Mihály, a homárkörökben ismert BKV és MÁV figyelő blogok ura azt sugallja, hogy puszta kézzel megküzdene egy csapat anyázó ellenőrrel és még egy tucat, kihegyezett szerződésekkel támadó BKV-vezérigazgatóval, de az Apple hozzáállása őt is kikészítette. A klasszikus problémáról van szó, miszerint a gyönyörű dizájntermékek alig-alig javíthatók, és a vevő, ha rácuppant, kénytelen újat venni akkor is, ha egy látszatra jelentéktelen alkatrész ment tönkre. Klasszikus, bajor nagy ernői füstölgés alant:
Egyik-másik számítógéppel professzionális szinten dolgozó barátom mindig elmondta nekem, mennyivel másabb, kulturáltabb világ az én pc-s rendszeremmel szemben a Macintoshé. Bár komputerek terén nem adódott módom kipróbálni az Apple termékeit, zenejátszó vásárlásakor egy kisebb iPodot választottam jó másfél éve. A termék jól működött pár héttel ezelőttig, amikor is az usb-végű csatlakozójával hiába kötöttem a számítógépemre: nem érzékelte. Bevittem a készüléket a Westendben lévő márkaboltba, ahol az eladó azt mondta, a kábelben megtörhetett a huzal. Rádugta egy ottani töltőre, azzal ment, töltött. Vásároltam 4600 Ft-ért egy vadonatúj kábelt az üzletben. Itthon azzal szembesültem, hogy nehezen illeszkedik az iPod aljához, s azzal sem tölt. Amikor kihúztam, láthatóvá vált, hogy a fogazat két szélén felgyűrődött a szál. Visszamenve az üzletbe továbbküldtek az Andrássy úti szervizbe, ahol az egyik úriember azt válaszolta problémámra, hogy „Ezzel nincs mit kezdeni”, mert az iPod mint olyan nem szervizelhető, csak egyben cserélhető, ami garancián túl gyakorlatilag azt jelenti, vehetek újat. Ezen a hozzáálláson, mivel nem érzem úgy, hogy nem rendeltetésszerűen használtam volna, kicsit megütköztem. Mikor megemlítettem, hogy ebből Tékozló Homár lesz, a szervizes úriember szemmel láthatóan megsértődött, „Szíve joga”, mondta, sarkon fordult, és visszament a hátsó traktusba.
Alapvetően a szemlélettel van bajom: mi az, hogy meg sem próbálnak egy másfél éves készüléket megjavítani, hanem egyből elzárkóznak előle? Szerintem ez eléggé idegen attól a képtől, amit az Apple magáról dédelget. Kidobtam az ablakon 4600 Ft-ot, és most dobhatom utána az eddig egyébként jó készüléket is. Értelem szerint nem fogok többször kísérletezni a termékeikkel, mert ezek szerint a garanciaidőn túl bármilyen probléma esetén mehet a szemétbe.
Üdvözli az ellenőrökkel és a MÁV-val bármikor megküzdő
Gál Mihály
Megdobbent 2009.08.18. 00:43:18
Kandras 2009.08.18. 00:50:00
partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2009.08.18. 00:54:07
*uncsi*
Mobilefan · http://mobile4me.blog.hu/ 2009.08.18. 01:02:31
Viszont, ez egyik bolt maszek szervizeket ajánlott. És igazuk is lett, az én problémám távsegítséggel megoldódott, be sem kellet vinnem(és ugye pénzembe sem került). Ezúton is köszönöm Dr. iPod-nak!
finomanarancs 2009.08.18. 01:12:14
ipod.kreative-labs.com/
kispista2 2009.08.18. 01:14:30
Bambuló Házisárkány 2009.08.18. 01:16:25
Megdobbent 2009.08.18. 01:20:52
LiberAll 2009.08.18. 01:28:11
psmith 2009.08.18. 01:43:33
psmith 2009.08.18. 01:44:40
kispista2 2009.08.18. 01:50:16
Freelife 2009.08.18. 02:39:41
Ilyesmi előfordul. Az említett márkaboltot viszont jó ívben kerülném. Ezt többen egy márkafórumon is megerősíthetik. www.beszeljukmac.com
Ez már csak plusz, de amikor az alma gépemet vettem nem volt teljesítményben, tudásban és árban ami verte volna, pedig néztem HP-t, ASUS-t, meg minden mást.
Igaz, Amerikából behozva még jóval olcsóbb lett volna... viszont nekem gyorsan kellett nagy számítási sebesség.
deputy sheriff 2009.08.18. 03:48:29
Amit /nem/ nyujtanak egyes vallalkozok, kiskerek, azok nem hivatalos "support-ok", magyaran olyan policy-t terjesztenek ki a termekeikre, amilyen jol esik es ez nem feltetlen egyezik meg a hivatalos Apple policy-nek.
Ugyhogy esetleg a kiskert kene celba venni, nem a nem letezo Apple supportot...
RaszP. 2009.08.18. 05:05:06
Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.08.18. 06:04:19
Gabbesz 2009.08.18. 06:05:15
nyelv-ész 2009.08.18. 06:25:17
Próbálkozz itt: pdaszerviz.hu
Ugyan nem Apple szakszerviz, de ha bármi módon javítható, akkor itt megjavítják.
Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2009.08.18. 06:25:47
bkvfigyelő-májkrémszofttesztelő kispajtás. mennyi pénzt (esetleg win7licenszet, ajandek májkrém egeret, pólót-bögrét) kaptál ezért? te 10 fillérért tényleg eladnád anyád is? az első generációs ipod nanóm nem 1,5éves, de kutya baja....
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.18. 06:32:46
herley davidson
levis
apple
vagy
suzuki
wrangler
microsoft
ezek eletformak
Manci néni, a szomszéd 2009.08.18. 06:36:28
havajj 2009.08.18. 06:38:51
deputy sheriff 2009.08.18. 07:05:46
Rocko- 2009.08.18. 07:19:29
somask8 · http://www.linuxempire.hu/ 2009.08.18. 07:19:45
megszívtad 8)
levis van még?
501 vagy mi volt?
mqqq 2009.08.18. 07:28:14
CernaGeza 2009.08.18. 07:34:04
van egy szép lejátszód , amire csak egy célszoftverrel másolhatsz zenét(gigaLol!) és szar a fülese.
viszont szép.
axe666 2009.08.18. 07:50:11
2009.08.18. 07:58:43
A hájtekk hulladékokkal tényleg nincs mit kezdeni, se alkatrészellátás, se dokumentáció, se semmi. Gányolgatni persze lehet, de szerintem a postoló inkább örüljön, hogy nem egy többezer forintos "javítás" után kell kidobnia.
puffancs 2009.08.18. 08:32:37
ha itt lehet biztositast kotni, otthon is meg kell legyen a lehetoseg. aki meg nem kot biztositast, ne panaszkodjon.
Kandras 2009.08.18. 08:41:12
"ja a biztositas arra is jo, ha elveszited, mert akkor is ujat kapsz."
Ekkora idiótaságot még nem is hallottam soha életemben :D Te tényleg elhiszed, hogy ez így van? Ez legfeljebb akkor mehetne így, ha a biztosítás drágább, mint a termék újonnan ;-)
2009.08.18. 08:43:34
puffancs 2009.08.18. 08:55:13
es a laptopomon is ingyen csereltek hard drive-ot 172 font ertekben.
puffancs 2009.08.18. 08:59:51
tehat persze, h elhiszem, hiszen nekem adtak mar uj telefont. egy szerzodes alatt egyszer biztos, hogy mukodik. angliaban. laptopom is biztositott, igy mikor egyszer okosan raleptem, es nem reagalt semmire, ujratelepiteni sem lehetett az oprendszert, ingyen csereltek rajta hd-t 172 font ertekben.
a biztositas 8.99gbp/ho, a telefonra meg 6 gbp per ho
sevcsik 2009.08.18. 08:59:55
miért van az, hogyha bármi negatív megjelenik az apple-ről, akkor mindig jön a sok csőlátású egyed, aki rögtön mondja, h háromszorannyitfizettéazalmáér meg hülyebuzivagyhogyappletveszel... mondjátok már el, miért éreztek késztetést arra, hogy ezt minden lehetséges fóromra leírjátok? valaki ár szerint választ, valaki dizájn szerint, valaki minőség szerint, valaki kezelhetőség szerint. mi baj van ezzel?
Személy szerint nincs egy apple termékem se, mert nem támogatom, hogy az apple ennyire megszabja hogy mit csinálhatok a saját eszközeimmel. De attól még könnyen használható, jó minőségű cuccok, amiket tényleg jó érzés használni. És elhiszem, h a legtöb embert kurvára nem zavarja, h csak itunesszal tud rátenni zenét :)
puffancs 2009.08.18. 09:01:29
papugaja 2009.08.18. 09:02:57
puffancs 2009.08.18. 09:04:20
EnZsolt 2009.08.18. 09:04:33
Szerintem.
@puffancs: hol az az itt? Milyen biztosítást? Hol kötöd meg rá, a boltban?
A sztori meg szar, szerintem még a szervizes sem volt bunkó, megmondta az igazságot, amire te közölted, hogy ebből Homár lesz. A szíve joga, pedig nem sértő és igaz. Ha te ezt akarod (márpedig ezt akartad), hogy mindenki fikázzon, hogy ekkora faszságot felraksz, hát hajrá.
Bár tény, hogy a kábellel beszoptad, megpróbálhatnád visszavinni, és elmagyarázni a szituációt. Az iPod-ot meg vidd el szervizbe, hidd el megcsinálják.
Frucsasz 2009.08.18. 09:06:39
Mihály: ha hülye vagy, hülye vagy. Akartál apple-t? Nem. Vettél mégis, baráti hatásra? Igen. Na, majd legközelebb gondolkodsz, vagy hallgatsz a saját tapasztalatodra. Vagy jó alaposan utánaolvasol a különféle fórumokon, hogy mikor mire milyen lehetőség van.
Az, hogy milyen blogot vezetsz, nem tartozik a témához. Ezért minimum moderálni kellene, mondjuk a poszt törlésével. Ehelyett még a homár is teszi alád a reklámot. Csalódtam, ismét. Na nem mintha ettől olvasnálak, melóhelyen le van tiltva, otthon meg még egyelőre van annyi saját életem, hogy ne kelljen szabadidőmben is a BKV-val meg veled foglalkoznom.
Ó, és "Értelem szerint" ? Talán értelemszerűen. Nagyon nem ugyanaz. Ha már blogot vezetsz, esetleg írni is megtanulhatnál.
Apple sucks. Értelmetlenül drága műanyag játékszer. Minden, ami miatt régen még értékes volt, mára elpárolgott. Ma már azok vesznek csak tőlük bármit, akik mindenképp fel akarnak vágni, hogy ők megengedhetik, hogy a szükségesnél háromszor többet is kiadjanak egy termékért. Ez is egyfajta presztízs persze...De nem tudok csodálkozni azon, hogy a szerviz hiányával oldják meg, hogy legyen, aki vesz tőlük bármit.
@tff: hát... nekem hiába van olyan telefonom, ami mindezt tudja, mert nem ugyanaz. Ha fotózok, nekem profi gép kell, és ma még nincs az a telefon, ami igazán profi fényképezőgépet tartalmazna. Arról nem is beszélve, hogy ha elromlik, és beadod szervizbe ( kivéve, ha apple...), akkor egyszerre nélkülözöd a telefont, az mp3-at, a fényképezőt, stb... Nem jó :)
EnZsolt 2009.08.18. 09:09:01
pocokkaa 2009.08.18. 09:12:06
Én kb. 1,5 éve használok almás számítógépet. Olcsóbban sikerült hozzájutnom egy bontatlan géphez. Kiszámoltam: ha minden szoftvert megvettem volna a pc-hez legálisan, akkor nem sokkal maradtam volna el az ártól. Így legálisak a szoftvereim is, az új operációs rendszer megvásárlása rá - mivel a mostani is legális - 10 eFt alatt lesz. Én megértem, ha valakinek akár tapasztalat, akár előítélet miatt nem jön be a harapott alma. Én csak azt tudom, hogy leülök a gép elé, használom, felkelek, nincs bonyodalom, nincs vírus, nincs semmi gond...
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.18. 09:13:34
Na, akkor: a Mac szar, a PC a jó
Nemis, a Mac a jó, a pécé a szar.
Nemis, mert a Wii.
XBOX!
PS3!
Anyád!
Tied!
EnZsolt 2009.08.18. 09:13:51
EnZsolt 2009.08.18. 09:15:20
Meg a kvarcjátékok :)
Roltii 2009.08.18. 09:15:28
1. hónap: érdekes, tök jó, millió program, jailbreak izgalma
2. hónap: unom a játékokat, tudom mik a korlátai, már nincs nagy izgalom.
3. hónap: a f@szért nem lehet a zsebbe téve állítani a hangerőt, léptetni a számokat előre hátra egy qrva mp3 lejátszón.
4. hónap: fiókban van, azóta a telefonomon hallgatok mp3-at.
puffancs 2009.08.18. 09:18:05
az elso szerzodeses telefonomnal nem volt biztositasom, jol be is szoptam, mert elloptak a taskamat, igy azt buktam. ugyan sim-kartyat kaptam ujat (termeszetesen ingyen), de telefont nem. ugyhogy a masodik szerzodesemnel mar kertem biztositast, ami jol is jott, mert valoban voltam olyan segg bena, h masodszor is elveszitsem/ellopjak. ekkor viszon helybol uj telefont kaptam - ingyen.
nem is beszelve arrol, hogy ahhoz a szerzodeshez ingyen 430 font erteku laptopot is kaptam (valaszthattam volna xbox 360-at, az akkor kb 350 font korul volt vsagy netbook-ot de en a rendes laptopot valasztottam, amit odaadtam a csaladnak)
Roltii 2009.08.18. 09:19:34
NEM IGAZ, nem lehet a MAC-et jobban használni, csak MÁSKÉPPEN. Az oprencerüknek iszonyat nagy hiányosságai vannak, de amíg egy alap júzer vagy, addig nem veszed észre.
A baj ott kezdődik, amikor a könyvelőd küld egy programot, hogy azon küld el neki a cumókat. Vagy bármi hasonló.
A mac szép meg jópofa, de korlátos. Ez sajnos tény.
Azt aláírom viszont, hogy a hardver olcsóbb mint ha külön vennéd meg. Én egyébként úgy vagyok vele, hogy a 140.000 forint körüli Asus laptopok is jók arra amire használom, túlzás lenne az Apple árban és minőségben is.
Kobe 2009.08.18. 09:19:34
puffancs 2009.08.18. 09:21:02
ha a telefonert nem fizetsz, miert sajnalnal 6 fontot egy honapban biztositasra. angliaban sok a zsebes, meg 12 honap utan mar jo egy uj telefon. igy eleg csak jelenteni, hogy elveszett, es kapsz egy ujat. ugyanazt a tipust.
Manci néni, a szomszéd 2009.08.18. 09:21:20
Nekem meg van egy régi szokol rádióm, de nem elemes hanem adapteres és azon hallgatom a kossuthot, meg egy szép piros telefonom, de nem ám a tárcsás hanem nyomógombos! Azt még a matáv adta amikor ideköltöztünk.
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.08.18. 09:37:43
Szerinted a számítógépei miről szólnak? Ráadasásul a stabilitásuk is egy rohadt legenda. 3 évig dolgoztam rajtuk, tapasztalat, nem érdekel a fanok véleménye.
Roltii 2009.08.18. 09:47:15
én kifagyasztottam 3X egymás után egy rohadt IMAP fiók szinkronizálásával:D Biztos túl sokat akartam.
huhh, meg ismerősnek ellopták a macbook-ját viszont az AppleTV-jén rajta volt minden fényképe és zenéje...Természetesen nem lehetett róla visszamásolni, viszont újra használni sem, mert akkor törli ami rajta van...mekkora LOL
Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.18. 09:49:20
mi nem foglalt még 2009.08.18. 09:49:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.18. 09:49:50
A Szokol rádiódat irigyelem. Általános iskolás koromban két kiterjedt réteg is használta "közterületen", mások fülének hallatára is. Az egyik a szőlőművelők, mert szőlőkaróra akasztva messziről azt lehetett hinni, hogy többen is vannak ott, nem mentek oda a megélhetési xH kisebbségi bodzaszedők. A másik társaság az előbb említett eltérő kultúrájú értékes kisebbség fiatalsága volt, akik közterületen azzal csináltak "hangulatot". Ezek reinkarnációja immár etnikumtól függetlenül megfigyelhető városi parkokban, amikor a méretre ugyan kisebb, és állítólag sztereó telefonokkal, hangszórós MP(x)- lejátszókkal produkálnak a Szokolok hangszínéhez megdöbbentően hasonlító ritmikus zajt. (Otthon néha befőttesüvegre tettem, hogy valami basszus is jöjjön belőle.) Nálunk a Szokol leggyakrabban az istálló mestergerendájára volt felakasztva, azért is, hogy jobban menjen a ganajászás, no meg a Manci tehén elvárta fejéshez a zenét és a piros fejkendőt. Mondjuk utóbbi apámon elég különösen nézett ki...
Többször megesett, hogy a galambok leverték, és a tehén rálépett, sőt, időnként le is szarta, de amikor kiszáradt, újra szólt. Azt is kibírta, hogy a szőlőben a présház tetejéről, olyan 2 emelet magasságból leesett. Azt viszont már nem, hogy a kecskék leették róla a bőrtokot és belökték a trágyalé-aknába, ahonnét egy fél év múlva került elő...
Ha lesz ilyen strapabíró MP akármennyi, szóljatok!
Jedlik 2009.08.18. 10:00:09
Anyjukat.
Kandras 2009.08.18. 10:03:03
merta-X 2009.08.18. 10:05:00
Utcán meg veszélyes ipodozni, elüt a kukásautó vagy a busz.
puffancs 2009.08.18. 10:05:00
puffancs 2009.08.18. 10:06:58
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.18. 10:08:44
puffancs 2009.08.18. 10:09:38
Kandras 2009.08.18. 10:14:15
puffancs 2009.08.18. 10:17:15
mi nem foglalt még 2009.08.18. 10:18:41
puffancs 2009.08.18. 10:19:14
puffancs 2009.08.18. 10:20:40
Kandras 2009.08.18. 10:21:12
EnZsolt 2009.08.18. 10:21:17
@puffancs: egész jól hangzik, csak amíg én itt Mo.-n szívom a sárgarépát, addig hiába mondod, hogy hú meg ha, mert nekem bőven elég, hogy max 5000-et fizetek havonta a telefonért, amire ugyan van hűségszerződés, de 10 éve Pannonos vagyok, és mindig ezen belül váltottam jobb csomagokra, mikor mi kellett. Szóval az, hogy 1,5 év nem vészes. De az, hogy a mai fonttal számolva 25*317 + 6*317 = 9827 Ft-ot költsek havonta a telefonra egy kicsit sok. Persze, ha emelnék a bérem simán belemennék, de nekem most az a min. 5000 Ft különbség igenis számít. Szóval vannak különbségek az ottani és az itteni világ között. Nálunk például szebbek a nők :) És jobb a sör :D
puffancs 2009.08.18. 10:31:25
orulok, hogy igy gondolod, h szebbek a nok, bar innen nem biztos, hogy ugy gondolnad. szerintem szepek az angol nok is. sort meg nem iszom.
amugy otthon is kell h legyen biztositas, csak talan nem ajanljak. igy az ilyen problema otthon is kikuszobolheto kell hogy legyen.
unknown_soldier 2009.08.18. 10:32:52
S1lver 2009.08.18. 10:39:02
Nem kell messzire menni, en Ausztriaban elek, a T-Mobile-nal vettem iPhone-t kemeny 1 Eurot kertek erte. Fizetek havi 49.- Eurot, csereben kapok 2000 perc beszelgetest, amit barmelyik EU-s orszag iranyaban (!) felhasznalhatok, plusz 1000 db SMS es 3 GB adatforgalom. Ez azt jelenti, hogy nem egeszen 50.- Euroert a teljes mobil- es otthoni kommunikaciom meg van oldva. A lakasomban nincs ADSL/kabelnet, mert egyreszt a cegnel minden elerheto, masreszt arra, amire kell a net, azt az iPhone-nal megosztva el tudom erni.
Erdekes modon itt ingyen kicserelik a torott kabelt az Apple shopban, amikor az iPhone-om vacakolt, kerdes nelkul felajanlottak, hogy elkuldik az Apple Deutschlandhoz. Valamint igen, en is kotottem biztositast, ami mindenre kiterjed, meg arra is, ha esoben telefonalok es elazik a keszulek.
Szoval Magyarorszag sajnos meg egy utolso rongy semmi a fogyasztok megtartasa tekinteteben :(
S1lver 2009.08.18. 10:40:19
puffancs 2009.08.18. 10:41:35
Jedlik 2009.08.18. 10:41:47
2009.08.18. 10:44:42
A mai pici ipodokat tényleg csak egyben lehet a kukába dobni.
Ez a fogyasztói társadalom, a gyár szándékosan ilyen javithatatlanra gyártja.
Aki megveszi anak ezzel tisztában kéne lennie.
Amúgy minden műszaki cikk ma már javithatatlanra készül.
Amikor elromlott az asztali DVD felvevőm 2 éves korában, akkor dvd drive csere cimén 27ezret akartak legombolni rólam. Egy pontugyanolyan drive van benne amilyet 3-4000 ért a PCbe is árulnak, csak két bizbaszt arréb raktak róla hogy ne legyen csereszabatos. És igy a 100ezer forintos készüléket 2 éves korában kukázhattam ki.
Amúgy ezért tart itt az ország.
unknown_soldier 2009.08.18. 11:10:25
EnZsolt 2009.08.18. 11:17:31
Sőt teljesen antiszociális is, mivel két fülhallhagatót is bele lehet tenni, így 2 ember teljesen jól elvan, vagy 4 félig :D
2009.08.18. 11:21:02
Hát kérem, ezt bele kell kalkulálni, ha valaki lecseréli a videoton tv-t, hajdú mosógépet, lehel frigót, szokol rádiót, trabantot stb., hogy az új, fogyasztói javakhoz szervíz nem nagyon lesz, de ha lesz, az minimum tízszer olyan drága lesz, mint a szoci iparcikkekhez.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.18. 11:40:15
JDG 2009.08.18. 11:44:28
puffancs 2009.08.18. 11:55:11
DaVincze 2009.08.18. 11:59:24
Én első kézből tudom, hogy gyorsan és jól dolgozik, és mindenkink ajánlom.
És ha jól tudom nem csak iPod-dal, hanem mindenféle apple termékkel foglalkozik
ipod.kreative-labs.com/
b.juha 2009.08.18. 12:07:45
amúgy ha mp3 lejátszó, akkor Sony. Az első, amit vettem, még mindig működik (bár már párszor leesett, így kicsit leharcolt állapotban van), majd 4 év után, 0 probléma volt vele eddig.
Freelife 2009.08.18. 12:08:31
A baj ott kezdődik, amikor a könyvelőd küld egy programot, hogy azon küld el neki a cumókat. Vagy bármi hasonló"
Ezt nem értem. Ém Winfos-ról álltam át Almára és mindent meg tudok csinálni. Pedig a környezetem PC-s. Word, Excel,stb. Futtatok rajta XP-t ha nagyon kell, de jó régen nem kellett. Van egy halom ingyenes átportolt program, stb.
Egyébként mint egy előző posztomban írtam anno nem találtam más ilyen teljesítménnyel rendelkező gépet ennyiért. Az OP-rendszer tudása fényévekkel több mint az XP (amin eddig dolgoztam) a kezelhetőségéről nem is beszélve.
Filmvágásra nincs ideálisabb, ebben a szakmában azért túlnyomó részben ilyesmit használnak. Meg a profi kiadványszerkesztésben és a hangtechnikában is. Talán nem véletlenül...
Egyébként tőlem meg mindenki azzal szív amivel akar. Az a jó, hogy lehet választani. Viszont kritizálni csak úgy érdemes, ha az összehasonlítási alapokkal tisztában van az ember és nem csak felületesen. Mások írták:
www.technet.hu/notebook/20090805/apple_macbook_pro_133_-_10_oras_uzemido__386775/
appleblog.blog.hu/2009/02/02/minden_tizedik_online_gep_macintosh
JDG 2009.08.18. 12:11:52
18 hónapra én is ki tudom számolni, mennyibe kerül, és valószínűleg a "szupertelo" töredéke. És nem féltem hogy elveszik, mert egyrész olcsó, másrészt eddig egyszer sem sikerült mobilt elveszítenem még részegen az utcán tántorogva sem.
EnZsolt 2009.08.18. 12:16:12
Mellesleg hiába erősködsz itt, hogy Angliában milyen kurva szuper ez a dolog, ha mi itt élünk, és itt nincs ilyen, vagy most csak felvágsz, hogy hajjdefasza neked?
puffancs 2009.08.18. 12:19:26
EnZsolt 2009.08.18. 12:24:10
Kinn ájfón 1,5 év biztosítással, számlával miegymással, ami a legolcsóbb elmondásod szerint 25 font + 6 font biztosítás, azaz 18 hónapra magyar forinttal 176 886 Ft.
Evvel szemben, ha nekem a minimális költségemet nézem biztosítás nélkül. Anno 9000-ért vettem, havi számla minimális költséggel 4000 Ft, biztosítás ugye nincs. 18 hónappal számolva 81 000 Ft.
A különbség 95 886 Ft. 1,5 év alatt, miközben nem kell aggódnom, hogy a ciki telefonomat ellopják, garancia van rá, így ezt is javítják, addig cserekészülék. És a maradék 95 000 Ft-ot, meg mondjuk elköltöm nyaralásra.
Szóval ottani viszonylatban tényleg jó ajánlat és érdemes megvenni, de itthoni viszonylatban nem mindenki engedheti meg.
JDG 2009.08.18. 12:28:59
Andie 2009.08.18. 12:37:19
Creative szervizt keresek, mert bekrepált a vaterás Zen Stone.
De a google semmit nem ad ki, csak hogy mások is keresik.
Hol a tökömben lehet ezt javittatni?
kalapocska 2009.08.18. 12:53:46
2009.08.18. 13:45:34
Az energiatakarékosság meg már nem igaz. Egy lapostévé simán bekap 200-250W-ot a vidi 130W-ja helyett, a főnököm skoda fábiája sem fogyaszt egy fikarcnyival sem kevesebbet, mint egy jó állapotú dacia... a mosógépen abszolút nem lehet spórolni, mert az elektromos fűtés az eddig is 100% hatásfokú volt, és tudtommal az eddiginél jobb hatásfokú villanymotort sem találtak fel az utóbbi években. Persze lehet dobforgatás nélkül hideg vízben mosni "takarékosan", de annak az eredménye is olyan lesz. :) Talán a frizsider lehet energiatakarékosabb, mint eddig, ha vastagabb hőszigeteléssel gyártják, mint a régebbieket, de őszintén szólva engem nem nagyon érdekel, hogy 3000 ft helyett 2000 Ft-t fogyasszon a frizsiderem, ezen ugyan igen lassan jönne be egy új "energiatakarékos" készülék vételára (ami aztán demoklész kardjaként lóghatna a fejem fölött, hogy mikor döglik be.)
S1lver 2009.08.18. 13:48:25
puffancs 2009.08.18. 13:50:05
en magyarorszagot kaparos kartyaval hivom + ott a net ha kell, bar akkor mar inkabb mobilrol telefonalok (korlatlan UK landline), mert az mobil :)
ne vesszunk ossze, tenyleg masok az elvarasaink.
EnZsolt 2009.08.18. 14:04:49
Egyébként meg arra próbáltam utalni, hogy hiába írjátok le, hogy húúú aztán külhonba ilyen meg olyan előfizu, biztosítással és kicserélik, ha mi avval nem tudunk mit kezdeni. A mi kis hajlékunkban ezek a lehetőségek vannak és úgy érzem, hogy az egyszerű felhasználók nem fognak biztosítást kötni a kütyüjükre, akiknek meg PDA, Ájfón és egyéb huncutság kell, az meg lehet, csak nem hiszem, hogy lenne rá lehetősége.
Más világ, más elvárások, más igények.
Off:
Szeretnék hazamenni.
JDG 2009.08.18. 14:05:15
telefon: 50 font
feltöltés: 3 havonta 10 font
skype korlátlan magyar landline: 22 font egy évre
Na jó, még 11 fontot dobjunk hozzá, mert a skype előfizetés nem 12, hanem 18 hónapra van, így összesen 143 font.
DaM 2009.08.18. 14:06:06
puffancs 2009.08.18. 14:13:52
@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: en is. mar hosszu ez a nap.
rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 14:15:50
JDG 2009.08.18. 14:30:24
puffancs 2009.08.18. 14:41:41
JDG 2009.08.18. 14:44:00
puffancs 2009.08.18. 14:47:14
JDG 2009.08.18. 14:48:28
puffancs 2009.08.18. 14:51:32
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.18. 15:51:52
Szusza 2009.08.18. 15:55:59
Apple kabelt vettel? Olyan kabelt ami kompatibilis a te iPododdal? Beleeroltetted a kabelt az iPodba, vagy konnyen belement?
Ha dizelt tankolsz a benzines kocsiba akkor kocsi gyartoja a hibas?
2009.08.18. 16:49:25
És az sem igaz, hogy milyen jó, hogy nyugaton olyan jól keresnek hogy simán kidobhatják és újat vegyenek a tartós fogyasztási cikkekből. Hiszen a Földünk véges energia és ásványkincsét pazaroljuk ezzel a mentalitással... Szerintem mi vagyunk az utolsó generáció akik még ezt "megengedhetik" maguknak. De teljesen etikátlan ez a viselkedés persze.
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.08.18. 16:58:47
puffancs 2009.08.18. 17:00:43
torma99 2009.08.18. 17:04:59
űtőnk 1990-es, megvettük már az electrolux által de Jászberényben gyárott utódját 17 évvel később. Az eredmény 709 kwh éves fogyasztás helyett 240 kwh fogyasztás. A különbség 469 kwh/év, ami az emelkedő energiaárak mellett megbecsülendő. Mosógép dettó 2,1 kwh/mosásról lementünk 0,84-re. Eredmény villanyszámla lefeleződött (úgy hogy voltak itt laza 30%-os emelések és 28 ezret még visszakaptunk az elszámolásnál)
[A tv-vel viszont egyetértek 1991-es 1024*768-at tudó!!! samsung crt 150w, ma egy hasonló képátmérőjű lcd ugyanott van]
Babapiskóta (törölt) · http://www.alberletmesek.blog.hu 2009.08.18. 18:09:54
moli 2009.08.18. 18:10:52
moli 2009.08.18. 18:13:29
havajj 2009.08.18. 19:05:59
az applere viszont nincs magyarázat :)
Sunny Days 2009.08.18. 20:31:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.18. 23:53:02
az egvilagon semmi
nekem is van vagy 6
csak az 12 dollar
a levis 50
es ez a kulonbseg is koztuk
a wrangler jo munkaba
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.08.18. 23:56:26
Homárnak lehetne annyi esze, hogy csak 1 helyről szoktam írni, és ez nem onnan jött...
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.08.18. 23:57:53
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.19. 00:02:57
hat itt aztan majd mindenki farmerban jar
de azert az igazi a levis
vannak dragabbak is meg stb.
Mary mikor idekoltozott leestem a szekrol
kb 120 levise van
es csak az
deputy sheriff 2009.08.19. 00:04:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.19. 00:11:22
amugy ertsd meg
ez eleterzes
hot dogot eszunk a benzinkuton
levist hordunk/en wranglert is/
steaket eszunk vacsorara vagy hamburgert
megvan a magunk sore es farmere
es ha vennek motort az csak harley lehetne
csak amerikai kocsit veszunk
szeretjuk a country zenet
az applet jobbnak tartjuk
az amerikai focit es a baseballt nezzuk
megvannak a bejaratott tv csatornaink
es ettol vagyunk mi
deputy sheriff 2009.08.19. 00:23:42
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.19. 00:28:07
a giants verte a carolinat
meg 3 het es indul a mandula
puffancs 2009.08.19. 08:21:20
szerintem ezeket amerikaban nem is ismerik, csak a nagyvarosokban.
2009.08.19. 09:02:49
2009.08.19. 09:15:54
2009.08.19. 10:02:35
www.elektronline.hu/wwwboard/thread.php?sorszam=309685&reply=8
mosógép két évre:
www.elektronline.hu/wwwboard/thread.php?sorszam=302881&reply=12
Asszem, maradok a takaréktalan, de legalább tartós fogyasztási cikkeimnél...
havajj 2009.08.19. 10:13:38
itt meg az, hogy a farmer egy szabadidőruha, tökmindegy milyen, ha jó
motort biztos hogy suzukit vennék, mert az megy, és nincs traktor hangja, és nem azért kell, hogy hosszabbnak érezzem a cerkát
autót németet veszek, mert az autó. a többi vicc
számítógépet meg olyat ami használható. az apple nem az. netezni meg szövegszerkesztésre biztos jó, és szép is.
a hotdog-steak-hamburger evéssel egyetértek a nap minden szakában, csak sajnos itt csak mcdonalds van már szinte. meg kevés a drive-in étterem. pl. soha nem fogom megérteni, hogy pizzás drive-in mér nincs. vagy steakes
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.08.19. 10:26:15
Te meg sosem ultel Harlyn
a farmer nem szabadido ruha
abban elunk
az eskuvonkon is farmerben voltunk Maryvel
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.19. 10:28:58
A szalmazsákban meg nem szaporodott fel a poratka, mert rendesebb házakban legalább havonta, de máshol is kirázták a disznók alá és friss szalmával pótolták - ha belefosott a gyerek, belehugyozott az öreg, vagy ha elcsúszott az asszony "bajuszkötője" és véres lett.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.19. 10:33:34
havajj 2009.08.19. 10:55:58
attól jó, mert rendesen van megtervezve, rendes anyagokból van összerekva, rendes minőségellenőrzés van, stb.
én nem szakad le az ajtaja 10 év után, mint néhány renault19 esnek pl., csak mert valami hülye alulméretezte a zsanért. pedig az nem is egy fontos alkatrész.
mondjuk amúgy se vennék, mert az autópályán kifúj. NINCS BENNE KRAFT! :)
egyébként a skoda német autó. jó is mióta az.
moli 2009.08.19. 11:08:36
2009.08.19. 11:42:08
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.19. 19:03:48
BBS megy nálatok is?
Aszongyák már a TV is szinesben ad, de ezt én nem hiszem
VAn valami internet is , probáltad már?
:)
Bit Rot 2009.08.20. 12:05:14
Mekkora balfék vagy! Van nem hivatalos apple szerviz is, ott megcsinálják a cserét.
szifon.com/szoftveres-javitas-iphone-szerviz/
stb.
Vagy megcsinálod magad:
www.youtube.com/watch?v=2h53otOBTsI
Bit Rot 2009.08.20. 12:09:26
Találatok, pl. kit:
store.kokopellimusic.us/product_p/502-k.htm
KolomparVinetu 2009.08.25. 13:14:50
Az iSnob-nak dísztárgyra van szüksége, prezentációra, nem technológiára.
Erre tökéletesen alkalmas az Alma minden terméke. (Azt valaki megtudja mondani, hogy az iPod mivel jobb, mint egy 3000Ft-os 1-2GB belső memóriás piaci mp3 lejátszó...? A füles minősége pl ugynaz. Tudsz zenét venni online "on the fly"? Na ne nevettess :) )
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy szar az alma, csak hogy tudni kell, mire való, és milyen hátrányai vannak.
Freelife 2009.08.27. 21:52:44
Ne kipróbáld használd rendszerben azután nyilatkozz.
Már írtam, hogy nem véletlenül terjedt el a professzionális felhasználók körében (zene, film, fotó, kiadványszerkesztés, stb.)
Win-alatt a ami napig nem lehet megoldani a rendszer és program szintű színkalibrálást globálisan és a többnyelvű (görög, kínai, román szövegeket sem egyszerű egy dokumentumban kezelni). Nem beszélve, hogy Apple platformra szinte minden program megtalálható ingyenes verzióban.
Az Apple mindig is a legmegbízhatóbb gépek közé tartozott. Most is az:
tech.transindex.ro/?hir=6613
Ezért értékálló és a 10 évvel ezelőtti gépeket is el lehet adni több tízezer forintért. - Nézz utána.
Mennyit adnának ma egy Pentium 1-ért?