Tékozló Homár

Mobilparkolásra miért nincs türelmi idő?

2009.07.31. 11:01 | jackyll | komment

Tudta-e Ön, hogy mibilparkolásnál nincs türelmi idő? Nem egészen világos, hogyan képzelik a Centrumnál és a fővárosban a 0 perc alatt elindított mobilparkolást. Vezetés közben már nyomogassa az autósa telefonját vagymi?

A Fény utcában parkoltam az automatától nagyjából száz méterre. Vettem jegyet, és mire visszaértem megbüntettek, kettő perccel újabb volt a jegyem, mint a büntetés. Munkaidőben vannak nyitva, így eltartott pár hétig mire eljutottam az ügyfélszolgálathoz. Sokat lendített ügyintézési hajlandóságomon, hogy közben a csajomat is megbüntették, amíg elment az automatához, hogy leolvassa a telefonszámot a mobilparkoláshoz, és elindítsa a parkolást.

Együtt intéztem a két ügyet. Előbb a sajátomat, mert ott mégis a kezemben volt a papír, nem mondhatták, hogy a nyilvántartásukban máshogy szerepel. Elismerték a jegyem érvényességét, csupán a 2210 forintos postázási díjat kellett kifizetnem, mert közben küldtek egy levelet.

A mobilparkolás nem ment ilyen könnyen, sőt egyáltalán nem ment. Szintén két perccel a büntetés után indult el ez a parkolás is, a mobilparkolásnál nincs türelmi idő. Az automatához mindkét esetben el kell menni, de csak a jegyet vásárló teheti ezt meg.

A rendelet vonatkozó szakasza:
"A türelmi idô – a start-stop rendszerû mobiltelefonos díjfizetés kivételével – egy óránál rövidebb idôre történô díjfizetés esetén 5 perc, egy órára vagy annál hosszabb idôre történô díjfizetés esetén 15 perc."

A rendelet teljes szövege

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Impega 2009.07.31. 11:03:02

Also, fols, kiraly, asz

2009.07.31. 11:06:39

Miről is kell itt beszélni ? Ha a rendelet szerint VAN türelmi idő és ezt nem léptétek túl, akkor ez nem vitatéma. Fel kell dugni a parkolócég ánuszába a sünt.

Lúúújzi 2009.07.31. 11:07:22

Előkerültek a nyilak! :D

NICKTELEN 2009.07.31. 11:08:07

2210 forint, mert levelet küldtek?

nem lehet ott dolgozni a levelezőben? nyilván arannyal fizetik ki a dolgozókat.

Frucsasz 2009.07.31. 11:08:44

Na ,ihun vannak a nyilak,e.
Ez elég gáz. De a legrosszabb a 2210 ft-os postázási díj. Esküszöm, kilobbizom, hogy privatizálják a Postát, és megveszem a monopólium jogait.

Frucsasz 2009.07.31. 11:10:04

Még 3 óra és 20 perc. És ebben az ebédidő is benne van :) Szerintetek be vagyok sózva?

Lúúújzi 2009.07.31. 11:10:16

A Centrum szerint úgy látszik a parkolás két emberes művelet, egy ember elmegy és megveszi a jegyet, a másik az autónál várja az ellenőrt és elmagyarázza neki, hogy éppen most váltanak jegyet. Vicces és szomorú.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.31. 11:11:16

mikor zavarják már szét ezt a társaságot a fenébe?

Impega 2009.07.31. 11:11:32

@Frucsasz: Szerintem igen.
Mit nyertem?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.07.31. 11:12:09

Szövegértés
"– a start-stop rendszerû mobiltelefonos díjfizetés kivételével –"

Házi feladat: minden utcához tartozó parkolós telefonszám beírása a telefonokba.
Plussz pont: fejből megtanulni.

Az volt már, hogy sikeres ember parkolóházba jár, ahol valamit kap is a szolgáltatásért?

Amúgy meg milyen futárral küldték ki a levelet 2210Ft-ért? Egyéni szoc.problem azt nem szabad kifizetni, a "szolgáltatás" része!

EÖ (törölt) 2009.07.31. 11:12:24

minek a mobilpakolás?
nekem elfér a zsebemben!
ugyanolyan hülyeség, mint a kőolajfinomítás! hát úgyse lesz finom! :)

Impega 2009.07.31. 11:13:28

@1éÖ: neked nem kellene inkabb legozni menni? :D

ChPh 2009.07.31. 11:14:09

@sambalabammbumbumm: mit kap? hogy nem esik rá az eső az autóra?

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.31. 11:15:10

Commenting closet tue tu tuturutututu. Nyíl.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.31. 11:15:15

@sambalabammbumbumm: jaj tényleg ott teljes körű a szolgáltatás.

ki is gyullad az autó, meg ilyesmi:))

ez csak vitz volt.

Impega 2009.07.31. 11:17:23

@sambalabammbumbumm: En meg csak parkolszelvenyt kaptam a parkolohazban.
Nalatok mit osztanak? Ingyen parfumot?

EÖ (törölt) 2009.07.31. 11:17:30

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: megyek, építek egy legóból egy mobilparkolót, ahol a mosógépszerelők otthagyhatják a rühes svédasztaljukat.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.31. 11:18:05

@ChPh: nagyobb az esélye, hogy kigyulladt merci robban fel mellette.

Frucsasz 2009.07.31. 11:18:17

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: egyébként nem én vagyok az egyetlen, aki holnap vakációra megy. Miért csak én vagyok besózva? :D

NICKTELEN 2009.07.31. 11:18:54

mosógép szerelő volt már?

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.07.31. 11:20:08

Na ezért tartanak itt a mosógépszerelők.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 11:20:16

Jó reggelt!! Az volr már ma hogy? Ez már a hétvégi post :)))

.lll. 2009.07.31. 11:22:37

lóreggelit!

bréking nyúz:a madonna koncert koporcányban lesz megtartva a koporcány-bivalybasznád meccs szünetébe!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 11:23:41

Ma szÖrÖs leszek( MÉG NEM ITTAM MEG A KV-T)
"Tudta-e Ön, hogy mibilparkolásnál "
nem tudom de miaz a mibil- a mobil kistesvére :)))

EÖ (törölt) 2009.07.31. 11:23:55

@lófő: jó hír! mert ott isteni pattogatott busafejet árulnak!

Impega 2009.07.31. 11:25:37

@Frucsasz: mart Neked mar csak 3 óra és 8 perc :DDD

Nekem meg mittomenmennyi

Impega 2009.07.31. 11:27:03

@lófő: Sozott vaniliaskarikalyukizu fagyit arulnak e?

EÖ (törölt) 2009.07.31. 11:28:13

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:
két félét is, az egyikben fogalom lyuk van, a másikban tárgy
ez utóbbi nekem kicsit finomabb.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 11:28:27

Látszik, hogy ne szily bácsi postja,az éjjel megint kapával járt,ki is eggyelte a postját:)))

.lll. 2009.07.31. 11:31:25

@1éÖ:

és piszlipicsáréi lányok is djönyörűek!

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:

csak 10 lires kiszerelésben

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.31. 11:31:48

Érdekes, hogy nem jogosan büntettek meg (mert volt jegyed, ezt el is ismerték), és te mégis kifizettél postázási díjat. Én valószínűleg nemhogy fizettem volna, hanem követelném a kieső bevételeimet, mert be kellett hozzájuk mennem!

Vladimir Harkonnen 2009.07.31. 11:35:08

Rosszul tetszel értelmezni a rendelkezést, kedvest postíró!
A türelmi idő a jegy lejárta utáni időről szól: ha csak egy órát fizetsz közelben vagy, elég 5 perc, hogy visszaérj az autóhoz. Ha hosszabbat fizetsz, akkor biztos távolabb van dolgod...

A lényeg: a kresz szerint a várakozás csak 5 perc letelte után kezdődik, mert addig megállásnak számít! (ha a vezető az autónál van) Bár arra nem tér ki a KRESZ, hogy mekkora távolságon belül kell az autó mellet lenni! Tehát amíg a parkolóórához elmész, és vissza, addig nem hagytad ott az autót, ezért még csak megálltál!

Másik megoldás: megállás után elkezded írni az SMS-t, beírod a rendszámot, megnyomod a küldést, (ekkor kéri a tel. számot) elsétálsz az óráig ott beírod a számot, és leokézod! Az egész nem tart egy percig sem, és rögtön van érvényes "jegyed". A múltkor kipróbáltuk. Még nem érkezett meg a visszaigazoló SMS, de a parkolóőr készülékén már volt érvényes díjfizetés!
Az is furcsa, hogy a büntit megírni se két perc, tehát még a közelben voltál amikor kiállította a csekket, ha szólsz neki, akkor megteheti, hogy este nem érvényesíti a büntit, így egy csomó kellemetlenséget elkerülsz!

bekbórd! 2009.07.31. 11:35:45

nem tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a rablócégekkel. az segíthetne, hogy 1 éjszaka alatt az összes automatát letolatnánk Ifákkal? a droidoktól meg elvenni az eszközöket, és látványosan a ballonkerekek alá tenni.
mert azt elfogadom, hogy szükség van a parkolódíjakra, de hogy a kezelő cégeknek hagyják, hogy így visszaéljenek a "hatalmukkal", és naponta talán többszáz bírságot is kivessenek jogtalanul, az több már, mint felháborító.

Impega 2009.07.31. 11:40:22

@1éÖ: @lófő: :D akkor 2 lyukasgömbötkérnék mézes tölcsérbe

fuge · http://rendszam.fuge.hu/ 2009.07.31. 11:41:33

@metal: Valóban nem jogosan büntettek, de ezt 10 napon túl jeleztem, ebben meg én hibáztam.

Kifizettem, és így nem kell többet foglalkoznom vele.

A mobilparkolást viszont nem hagyom. Ma befizetem, utána megtámadom. A Homár volt az első lépés.

2009.07.31. 11:41:58

@bekbórd: sztem egyszerűbb lenne az autókat a Dunába lökni. Akkor nem lenne parkolócég és légszennyezés sem. Csak busafej.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 11:43:52

@fuge: Igy is kell,itélőszék elé velük,mi támogatunk- lélekben:)))
Amugy meg már rég fel kellett volna őket robbantani,pont olyan rosszak mint a bankok:))

Impega 2009.07.31. 11:44:41

@1éÖ: kikopiztam a kommentekbol, chéri!

Vladimir Harkonnen 2009.07.31. 11:45:05

@Vladimir Harkonnen: Ja és a mobilparkolásnál a lejárat előtt (3, vagy 4 óra után) 5 perccel küld egy értesítőt, ezért van elég időd hosszabbítani! Azért nem vonatkozik rá a türelmi idő!

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.31. 11:48:52

@fuge: Miért kellett volna neked tíz-napon belül jelezned? Én akkor sem fizettem volna be semmit. Jól lehúztak, szerintem követeld vissza azt a pénzt is. Ki a faszt érdekel, hogy ők postáztak neked egy levelet, melyben jogtalan felszólítás van?

Fairy Girl 2009.07.31. 11:49:29

2210 ft? Hogy küldték a levelet, fényposttal? :-O

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.31. 11:51:45

@Fairy Girl: Az nem csak a postázás díjja, hanem benne van az is, hogy kikérik az autó adatait a KEKKH-tól. Ettől függetlenül teljesen jogtalanul kérték tőle, mert nem volt jogos a büntetés, tehát ez sem jogos.

AlulírottFentemlített 2009.07.31. 11:54:19

Én mindig úgy szoktam mobilparkolni, hogy hívok egy trélert, felhajtok rá, aztán az addig köröz a városban amíg a dolgaimat elintézem, majd megállok a Rottenbiller és a Wesselényi sarkán és megvárom míg odaér, aztán letolatok és megyek haza.

EÖ (törölt) 2009.07.31. 11:58:17

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: ezt ha überelném, már kitiltanának innen! :DDD

NICKTELEN 2009.07.31. 11:58:35

@AlulírottFentemlített: Nem jó megoldás. A behajtási engedélye több a trailernek, mint a parkolásod :)

Énbagoly 2009.07.31. 12:00:11

Nem vagyok egy ideig, aztán lemaradok. :(

@Vladimir Harkonnen: Te ezt tényleg érted. gratula.
Sem autóm, sem parkolóm. :)

NICKTELEN 2009.07.31. 12:00:17

@metal: Sajna nincs igazad. Ha a posztoló addig nem jelentkezett a jegyével, akkor jogosan kérik le, és terhelik át. Nincs mese. Azonnal menni és intézni, mert minden egyéb már pénzt követel.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 12:01:24

harangszó,hireket mondunk,majd jó ebédhez szól a nóta vizállás jelentésig:)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 12:02:31

Az volt már ma hogy? ki mit főz, én semmit,tegnap sokat főztem :))))

Impega 2009.07.31. 12:14:57

ebédszünet

Jo etvagyat gyerekek!

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.07.31. 12:18:58

A városban parkolós téma mindig vicc, rossz vicc...

kéne
- körbe M0
- P+R a városhatáron vagy 8 helyen
- parkolóhely a városban

ez persze reálisan sose lesz meg, marad a szívás...

Énbagoly 2009.07.31. 12:20:38

Mindenki elment ebédelni. Kong az ürességtől a homár...

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.31. 12:20:45

@NICKTELEN: Azt te sem gondolhatod komolyan, hogy jogtalan büntetés után jogosan terhel át bármit is!

Mi van, ha poénból más levette a mikuláscsomagot?

Smacika 2009.07.31. 12:23:08

WTF???Miafasz???2210huf a levélért?
Mi van benne, tévé?Vagy parkolójegybónusz?
El sem bírom már hinni, hogy mi folyik itt.
Az emberek totális átbaszása és meglopása.
Kifasz hiszi el, hogy egy kibaszott levél 2210 froncsiba kerül.
Nem akartam a posztolót, de akkora egy madár vagy baszki.
Nehogymá' a cég faszsága miatt még veled fizettessen ki bármit, ki kellett volna verni a palávert, de nagyon.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.07.31. 12:28:19

off

bréking nyúz

madonna a kertemben ad koncertet a medence partján. a sufniban fog átöltözni az előadás alatt. lesz bogratsch, grill és nyársonsült.

a pontos időpontot később közlöm, de annak letelte után sajnos nem áll módomben beengedni a későnjövőket

on

Isaura 2009.07.31. 12:31:45

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Semmit. Motorostalálkozóra menés lesz! Hurrá!!!! Mondjuk, én ott, csak mint teherhordó veszek részt, persze ügye, nem tudok motort vezetni.

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Köööszööönjüüüük szééépeen! :)
Csak nem bográtschozni mész műemléki környezetbe? :)

Én simán kinézem egy-két emberből (foglalkozására nézve parkolóőr), hogy ott gyorsul, ki áll meg, és már rohan is oda... Sajnos, simán kinézem.
Autóbuszsofőr is van, aki megvárja, míg odarohansz, és akkor csukja rád az ajtót. És sündőr is van, aki mikronjaira szedeti szét az autód, csak tudjon már vmiért megbacni.

Jó ebédhez szól a nóta. Fásy mulató: az őssejtjeit is megmulattatjuk!

Impega 2009.07.31. 12:40:33

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:
en meg arra lennek kivancsi, hogy HJ-t sikerult e megfuzni hogy Madonna elozenekrja legyen, illetve hogy ha csak a HJ koncertre akarok bemenni, kotelezo e az Macifelis Madit vegugunatkoznom.

Koszonom.

maincoon © 2009.07.31. 12:43:41

Hahh, munkahelyet kell változtatnom. Még homározni sem volt ... :S

ez a 12:26-os poszt?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 12:52:34

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:
HJ nem vállalja az előzenekarosdit.
Madonnát szeretné saját előzenekarának.

MildJuice (...) 2009.07.31. 12:59:26

Ilyen türelmiidős parkolásos volt már, nem?

Impega 2009.07.31. 13:01:12

@maincoon: igen. 12.24-kor frissitettek.

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.07.31. 13:02:18

2210 Ft-os postázási díj?! Melyik postán adták azt fel? Valahol Ugandában sürgősségivel??? Milyen jogon kérnek pénzt olyanért, amit ők rontottak el? Komolyan mondom, ez jobb mint rájönni, hogy kell aranyat csinálni ólomból...

MildJuice (...) 2009.07.31. 13:07:24

@SilentSound: Állítólag ha sok pénzt akarsz, bankot nyitni kell, és nem rabolni.
Gondolom ez parkolótársaságra is áll. :)

metal · http://electric.blog.hu 2009.07.31. 13:08:37

@SilentSound: Ez nem csak postázási díj, hanem az adatok kikérésének a díja is benne van. De ettől még vérlázító, hogy beszedik akkor, amikor ők hibáztak. És szomorú, hogy van aki be is fizeti, ahelyett, hogy gondolkodna.

Frucsasz 2009.07.31. 13:11:12

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: én tudom a pontos időpontot. Augusztus negyedike, 14:00. Ha késünk, nem engedsz be.

Már csak 1 óra és 20 perc...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 13:13:52

Szándékom szerint ma kimegyek a patakpartra wellnesszezni.
A nyúl biztosan jön.
Lehet, h a gyík is ott lesz.

Impega 2009.07.31. 13:17:42

@Sün‼: a gyik feher furdoruhaban lesz? Fecske furdogatya lesz e?

Bit Rot 2009.07.31. 13:19:43

@Posztoló:

"Elismerték a jegyem érvényességét, csupán a 2210 forintos postázási díjat kellett kifizetnem, mert közben küldtek egy levelet."

Miért is kellett azt kifizetni?
Azért, mert a jogtalan követelésre kiküldtek egy levelet?
Azt akkor bebukták...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 13:22:03

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:
Erre külön nem tért ki.
Múltkor fekete volt rajta.
A fecskével nem beszéltem.
Mindíg este kerül elő.
Addigra mi már kiwellnesszezzük magunkat.

.lll. 2009.07.31. 13:24:34

jó ez a szombat,még posztok is vannak
a miccshúst éppen kifagyasztom

Szódás Lova 2009.07.31. 13:27:31

Hárdkór ebéd: Chilis tschirkhetzombok zöldborssch -mártásscchhal (nem járt hozzá, de kinyafogtam), röschtyvel, vaníliakrém málnamártással, ribizlikrémlevesch.

Megettem. Most kicsit fáj a hasam.

Énbagoly 2009.07.31. 13:29:43

@Szódás Lova: Csodálkozol, hogy fáj a hasad? :)

@lófő: ja, mostanra mindenki elaludt. Vagy emészt. :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 13:30:15

@lófő: neked is olyan időzavarod van mint tegnapelőtt nekem:)))

Frucsasz 2009.07.31. 13:36:11

Jah, a nap híre: vettem bérletet. Havit. Alighogy elléptem a pénztártól, észrevettem, hogy érvényessége: júl. 31-aug.01. Persze kicserélték, de akkor is...

trapistasajt 2009.07.31. 13:36:47

@Isaura: Lehet mi még összetalálkozunk.:)
Én is hordom hátul a terhet, motorozni tudok, jogsim nem van. hehehehe
Zászlót is fogok vinni egy hét múlva, remélem időben sorba álltam érte.:D

trapistasajt 2009.07.31. 13:38:42

@Frucsasz: :D én 3 éve ilyen engedélyt kaptam 5 évre:
Dátum: 2006.01.27.
Érvényessége: 2006.01.27.

Énbagoly 2009.07.31. 13:40:12

@Frucsasz: időhurokba kerültél! Ez a magyarázat. :))

De most komolyan ez lesz a hétvégi post?

.lll. 2009.07.31. 13:47:20

@Frucsasz:

abból sütik a miccset

Isaura 2009.07.31. 13:50:14

@trapistasajt: Ó csak nem te is ÓÓÓÓpusztaszer????

Isaura 2009.07.31. 13:51:13

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: :D Ez nagyon jó! Tényleg! Már elnézést, de HÜLYE LÓ! :D

EÖ (törölt) 2009.07.31. 13:51:48

na én is kajáltam:

fahéjas hurkaleves
és tárkonyos mákosguba mézben kovászolt patisszonnal
ittam hozzá egy langyos, currys kecsketejet üres zöldbabos üvegből
a grillezett kaporfagyit már nem tudtam megenni, úgy jóllaktam.

.lll. 2009.07.31. 13:56:07

@1éÖ:

neked se ártana egy kis pihenés:D

Énbagoly 2009.07.31. 13:56:10

@1éÖ: most már biztos, hogy ufó vagy. Ezt emberi gyomor nem venné be. :))

Isaura 2009.07.31. 13:57:50

@1éÖ: :D Most vagy valami vegyifegyvert vetettek be, hogy ilyeneket írtok egy csomóan, vagy az én sonkásszendvicsemben bújt meg valami nevetőelegy. :D

Fahéjas hurkaleves, grilezett kaporfagyi!!! :D

trapistasajt 2009.07.31. 13:58:53

@Isaura: Oda sajnos nem, majd a 64 vármegye, 64 zászlaja, oda igen.

Énbagoly 2009.07.31. 14:00:07

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ja a sün mostanában állandóan a patakparton velneszezik. :)

Frucsasz 2009.07.31. 14:00:16

@Énbagoly: írok neked hétvégi posztot. Elsőzhetsz is :)

Elmentem a Libribe (libri könyvpalota, 7. ker. Rákóczi út), mivel holnap indulok nyaralni, jó, ha van mit olvasni a vonaton. Előre kinéztem, miket akarok, a nyári katalógusukból. Tudni kell, hogy én nagyon sokat vásárlok náluk, elég jól ismerem az üzletet, a felépítését, tudom, mit hol találok.
Gondoltam, megveszem az Enzo, avagy az emberré válás művészete című könyvet (kategória: szépirodalom, ez még fontos lesz. A borítón egy golden retriver kutyus található, amint fekszik a fűben. Ez is fontos lesz.). Rosszul gondoltam. A netes nyilvántartás alapján van egy példányuk. Én nem találtam sehol. Odabattyogtam a számítógépnél ülő sráchoz, elregéltem ,mit is szeretnék. Megnézte, megerősítette, hogy van 1 db. Mindjárt megnézi ,hogy hol. Ezzel elindult az állatgondozás (!) polchoz. Majd megállapította ,hogy ott biza nincs. Sebaj, keresett egy nála tájékozottabb kollégát, akivel kisütötték, ohgy ha már csak 1 db van ,az biztos a kirakatban (ezt imádom: olyat reklámozni a kirakatban, amiből már nincs is...). Mindjárt hozzák. Én bolyongtam még vagy 10 percet, mire visszajöttek, és közölték, hogy hát nem találják. Van, de mégsincs. Menjek át az Egyetemi könyvesboltba, mert ott még van. (persze, a nyilvántarás szerint...).
Na sebaj, gondoltam, olvasok mást. Legyen szórakoztató irodalom. Úgyis meg vagyok zuhanva lelkileg, jöjjön valami vidám. Nekiálltam keresni a Férfiak és egyéb katasztrófák című könyvet. Kategória: szórakoztató irodalom. Kerestem, keresgéltem, sehol se találtam. Ismét odabattyogtam a sráchoz, pöttyet félve. Megnézte. Van. Mindjárt megkeresi. Némi hezitálás után elindult a romantikus kategóriához. Nem a vicces romantikushoz, hanem a nyálas romantikushoz (ezeknek külön helyük van, onnan nem olvasok semmit). Ott volt, valóban. Hogy miért ott, rejtély.
Gondoltam, kéne még egy könyv, ezért nekiálltam keresni A tiltott nő címűt. Legyen már valami komolyabb is...Nem találtam (én hülye, életrajzi regényt miért nem akciósok közt keresek). Halált megvető bátorsággal a pulthoz indultam... a srác szeme... hajjaj :) elregéltem bánatomat, megnézte a gépben: van. Akciósok közt. Megkaptam.
Ezek után Az örök szerelem szigetét már meg sem mertem kérdezni (ezt sem találtam, szintén szépirodalom a kategóriája. A borítóján egy erotikusan kinéző nővel. Lehet, hogy a pornó- szekcióban kellett volna keresnem.) Inkább eljöttem.

Frucsasz 2009.07.31. 14:01:43

@lófő: mi az a miccs? De most komolyan.

.lll. 2009.07.31. 14:01:47

@Énbagoly:

én is szoktam wellneszkedi a patakmarton,de a patak kiszáradt
biztos HJ megjesztette

Frucsasz 2009.07.31. 14:03:22

Apropó. Már csak 28 perc. Úgy izgulok...

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:05:36

@Frucsasz: Jól irsz postot,nincs felvétel a szerkesztőségben,nekem tetszik első :)))

Énbagoly 2009.07.31. 14:05:40

@Frucsasz: Első!!!
Szóval, mit vársz nyári munkát végző egyetemistáktól? Örülj, ha tudja kezelni a számítógépes adatbázist.
Különben, megsúgom, csak neked, hogy mindezt a könyvet én olvasgattam a jó hűvös raktárban. Hahaha! .)))

.lll. 2009.07.31. 14:06:50

@Frucsasz:
balkáni eredetű étek,
mostanság marha+disznó+birkahús kombóból készül.
faszénen kell megsütni+vele sok sört meginni

Énbagoly 2009.07.31. 14:07:21

@lófő: Na hol az a patakpart? Balyok mehetnek? Kötelező a fürdőruha? :)

szalontüdő 2009.07.31. 14:07:25

@Frucsasz: Ő se tudja pontosan, hát miccs-odának nevezte el.:))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:08:04

@Énbagoly: Csak az a 4 mp ott ne lenne te kis másodikos :)))

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:08:38

@Énbagoly: itt vagyok, csak hazatelefonáltam! :)))

@lófő: néha megszakítom munkával a homározást, olyankor pihenek.

@Isaura: micsoda egy sznob vagy, sonkásszendvics! :)

Énbagoly 2009.07.31. 14:08:57

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: De ezt a postot direkt nekem írta! Mit tolakodtál be? :))))

MildJuice (...) 2009.07.31. 14:09:53

@Frucsasz: Az astoria környékén van egy nagyon jó, szép nagy Alexandra, én ott eddig szinte mindent megtaláltam, amit akartam.
Van egy fasza kávézójuk is, azt még nem volt időm kipróbálni, de be van tervezve.
Szerintem kérdezz rá náluk, nekem most az a kedvenc könyvesboltom.

Frucsasz 2009.07.31. 14:09:53

@lófő: hm. Akkor a vegetáriánus miccs az valójában a sörözés?

májgeriberi 2009.07.31. 14:10:23

a magyar akkor örül, ha szopathatja a másikat!

amíg ez így van addig itt fog tartani az ország

Énbagoly 2009.07.31. 14:10:42

@Frucsasz: Jó nyaralást! A könyveket keresd ha visszajöttél. addigra kiolvasom. :))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:10:48

@Énbagoly: ma ilyen vok, jut eszembe "Balyok mehetnek?" milyen bajod van :)))

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:11:13

@Énbagoly: majd adok én neked patakpartot meg kötelező fürdőruhát csak gyere haza édes lyányom!!! :)))

Énbagoly 2009.07.31. 14:12:55

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Tényleg azt írtam? :) Beszarás.

@1éÖ: A patakparton éjszakázom! Nem megyek haza. :)))

Impega 2009.07.31. 14:14:16

Jaaaj, nincs idom Homarozni:((

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:14:22

@Énbagoly: ellátom a balyod! :)))

.lll. 2009.07.31. 14:14:32

@Énbagoly:
a balyokat szívesen láásuk:D
@Frucsasz:
mondhatni

jó nyaralást,könyvet olvasni pedig a melóba kell:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:14:57

@Énbagoly: Majd jol meghág a sün oszt tényleg bajod lesz :)))

Isaura 2009.07.31. 14:16:31

@1éÖ: Hát még busafejes volt, de azt csak üdülési csekkre adtak volna, azt meg elköltöttem Madonna koncertjegyre, ami a mamapiciék sufnijában lesz. :)

Frucsasz 2009.07.31. 14:17:28

@MildJuice (...): tudom, ismerem :) Én mindkettőt szeretem, a Librit is, meg az Alexandrát is. Most elsősorban gazdasági okok vezéreltek a Libribe. Törzskártyám mindkettőbe van, de most volt egy utalványom is, kifejezetten a Libribe, ahol 5000 Ft-os vásárlás esetén 500 Ft kedvezményt adnak. (Ezért is nem értem be egy megszerzett könyvvel.) Egyébként szerintem is nagyon jó az Alexandra, szép nagy, 3 szintes, vannak felolvasóestek is, meg antikvárium része is. De a Libri is hangulatos. Mondjuk nagy kedvencem a Fókusz is, a Libri mellett a Rákóczin. Ott még kényelmes puha párnázott padok is vannak, ahol lehet ücsörögni és olvasni. A Libri székei nem olyan kényelmesek :)

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:17:34

@Isaura: miért nem vetted el a svédasztalról akkor?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:17:51

@szalontüdő: nem de a bagoly egy jó szexért képes landolni a földön:)))

Énbagoly 2009.07.31. 14:18:35

@1éÖ: csak szeretnéd! :DDD

@lófő: kösz, repülök!

És mindenkinek! Nem szórakozni egy véletlen elütésen. Tessék odalátni azt a g betűt! :)))

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:20:03

@Énbagoly: akkor neked is Madame Curie volt a jeled az oviban, mert átlátsz rajtam. :)))

Énbagoly 2009.07.31. 14:20:06

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: miket terjesztesz te itt rólam? Vissza a hódvárba! :))

Frucsasz 2009.07.31. 14:20:39

Már csak 10 perc...
A jókívánságokat köszönöm :) Azért esténként bekukkantok :D

Készüljetek, szerintem csütörtökön igazi posztot fogok írni :D Amennyit vitatkoztunk eddig a szállásadónkkal, lesz egy második Edés poszt. :D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:21:20

Jaj azt meséltem már ma,hogy az éjjel fennmaradtam elsőzni, de szily meg is kapált érte,de ez lényegtelen, de az hogy reggel pontban 8 kor a motoros fűkaszás megint itt rázta a rongyot discozott azzal a behemot szarral és nem haygott aludni,eldöntöttem ha holnap reggel,mivel szombat van és nekem is jár pihenés ,megint beinditja,lemegyek és magamévá teszem,majd kap egy sünt a ceggibe:)))

Isaura 2009.07.31. 14:23:54

@Énbagoly: Én kezdem odalátni! Érintsétek meg a képernyőt, és bizonyosságotok lészen! :D

@1éÖ: Nem engedtek be papucsban...

Isaura 2009.07.31. 14:25:55

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: A motoros fűkaszás a XXI. századi halál szimbóleumja? És te meghágod? Igen, kérem, ez aztán a HALÁLT MEGVETŐ bátorság!

Énbagoly 2009.07.31. 14:31:15

@Isaura: Érintgetem, érintgetem...

@szalontüdő: vigyázz, a baglyok jó nyomozók! Megtalállak. :))

Impega 2009.07.31. 14:34:13

Micsoda magasröptû beszelgetesek :DDD

Énbagoly 2009.07.31. 14:37:22

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: látod, mindenki velem kekeckedik. Ahelyett, hogy filozófiai kérdéseket vitatnának meg. Vagy megoldanák a világválságot!

szalontüdő 2009.07.31. 14:37:48

@Énbagoly: Pill, előbb tisztázzuk te miből vagy, én nőből.:DD

Impega 2009.07.31. 14:37:50

@Frucsasz: Kellemes pihenest. A posztban legyen cica is!!!!444444444

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.07.31. 14:38:41

Hát, erre elsősorban azt lehet mondani, hogy Ceterum censeo Centrum esse delendam (latinosoktól elnézést, ha nem helyes a mondat), azaz sóval kéne a Centrum helyét behinteni...

Két konkrét megjegyzés:

1: A 2xxx forintos postázási költségért külön sünök járnának a "kedves" centrumosoknak. A magam részéről mondjuk jól leüvöltöztem volna a fejüket és nem fzettem volna be. Ha akarnak, pereljenek.

2: Szerintem a rendeltből beidézett türelmi idő arra vonatkozik, hogy ha lejár a befizetett parkolójegy, akkor mennyit kell várni az ellenőrnek a büntetéssel. Ezért van a különbségtétel az egy órán belüli és az egy órán túli parkolás között.

A parkolójegy megváltására annyit mond a jogszabály, hogy azt "a megállást
követôen haladéktalanul" kell megváltani. Ez vonatkozik mind az automatánál váltott, mind a telefonos jegyre. Az, hogy a haladéktalanul mennyi, azt pedig a 47(4) határozza meg, amely szerint ha "a parkolójegy érvényességének kezdô idôpontja
és az ellenôrzés idôpontja között nem telt el 5 percnél
hosszabb idô...", akkor a pótdíjtartozás törlendő. Szerintem ez kis jóindulattal a mobiltelefonos parkolásra is értelmezhető, hiszen ott is van "parkolójegy", csak elektronikus formában.

Szóval szerintem a jelenlegi jogszabálynak is a lenne a korrekt értelmezése, hogy a parkolási díj megváltására 5 perc van, akár mobilos, akár parkolóórás fizetésről van szó.

Csak persze a Centrum a lenyúlásról szól, nem a korrektségről...

Impega 2009.07.31. 14:39:01

Mindnki szalljon magaba.

Énbagoly 2009.07.31. 14:39:44

@szalontüdő: Nem ilyen okból foglak megkeresni. A baglyok szeretik az aranyos kisgyerekeket-megkóstolni. :)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 14:39:48

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: meg terhes nő,kisgyerek,mosogépszerelő,HJ,Gabi,Ede, te tudod mi dobja fel a jó postot :))

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.07.31. 14:43:19

@promontor: Hoppá, az 1. megjegyzést árnyalnám, mert most látom, hgy a posztoló több hetet késett az ügyintézéssel, tehát a levélküldés nagyjából jogos, bár a 2xxx forintos összeget azért lehetne vitatni.

Azt viszont tartom, hogy a mobilparkolás esetén is járna 5 perc, még a jelenlegi szabály szerint is...

szalontüdő 2009.07.31. 14:47:35

@Énbagoly: Én már nagymamahús vagyok.:D Rágos, meg miegymás, uncsikámat meg jóóól eldugom.:D

Énbagoly 2009.07.31. 14:49:06

@szalontüdő: hazudj csak, hazudj! :)
A sünnel bezzeg simán összehoztatok. :)))

szalontüdő 2009.07.31. 14:49:52

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Másba nem lehet? :)))
Például Pötyi bába a Zernő?:D

Impega 2009.07.31. 14:49:56

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: hasas banko?

@1éÖ: arrol nem is beszelve, hogy nem zôrôg a haraszt, ha nem fullYa a sale

szalontüdő 2009.07.31. 14:51:34

@Énbagoly: Igaz ez, 2 is van unokából.:D
Egy lány, egy fiú, így, szépen sorban.:)

Mert a sün fiJúból van, vagy vegyük be harmadiknak?:DDDD

Impega 2009.07.31. 14:52:33

@szalontüdő: "Egy lány, egy fiú, "es gondolom mindez nemtol fuggetlenul :D

EÖ (törölt) 2009.07.31. 14:53:04

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: és nem mellesleg: vissza az íreknek Vietnámot!

AlulírottFentemlített 2009.07.31. 14:58:22

Ez már a hétvégi?
Hát ezért tart itt az ország!

De jó annak, akinek nem rossz!

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:01:26

@Énbagoly: @Frucsasz:
Ez a férfiak és egyéb katasztrófák című könyv ez valami sci-fi?

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: és persze hovatovább

szalontüdő 2009.07.31. 15:01:56

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Büntessen meg a parkolócég, ha ezt most értem.:DDDD

Isaura 2009.07.31. 15:04:41

@szalontüdő: Figyi, ilyet ne kívánj, mert ez tuti teljesül... mágia...

Énbagoly 2009.07.31. 15:05:02

@1éÖ: Nem, drága. Tényfeltáró irodalom! :)
Hosszan fejtegeti, hogy mennyire rossz nekünk, hogy ti férfiak léteztek. :)

Bár nem olvastam. :))
Az egyéb katasztrófákra pedig kíváncsi lennék! :)))

@AlulírottFentemlített: úgy néz ki hétvégi. :(

Impega 2009.07.31. 15:07:44

@szalontüdő: "Liptai Klaudia számomra a Királykisasszony csupa NAGYBETŰ-vel. Őt aztán szívesen megmasszíroznám neki ingyen lenne a túrám. Tehát nyomatékosan leírom hogy nem a férfiak iránt vónzódom de természetesen őket is - nemtől fügetlenül - örömmel és teljes odaadással túráztatom, ha kedvük van hozzá.
" HJ , forras :horalkitura.fw.hu/

Impega 2009.07.31. 15:09:16

@szalontüdő: @Isaura: @Énbagoly: @1éÖ:
Egyeves itt az egyetlen pasi, ha jol ertem.
Egyeves a lanyokkal jaccik :D

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:09:42

Sztrovacsekek!


"Amennyit vitatkoztunk eddig a szállásadónkkal, lesz egy második Edés poszt. :D"


Gondolkodtam,mi lenne a legillőbb megemlékezés VESZEDE napján.

Aki meg akar róla emlékezni,az csak felkiáltójelet küldjön egy kommentben.

Mégiscsak ez a poszt tartja a rekordot a Homárban.

Eddig.

Bár kíváncsian várom Frucsasz történetét is.

szalontüdő 2009.07.31. 15:12:21

@Isaura: Ne büntessen meg a parkolócég, mert ezt értem. :)
Elűztem a gonoszt, vagy kell hozzá HJ? :D

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:14:36

@Isaura:


Ilyeténféleképpen.


De EDE nem érte be egyetlen felkiáltójellel.

Isaura 2009.07.31. 15:15:11

@szalontüdő: Ehhez vagy a Gyurcsók kell, vagy Alexander a BP TV-n, kötelezően, holnap délelőtt nézned kell, reggel 10:00-12:00 óra között.

Az ő energiáik felszabadítanak! UFF! :)

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:16:15

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:

Már majdnem jó.

Alakul.

Impega 2009.07.31. 15:17:22

Nem vagyok benne biztos, hogy 4-én, (oooh 4=! :DDD) gepkozelben leszek. Megbizhatok esetleg valakit, hogy kuldjon par felkialtojelet?

Koszi. Reszemrol letudva, lelketek rajta. En szoltam!!!!!!!!!!!!!

Isaura 2009.07.31. 15:17:22

@jesszum: !!!!!!!

FONTOSCH!!!!!!!

NEM ENGEDÉLYEZEM!!!!!!!

AlulírottFentemlített 2009.07.31. 15:17:44

Szerintem azt a füredi csókát Horálki J-vel kellene felköszöntetni.

Horálki bográccsal a fején és egy pont megfelelő méretű hűtőtáskával az oldalán szteppelne egy üvegasztalon a ház előtt.

Énbagoly 2009.07.31. 15:18:10

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:21:09

És EDE rossz néven vette,hogy vannak,akik munkaidőben kommentelnek.

Ez már tényleg mindennek a teteje!

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:28:36

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: most mit csináljak, ha nincs itt más???
kényszermegoldás! :DDD

@Énbagoly: Asimov írta, fogadjunk. :)

szalontüdő 2009.07.31. 15:29:17

@Isaura: Kérlek ne büntess, inkább egy túra HJ-nél.:DDD

Impega 2009.07.31. 15:29:39

@1éÖ: ha annyira sz@r, akar haza is lehet menni :DDD

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:30:51

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: otthon füvet kell nyírni, akkor meg már inkább veletek beszélgetek! :DDD

Impega 2009.07.31. 15:33:04

@szalontüdő: tenyleg, azt nem is tudom.
De allitolag jol szúr :D

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:33:29

@szalontüdő: kezd elfeminizálódni ez a homár...
lehet átmegyek a velvetre.... :))

szalontüdő 2009.07.31. 15:33:36

@MildJuice (...): Igen, ő az, úgy megijeszt, hogy egyből bekakk.:D
Pötyi bá meg a leszorítós. Neki a haverja a Zernő, a fényképet nem adó autómata barátnője meg a nyusssszi. :D

homar.blog.hu/2009/06/30/re_eleteket_fenyeget_egy_alrendor_a_velencei_tonal_rendorsegi_vizsgalat_indult_az_onkentes_rendrako_

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 15:35:20

Na mi van itt, kicsit nem figyelek és már mindenki hancurozik,már hétvége lenne :)))

szalontüdő 2009.07.31. 15:35:32

@1éÖ: Te vagy kötünk az egyetlen férfi? Szúrsz úgy, mint a süni?:D
Csak kérdem.:D

Isaura 2009.07.31. 15:35:39

@szalontüdő: jó, persze, nem büntetni akartalak, csak levetetni a rontást. Akkor HJ, de bérijesztgetéssel, ördögruhával, PIROS FAROKKAL... :D

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:35:43

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:


Nem tudom.

De majd gondolkodom.Mint Micimackó.

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:36:23

@szalontüdő: nem dőlök be a provokációnak! :)

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:37:12

"Hosszan fejtegeti, hogy mennyire rossz nekünk, hogy ti férfiak léteztek."


Aki ezt írta,nos...


azzal én nem értek egyet.

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:38:12

@jesszum: persze, mert akkor ki porszívózna, ki nyírna füvet, ki inná meg azt a sok sört, amit a gyárak legyártanak?

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 15:41:12

@Egyéves Önkéntes


Ki dicsérné meg a főztünket?

Isaura 2009.07.31. 15:41:34

@1éÖ: Jaj, ne már! Éljenek a férfiak! Én szeretem a férfiakat! A férfiak a másik felünk. Ők a mi yang-unk!

Éljen! Hurrá!

És éljenek a nők is! Mindenki éljen! És Süsü is éljen! Mindjárt 4 óra!!!! FONTOSCH!!!!

szalontüdő 2009.07.31. 15:42:38

@1éÖ: Nem kell félni, nem harap a néni!!!!! :D

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:43:05

@jesszum: hopp, ez kimaradt.

@Isaura: na azért ne essünk át a ló túloldalára! :)

maincoon © 2009.07.31. 15:44:58

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: mindjárt megyek haza és előtte kellemes pihenést akartam kívánni! :)

A többieknek meg jó hétvégét, főzzetek finomat és élvezzétek az életet meg egymást! :D

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:45:03

@szalontüdő: mind ezt mondja. állítólag. :)

Impega 2009.07.31. 15:45:24

@Isaura: En is szeretem a ferfiakat! Nemtol fuggetlenul :D

@1éÖ: Tessek fallalni es bavallani :DD

El kell mennem pÓstàra.

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:46:41

@maincoon: én is megyek haza (nem hozzátok!) :) és én is kellemes pihenést kívánok impegának.

megy megugrani. :)))

Impega 2009.07.31. 15:47:11

@maincoon: Koszonom, ez kedves. Neked meg kitartast es kellemes hetveget!!!24-en ujra leszek (munkaban) addig meg majd megprobalok neha bejelentkezni.

Remelem nem esznek majd meg a medvek. Erdelybe is megyek :DDD HJ!!!!!!!

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:48:53

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: csak ha nem borotválkozom. elég ennyi?

rendesen félek tőletek.. :)))

Isaura 2009.07.31. 15:49:13

@1éÖ: Miért? A "lovasfoglalkozás", mint tudjuk szerteágazóan jó dolog!!! :D

Én is mindenkinek jó hétvégét kívánok!

Sziasztok!

maincoon © 2009.07.31. 15:49:48

@1éÖ: rögtön gondoltam ;)

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: jelentkezz, várunk :)

Impega 2009.07.31. 15:49:56

@1éÖ: Neked is koszonom. en is megyek majd haza, Ti is ott laktok?

EÖ (törölt) 2009.07.31. 15:50:47

mi is ott.
jó sokan leszünk.

Impega 2009.07.31. 15:52:24

@Isaura: Szia. Kellemes hetveget!

@szalontüdő: Ugy nez ki egyedul fogunk maradni. Kidumaljuk oket?

RedWing 2009.07.31. 15:53:46

Pár hónappal ezelőtt szerencsém volt "konfliktusba" keveredni egy vidéki kisváros parkolóellenőrével (ott nem volt automata, a jóembernek kellett fizetni).
Nos én munkámból kifolyólag áruszállítást végeztem az egyik üzletnél. Nem álltam ott többet mint 5 perc. Persze jött az ember, hogy akkor fizessek parkolási díjat, az áruszállítás ellenére is.
Mondtam neki, hogy jó, akkor 100 forintról kérnék ÁFA-s számlát. Azt az anyázást, amit ott levágott.... :D Persze számlát nem kaptam, inkább elment (gondolom írástudatlan lehetett, a kinézetéből ítélve).

É2I 2009.07.31. 15:54:03

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:
Vegyél előtte HJ órákat, nehogy megsebesítsd valamelyik medvét!
;)

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 15:54:29

Jaj már csöpög ez a post a sok jótól :)))

Impega 2009.07.31. 15:55:34

@É2I: :D Ok majd felhivom, hogy vallal e tavoktatast. Hatha gyorstalpallon, dornogszo mellett telefonon is el lehet vegezni!

Isaura 2009.07.31. 15:58:17

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Jó pihenést!

Találkozunk minenkivel otthon!

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Hát minden jót kívánok neked a hétvégére, szeretetet, meghittséget, odafigyelést, kellemes perceket, felejthetetlen élményeket, és érzelemgazdag embereket! :D :D :D

maincoon © 2009.07.31. 15:58:51

holnap elseje????? :O
akkor nekem házassági évfordulóm is lesz! basszus! :O

É2I 2009.07.31. 15:59:25

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺:
Vagy szóljál neki, hogy mielőtt kiérsz tegye rendbe a rakoncátlan medvéket. Oszt' amikor már arra jársz mindegyik tálcán hozza a sót, kenyeret, busafej levest, parkoló őröket, stb.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:00:21

@Isaura: + az ötös nyereményt a lottón ,ha lehetne :)))

Impega 2009.07.31. 16:03:41

Aki 4-ig dolgozik huzzon haza. Nemsoka megyek en is. Egyeves meg Maincoon mar elindultak :D. Isaura viszi a sört.

MildJuice (...) 2009.07.31. 16:05:00

@Isaura: Miért emeled ki külön a nőket? És süsüt? Mi ez a diszkrimináció, hogy csak az egyfejűek, meg a sárkányok? :DD

szalontüdő 2009.07.31. 16:07:33

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Vagyok, postán voltam zárás előtt 5 perccel, senki nem küldött el az anyámba érte. Magyarországon vagyok-e?

szalontüdő 2009.07.31. 16:08:43

@maincoon: Te tuti nő vagy, férfiember ilyet nem tart észben.:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:11:06

@szalontüdő: kikérem a férfi embertársaim nevébe, én napra, órára pontosan tudom mikor váltam el,ilyet az ember megjegyez :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:15:36

Na most van hétvége,minden munkaidőben kommentelő elhuzott, az volt már ma hogy? ezért tart itt az ország :)))

szalontüdő 2009.07.31. 16:15:37

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Még egy férfi? Nem azt mondtátok csak egy van köztünk? :DD

Amúgy Hagyma is férfi, nekiJe van a MaryJe, aki nem eszik belsőséget.:)))

Megy itt a beágyazás? Most kiderül.:D
szólj hozzá: TÍVÍMACI

Impega 2009.07.31. 16:23:43

Postan voltam. Itt egy kedves néni van.
Nem anyazott csak a 3 het szabi miatt, de az meg jol is esett

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:24:15

@MildJuice (...): 2007.09.19 10.05 rövid volt, csak 5 perces,persze a határozatot csak két hét múlva küldték ki,de nekem a biro szava elég volt:)))

É2I 2009.07.31. 16:25:38

Mivanmivan? Én már rég hazaértem a mellóból, sött a kúlthur intézményt is megjártam. Már, hogy tegnap óta nem-e veszett-e el-e.
;P

MildJuice (...) 2009.07.31. 16:27:43

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: kemény lehetett..
És ünnepled renceresen? :)

Impega 2009.07.31. 16:28:36

@1éÖ: Te meg nem mentel haza? A tobbiek mar otthon varnak.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:29:51

@MildJuice (...): azóta is örömmámorban uszom,minden nap megünneplem :)))))

szalontüdő 2009.07.31. 16:37:02

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ilyet én nem szeretnék ünnepelni, már 27 év után nem esne jól.:)
Pedig szoktam mondani a zuramnak, a negyveneseket két huszasra cserélik.
De aszondja mindig, feleségből elég egy is.:D :D

MildJuice (...) 2009.07.31. 16:42:23

@szalontüdő: öööö... izé. :DDD

(akkor pláne;) )

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:42:55

@MildJuice (...): ez érdekes lenne,de férfinak sem vagyok kutya :)))

Impega 2009.07.31. 16:43:49

@szalontüdő: @MildJuice (...): :DDD
Itt meg nem gond osszekeverni, csak a diszkoban soteben!

EÖ (törölt) 2009.07.31. 16:45:16

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: itthon vagyok!! nem látod, hogy másik gépről írok??? :)

szalontüdő 2009.07.31. 16:45:25

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Na, neki válaszolsz? Nekem meg nem haraptál a provokációmra?:D

szalontüdő 2009.07.31. 16:46:29

@1éÖ: Nem látja,mert ő még az előző szemével nézi.:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 16:48:23

@szalontüdő: Köszönöm, hogy megvédtél, öreg vagyok én már fiunak, de himnemű :))

szalontüdő 2009.07.31. 16:51:20

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Én se mai csirke vagyok, de ne is törődjünk vele.:D

Impega 2009.07.31. 16:53:16

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Ra se merek klikkelni, jajj, kattintani, itt az irodaban :/

szalontüdő 2009.07.31. 16:55:13

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Vigyázz, nagyon nagy farka van, de olyan édi.:D

Impega 2009.07.31. 16:57:04

@szalontüdő: :DDD ohhhh, feher furdoruha van rajta

MildJuice (...) 2009.07.31. 17:00:03

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: hát.. cuki volt ez, amíg az elbínó kis dög vissza nem mászott az anyjába...

Asszem psozttraumatkus lettem. Vagy linktraumatikus. :D

Impega 2009.07.31. 17:00:49

@szalontüdő: kisebb a farke, meg nõvel van. De ari :D

szalontüdő 2009.07.31. 17:01:44

@MildJuice (...): Ezt a visszamászósat nem-e lehetne-e abszoRválni Ede és társainál?:D

szalontüdő 2009.07.31. 17:03:02

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Fürdőrucija is van, vagy a nudistán kapták le? :D

MildJuice (...) 2009.07.31. 17:05:54

@szalontüdő: én nem tudom, de engem határozottan megviselt.
Eszembe jutott, mennyien voltak, akiknek ugyanezt kívántam.. és még csak kenguruk sem voltak, a farkuk méretéről nem is beszélve..

De így végignézve.. hát nem tudom. Egészen különleges élmény, de inkább kihagytam volna.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.07.31. 17:07:55

Ezzel a rövidkével hagytak itt minket a hétvégére... :-/

É2I 2009.07.31. 17:09:14

Albínó kelbimbó? Nanemán!
Mi lesz itt, cukiság blog?
Semmi reklamálás, fej letépés, durva anyázás?
Há mindjárt rátok küldöm Horákl Medve Ijjjjesztgetős Jánost.
A terem búráját!!!!

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 17:10:34

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:


Az megvan,hogy aki másodszorra megnősül,az nem érdemelte meg,hogy elválhatott.

szalontüdő 2009.07.31. 17:14:53

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Azt piszok medvéjét, ne csináljon ilyet, mert beajánlom HJ-nél.:D

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.07.31. 17:15:03

Találtam egy érdekes videot, de nem merem betenni mert akkor 1000 felett lesz a kommentek száma a hétvégén :)))

szalontüdő 2009.07.31. 17:17:19

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Mit nem mersz betenni?:D
Lássuk a medvét!!!!! :D

Impega 2009.07.31. 17:17:44

csak szolok, hogy a masik posztban felmerult egy kerdes:

MildJuice (...) 2009.07.31. 16:07:58
@jesszum: valahol olvastam egy olyat, hogy 40 felett a legjobb a szex.
Ez igaz? Vagy csak a hímneműekre?

szalontüdő 2009.07.31. 17:19:30

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: 40 nő felett, vagy hogy is kell ezt abszoRválni?:D

Impega 2009.07.31. 17:20:25

@szalontüdő: :D egyelore meg azt sem tudnam megmondani, hogy 1 no felett jo e

Impega 2009.07.31. 17:21:24

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: les se reagalom.

HIDEGEN hagy

szalontüdő 2009.07.31. 17:21:45

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Én meg azt se, hogy alatta jó-e. :D

maincoon © 2009.07.31. 17:23:02

@szalontüdő: ízig-vérig :D úgyhogy csak szólíts ha a pasikat véleményezni kell ;)

@1éÖ: ne kerülj a szemem elé!!! :D

szalontüdő 2009.07.31. 17:24:02

@májgeriberi: Basszus, ez duplán nem esett jól:(
4 motor van a családban.

májgeriberi 2009.07.31. 17:25:19

@szalontüdő: hát sokkol engem is
nem találok szavakat..

Impega 2009.07.31. 17:26:23

5 perc es atallitom a Nickemet :DDDDDD

De izgi!!!!!!

szalontüdő 2009.07.31. 17:31:18

@májgeriberi: Elolvastam a kommenteket, az is sokkoló, szavazzanak a videóra, görény állat, pfúj.

szalontüdő 2009.07.31. 17:33:41

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: Letelt.:D

Impega 2009.07.31. 17:34:08

HURAAAAAAA!
Dobok el mindent pakolok es megyek haza en is :DDDD.
3 héééééééét
De meg leszek ma kesobb.

b[ALien] (törölt) 2009.07.31. 17:35:43

@Impega - .AKÄCÏÔ ☺: vagy még? milyen sali kell a zöldségtortádhoz?

szalontüdő 2009.07.31. 17:35:44

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Hurrrráááááá, hurrrááá!!! Most én is lépek, jót ne halljak rólatok!!!!

Impega 2009.07.31. 17:36:41

@b[ALien] a kopasz baba: barmilyen, nincs eloiras, ami van. Zold, pari, repa, cikoria, mi van meg, barmi

b[ALien] (törölt) 2009.07.31. 17:42:44

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: thx

egyébként jó estét kívánok
én is hazaértem már
sőt a sünös közértet is megjártam
vettem macskaját
meg kivételesen sört:)

Isaura 2009.07.31. 17:48:48

Hát ti?! Hazajövök, sietek, hozom a sört és .... !!!??? :O :D

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 17:50:35

Találtam egy gyöngyszemet a Menta Teraszról szóló posztban:


"Lehet így is csinálni, vagy ede üzemmódra kapcsolni"

Impega 2009.07.31. 18:21:28

@Isaura: en is haza ertem, de hol a sör?

Atirtam a Homar ipi-apacsat:

if uj post than Impega Elso!!!!!
If uj post and somebody else Elso
goto Impega elso.

Na mostmar Vakacion vagyok

MildJuice (...) 2009.07.31. 18:22:30

@jesszum: szerintem én téged olyan nagyon nem foglak szeretni.

Impega 2009.07.31. 20:20:39

Vakacios menu
na akkor sult kolbasz + vekonyra szeletelt krumpli+repa kacsazsirban sulve :D

Impega 2009.07.31. 20:26:48

@szalontüdő: csak unikumom van itthon. Most mi legyen?

szalontüdő 2009.07.31. 20:35:17

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Ugye te írsz Franciaországból? Hogy került oda az unájkum?:) HA ott veszed, nem mérik arany áron?

Impega 2009.07.31. 20:35:33

Na jo. Nem bitram tovabb. Ittam egy felest. Majd kaja utan fejre allok, igy majd racsurog a kaja tetejere.
A zuram kocsit mos.

Impega 2009.07.31. 20:37:38

@szalontüdő: Jaja, en vagyok a franciaorszagi immigrans. Az unikumot akkor veszem mikor hazamegyek, megyunk. Akkor veszunk egy nagy uveggel. Ha meg elfogy, akkor megint hazamegyunk :D. Kellemest a hasznossal.

Impega 2009.07.31. 20:39:29

Na itt az uram. Megyek szolgalni.:))

Ké(j)lemes (t)estét mindenkinek!

szalontüdő 2009.07.31. 20:47:35

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Miért? Arra nem esik az eső? Kicsi sampon a tetejére, az eső a többit megoldja.:D

szalontüdő 2009.07.31. 20:58:48

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Erre gondoltál? :)
Zwack Unicum 5,0 l 40%
Űrméret: 5.000 l Ár: 25 469 Ft
Egységár: 5 094 Ft/l

Ha kisebbre, akkor nekünk hetente kellene hazajönni, a fiúk nagyon csípik.:D

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 21:04:58

@szalontüdő:

Én a Nextet jobban szeretem,mint a sima Unicumot.

szalontüdő 2009.07.31. 21:10:05

@jesszum: Én meg egyiket se, nem is vagyok sikeres?:D

Impega 2009.07.31. 21:11:48

@szalontüdő: :DDD ennel kissebre. Meg nem vagyunk tagjai az anonim alkoholista
knak.

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 21:16:40

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:

Hátha még látnád,hogy egy pohár vörösbor van a gép mellett.

A lefekvés előtti borom.

Csökkenti a koleszterinszintet.

Mértékkel fogyasztva.

Ez itt most éppen egri bikavér.

rózsarózsa (törölt) 2009.07.31. 21:20:53

@szalontüdő:

Korodnál fogva boldog dédnagymama is lehetsz.

Az lehet ám nagy boldogság.

A múltkor ülök az SZTK-ban,egy nőnek arrajárt egy ismerőse,és ő boldogan újságolta neki,hogy megszületett a 4.dédunokája.A dédit 50-esnek saccoltam.Mikor megtudtam,hogy dédmama,akkor 60-asnak.
(Nem roma volt.)Azt mondta 48 éves a lánya,28 az unokája.

Csak néztem.

Ez de nagy érzés lehet,megérni a dédunokáidat.

szalontüdő 2009.07.31. 21:34:50

@jesszum: 44 leszek, a fiam 26, szerelemgyerek, úgy is néz ki. ;) Nagyon hasonlít a téjvéjs Balázsra, csak utálja, ha mondjuk neki.:D
Ha velem vanna kaz unokák, néznek, de vén anyucijuk van, de amikor kiderül, hogy a nagyi vagyok, na akkor is néznek.:D

Szüleim is vannak még, koppkopp. :)

szalontüdő 2009.07.31. 21:38:24

@jesszum: :)
Van még rajta kívül 2 gyerekem, egy 20 éves fiú, meg egy 17 éves lány.:)Ők se piskóták.:D

Unokákból most nem várható több, egyelőre.

szalontüdő 2009.07.31. 21:41:03

Léptem mára,jó éjszakát!!!!!! :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 22:23:39

Hó estét!

Megjöttem a patakpartról.
Volt a nyúl is.
A gyík is wellnesszezett.
Jó volt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 22:26:44

@Énbagoly:
Persze, h jöhetnek.
F9rdőruha nincs.
Csak annak, aki szeretne viselni.
Én speciell nem szeretem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.07.31. 22:37:04

en ezt nem olvasom vegig nert ez meg nekem is sok
de a fo problema
a centrum nem a normalis parkolast es annak dijjat beszedni akarja
hanem buntetni
ez mar lejott amiota olvasom ezket
amugy sem ertem egy maganceg hogy buntethet kozteruleten
de konyorgom miert nem tesz mar valaki valamit
szerzodes felbont, aztan mennyenek a birosagra
lecet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.07.31. 22:42:22

@hagyma:
Én sem értem.
Nálunk az erdőben csak a medve szed ilyen izét.
De ezt már meséltem.
A nyúl ráfaragott rondán...

Beaver100 2009.07.31. 23:29:02

Mekkora egy fasz orszag a foldon nincs meg egy ilyen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.01. 00:16:47

@Beaver100:
hat neha en is kezdem hinni
honnan sikerult lekuzdeni magunkat

maincoon © 2009.08.01. 07:34:08

na, akit korán kel Impegát előz (vagy hogy is van ez?) :DD

csak szeretném jelezni, hogy ma reggel én is a fűnyíró hangjára ébredtem :S
biztos beteg a szomszéd, mert vasárnap reggel 6-kor szokta vágni a füvet, nem szombat reggel 7-kor :O
mondjuk a hibás én voltam, amikor éjjel hazamásztam egy rockkoncertről és nem csuktam be a konyha ablakait :(

@1éÖ: persze talált. de ahhoz képest milyen jól tartom magam, ne tudd meg! :)

@Sün‼: én holnap megyek vízpartra. de mivel városi macska vagyok, mesterséges vízpartra megyek csak. meg se próbálnák patakpartra menni - ki tudja, hogy a sok erdei állat hogy fogadna egy (nem vad) macskát :)

MildJuice (...) 2009.08.01. 08:06:50

@maincoon: Megenne. Ez egyértelmű.
Engem pl. rendszeresen próbálnak megenni a szúnyogok.

Másik poszt nem lesz már hétfőig?

maincoon © 2009.08.01. 08:10:58

@MildJuice (...): hát akkor ezt inkább nem kockáztatom meg :)
szúnyogcsípést én is szereztem tegnap este jópárat :(
biztosan nem lesz hétfőig új poszt :(

na megyek, főzök palóclevest :D

Énbagoly 2009.08.01. 08:17:43

@Sün‼: Oké sün, majd elnézek arra a hétvégén. :)
Fürdésnél nem veszed le a tüskéidet? Mert akkor a vacsorám is meglenne. :)
Az lenne az igazi velnesz! :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.01. 08:41:45

Jó reggelt:)) Az volt már ma hogy? tessék mondani ez tényleg a hétvégi?:))
Én nem vagyok normális(már tuti) egész héten sokáig tudtam aludni pedig az a rohadt fűnyiros itt zenélt,ma mikor lehetne és senki nem nyir fűvet,nem tudok aludni,a hiba biztos bennem van:)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.01. 08:51:38

dolgozik@MildJuice (...): Hétvégén még a blogmotor sem dolgozik-érthetetlen:)))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 08:56:07

@maincoon:


Hááát.Dohányozni én se szeretek.Még soha nem pipáztam.De a te kedvedért kipróbáltam volna...

Kösz a receptet.Megismerem,ez a szakácskönyv nekem is megvan.

Én a levesek pártján vagyok.

Impega 2009.08.01. 08:57:25

@maincoon: hetvegente es vakacio idoben:
Aki koran kel, kevesebbet alszik mint Impega :D

Jo reggelt.

maincoon © 2009.08.01. 09:03:27

@jesszum: én is nagyon szeretem a leveseket és ez az egyik, ami a legnagyobb kedvencem :D

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: oké, megjegyeztem ;)

de csajok nagy baj van! a zöld minimhez csak fehér céges póló van kivasalva. lehet főzni fradis cuccban? :D
viszont nagyon odafigyeltem, mert a húshoz illik a fűszerkeverék, amit rászórtam...

Impega 2009.08.01. 09:06:28

@maincoon: vagyel fel egy uttoronyakkendot es mindjart felcsapsz kemény nacionalistanak.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 09:18:24

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺:


A férjem eltette emlékbe az úttörőnyakkendőjét.

Érdekes látvány.

Impega 2009.08.01. 09:19:57

@jesszum: :) nekem mar eppen nem volt. az en uram azt ssem tudja mi az. Viszont a tesome még meg van. A sippal egyutt!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 09:21:36

@maincoon:


Fradis cuccban lehet főzni.

De itt Újpesten nem tanácsos bográcsozni benne a szabadban.

Bááár,ha miniben vagy,akkor sikered lenne.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 09:25:33

Valaki főzött már valamit aszalt paradicsommal?

Ötlet,tanács?

Életemben először vettem,az újpesti piacon - Szia,Egyéves Önkéntes! - mert házhoz rendelt tésztaételben nagyon ízlett,de én még sose használtam.

maincoon © 2009.08.01. 09:45:08

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: milyen igazad van :DDDD

@jesszum: aha, sejtem :DDD
de szerintem a nagyon elvakult drukkereket kurvára nem érdekelné, hogy mini vagy nem mini, azokat csak egy dolog élteti :((

aszalt paradicsommal még nem főztem, de látom hogy mennyire gyakran használják a főzős műsorokban. ez már egy lépés részemről a felhasználás irányába :)

kaptam ajándékba capuccinót. csináltam kettőnknek, de 3 tasakot bontottam hozzá, így sem volt valami tökéletes :/
maradok én a megszokott, bevált dolgaimnál, az lesz a legjobb :)

EÖ (törölt) 2009.08.01. 09:53:54

@jesszum: a férjed vagy a nyakkendője? :))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 10:01:00

Na,megyek a konyhába.

Összeütök valamit ebédre.


Ha mást nem,két fedőt.

Impega 2009.08.01. 10:13:04

@jesszum: en zoldsegtortaba tettem. Igazabol szerintem csak ilyesmibe jo. vigyazat, mert eleg eros az ize.

@maincoon: 2-nek 3 tasakkal? En is szkeptikus vagyok e felol :)

maincoon © 2009.08.01. 11:05:04

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: aha, 1.5-1.5 tasakkal és még így se volt jó. de vendégvárónak jó lesz. anyós néha el szokott jönni :DDD

ma este Anyu meg a huga jön, grillezünk meg ilyesmi. most meg megyek mosni, mert a tegnap esti csavargásunk után jó cigiszagú a ruhánk (a kölöké meg az enyém):/

Impega 2009.08.01. 11:42:41

@maincoon: , jo etvagyat.
En is mosok ezerrel. annyira faraszto a mosogep ablakaban latni, ahogy forognak a ruhak. Huhh, le is pihenek ;)

A mosogep ablakaba, soha nem sut be a Nap...

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 11:54:09

Ló reggelt!
Kicsit bealudtam:)

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: elkészült a mestermű
igaz tégla formájú
ébredés után órákig nem vagyok éhes, de majd jelentek:)

Impega 2009.08.01. 12:02:24

@b[ALien] a kopasz baba: Jo reggelt csipamatyi!
Ok :) Kozben meg az imeledre is valaszoltam.

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 12:05:44

@jesszum: meséltem az orvososban
ezek szerint nem lett meg:(
Dagi most az egérnyilat nézi nagyon elmélyülten

EÖ (törölt) 2009.08.01. 12:16:02

@maincoon:
@jesszum:

A palócleves nagyon jó.
hasonlóan finom a Nyírségi gombócleves.

Ja és az öcsém most szólt, hogy vett a halászoktól kecsegét.
Tárkonyos kecsegeleves, na az még finomabb.

Persze az örök kedvencem a Mediterrán fókaleves algaszörbettel

maincoon © 2009.08.01. 12:38:45

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: nekem tényleg nem süt be a nap a mosógép ablakába. mert nincs neki. felültöltős.

@b[ALien] a kopasz baba: héé, jó reggelt! :)

@1éÖ: nagyon szeretem a tárkonyos ízeket, de nálunk sajnos nem gyakran használjuk, mert a kölök nem rajong érte. pedig jó kis ragulevesbe is mennyire finom!
a kecsegét pedig a tv paprikán szokta a Lévai Feri bácsi (anyósom szerelme, hihi) isteníteni :)
nyírségi gombócleves???? szerintem életemben nem ettem ilyet... :O

EÖ (törölt) 2009.08.01. 12:48:08

@maincoon: Lévai Feri bácsi jó ismerősöm
komolyan
mondd a mamának gyűjtsön pénzt (nekem) és összehozom vele :DDDD

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 12:48:19

@b[ALien] a kopasz baba:


A macsek nincs meg.

Aludni se tudok rendesen.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 12:49:39

@Egyéves Önkéntes


A nyírségi gombócleves receptjét nem a múltheti Nők Lapjában olvastad?

maincoon © 2009.08.01. 12:58:28

@1éÖ: nincs az a pénz, amiért a Feri bácsi összeállna az anyósommal :DDD

EÖ (törölt) 2009.08.01. 13:12:50

@jesszum: nem, hanem a Kismama magazinban!
(már régóta főz a nejem, B.Andi ilyet)
@maincoon: akkor ebből sem lesz biznisz.... :(
@szalontüdő: nálunk Észak is van.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.01. 13:19:46

@maincoon: Mikor én elváltam az anyos szó is értelmét vesztette , kettőt egy csapásra,sikeres vagyok é :))))

MildJuice (...) 2009.08.01. 13:21:10

@jesszum: kínai étterem nincs a közelben?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.01. 13:21:14

@szalontüdő: jó sokat késik az órád,ha nincs itt Sün már dél sincs rendes időben, katasztrófa :)))

maincoon © 2009.08.01. 13:48:00

@1éÖ: hát nem :D de egyébként nincs baj a mamával, olyan tipikus öreg néni. a férjem sokára született 3. gyerekként, "kis véletlenke", após mindig azt mondta, hogy anyós felkapta a lepedőről. úgyhogy Feri bácsival még horgászni sem tudna kimenni, másról nem is beszélve :)

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: hát, ezt neked kell érezni, hogy sikeres vagy-e ez miatt :DDD biztosan vannak olyan szituációk, mikor jó így, de néha meg biztosan másra vágysz :)
én az előbb állapítottam meg, hogy 17 évvel ezelőtt ugyanilyen hőség volt, mint ma. csak akkoriba ez még ritkább volt, úgyhogy mindenki emlékezett erre a lagzira, ha másért nem, akkor a forróság miatt :DDD

én nem tudom, tiszta átjáróház van nálunk...
már megjelent minkettőnk bátyja, a keresztlány a barátjával, a szomszédasszony kukoricával, vagy 3 barátunk villámlátogatásra ... ki fog így elmosogatni???

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.01. 13:50:51

Időjárás és vizállás jelentés :)))
A Duna hol árad hol nem, hajóvonták találkozása tilos :)))

szalontüdő 2009.08.01. 14:03:13

@1éÖ: Jegesmedve is van?:D
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Tekjes mértékben, a sün monnnyon le?:D

Motorvontákról nem hallottál, most ülünk a vaslóra.:))

Impega 2009.08.01. 14:03:55

amugy hal meg rizs.
A halat a fagyasztoban fogatm a rizst meg a közérzetben arattam.

Impega 2009.08.01. 14:05:11

@szalontüdő: jo mocitalit. Lehet anyumek is ott lesznek :D

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 14:05:45

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:


Egy volt kollégám háromszor is elvált.Azt mondta,a jó házasság titka,hogy amint a házasságot kimondják,az újdonsült férj keverjen le egy jó nagy pofont az asszonynak is,meg az anyósnak is.Kérdeztem tőle,te így csináltad,azt mondta nem,de válás is lett a vége mindig.

Impega 2009.08.01. 14:08:54

@jesszum: a francba. engem az ember nem pofozott fel. anyamat se. Most mi legyen? felpofozzam?

Impega 2009.08.01. 14:10:18

@szalontüdő: jo szelet. Az uton vigyazni!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 14:12:34

@maincoon


Jól emlékeztem!

Létezik a pandúrleves:

www.tutireceptek.hu/pandurleves

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 14:14:13

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺:


Most már késő.

Jöjjön,aminek jönnie kell!

maincoon © 2009.08.01. 14:24:19

@jesszum: úgy látom van közöttük különbség jócskán.
mindenesetre nekem már sül az almástáska :)

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: de előtte köszönj el tőlünk :)

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 14:38:24

@maincoon: neked meg koránkelőnek jó napot:)

@jesszum: gondolom... :((

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: most táplálkoztam
mmmmmmmm
köszi

EÖ (törölt) 2009.08.01. 14:58:07

jövő héten pandúrlevest főzök

aki jön jön, aki nem nem

Impega 2009.08.01. 15:05:16

@1éÖ: azt hiszem, hogy nem fogom a parizsi uatamat emiatt lemondani. Majd eszek parizert

@b[ALien] a kopasz baba: egeszsegedre. Minden ok volt?

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 15:08:27

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: igen! végül majonézes kukorica készült hozzá, de nagyon tuti volt azzal is
maradt még, holnap is ezt eszem:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 15:11:15

most pedig inni fogok rá 2...
na mit is?:)
csak még be kell szereznem, mert pang a frigó

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 15:14:28

@b[ALien] a kopasz baba:


"pang a frigó"

Pedig Bandi nem is járt arra.

Impega 2009.08.01. 15:15:19

@b[ALien] a kopasz baba: 2 pohar kecsketej?

maincoon © 2009.08.01. 15:16:29

@1éÖ: ekkora bográcsod van? tudod hányan fognak jelentkezni? :DD nagyon bátor vagy! :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 15:24:12

"a mobilparkolásnál nincs türelmi idő. Az automatához mindkét esetben el kell menni, de csak a jegyet vásárló teheti ezt meg."
Ez nagyon fasza. Nyilván kellett valami biztonsági rés, hogy a mobilparkolás is sarcolható legyen.

Amúgy tényleg, a mobilparkoló az, ahova leteszed a telefonod? :D

Na jó, ez biztos volt már. :)


Olyan viszont még nem volt, hogy másfél napja kurvamód fájjon a fogam - ugyan kihúzták az ügyeleten, de van még ami fájjon. Megyek holnap is. Csak ha megint nem alszok egy éjszakát, az vicces lesz.

Szóval most balra el megint :( Jó hétvégét mindenkinek :(

Énbagoly 2009.08.01. 15:26:20

@jesszum: Ez csúnya történet. :)
Én a mostani tapasztalatommal, azt mondom: a jó házasság titka az, hogy nem kell megkötni. :S

@1éÖ: Megyek, de csak akkor, ha igazi pandúrokat főzöl bele. :)

Impega 2009.08.01. 15:26:34

@ColT: jobbulast! Jo pihenest. A fogfajas kibasz@r

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 15:38:27

@jesszum: de én itthon voltam, az épp elég:)
de tudom, hogy Bandi is ipari sörfogyasztó:)

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: persze, most fejtem!:)
a tetőn tartom mert panelban lakom
van egy sátra, és ventilátora is:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 15:40:43

@ColT: donalgin!
már mondtam
igaz,az csak tüneti kezelés
nem üt ki, dolgozni is tudsz
legalábbis én tudtam

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 15:48:36

@b[ALien] a kopasz baba: Panadol sem üt ki, csak nem lehet folyamatosan szedni :( Meg aztán, sörözni is kéne már :D

@Kelbimbókapáló Cincinnatus: Buzik haza. Azaz felőlem azt csinálnak amit akarnak, csak hagyjanak már békén a dolgaikkal.

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Köszi.


Láttam a postokat amik az elmúlt héten voltak, lemaradtam pár jó dologról ahogy nézem :(

klosemaxi 2009.08.01. 15:49:24

háromszázkilencvenkettedik elsőre!!!!!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 15:53:20

Hejj, moderáció történt.
Itt is, meg az orvososban is.
Valaki kikapálta Kelbimbókapálót:)

Impega 2009.08.01. 15:59:19

@ColT: heh, teged is kikapaltak :D krllrt nrkrd ide jonnod.

@gephaz: foghuzast is vallaltok?

maincoon © 2009.08.01. 16:00:00

@b[ALien] a kopasz baba: én meg ezt keresem ezen az öreg gépen és már éppen szét akartam verni... mit írt?

Énbagoly 2009.08.01. 16:01:10

@maincoon: én sem tudom. De ilyen nicknévvel? gyanús a dolog. :)

Impega 2009.08.01. 16:04:33

@maincoon: egy linket nyomott, be, ami nem ide vag. Amirol mindenkinek meg van a maga velemenye es talan nem itt kell kitargyalni.

maincoon © 2009.08.01. 16:10:53

@ColT: vodka, a legnagyobb töménységű - az a legjobb a fogfájásra :D és sok! :D

@Énbagoly: @Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: aha, értem én, meg sejtem is a válaszokból, hogy miről szólhat. nagyon meleg van ma...

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 16:11:21

@maincoon: 2 tabu-tvs linket nyomott
az egyik melegházasságról szólt, amit nem néztem meg, mert HIDEGEN hagy (co. Impega)
A másikat meg azért nem néztem meg, mert láttam az egyiknek a címét:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 16:12:54

Amúgy EDÉ-t olvasok:)
Néha úgy válaszolnék pár kommentre:)

Impega 2009.08.01. 16:14:58

@b[ALien] a kopasz baba: eleg csak ide bekopizni, es mar valaszolunk is ra :D

vigyazat! Figyelnek minket

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 16:21:49

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: azért is nem merem:)
még a végén kitiltanak 1 hétre
Ezek szerint a Homár hvg-n sem alszik!
Akkor kérhetnénk esetleg egy új postot?:)
Hahó Gépház!

Impega 2009.08.01. 16:31:12

@b[ALien] a kopasz baba: remeltem hogy ezt fogod valaszol ni. Nem akarok felbujto lenni!

Uj poszt?

szalontüdő 2009.08.01. 16:31:48

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Vigyáztunk.:)
Ettünk fagyit, 960Ft helyett 1600Ft-ot kért a hölgy. Nana, ez sok lesz, megint számol, nekem lett igazam, még szép, matekból ötös voltam.
Most olyan boldog vagyok, nem kell posztot írnom, hogy majdnem átvertek.:))))

Énbagoly 2009.08.01. 16:34:16

@b[ALien] a kopasz baba: én meg elvesztettem az EDÉs mentésemet. Nem tudnád belinkelni? Gyorsan lementeném, amíg nem gyomlálják ki! :)))

EÖ (törölt) 2009.08.01. 16:35:01

@Énbagoly: @maincoon:
hát akkora nem kell, eddig egy jelentkező van
az is extra igényekkel
esetleg ne vegetáriánus pandúrokból főzzem? :D

Énbagoly 2009.08.01. 16:35:50

@1éÖ: Tök mindegy, csak főzz! :)

Neked nincs elküldhető EDÉs mentésed?

EÖ (törölt) 2009.08.01. 16:42:28

@Énbagoly: jó, akkor tök lesz!

nincs sajnos edém

szalontüdő 2009.08.01. 16:44:28

@Énbagoly: Nekem van Edém.
EDE.doc 7076 KB ki kéri?

Énbagoly 2009.08.01. 16:46:20

@1éÖ: Hülllle! Pandúrt akarok!

@szalontüdő: Van EDÉd, és hogy érhető el?

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 16:49:25

@Énbagoly: ezfontos.uw.hu
de ez nem az összes komment

szalontüdő 2009.08.01. 16:49:56

Bammeg. :))))
kepfeltoltes.hu/090801/Ede_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

@Énbagoly: gmail-es címre el tudom küldeni, de valamiért nekem nem nyitja meg teljesen. :(

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.01. 16:50:00

Munkásököl vasököl, oda üt, ahova köll!
Most ide üt: ezfontos.uw.hu/
Ez egy mentés Ede postról, kommentekkel. Biztos ami biztos, lementettem az egészet gépre is.

Énbagoly 2009.08.01. 16:51:47

@b[ALien] a kopasz baba: @szalontüdő: @Bandi_jóválasztás: NAGYON SZERETLEK MINDANNYIÓTOKAT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

b[ALien] (törölt) 2009.08.01. 16:53:45

Mindjárt évforduló:)
Tudjukkinél

szalontüdő 2009.08.01. 16:57:36

@b[ALien] a kopasz baba: Milyen környezetben lesz megtartva? Műemléki? :))@Énbagoly: Naaa, engem csak módjával, csipkedés nélkül.:))

szalontüdő 2009.08.01. 16:59:53

Most mindenki EDÉ-t olvas? :))))

Énbagoly 2009.08.01. 17:01:20

@szalontüdő: Hát, néha veszélyes, ha szeretek valakit. :)
Egyébként igen. EDÉt olvasok.:)

Bandi_jóválasztás (törölt) 2009.08.01. 17:03:50

Időnként újraolvasom, kerek az egész post, 10/10, fetrengős.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 17:07:00

@szalontüdő:

Írj oféliának e-mailt!

Ott megvan több,mint 5000 komment.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 17:08:30

VESZEDE napján munkaidőben kommentelni nem kötelező,nem is ajánlatos,de lehetséges


!!!!!

szalontüdő 2009.08.01. 17:08:35

@jesszum: Volt ott minden, nem csak sün.:)))

szalontüdő 2009.08.01. 17:10:35

@jesszum: Nekem már a lementett is maga a mámor. Olvasom megint.
Olvas, megrág, visszaböfög, megint olvas.:)))
Fenomenális!!!!!!

rózsarózsa (törölt) 2009.08.01. 17:17:39

@szalontüdő:


Kovács nénit csíptem nagyon a járókeretével.Megkérdezte,lehet-e a kertben félmeztelenül napozni.

Rák Attantam is nagyot alakított.Kovács néninek megengedte.Ruha alatt.Nála az esti lámpaoltás után tilos volt rendetlenkedni.Aki megtette,azt megfeddte,hogy lekapcsolja a lélegeztetőgépről.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 17:26:02

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Na ja, nem a Homárral van itt a baj, hanem a munkahellyel! Mindig ott üt be ez a sz*r :(

@maincoon: Ha estig nem lesz még valami bajom, akkor kezelni fogom, persze töménnyel :) Az elmúlt 3 munkanap után már muszáj beb*szni amúgy is, ekkora szívást még a világ nem látott.

@szalontüdő: Ha erősködött volna, akkor beverés lehetett volna :) Esetleg a fagyi képébe nyomása.

EDE örök :)

szalontüdő 2009.08.01. 17:29:36

@ColT: VeszEDElmes ez az EDE, be is osztom, nem olvasom el egyszerre.:DDD

szalontüdő 2009.08.01. 17:50:56

"Nagyon sok minden van az életben, melyet hosszan építgetsz, dolgozol rajta,finomítod, aztán "egy pillanat alatt" elbaszod, és kezdheted előröl.
Bár szerintem Ede nem rendül meg virtuális kipellengérezésünktől. "

Megrendült, csak meg kell hallgatni, amit a rádióban nyilatkozott.
real1.radio.hu/kossuth/
MR1-Kossuth Rádió hangtár 2009.07.27. hétfő Hallgat 09 - 10 óra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 18:37:22

@szalontüdő: Na de hol van benne? Felénél még sehol.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 18:55:11

@szalontüdő: Tényleg, mit építgetett ő hosszan? A vendégházat? :D

a pynás 2009.08.01. 19:13:54

Mi a szar ez a postázási költség? Sünt a seggbe, ez meghajt haver.

Impega 2009.08.01. 19:27:08

nekem is megvan Ofi edeposztja. Akinek kell, irjon mélt. Nem igerem hogy ma atkuldom. vagy atkuldhetem valakinek es az tovabbkuldi. en megyek epp el ithonrol.

Impega 2009.08.01. 19:37:43

na akkor mosogepszerelo

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 19:44:33

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Jó szórakozást :)

Az ám, engem is vár a söröm. Végre.


Na mindenkinek jó írogatást :)

Impega 2009.08.01. 20:04:06

@ColT: koszi :) Neked is! Meg mindenkinek!!!!!!!!444!!

EÖ (törölt) 2009.08.01. 21:21:20

aki nem szereti a pandúrgulyást, annak nílusi palóclevest fogok főzni

szalontüdő 2009.08.01. 21:22:19

@1éÖ: Én nyaklevest főztem ma, komolyan.:D
Ki kér?:)

Énbagoly 2009.08.01. 21:27:31

@1éÖ: A palóclevest nagyon szeretem. Attól nílusi, hogy krokodilból csinálod? :))

szalontüdő 2009.08.01. 21:33:39

@Énbagoly: És mivel élő krokija nincs, a csizmáját főzi bele. :))

Tudod, mint a kőleves.:D

EÖ (törölt) 2009.08.01. 21:36:35

@Énbagoly: én is imádom (teszkós krokodilból a legjobb, a csomagoláson csibefalatok van írva, de ez ne tévesszen meg!) :))

(volt egy poszt, abban nílusi palócozták le a kedves posztolót)

@szalontüdő: én kérnék, de allegiás vagyok rá
add nyugodtan másnak, majd megadom :)

szalontüdő 2009.08.01. 21:45:07

@1éÖ: Ok, csak ne kamatostól.:D

Hogy lehet kiérdemelni a Sün-díjat? Sündörögni kell érte?

Énbagoly 2009.08.01. 21:46:20

@szalontüdő: Jó lehet a bukéja! :))

@1éÖ: Még jó, hogy nem járok a tecsóba. :)))
Na, erről a nílusi palócozásról is lemaradtam! :)

EÖ (törölt) 2009.08.01. 21:46:50

@szalontüdő: jobb, ha nem tudod meg
szomorú történet

szalontüdő 2009.08.01. 21:47:15

Jó éjt! Megkezdődik a szemhéj nézése belülről.:)

EÖ (törölt) 2009.08.01. 21:57:04

@Énbagoly: van egy homárszleng oldal valahol
ismered-e?

homarszleng.gportal.hu/gindex.php?pg=30173222

bár az oldal valamiértnem megy...

Énbagoly 2009.08.01. 22:04:42

@1éÖ: A sün a leptopon a legjobb. Csak ne ugrana az ember arcába az a ronda avatar rögtön. :)))

Énbagoly 2009.08.01. 22:10:36

@1éÖ: Ja, és mennyit fizettél azért, hogy ott is téged idézgessenek? ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.01. 22:33:51

azt mar mondtam Mary mennyire orult hogy az a magyar srac nyert 200 mellen?
pedig amerikai elott
jo hirunket keltem:)

Énbagoly 2009.08.01. 22:43:16

@1éÖ: gondoltam! :)))

@hagyma: Közöld Maryvel, hogy szeressük ezért. :)))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.02. 00:00:35

Sün ! Dél van :)) na jó itt éjfél:)) Hireket mondunk :))
Hireink: ma vasárnap van !

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 00:30:56

@Énbagoly:
de tenyleg
jo erzes
2 eve megsegedfogalmas em volt hol van magyarorszag es mi az
szerintm europt is csak gondolta hogy valahol messze
most mar felismeri a himnuszunkat a zaszlonkat a nyelvunket
sot az arcunkat azt mondja a magyaroknak tipikus fejei vannak
jo mondjuk a mu;tkor osszekeverte a magyar zaszlot az olasszal de ez megbocsajthato

EÖ (törölt) 2009.08.02. 07:26:06

@Énbagoly: magamra sosem sajnáltam a pénzt! :))))

Impega 2009.08.02. 08:03:55

Jo reggelt! Ma csak egyeves kelt korabban. Biztos legoznia kellett mennie.

Mi 2 ora milva indulunk Vakaciozni. Hurra nyauarlunk; Aki marad, annak kitartas! Aki elutazik, aannnak jo pihenest. Majd jelentkezem.
Es nem elfeledni; utolsokbol lesznek az elsok444444444444

maincoon © 2009.08.02. 09:35:14

na jó reggelt!
senki nem ébredt fűnyíró zajára?
mert akkor ez egy jó nap :)

@1éÖ: szerinteeeem .... ha rám hallgatsz, akkor személy szerinti meghívásokat eszközölsz a pandúrlevesedhez. praktikusabb, biztonságosabb, kellemesebb, stb...

@ColT: hogy vagy??????

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: jó pihenést! :)

huhh, nekem a tegnap délutáni unalmas grillezésből igazi éjszakába nyúló túlélőtúra lett. eredménye egy pár szúnyogcsípés és egy céges kocsi mosás.
még jó, hogy holnap viszem anyámat orvoshoz, mert tuti maradandó sérüléseket szenvedett lelkileg.

ma pedig elvileg valami kertészetet mondott a férjem, majd nike nagyker, és egy olyan csárda, ahol a férjem a főnökömmel már volt és azóta is visszavágyik, azóta emlegeti ;)
de ezek csak terv formátumúak :S

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 10:28:19

@maincoon: jó reggelt!
ez aztán a mozgalmas hétvége:)

EÖ (törölt) 2009.08.02. 10:38:06

@maincoon: ja, majd könyögök, hogy gyertek! :DDD

felfújható bográcsom van, bármennyien jönnek is megoldom :))

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.02. 12:00:10

Dél van (mondaná a Sün) :))))
Harangszó bim-bam-bim-bam-bim-bam
Híreket mondunk majd
Jó Ebédhez Szól a Nóta
13.45 Időjárás és Vízállás jelentés utána
2-5-ig Slágerekmindenkinek,
kívánságműsor :))

Mylady 2009.08.02. 12:07:29

naaa, miért nem jött át a képem?

Énbagoly 2009.08.02. 12:20:09

@1éÖ: Valamikor biztos. :)))

@Mylady: Ez az avatár is helyes, de hova lett a kutyusom? :(

Énbagoly 2009.08.02. 12:27:06

@Mylady: @Énbagoly:
Oké, megvan a kutyusom. :)))
Le is mentettem. :)

Mylady 2009.08.02. 13:59:04

Mamapicilánya merre van? Érdekelne, hogy áll a futásprojekt...

maincoon © 2009.08.02. 14:13:10

@1éÖ: hát én csak jót akartam és nem is azt mondtam, hogy könyörögj bárkinek is :(
de az az előző meghívás, hogy aki jön jön, aki nem nem - hát nem volt túl szívélyes :DDD

@b[ALien] a kopasz baba: és még a mai napomat el sem meséltem :D

a kertészet és a cipő vásárlás kipipálva, de a csárdába nem volt kedveeem elmeeenni, így az emberemet lebeszéltem róla.

Nelsonnak meddig tart a szabi?
Voltam egy koncerten pár napja és ott is rá hivatkoztak. Az énekes azt kiáltotta be a koncert elején, hogy: "Indul a Mandula!" :)

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 14:34:21

@maincoon: azt nem tudom meddig tart neki, de figyelnek továbbra is!
Majdnem minden nap látok ifát:)
Múltkor láttam egy kék platóst tele földdel, akartam is kérdezni, hogy nekem szánták-e 1éÖ-vel
amúgy ofélia is el van tűnve
mindenki nyaral, csak én megyek holnap dolgozni a lepukkant derekammal?:(

Ofélia . 2009.08.02. 14:36:51

Na sziasztok homár egy kicsit eltüntem de a bumeráng még 40 fokban is visszatér:))

Néha belenéztem de egy sajnálatos esemény miatt még irkálni sem volt kedvem.

Ha valakinek kell EDE 5200 kommentel ujra lehet kérelmet írni a jaraio@freemail.hu -ra mivel előkerült az a nyűves cd is amire lementettem:((

@Mylady: Ha mamapici ebben az időben futkározik akkor a projekt végeredményét a kerületileg illetékes kórház sürgösségi osztályán lehet megérdeklődni.

Ja és átúsztam a balatont is révfülöp és boglár között!!!(az, hogy a kelén nevü motoroshajó volt a seggünk alatt semmit nem von le a teljesítményböl) a fogyasztásom 2 sör és egy rántottás szendvics volt kilóméterenként:DD

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 14:44:37

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: bmeg, te parafenomén vagy? Ilyen Uri Geller? 2 perce emlegettelek:)))
Kiscicám is ilyen. Néha. Rágondolok, és jön
Yoda Mester meg puma emblémát játszik a földön:)

Mylady 2009.08.02. 14:45:28

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: miért, én tegnap délben lenyomtam 6 kilométert, igaz, azt hittem, meghalok a végére :(

én is kérem edét, majd kűdök egy mélt mingyá'

remélem, a sajnálatos esemény után jobbra fordulnak a dolgok...

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 14:47:25

hű de rég ettem rántottás szendvicset
sok hagymával (lehet mindjárt ő is jön:))
most nagyon sok kaja van
de ezt észben tartom, hogy ilyet kell majd ennem

Ofélia . 2009.08.02. 14:48:40

@b[ALien] a kopasz baba: Részemröl sörösdobozzal játszok jobban csúszik a benne lévő mint a pamutgombolyag. mindig. ja és hétfőn én is megyek dolgozni hajnalban de a derekam legalább nem fáj:(

Mylady 2009.08.02. 14:51:18

krumplistészta
csak mondom

Ofélia . 2009.08.02. 14:55:10

@b[ALien] a kopasz baba: Ez a fajta szendvics legjobban a hajón esik révfülöp és boglár között mert ott a büfés csinálja és még mosogatni sem kell:))

Elvileg a balatonátúszás hajóval a legköltséghatékonyabb:))

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 14:56:33

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: én meg sörösüveggel:)
asszem,ha ezt az ebéd utánit kivégzem szuszulok (co. mpl) egyet

Ofélia . 2009.08.02. 14:56:53

@Mylady: Túróscsusza (sok) tepertővel.
Csak mondom:))

Ofélia . 2009.08.02. 14:58:42

Akkor én is szuszulok egyet (co. mpl)

maincoon © 2009.08.02. 15:07:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: szia, jó látni, sajnálom, hogy valami rossz történt :(
rántottás szendvics :)

@b[ALien] a kopasz baba: még azóta is fáj a derekad? macskaalom cipelés? :DD

EÖ (törölt) 2009.08.02. 15:22:18

@maincoon: tudom, hogy jót akartál
úgy is vettem
ülhetsz majd Nelson mellett :)

maincoon © 2009.08.02. 15:29:48

@1éÖ: de jóóó!!! komolyan? ez annyira rendes tőled! :D remélem Nelson sem lesz ellene, bár én azt is sejtem ki ül a másik oldalára :D

EÖ (törölt) 2009.08.02. 15:35:54

@maincoon: akartam is írni, hogy mellé ülhetsz, ha lesz még hely. :)
és ha jön

maincoon © 2009.08.02. 15:43:48

@1éÖ: és ha nem a zalában laksz :D sok a HA :(

Ofélia . 2009.08.02. 16:04:58

@maincoon: Dehogy cipelte a macskaalmot.

A dagadton fekütdt egy hétig, hogy fogyassza:D

maincoon © 2009.08.02. 16:22:11

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Dagi puha, elvileg nem tud komolyabb deréksérülést okozni :D vagy éppen ezért tud? :O

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 16:46:51

Helló ám :)

@maincoon: Köszi, éjjel majdnem kiharaptam az egyik fogam a helyéről :D Szóval ma is a fogászaton kezdtem :( De most OK, csak a tegnap reggelig beszedett atom sok fájdalomcsillapító miatt görcsöl a gyomrom.

Látom jó éjszakád volt :) Helyes, kellenek a kalandok :)

Van ám a kutyáknak / macskáknak olyan tulajdonsága, hogy kitalálják, hova lépjenek, ahol a legérzékenyebb része van az embernek :D

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ésúszni hajóval a legkényelmesebb is :D

Derékfáás? Az is jó :8 Nem irigyellek :(

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 16:57:40

@maincoon: aha, de már javul:)
már a buszon nem kell kapaszkodnom a leszállásnál:)
a derekamat utálom a legjobban
állandóan becsípődik egy ideg
az elmúlt 3 évben pedig békén hagyott
az oldalamon kéne aludni,csak úgy nem tudok
Dagi ártatlan!:)

maincoon © 2009.08.02. 17:25:29

@ColT: @b[ALien] a kopasz baba:
áhh, férfiak! az egyiknek a foga meg a gyomra, a másiknak a dereka... :S
látszik, hogy csak a nőkre lehet számítani! :DDDDD
velük egyetlen probléma lehet: PMS ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 17:45:45

@maincoon: :D Na azért az exem elég rendesen tudott vinnyogni amikor neki is beindult a gyomra :( Szóval nem csak férfibajok!

@b[ALien] a kopasz baba: Huhh, nekem régen végigtombolt koncertek után volt hogy nem tudtam mozogni :D
Az akkor Nő volt hogy végig rajtam vigyorgott a buszon (rázott, nekem meg fájt mindenem :D )

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 18:11:59

@maincoon: még a hét elején tök vicces volt, ahogy lépcsőztem
mint egy birodalmi lépegető:)
javul,javul

@ColT: a nők már csak ilyenek
gunyulnak, meg kinevetnek:)
(nem ám)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 18:31:24

@b[ALien] a kopasz baba: Nem baj, nem tudta, mi a jó! Én előző este széjjel headbangeltem magam, megérte, ő meg nem tudta mit hagyott ki :D

maincoon © 2009.08.02. 18:35:52

@ColT: @b[ALien] a kopasz baba: remélem nem sikerült egyetlen hölgy miatt tévesen megítélnetek a nőket :DDDD
egyébként már sejt korunkban sokkal strapásabbak vagyunk, mint a férfiak :)
és erről közeli saját tapasztalatom is van ;)
de mi nők így is szeretjük őket, úgyhogy ne adjátok fel a reményt :)

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 18:52:16

@maincoon: én igyekszem nem ítélni, hogy ne ítéltessek
és most, hogy ilyen bölcs voltam iszok egy...-t:)
amúgy akkor hozol macskaalmot?;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 18:57:31

@maincoon: Hm, nem ítéltem semmit :) De mondjuk mind a két félnek megvannak a maga hisztijei + nyafogása.

@b[ALien] a kopasz baba: Én már nem vagyok bölcs. Legalább -2 -vel vagyok bölcsebb mint mások :D

maincoon © 2009.08.02. 19:03:23

@b[ALien] a kopasz baba: persze, hogy viszek. a Dagival való találkozást ki nem hagynám :D

@ColT: megvannak mindkét félnek, de ne vedd már ilyen véresre. ha csütörtökön tudnád milyen voltam, hálát adná istennek, hogy csak a fogad fáj :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 19:57:00

@maincoon: Hajjaj, nekem az elmúlt pár évben kijutott :D Mondjuk egy, az átlagosnál sokkal hisztisebb nőtől.

Amúgy nem vettem véresre :) Max. a foghúzást, de az tényleg véres :D :(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 20:06:59

Eden tul vagyok thx mindenkinek es ne felejtsuk
en zartam:)
most hosszu katinkat korozom
lehet hogy meg nincs fent de hogy en nem talalom az tuti
a napkeltet viszont megneztem
olyan szep a gyarfas monolog vegen az a magyar es amerikai zaszlo egyutt

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:08:26

@ColT: nekem olyan volt, hogy letört a fele
aztán mikor a maradékot ki akarták húzni, beletört
kb. 1 óra vésés:(
az nagyon dulva volt

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:13:23

én meg 5555 voltam
FONTOSCH!!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.02. 20:14:43

Jó estét!

Voltam a patakparton wellnesszezni.
Szuper jó volt.
A nyúllal fogadtunk, h ki úzzsa át gyorsabban a patakot.
Nyertem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 20:17:46

a nyul meg belefulladt gondolom
amugy a trefat felreteve miert kell minden nap otthon nyaron valakinek vizbe fulladnia?

Impega 2009.08.02. 20:20:00

Bréking news:
Parizsban az ido nem rossz de nem is jo. A sör 7-8 EUR kozott van. :( Vagy csak nagyon atvertek. Viszont fonom volt :)

rózsarózsa (törölt) 2009.08.02. 20:36:47

@b[ALien] a kopasz baba:

A 4.macsakfelkutató-expedíció sikertelen volt.

Ezek után új családtagunk van.


Zsömle cica,3 hónapos,kandúr.

Mostmár a macska is fiú a családban.

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:36:56

@hagyma: egy kis mjuzik:)
www.youtube.com/watch?v=WD8HAiYYcwU
a vége nagyon dulva
már csak azt szeretném tudni, ki a borz

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:38:36

@jesszum: :((
lehet szabad akart lenni...
az új jövevény meg biztos nagyon aranyos:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 20:44:05

@b[ALien] a kopasz baba:
hat a borz a z szemuveges csavo aki enekel
ugy hivjak lovassy

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:47:17

@hagyma: thx
tuti?
a nevét vágom csak a jutubon Lovasi-nak írják
csak azt nem tudtam, hogy ő az
lehetne a dobos is
vagy valami

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 20:52:58

Ha az életben nincs már több móka
Meghalunk, mintha nem volna
Több dolgunk a világon, s édes
Lenne a halál, hát ilyen értelembe'
Énekeljük el azt, hogy vége
Nem járunk ki többet rétre
Nem úszunk többet a strandon és
Nem borozunk már többet a gangon
Nem mondjuk nõknek, hogy szép vagy
Õk a farkunkra azt, hogy de szép nagy
Nem süt a nap be az ágyba
Mint az athéni hotelszobába
Nem mosol bugyit, hogy tiszta
Legyél, az Akropoliszra
Felmegyünk és ott a csikket
A városra pöccintjük, és ha viccek se
Lesznek már, a nevetések is
Rövidülnek, ahogy az élet se
Kéne már a halál után
Énnekem úgy igazán
Ha az életben nincs már több móka
Meghalunk, mintha nem volna
Több dolgunk a világban, s édes
Lenne a halál, hát ilyen értelembe'
Énekeljük el azt, hogy vége
Nem járunk ki többet rétre
Nem úszunk többet a strandon és
Nem borozunk már többet a gangon
Nem mondjuk nõknek, hogy szép vagy
Õk a farkunkra azt, hogy de szép nagy
Nem süt a nap be az ágyba
Mint az athéni hotelszobába
Nem mosol bugyit, hogy tiszta
Legyél, az Akropoliszra
Felmegyünk és ott a csikket
A városra pöccintjük, és ha viccek se
Lesznek már, a nevetések is
Rövidülnek, ahogy az élet se
Kéne már a halál után
Énnekem úgy igazán
Ha az életben nincs már több móka
Meghalunk, mintha nem volna
Több dolgunk a világban
Édes lenne a halál

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 20:54:53

@b[ALien] a kopasz baba: Uhh, hát én inkább öngyilkos lettem volna :D
Altatásban fogászást akarok :D

A Kispál és a borznak azért az a neve, mert a lovasinak + a Kispálnak volt egy zenekara, valami Vadkans asszem?
Aztán mikor alault volna ez, akkor Borz lett volna a neve, de a Kispál kijelentette hogy ő többet nem játszik olyan zenekarban, aminek állatneve van :D


@Sün‼: A nyúl túlélte? :)

@Impega - ṼAKÄCÏÔ ☺: Hát, kínzás ilyen drágán adni a sört! :D

maincoon © 2009.08.02. 21:02:37

az óriáscicus is elfáradt mára
jó éjt mindenkinek

a "betegek" gyógyuljanak
az kiscica szokja meg új gazdiját
nelson hagyja végre abba a lazsálást
impega pedig érezze jól magát
a palóclevesfőző készüljön a megmérettetésre
mary és hagyma érezze jól egymást
a fűnyírógépek 10 előtt ne indulajak be
és holnapra sok érdekes posztot kívánok, én majd csak kedden leszek
pussz.

maincoon © 2009.08.02. 21:04:34

és akiket kihagytam, azoktól bocs, már félálomban vagyok ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 21:05:14

@b[ALien] a kopasz baba:
hat akkor lovasi andras
kicsit megnemesitettem
mondjuk van egy dupla cd-juk valami jubileumi
de nem talalom a tokjat
igen az enekes az lovasi es szovegiro
a gitaros kispal es a zeneszerzo
a tobbieket en sem tudom
ez van

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 21:06:21

@ColT: hát ne tudd meg
annyi csili kellett, hogy utána nem bírtam nyelni
egyik pillanatban igen, aztán nem
tök beparáztam
aztán rájöttem, hogy ha vizet iszok kis kortyban akkor tudok
magamtól nem
aznap este sokat pisiltem:)

a borzinfót meg köszi:)
én régen nem bírtam
most kaptam rá:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 21:07:12

@maincoon:
thx
mary 5-kor jon haza
alig varom
mer ehes vagyok es meg lusta is lemenni a mekibe

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 21:12:21

@szalontüdő: szép:)

@maincoon: ez szép összefoglaló volt, és hívhatsz ezentúl Keresztapunak:)
gudnájt!

@hagyma: 2007 Pécs:)
jutubon darabokban fent van
azt hallgatom épp:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 21:14:18

@b[ALien] a kopasz baba:

en regi fanatikus vagyok
nincs is kedvenc szamom toluk
mindet szeretem

tegnapelott Mary rendezgette a papirjainkat es az eyik dosszieban talalt 400 dollart

es fogalmunk nincs hogy hogy kerult es mikor oda
nem egy vagyon de nem jott rosszul
foleg a meglepetes

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 21:19:43

@maincoon: Kitartás, ha melóznál :)

@b[ALien] a kopasz baba: Uff, szép kör :( A Borzot meg olvastam valahol :) Az a gáz, hogy pécsi volnék (már) és talán 1-2 koncertre tudtam elmenni :(

@hagyma: Ez a hosszú távú megtakarítás. Addig sem költöd el, amíg nem tudod, hol van :D

Amúgy a Kispálban úgyis mindig cserélődnek a dobosok pl :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 21:19:54

@b[ALien] a kopasz baba:
ja valami 20 eves jubileumi
a masik meg a csendes ulos
most is bent van a hifiben mind a ketto csak a tokja nincs meg
a pulp fiction meg a videjoban
nalam ez alap
de a sose halunk meg is benne van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 21:23:28

@ColT:
ja tenyleg a legnagyobb mozgas dobos teren volt
emlekszem valami lovasi interjura
elmondta kit miert csereltek
egyikre aszondta
mer lusta volt
kesz

amugy tenyleg ez tortent
annal ez tobb penz hogy fogalmunk se legyen a szarmazasarol
es nincs
mert tulajdonkeppen nem is igen hasznalunk penzt
itt figyel az asztalon
lehet egyszer kiderul
holnap azert beteszem a bankba, ma mar lusta vagyok

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.02. 21:28:41

@hagyma: Na ja, én is csak pár ezer ft-ot tartok magamnál, a többi kártyán.

A zenészek meg ja. Haveroméknál amikor már sokadszor ment berúgva színpadra az egyik gitáros, akkor őt is kidobással fenyegették :)

b[ALien] (törölt) 2009.08.02. 21:34:53

ha elutazol, el vagy utazva.
kéne mi, zed?
vagy 50x láttam:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.08.02. 21:50:47

@hagyma:
Nem fulladt bele.
Nagyon jól úszik.
A haverom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 22:15:34

@b[ALien] a kopasz baba:

most neztem eloszor magyarul
hu de szar
koze sincs az eredeti stilusahoz
@Sün‼:

nem uszhat olyan jol ha Te nyertel
400 vegyest nyomtatok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.02. 22:17:28

@b[ALien] a kopasz baba:
\
feltetlen nezd meg eredetiben
nem tudom tudsz-e angolul, de ha nem akkor is
hat eg es a fold, higgyel nekem

Dr.Traktor 2009.08.03. 11:47:30

tbh a ponyvaregény szinkronja top kategória, még akkor is ha eltér az eredeti stílusától. :)

persze szvsz.

pd: a ravasz szinkronját is imdáom "na de kutyaa" hahahaha

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.03. 16:00:28

@Dr.Traktor:
jovan biztos en vagyok a hulye, de nekem megdobbento volt magyarul hallani
legalabb a fuck-ot hagytak volna benne
ah nem tudom
lehet ha eloszor magyarul latom, mas a vlemenyem
süti beállítások módosítása