mindig nagyon klassz volt, és igen kedvező árakon jutottam el jó helyekre (mondjuk ismerős ül az egyik irodában, és szólt, ha kedvező ajánlat volt). Idén is velük szándékozom nyaralni. Én is megszívtam a 8%-ot. (Nem mondom, hogy jól esett, de esetünkben a 6 fős Garda-tavi apartmannál ez konkrétan 6.400 Ft-ot jelentett. Nem fejenként, hanem összesen.) Persze nekem sem tetszett, hogy árfolyamesésnél emelnek. Írtam ejnye-bejnye levelet, de a nyaralást emiatt nem fogom visszamondani. Biztos balek vagyok, de nézzük már meg a balatoni cimmerferiket mennyiért adják ki szobácskáikat számla nélkül!

EÖ (törölt) 2009.05.27. 11:23:01

@DaveSlim: igen, de
egy csomó ember nem tud felülni a buszra, mert fél azt mondani, hogy "Athén, bitte"
vagy nem meg enni Parálián csak húslevest meg rántotthúst, mert a görög kaja szar

ezer oldalt tudnék erről írni
nekem a kollégáim képesek úgy kimenni síelni, hogy egy hétig a lesütött csirkecombot eszik
tudom a választ: szegények
csak akkor miért síel?

EÖ (törölt) 2009.05.27. 11:25:14

@SoulAssassino: "A napi 3 ettermezest meg el lehet felejteni, az joval tobb penzbe kerult volna, mint kifizetni a pluszt az all inclusivera."

persze valószínűleg a 4csillagos szálloda olcsóbb, mint a helyi illetőségű Farbatosz viaszosvásznas kisvendéglője....

Labancz 2009.05.27. 11:27:50

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Na, ha legközelebb Svedó-ban beesel az ír kocsmába, nyugodt lélekkel kérjed a Hamburgert (Hamburgare). Új dimenziókat fog megnyitni, ízes, grillezett cuccot kapsz igazi marhahúsból.
Másrészt, van aki azért megy külföldre, hogy pihenjen, kikapcsoljon. Ők az utazási irodák ügyfelei. Mások felfedezni, megismerni mennek, ők nem fizetnek az irodáknak. Ettől függetlenül, mindenkinek jár a korrekt eljárás. (Neckermannak pedig az esernyő - zártan feldugva, nyitva kihúzva.)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 11:31:12

@Labancz: én mindig rákos szendvicset és ráksalátát ettem, de legközelebb megkóstolom
az ír kocsma kényszermegoldás volt, mert hajnalban csak az volt nyitva
na nem azért mintha szarul érezném magam egy ír kocsmában

emci 2009.05.27. 11:36:33

Én egyszer utaztam Neckermann-nal, mindennel tökéletesen meg voltam elégedve, igaz, átmentem egy osztrák irodába és ott intéztem mindent. Hozzáteszem, soproni vagyok és akkor még ott is laktam. De most is ezt tenném, különösen azért, mert ha valaki megfigyelte, a "leány-utazási irodák" szobaválasztéka nem egészen ugyanaz... Egyszer valaki azt mondta, a magyar a legrosszabb turista, mert mindennel elégedetlen, talán ennek akarnak alapot adni. Sikeres ügyintézést, és ne hagyjátok Magatokat!!!

Netuddki. 2009.05.27. 11:36:46

De most tényleg! Ki az a hülye, aki úgy fizet előleget bárhová, hogy a kialkudott árnál akár 8%-al is többet fizet a végén? És még reklamál is.
Addig tudnak így működni az ilyen "szolgáltatók", amíg van aki még ilyen feltételekkel is befizet.
Még szerencsejátéknak se lehet nevezni az ilyet. Mond egy 4%-al olcsóbb árat a konkurenciánál, aztán mégis 4%-al többet fizetsz. Teccik érteni?

A 16% előleg meg nemhogy visszajárt volna, de még kötbért is kellett volna fizetniük. Na csá!

SoulAssassino 2009.05.27. 11:36:59

Es meg egy dolog: egesz vegig magunknak szervezunk programokat, maszkalunk buszozunk, mindketten (minden egoizmus nelkul) jo angolosok vagyunk. Szarok en az idehenvezetokre.

Igazatok van, hogy utazasi iroda nelkul olcsobb stb, de egyszer ezt is ki akartuk probalni. Elkepzelesunk:egy hey gondtalansag, szervezesek nelkul. Nemtom hogy bejon-e, meglatjuk.

Diazz · http://napirajz.hu/ 2009.05.27. 11:39:25

Szerintem úgy lehet a vitának véget vetni hatékony eredménnyel, ha valaki (pl. ismerős útján) szerez a Mekkermantól vagy a külföldi szállodától egy fénymásolatot a szerződésről, amelyből esetleg az tűnhet ki, hogy valójában nem 2008-as árfolyamon számoltak, vagy a 2008-as árfolyamot 2009. áprilisi árfolyammal indexálták. Ezekben az esetekben valóban (és bizonyítható módon) átkúrja az utasok fejét a Mekkerman. És egy ilyen mellett már az NFH sem menne el szó nélkül, de valószínüleg a GVH sem, mert e szerint az az utazási iroda tudja a prospektusban a legjobb árakat hirdetni, aki a legkedvezőbb HUF/EUR árfolyamon határozza meg a nyilvánvalóan fals részvételi díjakat.

Labancz 2009.05.27. 11:42:52

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Off Nincsenek sokan, akik duzzognak az ír kocsmákban! Azért a svédeknek küldök egy sünt a sörárak miatt! :-)
On

SoulAssassino 2009.05.27. 11:43:27

Abba nem kotok bele, hogy jogos-e a 8 szazalek. Mert jogos lenne a szerzodes szerint. De mivel a 20 napon belul lett megirva a szerzodesmodositas, a level megerkezeserol mar ne is beszeljek, ezert jogtalan az emeles.

A tobbi mind csak elv, tisztesseg es etika.

ensorcelant 2009.05.27. 11:45:58

Azért szeretném azt tisztázni, hogy aki utazási irodában foglal, még nem feltétlenül azért teszi, mert nem képes önállóan csinálni bármit is. Az utazási irodában nem csak társas útra lehet befizetni, hanem lehet repülőjegyet venni, meg csak szállást foglalni, vagy belépőjegyeket szerezni, esetleg ezek kombinációját is. Az én nyaralásom 6 főre kb. 14e forinttal lett olcsóbb (8%-kal együtt) utazási irodán keresztül, mintha az apartmanházban foglaltam volna közvetlenül.

szomoru_anya 2009.05.27. 11:46:40

nem értem azokat, akik a posztolót szidják. Mi is szoktunk a neckermannal nyaralni menni. Kényelmes, ha gyerekkel mész nagyon sok egyéb program van - gondolok az Iberostar láncra -, ami nem biztos, hogy egyénileg megszervezve olcsóbban jönne ki. Mi mindig szoktunk teljeskörű sztornó biztosítást is kötni, mert egyszer már le kellett betegség miatt mindani egy nyaralást.
És hogy miért jobb egy Görög vagy Spanyol sziget, mint a Balaton vagy Horvátország? Próbáld ki és megtapasztalod. Mindig fúj egy kis enyhe szellő, nem punnyadsz be, nincs 40 fok, gyönyörű a tenger, a táj. Kisgyerekkel a lassan mélyülő, homokos partot szeretjük és meg is kapjuk. Eddig még nem csalódtam, bár idén nem megyünk a Neckermannal sehova.

vahurstar 2009.05.27. 11:48:02

- Fiacskám! Amikor én ilyen idős voltam mint te, a barátaimmal
Párizsban voltunk és nagyon jól szórakoztunk.
Minden délben a legjobb éttermekben ebédeltünk. Végigettük az étlapot
és a legjobb borokat ittuk hozzá.
Amikor jóllaktunk fizetés nélkül távoztunk. A vendéglős és pincérek
persze utánunk jöttek reklamálni, hát jól elvertük őket.
Délután felkerestük a kocsmákat finom francia borokat, pezsgőt és
konyakot ittunk. Amikor jól berúgtunk fizetés nélkül távoztunk.
A kocsmáros és pincérek persze utánunk jöttek reklamálni, hát őket is
jól elvertük.Esténként elmentünk a kupikba, minden kurvát megdugtunk.
Amikor kiszórakoztuk magunkat elindultunk,persze itt se fizettünk. A madamme és a felvigyázók persze utánunk jöttek reklamálni, hát őket is jól elvertük.
Éjszaka kipihentük magunkat, majd másnap újra kezdtük a kört. Ezt így
csináltuk minden nap míg Párizsban voltunk a haverokkal.

Az unokát nagyon feldobja ez a program, összeszedi a haverokat, mesél nekik a nagypapa Párizsi kalandjairól és elhatározzák, hogy ők is
kimennek szórakozni.

Két hét múlva hazajönnek, az unoka alig él, keze lába törött, feje
bekötve.

- Mi történt fiam? - kérdezi a nagyapa.
- Elmentünk a vendéglőbe, bekajáltunk beittunk, le akartunk lépni,
erre a vendéglős megvert mint egy lovat.
Sebaj, délben elmentünk egy jó kocsmába finom franciaborokat, pezsgőt
és konyakot ittunk, amikor fizetés nélkül le akartunk lépni, akocsmáros és a haverjai irgalmatlanul megpofoztak. Este elvánszorogtunk egy kupiba a nap fénypontjaként keféltünk egy jót, megpróbáltunk lelépni fizetés nélkül,hát a stricik kegyetlenül elvertek, ráadásul elszedték minden pénzünket. Nagyon rossz volt.
- Hát sajnálom kisunokám, hogy ilyen rosszul sikerült az utatok, de biztosan rossz volt az utazást szervező cég.
Kivel utaztatok?
- A Neckermannal nagypapa.
- Őket nem ismerem, mi annak idején az SS-el voltunk.

recommented 2009.05.27. 11:48:21

@DaveSlim: Alapvetően egyetértek veled, én is egyénileg utazom, engem sem érdekel különösebben a szállás, de azért túlzásokba ne essünk. Egyrészt nem tudsz Görögország minden részére 50000 forintért eljutni (van ahova százért se), másrészt megnéznélek, amikor csúcsidőben egy drágább szigeten hol találsz 15 euró/fős szállást. Idén utazom Görögországba is, abszolút minimál árakon, hónapokkal ezelőtt lefoglalt jegyekkel és szállással, csúcsidőn kívül, de bőven drágább lesz, mint 158000/hét/két fő.

Ettől függetlenül utazási irodával utazni valóban nem túl okos dolog, de megértem azt is, aki erre vágyik (öreg, nem beszél nyelveket, nem annyira talpraesett). Okoskodni könnyű és másokat kritizáni, szerintem mindenki úgy utazik (és úgy szív), ahogy akar.

Neocon 2009.05.27. 11:49:41

Higgyetek el, csak a magyar Neckermann ennyire szarrago, kapzsi faszok gyulekezete, a nemetorszagi pl. nem.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.05.27. 11:51:26

nem-Neckermannos-e vagy? Miért nem érovivával baccpapucsban? Herr Neckermann és a Csekonics monnyon le!

eszterág 2009.05.27. 11:51:51

Egyszer sikerült Neckermannal utaznunk, soha többet, viszont mindenkinek ajánlom a Best Reisent. Mi negyedik éve velük utazunk, két éve Egyiptom két felnőtt egy gyerek 7 nap nílusi hajóut+négy nap tengerpart, hétszázezer forintba került. (tudom most az jön, hogy panaszkodom, vagy dicsekszem), de szerintem elérhetők az áraik egy kis spórolással, és rendkívül korrektek minden szempontból, mindíg azt kaptam amire befizettem, soha nem volt másik szálloda, rosszabb ellátás, vagy felkészületlen idegenvezető. Az idei évben mi is Görögországba megyünk Rodoszra, szintén négy csillag, all inclusive meg ami belefér, de nekünk három főre, (két felnőtt egy gyerek) volt négyszázezer forint és nem szóltak, hogy ők emelnének. Szerintem a Best mindent belekalkulál az áraiba, lehet, hogy egy kicsit drágább mint más irodák, de garantáltan jók, nem jelentenek csődöt utazás előtt egy nappal, és biztosan haza is hoznak, ami szintén nem elhanyagolható szempont. Ja, és és két utazás után plusz törzsutas-kedvezményt kapsz a rendes kedvezményeken kívül. Tehát legközelebb ha összejön a pénz nézzetek körül náluk, nem bánjátok meg. És ezzel egy kis ingyenes reklámot is biztosítottam a Best Reisennek, tehát ha olvassák erre is kérek kedvezményt.

Gyuri1978 2009.05.27. 11:53:21

http://nol.hu/gazdasag/20090527-elsul_az_arfolyamfegyver__dragulas_a_nyaralas_elott

kossuthsch · http://himmel.hu 2009.05.27. 12:11:22

Versenyhivatalnál felnyomni őket gazdasági erőfölénnyel való visszaélés, vagy tisztességtelen piaci magatartás miatt.

Török Szultán 2009.05.27. 12:15:01

Emberek, a 20 nap az 20 nap, nincs mit magyarázni. Ha ezen belül emelnek, az ÉRVÉNYTELEN. A többi dolgon is érdemes elmélkedni, és tényleg felháborító, az ügy szempontjából viszont mellékes.

oiduft 2009.05.27. 12:15:36

Januárban megfordult a fejemben, hogy a Neckermannal menjük nászútra idén nyáron. Még be is mentem egy irodájukba, hoztam prospektust, nézegettem árakat, minden. Most meg kiderül, hogy áldhatom az eszemet, amiért végül saját szervezés mellett döntöttünk, mint már évek óta mindig.

Krétára megyünk két hétte, repülővel, több szállásra, mert bejárjuk az egészs szigetet. Kiszámoltuk: kajával-komppal-busszal-belépőkkel-szállással-repjeggyel-mindennel együtt kerül annyiba, mint a posztírónak egy hét all inclusive. Minket kedvezően érint az árfolyamváltozás is, nem mondhatják le az utunkat egy héttel indulás előtt, nem felejt kint az utazási iroda, és még sorolhatnám az előnyöket.

Na, ki a sikeres ember?

Algo 2009.05.27. 12:19:41

En amondo vagyok, hogy ha nem sikerul a kulturalt anyazas akkor tessek nyugodtan tovabbmenni a fogy. vedelemre mert ha telleg jogos a panasz akkor biza megterul a dolog. Szuleim voltak Neckermannal Egyiptomban es igertek nekik fakultativ tejut nezest vagy mit es elvittek oket ugy hogy borult volt az eg, kerdesre hogy akkor ezt a penzt kernek vissza valaszul kaptak hogy IJ.
Tobb se kellett szuleimnek, eloszor Neckermann-nal panasz, majd eredmenyteleseg utan fogy. ved. ott aztan jott a jaj igy jaj ugy a neckertmann reszrol, vegul penz vissza plusz valami kuponok meg mittomen.

Azert jaccak el ezt oly sokszor oly sok ceg mert birkak vagyunk (tisztelet a kivetelnek) es sokan csak itt forumokon lazadunk. Pedig vannak am lehetosegeink.

Szoval hajra ne hagyjatok magatokat semmikepp !!!!!!

Elnok ur 2009.05.27. 12:41:49

Mikor tanuljak mar meg az emberek, hogy nem Magyarorszagon kell befizetni utazasi irodanal? Ballagjatok ki szepen a sogorekhoz es majd csodat lattok! Ugyanez az ut problema es aremeles mentesen 30%-al lesz olcsobb minimum.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.05.27. 12:43:58

@Algo: "fakultativ tejut nezest vagy mit es elvittek oket ugy hogy borult volt az eg"

és a neckermann nem tudta elintézni, hogy a felhők odébbmenjenek? ezt nem hiszem el.

mondjuk ez pont az a kategória, amit vismajornak hívnak. hát ki a fene tudta előre, hogy beborul?

mondjuk a szusibárban is hiába ordítottak a rizsre, az nem főtt meg gyorsabban.

TheFinn 2009.05.27. 12:49:42

Kinek a pap, kinek a papné. Élből leszidni azt aki utazási irodával szeret utazni, elég rövidlátó, előítéletes emberre vall (szerintem). Nem biztos, hogy drágább, vagy szarabb. Ugyebár csak egy valami biztos...

Mi is múlt hét kedden mentünk ki Hurghadába a Neckermannal, és minket is jól megtréfált, mert hétfő este jött a 8%-os levél tőlük, amit másnap hajnal 2-kor, az indulás előtt láttunk meg. Le is izzadtunk, amikor megláttuk a szabvány fedlapot, de utána meg jót röhögtünk, mert mi visszakaptunk tőlük 12.000,- Ft-ot. Na mindegy, mi jól éreztük magunkat, egy fillért sem bántunk meg amit kiadtunk.

hatesz 2009.05.27. 12:49:56

@SoulAssassino: a mäjerkedest nem rad ertettem ha nem jött volna le, hanem ältalänossägban beszeltem rola. De köszönöm a kulturalt hangnemü välaszodat!
"Es nem majerkedesbol lett gorogorszag meg all inclusive, hanem mert ez tetszett, es nem akartunk a kajaval szorakozni. Ha ehesek vagyunk, lemegyunk, eszunk kesz. Nem kell vasarolni, fozni stb. A napi 3 ettermezest meg el lehet felejteni, az joval tobb penzbe kerult volna, mint kifizetni a pluszt az all inclusivera."

A reggeli OK, bar ez szinte minden hotelben jar a szobahoz. De ki a franc akar delben visszamenni a hotelbe, hogy ebedeljen? Na majd meglatod, tök fölösleges, delben max egy kis gyümölcs meg ilyenek, ki akar olyan dögmelegben enni (FÖZNI???). Es ha elmesz egy hajokazasra egyik nap pl? Maris kidobtal az ablakon egy (2 mivel ketten mentek) ebedet... Na mindegy, majd megerted hogy miröl beszelek amikor minden nap vissza kell menned a hotelba ebedelni meg vacsorazni, hogy mekkora "szabadsäg" is az all inclusive. Nehogymar ne lehessen normalis ettermet talälni.
Ok, lätom ez lesz az elsö utad ha jol ertem, elvezd is ki ha majd sikerül. Es hidd el, legközelebb mär nem fogsz plusz min. 50ezer FT-t azert kifizetni, hogy mäs szervezze meg az utazäsodat, hanem magad fogod mondjuk mär februärban felaron megvenni a repjegyet es a hotelt is sokkal olcsobban le tudod majd foglalni. Es akor futja majd a helyi ettermekre is.
En ha mär elmegyek egy mäsik orszägba, pl. a helyi ezeleket reszesitem elönyben es eszem agaban sincs a hotelben enni. Jobban szeretek barangolni es megismerni a helyi dolgokat, mint a tengerparton dögleni. Azert szerintem kar annyi penzt kiadni, hogy egy hetig a rohadtmeleghomokban meg a sosvizben legyen az ember. Azert jo utat kivanok, mondom nem ellened beszeltem, ezek az en nyaraläsi elväräsaim/szokäsaim.

Elnok ur 2009.05.27. 12:50:46

Ja. 2005-ben 3 hetig utazgattunk Gorogorszagban a parommal. Thessaloniki, tengerpart, Akropolisz, Meteorak, Delphi, Sarti,... Haztol hazig tobb, mint 5000km es all inclusive + shoppingolassal egyutt kevesebb, mint 250K-bol kijott. Motor + sator :-)

Gyuri1978 2009.05.27. 12:52:44

@Harlequin: Az, hogy a Neckermann több száz vagy ezer utassal ezt csinálja, az persze nem egyedi eset. A GVH-nak kell eldöntenie, hogy ezzel kimerít-e valamilyen szabálysértést, pl. erőfölénnyel való visszaélés, vagy tisztességtelen kereskedés, stb. Az utasoknak az ő saját ügyükkel az NFH-hoz fordulhatnak, mivel mindenki más hová fizetett be, más időpontban foglalt, más áron utazik, stb.

Algo 2009.05.27. 12:53:29

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:

Nem erted a lenyeget: Azert indulas elott meg lehet nezni az eselyeket a tiszta egre, plane egy sivatag felett ahol oly sok termeszeti dolog nem tudja befolyasolni....

es a lenyeg az az hogy a Neck. elismerte hogy igy nem volt korrekt, csak elso blikkre haritottak jo szokas szerint.

EÖ (törölt) 2009.05.27. 12:54:46

@Labancz: elszámoltam költségként
már megfigyeltem magamon, hogy a cég költségén igazán jól tudom magam érezni, szinte semmi nem feszélyez :)

Algo 2009.05.27. 12:55:07

Indulas elott ertsd: A konkret fakultativ program elott....

selymesszőrű tejbegríz 2009.05.27. 12:57:47

Én is hasonlókat mondhatok a Neckermannról. Mi sem náluk fizettük be a török nyaralásunkat. Egy aljas mocskos szemét banda.

Szúnyog 2009.05.27. 13:02:58

Jelentős tévedésben vannak a hozzászólók. A szerződéskötés-kori árfolyam teljesen lényegtelen. Az a lényeges, hogy az utazásszervező milyen árfolyammal kalkulált valamikor tavaly. A Neckermannt nem szeretném védeni, de: az utazási piac elcseszett áraiban a kedves utasok is ludasok. A magyar utas jellemzője, hogy nagyon jó színvonalat akar nevetséges áron. Sokszor kivár az utolsó pillanatig, mániája a last minut, ami minden esetben gazdaságtalan. Aztán csodálkozva szemléli a cégek csődjét.

Algo 2009.05.27. 13:02:59

@hatesz:

Egy kicsit ellenkeznek ezzel a "kotott" ebedeles dologgal All inc.-nal: Pont az a jo az All Inc.-ban hogy naponta vagy 5-8x szor van lehetoseged enni: Reggeli, tizorai, ebed, snack,vacsi, esti snack, ejjeli kaja, sutik elszorva.....

En nagyon dijjaztam ezt a modszert amikor kwedven szottyant akkor mindig volt epp mit enni, es ami nagyon megerte nekem hogy allandoan tudtam inni a dog melegben (ertsd kb 10 percenkent), finomt, kedvemrevalot

Persze az All inc. minden helyen mast foglal magabe, errol erdemes tudakozodni elore.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 13:05:57

@hatesz: Te nem tudod, hogy miről szól az all inclusive utak többsége. Aki ilyenre megy, az NEM AKAR kimenni a szállodából (ami ott van a tengerparton, csomó medence meg csúzda társaságában, vannak esti programok, korlátlan italfogyasztás, stb), csupán élvezni szeretné a semmittevést, a pihenést, mindezt úgy, ahogy a hétköznapokon nem tudja, gondtalanul.

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2009.05.27. 13:09:45

Az előzőhöz, csak kiegészítésként. Mindez fokozottan igaz, ha kisgyerek is van. Ezért is mindegy, hogy az adott all inclusive utazás melyik országba is szól, hiszen árban sincsenek hatalmas különbségek.

oszti 2009.05.27. 13:15:49

Ez a fotó volt már?

http://tanczos.nyugat.hu/galeria/utazas_kiallitas2009/imagepages/image236.html

VilMarci 2009.05.27. 13:20:19

@Szúnyog: De miért kellene a tavalyi árfolyamból kiindulni? Tudja az iroda a szerződéskor árfolyamot? Igen. Akkor az árai legyenek aktuálisak és igazodjanak az adott napi árfolyamhoz. Hahó! 21. század! Mennyiből tartana egy árolyamkövetést rakni a foglalási rendszerbe napi vagy heti követéssel?

A55ho1e 2009.05.27. 13:21:58

Repülővel, szállodába, utazási iroda szervezésében? Sünt a posztírónak!

Diazz · http://napirajz.hu/ 2009.05.27. 13:26:11

@Szúnyog:
Ha igazad lenne, akkor én csinálnék egy prospektust, ami szerint 1000 forintért utazhat bárki 2 hétre Korzikára, all inclusive ellátással. Aztán az utazás előtt szólnék, hogy "ja bocsi, én 2008-ban még úgy kalkuláltam, hogy a forint nagyon megerősödik. De sajnos nem így történt, ezért most tessék befizetni még 389.000 forintot."

oszti 2009.05.27. 13:27:52

Az utazás kiállításon, mikoris rosszabb volt a forint árfolyam árgaranciával hírdették magukat! Akkor már számíthattak volna rá, hogy innen bizony kedvezőtlenebb irányba is mozoghat az árfolyam (ami ráadásul nem így lett).

EÖ (törölt) 2009.05.27. 13:29:53

@Algo: ez ugye vicc??? vagy egy monty python szkeccs?


hát mi a bánatos f.szt tehet az utazási iroda a sivatag fölött kialakuló légköri jelenségekről?

sok mindent fel lehet róni nekik, de ezt talán nem...

EÖ (törölt) 2009.05.27. 13:31:25

@Szúnyog:
"A magyar utas jellemzője, hogy nagyon jó színvonalat akar nevetséges áron."

azért ez vérlázító!

a német/osztrák/örmény/piréz utasra meg az a jellemző, hogy szar színvonalat akar sok pénzért???

ensorcelant 2009.05.27. 13:37:23

@oszti: Bocsesz, tényleg úgy fog hatni, hogy neckermann-os vagyok, pedig nem. Szóval választhattál árfolyamgaranciát, vagy a születésnapi 16%-os kedvezményt. Ez látszik egyébként az előző képen. Én is a szülinapi kedvezményt választottam, mert azzal jóval nagyobb kedvezményt érhettem el, mint amennyit bukhattam az árfolyamkockázaton.

champy 2009.05.27. 13:48:37

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):
Hogy mi bánatos f*szt tehet róla?
Nem viszi ki őket felhős időben vazze.
Annyit mond: Gyárékek, ma nem megyünk mer' sz*r az idő.

oszti 2009.05.27. 13:54:09

Köszi, valóban. Most látom a sokkal kevésbé észrevehető akár feliratot. :)

Az akció részletei már csak a Google Cache-ben található:
http://209.85.129.132/search?q=cache:D7iRdro1TUcJ:autobonto.infogyor.hu/cegregiszter/utazas/neckermann_utazasi_iroda/+ak%C3%A1r+%C3%A1rgarancia+neckermann&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Ha jól értelmezem a szöveget akkor nem választhattál, hanem vásárolhattál volna árgaranciát az utazás mellé (feláron).

(Igazából választás esetén nem is sikerült összehoznom kedvezőbb feltételeket.)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 13:59:19

@tátátititi: aha
csak akkor meg jön a hsizti, hogy beígérték és mégsem vittek ki, pedig lehet hogy jó lett volna
meg így a befizetett kólát is lenyúlták...

Szúnyog 2009.05.27. 14:15:27

Úgy tűnik, oszlatni szükséges a ködöt.
A nyári árakat valamikor augusztus és január között alakítják ki. Mennél nagyobb egy cég, általában annál korábban.
A kalkulációs árfolyamot befolyásolja a kalkuláláskori árfolyam, a fizetések időpontjára várt árfolyam és a konkurencia által használt árfolyam. Példa: mivel egy nagyobb utazásszervező decemberben megjelentette szeptemberben mondjuk 260 Ft-al kikalkulált ajánlatait, így a 300 Ft feletti január végi árfolyamnál a konkurencia kalkulált mondjuk 365 Ft-al, de semmiképp se 300-al, mivel minden itteni hozzászóló is a másikhoz ment volna, hiszen akkor ő eleve magasabb árat kénytelen hirdetni.
Másik fontos kérdés, különösen a garanciális ajánlatoknál, hogy mikor fizet a szervező. Lehet, hogy februárban jóval magasabb áron fizetett előleget, de akkor még nem emelt árat, mert: 1. a konkurencia fölé került volna, 2. reménykedett abban, hogy majd később, a második részletet jobb áron fizeti ki.


Egyéves Önkéntes (Sün-díjas)-nek: nem, nem vérlázító. Teljesen normális áraknál is háborog a hazai utas. Pénze nincs, igénye van. Persze jó, ha igényes egy nemzet, s a jóval kisebb hazai átlagjövedelemről nem az utas tehet, de arról igen, hogy becserkészik a legolcsóbbat, s aztán háborognak, ha az rossz.

renegát 2009.05.27. 14:22:39

Még egyszer, hátha valaki nem ismeri:

A Neckermann Magyarország (COOK Hungary) NEM KÖT KÖZVETLENÜL SZERZŐDÉST. A szerződéseket (kit érdekel, mikor?!?!) az anyavállalat köti.

Lényeg: A magyar leány belenéz a német prosiba, kiszedi a saját kínálatát belőle, aztán oszt, szoroz és ad egy forintos árat a magyar katalógusba. Többnyire nem az aktuális árfolyamon, hanem jó vastag ceruzával szorozva az EUR-t. Esetemben pl. 306 FT/EUR árfolyamon. Nos a nyári katalóg kijött januárban, tehát az előkészületei a nyomdai átfutást is figyelembe véve már a "válságos" időszakra estek. OTP részvény esett, Ft gyengült, mint állat.
Katalógból foglalva február 290FT/EUR árfolyamnál. Még mindig nem 306 FT/EUR. Küldik az új számlát múlt héten 280 FT/EUR árfolyamnál, hogy erősödött az EUR, ezért kell emelni.
Verstehen Sie?
Lófaszt!

VilMarci 2009.05.27. 14:34:49

@Szúnyog: de az utast még mindig magasról nem érdekli, hogy az utazási iroda mennyiért vette és mikor azt, amit ma árul. Amikor az utat eladta, akkor kellett volna korrigálni a forintárakat, és ha ehhez képest zuhan a forint, akkor elővenni a 8%-ot. A katalógusban meg szép nagy betűkkel, nem eldugva az ASZF lábjegyzetébe, ki kell írni, hogy az árak ilyen és olyan Euró árfolyamok mellett érvényesek. Az, hogy az internetes árakat nem korrigálják, pedig szuronyos sünszakaszt érdemel.

Szúnyog 2009.05.27. 14:35:11

@renegát: a befizetéskori árfolyam - ismétlem - teljesen lényegtelen.
És októberben, novemberben még alig érintgettük a 260-as árfolyamot, s azt is hallhattuk, ez a válság ide nem jön :)

Szúnyog 2009.05.27. 14:38:16

@VilMarci: igazad van.
Amúgy január 1-ig ez a 8% 10% volt.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.05.27. 14:41:53

Nálunk 120 a sebességkorlátozás a Zautópályán.

hatesz 2009.05.27. 14:52:37

@fesztiválozó: ne magyaräzd mär el nekem, hogy mi az all inclusive, ok?
csak akkor nem ertem, ezert minek Görögorszägba menni... Mondom meg egyszer, a SAJAT meglätäsaimat irtam le, 300ezerert ha mär Görögorszägban lennek, nem eppen a hotel kajäjära es csuzdäjära vägynek csak... De ha valakinek ennyiert ez is eleg...
Na mindegy, en ha elutazom valahova (ami jo sokszor van munkämbol adodoan) nem maradok a hotelben.
Azert köszi a felvilägositäst, Menjetek csuzdazni meg 5-8szor naponta zabälni egy hetre 300ezerert:)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 15:06:27

@Szúnyog: értem, csak ez két külön dolog
az hogy mindenki olcsón jót szeretne, az valahol logikus
de hogy valaki elhiszi, hogy 29.999 forintért 2 hetes all-inclusive ellátást kap a Queen Mary II-n az már durva (és nekem két évfolyamtársam ezt beszívta!!!)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 15:10:27

@hatesz: de miért zavar téged, ha ő így szeret üdülni?
én se tudnám azt csinálni, amit ő, de attól még nem zavar, hogy más ember másképp hülye mint én....

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 15:13:51

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Erről van szó. Mindenki úgy rontja el a nyaralását, ahogy akarja.:)

EÖ (törölt) 2009.05.27. 15:21:34

@Nelson Mandula: mondjuk én könnyen beszélek, mert most foglaltuk le egy Aerovivás Zanzibári körutat non-inclusive opcióval, csak odaút, fejenként 3millió forint plusz reptéri illeték plusz szállás plusz repjegy plusz jutalék
és nagyon korrektek voltak, mert azt mondták, hogy 120 ft/€ árfolyamig ez nem változik, csak ha e fölé megy az árfolyam, akkor számolnak fel minden forint után 4 szeres kezelési költséget
azért szeretem őket, mert nem vernek át soha.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 15:46:08

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Lehet, hogy együtt fogunk nyaralni? Hasonlóra fizettem be én is, az árat tekintve, de én csak vissza!

☺ágica (törölt) 2009.05.27. 16:03:36

Ha tehetném, én csakis az Exittel utaznék...

2009.05.27. 16:06:24

Van eladó jegyem két személyes kajütben 5*****os all inclusive ellátással a Liverpool-New York útvonalra, két személyre 540.000 HUF. A hajó neve Titanic. Most vegye vigye !

EÖ (törölt) 2009.05.27. 16:24:38

@Kulics: ez is cak odaút!!! :))
@Nelson Mandula: szerintem foglaljunk át a Titanicra, pont két jegy maradt!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 16:30:49

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Nem bánom, ha mégis elfogyna, jó lesz a Lusitania is!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 16:37:40

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas):
Várj, ne foglaljunk mégse. Most látom, hogy két főre 540 ezer. Az nagyon olcsó... félek ennyiért nem fogjuk jól érezni magunkat. Van ebben tengerben fürdés útközben? Vagy az már fakultatív?

EÖ (törölt) 2009.05.27. 16:44:50

@Nelson Mandula: átverés gyanús szerintem is.
én azért befizettem még 700.000 Ft-ot a "jéghegy kaland" nevű fakultatívra, ja meg "Menekülés kajütajtón, zongorán kísér a pincér" címűre is, ez már izgi lesz, mert másfél milla az ára!

EÖ (törölt) 2009.05.27. 16:50:52

@Nelson Mandula: tudtad, hogy a lusitania azt jelenti: vesztéstől való félelem?
(az ógermán lúzer=vesztes szóból származik)
hasonlóan:
lusitafília = vesztesekkel való nemi kapcsolat
lusitafóbia = félelem a vesztesektől
lusitafiliafóbia = félelem a vesztesektől való nemi kapcsolattól

elnézést a spamért, véletlen volt!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 16:54:17

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): ez jól hangzik, csak azt kéne még megkérdezni, hogy a Kate Winslett benne van-e az árban, vagy külön kell megrendelni? Esetleg helyette lehet-e az Uma Thurmant kérni?

☺ágica (törölt) 2009.05.27. 16:54:29

Ha régebbi posztban az van egy nick mellett, hogy "(törölt)" akkor az mit jelent? Mármint saját maga törölte magát (ilyet lehet egyáltalán), vagy a homár törölte? Bocs, de meg kellett kérdeznem:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.05.27. 16:59:30

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): Nekem ez a harmadik lehet, napok óta viszket a hónaljam és idegesen felkapom a fejem, ha valaki közvetlenül a hátam mögött lú kezdetű szavakat mond. Az előbb is majd frászt kaptam, mert valaki azt mondta mögöttem: lúg.

hatesz 2009.05.27. 17:48:18

@Egyéves Önkéntes (Sün-díjas): mert zavar, ha mär elsirja itt a problemajat, engedtessek mar meg nekem, hogy reagäljak rä.
Es en rohadt soknak tartok ennyi penzt egy het szallodai csuzdazasert, szallodai tengerpartert meg napi 5-8szori kajäert. Föleg ugy, hogy többeve sporol rä a posztolo, erted? Egyältalän nem bäntani akartam, csak szerintem eleg nagy luxus (ha az ember több eve sporol egy ilyen nyaraläsra) ez igy es ennyiert, en csak egy mäsikfajta nyaraläsi formät/szemleletet väzoltam fel. Mert a szällodäban_kajälok_strandolok_csuzdazok-ot kb 3 nap utän lehet hogy megunja az ember (en 1 napig birom), meg azt gondolom, ha egy ember ennyit vär arra, hogy külföldre eljuthasson, egyreszt ne bassza ät az utazäsi iroda (ez alap), mäsreszt hamär ennyi ev utän eljut Görögorszägba, necsak a szällodät lässa.

magica 2009.05.27. 18:35:51

Akinek nem inge, ne vegye magára!
Gusztustalan, hogy más problémájára reagálva jókat poénkodtok!
Szerintem, válassz másik blogot erre a célra! ...még te is pórul járhatsz

Átlagarcú 2009.05.27. 18:43:09

@hatesz: szerinted, ha valakit a kenyér árával csapnak be, akkor ő a hülye, mert minek akar kenyeret enni? Legyen szabad a posztolónak Görögországban azt csinálni, amit akar. Itt az a probléma, hogy lehúzták. Neked természetesen szabad reagálni, de te nem a problémára reagálsz, hanem eldöntöd, hogy a posztolónak szerinted mit kellene csinálnia nyaralás címén, mert a te ízlésednek az felel meg.

bjuszika 2009.05.27. 18:45:22

most mentegetoztek az rtl hiradojaban
http://www.rtlhirek.hu/cikk/265648

Átlagarcú 2009.05.27. 18:52:51

miért nem kattintható a link?

Kotto · http://efonyomda.hu 2009.05.27. 19:52:27

A Neckermanos rabszolgáknak üzenem, hogy most ők állják a sarat a főnökök helyett, de jövőre majd az általuk megvédett főnök fogja őket kirúgni, mert nem lesz elég munka.

reunalla 2009.05.27. 22:18:57

hol a posztoló az infókkal??? ezek szerint nem ment olyan jól a kulturált anyázás, mint remélte? ...

EÖ (törölt) 2009.05.28. 07:40:11

@Nelson Mandula: azt beszélik, Kate bukik a lóbalzsamra, lesz nálam két kofferrel, szerintem a Hebridáknál, már mos-főz majd ránk.
az anyagias Uma-t pedig a Vaníliás Karika részvényeinkkel vesszük majd le a lábáról...

egyébként most láttam ugyanezt az utat a Neckermann-nál 8%-kal drágábban, átfoglalunk oda? ez szerintem 8%-kal nagyobb jéghegyet is jelent!

hatesz 2009.05.28. 11:33:50

@Sörecet: "Legyen szabad a posztolónak Görögországban azt csinálni, amit akar." mondtam en hogy ne ezt tegye? Ne kötekedjel mär, en csak elmondtam a SAJÄT velemenyem es nyaraläsi szokäsaimat. Es eleg szomorunak tartom, ha valaki csak azert megy el egy masik orszagba/kulturalis környezetbe, hogy a hotelben wellnesszeljen. Ennyi. Kurva dräga alapbol is szerintem...

Jánoska 2009.05.28. 14:23:28

Repülős Neckermannos tengerparti (mert itthon nincs tengerpart) nászútat biztos lehetett volna olcsóbban szerezni, de az embernek megér pár ezer forintot, hogy az összes nyűgöt levegyék a nyakáról. Nem fogok futkozni repjegyért, szállodáért, utasbiztosításért, mert azzal is elcsesznék biztosan annyi időt, meg pénzt, mint amennyivel többet fizetek.

Nálunk ez a 8% 40.000 Ft-ot jelent! Nekem megéri, hogy ne kelljen izgulnom.
Ráadásul kint euroban kéne vagy kellett volna fizetnünk, ami szintén nem volt kedvező, és most se az.
Eléggé megrázott engem is ez az áremelés, de azon kívül, hogy blogokba irogatok, meg anyázok az ügyfélszolgálatosokkal NINCS MIT TENNI! Megoldás: lenyelni, és nyugodtan, vigyorogva eltölteni a nyaralásod, leszarni a pénzt, később pedig a Neckermann-t messzire elkerülni, és senkinek se ajánlani. Úgy gondolom, hogy az utasaik 8%-át ezzel az áremeléssel el is vesztették (pl. jövőre). De lehet alulbecsültem.

A teljesen korrekt hozzáállás szerintem a 10%-os emelés lett volna, azaz az ügyfél dönthetett volna, hogy bevállalja, vagy lemondja. Talán jobban is jártak volna, hisz nem kényszerből kellett volna fizetni 8 %-ot, hanem önként 10-et. Azt a 10-et is befizettem volna!

Igaz pár fillérbaszó lemondta volna az útját, de néha a drága az olcsó....

SoulAssassino 2009.05.28. 15:44:40

@Jánoska: Csak mi megúsztuk, mert későn érkezett a levél... a történet lezárását megírom egy pár nap múlva.

Jánoska 2009.05.28. 16:56:10

@SoulAssassino: Mákotok volt! :) Nekünk is tologatták ideoda a járatot, úgyhogy egy augusztus 4-i indulásból augusztus 23. lett, mivel kedvesen bejelentették, hogy nincs elég ember a keddi járatra, és ezért csak vasárnap indítanak.
Jövőre meg szerintem elég lesz havi egy repülő, mert annyian se lesznek mint idén.

somesz85 2009.05.28. 16:57:11

Ismerős válaszlevelek mindegyik blogban (Neckermann sablon):

http://homar.blog.hu/2009/05/27/tovabb_csal_a_neckermann_az_euroarfolyammal
http://homar.blog.hu/2009/05/12/a_valsagra_hivatkozva_vagja_meg_a_neckermann_az_utasait
homar.blog.hu/2009/05/19/a_neckermannal_emelkedik_a_forint_arfolyama

somesz85 2009.05.28. 17:00:07

Amúgy: http://nol.hu/gazdasag/20090527-elsul_az_arfolyamfegyver__dragulas_a_nyaralas_elott

És ebből az utolsó mondat a lényeg: "Az irodáknak a későbbi félreértések elkerülése végett a szakember azt tanácsolja: mindenképp tüntessék fel a szerződésben, milyen árfolyamon kalkulálták az árat, és ne feledkezzenek meg arról, hogy legkésőbb az utazás megkezdése előtti 20. napig emelhetik meg a díjat."

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.05.28. 20:19:16

Ennyi pénzért Zakynthosra?????????????????????????

Megbocsáss, de süncsorda jár neked.

SoulAssassino 2009.05.29. 01:15:55

@megélhetési sünöző ♀ - Rock the funky SÜN!: Voltàl màr? Szerinted szar? Nekem megéri, èn ugyanolyan jòl èrzem magam mint màs egyiptomban meg tunéziàban, bàr oda sose mennék.
Amúgy: a repjegy oda szàzezernél kezdődik. Busszal meg nem tudunk menni, mert nincs annyi szabink. Ès akkor màr ràszàntuk azt a pluszt hogy ne kelljen a kajàval foglalkozni.

A stìlusodhoz meg gratulàlok.

neckermannutas1 2009.05.29. 09:46:24

Üdv Mindenkinek!

Mi páran jeleztük a fogyasztóvédelem felé,sőt Tv2,Rtl klub -nak,hogy a februárban kifizetett útra is 8 %-ot emel a Neckermann.Ez szerintünk abszolút etikátlan.Ha megrendelek egy autót és egy hónap múlva jön meg -közben kifizettem az árat és az emelkedett menetközben,akkor nem kell többet fizetnem. Fogyasztóvédelem már vizsgálódik ,ezt jelezték vissza(és azt,hogy nem helyénvaló az eljárás) és a tv-k is foglalkozni kívánnak az üggyel.Tehát akinek Neckermannra panasza van ,az jelezze ! Szerintem nem szabad hagyni ,hogy bepalizzák az embert.Mivel sokan nem ismerik a jogszabályokat,inkább szó nélkül fizetnek , Nem hiszem,hogy egy ekkora cégnek jót tesz egy negatív reklám!

Evica3 2009.05.29. 13:57:18

@neckermannutas1: Szia!

Mi is csatlakoznánk, február 13-án fizettük be az utat...,és május 8-án kelt a levelük, amiben emelnek....
Írtunk Nekik: nem engedték el a 8 %-os emelést, hanem az utazás előtti 10 napon belül kell befizetnünk a különbözetet.
Nagyon korrektek, azt hiszik, hogy az emelés az így nem emelés? Totál hülyének néznek!!!!!

Rainmagic 2009.05.29. 15:27:38

@SoulAssassino: Ne haragudj, de butaságot írtál. Mi pont tavaly ősszel voltunk Zakinthoson az 5kontinenssel. Igaz, mi apartmanban voltunk, de a repülőjegy nem került 100.000.-Ft-ba. Nekünk tokkal vonóval mindennel transzferrel együtt 220.000.-Ft-ba került. Allinklus kajával plusz 60 lett volna még, amire már nem volt pénzünk, meg volt negatív befizetős kajás tapasztalatunk görögöknél. (Mielőtt valaki beleköt azért mentünk utazási irodával, mert se előre pénzünk, se időnk nem volt az esküvő szervezése mellett a nyaralás megszervezésére. Esküvő előtt egy nappal foglaltuk le az utat. És egy hét múlva mentünk. Be sem kellett menni az utazási irodába, faxon és emilben intéztünk mindent. Egy dolgot kellett csak megtenni, bemenni egy MKB Bankba befizetni a számlájukra a pénzt)És mi ráadásul nem is előszezonban voltunk hanem szeptember elején, ami még főidény utáni áras. A tiétek meg rohadt drága. Ezen az áron már jó időben is mehettetek volna Görögországba, a nyár eleje necces kategória, mert lehet hogy hideg lesz a tenger és beszívjátok... Rájössz majd, hogy a legközelebbi utadnál már sokkal okosabban kell választanod, és nem biztos, hogy ennyit kellett volna spórolni az útra.

Szúnyog 2009.05.27. 13:02:58:
erre meg csak annyit mondanék számolj egy kicsit velem:
Egy 1 hetes buszos út ára mondjuk Görögországba nyár elején olyan 40e körül van. Ebből 20 ezer busz költség. Teszem azt emeletes busszal visznek. Nem tudom hány személyes a busz tegyük fel 50. Tehát kifizetetik a minima 20ezer Ft-ot fejenként az utasokkal. Tehát 20.000.-Ft x 50 ember az nálam 1000.000.Ft. Nem tudom mennyibe kerülhet egy buszos utazás teljes költsége, de szerintem max. sofőr fizetésekkel, tokkal-vonóval 300.000.-Ft. (mert ha több akkor már zabálja a benzint, vagy folyik ki a tankból...) Tehát igen csak busás haszna van az utazási irodáknak. A másik fele, hogy a lefoglalt szállásokat amiket ad az utazási iroda már így is nagy felárral számolja. Pl.: pár éve Görögországban a mi apartmanunk 20.000.-Ft-ba került, míg egy akkor autóval érkező magyar házaspár fel ennyiért vette ki a tulajtól. Gondolom ez egy picivel még drágább is mint a nagyban utazó utazási irodáknak nyújtott ár. És ez csak egy utazás, egy 12 hetes üdülési szezonnál... Tehát mielőtt elkezded sajnálni az utazási irodákat, azelőtt szólnék, hogy a last minute árak a talál reális árak, de még azon is legalább 20-50%-os haszna van az irodának. Nem beszélve a repülőjegyekről…

Mi már több utazási irodával voltunk nyaralni, de mi előtte körbenézünk, utazás kiállítás, net és a legjobb árút választjuk ki, persze az összes körülmény között. Nem biztos, hogy a Neckermann előbb utóbb nem mehet csödbe, lásd: Jorgos, Eurotours, Bella… mind nagyok voltak…

SoulAssassino 2009.05.29. 17:59:39

@Rainmagic:

háááát..
ha azt nézed hogy 220.000 forint csak az, hogy itt felszállsz a repülőre, ott leszállsz, elvisznek egy busszal az apartmanodik, és van fedél a fejed felett, akkor szerintem az arányaiban véve drágább, mint a mi 300.000 ezresünk, amitben benne van a kaja plusz a 4*.

de meglátjuk. tényleg nem kötözködni akarok, meg ha véletlenül bántó hangnemű amit írok nézd el nekem.:)

Rainee 2009.05.29. 23:36:08

@SoulAssassino: + 60 ezer lett volna 2 főre az allink. Tehát még mindig olcsóbb, mint a tiétek. De kívánom, hogy ne tapasztald meg a görög kaja "finomságait". Mi megfogadtuk, hogy ott soha semmilyen körülmények között nem fizetünk be.

De egyébként azt elfelejtetted, hogy ti előszezonban mentek. Mi meg főidény után eggyeliben voltunk... Tehát arányaiban is drágább a tiétek akárhogy is nézem.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.06.01. 17:22:27

@SoulAssassino:

Igen. Voltam már. Kedvencem Görögország, Zakynthos pedig gyönyörű. De ennyi pénzért...ehh. Görögországba amúgy is vétek repülővel utazni. Át kell érezni, ahogy a táj, a növényzet fokozatosan átvált mediterránba, ahogy meghallod a kabócákat, ahogy megérzed, hogy más a levegő... Ami meg a kajákat illeti... Aki képes kontinentális kaját enni a hotelben, az megérdemli.

Jánoska 2009.06.01. 17:47:07

@megélhetési sünöző ♀ - Rock the funky SÜN!: Aki nem autózik 10 órát, és nem zabál kagylót az megéremli, hogy átbasszák? Na ez ezért kicsit erős...
Akkor is etikátlan, amit a Neckermann művel, még ha számodra felfoghatatlan is, hogy én nem fokozatosan akarom átérezni a tájváltozást, és nem kagylót zabálni megyek oda. (Már átéltem, köszönöm)

imperial22 2009.06.10. 13:25:44

nos, azt hiszem ez mindent megmagyaráz.... most olvastam a neten, a neckermenn többségi tulajdonosa (cca 53%), bizonyos arcandor gmbh csődött jelentett. aztán mindjárt jött is a hivatalos közlemény, hogy a neckermannak ehez semmi köze....szerintetek? meneküljetek ha nem akrtok ti is károsult utasok lenni (ahogy anno 1x én is jártam) és futni a pénzetek után....
Azért a kupát a terra reisen viszi el: árfolyamgaranciát hírdetett agusztusig 250 eur/huf-ra!!(vásárokon, katalógusban mindenhol ezt fosta) aztán szépen ráemelt 285-re. Azért nem kellene ilyenekért szólni a versenyhivatalnak, fogyazstóvédelemnek??? Vagy itt már mindet lehet azzall a kevés emberrel tenni, aki még velük utazik?

_HT_ 2009.06.12. 16:12:06

@somesz85: Én itt olvastam: www.tradingmarkets.com/.site/news/Stock%20News/2368062/?lid=right-news-10
"A Thomas Cook főrészvényes Arcandor csődbe jutott"

_HT_ 2009.06.12. 16:20:36

Másrészről én is megkaptam a 8%-ot, kifizettem, mert utazni akarok (tegnap megjött voucher)
De nem akarom ennyiben hagyni. Arra gondoltam, hogy milyen jó ez így, hogy elporolhatják rajtunk az árfolyam veszteséget (?!) OK. Viszont tekintsünk vissza mondjuk egy évet, mikor szintén "előfizetőjük" voltam, és legyenek szívesek megosztani velünk az abban az évben keletkezett árfolyam nyereséget. Mert volt. Most kevés az időm, máskor leírom, már számolgattam, és volt.
Nem a mérték a fontos jelen esetben, hanem az eljárás tisztessége. Ha ezt január végén közlik, mikor kötöttem és majd' 300 volt az €, tisztességes lett volna. De azt gondolom, ha márciusban küldik ki az elégedetlenséget kiváltó levelet, akkor is nagyon sokan (jobb híján) bele törődtek volna. De május végén nem volt nagyon ildomos.
Szülök a hét végén egy szándékom szerint nyílt levelet részükre, kicsit más szemszögből nézve a kérdést.
süti beállítások módosítása