Tékozló Homár

Szegeden nem fogadják el a régi áron vett jegyeket

2009.06.04. 01:16 | szily | 43 komment

Van, ahol némely dologban még Pestnél is rosszabb, például Szegeden, ahol a tömegközlekedési áremelés után az ember dobhatja ki a megmaradt jegyeit. Igazából mégse rosszabb ott, a kulturált fővárosi szakemberek ugyanis jó eséllyel alaposan elverték volna az utast, nemhogy megengedjék neki, hogy büntetés kifizetése nélkül vásároljon helyben pótjegyet. Zsolt sztorija alant.


Aki elégedetlen a BKV-vel javaslok egy szegedi kitérőt. Az SzKV éber ellenőrei nem fogadták el a kezelt jegyemet, mondván még áremelés előtti és az áremeléssel a kukában landolhatott minden régi jegy, meg a pénz amiért már megvettem elővételben. Pedig nekem 10-es gyűjtőm van 8 megmaradt jeggyel (ez 8*180Ft veszteség!). Mondom neki, hogy akkor lyukasszon kettőt (2*180Ft), úgy meglesz a kívánt összeg (240Ft). Erre nem hajlandóak egyre csak azt mondják érvényes jegy nélkül vettem részt az utazásban. Hiába tiltakozok, hogy Pesten addig használom a régi BKV jegyeimet, amíg el nem fogynak, az ellenőröket ez nem érdekli. Roppant önérzetesen közlik, hogy ez Szeged és nem Budapest. Kinézek az ablakon, valóban - mondom. Végül jóindulatuknak köszönhetően vehetek egy jegyet a sofőrtől. 300-ért. És elérem a pesti vonatot...

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.04. 01:17:57

Így elsőre jól hangzik... Sünt nekik. :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.04. 01:19:28

Másodjára meg azt mondanám, hogy az összes ellenőrt, illetve közlekedés vállalati alkalmazottat falhoz kell majd állítani, ha egyszer eljön majd a forradalom napja...

Vicktor · http://vicktorsmith.blog.hu 2009.06.04. 01:52:53

Mondjuk tudtommal ez nem úgy volt, hogy egyik nap emelés és akkor a tegnap vásárolt gyüjtővel nem lehet már utazni, hanem (pontosan nem tudom az árakat így csak hasraütés szerűen) ha először 180 volt aztán valamennyi idő múlva 210-re emelték még több idő eltetltével 240-re. és amikor a 240-re való emelés megtörtént akkor a 210-es jegyekkel lehetett utazni csak a 180-asokkal nem. És ez szépen ki is volt matricázva a trolikon. De azért javítsatok ki ha tévedek.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2009.06.04. 01:56:39

@Vicktor:

Tök mindegy. Mármint BKV esetén ez lényegtelen. A jegytömbökre rá is nyomtatják, hogy KORLÁTLAN IDEIG érvényes.
Tehát ha van, akár 5-10 éves tömböt is használhatsz.

fakoffer 2009.06.04. 02:27:36

www.szkt.hu/page.fcgi?rx=&item=&nyelv=hu&menuparam21=82&type=21
És még vissza sem váltják. Ezek tényleg Batz papucsos sünt érdemelnek!
Július 1-jétől ÁFA emelés, akkor majd megint eljátsszák ezt?

Komment Elek 2009.06.04. 02:40:42

A dolog nagyon egyszerű: Ha ma fizetsz nekem egy korsó sört, akkor holnap, holnapután, vagy azután egy korsó sörrel tartozom tök mindegy hogy az olcsóbb, vagy drágább lesz annál. Ha valaki vesz egy jegyet, az egy szerződés. Ami érvényesnek kell, hogy legyen minaddig amíg a másik fél nem teljesíti azt. Kvázi a szolgáltató tartozik az utasnak azzal az úttal, nem pedig az utas a szolgáltató fele. Ez tiszta ügy. Utólagosan nem lehet egyoldalúan módosítani egy szerződést.

erhardt.gergo · http://www.gregor-photo.blogspot.com 2009.06.04. 03:41:11

ááá bazz pont ma akartam használni az 5 megmaradt jegyemet... ez hihetetlen... ezt is csak egy komcsi város tudja meglépni...

Fiona_kedvence 2009.06.04. 03:48:35

erről már olvastam én is, a 2008 előtti jegyek nem érvényesek, ha jól tudom azért, mert biztonsági eljárással készültek, mint a mostaniak
viszont volt egy éved, hogy elhasználd őket

fatality666 2009.06.04. 06:34:09

meg kell nézni a jegyet, hogy van-e rajta érvényességi idő feltüntetve, ha nem, akkor szerintem felhasználható.
az ellenőrtől pedig kérni kell egy jegyzőkönyvet az adataival :D mivel nincs feltüntetve a jegyen (és gondolom a buszon sem) hogy lejárt a jegyed

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2009.06.04. 07:02:42

"a kulturált fővárosi szakemberek ugyanis jó eséllyel alaposan elverték volna az utast"

A szart is becsülni kell, mert van annál szarabb.

"egyre csak azt mondják érvényes jegy nélkül vettem részt az utazásban"
Persze, hát a bünti többet hoz mint a jegy. Meg aztán, még a jegy mellé jön a bünti, az még jobb üzlet.

Van itt tüdő!

esef 2009.06.04. 07:36:33

Szeged bolsevik város-e? Ha igen, akkor mindent értek...

Dr. Kix 2009.06.04. 07:45:17

A hírt egyébként az összes helyi média hónapokon keresztül szajkózta. Szóval csak az nem hallott róla, aki _nagyon_ ritkán tömegközlekedik ott.

Persze ettől még köcsögség volt az SZKV húzása.

É2I 2009.06.04. 08:05:53

Dassza meg őket egy talicska kanmaki, baccpapucsban, sünnel a farkukon.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.04. 08:21:28

hogy durrana ki a szegedi békávé villamoskereke!!!

2009.06.04. 08:29:39

"dobhatja ki" ??
Civilizált országban vissza kell váltani a fel nem használt, s el nem fogadott jegyeket. Ugyanis az utas pénze ott van annak ellenében a vállalat kasszájában. Egyetlen jegy miatt is bíróságra lehet menni és akkor sokkal többe fog kerülni a szarfaszú társaságnak. Meg is érdemelné, mert az ilyen dolgok überbunkó húzások a jegyekkel. Én kompjeggyel járok így rendszeresen. Szeretek párat a kocsiban tartani, mert sokszor ha nem lenne, nem érném el a kompot, amíg a távoli kasszához szambázok jegyért. Rendszeres, hogy közlik a kompon: áremelés volt, ez a jegy nem érvényes. Szar ország.

mqqq 2009.06.04. 08:44:52

Én a múltkor találtam valamelyik szekrény aljában egy 20 éves (!) BKV jegyet (sőt, kettőt), gondoltam tesztelek. Direkt metróval mentem, hogy legyen ellenőr. Elkérte, egy darabig nézegette, mutogatta a kollégáknak, majd visszaadta, jó utazást kívánt és hozzátette, hogy ő nem használta volna el ezt az ereklyét. Sebaj, van még egy. :)

Gerike07 2009.06.04. 08:49:47

szkt: A 2008. január 1. előtt váltott vonaljegyek utazásra nem jogosítanak!

ez idő alatt csk elfogy 8db jegy, nem? 1,5év

de lehet, veszek ma 200jegyet, és eladom 20év múlva :)

ex-dr. vuk 2009.06.04. 08:52:17

FYI

En mar reklamaltam emiatt, ime a valasz, amit nagy nehezen kicsikartam:

A Szegedi Közlekedési Kft-nek írt, reklamáló levelét a Társaság, tájékoztatásul -mint az Önkormányzat által létrehozott Koordinátor szervezetnek- megküldte a címünkre.

A többszöri levélváltást olvasva, kérem engedje meg, hogy tisztelettel tájékoztassam Önt a pontos tényekről:
- Az elmúlt években, Szegeden használt jegyek, bérletek az egyszerű kivitelezésük miatt -az Ön állításával szemben- igen könnyen voltak hamisíthatók, ezért -hosszú előkészítést követően- 2008. január első napjától jóval biztonságosabb (a T. Utasok által is látható, és szabad szemmel láthatatlan biztonsági elemeket is tartalmazó) értékszelvény sorozatot vezettünk be a városban.
- A régi jegyek, bérletek egyre jobban terjedő hamisítása miatt Szeged M.J.V. Közgyűlése "A helyi tömegközlekedési díjak megállípításáról" szóló 50/1997. (XII.22.) Közgyűlési rendeletét módosító, 58/2007. (XII.20.) Kgy. rendeletében korlátozta a "régi", 2007. december 31-ig forgalmazott, és megvásárolt jegyek felhasználhatóságát 2008. december 31. napjával.
Hangsúlyozom: Egy 2007. december 20-án kihirdetett -és azóta több fórumon folyamatosan kommunikált- döntéssel, 2008. december 31-ig (bő egy évig !!) biztosította T. Utasok számára, hogy a 2007. december 31-ig már megvásárolt jegyeiket felhasználhassák utazásra.
- A leírtak alapján már valószínűleg az Ön számára is érthető, hogy a felhasználás időbeli korlátozása mellett, miért született döntés a visszaváltási, és a csere tilalmáról is. Ezen lehetőségeket biztosítva ugyanis semmit nem értünk volna el az új értékszelvények (jegyek, bérletek) bevezetésével, hiszen a "gyenge" jegyek továbbra is "forgalomban" maradhattak volna a hamisítók örömére > korlátlan ideig cserélve a folymatosan megszülető, "sikeres alkotásaikat".
/A kérdésére válaszolva: Őszintén bízom abban, hogy a fentiek alapján már Ön is elfogadja: -Igen, az ellenőrök büntetni fogják azokat, akik érvénytelen jeggyel utaznak, hiszen a jogszabály nem ismerete nem mentesít a jogkövetkezmények alól. >> pl.: pontosan úgy, ahogy 19.01 perckor már az sem szavazhat / adhatja le a voksát, aki soha életében nem olvasta a választási törvényt/
-Azt is meg kell említenem, hogy a néhány évvel ezelőtt megvalósított, hasonló -a biztonságot fokozó- budapesti "váltás" után a fővárosban sem volt lehetőség a régebbi (többek között biztonsági fémcsíkot nem tartalmazó) jegyek korlátlan ideig történő felhasználására.
Miskolcon pedig, információnk szerint még jelenleg is hatályos az a rendelkezés, mely szerint az elmúlt évben megvásárolt jegyek minden tárgyév február utolsó napjáig használhatóak fel uatzásra >> szemben a szegedi Önkormányzat utasbarát -a forgalomból kivonásra került jegyek még egy évig történő felhasználását biztosító- rendelkezésével.


Őszintén bízom abban, hogy a fenti tájékoztatásom megszüntette a felháborodását, és elfogadva a T. Önkormányzatnak az Önhöz hasonló, becsületes utasok védelme érdekében hozott döntését, továbbra is igénybe veszi városunk közösségi közlekedési szolgáltatását -a rendelet alapján, a régi jegyekkel történő esetleges utazás esetén jogos pótdíjazás elkerülése érdekében- már az új (de több, mint egy éve forgalomban levő) jegyek / bérletek felhasználásával.

Tisztelettel: Dr. Bálint Ákos div.vez

pizsama 2009.06.04. 08:52:23

Hmm, nekem van BKV jegyem a 80-as évekből, akkor az még érvényes?

É2I 2009.06.04. 08:52:29

@mqqq:
Nekem meg van alumínium egyforintosom. Régen azzal ment a metró. Kipróbáljam? ;P

Énbagoly 2009.06.04. 08:57:24

Szegedi ellenőrökkel már máskor is volt gond. A jegyre meg rá kéne írni, meddig érvényes. Ha nincs ráírva, akkor bármeddig. Elvileg. Nem?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.04. 09:00:33

@Énbagoly:

a békávéemelés hírére elgondolkodtam azon, hogy Tündérmacikám tanulóbérletét úgy fogom megvenni, hogy először kérek egyet júniusra. rápecsételi a dátumot a néni/bácsi, és rögtön kérek egy a következő harminc napra is. és aztán mégegyszer és mégegyszer, egészen az év végéig.

szerinted ki fognak szolgálni?

Énbagoly 2009.06.04. 09:10:37

@az igazi, az egyetlen mamapicilánya/mpl:
Biztos hogy június utólsó napján sokan fognak bérletet venni. Különbenbiztos kiszolgálnának, csak a kenőpénz többe kerülne, mint az áremelés. :)

betépett felhasználó 2009.06.04. 09:15:09

"És elérem a pesti vonatot...""

es akkor kisult, hogy az 48 oraja elovetelben vett MAV jegyem mar NEM ervenyes. 4 oraja dragitott a vasut es a regi jegyek feldughatok.
Ekkor elhataroztam, hogy valami nagyon csunyat fogok tenni.
elmentem a legelso mekibe es bekaptam egy tripladupla csizit.

ugy kellett nekik....

danielkiskutyam 2009.06.04. 09:15:13

@vuk_: Egyszer kapna valaki ilyen levelet a BKV-tól....


Különben meg, szerintem sem teljesen jogos amit csináltak. De azért a szegedi tömegközlekedés sokkal jobb mint a budapesti. (nincsenek csövesek, ált. tiszták a buszok, nem rohad le alattad, pontos, nem ázik be, nem esik szét stb...)

mqqq 2009.06.04. 09:26:52

@vuk_: Ez picit szembeáll azzal, amit én írtam, vagy ők tudják rosszul, vagy én és a BKV ellenőr.

kutymorgo 2009.06.04. 10:08:22

nekem volt egy kb. 10 éve nem használt gyűjtőm. Valahogy rábukkantam és mivel pár hónapig nem tudtam az autómat használni, ezeket lyukasztgattam. Persze soha senki nem nézte meg, de kíváncsi lettem volna, mit mondanak rá a BKV ellenőrök....

2009.06.04. 10:18:22

"Nekem meg van alumínium egyforintosom. Régen azzal ment a metró. Kipróbáljam? ;P "
.... mik vannak! én meg abban a hitben éltem idáig, hogy árammal ment ... .(

Frucsasz 2009.06.04. 10:24:28

@É2I: alaposan meg vagy győződve arról, hogy alu 1 Ft-ossal ment a metró? Csak mert azt hiszem, a működésének ma már inkább az elektromossághoz van köze :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.06.04. 10:27:22

Lyukasztom a régi jegyem. Arra vettem, hogy utazzak vele egyet, arra most is jó. Ha nem tetszik valakinek, találkozunk a bíróságon.

Frucsasz 2009.06.04. 10:27:51

Egyébként sztem korrekt a cég levele. Másfél éve közölték, adtak egy évet, az indoklás is teljesen jogos.
Egyéves önkéntes után most ez a posztoló is sün-díjra érdemes, csak a süniket sajnálom...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.04. 10:32:21

Vagyok, vagyok!

@Frucsasz: Köszönet a sajnálkozásért!

moli 2009.06.04. 10:40:00

@vuk_: csakhogy pesten is a hamisitas miatt vontak be a regi jegyeket, DE AZOKAT AZ AKACFABAN VISSZA LEHET VALTANI!

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.06.04. 10:47:28

Édesanyám őrizget egy 197x-es villamosjegyet, valami 50fillér volt. bepróbálkozzak vele a Combinón? :D

betépett felhasználó 2009.06.04. 11:17:27

nekem otthon a kert vegeben van egy lovontatta sarga rozsdasodo villamos.
szeretnem hasznalni, de a regi jegyekbol mar 1 sincs, az ujakkal meg nem indul.
ja, a lo sincs mar

szgyula 2009.06.04. 11:41:06

Azért marha jó lenne tudni, milyen gyakori, hogy ilyen öreg jeggyel utaznak emberek. Amíg nem mindennapos, addig nem kéne rugózni rajta, hanem abból kiindulni, hogy jóhiszemű az illető...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.06.04. 11:44:15

Komment Elek 2009.06.04. 02:40:42
hozzászólásával értek egyet, illetve értem én a céget is, de csak remélni tudom, hogy a pótjegyes v. 2-t lyukasztós megoldás mindenhol működik.

Viszont drágább lesz a BKV is.. jaj de jó...

anarch 2009.06.04. 12:01:52

@pizsama: BKV-nál azok a jegyek korlátlanok amiken hologram van. Ezekre rá is van írva, hogy korlátlan ideig érvényesek.

moli 2009.06.04. 16:10:36

@anarch: az sem korlatlan:

Elöljáróban szeretnénk eloszlatni egy félreértést. A hologram – pontosabb megnevezéssel kinegram – alkalmazását megelőzően a jegyek a viteldíjemelés után csak egy vagy két hónapig voltak felhasználhatóak, azokról korábban soha nem állítottuk, hogy korlátlan ideig lennének felhasználhatóak. Az átmeneti időszak lejárta után ezeket a jegyeket visszaváltottuk vagy a névérték beszámításával új árú jegyre cseréltük be.


A 2008. január 1-jétől érvényes viteldíjakat és azok alkalmazási feltételeit Budapest Főváros Közgyűlésének 83/2007. (XII.28.) rendelete határozza meg. A rendeletet és a tarifaváltással kapcsolatos teendőket tartalmazó belső körlevél a jegyekre vonatkozó részt az alábbiak szerint szabályozza:


„A kinegrammal védett, meghatározott számú utazásra felhasználható jegyek (vonal-, gyűjtő-, átszálló- és metrójegyek) már korábban meghirdetett időkorlát nélküli érvényessége továbbra is fennáll. Ezek a jegyek (beleértve a korábban megszűnt kétszeres átszállójegyet és a most megszüntetett 20 darabos gyűjtőjegyet is) a viteldíjemelést követően is ráfizetés nélkül, meghatározatlan ideig felhasználhatóak – az éjszakai járatokon is –, de vissza nem válthatóak.


A régebbi, kinegram nélküli vonaljegyek és gyűjtőjegyek … továbbra is kizárólag a VII. ker. Akácfa utca 15. sz. alatti bérletpénztárban cserélhetőek be, illetve válthatóak vissza készpénzre. Csak olyan kinegram nélküli gyűjtőjegy váltható vissza, amelynek megvan a borítója és az ellenőrző szelvénye.”


Nem akarunk nyelvészeti fejtegetésekbe bonyolódni, de a belső szabályozás is „időkorlát nélküli” érvényességet említ, tehát ha nincs időkorlát, akkor arra lehet azt mondani, hogy korlátlan érvényességű. Természetesen ha például bevezetésre kerül egy elektronikus jegyrendszer, mint ahogy tervezzük a chipkártyák nem túl távoli jövőben történő alkalmazását, akkor a papíralapú jegyek felhasználhatóságát meg kell szüntetni, mert az új készülékekkel nem lehet majd a jelenlegi jegyet kezelni. Jelenleg azonban a korábban vásárolt jegyek minden korlátozás nélkül felhasználhatóak a vásárláskor fennálló eredeti feltételek szerint.

bej Kutyej · http://uzsidoboz.freeblog.hu 2009.06.05. 17:33:25

Hónapokig ment a reklám a villamosokon a monitoron, hogy melyik jegy érvényes és melyik nem. Szöveg, képekkel illusztrálva, nyomatékos felszólítással, hogy használjuk fel a régebbi jegyeinket, mert nem lesz érvényes és nem is váltják vissza. Mintha az ablakra is fel lett volna ragasztva. A posztíró valószínűleg nem szegedi, vagy ritkán utazik villamossal. :)

2 jegyes lyukasztás nem ér, mert akkor is jár a büntetés, ha az ellenőr orra előtt lyukasztod ki a jegyet.

titamilla86 2009.06.09. 01:55:05

Csak ,hogy legyen egy kis védelem is. Először is a jegyekre nem az van ráírva szegeden ,hogy korlátlan ideig felhasználható ,hanem ,hogy visszavonásig érvényes. Vagyis ,míg ki nem adják rendeletben , kiplakátozva stb. hogy már nem érvényes. Szegeden az összes SZTK-s járaton még mindig kint van a plakát,hogy mely jegyek nem érvényesek már. És kint van legalább egy éve. Arról nem is beszélve, hogy itt kb 10 forintot emelkedtek a jegy árak félévenként, tehát a te jegyed a mostani 300Ft-oshoz képest elég régi. Én még ma is találkoztam plakáttal, ami jól látható helyen is van, tehát sajnos igaz a mondás ,hogy a törvény nem tudása ( ez esetben a te figyelmetlenséged miatt), nem mentesít a büntetés alól. Arról nem is beszélve, hogy még mindig jobban jártál így, mint ha esetleg ugyanez Pesten történt volna meg veled.

king4aday 2009.06.16. 21:10:14

Velem Debrecenben esett meg, hogy volt egy 150Ft-os jegyem, amikor már 180Ft-os volt forgalomban. (most pl. 220 egy jegy, de hónap végén állítólag megint emelnek). A jegyek itt Debrecenben már kb 4 éve ugyanúgy néznek ki, hologram csak a vezetőnél váltott jegyeken van, az elővételiken nincs. Jött egy ellenőr, belekötött, hogy tv-be meg mindenhol reklámozták blabla. Megjegyzem, itt egy darab buszon se volt kiplakátolva, hogy nem lesz használható xy idő után, ha jól emlékszem, a jegyen se volt rajta semmi ilyesmi. Erre mondja hogy helyszínen 2500 HUF vagy csekken 6000. Hiába ajánlgattam hogy veszek sofőrnél 1-et, vagy kettőt, nem, akkor is pótdíj. Egyébként annyi szerencsém volt, hogy valami elterelte a figyelmét, és pont megállt a busz, én meg kihasználtam a lehetőséget (azóta meg nincs hajam, uh. nem ismer meg). Utána tudtam meg, hogy azért nem mennek bele ilyen pótmegoldásokba, hogy sofőrtől veszel, mert nem a közlekedési vállalat alkalmazottai, hanem külön cég, és A BÍRSÁGOKBÓL KAPNAK JUTALÉKOT!!! A tetves fajtájukat akik így gazdagodnak meg az emberen, ennél már csak a bankok rosszabbak!!
süti beállítások módosítása