Gyanúsan jó wellnessajánlatot kapott Orsi mailben, felhívta a zalacsányi szállodát, ahol nem ismerték a levél feladóját, az állítólagos munkatársukat. Mi is telefonáltunk, a recepción nekünk azt mondták, a levelet egy olyan nő adta föl, aki félreértett egy árajánlatot, és így a valóságosnál olcsóbb árért csábította a kuncsaftokat. A hölgy tényleg nem a szálló munkatársa, de ismerni ismerik, külsősként tárgyalt az igazgatóval ajánlatok közvetítéséről, ehhez képest látják, mi áll a levélben. Az árat is elég rendesen félreértette, a weboldalon található legkedvezőbb, akciós ajánlat szerint 2 főnek a szoba 2 éjszakára 29900 forint, 3 éjszakára pedig 34900 forint. A dolog, gondolom, tényleg félreértés lehet, hiszen Erika semmit sem nyert azzal, hogy egy csomó embert zúdított a szállóra, akik a telefonban tudták meg, hogy a szállás a "meghirdetettnél" jóval drágább. Alant Orsi levele:
Nem is tudom, hogy ez a sztori illik-e a profilotokba, DE szerintem azért Ti utána tudnátok járni (ha már nekem nem sikerült)... Az alábbi e-mailt kaptam, melyben egy extra-hiper-szuper ajánlattal kecsegtetnek, mivel nincs telefonszám, az említett szállodát hívtam fel, ahol nagyon kedvesen közölték velem, hogy semmilyen Bánky Erikát nem ismernek, és az említett ajánlat (4 éjszaka félpanzió) 15.000.- helyett 67.200 Forint.
Ha sikerülne megkeresni a hölgyet, és sünökkel betartatni az ajánlatát, elsőként jelentkeznék...
Orsi
Ez állt a mailben:
Tisztelt Hölgyem/ Uram!
Szeretettel meghívom a Batthyány Kastélyszálló munkatársaként Önt és kedves családját Hévíz közelében lévő wellness szállodánkba, most akciós áron.
Ár: 4nap félpanzióval 15000Ft/fő
2 éven aluli gyermekek részére ingyenes.
A kedvezményes ár tartalmazza: Szállás a múlt idők eleganciáját sugárzó történelmi Batthyány Kastélyban vagy a Kastély Villaparkban található luxus apartmanokban. Félpanzió. Továbbá a bel és kültéri termálmedence korlátlan használata, finn szauna, pezsgőfürdő. Sportolási lehetőségek: asztalitenisz, darts. Zárt parkoló biztosítása.
Térítés ellenében.
Különleges masszázs fajták közül választhat, igénybe veheti a szoláriumot is. Továbbá bicikli, biliárd, quad, tenisz .
Várjuk jelentkezését:
Bánky Erika
Utazásreferens
http://wellnessudules.gportal.hu
Sir Mortzosch 2009.06.24. 09:05:29
Frucsasz 2009.06.24. 09:06:23
EnZsolt 2009.06.24. 09:06:46
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.06.24. 09:07:27
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 09:07:31
a nem ismert nő, akit mégis ismernek, ezek szerint szélhámos?
irány a policáj.
Frucsasz 2009.06.24. 09:08:15
Sir Mortzosch 2009.06.24. 09:09:08
Köszönjük Erika.
májgeriberi 2009.06.24. 09:10:27
Impega 2009.06.24. 09:12:54
Illetékbélyeges elvtárs 2009.06.24. 09:14:31
Bár az alakját elnézve korábban nem sok rántott sajtot ehetett, inkább szalonnázgatott egy pár évtizeden át.
EnZsolt 2009.06.24. 09:14:38
Bánky Erika elkúrta. Nem kicsit. Nagyon.
Rádiókabaréban hallottam:
Mégis miért mondta azt a mi Ferencünk, hogy elkúrtuk és nem azt, hogy elszúrtuk. Azért kérem, mert a szúrás és a másik közt nagy a különbség :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.24. 09:20:01
1. hülye.
2. ki akart baszni a szállósokkal.
3. ezért valahonnan pénzt kap (DE HONNAN?)
Sünt neki vastagon...
Tsabi 2009.06.24. 09:22:35
EnZsolt 2009.06.24. 09:29:54
maxt · http://fregoli.blog.hu/ 2009.06.24. 09:32:53
A hely egyébként gyönyörű.
Volt szerencsém ott tölteni nemrég néhány napot. Kicsit messze van mindentől, de ha valaki csak el akar vonulni szép környezetbe pihenni, annak tökéletes.
(Az árat nem minősítem, mert vendégként voltam, és nem én fizettem, mindenesetre horribilis, mint a fenti levélen is látszik!)
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.06.24. 09:34:36
Remélem a barátodék pont a Kék Szalag verseny alatt fognak megérkezni a szállásra:) Pontban 14.00 órakor:)
Bográcsot ne felejtsenek el vinni!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.24. 09:37:59
Bánky Erika feljegyezve.
EÖ (törölt) 2009.06.24. 09:39:57
punpa 2009.06.24. 09:44:03
Eric_Cartman 2009.06.24. 09:45:06
Itt min. 2 db. sün forog fenn.
Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.06.24. 09:45:49
Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2009.06.24. 09:47:38
Énbagoly 2009.06.24. 09:47:48
@Egyéves Önkéntes: :)
mééééér van az, hogy már ilyenkor is működik az agyad?
EÖ (törölt) 2009.06.24. 09:51:26
egy tévéreklámot kéne kitalálnom már meg is van a rajzfilm része, és most nem tudok hozzá szöveget kreálni
be kéne ide valahogy posztolni és a hozzászólásokból f.szán megcsinálnám
Énbagoly 2009.06.24. 09:54:07
Ejnye, ejnye
Énbagoly 2009.06.24. 09:55:57
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:00:10
de ha a reklámszakmában dolgoznék, tuti hogy lopnék innen is
4 nap velneszezés után elegánsan odaadod a recepción az 54000 forintost és visszakapsz egy 39000 forintost, így 15-ből kijön és mindenki jól jár
illemvakond 2009.06.24. 10:03:19
Nyilván nem véletlenül nem adta meg a szálló adatait az e-mailben. Ha őt keresed, talán tényleg ennyibe került volna, mert mondjuk a 4 nap alatt végig kell ülnöd 1-2 termékbemutatót, amiből nekik bőven lehet nyereségük, ha veszel mondjuk négyszázezerért egy vízszűrőt (vagy mittudomén), a különbözetet meg ők intézik a szállóval.
(Vagy ez hülyeség?)
betépett felhasználó 2009.06.24. 10:06:07
alany, allitmany, alkotmany
Énbagoly 2009.06.24. 10:07:56
2009.06.24. 10:10:12
de ezt a vízszűrőt kifejtenéd bővebben? érdekelne.
hehehehe 2009.06.24. 10:11:45
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:17:00
a jó poén meg sokszor ezekre épül
amit én csináltam, megmutattam pár kollégának, ők is egyből azt mondták, hogy a 2. mondatot szedjem ki, mert lehet így is érteni, meg úgy is, és ha valaki úgy érti, akkor megy az ombudsmanhot vagy barack obamához személyesen, hogy sérültek a jogai és őt kigúnyolták. meg a 3. mondat se az legyen, hanem inkább amaz, viszont így már az egész jellege megváltozott
ha azt írod, ugyanmá' akkor a Magyar Falulakók Szövetsége (és szövetsége mindennek van már) felháborodik, hogy a reklám sérti és lenézi a falusi embereket, stb.
szerintem ez az oka
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.24. 10:18:01
illemvakond 2009.06.24. 10:20:50
:D
maincoon © 2009.06.24. 10:21:00
dobálom napok óta a szendvicsnek valókat felfelé, de soha nem esik vissza a kezembe az elkészült szendvics :O
Énbagoly 2009.06.24. 10:21:00
Gondolom a hülyék szövetségét senki sem vállalja fel.
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:21:25
Énbagoly 2009.06.24. 10:22:10
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:23:06
Énbagoly 2009.06.24. 10:25:11
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.24. 10:26:13
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:32:14
Sanyi (Kreatív-munkatárs): Főnök, megvan az új szlogen: Petőfi Sándor gatyában táncol!
Főnök: Sanyi! Ezt nem fogják érteni, 10 emberből 8 azt se tudja ki az a Petőfi Sándor!
Sanyi: Jó, akkor legyen: Benkő Dániel gatyában táncol!
Főnök: Sanyi! A gatya sem jó, túl parasztos, megsértődnek majd az öregek.
Sanyi: ööö, jó főnök, mit szól akkor ehhez: Benkő Dániel pantallóban táncol?
Főnök: táncol? sanyi bazmeg! 21 században vagyunk, a tánc már idejétmúlt, buschkraftol. javítsd ki, hozd vissza reggel.
és a végén így lesz az eredeti mondatból Benkő Dániel pantallóban buchskraftol. mindenki nyugodt, de senki nem érti.
elnézést a szar példáért.
Palkovics Ede 2009.06.24. 10:34:32
@EnZsolt: És vigyenek még tartalék üvegasztalt is.
Énbagoly 2009.06.24. 10:37:26
elnéztem
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.24. 10:39:17
wellnessudules.gportal.hu/gindex.php?pg=30427958
maincoon © 2009.06.24. 10:40:00
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.24. 10:40:18
Nemtom mitől lesz az, hogy az amúgy értelmes közgazos egyetemistákból ilyen baromságokat kitaláló embereket gyártanak...
De ez olyan mint a politikusok, valami más világban élnek, csak itt látszanak, vagy nemtom, másképp nem lehet ilyen baromságokat kitalálni...
@Sün‼: LÉHŰTŐ.
@maincoon: Ez csak sikeres trendi fiataloknak megy, nem tudtad?
Szerencsére nekem sem :)
@illemvakond: Ha termékbemutatóról van szó, akkor beleírta volna. Ha nem, akkor meg azért jár neki a SÜN.
Amúgy meg én felhívtam volna, gondolom csak kifizette volna a különbözetet :D
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:41:36
munkahely feltétel a nyaraláshoz?
milyen mán ez
Impega 2009.06.24. 10:43:43
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:44:15
amúgy ez a nő egy szélhámos és egyszer valaki nagyon meg fogja verni.
maincoon © 2009.06.24. 10:44:22
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:44:58
www.panaszfal.hu/index.php?topic=422.0
és ez még mindig megy?
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:47:35
fejtsük már meg, hogy ebben mi a biznisz nekik!
@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő):
olvasod??? hatezer euróját lenyúlták!!! LÚZER!!!
a baráti körünkben többen is vettek üdülési jogot, és amikor mondtam nekik, hogy számoljatok már b.szátok meg, akkor én voltam a bunkó.
azóta már mind megbánta.
helianthus 2009.06.24. 10:48:33
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:49:08
"Minden jog fenntartva! Tilos minden formában és médiumban az egész, vagy bármely rész felhasználása a Regency Resorts engedélye nélkül"
de linkelni csak szabad, vagy azt sem?
www.regencyresorts.com/busopporhung.htm
helianthus 2009.06.24. 10:51:26
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:51:43
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:52:45
Impega 2009.06.24. 10:52:45
helianthus 2009.06.24. 10:53:19
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:55:01
ide utaljátok: xxxxxxxx-xxxxxxxx (CIB :))
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 10:55:38
jelentkezz!!!
na itt van vége nálam az ilyen oldalaknak.
Impega 2009.06.24. 10:56:13
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.24. 10:56:18
Gyakorlatilag csak ők igazán!!!
EÖ (törölt) 2009.06.24. 10:57:25
helianthus 2009.06.24. 11:00:52
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 11:02:16
EÖ (törölt) 2009.06.24. 11:02:40
Impega 2009.06.24. 11:08:06
@helianthus: megy a fene a paradicsomba, az olyan klasszikus. es korant sem trendi
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.06.24. 11:10:10
Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.06.24. 11:21:00
Már alig várom, hogy induljunk, különösen a "svéd asztalos reggeli" hangzik izgalmasan!
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 11:24:07
svéd kaják lesznek egy asztalon, vagy
egy asztalos svédországra jellemző reggelit készít
vagy a kettő együtt
EÖ (törölt) 2009.06.24. 11:24:30
svéd asztalos reggeli = egy svéd Vejnemöjnen asztalon feltálalt tökörtojás
vagy
a méltán világhíres svéd asztalosok kedvence az erjesztett busafej lingon-lekvárral (hasonló a norvég ács ebédhez, csak ők langyosan eszik)
EÖ (törölt) 2009.06.24. 11:25:32
(skandináv lottó, természetesen) :DD
É2I 2009.06.24. 11:30:57
Elgépelte ez van ;)
Mylady 2009.06.24. 11:48:47
emelet átépítés alatt, gyakorlatilag az egész lezárva
a piactéren egy halom ember (vásárló), visító gyerekekkel
a pénztárnál akkor sorok, hogy lehidaltam
10-15 ember mindenütt és dugig tömött bevásárlókocsik
sokak példáját követve elhelyeztem a sárga tatyót az egyik polc mellett és angolosan távoztam
(pedig csupa hasznos és most azonnal szükséges cucc volt benne :))))
a kávézóban szintén rengetegen
mi a franc van ott? tudtok valamit?
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 11:49:46
egyébként én jelentkeztem az ingyenútra.
kértem munkáltatói igazolást, hogy van nekem munkahelyem
lesz ami lesz, feladom az elveimet és ingyen repülök a kies szigetekre.
üdülési jogot nem fogok venni. lehet, hogy ott tartanak, amíg nem fizetek?
hát aki bátor, velem tart. mit kezdenének egy repülőnyi nemfizetővel?
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 11:50:50
hiszti 2009.06.24. 11:53:47
Ki fogja hazahozni a sok nemfizető bátort?
EÖ (törölt) 2009.06.24. 11:59:14
ugyanis azt nem hiszem el, hogy aki kimegy, az mind (vagy nagy részük) balek lenne
tényleg rohadt kíváncsi lennék, hogy hogyan működik, mert működik
valószínűleg mégis az lesz a megoldás, hogy rengeteg hülye van
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 12:03:07
Mylady 2009.06.24. 12:06:05
mondjuk a tömeg arra sarkallt, hogy lépjek le, de gyorsan
Mylady 2009.06.24. 12:07:05
EÖ (törölt) 2009.06.24. 12:08:05
Érkezünk mondjuk vacsorára, mire az idegenvezető: Na megjött a mi kis teszkós párocskánk, kérjünk maguknak egy kancsó vizet az ingyen vacsihoz? Apropó holnap kirándulni megyünk busszal, jönnek, vagy inkább biciklit rendelnek, az 3 centtel olcsóbb. Tudok adni kölcsön fürdőruhát, ha esetleg maguknak nincs.
a többi résztvevő persze gúnyosan kacag rajtunk.
én el akartam menni merő kalandvágyból termékbemutatóval egybekötött Visegrádi városnézésre, de sosem mertem rászánni magam. nyúl vagyok na!
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 12:16:28
már mondtam, hogy anyósom és három barátnője így utazzák be az országot,világot és soha nem vásárolnak, csak az ajándékot hozzák el. végigülik a két óra szeánszot (általában a buszon már megy az agymosás, vagy kaja közben), de a szabad program (fürdő, városnézés stb.) az szent, azt tényleg megvan.
szétröhögik magukat, és mindig közlik, hogy ők szegény nyugdíjasok, nincs pénzük, de majd küldik a családot. név szerint ismerik őket:))))
EÖ (törölt) 2009.06.24. 12:24:49
de ha a buszból egy valaki megveszi a 140 forintos mágikus asztalterítőt 170.000 forintért, akkor már nullszaldós a buli a szervezőknek...
és nem egy veszi meg
Sörivóje 2009.06.24. 12:27:59
Kicsit aggályoskodtam, hogy szerintem ebben így "csont van", de ő is arra buzdított, hogy hívjam fel a szállót, ha bizalmatlan vagyok.
Látom, más megtette! :)
az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.06.24. 12:30:17
Sörivóje 2009.06.24. 12:35:34
moli 2009.06.24. 15:12:16
Secnir 2009.06.24. 15:18:06
ugyan linkelnéd be már pls...
szabidoki 2009.06.24. 15:45:46
Lehet, hogy az ajánlat nem kamu, mi voltunk az asszonnyal meg a gyerekkel pár hónapja Zalacsányon, 19999 Ft-ért 4 nap (3 éjszaka), reggelivel. Annyi volt a csavar, hogy végig kellett ülni egy fél délutános előadást, ahol üdülési jogot akartak eladni, elég drágán. A falu elég kies, de közel vannak a turisztikailag népszerűbb helyek is, a kastély tényleg nagyon szép, az eladni kívánt apartmanok is jók. Az akciós szállás tényleg viszont akciós, a szoba igen puritán, nincs pl. hűtő.
amugy36 · http://hetevutan.blog.hu 2009.06.24. 23:05:35
Ez qrva jó volt...még most is röhögök(bruha...ha...ha...)!!!
Sajna ebben az országban már lassan többen ismerik benkőt(benkő dájrekt kisbetű), mint Petőfi Sándort.
SolidSnake 2009.06.25. 03:19:47
DaveSlim 2009.06.25. 14:34:33
Nagyban nyomja.... INGYEN NYARALÁS??! lol
DaveSlim 2009.06.25. 14:43:53
De elég csak rákeresni a "cégnévre" (erre a szállodaláncra) google-n.
Erika53 · http://gyermekvarazs.boltaneten.hu 2009.09.28. 11:13:24
MEGHÍVÓ
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves párját, a
Zalacsányi Batthyány Wellness Kastélyszállóba.
A Batthyány család ősi birtokán, a zalai termálvölgy szívében királyi, és királynői kényeztetésben lehet része, egy történelmi múltú kastély, saját hőforrással rendelkező termálvizes, pezsgőfürdős belső, és külső medencéjében, finn szaunájában, a masszázs, és a szépítő kezelések alatt. Elegáns, hangulatos éttermünkben, házias ételeink idézik vissza a hajdan volt nemesi kastély előkelő légkörét. A Kastélypark szépsége, kellemes csendje délutáni sétára hívogat. Sokféle lehetőség kínálunk azoknak is, akik izgalmas időtöltésre vágynak. Lovaglás, sárkányrepülés, íjászat, tenisz, kerékpározás, qvad, és még sok egyéb aktív pihenési forma közül választhatnak vendégeink.
Hagyja magát kényeztetni egy valódi kastélyban!
Szállodánk lehetőséget kínál egy kedvezményes kikapcsolódásra, pihenésre a Zalacsányi Batthyány Wellness Kastélyszállóban, 55.600 Ft helyett:
29.900 Ft/2 fő/ félpanzió részére péntektől vasárnapig (3 nap/2 éjszaka), illetve 34.900 Ft/2 fő/ félpanzió részére hétfőtől csütörtökig (4 nap/3 éjszaka),
A kedvezményes ár tartalmazza:
- félpanzió
-elhelyezést a múlt idők eleganciáját sugárzó Batthyány Kastélyszállóban, vagy a Kastély Villaparkban található luxus apartmanokban,
- a beltéri termálmedence, finn szauna, pezsgőfürdő, kültéri medence korlátlan használatát,
- egyéb sportolási lehetőségeket: asztali tenisz, darts, strandlabda.
Vendégeink részére zárt parkolót biztosítunk.
Térítés ellenében igénybe vehető szolgáltatásaink:
Kastélyszálló kínálata:
Különleges masszázs, és aromafürdő fajták közül válogathat, igénybe veheti szoláriumunkat is. Továbbá kerékpár, biliárd, teniszpálya is bérelhető, használható.
Villapark Wellness Centrum kínálata:
Élményfürdő, gőzkabin, edzőterem, só barlang, kozmetika, fodrászat, infra szauna, természetgyógyász szakember.
A kedvezményes ajánlatunk igénybevételének feltétele, a Kastélyszálló által szervezett bemutatón történő részvétel.
Bővebb információ, szállásfoglalás:
06/303352446
Tisztelettel
Bánky Erika
Szálló munkatársa
wellnessudules.gportal.hu
Erika