Tékozló Homár

Összezavarták a szolgáltatót a szomszédos címek

2009.08.18. 07:21 | ge | 65 komment

Drobek 3 féle szolgáltatást szeretett volna áthelyeztetni A-ból B-be, ahol A és B szomszédok, a szolgáltatást pedig a T nyújtja. Ráadásul a szomszéd is a T ügyfele, így az ügyintézés a végére burleszk-szerűvé alakult, tévé viszont sehol.

Persze, hogy nem vagyok sikeres ember, de T-ékkel (meg a mindenféle néven lévő elődeivel) idétlen idők óta kapcsolatban állunk, és megmondom őszintén, nem volt sok gondunk egymással. Ők szolgáltattak, én használtam a szolgáltatásokat, és fizettem. Most viszont elköltöztünk, és vittük volna magunkkal a T-home-os netet, hozzá a szintén T-s adsl vonalat, és a T-kábeles kábel előfizetésünket. Már jó előre megkérdeztük telefonon mi a teendő, mondták, hogy 30 nappal előtte szóljunk, mert ennyi a "reakció idejük". Ezt kicsit sokalltunk, de hát ez van.

Július 29-én, délután bementünk egy T pontba, és kértük az áthelyezést. Megadtuk a két hét múlva esedékes költözési napot is, hogy előtte semmiképpen NE helyezzék át a dolgokat, mert ugye addig is szeretnénk használni őket meg a szolgáltatásainkat. Másnap reggel lekötötték a tévénket a régi címről.

Ideges telefonok, amiből kiderült, hogy amit az ember személyesen indít, csak úgy módosítható, mert a telefonos ügyfélszolgálat az ilyen file-ba nem írhat bele, csak látja.

Ezt nem értettem ugyan, de mivel magam is ügyfélszolgálaton dolgozok, tudom, hogy hiába hadakozom szolgáltatók agybajaival, megadtam magam, és az egyébként valóban profinak tűnő, és abszolút segítőkész ügyfélszolgálatos tanácsai alapján jártam el. Azaz másnap reggel -munka helyett- irány a T-pontos ügyfélszolgálat...  Röpke fél óra ügyintézés, és délutánra újra volt kábel szolgáltatásunk!

Mi több, később maga a le és átkötést végző alvállalkozó is hívott, hogy akkor majd mikor lesz esedékes, mikor jöjjön átkötni. Vele tehát megbeszéltem, hogy majd augusztus 10-én jön, és áthelyez, ami a megbeszéltek le is zajlott, a megbezséltek szerint szépen áthelyezték a régi címről az előfizetésemet ide a mostani címünkre.

Volt öröm és bódottság egészen mostanáig, péntek délutánig, amikor megint csak a nagy kékség jött be a tévénken. Rövid nyomozásból kiderült, hogy a régi lakó szerdán lemondta az ő ide szóló előfizetését, ezt sikerült lekötni. Itt és nekem.

Hogy a dolgot bonyolítsam egy kicsit, ez nem egy ház vétel-eladás volt, hanem csere, még hozzá a szomszédunkkal cseréltünk, tehát két, egymás melletti családi házról beszélünk, eszelős 30 méteres távolsággal.  Így az is hamar kiderült, hogy a mi régi címünkön, azaz, odaát a szomszédban VAN kábelszolgálatás.

Ott ahol az én nevemen MÁR nem lehetne, mert az én nevemen ITT van szolgáltatás, a cserepartnerén sem lehetne, mert ugye ITT most azért nincs, mert ő meg lemondta...


Újabb körök az ügyfélszolgálattal, és még nem tudom, mi lesz a vége, mert megígérték, hogy nem leszünk egész hétvégén tévé nélkül, de hogy péntek este valóban kijönnének, és visszakötnének..... én meg nem hiszek a csodákban...

De csattanó azért van: az ugyanúgy július 29-én beadott kérelmünkre, miszerint szeretnénk az internet szolgáltatást is az új címen élvezni a T Hometól, a T Home még a füle botját sem mozdította. Már kétszer érdeklődtünk, amire mondták, hogy várjunk türelemmel, hiszen harminc napuk van az átkötésre.  Én meg mondtam, hogy a kollégák a T-Kábeltől ezalatt az idő alatt már kétszer is átkavartak mindent! De lehet, hogy ebből csak az következik, hogy hamar munka ritkán jó?

Kíváncsi leszek, a T Home mit laakít majd a ráérős tempóval... Mindenesetre ezt a levelet szintén egy T-s szolgáltatással fogom elküldeni: mert egy igazi nem sikeres embernek van még T-Mobil előfizetése és mobil netje is. Ez MÉG működik ;-)))

Üdv,
drobek

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.08.18. 07:29:20

hoppsz
Véletlenül elsőztem a francba

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2009.08.18. 07:31:12

T-ből, nem lesz szalonna.. várni rá nem érdemes!

Töpike 2009.08.18. 07:33:12

lecsúsztam a dobogóról....

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2009.08.18. 07:36:05

@Töpike: kelj korábban
Én is tisztességesen felkeltem és bejötten homároz... dolgozni

pazola 2009.08.18. 07:43:53

Meg tizben!

Bizony, aki a gusztustalan szinu nagyte ugyfele, az.. de hat o is tudja. Szegeny :)

Énbagoly 2009.08.18. 07:59:34

Ez nagyon hosszú. Most olvassam el?

☺ágica (törölt) 2009.08.18. 08:01:39

Jó reggelt!


Összefoglalná valaki?

Énbagoly 2009.08.18. 08:02:53

Na elolvastam. A szomszéddal házat cserélni? A szolgáltatót teljesen összezavarni? Nem szép hozzáálás ez a kedves postolótól. :)))
Egyébként küldenék én sünt az illetékeseknek, de még mindig nyaral..

EnZsolt 2009.08.18. 08:32:43

@☺ágica: csak annyit mondok T.

Jobb veled a világ.

Valami vendéglős post nem lesz? Olyan rég voltak bunkók és flegmák pincérek, és olyan rég voltak beképzeltek, és barmok a vendégek...

staropramen 2009.08.18. 08:35:52

Drobek Sztrovacsek!
Ha ezt a történetet a törzskocsmádban néhány sör után megpróbálod elmagyarázni... biztosan kidobnak.
Esetleg a felénél magad is belezavarodsz és feladod.
Szerintem ez az a helyzet, amit hagyni kell ,hogy megoldja önmagát.Ha ezek után bárhol bárhogy belepiszkálsz a rendszerbe , csak rosszabb lehet.

SzexIsten 2009.08.18. 08:36:44

Nem akarom megbántani a levélírót, de sikeres ember nem lehet, az tuti. 30 méter távolságról volt szó? Nem olyan drága sem a telefonzsinór, sem a koax kábel, hogy ne lett volna érdemes beruházni. Kábelt személyesen átkötni (nem az oszlopon, hisz az a MATÁV-é, hanem a házak oldaláról leszedni, és áttenni a másik házra.) Majd ha már minden megy, akkor bejelenteni a MATÁV-nál, hogy rosszul szerepel a cím az adatbázisban, merthogy a szomszéd ház a Tied. A MATÁV-nál ez egyszeri, pár perces ügyintézés, igaz, neked is lett volna vagy egy órád a sodronyok átkötésével.... Magyarisztánban sajnos ez a legegyszerűbb módszer...
Hozzám egy hónapja nem képesek bekötni az optikai kábelt, pedig lemértem: 73, azaz hetvenhárom centiméterre!!!! van a bejárati ajtómtól az optikai kábel. Lassan oda jutok, hogy én fogom bekötni mindkét végét. Apropó: van valakinek szerszáma multimódusú optikai kábel csiszoláshoz...?..:D

staropramen 2009.08.18. 08:37:04

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:
Esetleg lehetne fűszerezni némi üdülési csekkel, és a bunkó vendég legyen mondjuk mosódépszerelő.

Ofélia . 2009.08.18. 08:50:51

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: @staropramen: Csak annyit, hogy ettöl a poszttol még a pap is földhöz b@szná az reverendát:DD

Ofélia . 2009.08.18. 08:51:54

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~: @staropramen: Csak annyit, hogy ettöl a poszttol még a pap is földhöz b@szná az reverendát:DD

Ofélia . 2009.08.18. 08:54:05

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: Ma ez nekem nem megy:((

EÖ (törölt) 2009.08.18. 08:58:53

mondjuk nem értem mire kellett ez a cirkusz, miért nem csak az asszonyokat cserélték el?
a házat minek?

senkiháziak kezében van a házcsere-szakma.

Énbagoly 2009.08.18. 09:06:02

@1éÖ: honnan tudod, hogy azokat nem cserélték le? Lehet, hogy csak a pasik költöztek. :)))
Az asszony nevére kellett volna a szerződést kötni!

EÖ (törölt) 2009.08.18. 09:09:43

@Énbagoly: hát ez az, mennyivel egyszerűbb lett volna, főleg majd amikor vissza akarják cserélni, mert elmúlt az újdonság varázsa :)))

Ofélia . 2009.08.18. 09:09:47

@Énbagoly: Ja és vitte magával a legfontosabbat a távirányítót!

De az a szomszéd tv-vel nem működött aztán sörözött most azt keresi hol lakik:))

Manci néni, a szomszéd 2009.08.18. 09:17:18

Ha jól értettem, mindkét helyen ugyanaz a szolgáltatás volt. És erre T ezt úgy intézi el, hogy kiküld két embert, hogy húzzák ki a dugót, majd ismét kiküld két embert, hogy dugják vissza, ahelyett, hogy a szerződésben átírnák a címeket. Különben mire kéne többezret kifizetni?

Énbagoly 2009.08.18. 09:19:33

@1éÖ: hüle pasik! :)))

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: gondold el! Ez valós probléma lehet ám! :)))

Ofélia . 2009.08.18. 09:19:53

@Manci néni, a szomszéd: Így lenne logikus de ha az egyik jószomszéd tartozik.....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.08.18. 09:21:37

@Énbagoly: Csak nem valamelyik triplamadár-mutáció vezérkara csinált újra pár(t)cserét?

EÖ (törölt) 2009.08.18. 09:22:30

@Énbagoly: most azon agyalok, hogy én melyik szomszéddal cserélnék :)))

Énbagoly 2009.08.18. 09:23:42

@Kitalátor feljegyzete: nagyon rá állt a politikára az agyad? :)))
Vigyázz, mert az káros az egészségre! :)

Énbagoly 2009.08.18. 09:25:01

@1éÖ: szegény szomszédaid! :PPP

rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 09:26:55

@Énbagoly: @1éÖ,azaz Egyéves Önkéntes


Beismerő vallomást teszek:

Évek óta nem használok öblítőt.

kulup 2009.08.18. 09:28:15

Nem lett volna egyszerűbb egy átvállaló nyilatkozat mindkét részről ?

Frucsasz 2009.08.18. 09:31:40

"Már jó előre megkérdeztük telefonon mi a teendő, mondták, hogy 30 nappal előtte szóljunk, mert ennyi a "reakció idejük". Ezt kicsit sokalltunk, de hát ez van.

Július 29-én, délután bementünk egy T pontba, és kértük az áthelyezést. Megadtuk a két hét múlva esedékes költözési napot is" Na most akkor hány nap az a 30? Nekem két hét alatt még sosem telt el 30 nap. Pedig örülnék, mert akkor kéthetente kapnék fizetést...
"majd augusztus 10-én jön, és áthelyez, ami a megbeszéltek le is zajlott, a megbezséltek szerint szépen áthelyezték a régi címről az előfizetésemet ide a mostani címünkre." Hát ööööö. Ügyfélszolgálatos ember tudjon magyarul. Írni is. Átolvasni a saját hülyeségét is.

A házcsere gyanús és bonyolultnak is tűnik. Persze ha egy kis újításra vágyik az ember, megéri :D

De ez az egész sztori... én utoljára akkor álmodtam hasonlóan zavarosat, mikor sok pálinkát kevertem össze sok-sok málnás bacardi rummal. Akkor azt álmodtam, hogy eladtak Indiába szervkereskedőknek...

rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 09:31:44

Mi most próbálunk váltani UPC-ről Digire.

Kész Odüsszeia.

Az UPC-nél már 6 emberrel beszéltünk,mind mást mond,bár nagyon udvariasak.

Egy alá se írt szerződés alapján állítják,hogy két év hűséget vállaltunk.


Kullancs módjára kapaszkodnak a pénzünkbe.

Lesz még egy-két kör,mire megszabadulunk tőlük.

Akkor pezsgőt bontunk.

EÖ (törölt) 2009.08.18. 09:34:15

@Énbagoly: mit tudsz??? :))

@jesszumpepi: most már teljesen össze vagyok zavarodva, ki is írod meg rövidíted is. :)

Delfinci 2009.08.18. 09:34:24

Ilyet már én is csináltam. És rám is furcsán néztek, amikor átjelentkeztem a Fő u. 86. 4. em. 36. -ból a Fő u. 86. 3. em. 30. -ba. (Pusztán mert az a lakás 2 szobával nagyobb volt.) De legalább a költözés nem igényelt fuvarost :-DDD
Hozzám egyszer azért jött ki a T-s szerelő, hogy megnyomja a routeren a reset gombot, amit én magamtól nem találtam meg (kezdő voltam még), és a telefonos ügyfélszolgálatos is csak azt mondogatta kapcsoljam ki, kapcsoljam be. De a reset gombról nem szólt. :)

Ofélia . 2009.08.18. 09:40:59

@jesszum: Énmajd arra leszek kiváncsi mikor a digiröl váltasz.......:DDD

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.08.18. 10:05:09

Többszörös cumi lesz ebből, úgy érzem! Egyáltalán nem hihetetlen sztori :(

Simán át kellett volna költözni és mindenki fizeti tovább azt az előfizut amit használ .D A T meg elégítse ki magát sünökkel :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2009.08.18. 10:06:34

@Frucsasz- feltételes arany sünike díjas: Én azért elmennék röntgenre, hogy mindenem megvan-e még :D

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.08.18. 10:11:16

UPC-nél: Az átkötés 500 M-el történő pénteki átköltözésnél már szombat reggel a UPC szerelők ébresztettek.

staropramen 2009.08.18. 10:24:55

@R.T:
Az jobb ,mint a reggeli kávéval és pálesszal történő ébresztés?

rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 10:29:16

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa:


A Diginél viszont tényleg aláírtunk egy év hűséget.

Cserébe fél évig a kábeltévé,Mezzóval(Bandi!),az internet és a vezetékes telefon havi 300 perc ingyenes beszélgetéssel 3 000 forint lesz,utána 6 000 valamennyi.

Az UPC-nél meg az alá se írt szerződés alapján kiszámláztak a szokásos 15-16 000 helyett,kedvezményesen 13 000 forintot.

MONDD,TE KIT VÁLASZTANÁL?

Impega 2009.08.18. 10:32:45

Off
sziasztok. meg mindig vakacio. nem lett belolunk medveszar Erdelyben, de azt hittuk majdnem. itt volt valami?
On

A posztot nem olvastam el.

Ofélia . 2009.08.18. 10:37:17

@jesszum: A 300 perc telefonhoz nem tudok mit hozzászólni mivel annyit évente nem fecsegünk. de a net védelmi szolgáltatással(+700) és a kábeltv 11000/hó hbo nélkül a legmagasabb kategóriában.

Ja és 5 éve nem volt kimaradás kivéve mikor egy barom belefúrt a nagyfeszkábelbe és a fél kerületben nem volt áram.

De amennyi rosszat én a digiröl hallottam (itt is) nehogy az óccó húsnak híg a leve szindróma álljon elő.
A netsebességet sokszor mérd majd az igérethez képest!!

Impega 2009.08.18. 10:38:55

na akkor en megyek a strandra tespedni. csao

kulup 2009.08.18. 10:40:07

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: A net sebességet állandóan mérheted, mindig meglesz a max. :-) Netben digikábel a király.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.18. 10:43:02

@jp, @jesszumpepi, @jesszum:

ja, hogy nincs neted. így már világos, hogy miért nem válaszolsz a mailemre.

Lakcímet még nem cseréltél? Csak azért kérdezem, mert tegnap este küldtem egy csokor titokzokni illatú öblítőt (kecskebőrbe varrva) és most nem tudom, hogy megkaptad-e.

Ofélia . 2009.08.18. 10:47:20

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): Na akkor már tudom mi volt az a büdös gömböc a póstaládámban:))

rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 10:49:08

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost):


Nem tudtam,ki küldte a csokrot.

Köszönöm szépen.

Jó az ízlésed :-)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.18. 10:51:34

Különben nem értem a posztot. A Té 30 napos ügyintézést ígért, poszter július 29-én kérte az áthelyezést.
Most akkor? Majd augusztus 29-re megoldódik minden.
Addigra szépen leszoknak a tévéről meg a netről, oszt jónapot. Fel sem fog tűnni, hogy nincs.

EnZsolt 2009.08.18. 11:05:06

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): ma nem mentél fel a Szépvölgyin reggel fél 7-kor fehér trikóban, lazán fityagő cigarettával kék platós IFA-t vezetve? :D

És hogy legyen egy kis reklám olvasók híjján.

avincesztori.blog.hu (x)

köszönöm :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.08.18. 11:18:49

@EnZsolt ~ avincesztori.blog.hu ~:

ma nem.
különben szoktam a Szépvölgyin jönni-menni, bár többnyire bringával. olyankor nem fityeg a számban cigaretta, mert fölfelé anélkül is kiköpöm a tüdőmet. mondjuk, most hogy mondod, ha a bringát ifával vinném föl a dombra, cigizhetnék is közben. J

EnZsolt 2009.08.18. 11:26:34

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost): én is szoktam arra menni bringával, mert a környéken dolgozom. Felfelé tényleg döglés van, lefelé lehet jönni szépen, de kell fékezni, mert baromi veszélyes. Most is meghalt egy bringás a Virág Benedek utca, Szépvölgyi sarkán :( Citroen Jumper balra felfelé, bringás lefelé.

DaM 2009.08.18. 14:14:08

Elmondom én is hasonló tapasztaltomat a tahó, suttyó UPC-vel. Felhívtam őket tárgyhó 15-én, hogy költöztetni szeretném kábeltv- és netelőfizetésemet. Megkérdezték, hogy hova. Megkérdezték, hogy mikor (tárgyó utolsó napján). Megkérdezték, hogy délelőtt, délután vagy este. Megkérdezték, hogy kábelezni kell-e bármennyit. Megkérdezték, hogy mikor kapcsolják ki a mostani helyemen a szolgáltatást (ugyanazon a napon, szintén délelőtt). Megkértek, hogy vigyem át a kábelmodemüket az új helyre. ÉS BAZME ERRE MI KÖVETKEZETT?! Felháborító módon végig volt net és TV a régi helyen, délelőtt végéhez közeledve csengetett a szerelő, fúrt és kábelezett, fél óra alatt minden megvolt. Ja és a telefonos helpdesk felhívta a figyelmemet, hogy 55 Ft havi pluszért már köthetnék náluk hűség nélkül egy nagyobb tv-csomagot. Megköszöntem. Ja, és ezt már képzeljétek el, a 3. alkalommal játszák el velem. VÉRLÁZÍÍTÓÓ! :D

DaM 2009.08.18. 14:15:32

1. tárgyó = tárgyhó
2. Na jó, ez a tv-csomagos dolog csak a legutóbbi esetben volt. Egye fene.

Manci néni, a szomszéd 2009.08.18. 16:49:29

@jesszum: UPC-től könnyen meg lehet szabadulni: módosíts egy csomaggal nagyobbra mindenből - MOST HŰSÉG NÉLKÜL - és utána akkor mondod le, amikor akarod. Ha úgy gondolod, azonnal is felbonthatod a szerződést.

Okádó Mikádó 2009.08.18. 17:16:31

Azt megkérdezhetem, hogy mi értelme van szomszédoknak házat cserélni? Mármint valaki vagy el akar költözni vagy nem, szóval érdekelne miért akar valaki 30 m-el arrébb lakni.

Amúgy vicces, hogy a szolgáltatók életszerű helyzetekre is milyen nehézkesen reagálnak, mennyire nem megy egy ügy specialitásainak a nyilvántartása. Pedig a számítógépes programban csak egy kis ablakot kellene hagyni Megjegyzés címén, és ha az ügyintéző úgy látja, hogy egyedi, keverhető esetről van szó, akkor begépel az ügyről két mondatot megjegyzésként.

rózsarózsa (törölt) 2009.08.18. 18:17:38

@Manci néni, a szomszéd:


Köszi a tanácsot.

Poénnak jó.

Lehet,hogy fekete titokzokniban a lábunkon kell bemenni az ügyfélszolgálatra,az ügyintézőre ráfogni egy busafejet,és röhögve levenné rólunk az UPC kullancslábait.

moli 2009.08.18. 19:14:44

@Drobek: most miert csereltel? komolyan erdekel.

havajj 2009.08.18. 19:17:10

naggyonjó post! :DDD
hát ki az aki házat cserél a szomszédjával??? besssszrás
kutya, gyerekek, asszony maradtak? vagy az is cserebere?

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.19. 19:37:09

@SzexIsten:
Majd ha már minden megy, akkor bejelenteni a MATÁV-nál, hogy rosszul szerepel a cím az adatbázisban, merthogy a szomszéd ház a Tied"

Tévecc
Ebben az esetben a T elbontja aházakat és összecserélve felépiti ujra, persze csak szerkezetkészre
Adatbázisba NEM NYúlUNK bele-fele, mert csak összezavarjuk
Persze azután még be kell fizetni a T-nek az avulás mértékét, mint auto biztositas esetén

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.08.19. 19:40:24

@Nelson M. (egy város keresi a gyilkost):
"mert fölfelé anélkül is kiköpöm a tüdőmet. "
Csaxolok, a fegy másik felén lejtő van, ott könnyebb felmenni, mert lejt és nem kell taposni