Szubjektív dolog nyilván, de nekem a Zöld Péter volt a favoritom a Millenárison. Van nagyobb, korszerűbb és izgalmasabb játszótér is, de olyan, amelyik egyszerre lenne karakteres, egyedi és közben baromi jól játszható, sehol sincsen.

Most már a Millenárison sem.

(Aki nem emlékezne rá: festett-faragott színes fafigurákkal és bizarr építményekkel benépesített, kicsit Schéner Mihályos hangulatú játszótérről van szó. A Magyar Népmesék rajzfilmsorozat "Juliska néni becsattanómaszlagozva mesél a búboskemencén"-hangulata több mint üdítő a sok egyformaság után. A ZP alkotói bebizonyították, hogy az "igényes, festett fajáték = dögunalom" tétel csak az esetek 99,9 százalékában igaz.)

A magánterületre épült, lebontott, majd hosszú idő után most átdizájnolva újranyitott helyről az Index is írt cikket, de mivel gyermektelen volt a szerző, meg amúgy is érdekelt, lementem saját élményeket gyűjteni a Homár-gyerekekkel.

Ha a régi Zöld Pétert 100-asnak veszem, az új verzió élvezeti értéke olyan 52. Arról, hogy kisebb helyen,a Millenárison belül rosszabb fekvésű földdarabon van, nyilván nem tehetnek. Arról viszont igen, hogy ronda acélráccsal vették körbe az egészet, arra hivatkozva, hogy a 11-es parkzárás előtt a nagyok tönkretennék. Az, hogy egy csapat emós boroskólázás előtt csúszdázzon egyet, az szerintem minden játszótér szociális alapfunkciójához tartozik, nem pedig vasráccsal tiltandó deviancia. A régi lazaság helyett most egész nap ketrecben kell játszani, ez az ára annak, hogy a "nagyok" ne rendetlenkedhessenek este.

A játékok egy része változatlan maradt, csak átfestették, némelyiket újratuningoltak és vannak új darabok is. Első pillantásra észrevenni, hogy az alkotók vagy megöregedtek, vagy elfordultak a színektől, a régi vidám-harsány színvilág ugyanis sokat tompult. Na, azért nem kell monokróm hangulatra gondolni, de a faállatok például szomorúan kifakultak. Amelyik játék változott, az sajnos romlott. A legfájóbb veszteség talán a nagy favár, ami változatos, zegzugos, sokféleképp bejárható erődből lett unalmas csűr. Egy dolog lett jobb a réginél, a bálna-tengeralattjáró.

De az igazi mélyütés, a szinte hihetetlen, az egész játszótér használhatóságát befolyásoló (=nullára redukáló) húzás az volt, hogy a talajt tízcentis kavicsréteggel borították mindenütt. Ez olyan hihetetlen pöcsség, amilyet véletlenül nehéz elkövetni. Itt valaki egyenesen gyűlölheti a kismamamákat és a kisgyerekeket. Gyermektelenek kedvéért mondom: a mély kavicsban

- elsüllyed a babakocsi

- a gyerekek szandálja két lépés után telemegy kővel, nem lehet rendesen futkározni, ami a játszótéri lét alapja lenne.

- ha elesik a gyerek, vagy lezúg valamelyik játékról, durva sebeket szerez. A húgom egyik fia lecsúszott a bálnáról, és a kavicsnak köszönhetően napokig úgy nézett ki, mint akit közvetlen közelről arcon lőttek söréttel.

Tényleg megmagyarázhatatlan, hogy juthatott bárkinek eszébe ilyen ökörség. Ez olyan, mintha a mogyoródi célegyenest szórnák fel kaviccsal. Vagy a Wembleyt homokkal. Érezhették ők is, hogy baj lesz, mert a játszótér bejáratától deszkával borított ösvények indulnak több irányba, de pár méter után megszünnek, így igazából csak a kavicsban lehet haladni. Játszótérre döngölt, homokos talaj vagy gumitégla borítás való, ennél még az aszfalt is jobb lenne, mi legközelebb sajnos csak talajcsere után fogunk arra járni.