Tékozló Homár

Óvodás dráma a szedresi lovastanyán

2009.08.04. 00:01 | szily | 74 komment

Janus-arcú élet sorozatunkban ismerkedjenek meg DA-val, óvodás kislányával, illetve a szedresi Lovas Udvarházzal. DA kislánya megnyert egy óvodásoknak kiírt, lótémájú rajzversenyt. A fent említett istálló által felajánlott díj meglepően nagyvonalú volt: egy éjszaka szállás a lovaspanzióban az egész családnak, reggeli, vacsora, fejenként egy óra lovaglás plusz közös sétakocsikázás. DA azt írja, hogy a sokk akkor jött, amikor beugrottak Szedresbe megbeszélni, mikor vegyék igénybe a díjat: a lovaspanziós hölgy DA szerint durva hangnemben beszélt velük, gyanúsítgatta őket és spórolni próbált rajtuk, majd, miután emailben lemondtak a nyereményről, még csak nem is válaszolt. Felhívtam az említett nőt, aki egészen másképp adta elő a történetet, és DA sztorijának több pontjáról egyenesen azt állította, hogy nem igazak.

Íme először DA levele:


Sziasztok, egy vidéki lovas panzió által gyerekeknek meghirdetett rajzpályázat nyereményének sorsát szeretném megosztani veletek.

Még május végén történt, hogy ovis, nagycsoportos lányom egyik rajzát az óvónéni beküldte egy rajzpályázatra. A pályázatot a szedresi Lovas Udvarház és egy szekszárdi ált. suli hirdette meg, lovakkal, lovaglással kapcsolatos rajzokat kellett beküldeni. A kiscsaj imádja a lovakat, a lovaglást, és bár nyert már rajzpályázatokat, a mostani első helyezésén még én is meglepődtem, mert kb. 400 rajzból találták az ovis korosztályban a legjobbnak az övét.

A nyeremény is egészen jónak tűnt, egy emléklapon sorolták fel az alábbiakat:

1 éjszaka 4 főre, 16000,-

Reggeli 4 főre, 4000,-

Vacsora a helyi halászcsárdában, 4 főre, 8000,-

4x1 óra lovaglás, 8000,-

1 óra sétakocsizás 4 főre, 4000,- forint

A kiscsaj igazán örült a nyereménynek, mivel 4 óra lovaglás is volt benne, a többi nem foglalkoztatott különösebben, mivel Sz. egy kicsi falu, nem túl sok látnivalóval, ráadásul közel van a városhoz, ahol lakunk. A környék nevezetességeit ismerjük, nem tudtam pontosan, mivel töltjük majd el az egy éjszakához tartozó két napot, de a kiscsaj és a lovaglás miatt persze mindenképpen elmentünk volna. Sőt, ha a körülmények olyanok lesznek, akár néhány napot még ott maradunk – gondoltuk.

A nyár eleje foglalt volt, így csak július közepén kerestük fel a panziót, hogy időpontot egyeztessünk. Éppen Pestről utaztunk hazafelé, beugrottunk Sz-re, hogy személyesen beszéljük meg. A panzió zárva volt, de felhívtam a kapott emléklapon feltüntetett telefonszámot, amelyen egy hölgy (mint később kiderült, a panzió egyik tulajdonosa) első kérdésként azonnal felvetette (a nyeremény felhasználásának lehetetlenné válására célozva), hogy már lejárt a lapon feltüntetett határidő. Tájékoztattam, hogy július 30-a van megjelölve, tehát még legalább két hét van. Erre természetesen megpróbáltunk időpontot egyeztetni, előbb telefonon, majd az irodában személyesen.

Itt elég durva hangnemben közölte velünk, azon a hétvégén nem lesz jó, de a következőn sem és az azt követőn sem. Mi meg mondtuk, hogy hétközben is megfelel az időpont, nem volt mit tenni, megegyeztünk egy napban.  Majd rögtön mondta is, hogy a szállás első nap 14 órától másnap 10 óráig vehető igénybe, nehogy hamarabb érkezzünk (vagy nehogy tovább maradjunk véletlenül). Aztán kifogásolta, hogy nincs rajta a gyerek neve a nyereménylapon, amit egyébként tőlük, az első helyezettnek járó nyeremény felajánlóitól kaptunk. Olyan számonkérő volt a hangsúly, mintha legalábbis mi, otthon nyomtattuk volna, bár én elég alapos vagyok, akkor biztosan rajta lett volna a gyerek neve is. Mint később kiderült, attól tartottak, hogy csalók vagyunk, mi hárman, ott az íróasztala előtt állva, apuka, anyuka és egy kislány.

Majd közölte velük, hogy mivel csak hárman szándékoztunk igénybe venni a négy személyre felajánlott nyereményt, ezért a Lovas Udvarháznak nem kerül 4000 forintba a reggeli és nem kerül 8000,- forintba a vacsora. Legalábbis arról kaptuk a tájékoztatást, hogy „csak” 6000 forintért vacsorázhatunk. Férjem szemöldöke kezdett összébb húzódni, én is eltűnődtem, ilyen sz*ban vannak, hogy rajtunk kell néhány ezer forintot megspórolni? Na de ezt miért ilyen megalázó módon teszik?

A férjemmel arra gondoltunk, hogy mivel mi nem lovagolunk, a felajánlott 4 órányi lovaglásból, ha csak három jár is, (a reggeli-vacsora összegének felhasználási elvéhez igazodva), de azt legalább mind a kislány lovagolhatná le. Erre a hölgy hangja felcsattant, és azt mondta, hogy a 4x1 óra, az a családtagokra vonatkozik, mindenki lovagolhat egy órát, nem lehet összevonni. Elég hosszan győzködtük, hogy ha mi, felnőttek nem lovagolunk, miért ne lehetne a gyereknek többet, mint ami a ráeső egy óra? Kegyesen hozzájárult, hogy a kiscsaj két órát lovagolhasson. A sétakocsizásról pedig szó sem esett, hogy mikor, hová, merre?!

Majd közölte velünk, hogy ebédeltetnie kell, erre (mármint ránk) neki nincs ideje, szabályosan kidobott bennünket. Kifelé menet az irodából még utánunk kiáltotta, hogy a vacsorát a halászcsárdában majd a panzió kifizeti, de csak 6000 forintot, a többit nekünk kell fizetni.

Végül azt is odakiáltotta még, hogy személyi igazolványt vigyünk magunkkal, mert igazolni kell, hogy tényleg mi, azaz a kislányunk nyerte meg ezt a díjat.

A hangneme, viselkedése több mint felháborító volt, nagyjából úgy éreztük magunkat, mintha valami nagy-nagy szívességet tenne nekünk, szegény, csóróknak, akik csalárd módon ki akarják használni a lovas udvarház nagylelkűségét.  Mi naivan azt hittük, hogy majd kedvesen fogadnak bennünket, netán megdicsérik a gyereket, esetleg még a rajzát is megtaláljuk valahol, de legalább egy mosolyt kap a kiscsaj, ilyenkor az ember nem állja meg, hogy egy-egy kedves szót ne szóljon egy kislányhoz. A sz-i Lovas Udvarházban a hölgy megállta, sőt, nagyon lekezelően bánt velünk, pedig nem mi kértük a nyereményt, hanem ők ajánlották fel. Ráadásul a gyerek végighallgatta a kellemetlenkedéseit, a gyanúsítgatásait, hogy vajon biztosan ő nyert-e?!

Hazaértünk, és küldtem nekik egy e-mailt, közöltük, hogy a felajánlott nyereményt nem áll szándékunkban igénybe venni. Nem szeretnénk magunkat délután 14 órától másnap 10-ig hasonló magatartás elviselésének kitenni. Sokat utazunk, külföldön, belföldön egyaránt, családdal, havonta legalább egy hétvégét szállodában, panzióban alszunk, sehol nem tapasztaltunk hasonlót. Nem vagyunk hozzászokva ehhez a hangnemhez, amit az egyeztetés során tapasztaltunk. Elképesztőnek és sértőnek éreztük az sz-i Lovas Udvarházban tapasztaltakat.

Azt is leírtam, hogy nem gondoltuk, hogy a nyereményt utólag fogják a nyertes körülményeihez igazítani, mert ez nem szokásos dolog, hogy ha kevesebben vesszük igénybe, akkor lecsökkentik a nyereményt. Nem feltétlenül a 6000 forintos vacsoráról van szó, mert magunktól is gondoltuk, hogy ha a nyereményben szereplő összegtől többért vacsorázunk, azt nekünk kell fizetni, de egy kicsit meglepődtünk rajta, hogy ezen kívül a lovagláson újabb 2000 forintot akart spórolni a hölgy. Azt sem gondoltuk, hogy két órányi lovaglásért is vitázni kell majd. Úgy látszik négy főre 1-1 óra lovaglás nem ugyanannyi, mint 1 főre 4 óra lovaglás. Vagyis csak három főre. Sétakocsizás meg nem jár, de ez már nem is fontos. (Mintha a lottó ötös megnyerésekor a nyeremény felvételekor megkérdeznék, van-e legalább 5 gyerek, mert ha nincs, akkor néhány millióval csökkentik a nyereményt…)

Azt meg, hogy a gyerek valóban az, akinek mondja magát, sajnos személyi igazolvánnyal sem tudjuk igazolni, mert nincs neki! Igaz, a sajátunk akkor is nálunk volt (sokat utazunk, a személyi igazolvány mellett jogosítvánnyal vagy útlevéllel is bármikor tudjuk igazolni magunkat), de a kislányunk még a mi személyi igazolványunkban sem szerepel, merthát az új típusú igazolványba már nem szokták beleírni.

Szóval, megírtam a levelet a nyereményt felajánlónak, gondoltam, legalább e-mailben egy elnézés, vagy hasonló majd jön válaszként. Azt jó előre elhatároztam, hogy meg vagyok sértődve,  mostmár bármit ajánlanak, akkor sem megyünk el. De nem kellett őket visszautasítanom, mert bár több mint két hete történt mindez, azóta sem méltattak bennünket válaszra. A gyerkőccel meg járunk lovagolni oda, hová eddig is.

üdv

DA


Kemény. Fel is hívtam a panziót, ami nem volt problémamentes, mert a Google azt írta a Lovas Udvarház weboldaláról, hogy "Vigyázat! Ennek az oldalnak a meglátogatása kárt tehet a számítógépében!", de azért hamar elértem Sebestyén Zoltánnét, aki elmesélte, hogy 4 díjat ajánlottak fel, ebből ketten fel is használták azt, DA-ék voltak a harmadikak, a negyedik győztes egyáltalán nem jelentkezett. (Az asszony, DA állításával ellentétben nem a panzió tulajdonosa.) Sebestyénné szerint a felajánlásuk eleve úgy szólt, hogy a nyertes és családja fejenként nyer egy éjszaka szállás, egy óra lovaglást és egy közös kocsikázást, maximum négy főig, tehát nem  fix 4 főre szólt a díj, hanem maximum annyira.

A beszélgetés az ő elbeszélésében úgy zajlott, hogy DA-ék a lovardától külön elhelyezkedő kastélyszállónál keresték őt, aki az istállónál volt, mert egy 19 fős gyerektábor résztvevőit pátyolgatta. Telefonon megbeszélték, és a család átgurult hozzá a lovardába. Itt tisztázták, mit takar a nyeremény, közben befutott a telefon, hogy megérkezett a táborozó gyerekek ebédje. Emiatt nem volt ideje arra, hogy mindent átbeszéljen a családdal. A napot azért sikerült rögzíteniük, illetve, hogy mennyi lovaglás jár, ha csak a kislány akar nyeregbe ülni. Mivel a beérkezett ebéddel kellett foglalkoznia, kérte, hogy a további részleteket, például a kocsikázás idejét majd a lovaglás napján beszéljék meg, és távozott. A családdal, állítása szerint, teljesen normálisan elköszöntek egymástól, ők semmi olyat nem mondtak, hogy a beszédstílusát sértőnek találták volna, abban maradtak, hogy a megbeszélt napon találkoznak.
A megbeszélt napon azonban nem jött a nyertes család. Délután Sebestyénné a telefonja híváslistájából kibányászta a számukat és felhívta őket, hogy hol vannak. DA azt mondta, nem ér rá, de visszahívja, ehelyett egy SMS-t küldött, hogy a nyereményre nem tartanak igényt.  „Lehet, hogy az nem tetszett nekik, hogy nem tudtam velük foglalkozni, de úgy érzem, amit lehetett, megtettem, nekem szemtől szembe pedig egyáltalán nem mondták, hogy bajuk lenne” – mondta a Homárnak Sebestyénné.

Sebestyénné azt is mondta, hogy minden nap megnézi a mailjeit, és nem kapott levelet DA-tól. Ha kapott volna, nem keresi később elő a számukat, nem hívja fel őket és nem kap SMS-t, hiszen tudta volna, hogy a család érkezésére nem kell számítania.

Hát így állunk. Imádom szidni az „X ezt mondta, Y azt nyilatkozta” típusú újságírást,  de ezúttal még csak sugalmazni se szeretném, hogy „kinek van igaza”, mert például az is lehet, hogy senkinek, de ezen felül is számtalan lehetőség létezik.

Ha valaki járt az intézményben, megírhatná, hogy milyen élmény volt. A weboldal meg titokzatos módon került a Google tiltólistájára, egyelőre senki sem érti, hogy miért.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Don Bolesz 2009.08.04. 00:09:29

elolvastam, nekem a pacilda levele a hihetetlenebb. sünt nekik!

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.08.04. 00:33:13

Nekem is úgy tűnik, hogy a hölgy az, aki mosakszik. Most komolyan: miért találná ki valaki, hogy egy nyeremény kapcsán, amit igénybe sem vett, bunkók voltak vele? Ha kákán is csomót kereső ürge lenne, szerintem elment volna, és utána pampogott volna. És miért írná, hogy írt e-mailt (ez ugyanis nagyon könnyen visszakereshető, könnyebben, mint egy beszélgetés), ha tényleg nem írt volna?
Én az egészből a kislányt sajnálom a legjobban. Ügyes volt, szépen rajzolt, aztán mégsem kapott érte lovaglást... még csak egy dicséretet sem :-(.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 00:37:34

@m e o w:
a kiscsaj rendszeresen utazik es lovagol
nem olvastad?

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.08.04. 00:44:36

@hagyma: Olvastam, hagyma, de az egy dolog, hogy valamit rendszeresen csinál, az meg egy másik, hogy valamit nyer, valamit jutalomból kap. Nagyon nagy a különbség. A gyerekeim pl. folyton csokit esznek, ettől függetlenül ha valamit nagyon ügyesen megcsinálnak, és kapnak egy kocka csokit jutalomból, látszik az arcukon, hogy az bizony sokkal finomabb...

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2009.08.04. 01:01:01

Szerintem is a lovarda... Már a fejétől bűzlik a hal... :)

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.08.04. 01:06:47

Wazze, a Homár nyomoz? Utánajár, nem várja meg a másik fél reakcióját? UP már ennyire fosik a perektől?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 01:17:42

@m e o w:
hat nem tudom ha rendszeresen csokiznak nem nagy etvasz mert veszel nekik megint
a nyeremeny oromet megertem, de en most ebben az az esetben nem vagyok biztos, hogy nem a szulo rontotta-e el
ez olyan megerzes

" jovan akkor megyunk oda lovagoni ahova eddig"

2009.08.04. 01:33:26

Senki nem bűnös itt, csak a családnak nem tetszett a szállás, lehet jobbat vártak, sőt lehet a személyzet sem ért rá velük annyira foglalkozni, vagy csak nem voltak annyira hivatalosak.

dr. Aullah 2009.08.04. 01:38:14

Még mindig nem tudom mi az a lovatanya... Lókupec, segíts légyszi!

Megdobbent 2009.08.04. 02:04:09

"A kiscsaj imádja a lovakat"
"A kiscsaj igazán örült"
"de a kiscsaj és a lovaglás miatt"
"hogy a kiscsaj két órát lovagolhasson"
"egy mosolyt kap a kiscsaj"

Csak gratulalni tudok, egybekotve azzal az orommel, hogy szaporodott.

Naigen, vegulis a szokincs es a stilus nem feltetele a tulelesnek, igy aztan Darwin neveben egy szot sem szolhatok sajnos...

Megdobbent 2009.08.04. 02:10:10

No, igy a vegere az is eleg erdekes, hogy miert kell elhallgatni, hogy hivta oket az erintett, leraztak, majd SMS-ben jol megmondtak.

GYanus, es budos ez a sztori is, mint az az exites sielos szanalmhalmaz.

Mert az oke, hogy punnyadtan a csillio fokban en csak fikazok, de az index vegyen mar egy legkondit, hogy tisztafejjel merlegelve keruljenek ki a sztorik vegre ;>

Lili Marleen 2009.08.04. 02:20:53

Latom nem csak engem irrital, hgy a posztolo kiscsajkent hivatkozik a gyerekre...
Hulyepicsa-szagot erzek mindket iranybol..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 02:27:10

@Lili Marleen:
hat ja
en is elviselem ha valaki vagany es csajozza a bartnojet 14 evesen
de a lanyat............ egy anya
alljunk mar meg egy polgari szora
es innentol nem erdekelt hogy hol lovagolnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.04. 02:35:29

amugy fel lehet fogni jopofosagnak is
de nekem a posztbol eleg erdekes anyuka jon le

namost Mary halaegnek alszik de elotte csinalt makaroni csizt krumplisalatat meg valami szendvicset
igy lassan en is tavozom mert ejtozni kotlezo

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.08.04. 03:23:11

Sok gyerek örülne, ha a levélíró feltételeivel is, de megkapná a dolgokat. Hadd találjam ki: anyuka-apuka jól keres, megtehetnék, hogy saját pénzből lovagoljon a gyerek, de az ingyen ajándék azért kell. Mikor beesnek meglepetésszerűen, akkor meg felháborodnak, hogy nem Jean nyitott nekik ajtót szmokingban, hanem a nyanya állt az istállónál gumicsellóban, bokáig szarban. Most akkor ki a hülye?

ÚP meg tényleg félhet a perektől, ha már kötelező az oknyomozás. Szily már te is?

TBG-t láttam a Zindex székház hátánál, nem akartam rákiabálni, mert telefonált. Kár volt-e?

SÜN.SÜN.SÜN.

b[ALien] (törölt) 2009.08.04. 03:51:12

Már megint az a bizonyos 14 óra
pont az évfordulón
ez nem lehet véletlen:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.04. 03:52:04

Már megint az a bizonyos 14 óra
pont az évfordulón
ez nem lehet véletlen:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.04. 03:53:45

Már megint az a bizonyos 14 óra
pont az évfordulón
ez nem lehet véletlen:)

b[ALien] (törölt) 2009.08.04. 03:56:29

Már megint az a bizonyos 14 óra
pont az évfordulón
ez nem lehet véletlen:)

az internal server meg menjen a búsba

Megdobbent 2009.08.04. 03:58:42

@hagyma: Jah, jopofa diszkret, csaladi/barati korben, ahol tudjak a vannyadt picsarol, hogy csak ekkora kurvajofej anya, hogy ilyen laza es vagany. De ah...

Ez az orszag annyira leszakadt a szellemi origotol, hogy egyenest szegyellem bevallani kulfoldi tarsasagban, hogy magyar vagyok (nem is szoktam, csak ha sarokba szoritanak).

Ifjusagom hajnalan, a dicso '80-as evekben nem gyoztem domboritani a mellem, hogy lam, Puskas Tivadar, Bartok Bela, Jedlik Anyos, Neumann Janos, stb... szulohazajaban elek. Ma ez mar csak esztelen es szanalmas kapalozasnak hatna, magyarazkodasnak.

Es ha tudom, hogy ez jon mondjuk 18 evesen, akkor megpattanok innen. De nem tudtam... Ki tudta? XXI. szazad, demokracia, hudejo. Most meg also-kozepkoruan csak amelkodom, hogy milyen fura szagu lotty kezd feljonni korulottem, es lam pattogok, ahelyett, hogy hallgatnek Hofira: "Ne mozogj! Akkor hullamzik!".

Nah, ez voltam en, a pozitiv; 30,2 fokban :>

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.04. 05:53:29

Követelem vissza az 5 percemet amíg végigolvastam a postot! dög unalom! Ránézésre mindkét oldalról kamus, túlzó, kompromisszumképtelen és öntelt hozzáállás.. :))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 06:35:32

Szily jó érzékkel VEndéglátó SZent EDE = VESZEDE napjára időzítette a posztot.

Még a 14 órai érkezés is szerepel benne

!!!!!

Secnir 2009.08.04. 07:31:16

háááát
DA ha elküldené a levelet szilynek, akkor hihetnénk neki.
amúgy nem.

ami a 4 órás lovaglást illeti:
ha van 4 lovam, és van 1 lovászom, aki tud 4 órán keresztül figyelni egyszerre 4 főre, akkor mind a 4-en 4 órát tudnak lovagolni. ha 3-an lemondanak a lovaglási jogukról a negyedik számára, akkor
vagy az az egy fő csak 4 órát lovagol
vagy az az egy fő 16 órát lovagol, de akkor a lovász plusz 12 óráját ők állják zsebből.

Real_Infidel 2009.08.04. 07:34:42

Jártam azon a lovastanyán 2 hete vasárnap. Nekem semmi problémám nem volt velük, készségesek voltak és normálisak is. Mondjuk a Sebestyénnel egyből összetegeződtünk.....

rózsarózsa (törölt) 2009.08.04. 08:05:56

Szily!

Azért a Velencei-tó helyesírását is javíthatnád.

Köszi.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.04. 08:26:17

Ez van, ha mindkét oldalon kicsinyeskednek...

Kisvonalú, kisívű, kishitű kisemberek - ezért tart itt ez az ország!

havajj 2009.08.04. 08:27:17

Oknyomozunk, oknyomozunk? Ma még MTK meccs, holnap meg Pulitzer-díj?

GumaN 2009.08.04. 09:15:08

A párommal pont a hétvégén voltunk a szedresi Lovas Udvarháznál lovagolni. Az időpontot telefonon beszéltük meg Sebestyén Zoltánnal reggel, délután már mehettünk is.
Mivel abszolút kezdők vagyunk ismerkedés gyanánt 1 lovat kértünk, futószáras lovaglást 1 órára (2000 Ft kettőnknek tényleg csak, hogy kipróbáljuk). Mivel nagyon meleg volt, ezért csak 35 percet lovagoltunk. Utána benéztünk az istállóba, sétálgatás, stb., majd a fizetésnél Sebestyén úr - kérés nélkül - csak 1200Ft-ot kért el, ezért szerintem a garasoskodás esetükben nem állja meg a helyét.
Összességében szerintem rendben van a hely, ottjártunkkor egy nagyobb csoport is volt rajtunk kívül, akik szintén nem találtak semmi kivetnivalót a szolgáltatásban. Mi biztos visszamegyünk még.

labi 2009.08.04. 09:21:16

kiscsaj-e?
anyuka meg plázacica vagy-e?

É2I 2009.08.04. 09:26:32

Ez vica-versa billeg.

Szily, a lovardának vagy meghackolták a weblapját vagy csak szarul van megcsinálva és az lett gyanus a gúglinak.
Bár nálam nem szirénázott.

Smacika 2009.08.04. 09:29:11

Az említett hely nagyon korrekt.
Lovas ember lévén elég sok ilyen lovastanyát ismerek, és ez nem tartozik a kókler,lehúzós helyekhez.
A összevont lovaglásról meg annyit, hogy ha van négy lovászuk, mert akkora a forgalmuk, hogy ennyi kell, akkor világos, hogy nem lehet a négy óra lovaglást egy lovasra felhasználni.
A négy lovász, négy lóval egy óra alatt lelovagoltatja a négy óra családi nyereményt, míg egy lovaglónál egy faszi foglalt, egy ló dolgozik négy órán át.
Mit nem ért ezen a felháborodott anyuka.
Ez is olyan poszt, hogy újgazdag hülye picsa felháborodik, mert nem az van amit ő kitalál.
Ennyi erővel a vacsorát meg a szállást is be kellett volna váltani lovaglásra, és akkor a "kiscsaj" profi lovasként tér haza.
Ja és a posztolót lehet-e?

Kapanyanyimonyok 2009.08.04. 09:29:46

Ez a "kedves" família azt hiszi, hogy körülöttük forog a világ? Két héttel az ajéndék lejárta előtt beesnek a lovastanyára és csodálkoznak, ha nem a nekik megfelelő időpontban lehetnek ott? Mit gondolnak, hogy az üdülő nem fogad addig vendégeket, míg ők meg nem jelennek, hogy minden napjuk a rendelkezésre álljon? Úristen, milyen kekecek lehetnek, ha azt számolgatják, hogy most 6 vagy 8 ezerért tudnak falni. Gusztustalan, mindenbe csak a hasznot lesni, ahelyett, hogy megpróbálták volna jól érezni magukat. Fikázza a helyet, hogy igazából nem érdekli, csak a lovaglás,gondolom ilyen mentalitással toppantak be az irodába. Pedig annak is megvan a varázsa, egy romantikus napot, estét eltölteni a jó levegőn, nem otthoni környezetben. Amúgy a lovaglás, ha négyen egyszerre veszik igénybe, egy óra alatt lezajlik 4 lóval, de ha egyvalaki, 4 óráig kell felügyelni rá, nem mindegy! AJÁNDÉK LÓNAK NE NÉZD A FOGÁT! Egyedül a "kiscsajt" sajnálom, de nem az elmaradt program , hanem a felmenők miatt.

Smacika 2009.08.04. 09:39:56

@Kapanyanyimonyok: Lenyúltad a nevem. :-)
Hehe, akkor ketten nyomulunk ezzel?

euAgWzgmmtq7K 2009.08.04. 09:52:46

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: sztem ő lehet a panziós hölgy pl. nem sok hsz-e volt eddig, és amit ír, is ismerős :)

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.08.04. 10:15:10

Ez olyan izé. Nekem gyanús, hogy a szmájlihegyek miért is maradtak ki, mint például a :( vagy :S meg hasonlók. És persze megkérdezném a "kiscsaj" anyukáját, hogy plázacecameca-e, és most akkor mi van?

Kapanyanyimonyok 2009.08.04. 10:56:20

Smacika-Hétszünyű Kapanyányimonyók: nem tudtam, hogy más is van ezzel a névvel, a cikkben utánam szólaltál meg, de majd választok másikat, hogy ne legyünk ketten:)
Smarcika: nem vagyok panziós hölgy, csak miután elolvastam a cikket, úgy éreztem regisztrálnom kell. Ez ma történt meg, első hozzászólásom, de hát valamikor mindenkinek volt egy első hozzászólása!

Alikam 2009.08.04. 11:02:57

A tipikus sunyi magyar esete. Ha gond van, azt szemtől szemben kell elmondani, nem jópofizni aztán a kocsiban kibeszélni, hogy mekkora paraszt volt a fogadós meg minden. Ha gond van ahangnemmel, azt ott is lehet közölni, sőt én már azon is csodálkoztam, ha ennyi minden felháborította a családot akkor egy általán mi a fenének nem úgy köszöntek el, hogy kösz bazmeg, nem kérünk belőletek???

Minek ez a sunyi sms-ezés meg ilyen 10 éves dedós dolgok?

Ha gondotok van, akkor azt ott ki kell bökni, nem feljelentgetni meg sms-ezgetni, sunyi módon.

De azért mondjuk a főnökasszony viselkedésében is látok némi kivetni valót. Ha a nyeremény átvevőjével egyeztet egy időpontot, akkor azt úgy tegye, hogy mindent át tudjanak beszélni. Hiba éreztetni az ingyenélővel, hogy ingyenélő:)
Nem tesz jót a biznisznek, meg ha már felajánlották a nyereményt, akkor az legyen normálisan átadva, ne olyan, a kölkökért fizetett a gyermekfalu alapítvány egy milkát, meg kihűl a pistike hagymás babja, ezért most rohanok...
Meg nincs egy kisegítő, aki az ebéd ügyintézését át tudná venni??
Hm, szóval gáz itt mind a kettő szvsz...

Kapanyanyimonyok 2009.08.04. 11:07:08

A második hivatkozást d. hardmannak írtam, nem Smarcikának!

Alikam 2009.08.04. 11:11:49

@Biztonsági Őr: Persze, hogy tehetősek. Azt írják:

"Sokat utazunk, külföldön, belföldön egyaránt, családdal, havonta legalább egy hétvégét szállodában, panzióban alszunk, sehol nem tapasztaltunk hasonlót."

...tehát ilyen sznob magyar kisebbség...

demizson bobby 2009.08.04. 11:24:55

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
Csak én vagyok a hülye hogy 1 óra 4 lovásszal és 4 lóval szerintem "többe kerül", de minimum ugyanannyiba, mint 1 lovász 1 lóval 4 órára?

kérném elmagyarázni

Parasite 2009.08.04. 11:28:49

miért hívja valaki a lányát kiscsajnak? ez valami újgazdag "sokat utazunk, mindig nálunk az útlevelünk is" szokás? az ilyen gyerekekből lesz britney spears?

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2009.08.04. 11:37:31

"A weboldal meg titokzatos módon került a Google tiltólistájára, egyelőre senki sem érti, hogy miért."

Mostanában terjed pár olyan vírus, ami a gyanútlan júzer gépét honlapról megfertőzve lenyúlja az FTP kliensből az elmentett hozzáférési adatokat, aztán szépen telepakolja a html meg php file-okat kártékony kóddal. Ezt a google észre veszi persze amikor arra jár a robotja és szépen tiltólistára teszi, amit a Firefox és a Chrome is használ, ezért szól. Pár ügyfélnél mi is tapasztaltunk ilyet sajnos.

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.08.04. 11:37:49

Figyu ha valai: "very busy, very skinny, and long legs" - akkor annak a nőnemű gyermeke 10 éves kor alatt kiscsaj, 10 - 20 között csajszi, 20 felett meg maca, oszt jónapot

CBF 2009.08.04. 11:42:06

Ezek a Kapanyányimonyókok nagyon egy követ fújnak...

Smacika 2009.08.04. 11:47:06

@demizson bobby: Naszóval.
Ha ott figyel 4 db lovász, 4db ló, akkor 1 óra alatt letudják a melót.Kevesebb munka /ló/ember.
Ha egy lónak kell kepeszteni 4 órát az nem túl optimális.Marhára megunja a paci a körkarámot egy óra alatt is, hát még ha négyet kell mennie.Plusz még az ember is álldogál a napon, de őt most nem számítom bele.Ha a lovászok nem órabérben, hanem napibérben vannak, akkor sokkal jobb ha az összes lovagoltat, mert nem a seggét veri az istállóban, hanem keresi a lóval a pénzt.
Tehát 1 ló, 1 lovász óránként 2000-et keres.
4 ló, 4 lovász meg óránként 8000-et.
Ha ottvannak a lovak, lovászok, akkor minél többnek kell dolgozni egyidőben, mert úgy éri meg jobban.
Bár tudok olyan lovardáról, ahol nincs 6-8 paci, hanem csak 2 db, na ott szopóálarc van a paccokon rendesen.

Tudod, ha almát szüretelsz 65 hektáron, azt is meg lehet csinálni egyedül, de nem túl ésszerű.

Smacika 2009.08.04. 11:49:03

@CBF: Ettől elhatárolódom.Semmi közöm az említett kommentelőhöz.
Ha megnézed, én kommenteltem előbb.

Smacika 2009.08.04. 11:56:12

@demizson bobby: Még annyit, ha négy lovász van az istállóban, napi 5000 ft fizuval, az 20000ft.
Tehát 2000ft-os óradíjjal 1 ló 10 óra alatt keresi meg a napi bért.
Ekkor még sehol a takarmány ára, és persze a tulaj haszna.
Próbáljuk ki, én lovagoltatok 4 lóval egész nap, te meg lovagoltatsz 1 lóval egész nap.
10 óra alatt én keresek 80000-et, te huszat.
Én kifizetek 4 melóst 20000-ben, maradt 60000.
ebből legyen 10000 takarmány (nincs annyi a napi kaja 4 lónál)
Maradt 50000 haszon.
Nálad van 20000 bevétel.
Ebből 5000 a lovászé, 2500 a takarmány, maradt 12500.
Akkor melyik éri meg jobban?

siss 2009.08.04. 11:58:09

Ha már magyar mentalitás: annyira vicces, hogy amint kiderül, hogy a célszemélyek neadjisten gazdagok mernek lenni, máris fogják be a pofájukat, biztos nekik túl nagyok az elvárásaik.

Jelzem, egy csomó olyan ismerősöm van, akik havi nettó 100-110 fizu mellett is képesek évente egy-kétszer elmenni nyaralni, azért, mert félretesznek - és mellesleg, nem csak drága szálláshelyek léteznek.

demizson bobby 2009.08.04. 12:01:18

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
na oké, csak arra gondoltam, hogy ha folyamatosan van lovagló vendég, de esetleg nincs teljes kihasználtság, akkor nem foglal a kiscsalád egy teljes órai keresztmetszetet ergo jobb lehet a kihasználtság.
Ha a ló nagyon unná, akkor lehet cserélni....bár gondolom a kislányt is kéne cserélni egy idő után :)
Ahhoz meg már egyáltalán nem értek, de érdekel, hogy akkor csutakolási idővel hogy kell számolni.

siss 2009.08.04. 12:01:26

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: Ahogy én levettem, szó nem volt arról, hogy a család azt várná, a kisleányka egyben lovagolja le azt a négy órát. (A lóra gyakorolt negatív hatásokon túl a feneke sem örült volna nagyon dolognak, ha tényleg lovagolt előtte a lányka, valószínűleg, ezt ő is tudhatta.)

Mellesleg, mi a baj a 'kiscsajjal'? Több szülőpárt is ismerek,aki így hivatkozik a kislányára, és messze nem a rosszak közül valók. Ez megint csak kekeckedés.

Szumóné 2009.08.04. 12:04:48

Azé' szerettem volna megnézni a T. Hülyepicsaanyuka arcát, amikor az ÓVODÁS gyereke 4 órát lovagol! Bazzeg! Futószár max fél óra, osztálylovaglás (karámban, edzővel) mondjuk egy óra elég kell legyen egyszerre az oviskorúnak. Mert pölö feltörik a segge a nyeregtől, elunja magát, melege van, pisilni kell, satöbbi. mennyire egészséges egy nem kifejlett csontozatú, ízületű ovisnak mondjuk 4 órát ülni egyfolytában a ló hátán? Még egy felnőttet is megterhel! Arról nem beszélve, hogy oda kellett volna állítani mellé 1 edzőt is 4 óra hosszára. Amúgy mit csináltak volna 4 óra hosszát? Nyilván nem egy magasszintű képzésen vett volna részt a gyerek, hanem csak élménylovagláson (lévén óvodás!).
Én alapból úgy értelmeztem a dolgot amikor olvastam a nyereményt, hogy max 4 fő megy, fejenként jár 1-1 óra lovaglás, ami így korrekt lett volna.
Én a sün mellé adnék egy vascsövet is anyuci szájába, a "kiscsaj" vétlen. Csórikámból milyen felnőtt lesz vajon? :-O

Másrészt meg, ha amúgy is járnak lovagolni, akkor nem ezen a néhány órán múlott volna a boldogság. Jó, persze nyert a gyerek, meg mifene, szóval ezt a gyerek sínylette meg, gratulálok az anyucikájának.

Azt viszont nem állítom, hogy nincs igaza, de a lovas néni sokat finomított elmondásával a helyzeten. Amúgy meg, ha vmi nem tetszik, akkor célszerű lett volna ott azonnal tisztázni. Sebestyénné pedig ott hibázott, hogy rossz időpontot adott a megbeszélésre, így nem illő vendéget fogadni, hogy közben még 1000 más dolgot kell csinálni és nem tudom a seggét tökéletesen fényesre nyalni. ;-)

demizson bobby 2009.08.04. 12:05:40

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
nade neked 4szeres kapacitásod van, ergo ha nem vagy kihasználva, akkor nagyobbat is buksz.
Jelen esetben adott, hogy van 4 ló, a kérdés csak az, hogy a 4 "lóóra" egyben kihasználva jobb, vagy sorban egymás után 1 lóval, esetleg elszórva 2 napra.

???????????

Stefan_Schneider 2009.08.04. 12:07:31

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók: De ez egy nyeremeny volt, a lovarda eleve nem keresett rajta egy petakot sem.

CBF 2009.08.04. 12:26:55

@Szumóné: Arra esetleg nem gondoltál, hogy ha megtetszik a hely nekik akkor több napot is maradnának és napokra elosztva lett volna 1-1 óra lovaglás? Jujj de kocka gondolkozásod van...
Arról persze ne is beszéljünk, hogy ez egy nyeremény volt, a vendéglátónak vendéglátóként kéne viselkedni nem diktátorként...

Smacika 2009.08.04. 12:47:38

@Stefan_Schneider: Meghajlok az érvelésed előtt.
@demizson bobby: A lovas foglalkozáshoz hozzátartozik a puceva is.Bár itt nem foglalkozásról van szó, hanem lovaglásról.
Az nem várható el a fizető embertől, hogy ő pucoljon.(Akkor azért lenne poszt itt, hogy a "lovaglás címén lovat takaríttattak velem a fasztudja milyen tanyán")
És valóban nagyobbat bukhatok, de erről szól a vállalkozósdi.

sakha 2009.08.04. 12:55:25

Szerintem ez a történet az igazi magyar rögvalóság tökéletes lenyomata. Az emberek nem tudnak szót érteni egymással, mindenki mindenkire megsértődik, rugalmasságot csak a másiktól várnak el, stb.
Ez az általános stílus Mo-on, (néhány kivétel mellett) és jól mutatja be a magyar szolgáltató és a magyar fogyasztó viszonyát. Az egyik a másik ellensége. Azzal nem lehet felmenteni a lovardást ui. hogy a nő hüjepicsa volt, és fordítva sem működik: nincsen mindenben igazam, ha a lovardás bunkó.

A kiscsajozás tényleg rémes (legalább egyszer írhatott volna mást), de ez a nő magánügye.

Smacika 2009.08.04. 12:57:09

@siss: Mondjuk a lóra semilyen negatív hatása nincs a körkarámos lovagoltatásnak, mert az sima ügy egy jó agyú lóval.
A másik pedig, a kiscsaj feneke.
Hát én elég gyakorlott lovas vagyok, de 4 óra aktív lovaglás az elég kemény.
Több tereplovagláson túl vagyok már (Vértesi Tájvédelmi Körzet,Vértesboglár-Csákvár-Fornapuszta-Gánt-Csákvár-Vérteskozma-Várgesztes-Szár-Vértesboglár útvonal lóval, kb 65-75 km) de az ember 2-3 óra után is szívesen leszáll már a nyeregből.

demizson bobby 2009.08.04. 13:13:52

@Smacika - Hétszűnyű Kapanyányimonyók:
a pucolást azért említettem, mert talán ha 2-2 órát bír a kiscsaj,akkor elég 2 lovat csutakolni, amúgy meg ugye többet kellene. Persze lehet, hogy csak este állnak neki levakarni a dzsuvát? Vagy minden lónál kell amúgy is minden nap?
áhh, mindegy, majd utánajárok :)

sapuh 2009.08.04. 13:25:08

@Kapanyanyimonyok: @Megdobbent:

nem lehetne mellőzni legalább egy posztban végre a "tipikus sunyi magyar" és hasonló okosságokat?

Örülök, hogy ti ennyire tökéletes, nem tipikus, nem hülye nemtudommik vagytok, de már kicsit unom, hogy minden posztnál van pár kommentelő, akinek mindenről az jut az eszébe, hogy hülyék a magyarok. Csak így, en bloc.

Olvassatok bolgár blogokat, és ott sunyibolgározzatok, úgy még az újdonság íze is meglesz.

Az meg eldönthetetlen, a poszt kapcsán melyik félnek volt igaza, annyi biztos, hogy a lovaspanzió ezzel az akcióval nem nyert újabb vendégeket...

Alikam 2009.08.04. 13:31:25

@sapuh: Hát ha hülye a magyarok többsége, akkor hülye. Mit gondolsz, miért van szétbarmolva mindenféle szinten, társadalmi, politikai, gazdasági szinten? Mert a magyar az hülye...

Ennyi, én is magyar vagyok, nem hiszem magamat überokosnak, és sajnálom, hogy le kell hülyéznem a honfitársaimat, de a tényé ettől még tény. Ezek meg igenis tipikus sunyi magyarok voltak. A tipikus sznob proletár, amelyik kés szúr a hátadba. Nem tudom ki nevelte őket, de vagy nagyon nem végzett jó munkát, vagy a környezeti hatások a jó nevelést teljesen kiírtották.

Nézzél körül ebbe az országba, hogy mi megy. Egyszerűen annyira leépült a magyarok többsége, hogy csak hazaszeretetből maradok itt, az emberek többségétől már herótom van.

Tegnap is beálltam a közért egyik kasszájához, előttem 4-5 full proletár, félig megrakott kocsikkal. Az én kezemben két cucc volt. Azt hiszed valamelyik is előre engedett volna??? :D

Na ez a magyar..., nagyon sajnálom, mert ahogy indultunk, akár Európa meghatározó gazdasági és kulturális fellegvára is lehettünk volna, de hát vannak olyan népek, akik uralkodnak, és olyanok akiken uralkodnak. A magyar az utóbbi.

Smacika 2009.08.04. 13:44:18

@demizson bobby: Természetesen a nyergelés előtt kell lepucolni a paccot.
Ha retkes a ló az először is esztétikailag nem túl szép, de ami fontosabb, ha koszosan-sárosan nyergelsz fel, feltöri a lovat a kosz.
Amúgy nem kell kötelezően takarítani őket, sőt.Az élősdiket a sár illetve por segítségével távolítják el magukról.
A ló szeret koszos lenni.

Smacika 2009.08.04. 13:47:45

@demizson bobby: A csutakolást lovaglás után végzik, ha nem mossák le a lovat.
Szalmával jó alaposan átdörgölik.

Smacika 2009.08.04. 13:49:07

@demizson bobby: A csutakolást lovaglás után végzik, ha nem mossák le a lovat.
Szalmával jó alaposan átdörgölik.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.08.04. 14:17:44

Ennek a sztorinak két olvasata van.

Egyik:
Sznob "kiscsaj" - "minden hónapban szállodázunk" - "állandóan külföldön vagyunk" - "a gyerek lovagoltatását amúgy is megengedhetjük magunknak" család kifogásolja, hogy nem hajbókoltak nekik, nem imádták őket kellőképpen - a normális emberi hang nem elég. (Itt fogadom meg, hogy ha valaha kiscsajnak hívom a saját gyerekemet, levágom a tulajdon nyelvem.)
Sajnos, szakmámból adódóan látok nagyon sok ilyen ostoba, elitkedő apuka-anyukát, akik. Na mindegy.

Másik:
Bunekó család nyitott egy lovaspanziót, merazmost olyan menő. Azt ugyan nem tudhassák, hogyan kell a vendégekkel bánni, emberi kommunikációt, ügyfélkezelést nem tanultak, természetes módon pedig nem fakad belőlük ilyesmi.
Mindegy, azért fizetni köll, mer nemakétszépszememér gyünnek ide a vendégek, hanem hogy lovagoljanak. Ló meg van, nem? Ebből kifolyólag pedig legyen megfelelő a vendégeknek az a fajta tahó fröcsögés-ugatás, ami otthoL, a családdal is dívik. Nekik megfelel.

Na, ezt a két olvasatot kell összeadni, deriválni, normálformára hozni, rögtön meg is lesz az igazság.

sapuh 2009.08.04. 14:30:34

@Alikam: de ezek a dolgok fejben dőlnek el. Nem hiszek abban, hogy a föld bizonyos sarkaiban élnének az okos emberek, másik felén (mondjuk Magyarországon) meg a hülyék. Sunyi, ostoba, stb. emberek mindenhol vannak, nálunk is, kérdés, AZÉRT tartod-e őket sunyinak és ostobának, mert magyarok/nem magyarok/nők/fradisták/zsidók/szőkék/stb. De olyan csoportot utálni, aminek te is tagja vagy, erős kognitív disszonanciával jár, és ez sajnos megfigyelhető a hazai blogokon, a közlekedési kultúrában, stb.

Vannak hülyék, nálunk is vannak hülyék, de NÉHA el kell tudni fogadni a hülyeséget, mert te sem vagy tökéletes. Különben tényleg szar lesz itt élni.

Amiben a magyarok rosszabbak más népeknél az a kollektív önutálat, ilyet - jóval enyhébb formában - csak az olaszoknál láttam eddig, ők viszont cserébe mind megrögzött lokálpatrióták.

De befejezem az offolást, éljenek a lovak!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.08.04. 15:31:29

Üssetek le, ha kiscsajnak nevezem a gyerekemet!

Két fiam van! :)

2009.08.04. 17:38:17

Mondjuk akár úgy is lehetett volna. hogy "Kedves DA, főszezon van, már le vannak foglalva a hétvégék, de ha a táborozó gyerekek hazamennek egy hét múlva, jöjjenek csak el mondjuk szerdán 10-re, felülhet a kiscsaj, utána ebédre elvisszük magukat kocsival a csárdába, mire visszaérnek 14-kor, már végez a szobalány is a takarítással, és be lehet költözni. Estével felülhet a kiscsaj még egyszer, másnap reggel harmadszor, és jöjjenek máskor is!"
Aztán persze meglehet, hogy olyan szinten ellenszenvesek voltak a tulajnak, hogy nem tudta moderálni magát... vagy csak éppen rossz pillanatát fogták el.

Egyébként a legtöbb lovazdának semmi köze a vendéglátózáshoz. Némelyiknek a lovazáshoz sem sok. Putrik, törmelékhalmok, kimustrált lakókocsik, ganyédomb, használt gumiabroncsok, rozsdás vashordóban füstölögve parázsló szemét... szúnyogháló, vagy ne adj istók légycsapda az már luxus, de sok helyen még egy nyavalyás tescos kertipad sincs, ahova az ügyfelek lerogyhatnának. A lovakat meg éheztetik, "hogy szelídebbek legyenek", átlovagolva sosincsenek, a nyergek szappant évek óta nem láttak, szánalmas az egész nagymagyar lovaskultúra. (Tisztelet a kevés kivételnek.) Persze az is igaz, hogy elég nyomottak az árak is. 2500/óra körül fut egy paci, és megzabál egy hónapban minimum 20e HUF-ot. (És akkor még nem jött se a lódoktor, se a patkolókovács.) Lehet számolni... és ne feledjük, hogy hétköznap munkaidőben nem nagyon van lovas (hacsak gyerektábort nem szerveznek), fagypont alatt meg aztán egyáltalán... szóval elég gáz ez az ipar.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.08.05. 12:40:39

Ehh, tököm, nyertek amit nyertek, hát nem az a célja egy ilyen nyereménynek, hogy a lovasizébe visszamenjenek? Ha a nyertes elégedett, akkor visszamegy a demo kaja, lovaglás meg ottalvás után, ha nem, akkor meg nem. Nyilván nem volt célja taplónak lenni az n.b. ügyféllel a szállodásnak. Szerintem itt tipikusan "az ingerküszöb máshol van" típusú dologról lehet szó: a vendég talán érzékenyebb, a szállodás talán nem elég kedves.

Nos ők nem lesznek ott törzsvendég, a reklámajándék nem érte el a célját. Ennyi.

rapala69 2009.08.07. 13:29:41

Mivel helybéli vagyok és a lovas sport messze áll tőlem. Az érintett lovas udvarház tulajdonosáról szeretnék írni egy pár szót.
Ő az az ember a ki visszahozta ebbe a faluba a lovas sportot és egy haldokló külterületből virágzó ember központú,a szabadidő eltöltésére ideális helyet varázsolt a megfelelő pályázatok kihasználásával és nem kis anyagi ráfordítással. Emberséges jótékonykodó,civil rendezvények jószándékú támogatója.
Sajnálom a hölgyet,de még inkább a gyermekét.Soha nem hallottam ilyen panaszt,vagy elégedetlenkedést az említett köztiszteletben álló úr vállalkozásával kapcsolatban.
Éppen ezért úgy gondolom hogy a vádaskodások nem állják meg a helyüket,és ha lehet a kedves család lovagoljon ezután is ott ahol eddig lovagolt.

HemiCuda 2009.08.07. 22:33:16

Szerintem a család Története nincs rendben. Egyszerűen végigolvasták az itt található történeteket, és begépeltek egy maszlagot annak reményében, hogy megkeresésetekre a kapnak egy egy hetes ALL INCLUSIVE nyaralási lehetőséget. A lovastanyától.
Ilyenek az igazi trükközös Olcsó Jánosék.
Persze ezt meg inkább hagyjuk is: "Sokat utazunk, külföldön, belföldön egyaránt, családdal, havonta legalább egy hétvégét szállodában, panzióban alszunk"
süti beállítások módosítása