Tékozló Homár

Tanúvédelmi program az Axa Bankban

2009.06.29. 00:05 | szily | 54 komment

Zsófi kafkai örvénybe merült, pedig csak hitt a reklámnak, és lekötés néküli kamattal kecsegtető számlát akart nyitni az Axánál. Mi még sosem próbáltunk ilyesmit, ha van olyan Homár-olvasó, aki mostanában nyitott számlát náluk, írja már meg legyen szíves, hogy a folyamat elindítása után mennyivel jutott kártyához és tudott tranzakciókat végrehajtani. Sztori lentebb:

Az axabankkal kapcsolatos élményeinket szeretnék megosztani a  nagyvilággal. Hogy értse mindenki miben "máskáép,mint mások. " az axa.

Szépnapot,

Üdvözlettel: Zsófi

Axa. másképp mint mások.
Csillagok és apróbetűk nélkül.

Decemberben döntöttünk úgy, hogy bankunknak az axát választjuk, vonzó lekötés nélküli kamata miatt. A bankszámlát egykét nap alatt meg is nyitották számukra, ezek után követezett a máig be nem fejeződő levelezgetés, pedig június van és lassan július! Ugyanis a számlát ugyan az igénylés után 24 órával megnyitják, de hogy az aktívan működhessen, ne csak utalni lehessen rá pénzt, hanem  bármiféle tranzakciót tudjon végezni az emberfia, levelezgetni kell velük. Szerződést aláírni visszaküldeni, letanúztatni,jelszavakat választani, visszaküldeni. Igazából nem tűnik bonyolult dolgonak, de így hat hónap után elbizonytalaodva nézünk, hogy ennyire bonyolult lenne ez? Megkaptuk a szerződést,aláírtuk, letanúztattuk,visszaküldtük. Gond merült fel az egyik tanú személyében az axa felől, ugyanis a második neve hiányzott. Az ügyintéző azt mondta telefonon, keressük fel az egyik axa fiókot, és ott tudunk intézkedni. El is mentünk az óbudai fiókba, az eurocenterbe, ahol a kedves dolgozók, arra hivatkozva, hogy ők nem az axabank, hanem az ella (nem mintha az axabank nem tartozna hozzájuk), semmi közük az egészhez, és már magába a bankfiókba/irodába sem engedtek be. A lelkes dolgozó uriember az ajtóban állt, előlünk elzárva az irodát, a  váci úti főfiókba küldve bennünket. Elmentünk oda is, hátha bejutunk. A bejutás sikerült, a szerződést majdnem sikerült megkötni, de hát kellett két tanú. Az ügyfélszolgálatos kicsit húzta az orrát, majd jelezve, hogy most óriási szívességet tesz, mondta hogy majd ők letanúzzák, és elindul a számlánk aktiválása. Pár hétre rá, mikor intézni szerettünk volna valamit a számlánkkal kapcsolatban, kiderült,hogy az óriási szívességet tevő ügyfélszolgálatosok mégsem tették meg azt a  szívességet, és a szerződésünk még mindig nincs megkötve. Kértük, hogy postán küldjék ki, letanúztattuk, visszaküldtük. Nem érkezett semmi reakció, gondoltuk rendben van. Úgy is tűnt, mert az aktiválás újabb szintjére kerültünk, megadhattunk egy kiküldött levélben három titkos azonosítószót, ami szükséges ahhoz, hogy telefonon tudjunk ügyetintézni. Ezt kétszer kellett visszaküldenünk ahhoz, hogy végre bekeüljünk a rendszerbe. Bízakodók voltunk, már egy alkalommal ügyet is intéztünk ennek segítségével. Erre a mai napon, mikor arra vetemedtünk, hogy bankkártyát is kérünk a  számlához, közölték, hogy nanesiessünk ennyire, nincs még aktív szerződésünk, így semmit nem intézhetünk a  számlával kapcsolatban. Ezek szerint ha háromszor erősítettük meg ezt a  szerződést,  a tanúk lekülönbözőbb csokrával, ez sem elég. Most várjuk, hogy kiküdjék postán a szerződést negyedik alkalommal, hátha most sikerülni fog. Csillagok és apróbetűk nélkül.
Valóban igaz. Másképp mint mások. (most mondjam, hogy szarul?)

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.06.29. 00:42:22

@Phoenix_:
hagytalak
nekem errolaz jutott eszembe mikor el akartam venni Maryt
akkor elmentunk a hivatalba
mondtak nem problema kezdhetjuk csak kell ket tanu
2 orzovedo rogton vallalkozott, de inkabb elhalasztotttuk masnapra, hogy a tanu legyen rokon

banki dolgokrol
itt egy szamlanyitas fel ora
5 napon belul kartyad van
van egy-ket bonyolultabb bank aki ragaszkodik villany es telefonszamlahoz

Voice 2009.06.29. 00:52:56

A tököm se szarozna velük ennyit.
A második alkalomnál már leüvöltöttem volna az ügyfélszolgálatos fejét.
Mi a bánatot bénáznak?
Az ilyen balfaszságtól mindig idegbajt kapok!

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.06.29. 01:13:27

itt is fél óra a számlanyitás. a kártya szintén 5 munkanap, hitelkártya 7 munkanap.

fél évet a franc sem szánna rájuk.

Megdobbent 2009.06.29. 01:19:33

Axa? Mert olyan jo a reklmaja, vagymi? Es aztan csodalkozas... Ojajj, jo magyar.

Megdobbent 2009.06.29. 01:22:01

Hoho, most esik csak le igazan. Szoval vinne be apenzet, hogy kamatozzon, es TANU kell a szamlnyitashoz? Tanu? Hat mi a kurvaannyanak? Basszameg viszem, nem hozom a penzt :o Axa, wehehe, vicc kategoria.

sevcsik 2009.06.29. 01:26:00

Nekem van számlám az axánál, és kb 2 hét volt mindent elintézni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.06.29. 02:20:18

"Ezek szerint ha háromszor erősítettük meg ezt a szerződést, a tanúk lekülönbözőbb csokrával"

És te még mindig ezeknél akarsz számlát?

Bár mondjuk biztonságos az tuti. Se te, sem más nem juthat a pénzedhez.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.06.29. 03:21:27

@Megdobbent: látod ezen én is elgondolkoztam a kommented kapcsán és tényleg. Mi a fenének tanú egy számlanyitáshoz? Megint Tanú, már a mozikban.

kreutzer 2009.06.29. 03:38:25

Objektíven kellene áttekinteni a dolgokat.
1. Az Axa Bank azért tud ekkora kamatot adni, mert nem tart fent bankfiókokat. Azaz nem vásárol meg x milliárdért ingatlanokat a fiókhálózatnak,sokkal kevesebb alkalmazottal dolgozik.
2. Az átfutási tényleg lassabb más bankokénál a fent említett dolog miatt -nekem kb. 1 hónap volt amíg minden elrendeződött, a kártyám is hozzám került-, én azt az egyszerű megoldást választottam, hogy megtartottam a másik folyószámlám addig, amíg minden lerendezésre nem került, csak 6800 forintot utaltam át -kártyadíj és ibanq díja- az Axához.
3. Én többször felhívtam őket, hogy nézzék meg, hogy haladnak a dolgaim. Minden esetben rögtön válaszoltak, amit mondtak az max. 1-2 nap különbséggel úgy történt.
4. A tanúkhoz és a személyes azonosításhoz a jelenlegi jogszabályok miatt van szükség, ez nem az Axa találmánya.
5. Amióta lerendeződtek a dolgok, azóta semmi gond nincs, nyugodtan utalok itthonról -egyszeri 4000 forintos ibanq -nem kötelező- belépési díjért, az utalások ingyenesek- ,látra szólóan sehol nem kapok ekkora kamatot, ha kérdésem volt, rögtön válaszoltak.
Én nem bántam, hogy eljöttem a 0,2 %-os kamatot adó, mindenféle költségeket felszámító másik banktól eljöttem.
Az való igaz, hogy az Ellások nem feltétlenül állnak a helyzet magaslatán - nekem azért húzta a száját a kiscsaj, hogy nem előtte írtam alá az egyik papírt -látni akarta az aláírásom, egy papírfecnire lefirkáltam, megnézte, aztán leokézta-. Szóval, szerintem hosszútávon mindenképpen érdemes az Axához menni, ha lassabb is az átfutási idő.
Ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene, akkor pedig panaszt kell tenni bent, jelezve, hogy mivel korlátozzák a magántulajdonhoz való hozzáférést, ezt bejelentik a PSZÁF-hez.

Megdobbent 2009.06.29. 06:41:02

@kreutzer: Igen, csakhogy ez penzugyi szerzodes, semmi koze a polgarihoz, ergo nem kell tanu. Tovabbmegyek: termeszetesen semmilyen szerzodeshez nem kell tanu, erdemes picit fellapozni ezt-azt.

Na mind1, abbol a bankbol ugy rohannek ki, mint akit az ordog kerget, ahol tanukat kell magammalvinnem, 4x arra jarnom, stb... Szanalmas, es pont annyi penzuk legyen mindig, amennyit rajuk bizom.

v v j 2009.06.29. 07:48:48

Nekem kb két hét volt kártyástól, netbankostól. Ja és tanúzni sem kellett, de ez lehet azért, mert céghez kijáró ügyintézőnél indítottam az egész procedúrát??
A szerződés, jelszó, stb már rendesen, magyarpista útján ment.

Fiona_kedvence 2009.06.29. 07:58:48

a legutóbbi posztban sokan dícsérték már az Axa/Ella bankot, már vártam egy olyan posztot, shol valaki fikázza

nem akarok összeesküvéselméletet gyártani, de várható volt, gondolom valamelyik konkurens bank kedves akciója ez a poszt is

nekem is ilyen számlám van, bementem egy (akkor még) ella hitelközpontba, ott kitöltöttem a papírokat, ők letanúzták
befizettem a csekket, rá következő nap már élt a számlaszámom
a következő héten megjött a kódszós boríték, azt visszaküldtem, rá két napra már tudtam aktiválni az ibanq-ot és azóta is vígan használom

előfordulhatnak gondolom gubancok, de ha valaki 6 hónap alatt ezt nem tudja megoldani, az gáz

egyébként a 6800 számlanyitási díj már akkor visszajön max egy év alatt, ha fizudat nem veszed le már rögtön az első nap, csak pár napig hagyod a számlán
utána pedig egy fillért sem kell fizetned többet a bankodnak - csak a kp felvétel nem ingyenes - én ezt úgy oldom meg, hog van egy citi 0-ft-os számlám, oda utalom a felvenni kívánt összeget és ott ingyen felveszem másnap

Fiona_kedvence 2009.06.29. 08:01:20

ja a tanúzásról csak annyit, hogy minden bankszámlaszerződéshez kell, csak a bankfiókban ez általában az ügyintéző melletti Jucika és Gizike tanúzza le, ezért nem kell neked külön tanúkat vinned

tényleg tanu vagy tanú? Ez fontosch lehet az elkövetkezőkben

mzs 2009.06.29. 08:04:30

Én nem tudom, milyen tanúról beszéltek... Bár én az MPK-n keresztül kötöttem az Axás szerződésemet, nem emlékszem, hogy két tanú kellett volna hozzá (pedig nem volt olyan régen).

Kisebb gondjaim nekem is voltak, az MPK-s üzletkötővel pl. az, hogy ugyan kijött személyesen a lakásomra (teljesen rugalmas időpontban) megkötni a szerződést, csak azt felejtette el mondani, hogy az iBanq-hoz szükség lesz 6800 Ft kp-ra (épphogy volt nálam annyi otthon).
Meg azt, hogy oké, hogy lekötés nélkül kamatozik a pénzem, csak azt nem mondta, hogy 500.000 Ft felett (tudom, a reklámban benne van, de nem nézek reklámokat). Nekem meg honnan a jóistenből lenne ennyi pénz a számlámon?! :(

Mindegy, ezeken még túltettem magam, aztán kiderült, hogy ha postán fizetek a kártyával, vagy pl. OTP-s automatán keresztül veszek fel pénzt, nem kis összeget fogok leperkálni (postán fizetésért pl. összegtől függetlenül 350 Ft-ot.... Az OTP-s automatás pénzfelvételben nem vagyok biztos, de mintha 250 v. 290 Ft lenne -ezt utólag, egy nagyon kedves call centerestől tudtam meg). VAn automata, ahol olcsóbban vehetek fel pénzt, talán az Unicredit, de nem nagyon esik útba.

Magával az Axával annyi gondom volt csak, hogy elírták a szerződésen és a kártyán is a nevemet. Felhívtam őket, visszaküldtem, két hét múlva jött a jó szerződés jó kártyával, csakhogy nem volt a borítékban a személyi azonosító jelszavakhoz szükséges nyomtatvány (amikor 15 -elég hülye- kérdésből 3-ra kell válaszolni és visszaküldeni), ami alapján a telefonos ügyintézésnél be fognak azonosítani -anélkül nem vagy ügyfél.
Felhívtam őket, kaptam egy nyomtatványt három nap múlva. Gyorsan visszaküldtem, azóta minden működik. Bár megmondom őszintén, a kártyát még nem használtam (még megvan a korábbi), de lassan kipróbálom...

Az iBanq telepítés elég bonyolult, össze-vissza kell telefonálgatni, meg hülye azonosító jelmondatot kitalálni, másig gépre telepítésnél kódokat exportálni-importálni, de elhiszem, hogy a saját biztonságom érdekében van ez így.

EnZsolt 2009.06.29. 08:06:40

Mi a lónak a lábáért kell tanú, egy nyomorult számlanyitási szerződéshez?

teisfiambluetooth 2009.06.29. 08:10:44

Én telefonon és neten keresztül intéztem az AXA számla aktiválást.

Le kellett tölteni egy iBanq progit telepíteni megadni jelszót, jelmondatot, adatokat, elektronikus kulcsot létrehozni, elküldeni, ezután egy telefonos egyeztetés és kész, azóta használom. Ez éppen csak egy kicsit több időt vett igénybe, mint amíg ezt leírtam.

Pár hete újra telepítettem a gépem, de mikor telepítettem az iBanq progit java virtual machine-t hiányolt. Frissítettem a Javat, mégsem működött. Írtam egy e-mailt a supportnak a problémámmal, azonnal válaszoltak, mit töltsek le és telepítsek. Megtettem, működik.

ui:
Mindezek ellenére simán el tudom hinni, hogy valaki pórul járt. Pont ez Mo. sehol sem lehetsz biztos benne, hogy ugyanazt a szolgáltatást kapod mint a szomszédod.

ui2:
2009-ben nincs az a szolgáltató akivel szóba állnék ha bármit is hagyományos postai úton kell(ene) (ügy)intézni.

Viktus 2009.06.29. 08:33:14

Kedves Zsófi!

Te hülye vagy a hozzád méltó bankot választottad a leveled alapján ...

Röviden ennyi.

Jack__Bauer 2009.06.29. 08:35:52

Nekem is Axás számlám van és teljes mértékben egyetértek kreutzerrel. (A tanúkra a bankfiók hiánya miatt van szükség.)
Egyébként ha ELVISZED a megírt szerződést egy AXA\Ella irodába, akkor jelentősen meggyorsítod a folyamatot. Nekem kódokkal együtt kb. 2 hét volt a teljes process.
Egyszeri számlanyitás után nincs több költség a számlavezetéssel (3 évente az új kártya díja, de az se több, mint máshol egy éves kártyadíj). Ha pedig az iBanq szolgáltatást is megveszed, akkor még a telefont is elfelejtheted, gépről intézhetsz mindent.
mzs: a kamatról annyit, hogy az oldalukon is hirdetik, hogy 500 000 alatt 7,5%, felette (a teljes összegre) 9%. Azért szerintem a 7,5% is jobb mint máshol az ilyen 0,1-0,5%-ok...
Ugyanez mondjuk a citi 0 forintos számlájánál 7% a 300 000 FELETTI részre...
Egyébként a kp felvét is jobb, mint a többi banknál. Ha "baráti" ATMnél veszed fel, akkor 200, ha nem akkor talán 290. Viszont NINCS százalék. Az Ersténél ha saját ATMből veszel fel, akkor 0,45%+45 HUF, idegen ATMnél 1,1%+300 HUF. Az OTP-nél saját ATM 0,52%+52 HUF, idegen ATM 800(!) HUF.
Könnyű belátni, hogy ca. 15000 forint felett már jobban megéri az AXAs kp felvét...

Szerintem jelenleg Mo.n az AXA nyújtja a legjobb ár/érték arányú szolgáltatást.

Fairy Girl 2009.06.29. 08:37:02

"A bankszámlát egykét nap alatt meg is nyitották számukra"?

WTF? Még az OTP-nél is (ami ugye köztudottan...) kb 2 perc egy számlanyitás, és máris lehet használni.

betépett felhasználó 2009.06.29. 09:06:06

ez olyan szar poszt, hogy inkabb nem is kommentezek, pedig lenne mit...

májgeriberi 2009.06.29. 09:15:59

pedig ha tudnátok mennyi minden múlik a tanún

reunalla 2009.06.29. 09:32:19

nincs axás számlám...de a posztoló számláján már jó kamat lehet így 6 hónap távlatából, ha a számlára, csak utalni lehet, pénzt kivenni :D

booy66 2009.06.29. 10:21:43

Én is idén januárban jöttem át a zold-rablóktól ide. Nem volt éppen kalandmentes. A legszebb az volt, hogy képtelenek voltak elintézni egy csoportos beszedési megbízást a saját biztosítójukkal. Ha a bankot hívtam azt mondták a biztosító hibája, ha biztosítót hívtam ők meg a bankhoz pattintottak. Azért mostanra minden egész jól müxik velük. Azért annak én is tudnék örülni ha legalább a bankfiókoknál lennének olyan atm-ek amiből ingyenesen vehetném ki a pénzem.

SimiTomi 2009.06.29. 10:24:53

Muhaha, levélben visszaküldeni a biztonsági jelszavakat? Az igen szép. Az biztonságos. Főleg ismerve a Postát.

helianthus 2009.06.29. 11:00:27

Szerintem mindenki olvassa el az alábbi homár archivot és nem kell újra bekommentelni mindent.

homar.blog.hu/2009/01/27/szamlaszerzodes_helyett_szamlanyitasi_dij_az_axa_tol

Itt is előkerültek már a bősz axa védők. Gondolom az axások csak a homárt lesik, hogy rögtön lehessen photoshoppot kiáltani meg konkurenciát emlegetni.

helianthus 2009.06.29. 11:03:41

Ja a linkelt archívban is a Tanúval volt gond, mert szlovák volt nem magyar vagy valami már nem emlékszem.

kapasz 2009.06.29. 11:03:42

Tény, hogy a többi bankhoz képest lassabb a számlanyitás, de az is tény, hogy bőven megtérül ez a kezdeti macera. Mondjuk az tényleg furcsa, hogy a pénzedhez csak kártyával vagy másik bankhoz történő utalással juthatsz hozzá, mivel az amúgy sem nagy számú AXA/Ella bankfiók mind készpénzmentes. Valamit valamiért.

champy 2009.06.29. 11:07:52

@SzGEE:
A fiuzd akkor kamatozik, ha eléri a minimum összeget, amit a bank ír elő. Asszem 500.000 Ft. Vagy tartasz annyi pénzt rajta.
A Citi meg akkor 0 ft., ha legalább 150.000 utalás megy rá havonta, vagy mindig van rajta 3 milla.
Akkor most ez hogy is van?
A Citi-n van 3 millád?
Mert azt mondod, hogy az AXA-ra megy a fizu.

elwood 2009.06.29. 11:22:37

axa -nak nincs számlafigyelő sms-e, mondtam-e már,

már majdnem leszerződtem volna velük

Fiona_kedvence 2009.06.29. 11:24:40

@tátátititi:
nincs minimum összeg az 500e Ft alatt 7,5% a kamat, mint az valaki már írta előttem
minden hónap elején utalok a citire 150e-et, amit másnap vissza is utalok az axa-ra, így teljesítem a havi egyszeri utalást, ezért a citi is ingyenes
nem olyan bonyolult ám ez

ex-dr. vuk 2009.06.29. 11:52:03

Es meg nem jottel el toluk?.. Ha mar a megkotesnel ennyi a szopas akkor mi lesz kesobb?

hbe 2009.06.29. 12:36:39

Ahogy írták már, kicsit bonyolult beüzemelni, kb. két hét ha bejárkálsz a fiókokba minden papírral személyesen, de utána jó. Asszem kétszer kell bemenni, egyszer bevinni a számlanyitási kérelmet, innentől kezdve utalást már következő munkanapon tudsz fogadni. Utána visszavinni a postán kiküldött - ez egy pár napba beletelik, mire megérkezik - személyes jelszavas nyomtatványt miután kitöltötted. Aztán letölteni a netbank-ot, aztán telefonálni egyet. Majd még egyet a bankkártya miatt.
Netbankhoz a kulcsot ki kell exportálni, ha másik gépen akarod használni.
Valószínű, baromi biztonságos a rendszer, de a folyamat eléggé idegesítő a 21-ik században. Hasonló mondható el a netbank kliensről, biztonságos, de idegesítő a használata.

moli 2009.06.29. 12:37:51

postan... titkos azonosítószót..........

aha.....

hbe 2009.06.29. 13:15:06

Senki nem mondta, hogy az azonosítót magát küldik ki, hanem egy nyomtatványt a jelszavakhoz, amit ki kell töltened aztán azokkal a jelszavakkal, amit akarsz, és leadni náluk. Ezt a nyomtatványt nem lehet személyesen elhozni, mert állítólag a PSZAF kötelezte őket arra, hogy postán küldjék ki a lakcím ellenőrzésére. Aminek mondjuk nem sok értelme, mert a lakcímkártyádat ugyanúgy lemásolják, de mindegy. Ez a leglassabb és legérthetetlenebb lépés az egész folyamatban amúgy de security szempontból nehéz belekötni.

MissMarple 2009.06.29. 13:33:44

@SzGEE: Ezer éve, nyelvtanórán tanultuk: alku,áru,batyu,daru,falu, satu... ( itt még biztos jött valami, de elfelejtettem) a szó végén mindig rövid az u. Szerintem a tanú nem volt benne a felsorolásban.

kreutzer 2009.06.29. 13:53:14

@Megdobbent: Szerintem te valamelyik lehúzós pénzintézetnél vagy.:) A te dolgod, én is sokáig voltam ilyeneknél elsősorban lustaságból.
Az AXA Bankot egyébként a világ 50 legnagyobb és legjobb bankja közt tartják számon -bár kétségtelen, hogy nem a jelenlegi magyarországi szerződéskötés miatt:)-. Nekem tökéletes, itthonról, ingyen utalok, magas kamatot kapok, van dombornyomásom kártyám -elég sokszor szükségem van rá a külföldre történő utalások miatt-. Nekem nincs szükségem arra, hogy a folyószámlám miatt siserehadat tartsak el. Aki finanszírozni akarja az ilyen típusú pénzintézeteket, az maradjon és fizessen. Mindenkinek a saját dolga, hogy mennyi pénzt dob ki az ablakon.

kreutzer 2009.06.29. 13:58:32

@mzs: Erős tévedésben vagy. 500.000 forintig 7,5 %, 500.000 felett 9% a teljes összegre a kamat. Az ibanq telepítése és használata pofonegyszerű, nekem elsőre tökéletes rendben ment minden. Nekem van a közelben 200 forintos pénzfelvételi lehetőség, úgyhogy ez is rendben. Ha kp-t akarok rátenni, akkor meg nem csekkezek, hanem ráutaltatok valamelyik családtagommal, neki pedig odaadom a kp-t.

Bit Rot 2009.06.29. 15:15:34

@Megdobbent:
"Axa? Mert olyan jo a reklmaja, vagymi?"

Nem.
Azért, mert 500e felett a teljes összegre 9% a kamat.
Látraszólóan!

És NAPI kamatozás van.

Ezek elég jó érvek, tények.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2009.06.29. 15:43:19

Látom a lényeget már többen leírták: az Axa sok embernek jól működik, és valószínűleg a legjobb ár/érték arányú bankszolgáltatás ma Mo-on.
1 gondolatot azért hozzátennék: a posztoló saját maga írta, hogy a szerződéskötésnél sorozatosan nem feleltek meg az (alaki) feltételeknek: "Gond merült fel az egyik tanú személyében az axa felől, ugyanis a második neve hiányzott." utána nem volt atnu a szerződésen. A levelezgetni, mindenféle kódokat küldeni bonyolult folyamata a következőkből áll: szerződést aláírod (nekem nem kellett tanun vmiért.), beküldöd, visszakapod kódos papírral, ellenőrzöd, hogy jó-e, kódokat kiatlálod, visszaküldöd. Ez 2 levél elküldés neked. Nem hangzik bonyolultnak. Ha fennakadás van közben, bemész személyesen és megoldjátuk közösen. Ha nem teszed meg ezt, akkor szívsz. Ennyi.
Ügyfélszolgálaton egyébként tényleg rengeteget kell várni, ez a költségtakarékosság ára. Nekem a sok várakozáson kívül nem volt bajom még velük fél év alatt. Kb 2-3szor voltam náluk, az egyik a szlanyitás volt: ez azért nem katasztrófa.

kulup 2009.06.29. 15:44:23

@MissMarple: anyu, apu, kapu ... :-)

moli 2009.06.29. 15:51:14

@hbe: mi a kulonbseg a bank altal kikuldott jelszo es a felhasznalo altal bekuldott jelszo kozott?

tehat ha en BElepek valahova, en kuldom BE a jelszavam egy websitera, nem lehet lelesni azt?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.06.29. 16:03:29

Reklámozott olcsó húsnak Łóf@$z a $äggébe!

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.06.29. 20:01:24

Én mint egykori ELLA ügyfél kerültem át automatikusan az AXÁ-hoz. (A negyedik helyen vagyok, amióta egy kis takarékszövetkezettel szerződtem, azt ugyanis (már a nevét sem tudom) megvette az Eurodirekt, azt meg az ELLA, amit ugyebár az AXA).

Nekem soha sehova nem kellett mennem, mindig mindent elintéztem levélben, vagy telefonon. 100%-ig meg vagyok elégedve velük. Nekem bejött.

gt_t 2009.06.29. 21:18:01

az axa kimitáltan jó. látraszóló kamatban jó, de a netbankját nem nevezném annak...telepíteni kell, ha pl munkahelyen akar az ember bankolni az nem megy.
Nagyon jó a látraszóló kamat, ez igaz, ingyen utalsz, ez is igaz, de ha komolyabb banki szolgáltatást szeretne valaki, akkor csak kiegészítőnek jó. Ha valaki nem szeretne ilyet, akkor tényleg jó, bár a kp felvételeket jól meg kell tervezni, mert több részletben csinos összeg.

gt_t 2009.06.29. 21:19:15

akarom mondani limitáltan :)

tugezőőr uuuii uuillö 2009.06.29. 21:57:47

Kedves Zsófi, a következőt javaslom.

Nagy levegő. A mostani szerződéskötés-próbálkozást állíttasd le. Várj egy hetet, majd kezdeményezzetek új számlanyitást, de ezúttal a párod nevére. Bízz töretlenül, majd amikor lejátszottátok a biztonsági folyamatot - immáron néhány nap alatt - használjátok egészséggel a számlát.

Üdvözlettel: egy Axás.

Civil Kurázsi 2009.06.29. 23:00:13

Mai sztori:

egyik ügyfelem, és a párja eldöntötték, hogy lakást vesznek. Kerestek, és találtak is, nagy a szerelem, stb., tervezgetések, nagy volt az öröm - külön boldogság, hogy egy hozzáértő is van a baráti, ismerősi körben, így megkerestek, hogy írjam meg a szerződésüket...
Amikor meghallottam, hogy melyik a finanszírozó bank, előre szóltam nekik, hogy jól gondolják meg...

Bankkal aláírás előtt több kör futva, határidők egyeztetve, sőt, 2 hetet rá is hagytam a bank által vállalt határidőkre, hátha valaki nyaralni megy, minden tuti, jujj de jó.

Ma lélekszakadva jött be a srác, hogy gáz van.

Két hétig nem kapott időpontot a közjegyzőnél, mert elfelejtettek szólni neki, hogy egy papír még hiányzik a kérelméből...

Az iratokat egy órán belül mindig produkálta, ráadásul munkaidőben, de ez is csak annyira lett elég, hogy ma kapta meg és adta át az eladónak az ún. fedezetigazolást, ami alapján az eladó hozzájárult, hogy a tulajdonjoguk bejegyzésre kerüljön...

Mivel a módosítást, és a tulajdonjog bejegyzési kérelmet holnap tudjuk bevinni a földhivatalba (itt hétfőn nincs ügyfélfogadás), arról szerdára készül az (oldalanként 100,-Ft-ért, de ez egy másik történet, ami megérne egy misét, akarom mondani posztot)érkeztetett példány, és a folyósítás ügyintézési határideje 5 munkanap, kb. a jövé hét végére leszebből utalás.

Mindezt azért, mert senkinek nem volt 1, max. 2 perce arra, hogy felemelje azt a qrva telefont, és szóljon. vagy leintsen az utcán, hiszen ismerjük egymást, pont az iroda alatt van a kirendeltségük.

Mit ne mondjak, a módosítás költsége le lesz nyomva a bank torkán, és desszertként kapnak egy kisebb süncsaládot is.

Voice 2009.06.30. 00:54:06

Árulja már el nekem Valaki - ha bemegyek a bankba számlát nyitni és be kell mutatnom a - SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNYOM + a LAKCÍMET IGAZOLÓ HATÓSÁGI IGAZOLVÁNYT - akkor mi a jó Q.va anyukájáért kell még hozzá tanú / tanúk is???? A személyi és a lakcímkártya nem elég hivatalos, vagy mi a bánat? A bank felülbírálja a nemzeti azonosítókat?? Amúgy ki volt az a barom aki előírta a tanúk szükségességét?? Vagy a banki tisztviselők is felcsaptak saját zsebre dolgozó rablóknak?? Ki érti ezt??

Voice 2009.06.30. 01:17:15

@Civil Kurázsi:
Hasonló sztori: 5 éve vettem a lakásom az akkori postabanknál - 0 Ft befizetés - kamattámogatott hitel + minden - használt lakás.
Ügyek lerendezve 1 - 1.5 hónap alatt, a 0 Ft-osnak hirdetett hitel hozzávetőleg 350 ezerbe fájt, a 4,9 mill. hitelre be kellett vinnem cca. 12 mill. biztosítékot, erre voltak hajlandók adni 4,7 mill. hitelt. Az ideg majd szétb..szot mert a maradék 200-at úgy kellett kölcsön kuncsorogni mert kifogytunk minden pénzünkből. Na mindegy, bolt megköttetett, eladó kifizetve. Kb.: 3 hónap múlva telefonálnak hogy be kell fizetnem 60 ezret mert valami el lett k.rva és nem kapom még a kamattámogatást. Akkor megkérdeztem hogy miért nem lehetett ezt már a hitelügyintézéskor megoldani vagy mondjuk az első hónap után valaki felemelhette volna azt a Q.va telefont és nem három hónap után. Ezért jó lenne ha egy részét a kárnak állná a bank! Erre kaptam a méltatlankodó - Mit képzel? - megjegyzést. Nem mondtam el neki mit képzelek! Banki ügyintézők bénasága =60 ezernek szevasz. Bocs de ezért meg vagyok sértődve! Csak én nem tudom tőlük behajtani. :-(

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.07.01. 08:04:19

@SzGEE:
"az ügyintéző melletti Jucika és Gizike tanúzza le"
Nem mondod komolyan, ugye?
Bizony ez hamis tanuzás lenne.

3x nyitottam bankszámlát az utóbbi időben, de tanurol soha nem esett szó
és egy ugyintézés sem tartott fél-háromnegyed óránál tovább.

bunora 2009.07.09. 19:17:03

Én nemrég nyitottam számlát az AXA-nál,nem bántam meg. Az igaz, hogy nekem személyes pénzügyi tanácsadóm van, aki házhoz jött(akit érdekel megadom a telefonszámát:06 30 503 3403), kitöltöttük a papírt, és mindent ő intézett.Helyettem érdeklődött telefonon, hogy hogy áll a számlanyitásom.Két hét alatt használható bankkártyával és iBank-al rendelkeztem.Tanúkat nem kell vinni a bankba, ha ott akar valaki számlát nyitni, ez teljesen félreértett információ.Sőt, ha otthon köti meg valaki egy tanácsadó révén, akkor arról is a tanácsadó gondoskodik általában.Kár az embereket félre informálni, meg kell nézni a www.axa.hu oldalt, ott világosan le van írva minden.Ja és a magánnyugdíjamat is átvittem az AXA-hoz,tavaly a legtöbb nyereséget hozta az ügyfeleknek szemben a többi nyugdíjbiztosítóval.(OTP -32%).Csak olvassátok el az éves magánnyugdíj elszámolásotokat, hogy mennyit buktatok és utána nyavalyogjatok a számlanyitás felett.

bunora 2009.07.09. 19:27:23

Még valami, az iBank a legbiztonságosabb internetes bankolás, mivel szoftver alapú és nem internetes kereső alapon történik.Aki nem tud különbséget tenni köztük, nézzen utána mielőtt kritizál.A sokszoros és egyesek által nevetséges jelszavak és kulcsok mind az ügyfelek biztonságát szolgálják.Egyébként meg általában a buta és irigy emberek kiabálnak a leghangosabban, de attól még buták maradnak.Csak az a kár, hogy az internet nem tudja kiszűrni őket, mert akkor kevesebb ehhez hasonló oldal születne.

bunora 2009.07.09. 19:37:43

@Voice: Az ilyen esetek elkerülésére vannak a személyes pénzügyi tanácsadók, akik az ügyfél adataival bemennek a bankba és egy előzetes hitelbírálatot csináltatnak.Amennyiben az ügyfél megfelel a kritériumoknak a banki alkalmazott mindenről tájékoztatja a tanácsadót, pontosan milyen dokumentumokat kell beszerezni és mikorra. Az ügyfélnek csak akkor kell a bankba menni, amikor már minden együtt van. Legalábbis az AXA SZEP-nél így csinálják, és nem kérnek az ügyféltől semmilyen pénzt a tanácsadók.
süti beállítások módosítása