Tékozló Homár

Belgiumban rosszabb strandolni, mint a Gulágon

2009.06.29. 00:06 | szily | 185 komment

Végre, mi eshet jobban egy magyar (=frusztrált) fogyasztónak, mint azt hallani, hogy az Eurogalaktikus Birodalom szívében, Belgiumban a legrosszabb fajta kommunista portásmentalitás uralkodik? No, remélem nem egész Belgiumban, de a mecheleni tónál mindenképp. Andreiéket komplex élmények érték, pedig ők csak fürödni akartak. Volt átlagosan vérforraló komcsi tiltás (nem strandolhat, akinél nincs belga személyi) és szürrelista tiltólista (vízipipa+labda+rádió+háziállat), mi kell még egy laza délutánhoz?


Ma a mecheleni tónál (Belgium, Antwerpenhez közel) jártunk, ahova úgy
mentünk, ahogyan az ember a strandra jár. Minél kevesebb értékkel és
anyakönyvi kivonat, szüzességi bizonyítvány, valamint a háziorvosunk
által ellenjegyzett vérkép nélkül. Ez hiba volt, ugyanis nem engedtek
be minket (2 felnőtt, meg egy kis gyerek), mert nem volt nálunk belga
személyi. Azaz csak nálam volt, de az nem elég. Mindenkinél belga
igazolvány kellett volna, hogy legyen.

Állítólag ez csak a négy hetes főszezonban van így. Jogosítványt,
egyéb fényképes igazolványt (útlevél, más országban kiállított uniós
szabványnak megfelelő személyi, stb.) nem fogadnak el. Hiába lehet
ezekkel az iratokkal akár repülni is, a strandról csak kifelé
reptetéshez érvényesek. Az már csak mellékes, hogy az árszabás nem
felel meg az előzetesen közölt árakkal, de a különbség mindössze 1
euró fejenként. Felejtsük is el. A szükséges okmányokról egy árva szó
sem esett sehol. Csak a helyszínen (30km oda, ugyanannyi vissza).

A (sziva)tónál arcul köpött a fényképen látható baráti figyelmeztetés
(kb 3m széles), amely igen baráti hangnemben közli, hogy szevasz,
huzzál haza. Amíg mi próbáltunk tájkozódni, addig nagyjából 5-10
embert küldtek el rajtunk kívül (5 perc alatt).

Ami még érdekes, az az alsó tiltótáblasor. TILOS: VIZIPIPA, LABDA,
rádió és háziállat.

A jelek tanulsága szerint bevihető géppisztoly, aknavető, marihuana,
motorcsónak, komplett nagyszinpad hangosítással és persze
zsebtigrisek, elefántok.

Akinek kedve szottyan pancsolni egyet, annak tessék, csak tessék.
Belgium, Mechelen, Nekkerspoel-Borcht 19. Ja, a cím a hatalmas telep
másik fele. Onnan még 15 perc séta a bejáratig.  Szevasz Ajrópa.

Üdv,

Andrei(sen)

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

betépett felhasználó 2009.06.29. 11:10:06

amugy az arabokat a gulagra sem engedtek be

helianthus 2009.06.29. 11:13:45

NEm lehet, hogy ennek köze van a sertésinfluenzához vagy hogy is híjjuk most ezt az új betegséget?
És nem azért van most ilyen ideigelenes korlátozás?

staropramen 2009.06.29. 11:16:01

@Kitalátor feljegyzete:
Úgy tűnik ma nem vagy valami jó passzban.Akarsz róla beszélni?

blacha 2009.06.29. 11:18:26

@viharboszorka:
ez bizony így van.. van szép éjszaka kivilágított autópályájuk, de pihenőket azt nem tudtak hozzá építeni.. wct meg pláne ne keressen az ember. még szerencse hogy egy ilyen kis szar ország, mert ha akkora lenne mint németország akkor már problémásabb lenne. amúgy olyan 5 éve mi is éjszakáztunk egyet dunkerqueben, mert a belgáknál nem tudtunk tankolni és amire visszaértünk franciákhoz addigra ott meg bezártak a kutak.

QAQ 2009.06.29. 11:23:03

@Andreisen:

Belgiumba az angol is hivatalos nyelv nem?

Miert nem irjak ki angolul is mit lehet es mit nem azon a stardon?

2009.06.29. 11:26:42

@prunoki: Hát nem erről szól a fajgyűlölet és az idegenellenesség? Pár felületes tapasztalatból és az ismereteink hiányára alapozva negatív véleményt alakítunk ki valakikről. És ez oda-vissza alapon működik.
Ha eltöltünk egy pár évet egy adott országban, rájövünk, hogy első benyomásaink és véleményünk hibás volt: valójában egészen más dolgok miatt lehet őket utálni/megvetni :-)
Sőt, a külföldön töltött idő még az eleve pozitív hozzáállást is képes "árnyalni", akár totál utálatba fordítani.
Mindenki úgy gondolja, hogy az írek kedves, barátságos népek. Hát persze, de azért nem szívesen lennék manapság nigériai kollégám (és családja helyében); amilyen inzultust kapott néhány dublini fiataltól (tökéletesen alaptalanul). És a hozzáállásuk a köztisztasághoz...

elwood 2009.06.29. 11:28:44

amúgy tök jó strand lehet, nem bömböltetik a magnót, nem rúgnak pofán labdával, kutyák nem szarják tele,

a vizipipát nem értem teljesen, ott pont van sok víz,

lehet szerzek egy belga személyit

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.06.29. 11:30:54

@Dorombolo: Tehát a nap ott sokkal jobb? :)))))
Ha már nagyzolni akarsz, akkor valami helyi jellegzetességet ragadj ki :)

betépett felhasználó 2009.06.29. 11:33:16

vizipipa felreforitva
heyesen:
A VÍZBE PIPÁZNI TILOS!!

bar, ha mohamedeket kitiltottak, nem is ertem kire celozz a felhivas...

bar, az is lehet a "pipazas" mint a pisiles ertendo

gregor gysi 2009.06.29. 11:44:48

BELGIUM A BELGÁKÉ!!!
Mostmár értitek?:)

májgeriberi 2009.06.29. 11:45:39

@betépett felhasználó: nekem a pipázásról más ugrik be :)

hatesz 2009.06.29. 11:52:46

@Kitalátor feljegyzete: "a magyar bürokrácia se kutyafasza"
:)))))))))))))

EÖ (törölt) 2009.06.29. 11:56:20

Ha kedd van, akkor ez Belgium!

szóval ez a poszt egy nappal korábban jelent meg, mint kellett volna.
kérem a panaszkönyvet!

Csigorin 2009.06.29. 11:56:33

Csak azt magyarázná el nekem valaki, hogy ENNEK a kapcsán HOGY a fenébe lehet kommunistázni??
Mert hogy a szocdem (még csak az se de mindegy) utódpárt és minden amit csinál és nem tetszik az "komcsi", azt még csak megértem valahogy. Meg azt is hogy ezen nem a kommunistát hanem a volt-aktuális rendszer haszonélvezőit kell érteni.
De hogy egy alsó-sárkelekutyalatyaki belga marhaságnak MI a fene köze van a "komcsi"-hoz az legjobb törekvésem ellenére is magas...

májgeriberi 2009.06.29. 11:58:14

@Csigorin: asszem egyet kell értsek veled!

az már volt, hogy ezért tart itt az ország..
:)

prunoki 2009.06.29. 12:02:05

@QAQ: Angol messze nem hivatalos. Francia, flamand és német a hivatalos. De tartományonként változik hogy az adott tartománynak mi a nyelve, illetve hogy többnyelvű-e. Brüsszel kétnyelvű, de ha átmegyek a ringen mondjuk egy uszodába, az már nem Brüsszel és csak Flamand nyelvű feliratokat látok. Úgy képzeld ezt el mintha kimennél Budapestről Érdre.

stab 2009.06.29. 12:06:38

ráckevén rossz a strand az a baj,
de belgiumban még rosszabb az a baj
ha csak magyar személyi van nálad az a baj
ha nincs nálad belga személyi az a baj
mert nem engednek be az a baj
ha főszezoban mész megszívod aza baj
ha nem főszezonban mész kevés a csaj az a baj
ha közel van a part az a baj
ha messze van sokat kell utazni az a baj
ha közel van a repülőtér az a baj
mert hangos ahogy szállnak fel a gépek az a baj
mer megzavarják a stranon a pihit az a baj
ha drága a belépő az a baj
de ha a bejáratnál még drágább az a baj
ha sok embert elküldenek a picsába az a baj
ha túl sok a turista az a baj
hogy nem lehet vizipippantani az a baj
ha a pofádba füstölnek az a baj

na itt meguntam

prunoki 2009.06.29. 12:07:03

@the Static: Hát igen, én is csak ezért írtam le a saját belgiumi tapasztalataimat. Egy-egy konkrét negatív élményből kiindulva egy egész országra általánosítani, hát ez meredek. Hogy utáljuk ha ezt valaki velünk teszi.

staropramen 2009.06.29. 12:33:38

Sztrovacsekek!
Két megjegyzésem van,a többitől sikerült elhatárolódnom
1.Napóleon dolgozhatott volna ezen a Belgium projekten még egy kicsit
2.A ráckevei strandon azt tervezik, hogy csak vizipipával engedik be a népeket, így kiegyenlítődik EU szinten a dolog.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.29. 12:33:58

@staropramen: Csak nem egy közigazgatásban "dolgozó" jogász lelkébe másztam bele?
Igaza volt B Tóth Illés tanár úrnak Edelényben: "(...) fiam, én úgy látom, hogy lusta vagy te tanulni is, meg dolgozni is. Menjél jogra!"

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.06.29. 12:36:58

@QAQ: Belgiumban három hivatalos nyelv van. Vallon, Flamand, Német. A vallon a torz franciam, a flamand a torz holland. A flamand települések flamandul, a vallon települések pedig vallonul írják ki a dolgokat. Nem közösködnek, csak a fővárosban. A német pedig csak Eupen környékén dívik.

staropramen 2009.06.29. 12:41:15

@Kitalátor feljegyzete:
Dehogy Sztrovacsek,messze vagyok én ettől a közigazgatás dologtól.Egyetemista koromban nagyon elfoglalt voltan, nem volt egy szabad fél órám ezért a jogot kihagytam.
Csak azért írtam, mert némi frusztrációt vettem ki az egyébként harmatos , üde és visszafogott tónusú kommentedből.
Közigazgatásról egy adalék: a falu mellett ahol lakom egy mg.rt. a sertéstelep mellé kacsatelepet akar építeni.Nagy a felháborodás mert a telepről időnként édes illatot sodor a szél.Nem akarunk egy újabb bűzforrást.
Mit gondolsz az ezzel kapcs. közmeghallgatást mikorra tűzték ki:kedd 10 órára, amikor mindenki dolgozik.Ennyit a közigazgatásról.

Fx 2009.06.29. 12:41:31

Mit szólnának a belgák, ha mondjuk minden egyéb európai strandon minden személyit elfogadnának, kivéve a belgát?

Vicces egy válasz lenne...

BéLóg 2009.06.29. 12:42:35

@Andreisen: A flamandok annyira utálják a vallonokat és viszont, hogy megtörtént, egy vallon vasútállomásra befutó figyelmeztetésre, miszerint véletlenül elengedtek egy vonatot amit nem kellett volna, az ügyeletes ANÉLKÜL baszta le a telefont, hogy végighallgatta volna.
Az eredmény: X darab halott és Belgium egyik legsúlyosabb vonatbalesete.

A belgáknál volt az emlékezetes pedofil botrány a Dütróval, benne volt az egész kormány meg de még a királyi család is!

Beteg nemzet beteg társadalom és beteg emberek!
Aki azt hiszi, hogy a németek fajgyűlölők és idegenellenesek, az sosem járt még Franciaországban vagy Belgiumban!

Col.Maybourne 2009.06.29. 12:43:28

@Andreisen: Ehhez azert hozza kene tenni, hogy Brusszel papiron ketnyelvu csak, gyakorlatilag francia.
De csakazertis csak flamandul vagyok hajlando megszolalni Brusszelben, azon nagyon keves alkalmakkor amikor nagyon oda kell mennem.

Col.Maybourne 2009.06.29. 12:45:49

@prunoki: Igen, mert Brusszel FLANDRIA, foldrajzilag. Akarhova lepsz ki belole FLANDRIAban vagy. Ezt nem tudja megemeszteni a sok vallon meg arab...

joder 2009.06.29. 13:02:02

@Col.Maybourne: BRÜSSZEL nem flandria, és soha nem is lesz!

prunoki 2009.06.29. 13:16:07

@joder: Földrajzilag igaz hogy csupa flamand régió van kürölötte.

prunoki 2009.06.29. 13:22:46

@Col.Maybourne: Legalább nem értenek meg :-) Én nem tudok flamandul, tehát ugyanezt a hatást el tudom érni magyarul is :-)

EÖ (törölt) 2009.06.29. 13:23:02

tényleg elég sok muzulmán van Belgiumban, (és miattuk zsúfolt a strand) róluk írta a következő verset Donászy Magda:

Volt egy belga, Mohamed,
sosem látott ticketet!
Nem is tudta Mohamed,
milyenek a ticketek.

...

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2009.06.29. 13:27:54

Sültkrupmlit esznek színes szószokkal. Ennyi.

elwood 2009.06.29. 13:31:29

volt ott helyi portás "Belga vagyok nem turista" pólóban ?

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:37:54

@Col.Maybourne: bizonyára nem a makak-okra gondoltál, nem is feltételezném rólad, hogy csúnyákat gondolnál róluk... :D
Amúgy az a 25% elmegy 50-nek is, főleg Antwerpen/Brüsszelben. :-/
Antwerpeniek tudják talán, hogy mit is jelent Borgorocco. :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:39:15

@Dorombolo: jaja, ez olyan, mintha valaki a linkeroceri strandra menne Antwerpenben: nem akarok rasszistának tűnni, de csak román cigányok, meg hasonló, talpig becsületes népség jár oda, akik a világ minden kincséért sem lopnál el még a cipődet is! :P

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:40:17

linkeroceri valójában linkeroever akart lenni, csak túl gyors voltam :)

LackoMester 2009.06.29. 13:42:15

Erre-a hadtörténeti múzeum (Brüsszel-na
gyon komoly)ingyenes a vele szemben lévö Oldtimer kiállitás meg 6 euró-xart sem ér....Belgium már csak ilyen.
Brüsszel az a város ahol találkozik Európa-Kongó-Törökország no meg a Kurdok és a buzik 1 városon belül,na meg ne feledjük a haszontalan eu-s képvieselöket...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:43:58

@LackoMester: aki ilyen rálátással rendelkezik az EU-s képviselők értékére, az minden bizonnyal maga is vagy képviselő vagy pedig a kiszolgálószemélyzet szerves része. :-)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.29. 13:46:12

@Csigorin: Elnézést, hogy nem csupa nagybetűvel írok, de a trackback nincs bekapcsolva: kitalator.blog.hu/2009/06/29/komcsizas_a_homaron

Ez FONTOSCH!!!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:47:54

@LackoMester: ugyan már, ne tagadj, a Homár bírósága úgyis falhoz fog állítani. :-)

LackoMester 2009.06.29. 13:54:07

@winyetta: ja és az itélet 10év letöltendö büntetés Brüsszel kongóiak lakta negyedében :-)

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:56:31

@Col.Maybourne: biztos vagy benne? Szerintem már annyi benne a schapenneuker hogy az ember már szinte Észak-Afrikában érzi magát. :-)

májgeriberi 2009.06.29. 13:56:54

@Kitalátor feljegyzete: Csigorinnak az volt a bánata, hogy miért kell mindenből politikát csinálni!
ha meg már politika akkor abból komcsizás,nácizás,stb lesz!
Én pl nem akarok politizálni, ha a strandról van szó.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.06.29. 13:57:39

@LackoMester: áááá, hova gondolsz, az túlságosan is elnéző lenne... 2 év Hobokenben, Antwerpenben, majd a marokkóiak megtanítanak egy s másra. ;-)

sutyerák 2009.06.29. 14:07:36

@prunoki: Nem úgy van,hogy az E-Unioban miden tagállam nyelve hivatalos?

vape 2009.06.29. 14:09:11

Ez mind szép, de mit keres itt ez a cikk?
A belga Homárra kellett volna küldeni inkább? A címe: homar.blog.be. A nyitóoldalon lehet nyelvet választani: flamand, vallon vagy német. Egyéb lehetőség nincs.:)

sutyerák 2009.06.29. 14:12:14

@BéLóg: Balatonnál mondta egy szállodai pincérnő,hogy a hollandok és a belgák sokkal parasztabbul viselkednek,mint pl. a németek.

nem_hiszem 2009.06.29. 14:19:44

En amugy sem mennek be egy strandra ahol nem lehet vizipipazni...

májgeriberi 2009.06.29. 14:22:45

@Kitalátor feljegyzete: az is igaz, hogy mindenből lehet politikát csinálni és az is, hogy nem mindenki akar vagy kíváncsi rá :)

Bking Soda 2009.06.29. 14:29:04

buzi belgák ugorjanak egy seggest azon a fasza kis strandon!Azonnal kiutasítani a belgákat innét,ha nincs náluk magyar igazolvány.Persze csak főszezonban...

_tx_ 2009.06.29. 14:49:00

Liege-ben (Belgium) angolul kértem egy sört egy bárban és azt mondta a csapos – egész jó angolsággal – hogy a kurva anyámat, miért nem franciául rendelek?

Hm.

88wx335dsf 2009.06.29. 14:52:40

@_tx_:

Miért nem rúgtad egyből combon?

bubo3 2009.06.29. 14:56:19

Az általam ismert Mastricht nem Belgiumban, hanem Hollandiában van. Ha ugyanarra a nagy tóra gondolunk, annak a nyugati partja Belga ugyan, de a jó helyek a holland oldalon vannak.

bubo3 2009.06.29. 14:59:25

Az általam ismert Mastricht nem Belgiumban, hanem Hollandiában van. Ha ugyanarra a nagy tóra gondolunk, annak a nyugati partja Belga ugyan, de a jó helyek a holland oldalon vannak. Fürdésre ezt a várost javasolom. A mecheleni tavat nem ismerem, ezért az Ön állításában nem kételkedem.

smartdrive 2009.06.29. 15:00:43

Belgium tagja az Uniónak?

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.06.29. 15:02:35

Mér van itt ennyi frusztrált ember, aki nem tudja feldolgozni, hogy külföldön is vannak parasztok, nem csak idehaza?

És mér gondolják, hogy ha találnak egyet-kettőt, akkor azzal az egész ország elvágta magát örökre?

És mér nem érzik, hogy gáz leírni olyanokat, mint "beteg nemzet" vagy "hülyék azok"?

NaomiHenger · http://zseer.blog.hu 2009.06.29. 15:05:47

Mondjuk az, hogy idén a nyár Belgiumban pont szombatra esett talán felkészületlenül érte a strand üzemeltetőit és valamilyen módon szűrni akarták a vendégeket. Egyébként az elmúlt 4 év alatt volt alkalmam megtapasztalni a "birka belga" jelenséget. Nem rosszindulatúak ám, csak nem érdekli semmi őket. Kaptam én már Eindhovenből érkező csomagot úgy Brüsszelbe, hogy előtte megutaztatták még egy kicsit Kölnbe. Vagy ott van pl a lakáshitelem csekkje, amit eslő körben 15000 euróval kevesebbre állítottak ki. Itt ne várj sokat és nem fogsz csalódni. Máskülönben naponta kaphatna agyvérzést az ember a válogatott baromságoktól.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.29. 15:10:10

Horrorra akadva 4, Leslie Nielsen:
"
- Mi a különbség a belga és a kutyagumi között?
- A belga sört iszik, a kutyagumi jószagú!"
:DDD
Úgy látszik, ők ismerik a belgákat. :)

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 15:11:31

Dorombolo: "Amúgy nem becsülnék le senkit a nemzetisége miatt. álltam én már arrébb magyarul beszélőktől nyugaton, mert nem szerettem volna "egy kalap alá" kerülni velük."

Te mekkora egy fereg vagy bakter! Na az ilyeneket kellene 2 labnal fogva felhuzni! Remelem kiselejtezodol!

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.29. 15:15:09

@Matschkássy Lukrécia: hamár lincselni vágysz, inkább magadat. A hozzád hasonlók miatt szoktam letagadni, hogy magyarnak születtem. :(

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 15:20:02

@mistinguett: Nem volt vicc, es nem vagyok lincselni, de az aki " nem becsülne le senkit a nemzetisége miatt" de a sajatjait letagadja, az egy fereg.

bécsi pszicho: valszinu, en meg csak sajnalnalak erte, pszihokam.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 15:28:27

@bécsi pszicho: tagadd csak le, hogy magyarnak szulettel, es tedd nyilvanossa! Ne feledd, barhol fogsz elni, a helyi lakosoknak akkor is "csak egy bevandorlo" leszel.

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.06.29. 15:28:39

@Matschkássy Lukrécia: De Lukrécia! Ha egy angol elismeri, hogy a mellette részegen kötekedő honfitársa egy tuskó, és inkább félreáll, az rendben van, nem? Ha egy német inkább a te társaságodat keresi, mint a totál gázos drezdai turistáét, az jó fej, nem? Miért kéne, hogy bárki tapírságát mentse az a tény, hogy ő magyar? Nem a magyarságomat tagadom le, még az ővét sem, ha inkább kerülöm: egyszerűen nem szeretnék vele lenni sem itthon, sem külföldön. Ehhez a hazafiságnak semmi köze. Nem tagadom le a sajátjaimat, még akkor se, ha a szóban forgó sajátok történetesen tuskók, de azt ne várja el tőlem senki, hogy egyenesen büszke legyek rájuk. Nem beszélve arról, hogy külföldön pont nem a magyarok érdekelnek. Bocsánat.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.29. 15:32:05

@bécsi pszicho: Ha már nem homár, akkor írd külön, és kérlek ne hadarj!
A lincselés egyébként sem jelent lábon fogva felakasztást, legalábbis önmagában. Lincseléskor nyakba szokás tenni a kötelet, vagy halomra lőni, agyonrugdosni, esetleg megkövezni, stb. a tömeg által elítéltet. A lábon fogva való felakasztás egy esetenként valóban halállal végződő kínzás, illetve hatékony androgógiai eszköz...

Col.Maybourne 2009.06.29. 15:39:00

@joder: De vallon se lesz, barmennyire is szeretnetek... Inkabb mondjuk a Flamand Koztarsasag fovarosa :)))
(A muzulmanokat persze elvihetitek elotte!)

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 15:40:02

@mistinguett: Ertelek, ugyanakkor nagyon-nagyon sok esetben az illeto "letagadni" valo magyar embernek szuksege lehet a segitsegedre, tamogatasodra. Miert? Mert ki segitesen nekik ha Te nem, az idegenben apatlanul-anyatlanul? Ki, ha nem a "magasabbrendu" magyar, ahogy Dorombolo lelki vilaga altal fejezzem ki magam. Gondolod a helyiek? Nem, azok megjobban belerugnak! Senki nem szuletett reszegesnek, tanulatlannak, tapirnak, bunkonak vagy akar bunozonek.

Col.Maybourne 2009.06.29. 15:42:20

@winyetta: 25% muszlim a hivatalos statisztika. Az illegalisak termeszetesen nincsenek benne.
Brusszel, Antwerpen sokkal rosszab persze, szerintem is meg van az 50% (tegnap lazadtak Antwerpenben, hogy haddmaan jarjanak lefuggonyozve suliba. Anyatok!). Videken jobb a helyzet, a falumban van ket torok, akike a Kebabos bolt.

potrzebie 2009.06.29. 15:48:14

ha hülye a strand portása, akkor be kell lógni egy hőlégvallon segítségével! :D

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.06.29. 16:02:21

@Matschkássy Lukrécia: Persze, hogy ha valakinek szüksége van a segítségemre, és tudok segíteni, segítek. De számos tapasztalatom alapján inkább úgy látom, hogy az esetek túlnyomó többségében itt nem arról van szó, hogy valaki nekiáll bűnözni Belgiumban, mert apátlan-anyátlan. Arról van szó, hogy valaki kimegy Franciaországba, és minősíthetetlenül viselkedik. De nincs elveszve, munkája van, ösztöndíjas, au-pair vagy egyszerűen turista; csak tuskó, valószínűleg ugyanúgy, mint odahaza, csak talán egy kicsit jobban látszik rajta, mert külföldi, így jobban kitűnik a tömegből. Ezekkel a turistákkal én sem szívesen megyek barátkozni. Ha összetalálkozunk, udvariasan elcsevegek velük, majd angolosan távozok. Nem azért mert magyarok.
Hogy az előttem szólók így értették-e, nem tudom. De valakit letámadni, mert nem akarja elvi alapon pozitívan diszkriminálni a honfitársait, szerintem durva.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 16:16:35

@mistinguett: "Dorombolo: Amúgy nem becsülnék le senkit a nemzetisége miatt. álltam én már arrébb magyarul beszélőktől nyugaton, mert nem szerettem volna "egy kalap alá" kerülni velük."

Kedves Dorombolo ossze-vissza beszel. Nem "becsulne le" senkit a nemzetisege miatt, csak eppen sajat magat becsuli le. Ha van identitasom, lexarom, hogy kik allnak mellettem ( nemet alkesz, magyar tolvaj, belga tudos ). Tudom hogy ki vagyok, vallalom azt meg akkor is, ha eppen a sztereotipia "veszelye" all fennt.

Amugy meg ket ellentetes allitas 1 mondatban , es a magyarok ellenjavara finalekent. Nem szivesen lennek hypoglikemias allapotban Dorombolo kozeleben. Valszinu azt hinne alkesz vagyok....

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.06.29. 16:30:10

@Matschkássy Lukrécia: Lehet, hogy te látod jól, de én nem így olvastam azt a mondatot. Én úgy értelmeztem, hogy
1. a nemzetisége miatt nem becsül le senkit
2. viszont nem is diszkriminál pozitívan, erre hozza fel példának, hogy akár a magyarokat is otthagyja, ha azok tuskók

De az is lehet, hogy csak annyi volt a mondat értelme, hogy "hé, emberek, a belgák között is vannak jó fejek, ahogy a magyarok közt is vannak bunkók".

Mondom, lehet, hogy az én interpretációm hülyeség, nyilván azt látom bele, amit én is gondolok.

Lehet, hogy úgy gondolta, hogy a nyugat rulez, a magyarok meg mind cigányok. Ebben az esetben ő egy majom. De szerintem nem egyértelmű a dolog annyira, hogy csípőből féregnek nevezzük.

Matschkássy Lukrécia 2009.06.29. 16:46:57

@mistinguett:

Nem vitatkozni akarok itt, csak felhaborit, hogy minden mas nep osszetart, kiveve a Magyar.

RE: 2. viszont nem is diszkriminál pozitívan, erre hozza fel példának, hogy akár a magyarokat is otthagyja, ha azok tuskók

Szerintem, az egy kalap ala kerules az nem ugyanazt jelenti, hogy otthagyni valakit mert nemtetszo a viselkedese.
Dorombolot jobban foglalkoztatta az, hogy MASOK mit gondolnak rola, es odebbalt nehogy veletlenul ledetektaljak mar, hogy talan O is magyar. Olvasd csak el:

"álltam én már arrébb magyarul beszélőktől nyugaton, mert nem szerettem volna "egy kalap alá" kerülni velük."

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2009.06.29. 17:00:46

@Matschkássy Lukrécia: Lehet. Nem tudom.

De szerintem nem olyan tragikus ám a helyzet, ahogy látod. Én több évig éltem külföldön, volt magyar klub, a kint tartózkodó fiataloknak volt közösségi házuk, összejártak bulizni, ünnepeltek a nemzeti ünnepeken, tartották a kapcsolatot. Senki nem volt elveszve, aki tudott a társaságról. Egy-egy ünnepségen összejöttek akár 40-en, 50-en is. Voltam egyszer egy hasonló német közösségben, ott alig voltak tizenöten. Nem igaz, hogy ne tartanának össze a magyarok. Én legalábbis éppenhogy azt láttam, hogy nagyon is összetartanak.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.29. 17:09:50

Külön felhívnám a figyelmet a post - Magyar ember számára - közérdekűségére.

2009.06.29. 17:13:48

Nem lep meg a tortenet, osszesen 8 evet eltem Belgiumban. Ne tevesszen meg senkit, hogy ott van az EU kozpontja, legalabb annyi per van folyamatban ellenuk szabad munkaero es tokearamlas akadalyozasaert, mint az uj belepoknel, ha nem tobb. Nacionalizmus tekinteteben kb Svajc szintjen vannak, ezeknek a kulfoldi nem ember, a kelet-europai egyenesen kannibal.

pisilofiu 2009.06.29. 17:17:08

A strandot valószínüleg olyan arabok látogatják, akik szeretnek vizipipát szívni. A fenntartó ezt zokon veszi és tiltja.

A nargile ( vízipipa ) használatakor a különleges gyümölcs ízesítésű dohány a pipa tetején lévő tölcsérben van elhelyezve. A dohány tetején faszén izzik. A keletkező füst a tartályban lévő vízen keresztül áramlik.

A dohány aromája akár egy - másfél óráig is élvezhető. A szertartás után jóleső, ellazult érzés uralkodik az emberen. A vízipipázás a dohányzás legjobb alternatívája, mivel a vízen átáramló füst szinte teljesen mentes lesz a káros anyagoktól mire a tüdőbe jut. A nargile dohány nem tartalmaz kátrányt és nikotintartalma is alacsony. A vízipipa okozta tüdőrák kivételesen ritka.

Az arab vizipipáról bővebben itt: www.vizipipa.eu/

2009.06.29. 17:18:52

Amugy nem tudom milyen mazohista jar ott strandra, Belgiumban egesz evben olyan az ido mint most Magyarorszagon.

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.06.29. 17:25:51

Egyébként a vízipipa egészen mást jelent ott, mint nálunk.
Vizipipa = Mérges fürdőző

...még szép, hogy ki vannak tiltva. Dühöngjenek máshol.

prunoki 2009.06.29. 17:31:39

@Mar C: Már legalább 4-5 napja nyár van :-) Igazi strandidő.

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.06.29. 17:32:05

@Kitalátor feljegyzete: tehülyébbvagy, mintazamásikfröcsögőgép. Erremásmondanivalómnincs.

Spielberg 2009.06.29. 17:36:02

Ostendénél a tengerben lehet fürödni, kurva nagy a szél, de korrekt kinti WC, zuhanyzó van (kell is, mert a homok a bőr alá is bemegy)
Oda menjen, aki Belgiumban bícselni szeretne!

jesszumpepi (törölt) 2009.06.29. 17:42:50

@É2I:

Tévedés,hogy a Gulág "strandjáról" senki nem írt élménybeszámolót.

Amit leírtam,az olvasható Szolzsenyicinnél a Gulág szigetcsoportban :-(

jesszumpepi (törölt) 2009.06.29. 17:48:47

@Csigorin:

Kitalátot olyan,mint Móricka.

Mindenről AZ jut eszébe.

Ellenőrző szerv · http://indexfuck.hu 2009.06.29. 22:52:34


"A (sziva)tónál arcul köpött a fényképen látható baráti figyelmeztetés
(kb 3m széles), amely igen baráti hangnemben közli, hogy szevasz,
huzzál haza. Amíg mi próbáltunk tájkozódni, addig nagyjából 5-10
embert küldtek el rajtunk kívül (5 perc alatt)."
Lehet bennem van a hiba de nem látom a képet ...

apu most beszélget 2009.06.30. 00:36:43

Csigorin: Nekem meg az magas, hogy mitől jófejség a Gulággal viccelni. Mert ha bejegyzés címe az lenne, "Belgiumban rosszabb strandolni, mint Auschwitzban", a kommentek kizárólag az erről szóló hisztériával lennének tele.

tommygun 2009.06.30. 00:47:03

Akkor, ha megkésve is, de itt a magyarázat...

A mecheleni strandot az elmúlt pár szezonban arab hordák (oppardon: észak-afrikai származású belga fiatalok) szállták meg. Verekedtek, provokáltak, késelés is volt (mecheleni emberem szerint két halottal). Személyit ugye nem szeretnek magukkal hordani (na nem mintha a belgáknak bármi lehetőségük lenne a fajtájukat visszapofozni abba a légyszaros marokkói faluba ahonnan ideette őket a fene), faji alapon meg nem lehet kitiltani őket mer' akkor jönnek a jogvédőik (ismerős valahonnan?), így maradt az, hogy személyihez kössék a belépést.

Ennyi.

vauvauvau 2009.06.30. 02:03:21

Valószínüleg utazási irodával mehettél ki, mert voltaképpen szerintem átvágtak.
Nem Belgiumba vittek, hanem valami magyar faluba.

lótumfaktum 2009.06.30. 08:40:28

belgium a belgáké! te balga magyar.
csak minket akarnak befogadókká faragni,vajon miért?
süti beállítások módosítása