Tékozló Homár

1 sikeres év az AXA Nyugdíjpénztárnál: -232000 ft

2009.07.03. 13:41 | jackyll | 592 komment

Igazi antiválságbombát kapott Roland az AXA Magánynyugdíjpénztártól, akik légkalapácsálló mosollyal, töretlenül hisznek egy alternatív jövőben, ahol még mindig és egyre inkább megéri az ügyfelüknek lenni. Persze csak ha nem zavarja, hogy évente többet bukik, mint amit befizet:

Tegnap kaptam az Axa magánnyugdíjpénztártól értesítést a 2008-as év befizetéseiről és a hozam elszámolásáról. Természetesen nem lepett meg, hogy a válság miatt több volt a bukás a befektetéseiken, mint amennyi az éves tagdíjam volt az elmúlt évben, és nem is lenne érdemes foglalkozni vele, ha nem lett volna egy levél mellékelve, amiben azt ecsetelik, hogy milyen csodálatos is az Axa magánnyugdíjpénztárhoz tartozni, mert kiemelkedő eredményeket érnek el.

Tipikus esete annak, hogy milyen jó érzéssel tölt el, hogy keményen megdolgoztam a millióikért, milliárdjaikért... Legalább annyi eszük lenne, hogy kétféle levelet készítenek, és azoknak, akik buktak a tavalyi éven, egy olyat mellékelnek, hogy bocs, majd talán jövőre.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rejtélyes 2009.07.03. 13:46:12

Milyen jó, hogy nem vagyok tag sehol ilyenben :D

champy 2009.07.03. 13:54:33

ez már a hétvégi post?

AlulírottFentemlített 2009.07.03. 13:54:37

Nyugodjon meg a posztoló, mert sosem lesz nyugdíjas, ugyanis mire jogosult lenne rá, addigra kitolják 85 évre a korhatárt, amit meg sem ő sem pedig mi, nem élünk meg.

Így elmondható: mindegy, hogy veszteséges a mnyp.

Ez a dolog a nyugdíjas polgárőröket viszont nem érinti!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 13:54:41

"amiben azt ecsetelik, hogy milyen csodálatos is az Axa magánnyugdíjpénztárhoz tartozni, mert kiemelkedő eredményeket érnek el."
Ez jó :D
Végülis eredmény az is ha bukta van.
Csak rossz eredmény :D

szekrenysor81 2009.07.03. 13:57:09

Milyen jó, hogy én a a régi nevén N&N-vél vagyok. +2%-al zártam.
Az AXA-tól az elmúlt negyedévben 5x zargattak, hogy de jó lesz nekem, ha átlépek hozzájuk, mert ők nagyobb nyereséget produkálnak mint mások..
Nyihahahaha..Megnéztem a neten. És a fele sem volt igaz. :):)

szekrenysor81 2009.07.03. 13:59:22

Axa, másképp mint mások.

dr. Aullah 2009.07.03. 13:59:36

"...mert ők nagyobb nyereséget produkálnak mint mások.."

IGEN, maguknak :P

suklemovics 2009.07.03. 14:00:28

Bátyám most kapott az OTP MNyP-től és ők is mínuszban zártak...

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:08:40

ezért kell a Párnahuzat Zrt-ben tartani a pénzt. :)

Bit Rot 2009.07.03. 14:13:26

AXA: Másképp, mint mások :-)

.lll. 2009.07.03. 14:14:30

milyán pénz,hol???

thebestfeeling 2009.07.03. 14:17:03

javasolnam egy valsagblog letrehozasat, melyben a kisemberek nagy bukasairol, a valosagrol lehet olvasni. Honved Onkentes es Magan Nyp. elvileg az egyik legerosebb, legbiztosabb a piacon. a tavalyi evem zarasa:
magan: -625933 forint
onkentes: -100.243 forint
osszesen: -726.176 forint bukas a kivalo befekteteseken.

emellett termeszetesen lakashitel atlagosan havi 50% plusz, ami ujabb 300.000 forint, jarmuhitel ujabb 100.000 forint.

csak a befektetes es hitel allomanyon nagyjabol 1.100.000 forint veszteseg.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 14:17:55

Inkább örülni kéne, hogy az apeh nyugdíjbiztosító öngyilkos elitalakulata nem bombáz ilyen kis értesítőkkel.
Az abban szereplő minuszos összegek ehhez a levélbombához képest felérnének egy atomtámadással.

É2I 2009.07.03. 14:18:21

A nag gavdasági világ álság miatt, kevés amelyik +ban zárt.
De a likviditási, kezelési, miegymás költségeket azért szépen levonogatták.
És még arról sem hallottam, hogy a fizetésüket, jutalékukat csökkentették volna a "jó" munkavégzésük fejében.
Ugyanakkor mindegyik fényesíti a farkát, hogy milyen fAXA csávók.
Én elküldeném őket kapálni, fényesítsék inkább a kapanyelet.

Gabir 2009.07.03. 14:18:42

Róóóóland.....akarsz kööörszakááállt?????

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:19:06

@Nelson Mandula: már az állami nyugdíjra gondolsz?
mert azt addig úgyis ellopják, mikorra odakerülünk
persze csak ha még nem lopták el

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 14:20:52

@Egyéves Önkéntes: igen. persze, hogy ellopják (ez nem is kérdés), de legalább nem írnak levelet, hogy idén épp mennyit. :)

májgeriberi 2009.07.03. 14:21:07

én 600.000 buktam tavaly, ez kb 100.000-rel több mint amit evész évben befizettem!

most pörgök rajta én, éppen ma kaptam tőlük szerelmes levelet. 8O

É2I 2009.07.03. 14:21:36

@É2I:
Na úgy látszik nem melegedett be az újjam:
nag = nagy
gavdasági = gazdasági

Az álság, az úgy jó, ahogy van.

májgeriberi 2009.07.03. 14:22:49

ja és én a zAranykornál vagyok nem az axánál

diktatorikus kleptokrácia 2009.07.03. 14:24:24

a zotp is ügyes volt, az én számlámon az elért összes hozam - a tagsági viszony kezdete, 1999 - óta: -335965 forint. mi a retkes bélpoklos mocskos büdös riherongy repedtsarkú harácsoló szopósszájú kriptaszökevény édes szüléjüket tesznek a pénzünkkel? he?

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:24:38

@Nelson Mandula: én ezen nem izgulok, ott vagyok köztisztviselő, a Lenyúlási Főosztályon
nemsokára kiköltözök Argentín-Polinéziába a tőletek lenyúlt pénzen és békésen homározgatok

marczipán · www.marczipan.blog.hu 2009.07.03. 14:25:47

Na most leírom, hogy én sosem léptem volna az axa-ba, mert anno jó átqtak egy biztosítással. Viszont a nyugdíjpénztárak addig fonódtak, amíg axas nem lettem. A kiinduló a Bank Austria volt, a köztes neveket már nem tudom. A megtakarításaimat viszont sikeresen harmadolta az otp, már ami nem tőkegarantált volt. Hitelem nincs, hangya módra élek, a tavalyi évben viszont "ingyen dolgoztam".

Gabir 2009.07.03. 14:25:57

Egyébként ezeket a mélyen tisztelt urakat és kivál embereket, akik kezelik a mások pénzét... és ekkora kárt okoznak nekik...
Nem-e lehet pl hűtlen kezeléssel vádolni?
Még 2-3 ilyen sikeres év és a sok szerencsétlen dolgozó busás nyugdíjt remélhet...
F@sza jövő!

Shitting Bull 2009.07.03. 14:26:48

@májgeriberi: engem is közel mínusz háromszázezres "nyereségről" értesített az MKB... kb. a fenti stílusban. Még örüljek is neki, hogy ellopták a pénzem! kurvaannyukat azoknak is! És persze jogilag tehetetlenek vagyunk. :(
Vagy megérne egy próbapert?

cetli 2009.07.03. 14:26:57

Én lótépénél buktam 3millióból majdnem 1-et, a kötelező magánnyugdíjban, olyan 30% körül. Komolyan, legjobb volna a befektetés nélküli "tegye be egy páncélszerkénybe" opciót választani, hogy visszakapjam egyáltalán a befizetéseimet.
Az érzéseimet képzeljétek el.

májgeriberi 2009.07.03. 14:28:55

@cetli: hidd el sokan fogják a jövőben inkább a párnás lehetőséget választani

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:29:41

az Önkéntes Polgárőr Nyugdíjkassza leszorította a hozamokat.
oda kell tenni a pénzt!

.lll. 2009.07.03. 14:30:16

hogy szarnának tüskés busafejeket!

pizsama 2009.07.03. 14:30:22

Miért nem születtünk mi is parazitának, akkor nem lenne semmi gondunk, csak ülnénk naphosszat a szocpolból épített kacsalábonforgónk előtt és szotyiznánk, már Gárdától se kéne rettegnünk...

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2009.07.03. 14:30:52

allianz -82000 hozam.

munkáltató által tőlem levont 8%-os nyugdíj 2008-ban: 366 ropper. allianchoz megérkezett, lekönyvelték: 56 ropper.

levél megy, hová tettétek a pénzemet?

és akkor felhív egy telefondroid, hogy valakit kiküldenének egy elbeszélgetésre a befektetéseimről. először talán kerítsd elő a pénzem.

asszem megy egy levél a pszáfnak is.

AjTb 2009.07.03. 14:31:14

Nahát, ezt én is beküldtem ma reggel a Homárnak, igaz, én mellékeltem azt a levelet is, amit a Bába néninek küldtem:)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:32:49

@lófő: szerintem egyedül te jártál jól, mert busafejbe fektetted gondolom a megtakarításod
az meg szárnyal a tőzsdén

apropó, avataron nem gondolkodtál még? :D

elwood 2009.07.03. 14:32:52

hosszútávon jó lesz ez,
ugyanis hosszútávon mind halottak vagyunk akkor meg már mindegy

hbe 2009.07.03. 14:32:55

Baromi jó, hogy ugye sokaknak kötelező a 8% magán-nyugdíjpénztár, fizeted, és közben szépen nettóban meg fogy a befizetedd pénzed, míg mondjuk sima államkötvényben mindenféle működési költség nélkül meg nőne.

Külön érdekesség, hogy általában az önkéntes pénztárak hozama valahogyan mindig jobbra sikerül, mint a kötelezőeké, biztosan csak véletlen az egész.

pistii 2009.07.03. 14:33:57

Bezzeg ha nem fizetném be havonta a magánnyugdíj-járulékot, a nyomorult APEH inkasszóval, végrehajtással fenyegetne. Ebben a helyzetben kedves APEH , maga szerint minden ok?

májgeriberi 2009.07.03. 14:34:44

a sok faszszopó lenyúl meg nemtudvisszafizetnikölcsönt na azt fizetjük most ki.
a banknak kéne garit vállalni visszafizetni, mert boldog-boldogtalannak adtak kölcsön lóvét.
meg az apró betűs részben ott van, hogy a szerződés egyoldalú ami felhatalmazza Őket, hogy azt csináljanak amit akarnak.

minnyá hányok ezektől

.lll. 2009.07.03. 14:34:59

@Egyéves Önkéntes:

én közszóga vagyok,azér:D

van zavatarom,valahogy visszaaktiválom

AlulírottFentemlített 2009.07.03. 14:36:21

Szerintem az baj, hogy túl sokan vagyunk 3 diplomás skeptikusok, akik hisznek a mesékben.
Én is abban gondolkodom persze, hogy majd az mnyp-i pénzemből Mályámiban fogok tengődni 65 évesen :-)

nickita 2009.07.03. 14:36:31

B+ akkor nem nyavajogtatok ti kis faszok, amikor a 10-20-30%-os nyereségről értesítettek tavalyelőtt, meg azelőtt. a befektetéseken bukni is lehet, ezt tudomásul kell venni. a tököm tele van már az ilyen beszólásokkal. rosszul esik, persze. én is egy valag pénzt vesztettem. de idén és jövőre simán visszajön, sőt. pofát lehet befogni.

ninezero 2009.07.03. 14:36:37

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: most röhögsz, de ez nem vicc :) következetesen úgy mondják ezek a jó kis szakemberek, hogy negatív hozam. _negatív hozam_. o.O

amúgy tegnap pontosan ugyanilyen jött nekem az Allianztól, leírták, hogy az Allianz mennyivel jobban teljesített, mint a többi mnyp., aztán a lap alján szolidan figyelt egy szép negatív szám :D

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:36:49

@lófő: akkor nincs miért aggódnunk, majd a vállalkozók eltartanak nyugdíjas korunkban is, mint most
a munka sem lesz kevesebb
nekem csak az fog hiányozni, hogy nem tudom elküldeni az ügyfeleket dolgavégezetlenül

elwood 2009.07.03. 14:37:01

ha van itt szakember az elmondhatná hogyan lehet az államkötvényeken bukni.

ugyanis ez is sikerült a biztosítóknak csak még nem tudok rájönni hogy csinálták

Fairy Girl 2009.07.03. 14:37:09

Akkor én aránylag jól jártam az OTP-vel (tudom, tudom...), az csak mínusz 60 000.- lett :D

.lll. 2009.07.03. 14:38:00

@Egyéves Önkéntes:

én a versenyszférába vagyok ám:)))

Fairy Girl 2009.07.03. 14:39:27

@Gabir: "Hámicsoda egy név az hogy Róóland? :D"
Na ON.

Volkov 2009.07.03. 14:40:15

Amikor én is kézhez kaptam az otpmnny-s egyenlegértesítőt az n+1 -edik gondolatom az volt, hogy előfordulhat e olyan abszurd eset, hogy mire nyugdijas leszek, és csak minusz lesz a számlán, akkor a havi nyugdij azt jelenti, hogy nem kapom a nyugdíjat, hanem fizetem a törlesztést?

:)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:40:21

@lófő: versenyszférás közszolga?
csak nem a hungaroringen vagy hivatalnok? :)

Mourinho már nem a király 2009.07.03. 14:40:56

Hásztákurva, ez már horror kategória. Legközelebb mindenkei verje el ezt a pénzt a bukinál, ott nagyobb az esély, hogy nyer is valamit...
Vagy lehet ezek is oda viszik?
fAxa

Gecc 2009.07.03. 14:41:48

A vicces az, hogy bar nincs elottem a sajat AXA-s papirom, de eskuszom ugy emlekszem nekem is pont ugyanezen adatok szerepeltek a tajekoztaton.
Na most az kizart dolog, hogy pont ugyanannyit fizettunk volna be a posztban szereplo delikvenssel.

pizzaboy 2009.07.03. 14:42:22

Nyilvánvaló, hogy ha veszteség van, akkor azt azokon lehet csak behúzni, akik valójaban termelik a javakat (ergo dolgoznak), akik tologatják (teremtik) a pénzt elöbb-utóbb kifogynak az okosságokból.

Inkább el kéne küldeni őket építkezésre malterozni, abból több haszna lenne az országnak.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:42:36

@Volkov: annál azért rosszabb lesz! becsöngetnek éjszaka (kib.szásból pont a Barátok Közt 876545. része alatt) és elvisznek guantanamó-ra.
:)

Kandúrvarázsló 2009.07.03. 14:43:39

Pozitív nulláról hallottatok már? Nálunk az egyik képviselő (falu) sütötte el ezt, és tök komolyan is gondolta :D

flimo13 2009.07.03. 14:43:44

Mikor reggel kinyitottam a postaládát már tudnom kellett volna, hogy jön a "pénzügyi analfabéták elsírják a neten hogy a mocskos kapitalista és jellemzően beazonosítható vallású nyugdíjpénztárak ellopják a pénzüket, és azon veszik az audit, mercit" szezon.

balazsman 2009.07.03. 14:47:04

nekem az ING bukta el a múlt évi befizetéseim, -320e lett az egyenlegem

Erdőtársulás 2009.07.03. 14:49:24

Hát ha a működési tartalék nem %-os lenne, hanem fix összeg, és mondjuk valaki múlt évben lépett volna be, kevés befizetés mellett, akkor ez azzal is járhatott volna, hogy bár ugyan fizetett be pénzt, de most jönne a pénztár azzal, hogy tartozik... :-P

Smacika 2009.07.03. 14:49:50

Ezt nem értem, kötelezően kell a pénzetekkel játszaniuk?
Olyan opció nincs, hogy csak pakolják a páncélba, vigyáznak rá, de nem használhatják.
Vagy ha használják, de beszopják, akkor téged nem érhet kár?
Ez kicsit érthetetlen számomra.
Szerintem ez kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát.
De jó, hogy nem léptem be semmi ilyen faszkorbátsch pénztárba.
Igaz a nagy közösből is lopnak, de azt legalább nem kötik a zorromra.
Ha meg véletlen(kizárt)elérem a nyögdíjas kort, akkor meg majd az akkori fiataloktól lopják el az én gyempámat.
Szóval bassza meg az anyját mind.

Volkov 2009.07.03. 14:49:52

@nickita: Ebben igazad van, hogy a bukás lehetősége ott van a befektetésben. De ez egy speciális befektetés. Mert ha öngondosodás okán és saját magamnak fektetem be a pénzem, hogy abból majd öreg koromra megéljek, akkor persze bukhatok is, a rossz döntésért csak magamat okolhatom. De itt kvázi egy felülről vezérelt dolog van. Választanod kell pénztárat, fizetned kell a havi summákat, DE nem én hozom meg a befektetési döntést (az nem döntés, hogy választhatod a "növekedési" portfóliót - mert annak az összetételét a mnnyp hozza össze). Ja, hogy én dönthetem el, melyik pénztárba leszek tag? A választás mindig csak illuzió...
Itt most az egyszerű emberekből kell kiindulni, akinek a portfólió szóról egészen más jut eszébe.Ezek adják össze a büdzsé nagy részét.

tv2qtya 2009.07.03. 14:50:14

Az ING is nagyon sikeresen muzsikált a múlt évben.
Ki bírták küldeni nekem az értesítőt, miszerint az éves befizetésemen felül még a korábbi két év befizetésének megfelelő összeget sikerült elbukniuk.
Ha itthon tarthatnám a szekrényben, akkor az legalább 0% hozam, illetve inflációs bukta. Ez így meg effektíve fél milka egy év alatt. Szép!
Tényleg 1-2 év, és nullára apad a számla tartalma. De akkor már legalább nem fognak tudni csak évente egy évnyit lenyúlni.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 14:51:31

KI AZ A HÜLYE AKI ILYESMIBE PÉNZT TESZ???

értelmes ember csakis két féle pénzügyi befektetést választhat:

-ha az neki elég akkor lekötött betét,
kevés a kamat de biztos...
-ha ért hozzá csakis TŐZSDE.kockázatos, de a saját szerencséd kovácsa vagy...

Egyébiránt ha még több eszed van nem fektetsz ilyen baromságokba, hanem ingatlanba, aranyba, műtárgyakba..stb.

mégeygszer kérdem, mert elképzelni sem tudom:
KI AZ A BAROM AKI ILYESMIKBE FEKTET MINT EZ A PÉNZTÁR, VAGY BANKI ALAPOK, BEFEKTETÉSI JEGYEK..STB???
AGYRÉM.

májgeriberi 2009.07.03. 14:51:39

@flimo13:sajnálnom kéne?
hogy jutalékért milliós hitelt adtak annak aki csak családi pótlékból él?
bebukott én meg fizetem, hogy a "szegény szerencsétlen" banknak ne legye akkora a hiánya?!
szarjanak sünt!!! ez fontos!!!

flimo13 2009.07.03. 14:51:58

@elwood: amerikai államkötvények egy ideig negatív hozamon mentek. De nyugati euró alapúak is max pár százalékon, amit elvisz a kezelési költség, meg esetleg a biztosítás, ha kötnek rá.

A másik lehetőség, hogy több éves lejáratú kötvényekről van szó. Idén volt magyar állampapír 10-13%-os hozammal is, nem tudom pontosan. Na most ha valaki el akarja adni az évekkel korábban vett 7%-os kamatozású papírját, akkor csak olyan áron versenyképes az új papírokkal, amivel a lejárati közel 13% éves hozam jön ki.

Az mnyp-d ha befektet pl 5 éves kötvénybe, akkor lejáratkor megkapja a papírra írt fix kamatot (pontosabban azt évente), meg a névértéket. De te ma úgy kapod az értesítőt, hogy azt az árfolyamot írják rá, amennyiért most el tudnák adni, amiből szívszorító minuszok is kijöhetnek.

.lll. 2009.07.03. 14:53:28

@Egyéves Önkéntes:
balatonringen számolom a balkanyarokat:)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:53:34

@Valaki1: te! az nem baj, hogy kötelező?

purpendicular 2009.07.03. 14:53:51

@flimo13: Valóban pénzügyi analfabéta vagyok, de ahogy leírtam, tudtam, hogy ez várható a válság miatt. A pofátlanság a mellékelt levél volt.
Akkor inkább semmit ne tegyenek mellé, ahogy tavaly az Allianz tette (nem tette) az önkéntespénztári bukásomnál.

Grandezen 2009.07.03. 14:53:51

Dimenzió Magánnyugdíjpénztár: Befizettem a múlt évben 250.000 ft-t, záróegyenleg 400.000-al kevesebb mint egy éve, -650.000. :(

Smacika 2009.07.03. 14:53:52

Lépjetek ki a pénztárból, a sok léből elmenni vegaszba, ott is több esélyetek van.
Magánnyögdíj....bruhahaha.
Sejtettem én anno, hogy nem szabad hinni nekik, és de jól tettem.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.07.03. 14:53:55

AXA, másképp, mint mások.
Úgyse leszünk nyugdíjasok. Nem aggódom ez miatt.

pandacsökiboborján 2009.07.03. 14:54:00

@Rejtélyes: nekem a Honvédnál -493000ft,de nekem legalább lesz nyugdijam

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 14:54:49

@Egyéves Önkéntes:

eddig nem akartam mondani, mert szigorúan titkos, de én már Örményországban vagyok most is egy kiképző bázison. A busafej-fogást tanítom a kommandósoknak, amivel a legyengült, nyugdíjtörlesztést nem fizető öregeket dobhatják a padlóla le.
Nemsokára (a pontos időpont szigorúan titkos, augusztus 11-én 10.00-kor egyébként) az egész bázist átköltöztetjük egy egyelőre meg nem nevezett helyre (teneriffe), ahol élesben is kipróbáljuk majd a kínzásokkal együtt azokon az önkénteseken, akik a 2 hetes ingyenes nyaralásra jelentkeztek.
De erről természetesen nem beszélhetek.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 14:55:00

SZERINTEM EZ NEM KÖTELEZŐ...

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:55:16

@lófő: akkor neked nagy felelősség nyugszik a válladon.

májgeriberi 2009.07.03. 14:55:26

@Valaki1: drága, azzal hülyítettek, hogy ez örökölhető!

flimo13 2009.07.03. 14:55:33

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: akkor is csökkenne az értéke, mert ingyen nem fognak rá vigyázni. vonnák amit eddig is vonnak, meg még őrzési díjat. USA államkotvények negatív hozammal mentek a bankcsődök idején, mert számlán nem merték tartani a pénzük, a kp őrzése meg sokba kerül.

É2I 2009.07.03. 14:55:41

@nickita:
Khmm! Ezt a kötelezően fizetendő pénznél és megszabott kezelőknél, rágd meg még.

Ez befektetés akkor lenne, ha _én_ kezelhetném ezt a pénzt. (Ha úgy elbuknám, akkor megmukkanni se lenne alapom.)

A jelen helyzetben, ha ezt az összeget valamilyen folyószámlára fizethettem volna be, akkor még mindig pozitívban lenne a hozam. Még ha jóval kisebb nyereséggel is.

tv2qtya 2009.07.03. 14:56:25

@Valaki1: Hogy ki az a barom? MINDENKI, aki dolgozik, és kötelező neki. Kivéve azt a réteget, akik korban ott tartottak, hogy nekik már nem volt kötelező magánnyugdíjpénztárat választani.
Ja, ha te nem bérből és fizetésből élsz, akkor te szerencsés ember vagy.

hg002 2009.07.03. 14:57:03

Az a baj, hogy alapból minden fiatalt a növekedési portfólióba soroltak, ahol túlreprezentáltak a részvények, részvényalapok - szevasz! A konzervatív (vagy milyen) portfólió alig bukott pár %-ot. Majd visszahízza ezt, nyugi, pár év. Vagy nem. :(

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 14:57:24

a halál f@szát kötelező, nekem nem kötelező, meg senkinek sem akit ismerek, pedig mindenki dolgozik.

ninezero 2009.07.03. 14:58:10

@Valaki1: de, kötelező. sőt, amennyire én tudom, még a portfóliódat sem választhatod meg, életkor alapján megy, a fiatalokat eleve a növekedésibe teszik, amelyek a legnagyobb buktát jelentik per pillanat.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 14:58:28

@Valaki1: bizonyos kor alatt már nem lehetett választani, hanem kötelezően be kellett lépni egy nyugdíjpénztárba, persze, hogy melyikbe az mindegy volt, de az enyém már hatszor alakult át pár év alatt, most például azt se tudom melyikba vagyok
szóval nem magunk ugrottunk bele az "apokaliptikus szopóörvénybe*"

*: ezt itt tanultam ám! :)

májgeriberi 2009.07.03. 14:58:36

@Valaki1: te sutykó, 30 év után már be sem léphetsz, pályakezdőknek kötelező választani pénztárat!

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 14:58:53

ti szerintem keveritek a normál magánnyugdíjpénztárat 8ami csak a pályakezdőknek kötelező néhány éve, de ha jól tudom az alól is van kibúvó) és ezeket a nyugdíjpénztári befektetési formákat.

legalábbis ha jól értem ezesetben is utóbbiról van szó.

Smacika 2009.07.03. 15:00:21

@flimo13: Na látod, megerősítettél benne hogy semmiképpen ne legyek tag egy ilyenben.Akkor inkább kispárna zéerté.
A kurva anyját ékelje fel a ravatalozón mind aki ezt kitalálta, és azok is akik engedik "működni".
Továbbra is tartom az álláspontom, hogy vegaszban több az esély...

indapass90210 2009.07.03. 15:00:32

Nincs ebben semmi különös. Anno amikor elkezdtem dolgozni, kötelezően be kellett lépni vmi magánnyugpénztárba. Először OTP-s, majd AEGONOS lettem, aztán most a tavasszal tudomásul kellett vennem, hogy a zsé 20%-át elvitte a válság! Akkor lesz megaszopás, amikor majd nyugdíjas korunkra esetleg egy akkori hasonló válság miatt ismételten elúszik a pénz jó része! Hajrá SZDSZ által oly sokat emlegetett öngondoskodás! Csak nem tudom, hogy miért nyúlják le a pénz 8%át, miért nem választhatom azt, hogy ha már nem tudok majd dolgozni, és elfogyott a pénzem is, akkor vagy eltartanak a gyerekeim, vagy megiszom egy üveg vodkát és a garázsban a kocsim mellett felakasztom magam....

Taxomükke (UK) 2009.07.03. 15:01:22

Én tegnap kaptam meg az értesítőt.
341.000 Ft-ot veszítettek a "befektetésemen".
Kurva sikeres cég, köszönjük.
Mindezt úgy (mint sokak esetében), hogy sosem léptem be hozzájuk, az összeolvadások-felvásárlások stb. során lettem az ügyfelük.
Na innentől magyarázza meg nekem valaki, hogy miért is jó az előtakarékosság...

eszti_mama_vendeghaza 2009.07.03. 15:01:28

Ha igy halad tovabb a dolog, akkor 45 ev lesz a nyugdij korhatar. A varhato nyugdijam -258.000 Ft. Csak azert ennyi, mert szerencsere most keves a fizum.

tv2qtya 2009.07.03. 15:01:28

@Valaki1: Nem. A sima pénztárról van szó. Az bukott akkorát, mint egy ház. Kibúvó meg nincs.

É2I 2009.07.03. 15:01:39

@Valaki1:
Látom tisztában vagy a nyugdijjal.
Ez barátom a bevalott jövedelmed után levont nyugdíj járulék egy részének a kezeléséről szól.
Ja, hogy nincs bevallott jövedelmed ;)

hg002 2009.07.03. 15:02:07

@Valaki1: már 10 éve kötelező, nekem diákmunka miatt már 1999-ben be kellett lépnem.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 15:02:25

@Nelson Mandula: gondolom a rezsiköltségek miatt költöztök át tenerifére, ahol minden ingyen van.
nekem ott van magánnyudíj-pénztáram a Kozsóval közösen, minden befizetett 0 forint után évi 0 Ft jutalékot írunk jóvá.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:03:15

REKONTRA
SZUBKONTRA
FEDÁK SÁRI

befektetési tevékenység eredménye 2008
- 876 757

elért összes hozam
- 380 000

T. Ügyfelünk, felmerül a kérdés, hogy vajon érdemes-e másik magánnyugdíjpénztárba átlépni? Válaszunk egyértelműen NEM.

A többi blablát nem írom le.

ja, OTP

.lll. 2009.07.03. 15:06:02

én már nyol és fél éve mirelit busákba dugsosom a pénzet

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:06:30

hát nem tudom, valahogy én meg az ilyesmihez kicsit értő ismerőseim nem bírnak ilyesmiket beszopni soha.
se az ilyen szar befektetéseket, se pl. a devizahiteleket, se semmit.
ráadásul tőzsdéznek is, mégsem vesztettek.
nem tudom...
lehet érteni kéne a pénzügyekhez egy kicsit?
mert egyikőnk sem Warren Buffet (sajnos)...

azzal tisztában vagyok hogy néhány éve, a pályakezdőknek be kell lépni, de én olyat nem hallottam hogy nem lehet kijátszani, és kötelező nagy összegeket befizetni, aztán meg arról duplán nem hallottam hogy nem választhatsz atombiztos (pl. államkötvény) alapú konstrukciót, mert neked törvényileg kötelező a legkockázatosabb portfóliót elfogadnod mi?

Baromság!és nem mellesleg alkotmányallenes, csak a birka hozzánemértőket behúzták a csőbe mert kapzsik voltak amikor megmutogatták nekik valamelyik jó tőzsdei év hozamait.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 15:07:12

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): fedák sári! miket nem tudsz! :D
utána jön a betonbicikli, asszem. addig még nem jutottam el soha..

Manyizga (törölt) 2009.07.03. 15:07:40

Megjegyzem: az ÖSSZES nyugdíjpénztár hasonló eredményt ért el.

Ez olyan, mintha vettél volna egy EUR-t 300 Ft-ért. Aztán figyelnéd az árfolyamot, és amikor 300 alatt van az árfolyam (mínuszos a hozama), akkor sipítoznál, hogy jajj mennyit vesztettem. Nem kell eladni annyiért. :D

Mylady 2009.07.03. 15:08:00

@elwood: "ha van itt szakember az elmondhatná hogyan lehet az államkötvényeken bukni."

hát kérlek szépen, az államkötvényen pont úgy lehet bukni, mint bármi máson :)
konkrétan: megveszed valamennyiért, aztán eladod kevesebbért
az államkötvénynek a piac alakítja az árát (árfolyamát), így simán előfordulhat, hogy kevesebbért adod el, mint amennyiért vetted

azért egy dolgot tudni kell: az államkötvénynek kétféle hozama van: kamat és árolyamnyereség(veszteség)
a kamat a magyar államkötvényeknél általában (de nem feltétlenül) fix
az árfolyamnyereség(veszteség) pedig az, amit fentebb írtam: eladási ár - vételár

a kamatot minden kamatfizetésnél (tipikusan félévente) megkapod, a piaci ára viszont úgy alakul (tökéletes piacon), hogy a kétfajta hozamod (kamat+árfolyam) együtt nagyjából ugyanannyi legyen, mint más hasonló kockázatú befektetésé (ami elérhető a piacon)
tehát ha az államkötvény a piacon elérhetőnél magasabb kamatot fizet, akkor értelemszerűen alacsonyabb lesz az árfolyama, és fordítva

egyéb kérdés?

Volkov 2009.07.03. 15:08:38

Eszembe jutott, hogy irok egy válaszlevelet az egyenlegértesítőre:
Tisztelt mnnyp!
Sajnálattal látom, hogy elbalf*szkodták a pénzemet. Ez mélységesen elszomorít, főleg olvasva levelüket, mely szerint mekkora kiemelkedő eredményeket érnek el. Ez uton talán több pénztártaggal egyertértve szeretném ha tájékoztatnának, hogy kik voltak a rossz befektetési döntést hozó személyek, és felelősségrevonásuk megtörtént e.

Sok sünt!

Pénztártag

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:08:40

@É2I:
hanyagoljál már.
nekem van bevallott jövedelmem, mégsem vagyok ilyen marhaságokban tag.
ja és 3x éves vagyok szal nem annyira öreg ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 15:08:53

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): Hátha arra gondoltak, hogy mind bukott egy nagyot, tehát minek válts :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:10:10

@Egyéves Önkéntes: még azon gondolkodom, hogy negatív egyenleget hogy tudok átvinni másik pénztárba.

ugyanis az összes hozamom a bányászbéka pichája alatt van, tíz év befizetés után

hát asszem a sünszaratás is édeskevés

imittto 2009.07.03. 15:11:02

Esély nincs hogy megéljem a nyugdíjkorhatárt, így nem mozgat...

Viszont megnéztétek már kicsit tüzetesebben hogy hogy működik a mnyp? Ha meghalsz nyugdíjazásod előtt, akkor a rajta levő összeget örökli a házastárs/gyerek/kutya/macska. De ha nyugdíjba mész és csak 1 hónapot is megkaptál belőle már nem örökölhető a bennmaradt összeg. Mennyire qrvajó üzlet ez!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:13:02

jah, és az uram annak idején belépett a szaron kívül ide is, hogy gondoljon öreg napjaira.
az a munkáltatója fizette, a többi baszott rá.
és ír a biztosító fenyegető levelet. neki.
a tagnak.
hogy szólítsa fel a munkáltatóját, hogy fizessen.

hát ez annyira vicces bazdmeg, hogy kész

Luiji7 2009.07.03. 15:13:39

ING Magánynyugdíj

2008 év: -220.000,- Ft Ez sem sokkal jobb!

EÖ (törölt) 2009.07.03. 15:14:30

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): anélkül, hogy egy kicsit is értenék hozzá, azt hiszem, hogy az enyémnek csak az idei (vagyis tavalyi) hozama lett negatív, eddig nőtt, most csökkent valamit, de még mindig több, mint eredetileg, csak nem annyival
egyszóval a vége még nem mínusz
de ne aggódj, majd az is az lesz előbb utóbb :)

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:15:33

@DrBadár:
hehe na igen, ez az alapigazság.
én is ismertem olyat aki szénnéstresszelte magát a munkahelyén hogy kirúgják, miből lesz fizetése, nyugdíja..stb.

gondolom kitaláltátok hogy emiatt halt meg 4x évesen szívrohamban.

emberek ha ez az ország alapból nem tud jólétet biztosítani 20-30 év múlva ilyen pénztárok nélkül akkor megbaszta a fene, úgyis háború lesz vagy éhhalál.
HA MEGÉRJÜK EGYÁLTALÁN.
itt a 20-30 esteleg 40 éves generációra gondolok

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:16:58

@Egyéves Önkéntes: életem, ez van odaírva szó szerint:


"A befektetési tevékenység eredményeként az Ön egyéni számláján elért összes hozam a jelenlegi magánnyugdípénztári tagsági viszonya kezdetet óta:

- 380 000"

tehát ordas szopás

gabest1 2009.07.03. 15:17:44

Simán át lehet játszani bankon belül is a nyugdíjpénzeket, csak kell egy jó "befektetés" aminek a bukó oldalára a befizetéseket teszik, a nyerőre meg saját pénzzel szállnak be, tök egyszerű, ha bankos lennék én is így csinálnám, az ügyfél meg kit érdekel.

Viktus 2009.07.03. 15:17:57

Mintha számítana ez bármit is ... ez a 8% eleve nem értem minek adnák inkább most oda. Az életbe nem fogom megélni a nyugdíjkorhatárt ami addigra mire odakerülnék biztos lesz vagy 85-90 évre belőve. Netán v.mi csoda folytán megélném az állami 92% ugyis bukós, mert 50 év múlva kötve hinném Kolompár Romeo "befizetéseiből" jutna nekem nyugdíjra ... a 8% meg a vízes zsemlére is kevés lesz, ha egyáltalán ilyen nagyszerű befektetésekkel addigra lesz egyáltalán nyoma ... -

elwood 2009.07.03. 15:18:18

@Mylady: azt hiszem megértettem, köszi.

ezek szerint ha vettek nekem 10 éves államkötvényt évi 5% kamatra, attól még a végén meglesz a (1,05)^10 hozam, csak a pillanatnyi ára csökkent amit így lehet kimutatni.

illetve ha diszkontkincstárjegyet vettek 10 évre akkor ugyanannyi lesz a visszavásárlási érték a végén, csak most éppen olcsóbban is hozzá lehetne jutni.

ez a nap sem telt el hiába

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 15:18:58

@Volkov: "ha tájékoztatnának, hogy kik voltak a rossz befektetési döntést hozó személyek"
Igazából nekik nem is kell felelősségre vonni, csak megmondani hogy ik voltak azok, és leszervezni egy találkozót, hogy jól pofánvághassátok őket :D

Vadista Szandál 2009.07.03. 15:19:12

@É2I:
Persze, te kezelnéd, aztán elbuknád, nyugdíjasan meg csak ne haljál már éhen, tartson el a köz. S mivel sokan lennétek meg is szavaznátok a Bukott Nyugdíjasokat Támogató pártot ami alanyi jogon járó apanázst ígérne nektek.

Ezzel persze nem mentegetem a nyugdíjpénztárakat én márciusban váltottam az ING-től, akinél a legkonzervatívabb portfolioban sikerül 10% körüli mínuszt elérni, magasan a legrosszabbat a piacon. Az elmúlt 10 év átlagában si az ING-t láttam legrosszabbnak, marketinggel leplezik a szar befektetéseiket.

Mylady 2009.07.03. 15:19:47

Nyugdíjrendszer (csak a tájékozottak kedvéért):a 90-esévek közepének reformja óta 3 pillér van:
1. állami nyuddíj (tb)
2. kötelező magánnyugdíjpénztár
3. önkéntes magánnyugdípénztár

régen az állami volt csak, de az már nem tudja finanszírozni az összes nyugdíjas nyugdíját (plusz egyéb járadékokat), ráadásul nem igazságos, ezért az öngondoskodás felé mentünk el
tehát: egyéni számla van, egyéni nyilvántartással, amit befizettél, az neked dolgozik (vagy nem dolgozik) és abból kapod majd a járulékot

a rendszer bevezetése fokozatos volt, egy bizonyos kor felett 1-es, alatta lehetett választani 1-es és 2-es között, a 90-es évek második felétől a pályakezdőknek KÖTELEZŐ a 2-es
ami a bérből levonásra kerül, mint nyugdíjjárulék, annak minimális része megy az 1-be, nagyrésze a 2-be, egyéni számlára

efelett önkéntes a befizetés (3-ba), ha valaki további öngondoskodásra vágyik ebben a formában

sietve írtam, azért remélem, érthető

számomra a levélből úgy tűnik, ez a 2. pillér

EÖ (törölt) 2009.07.03. 15:20:18

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): ja, így tényleg! :)
hazamegyek és elolvasom akkor mégegyszer.
de előtte felveszem a teszkó gadaságos szopóálarcom.

amúgy ez csak 29000 forint befizetés lesz majd havonta ha nyugdíjas leszel, de 13 havi! :)))

Smacika 2009.07.03. 15:20:38

Aztabüdöskurvafaszbamár!
Az okés, hogy ha mákod van 10-20 év alatt nyereség is lehet.
Mi van akkor ha mondjuk valaki most meghal?A minusz 856789 froncsit meg megörökli a gyereke?
Behajtják a kölkön a saját balfszságuk miatt elbaszott gyempát?

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:20:51

@Mylady: pöttyös labda! igen, a 2. pillér.
csak bedőlt mint rottenbiller

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.07.03. 15:21:26

@Vadista Szandál: én is ING-es vagyok. Legalább a Forma1-et jól támogatják.
Pilótajáték az egész.

Mylady 2009.07.03. 15:21:28

@Valaki1: neked, barátom, fogalmad sincs sem a nyugdíjrendszerről, sem a tőzsdéről, sem úgy általában a pénzügyekről

de kérdezz bátran, segítek, ha tudok

.lll. 2009.07.03. 15:21:55

annak idején lehett venni békekölcsönt,vagy valami ilyesmit

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:22:04

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: hehehe

nem elég, hogy a kölkem majd az ingatlanadót is fizeti utánam, megkapja ezt a mínuszt is

EÖ (törölt) 2009.07.03. 15:22:09

én is 2. pillér vagyok
inkább haza se megyek.

Smacika 2009.07.03. 15:25:55

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): Jaja, csináljon az ember így valamit...
Szegény porontyom is azért fog egész életében szopópályán keringeni, mert az apját nem rócsildnak, billgécnek,vagymegmég csekonicsnak hívták.

Vadista Szandál 2009.07.03. 15:26:09

Amúgy nagyon könnyű pénztárt váltani, megnézed hova mennél, kitöltöd a netről letöltehető nyomtatványukat, elpostázod és a többit intézik. 10 év átlagában már vannak komoly különbségek a pénztárak között.

diktatorikus kleptokrácia 2009.07.03. 15:26:09

dadogós, didergős farfekvéses tarajossül-családot a magnyögpénztáraknak. szegény (pi)csányiék és a többi multi lopkovics yól sáfárkodott a pénzünkkel, úgy kezelték, mint a sajátjukat: elq'rták.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:26:12

@Mylady:
egészbiztos nincs.

a bibi az hogy amióta tőzsdézem veszteséges évem még nem volt.

ezenkívül soha semmivel nem húztak még pénzügyileg csőbe...soha semmilyen pénzügyi befektetésen, manőveren (hitelem sosem volt)nem vesztettem egy fillért sem.
de amúgy tényleg nem vagyok közgazdász, meg tényleg hülye vagyok hozzá igaz, igaz, mert nem vagyok fenn a százas listán.(igaz nem is vágyom rá, szerény vagyok és lusta)

de hanyadik vagy a listán nagyképű haverom?

Mylady 2009.07.03. 15:27:11

@elwood: az attól függ
nem néztem utána, nem tudom, miből áll az elért hozam, amiről értesítettek

mindig két dolog van: a realizált és a nemrealizált eredmény
a realizált az, amit tényleg elértél, mint eredményt: a kapott kamatok, és az adásvételen elért nyereség vagy veszteség

a nemrealizált pedig: mennyit ér a befektetés a piacon, azaz mennyi LENNE a nyereséged/veszteséged, ha most felszámolnák az egészet

az első (realizált) az tényleg gáz
a második (nemrealizált) csak egy pillanatnyi állapot, ez lehet még sokkal jobb (vagy sokkal rosszabb)

ez pont olyan egyébként, mintha valutát vennél
ma megveszel 1 eurót 270-ért, holnap meg nem ér csak 268-at vagy éppen 275-öt, de amíg nálad van, addig hiába számolgatod, mennyit ér
mikor eladod, akkor derül ki, mennyit nyertél vagy vesztettél

Viktus 2009.07.03. 15:27:27

@Valaki1:

Te hülye vagy ... nincsen kibúvó minden pályakezdőnek választani kell egy "magánt" , és annak a cuccait is ugyanúgy vonogatják, mint a szintén kötelező államit, és az APEH ugyanúgy inkasszóza , ha nem kerül befizetésre a munkáltatótól.

Persze van kibúvó, úgy hívják fekete munka :P csak azt bizonyos ágazatokba nem lehet produkálni, mint a jómenő bodzás ismerőseidnél :P

májgeriberi 2009.07.03. 15:27:32

a végén meg majd örüljünk, hogy a kamatokat nem 54.000-ben fizetik majd ki mert az apró betűs részben addigra már oda lesz írva az is

McK (törölt) 2009.07.03. 15:27:42

@Valaki1: Ha ennyire hülye vagy valamihez,minek ugatsz bele?
Annak a mondatnak,hogy bizonyos kor alatt KÖTELEZŐŐŐŐŐ volt belépni,melyik részét nem érted?

Kötelező?
Teccccik érteniiiii?

Bartoki 2009.07.03. 15:27:46

@szekrenysor81: "Milyen jó, hogy én a a régi nevén N&N-vél vagyok. +2%-al zártam."

Kíváncsi lennék hogy ezt hogy csináltad?

Csak mert az ING-nél is negatív volt tavaly a hozama mindegyik portfóliónak:

www.ing.hu/static/online3/hu/nyp_arfolyamok.jsp

.lll. 2009.07.03. 15:27:56

hallám,működik a zavatar?

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:29:12

@McK: nem volt kötelező mindenkinek belépni, és minden konstrukciót elfogadni.
NE HAZUDJ!

azt meg elismertem hogy néhány éve a pályakezdőknek kötelező, de van kibúvó.naés ez is csak a bérből/fizetésből élőkre vonatkozik.

elwood 2009.07.03. 15:30:24

az állami pillérnél már rég meg kellett volna csinálni a befizetések nyilvántartását ugyanígy.

"Őnnek idén x befizetése érkezett a többihez, ha nyugdíjas koráig ennyit fizet be havonta (inflációval korrigálva) akkor nyugdíja y forint lesz (három szelet parizer) havonta"

Ezzel esetleg néhány egysejtűhöz elérkezne az üzenet, hogy a most elcsalt nyugdíjjárulék mire lesz elég nála.

Mylady 2009.07.03. 15:30:47

@Valaki1: én csak a b-listán vagyok tag

ha 3x éves vagy, akkor tagnak KELL lenned magánnyugdíjpénztárban

már ha van bejelentett jövedelmed

enyit erről

májgeriberi 2009.07.03. 15:31:28

@Valaki1: akkor te sikeres ember vagy..
örülj,
mindettől függetlenül szemétül nem vagy tájékozott, úgyhogy ezt inkább én el sem hiszem

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:31:52

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő):
nem, csak nem vagyok olyan lúzer mint egyesek.
gondolom ugyanazok hápognak az emelkedő devizahitel kamatok miatt is:-)
röhej.

McK (törölt) 2009.07.03. 15:31:57

@Valaki1: Elnézést,hogy hülyének neveztelek,hiszen nyilvánvaló,hogy Te segg hülye vagy.
Melyik három volt a tavalyi évben,és az idén,amin a legnagyobb nyereséget realizáltál?
Ennyi bőbven elég. nekem,hogy mikor adtad vetted,nem is fontos,csak mondjuk a legnagyobbnál.

Nem szégyen,hogy 16 vagy,csak kár itt vetítteni,mert hamar besülsz..

Nessa78 2009.07.03. 15:31:58

@ninezero:
Szia!

Úgy látszik én még időben léptem be a kötelezőbe, mert én a konzervatív portfolióban vagyok,akár mennyire győzködött az OTP-s kis csaj,nem bízom ezekben a spekulációkban,de a munka miatt anno a nyakamra jártak és kötelezővé tették a belépést,amúgy 31 vagyok, nyugdíjra gondolni sem merek.Az idei év értesítőm pedig minimális mínuszt regisztrált, mindig küldik a hülye kis leveleiket az értesítővel és ajánlgatják a veszélyesebb portfoliót,de erre mindig azt mondom nekik telefonon, hogy nekem jó,így,ahogy van.ergó engem hagyjanak békén, részvétem annak,aki bukott rajtuk, sztem amint lehet járjatok utána és állítassáto kát akötelező portfolióját.

Viktus 2009.07.03. 15:32:10

@Egyéves Önkéntes:

Mire nyugdíjas lennék addigra még lecsenghet 12 Fidesz/MSZP ciklus tehát már simán lesz 24. havi nyugdíj is a 29 ezerből. Ez biztató v.hol :P

Mylady 2009.07.03. 15:32:26

egyébként: a befektetéseket mindig hosszútávon kell nézni

kiegyenlített lesz a hozam

itt is volt olyan, hogy a pénztárak elértek 20-30%-ot
most volt/van 1-2 rossz év
de (remélhetőleg) visszaáll

hosszútávon muszáj kiegyenlítettnek lennie, mert összedőlne a pénzügyi világ

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 15:33:16

@májgeriberi: add kölcsön az álarcod először önkéntesnek, aztán meg nekem.
vagy a tied nem szopóálarc? kivehető a szájnál az a valami?

Nessa78 2009.07.03. 15:33:23

Bocsi az elírásokért,valamint az idei év is tévedés, a tavalyira gondoltam :)

indapass90210 2009.07.03. 15:33:24

@Valaki1: Nem, mi? Nem adsz számlát, miután kifestetted a kisszobát a kisnyugdíjasnak?

McK (törölt) 2009.07.03. 15:33:26

@Valaki1:
Igazad van,bodzaszedőknek nem kellett belépni..

Viktus 2009.07.03. 15:34:27

@Valaki1:

Te tényleg ennyire idióta vagy? :D jah van kibúvó , ha egyáltalán nem fizetnek utánnad járulékot pl. ergo bodzázol, vasazol, vagy egyéb tényleg jól jövedelmező elfoglaltságot választasz.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:34:42

@Mylady: egyáltalán nem kell.
lehet választani...legalábbis lehetett valamikor.
NEM KÖTELEZŐ!

CSAK PÁLYAKEZDŐKNEK (de ez is csak néháyn éve és trükközhető).hányszor írjam le???

Más.

amúgy nem értem hogy az alappal mi a gond.
van egy minimál összeg vegyük mondjuk 4%.
nem mindegy hová fizeted?
az államiba az egészet, vagy megosztva?
ha megéred a nyugdíjat úgyis lesz valami, mert csak akkor nem kapsz semmit ha minden tönkremegy akkor úgyis mindegy lesz, akár állami akár magán.

csak nekem az a gyanúm hogy van olyan balek aki a minimumnál többet fizet és az bukik nagyot.

LOOSER CATEGORY!

b[ALien] (törölt) 2009.07.03. 15:34:46

Hellóóóó Világ! Érdeklődnék, hogy ez a hétvégi-e? Dasszátok meg életemben nem dolgoztam ennyit, mint ezen a héten!
Lemaradtam valamiről? Pötyit olvastam, + még 1-2-őt
Már homárhiányom volt

Volkov 2009.07.03. 15:34:57

mnyp="magunknak nyuljuk a pénzt"
Ha sovány vigaszt jelent, ezekben a pénztárakban foglalkoztatnak x embert, meg informatikai hálózatot, meg egyéb szolgáltatási igényt generálnak, mert ezzel van azért valami minimális admin meló. Kvázi a közalkalmazotti kör van igy kibővítve. Akármilyen szarul is megy, meg válság, stb. de azért a topmenedzserek évente le tudják az audit cserélni.
Tehát dolgozik a pénzed. :)
Mert ugye ma az a mondás, hogy gondolkozz csapatszellemben. :)

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:36:03

@McK: talán nem tartogatok semmit néhány napnál tovább, bukókban veszek emelkedőben egyből eladom+daytrade, short.
de hagyjuk, ez nem tőzsdei fórum.

Mylady 2009.07.03. 15:38:10

@elwood: nagyon jól látod

volt (van) is rá törekvés
szintén egyéni számla, minden mozgás rajta vezetve (nemcsak nyugdíj, hanem minden tb-s tétel, azaz gyógyszer, orvos, kórház, minden)
és akkor lehet látni, hogy ki mennyit fizetett be és használt fel

nem tudom, miért nem vezetik be

nyilván bonyolult, meg költséges, de akkor is lenne értelme

acel 2009.07.03. 15:38:17

www.klikkbank.hu/valsag/20090306-a-nyugdijpenztari-hozamok-alakulasa-tavaly-veszteseg-befektetes.html

A posytiró kicsit figyelmetlen, a legjobaan teljesítő pénztárat fikázza. Összehasonlításhoz:

www.klikkbank.hu/valsag/20090306-a-nyugdijpenztari-hozamok-alakulasa-tavaly-veszteseg-befektetes.html

Az OTP által okozott veszteség igazán vérlázító.

Bartoki 2009.07.03. 15:38:32

Egyénként kár pont az AXA-t ekézni, mert az összes pénztár közül ők teljesítettek a legjobban 2008-ban. A többiek még több veszteséget termeltek:

www.pszaf.hu/data/cms1534779/K__zz__t__tel_Hozamok_1999_2008.pdf

A nagy mínuszokról "kormányunk és pártunk" tehet, mert kötelezővé tették a választható portfóliókat, és azon belül is előírták, hogy az ügyfelek felét kötelezően választhatóan :) tőzsdei/részvényalapú portfólióba kell tenni.

Az meg jó nagyot zuhant... :(

májgeriberi 2009.07.03. 15:38:35

@Valaki1: te barátom biztos a bermudaháromszgben tőzsdézel!
tavaly a tőzsde is eléggé szar volt nem?
de gondolom te olyan okos vagy, hogy te kihoztad mindig a jót.
gratula :)

McK (törölt) 2009.07.03. 15:39:25

@Valaki1: Köszi a nagy semmi választ,pontosan látszik,mennyit értesz a tözsdéhez,semmit.

Na jó..EGY IS ELÉG,nagypofájú.
Mikor vetted,adtad,mennyi volt a nyereség..?

Honnan tudnád..azt se tudod,hol vehetnél..

Te vagy a balek itt.

Mylady 2009.07.03. 15:40:41

@Valaki1: 97-ben már kötelező volt a pályakezdőknek

KÖTELEZŐ

nincs kibúvó

májgeriberi 2009.07.03. 15:40:44

@Valaki1: messziről jött ember azt mond amit akar!
hazudsz kutyus

Getz 2009.07.03. 15:41:14

Statisztikailag nagyon kicsi az esélyem, hogy valaha is "élvezhessem" a nyugdíjas-éveket, de mindig jobbnak tartok egy 323.595 Ft-os buktát (szintén AXA :( ), mert látom hogy valami legalább még marad a számlán. Azt sem fogják - talán - az állami tb. alapokból elosztogatni 19 ezresével, meg 256-ik havi választási ígéretként a szavazóiknak.

Ettől függetlenül az összes bankár, bróker, meg pénzügyes sz@rjon sünt...

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:41:33

@májgeriberi:
az a baj hogy hiába mondok a tőzsdéről bármit is nektek, mert nem értetek hozzá.

ott nem azt kell nézni hogy jan 1.-én mondjuk 1000 Ft volt, és dec 31. én mondjuk 500 akkor ugye vesztettél 50%-ot.
JAJJISTENEM!

eközben simán szénné kereshetted magadat, de mondom, felesleges magyaráznom, olyan dolgokat hogy daytrade, short, meg úgy általában azt hoyg ez egy dinamikus befektetés, és nem olyan mint az alapok meg az ilyen lúzer pénztárak ahol végignézed a bukódad.

Gabir 2009.07.03. 15:42:08

Nekem csak -4500 a csodálatos eredményem CSányi bácsi lehuzos bankjánál..
Ami nem lenne sok...de ha azt nézem ,hogy 12 ezerből......aaza -30-40 % nem kóóserrr!!!

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.07.03. 15:43:02

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): Kimaradt a hiskontra, mordkontra..

Az en problemam csak annyi, hogy a hasznon osztozunk a penzintezettel, a veszteseget pedig csak en egyedul allom. Ezeknek az intezmenyeknek a vezetoi meg sose estek el a fizetesuktol, ha nem teljesitettek.. az alkalmazottak viszont igen.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:43:09

@McK:
bár nem érdekel mit hiszel, mondj egy részvényt és bekopizom az 5-ös mélységű real könyvét.

bár gondolom felesleges mert TE úgysem tudod ellenőrizni, sosem tőzsdéztél, kár hogy én pl. most is online vagyok a petiben.

Tsabi 2009.07.03. 15:43:24

sziasztok, nem voltam par napig, lemaradtam valamirol?

van e faintos kekszalag?

a poszthoz annyit, hogy igy igy jart a kedves posztolo, az elet nem egy habostorta.. foleg nem, ha masra bizza az ember a penzet, olyat csak tokegaranciaval szabad, vagy sehogy.

A posztban levo egyenlegkozlohoz meg annyit, hogy allati jo otlet volt kitakarni felul a befizeteseket, a levonast es a befizetes-levonas eredmenyet meg meghagyni, azert ennyit tud matekozni akii akar..

Ez mar a hetvegi poszt?

moli 2009.07.03. 15:43:24

atlageletkor: 68.45
nyugdijkorhatar: 65

ugy tervezem abban a 3.45 evben utazgatni fogok a vilagban, arra kell a nyugdij.

Bonaparte 2009.07.03. 15:43:58

Béláim, gondolkozzunk!
Befizettél az X nyugdíjbiztosítónak 100 ezer fabatkát az előző években. Ő ezt a 100 ezer fabatkát befekteti, kincstárjegyekbe és részvényekbe, mert az a dolga. Ha dübörög a gazdaság (persze nem Fletó-módra hanem úgy rendesen) akkor évente kisebb-nagyobb hozamokkal gyarapszik a számlád.
Csakhogy jött a válság, így mára a 100 ezer fabatka névértékű részvényeid értéke 20 ezer fabatka lett.
Hová lett a 80 ezer fabatka?
Sehová, ott van az most is a részvények és befektetési jegyek mögötti gyárakban, cégekben, gépsor lett belőle, vagy pár centi autópálya, nem lehet tudni, de nem is érdekes. Azok a javak most is ugyanúgy megvannak hiánytalanul, mint tavaly.
Szóval a 80 ezer fabatka veszteség nem valós, csak egy szám a könyvelésben. Akkor válik valóssá, ha most betojsz és kilépsz a nyugdíjpénztárból, vagyis eladatod a jelenleg csökkent érékű befektetésedet.
Ha nem csinálsz semmit, pár év alatt csak meg fog indulni a gazdasági fellendülés, és a jelenleg 20 ezer fabatka értékű befektetésed szépen elkezd kúszni felfelé. Lesz 50, aztán 80 ezer fabatka, végül eléri a 100 ezret, sőt túl is halad rajta.
Hol van akkor a veszteséged?
Béláim, gondolkozzunk, és ne beszéljünk (de leginkább ne tegyünk) marhaságokat!

májgeriberi 2009.07.03. 15:44:42

@Valaki1: KÖTELEZŐ FIZETNI NYUGDÍJAT AKÁRHOVA VAGY A BANKNAK VAGY AZ ÁLLAMNAK!

ÉRTED MÁR?

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:45:38

@moli: hehe, na igen ezt akartam még említeni, hogy a születéskor várható élettartartam lassan alacsonyabb (főleg férfiak esetében) mint a nyugdíjkorhatár:-)))

Mylady 2009.07.03. 15:45:43

@Valaki1: nem 4%, hanem 2-3x annyi

azért nem mindegy, hova fizeted, mert ha saját számlára megy, akkor az a te pénzed és a te nyugdíjadat és csak azt fizetik belőle

mikor nyugdíjba mész, lesz egy falhalmozott összeg a számládon a befizetéseidből és az azokon elért hozamokból, számolnak rá egy életjáradékot és azt kapod életed végéig

az államinál meg megállapítják általánosságban az összeget és lesz egy plafon
annak, aki jól keres, sokkal jobban megéri a magán, mert nincs plafon
mai árakon számolva pl a befizetéseid alapján kaphatnál havi 400-at, a magánnál meg is kapod, az államinál meg azt mondják, senki nem kaphat 200nál többet, legyél boldog azzal

ez a különbség

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 15:46:47

@Valaki1:
"én pl. most is online vagyok a petiben."

szegény peti...

elwood 2009.07.03. 15:47:19

@Mylady: "nyilván bonyolult, meg költséges, de akkor is lenne értelme "

az egyéni számla bevezetése a barátom szerint aki informatikus ( na jó én is az lennék ), egy darab számítógép, rajta adatbázis lenne ... mondjuk a kormányzati portál párt tucat gépéből a maradék erőforrás elvinné,

sztem csak nem fontos, mivel csak néhány adófizető idiótának lenne jó azok meg úgyis csak 10 százaléknyi választó lenne ...

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:47:35

@májgeriberi:
ezt én értem ne puffogj.


mylady: csak írtam valamit, a léyneg hogy a kötelező minimált mindegy hová fizeted, úgyis be kell fizetned.

BALEK AKKOR VAGY HA ANNÁL EGY FILLÉRREL IS TÖBBET FIZETSZ.

májgeriberi 2009.07.03. 15:48:09

@Nelson Mandula: én meg onlájn fosnám az érthetetlent

sajtoska 2009.07.03. 15:48:11

Ezek a befektetések egység alapúak. Kezdetben volt egy egység 1Ft. Aztán a sikeresség függvényében nő az árfolyam.

Te szépen minden hónapban fizeted be (veszel egységet az adott árfolyamon) a járulékodat, így növekszik az egységeid száma. Ebben tartják nyilván.

A hozam az az árfolyamnövekedésben jelentkezik. A mostani válság visszabaszta az árfolyamot, ezért mutat jóval kevesebbet a pénzösszeg. De az egységeid száma sosem csökken. PErsze ha majd visszamegy az árfolyam és újra szépen növekedésnek indul minden, akkor jó árfolyamon számolva iszonyat sok pénzed lesz.

Ja és most "olcsón" veszed az egységeket.

Egyébként én ezt a formát nem szeretem, mert mindig benne van egy árfolyamkockázat. Tehát a pénzed nőhet is és csökkenhet is. Lehet jobban örülnék egy bankbetéthez hasonló konstrukcióhoz kevesebb hozamért..

Mylady 2009.07.03. 15:48:19

@Valaki1: 2 gazdasági diplomával, 10+ év szakmai tapasztalattal, tőzsdei szakvizsgával + munkahelyemen napi szinten ezekkel foglalkozva esetleg érthetek annyira hozzá, hogy ne nézzél ennyire le és ne tartsál hozzá nem értőnek?
engem is érdekelne, mik azok a befektetések, amiken még sosem buktál
(merthogy olyan nincs)

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:48:39

@Nelson Mandula:
hehe:-) nem olyan szegény az a KBC Equitas:-)

májgeriberi 2009.07.03. 15:49:13

@Valaki1: e öö e bodottá

thebestfeeling 2009.07.03. 15:50:12

@Valaki1: agyas! besorolasokat nem irom le, mar megtettek. viszont a te korosztalyodnal bejott Lali ba, meg Margo neni, te koszontel szepen, megszeppenve leultel. ok meseltek a csunya kommunista elvekrol es a szep kapitalista vilagrol. szoltak, hogy ne legyel szomoru, ma te is nyugatra tartasz, meg akkor is, ha Mo. legkeletibb csucsketol is Keletre laksz nehany meterrel. elmeseltek, hogy gondoskodj magadrol, nevezz meg kedvezmenyezettet, stb. az egyik kicsi tarsad felenken erdeklodott, hogy meg nem is keresett, mar el is veszik? mire enyhen radorrentek, hogy KOTELEZOOOOO!!! majd ismet mosolyogva eloadtak, hogy van onkentes is, de azzal meg jobban jarsz es az csak ennyibe, meg ennyibe kerul. hat ez tortent veled is kisbaratom, hacsak nem hianyoztal nehany evet, majd elfelejtettel szolni, hogy van beveteled.
egyebkent az onkentesben igazuk is volt, mert egysegben szamolva ha a teljes bukas 10, akkor az onkentes max. 2, mert ebbol kilephetsz. a magan pedig 8, mert ez kotelezoooo!!! ezzel semmit sem tehetsz, nem jatszhatod ki.

moli 2009.07.03. 15:50:40

"ugy tervezem abban a 3.45 evben utazgatni fogok a vilagban, arra kell a nyugdij."

kar, hogy a csaladban errendszeri problemak vannak es 50 folott eddig *mindegyik* csaladtag volt rakos.


es csodalkoznak, hogy miert omlik ossze a rendszer. elarulom: az emberek nem hisznek abban, hogy erdemes befizetni, ezert nem teszik.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:50:51

@Mylady:
drága öregem, a tőzsdén nem azt állítottam hogy soha egyetlen kötésemmel nem buktam, hiszen ilyen ember természetesen nem létezik.
azt állítottam hogy az összes évem pozitív volt.
az is igaz hogy a múlt év jóval gyengébb mint mondjuk az az előttiek, de azért jó pozitív.

igazság szerint mostanában többet lehet keresni, még blúkkal is, ha van merszed venni. (lásd OTP majdnem triplázott 2 hónap alatt)

Volkov 2009.07.03. 15:51:50

@Bonaparte: Ez igaz, hogy ott van a cégekben, de mi van akkor amikor ezek a cégek bedőlnek, és a befektetésed a behajthatatlan követelés miatt elúszott, mert a maradék kóceráj eladásából nem tudják a részed kifizetni. Például akinek mond valamit,nekem Mezőbankos számlám volt először anno, ami utána Agrobank lent (vagy fordítva).
Az viszont biztos, hogy aki most száll ki az realizálja a veszteséget.

Tsabi 2009.07.03. 15:52:06

@Mylady: mert azokkal lenne nagy kiszuras, akik mar most fizettek/kapnak nyugdijjarulekot/nyugdijat. ezt max ugy lehet bevezetni, hogy adott korcsoporttol kezdve bevezetik az egyeni szamlat, es kiegesziti az allam a kioregedo "ami befolyik az rogton kifolyik" elvu nyugdijfizetest, aminek persze az a vege, hogy a nyugdijak egy reszet az allam fizeti majd zsebbol (amit meg is kell finanszirozni valahonnan) az orszag masik fele meg fizeti maganak a sajat szamlajara. Szoval az informatikai resze tenyleg csak egy adatbazis, a nemzetgazdasagra gyakorolt hatasa viszont boven tulmutat egy egyszeru fajni fog-on.

Impega 2009.07.03. 15:52:20

A posztot elolvastam.
Valaki osszefoglalana, hogy a kommentekkel hol allunk? Léccciiii. A Kekszalagnak vege?

b[ALien] (törölt) 2009.07.03. 15:52:36

@Tsabi: pontosan ezeket a kérdéseket tettem fel én is, de most nem csetel velünk senki, mert túl on van...
A polgárőröst okvetlen olvasd el! Mindkettőt
a 2ben volt egy ötdiplomás forma
hát én szétröhögtem magam
egy bővített mondatot nem tudott megfogalmazni
sanszos, hogy a 8 általános sincs meg
mondjuk elhiszem az 5 diplomát, a kérdés csak az, hogy még az ecserin vette, vagy már a négy tigrisen?:)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 15:52:39

az az érzésem, hogy Valaki egyre mélyebbre túrja magát pedig eleve alacsonyan indult.
Utazás a föld középpontja felé.

sajtoska 2009.07.03. 15:54:29

Olvastok is vagy csak írtok? :D

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 15:54:36

@Nelson Mandula: hát ja, jó magyar szokás szerint mindíg az értelmesebb a hülye:-))))
sebaj,
látszik is hová halad a magatokfajta okosok által vezetett/épített ország, kedves SZDSZ-es haverom:-)))

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.07.03. 15:55:35

@moli: "elarulom: az emberek nem hisznek abban, hogy erdemes befizetni, ezert nem teszik."

Ez mekkora fassag.

Nem nem hiszek benne, hanem kerek perec nyomatjak a pofamba, hogy mi mire annyi idosek leszunk, mar nem is lesz nyugdijunk. De azert csak fizessuk. Kotelezo raadasul. En teljes fizura be vagyok jelentve, semmi kocsogoles az evaval, de volt olyan munkahelyem ahol a boritek rendszer ment. Es hidd el, ott sem az emberek dontottek ugy, hogy ok nem akarnak fizetni, a munkaltato kozolte, hogy ez van, csokolom.

Tsabi 2009.07.03. 15:57:14

@b[ALien] a kopasz baba: koszke, akkor megyek muvelodni :)

májgeriberi 2009.07.03. 15:57:54

@Valaki1: te hol élsz az antarktiszon?

Mylady 2009.07.03. 15:58:31

@Valaki1: "ezenkívül soha semmivel nem húztak még pénzügyileg csőbe...soha semmilyen pénzügyi befektetésen, manőveren (hitelem sosem volt)nem vesztettem egy fillért sem."

ebből én azt olvastam ki, hogy soha semmilyen pénzügyi befektetésen, manőveren nem vesztettél egy fillért sem

mindegy, nem lényeg

mindenki úgy él, ahogy akar, oda fekteti a pénzét, ahova akarja

McK (törölt) 2009.07.03. 16:00:15

@Valaki1:
"soha semmilyen pénzügyi befektetésen, manőveren (hitelem sosem volt)nem vesztettem egy fillért sem."
Te egy zseni vagy baszod.
Úgy buksz a tőzsdén,hogy nem veszítesz egy fillért sem.

Óvódás hülyegyerek..

Breaking news 2009.07.03. 16:00:42

Erre nekem nincs időm, Edével vagyok a kéxalagon!!!!!

Mylady 2009.07.03. 16:00:52

@elwood: ez csak úgy működne, ha a felhasználást is nyilvántartanák
azt hiszem, az a bonyolultabb

főleg, ha belegondolsz, hogy a tb kártya bevezetése óta hány éve telt el - pont annyi év kellett, hogy eljussunk oda, hogy ellenőrzik az orvosnál, kórházban, hogy jogosult vagy-e...

addig majdhogynem csak dísz volt...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.07.03. 16:01:43

pont most szülőztem, mert felbontottam én is az értesítőt. allianz hozam -421865, befizetés 361262. várom a csekket, hogy fizessem be nekik a különbözetet. már csak ez jöhet.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:02:10

@Mylady: ez így van, a tőzsdén ez úgy igaz hogy az évi elszámolás mindíg pozitív...lehetetlen minden pozit pluszba zárni, ezt még Buffet vagy Soros sem tudja:-)

amúgy igazad van az utolsó mondattal, és én éppen azért dumálok itt mert aki hülye az haljon meg,
lásd ezek a szarságok aki ide pakolja a pénzét az megérdemli,
meg aki devizahitelt vesz fel az is.
nem tom, agyilag nem fogták hogy pl. az árfolyamok ingadoznak?
és mi jogon segít nekik az állam a pénzünkből?
na ez nem tetszik.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.03. 16:02:22

@Valaki1:

A férfiasságod meg térdig ér.

Nyugalmi állapotban.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 16:02:24

@Valaki1:
csak nem tagtárs vagy? de jó!
ilyenformán természetesen minden szavaddal egyetértek.
és elnézést a sp@mért!

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:04:27

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): nelson hsz-ére válaszként

Bonaparte 2009.07.03. 16:04:50

@Volkov:
Kockázatmentes befektetés nincs. A kérdés csak a kockázat mértéke.
A bedőlő cég persze okozhat valós veszteséget, ezért sosem egyféle részvénybe, kincstárjegybe fektetnek be, sőt nem is egy országból származókba. Azon kívül ritkán történik meg, hogy egy cég minden előjel nélkül, egyik napról a másikra bedől.
Ha ilyen történne, az persze veszteség, de egy jól összerakott befektetési csomag többi része ki tudja egyenlíteni a veszteséget.
A nyugdíjpénztárak számára egyébként meg van határozva, milyen arányban vehetnek részvényeket. A klasszikus portfóliónál ez 0%.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.07.03. 16:05:01

@Mylady:

1. állami nyuddíj (tb)
2. kötelező magánnyugdíjpénztár
3. önkéntes magánnyugdípénztár

Jelentem én felelősségteljes öngondoskodó vagyok ki van mind a 3 pillérem:
1. - nem tudni mennyit buktam
2. - Ez Aegon, a PSZAF szerint a legjobbak, itt olyan 170ezret buktam
3. - Budapest Bank - 210ezer, de az elmúlt 10 év összesítésében valami 5%-nyi nyereség...

Persze gondolom ha valamivel többet keresnék nagyobb lenne a bukás.

Amúgy szerintem az életbiztosítás a legjobb, mert 20% nyereség (ennyit kapsz az államtól adójóváírás formájában) örökölhető, életjáradékká váltható... Na, ezt is kötöttem Egonnál, apró összeggel, de egészséges 30évre, hogy nagypapa koromba' legyen amiből megyek bulizni az öregek otthonába

Viktus 2009.07.03. 16:05:19

@Mylady:

Van, ha nem adózol :P ezt erőlteti az illetékes. A "bodzás tőzsdésdinél" nincsenek nyugdíj járulékok meg szja stb. :D:P

b[ALien] (törölt) 2009.07.03. 16:06:12

Úgy látom valakinek itt nagyon nagy az arca!
Most olvasok tovább

májgeriberi 2009.07.03. 16:07:07

@Valaki1: hát hová pakoljam bazmeg? az államnak? az miért jobb?

kerület 2009.07.03. 16:08:28

thebestfeeling 2009.07.03. 14:17:03
Én a helyedben vigyáznék, mert Szenes "úr" és becses helyettese a hozamok alapján kideríti, hogy ki áll a nick mögött, és kicsinál. Sünös baccpapucsot nekik.

Viktus 2009.07.03. 16:09:35

@Valaki1:

Na ebből látszik mennyire segghülye vagy ezekhez a dolgokhoz. A euro alapú hitel még így is jobb buli, minta forint ... akkora nagy pénzügyi zseni lennél utánna tudnál számolni. Ráadásul most csurog vissza az euro ...

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:09:38

@májgeriberi:
vagy csaljál vagy csinálj forradalmat( szavazz a jobbikra:-)

ez a két megoldás van..
a többi csak a saját hülyeséged demonstrálása.(ez általában és nem személyesen)

Volkov 2009.07.03. 16:10:07

Sajnos úgy látom nincs semmi konstruktív megoldási ötlet erre mnyp problémára, pl. legalább egy "gyújtsuk föl!", vagy hasonló.
Mielőtt tőzsdézni kezdtem, azt mondta nekem egy szaki, hogy olyan pénzzel tőzsdézz, amiről lemondasz, vagy akár el is veszíthetsz. Tehát ami mnyp egyenlegén látunk, az egy virtuális szám, abból nem lesz a gyereknek uj cipő, amit meg havonta fizetsz olyan mint a lottó. Ha minden összejön, és kitartóan sokáig húzod, akkor talán nyersz vele.

Viktus 2009.07.03. 16:11:16

@májgeriberi:

Nem ő bodzázik , és nem fizet adót, ha meg nem bodzázik olyan melót keres, ahol megtudja kommunikálni a munkáltatóval a minimálbéres-borítékban a többit kombinációt ... ez az egyetlen kibúvó.

thebestfeeling 2009.07.03. 16:12:53

@kerület: koszi, de leszarom! szenes ur mar sikeresen alamtett anno, mai napig orzom a kezirasat, melyben ismeretlenul csendorpertuban letegezve javasolja az eletem tovabbi alakitasat. az mellekes volt, hogy en mast akartam. most ez a nehany szazezer bukas szinte ajandek.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:14:09

@Viktus: anyám.

egy szint alatt csak nem kellene válaszolnom talán...

egyébként akkor miért vergődik a sok devizahiteles?bevállalt valamit és sokkal többet fizet, és elszedik a lakását, akkor mi van?
a forintnál nem érik ilyen meglepik, de engem ez nem érdekel, az is hülye aki hitelt vesz fel.

aztán nem akarok itt jóslatokba bocsátkozni de nem vennék mérget hogy ősszel nem lesz 400 Ft körül az euró.
tudod a piac megy le-fel, ez okés, lehet nekünk jó is.

a gond nem ez hanem hoyg a magyra gazdaság megy a béka segge alá + belpol helyzet, aztán az meg hosszú távon mindenképpen a forint mélyrepülését fogja hozni, csodák meg nincsenek, sok olajat kétlem hogy találnánk az alföldön mostanában:-)

májgeriberi 2009.07.03. 16:16:37

@Valaki1: én szeretek nyugodtan aludni, és nem akarom magamat szembeköpni a tükörben.
egyébként igazat írtál mert kurvára nem tehetek semmit magamért ez ügyben!
egy bizonyos szempontból nézve kurvára hülye vagyok de szerintem erről nem én tehetek!
akkor is basszák meg!

thebestfeeling 2009.07.03. 16:20:08

aaaa! ez kovethetetlen. az azert komoly valahol a vegen, hogy Valaki egyetert a sullyedeset megfogalmazo kommentkevel ... :)

ninezero 2009.07.03. 16:21:55

@Nessa78: ó, az simán lehet, hogy rosszul tudom :) utánanézek, köszi.

amúgy sem hittem benne, hogy valaha viszontlátom ezt a pénzt, csak viccesek ezek a görcsös kapálózások a "negatív hozamokkal" meg hasonló ökörségekkel :))

tök jók ezek a "szakértők", akik még most is osztják az észt, meg ontják az elemzéseket, az egyszerű júzer meg a világ hülyéje, mert nem érti a legalapvetőbb közgazdaságtant... negatív hozam, az, vaze :)))

thebestfeeling 2009.07.03. 16:22:06

a szint belove ismet ...

na inkabb megyek motorozni, hiszen emeltek a benyat, ideje a mai ertesitokhoz meg hozzatenni!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.07.03. 16:22:06

szolgálati közlemény

útban a föld középpontja felé Valaki 2009.07.03-án 16:09:38-kor a bányászbéka alá ért.
ezzel a tempóval hamarosan megközelítheti a magyar gazdaság szinvonalát!

2009.07.03. 16:22:53

Van itt még valami ...
Persze lehet papíron bukni egy részvényen sokat, ha nem adod el és visszajön két év múlva az értéke, semmi gáz.

De mi a faxomra jó a "működési tartalék"-ként lesápolt 5% ????

Abból miért nem vontak le?
Meg a nyereségükből?

Nem a 20 évig vont 5%-ból kellene kárpótolni ilyen bukáskor az ügyfeleket ???

hbe 2009.07.03. 16:23:28

@gabest1: Szerintem ezt is csinálják és a válság előtt is ezt csinálták. És borítékolom, hogy mindenhol magasabbak lennének a hozamok, ha nem lenne kötelező valamelyik pénztárba belépni. Nem valószínű, hogy pont itt ne lenne kartellezés. Gondolom, le van zsírozva, hogy kb. mennyi az a minimum hosszú távú hozam, amennyinél még nem lázadnak fel az emberek, aztán a maradék felesleg minden pénztárnál szépen át van játszva a megfelelő helyre a könyvelésben. Most meg még rá is lehet fogni a válságra is.

elwood 2009.07.03. 16:23:32

ismertem több ilyen tőzsdegurut is, nagy autóval jártak nagy házban laktak,

aztán jött egy két válság és albérletbe költöztek, meg kisebb autójuk lett

mindig van aki csak nyerni tud, aztán meg mégsem

májgeriberi 2009.07.03. 16:24:01

@Valaki1: a hitel kell, de nem annak aki minimálbéren vagy ilyen-olyan pótlékokból él (ezért tart itt az ország)
addig amíg van miből fizetni a hitelt addig nincs gond!
vagy inkább össze gyűjtögetem a kecóm árát aztán talán mire meghalok lesz hol laknom, addig is élek anyuékkal vagy albérletben.
a kommentjeidből látszik, hogy te még csak próbálod megtanulni a tőzsdei szakszavat és azokkal próbálsz itt valamit kezdeni.
átláccó vagy marhára
foggggalmad sincs, hogy mi történik az életben itt magyarországon!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 16:25:44

na én menni először shopping.

utána meg

na, tudjátok mit.

puszika

este jövök

addig hátha valaki is megtalálja a nőt, aki "csak dugni akar és nem akar összeköltözni, házasodni meg kölkedzeni!!!"

lö pá

É2I 2009.07.03. 16:26:44

@Valaki1:
Ahh! Hanyagollak én simán ;)

De, ha van bevallott jövedelmed, ergo nyugdíj járulékot vonnak tőled, akkor vagy az államnak fizeted az összest, vagy rendelkezhetsz 8%-ról, hogy az, egy nyugdíjalap kezelőnek menjen.
Azaz ez nem önkéntes befektetés. Érted-e?

Úgy látom keveredik a magán- és az önkéntes pénztárak fogalma.
A kettőből a magánba való utalásnál csak a kezelőt választhatod. Vagy választasz egyet, vagy marad a nagy kalapban.

Volkov 2009.07.03. 16:26:49

@Bonaparte: Ez igy igaz, a kockázatot a jól összeválogatott portfólióval kezelik. De ha valaki elbassza és baj van, akkor láttunk már valódi felelősségre vonást? Arra próbálok itt utalni, amit már másik blogban is leirtam:
Sosem tudhatjuk hogy a szövevényes gazdasági kapcsolatok miatt, egy kisebb cég bedőlése is előre nem látható dolgokat előidézhet. Hogy mennyire gyökeres változások lehetnek:
A Szovjetunió felbomlását követő zürzavarban, amikor Ukrajnában megszünt a rubel a lakosságot arra biztatták, hogy minden lóvéjukat rakják be a bankba, mert azzal milyen jól fognak járni. Aztán mikor beütött a krakh, az Ukránok befagyasztották a bankszámlákat és nem vállaltak érte kezességet. Rengeteg embernek máig ottragadt az összes összekuporgatott pénze, amit már soha nem fog látni. Ma már ezen itt csak mosolyognánk, de akkoriban ez senkinek a fejében meg sem fordult, hogy ez történhet, és nem voltak az emberek ennyire felkészülve a pénzügyekből mint most nálunk. Nálunk is nagy a bizalom, de biztos, hogy nálunk nem történhet hasonló dolog?

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:27:00

@Nelson Mandula:
biztos is, te viszont már valahol új-zéland partjaitól keletre most emelkedsz ki az óceánból annyira beindultál lefelé..

?aztaaa? 2009.07.03. 16:30:06

Az en konkret esetem:
befizetett osszeg :2.200.000.-ft
mindez tizenvalahany ev alatt jott ossze.
jelenlegi egyenlegem:1.550.000.- ft
tehat:
-550.000ft.

koszonom Csanyi elvtars. Innen uzenem hogy nagyon remelem gyogyszerre koltod a penzemet, mert megatkoztalak.(2x mar bejott masnal)

roviden a lenyeg: 10en valahany ev alatt a befizetett penz nemhogy kamatozott volna, hanem meg kevesebbet is er.
komolyan csodalkozom hogy ebben az orszagban meg nem kotoztek fel embereket a villanyoszlopra..

kerület 2009.07.03. 16:31:03

Mylady 2009.07.03. 15:08:00

Ja. Csak mi a faszért adjam-vegyem? A nagytudásúak ezt tették, és ezért az értékvesztés (-1 millió csak nekem, ami virtuális) afölött még realizáltak nekem 200e negatív hozamot is. Ha jól tudom, nem kötelező adni-venni, elég csak megvenni, lejáratig tartani , közben a kamatot besöpörni, és a máris nincs minusz....

májgeriberi 2009.07.03. 16:31:04

apám mindig azt mondta (többek közt), hogy bankban nem szabad sok pénzt tartani!
s lám milyen igaza van,lesz,volt.

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:31:15

hehehe.

na emberek, látom itt full közgáz-tőzsde-politika-szociológia-stb.
tudományos profok vannak.

de sebaj.

mindjárt ott az egyik

"addig is élek anyuékkal vagy albérletben.
a kommentjeidből látszik, hogy te még csak próbálod megtanulni a tőzsdei szakszavat és azokkal próbálsz itt valamit kezdeni.
átláccó vagy marhára
foggggalmad sincs, hogy mi történik az életben itt magyarországon! "

kiemelném hogy "anyuékkal élek"
de azért ő tudja ki mihez ért a tőzsdén.


hehe.
na tudjátok mit, jó lesz nektek amit kaptok, fizessetek csak, majd valaki más meg meggazdagszik a pénzeteken.

én meg megyek bulizni.

?aztaaa? 2009.07.03. 16:31:56

nem irtam oda: OTP Garancia Nyugdijpenztar.......

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 16:32:14

bréking nyúz

ketten megsérültek a kékszalagon


aggódom tudjukkiért. nagyon.

Smacika 2009.07.03. 16:32:48

Most csak én vagyok ökör, vagy nektek is furcsa az a szóösszetétel, hogy "negatív hozam"?Brrrrr.Összerázkódok tőle.
Az nem inkább "viszem"?Mert kurvára nem hozamnak hívnám azt ami viszi a lét.
Bár jobban el lehet rejteni a szopacsot egy ilyen álintelligens dumával.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 16:33:29

én 1998-ben voltam pályakezdő
a BVSC pályával kezdtem, mikor már nem volt több alumínium, akkor a fradi pályára mentünk át

kyanzes (törölt) 2009.07.03. 16:34:17

Én 33 vagyok és államiban vagyok teljesen legálisan. Nem kértem annak idején magánt, tavaly pedig végleg elveszítettem a lehetőségét annak, hogy átmenjek magánba.

májgeriberi 2009.07.03. 16:34:34

@Valaki1: hogy te mekkora hülye vagy!
anyád tőzsdézik, te meg hallasz valamit tőle aztán itt csinálod a fesztivált!
hány éves vagy 16-18?

Valaki1 (törölt) 2009.07.03. 16:36:05

@májgeriberi: még csak 8, ezért megyek is a kocsmába minjárt:-)

májgeriberi 2009.07.03. 16:36:36

de mi a faszt idegesítem magam egy ilyen hülyén!
mennyé bulizni faszfej

Smacika 2009.07.03. 16:38:33

Még az a nyomorult spemmer fasz hiányzik csak a boldogsághoz.

Darkness45 2009.07.03. 16:39:49

Egyébként nem kötelező magánnyugdíj pénztár tagnak lenni. Belépi kötelező de a megfelelő papírozással ki lehet lépni. Én 3 éve dolgozom és állam nyugdíjam lesz, mert beléptem majd kiléptem. Ennyi...a magánnyugdíj nagyon fasza nagyon jó ha meghalsz 80 éves korodban. CSak amikor a kis pénzed el fog fogyni és azt mondják sry eddig tartott és 80 évesen kell elmenned kubikolni az kellemetlen lesz. Az állam nyögdíj lehet kevesebb de fixen kapdod halálodig. Vagy rosszul tom? :O

É2I 2009.07.03. 16:41:18

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
A veszteség helyett a negatív hozam sokkal jobban hangzik.
Kitalálták ezt a bankár népek ne félj, csak náluk legeltesd a pénzed, meg őket konszolidáljuk meg és már lehet is megvenni az újabb szigetet Dubajban.

májgeriberi 2009.07.03. 16:42:35

lesz még egy-két rossz év aztán el is fogy a lóvé
egyé kutyus

Frucsasz 2009.07.03. 16:45:29

@Impega: semmi extra, most majdnem mindegyik komment ON volt. El is untam kissé, eléggé belementek a szakmai kérdésekbe, úgyhogy csak scrollozok lefelé nagy lelkesen, várom, kiderüljön, mi van EDÉ-vel.

Jesszusom, emberek!
Több, mint 200 komment, és még mindig ON??? Péntek van, az ég szerelmére :)

Darkness45 2009.07.03. 16:46:13

Én egyébként külön azért beléptem az önkéntesbe az állami mellé hátha sikerül valamit kaparnom.

Egyébként nekem most járt le egy 10 éves életbiztosításom. Befizetett összeg:650eFt, kifizetett összeg: 714eFt
Nagy biznisz volt. :D

É2I 2009.07.03. 16:48:33

@Darkness45:
Hát ha lesz akkor aki megtermeli a nyögdíjat. Jelenleg ez nem úgy néz ki. Illetve, ha a jogosultsági év eléri a 70+ életkort, nagyon sanszos, hogy nem sokáig fogod igénybe venni. Ráadásul, ha nem éled meg, akkor azt a pénz megnyerte az állam, mivel nem örökölhető :O

Erre lett volna jó a három pilléres felállás, de nem úgy ahogy a bankárnépek (nem véletlenül) kitalálták.

elwood 2009.07.03. 16:52:33

@Darkness45: "80 évesen kell elmenned kubikolni az kellemetlen lesz. Az állam nyögdíj lehet kevesebb de fixen kapdod halálodig."

a magán is járadékot fizet halálig, vagyis valóban rosszul tudod

viszont választhatsz akár egyszeri pénzkifizetést is, vagy a gyermeked haláláig járadékot ahogy jólesik az már a te pénzed,

nekem az állami nyugdíj tűnik ilyen kutyavacsorájának

májgeriberi 2009.07.03. 16:55:32

akárki akármit mond a mnypt alapjában véve jó dolog.
csak olyan emberekre kéne bízni a lóvét akik értenek is hozzá
ezt meg nem lehet garantálni

kerület 2009.07.03. 16:56:02

@thebestfeeling: A kézírásos sztorid jelenleg katonáéknál menő, meg az olyan megszólítás: Tisztelt xy! Kedves y! Utána már csendőrpertu. Jut eszembe. Azt tudod, hogy a két nagyfőnök(nő) csak másodállásos pénztárazó? Persze fizu innen is milka fölött, autó, telefon meg mittudomén?
A többiekenk: a fenti sorok igazolják az 5% körüli működésit, meg a sok szakértő, tanulmány stb.

eventus 2009.07.03. 16:57:31

Nekem is jött tegnap az AXA-tól a levél.

A " HOZAMOM " -81267 Ft
És még le is írják, hogy TEMPO befektetési alapban jött össze ez a szép eredmény....

A záró egyenlegem 41 ezer forinttal kevesebb mint a tavalyi, pedig még be is fizettem 12 hónapig.

Köszönöm AXA

kerület 2009.07.03. 16:58:38

@É2I: Ráadásul a vagyonkezelők a veszteség(negatív hozam) után is kérnek manit, mert a lekötött tőke a járandóságuk alapja. Nekik tök mindegy. Ez ám a szép új világ.Nekik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 16:59:46

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Hoz az, csak nem neked... Azért hozam :D
Valaki mindenen nyer :/

@elinnen: De Zótépé egy sikeres bank :D Ja.

schdl (törölt) 2009.07.03. 17:00:09

Én 1500Ft-ot "nyertem" az AXA-nál.
Gondolom a kockázatos portfóliót választottad. Meg lett mondva, hogy azon nagyot lehet bukni: magyarán te szúrtad tökön magad...

Balhé az van 2009.07.03. 17:04:54

@É2I:
Csak a tisztánlátás kedvéért:
Ma itthon négypillérres a nyugdíjrendszer. Ez 2006.01.01. óta van így.
Az első két pillék kötelező jellegű, a második kettő, önkéntes.
A magánnyugdíjpénztári tagok befizetéseit a Pénztárak Garancia Alapja garantálja.
Amennyiben a tag nyugdíjkorhatár elérése esetén elején, vagy a végén határozott időtartamos járadék, illetve két, vagy több életre szóló járadékként kéri, akkor a tag halála esetén a kedvezményezett a meghatározot időig kapja, illetve addig kapják ajáradékot, amíg valamelyikük életben van.
Ez a 8%-od sorsa.

thebestfeeling 2009.07.03. 17:06:05

@kerület: hat nekem ez nehany eve volt, azota en tovabbleptem. ma mar nem foglalkozom veluk. csak nezem, ahogy a meg meglevo nehany millam apad az aldasos tevekenysegek miatt.
az egymas kozott adok-veszek, "foallok", "masodallok", "beleszakertek" meg jol bevalt sztori katonaeknal. abba kevesen kavarnak bele, pedig van sz.r rendesen. sok-sok milliard gurult szet ott (is). szerencsetlenek akik meg tudnak a dolgokrol, inkabb hallgatnak ...

májgeriberi 2009.07.03. 17:06:36

@schdl: "Én 1500Ft-ot "nyertem" az AXA-nál."

akkor mennyit buktál, ha csak 1500 Ft volt a nyereséged?

de igazad van mert legalább a tőkéből nem buktál!

Viktus 2009.07.03. 17:09:01

@Valaki1:

Te húgyagyú azon okból vergődik, mert most tapasztalja azt amit már régen tapasztalna, ha forint alapú lenne a hitele :D

Gyurcsany Ferenc 2009.07.03. 17:10:18

Tisztelt Magyarok!

Én teljesen komolyan gondoltam, mikor azt mondtam "El lehet innen menni". A lehetőség adott, csak élni kell vele. A múlt rendszerben szökni kellett, ha valaki nem értett egyet a rendszer működésével. Én garantálom, hogy senki nem fogja Önöket feltartóztatni, ha esetleg külföldre szeretnének emigrálni. A rendszer nem működik tökéletesen, de Magyarországon még mindig jobb az élet színvonal, mint a föld lakosságának 70% -a esetében. Ennek örülnünk kellene és nem elégedetlenkedni. Én arra ösztönzök minden Magyar embert, hogy próbálja a dolgok pozitív oldalát nézni, mert mi polgárok vagyunk az ország. Ha mi negatívak vagyunk, panaszkodunk, komorak és rosszindulatúak vagyunk, akkor azt az ország közhangulata fogja megsínyleni.

Tisztelettel!

Gy. F.

Bonaparte 2009.07.03. 17:11:08

@Volkov: Azért én tudnék javasolni megoldást a mnyp problémára...
Tegyél félre, és fektess be saját magad X forintot havonta. Ha lesz belőle jó nyugdíjad, akkor azt magadnak köszönheted. Ha viszont elbaltázod, azt is magadnak köszönheted. Persze ha valami balul sül el, sokkal könnyebb a lelkünknek valaki mást szidni, mint a saját hülyeségünkkel szembenézni. Viszont minden ilyen szembenézés megtanítja az embert valamire. Így ha elég sokszor baltázod el a dolgot, végül meglehetősen tehetős ember lesz belőled. :-)
A másik téma: a hivatásos tanácsadók akkor is a más f***ával verik a csalánt, ha ezt jó szándékkal és hozzáértéssel teszik. Semmiféle "jótanácsot" nem szabad kritika nélkül elfogadni. Az soha nem érv, hogy mindenki más azt csinálja! Talán ismered az ide illő mondást: "Egyél lószart! Egymilliárd légy nem tévedhet!"

Balhé az van 2009.07.03. 17:11:49

@Darkness45:
Mindkettő(MNYP és Állami NY) szinte ugyanazt tudja. A különbség annyi, hogy amíg az államiban a te általad befizetett pénzt a következő hónapban megkapja egy nyugdías, addig a magánban az a te számládon gyűlik, csak te, illetve a kledvezményezetted kaphatja meg. Emellett a sima állami ny. 9,5% a béredből a MNYP pedig 8% +1,5% ÁNY.
A vagyonkezelői alapok sem különböznek sokban, a MNYP esetében van lehetőséged választani a portfóliók közül.
Az EU szabályozása szerint a megengedett maximális nyugdíjkorhatár 72 év. 2011 és 2030 között az állami nyugdíjat le kell csökkenteni 30%-ra.
2011-től várhatóan egységesen 65 év lesz a korhatár.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 17:13:23

@Gyurcsany Ferenc: Ez jó volt :D

@Bonaparte: "hivatásos tanácsadók akkor is a más f***ával verik a csalánt,"
Ennyi!

Voltam párszor ilyen pénzügyi tanácsadó cégnél gépet szerelni.
Hát komolyan mondom, olyan fokon alkalmatlan embereket még életemben nem láttam. (Nem, ezek nem végzett közgazdászok voltak... az ért valamihez...)

májgeriberi 2009.07.03. 17:14:09

@Gyurcsany Ferenc: Tisztelt Uram!
bekaphatjátok a sokkal jobban tisztelt kutyám faszát!

kerület 2009.07.03. 17:16:11

@thebestfeeling: Ráadásul a foallok", "masodallok", "beleszakertek" itt nyugdíjasként focizik. Mármint a volt vezérkari főnök. Összességében igazad van, sok-sok milliárd gurul szét katonáéknál, magánzsebekbe. Közben meg küldözgetik az újságjukat, amiben leírják, hogy milyen faszák voltak, mert a negatív hozamuk jobb, mint az otp-é. Nevetségesek, ráadásul a nyugdíjpénztárat saját hitbizománynak tekintik. Talán az új elnökük rendet vág közöttük.

Balhé az van 2009.07.03. 17:16:27

@eventus:
Az AXA hibája ebben az esetben csak annyi, hogy nem elég részletes a levelük. Amennyiben megfelelő lenne a tájékoztatás, akkor mindenki nyugodt lenne, mert senki nem bukik pénzt. Ezek a pénztárak befektetési egységben számolnak. Ezt visszaszorozva az aktuális árfolyammal jöttek ki ezek a számok.
Amikor az árfolyam emelkedni fog (márpedig év eleje óta igen jók az alapok) a végső összeg is másként fog kinézni.

nyubocs 2009.07.03. 17:20:07

@Balhé az van:a magánban az a te számládon gyűlik, csak te, illetve a kledvezményezetted kaphatja meg.

Már feltéve ha marad egyetlenegy fillér is azokból a remek befektetésekből meg hozamokból. Mer uyge ha negativ az egyenleged egy a nyugdíjaskorodig elhúzódó válság miatt, akkor biza nem látsz egy fillért sem!

Smacika 2009.07.03. 17:21:32

@Gyurcsany Ferenc: Nem tudom ki vagy a nick mögött, de nem vagy vicces.El kell már felejteni azt a bazári majmot akit gy.f. néven ismer a köz.
Kiszophatod te is 3-4 csődör faszát.

májgeriberi 2009.07.03. 17:22:47

a portfólió választásban nem a bank hibázott, a portfóliót mindenki maga választotta.
abban viszont, hogy ilyen helyzetbe kerültek és mindenki máson (rajtunk) próbálják a veszteségeket lefaragni, az más kérdés.
még mindig nem értem, hogy lehet ilyen analfabéta vezetője banknak..

EÖ (törölt) 2009.07.03. 17:24:22

@Gyurcsany Ferenc:
nagyon sok tekintetben Magyarország a statisztikák élvonalában van.
például:

Bálnavadászhajó-szerencsétlenség
Sífelvonó katasztrófa
Sivatagi róka harapás
Pingvin középfültő gyulladás
Gyémántbánya-sújtólégrobbanás
Egy főre jutó selejtes holdkomp
Hegyibetegség
Jetilázadás
stb.
stb.

tehát fel a fejjel sztrovacsekek!

Frucsasz 2009.07.03. 17:27:30

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: erről a jackass no. 2. jut eszembe. A lovas jelenet, ha ez mond valakinek vmit...

Balhé az van 2009.07.03. 17:27:44

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Ne haragudj, de Te tudsz processzort tervezni? Akkor milyen alapon javítasz egy ilyet használó gépet?
A helyzet ugyan ez. A tanácsadó azért tanácsadó és nem bróker, mert ő csak tanácsot adhat, de a vagyont nem ő kezeli. Azt megteszi a vagyonkezelő.
A tanácsadó csak segít kiválasztani azt, ami az ügyfélnek a legjobb. Már, ha egy igazi tanácsadó céghez tér be az ember.
Amúgy nem értam, mi ez a hiszti? Mindenki holnap készül nyugdíba menni? Mert ha mondjuk 8-10 év múlva, akkor nincsen semmi ok arra, hogy háborogjon. Inkább örüljön annak, hogy tavaly milyen jóáron vett befektetési egységeket és az milyen jól néz ki most a felfelé törő árfolyamok idején,ha átszámítja pénzre.
A metakarítások és befektetések is ott bukták a legnagyobbat tavaly, hogy a sok bepánikolt és tájékozatlan ember megszüntette-kivette a pénzét azonnal realizálva a veszteséget. Ahelyett, hogy pont akkor fektetett volna be.
Akik átváltoták a hiteleiket forint alapúra, azok is azonal realizáltak kb 30%-nyi veszteséget.
Ajánlom mindenki figyelmébe a cost-avarage hatást és az MSCI World görbe tanulmányozását.

changebug (törölt) 2009.07.03. 17:28:52

O ha en csak ennyit buktam volna a bankomnal az onkentesen (is) es nem majd 3x ennyit... (a soman ennyit) Megjegyzem ha lekernetek a negyedeves ertesitot meg erdekesebb lenne. ez ev elso 3 honapjaban is a bankra kerestem... O hogy keszultem ra, hogy letelik a 10 ev kiveszem amit lehet es kifizetem a maradek hitelem.

Lehet egyszer majd azert nem fogok tudni nyugdijba menni mert kozlik, hogy meg tartozom 5 millaval a banknak-fizessek...

O de a lakastorlesztom forint alapon 6 eve fizetem mint a pinty. O ha csak annyit vagy a fele kamatot kapnek mint amennyit fizetek.

Mikor dobjak mar ki legalabb a felet ennek a csomo hozzaerto penzugyi befektetonek, reklamszakembernek es egyeb balansznak? Nem, nem az ugyintezore gondoltam az oltonyosokre.
Hirado riportot akarok, hogy az arcokat atkepzik mint a banyaszokat valami tisztesseges szakmara - szakmunkashiany van.

Amugy penteken ne idegesitsetek fel, hetfon kell gyomrozni az embert.

Balhé az van 2009.07.03. 17:32:54

@nyubocs:
Hosszútávon (a nyugdíj tipikusan ilyen termék) kidolgozza magát, nem lesz mindig minusz. Már most sincsen.
Csak ugye az senkit nem háborít fel, amikor az ígér 6-7%-os hozam helyet 8-9-e írnak jóvá év végén.
Lehetne legyinteni, hogy 2%, de a hoszú futamidő és a kamatos kamat miatt nagyon sokat jelent majd.

májgeriberi 2009.07.03. 17:35:48

@Balhé az van: szerinted..
meg szeretném keresni melyik év végén adtak 600.000 kamatot de nem találom a papírt

kerület 2009.07.03. 17:36:18

@Balhé az van: Azért a negatív hozamot egy egyszerű számviteli eljárással lehetett volna csökkenteni. Ebben az esetben a MÁK-ok piaci értékelése másképp mutatna.

blamm 2009.07.03. 17:36:47

Nuhát de örülök ennek a postnak, épp ma léptem be az AXA magánnyugdíjpénztárba.... Most értem haza az ügyfélszolgálatról, mondom felnézek a Homárra, erre mi fogad..?:) Pedig e szerint még jó "helyen" állnak: www.fn.hu/cikk/00210000/214335/5_N.jpg

Balhé az van 2009.07.03. 17:40:58

@Darkness45:
Az Önkéntes NYP sem a legjobb megoldás nyugdíj célra. Ott is sok a kötötség, ráadásul a jogosultság megszerzése elött igen kellemetlen meglepetések érhetnek, ha pénzhesz szeretnél jutni belőle.

A kockázati életbiztosítás pedig nem befektetésnek, megtakarításnak való. Ahhoz túl nagyok a költségei. Az egyik legrosszab termék a biztosítások között.
Vannak sokkal jobb termékek megtakarítási célokra.
Amúgy nem tudom, mi bajod, kapsz egyben majd háromnegyed millát. Már megérte, nem? Nem folyt el a pénzed.

kerület 2009.07.03. 17:41:25

@Balhé az van: Nyugdíjpénztár sosem ígér hozamot. Mindig utólag tudja meg, hogy mi van a pénzzel. A legtöbbje odaadja a vagyonkezelőknek - akik akkor szakértők, ha szárnyal a piac - és várja a sült galambot. A pénztárak többségének a menedzsmentje egyszerű, mint a faék. Bármit meg lehet nekik magyarázni, és be is szopják. Az évek során kitanulnak egy-két jól hangzó szakszót, és azt ismételgetik.Nálunk a legtöbbje tipikus kádertemető. Ha a szakszervezet, és a háttérinézmény sem szívja fel, marad a pénztár.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 17:46:58

@Balhé az van: Nem erről van szó.

Tudod, ha én a munkahelyemen valamit nem jól csinálok, akkor basztatnak, letolnak, esetleg megvetnek, esetleg kevesebb fizut kapok, esetleg kirúgnak.

A pár szinttel feljebb levő főnökök már kb. 0 felelősséggel rendelkeznek.


Egy idő után úgy megtanulja az ember felismerni, hogy kik azok, akik képesek felelősséget vállalni, eseteg van fogalmuk arról, hogy korrekt viselkedés, vagy arról, hogy hivatástudat.

Na most azon a helyen pl. ezeket nem tapasztaltam.
De ha bemész egy bölcsészkarra, ott se sok ilyen emberrel találkozol.

Balhé az van 2009.07.03. 17:49:32

@májgeriberi:
Nem sok a 600eFt kamatnak? :)
1997.01.01. től van MNYP, ha a maximumot fizete bele a mukáltató, szerintem akkor is sok lenne éves kamatnak. Persze az lenne a jobb, ha tévednék ebbe.
Nem minden MNYP tud kigazdálkzni 7-8-9-okat éves szinten. A jobbak igen. Normális piaci helyzetben.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.07.03. 17:50:46

Én ING-nél vagyok, tavalyi veszteségem 165 ezer forint. Gratula nekik.

soproni1 2009.07.03. 17:51:10

"Vannak sokkal jobb termékek megtakarítási célokra."

Nem sok, sajna. Ez a fizess havi 10 ezret 15 évig a saját tapasztalatom szerint semmit sem ér. Ha átlag 10 évenként van recesszió ( realizálják a nyereséget ), akkor max a válság aljától számított 7 évig van konjunktúra. Onnan már kezdődik a profit realizálás, ezért tíz évre kötnek minimum befektetési szerződéseket.

A készpénz megtakarítás felértékelődik, az ingatlan meg ingóság pedig le. Persze aki már eladósodott, annak ugyis mindegy, elrettentő példának azért jó lesz.

májgeriberi 2009.07.03. 17:53:17

@Balhé az van: 600eFt-ot buktam tavaly ma küldték az értesítést, gondolom nem csak kamat ami még inkább felbosszant.

blamm 2009.07.03. 17:56:40

Ahogy olvasom a kommenteket, végülis tök mindegy akkor, hogy ki melyikbe van, mindegyik nagyokat bukott.

Viszont ezt nem igazán értem. Mínusz 4-600 ezrekről beszéltek, ezekkel az összegekkel lecsökkentik a számláitokat? Tehát ha x éve tag vagy, és befizettél teszem azt 1.500.000 Ft-ot, és most kijött egy ilyen -200.000-es összesítő, akkor a 1,5m befizetésedből ezt szépen levonják, és marad a maradék?

Ha ez így van, hogy lehet, hogy erre kötelezik az embert? Hogy kötelezhetnek valamire, amivel ennyi pénzt elveszítenek egy év alatt? Nem igazán értem..

májgeriberi 2009.07.03. 18:01:05

@blamm: pedig ez így van!
2008 nyitóm 2.878.269 Ft
2008 záró egyenleg 2.697.173 Ft
befizettem 2008-ban 403.683 Ft-ot

érted már?

kerület 2009.07.03. 18:03:11

@Balhé az van: 98.01.01.-től, egyébként igaz.

Balhé az van 2009.07.03. 18:04:58

@kerület:
Igaz,nyíltan nem ígérnek hozamot,nem is tehetnék meg.
Ellenben vannak prognózisok, tendenciák, amiket érdemes figyelni.
Ezen felül másként működik egy rövidés egy hoszú távú befektetés azonos piaci körülmények között is.

Komolyan úgy dönt valaki a pénzügyei felől, hogy nem olvas utána, nem kérdez meg olyanokat, akik esetleg értenek hozzá? Felelőtlen barmok.

changebug (törölt) 2009.07.03. 18:08:06

@blamm:
Segitek, Igen, hogy b..nak meg ott ahol vannak. csak epp szorozd be 3-4-gyel az altalad feltuntetett osszeget.

En azt nem ertem, hogy mert nem kotelezi oket a pszaf, hogy +2-3%-ot adjanak azt jo. Elozo ev se volt 3-5%-nal jobb.

májgeriberi 2009.07.03. 18:08:23

@Balhé az van: ja, és itt még nincs kamat meg hozam meg ilyen hülyeségek. csak és kizárólag ez az a lóvé amit én eddig fizettem.
kiábrándító!

Balhé az van 2009.07.03. 18:10:53

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
Pesze. Aki egy normális tanácsadó cégnél hibát hibára halmoz, az nem lesz hoszú életű ott.
Viszont az én példám helytálló volt. :) A Tiédhez viszonyítva.
A korektségről ne nyissunk vitát. Kevés helyen van meg manapság.

moli 2009.07.03. 18:11:54

@vazsmegyeigerdezsház: sajnalom, nem ertem, amit mondani akarsz. en az onkentes penztarrol irtam, remelem te is.

blamm 2009.07.03. 18:12:17

Hát érdekesen működik ez az egész akkor.

Azt hittem, amit az ember ide befizet, azt minimum meg is marad, aztán maximum még lehet több is, ha ügyesek.

De ahogy nézem, érdemes akkor a klasszikus portfóliót választani. Bár én most pályakezdőként a növekedésit választottam, pár évig végül is tök mindegy, aztán majd meglátjuk, hogy alakul.

Minden esetre ismét egy indok, amiért nem akarok itthon dolgozni...

Átlagarcú 2009.07.03. 18:13:21

Ez már a hétvégi?
El sem olvasom.
Biztos felháborító.
Sünt neki!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 18:14:24

@Balhé az van :
"Aki egy normális tanácsadó cégnél hibát hibára halmoz, az nem lesz hoszú életű ott."
De bármilyen más (főleg állami) vezetőként nagyon is!

Azonkívül a seggnyalást, mint munkahelymegtartó tényezőt, valamint előrejutást segítő tényezőt, belevetted?

májgeriberi 2009.07.03. 18:14:48

@blamm: én is azt hittem! a kamat le van szarva adnak amennyit adnak.
de legalább a saját lóvém maradjon meg bazmeg!

májgeriberi 2009.07.03. 18:16:42

meghülyítik az embert, hogy örökölhető és milyen igazuk van..

Mylady 2009.07.03. 18:19:04

@Viktus: egyetértek

chf alapú lakáshitelem van
konkrétan a 2/3-át fizetem annak, amit ugyanekkora forinthitelre fizetnék

lehet, hogy tényleg hülye vagyok???

Balhé az van 2009.07.03. 18:19:32

@májgeriberi:
Vazze, az előb írtam, hogy csak az bukta a pénzt, aki 2009.01.01.-én ment nyugdíjba.
Egy korrekt elszámolás úgy néz ki, hogy fel vannak tünteve az elszámoló (bsfektetési) egségek.
Ez nálam:
2008.01.01. :665283 NOE 1,0Ft/NOE árfolyamon.
2008.12.31. :870221,63 NOE 0,67Ft/NOR árfolyamon.
Ha összeszorzom, látom a (z akkori) pilantnyi nyugdíjalapom forintális nagyságát.
Azomban ez egy befektetés és egységekben számolnak. Látszik is, hogy az egységeim száma folyamatosan nőtt, ahogy a befizetéseimet az adot pillanatnyi árfolyamon átváltották egységekre. A forintásil öszeg és így az árfolyam majd akkor lesz fontos, amikor elérem a jogosultságot. Addig ezek csak mutató számok (a Ft-ban lévők).

Mylady 2009.07.03. 18:21:14

@Valaki1: "az is hülye, aki hitelt vesz fel"

hát, barátom, te nem vagy magadnál
ésszel kell élni
ennyi a titka

de azt hiszem, én itt lezártam
veled nem érdemes
ahogy mondani szokták: fegyvertelennel nem vívok szellemi párbajt...

Sanyi 2009.07.03. 18:21:27

hu... mindenki osztja az eszt...

Tiffauges 2009.07.03. 18:21:50

@Valaki1: Azt mondod van kibúvó. Mi az?
99-ben tuti nem volt.
*SLAP*

Állandóan változó 2009.07.03. 18:22:10

Hja, nekem is kb. -230 eFt volt a magánynyugdíjpénztári megtakarításaimnak a "hozama" tavaly :-)

májgeriberi 2009.07.03. 18:25:07

@Balhé az van: jaja, tudom vazze, hogy még messze van, de elég szar tudomásul venni, hogy idén (tavaly) kútba dobtam aztán meg kitudja mi lesz.

májgeriberi 2009.07.03. 18:27:33

@Tiffauges: pontosan SLAPSLAPSLAP
jó nagy ánuszrózsát..mert szeretjük :(

Mylady 2009.07.03. 18:28:38

@kerület: ez így van
ha lejáratig tartod, akkor kapod a futamidő alatt a kamatot, a végén a 100%-ot, levonod a vételárat, a többi a tied (remélhetőleg pozitív)

hogy miért adja-veszi valaki?
mert más lejáratot/devianemet akar
vagy más kockázatút (részvénynél vagy vállalati kötvénynél)
vagy elkezd esni a papír ára és menekülni akar belőle
vagy talált egy jobb/ígéretesebb befektetést
stb

Balhé az van 2009.07.03. 18:29:31

@kerület:
Ragaszkodom a 1997.-hez. :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 18:31:09

@Tiffauges: helló! osszad a *SLAP!* -ot!
:)

Balhé az van 2009.07.03. 18:32:10

@májgeriberi:
Egyszerűen csak nem elégséges a tájékoztatás, amit kaptál. Amígy el nem éred a jogosultságot, addig nincsen értelme a befektetési számlát forintálisan kifejezni.

májgeriberi 2009.07.03. 18:35:13

@Balhé az van: ja?

vertikálisan? alulról? felülről?
számok azok számok, igaz hisztis napom van, de nem tudok legyinteni.

Tiffauges 2009.07.03. 18:35:48

@Egyéves Önkéntes: van itt Valaki, aki nagyon megérdemli! :)

ninezero 2009.07.03. 18:36:46

@blamm: aa, ezt az ábrát ismerem. a képen nincs rajta, de azokban a pénztárakban, amik csillaggal vannak jelölve, nem voltak eddig választható portfóliók.

(most már vannak, a tegnap kapott értesítő alján apró betűkkel közölték, hogy 2009. jan. 1-től növekedési portfólióm van. bár erről engem nem kérdeztek.)

szóval, kötelező volt belépni, és akkor még nem voltak választható portfóliók sem. hiába, felelőtlen barmok vagyunk, ahogy a tanult szakember megállapította fentebb :))

kerület 2009.07.03. 18:43:38

@Mylady: Meg este allokálni kell....és így haver nyer, pénztár bukik.((

2009.07.03. 18:46:43

Az a poén, hogy emellé még küldtek egy füzetet, amiben magyarázzák, hogy akkor sincs baj, ha csődbe megy a pénztár. Meg annak örülnek, hogy a többi pénztár jóval többet bukott.

oszti 2009.07.03. 18:47:24

Az OTP-nél kissé viccesebbek voltak. Bocs, hogy buktál szerencsére remek lehetőséged van hogy nyerj egy utat balira. :)

www.megerihozzanktartozni.hu

Az egyetlen szépséghibája a dolognak, hogy nem tudok túljutni a regisztráción, mert nem tud beazonosítani a rendszerük. Lehet azért, mert csak 9 karaktert hagytak az adószámnak. :)

Balhé az van 2009.07.03. 18:49:10

@májgeriberi:
Nem számít a forintosított összeg. Az olyan mint a pilanatnyi fogyastás az autóknál. A lényeg a számla zárásakor lévő árfolyam és az egységek száma(ez nem tud csökkenni), ami olyan mint az átlagfogyi.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 18:50:07

@oszti: Balekok... de az egy sikeres bank :D

kerület 2009.07.03. 18:50:23

@Mylady: Erre írtam, ha megy a piac, csinálja. Ha neg nem megy, mi a francért próbál portfóliót optimalizálni?
Itt a pénztárnál van a kockázat, a vagyonkezelőnél pedig csak a lekötött tőke utáni zsír. Kb. 2000 óta a vk-k nem vállalnak hozamgaranciát, sőt tőkét sem.
Tavaly soxor adott el árfolyamveszteséggel MÁK-ot, és vett belőle 7000-en otp-t, meg 28000-en molt stb. Először realizálta az árfolyamveszteséget, utána meg a piaci érték esését. Józsi bá' meg néz ki a fejéből. A piac a fenti árfolyamokra soká fog visszaállni, addig aki akár nyugdíjba megy, akár bármilyen ok miatt kiveszi az önkéntesben lévő pénzét, szí, mint a torkosborz.
Megjegyzem a DKJ-ben és a betétben a bukta 0 volt és lesz.

Jonas-R 2009.07.03. 18:51:08

Most mi? Valaki berakta a pénzét, és most kevesebbet ér?

Nézz küröl ember!

... nagyon viccesnek tartom, hogy ezen emberek kiakadnak, és nagyon szomorúnak, hogy kikerül egy ilyen a homárra, ami nyíltan fogyasztóvédelmi blognak indult.

Ha valaki hülye, az ellen nem véd. (és nem azért hülye, mert nyugdíjpénztárba fizet, hanem azért mert nem érti meg, hogy ez bizony ezzel jár.)

Annaki aki meg azt írja hogy 7 évente van átlagosan válság, annak jelzem, hogy az átlag a szórás nélkül semmit nem jelent, és ezen felül is baromság amit írt.

kerület 2009.07.03. 18:52:04

@sááá: Ezt mindegyik így kommunkálja. ebben qrva jók. Részt vettem néhány küzgyűlésen, a slide-ok és akommunikációk csodásak voltak....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 18:54:47

@kerület: A powerpöttyben, és grafikonokon minden lehet csodás.
Csak aztán mögé is kell tudni látni.
Meg aztán nem árt ha a vezetőség néha alászáll a mennyekből, hogy megnézze VALÓJÁBAN hogy működik a cég.

kerület 2009.07.03. 18:56:07

@Jonas-R: ehhh. Magyarországon a befizetések 805-a munkáltatói pénz. Nem a dolgozó dönt felőle, hanem a menezsment. Ennyit adok, ide kell belépni, egyébként meg coki. Örülj, hogy adtam.
Ja, hogy közbena pénztár a zsebembe rakta a fejpénzt? Állami cégenél méretnagyság után 4-6 eFt/tag a kvóta. Az intézményesített korrupció.

kerület 2009.07.03. 18:57:46

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hahaha. Vezetőség? Kimentett apparátcsikok.

Dzsok 2009.07.03. 18:58:26

Ez a cikk tartalmilag egy nagy baromság.

Tavaly kaptál egy tájékoztató levelet az AXA-tól amelyben elmagyarázták neked, hogy a PSZÁF jól megfizetett szakértői kötelezik a pénztárat arra, hogy un. portfóliós rendszert vezessen be. Életkor alapján automatikus besorolást kellett végezniük és te a 40% részvényt tartalmazó "növekedési" portfolióba kerültél. Természetesen tájékoztattak arról is, hogy amennyiben ez neked nem tetszik átsorolhatod magad a 98% állampapírt tartalmazó portfólióba is.

Akkor a felmerülő kérdések:
1. Miért hibás az AXA ha a magyar állam pont a részvénypiaci lufi kidurranása előtt kötelezte, hogy részvényportfolióba tegyen téged?
2. Miért hibás az AXA, ha te nem törődtél a mnp. befektetéseddel, és nem soroltattad át a legbiztonságosabb tavaly plusz 8.5%-ot kamatozó portfolióba, így az állam által előíírt módon köteles volt téged betenni a növekedési portfólióba?

Nem kell hülyeségeket beszélni, és a PSZÁF szakértőit meg azokat szídd akik kitalálták a jelenlegi mnyp rendszert.

kerület 2009.07.03. 18:59:38

@kerület: A 805 80% akart lenni.((@Dzsok: Meg jött a felmentvény, hogy mégsem kell a portfóliót feltölteni.....

Dzsok 2009.07.03. 19:02:26

@kerület: Amikor a felmentvény megjött már késő volt mert tartott a válság, akkor a részvényekből már bevásároltak, a részvényportfolió feltöltése nem 1 napos munka.

Malacka123 2009.07.03. 19:04:19

@elinnen:
Na azt se sajnálom aki csak nyugdíjpénztárra 2 millát be tudott fizetni, másoknak meg a jövedelmük a töredéke ennek.

oszti 2009.07.03. 19:04:27

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Regen túl vagyok. Én néztem be a TAJ és Adószámot. Sorry OTP! :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 19:06:08

@Tiffauges: nem akartam személyeskedni, de jó helyre pozicionáltad :)

májgeriberi 2009.07.03. 19:09:49

@Malacka123: nemismondoksemmitinkábberre

kerület 2009.07.03. 19:10:49

@Dzsok: Csak az eminensek, az okosabbja kivárt. Már az 1. negyedéves hozam is negatív lett, a 2. és 3. gyakorlatilag 0, erre a negyedikben (már a válság ideért) elkezdtek feltölteni. Noooórmálisak?

májgeriberi 2009.07.03. 19:14:02

@Malacka123: te más cégeknél aki így elkúrja azt kirúgják! Csak tudod itt nem saját (bank) lóvéról van szó!
Itt elkúrják majd mások lóvéján behozzák!

TottaKár 2009.07.03. 19:14:52

én 97ezret buktam az erste- nél

anyátokat!!!!!!!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 19:16:22

@kerület: Hajjaj.

@Egyéves Önkéntes: :D Simán lehetett volna ekkora balf...ék az otp.

T-Home-os ügynök haverom itt sír hogy az emberek inkább Digit kötnek, pedig az kicsit frágább és kicsit lassúbb.

Hát vajon miért?!

gabocaboy 2009.07.03. 19:16:28

nekem a gyökér otp vagy fél millámat bukta el. sajna én voltam a barom, mikor kiküldték a levelet a porfóliórol, nem foglalkoztam vele, meg is lett a tanulópénz...

most azon agyalok, hova pattanhatnék át, 0,76 os árfolyam mellett, elkönyvelem a bokovárit, de többet már nem akarok. de ahogy nézem, minegyik nyuggerpénztár egy tolvajbanda, még az alap portfólióban sem képesek hozamot termelni.

még jó, hogy a bankba tett pénzem, amit lekötök, egyáltalán kamatozik... érdekes ez az egész rendszer.

nekem decemberben lejár a nyuggerbaromság ( 10év ) kiveszem ami van, és elköltöm a pi...ába, részemről ezt az értelmetlen gyűjtögetést befejeztem, legalábbis, egyik tolvajra se bízom a továbbiakban, majd én intézem..

Tiffauges 2009.07.03. 19:18:33

@Egyéves Önkéntes: köszönöm, mindazonáltal elhatárolódom tőle, kizárólag az írói munkásságom részét képezi. *SLAP!* (ezt most én kaptam)

kerület 2009.07.03. 19:20:58

@gabocaboy: 10 év? Akkor még adózol barátom, nem is keveset, majd 19 év után adómentes.

euAgWzgmmtq7K 2009.07.03. 19:22:06

nemtom sikerül e mert valami van a böngészővel, de asszem

ELSŐŐŐŐ!

Jonas-R 2009.07.03. 19:25:46

@kerület: "Magyarországon a befizetések 805-a munkáltatói pénz. Nem a dolgozó dönt felőle, hanem a menezsment"

Ha egy mondatban lenne, gyönyörű relációanalízis példa lehetne.

Az hogy a munkáltató fizeti be, annak semmi köze ahhoz, hogy a nyugdíjpénztárba befizetett pénzt miben tartják, azt te valamennyire megmondhatod.

Az, hogy valaki nem ért hozzá, de megért bizonyos dolgokat, az nem jogosítja fel arra, hogy hőbörögjön. Mint azt egyesek kifejtették, a befizetett egység ugyanannyi, valójában most kell átváltani részvény alapúba (vagy még mondjuk fél évet várni, hogy mi lesz). Ez a nyugdíjalapja, ebből lesz neki pénze idős korára. Kiakadni azon, hogy egy nehézkes gazdasági időszakban kevesebb szám jelenik meg az időskorára félrerakott számláján, kb olyan, mint mint ha egy paraszt azon szentségel, hogy megint itt a tél.

Minden kevesebbet ér. Nézz körül, van egy deflációs nyomás, összeestek a piacok, akinek volt félrerakott pénze, az jo sanszal most kevesebb pénzt birtokol.

Kívánom, hogy a háborgó okosok, rakják inkább kispárnába a pénzt, mindenki jobban jár, ha belegondolok...

Balhé az van 2009.07.03. 19:29:35

@ninezero:
Már régen túl vagyok azon, hogy érdekeljen az emberek lelki világa. Vazze, olyan nehéz felfogni, hogy a nehezen megkeresett pénzünkről van szó?
Bezzeg egy kurva 60Ft-os joghurt miatt végigtúr ezer reklámanyagot és bejár három áruházat egy forint vélt nyereség miatt. De a pénzügyeiben inkább hallgat a szomszédra és haverokra, választja azt, ami közel van, vagy amit a legtöbbet súlykoltak reklámban.
Nem hiszem el, hogy valaki képes az intézmények prosijai alapján dönteni. Nem kellene inkább felmenni a pszáf oldalára és ott körülnézni?
Aki így tesz, az felelötlen barom. Ennyi.
Amúgy kíváncsi lennék arra a munkavállalóra, akinek van ideje végigjárni ~500 banki intézményt, ~27 biztosítót, 2 LTP-t, kismillió nyugdíjpénztárat, megtakarítási és befektetési intézményt.
Na ezért kell egy jó pénzügyi tanácsadó.

Balhé az van 2009.07.03. 19:33:45

@kerület:
Ezek a portfóliók esernyő alapok, azaz alapok alapjai. A vagyonkezelőknek is van tanácsadó cégük.
A rendszer felépítés:
-tanácsadó
-letét kezelő bank
-eszközalap kezelő
-befektetési tanácsadó

gabocaboy 2009.07.03. 19:33:52

@kerület:

jaja, a hozam adómentes, a tőkét cirka 50% adó terheli... tudom, de akkor is, kiveszem, és elköltöm piára. :) jobban járok, minthogy ellopják, elértéktelenitsék.

az is fura, hogy az adómentes hozam fogy mindig, utána a tőke. kib....ott ez a rendszer.

Balhé az van 2009.07.03. 19:35:00

@Jonas-R:
Teljesen igazad van.
Csak sajnos felesleges leírni, úgysem olvassa el senki, ha mégis, nem érti meg.

Jonas-R 2009.07.03. 19:35:20

Na mondok valamit, amin lehet háborogni.

A mobil szolgáltatók magyarországon az EBIDTA-juk kb 40%-át abból termelik, hogy az emberek nem azokban a konstrukciókban vannak, ami a leginkább megfelelne a telefonálási szokásaiknak.

Nesze, mekkora szemétség már? Ehhez képest a nyuggeralapokat orrba szájba kötelezik, röhejes, 30 perces tesztet kell kitölteni egy értékpapírszámlához, mert már másképpen nem lehet megvédeni a barmot attól, hogy eljátsza a pénzét, és utána hőbörögjön, hogy milyen dolog már, hogy senki nem szólt neki....

Balhé az van 2009.07.03. 19:36:31

@Malacka123:
A sima magánnyugdíj pénztárban limitált a maximális befizetések összege éves szinten. Szóval az is lehet, hogy az ember 12 éve pénztári tag. :)

gabocaboy 2009.07.03. 19:38:49

@Jonas-R:

lehet félreértettem -minap volt egy tv hír-, de tőlünk nyugatabbra lassan kötelező a másodperc alapú számlázás, nálunk meg ebből élnek ezek a köcsög szolgáltatók... ha már a mobilra tértél ki.

Dzsok 2009.07.03. 19:41:22

Én ebben az egész részvényportfoliós dolgoban nem hiszek mnyp vonatkozásában.

Jó dolog a részvény, de menedzselés nélkül 40 éves távlatban nem igazán jó befektetés.

Amikor az elműlt évek mintagazdaságát tükröző Shanghai composite 9 éves távlatban 0% kamatot hoz, sőt még a válság utáni korrekcióval is max. 35-40%-ot, ki gondolja még hogy a részvény jó befektetés mnyp-re?

Jelen helyzetben amikor a magyar állam 10-11%-os állampapír kamatra sokáig lasszóval sem tudott befektetőket fogni, óriási baromság volt a magyar mnyp tagok pénzének jó részét részvényekbe vinni.

Szerintem jelenleg a 8-10%-ot hozó állampapír a legjobb befektetés, ennek megfelelően érdemes portfoliót is választani. Persze ha az állampapírhozamok lecsökkennek, még mindig elő lehet venni 1,5-2 év múlva a növekedési portfoliót.

kerület 2009.07.03. 19:44:02

@Jonas-R: A menezsment dönt arról, hogy ezt a nyugdíjpénztárba adja. A dolgozónak nincs nagy választási lehetősége, még a kafetériában sem.(Adókorlátok.)
Az pénztári pénzt pedig a pénztári menezsment adja oda egy vagyonkezelőnek, aki befekteti a pénztár belső szabályzata alapján. Vagyis a pénztár vezetése hozza létre az egyes portfóliókat, a vagyonkezelő ezeket tölti fel. Ha valaki most átvált, akkor realizálja a "negatív hozamot", és el kezd reménykedni, hogy a vett új értékpapír majd erősödni fog. Ha nem, akkor majd azt tanácsolod, hogy ezt a papírt is dobja el veszteséggel, és vegyen egy 3.-at? Na itt a bibi. Szvsz a nyugdíjpénztári pénzeket hosszútávra kell befektetni. Pl. bérlakás, üzletház, autópálya, ppp kolesz stb. Na ezekből biztonsággal lehet fialtatni. ( A parszt azon is szentségel, ha sok az eső, azon is, ha kevés.)
A múltkor olvastam, hogy talán az amerikai nyugdíjalapok közül az elmúlt 30 (?) vagy több év viszonylatában nem a részvényalapú volt a nyerő. Erre varrjál gombot.
Nem azt vitatom, hogy nem kell értékpapírban lenni a pénztári pénznek, hiszen kell gyorsan likvidálható ezsköz is, hanem, hogy csak abban.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 19:44:07

@Tiffauges: ez már nem munkásság, életmű! *SLAP!*
főleg, ahogy magad sem kíméled! :)

kerület 2009.07.03. 19:47:08

@Balhé az van: Qrva rosszul tudod. Magyarországon van a
- pénztár
- vagyonkezelő
- letétkezelő
és passz.

A tanácsadó és a befektetési tanácsadó outsider, csak a pénzlenyúlás intézményesített formája.
Pesze a vk ész lk sem spíler, a pénztári vezetés pedig -0.((

gabocaboy 2009.07.03. 19:47:29

@Dzsok:

igen, de nézd meg a nyugdijpénztári a porfóliókat, az alap, 85% állampapír mellett se képes profitot termelni. :)

--konkrétan: Klasszikus portfolió
85% éven túli lejáratú állampapírok + 10% éven belüli lejáratú állampapírok + 5% abszolút hozamra törekvő stratégiával kezelt vegyes eszközök.


juszt műsorában volt, az otp volt a legnagyobb lúzer a témában, na onnan kéne gyorsan menekülnöm...

de ezexerint az axa is kokány...

akkor hova érdemes?

2009.07.03. 19:48:41

Nekem ÁB Egon, és minusz 173 ezer a tavalyi év.

Vicces. Jövőre majd felteszik a rulettre a teljes összeget, hátha bejön a duplanulla.

gabocaboy 2009.07.03. 19:50:33

@Jankove:

de amig nem volt portfolió, nem volt bukovári.

hogy van ez? direkt valami szivatás ez?

sima állampapirokban, röhögve jobban menne a bót...

májgeriberi 2009.07.03. 19:50:50

@gabocaboy: ez kötelező, úgyhogy tökmindegy!
fejre is állhatunk akkor is az van amit akarnak és pont.

Balhé az van 2009.07.03. 19:51:07

@Dzsok:
Senki nem gondolja, hogy a részvény a jó. Ezek nem részvény portfóliók, hanem portóliók, amik a kockázati szinttől függően tartalmaznak kötvényt és részvényt. Alap esetben kötvény van túlnyomórészt.
Amúgy, ha már részvény, akkor ott az általam már említett MSCI World görbe, amiben világosan látható, hogy tízéves perriódusokban nincsen negatív periódus.
A kötvény mindig jó biznisz, csak nem tud olyan hozamot produkálni, mint a részvény, vagy a vegyes alapok. 8-10% hozamú kötvény viszonylag hosszútávú befektetés.

kerület 2009.07.03. 19:52:02

@Dzsok: A részvényalapú növekedési portfólióü csakakkor nyerő, ha a pénztári menedzsment gyorsreagálású. Vagyis azonnal változtatja a portfóliókat a szabályzataiban, ha szükséges. Jelenleg ez nem így van, csak kullognak az események után, igazából fel sem fogják a történéseket. Igazam van pénztári ügyvezető urak és hölgyek?
A MÁK-ban egyetértek, de lejáratig tartva.

gabocaboy 2009.07.03. 19:53:56

@Balhé az van:

3 féle portfolió van, mind a három veszteséget hozott.

ki volt az a f@sz, aki igy rakta össze őket?

ha én tuti hozamot akarok, kevés de biztosat... legyen az 5-10%, akkor maradtam volna klasszikus portfolióban, de az is min -5% bukóban van.

ez az egész rendszer egy kalap xar.

dr. trafik nomac 2009.07.03. 19:54:04

OTP fix hozamu kotvenyen csinalt minuszt, elegge sajnalkoztak mikor ideatak a penzt. Nem latom ertelmet pereskedni, esetemben, a K&H-nal sem lesz semmi szvsz.

Az egeszben az a vicc, hogy nem vagyok gazdasagi szakember, de hogy szinesebb legyen a befektetesem, magas kockazatba is raktam egy kis penzt, sajat elkepzeles szerint, sokat nem hozott, de siman plusszos lettem, szoval ennyit a bankokrol.

Tiffauges 2009.07.03. 19:55:03

@Egyéves Önkéntes: na ja, nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani! :)
Aki legközelebb leírja, hogy portfolió, annak *SLAP!*

Jonas-R 2009.07.03. 19:56:14

@kerület: Na figyi, mint mondtam, most kell részvénybe áttolni (vagy várni fél évet), nem veszteségrealizálós, akinek részvénybe az az első visszapattanásnál lombardozhatott, és minimalizálhatta a veszteséget.

Amit írsz, létező befektetési forma, jelenleg nem prosperál túlságosan az sem. (REF-ek, tessék megnézni, kanadaiak meg az ausztrálok imádják)

Nem csak részvényben volt nekik, ha a portfolió 40%-a abban volt, akkor már simán ekkora negatív hozamokat érhettel el, pláne, hogy a könyvelés még nem tartalmazza az első korrekciót...

Gombokat meg nem varrok, de fel tudok sorolni 5 nagyobb fixed income indexcsaládot.

Balhé az van 2009.07.03. 20:01:16

@kerület:
Na ne már. :)
Mondjuk az AXA magyar cég? Az Erste magyar cég?
Csak egy példa:
Van az ügynök, aki elviszi hozzád az ajánlatot. A befizetésed a letétkezelő bankhoz kerül, ami legyen most az ERSTE. Az Acces Dynamic Global legyen aki az eszközalapokat válogatja és a C-Quadrat a befektetési tanácsadó.
Ez akárhonnan nézem négy szereplő. :)
Persze, ha kiveszem belőle a tanácsadót, mert az egy negyedik cég, akkor igazad van. :)
Az a baj, hogy a tanácsadókat itthon mindenki ügynökként és lehúzó emberként látják. Miért? Biztosan vannak rossz tanácsadók is, akik hamar kikerülnek a körből.
Bár gondolom ez a nagy ellenszenv a régimódi biztosítási ügynökök miatt alakult ki, akik igen alulképzettek voltak.

2009.07.03. 20:02:08

@gabocaboy: Szerintem felettébb gyanus pont válság előtt ilyen húzással előállni... annyi simli van ebbe az országban, miért lenne épp ez a kivétel.

Javaslom változtassunk nevet a portfóliónak, az eddigi "növekedési" blabla helyett:

kat1. "Bukóvári" portfólió
kat2. Lesheted a nyugdíjad te vén köcsög" portfólió
kat3. "Itt a piros hol a piros" portfolió

kerület 2009.07.03. 20:02:53

@Jonas-R: Hát. Egyik nyugdíjpénztár lombardozása minimum meglepő lenne.
Persze, hogy tudsz 5-öt mondani. Csak a baj, hogy a vagyonkezelők nem tudtak ilyet....
A kanadaiak és az ausztrálok köztudottan nem értenek a befektetéshez.))9

Balhé az van 2009.07.03. 20:03:06

@kerület:
Igen. Mindkettőben. :)
Ezért mondtam, hogy vannak sokkal jobb megtakarítási formák is.

Dzsok 2009.07.03. 20:03:06

Magánnyugdíjpénztári hozamok 2008-ban, és a 10 éves összesített eredmény.
www.fn.hu/cikk/00210000/214335/5_N.jpg

Ugye a 10 éves alapján érdemes dönteni, de nem árt egy pillantást vetni, hogy ki milyen szinten tudta lereagálni a válságot 2008-ban.

Balhé az van 2009.07.03. 20:04:43

@gabocaboy:
Vazze az egész világ minuszban volt. Még Kína sem tudta teljesíteni a prognosztizált értékeket, ami igen nagy szó.
Inkább örülj annak, hogy lementek az árfolyamok, így ugyanannyi befizetéssel sokkal több elszámolási-befektetési egységet tudtál venni.

blügy-blügy 2009.07.03. 20:04:51

Magánnyugdíj pénztárból soha nem lesztek nyugdíjasok! Amit befizetsz, azt ők a működésükre fordítanak. Az utolsó fillérig

2009.07.03. 20:05:35

De ugye , nyugtassatok meg, hogy a cég vezetése, menagerei, nem maradtak fizetés nélkül? Ugye nem állnak sorba a m.ü. központokba? Mert ugye -bár veszteséget termeltek, ám a magas fizetésük megmaradt, a prémiumot nem vonták vissza, az autót nem vették el a seggük alól, és cafetéria pénzük is megmaradt! Csak a befektetök pénze zárult minuszba, ám az nagyon nagyon!Akkor hogy is van ez?Valaki, valakik hazudnak és hülyét csinálnak az emberekböl. Teszik mindezt állami jóváhagyással és a PSZÁF támogatással!

Balhé az van 2009.07.03. 20:06:38

@nomac:
Akkor egy jó tanács:
befektetést, megtakarítást ne a bankokban keress. Nagyon magas a költségszerkezetük, kicsi a hozamuk. Ellenben lehet náluk pár hónapra is lekötni. Persze nem nagyon érdemes.

kerület 2009.07.03. 20:07:18

@Balhé az van: AZ NYP-k nem így működnek. A pénztár begyűjt, a letétkezelő nyilvántart (bef. számla, értékpapírszámla), a vagyonkezelő befeketeti. A szép az amikor -példádnál maradva- az ERSTE a letétkezelő és az ERSTE Alapkezelő a vagyonkezelő.
Tanácsadók ebben a felállásban nincsenek. Hacsak az alapkezelő nem vesz igénybe, de az már a pénztár szempontjából nem érdekes.
Hidd el, 3 szereplős a pénztári játék.

kerület 2009.07.03. 20:12:09

@Dzsok: Aztán hogyan csinálták meg visszamenőleg a 3 portfóliót? Exhas?
Választható rendszer tudtommal 2008.01.-től van.
Visszafelé becsültek, vagy mi? mekkora a hiibahatár? Ennél még a véleménykutatók is jobb becsléseket adnak a választásokra.

gabocaboy 2009.07.03. 20:12:52

@Balhé az van:

hagyjál már, 8 évig nem volt portfólió,addig volt kisebb, nagyobb hozam, de nem volt bukovári. nem is ugattam, mikor 6% hozam volt, de a banki lekötött betét többet hozott...

behozták a portfoliót, volt aki 1 évvel előbb mint a kötelező... pl az otp, azóta csak veszteséget termel.

érdekes, csányi pénze mindig gyarapodik, csak a mienk nem? nemá.

nem érekel kina, az állampapir a legtutibb, oda húz az amerikai befektető is, ha baj van, de a magyar barom, akkor vesz részvényt...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 20:14:35

drága sziveim, megjöttem a shoppingból nagy nehezen, majd elmosott az eső, de most már jöhet a ....

jackyll! gratulálok. ilyen hétvégi poszt még soha nem volt, amit még este is kommenteltünk érdemben és nem offoltunk szerteszéjjel

az én tíz éves eredményemre roppant büszke vagyok a mnyp-ban.

a legkockázatosabb változatban könyveltem el - az otp szerint - százalékosan a legkevesebb veszteséget. mi lett volna, ha nem kockáztatok????????

@oszti: ez a játék csak adócsalóknak megengedett

és nehogymá az én veszteségemből menj balira!

na, jó, mehetsz, de csak vihetem a táskádat.

Balhé az van 2009.07.03. 20:14:51

@jános515:
Arról nem lehet szó, hogy a MNYP csak egy szál a sok közül?
Tegyük fel, neked van egy talponállód BAZ megye egyik buszvégállomásán. Van egy pultosod. Árultok kólát, sört, fröccsöt, pálinkát. Hó végén mész rovancsolni, átszámolsz mindent és azt látod, hogy a kóla ott romlott meg a sarokban, egy decit nem adott el belőle a pultos. A többi viszont rendesen fogyogatott. Mit teszel? Leveszel a fizujából? Kirúgod? Befenyíted? Akkor is, ha tudod, hogy az összes talponállóban nem fogyott egy csepp kóla sem?

Balhé az van 2009.07.03. 20:18:10

@kerület:
Rendben. :)
Amúgy ugyanazt mondjuk, csak kicsit másképp. Te kihagyod az ügynököt, én beleveszem. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 20:18:19

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): Menjetek wizzerrel, hátha ott felejtenek, és nem kell többet aggódnotok a mnyp miatt :D

Balhé az van 2009.07.03. 20:19:56

@kerület:
2009.01.01-től van portfóliós rendszer(klasszikus, kiegyensúlyozott, növekedési).

gabocaboy 2009.07.03. 20:20:02

@Balhé az van:

nem, levonod a fizujából, árulod tovább a kólát, és várod a csodát. :) ez a magyar.

a kinai meg megduplázza a sör, fröccs, pálesz készletét.

Balhé az van 2009.07.03. 20:25:43

@gabocaboy:
Ha odafigyeltél, akkor láttad, hogy itthon soha nem ment a kötvény. Főleg nem állami szinten. A rövid lejáratúak nem fizetnek semmit sem, a hosszúak sem fizetnek annyit, mint az ugyanilyen futamidejű egyéb befektetések.
Ez nagyon szépen követhető volt tavaly ősszel, amikor úgymond szarét-hugyért kínálta az állam a kötvényeit a bankok felé, csak legyen egy kis pénze.
Nem biztos, hogy az a hülye, aki akkor vesz részvényt, amikor alacsony az értékük.
Ezeknél a pénztáraknál szó nincsen részvényekről, csak részvény alapú csomagokról.

kerület 2009.07.03. 20:25:59

@Balhé az van: Nem, 2008-tól lehetséges, az eminensek meg is csinálták. 2009-től kötelező, az elszével együtt.

Balhé az van 2009.07.03. 20:27:36

@gabocaboy:
Ja igen a legfontosabb!
Amerikát hagyjuk az ottani befektetési politika és hozamhajszolás miatt alakult ki ez az egész zuhanás.
Itt most nem jó példák.
Amúgy au USA nyugdíjalapok is nagyot buktak. Nagyobbat, mint az itteniek.

gabocaboy 2009.07.03. 20:33:17

@Balhé az van:

sztem, mi magyarok nem hajszoltuk /úgy/ a hozamot, valakik döntöttek, sok barom bankár megcsinálta, a jónép meg bukta a pénzét.

ugye nem sajnáljuk a bankokat?

érdekes, én időben adtam vettem eurót, tettem jó helyre a lémet, vállaltam kisebb v nagyobb kockázatot, de nem buktam.

most, csak bámulom a pénztári manim, csak olvad, és tehetetlen vagyok.

varvizib 2009.07.03. 20:39:24

Nekem abból van elegem, hogy a semmire fizetek nyugdíjjárulékot. Amikorra én elérem a nyugdíjkorhatárt, úgyse fogok belőle kapni semmit, már rég össze fog dőlni. Miért nem döntheti el mindenki szabadon, hogy hogyan akar gazdálkodni a saját pénzével?

Aki nem tud, az rakja nyugdíjba, aki meg vállalja a "kockázatot" az hadd rakja már oda a saját pénzét ahova akarja!!!

A nyugdíj szerintem a legszarabb "befektetések" egyike, hozzá nem értők kezelik a pénzemet és mégcsak beleszólásom sincs abba mit hogyan tegyenek legfeljebb csak annyiban, hogy hány % részvény, hány % állami papír. Persze hogy milyen részvény az már ugye tökmindegy. És ha ki akarom venni a pénzem, azt sem tehetem meg. Csak rakom be a pénzem minden hónapban a nagy semmiért.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 20:42:58

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): a shopping és a .. között szólnék, hogy megnéztem, nekem elkúrtak 480000 forintot tavaly (több mint 700 kiló csirke farháttal majd kevesebb fog jutni, ha nyugger leszek) de MÉG pluszban zártam.

@Tiffauges: jó duma, hol hallottad?:)


amúgy meg kedves homárosok, meg kéne alapítani az Al AXA Nyugdíjpénztár Mártírjai egyesületet és vaníliás karika kordont húzni a házam köré :)

gabocaboy 2009.07.03. 20:44:27

@varvizib:

a nyugdijjárulékot nem magadnak fizeted, a mostani nyugdijas állományt te tartod el.

a tiedet, majd más termeli ki, a csodálatos családbarát kormányunknak köszönhetően, valszeg színesbőrű egyedek lesznek már. :)

Frucsasz 2009.07.03. 20:46:34

Szentséges egek, közel 400 komment, péntek este van, én már túl vagyok a sörhegyen és a pálinkavölgyön, ti meg még mindig On Topic nyomjátok... hova fajul a világ...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 20:48:32

@Egyéves Önkéntes: csatlakozom

de az én házam körül, ha nem baccák el a pénzem, már régen kolbászból lenne a kerítés

na mindegy. én arra számítok, hogy nem lesz nyögdíj, mire megyek.

ellenben

biztos lesz valami törvény a saját halottakról, hogy a munkáltatóknak kell gondoskodni a temetésről

EÖ (törölt) 2009.07.03. 20:51:57

@gabocaboy: ja, majd állhatunk sorba az önkormányzatnál a havi segélyért, amit bodzában kapunk majd meg :)

EÖ (törölt) 2009.07.03. 20:54:15

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): igen, erre megy a világ
egyre közelebb kerül a várható életkor és a nyugdíjkorhatár
és fizessen mindent a cég
remélem nem figyelnek fel az ötleteidre a kormányban

ilyenkor (pénteken) téged a gép elől ráncigálnak majd el?? :DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.03. 20:56:44

@gabocaboy: A bankokat szerintem sosm kell sajnálni.
A bankvezérek megélhetése sosem forog veszélyben. Érdeklik a kis f******.

@Frucsasz: Már túl? Azt hogyan? Én még csak most megyek sörözni :D

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): Nem lesz aki kifizesse :D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 20:58:34

@Egyéves Önkéntes: nem, mert még tart a heineken. de közben tudok homározni is, ha nagyon akarom:))

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: dehogynem. adók módjára lesz behajtható a cégeken.

EÖ (törölt) 2009.07.03. 21:00:42

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): bevallom, nem számítottam ennyire őszinte válaszra! :))
és előbb a Heineken! kész vagyok! :)

maincoon © 2009.07.03. 21:08:27

tényleg megáll az ész, hogy péntek este ON
se kaja, semmi...??? :DDD

EÖ (törölt) 2009.07.03. 21:09:57

@maincoon: nyugi, mindjárt elfogy a Heineken és kezdődik a móka náluk
:D

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.03. 21:11:30

@Egyéves Önkéntes: az péntekenként jár! benne van a napirendben.

és lehet észre sem veszitek, ha elfogyott. én tudok egyszerre több dolgot is csinálni:))

varvizib 2009.07.03. 21:13:55

Gazdag nyugdíjasról még nem-igen hallottam, de ha mégis létezik, hát én nem nyugdíjaskoromra szeretnék meggazdagodni, hanem hamarabb, és azt is tudom, hogy ezt nekem kell megteremtenem, a saját munkámmal.

Aki szerint a nyugdíj alkalmas arra, hogy valaki majd öregkorára jól megéljen belőle, az szerintem síkhülye. 20 nyugdíjasból minimum 19 elégedetlen, ez nyilvánvaló. És szimpátiatüntetést sem láttam még soha nyugdíjasok részéről. Ennek fényében különösen dühítő, hogy ezt a rosszul működő rendszert nem hogy propagálják, de még kötelezővé is tették.

Az oktatási rendszerben meg árva szavakat sem mondanak azzal kapcsolatban, hogy:
- hogyan legyél gazdaságilag sikeres ember
- hogyan menedzseld a saját pénzed
- hogyan növeld a befektetéseid értékét
- hogyan állj saját lábra és hogyan bontakoztasd ki a benned levő kreativitást

Nálunk a történelemtanárom amikor megkérdeztem, mi miért volt, vagy mit kellett volna tennie XY-nak a saját helyzetében, csak annyit felelt: ez így történt, ezt kell megtanulni. Nincs értelme arról beszélni, mi lett volna ha...

Szerintem meg pontosan erről kell beszélni. Mert ha a múlt dolgait nem összegezzük, a hibákból nem vonjuk le a tanulságot, akkor arra kárhoztatjuk magunkat, hogy újból és újból elkövessük ugyanazokat a hülyeségeket.

Ugyanez globálisan: nem ez az első gazdasági válság. Volt már sok előtte. Csak úgy látszik azokból sem tanultunk semmit, így ismét jöhetett egy újabb. Most megint megfizeti mindenki az árát, és gondolom megint nem lesz érdemi változás, csak ígérgetés. Az alapoktól kell rendberakni a pénzügyi rendszert, és ehhez nem árt felismerni azt, ami mozgatja. Ha nem értékelünk megfelelően, akkor nincs miből következtetéseket levonni és azzal egyenesen asszisztálunk a következő válsághoz.

Ha nem rúgjuk fenékbe azokat, akik a nyugdíjrendszert kitalálták és működtetik, akik ugyanez lesz később is, csak pepitában. Ettől sok jóra nem kell számítani. (Ha a pénzkezelők hozzáértését nézzük, akkor ahhoz elég összevetni a tőzsdei árfolyamok alakulását a nyugdíjbefektetések értékével. Mivel a korreláció közel 1, így kimondhatjuk, az égadta világon nem csinálnak semmit, gyakorlatilag beteszik a pénzeket a tőzsdére, aztán majd a semmiből úgyis meggazdagszunk. Na ez a hosszú távú befektetés az, amihez az állam a hozzájárulását adta, és ilyen komoly elvek mentén működik.)

Ja igen. Ha csak a pénzeket tologatjuk, de valós értéket nem teremtünk, akkor ugyan az miből fog képződni?! Ezt a kérdést feltenném az összes "szakértőnek" akinek a szakértelme csak abban a statisztikai adatban merül ki, hogy hosszú távon megéri a tőzsdén tartani a pénzt. - Érdemes lenne gondolkodni is, hogy mi mögött mi van...

maincoon © 2009.07.03. 21:14:50

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): jó ízlésed van, én is csípem ;))

az előbb bodzagyűjtők audi q7-sébe ültem az udvaron. ők mennyit buktak a mnyp-i befizetéseiken, szerintetek?

varvizib 2009.07.03. 21:14:57

@gabocaboy: a színesbőrűek viszont tudtommal nem szeretnek dolgozni, szóval bajok lesznek.

Amúgy a nyugdíjrendszer az nem piramis?

EÖ (törölt) 2009.07.03. 21:16:55

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): már jobban izgulok, mint te! :DDD

@maincoon: mit kerestél az udvarukban??

maincoon © 2009.07.03. 21:20:24

@Egyéves Önkéntes: nem én voltam náluk. egy autó van náluk. és gonosz voltam: mert nem tudom, hogy bodzaszedő-e a tulaj, csak a cd-n lévő zenei stílusból következtettem erre. az is lehet, hogy csak szereti az ilyen zenét.

maincoon © 2009.07.03. 21:22:04

sőt olyan valaki hozta délután az autót hozzánk, akit nem ugatott meg a kutya és be sem kellett zárni. akkor lehet teljesen rosszul ítéltem meg egy cd alapján... :(

EÖ (törölt) 2009.07.03. 21:25:01

@maincoon: lehet, hogy lopott cédé

na jóccakát mindenkinek

EÖ (törölt) 2009.07.03. 21:51:22

lehet megiszok egy heinekent :)

Frucsasz 2009.07.03. 21:59:46

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: hát, az úgy volt, hogy ma csak délig dolgoztam, utána mentem a suliba, ahol ismét (ahogy megszokhattam már minden félévzáráskor) elcseszték az indexben a jegyeimet. Hazaértem fél 2-re, kánikula is volt, ideges is voltam, fáradt is, és még hétvége is van... a hűtőben meg ott volt a ser. Hát így kezdődöt az én pénteki történetem. A pálinkázás csak 7 körül jött :)
De most felidegesedtem, mert kiesett az ujjamból a beültetett piercing feje, és eltűnt. Holnap vehetek új fejet. Most meg kezdhetem újra a nyugi-ivást :)

aardwark 2009.07.04. 00:11:01

én a posthoz nem is szólnék hozzá...
axa? ez mi ez?

de ez akkor mosmá biztosch hogy a hétvégi..

és most megtakarítok maganak 1 sör+hp combót a jól végzett munka után (ennek biztos lesz hozama, ha más nem akkor jól érzem magam)

thebestfeeling 2009.07.04. 01:13:40

jol lehutottem magam egy kis motorozassal, erre hazafele kiutottek a mocit alolam. modositom az elso hozzaszolast, mert ez is a nyugdij penztar miatt tortent. ugyhogy a ma realizalt vesztesegem az a par szaz darab ezres, egy index es egy fenytorosre atalakitott oldalidom. meg az ijedtsegre elfogyasztott sor es whisky. ja es egy fajos bal kezfej. a szemet recessziot kihasznalok! fujjjj!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 03:06:03

"Gazdag nyugdíjasról még nem-igen hallottam, de ha mégis létezik"
Bazmeg!
Rokon.
Rendőr volt.
Jó fizu.
Még jobb nyugdíj, 45 évesen.
Mellette biztonsági őr :D
Szerinted nincs a bőre alatt pénz?
És nyafog? Igen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 03:55:38

@Zsigmi:

ossze kene dobnunk egy jo hajora neki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 03:56:30

@Zsigmi:

ossze kene dobnunk egy jo hajora neki

gabocaboy 2009.07.04. 08:46:31

@varvizib:

ez alap... de sajna erre tartunk, fehér ember nem kap gyes/gyed-et, színestől meg nem merik elvenni a segélyt.

tényleg, akkor meik nypt ami közel 0 veszteség mellett tartja a megtakaritást, mert az OTP a legalja. :(

É2I 2009.07.04. 09:19:49

@Vadista Szandál:
Azt azért be lehetne korlátozni, milyen befektetéseket eszközölhetsz, így csökkentve a kockázatot. Mindenesetre legalább a befizetett tőkéd megmaradhatna.

@Balhé az van:

Kösz, a kiegészítést!

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 11:21:48

Na! Befejeztétek, és most már lehet rendes hétvégi?:)
Vagy menjek polgárőrködni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 11:56:54

@jesszumpepi: Részemről megtörtént tegnap.
Meg áfonyapálinka ivás is.
Végülis egy átlagos nyári este volt. 3-ra itthon voltam :D

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 12:00:28

@jesszumpepi: ráéreztél:) Kivételesen azt teszem:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 12:04:58

Most elmondom, Dagi hogy aludt hajnalban
A farkát rátekerte az egyik talpamra, a kezét meg berakta a másik vádlim alá
Biztos fázott

.lll. 2009.07.04. 12:18:16

éppenséggel miccset sütök

hellász!

jesszumpepi (törölt) 2009.07.04. 12:25:33

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

Az áfonyát mindenféle formában utálom.

Még friccs gyümölcsként is.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.04. 12:27:20

@lófő:

Én meg paellát.

Jó étvágyat az ebédhez.

jesszumpepi (törölt) 2009.07.04. 12:29:45

@jesszumpepi:

A "friccs" gyümölcs szót lófő hatására írtam le.

Egy hatás alatt álló nő lettem.

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 12:30:28

@lófő: hogyhogy nem busafejet?
ne csináld már
úgysem hisszük el:)

Mylady 2009.07.04. 13:13:49

az előbb ettem egy banánt, egy mars szeletet meg egy kis ananászt
most azon gondolkodom, hogy diós vagy mákos tészta legyen ebédre
szerintetek?

.lll. 2009.07.04. 13:59:57

@jesszumpepi:

micsa gourmand vagy,bonápöti!

@b[ALien] a kopasz baba:

a miccs természetesen busafejből van:)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.04. 14:00:26

@Mylady: nem tudom túl vagy-é már rajta, de mindenképpen diós és mákos. fele-fele. most beindult a nyálelválasztásom.

én ma léböjtölök.....

a bio céklalé almával, és a gránátalma leve nagyon finom. ebédre bio zölségleves, desszertnek szénsavmentes ásványvíz.
a vacsin még erősen gondolkodom.


írjatok még kajáról, lécci!

.lll. 2009.07.04. 14:01:45

@Mylady:

a diós laska ,mákos busafejjel lenne méltó ebédje napodnak

Mylady 2009.07.04. 14:05:57

mivel a tippek későn jöttek, sajtos tejfölös tésztát ettem
finom volt


@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő):
léböjt? meg is halnék
bár ilyen melegben nekem sincs sok kedvem enni... csak hát ugye muszáj

Mylady 2009.07.04. 14:12:11

@lófő: gondolom desszertnek vaniliás karikát javasolnál, ha nem fűztünk volna belőle kordont egyéves önkéntes háza köré :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 14:12:46

@b[ALien] a kopasz baba: :D jeeee. :D

@jesszumpepi: Pálinkának jóó :)
Hát, amúgy milyen hatás? behatás? :P

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): ööööö héjában sült krumpli :D Hagymával, sonkával, stb. Na ma már nem megyek emberek közé :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 14:14:04

@Mylady: Lóbalzsam még van...

Szusi esetleg? :)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 14:16:27

@az igazi mpl (kurtaszoknyában, mint Gogolák et.nő): érdekes, én is léböjtölök!
sör gösserrel:)
najó ettem nokedlit is

@lófő: na azért! már kezdtem azt hinni, hogy valami baj van
vacsorára javaslom a párolt busafejeket lóbalzsamos mártással
ezt még a polgárőr törvény is jóváhagyja:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 14:22:08

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: szusi nem jó, mert kiabálni kell a rizzsel
ezen a forró napon nyugodtnak kell maradni:)

Mylady 2009.07.04. 14:26:55

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ááá, inkább elmegyek fagyizni
mit gondoltok, lesz ma vihar?
a tegnapi brutális volt
elmosta a mozimat :(

EÖ (törölt) 2009.07.04. 14:30:29

@Mylady: nincs már belőle! :)

megyek és ha hűvösödik főzök bográcsban egy birkapörköltet

lédiétan vagyok

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 14:32:32

@Egyéves Önkéntes: mindenképp javaslom, hogy locsold meg kis kecsketejjel
úgy finom:)

Mylady 2009.07.04. 14:44:00

@b[ALien] a kopasz baba: de csak ha firss és biciklivel hozták az őrségből

EÖ (törölt) 2009.07.04. 15:15:40

@b[ALien] a kopasz baba: @Mylady:

gyöngykavicson átszűrt kecsketejjel meglocsolom, az az alap!

persze hűtök be egy Heinekent is, hátha esik! :DD

.lll. 2009.07.04. 16:10:57

lejárt a kék térdszalag?/elszunnyodtam/

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 16:13:26

@Mylady: ez egyértelmű!:)

@Egyéves Önkéntes: én napsütésre gössert hűtöttem. Ezzel el is rendeztük időjárás szerint a söröket:)))
Ja és vigyázz, rá ne harapj a gyöngykavicsra:)
Jaj! Szegény Staropramen kimaradt! Legyen övé a szél:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 16:17:54

A hó és a jégeső is kimaradt! Várom a javaslatokat:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 16:32:38

@Mylady:
Nary tegnap bevallotta nem csak bicajozni de motoroni is tud
a kecsketejrol tovabbra sincs meg fogalma se

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 16:34:22

Werdiner úr csúnya oroszlán!

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 16:38:58

Megint nem lehet fehérrel írni! Ez disznóság:)
Mi van Oféliával? Múltkor kínáltak 50E-ért egy roburt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 16:53:35

ma dzsulaj 4 van megyunk a csaladhoz vacsorara
sok testver meg ilyenek
a leglemenyebb ital az ice tea lesz
de rutinosan rejtek el par doboz sort a kocsiban es neha kimgeyek setalni
este tuzijatek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 17:35:38

@b[ALien] a kopasz baba: :D Ja, főleg hogy szombat van.
Punnyadjon mindenki :D
Holnap megyek melózni. Ott is punnyadni szeretnék.
Hétfő-kedd úgyis halál lesz.

Hóban forralt bort kell inni :) Meg páleszt.

@hagyma: Kitartás :)

Amúgy ha M. kapna kecsketejet, vajon meginná-e?
Nem igazán olyan mint a bolti tej (én is ittam már, utálom a tejet, de ez jó volt :) )

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 19:18:59

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: jó, de sörökről volt szó
Én is punnyadni szeretnék melóban
Most pár hónapig nem fogok:(
Régi szép idők, mikor Rejtő ***.doc-ot kiolvastam egy nap:)

@hagyma: nem lehet inni 0704-n? vagy csak nem akarnak?
Pont a lényeg veszik el:)) (ünneplés)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 19:27:00

@b[ALien] a kopasz baba: na jó, de a sör hidegen jó, ha hó van akkor hideg van, hidegben fázok, igyon a fene hideget :D

Amúgy ja, nekem is tavaszig volt jó világ, filmnézés, alvás melóban :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 19:27:35

@b[ALien] a kopasz baba:
lehet inni mindenhol

csak a Mary noverenek a hazaban nem
es ott lesz a csalad
na ott nincs alkohol
nem vo;lt
nem lesz

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 19:30:19

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ezt jól levezetted:)
Én hidegben is sört iszom
Amúgy az új recept miatt szopok
Ezúton is köszönöm annak, aki kitalálta
És küldenék egy zsák sünt a valagába
Ez rímelt:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 19:30:32

@hagyma: Uff. Mint (ex) barátnőmék.
De utáltam ott lenni.

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 19:34:32

@hagyma: szigorú redneckek:)))
Remélem nem a garázsban parkolsz, mert az a háznak számít:)
Amúgy kíváncsi lennék, hogy mi magyarok mikor fogunk valamit így ennyire őszintén és összetartóan megünnepelni...:(

Tsabi 2009.07.04. 19:38:50

@b[ALien] a kopasz baba: a magyar valogatott nyertes meccset a VB dontojeben.

Tsabi 2009.07.04. 19:40:54

amugy jut eszembe, megnezem dvdrol az independence dayt ma este :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 19:48:23

@Tsabi: Kínzod magad? :D

@b[ALien] a kopasz baba: Ezérttartittezazország volt már?

Tsabi 2009.07.04. 19:55:52

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: nem tudom miert, de en birom azt a filmet, Emmerichtol meg a Stargate ami bejon, aztan ezzel mondjuk ki is fujt. Nem egy Fassbinder, de estere sörök melle jo, plusz az amcsik amugy is ma unneplik, miert ne. Karacsonykor meg a Brian eletet szoktam megnezni :))

@b[ALien] a kopasz baba: oszinte kerdesre oszinte valasz :DDD

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 19:56:37

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: sajnos. Csak egy kicsit kéne szeretni ezt a fődet, meg akik talpalják...
Ettől még nem leszünk fasiszták, az nem a szeretetre épült:(
Magyar magyarnak farkasa de miért?
Na mindegy, ne menjünk ebbe bele:)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 19:59:35

@Tsabi: és lelököd a latlokat a padlóla dulván?:)
A csillagkaput asszem nem kell ecsetelnem:) ilyen avatarral...

Tsabi 2009.07.04. 20:03:02

@b[ALien] a kopasz baba: jopparszaz evig a magyarnak mindig volt egy konkret, felette uralkodo/elnyomo ellensege, ellensegkepe, amit lehetett estenkent jol kozosen utalni, meg felkelni. Na most ugy 20 eve nincs ilyen, plusz megadatik az a lehetoseg is, hogy a kozutalat targyat szabadon megvalassza negy evente. Kene magyarorszagnak egy fasza kiralydinasztia, idonkent felkelnek ellene, kell a rendoroknek is a testmozgas meg a sun-sun-sun, oszt mindenki foglalkozik a sajat dolgaval.. hat szerintem kb ezert. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 20:03:28

@Tsabi: Na a Brian életét én is értékelem :)

@b[ALien] a kopasz baba: Hajjaj. De aki rendet akar itt az már gyanús.
Öööö, miért az avatarod utal a csillagkapuraaaa...? :D

(Én inkább valami Csilla kapujára lennék kíváncsi :P )

Tsabi 2009.07.04. 20:04:31

@b[ALien] a kopasz baba: bizony, meg mindannyian egyenisegek vagytok - en nem (meg az osszes tobbi; ai most elbol magyarul nem jut eszembe, mert nemetul mar jovabl tobbszor lattam) :)

Tsabi 2009.07.04. 20:07:34

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: en filmekbol is mindenevo vagyok, de lassan teljesen kiveszik elolem a gyujtogeto ember, es pl 2 hete kiszortiroztunk asszonnyal vagy 100 filmet. Ettol fuggetlenul meg a folyoso a maga 5m hosszaval full dvd/konyv/cd tar.. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 20:08:17

@b[ALien] a kopasz baba: a haz mellett es Mary vezet szoval egy telefon urugyen siman kimegyek 1 doboz sorre ha unom a banant
nem mindegyik rednck abszitinens de a haz az
Caroline pl kifejezetten pijas, meg Lisa is szereti a bort
de ebben a hazban nincs szesz
ez torveny

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 20:09:39

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:

ezt a 2-3 orat kibirom es a kaja isteni
meg mind mondtam veszhelyzet esetere les a kocsiban kulerben par sor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 20:11:05

ja es meg kell mondjam nagy valoszinuseggel
SOHA
itt a kutyat nem erdekli ki rep. vagy dem.
julius 4 a fuggetlenseg napja
mindenki unnepli
szerintem meg az indianok is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 20:13:03

sot a rendorok is elnezobbek nemhogy kemnyebbek nem
korlat kordon stb.

hat igen van azert ami itt jobban mukodik
de a nok otthon jobbak az is teny

EÖ (törölt) 2009.07.04. 20:13:38

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Csilla kapu? :D

én meg az Ibolyát szeretném alulról szagolni! :DDD

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 20:18:28

@Tsabi: korrekt leírás:)
Én azért találnék közellenséget, de ebbe most nem megyek bele... :)
Négy évente kit válasszak? Egyik rablót, vagy másik tolvajt? Ez itt a kérdés

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 20:21:24

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ő Thor, az asgard tanács vezére a sorozatban
Csilla kapu:))))

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 20:26:40

@hagyma: ez lenne a normális
De sajnos ezt itt nem tudják
Jobb egymás torkát harapni...
Én meg néhány ember akit ismerek igyekszünk jó példával elöl járni, de ez kurva kevés
Mintha széllel szembe pisálnál
Ez megint egy olyan dolog amit nem értek
Ez egy szar galaxis, szeretnék visszamenni az Asgardra!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.04. 20:29:08

@Tsabi: Hűha, az szép gyűjtemény. Mondjuk én nem teszek el filmeket.
Megnézem, shift-del.
Nagy részét úgysem nézném meg többször.

@hagyma: "nem mindegyik rednck abszitinens"
Inkább az a fura hogy van amelyik nem az ;)

@Egyéves Önkéntes: Kérdés, melyik értelmében :) :P

Nnnnna jó éjt...

Tsabi 2009.07.04. 20:36:53

@b[ALien] a kopasz baba: na pont ez az, ellenseget mindig lehet talalni, csak "ertekelhetot" kell, akire mindenki es mindenki ugyanazert haragszik. Na ezt nehez osszehozni :)
@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: ezek vasarolt DVD-k, CD-k, nem kiirogattam oket :)) van egy 500as kulos vinyom, amire az eppen nezett sorozatokat toltom, mert amig elkeszul az amugy szinvonalas nemet szinkron, meg lemegy a premiere/sky fizetosteven, es csak utana a free-to-air, az kb egy szezon lemaradas..

Nkem amugy sok olyan film van, amit szivesen megnezek tobbszor, 5. elem, Leon a profi, dogma, meg ugy 697 masik :))

Tsabi 2009.07.04. 20:41:29

@Tsabi: helyesbitenem kell, megneztem a leltarat, 649 dvd van itthon :) Az szeintetek amugy kocka, hogy van rola egy xls, azokkal az adatokkal hogy eredeti cim, nemet cim, mikor keszult, mufaj, normal vagy tobbcds edition, mikor keult be az adatbazisba meg imdb link?

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 20:44:24

@Tsabi: szerintem nem haragudni kéne, hanem higgadtan cselekedni, és utána békében élni:) Áh, tényleg vigyetek vissza
Egyébként korrekten és jól látod a dolgokat

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 20:47:01

@Tsabi: nekem nem xls van, hanem whereisit
Beolvassa a zenéket is, nem kell pötyögni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.04. 20:50:11

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0:
nem nem
ez erdekes
en is azt hittem
de a rdneckek kozott is van aki iszik mint a godeny
es van ahol teljes absztinencia
cigi ugyanaz
Mary annya peldaul cigizett de Mary sose halaegnek
a buzet se biro
viszont ez az "anyai haz" ide megyunk
na itt se cigi se pia de meg akciofilm se
a Little house on the praire
vagy a
I Love Lucy-t fogjuk nezni
nagy vloszinuseggel

Tsabi 2009.07.04. 20:51:25

@b[ALien] a kopasz baba: na ja, de az csak akkor jo, ha mindened a vínyon van, vagy megmondja, hogy kettes polc balrol a harmadik? :)

a haragvasrol meg nekem is ez a velemenyem, szepen nyugiban kene orulni annak ami van,meg picit kevesebbet azzal torodni, hogy a szomszednak mije van, mibol es kinek a kicsodaja.

na most nem leszek kb egy orat, viszem asszonyt szorakozni, o ott marad, ez neki is nekem is kikapcsolodas :)

b[ALien] (törölt) 2009.07.04. 21:06:43

@Tsabi: lehet bármilyen megjegyzést fűzni, de én eccerű vagyok és megszámoztam:)
nem vinyófüggő! Berakod a cd/dvd-t beolvassa,aztán azt csinálsz vele amit akarsz
Besorolod megszámozod ilyesmik
Na megetetem a vadakat, mer nagyon lázadnak:)

jesszumpepi (törölt) 2009.07.04. 21:09:50

@Egyéves Önkéntes:

A feleséged tudja,hogy hajtasz Dávid Ibolyára?

Elég sajátos az ízlésed :-)

EÖ (törölt) 2009.07.04. 21:38:09

@jesszumpepi: dehogy tudja! nem is kedvelem Ibolyát.

különben is csak azért írtam, hogy végre hozzám szólj! ;)

Tsabi 2009.07.04. 22:20:10

@b[ALien] a kopasz baba: lehet kiprobalom. de 649 dvd-t beolvastatni vele, plusz a zenei cd-k (arrol is van lista)..hat nem tudom.. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.04. 22:42:43

Nekem nincs ilyen dvd listám.
Viszont ánuszvizsgálatban nagy gyakorlatom van.
Ez számít valamit?

Tsabi 2009.07.04. 22:55:41

@Sün‼: persze, ezert foglalkoztatunk teged ennyit :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.04. 23:01:03

Ennek örülök.
Nálunk, az erdőben nem nézünk ilyen technikai izéket.
Beszélgetni szoktunk.

Tsabi 2009.07.04. 23:07:10

@Sün‼: olyat szoktunk mi is, kezd feledesbe merulni sajna a hagyomanya, pedig irto jo hobbi :)

Tsabi 2009.07.04. 23:13:23

na vaniliaskarikas joccakat mindenkinek aki szereti

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.04. 23:31:57

@Tsabi: Pedig egysterű.
Leulsz, és beszélgetsz.
Csak úgy.

staropramen 2009.07.05. 07:22:51

Jóóóreggelt Sztrovacsekek!
Azt hiszem ma sem fogunk fázni.
Javaslom sörök behűtését , várjuk a hőséget felkészülten!

jesszumpepi (törölt) 2009.07.05. 07:50:25

@Egyéves Önkéntes:


Pedig Ibolyának olyan szép kalapjai vannak.

És az óriásplakátról kiderült,hogy 30 évvel fiatalabb,mint a közhiedelem tartja.

Akkor se csábulnál el,ha meghívna egy kecsketejkoktélra?

hiszti 2009.07.05. 08:35:07

Jóreggelt!
Mi van itt? Vaniliás karikával fekszünk, sörrel-kecsketejjel folyó kánaánban ébredünk?
Hogy on legyek az én axás egyenlegem -78000 forint, azért zártam ilyen sikeresen, mert gyesen vagyok. És a kevés lóvéból elég keveset vesztettek.
Sikeresnek-e érzem magam:(

EÖ (törölt) 2009.07.05. 09:33:44

@jesszumpepi: 1 rész kecsketej plusz 2 rész kecsketej??

Tsabi 2009.07.05. 09:40:12

@Egyéves Önkéntes: joreggelt, a kecsketej koktel receptje :

2 resz kecsketej
2 resz apritott fagyasztott busafej
1 resz lobalzsam
1 karika citrom

az aprora tort busafejet atlatsz falu magas poharba toltjuk, arra raontjuk a lobalzsamot majd a kecsketejet. Citromkarikaval es vastag szivoszallal diszitjuk.

Átlagarcú 2009.07.05. 09:46:16

Jóreggelt!
Hajó bérelhető. Versenyre felkészítve.
sorecet.inda.hu/kepek

jesszumpepi (törölt) 2009.07.05. 10:16:09

A zernőt szívesen megetetném parajpudinggal.

Vigyáznék,hogy az előkéjére minél kevesebb csöppenjen,nehogy olvashatatlan legyen rajta a felirat :-)

Átlagarcú 2009.07.05. 10:58:45

@jesszumpepi: Az egy parajálló partedli.
Hamarosan minden polgárőrt felszerelnek ilyennel.

Átlagarcú 2009.07.05. 11:02:04

Soksok spenótot kell még megennie, mire olyan alkarja lesz mint Popey-nek

b[ALien] (törölt) 2009.07.05. 11:18:28

@Tsabi: hát ja, én sem egy csomagban csináltam, hanem folyamatosan:) jó lesz az az xls

b[ALien] (törölt) 2009.07.05. 11:21:55

azt mondtam már, hogy hülye halbiológus fotosopper?:)

Nálunk meg itt Tarpán0002 2009.07.05. 11:22:34

@Sörecet: Vazze, te egy egyszerű utcai lincselésből is virágkarnevált fotosoppolsz?

Átlagarcú 2009.07.05. 11:24:14

@Nálunk meg itt Tarpán0002: Ez is csak egy szakma, olyan mint a többi:)))

EÖ (törölt) 2009.07.05. 12:27:29

@hiszti: már megint a kismamák jártak jól!:D

@Tsabi: téves! az eredeti kecsketej koktél: egy rész kecsketej plusz két rész kecsketej
eszt szokták még az örmények egy kicsi kecsketejjel megbolondítani

@jesszumpepi: na folytatom, csak füvet nyírni voltam a bojtos elejű papucsomban

Dávid Ibolyát konkrétan lesz@rom
ha persze 30 évvel fiatalabb lenne, akkor pont ugyanúgy lesz@rnám

a kiemelés(ek)ért bocs!

EÖ (törölt) 2009.07.05. 12:35:06

az "eszt" miatt elnézést, de Fülig Jimmyt olvasok :)
Boldokság-sziketek, Almira, félemelet balra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.05. 13:04:47

@Tsabi: Na látod, ugyanezért nem veszek filmet DVD-n.
Túlzok, azért van ittoh pár film (max. 10... Galaxis Útikalauz film + sorozat, ilyesmik :) )

Amúgy az xls nem kockaság, hanem nörd cucc :D De hát kinek mi a hobbija.

@Sün‼: Olvastad a Fahrenheit 451-et? A beszélgetést hamarosan betiltják :D

Ofélia . 2009.07.05. 16:59:27

@Tsabi: Jó recept de a kecsketej messze van:))

@Egyéves Önkéntes: ön nem nyert félemelett jobbra na a pofon az balrol de nem lehet minden pofonhoz forgalmi rendőrt állítani.

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Ritka regény és ritka film!!451

Ofélia . 2009.07.05. 17:05:50

@Nálunk meg itt Tarpán0002: Ha átküldesz egy normális utcai lincselést igérem, hogy nem keresem hozzá a rózsákat:))

Ofélia . 2009.07.05. 17:31:22

@Egyéves Önkéntes: Magyar elektronikus könyvtár:

Rejtő jenő

Es minden ott van:)))))))))))

Ofélia . 2009.07.05. 17:49:38

Ja és ON.

Már amikor ezek a pénztárak megalkották önmagukat éreztem , hogy nem lessz jó vége ha a kicsi pénzecskémet rájuk bízom!!

Ezt bármelyik bank letéti osztályával kapcsolatban idétlenségnek tartottam MIVEL:

A nagy letétesekkel(önkörmányzat) esetleg még érdemben foglalkoznak (láttuk, hogyan) de az összes többi befektető megy a lecsóba és aki ezekkel foglalkozik az csak véletlenül ha van benne betyárböcsület akkor néha ránéz:(((

tehát:Durván egymilliárd alatt az összes befektetéssel csak a lecsó és egy program foglalkozik és aki azt hiszi, hogy 3-milliónál foglalkoznak a személyes befektetésével az letévedi a falrol a vakolatot.

EMBEREK vagy a párna alá vagy aranytömmbe!

Várom az örjöngő lebaszásokat

hiszti 2009.07.05. 19:41:43

Nos egy kis segítség, hogy mit dugjunk a párnába.
www.gold-super-markt.de/
A cég aranyautomatákat telepít. Kártya bedug és máris vásárolhat a polgár aranyrudat. 1.5 vagy 10 grammos egységekben. (30€/gr)

Ofélia . 2009.07.05. 20:10:28

@hiszti: Na már valami rendes ajánlat.

De csak akkor ha az arany az alfám alvázába van beépítve.

Ugyanott: 1 db használt autóduda, egy kimonó, egy napernyő, és három pofon korongecsettel, plussz babette anyó válogatott káromkodásai körítve a nagylavórral és a húsdarálóval.

Az utóbbi két szerszámot mesterien kezeli és még Don Fülig ST. James is tiszteletben tartja:))))

jesszumpepi (törölt) 2009.07.05. 20:24:31

Újra elkezdtem olvasni a Csontbrigádot.

Kb.14 évesen olvasva nem nagyon értékeltem.

EÖ (törölt) 2009.07.05. 20:26:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: szabadon idéztem, a lényeget akartam, hogy átmenjen
és inkább jobb, mint bal.
monitoron nem olvasok könyvet
csak papíron fürdőkádban vagy ágyban
max kanapén
vagy balesetkor az emhulláson (a kesztyűtartóban van egy könyv baleset estére, meg egy pár Monty Python dvd)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.05. 20:33:01

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Az arany az egyik dolog aminek sosenem megy le az értéke. De legalábbis nem mostanában :)

EÖ (törölt) 2009.07.05. 20:36:32

a csontbrigád nem fejlődő szervezetnek való, szerintem
nekem nem is tartozik a kedvenceim közé
közelebb áll hozzám Gorcsev Iván és Fülig Jimmy szarok-a-világra életszemlélete

fenntartom a jogot, hogy holnap józanon visszavonjam, amiket most írok
ha valakinek még ma megkérem a kezét, az is csak vicc

Ofélia . 2009.07.05. 20:36:36

@jesszumpepi: Talán ősszel megint előadják az egyetemen(szkéné szinház) nem szoktam ilyet mondani( mivel rejtőt szinre vinni szinte lehetetlen) de jól megcsinálták!!!
Persze csak pad van és nincs páholy az egész szinház 270 négyzetméter és az unikum drága:))))

@Egyéves Önkéntes: ÁTJÖTT!!!

Namármost kádban ne olvass mert eltömíti a lefolyót:))

Az ambulancián idegesek lesznek ha a dvd-hez lejátszót kérsz:)))

EÖ (törölt) 2009.07.05. 20:38:38

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: tudom, hogy átment

a kutyán kívül az ember legjobb barátja a könyv.
mert kutyán belül sötét van olvasni.

Ofélia . 2009.07.05. 20:38:53

@ColT -- korbely.freeblog.hu/archives/2009/0: Akkor remélem nem veszel részvényeket!

Ja, hogy nincs miböl??? Ezer bocs és 3 aprómedve:)))

Ofélia . 2009.07.05. 20:39:57

@Egyéves Önkéntes: Az ágynemütartóban is sötét van olvasni:))

EÖ (törölt) 2009.07.05. 20:45:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: van ilyen fejlámpám, azzal átvészelem, amíg kiengednek :D

jesszumpepi (törölt) 2009.07.05. 20:52:25

Váratlan fordulat következett be.

Idézek a Csontbrigádból:"Így történt,hogy egy napon Jakab,az öreg kecske csodálatos halála elhozta a végkifejlést.Jakab,a kecske fél szemére vak volt,és Bochur háztartását tejjel látta el."

jesszumpepi (törölt) 2009.07.05. 20:53:48

Az,hogy a továbbiakban mi lesz a kecske szerepe,még nem tudom.

De majd holnap beszámolok róla.

hiszti 2009.07.05. 21:04:45

én a szőke ciklont favorizálom az összes bénaságával

EÖ (törölt) 2009.07.05. 21:07:26

@hiszti: az egyik legjobb a Szőke Ciklon!

Ofélia . 2009.07.05. 21:11:33

@hiszti: Én is imádom mivel leírhatatlanul van lefestve az autó maradványa az elgyötört lordal.

De a legjobb, hogy maga vagy kér vagy menekül:)))

Ofélia . 2009.07.05. 21:12:43

@jesszumpepi: Mekegni fog:)))

EÖ (törölt) 2009.07.05. 21:17:35

Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan. :)

Ofélia . 2009.07.05. 21:23:53

Hölgyeim: ha férjetek élettársatok pasitok(és még ki tudja ki)lassan mosogat.

Akkor nem kell a konyhakést a hátába vágni mivel ez a tevékenység még jobban lelassítja az illető házimunkához való affinitását.

Még nem láttam férfi embert akit ez felgyorsított volna a mosogatószerhez és a mosogató szivacshoz való gyors közeledéshez.

A tettel kapcsolatos hátrányok: A mosatlan ott marad kivéve a kést amit a rendőrség korpuszként lefoglal.

És az a másfél év hirtelen felindulásboll felfüggesztve:)))

Ofélia . 2009.07.05. 21:29:45

@Egyéves Önkéntes: Erröl az jutott az agyhelyembe: Annyit ér mint egy férfi mellbimbója:))

.lll. 2009.07.05. 21:47:21

a munkahelyen megkaptam rejtő összest egy fiókba.
egy pincér hagyhatta ott

Mylady 2009.07.05. 22:48:20

A csontbrigádot én sem értettem igazán gyerekként. De azért átszenvedtem magam rajta, bár nemigazán tetszett. Aztán felnőttként elolvasva az egyik kedvencem lett.
Mondjuk én imádom Rejtőnek majdnem mindegyik művét. Az előretolt helyőrség nagyonnagy kedvencem.
A múltkor kerestem valamit a neten és rábukkantam az ellopott cirkálóra - már teljesen elfelejtettem. Jó volt újraolvasni.

köpőcsésze 2009.07.06. 00:25:36

Ez már a hétvégi poszt?

Messidor 2009.07.06. 00:42:19

@Mylady: Van olyan,hogy Ellopott cirkáló?!Ediig csak az Elveszett futárról tudtam,de holnaptól keresni fogom!

ge-za (törölt) 2009.07.06. 05:32:12

mivanmármivanmármivanmár????

Ofélia . 2009.07.06. 06:05:24

@Messidor: megkerült cirkáló is van te.....

Ofélia . 2009.07.06. 06:40:01

Jó reggelt elvtársak!!!

Alszunk??? én már főzöm a lecsót:))

Megdobbent 2009.07.06. 07:05:07

otszazotvenhatodik vagyok, hat ez remek!!!

Ofélia . 2009.07.06. 07:06:41

@lófő: Húsféléböl mangalicadebreceni fog landolni benne:))

Mylady 2009.07.06. 09:21:53

hova lett, amit írtam?

Mylady 2009.07.06. 09:30:03

akkor megismétlem:
@Messidor: mér holnap? tessék már ma utánanézni!
meken fenn van
és ahogy ofélia is említette: van megkerült is...

Tsabi 2009.07.06. 09:39:47

koszonom nektek, rejtorajongo homarozok, most par napig elleszek a rejto osszes ujraolvasasaval :)))

Tiffauges 2009.07.06. 16:42:35

@Egyéves Önkéntes: ugye ugye mondtam, hogy nem lehet minden pofon mellé... :)
egyébként a fele Rejtő-kötetek nálam szét vannak ázva kádban olvasás által.
Tiffauges (vagy Knapp, ahogy tetszik)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 18:11:33

@Tiffauges: áh, ezt nem hiszem el!
kádban Rejtőt olvasol?
mindjárt le is ellenőrzöm regisztráltam-e korábban Scwacthta "tiffauges" Szókratész néven. :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 18:17:12

ja és nálam csak azért nem ázik el a Rejtő kötet, mert nincs fürdőkádunk! :)

Tiffauges 2009.07.06. 18:42:59

@Egyéves Önkéntes: Pedig a higiénia FONTOS!!!! Használjon "Bájóka" lenolajat!

EÖ (törölt) 2009.07.06. 19:37:47

@Tiffauges: egy ideig Dandy-szájvízben fürödtem, csak követtek az utcán a kutyák

gabocaboy 2009.07.06. 19:53:59

na, ma én is kaptam levelet axa. nem önkéntes, ez a magánynyudij pénztár, ugye, ami az állami zsé mellett lesz(?) majd..

jóváírt hozam: -146607, össz jóváirás -88620. ( gyk. minden mínusz ) a befizetések csökkentették a veszteséget.

jó mi? :) állam mit óhajt tenni ezekket a tökenten, idióta, tolvaj bankokkal?

vissza kellene kotródni az állami nyugdijrendszerbe...

Alpannonia.at 2009.07.06. 20:18:02

@gabocaboy: nálunk minuszosnak kell hogy legyenek a számlák hogy a Walkmen-s jampik a föld másik oldalán nehogy éhezzenek :) Tavalyi 220 milliárdot persze át kellett utalni USA számlákra mert a magyar gazdaság már teljesen készen van , csak rá kell nézni az országra :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 20:31:53

@Tiffauges: gondolhatod! tönkre is ment a bőrkamásnim. Ez pedig semmi jót nem jelent. Pedig még amulettem is van babona ellen. :)

Tiffauges 2009.07.06. 20:48:33

és mit szólt ehhez Pepita Ofélia?

EÖ (törölt) 2009.07.06. 20:50:51

befeküdt homeopátiás kezelésre (műtét) Kvasztics Fedor adjunktus úrhoz! :)

Tiffauges 2009.07.06. 20:53:05

@Egyéves Önkéntes: Pedig csak egy jó diéta kellett volna neki Levin módra! :)

EÖ (törölt) 2009.07.06. 20:56:44

@Tiffauges: no igen, mint gombperec hidalgónak, szőr ekmont szárnysegédjének.
:)

Tiffauges 2009.07.06. 21:00:21

@Egyéves Önkéntes: kit jól ismerek mivel anyám bátyja és homlokán kardvágás által heghely képez?

EÖ (törölt) 2009.07.06. 21:02:46

@Tiffauges: vazzeg! ezt akartam beidézni, csak nem találtam!! LOL!

Tiffauges 2009.07.06. 21:05:44

@Egyéves Önkéntes: :))))
Mondjuk nem 100% hogy pont így van, de ilyesmi

EÖ (törölt) 2009.07.06. 21:10:36

tízszer tízféleképpen írja le a naplóba fülig jimmy
:DDD

Tiffauges 2009.07.06. 21:15:35

@Egyéves Önkéntes: Igen, ez benne a szép :)
Én itt fogtam mindig padlót: Miért hagyta, hogy trónvitorlás történjen?
:D

EÖ (törölt) 2009.07.06. 21:21:28

@Tiffauges: igen, ez ildomos! :)

vagy az elején:
Fülig Jimmynek ismét volt munkája.
Így jár, aki verekszik! :D

Tiffauges 2009.07.06. 21:25:38

@Egyéves Önkéntes: kézenfekvő :)

jó kis munkája lett a Nono Holasztárlulun!

AT 2009.07.06. 21:59:50

Azert ha annyi esze lett volna a post ironak, hogy olvas.

Volt hozza tajekoztato, az AXA erte el 2008-ban a legmagasabb hozamot! Igen novekedesi portfoliban ez -14,46% volt, de pl. az OTP-nél ugyanez -32,95% volt!

Az AXA levele, tajekoztatasa volt a legkorektebb, pl. az INGhez kepest.

EÖ (törölt) 2009.07.07. 07:34:23

@Tiffauges: szőr ekmond kopaszabb volt mint eddig, mert még a kezéből is hiányzott a paróka! :DD

a "kardvágás által heghely képez"-en még álmomban is mulattam :)

elnézés, de köszben aluttam egyszer, egyhez, egyet (esz a jó)
de már felkeltem, mer szőr ekmont szerint a kelet nagyon fontos, de én matrózként a szélrózsa minden irányát fontosnak tartom :)

Tiffauges 2009.07.07. 17:08:22

@Egyéves Önkéntes: Beszt of Szőr Ekmont fejsebe:

szir Egmont karddal és homlokán a régi sebből eredő heghely.

Aszt gyerekkorom óta ismerem, anyám bátyja és kardvágást képez a homlokán.
Egmont sir sebhelyében a kardforradással.

Egmond szőr, akit régen ismerek, mert tudom, hogy anyám bátyja
és homlokán egy régi seb miatt a kardheg.

a homlokán egy régi kardvágásból kifolyó
forradás képez. Ered. Forradt homlokán egy régivágású kardhely van.

llyen egy körmösfont ez asz Ekmont homlokán a feltűnő ismeretjel dacára.

Eszeket most kigyűjtém mer kedvem támadott a Piszok Alfrédot újra olvasni, eszt most bepikkellyezem a szerkli után.

EÖ (törölt) 2009.07.07. 22:05:52

@Tiffauges: most jöttem meg vidékről és hazafelé pont a bepikkelyezés jutott eszembe :DD ez ildomos és készenfekvő!

most tartok ott mikor pertut iszik a népével :D

EÖ (törölt) 2009.07.08. 07:35:21

@Tiffauges:
nagyon körmösfont vagy, alapos munkát végeztél, Fülig Jimmyből doktoráltál talán? Ámbár. Útyhiszen.

Maga anyám bátyja, jól ismerem homlokán a sebet.

ősz, magas úr, a homlokán egy régi kardvágásból kifolyó forradás képez.

mert gyerekkorom óta jól ismer, és homlokán heged a régi sebes kardos nyom.

Tehát ezt itt mire véljem miszerint?
:D

ety biszonyos Citad Ella úrnővel van találkozóm a főleg várban, lehet hoty a privátércet is szóba hozom. mindeszekáltal. :)

atady 2009.07.08. 11:46:14

Nekem ING-es nyugdíjpénztáram van.
Sikeresen elbukták a teljes 2008-as befizetésemet és ezen felül 2008.12.31-én uszkve 250eFt-al kevesebb az egyenlegem, mint 2007.12.31-én.
Idáig 3 év elveszett.
Miből lesz így gyugdíjunk???
INGem gatyám rámegy...:-)

Tiffauges 2009.07.08. 17:14:53

@Egyéves Önkéntes: csak Fülig Jimmyből két diplomám vanik, de nemám a műetyetemben ból ről, hanem asz igaszin!
Aki nem diblomászott le belöle, aszt hajnalban a vár fogán felpofoszták :)
Marattam giváló 10-telettel!

EÖ (törölt) 2009.07.08. 20:14:52

@Tiffauges: csavaros asz eszed neked, rólad. Fordulatszámilag! :)

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.07.09. 08:16:39

Na most tisztázzuk:

1. Tényleg az ügyfél bukja ilyenkor a zsét?? (A feleségem is axás, és már élezem a baltámat...)

2. Ki lehet lépni ebből a szarból, mint a szarból?

3. Kinek van kedve egy szolid "elbeszélgetésre" bemenni velem ezekhez az idiótákhoz? (Baseballütő rulez.)

bunora 2009.07.09. 20:03:09

@Rejtélyes: Ezek szerint nem dolgozol.Ha dolgozol akkor viszont nyugodj meg, hogy benne vagy a magánnyugdíj rendszerben, csak az államnak fizeted,Viszont az állami veszteséget/nyereséget te nem fogod megtudni, csak mikor a nyugdíjkorhatárt eléred, de akkor már kapálózhatsz.

gabocaboy 2009.07.18. 18:31:44

@mityu: ha kevesebb mint 10 éve tag, akkor visszaléphet, bár lehet, ez csak a most nyuggerkorbavonulokra vonatkozik.

furcsállom, hogy az állam nem szól bele, ezekbe a mocskos tolvajkodó veszteségekbe... de nyugi, az axa keveset bukott, az idióta otp hez képest.

alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.11. 14:04:54

Addig jó, míg nem nekünk kell fizetni a hiányt. Ez is csak egy befektetési forma, ami hol bejön - hol nem. A lényeg, hogy a befizetett pénzt ne veszítsük el.
süti beállítások módosítása