Als két irritáló történetet osztott meg velünk, melyek alapján úgy érzi, valami baj van a világgal. Az idős alkoholista férfi szemetelése és kurvaanyázása, a visszajáróval trükköző, majd ráadásként szintén kurvaanyázó parkolós faszi viselkedése klasszikus példái a környezetünk minden szegletében megbúvó taplóságnak.

Előszóban kihangsúlyozandó, nagyon békés embernek ismerem magam, elég nehezen tudnék bárkit kihozni a sodrából, fellépésem sem igazán harcias.

Történet 1.: 

Pár hete egy ismerősömmel beszélgettem a járdán. Arra jött egy kutyát sétáltató 60 éves alkesz fickó és a pár méterre tőlünk található kukába kidob valamit.

Mivel a kuka teljesen meg volt telve (Hajrá Közterületfentartó vállalat!!), az úriember a mozdulatával egy másik szemétdarabot lökött ki a sajátjával.

Ezt konstatálva, de ezzel mit sem törődve a fickó továbbsétált. Jól neveltként az ilyet nem tudom szó nélkül hagyni, ezért miközben lehajoltam a kiesett szemétdarabért és

visszahelyeztem a helyére, szóltam az úriembernek, hogy legközelebb ügyeljen a tisztaságra. Erre Ő: az nem az Ő szemete, az kiesett. Kifogásoltam a hozzáállását, hogy mivel Ő okozta a szemét kiesését, igazán megtehette volna, hogy felveszi. Továbbá megemlítettem, hogy nem is csoda, hogy így viselkedik, az elmúlt hetekben többször láttam, hogy a kutyája után nem veszi fel a földről a szart. 2 naponta látom az embert kutyát sétáltatni..)

Ezt kikérte magának és beindult a tapló gépezet: letegezés, mocskos gecizés, kurvaanyázás stb.

Persze a bátorság-szint a tőlem lévő távolsággal nőtt.

Teljesen megdöbbenve álltam....Ő persze már messze járt... 

Történet 2.: 

07.26. Visegrád, nyári bob pálya, a visegrádi Fellegvár Parking Kft. alkalmazottja és köztem esett meg: 

(Hogy miért kérnek 900Ft-os napi parkolási díjat egy bob pályánál? Senki sem fog egy egész napot itt tölteni, esetleg órákat. Na mindegy, lényegtelen. Fizessenek a nem túl sikeres emberek, ahogyan ezt én is tettem.)

5000Ft-ost átadtam a parkoló díjat szedő embernek és közöltem, hogy számlát kérek. Na ekkor az embernek felakadt a szeme, mintha épp üríteni készülne.

Nagy duzzogva elővette a számlatömböt és megírta a számlát. Számlát átvettem és továbbhajtottam. Pár méterrel arrébb bevillant, hogy a számlaírás közepette nem is adott visszajárót az úriember.

Gyorsan visszamentem és előadtam a problémámat.

A következő beszélgetés zajlott le:

- Persze hogy adtam visszajárót!

- Ugye most viccel, ne szórakozzon velem!

- Te kezdted a szórakozást, amikor számlát kértél, bazd meg!!! - tegezett le a szintén 60-as alkoholista kinézetű figura.

- Nem gondolom, hogy tegeződnünk kellene, pláne azok után, hogy megpróbál átverni uram!

- Ha nő lennél, le is kurváználak! - jött a válasz. 

Na ekkor döbbentem meg igazán. Tehetetlennek éreztem magam, mint a kutyás sztori esetében.

A saját helyzetemet rontottam volna, ha egy orbitális nagy pofont lekeverek az embernek, pedig nagyon megérdemelte volna. Az elhangzott beszélgetésnek tanúja nem volt az

 Ő kezében viszont volt egy az én nevemre kiállított számla.

Ekkor a pénzt nagy duzzogva átadta, és minden ok nélkül - mint a kutyás kollégája - a legkülönbözőbb szitokszavakat szórva "folytatta a munkáját". 

Mi van ezzel a világgal?

Miért mindig az ugat vissza, akinek inkább meg kéne húznia magát és elsunnyogni? Hol az önkritika?

Miért nő a tuskósági index a két ember közti távolság növekedésével? 

Ezek persze költői kérdések, ebben az országban soha semmi nem fog megváltozni. Biztosan nekem kellene csendben tűrnöm, hogy férgek élnek körülöttem. 

Als