Tékozló Homár

Lehúzás klasszik: akciós termék eredeti áron

2009.08.10. 16:15 | ge | 74 komment

Emdé azt írja nekünk, hogy belefutott egy klasszikus felárazzuk, hogy aztán leárazzuk ügyeskedésbe, majd amikor szóvá tette ezt az ügyfélszolgálatnak, jól megfenyegették.

Július 21-én este a Pesti úti Tescoban jártam és érdekes akcióra lettem figyelmes. Az eredetileg is 1990 Ft-os teszkós ventillátort, amiből előzőleg én is vásároltam két darabot, negyven százalékos akcióval, 3320 Ft helyett 1990 Ft-ért árulták, ami ugye az eredeti ára is volt, ráadásul ezek az általam vásároltakhoz képest doboz nélküli, összerakottak és porosak voltak. Megkérdeztem a vevőszolgálatot, ahol elmondták, hogy a központjuk dönti el, hogy mi mennyibe kerüljön, így ők több felvilágosítást nem tudnak adni, valamint megfenyegettek, hogy ha közzéteszem a képeket, beperelnek.

[emdé]
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frucsasz 2009.08.10. 16:16:25

És igen? ÉS igen. Dulva.

Frucsasz 2009.08.10. 16:17:38

Nehéz elhinnem, hogy nincs erre (ez ellen) valami törvény... Hogy ellenőrizni lehessen, x hónapra visszamenőleg mennyibe került.

májgeriberi 2009.08.10. 16:17:55

mi van itt ma, kánaán?

májgeriberi 2009.08.10. 16:20:31

úgy tűnik marhára megijedtél...XD

Frucsasz 2009.08.10. 16:20:46

@májgeriberi: nekem mindenképp :)

Egyébként a fenyegetés külön pikantériát ad a dolognak...

elwood 2009.08.10. 16:22:03

most javasoljunk nekik orális szexet ?

májgeriberi 2009.08.10. 16:23:43

@elwood: aztán meg egy kis anális sünt?

Lúúújzi 2009.08.10. 16:24:19

Ez nagyon jó!:D Elküldte a posztoló a képeket a fogyasztóvédelemnek is? :)

Frucsasz 2009.08.10. 16:25:29

De a kiírás is fincsi: Ventilátor. Így. Egy l-lel.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.08.10. 16:27:16

Ilyen poston már meg sem lepődöm, szerintem nem bennem van a hiba:))))
Tusko,ocsoé,uncsi már :)))))

De az otéjpés az igen az post:) a magyar nyelv minden szépsége benne van,mit egy postolo csak beletehet,na az igen:)))

mukaretes 2009.08.10. 16:29:49

ezt már annyira nem értem,van aki még hisz 10-20-30-40-50-akárhány %-os leértékelésnek???
1990.- eldöntöd neked megéri-e ennyiért, ha igen megveszed, ha nem nem ennyi az egész.

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2009.08.10. 16:30:37

ez mé meglepő?hisz minden multi(nemcsak) így csinálja..

Smacika 2009.08.10. 16:34:20

A teszkó már nem tud újat mutatni nekem.
Ennél jobb poszt kell.
Bár érdekelne mi alapján jelentenek fel?
Vonalkód van a tarkódon?
Vagy elkérték az adataidat?

Hubikaaa 2009.08.10. 16:35:21

azért az előző otps jobb volt.

É2I 2009.08.10. 16:36:27

Ez mindenhol így van. De akinek kell és megéri neki ennyiért, megveszi és mindenki jól járt.
Az MM is ezt csinálta az áfa emeléskor és nagyban hírdette, hogy azt elengedi. Sünt az ilyeneknek. De ezért én nem venném a fáradságot, hogy még hüjékkel vitába is keveredjek.

Frucsasz 2009.08.10. 16:37:19

@Kistitok: fura ,de jogos. Mea klumpa.

Frucsasz 2009.08.10. 16:43:33

@Kistitok: jogos, elnézést. Kérem az erre vonatkozó kommentemet törölni :)

elwood 2009.08.10. 16:58:56

mondjuk a fagyasztóvédelemnek csak kéne szólni, hogy analizálják meg őket, usernek még dokumentuma is van hogy ő korábban mennyiért vette

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.08.10. 17:00:31

@Hubikaaa:
Vannak überelhetetlen posztok. Nekem ilyen "a nevét le nem írhatjuk-e/DE", a mosógépszerelő, mától az ótépés is.
Attól még ez jó :)

Pista bá 2009.08.10. 17:10:05

1-2 évtizede még ventillátornak kellett írni, így változik (soxor satnyul) a nyelv

kugel2 2009.08.10. 17:26:55

En is "ventillator"-on nottem fel, de miota kulfoldi nyelveket tanulok, rajottem, hogy az a hibas. Azaz jelen esetben nem satnyult a nyelv. (De a konkurens-tol mindig felall a szor a hatamon.)

moli 2009.08.10. 17:31:58

ez a fotozkodas-tiltas meg a ceges email vegere rakott harmadik ugyfelnek ki-nem-adod fenyegetes gusztustalan, be kene tiltania az adatvedelmi biztosnak

MildJuice (...) 2009.08.10. 17:38:18

Szerintem ez ennyiért is ócsó. Fél évig használhatod, ha véletlenül tövább bírja, akkor tovább is.

Zine 2009.08.10. 17:48:50

Én úgy emlékszem, ez ellen a trükk ellen hoztak már törvényt vagy jogszabályt.
Viszont sajnos az nem ér semmit, mert a áruház nyugodtan feltüntetheti olyan módon az árengedményt, hogy egy 5 évvel ezelőtti - jóval magasabb - árhoz viszonyítva árengedményként hirdeti a mai normál - jóval alacsonyabb - árát az adott terméknek.
Így jártunk. Szemfülesek előnyben.

Frucsasz 2009.08.10. 17:55:05

Na mi van, miért nem moderálják ki a hülyeséget, amit beírtam? :)

zovar 2009.08.10. 18:16:25

@Frucsasz- a sarokban, kukoricán térdepelve

Elmondom, hogy van itt kijátszva a törvény. Anno a Tesóban voltam hasonló területen oszt.vez, és a lényeg az, hogy meg kell nézni a rendszerben, hogy melyik az a legmagasabb ár, amin valaha is adták az adott terméket. Lehet, hogy ez 8 éve volt, tökmindegy. Azt veszik alapul, és ahhoz képest akció az akció. Szabályos, mert létező árról akcióztak, legfeljebb etikátlan. Lehet, hogy a múlt héten nem annyi volt, de az tökmindegy.
Erre egy csomó példát tudnék, (pld. láncfűrész 12.200, akciósan 15.500) de mindenki így csinálja.
A lényeg, hogy a sok birka maga alá vizel, ha az AKCIÓ szót meglátja, és megvesz bármilyen szart.

Amúgy ez mindíg is így volt. 87-ben, szakmai gyakorlat, Pagony utcai ABC (ma Tesco) Hegynyi borsókonzerv, 125 forint, kutyának se kellett. Főnök ráragasztott egy papírt, hogy akció: 156 helyett 130! Egy hét alatt elfogyott.

Ez most sincs másként.

havajj 2009.08.10. 18:27:37

@Frucsasz- a sarokban, kukoricán térdepelve: cöcö. az nem úgy megy hogy bénázol kicsit aztán kiszedeted :)
megmarad az örökkévalóságnak.
amúgy a ventillátort én is így irom le, pedig nekem egész gyakran kell. még jó hogy nem szőllővel foglalkozom.

0321 2009.08.10. 18:39:35

az talán megoldás lenne.ha egyszer bezárnák őket is 8 napra tisztességtelen piaci magatartás miatt,úgy mint amikor a madáreleséges kisbolt nem ad nyugtát a 80 Ft-os kanári eleségről-:)

májgeriberi 2009.08.10. 18:43:17

@havajj: jóhogy..
több lapátja van ezért jár a két ell :DD

Ofélia . 2009.08.10. 18:45:59

@0321: Álom álom édes álom:))

Ofélia . 2009.08.10. 18:47:35

@májgeriberi: ventiLLLátor ha a lapátok számát nézem:)) csak nem egy majmász klón bukkant fel???:D

Megdobbent 2009.08.10. 19:12:52

Ooo, az senkit nem zavar, hogy mivel osszeszerelve, porosan, doboz es gari nelkul adjak, ez nem lehet akcio, max ertekcsokkent kiarusitas? Mert akkor ugye sargacimke dukal hozza es valosagos negyed/fel ar.

A perrel fenyegetes tenyleg trefas, meg is hult bennem a ver teljesen :>

Átlagarcú 2009.08.10. 19:16:37

A képen ötven tillátor láható.

j311 2009.08.10. 19:18:50

Ezek a Tesco által nyáron használt ventilátorok, amik már nem kellenek?
Nagyon úgy néznek ki.

Ofélia . 2009.08.10. 19:39:12

@Sörecet: Már megint sokat söröztél:)

Négyven-tillátor te te te:)))

.lll. 2009.08.10. 19:45:03

a ventilátorral remekül lehet busafejet szeletelni

Ofélia . 2009.08.10. 19:53:08

@lófő: Meg beleszarni és lőn csoda szeplős lessz a násznép:)

kispista2 2009.08.10. 20:11:18

Milyen alapon perelnének a teszkós idióták?

Law enforcer 2009.08.10. 20:41:54

van az úgy hogy az előzőt is akciósan vetted ennyiért. Utána felment az ára, bár elárulom ilyenkor már kiárusításban mennek a ventilátorok, klímák. mellesleg tökmindegy mennyiért veszed, mert így is biztos van rajta 10-20 % haszon.

egy volt auchanos

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.10. 20:42:31

hehe

a gábriseszter lesz beperelve

tudjukki után a tecsó is rászáll majd

az élet nem habostorta

Law enforcer 2009.08.10. 20:48:36

@zovar: OTT A PONT. egyébként tényleg így megy. Ha akciót írtunk ki valamire megnéztük a hajdani legmagasabb árát, és ahhoz képest írtuk ki az árat. Vagy meg se néztük, a managerek nem foglalkoztak ezzel. A dekorosok kinyomtatták amit leadtunk, akár helyesírási (hejesirsi) hibával is, azért lehet ennyi marhaságot olvasni.

olyan is volt hogy direkt elírtunk valamit, hogy legyen min röhögni...

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.10. 20:54:53

és ha már ventillátor/ventilátor

édesapámnak, az igazinak akartunk venni egyet az elektrovördben

ott volt kirakva egy igen teccetős darab.

mélabús eladó embert kérdeztük, hogy van-e, mert nem találunk a dobozok között olyan típusszámút, amit szeretnénk

mélabús ember elmegy a tök ellenkező irányba, mint ahol az eszközök vannak.

vártunk, vártunk, nem történt semmi, látjuk, hogy a mélabús ember egy polcot pakol. wtf

kérdem: most akkor van-e vagy nincs-e, és óhajt-e válaszolni?

őszerinte: nincsen.

mondjuk semmit nem nézett meg, fogalmam sincs honnan tudta, ott hagyott minket, mint eb a szarát.

se több, se kevesebb szó nem hagyta el a száját.

immár vidám eladólányt kérdeztünk újra. ő megnézte a készletet a gépén, és mondta hogy van három.

oké. rajta. odamegy a mélabús emberhez, hogy hol van az a három, ha itt nincs.

mélabús emberből ekkor kitört az állat, és azt mondta, hogy " már megmondtam ezeknek, hogy nincs". a leány mondja, hogy de van. és elkezdtek vitatkozni.

na akkor jól fogtuk magunkat és elmentünk szembe az ósünbe.

ugyanaz három ezressel ócsóbban volt. kellemes eladófiú, aki mindent megmutatott, mármint a ventillátoron/ventilátoron, elmagyarázta a többi ötven fajta működését, fogyasztását, és elcipelte nekem a pénztárhoz amit végül választottunk.

így lett édesapámnak, az igazinak ventillátora/ventilátora/ventillátorja/ventiáltorja

ja, és hogy semmilyen akció nem volt.

akármennyibe is került, biztosan valahol át voltunk baccva, de már nem számít.

ennyit tudok érdemben hozzátenni.

Ofélia . 2009.08.10. 21:00:45

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra: Most akkor mi vaan???-ven ban ben meg tillllátor a tilátor brrr grrrrr begerjedtem:))

Frucsasz 2009.08.10. 21:01:31

@kispista2: hát, azt hiszem, a fotózás miatt. Nem tudom, végül is mi lett a végleges álláspont a legutóbbi hasonló posztban arról, hogy lehet-e fotózni, de ha minden igaz, akkor az áruház területe magánterület, és ha megtiltja a fényképfelvétel készítését, és megszeged, beperelhet. És a legtöbb áruház sztem megtiltja a fotózást. Biztos ki van függesztve valahol a bejárat környékén egy 7-szer 10 centis sajtpapírra...

Egyébként sztem inkább ijesztgetésnek szánták a perelést. És ha a posztoló nem adta meg az adatait nekik, sosem kapják el. A homár nem adhat ki adatokat. Ezt a tudjukkis rádióműsorban hallottam :D
Ha tévedek, elnézést, ez mind csak feltételezés :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.10. 21:07:49

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:

ofi! a háromezer-négyszáz-kilencvenötödik hozzászólásomban nem óhajtom jobban kifejteni, hogy vettem az öregemnek légkeverő elektromos kézikészüléket. vettem és kész.

a tillátor meg a tilátor azért van, mert nekem mindegyiket aláhúzza valamiért

talán a gépem nyelve argentinpolinéz vagy bantu

és a hejessírásom haggy némi kivánniwallót maga uttán

na

zépont 2009.08.10. 21:13:08

Én tavaly ilyenkor ugyanezt a ventit 999 Ft-ért vettem.

CernaGeza 2009.08.10. 21:15:26

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

ugyanez a tapasztalatom volt ebben a komplexumban! (vagy lehet hogy a mediamarkt volt)

Viszont azt vettem észre hogyha kosárral a fejeden kezdesz el mászkálni a sorok között, többen is felbukkannak és segítenek. Azóta nem volt erre szükség.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.10. 21:19:33

@CernaGeza: hát nem tudom. ezt a kosárral a fejement még nem próbáltam.

olyan már volt, hogy rendetlenkedtem, hangoskodtam, esetleg kipróbáltam valamit, amit nem lett volna szabad, na azok bejöttek.

de az, hogy csak úgy kérdezel, hát mint a marslakóra, úgy néznek.

de ezt a kosaras dolgot ki fogom próbálni.

Megdobbent 2009.08.10. 21:24:55

@az igazi mpl, aki egyelőre nem megy szabadságra:

"mélabús ember elmegy a tök ellenkező irányba, mint ahol az eszközök vannak."

Arra van a retyo es a bufe. Eloszor retyo, utana egy kave, kozben elkapta a fonoke es elzavarta polcot rakni. Miert hitted, hogy a ventillatorod ugyeben jart tavol? :)

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.08.10. 21:30:11

@Megdobbent: hát belátom így utólag, hogy hülye voltam, hogy ezt vártam...

off

már nem tudom ki akart látni sarokban térdelni büntetésből, de tettem fel képet:)) frucsaszt is ki akartam tenni, de nem tudom, engedi-e, hogy mások lássák?

on

na, megyek szuszulni, holnap egy nehéz nap nappala lesz, kell gyűjtenem az erőt.

aztán csak érdemben hozzászólni!!!!!!

lö pá

ArmandoBertolucci · http://nincsszabaly.blog.hu 2009.08.10. 21:40:21

A tecskó a börsi áruházban a napokban bevezeti a digitális árucimkét. Ez egy iszonyatosan jó dolog, de itt milyen visszaélések lesznek!!!
Még le se veszed a polcról, már drágább lesz! Ha meg reklamálsz a vevőpultnál simán átütik az árat, mire visszaérsz, hogy megmutasd.
Szeretem a sünt! Aranyos kis állat. Ha nem szeretném, akkor azt mondanám, hogy menjünk be a tacskóba és mindenki hozzon magával egy sünt!

Law enforcer 2009.08.10. 22:24:40

@ancsurka-pancsurka: én 300ért vettem 2őt, fémlapátosat, hátamra szerelve el is röptet. de hát a dolgozók bármit le tudnak maguknak árazni. vagy szinte bármit...
lehet egyszer kiadom én is Sün-titok címen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.10. 23:00:56

en ugy tanultam mind a ket forma helyes es hasznalhato mint a fokhagymanal
nekunk volt az illetekhivatalban csak megfajdult tole a fejem
itt is lehet kapni de aki nem sikertelen legkondit hasznal
egy l-el

Megdobbent 2009.08.10. 23:10:59

A legkondi meg szutykos paragyujto lofaszos csopogos, meg bebasz a nyalkahartyaknak :( Nem oke ez a hutes dolog meg mindig :/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.10. 23:15:07

@Megdobbent: hat most 90 fahreheit van odakint
nekem jobb 73-ban
szarok a nyalkahartyamra

Megdobbent 2009.08.10. 23:45:40

Szoval 32 helyett 22... Wow, abban en faznek :)
Nekem is eszembe jutott mar, hogy betolok valami kis mobil klimat a szobamba, de aztan elmegy tole a kedvem, franc tudja miert...

@hagyma: ti is olyan klasszikus amcsi paneles fahazban eldegeltek?

kispista2 2009.08.10. 23:53:57

@Frucsasz- a sarokban, kukoricán térdepelve: Polgári pert indíthatnak, de bizonyítaniuk kell a jogtalan károkozást, ami nehéz lesz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.10. 23:54:46

@Megdobbent:
nem most nem, de par honap mulva olyasmibe megyunk
ez most egy 30 emeletes toronyhaz a belvarosban
luxury apartman
praktikus mert 1 blokkra van a melohelyunk
de atmeneti megoldas
igaz mar 3 eve
Maryvel 1 es fel
megyunk vissza carolinaba es egyaltalan nem banom ha nem kohazat veszunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.10. 23:56:56

@Megdobbent:
ja es eleinte nekem is furcsa volt
hat csak magyar vagyok ha mar amerikai is
de most mar nem tudnam nelkulozni
foleg mikor floridaban laktam
van mikor 76-ra allitom de most nagyon meleg van odakint es a hoerzet mas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 00:05:38

amugy nem kell am gondolni hogy az amerikas magyar nem tud letezni legkondi nelkul
sot most is van ventilatorom, ilyen allo, mer az exnejem nem tudta megszokni a legkondit
de el nem tudnam mar kepzelni hogy ilyen szar fujj a meleg levegot a pofamba es emlekeim szerint ha kikapcsolja az ember ketszer olyan melege lesz az arcanak
hat kosz inkabb a nyalkahartya

Megdobbent 2009.08.11. 01:21:33

@hagyma: Ezis, azis igaz :) Igazandibol a venti az kb arra jo, hogy ha izzadsz, akkor hamar parologtat es ugy hut... De ha eljon az a szakasz, amikor erzed, hogy hajszaritokent meleget fuj, akkor telleg jobb kikapcsolni.

A panelfahazat amugy azert kerdeztem, mert gyanum szerint az tudhat gyorsan atmelegedni, bar a franctudja :)

Eh, amugy reszvetem eleted azon szakszat illetoleg, amikor nem tudtal angolul, pedig kerlelt ra a nejed. De ahogy "latom" fontosabb szerved nem serult ;>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.11. 01:35:25

@Megdobbent:
a nejem nem kerlelt
akkor mar jo voltam
sot imadja az akcentusomat
eleinte volt hondja velem rovid ideig
ma mar mindent ertunk

jaja a ventilator szerintem faszsag es kesz
de ez csak az en velemenyem
mondjuk computerbe kell

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.08.11. 08:32:51

akkor most kapsz a nyakadba egy teszkógazdaságos pert
kellett ugrálni

Pron · http://pron.blog.hu 2009.08.11. 09:32:49

tezskógazdaságos romlott pert vagy leárazottat.... hehe

Koala 2009.08.11. 10:38:49

Én tegnap jártam a fehérvári Ósan-ban. Már korábban kinéztem egy íróasztalt, múlt héten még 28515 Ft volt. Most nagy piros táblán 32990 Ft-ért árulják, gondolom, mert akciós ...

selymesszőrű tejbegríz 2009.08.11. 10:50:55

De legalább bevált, a hozzád hasonló "vegyünkócsót" mentalitású magyarok is bespájzoltak ezzel a ventilátorral, meg a penny sajttal.

keptelenseg 2009.08.11. 11:30:48

MIÉRT NEM LEHET BEZÁRNI 1 HÓNAPRA AZ ILYEN CSALÓ ÜZLETEKET, KERESKEDÉSEKET?

ex-dr. vuk 2009.08.11. 12:02:04

Hehe ez a "beperelnek" ilyen aduasz szerintuk? Ahhoz nem artana 1. vad, 2. bizonyitani a vadat.
Ez nem amerika, ahol a Csubakka-vedelem mukodik.

mivanmivan 2009.08.11. 14:23:37

a GVH urgik erre... bárki tehet bejelentést, a honlapjukon van erre a célra szolgáló bejelentőlap, nem egyszerű kitölteni, de szerintem megéri. Az ilyen bejelentésekből lesznek a sok milliós bírságok...

Kicsit Bob · http://anyamnak.blog.hu/ 2009.08.12. 00:18:24

Én 1500-ért vettem ugyanebből dobozosat a múlt héten a siófoki Tescoban, igaz, az nem volt akciós.
süti beállítások módosítása