Tékozló Homár

Elportásodnak az Ikea dolgozói?

2009.06.19. 08:40 | ge | 355 komment

Viktória az Ikea éttermében sosem tapasztalt hisztérikus álapotokkal szembesült: pénztárosok veszekedtek a vásárlókkal és ellenőrizték őket, valamint az eddig ingyenes bébiétel mellé vásárolni kellett. Amikor még a kupakot is elkérte, egy nemet és a ha-nem-tetszik-írjon-a-panaszkönyvbe klasszikust kapta válaszul. Viktória aggódik, mi történik az Ikeával?

Az Ikea Family hirlevérle felbuzdulva elindultam vásárolni fél éves lányommal az örsvezér téri áruházukba. Délután 4-re sikerült is odaérnünk, gondoltam még a tömeg előtt a konyhán kezdek és veszek valami kaját, nos, nem volt semmi izgi, gondoltam sebaj, majd akkor csak az ingyenes bébi ételt kérem el, nos ez nem így működik, ahoz vásárolni is kell, akkor kérek egy üdítőt is.

Erre a pénztáros elég csúnyán nézett, én fizetek, mire kinyitja a bébiételt. Elnézést kérek, de a kupakot elkérném, mert hát nem tudok egyszerre egyensúlyozni a gyerekkel, kocsival, meg a kajával a kezemben, legalább az asztalig had jussak le. Azt nem lehet! Ok, de nem eszi meg az egészet most rögtön, (fel se rázta...) akkor se adhatom, ha nem tetszik, írjon a panaszkönyvbe. Jó, erősen kutatok a táskámban kanálért az asztalnál, majd rájövök, ja azt itt akartam venni, és hát hideg a kaja, meg is kéne melegíten... de hogy megyek így kanalat venni, ha nyitva az üveg. A melegítést már meg se merem kérdezni, ki vigyáz addig a gyerekre... Kaja kidob. Majd kap cicit, úgyis az a normális.

Míg összepakolok a két pénztáros ordít, hogy aki kávét ivott, az már ne igyon teát is, mert nem jár a filter, és aki teát ivott ne igyon üdítőt, mert a még egy pohár, az csak az üdítőre vonatkozik és tényleg csak egyre, zavarodott arcok, pénzes jól öltözött, nem ehhez szokott vásárlók, a pénztáros, hol kasszázik, hogy rohan ellenőrizni, erre már csak mosolygok. ('Amikor a portás a főnök')

Kicsit kevesbbet költöttem, mint szoktam, mert a gyerek nyűgös lett, de a több, mint 50 ezer kidobott pénz után kapott tiszta pelust és cicit a Mama-szobában, így megnyugodva jöttünk haza. De az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy kifelé azért a gyerekmegörzőben kértem egy pelenkát, ha már "jár", pedig a gyerek közben az elénk jött apján böfizett és nem kérdezték, hogy vettem-e valamit és, hogy hol a gyerek. Évi több száz ezret költök az Ikeában, nem szorultam eddig rá semmire, de ha szívesen adnak valamit örültem neki nagyon és szívesen mentem vissza.

Most, hogy lesz ez után? Majd szólnak, hogy tanulj meg számolni, mert több üdítőt ittál? Hogy van ez? Értem én, de mégis fáj.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kulup 2009.06.19. 08:44:27

Ez simán mehetne a modorosblogba :-)

Kattrin 2009.06.19. 08:45:57

Jaj, lemaradtam a toplistáról, pedig most először botlok olyan posztba, amihez még kevés a hozzászóló, pedig már pár hete követem a Homárt.
:))

gaborm · http://gaborm.blog.hu 2009.06.19. 08:50:31

nem tudom mit sajnálják azt a kegyetlenül felvizezett üdítőt, ingyen kéne adniuk az ételhez sűrű bocsánatkérések közepette

EÖ (törölt) 2009.06.19. 08:50:43

a svédekről köztudott, hogy hideg, elzárkozó, magukba forduló, sápadt, halszagú nép :D

viszont a GERRÅNNÅZZO ajakimplantátum, a MAYNEKKÖÖNYN bikini és svédshopos WÄNNILLIKÄRYKA nagyon megéri az árát

EÖ (törölt) 2009.06.19. 08:52:14

@Kattrin: nem maradtál le, a homár dobogója mindig annyi lépcsőfokból áll, amennyi éppen szükséges! :)

Jedlik 2009.06.19. 08:53:31

Cicit hogyér adod?

Kattrin 2009.06.19. 08:55:28

@Egyéves Önkéntes: Ez jó hír! :)

Viszont 50 ezret költött?? Azt hiszem, valamit félreolvastam! Nem azt írta az elején, hogy egy üdítőt vett az ingyenes bébiételhez? Vagy mi van?? :O Különben is, mire lehet elkölteni 50ezret??
Naná, hogy csak nagyjából olvastam el... :D

EÖ (törölt) 2009.06.19. 08:55:59

akartam is írni a múltkor, hogy valamelyik nap 10 (tíz!!) forintért adták a reggelit az ikeában.
érdemes lett volna megnézni a kialakuló folklórműsort!

staropramen 2009.06.19. 08:56:29

Sztrovacsekek!
Állásfoglalást kérek tőletek:
Szabad -e ebben a magasságban helyből a posztolót?
FONTOS!!!!!!!!!

EÖ (törölt) 2009.06.19. 08:57:18

@Kattrin: 50 ezerből lehet venni 2 deci sarkvidéki hamvasszeder kivonatot, nagyon finom, de meg kell inni 4-5 pohárral, hogy oltsa a szomjat.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.06.19. 08:57:52

mivan???

azért megy ikeába hogy ingyen babakaját, meg pelenkát kapjon?

vagy olyan jó magyarosan ha már vannak ott ilyenek ingyen akkor otthon nem kajáltatok, nem cserélek pelust, nem is viszek tartalékot, majd az ikeába lesz ingyé?

jéééézusom. a teás-kávés, és a kávés-üdítős részt meg abszolút nem fogom fel.

bazdmeg ha én tea után üccsit akarok akkor miért nem ihatok?

mivaaaaaan?

staropramen 2009.06.19. 08:58:19

Egyéves Önkéntes 2009.06.19. 08:55:59

Lehet, hogy a Peny M. sajtért sorbanállói vonultak át reggelizni testületileg?

EnZsolt 2009.06.19. 08:58:44

Az van kedves Viktória, hogy más nem költ több százezret az IKEA-ban, mégis telezabálja magát. Sokan úgy vannak vele, hogy ha már megengedték, hogy egyszer újratöltsem a poharamat megteszem négyszer. Sajnos sok ilyen ember van, ezért a pénztárosok valószínűleg már ki vannak idegileg, pláne mert rengetegen jönnek. De leszögezném, akkor sem lehet így válaszolni, szóval jogos a panasz. A cicit mellesleg én is szeretem, pedig nem is hordok pelust :)

Nekem is van IKEA-s sztorim. Életemben először voltam ott, és nem győztem meglepődni a dolgokon. Gondoltuk barátnőmmel, ha már ott vagyunk, akkor előbb eszünk, aztán körbenézünk. A sor óriási volt, addig a barátnőmet megkértem, hogy keressen helyet. Olyan 20 perc után tudtam fizetni, kapok két blokkot. Csodálkoztam is, hogy mi a fene, megkérdeztem, hogy miért ütötte be kétszer. A válasz annyi volt, hogy most egy blokkért egy lapostányért lehet kapni lent. Vagyis még 10 Ft-ot hozzá kell dobni. Gondoltam ez pont jó lesz, mivel akartam a munkahelyemre egy tányért. Leültünk, kajáltunk, majd beszélgettünk, mire odalépett hozzánk egy férfi, hogy elkérhetné-e a blokkokat? Mondtam, hogy ne haragudjon, de épp szükségem van a tálakra. Majd továbbállt, de akkor láttam, hogy azon a helyen, ahol a tálcákat, és a "mosatlant" szokták elhelyezni, egy komplett család kutakodik blokkok után. Papa, mama, 2 gyerek. Túrják a szaftos tányérokat, és keresik a blokkot. Mit mondhatnék, büszke voltam...

EÖ (törölt) 2009.06.19. 08:59:44

@staropramen: ilyesmire gondoltam, szerintem ahol valamit szinte ingyen adnak, ott a legszolidabb 3 gyermekes anya is pillanatokon belül tigrissé válik

Énbagoly 2009.06.19. 09:00:52

Hát ez nem a követendő viselkedés.

Kattrin 2009.06.19. 09:01:14

@Egyéves Önkéntes: Szerintem ennek a poszntnak nincs értelme! :) Vagy csak én nem értem!:) Viszont a sarkvidéki izé szerintem is finom, csakhogy árulnak-e olyat az Ikeában?? :))

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:01:34

@EnZsolt: te csak ne legyél irigy, 147 tányért vettünk így aznap! :))
4-et használunk belőle és van 143 tartalék!

staropramen 2009.06.19. 09:04:10

Egyéves Önkéntes 2009.06.19. 08:59:44
A háromgyermekes anyatigris veszélyesebb mint a dühös anyamedve 3 boccsal?

DaM 2009.06.19. 09:04:47

Kaját már szereztem, pelusra már/még nem szorulok rá, viszont cicit én is kérek! Köszönettel, az örs vezér téri szatír.

Énbagoly 2009.06.19. 09:05:37

@Egyéves Önkéntes: Postázhatnál belőle, mert mostanában gyakrabban töröm a tányért. :)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:07:41

@Kattrin: árulnak hát, a piactéren a legmagasabban lévő legnagyobb csomagot kell kérni és a padlón kibontani
nem mindig találsz az elsőben, néha többet is kérni kell :D

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:08:47

@staropramen: nem, ugyanolyan veszélyes!

@Énbagoly: temperamentumod-e van? :)

Kattrin 2009.06.19. 09:10:00

@Egyéves Önkéntes: Az Ikeában van piactér?? :) Egyre inkább úgy érzem, hogy el vagyok tévedve! :D

Énbagoly 2009.06.19. 09:13:37

@Egyéves Önkéntes: Á, tök nyugodt vagyok, csak időnként béna. :)
Ha dühös vagyok, nem a tányért csapdosom... :)

b[ALien] (törölt) 2009.06.19. 09:16:26

pénzes jólöltözött vásárló úúúúgy rá van szorulva az ingyenkajára pelusra:)
Ez annyira jellemző:)
A pénztáros tényleg bunkó volt
1:1

lótumfaktum 2009.06.19. 09:21:04

ezteta nyafogást.
úrinő az ijjjen?
ingyen ebéd pedig nincsen!
ezt súlykolják arra érdemesek .s a ikeja mégis megpróbálja és durci lesz a vége. évi több 100ezres vásárlónak miért fontosch az a kis promó. valami sántít.

muku 2009.06.19. 09:22:37

Azert azzal mindenki egyet ert,hogy nehanyan szo szerint rarabolnak az ingyenes cuccokra. Mindegy,hogy mennyi jarna, addig esznek es isznak, amig rajuk nem szolnak.... Talan ha ez megvaltozna, nem akadnanak ki a penztarosok sem.... Ezt most nem az irora ertettem.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.19. 09:22:47

Te most dicsekszel, vagy panaszkodsz? Gondolok itt az 50K-t költöttem, pedig többet szoktam, és az évi sokszázezer Ft-ra... Ezek után 200 Ft-os ingyen bébikajáért, és 56 Ft/db áras pelenkáért sírni, mondván hogy az JÁR, legalábbis visszás.

Lehordod a büfé személyzetét, mert balkáni a viselkedésük? Mert skandináviában nem így történne? Tudod mit? Skandináviában legfeljebb a bevándorlók settenkedtek volna kv után teáért, vetették volna magukat a 25 cent árú ingyenpelenkára (mert jár).

És legfeljebb bevándorló ikea alkalmazottak kiabáltak volna a vendéggel a 4. pohár üdítő miatt, illetve legfeljebb bevándorlók várták volna el, hogy azért ne kiabáljanak velük, mert jólöltözöttek és sokat költenek ott.

Emellett:

1. Egy skandinávhoz képest a te rongyos párszázezred is résztétel
2. Jól emlékszem, hogy a Barátok köztben volt egy olyan beszólás, ami az IKEA vásárlóit figurázza ki, mondván lehet, hogy olcsón vesz bútort, de akkor szenvedhet is az összerakással?

Dr_utcai_arcos 2009.06.19. 09:25:22

"...évi több száz ezret költök az IKEA-ban...".Mi a sz@art lehet minden évben venni több százezerért az IKEA-ban??? (Tudom, vidéki vagyok...)

Impega 2009.06.19. 09:31:57

Ebben a posztban csak ugy repkedbek a cikik. Mar zoomolni se kell.

"Kaja kidob. Majd kap cicit, úgyis az a normális."
Haziasszonyok! Emberetek mit szolna ehhez vacsi idoben korgo gyomorral?

Bikicsunáj Bój 2009.06.19. 09:35:24

A posztolót lehet már?
Évente több százezer az IKEA-ban, és vergődik, hisztizik egy párszáz forintos tételen!
Ha nem tetszik a bébikaja, én is kaphatok a posztolótól cicit a mamaszobában?
E DE egy hiszits pics@ vagy te!

kötsög 2009.06.19. 09:41:21

lehet már bacctatni a postolot?
ez a tipikus magyar hozzáállás/mentalitás.
igaz, hogy televan pénzel de a 2-3száz Ft-os sz@r akkor is kell mert ingyen van. persze kidobta, de akkor kellett mert az jár.
soha nem tanulják meg az emberek, hogy semmi nincs ingyen.
én ha valamit igyen osztanak (vagy trapistát ocson), csakazért sem megyek oda. megveszem amit meg birok fizetni, és abbol is amennyi kiell.

kötsög 2009.06.19. 09:42:47

@Egyéves Önkéntes: az nem a komár dobogoja, hanem a lépcsöháza :DD

bagolybagoly 2009.06.19. 09:43:22

Ritkán szólok itt hozzá, de ezt a posztolót hosszan és kitartóan bírnám ütni.
Az IKEA egy lakberendazési áruház, nem ingyen bébikajakupakolásért, ingyenpeluskáért meg ilyenekért jár oda az ember(!), hanem lakberendezési tárgyakat vásárolni. Én is rendszeresen vásároltam ott, mert jók az árai, de az ilyen kismamaszauroszok már nagyon kiborítanak.

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:44:02

azt nem tudom mi a fenének kellett bevezetni az ingyen kávé és ingyen papírszatyor dolgot
a kávé szarabb lett, és szerintem senkit nem az vágott földhöz, hogy ivott egy kávét az Ikeában, sőt talán még a mandulás tortával együtt menüben is volt, ami egész olcsó volt
az előttem sorban álló a múltkor elvett vagy tíz papírszatyrot, mert látta, hogy 0 Ft, mikor a pénztáros szólt, hogy csak Family kártyára lehet, akkor meg visszatette
nem volt rá szüksége, de azért belemarkolt...
ezé tart itt... :)

kötsög 2009.06.19. 09:44:19

@Jedlik: ingyé jár a babához.
csinálsz babát, kapsz cicit.
bár én forditva szeretem.
ha kapok cicit, csinálok babát.

homár molla 2009.06.19. 09:46:28

elárulok egy titkot: az ikea nem étterem, hanem egy kibaszott bútorbolt, ahol elég moslékul főznek. ne menj oda éhesen, még akkor se, ha a bébiétel kupak nélkül ingyen van, vagy bírd ki a vásárlás végéig. a rongyrázásból ítélve nem szorulsz rá az ingyenes, de ennek megfelelően alacsony színvonalú szolgáltatásra - akkor meg minek túráztatod magad? igaza volt annak, aki szerint ez a post egy az egyben mehetne a modorosblogra.

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:46:44

@Kattrin: asszem lenn az a neve a korzónak...

@Énbagoly: ezt jól kidumáltad... :)

@bagolybagoly: "kismamaszaurusz" tényleg sok van arrafelé...

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:51:21

ezt a postot Demcsák Zsuzsa küldte be?
mert a jelleme hasonló...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 09:51:55

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:

Na amit írtál, azt feltételezem azért írtad, mert még nem éltél külföldön. Na akkor hadd világosítsalak fel egy picikét, már ha meg nem haragszol érte.

A skandináv országokban, mint pl. Svédországban is (de tudtommal Norvégiában és Finnországban is) ilyen nincs. Nem azért, mert (szerinted) csak a balkáni bevándorlók "viselkednek" így, hanem azért, mert ez természetes, hogy így van. Hogy ingyen van. Nem azért használják ki ők sem, mert rá vannak szorulva, hanem mert ez egy ilyen dolog. Ha már egyszer ingyen van, miért ne. Bármennyibe hajlandó vagyok lefogadni, hogy még soha a büdös életben nem jártál egyik skandináv országban sem, de példálózni és másokat anyázni azt tudsz.

Pelenka: csak hogy jól legyél informálva, Svédországban még az éttermekben is kapsz INGYEN pelenkát, ha ne adj isten nem vittél volna magaddal. De ha van is éppen nálad, akkor sem akadnak ki azon, ha kihasználod az ingyenességét. Szarik rá mindenki. Jár és kész, senki sincs rászorulva, adandó alkalommal mégis kihasználják.

Üdítő: Menj el bármelyik gyorsétterem néven futó vendéglátó egységbe (mert az Ikea büféje az ugyebár gyorsétteremnek minősül, nemdebár?) és majd szépen rájössz, hogy ha kifizetsz egy kávét vagy egy üdítőt, utána annyit iszol és annyiszor töltesz után, ahányszor csak akarsz. És újra is töltenek az emberek. Nem csak az általad emlegetett settenkedő bevándorlók, hanem a helyiek is. Svédek. A finnek is. Hogy kicsit lejjebb haladjunk a térképen, a dánok is. Meg a hollandok és a belgák. Ja, és a franciák is. Több most így hirtelen nem jut eszembe, de bizonyára vannak még országok, ahol egy pohár valami áráért utántölthetsz amennyiszer csak akarsz. Persze szigorúan csak a gyorséttermekben. Nem azért, mert rá vannak szorulva, hanem mert gyakorlatilag SEMMIBE sem kerül egy pohár üdítő az étteremnek.
Csak hogy tudd, amiket pl. McDonald's-ban és hasonló helyeken (lásd: Ikea) iszol, nos, azok az üdítők helyben vannak keverve szörpből. Egy McDonald's-os nagy üdítőért elkérnek (nem tudom, csak tippelek) kb. 300 forintot, nos, az nekik legrosszabb esetben is kerül - beleszámítva az összes járulékos költséget, mint pl. pohár, alkalmazott bére arányosan lebontva, áram, stb - körülbelül 20 forintjukba. Nem vicc.

Szóval menj és éldegélj egy pár évet külföldön, mielőtt elkezdenéd osztani az észt, hogy ott mi hogyan is van. ;-)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 09:57:11

@winyetta: megnyugtató tudni, hogy a skandinávok (sőt lejjebb a hollandok, belgák, no meg a franciák is) nálunk sokkal szarrágóbb nemzetek.

Frucsasz 2009.06.19. 09:57:24

Pálinkás szép jó reggelt!

Én élből a posztolót...
Diplomád van-e?
Elegem van már a rongyrázós fazonokból, akik azért kreálnak posztokat, hogy így tudják ország-világ elé kürtölni, hogy ők bizony több százezret költenek évente az Ikeában.
50 ezer kidobott pénz??? WTF? Ha kidobottnak érzed, mi a lóbalzsamnak vásároltál? Ha meg kellett, amit vettél, akkor miért kidobott?

És a kedvencem, hogy ezek után azon rinyál, hogy a különböző ingyenes szolgáltatásokkal mi a baj. Jól öltözött pénzes emberek? Amint sorban állnak az ingyen bébiételért, üdítőért, ezért-azért? Bogárkám, ha annyi ráznivaló rongyod van, ne pattogj, hogy az ingyenes bébiételt hogyan kapod.

Egyébként az ikeába az ember nem enni, meg ingyen bébiételt lejmolni jár. Hanem bútort venni. Az rendben van, hogy megéhezhetsz ott is, de ne várj tőlük ötcsillagos (jólöltözött pénzes emberek számára létesített) éttermet, mert nem ez a fő profiljuk. A Gundelbe se mész bútort venni.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 09:58:25

@kötsög: Ti annyira félreértitek a dolgot mind amilyen messze van Moszkva Johannesburgtól... Ne marról van szó, hogy nehezére esik az embernek kifizetni, hanem arról, hogy ez elvileg egy gesztus az IKEA-tól. A gesztust, legyen az bármennyire is "óccsó" (mint pl. egy pohár üdítő vagy egy szaros babakaja) általában értékelik az emberek. Te is szívesebben mész vissza egy olyan boltba/üzletbe/áruházba, ahol, ha nem is közvetlenül, de azért éreztetik veled, hogy számítasz és megbecsülnek, mint vevőt. Ezt bármivel el lehet érni, gesztusnak számít egy rohadt kávé vagy egy (egyelőre még nem)szaros pelenka is. Te vagy a tipikusan magyar, amiért letipikusmagyarozod a posztolót. Nem tartom magam sem sznobnak, sem nagyzolónak semmi ilyesminek, de szerintem semmi gond nincsen ezzel a poszttal, teljesen jogos. Én kevesebbért is hagytam már ott "törzshelyet", legyen az bolt vagy bármilyen más kereskedelmi egység. Nem azzal kéne tölteni az idejüket, hogy "szupervájzolják" a vásárlókat. Ha szerintük nem gazdaságos vagy nem működik a dolog, akkor szüntessék meg. Pont.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 10:01:21

@Egyéves Önkéntes: És ez mitől szarrágás szerinted? Magyarázd már el légyszíves... Azért, mert neked, mint magyarnak Magyarországon ez nem jár? Vagy mert nem telik Ikeába járni és így te nem részesülsz a "jóból"? Izgatottan várom válaszodat!

Frucsasz 2009.06.19. 10:02:48

@Frucsasz: Jól van, most elolvastam a kommenteket, és látom, semmi újat nem írtam...

elwood 2009.06.19. 10:05:23

szóval a mama bement az Ikeába és begyűjtötte ami ingyen jár, ha kell ha nem. Amikor azt gyűjtötte be ami nem jár, (vásárlás nélkül bébiétel, ingyen kávéra ingyen tea is) akkor a pénztáros szóvát tette, erre mama felhárborodik.

sztem igaza van mind a kettőnek. Ikea nem tudja hogy melyik vásárló fog 100 ropit otthagyni, még ha nem is vett eddig semmit. De ez nem Svédország ahol mindent ingyen lehet osztogatni, mert Kalányosék bemennek, és ingyen felzabálnak mindent.


Értsük meg egymást, meg az Ikeát is.

Ha kapok cicit adok egy bébiételt. (Engem is értsen meg valaki)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 10:06:26

@winyetta: nem telik ikeába járni és emiatt irigy vagyok arra, aki külföldi magyarként megteheti, világot láthat, végre nem kell magyar magyarnak lennie, oszthatja azt észt külföldről
felnézek rád, de őszintén.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 10:06:29

@Frucsasz:

"Egyébként az ikeába az ember nem enni, meg ingyen bébiételt lejmolni jár. Hanem bútort venni. Az rendben van, hogy megéhezhetsz ott is, de ne várj tőlük ötcsillagos (jólöltözött pénzes emberek számára létesített) éttermet, mert nem ez a fő profiljuk. A Gundelbe se mész bútort venni."

Az étterem minőségének a süllyedését már én is észleltem. Imádom az általuk árult mini hot dogot és mindig bedobok egy párat, amikor ott járok. Nem várok el 5 csillagos kiszolgálást, sőt, még 4 csillagost sem (pedig én is otthagyok évente egy pár száz darab ezrest... hahhh, gyerünk kövezzetek), de azt például igen, hogy ne odadobálják elém pl. a poharat, meg a visszajárót és ne úgy kérdezzen vissza a pénztáros, hogy "MI?"... Ezek szerintem alapvető dolgok, de csatlakozva a post írójához, a stílusuk egy kicsikét elszállt a büfében dolgozóknak és ez, akár tetszik, akár nem, ráveti rossz fényét az áruházra is, tekintve hogy annak egy részét képezi a büfé... Szóval most meg lehet éret kövezni, de teljesen egyetértek a post írójával.

AvgDvl 2009.06.19. 10:07:03

Viktória tipikus példája a sznob-köcsög zsírparasztnak, aki a nyolcszázezres fizetése mellé igénybe veszi a fűtés támogatást, mer az neki jár.

A zIkeában nem azért adták ingyen a bébitápot, hogy kiegészítsék Viktória fizetését, de pont az ilyen balkáni gerle őstulkok miatt szüntették meg, akik képesek csak azért odamenni, hogy felvegyék, mint a segélyt.

"mert hát nem tudok egyszerre egyensúlyozni a gyerekkel, kocsival, meg a kajával a kezemben" - eleve ott kezdődik, hogy mi a rákért kell gyereket vinni a bevásárlóközpontokba?

"pénzes jól öltözött, nem ehhez szokott vásárlók" - már ezért megérdemelné, hogy Zsolti a Béka rúgja le a veséjét.

AvgDvl 2009.06.19. 10:08:17

Látom Winyetta a másik beképzelt tuskó.

Virus 2009.06.19. 10:10:09

magyar viszonylatba az ikea az egyik legnormálisabb hely a világon, nekem eddig sok jó tapasztalatom volt velük. nyitottak a kritikára is, a kijáratnál is van lehetőséged jelezni, ha elégedetlen voltál.

én hiszek a vevőorientált hozzáállásukban, és ha ilyenkor beírsz a panaszkönyvbe, akkor ledurungolják a büfést, és jövő héten már jobb fej lesz, és egy sorstársad megússza azt, amit Te átéltél.

az más kérdés, hogy ha nekem futná 50ezres bevásárlásokra, akkor nem élnék az ingyen bébiétel lehetőséggel-de ez már egyéni dolog, stílus vagy hozzáállás kérdése talán.

amúgy én a bio - áfonyalvükre vagyok csak kiakadva, ami egy vizzel higított lötyi, tele E- számmal jelzett mérgekkel.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 10:10:15

@Egyéves Önkéntes: Nem mondtam, hogy külföldi magyar vagyok. Csak éltem egy ideig erre-arra. Budapestről, hazánk székesfővárosából "osztom" az észt, szóval ez sem talált. Azt is megmondom miért: mert hiányzott Magyarország és inkább otthagytam a "jólétet" csak hogy itt lehessek. Nos?

Felnézni felnézhetsz rám, megengedem, már csak azért is, mert ha egyvalamit sikerült ellesnem "világlátásom" során, akkor az a már említett országokban élők, a tiédtől gyökeresen eltérő mentalitása volt. ;-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 10:12:16

@AvgDvl: www.szanalmas.hu olvasgasd inkább azt az oldalt, hátha sikerül magadra találnod :-)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 10:12:22

@AvgDvl: "hogy mi a rákért kell gyereket vinni a bevásárlóközpontokba?"

mert egyrészt trendi
mert másrészt látja a sok pénztelen tahó, hogy Helly Hansen pelus van rajta
mert harmadrészt a svédek is ezt csinálják

B@nális Coitus 2009.06.19. 10:13:27

50 ezret költöttél az ingyen bébiétel miatt??? Féléves gyereket IKEA-ba vinni????? Elmebeteg csaj!!!
Mi is voltunk már többször geyrekkel és le a kalappal a személyzet előtt! Szerintem a posztoló egy hülye nyafogós idegbeteg picsa, nem csoda, hogy így viselkedtek vele!

elwood 2009.06.19. 10:15:13

"hogy mi a rákért kell gyereket vinni a bevásárlóközpontokba?"

sztetek mit csináljon vele, egész nap otthon ül gyesen, néha kimozdul

láttatok már gyermekes anyát közelről ?

Frucsasz 2009.06.19. 10:16:10

@winyetta: Gyanús, hogy te vagy Viktória :)
Mitől szarrágás? Attól, hogy ez eredetileg arra lett kitalálva, hogy az ott vásárló vevőknek egy kis pluszt nyújtson. Valami apró kedvesség.
ott fent, a messzi északon az étterembe/ikeába betérők nem az ingyen holmiért mennek be, hanem hogy fogyasszanak, vásároljanak. És emellett veszik igénybe az ingyen szolgáltatásokat is. Ellenben szép hazánkban ez úgy működik, hogy ha valami ingyen van, akkor sokan eleve csak az ingyen holmiért mennek be. És ha már ingyen van, akkor addig nyomom magamba az üdítőt, amíg már magam alá vizelek, de akkor is kell, mert ingyen van. Na tudod, ez az, ami nincs fent északon. Én kinézem, hogy vannak kismamák, akik csak azért térnek be az ikeába (nem, nem a posztolóra gondolok), hogy ingyenkaját meg pelenkát szerezzenek.
Szarrágás az, ha valamire nincs is szükségem, de mivel ingyen van, elveszem. Mint itt a bébiétel. Szarrágás az, ha miközben dicsekszem, mennyi költök az ikeában, virnyogok 100 ft értékű ingyen holmi miatt, amire nem is szorulok rá. Akár jár, akár nem jár, ilyen arányú dolgok miatt pattogni szarrágás.

labi 2009.06.19. 10:17:45

De jó hogy nem vagyok IKEA dolgozó...
Valószínűleg kb két óra után lőném tarkün az összes olyat, aki naponta háromszor áll sorba ingyenkajáért és ingyenpelusért és még reklamál is. :)

Tévedés ne essék nem állítottam hogy apostoló is naponta háromszor, de ha büszke arra hogy sokszázezer forintot eltapsol az ikeában, akkor hogy fér mellé az a xarrágás, hogy belemegyek az össznépi igénytelen pankrációba az ingyencuccokért?

Frucsasz 2009.06.19. 10:18:35

@winyetta: a hotdogjukat én is szeretem. Meg a sütijüket is, van valami vaníliás cucc, az isteni. Én azon szerencsések közé tartozom, akik még nem találkoztak ott bunkó eladóval/kiszolgálóval. Mindig kedvesek voltak. Bár az is igaz, hogy én is mindig kedves voltam velük.

Bikicsunáj Bój 2009.06.19. 10:18:41

Éljen-éljen. Végre posztolób@szogatás.

Meg is érdemli. Ilyen semmiségből posztot csinálni!
Inkább nézz még utána, hol mit osztogatnak ingyen, és ott is részt lehet venni.
pl: Blaha - babgulyás+kenyér. Csak ne felejtsd otthon a gyereket, mert úgy az igazi! Plusz hátha jut neki egy kis bébikaja is.
Bár szegény gyereket sajnálom, hogy ilyen hisztis picsa szülője van.

Isaura 2009.06.19. 10:18:45

@Frucsasz: Ott a pont. 105,2% egyetértek.

B@nális Coitus 2009.06.19. 10:22:34

viktória egy f...pó, m..kos, kib...tt, ro...dt r.ngy.! :-DDD

megamenn 2009.06.19. 10:23:34

kötsög 2009.06.19. 09:44:19
@Jedlik: ingyé jár a babához.
csinálsz babát, kapsz cicit.
bár én forditva szeretem.
ha kapok cicit, csinálok babát.

Nem rossz, de inkább: ha kapok cicit, megcsinálom a baba anyukáját :)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 10:26:54

@winyetta: honnan tudod milyen a mentalitásom?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.06.19. 10:27:29

Tegnap reggel én is voltam a zikeában. Egy sajtos bagettet akartam venni, de lent kb. 50 ember állt sorba, 1 kassza működött. Sebaj, gondoltam, majd veszek fent. Na, odafent brutál akciók, meg átépítés, meg 300 ember az étteremben. úgyhogy éhen maradtam, de végre vettem tányéralátétet 90 forintért.
Tényleg brutál akciók vannak.

Impega 2009.06.19. 10:28:22

@Frucsasz: Mikor egeszsegtelen eletmodot van kdvunk elni, akkor az Ikeaba megyunk Hot-Dog-ot enni, tenyleg fincsi! Viszont a kolajuk, gepi szar noném kola az irgalmatlanul rossz.

Secnir 2009.06.19. 10:29:21

nemtom, most voltam a budaörsi IKEÁban, és semmi ilyesmi nem volt a pénztárnál. szokásos kedvesség stb.
szerintem a posztíró kifogott egy menstruáló kolleginát.

illetve bocsánat: volt az étteremben egy kis affér - beszabadult valahogy 3 olyan 17 év körüli norvég a svéd áruházba, odaballagtak az üdítőspulthoz, és elkezdték kiinni, visszaköpködték a pohárba, stb. mikor rákérdeztek a pénztárosok, hogy bocsi, nem vásároltok semmit? akkor nekik állt feljebb, meg kiröhögték a pénztárost.
ezekután megjelent egy nagybajszú tagbaszakadt dán biztonságiőr (szőke, kékszem sb.), erre a mosoly a norvégok arcára fagyott. a dán határozottan kitessékelte őket az áruházból. korrekt volt, mert közölte velük, hogy a poharat sem kell letenni, vigyék magukkal, ha már összebarmolták.

mondjuk az örs vezér tér és környéke ilyen szempontból határozottan hátrányosabb helyzetű (lásd árkád, fogarasi tesco etc). az norvégia. budaörs és környéke a svéd-dán határ.

ahol mi lakunk az németország északi része lehetne. vannak norvégok, de csak zenélhetnek az egyik szórakozóhelyen.

Tsabi 2009.06.19. 10:29:39

nalunk az ikea kaarstban is free refill van uditore. A bebietel remlik, hogy ingyen van, az tuti, hogy van nekik kulon mikor megmelegiteni. De mivel nincs poronty nem tudom, de ha lenne se biztos, hogy tudnam. Ami nekem tetszett, hogy nalunk a ferfimosdoban is van pelenkazo, eljen az egyenjogusag :) Nalunk igenis van Ikeaturizmus, csalad reggel felkerekedik, elmegy ikeaba, del korul vegez a fenti butorbemutatol reszen, beul, kajal valamit, aztan lent meg konyha meg a tobbi. Es valamikor keso delutan kijon, es tol meg par hotdogot meg uditot.

Nógrádi Robogós 2009.06.19. 10:30:01

@winyetta: Hogy te mekkora egy büdös tahó vagy!!!
voltál egyszer külföldön és most mindenkit nevelni akarsz????

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.06.19. 10:30:47

@Impega: Próbáld a vörösáfonyaszörpöt. Mennyei, amikor eltalálják a szirup-víz arányát.

Nógrádi Robogós 2009.06.19. 10:33:53

@Frucsasz: hagyjad Imre! :)

nem érti, hogy más az, ha vásárolsz és iszol egy kávét vagy buszos kirándulást szervezel, hogy potyakávét igyál

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.06.19. 10:36:29

@winyetta:

Kedves Winnyetta!

Igazad van, tényleg nem éltem küldöldön, viszont itthon élve elsajátítottam a magyar szöveg értő olvasását. :)

0. (Miért haragudnék, ha valaki felvilágosít? Te talán meg szoktál haragudni, ha valaki kiegészíti az információidat, vagy kijavítja tévedésen alapuló álláspontod? Cöcöcö...)

1. A skandináv-balkáni ellentétpár arra a momentumra vonatkozott, hogy errefelé csakazértis hajtanak az ingyen dolgokra, mondván, az JÁR.

A példáidből szépen kiderül, hogy az általtad bebarangolt országokban azért veszik el a pelenkát, öntenek többször stb, mert szükségük van rá. És nem azért harácsolják össze, mert jár.

2. Az anyázás, amihez állítólag értek. Igazad van, értek hozzá, viszont az általad reagált kommentemben semmi ilyesmi nem volt. Bizonyára összekevertél egy másik kommentelővel, bocsánatkérésre nincs szükség.

3. Nem tudom, mennyibe kerül a lónyál a Mekiben. ;)

4. Nem kell ahhoz külföldön élni, hogy valakiben kialakuljon egyfajta tartás, ami megakadályozza abban, hogy sérelemként érje meg, ha valahol a pénzéért elfelejtenek rámosolyogni, hogy lelegelje a svédasztalt, hogy kioktatóan reagáljon le olyan kommenteket, amik igazából nem is neki szóltak.

moli 2009.06.19. 10:38:50

@Viktória: legfontosabb kerdes: mindez 2009-06-18-an tortent? ha igen, erdemes volna elgondolkodnod.

Frucsasz 2009.06.19. 10:39:33

@moli: ??? Miért jelentős ez a dátum?

Impega 2009.06.19. 10:39:46

@Kiddy: azt sem tudom hogy itt van e :/. Mar reg voltam naluk.

bagolybagoly 2009.06.19. 10:40:55

Az hatékonyan megoldaná a helyzet, ha létrehoznának valami elkülönített dühöngőket, ahol teljesen felesleges szarokat adnának ingyen pelenkával és bébiétellel. Ott aztán a kismamszauroszok pankrációzhatnának. Aki meg szeretni lakberemdezési tárgyakat vásárolni jutányos áron, az felkeresné az IKEA-t. ha lenne ilyen még az egy százalékomat is bedomnám az alapítványba.

flm 2009.06.19. 10:42:29

@winyetta: "Azért, mert neked, mint magyarnak " -Te nem magyar vagy??

Aztan...

Finnorszagban es Svedorszagban vannak olyan kavezok,ettermek es gyorsettermek ahol ha beulsz kavezni es megittad a kifizetett kavedat mehetsz ujra es tölhetsz masikat, ez hely fuggö, a draga ettermektöl kezdve az utcan at kioskig!!
Mivel akik ezt csinaljak,pontosan tudjak,hogy maximum 2 csuporral iszol meg,mert több ugysem megy beled, igy kalkulalnak!
Van egy magyar etterem Helsinkiben,ott pl. ha fizetsz egy kavet akkor kapsz egy kavet,ha meg kersz fizetsz,erted?

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.06.19. 10:42:33

Posztolónak és pénztárosnak egyaránt vascsőre szerelékelt, erőspistába forgatott ijedt sünpárt kívánok análisan, orálisan és nazálisan is. :))

Jelzem, csak szólok, hogy két hét múlva KÉKSZALAG verseny van! Ez FONTOSCH! :))

EÖ (törölt) 2009.06.19. 10:44:47

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél:
szerintem vinyetta el van tévedve
egy átlag svéd vagy holland (tehát nem abdul, mohammed vagy szelim* nevű) soha a büdös életben nem él vissza az ingyen cuccal.

* ezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert egyszer utaztam dániába a cégtől és csak kb ketten voltunk európaik a gépen, de én még járatot így leamortizálni másfél óra alatt nem láttam, szó szerint térdig ért a szemét, amikor kiszálltunk (menetrend szerinti maláv Bp-Koppenhága)

flm 2009.06.19. 10:44:48

vinyetta: "Azt is megmondom miért: mert hiányzott Magyarország és inkább otthagytam a "jólétet" csak hogy itt lehessek." - magyar gardaba beleptel-e azonnal,miutan visszatertel?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.06.19. 10:44:55

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: De hát tavaly augusztus elején volt! És E. a hívás pillanatában még a hajón volt!

flm 2009.06.19. 10:45:49

Es meg valami, ne hivatkozzal a sved vagy a finn kavekra,mert annal szarabb a vilagon nincs!

helianthus 2009.06.19. 10:46:58

@Frucsasz: én is egyetértek. Életemben talán kétszer ettem multiban pl. termékkóstolóból, kizárólag azért, hogy eldöntsem tényleg szeretném a terméket. Az egyik a tuskós csokis keksz volt, megkóstoltam, azóta is veszem, mert ízlik.
És én is láttam már, hogy anyaszaurusz beáll az önki elé a merdzsóval, és felveszi a gyermekvédelmi támogatást vagy mi a cart, mert apaszaurusz kihozta, hogy ő tavaly 0 forintot keresett és ezért ez nekik jár. Hányinger. A posztolót is így képzelem el.
Természetesen elhatárolódok fenti hozzászólásomtól.
Vigyázztam, pihentem, leléptem (az egyik korábbi posztban lerendőröztek bocsánat.)

flm 2009.06.19. 10:48:05

Tähän hintaan juot niin paljon kuin jaksat!
Hinta: 0,70

Ezt bemasoltam a kedvedert vinyetta,ha nem tudnal finnul...Eezert az arert(o,70€) annyit ihatsz amennyit birsz!

18.06.2009 Helsinki Ikea

jokkmokk 2009.06.19. 10:48:19



Itt a posztoló a hülye.

Kedves frusztrált anyuka, pihenje ki magát!

moli 2009.06.19. 10:49:16

@EnZsolt: oooo, ott szabalyosan enni szoktak a visszavitt talcakrol.

daat 2009.06.19. 10:49:20

Van pár furcsaság.
Egy anya hogy indul el tartalék pelus és kaja nélkül? A popsikrémről nem is beszélek és azt még az álnok ikeások sem adnak. Az ingyen bébikaja kb arra jó,hogyha véletlen otthon hagytam a kaját, akkor ne legyek sz@rba. Akkor viszont ne reklamáljak,hogy van hova nyúlni? Melyik áruházban van még ilyen lehetőség? Az eladónak meg kellett volna melegíteni a kaját, és meg is etetni a gyereket,amíg az anyuka bőszen vásárol?
Azt sem értem,hogy az egyik kézben a kocsi, másikban a gyerek, és még a kajával is egyensúlyozni akar? A gyerek hogy közlekedett az áruházban? Gyalog? Akkor ha jól van nevelve, akkor fogja a kocsi szélét és mindjárt van hely a kaját cipelni. Ha hordozó, akkor meg azért reklamál,hogy nem nőtt harmadik keze? Mellesleg ha bepakolsz a kocsiba, ami 5 perc, lazán tudod etetni a gyerkőcöt. Hisztizni egyszerűbb,mint gondolkozni. A kanál meg csak mellékzönge. Te tényleg frissen vett kanállal eteted a gyereket, ahelyett,hogy az otthon elmosogatott (tiszta) kanalat használnád? Nem fér el a táskában egy kanál,ha már a bébikajára pályázol?
Jó dolgodban már nem tudsz mit kitalálni.. szegény gyerek.

daat 2009.06.19. 10:50:42

Van pár furcsaság.
Egy anya hogy indul el tartalék pelus és kaja nélkül? A popsikrémről nem is beszélek és azt még az álnok ikeások sem adnak. Az ingyen bébikaja kb arra jó,hogyha véletlen otthon hagytam a kaját, akkor ne legyek sz@rba. Akkor viszont ne reklamáljak,hogy van hova nyúlni? Melyik áruházban van még ilyen lehetőség? Az eladónak meg kellett volna melegíteni a kaját, és meg is etetni a gyereket,amíg az anyuka bőszen vásárol?
Azt sem értem,hogy az egyik kézben a kocsi, másikban a gyerek, és még a kajával is egyensúlyozni akar? A gyerek hogy közlekedett az áruházban? Gyalog? Akkor ha jól van nevelve, akkor fogja a kocsi szélét és mindjárt van hely a kaját cipelni. Ha hordozó, akkor meg azért reklamál,hogy nem nőtt harmadik keze? Mellesleg ha bepakolsz a kocsiba, ami 5 perc, lazán tudod etetni a gyerkőcöt. Hisztizni egyszerűbb,mint gondolkozni. A kanál meg csak mellékzönge. Te tényleg frissen vett kanállal eteted a gyereket, ahelyett,hogy az otthon elmosogatott (tiszta) kanalat használnád? Nem fér el a táskában egy kanál,ha már a bébikajára pályázol?
Jó dolgodban már nem tudsz mit kitalálni.. szegény gyerek.

Secnir 2009.06.19. 10:51:50

@flm:
és mit jelent a
Hintää Paalintääh? és a Niailjon Puinäät?
mert ezt egy finn lány mondta nekem, és nem értettem kristálytisztán...

daat 2009.06.19. 10:52:03

Sorry, a duplázásért..

EÖ (törölt) 2009.06.19. 10:53:12

@Secnir: az elsőt nem tudom, de a másodikat remélem kikérted magadnak? :DD

moli 2009.06.19. 10:53:28

@winyetta: a gesztust hogy lehet szamonkerni? definicio alapjan legalabbis elkepzelhetetlen.

flm 2009.06.19. 10:54:18

@Secnir: ez a lany nagyon atvert teged,alban volt:)

flm 2009.06.19. 10:59:03

Egyebkent nem ertem mi ezzel az egesszel a gond, a vilagon mindenhol (ki)hasznaljak ezt a lehetöseget,anyukak kisbabajukkal elmennek a bevasarlo központokba mert urban legend modjara megtudjak,eppen hol van ingyen pelenka,popsiolaj,cubai szivar etc..nem hinnem,hogy ez orszag fuggö lenne..

labi 2009.06.19. 10:59:42

Ezt a helybenvásárolt kanalas dolgot én sem értem.
amíg a gyerek nagyon kicsi volt addig gozölős-fertőtlenítős móka ment, aztán amikor erre már nem volt szükség, akkor a simán rendesen elmosogatott kanál ment a túlélőcsomagba, azzal tolta a turmixolt csirkét vagymit ha menet közben rájött a zabbanthatnék.
De egy frissen polcról leemelt kanállal tolni a gyerekbe a kaját?

bagolybagoly 2009.06.19. 11:00:23

@moli: Mit láttal az IKEA-ban, hogy az időpont után érdeklődtél. Szeretném azt hinni, hogy egyezik, de attól tartok, hogy koránt sem ennyire elszigetelt jelenségről van szó.

EÖ (törölt) 2009.06.19. 11:01:09

@bagolybagoly: szerintem akkor volt a 10 ft-os reggeli akció!

Secnir 2009.06.19. 11:01:35

@Egyéves Önkéntes:
hát nem tudom, most már mindegy, ez a vonat elment.
egy csónakban voltunk, és félmeztelen volt.
igaz, alulról volt félmeztelen...

Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke 2009.06.19. 11:01:45

Senkit nem hat meg, hogy hamarosan Kékszalag verseny van? És barátunk, Ede? Ő már szart ér? (cr. by Tanú) :)))

Mivan Kiddy, itt is nyomod? :))

moli 2009.06.19. 11:01:58

@Frucsasz: azert jelentos a datum, mert ha tegnap volt, akkor 10 forintba kerult a reggeli es akinek family kartyaja van, az 07:00-09:00-ig hamarabb bemehet lerabolni az aznap reggel kezdodo EVES learazast.


ezert mentunk mi elozo nap 17-en venni a kanapera huzatot es az erkelyre polcrendszert.

elwood 2009.06.19. 11:04:45

@Secnir: Csónakban, persze, mosolygott rád ...

ébresztő ! már 11 óra ! felkelni, nyomás az Ikeába dolgozni

pamutmacska 2009.06.19. 11:05:33

Mi is szoktunk időnként Ikeába menni, igaz, nem százezrekért vásárolunk, csak apróságokat veszünk. Eddig soha nem volt panasz, s az ingyen kapott bébiételnek ÖRÜLÜNK, és nem kidobjuk...
Pelenkát eddig sosem kértem, mert mindig volt nálam, hiszen elég ritka az olyan kismama, aki nem visz pelenkát. Dehát ha ingyen van...
A bébiétel kupakját azért veszik le, mert kb. kettő percen belül úgyis megeszi a gyerek, és melegíteni közvetlen a pénztárak mögötti pulton tudod (mikróban, esetleg cumisüveg melegítőben). Ha nem vennék le a tetejét, gondolom, sokan azért kérnék el, mert "há' ingyé' van".
Az üdítővel kapcsolatban, láttam olyat is, aki odament a használt (!), mosatlan poharakhoz, és abból ivott... Whhááá, nem sokáig bírtam tovább enni. :S
Még valami: "cicit kap, úgyis az a normális"
Csak nekem jön úgy le, hogy aki nem szoptatja a babáját (mondjuk mert nem tudja), az megint egy elvetemült boszorkány?!

Isaura 2009.06.19. 11:13:06

@pamutmacska:
"Csak nekem jön úgy le, hogy aki nem szoptatja a babáját (mondjuk mert nem tudja), az megint egy elvetemült boszorkány?!"

Isteni meglátás, ezt Bridget Jones után úgy hívom: "undercover bitch" megszólalás.

Már megvan, miért irritált a posztoló stílusa.

Így már nekem is lejön!

Palkovics Ede 2009.06.19. 11:13:36

@Frucsasz: az intelligencia nem diploma függő. Az élethez sem kell diploma, csak józan ész. Az hogy százezreket költ a postoló (még jó hogy válság van), csak annyi, hogy kompenzál valami hiányt az életéből.

daat 2009.06.19. 11:14:12

@pamutmacska: Az utolsó mondatra. Szerintem nem úgy gondolta, pusztán a hisztivel másképp nem tudta kifejezni. Sajnos attól,hogy cicit ad a gyereknek, még nem lesz jó anya,csak ő úgy gondolja. :)

bekbórd! 2009.06.19. 11:14:28

Legközelebb vidd el a szomszéd gyereket is, úgy biztos 2 kaja JÁR! Persze azt ne etesd meg, majd ad neki otthon az anyja.

kispista 2009.06.19. 11:25:30

Idióta posztoló! Állítólag bunkók vele az ikeás dolgozók, de ahelyett, hogy kijött volna az áruházból, még elkölt 50 e ft-ot, majd jön a homárra rinyálni! AZ ilyenre mit lehet mondani?

daat 2009.06.19. 11:26:00

Ááá, most fogtam fel,hogy a kajánál kezdett. Ezek szerint a kocsi, az babakocsi volt. Akkor ha esetleg gyerek belerak a kocsiba és úgy kéred el a kaját? Akkor van egy szabad kezed. Nem túl nagy probléma.. Egyébként tényleg elmentél az Ikeába vásárolni úgy,hogy előtte nem etetted meg a gyereket és rögtön kajával kellett kezdened? Szánalmas.
Ja és ha jól veszem ki, akkor miután nem kapott bébikaját, még mentél egy kört az áruházban, bevásároltál és csak utána etetted meg????

Frucsasz 2009.06.19. 11:27:21

@Palkovics Ede: nem az intelligenciára értettem :) Csak kétféle posztba burkolt dicsekvést szoktam látni: az "én diplomás ember vagyok" és az "én évente százezreket hagyok itt-ott" kategóriát. Gondoltam, megadom a teret, hogy az első kategóriában is fényezze magát. :)

bodonmaria 2009.06.19. 11:29:12

Szóval.
Fél éves (azaz 6 hónapos) gyereket NEM viszünk bevásárlóközpontba, IKEA-ba, stb helyekre egyedül. Csak ha van egy kíséret, de akkor sem jó program egy CSECSEMŐNEK.
Fél éves gyereknek üveges kaja??? Hoppá. Hamár 6 hónaposan elkezdik a hozzáetetést, akkor miért nem az anyukája készít neki valamit otthon??
Én csodálkozom, hogy számára 50 ezer forintot csak úgy ki lehet dobni egy kisgyeekes anyukának...
És még az is ott áll, hogy többet szokott költeni. Jézus. Akkor meg miért kell az ingyenes gyermekétel??

Ez a cikk szerintem nem valós személyt takar, hanem valamiféle provokáció.

gof 2009.06.19. 11:30:07

A postoló közepesen gyökér és nagyképű, az IKEA meg kezd befürödni ezzel a Family-s meg népkonyha árszinvonalú húzásokkal. A személyzet és a kulturált vásárlók azért idegesek, mert nem ahhoz vannak szokva, hogy szociális étkezdét üzemeltet az áruház. Televan az étterem prolikkal meg nyuggerekkel, akik családostul/csoportosan vesznek egy poharat/bögrét, oszt' gondolják, hogy jól kiisszák az IKEÁ-t a vagyonából. Tehát nem azzal van a baj, ha valaki 200 Ft-ért kétszer csapol abból a középszar üdítőből, vagy ha az ebéde mellé kér ingyen kávét...Amúgy mi lesz itt, amikor majd 7-kor nyitnak a Family-seknek és 10 Ft lesz a reggeli. Asszem a vezetés helyében már most megrendelném a sündörséget.

panka 2009.06.19. 11:31:48

Én is el szoktam fogadni az ingyen babakaját, azért van. Csak én simán el tudom navigálni a mikróig, még akkor is, ha a gyerek a karomon ül. Aki évente sok százezret hagy az ikában, az tudja, hogy direkt erre a célra van tálcatologató kiskocsi. Nem értem, mi itt a baj. Meg azt se értem, hogy ha valaki vett egy pohár üdítőt, az miért gondolja, hogy a kávé meg a tea is benne van az árban.

Sákif za morro? 2009.06.19. 11:31:51

Van egy kis demcsák utóíze a cikknek. Véleményem szerint a hölgy egy nagyképű, idióta, elkényeztetett picsa.

daat 2009.06.19. 11:32:32

@Izmir: Az én fiam fiatalabb, de ő kifejezetten élvezi az ilyen helyeket, a sok sok lámpa miatt. Egy csillár nagyon érdekes tud lenni, ott meg jó sok fényforrás van :)
Viszont lehet ésszel csinálni a dolgokat...

Sákif za morro? 2009.06.19. 11:33:03

A papaszobában amúgy asszem én is megszoptattam volna a kedves anyukát. :-D

bodonmaria 2009.06.19. 11:36:44

@daat: Én nem szeretem még a nagyobb gyermekemet sem ilyen helyekre vinni.
De mindenki más.
A bébiételt nem értem, meg a kidobott 50 ezer forintot.
De jó neki, hogy 50 ezer forintot ki tud dobni...

Nógrádi Robogós 2009.06.19. 11:39:11

hová tűnt vinyetta? :DDD
szorította már a szopóálarc?

daat 2009.06.19. 11:39:51

@Izmir: Én is max. 1 órát töltök vele ilyen helyen,ami Ikeában elég izgalmas. Rendszeres programnak valóban nem ajánlott.

Etelka a tapír 2009.06.19. 11:40:46

Évi több százezret költ az IKEÁban?
Ki a faxom ez?
A Sarka Kata?

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.06.19. 11:42:13

posztolót vascsővel leselejtezni!
férjét szintén!
gyereket normális, tisztességes nevelőszülőkhöz adni, hogy faragjanak majd belőle embert!

bodonmaria 2009.06.19. 11:42:23

@Isaura: És a bébiétel egy CSECSEMŐNEK??
Nekem az Anyukám azt tanította, hogy ÉN MAGAM készítsem el az ennivalót a kisbabámnak. Én soha nem vettem ilyesmit. Még ha ingyen van, akkor sem adnám a kisbabámnak.
Egy főttkrumpli+répa és kész.
Jaj. Nagyon zavaros ez a történet

Labancz 2009.06.19. 11:47:25

Ostoba HP. Ráadásul sz@rrágó! Megölné apját - anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján.
Vascsövet neki!

Isaura 2009.06.19. 11:48:37

@Izmir: Én már ott leakadtam, hogy ennyi idős gyereket elvinni "soppingolni", ráadásul anélkül, hogy nem etetem meg előtte. Majd viszem gyárilag ugye a kaját, de elkérem a bébiételt... Az már csak hab a tortán, hogy anyatej helyett bébiételt akart neki adni. Közben meg azt írja, hogy az anyatej a normális... télleg zavaros.

Sajnos mamapicilányának igaza lehet, ez egy egyszerű HP.

bodonmaria 2009.06.19. 11:48:47

Én hiszek ebben a szép mondásban:
" Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten"
Nekem az életben ez a mondás vezérli minden cselekedetemet és szinte mindig "beválik".
És van még egy mondás, ami szintén az emberekhez való viszonyomat koordinálja:
"Mosolyogj, a Világ is visszamosolyog"

Csak azért megjegyzem ami engem illet. Nekem SOHA nem volt semmiféle kommunikációs problémám az IKEA-ban senkivel sem.

cbc 2009.06.19. 11:49:51

Ha éppen az unalomból kommentelők között van érdeklődés, akkor szeretnék néhány tévhitet eloszlatni.

1. "Jár". Szeretnék eloszlani egy tévedést: NEM JÁR! Ha veszel valamit ezeket az "ingyen" termékeket ugyanúgy kifizeted, csak közvetve, lehet nem pont akkor, hanem egy másik alkalommal, vagy már korábban kifzetted, vagy majd később fogod. Az egész azért van, hogy növekedjen a vásárló komfortérzete, sok időt töltsön az áruházban, hátha akkor is megtetszik valami, ha csak az ingyen pelenkáért jött be. (És általában bejön).

Az IKEA egy elég profi koncepció mentén sugall otthonsságérzést. Berendezett szobák, étterem (színvonala tényleg gyengébb mostanában), babaszoba, játszóház, stb - érezd otthon magad és vásárolj. Ez meg is történik, mivel annyira nincsenek központi helyen az áruházak (talán csak az Örs), de külföldön sem, hogy csak úgy megérje bemenni kávét inni.

Az ingyenkávét, ingyenszatyrot, pelenkát már rég kifizetted a sokkal értékesebb személyes adataiddal amit megadtál a Family kártya igénylésénél, vagy éppen kifizetted a 6.000 forintos komód megvásárlásakor, aminek anyag és gyártási értéke olyan 1500-2000 Ft lehet.

Kifizetted az ingyenpelenkát azzal, hogy minden darabokban van, és Te rakod össze otthon, hogy sok termék annyira olcsó, hogy ha tönkremegy, akkor sem viszed már vissza, hogy 60-70%-os áron megveszed az FYND-ben található holmit, amit amúgy a szemétbe kellene dobni.

Kifizetted a bébiételt azzal, hogy valószínűleg magadnak is veszel valamit, például üdítőt kétszázakárhány forintért, aminek költsége olyan 5 Ft lehet.

Kifizetted az ingyen kávét azzal, hogy hajlandó vagy kimenni a város szélére, így sokkal olcsóbban lehetett telket venni.

Kifizetted a második üdítőtöltést azzal, hogy hajlandó vagy keresztbemenni az áruházon ahol jól irányzott impulzustermékek vannak elédrakva, és valószínűleg veszel belőle, mivel az áruházat nem lehet csak úgy átszelni.

Kifizetted az ingyen pisilést azzal, hogy megveszed a 34.000 forintos ágyat, ami valójában 120.000 forint, mert akkor már rácsot és matracot is ott veszel bele, az pedig már nem olyan jó árú.

Úgyhogy szeretnék eloszlatni egy nagyon nagy félreértést: a kereskedelemben SEMMI nincs ingyen és SEMMI sem jár. Adhat valamit egy kereskedő látszólag ingyen a forgalom, az elégedettség növelése érdekében, de ezt máshol vissza is veszi. Mint tudjuk: nincs ingyenebéd.

bodonmaria 2009.06.19. 11:49:52

@Isaura: Látod, erre én nem is gondoltam. Igazad van!

Labancz 2009.06.19. 11:58:51

@cbc: Teljesen igazad van! A gond az, hogy jó néhányan ezt nem látják be, így aztán jól felháborodnak.

talpi 2009.06.19. 12:00:16

Én csak azt nem értem ha szopik még a gyerek és éhes, az anyjának van teje, miért nem szoptatni akarja helyből? Mi a túrónak a bébiétel? Addig a tej is jó neki amíg hazaérnek.
Ja hogy ingyé van a bébiétel?
A másik. Nem vágnék fel az IKEA-ban elköltött pénzemre, mert a Lajtán túl az IKEA a szegényebb néprétegek áruháza. Az igazán igényesek ott sem ott vásárolnak.

EÖ (törölt) 2009.06.19. 12:00:34

@cbc: nem teljesen így van ez.

felhívom az asztalost, hogy kéne egy asztal, azt mondja, menjek el ak IKEÁ-ba és vegyem meg 20.000 ért, mert neki ugyanaz az anyag legalább 24000 ben van, és még erre jön a munka
vagy csinálták e cégnél a korlátot üvegből, kellene egy üvegvitrin a bejárathoz, kérdezem a palit mennyiért csinálja meg, azt mondja IKEÁ-ban 20000 vegyem meg ott, mert nála legalább 50000 lenne ugyanaz
a nagy tétel miatt az IKEA nagyon is olcsó

ami pedig az összeszerelést illeti, bevalottan azért olcsóbb az IKEA, mert nem fizeted ki az összeszerelést
nagy részét haza se tudnám vinni, ha nem lenne lapraszerelt
egyébként is amikor mész az M7-en, eldöntheted, hogy összeszerelt bútort szeretnél-e, ha igen letérsz balra, ha nem letérsz jobbra

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.06.19. 12:03:55

gratulálok a aparszt hozzászólásokhoz... azért annak érdekes szociálpszichológiai vetülete van, hogy hányan akadtatok fenn az elköltött pénzen. Egy átlagos bérrel is el lehet enynit simán költeni ott, mert vannak jó ár/érték arányú dolgaik.
A lényege a postnak, hogy megint egy egyébként európai színvonalú szolgáltatásokkal rendelkező cég áruházából hogyan lesz ingyenélők tanyája.
Szerintem magyarországon (de a kommentekből ítélve sehol a világon) nem szabad ingyen adni semmit. A repetázókat meg be kell kalkulálni az árakba, ha már ilyen jófej akar lenni egy cég.
Akár úgy is, hogy egy lefogyasztható kuponnal a kezében térjen be az étterembe.
Szervezettség, ésszerűség és ami nem kerül semmibe a jó modor, a figyelmesség. Persze az belülről meg a nevelésből ered. (lsd a kedves kommenteket)
Ezért nem járok már én sem arra, csak célirányosan pályarekordra hajtva.
(egyébként vidékiként azt hittem ez egy világváros, hát...alig várom, hogy a párom végezzen. Aki nem bunkó, nem inge, de van még hová fejlődnie ennek a városnak.)

pingpong 2009.06.19. 12:05:15

@Etelka a tapír: Sarka Kata tuti nem ott vásárol :)

papugaja 2009.06.19. 12:07:54

Baszki, ezt miattam vezették be. Én jártam rá sáskaként az ingyen bébikajára, meg ittam kávé után teát is minden IKEÁs kirándulásom alkalmával.
Tuti!

cbc 2009.06.19. 12:07:59

"felhívom az asztalost, hogy kéne egy asztal, azt mondja, menjek el ak IKEÁ-ba és vegyem meg 20.000 ért, mert neki ugyanaz az anyag legalább 24000 ben van, és még erre jön a munka"

Ez teljesen igaz, egy-egy munkaért nem éri meg neki. De elhiheted, ha 25 db asztalt kértél volna, már nem küld el az IKEA-ba. És biztos lehetsz benne, hogy Te többért veszed meg, mint amennyibe az IKEA-nak kerül. :)

EÖ (törölt) 2009.06.19. 12:08:45

@Egyéves Önkéntes: úristen mennyi hiba, lyavíccsátok ki, lécci

EÖ (törölt) 2009.06.19. 12:09:49

@cbc: de nekem nem 25 asztal kell, hanem egy
tudom, hogy nyer rajtam, de kit érdekel, nem a máltai szeretetszolgálathoz megyek, hanem egy kapitalista bútorboltba

bodonmaria 2009.06.19. 12:11:00

@floorwalker:
Megkérdezhetem, hogy ma Magyarországon mi számít átlagbérnek, amibő ott 50 ezer forintot simán el lehet költeni??
Csak érdekel.
Mert pl. egy bölcsödei dolgozó 65 ezer forintot VISZ HAZA.
Akkor az már kiesett a kategóriából.

Énbiz' · http://nemcsalokadot.blogspot.com/ 2009.06.19. 12:12:34

@cbc: Ott van a pont...
Igen korrekt és valós meglátás.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 12:16:40

@Nógrádi Robogós: mivan, téged is a www-szanalmas.hu-ról szalajtottak? Na tűnés vissza! :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 12:20:34

@flm: Mivan, te talán nem szereted a hazádat? Büszke lehetsz nagadra...

varvizib 2009.06.19. 12:26:35

A pitiánerség és a tapló hozzáállás nem kifizetődő, még rövid távon sem.

A kereskedők Magyarországon szeretnek a saját kárukon tanulni.

Még szerencse, hogy a vásárlók is széthúznak annyira, hogy azt tehessenek velük amit akarnak.

flm 2009.06.19. 12:27:01

@winyetta: en igen,ellentetben veled,nem en voltam az aki mas magyarsagat elöhozta!!bevallhatod ,nem szegyen az, probalkoztal kulföldön,de sikertelen lettel,volt visszaut:)

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.06.19. 12:28:52

@Izmir: hát az a legalja, szar bér :(
átlagbér sztem 120, a postoló csak anynit írt h aznap 50et hagyott ott ill pár száz ezret már otthagyott.
Mi bútorozotlan albiba mentünk kellett ,ár egy normális ágy, gardrób, pár polc, egy komód is jött. Már 100e. (Egy fiatal pár simán elkölthet félmillát is, ha tud.)
Ha a párja és/vagy ő megdolgoztak azért a pénzért, ahdd költse már el arra amire akarja.
A poszt lényege a dolgozói frusztráció és az egy kalap alá vétel. Ha a vevőnek szüksége van arra a kupakra, és még kéri is, akkor ne higgyék már azt, hogy ingyenélő. Változtasson a cég, jelezze a főnökeinek, hogy mit tapasztalt a munkája során. A vevő maradjon vevő. Respect.

bodonmaria 2009.06.19. 12:31:32

Én még mindig "floorwalker" válaszát várom arra vonatkozóan, hogy mi az az átlagbér ma ITT, amivel az ember leánya megengedheti magának hogy egy NAPON 50 ezer forintot csak úgy kidobjon...

bodonmaria 2009.06.19. 12:33:10

@floorwalker: 120ezer nettó vagy brutto??

Bit Rot 2009.06.19. 12:37:23

Gáz a posztoló, ezért tart itt magyarország.

Minden kell, de csak azért, mert ingyen van, utána meg megy a kukába.

Az IKEA is gáz, alkalmazkodni kellene a helyi viszonyokhoz.

Rá Dios 2009.06.19. 12:41:27

Az IKEA lehet, hogy svéd, de ez itt nem Svédország. Minden, de minden másként van, mint ott (jártam arra, tudom).
A kedvezmények mértéktelen vagy éppen kizárólagos igénybevételére utazó potyázók (akik ingyen TB-n, lopott kábeltv csatlakozáson, áramon, bliccelt jegyen, ingyen felsőoktatáson, ÁFÁS- s számlára vett reggeli zsemlén, de be nem fizettt adón szocializálódtak) felborítanak minden ésszerű kalkulációt. Ingyen kávé az ebéd mellé? Még mit nem! Csak a kávé kell! Abból viszont egy bögrébe sok és sokszor. A vásárolt ebéd mellé nem tudtam hozzáférni a kávéaautomatáéhoz, annyian voltak. Svéd kaja akció? 100 forintért, ötöd-hetedáron adott húsgombockák? Csak azt, mindenki más meg várja meg az akció végét...Elmegy az ember kedve a remek ötlet hazai megvalósítása láttán...

panka 2009.06.19. 12:41:28

Amúgy ha már ikea, szerintem inkább azon kéne hőbörögni, hogy a family kártyás éttermi kedvezmények pont a hétvégéken nem érvényesek, amikor együtt tud lenni a family.

Palkovics Ede 2009.06.19. 12:42:22

@Frucsasz: jéééé, tényleg.:D Micsoda észrevétel!:D Azért jöhetne egy harmadik is, mert nem szeretem a kettőséget.:D (vagy a diplomás pénzszóró:))

Börönd Ödön 2009.06.19. 12:43:31

Aki szidja a posztolot ahelyett hogy felhaborodna a "szolgaltato" viselkedesen, az beszükült nyomorek, aki meg nem tapasztalta meg mit jelent a szolgaltatas "mint olyan" kulturorszagokban es normalisnak tartja ezt mert meg nem latott mast eleteben. Gyerekkel meg azert megy valaki bevasarloközpontba, mert nem tudja kire hagyni. Lehet erre felhaborodni, de inkabb tagitsatok a latokörötöket, legyenek elvarasaitok mint vevö es kötelessegtudatotok mint szolgaltato. Ha meg jar valami akkor jar. Ha a kupakot akarom a bebietelhez akkor az elado adja oda es hozza hajoljon olyan melyre hogy ha egy lepest elörelep akkor mar a farkamat szopja, es csokolja meg a seggem amiert nala vasarolok. Lehet erre anyazni, de szarom le magasrol.

Palkovics Ede 2009.06.19. 12:44:06

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: jó, hogy szólsz, gyorsan beírom a nyeremény laptopba!:)

bodonmaria 2009.06.19. 12:53:59

@Börönd Ödön: Ha a bébiételt a fémkupakkal együtt ha beteszed az IKEA mikrojába melegíteni, az olyan szép művelet, hogy csak na! Szikrázó és maradandó élményt nyújt!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 12:55:20

@flm: demokratikus jogod azt hinni, amit csak akarsz, spori. ;-)

Én inkább úgy jellemezném hazatérésem indokát, hogy amikor már mindent elértem, amit akartam, elveszítette számomra az érdekességét a dolog. Amúgy meg igazad van, külföldön nem voltam olyan sikeres, mint itthon, hiszen már ott tartok, hogy egész nap csak lebzselek és a homárt olvasom/kommentelem, na meg persze százezreket költök az Ikeában, amíg te szerencsétlen húzod az igát. Sajnállak is érte, de tényleg. No de látod, ezt mind annak köszönhetem, hogy "kűfődön vótam" na. Te is kipróbálhatnád. Ajánlanám pl. Tádzsikisztánt, de tkp. neked bármelyik "isztán"-ra végződő ország megfelelne, kivéve Magyarisztánt, itt van mire panaszkodni és irigykedni. :-)

TuskóHopkins 2009.06.19. 12:56:09

@Börönd Ödön:
Kíváló stílus. Gratulálok.
Szerintem te a Gundelben is lángost rendelnél, mert annyira öntudatos fogyasztó vagy, hogy neked mindig igazad kell, hogy legyen.

"Ha a kupakot akarom a bebietelhez akkor az elado adja oda..."
És mi van, ha nem adhatja oda, mert elő van neki írva, hogy nem adhatja oda?

Palkovics Ede 2009.06.19. 12:57:37

@Börönd Ödön: hú mennyi beszükült nyomorék! Javaslom tágítsd a látókörödet te is más témakörökben. Pl. elfogadás, szeretet, elfogulatlanság, nem ítélkezés stb. területeken. A posztolót nem szidják (hol olvastad?), maximum minősítik. Előbb uralkodj az indulataidon, aztán lásd reálisan a világot...Nah, ezért tart itt ez az ország.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 13:00:52

@Rá Dios: Van benne valami, amit mondasz, de én nem vagyok benne teljesen biztos, hogy amiket leírtál, az feltétlenül az EGYÉNEKET, azaz a 'kisembereket' jellemzi. Szerintem feljebb kéne elkezdeni a rendrakást, mert amíg egy országban azt látja az ember, hogy az országot irányító... hmm, nincs jobb szó és a rablót nem akarom használni, még meg találok sérteni vele valakit... szóval az országot irányító politikusok pofátlanul és szemérmetlenül lophatnak, csalhatnak és hazudhatnak, nos, addig szerintem ne várj semmilyen változást a nép hozzáállásában. Amúgy meg talán már az sem használna, ha végletekig becsületes és korrekt politikusaink lennének, mert ez már részévé vált a mindennapi megélhetésnek: akik havi 80 ezerből élnek meg, ott próbálnak megspórolni valamit, ahol csak lehet.

tanita · http://ingyenholmik.blog.hu 2009.06.19. 13:03:27

"Kicsit kevesbbet költöttem, mint szoktam, mert a gyerek nyűgös lett, de a több, mint 50 ezer kidobott pénz után kapott tiszta pelust és cicit a Mama-szobában, így megnyugodva jöttünk haza."
"Évi több száz ezret költök az Ikeában, nem szorultam eddig rá semmire, de ha szívesen adnak valamit örültem neki nagyon és szívesen mentem vissza."

Úgy érzem, a kedves postoló nem szorul rá az ingyen bébiételre és pelenkára. Aztán meg ha megkapja, kihajítja a kukába. Szép, mondhatom...

Symbian 2009.06.19. 13:04:25

Tipikus idióta: csak az ingyenes babaételt kéri:) hülye. Szerinted egy baszott nagy máltai kereszt van a kék-sárga bódé elején? Nem jótékonysági szolgálat ez kedves, hanem kőkemény üzlet. Ingyen dolgokért nem oda kell menni. Ráadásul korrekt áron, korrekt kaját osztanak, te megebédelhettél volna, a gyerkőcnek meg főzzél, ne a szaros babaételekkel tömd szerencsétlent.

moli 2009.06.19. 13:04:31

@talpi: """a Lajtán túl az IKEA a szegényebb néprétegek áruháza."""

Ez NEM igaz.

2009.06.19. 13:06:23

aha, nekem is eléggé felkészületlen hisztigépnek tűnik a posztoló. gyerekkel megyek ikejjázni, de nem viszek semmit magammal, mermajdottúgyismindentadanak...ja..vagy nem...:)

Trackback 2009.06.19. 13:07:01

"Kicsit kevesebbet költöttem, mint szoktam, mert a gyerek nyűgös lett, de a több, mint 50 ezer kidobott pénz után..."

oh, te szegény pára, hát nem sikerült tartanod a heti átlagot, és elverni kétszázezret fröccsentet műanyag sjörkmann poháralátétre meg sfindljumerr lábtörlőre, bruhahaha...??
:(

mühühühü, mi lesz mostan itten kérem?
:(

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 13:09:24

@Symbian: Hááát... Ez necces, mivel az asszonynak eddig minden gyermekorvos aztat találta volt mondani, hogy a bébiételek sokkal egészségesebbek, mint az otthon kotyvasztott dolgok, mert egyrészt a gyártási technológia (hű, imádom ezt a szót :) ) biztosítja, hogy nem kerülhetnek bele a bébipapiba egészségre ártalmas baktériumok, plusz nem kell a kölyköt mindenféle vitaminos pirulákkal meg egyéb szarságokkal tömködni, mert a bébiételek mindezt tartalmazzák. Te jössz. ;-)

Palkovics Ede 2009.06.19. 13:09:34

@winyetta: igen, fejétől bűzlik a hal, és ez minden államban érvényes, valahol bíza' pozitívan. Ha lennének új politikusaink, azok is nagy valószínűséggel megrészegülnének. Ezért nekünk kisembereknek kellene jó példával járni, máshogy hozzáállni alapon, (pl. nem politizálni) és a sok kicsi, sokra megy elv alapján talán billenne a mérleg. Én már elkezdtem.

bébarabás 2009.06.19. 13:13:26

Mi az istent lehet több százezerért venni az ikeában egy évben??? Megaszánalom.

Walter Melone (törölt) 2009.06.19. 13:16:12

nos igen, az IKEA nincs felkészülve a haszonleső parasztokra. Én a helyükben hagynám ezeket az akciókat a fenébe. A kedves anyuka meg majd elmegy a Tescóba bébiételt venni, úgy is az való neki...

flm 2009.06.19. 13:20:29

@winyetta: Ha arra celzol miert is vagyok a gep elött munkaidöben - mint vilagotjart sikeres ember tudnod kellene,ma Finnorszagban (Juhannus) unnep van, Svedorszagban (Midsommer).Latod öcsem beleestel sokak hibajaba, ne masok zsebebe turkalj,ki miert es mikor mit tesz,probalj sikeres lenni es nem irigy,ennyit erröl a temarol.

Symbian 2009.06.19. 13:23:26

@winyetta: hááát.. visszakérdezek: te mit ennél szívesebben: a frissen/otthon készített lecsót, vagy a polcról lehalászott konzerv lecsót? Én az elsőt.

Gyártási technológia "HPCCPAPSPA", aranyos, de sokszor a nagy gyártók eljárási rendjére van szabva, és nem is a minőséget, hanem a gyártási folyamat ellenőrizhetőségét garantálja..

Soha nem fogom elhinni, hogy valami adalék nélkül több évig is eláll. Sajnos nem megy.

Kellő mennyiségű vitamint meglétét is inkább a friss zöldség-gyümölcshöz tenném. A bébiételbe azért kell tenni, mert különben nincs benne szar se.

Persze az alap, hogy otthon nem szétfőzzük az ételt, de ezek részletkérdések. És a mosogatás sem ördögi dolog, csak tudni kell, hogyan pusztulnak el a bacik. Amúgy pedig a teljesen steril környezet nem jó a gyereknek.

Szerintem.

Isaura 2009.06.19. 13:25:12

@winyetta: Téged vitaminos pirulákkal tömködtek? Meg szarságokkal? Vagy édesanyád főzött neked, esetleg?
Ha csak a te igazságod létezne, akkor a szüleink már rég kihaltak volna, vagy nyomorékok lennének, meg állandóan betegek.

pógi 2009.06.19. 13:28:19

rohadt szemét multi, nem tiszteli, ha valaki anyuka és potyázni akar (mert neki jár)
én is bementem a múltkor, már majdnem elköltöttem pár százezer forintot, de kotornom kellett kifele, mert lejárt az ingyenes óra...

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 13:28:35

Ha jól tudom az IKEA Áruházakban van mikro a babaétel melegítéséhez, van kis műanyagtálka odarakva és gyerekétkészlet is (műanyag kanál, kés, villa). A kicsiknek van babaszék - ahova addig teheted, míg melegítesz - vagy esetleg bekötve hagyod a babakocsiban.

Na én kapásból ezt a részét nem értem a problémának, hogy miért kellett kidobni ha nem volt kupakja a kajának.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 13:30:12

@flm: Előszörre csak röhögni tudtam a válaszodon, de természetesen megtisztelő, hogy szántál rám az idődből. :-)

Ami az ünnepeket illeti: igen, tisztában vagyok vele, tekintve hogy életem párja történetesen svéd, így volt lehetőségem kikupálódni e témakörben. ;-)

Irigykedésre, hála az égnek, nincs okom, nem is hinném, hogy lesz. Nem turkáltam én senkinek a zsebében, tele van az enyém is, még ha akarnék sem tudnék többet begyömöszölni oda. Ez picit öntelten hangzik, de úgy látom, hogy neked erre van szükséged, hogy még tovább pumpálhasd magad. :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 13:31:15

@Isaura: Na megjött a blog esze. Isten hozott. :-)

m_trillian 2009.06.19. 13:34:32

csatlakozom jokkmokkhoz :-)

mert a hormonok/kialvatlanság/stb. nagyon megviccelik ám az amúgy normális némbereket is - saját tapasztalatból mondom :-)

Isaura 2009.06.19. 13:35:11

@winyetta: Köszönöm megtisztelő bókodat. Megjegyezném halkan, az ÉSZ már rég IDERAGADT a blogra, kedves winyetta...

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.19. 13:36:51

Azért az írásban van egy jó nagy adag szerencsétlen toszakodás, már bocs. Fél éves gyerek hordozóban/babakocsiban fekszik/ül. Emellé nehogymár ne legyen egy szabad kéz, mert összeröhögöm magam. Más ezt a menetet lezongorázza még plusz 1-2-3 gyerekkel és nem nyög ennyit. Ne menj a féléveseddel egyedül IKEA-bóklászni, nem létszükség, ha ennyire szerencsétlen vagy.
A többi persze az IKEA részéről elég gáz, ezt nem vitatom.

C. R . M · http://siebel-crm.blog.hu 2009.06.19. 13:38:56

nem értem, gyereket be a bevásárlókocsiba és no para..

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 13:39:29

@Cyr:
Látom te is észrevetted a kínos pontokat :)))

potrzebie 2009.06.19. 13:41:10

@winyetta: szerintem te svédországban max elmegyógyintézetben lehettél ápolt

Mert ekkora egy tapintatlan ökröt, mint te vagy, az blog még nem hordott a hátán.

Nagyon menő vagy, hogy külföldön jártál, meg hogy megengedheted magadnak az ikeát!

Te egy igazi hős vagy! csak az a kár, hogy nem maradtál kinn.

Ha a szánalmas pont hu-val akarsz nekem is visszavágni, akkor tedd meg, megint jót röhögök rajtad!

svéd köcsög

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.06.19. 13:45:22

Deacthlon, tegnap délelőtt:

"Jólöltözött, pénzes" anyuka kiabál a pénztárnál kígyózó sorból, a békatalpak között válogató kisfiainak (a távolság cirka 10-15 m):

- Zolika, milyen szemüveget is vettünk, amikor Hawaiin búvárkodtunk?!

Többen összegörnyedtek az elfojtott röhögéstől.

EÖ (törölt) 2009.06.19. 13:45:36

@winyetta: ez most miért kellett?
vagy ez a svéd folklór része?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.19. 13:46:28

@anyamadár: Hülyéskedsz? Négy gyerekkel visítva röhögök a ezen a rövidtávú szánalom-futamon :)

hubert_1975 2009.06.19. 13:47:33

nekem ebből a postból az jön le, hogy a jó koncepciót is el tudja ronta a tapló, élősködő "vásárló", illetve a magyar dolgozó

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.19. 13:49:10

@templomegere: Kilóg a lóláb. Képtelenség, hogy a gyerkőc mezei Zolika néven futott... :))))

forumuser 2009.06.19. 13:50:48

@winyetta

Azért, gondolom, van különbség az "annyiszor töltök utána, ahányszor kedvem van" meg a "rosszullevésig zabálom magam, a végén már majdnem visszajön, mer ingyér van" illetve a "hozom a dunsztosüveget, teletöltöm és hazaviszem a kabát alatt" között.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 13:52:18

na meg én ezt a pelenka dolgot sem értem...
Most miért kellett az ingyenpelenka?

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.06.19. 13:52:40

@Cyr: most, hogy így felhoztad lehet, hogy mégiscsak Renátó volt... :P

egyébként kivételesen nem "olyanok" voltak...de tényleg nem :P

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 13:55:03

@templomegere: szerintem inkább valami Kevinkére gondolt Cyr. :)

hatR 2009.06.19. 14:02:15

az ikea konyha helyett ajanlanam a kika konyhajat. nekem 1x bejott.

Veg_ 2009.06.19. 14:04:16

Csak láccikbalkánvagyunk, ittenkőamijár, milyenbarmozóknak irom:
Németo. Diákszálló, svédasztalos reggelivel. A magyarok reggelinél kentek maguknak az utra egy, max két szendvicset is, olyan tizórai jelleggel. A csehek is. A lengyelek is. A németek telitöltöttek egy másfél lityis palackot a rostos narancslével, kentek magunak ugy 8-10 szenyát az utra, és "persze" tettek mellé 3-4 paradicsomot vagy paprikát. Mert lehetett. Ennyit a balkánról. Marhák.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 14:07:33

Gabriseszter:
"álapotokkal" - állapotokkal

csak mert zavarja a szemem - bocs.

hatR 2009.06.19. 14:07:39

es a tobbszazezer nem annyira elkepzelhetetlen osszeg, mivel irja hogy gyerekkel volt.
na, a gyerek pont olyan dolog, ami elott rengeteget lehet vasarolni az ikeaban. + ha esetleg a gyerek miatt esetleg egy nagyobb lakasba koltozes is volt, akkor meg talan a milliot is ellehet kolteni. butorra, miegymasra. ebbe belegondolt valaki mielott elkezdett ertetelenkedni?

Walter Melone (törölt) 2009.06.19. 14:08:10

"gondoltam még a tömeg előtt a konyhán kezdek és veszek valami kaját, nos, nem volt semmi izgi"

Mégis, mire számított? Ha olyan gyakorlott IKEA vásárló, mint amilyennek mondja magát, akkor már kívülről kellene fújnia az étlapot...

Sztem simán csak beszaladt az ingyenes bébiételért, mint ahogy szokott, amikor itt jár.

Szánalmas.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.06.19. 14:13:43

@Izmir...ne csúsztass, honnan tudod, hogy azt az 50et menyni idő alatt szedi össze? Egy szóval sem írta, hogy a ahvi jövedelméből költött annyit.
Egyébként meg ha többszázezret hagy ott vagy 200 forintot, a lényeg a szolgáltatás minősége. A posztoló az én szövegértelmezésem szerint az kéri ki magának, hogy hogyan bántak vele. Hogy a leírtak szerint egy tehetős, fogyasztani tudó és hajlamos, rmeélhetőleg szorgalmas tagja a társadalomnak és nem csupán heccből tér be egy ingyankajára, hanem mert szeret8ett,) oda járni, ott vásárolni és ha már ott hagyja pénzét, akkor némi emberieséget (meg úgy egyébként ez volna az alap illem is) igazán tapaztalhatna. Szerintem ennyi.
A bérre nettóra gondolok, de azt hiszem, átlagbér alatt te egy matematikai országos átlagra gondolsz, míg én egy létfentartási küszöbre.
Ez megint nem a poszt témája és szintén nem a posztoló vagy te vagy én tehetünk róla, azon túl, hogy kikre szavazunk 4 évente. Ez nem a társadalmi bérvita posztja és nem is fogjuk itt megoldani. Budapesten a korosztályom (30 alulról) átlag 120 körül kap, ennyit hajlandóak adni. Igen, a vidéki bérek gyatrábbak meg úgy általánosan a amgyarországi bérek. Az életkörülmények, szűlói otthon albérlet utazás etc etc megint egy külön téma. Szerintem a poszt a nagybetús SZOLGÁLTATÁSról és a minősg fenntartásáról szól+ a legalapvetőbb emberi tiszteletről. Mert az mindenkinek jár(na) ingyen, nem? Az egyéni frusztrációkat is lehet kezel(tet)ni, nem jó senkinek sem, főleg egy cégnek, ha azok a vásárlókon csapódnak le.
Romlott az étterem minősége, ki kell javítani a hibákat. Utána meg kell nézni, a dolgozó ettől volt e bunkó és erőszakos. Ha igen, viszlát, találjon magához illő foglalkozást. :)

bátor Sir Robin 2009.06.19. 14:18:20

az IKEA kisgyerekes vásárlóihoz való hozzáállása példa értékű Magyarországon. A posztolóról nem írom le a véleményem, mert azt nem tudnám szalonképes állapotban megfogalmazni.

imag 2009.06.19. 14:24:27

Én egy picit félek az Örsi Ikea önkiszolgálójába betérni. Morcosak a pultosok, nem néznek rád szépen, mintha 1985 lenne Csehszlovákiában egy boltban ahol magyarul mertél nejlonzacskót kérni. Ez már régóta így van, minhtha egy másik cég lenne a cégen belül. A sárga pólósok (az áruház többi részén) viszont meglepően ápoltak, nyugodtak és kultúráltak.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:27:15

Pozdorjabolt. Izlestelen butorok, es semmi karakteruk sincs. A konyhajukat meg huzzak le a WC-n, meg egy hot-dogot sem ennek ott.

A dolgozokrol meg annyit: amennyit keresnek ott a penztarosok, ne vard el hogy a te szinteden legyenek. Sajnos sok esetben a foglalkozas egyenes aranyban all a szellemi szinvonallal, es modorral. Nem pejorativ ertelemben mondom, de ez a valosag.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:31:00

Amugy meg en nem vittem/vinnem a csecsemomet az Ikeaba levegoztetni az biztos. Senem bevasarlokozpontba. Ezzel csak jovo fogyasztojat nevelnem.

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 14:31:28

Az Ikea régen jó hely volt, gyerekbarát, de mostanra minden átesett a ló túlsó oldalára. Nem lehet normálisan vásárolni, mert az egész áruházat elözönlötték a babakocsis korzózó anyukák, elférni se lehet tőlük. És teljesen mindegy, hogy milyen időpontban megy az ember.
Én megértem a pénztáros hölyget is, mert ha sok ilyen posztolóhoz hasonló akadékoskodó vásárlóval van dolga, akkor egy idő után minden embernél elszakad a cérna. Ha meg valaki már az épp ideges állapotú pénztároshoz kerül, akkor akár indokolatlan ingerültséget is kaphat.
A kupak elkérése ugye szimplán arra való, hogy az ingyen bébiételt hazavigye valaki. Csak azért adják az eredeti üvegben, mert így higiénikusabb, de akár odapöttyinthetnék egy tányérra is, és akkor min reklamálna a kedves anyuka? :)
Posztoló meg, ha az egy üveg bébiételt, ami mellesleg mindig meglehetősen zselés állagú, vagyis nehezen kilöttyinthető nem tudta elcipelni, akkor hova tette az ötvenezer értékű vásáolt cuccot? Az már elfért a kezében? Vagy a másik kocsit tudta egyszerre tolni a babakocsival?

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 14:33:27

@Matschkássy Lukrécia: Sok "magasan kvalifikált" elme emberi viselkedése sokkal több kritikát érdemel, mint a kevésbé elit foglalkozásúak.

Dé208 2009.06.19. 14:33:56

Elnézést kérek, de a kupakot elkérném, mert hát nem tudok egyszerre egyensúlyozni a gyerekkel, kocsival, meg a kajával a kezemben, legalább az asztalig had jussak le.
Kicsit kevesbbet költöttem, mint szoktam, mert a gyerek nyűgös lett, de a több, mint 50 ezer ki

...szóval a bébikaját nem birja vinni, de 50 ért a sok szart azt igen.

daat 2009.06.19. 14:36:18

@Dé208: Még nem volt nála a cucc. Utána ment be vásárolni az éhes gyerekkel :)

AvgDvl 2009.06.19. 14:36:34

@winyetta: "mivel az asszonynak eddig minden gyermekorvos aztat találta volt mondani, hogy a bébiételek sokkal egészségesebbek, mint az otthon kotyvasztott dolgok..."

Aztán amikor kiment a rendelőből, az asztalra borulva vinnyogva röhögtek a sznob pitchsán :))

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:37:30

@Dr. Jula Watson: meg szerencse, hogy nem vagyunk egyformak. Kepzeld mi lenne akkor....

Tsabi 2009.06.19. 14:39:55

@Veg_: na a volt ndk-sok nem nemetek. bocs, de ez magas labda volt. :)

Tsabi 2009.06.19. 14:42:06

ugy erzem, a kommentelok ket taborra oszlottak, azokra, akik szerint a posztolo egy hulye picsa, meg azokra, akit a masik tabor velemenye kellemetlenul erint szemelyes erintettseg kapcsan :)

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:44:23

A vasarlo holgynek meg sajnalom a gyereket, hogy az Ikea nevu szarhazban levegozteti.

dancegirl26 2009.06.19. 14:47:07

szegény pénzes jól öltözött vásárlók... meg a lazán "50e-t elverek az ikeában,mert unatkozom hölgyike"... nem nyalták ki a seggüket. hogy meg ne sajnáljam mindjárt őket.rohadt potyalesők.

frutella 2009.06.19. 14:47:26

Nem teljesen értem, hogy mi a gond? Egyébként igaza van a pénztárosnak. Az emberek zöme úgy kezeli az önkiszolgálós dolgokat, mintha soha nem evett volna. Annyi ketchupot, majonézt, mustár nyomnak a hot-dogra, hogy a kifli nem is látszik. A legutóbb magam láttam, hogy egy nő még a papírtálcát is telenyomta ketchuppal- oszt vitte haza. Tényleg gáz az egész.
Lehet, hogy kint jól működik, mert mindenki tudja, hogy csak annyit vehet, amennyit kifizetett, de itt nálunk...

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 14:48:54

@Tsabi: Csak az erinti kellemetlenul az ilyen eset, aki tobbszazezret kolt az Ikeanal. Meg matracot se vennek ott. Igenytelen egy ceg.

daat 2009.06.19. 14:55:22

@Matschkássy Lukrécia: Mi köze a pénznek ahhoz,hogy a posztoló egy HP?
Kicsit erőltetettre sikerült a hozzászólás, csak azért,hogy még 1x elmondhasd,hogy milyen szar az Ikea.
Sok embernek jó, rengeteg jó cucc van náluk, és ha ügyes az ember, akkor olcsón. Persze van egy rakat vacak is, de nem kell mindent megvenni.Többek között én is egy ilyen igénytelen ember vagyok.

Tsabi 2009.06.19. 14:55:44

@frutella: hat ja, ez a jo lesz ez meg valamire mentalitas. Egy regebbi munkaadomnal pl. azert lett a negyedeves gyuleseken rantotthus meg toltott gombafejek helyett gulyasleves meg bolonyai, mert azt nehezebb volt a tisztelt kuldottek altal a retikulben hazatranszportalni.

@Walter Melone: koszi :)

_Toto_ 2009.06.19. 14:56:37

Tök jó hogy az étterme miatt szapulják az Ikea-t.
Szerintem a legeslegkorrektebb bútorkereskedő cég az egész magyar piacon, én bútort vásárolni járok oda nem ebédelni, ez az első szempont.
Az étteremüzemeltető cég gondolom valami alvállalkozó a saját alkalmazottaival, persze ez a vevőt nem kell érdekelje.

De ne má' következtetéseket vonjunk le egy egész láncra egy bunkó pénztáros miatt, aki ráadásul nem is a fő profiljában dolgozik a cégnek, és lehet hogy az előtted lévő ötven bunkó vevő idegelt rommá.

Az Ikea saját pénztárosaival (akiknél a bútorért fizetsz) pedig csak nagyon jó tapasztalataim vannak, mindig kézségesek és korrektek, pedig kértem már ÁFA-s számlát a tételek beütése és a számla lezárása után - mosolyogva hívta a főnökét, sztornózták a számlát és a legnagyobb természetességgel kiállította újra mind a kismillió dologról az áfásat.

Lődörgő Hollandi 2009.06.19. 15:12:55

Egyetértek _Toto_-val. Az éttermet valószínûleg kiadták gebinbe valakinek, aki annyi pénzt akar kisajtolni belôle amennyit csak bír.

Hollandiában senkit sem érdekel, hogy valaki 1, 2 vagy 10 pohár üdítôt iszik. Miért? Mert ilyen nagyságrendeknél a pohár mosogatása többe kerül, mint az a lötty amit beleraknak. Az ember, hamegmár kibumlizott az IKEA-ba, akkor csak vesz ezt-azt.

Még valami: minden reggel 9 és 10 között 1 euroért lehet reggelizni. Kávé/tea + süti. Nyitáskor már nyugdíjasok és homeless-ek tömege vár az ajtóban. Megéri? Naná! Nem a kaján van a hangsúly, hanem azon, aki már ottvan többnyire vesz valamit, hameg amúgyis vásárolni akart, akkor legal'bb nem csúcsidôben jön, jobban eloszlik a tömeg.

anyamadár · http://atmenetiallapot.freeblog.hu/ 2009.06.19. 15:26:58


Szomorú - és minősíthetetlen - viselkedésnek tartom ezeket a dolgokat, hogy kecsöpöt visz haza a papírtálcán a kedves vevő, hogy hatszor tölti a kétszer tölthető üdítőt, hogy nyűgös anyuci elviszi az ingyenpelust mert az JÁR. Abban viszont nem hiszek, hogy ez hungarikum lenne és ezért gyanítom, hogy az áruház ezt belekalkulálja előre az áraiba.

Szerintem az a gáz, hogy a pénztáros csinálja a balhét, méghozzá azért, mert ő tartja a kapcsolatot a vevőkkel - akár pofátlanul ingyen bébiételért állított csak be, akár a hattagú családjának vesz ebédet.
Ha ez gondot okoz az áruháznak - akkor állítsanak oda biztonsági őrt vagy tegyék be a pult mögé az italoscsapokat és vegyenek fel valakit aki egész álló nap csak ezt kezeli.

A pénztárosnak az a dolga - az lenne a dolga -, hogy mosolyogjon, hogy türelmesen elmagyarázza a hisztis anyukának, hogy baszki leveszem a fedelet, mert nem arra van, hogy hazavidd, vagy udvariasan megkérdezze, hogy kp vagy kártya?

moli 2009.06.19. 15:29:46

@Veg_: mert a tobbiek vendegek voltak, ezert viselkedtek.

kapuka 2009.06.19. 15:31:39

Hát nem tudom, én ha elindulok valahova a gyerekkel (13 hós), ezek minimum vannak nálam:

1 üveges gyümölcs, 1 üveg bébiétel, 3 libero, 2 textilpelus, pelenkázó alátét, 2 db műanyag kanál, popsitörlő, popsikenőcs, papírtörülköző, előke, üvegben tea, pluszban babavíz is, váltóruha.

Így sosem érhet meglepetés.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 15:35:18

@daat: Igen, ezert szar a magyar ipar, mert te is oda jarsz vasarolni. Kozben meg sir mindenki, hogy milyen szar a helyzet. Ok, okozat. De egyebkent meg igazad van, igen orultem, hogy elmondhattam mennyire xar az Ikea.

NGA 2009.06.19. 15:41:24

@panka:
"Amúgy ha már ikea, szerintem inkább azon kéne hőbörögni, hogy a family kártyás éttermi kedvezmények pont a hétvégéken nem érvényesek, amikor együtt tud lenni a family."

A család menjen el kirándulni, vagy múzeumba, ne az ikeába lófráljanak hétvégén. A nejem egy áruházban dolgozik. 3 hónapja nem volt egy közös teljes hétvégénk, mert vagy szombaton, vagy vasárnap dolgoznia kell. Ez szarabb ügy, mint az ingyen bébiétel, még sem sirunk. Igaz nem is tudunk 50e Ft-ot elkölteni az ikeába, mert az nekünk egy éves spórolás eredménye. Másnak meg csak egy bevásárlás. Mennyit kerehet az, aki éves szinten el tud több százezret költeni az ikeában? És ennek minek az ingyen bébiétel?

badabing 2009.06.19. 15:45:08

a szerzô csupán kifogásolta azt a paraszt kiszolgálást. mint amilyen mindenütt van az országban. a piactól kezdve az étteremig.
senkiházi szarjankók ragulázzák a népet, PORTÁSHATALOM.
ti hol vásároltok, akik az "oda jársz vásárolni"-t commentelitek? Talán a Herman Millerrnél vagy a Terence Conran-ban?

havatlan 2009.06.19. 15:46:49

Miért kell a pelenka és a bébiétel, "csak mert ingyen van"???? Ez a gáz. Mint amikor anno a BMV-n kilószámra hordták haza a prospektusokat a jónépek.

fehér kutya 2009.06.19. 15:51:22

"Évi több száz ezret költök az Ikeában, nem szorultam eddig rá semmire"

jaja, sőt milliókat, jobb években milliárdokat. nagyon menő vagy. Mondjuk, ha még menőbb lennél nem ott vásárolnál, hanem rendes helyen. pláne nem a VIP lófasz akciós napon. Mégkevésbé állnál sorba egy 50 forintos bébi szarért.

Hülye.

daat 2009.06.19. 15:53:31

@Matschkássy Lukrécia: Azért szar a magyar ipar,mert rosszak a szakemberek és drágán dolgoznak. Nem sok köze van hozzá az én ikeás vásárlásomhoz. Ha olcsóbb és jobb, akkor azt veszem, te meg lehetsz öntudatos és fizess többet.

Szelid sunmalac 2009.06.19. 15:58:53

@havatlan: BNV....vagy BMW...BMV-rol nem tudok.

Amugy occso helyen senki ne varjon otcsillagos kiszolgalast. Ha meg azt var, akkor azert altalaban fizetni is kell...

Engem speciel (bar ez az en hulyesegem, tudom) ez akismamas modorossag bosszant: "kap cicit". Miert nem lehet tejnek nevezni?

daat 2009.06.19. 16:00:33

@Szelid sunmalac: A szoptatós anyák min.90% ezt mondja. Tényleg a te "hülyeséged"! :)

Szelid sunmalac 2009.06.19. 16:07:02

@daat: Tudom, tudom, de akkor is bosszant! Csak azert mert sokan hasznaljak, meg lehet hulyeseg. A "pocaklako"-t is sokan hasznaljak azta megis mekkora szar!

daat 2009.06.19. 16:09:12

@Szelid sunmalac: Szerintem ha érintett az ember, akkor aranyos, de ez nzőpont kérdése.

fehér kutya 2009.06.19. 16:11:55

@winyetta: veled mi van barátom?
Nem lehet többet beletömni a zsebedbe? Kinnt nem voltam annyira sikeres mint itthon? Mii?

Te agyhalott vagy?

Ki ír le ilyet?

Értsd:
A feketemosogató hazatér...

Szelid sunmalac 2009.06.19. 16:12:15

@daat: Marmint anya vagy gyereke? A "megszoptatom a gyerekem, mert ehes" kifejezes miert nem jo? Tul profan, esetleg nehe kimondani? Mert ha a gyereket becezi amikor hozzabeszel, meg megertem. Tenyleg. De felnott ember masik felnottekhez miert becezve gyerek modon beszel? Csak mert megszokta es nem tud valtani? Akkor most otthon utasitgassak en is mindenkit, csak mert megszoktam?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.19. 16:16:07

@kapuka: ... és ha majd nem egy, hanem 2-3 gyerekkel teszed a köröket, hidd el nekem, ennél jóval kevesebbet fogsz bepakolni, mert rájössz arra, hogy

1. Meglepetések úgyis érhetnek gyerekkel, akkor is, ha komplett hűtőt-ruhásszekrényt-gyógyszerládát cígölsz magaddal
2. Ennyi dologra mesze nincs ELENGEDHETETLENÜL szükséged.

És jókat derülsz majd, ha felidézed akkor mostani "mindenregondolok-mindentelteszek" önmagadat.

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 16:18:47

@Szelid sunmalac: és szerinted mi nem szar ebben a kérdéskörben? :)

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 16:20:23

@Cyr: ezzel egyetértek :) Pedig nekem csak 1 gyerekem van.

Színes Géza 2009.06.19. 16:22:41

Nem lehet sikeres aki az IKEA-ban vásárol!

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 16:26:18

@Színes Géza: és aki ilyen kategórikus kijelentéseket tesz, az feltétlenül az :D

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 16:30:21

@AvgDvl: Szerintem ennyire ne kezdj el személyeskedni, mert én is mondhanám azt, hogy anyád egy kurva volt, de mégse teszem... Vedd már magad egy kicsit észre vaze, kilóg a kapa a szád szélén...

rotler 2009.06.19. 16:32:26

Az IKEA-nak sajnos lehet igaza,hogy vásárolj valamit,mert ha megnézed,a "büfé" elött mindig ott lebzselnek a cigányok az ingyen kajáért...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 16:32:35

@potrzebie: Kérdeztem már, hogy a szanalmas.hu-ról szalajtottak-e? Ha nem akkor most pótoltam... Ha én svéd köcsög vagyok, akkor te mi vagy? Tanyasi paraszt? :-) Persze nem gondolom ám én ezt komolyan, valószínűleg te sem, de azért bekaphatod. ;-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 16:35:59

@fehér kutya: mókás, mit dolgozol? Várj, inkább úgy kérdezem, hogy mit szeretnél dolgozni, hogy ennyire kivagy bukva? :-)

Szeretnél te is végre nem 80-ért gürizni éjjel-nappal, mi? Hát hajrá, sok sikert hozzá, bár ilyen arccal nem sok sikert jósolok. :-P

rotler 2009.06.19. 16:37:30

Máshol még arra sem figyelnek,hogy van kisgyerek a világon,a legtöbb helyen még pelenkázó sincs...

fehér kutya 2009.06.19. 16:41:10

@winyetta:
Majd összekapom magam. Lehet kimegyek Svédországba.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 16:45:31

@fehér kutya: Kár lenne, mert a svédek nem értenek magyarul és nem lenne kivel beszélgetned, hamar elunnád magad ott...

fehér kutya 2009.06.19. 16:47:03

@winyetta: te csak tudod.
Még jó hogy te nem unatkoztál, mert a sok mosatlan lefoglalt.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 16:54:58

@fehér kutya: jaja, most szólj hozzá, szar volt, hidd el. Nagyon. Arra vágytam azóta is egyfolytában, hogy a te társaságodban megölhessem ezt a post-ot. :-) De látom, hogy szereted, ha tied az utolsó szó, úgyhogy elsértegethetjük még itt egymást egy darabig, ha gondolod, időmből telik. :-)

fagzal 2009.06.19. 17:08:43

Az az érzésem, hogy a kommenteket igazából egy Word MACRO generálja.

Gyakorlatilag tetszőleges kommentet tetszőleges bejegyzéshez oda lehet tenni - mindig ugyanaz a séma, a végén meg egymás anyázza a szlovák rendszámos/magyar rendszámos/biciklis/autós/külföldre ment/rántotthús-térképes/hülye picsa/hülye picsázós/keveset kereső/sokat kereső/az-ő-autója-benzint-termelő/stb.

Nincs itt válság, ha az embereknek erre van ideje!

AvgDvl 2009.06.19. 17:11:00

@winyetta: szerintem semmi személyeskedés nincs abban, ha leírom, hogy egy fennhéjázó sznob paraszt vagy, aki arra polírozza a bohócot, hogy eltöltött két hetet svédországban - kis táblácskával a mellén: "segíthetek, nagyobb üdítővel kéred-e?" - mivel ez egy általános jelenség: az egész post erről az erősödő demcsákzsuzsaizmusról szól. Csókoltatom a te anyukádat is.

Widár 2009.06.19. 17:18:54

Gyermekes szülők javítsanak ki, ha tévedek, de nem alaphelyzet, hogy éhes gyerekkel nem indulok el otthonról?

Vagy miért kellett az Ikeába érkezés után rögtön rábukni az ingyencuccra?
Egyértelmű, hogy potyalesni ment oda nem 50 ezret elszórni

pamutmacska 2009.06.19. 17:24:45

@Dr. Jula Watson: "Nem lehet normálisan vásárolni, mert az egész áruházat elözönlötték a babakocsis korzózó anyukák, elférni se lehet tőlük."

Akkor ezek szerint Te úgy gondolod, hogy a gyerek nem más, mint tartozék. Nem egy EMBER (aki ilyen-olyan ok miatt az áruházban tartózkodik). (Kíváncsi vagyok, vajon a kerekesszékes vásárlókról is ezt gondolod -e...)
Ha Te akkora helyen, mint az Ikea nem férsz el a babakocsis anyukáktól, akkor igazán csak sajnálni tudlak. Áhhh. Nem is mérgesítem magam, csak a billentyűzetem koptatnám.

Meklén és Tamara 2009.06.19. 17:27:30

@fagzal: igazad van fe ne felejtsük el, hogy a vidékiek mekkora suttyók!

pamutmacska 2009.06.19. 17:27:44

@daat: meg én is. Bár szó, mi szó, bútoraik nagy részét hanyagolom... :)
Inkább az apróságok.

Meklén és Tamara 2009.06.19. 17:28:45

@Meklén és Tamara: a Budapestiek meg egytől egyig bunkók!

fagzal 2009.06.19. 17:32:13

Hehe, egy másik blog-on:

"
2009.06.19 17:20:56 Cliff
honnan van a simornak ennyi penze???

2009.06.19 17:23:29 ::::::vadparaszt::::::
Cliff erre csak azt tudom neked mondani, hogy nem kommentelésből.
"

pamutmacska 2009.06.19. 17:33:00

@Szelid sunmalac: én mindig szoptatás szó használtam. Sajnos nem sokáig. :(

Átlagarcú 2009.06.19. 17:34:20

Úgy gondolom, hogy egy multinak - aki emberek millióit manipulálja nap mint nap - le kellene tudnia bonyolítani egy általa kitalált akciót. Ez egy szakma kéremszépen, egyetemeken oktatják.

@pamutmacska: Ennél sokkal rosszabb a helyzet. Újágban olvastam, hogy egy játszótéren nézeteltérés alakult ki kutyások és gyerekesek között. Nemhogy egyenrangúként, hanem egyenesen először a kutyásokat említve.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 17:35:07

@daat: Kedves daat! "Csak az erinti kellemetlenul az ilyen eset, aki tobbszazezret kolt az Ikeanal. Meg matracot se vennek ott. Igenytelen egy ceg."

Te ceg vagy?

pamutmacska 2009.06.19. 17:35:38

@winyetta: nem szeretnék vitakozni, csak tájékoztatlak: én 85 ezerért "güriztem", és szeretem a hivatásomat. Mert sokszor nem csak pénzből él az ember. Nem mondom, hogy nem lenne jobb többet keresni, de akkor valószínűleg utálnám a munkám. :)

pamutmacska 2009.06.19. 17:39:47

@Sörecet: szerintem a játszótéren semmi keresnivalója a kutyának. A múltkor mi is összepattantunk egy családdal, mert Fifike éppen abban a homokban ugrált (és még ki tudja mit óhajtott csinálni), ahol az én másfél éves gyerekem játszott. Igaz, ez egy zárt játszótér, ahová TILOS kutyát bevinni (ez táblára ki is van írva). Nem mondom, hogy a gyerekem ne érintse meg az állatokat, de nem szeretem, ha együtt homokoznak. Hát, ennyit erről. :)

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 17:43:52

@Dr. Jula Watson: Ez igy igaz. Sok modortalan eszleny letezik. De azert, mert osszefuggest talaltam a bunkosag es az iskolai vegzettseg kozott, meg humanus vagyok. Persze mindig vannak kivetelek.

soska71 2009.06.19. 17:43:59

Én is szretem az IKEA-t. Igaz ismerősöm évekig a szemben lévő panelja ablakában tartotta az "IKEA NEM!" feliratot, tiltakozván a bővités és épületrepedések miatt.

Az éttermükbe azönban kiküldeném az ANTSZ-t, mert mocskosak az evőeszközök.

Régen kijátszottam, hogy csak vízhez vettem poharat, de mostanában néha muszáj kifizetni egy üdítő árát is. Az üdítőjük egy rakás szar, felhigított kóla és gyümölcslé, gyakorlatilag víz, így ne csodálkozzanak, hogy mindenki trükközik.

Valahol mi is tehetünk róla, hogy ilyen viszonyok vannak. De akkor inkább adják olcsóbban a rendes, nem higított üdítőt és ne színezett vizet tölthessek magamnak még egy pohárral.

ready_real 2009.06.19. 17:45:48

@frutella: No igen, volt a 100 forintos svedhusgolyos akcio, kikötve, hogy csak az áruházban fogyasztható.Mamikák mit cisnáltak? Vitték a műanyag edénykét, azt vettek 5-6 tányérral, és tolták bele.Kedvem lett volna odaszólni nekik,de csak magamban fortyogtam.

Átlagarcú 2009.06.19. 17:46:41

Föl nem foghatom, hogy az ügy szempontjából miért fontos az, hogy milyen céllal ment oda a poster. Most nem hibás áruról van szó, hanem egy jól kitalált és rosszul lebonyolított akcióról, amiért kizárólag az üzlet felelős.
...ha neveltetésem nem tiltaná, azt mondanám, hogy szarjanak sünt. ...de nem mondom:)))

Bérgyilkos Bohóc 2009.06.19. 17:50:58

Kapott cicit, pelust, böfi...Jézusmária! Mehetne a modorosba.
Speciel a kölyök dühöngőt jó messzi elkülöníteném a kajáldától. Vagy legalább a föld alá. Sokszor a társalgás vagy csak a nyugodt kajálás is esélytelen az állandó vernyákolás és szirénázás miatt.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 17:51:06

@ready_real: Nem az a gaz, hogy etelhordoba tettek a husgolyokat, hanem az, hogy ra van szorulva. Amugy meg kifizette, nem?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.19. 17:51:58

@pamutmacska: na látod, mégiscsak számít akkor a pénz, mert "jó lenne". Vagy már jó is, mert múltidőben mondod. A lényeg, hogy legalább nem olyan "megbírnékölnimindenkitakinekjobbanmegymintnekem" stílusú vagy, minden tiszteletem érte!

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.19. 17:52:53

Nomostakkor én Bp-n születtem, de vidéki vagyok. Akkor én duplán suttyó vagyok?
Meg is változtatom a nickem Suttyósuttyóra.
Szasz Sörecet! Mi a pálya?

b[ALien] (törölt) 2009.06.19. 17:53:52

@pamutmacska: "de nem szeretem, ha együtt homokoznak"
Ez jó volt:)
Küldök majd neked egy dalt, csak még nem tudom, mit:)

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 17:56:50

@pamutmacska: és ezt az alapos kielemzésemet miből vontad le? :))Épp itt a lényeg, hogy a gyerek egy ember, akinek megvannak a saját igényei, és ez pont nem az, hogy anyuka órákat flangáljon egy áruházban, amíg ő a babakocsiban ül, vagy az, hogy a kiállított próbára kirakott bútorokon ugráljon unalmában. Egy áruházba vásárolni mennek az emberek, a sétálásra ott vannak a terek, az utcák.

@Sörecet: a tető oda nem adása nem feltétlen egy rosszul lebonyolított akció, a poharas dologhoz nem tudok hozzászólni, mert én nem iszom ilyen löttyöket

b[ALien] (törölt) 2009.06.19. 17:58:55

@Nálunk meg itt Tarpán0002: nem, neked egyszerűen jó:)
Én nagyon szeretnék vidéken élni

Átlagarcú 2009.06.19. 18:06:17

@Dr. Jula Watson: Szerintem meg kicsinyesség, csak arra jó, hogy a vevő negatív élménnyel távozzon.
@Nálunk meg itt Tarpán0002: Minimum négyszeres suttyó vagy. A állattenyésztőbőcsész kettőnek számít:))))

Dakota74 2009.06.19. 18:19:31

Az Örs Vezér téri Ikeában mindíg is taplók voltak.
Mikor az eksönös kaja volt(100ért húsgolyó)külön biztonsági őrt vettek fel,aki az asztalok között járt fel-alá,és a blokkot ellenőrizte,hogy mindenki azt iszik-e amit fizetett.
Na,azóta nem megyek oda.Érdekes módon Budaörsön ilyen kicsire nem adnak.Oda kell menni!

Átlagarcú 2009.06.19. 18:20:23

Ne lássam többé a Matchkássy Lukrécia pólóját, ha nincs igazam. Meg a villanyszámlást se....

Dr. Jula Watson 2009.06.19. 18:29:01

@Sörecet: a kicsinyesség szerintem mindkét oldalról áll. Szerinted egyébként akkor az is kicsinyesség, hogy a belvárosi mekikbe csak a számla bemutatásával lehet wc-re menni, köszönhetően a sok csövinek, akik ott mosták a szennyest?

Átlagarcú 2009.06.19. 18:33:47

Nem. Az szociális, infrastrutúrális, közegézségügyi hogynemondjam társadalmi kérdés.

inmem 2009.06.19. 18:47:04

Iszonyú gáz a postíró...

Mi nem lakunk messze az ikeától így sokszor beugrunk valamiért (sokszor költünk keveset apróságokra plusz néha nagyobb dolgokra, összességében mi is sokat hagyunk ott de ezt inkább cikinek érzem mert elég proli hely) - olyankor a gyereket azzal fizetjük le, hogy kap fél órát az étteremnél lévő dühöngőben. Közben az ember vesz ezt-azt a kajáldában (mandulás süti:) és bizony az egy órás kiruccanásba a babakaja is bejátszik (fene a gyerek ízlését... igaz, csak a gyümölcsöst eszi meg de mivel olyat máshol nem kap visít érte. Ha pénzért adnánk akkor is megvennénk - ha ingyen adják megköszönjük.) Na ezért van ott annyi babakocsis - mert az ikea ideális kismama találkahelyet alakított ki az emeleten (tetszik nem tetszik... aki komolyan vásárolni akar szerintem jobban jár Budaörssel...).

A kaja pocsék mirelitt műkaja porlevesekkel, kávét, üdítőt se kér az ember mert borzalmas (egy időben egész iható volt a kávé de már elmúlt... ja, hogy akkor még fizetni kellett érte?)

A postoló meg gáz, mert:

- Ha a szemetesig el tudta vinni a kaját akkor a mikróhoz is elvihette volna (vagy olyan babakaját kér ami hidegen is ehető - 6 hónaposan még nem esznek a gyerekek a húsos kaját, a gyümölcsüré meg hidegen is ehető)

- Logikus a kupaklevétel. Ha nem vennék le egy csomóan csak azért járnának oda, hogy készletezzenek.

- Kiárusítás napján nem megy oda az ember gyerekkel. Én előző nap voltam, pangott minden, kényelmesen, gyorsan megvettem amit akartam (megjegyzem az akciós cuccok is mind kint voltak már az akciós árakon, egész jó cuccokhoz lehetett hozzájutni) és az étteremben is volt ülőhely

- Akciós kajás napon nem megy az ember étterembe - se az ikeába se torkos csütörtökre (én is azt várom, hogy megjelenjenek a fényképek a 10Ft-os reggelizőkről... nagy verekedés lehetett...)

- Az ember jobb ha a megszokott pelenkát használja mert egy újnál könnyen érheti meglepetés - mindez 50Ft spórolás miatt... (arról nem is beszélve, hogy gondolom nem zárt csomagolásban kapja a pelenkát így azt ki tudja ki fogdosta össze előtte). Vicc.

pamutmacska 2009.06.19. 18:48:13

@Dr. Jula Watson: nos, az alapján, amit olvastam, így éreztem. Valóban, az áruház vásárlásra való. Én már korábban írtam itt nektek, hogy sosem szoktam órákig vásárolni. Ettől függetlenül ilyenkor viszem a fiamat. Ha csak a postára megyünk, gyalog, ha messzebb, babakocsiban. Akár Ikeába is. De tény, hogy nem is nevelem úgy, hogy ugrálhat a kiállított bútorokon (hiszen itthon sem teheti meg). Ugrálni mi a játszótéren szoktunk. Ettől függetlenül nem szeretem, amikor valaki általánosít, és igen érdekes modorban közli, hogy elege van a kismamákból. Mivel írtad, hogy Neked is van gyermeked, ne feledd, hogy Te is voltál egyszer kismama. S kismama és kismama között is van különbség ugyebár. További szép délutánt!

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 18:48:18

@Sörecet: Igaz! Mostmar hivatalosan is elolvashatod a polom szoveget. :)

Matschkássy Lukrécia 2009.06.19. 18:57:56

@inmem: " - Logikus a kupaklevétel. Ha nem vennék le egy csomóan csak azért járnának oda, hogy készletezzenek."

Te az IKEA beepitett marketingugynoke vagy, vagy reszesedest kapsz minden kismama Ikeanal koltott real kiadasa utan? :)

Átlagarcú 2009.06.19. 19:45:00

...most látom csak, hogy van is ráírva valami. Ez eddig elkerülte a figyelmem:)))

Feruska 2009.06.19. 20:04:30

Én meg úgy gondolom, hogy tán kicsit sok is az IKEA gyerekbarát viselkedéséből. Komolyan mondom, hogy sokszor rosszul vagyok a sok potyázó kismamától, akik szórakozni viszik az alig pár napos csemetét az áruházba.
Szerintem egy kisbaba nem a nagyáruházba való, főleg nem úgy, hogy akár hetente többször is napi 4-5 órát eltöltenek vele, hogy aztán az Amex kártyájáról lehúzzon vagy 50.000-et és vegyen valami sz*rt

panka 2009.06.19. 20:13:27

@NGA: kirándulásból nem lesz berendezve a lakás és jó lenne nem dobozokban tartani a ruhákat, mire megérkezik a baba. Elhiszem, hogy hétvégén dolgozni szar, de a libegőn is dolgozik az ellenőr/kezelő, hogy kirándulni tudjak. Szóval ez nem volt annyira ütős érv.

Pajtás 2009.06.19. 20:16:25

Nem kell annyit potyázni járni, mingyá kedvesebbek lesznek az eladók.

Pajtás 2009.06.19. 20:24:42

Szemtanúja voltam egy miskolci penny-s szkanderversenynek 150en indulóval 20 kiló paradicsomé. A bunyó közben megszólal a két mellettem álló bácsikából a magasabbik. "Ezt biztos, hogy az Mszp szervezte" Nos kedves Anyuka én most hasonlót gyanítok:D

kamushamus 2009.06.19. 20:28:25

Kedves posztíró egyszer sem védte magát,lehet hogy kamu az egész?

inmem 2009.06.19. 20:54:10

@Matschkássy Lukrécia: :) Persze...

(megjegyzem aki látott már nyugdíjast kiskanállal majonézt enni a majonézzel dugig töltött ingyen kávéspohárból az sok mindent el tud képzelni... plusz az is kemény látvány amikor nyugdíjasok kukázzák végig a visszavitt tálcákat... a babakajához meg nem kell csatolt baba, akárki elviheti... Egyébként meg egyszer az egyik pénztáros teljesen ki volt akadva és akkor az én nyakamba zúdította az összes, a vásárlókkal kapcsolatos nyomorát - hát az elég cifra volt... ráadásul annak ellenére, hogy nem szeretem ha egy alkalmazott az én nyakamba varrja a panaszait valahol nagyon megértettem...)

Egyébként meg ezzel a nagy ingyen kávéosztással csak azt érik el, hogy a végén az ember forgó gyomorral megy majd a közelükbe...

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.06.19. 20:59:25

Jajj, ez a tipikus elkényeztetett középosztálybeli, akinek ugye "jogai vannak"...
Büszke lehetsz, hogy egy kis kényelmetlenség miatt kibasztál egy bébiételt, van, aki örülne neki.

Amúgy miért is nem lehet letenni egy asztalra a bébiételt, és úgy visszamenni a kanálért?

Kisangyal 2009.06.19. 21:01:24

Végigolvastam a kommenteket is.

Nagyon gáz!
Sokan el vannak szállva maguktól és szemellenzőt viselnek. Fejlődni kéne, de sajnos reménytelennek látszik...

Az Ikeának nagyon jó az üzletpolitikája, de a magyar társadalom jelentős része még éretlen ehhez. Egyszerűen szörnyű ami ebben az országban folyik, el vagyok keseredve.
Nem kifejezetten a postoló miatt, mert sok dologban igazat adok neki.
De a potyázós tömegek helyett én szégyellem magam...

Átlagarcú 2009.06.19. 21:16:47

A Homárra is azért járok, mert itt ingyen osztják az észt:)))) AKCIÓÓÓÓ!

inmem 2009.06.19. 21:22:00

Ja. Egyébként azért kiakasztó a postíró mert a kiskanál majdnem ott van a pénztáraknál (van egy kis sziget ahol vannak etetőszékek, eldobható előkék, műanyag evőeszközök, mikró meg valami másfajta ételmelegítő, szalvéta stb...). Elég lett volna kérdeznie, ilyen bababarát felszerelést nem igazán lehet máshol látni, ebbe kár belekötni. (iszonyú sok mindenbe lehet - pl. a cuccok minőségébe mert én ott apróságon vagy mocskosul leértékelt bútoron kívül semmi tartós bútort nem vennék - a fenyőbútor meg egyenesen tilos kategória, azon fél nappal azelőtt még madarak csiripeltek)

kukacka78 2009.06.19. 22:16:48

Egyszer próbáltuk meg etetni a gyermeket az IKEÁ-ban bébi konzervvel, de nem fogadta el. Mondjuk megértem, mert nem sok íze van az ilyen cuccoknak.

Visszatérve a cikkre, lehet hogy sok anyuka rákattant az ingyen baba kajára, ihatsz még egyet stb... Az IKEA is jobban ellenőrzi gondolom azóta ezeket a dolgokat.

Bambuló Házisárkány 2009.06.19. 23:53:32

Érdekes hozzászólások tömkelege. A posztolót szívem szerint megdobálnám sünnel. Az Ikea jó, legalábbis nekem. Ritkán visszük ugyan a gyerekeket, mert ha veszek valamit, kell a hely a kocsiba. Viszont utálom, hogy nem lehet nyugodtan nézelQdni, mert mindig van egy óvodányi unatkozó kölyök, akik jobb híján felügyelet nélkül rajcsúroznak. Szerintem a posztíró egy nagy kamuzó lehet, az írásából ítélve egy antiszociális depis kismama, aki most jól megmutatta. A több százezres költekezést is álmodhatta kompenzálásként. Nem azt mondom, hogy nem lehet, csak nem hiszem, hogy Q volt.

Bambuló Házisárkány 2009.06.20. 00:00:11

még annyi, hogy a fullra etetett-itatott gyerek is "megéhezik", ha lát valakit enni-inni. Beléjük van kódolva. Ugyanígy vécéznie kell az autópályán etcetera ...

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.20. 06:20:20

"amennyit keresnek ott a penztarosok, ne vard el hogy a te szinteden legyenek"

Na, aki ilyet mond, azt rugnám ki elöször.
Keresett munkát, kapott eyg pénztárosit, de azért dudörög, hogy ennyiért nem teszi a dolgát ahogy kell.
Mennyen az utcára akkor
Ha én elvállalok egy melót nem jártatom a pofám, hogy ennyiért enm csinálom.
Van pár szakma akik ilyet mondanak:
orvos, rendőr, teszkos, ikeás stb. dolgozók, sőt néhány alkalmazott a multinál is, őt ne zsákolja ki a multi.
Lehet menni magánvállakozónak és ott dumálni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.06.20. 06:22:48

@Sörecet: Te is csak fölöslegesen bespájzolsz, mer' ingyé van, oszt' lásd mire használod...
:)

2009.06.20. 08:08:10

Kár szidni az Ikeát, egy teljesen korrekt cég (esőerdő irtást leszámítva), persze az itthoni balkáni stílusú vásárlók kihozzák a személyzetből is az állatot. velkámtuhengöri.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.20. 08:24:22

@serpenyő: Meg még annyit, hogy nem akkor eteted meg a gyereket fullra, amikor te akarod. Ugyanis - elárulom a gyerekteleneknek - a kölök nem liba, hogy megtömd, ha neked jólesik. És létezik olyan gyerek is, aki, ha fullra etetés után ül az autóba, az ölébe dobja öt percen belül az egész cuccot. Lehet osztani az észt, hogy milyen gyerekkel érdemes/lehet/engedélyezett elindulni otthonról. Öt perce tisztábatettel? Ehe. A gyerek előszeretettel tojik origin pelusba, a művelet után nettó két perccel. Öt rétegbe öltöztetés előtt pisiltetettel? Ehe. Az utolsó réteg feladása utáni másodpercben már hallod is: "Anyaaaa, pisilni kell!".
A gyerekkel korzózó kismamákról pedig: nincs mindenkinek nagyszülője/bébisintére/ráérős tudjafenemilyenrokona-ismerőse, tehát szeretném megkérdezni: ha van néhány csatolt kölköm, mennyi időseknek kell lenniük ahhoz, hogy engedélyezve legyen nekem is a velük együtt való emberek közé menés uram bocsá' vásárlás céljából is?

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.20. 08:29:45

@kukacka78: Bírom ezt a sznob dumát. Más gyerek meg megeszi, képzeld, szereti. Van íze. De te honnan a fenéből tudod, hogy nincs sok íze (az összesnek,mert általánosítasz is), ha a gyereked nem eszi? Otthon te kented egy héten át a vajaskenyérre, kipróbálás céljából, hogy véleményezhess? Vannak dolgok, amiket te sem eszel meg, és nem azért, mert sz@r íze van, hanem azért, mert neked nem ízlik. Slussz. Attól még másnak lehet a szóban forgó étel mondjuk a kedvence. És lehet, hogy az a más ember a te házikosztodtól köpne undorában egy hatalmasat. Ilyen is van. Sokfélék vagyunk.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.20. 08:32:50

@mityu: Van, ahol még természetes az étel szemétbedobása. Általában olyan helyeken dívik, ahol gyerekkorban az első ilyen alkalom után nem borították a fejére az egészet. Az étel szemétbe dobása nem a gazdagság jele, hiába próbálják hirdetni rongyráziék. Az csupán szegénységi bizonyítvány.

inmem 2009.06.20. 10:05:22

horex: szívemből szóltál... (én is ezen akadok ki legtöbbször... én se keresek sokat de repülök ha nem 100-as a munkám ...)

pamutmacska 2009.06.20. 11:12:59

Ej Cyr! De szívemből szóltál! Látszik, hogy eddig nem csak reklámban láttál gyereket. :)
Főleg a pelenkázós rész nagyon igaz. Kis Pamut ma reggel is előadta bizonyítva tézised igazságtartalmát. :D

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.20. 12:17:02

@pamutmacska: Nálunk már bizonyíték van (négyszeres), nem igéret :))))

Jó Estét 2009.06.20. 12:21:52

ehehehe, en abba a taborba tartozok aki szerint a kisholgy egy hulye picsa, olyan akiken jokat derulok, mikor viszik 10eseve a kibontott 1 decis ajandek dobozos kolat, biztos amugy abbol engedheti meg maganak hogy naponta 50ezereket koltson, hogy sokat sporol a bebietelen meg a pelenkan. szaaanalmasssssss :D Villa Medici kategoria :D

Meklén és Tamara 2009.06.20. 12:26:57

én csak annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a posztíró egy igazi hülye picsa. Köszönöm.

Jó Estét 2009.06.20. 12:58:25

@horex: amugy vicces, en nem tudom elkepzelni hogy ok nelkul volt paraszt (ha egyaltalan tenyleg paraszt volt
) az ikeas penztaros, en ott meg nem tapasztaltam bunkosagot senkitol, persze en nem ugy megyek oda hogy en vagyok a helyi meno csavo es mindenki alazkodjek meg elottem...

de amugy megertem ha ezzel a novel parasztok voltak, enis az lettem volna :)

AvgDvl 2009.06.20. 13:34:12

@Jó Estét: Pontosan !

Amilyen az adjonisten...

Ha egy pénztáros alapjáraton tahó lenne, már rég kirúgták volna. Érdekes, engem miért nem érnek ilyen megrázkódtatások? Talán mert emberszámba veszem a pénztárosokat ?

kukacka78 2009.06.20. 15:18:55

@Cyr:Nem hiszem hogy sznob vagyok attól hogy nem szoktattam rá a gyermekeimet a már hónapok óta polcon álló konzerv gyerekkajára.

Cyr · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.06.20. 16:23:51

@kukacka78: Nem a ténytől vagy sznob, azt etetsz a gyerekeddel (ahogy mindenki más is) amit akarsz, amit jónak látsz, amire időd és lehetőséged van. A hozzáfűzött szövegedtől.

lothlorien 2009.06.20. 17:18:58

Magam is jártam már a gyerekkel néhányszor az ikeában, de mindig saját bébikaját vagy banánt etettem vele és saját pelenkát raktam rá. Eszembe se jutott volna kérni. Gyerekkel felkészülten kell elindulni, nem az alamizsnára bízni, hogy jól érzi-e magát, vagy sem.
Nem?

lothlorien 2009.06.20. 17:19:58

Pedig legtöbbször nem is veszünk semmit. Vagy csak apróságokat.

Jó Estét 2009.06.20. 18:07:56

@lothlorien: de :) dehat belathatod, hogy nem mindenki engedheti meg hogy vegye a pelenkat meg a beietelt, kulonben mibol koltene el 50 ropit? :D

Jó Estét 2009.06.20. 18:10:34

ikeaban amugy a 100 forintos hot dog, meg 300as borbornto a kiraly :) egyszer vettem ott egy sarokgarniturat de kalap szar volt, de a hotdogjuk istencsaszar :D

moli 2009.06.21. 12:12:57

@Jó Estét: """ egyszer vettem ott egy sarokgarniturat de kalap szar volt"""

es visszavitted HAROM EVES garanciaban?

carmelita 2009.06.21. 16:31:39

ez jobb mint a móricka !!

puncipöcögtető 2009.06.22. 00:59:14

en is, en is, ciciiiiiit akarok!

puncipöcögtető 2009.06.22. 01:00:43

@kukacka78: kukacka, a gyereketelbe nem szokas MSG-t tenni, ezert talan nem olyan izes, mint a kung-pao chicken a kinaitol... talan jobb is igy, nem?

Veg_ 2009.06.22. 06:06:16

@Tsabi: Bocs, de ezek volt NSZKsok voltak, pontosabban a volt nszk főváros környékének ifju titánai!

Veg_ 2009.06.22. 06:12:36

@moli: Bocs, te csak akkor viselkedsz, ha vendég vagy? Mert akkor szivesen látnálak vendégül, de ha nem baj, otthonodban inkább nem látogatnálak...
Nem, egyszerüen arról volt szó, hogy bunkók voltak.

moli 2009.06.22. 10:04:05

@Veg_: azert ne farassz, tudod, mirol beszelek.

sztrugackij 2009.06.22. 11:16:05

mondjuk itt Magyarországon ingyen második kávé akciót csinálni a magyarok viselkedéskultúrájának ismerete nélkül csakis ide vezethet.szánalmas.
El tudtok képzelni egy svéd polgárt amint sunnyog a bögréjével,hogy harmadszorra is megtöltse?
Külön ikea történetem röviden,aztán fikázhatjátok őket:
300e ft-os kihúzható bőrkanapénk matrachuzata 1 év után szétfoszlott(amúgy 5 év garancia van rá ,autóra nem adnak annyit).Telefon ikeába ,küldenek minőségellenőrt.lakásban megjelenik,pilantást vet a huzatra majd a következő ajánlatokat teszi:
Matracot külön nem tud adni,ezért vagy visszafizetnek 90000 ft-ot értékcsökkenés címén,vagy visszaadják mind a 300 e ft-ot és elviszik az ágyat,vagy hoznak egy teljesen újat ,szállítási költség nincs,garancia 5 éves újraindul.
Ja és a bébiétel kupakját régebben nem vették le csak miután észrevették, hogy az élelmes magyarok csak a kölyküket zabáltatni járnak az üzletbe

sztrugackij 2009.06.22. 11:18:49

tudom, "pillantás" 2l

scubadiver 2009.06.22. 13:17:28

A postoló nem is anyuka. Ilyen szerencsétlen, tehetetlen, töketlen, inygyenleső plázacicával nem találkoztam még(szerencsére).
Az IKEA-ról csak jót tudok mondani (kivéve a múltkor a feleségem által vásárolt késkészletet, mert az tényleg sz@r). Az étterem és a kaja pedig jó.

moli 2009.06.22. 15:03:59

@sztrugackij: nyilvan ujraindul a garancia, uj termek, nem folyatasos.
nekem mindent kicsereltek, amivel minosegi problemam volt, meg egy 3 eve hasznalt agymatracot is.

ami szar, azt vissza kell vinni.

geusz 2009.06.22. 15:24:51

az étteremben eddig többször kajáltam, nem volt rosszabb, sem a kiszolgálás, sem egyéb, mint bárhol máshol. Ja, és az árak nagyon alacsonyak. Ingyen második üdcsi, stb.
Aki az "ingyé" megy be (hacsak nincs tényleg rászorulva) - szánalmas...
És akkor egy kis gyakorlat útmutató anyukának:

1/ Bébiételt nem felrázni kell, hanem melegítés után a kanállal óvatosan felkeverni.
2/ A bébi ételt tető nélkül is meg lehet mikrózni, azaz melegíteni.
3/ A mikrózás alatt ugyanaz vigyáz a gyerekre, mint otthon, azaz "Anyuka". Ez az Ő feladata, az ingyen bébiétel mellé nem jár még egy bébiszitter is...
Tehát: gyerek beültet vagy visszaültet a kocsiba, el kell menni kanáért, a bébiételt pedig be kell tenni mikróba. Miután az "pittyegett", ki kell venni, picit össze kell keverni , nem árt megkóstolni, nehogy túl meleg legyen a gyereknek és meg kell etetni.
4/ Ha ez túl bonyolult Anyukának, akkor tényleg nem marad más, csak a cici...
5/ Azért az ötvenezer elköltése kicsit zökkenőmentesebben ment. arról nem ír, hogy addig ki vigyázott a gyerekre, amíg összegyűlt a cucc a kocsiban...

Pernilla 2009.06.22. 21:20:55

én mindig elmegyek wc-re az ikeában, mert ez nekem jár. hülyepicsa-e vagyok?:D

Alikam 2009.06.23. 17:19:02

Semmi sincs ingyé'!

Amúgy meg az IKAE is jó nagy barom, hogy ilyen ingyen adunk dolgokat erőltet.

A kisgyerekes anyák? Pff, na az meg a külön kaszt.

Van az az elcsépelt közhely, hogy "utat, gyerekkel vagyok".

Pontosan a mai napig megállja a helyét.

A járdáról húzódj le az árokba, mert szembe jön az ikervbabakocsis anyuka. A közértben kerülgesd a gyereket mert anyuka leszarja és a gyerek mint egy holdkóros, össze-vissza rohangál, ingyen bébiételt, meg pelenkát - ez mondjuk ugyebár IKEA-exkluzív -, viseld el a gyerek őrjöngését, stb. stb.

Lehet, hogy egy érzékeltlen állat vagyok, de asszem van pár embertípus, akik úgy érzik, kivételezett helyzetben vannak.

Pedig nekem közöm sincs jó esetben a gyerekhez:)

Az meg, hogy fél éves kölyköt elivnni egy IKEA-ba, hát ehhez is ész kell.
Nagymami, papi nincs aki vigyázna rá? Vagy szomszéd?

Alikam 2009.06.23. 17:20:18

"Kicsit kevesbbet költöttem, mint szoktam, mert a gyerek nyűgös lett"

Fél éves gyerke nyűgős lett? Hát nem is tudom miért történhetett ez meg.

Alikam 2009.06.23. 17:43:21

@Cyr: Azt nekem be ne magyarázd, hogy nincs baszki sem fater sem nagyszülő sem jószomszéd sem unokabátyó, hug, öccs, kisfaszom, hát ne lázítsd már az embereket!

Persze, nincs egy teremtett lélek sem, akire 2-3 órára rá lehetne hagyni a gyereket.

Nincs a fenét nincs, csak hát egyszerűbb vinni mindenhova mint egy táskát, minthogy lebeszélni rokonnal, hogy vigyázzon rá, esetleg tenni egy fél órás kitérőt emiatt.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.06.24. 10:00:49

Van egy a cucilizmus alatt kitermelt eladói magatartás, ami bár eltünedezőben volt, de most újra meg újra felüti a fejét. Ebben a magatartásformában a szereposztás úgy alakul, hogy az eladó a vásárlót értelmetlen kötözködéssel megregulázó Petruchio, a vásárló meg a verbális bántalmazással betörendő idióta újonc Katherina.

Egy kis bolt pénztárjánál álltam sorba, közben leemeltem egy magazint belenéztem, aztán láttam, hogy duplaszám és kétszer annyiba kerül, mint szokott, ezért visszatettem a polcra.

Az eladó azonnal üvöltöt: ha levette meg is veszi! Ez itt nem könyvtár.

Mondtam neki, hogy nem kívánom megvenni, és hogy vannak más áruk is, amit az ember leemel a polcról tanulmányozza, elolvassa mik az összetételek, satöbbi, és végül úgy dönt nem veszi meg, mert például drága, vagy valójában nincs is ínyére, hanem visszateszi a polcra. És akkor még mindig nem vagyunk a könyvtárban. Az ember nem csak a könyvtárban olvas...

Ez a csevej sajnos kölcsönös üvöltésbe fajult, mert a bunkó modortalanságon egy idő után én is felkaptam a vizet. Az eladó-pénztáros egyre veszetebbül üvöltött, hogy nem könyvtár, meg kell vegyem az újságot, mert már beleolvastam.

Nem vettem meg. Viszont másnaptól már nem dolgozott ott a kollega, pedig nem is tettem panaszt, viszont úgy látszik ezt a bunkó magatartást még a kollegái is sokallták. Én naponta otthagyom a pénzem, a pénztáros kollega meg úgy látszik csak annyit tud a világról, hogy nem könyvtár.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.06.24. 10:21:37

@Widár:

egyértelmű? látszik, hogy még nem voltál szoptatós anya. Egy gyerekkel közlekedni önmagában is sztresszes tud lenni, már az is egy fárasztó dolog eljutni egyik helyzsínről a másikra. Teljesen logikus az étteremben kezdeni, a gyereket és anyát le kell kicsit nyugtatni, nem jó se éhesen se idegesen vásárolni. Ha a gyereket megeteti kevesebb az esélye, hogy nyűgös lesz vásárlás közben satöbbi.

Szivesen megátkoználak azzal, hogy egyszerre két gyereket cipelve kelljen közlekedned és bevásárolnod. Kiváncsi lennék, hogy egy olyan monstre helyre megérkezve, mint pl. IKEA, hova mennél el először?

a legmagasabb bnk-díjra terjesztelek fel.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.06.24. 10:23:39

@Meklén és Tamara:

titeket is a legmagasabb fokozatú bnk-díjra terjesztelek fel.

rózsaszínlazac · http://szexmanifesto.blog.hu/ 2009.06.24. 10:26:21

@Alikam:

neked tuti nincs gyereked, annyi szent. Igenis előfordul, hogy ebben a rohanó világban senki nem lesz kéznél, aki a gyerekedre tudna vigyázni rajtad kívül.

De ezzel a hozzáálással tuti nem csinálod a reklámot az IKE-nak. Egy ilyen gazdag, jólkereső bolt, ne legyen már ennyire kicsinyes a vásárlóival.

cazsolti 2009.06.24. 13:14:37

Vááá. Nemtom, csak én vagyok ilyen, de ez gyomorforgató, hogy kap cicit.
Megeteted, tisztába teszed.
De kap cicit?
Megyek hányni.
Egy nő ne legyen már ilyen közönséges..

cazsolti 2009.06.24. 13:27:56

@Alikam: Mekkora igaz!
Boltban dolgozom, egy bevásárlóközpontban. Sajnos a bolt előtt van 3 db 100 Ft-os érmével beindítható zajongó játék. Na meg persze a gyerekek. Üvölt, hogy be akar szállni. Anyuka otthagy egy feél fizetést, különben a gyerek üvölt, hpgy még. Mikor anyuka megunja, és elkezdi kicibálni a gyereket, olyan üvöltést ritkán hallani emberi lénytől. Van olyan gyerek, aki beaksztja a lábát, láttam olyat, hogy ketten kellettek hozzá, hogy kitépjék az 5-6 éves elképesztően üvöltő gyreket a játékból. És ez megy hétfőtől-péntekig 10-19 óráig. Inkább szarnék riadt farfekvéses süncsaládot, miközben faszkorbáccsal csapkodnak.....

kispesti 2009.08.15. 22:42:06

édes kismamák,a gyereket nem az ikea labirintusba kell sétálni vinni!gőndold át,hogyha valami történik,tűz,vagy más hogyan fogtok onnan kijönni,no meg állandóan az útközepén álltok

kispesti 2009.08.15. 23:24:29

@Pernilla: az vagy,de jó hogy megkérdezted mert most már tudod

kispesti 2009.08.15. 23:27:06

@rózsaszínlazac: én szoptatós apa vagyok,már ha érted,és akarod...

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.08.17. 15:15:59

zsoltikám a 'kap cicit' tök normális majd meglátod ha lesz gyereked. Száz hogy a nőd is ezt fogja mondani, mint mindenki más.

Amugy meg rohadtul nemértem a posztot bár lehet sügér vagyok.

Ha ingyen kávét, teát, bébikaját adnak az ő dolguk hurrá. Ha megvonják az ő dolguk nem hurrá de örülj, hogy eddig adtak.
És a kupakot azér veszik el, mert ottfogyasztásra adják mert jófejek, ha megéhezik a kölök tudjak neki adni.

Ja és az a legalja, hogy ha ingyenkávét ittál ne akarjál már ingyenteát is.
beszarok
Ez Magyarország.
süti beállítások módosítása