Tékozló Homár

Elszakítják anyát gyermekétől a siófoki fürdőben

2009.09.08. 08:10 | szily | 270 komment

Velneszke ki van borulva, mert 20 perc fürdőzésért 13900 forintot fizetett a siófoki Azúr fürdőben. Azért volt csak 20 perc, mert Velneszke családjával együtt felháborodottan távozott, amikor kiderült számára, hogy a gyerekmedencébe nem mehetnek be a felnőttek, neki meg csak kétéves a gyereke, akit ő nem enged be egyedül a minivízbe sem. Ha Ön gyermektelen, és végigolvassa a posztot, könnyen lehet, hogy felháborodik, és kemény szavakkal illeti a fürdőt. Pont azért posztolom be a levelet, hogy mindenki lássa, a valóság gyakran többoldalú, mint elsőre látszik, és nem mindig a panaszkodónak van igaza. Levélírónkat ugyanis, bár azt állítja, sokat jár fürdőbe, valósággal sokkolta a hír, hogy a felnőttek ki vannak tiltva a kismedencéből. A helyzet az, hogy ez jó néhány hazai fürdőben ugyanígy van, mondhatni ez a sztenderd. Lehet vele egyet nem érteni, de kétségtelen, hogy több érv is felhozható a szülőtiltás mellett.

Legfőképpen az, hogy ha a Velneszkéhez hasonló szülőket beengednék, nem maradna hely a gyerekeknek. (Sok kisgyerekes szülőt ismerek, így nem tűnik irracionálisnak a kitiltásuk sehonnan.) És ugye nem az a helyzet, hogy az embert szögedróttal elválasztják a mély vízben kapálódzó gyerekétől, hanem az, hogy oda lehet ülni a sekély medence szélére, fogni a gyerek kezét meg minden, csak a vízbe nem szabad belemenni. Nekem is fura volt elsőre, aztán 5 perc alatt megszoktam. És olyan gyereket, akit ilyen módon sem lehet fürdetni, mert annyira magatehetetlen, egyszerűen korai fürdőbe vinni. Ha én vagyok a fürdőmenedzser helyében, annyira meghatott volna Velneszke valóságismeretének hiánya, hogy inkább visszaadom a pénzét, dehát könnyen beszélek innen a szárazról.

Lévén, hogy a Balatonon voltunk és az idő nem volt nagyon jó, úgy döntöttünk. hogy meglátogatjuk a siófoki Azúr Wellness szálloda welnesz részét. Célunk egy fél nap kellemes eltöltése lett volna fürdőzéssel, azonban ezt az égiek és az Azúr személyzete nem így gondolta. Azt, hogy erre 10 perccel túl későn döbbentem rá, 13.900 forintom bánja.

Ennyibe került ugyanis két felnőtt és egy kétéves gyermek belépője. Itt fontos megjegyezni, hogy amikor aznap elindultunk akkor is, amikor a szállodába megérkeztünk akkor is, amikor a jegyeket kifizettük akkor is és kb. 20 perc múlva, amikor a szállodát elhagytuk akkor is a két felnőtt úgy nézett ki mint két felnőtt és a kétéves gyerek úgy nézett ki mint egy kétéves gyerek. Tehát semmilyen komoly fizikai változáson nem estünk át. Még egy fontos észrevétel: egy kétéves gyermek nem elég érett arra, hogy egyedül fürdőzzön. (A mienk egyébként a szülei nélkül nem is hajlandó.)

Tehát szeptember 1.-én dél körül megérkeztünk édes-hármasban a gyönyörű Azúrba, hogy kipróbáljuk a fürdőjét. Hozzáteszem, hogy elég rutinosok vagyunk e téren, már számos hasonló helyen megfordultunk az országban és külföldön is. Miután megvettük 13.900 forintért a belépőket, átöltöztünk és a kisfiunkkal beültünk a gyermekmedencébe. (Csak emlékeztetőül: ugyanaz a két felnőtt és kétéves gyerek, aki 7 perccel ezelőtt kifizette a 13.900 forintot.)

Kb. 30 másodperc intenzív welneszezésnél tartottunk a gyerekmedencében, amikor megjelent a "hatóság", azaz egy úszómester és arra hívta fel a figyelmünket, hogy a gyerekmedencében felnőtt nem tartózkodhat. Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti, ezért próbáltuk halasztani az elkerülhetetlent és rákérdeztünk, hogy ugyan miért? Erre azt a választ kaptuk, hogy higiéniai okok miatt. Ez egy annyira váratlan válasz volt, hogy bevallom ott és hirtelen teljesen logikus tűnt, sőt még azon mérgelődtem hogy az eddig általunk meglátogatott fürdők miért nem adtak az ilyesmire. Tudván, hogy gyermekünk egyedül-hagyása a medencében veszélyes és egyébként is nagyon sok decibellel járna, inkább megpróbáltuk "lealkudni" a két felnőtt távozását 50%-al. Ez a javaslat át is ment az első rostán és már el is kezdtünk egyeztetni, hogy a két felnőtt közt ki, mikor tartja csemete fejét a levegőben és ki mikor megy más jellegű welneszre. Már épp az alkudozás végénél jártunk, amikor megérkezett egy másik "hatóság". Annak ellenére, hogy a kettő úszómester egyenrangúnak tűnt (legalábbis egy civil számára) ez a második felülbírálta az első döntését és mindkét felnőttet kiparancsolta a gyerekmedencéből. Kérdésemre, hogy akkor milyen alternatívák várnak egy családra, amelyik nem hajlandó 2 éves gyerekét egyedül hagyni az úszómesterekre azt a választ kaptam, hogy a felnőtt medence, csak az viszont mély és "nem higiénikus a gyermek számára". Tehát alternatíva nincs.

Erre kértem a legmagasabb rangú embert a fedélzeten, aki nem más volt, mint Szepányi(?) Orsolya. Azt egyből láttam, hogy ő tényleg egy fontosch ember mert 1) hosszasan telefonált, amikor beszélni akartam vele; 2) a hangnemből lehetett hallani, amit használt, amikor nekem elmagyarázta, hogy miért nincs igazam és miért nem kapom vissza a 13.900 forintot; 3) ő egyből tudta, hogy a panaszkönyvért messze kell küldeni az embereket vizes ruhába, vizes gyerekkel. Sőt ő még azt is tudta, hogy ebben a helyzetben nem fogom elkezdeni neki magyarázni, hogy a panaszkönyv helye a pénztárnál van és nem a világ végén egy másik épületben.

Mindegy. Megszáradtunk, felöltöztünk és elmentünk. Természetesen az Azúr közelébe sem fogunk menni a jövőben. De ha már ennyi pénzt hiába otthagytam, remélem így, a Homáron keresztül, egy pár kérdésre rávilágíthatok, mielőtt más, gyerekes fürdőzők percenként 1.000 forintért welneszeznének:

-miért van egy ilyen hülye szabály (kisgyerek csak egyedül fürödhet a gyerekmedencében) egy szállodában;

-tudom a higiénia, DE ez mit jelent: mi az amit a felnőtt csinál egy gyerekmedencében amitől az nem higiénikus??? És miért nem higiénikus a felnőtt medence a gyereknek? (Van-e esetleg a szálloda vezetésének valami gyerekkori traumája, amit meg kellene osztani egy pszichológussal?);

-tavaly esetleg egy ilyen idióta szabály mellett még az ember elsiklott volna, de idén annyi fürdőtragédia történt és ezért külön érthetetlen miért kényszeríti egy szálloda a szülőket arra, hogy gyerekét –akár csak vélt- veszélynek tegye ki;

-ha már van egy ilyen hülye szabály, ha felnőttek kétévesnek tűnő gyerekkel megjelennek a pénztárnál, szóljanak, hogy „itt aztán nem!” (állítólag ki van írva, de bemenet nem tűnt fel) ;

-ha már van egy ilyen hülye szabály és nem szólnak a pénztárnál, akik 10 perc után kijönnek, kapják vissza pénzüket;

-ha már van egy ilyen hülye szabály, nem szólnak a pénztárnál és akik 10 perc után kijönnek nem kapják vissza pénzüket, akkor Orsika álljon készenlétben a panaszkönyvvel;

-ha már van egy ilyen hülye szabály, nem szólnak a pénztárnál, akik 10 perc után kijönnek nem kapják vissza pénzüket és Orsika sem áll készenlétben a panaszkönyvvel, akkor viszont ne lepődjenek meg amikor a Homáron olvasnak saját magukról.

Tisztelettel

Velneszke

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EÖ (törölt) 2009.09.08. 08:13:18

konyhapultra velük!
de gagyi 85-ös zsepivel! J

Impega 2009.09.08. 08:16:28

Nem tudok ra mit irni. A felhaborodas teljesen jogos.
Jo, hogy ki lett teve a Homarra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 08:17:50

a torzshomarosok mar ismerik a velenyemet......
a stranddal es welnessel
es 2 eves gyerekkel

reunalla 2009.09.08. 08:20:01

hülye vagy hogy nem írtál a panaszkönyvbe, mivel a panaszkönyvet jól látható helyen kell kifüggeszteni és kérésre ÁT KELL ADNI, nem érte küldeni a vásárlót...amúgy nincs gyerekem, de valószínűleg én se csípném, ha a lányom hüvelygombát kapna el a egy felnőtt nőtől, mivelhogy az ő szervezete erre kicsit érzékenyebb.....ettől függetlenül, illett volna a pénztárba erre vonatkozó táblát elfogadni

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.08. 08:20:49

@EÖ:

nem hogy borzasztó, egyenesen tragikus.

sztrugackij 2009.09.08. 08:21:44

Ausztriában minden medencébe bemehet felnőtt dehát ők biztosan hülyék és valószínűleg egy járvány fogja elsöpörni
őket a Földről

m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.09.08. 08:23:26

Tulajdonképpen a két éves gyereket, akit nem lehet egyedül hagyni a medencében, minek visz valaki egy ötcsillagos szálloda fürdőjébe? Kád otthon, kis, felfújható medence a kertben, nincs kidobott pénz, és nem szól rád senki. Ennyi.

Énbagoly 2009.09.08. 08:23:52

@reunalla: na most veled értek egyet. Gyerekmedencébe tényleg nem való felnőtt fenék. Már bocs a posztolótól.
De a fürdő magatartása sem volt elfogadható.

lódarázs 2009.09.08. 08:24:47

Apám ló, anyám darázs...

Randibugyis, konyhapultos jó reggelt!

reunalla 2009.09.08. 08:25:07

@reunalla: ill. erre vonatkozó táblát ELHELYEZNI...korán van még :D

sgabor76 2009.09.08. 08:25:48

Velneszke! Egyszer nekünk is szóltak, de megegyeztünk, hogy a lépcsőre ülhetünk (bent a medencében). Egyébként meg a negymedencében van egy nagyjából 10 m2-es rész, ott kb. 5-20 cm "mély" a víz, kifejezetten a legkisebbeknek.

potrzebie 2009.09.08. 08:26:26

@m e o w: mert megteheti, és mert majd az iwiw üzenőfalon jól mutat! :D

reunalla 2009.09.08. 08:27:04

@Énbagoly: hát közel 14 ezerér' én is másmilyen bánásmódot várnék el :S

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:29:05

A@reunalla:

Agyonklórozott vízben ugyan mi a nyavajától kapna hüvelygombát a gyerek?
És az ország sokegynáhány hasonló helyén, ahol a gyerekek mellé odacsücsülhet a szülő a medencébe, vajh miért engedik?
Azon a tájegységen nem fertőz a hüvelygomba??
Ez egy fasság...mármint a fürdőüzemeltetők ilyen hozzáállása!
Én a saját lányomról tudom(3 éves), hogy ha ottvagyok vele kábé 10 percet, akkor "felenged" és vígan lubickol a többi gyerekkel,és nem kell melette ülnöm, elég ha a medence széléről követem.. de sajna számtalan helyen találkoztam már hasonló tiltással...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.08. 08:31:12

Sajnos a fürdőnek igaza van, ami a magyar felnőtt lakosság lábujjai, lába köze és a kettő közti területen tenyészik (tfh csak járkál a vízben, esetleg leül a szélében), attól én is védeném a gyerekemet.

Persze bosszantó, de ez van.

Egyébként egy jó tömény lábmosó után talán - TALÁN - be lehetne engedni a felnőtteket, de hát a magyar olyan, hogy ha bemehet, akkor bele is megy, ha már ott van, megáll, ha már áll, akkor le is ül, ha meg már ül, akkor le is heveredik, talán még el is alszik benne.

A fent hivatkozott osztrákok meg talán nem.

lódarázs 2009.09.08. 08:32:03

2 éves gyerekek még pelenkásak. Legalábbis a zöme. Most akkor pelenkában nyomatta a gyerek, vagy anélkül. Ha nélkül, akkor szabadon csurizik, kakil a medencébe. Hmmm.

EnZsolt 2009.09.08. 08:33:07

azért érzékelitek, hogy szily kezdte elsőként a postolót?

itt mindkét félnek igaza van.

Velneszke nem kell ennyire kiakadni ez a szabály, ellenben az Azúr megér egy sünt, amiért nem adott vissza pénzt, vagy kért elnézést, vagy adta oda a panaszkönyvet.

Ja, egyébként, ha elfelejtettétek volna ez a post ugyanarról a két felnőttről és egy kétéves gyerekről szól, akik az Azúrban akartak fürdeni.

És képzeljétek J. 17 év után otthagyta az OTP-t.

Mik vannak!!!!

Impega 2009.09.08. 08:33:08

@lódarázs: Vannak kimondottan furdozos pelusok.

Ofélia . 2009.09.08. 08:33:54

Kora raggel már másodszor kell postolót csesztetni???

A gyerekmedencébe felnőtt nem való a múlt század óta mivel FERTŐZÉSVESZÉLYES!!

Ha meg a balatonnál vagyok akkor minek a velness??(leszámítva a nagyzási hóbortot!!!)

A gellért is olcsóbb és eléggé trendi de a kicsik közé ott sem engedik a felnőtteket lábat mosni:(((

kispista4 2009.09.08. 08:34:40

majd' mindenhol bemehetsz, és foghatod a gyerek kezét, de nem ülhetsz bele a vízbe

lódarázs 2009.09.08. 08:34:59

@Impega - a dolgozô nõ: nem tudtam. Pelenkás lódarázs nincs, rögtön szobatiszta lesz, amint kibújik a bábból.

reunalla 2009.09.08. 08:35:28

@Vajmaci (exHajjakend): a gyerekmedence nincs agyonklórozva...azért gyerekmedence ....

Ofélia . 2009.09.08. 08:35:40

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Korrekt de kihagytad, hogy bele is pössent:))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.08. 08:36:24

Elnézést, hogy nem érzem át a posztoló bánatát, de még mindig @Énbagoly viccén nevetek. :D

reunalla 2009.09.08. 08:36:29

@lódarázs: úszópelusról hallottál már?

2009.09.08. 08:39:05

Avval kezdődött, hogy KÉT felnőtt beült a gyerekmedencébe. Szerencse, hogy nem nagyobb a család és a 2 éves is befért.
A gyerekmedence vize nincs agyon klórozva, klór sincs benne normális helyen, helyette más anyagot használnak.

Tony Almeida 2009.09.08. 08:39:15

Aki nem a postolónak ad igazat, annak sosem volt és (tán') sosem lesz gyermeke, én 100% mértékben átérzem ezt, én is jártam már így a két éves gyermekemmel más strandon.

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:39:31

@reunalla:
Azt Te csak hiszed, hogy nincs agyonklórozva..:D
Van egy minimális előírás, hogy mit mennyire!
Lehet a gyerekmedence nam annyira mint a nyugdíjasok belepisilős-belekakkantós medencéje, de van benne....
Ha meg valaki annyira sötét, hogy fehérfolyással (lábgomba,hasmenés,szürkehályog,stb....)megy velnesszezni, az szarjon sünovodát!
Nem?:D

Ofélia . 2009.09.08. 08:42:07

@Vajmaci (exHajjakend): Mennek azok mennek nagyon is mennek ez egy ilyen ország:(((

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 08:43:48

@Vajmaci (exHajjakend):
en nem vagyok nyugdijas
lelehet sose leszek
de miert gondolod Ok hugyalnak bel csak?
egy nagy faszt
uszodan kivul mashova nem megyek kozos kadba vadidegen emberekkel
azokat ismerem

reunalla 2009.09.08. 08:45:40

@Vajmaci (exHajjakend): .már baromira nem emlékszem a határértékekre, de úgy emlékszem a gyerekmedence klórtartalma sokkal alacsonyabb, mint a felnőtté...amúgy láttatok már nem klórral fertőtlenített vizet 24 óra állás után? nem akarnátok meginni

lódarázs 2009.09.08. 08:46:21

@reunalla: igen. Az előbb írta Impega.

Idén a Balatonon 160 jó magyar forintért velneszeztem, ennyi volt a strandbelépő. Gyerekmedence nem volt, de bárki bemászhatott a vízbe, nem szóltak, h tilos. Panaszkönyvet se kellett elkérni.

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:46:39

@reunalla:
egyébként sem...a sör finomabb is....meg ha belegondolunk, a víz undorító...abban basznak a halak!:D:D:D

reunalla 2009.09.08. 08:46:45

@Vajmaci (exHajjakend): ja a szürkehályog nem fertőző :P

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:47:59

@reunalla: tudom...csak írtam...írhattam volna lábtörést is..:D
ma ijen vicces délelőttöm van...

reunalla 2009.09.08. 08:48:23

@Vajmaci (exHajjakend): és a komló? azon meg a bogarak szexelnek....

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:49:27

@hagyma:
Láttam már egysmást!
Gyerekkoromban nagymutter egy vidéki strand kabinosnénije volt...a gyógymedencének nevezett nyugdíjasmedencében láttam pár érdekes dolgot uszikálni..:S:S

Vajmaci (exHajjakend) (törölt) 2009.09.08. 08:50:44

@reunalla:
basszus...mától sört sem iszok...:D
Bár ha belegondolok, azt megfőzik...:D

reunalla 2009.09.08. 08:53:33

@Vajmaci (exHajjakend): próbafülkében használt tampont, óvszert, WC papírt láttál-e?.....Viva ósan :D

reunalla 2009.09.08. 09:02:54

@Vajmaci (exHajjakend): szegény próbafülkés kollégák mesélték anno...ja a használt óvszert 2 fickó használta állítólag, "alig" hallhatóan...

vagy ezt személyesen láttam...fickó kérdezte a próbafülkés csajoktól, hol a klotyó...útbaigazították, 2 perc múlva bácsika be a próbafülkébe....hagyott ott egy "szeretetcsomagot" ( a sztori végét csak mesélték, hála a jó égnek)

nyári csúcsforgalom a kasszáknál:..iszonytató bűz terjeng a kassza körül, már a vásárlók is megjegyzéseket tesznek...na mit talált a pénztáros kollegina a szatyrok alá berakva...szaros pelenkát....

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.08. 09:05:41

én megmondom, miért nem engedik a gyereket a felnőttmedencébe. Mamafórumon olvastam a következőt:

''hogy félóra "úszás" után már lila volt Ati szája, pedig nem volt hideg a víz, csak elfáradt, így az oktató átküldött bennünket a másik medencébe, ami melegvizes volt, csakhogy ott már nemcsak babák voltak, hanem pl. egy öreg bácsi is már egy ideje ott áztatta a répát.''


ha jól értem baj hogy egy felnőtt is volt abban a medencében, ahol ő a csimotát úsztatta volna? hát mit nem képzelnek ezek az emberek... sokszor még ugyanazt a levegőt sem átallnak belélegezni, mint a drágalátos utód. És belegondolni, hogy az ő kilélegzett levegőjét, ami a vén nyálkás tüdejéből jön, azt kell az ÉN babámnak belélegezni... förtelem. Hova jut így a világ.

illemvakond 2009.09.08. 09:06:46

@Nelson M.: Vigyázz, évekig is eltarthat. :)

Ofélia . 2009.09.08. 09:10:25

@reunalla: :D Aki a szaros pelust belerakta az biztos egy gondos gyerekéhez őszintén ragaszkodó érte tűzbe menő "ÉDESANYA" volt, hogy dögölne meg:))

EÖ (törölt) 2009.09.08. 09:11:32

@Rékuc: van egy ilyen anyukabetegség, hasonló a már tárgyalt kismamaszauruszhoz.

tegnap amíg vártam a gyerekre, (mert mosdott, és ilyenkor egy kisebb beduin falu heti ivóvízadagját pazarolja el az óvónéni passzív közreműködésével) néztem az anyaszauruszokat, ahogy jöttek a gyerekért az oviba.
Öllegeti, újjong, mintha a háborúból jött volna haza a gyerek 5 év után, megböbben, hogy jajúristen mitől lett homokos a kicsi szandikád, jajistenem hogy került fogkrém a ruhácskádra, ögyölö-bögyölö.

EÖ (törölt) 2009.09.08. 09:13:00

@reunalla: az IKEA-ban az egyik berendezett szobában a vécét valaki használta
azóta van rajta plexi :DD

Tron65 2009.09.08. 09:17:42

Nemmondom, hogy sokat járok strandokra/fürdőbe, de eddig egyetlen gyerekmedencét se láttam, ahova felnőtt bemehetett volna.

Villy 2009.09.08. 09:21:41

Velneszke! Mondj már egy fürdőt, ahol a GYERMEKmedencében felnőttek is lehetnek. A szabály mondhatni szinte egyetemes, és nálad meg nálam okosabb emberek találták ki, akik nem fognak midnen hisztis vendéggel diskurzust folytatni, amikor azok rinyálnak. Ha nem vagy képes a szabályokat betartani, és a gyereket félted úgy is, hogy a medence MELLETT lehetsz, akkor szerintem járj pár évet a fürdőkbe való nagy visszatéréseddel.

uninterested 2009.09.08. 09:23:35

Nyugodtan be lehetne engedni a felnőtteket is, ha a gyerek túl steril környezetben nő fel, akkor felnőttkorára sokkal betegesebb lesz.
Ne felejtsük el, hogy a gyerekek immunrendszere sokkal gyorsabban tanul és gyógyít mint a felnőtteké.
Ezért is kell megenni legalább 2 kg homokot gyerekkorban...

hex.kelly 2009.09.08. 09:24:24

Megkérdeztem egy barátnőmet, aki úszómester.
A bébimedencék vizét nem klórozzák agyon, mivel a a manók hajlamosak belekortyolni a vízbe, és a bőrük is érzékenyebb.
Viszont vannak olyan anyukák-apukák-nagyszülők, akiknek van ez-az a lábán, vagy altájéki testnyílásaiban, ami talán neki nem is okoz gondot, viszont egy kisgyermeknek okozhat. Az "uszodaszemölcsről" nem is beszélve.
Mondjuk, ezen a ponton kezdett meggyőzni, aztán ez hatott végleg: "Ne abból indulj ki, hogy NEKED nincs semmi bajod, ha belemész a vízbe. Hanem abból, hogy nem tudhatod, hogy a többieknek van-e."

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.08. 09:25:09

@EÖ: azaz, momzilla uralom van, a tálibok ehhez képest kiscserkészek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 09:26:35

@Vajmaci (exHajjakend):
en is ;attam sok mindent
a 15 eves is belebrunyal

Ofélia . 2009.09.08. 09:27:54

@EÖ: Bruhaha aztán otthon megmosdatja háromszor az összes reklámozott szarsággal és ezzel helyrehozhatatlanul tönkreteszi egy életre!!!

10 éves korára már allergiás lessz mindenre ami emberi és csak szenvedni fog élete végéig:((((

hex.kelly 2009.09.08. 09:29:27

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa: "Ki hallott már ilyen dolgot, fürdeni strand után?!" Ugye emlékeztek még Ullmann Mónikára? Az se most volt, aztán már akkor is ez volt a módi... :-)

fehso2 2009.09.08. 09:29:44

Felnőtt valóban nem való a gyermekmedencébe. Abban ugyanis rendszerint jóval melegebb a víz, mint a nagy medencében. Igazi táptalaja mindenféle fertőzésnek, bacinak. Nagyon sok felnőttnek pl. gombás a lába...stb.
(Megjegyzem a bébiúszást sem tartom higiénikusnak pár hónapos csecsemőknél.)

Másfelől pedig egy 2 éves gyereket valóban nem lehet egyedül beengedni a medencébe, de nem is oda való. Nekik azok a felfújható medencék valók, amiben 20 cm víz van.

A fürdő viszont lehetett volna nagyvonalúbb. A jegyár felét visszaadhatta volna.

(egy 2 gyerekes apa)

lOc (a pasztafáriánus) 2009.09.08. 09:31:35

@Villy: Én tudok. Pl. a Gyulai Várfürdő.

É2I 2009.09.08. 09:31:43

@Vajmaci (exHajjakend):
"Agyonklórozott vízben ugyan mi a nyavajától kapna hüvelygombát a gyerek?"

Ha hiszed, ha nem adott gombától. Nehogy azt hidd, hogy a klór csodaszer. A legtöbb gombát a fürdőkben lehet begyűjteni. Persze nem csak a vízből.

Ofélia . 2009.09.08. 09:31:51

@uninterested: Teljes mértékben egyetértek!!!

A gyerek akkor lessz egészséges ha este a "mindenbenmászkálás" után a fülénél fogva kell beletenni a kádba és a ráragadt mocskot sikárkefével levakarni:))

Persze szappannal és nem mindenféle drága szirszarral!!

deputy sheriff 2009.09.08. 09:32:23

" Hozzáteszem, hogy elég rutinosok vagyunk e téren, már számos hasonló helyen megfordultunk az országban és külföldön is."

Rutinos wellnesz furdozok bel - es kulfoldon egyarant.
Beszarok.

lOc (a pasztafáriánus) 2009.09.08. 09:33:17

@Villy: Jah és tudok még. Pl. Kehida Termál.

hex.kelly 2009.09.08. 09:35:18

@uninterested: nem vagyok orvos, de szerintem a különböző (láb, hüvely, stb.)gombás fertőzések egyáltalán nem "edzik" az immunrendszert. Mert ha átesik rajta az ember, máskor is előjöhet. Ez nem bárányhimlő, hogy oké, egyszer bevállaljuk a gyereknek, hogy ne felnőttként kelljen kínlódnia vele.

Netuddki. 2009.09.08. 09:36:25

Magyarországon sajnos a béka se..e alatti a szolgáltatóipar. A szolgáltatások minőségében is és a reklamációk intézésében is. De hát ha minden hülye szolgáltathat ez van.

Az lett volna a minimum, hogy visszafizettetitek velük a pénzt. A fogyvéd meg azért is büntetni szokott, ha nincs kint a panaszkönyv. Igaz ezt nem igazán érzik meg. Nem kell ilyen helyekre menni.

slowles27 2009.09.08. 09:36:52

Nem kevés gomba és baci vígan éldegél az ÁNTSZ előírás szerinti klórtartalmú vízben is. A klór büdös és tönkre teszi a fürdőruhát. Ezért használnak jobb helyeken más fertőtlenítőt. (Pl. hidrogén-peroxid alapút ÁNTSZ engedéllyel. Nem büdös és megközelítőleg nullán tartja a csíraszámot. Csak igen drága!) A gyerekek pedig kevésbé ellenállóak a fertőzésekkel szemben, amik rólunk felnőttekről kerülhetnek a vízbe. Két éves gyerek nem való közfürdőbe. Kérdezzetek meg egy lelkiismeretes ÁNTSZ dolgozót.

Netuddki. 2009.09.08. 09:38:44

@hex.kelly: Bammeg! Azért vannak a vízkezelési szabályok, hogy ez ne fordulhasson elő. De ha zavar, ne járjál ilyen helyekre.

hex.kelly 2009.09.08. 09:40:45

@lOc (a pasztafáriánus): A zalakarosi fürdőben van ún. Családi medence. Van 50 cm-es része meg kb. 110-es is, ott lehet együtt pancsolni a gyerekekkel. Van benne babacsúszda, meg 3 oszlop, amin teljesen megdöbbentem, mert arra való, hogy a gyerekek arról ugráljanak a vízbe. Nekem ez teljesen kimaradt a gyermekkoromból, mert mindig mindenhol tilos volt, itt meg direkt csitáltak három oszlopot a víz szintjéhez igazítva. A gyerekem ugrált, de szerintem én voltam a boldogabb.

Bár, lehet, hogy máshol is van ilyesmi, csak én nem tudom, mert nem vagyok valami rutinos wellness-fürdőző bel- és külföldön, és otthon is csak zuhanyozni szoktam, de azt legalább minden nap és alaposan.

lOc (a pasztafáriánus) 2009.09.08. 09:40:50

@Villy: Bocsánat, visszavonom. Barátnőm felvilágosított, hogy rosszul emlékszem. :$

hex.kelly 2009.09.08. 09:44:13

@kovi1970: ezt most miért így? Én csak annyit mondtam, hogy a gyerek immunrendszerének edzését úgy is lehet csinálni, hogy a felesleges és elkerülhető fertősének nem kell kitenni.
Ezzel mi a baj?

2009.09.08. 09:45:03

Mi is hasonló problémával küzdünk évek óta nyíregyházi élményfürdőben. Nem is nagyon járunk. Debrecenben elég jól megoldották. Van a gyerekmedence, ahova nem nagyon mehetnek be a felnőttek, viszont van két hostess vagy host, azaz két fiatal, akiknek az a dolguk, hogy a gyerekekre vigyázzanak. És meg is teszik, figyelnek rájuk, kiemelik a vízből, amelyik elesik. A szülők nyugodtan ülhetnek a parton vagy a szomszédos pezsgőfürdőben, ahonnan szemmel tarthatják a gyereket. Azért be is mehetnek egy kicsit a szülők is. Persze egy 2 éves gyerekere ez nem igazán jó megoldás, mert arra állandóan vigyázni kell a szülőnek. De egy picit nagyobbakra már tökéletes.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.09.08. 09:46:29

Hála istennek engem ilyen veszély nem fenyeget. Én sajnálnék 14 rugót egy fél napért.

walter77 2009.09.08. 09:47:41

A levelet nem olvastam,...

DE akárhogy is nagy lóf*szt Neked szily ezért a beszóláslért: "oda lehet ülni a sekély medence szélére, fogni a gyerek kezét meg minden, csak a vízbe nem szabad belemenni. Nekem is fura volt elsőre, aztán 5 perc alatt megszoktam. És olyan gyereket, akit ilyen módon sem lehet fürdetni, mert annyira magatehetetlen, egyszerűen korai fürdőbe vinni."

Nem kívánom neked, hogy egy "ennyire magatehetetlen gyerekkel" mennj majd fürdőzni, de nem miattad, hanem a gyerek miatt, őt sajnálnám.

Mert egy gyerek amúgy úgy pancsol, hogy áll a medence szélén ahol én ülök, és fogja a kezem, hát persze, gratulálok. Észlény.

Amúgy meg egy kisgyerek, kurvára bepánikolhat, ha pofára esik egy pocsolyában is, és elmerül a feje. Nem szívesen lennék tőle ilyenkor több méteres távolságban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 09:48:07

Ez 14000 forintos uszoda belépő azért már önmagában is kellő visszatartó erő kéne hogy legyen. Tavaly úgy döntöttünk, hogy kirúgunk a hámból, és elmentünk három éjszakára egy wellness szállóba, Döbröntére. Mivel a hat év alatti gyerekekért egy fillért nem kérnek (se szállásra, se étkezésre), így emlékeim szerint ennél nem volt sokkal többe egy főre a szállás, reggeli, wellness használata. Plusz a csomagban volt egy vacsora, két jeges kávé, egy óra erdei kocsikázás, meg fél-fél óra masszázs a felnőtteknek. Ráadásul ők nem csak beszélnek arról, hogy bababarát hely, hanem úgy is tesznek. Érkezéskor például be volt készítve két felnőtt és két gyerek méretű fürdőköpeny, és a medencénél és a játszószobában is vannak játékok a kölköknek. Mivel a két gyereknek két pótágy csak a superior kategóriájú szobába fér be, így azt kaptunk, persze felár nélkül. Szar volt, szenvedtünk is. A két csaj úgy viselkedett, meg mászkált a szállóban, mint akik világ életükben ilyen helyre jártak nyaralni. Azóta is szeretnének oda visszamenni, de magam is hajlok rá. Most néztem, hogy egy kétéjszakás, félpanziós csomag 54000 Ft, lehet, hogy kigazdálkodjuk...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.08. 09:48:09

Nálunk a patak a wellnesszfürdő.
Mindenki ugyanabban a vízben fürdik.

kocsmatk 2009.09.08. 09:48:39

Az én fiam novemberben lesz kétéves.

Az egész nyarat végig strandoltuk.

Tapasztalataink:

- kb. minden második fürdőben nem lehet bemenni felnőttnek a gyerekvízbe
- nem csak 60 centis víz van, van 40-30 is.
- a legnagyobb probléma kisgyerekkel az lehet, ha elesik, víz alá kerül a feje és nem tud felállni. ez bizony megeshet. ilyenkor jó ha ott van a szülő
- mégis sokat segíthet, ha gyakran mossuk a haját otthon a kádban, és olyankor nem szégyelljük jól leönteni a fejét, hadd szokja, hogy ilyenkor ne vegyen levegőt.
- az én fiam mindig kapaszkodik a medence szélébe, illetve ha kisebb víz van akkor kószál összevissza, de ha elesik, nem nyeli a vizet és gyorsan felpattan.


egyébként ellenpélda: Egri strandon - ahol egyébként szuper a gyerekmedence, várral, csúszdával, mindennel - 19 éves cigányfiatalok fürdőruha híján gatyában, lányok topban fürdenek...ez mennyivel jobb a gyereknek?

b[ALien] (törölt) 2009.09.08. 09:51:27

Hogy a Balcsi mellett valaki miért megy welnesszelni külön uszodába 14E-ért, azt sosem fogom megérteni. Tisztább? Lófaszt.

nocommento 2009.09.08. 09:53:38

Én mindenesetre köszönöm az információt. Terveztünk egy hetet esetleg ott, szeptemberben. De most már nem...

Ofélia . 2009.09.08. 09:53:50

@deputy sheriff: Csak ne a medencébe az isten áldjon meg:)))

Kyrae 2009.09.08. 09:53:56

Mi évente járunk az Azúrba, kedvenc szállodánk, az egyetlen hely ahol soha semmi kellemetlenségünk nem volt. Nem is örülök hogy szidja a posztoló. Mint friss gyerekes azt mondom hogy ha ott vagyok lehet én küldöm ki a gyerekmedencéből a felnőttet mert az nem lábáztató és nem is arra van hogy a gombáját, herpeszét, bacijait eregesse magából. Ha egy babának érzékeny a bőre (az enyémnek pl az) secperc alatt összeszed bármit. Menjen haza az ilyen és úszkáljon a fürdőkádjában. Majd ha nagyobb lesz a gyerek elpancsikol egyedül. Uff.

staropramen 2009.09.08. 09:59:46

Sztrovacsekek!!
Szíves figyelmetekbe ajánlom az alábbi két kiragadott idézetet:
1.Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti.
2.Kb. 30 másodperc intenzív welneszezésnél tartottunk a gyerekmedencében.

Értelmezné nekem valaki ezt a két veretes mondatot?
Szerintem a 70cm-s vízből a 90 cm.s gyerek feje gyárilag kiáll, azt intanzíven miért kellene tartani?

Egyébként welnesske engem arra a tavalyi posztoló tyúkra emlékeztet aki szóvá tette, hogy iszapos volt a Balaton mikor belement, pedig ő már fürdött külföldön is.

májgeriberi 2009.09.08. 09:59:54

két éves a gyerek nem önálló és nem önfenntartó??!

hihetetlen..

na ezért tart itt az ország :)

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:00:55

Valahol a középutat kéne megtalálni, mert:

1. egy két éves gyerek valóban tud egyedül fürdőzni a számukra (jól) kialakított medencében, és a szülő jelenléte elméletileg nem feltétlenül szükséges DE
2. egy két éves gyerek számára valóban fokozottan balesetveszélyes még egy ilyen medence is, és ezért a szülők szeretnek a gyerek mellettük lenni

Az én másfél éves csemetém már elég ügyes ahhoz, hogy egyedül csúszdázzon a medencében (nem meredek a feljáró és a csúszda se), de ott vagyok mellette, mert történhetnek olyan dolgok, amelyeket még kicsi lévén nem tud kivédeni.

Na akkor most kinek van igaza? Kell szülő vagy sem? Szerintem a nagyobb gyerekek mellől ki lehet tiltani a szülőket, egy négy éves gyerek max elesik. Akkor anyuka bemegy ha kell. De a picik nem tudnak még vigyázni magukra, s a nagyobbak is könnyen fellökik őket. Azok mellé szerintem bemehetne a szülő. Persze ki fogja ezt kiválogatni...

Manyizga (törölt) 2009.09.08. 10:01:54

Olyan is van, hogy pl. a termálmedencébe 14 éven aluli gyermek nem mehet be. Most akkor mi van? :)


Igenis van értelme a tiltásoknak, mégha a kedves szülők szerint ez felháborító, akkor is.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 10:02:24

@b[ALien] a kopasz baba:
Talán azért, mert a parton húsz fok van, és hatvan kilométeres szél. Mi tavaly kifogtunk egy ilyen hetet, életemben annyi sárkányt még nem eregettem, mint akkor. Én nem untam meg, de a gyerekek második nap már igen. Hát például ezért.

hex.kelly 2009.09.08. 10:02:25

@staropramen: Hú, ezért most meg leszek kövezve, de azt nem tudjuk, mekkora a kobak. Meg lehet, hogy kedve lenne annak a gyereknek leülni a vízben, és akkor az már tényleg macerás művelet.

Énbagoly 2009.09.08. 10:03:43

@Nelson M.: köszönöm, hogy emléxel a viccemre. Most meghatódtam...

lOc (a pasztafáriánus) 2009.09.08. 10:05:11

Hogy védjem is a levélírót: Aki kérdezi, hogy miért kellett a wellnessbe menniük a Balatonon az olvassa már el a levél első sorát.

deputy sheriff 2009.09.08. 10:05:37

@hagyma: Amugy en siman leadtam volna a gyereket a kabinosnak megorzesre, elmentem volna meginni par sort, megenni egy jo langost, aztan reszegen megjott volna az eszem, hogy milyen barom vagyok, hogy 14e FT-ert welness-ezek, mikor inkabb vehettem volna belole tizedannyiert sort a kozertben, meg a gyereknek egy felfujhatos kis medencet a panelba, ahova nem logatja mindenfele idegen a retkes szifiliszes tripperes f@szat.

1stperson 2009.09.08. 10:07:20

@Tony Almeida:
"Aki nem a postolónak ad igazat, annak sosem volt és (tán') sosem lesz gyermeke, én 100% mértékben átérzem ezt, én is jártam már így a két éves gyermekemmel más strandon."

Nekem van gyerekem, nem is egy, és nem áztatom a seggem a vízben, mert tudom, hogy okkal az a szabály. Két éves gyerek már tud a vízben játszani, ha meg nem tud, akkor meg ne cipeljék oda. Nem arról van szó, hogy a partról nézed, amint belefullad, csak a segged nem kell beleáztatni. Ezt azért felnőtt ember megérthetné (végül is miért pont ezt értse meg...)

rastapapa 2009.09.08. 10:09:13

Annak idején a két éves fiamra ráadtam egy úszómellényt és kiültem a tengerpartra. Néztem ahogy pancsol, természetesen ugrásra készen, hogy kikapjam a vízból.
Igaz, ez még a huszadik században volt.
Azt hiszem, hogy az úszómester nem fog senkit lelőni, ha kimenti a gyerekét a vízből.
Az meg már a nevelés kérdése, hogy a kétéves lurkót ilyenkor nem lehet elengedni.
A fürdő személyzete viszont magyarosan bunkó volt, bár el tudom képzelni, hogy Velneszkéék sem nyugati nívón próbáltak egyezkedni velük.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:10:24

@Kyrae: Ja, a feszített víztükrös medence nem tökéletes a gombák stb miatt. Ez igaz. És vajon rajzoltatok ti földrajz órán olyan keresztmetszeti rajzot a Balatonról, hogy hogy kerül a szennyvíz, az állati eredetű salakanyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák maradványai stb stb stb stb stb stb az élővizekbe?

Ne mondd már hogy egy olyan medence, amit rendszeresen fertőtlenítenek, az rosszabb.

68nyara 2009.09.08. 10:14:30

Ha beengedik a gyerekmedencébe a felnőtteket, akkor az ANTSZ bünteti meg őket.

Különben nem értem, hogy miért is kellett volna visszafizetni nekik a jegy árát? Mert nem akarták betartani a szabályokat, és inkább távoztak?

Nem azt mondták nekik, hogy 20 méterre kell állniuk a háttal a medencének. Csak azt, hogy ne menjenek bele a vízbe. Ha elesik a gyerek és nem tud felállni, akkor nem mondta senki, hogy a partról kell végignézned ahogy megfullad.

(mielőtt jönne az egygyerekes kommandó, nekem is vannak gyerekeim, nem kettő, nem három, mindegyik felnőtt már többé kevésbé)

Énbagoly 2009.09.08. 10:15:49

@EÖ: ez most komoly, vagy csak egy városi legenda?

Kobe 2009.09.08. 10:17:47

azért én kicsit megrökönyödtem, amikor elkezdték oltani itt a postolót, hogy "látens hüvelygombával minek megy a gyerekmedencébe".....régebben egy gyermekmedence - 2-5 évis korig, kb a max 30-40 centi mély vízből állt, a szélénél inkább 20, és a felnőtteknek volt hova kiülni rajta a szegélyen, nem szólt senki, örömbódottá volt, nem 60-70 centisből, hűde designosan kialakított szegéllyel, hogy még a kölök közelében se legyél. Azért utóbbiba nyílván könnyebb belefulladnia a lurkónak. A higiéniai okokat meg kissé furcsának tartom, épeszű felnőtt ember használja a medencéknél levő, fertőtlenítővel dúsított lábmosót, zuhanyt, és ha csak nem 85 éves, talán vissza is tudja tartani a vizeletét míg kiér a mosdóba, ellenben egy gyakran pelenkában pancsoló 2 évessel mit kezd, ráparancsol az úszómester hogy ne pisáljon bele? Vagy esetleg épp a felnőtteket védik ?

Mondjuk az is igaz, hogy a postoló egy ponton balek volt, azért 14 rugóért 3an pancsolni....mi vidéki "wellnessbe" 14 ezerből 4en fordultunk meg egész nap, kaucióval együtt, és a végén visszakaptuk kb a felét a teljes összegnek, amit a foglaló tett ki....nesze neked siófok

talpi 2009.09.08. 10:19:02

Két éves cigánygyerek már a mély vízben is ellenne mert már tud taposni. Ti hogy nevelitek?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 10:20:13

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Szennyvíz most már nem, és más is egyre kevésbé. Lehet, hogy előbb-utóbb ez is lesz a baj: annyira tiszta lesz a víz, amit beleeresztünk (nem csak a legújabb kori műtrágyát és bőrgyári, meg vágóhídi hulladékot szűrjük, de nulla tehénszar és egyéb szerves anyag kerül be), hogy kevés lesz a növényeknek a táplálék, ezért kevés lesz a növényevő hal, és így szépen lecsökken a ragadozó halak állománya is. A végén lesz egy szép, tiszta vizű, homokos fürdőkádunk.

Fairy Girl 2009.09.08. 10:20:42

"Azt, hogy erre 10 perccel túl későn döbbentem rá, 13.900 forintom bánja."
Ez a mondat értelmetlen.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:25:55

@68nyara: Akkor te már elfelejtetted, milyen is volt amikor a gyerekeid két évesen már stabilan ugyan, de a négy-öt éveseknél bizonytalanabbul közlekedtek.

(A tieid már megvették a mountot, a picik csak elwynnben irtják a farkasokat :-) )

fogyókúra 2009.09.08. 10:27:40

Én csak örülök, ha a gyerekmedencébe a szülő nem mehet be. (2 gyerekes anyuka vagyok) Nem minden bacit öl meg a klór, Magyarországon pedig az általános kultúrszint nincs azon a szinten, hogy természetes legyen, hogy le kell tusolni a medencébe menés előtt, gombás és egyéb fertőzésekkel pedig NEM megyünk fürdőbe. :-( Sajnos, láttam olyat is, hogy a gyerekmedencébe tömegesen jártak az apukák (hosszú boxerben pl.)-anyukák ázni, mert ott melegebb volt a víz. :(
Igenis legyenek kitiltva a felnőttek a gyerekmedencékből, amíg itthon az emberek nem tudnak viselkedni. :-(
Addig meg 2 éves gyereket meg ne 60-70 cm-es vízbe vigyenek a szülők, az nem bébi medence, hanem gyerekmedence ...fröcskölő, rohangászó, esetleg ugráló gyerekeknek.

68nyara 2009.09.08. 10:28:13

@Kobe: Ha jól látom a képeken, akkor a gyerekmedence itt sem mélyebb 30 centinél.

68nyara 2009.09.08. 10:31:07

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: @fogyókúra: Mint már írtam, az Azúrban nem 70 centis a gyerekmedence, ha felmész a honlapjukra és megnézed, akkor olyan 30 körüli. Velneszke levelében sem ez van leírva, csak a fogalmazással akadnak gondjai.

Emlékszem még milyenek voltak 2 évesen. Ez miért is változtat azon amit írtam?

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:31:15

Azért van az élővizekben egy és más...

A mezőgazdaság melléktermékei pl. nagyon is belekerülnek. És szennyvíz is megy bele, ebben biztos vagyok. Még akkor is, ha az utóbbiból, ahogy mondod, már kevesebb.

A lényeg szerintem, hogy nem lehet a fertőzésekkel jönni, mert azok az élővizekben is ugyanúgy megvannak, mint a medencékben.

68nyara 2009.09.08. 10:32:15

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: OFF 80 környékén már nem csak a sima mountot :-) ON

simon says: 2009.09.08. 10:33:19

igaza van velneszkenek, jogos a felhaborodas, es en, mint tartosan onkentes szamuzetseben levo, ilyet meg nem is lattam a szabad vilagban, pedig gyerekekkel jo sok furdot vegig jartunk mar. tipikus magyar f@szoskodas, idiotizmus, hozza nem ertes, a vendeg, fizeto vevo leszarasa stb.
0-kb 3 vagy 4 vagy esetleg 5 eves korig nem lehet a gyereket egyedul hagyni a vizbe, mert siman megfulladhat, meg kis vizben is, tehat a kocsog azur logikaja szerint, mindenki, aki ilyen gyermekkel bir, maradjon inkabb otthon. nincs ezzel semmi gond, ha mindjart a penztarnal megmondjak, sot a weboldalon is kozzeteszik, hogy nem fogadnak 5 evnel fiatalabb vendegeket.
azur kapja be, es ne menjen senki oda wellnessezni vagy velnesszezni, kinek hogy tetszik.
magyarorszag, de nehezen megy ez....

68nyara 2009.09.08. 10:33:34

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem: Ettől még fertőzésveszélyes a felnőtteket beengedni a gyerekmedencébe.

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:36:02

@68nyara: Szerintem nem akkora negatívum, ha a picik (a legkisebbek, akik már tudnak a kismedencében egyedül pancsolni, de még nem olyan magabiztosak, mint a négy évesek) szülei ott vannak a medencében, mert nagyobb biztonságot ad ez mindenkinek. Nincs nagyobb egészségügyi kockázata, mint bemenni a Balatonba vagy végigmenni a nagykörúton gyalog.

Én se megyek be jövőre a gyerekkel a kismedencébe, amikor már sokkal biztosabb lesz a lábán. Akkor lesz 2 és fél éves. Most még szükségesnek tartottam, egy helyben álltam, közel hozzá, hogy fogjam a kezét ahogy csúszdázik. Jövőre már nem kell, nem is fogok bemenni. Szerintem ennek így kéne működnie.

Bamba Barack 2009.09.08. 10:36:21

Én arra lennék kíváncsi ,hogy egy 2 éves gyereket mi a fenéért kell strandra,wellness helyekre vinni???

Tangölédet 2009.09.08. 10:36:49

- Hé! Há' micsinál már! Azonnal hagyja abba! Ne hugyozzon má' bele a medencébe!
- Nadehát minenki ezt csinálja!!!
- Persze b*zmeg csak nem az ugródeszáról!

Üdv minden kommentezőnek! Vitatkozni lehet a témán csak nem érdemes :) A szabály az szabály még ha hülye is. Egyébként meg a szülőnek a 2 éves gyerek mellett a helye mert felelősséggel tartozik, ennél fogva ha van egy kis esze nem megy olyan helyre ahol ezt nem teheti meg. Sünt a szállónak amiért nincs a bejáratnál kiírva, amúgy meg előnyben részesíteném a felfújható gyerekmedencét persze azért mert az jóval ólcsóbb és a maradékot sörbe "fektetném" :)

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:37:16

@68nyara: Ja és ha tényleg 30 cm a víz, akkor bokáig ér, akkor meg nem áztatom benne a testem kb 92%-át.

The Voice of Reason 2009.09.08. 10:38:09

Én írtam a posztot.
Először is meglepett Szily hozzászólása és kiváncsi vagyok, hogy hányan kritizálnának, ha a gyereket ott hagytam volna a medencében és neadjisten valami baja lett volna. (Elég sok ilyen történt idén.)
Egyébként mint ahogy az a kommentekből is kiderül, elég sok helyen engedik a szülőket a vízből is felügyelni a gyerekeket.
DE, ami miatt írtam a posztot csupán az, hogy már a kasszánál, amikor meglátták a kétévest lehetet volna szólni, hogy "vigyázzat itt nem engedjük a gyerek kezét fogni a medencében" és akkor semmi gond nem lett volna. Ebben a medencében szerintem egy felelőségteljes szülő sem hagyta volna a gyerekét egyedül.
Végezetül, tudom nem kötelező ilyen helyre gyereket vinni (én is sokkal jobban szeretem a Balatont), de tényleg rossz volt az idő. Egyébként nem kötelező gyerekmedencét sem építeni és nem kötelező gyereket beengedni sem, de ennyi pénzt így beszedni szerintem nem elegáns.

fogyókúra 2009.09.08. 10:40:47

@68nyara: "Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti"

Ezt írta szó szerint Velnesszke.

De ha csak 30cm-es a víz, akkor senki nem ordította volna le az anyuka fejét, ha ül a medence szélén, és ha látja, hogy a gyereke éppen megfulladni készül, akkor kihozza a vízből. Ilyen egyszerű. Mi rengeteget jártunk/járunk ilyen helyekre, mindenhol képes voltam betartani a szabályokat a saját és más gyerekének a védelme érdekében. A 2 évesemet ráadásul bevittük úszómellényben a mélyvízbe is pár perc erejéig (ÚSZÓPELUSBAN SZIGORÚAN), mert ott kézben tudtam tartani, és azt nagyon élvezte. Vagy a lépcsőn pancsikolhatott.
De sohasem estem neki semmilyen úszómesternek, ha szólt, hogy valamit nem szabad. Élni és élni hagyni a szlogenem....

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 10:43:36

@Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem:
"A lényeg szerintem, hogy nem lehet a fertőzésekkel jönni, mert azok az élővizekben is ugyanúgy megvannak, mint a medencékben."

Mi az hogy? Nagyon is! Tegnap este adtam be a kölköknek az első adag féreghajtót, ma jön a második. Csak nem tudom, hogy csopaki strand, vagy siófoki? Ami azokban a kisvizes, homokos részekben van, örülhetek, hogy ennyiből megúsztuk.

Balu37 2009.09.08. 10:47:42

Én megértem Velneszkét is. Valóban ez a sztenderd másutt is, így pl. a debreceni Aquaticumban is. Nekem is furcsa volt, főleg, hogy az ottani felügyelőknek viszont szabad bemenni a gyermekmedencébe. Ez praktikusan egyébként azt jelentette, hogy rá kellett, hogy bízzam a kétéves forma gyerekemet. Az igaz, hogy egy kétéves gyerek még nem tud úszni, de azért úgy, hogy a szülő fogja mégiscsak élvezheti már a vizet.
Hogy rövidre fogjam: a dolognak az lett a vége, hogy vetődnöm kellett egy alkalommal a gyerek után a kismedencébe, mert senki nem fogta a kezét (a víz úgy derékig ért neki) és elbotlott...
Az debreceni uszodában viszont nem csinálnak gondot abból, ha a gyerekkel bemegyek a medencébe. Többször is voltunk már, és nehogy a kétéves, de még a 7 hónapos gyerekemet is megfürdethettem!:)

fogyókúra 2009.09.08. 10:49:57

@velneszke:
Voltunk már olyan helyen, ahol megmondták, hoyg tilos gyerekmedencébe bemenni, másik helyen a gyerek kezét foghatom a medencében, de beleülni, pláne belefeküdni tilos. ÉS voltunk olyanban is, ahol gyakorlatilag gyerek szinte nem fért be a medencébe, mert a melegebb vízben a felnőttek áztatták FEKVE a testüket. Nem egy férfi pl. hosszú boxerben. :-( HA választani kell, inkább olyan helyre megyek, ahol ki vannak tiltva a felnőttek. A medence szélén ülve lehet figyelni a gyerekre, ha gáz van, akkor meg kikapom a vízből. 10 mp alatt nem fullad meg senki, azért nem kell ezt túldramatizálni.
Vagy a lépcsőn is szívesen pancsoltak a gyerekeim, én meg kívülről figyeltem, mint egy anyatigris. Vagy bevittük őket a mélyvízbe. Mindenhol lehet megoldást találni, mi még sehonna nem távoztunk ilyesmi miatt 10 perc után.
(Persze, azt is megértem, hogy az első gyereknél az ember sokkal ijedősebb, a fél világot ellenségnek látja, ha vélt vagy valós sérelem éri őt vagy a gyerekét. Hidd el, második gyerek után ez elmúlik... ;-))

Minden Nick Foglalt Már Talán Ez Nem 2009.09.08. 10:50:34

@Csokis: Igen, így van, mindenhol elkaphat az ember minden szörnyűséget. Ezért nem szempont. Az egyik helyen gomba, a másik helyen vírus, a harmadikon féreg, a negyediken baktérium.

68nyara 2009.09.08. 10:52:38

@fogyókúra: szerintem ezt írta velnesszke: "hogy a gyerekmedencében felnőtt nem tartózkodhat. Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti, ezért próbáltuk halasztani az elkerülhetetlent és rákérdeztünk, hogy ugyan miért?"

Ebből leginkább úgy érthető (bár elég nehezen), hogy abban a pillanatban ők nem egy 70 centis vízben ültek. Bár a mondat elég értelmetlen így is.

kalapácstollú 2009.09.08. 10:53:19

Kedves Velneszke!

Elhiszem, hogy váratlanul ért a helyzet, bár talán túlzás az a kioktató hangnem, ahogyan reagálsz. Nem szeretnélek én is tovább bosszantani, de hidd el, ha az én gyerekem is ott van a medencében, akkor én magam kérlek meg szépen, hogy Te szállj ki belőle. A gyerekmedence nem a felnőttek pancsolására lett kitatlálva. 90 cm-es vízbe pedig felelőtlenség 60-70 cm magas, kétéves gyereket vinni.

kalapácstollú 2009.09.08. 10:55:37

Bocs, természetesen azt akartam írni, felelőtlenség a 60-70 cm-es vízbe bevinni a 90 cm magas, kétéves gyereket!
Elírás volt.

simon says: 2009.09.08. 10:58:49

most olvasom csak el a kommenteket, hihetetlen, hogy ennyi sok rohadt kommunista van meg az orszagban akiknek az agyat kimostak, vagy agymosott emberek neveltek fel. csak, hogy tiszta legyen, azokrol van szo, akik fikazzak a levelirot es szabalyokkal meg miegymassal jonnek.
2 gyermekem van, csak iden kb 20* voltunk kulonbozo melegvizes helyeken, de ilyennel meg nem talalkoztam, hogy a gyerekere vigyazni akaro szulot ne engedtek volna be a gyermekmedencebe.
az meg rendben is volna, hogy inkontinens nyugdijas ne aztassa a picsajat a gyerekmedencebe, de errol altalaban szo sincs, meg kene talan tanulni gondolkozni es disztingvalni.
a furdo is okosabban tenne, ha a szuloket beengedne, ugyanis ha nem engedi be a 2 eves gyereke melle, kvazi magara vallalja a felelosseget barmilyen balesetert.
ja, es egyik gyermekem sem kapott el semmilyen borbetegseget sem, mert azt nem a fertotlenitett vizben kapjak el, hanem esetleg a mosdokban, amibol ha jol sejtem nincs kulon bacimentes gyermek verzio.

euAgWzgmmtq7K 2009.09.08. 10:59:04

- első
- mi a a fasznak akarsz bemenni a gyerekmedencébe, szerinted miért gyerekmedence, és ahogy szily írja, akit egyedül nem lehet bennehagyni, hogy a medence partjáról felügyeled az meg nem való medencébe
- az azúr nem "fürdő" hanem egy wellnesshotel, feleennyiért mehettél volna jobb helyre is siófokon

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.08. 10:59:11

A kisgyerek beleszarik a felnőtt medencébe. Láttam.
Az én gyerekem fürdővizébe se áztassa senki a tripperét meg a lábgombáját. Ennyi.
Két éves gyereket nem viszek strandra.

fogyókúra 2009.09.08. 11:00:57

@simon says::
Na, megjött egy újabb politikai agymosott. :-(

währenßhöhleigkeitigchen 2009.09.08. 11:01:15

Tökmindegy, kinek van igaza, a panaszkönyvet a fogyasztó kérésére ODA KELL ADNI, vagy annak az ügyfél számára elérhetőnek kell lenni, tilos küldözgetni szegényt ponciustól pilátusig. Semmiképpen sem lehet a panaszkönyv olyan helyen, ahogy az ügyfél szokásos esetben nem jut el. Aztán válaszban megindokolhatja a vállalat, hogy akinek a gyereke nem akar egyedül 30cm-es vízbe bemenni, az ne erőltesse.

Szépnevű Orsolyának ezért mindenképpen jár a tüskéshátú fekete pont.

(Személyes vélemény: mióta saját gyerkőcök megjelentek, csak olyan velnesszbe megyünk - szökőévente egyszer - ahol van gyerekmegőrzés.)

kalapácstollú 2009.09.08. 11:02:56

@b[ALien] a kopasz baba:

Ha elolvasod a posztot, talán megérted: "az idő nem volt nagyon jó,". Ez nehezen megérthető indok?:)

68nyara 2009.09.08. 11:10:56

@simon says:: kikérem magamnak a kommunistázást. A szabályok betartása azt hiszem nem a kommunizmusra volt jellemző.

@währenßhöhleigkeitigchen: Mivel ez nem egy wellnessfürdő, hanem egy szálloda a panaszkönyv is a szálloda portáján van....

Ha minden szülő bemenne a gyerekmedencébe akkor egyébként a veszély is nagyobb lenne. Gondoljatok már bele, hogyan oldanád meg azt az esetet, amikor a kicsit termetesebb szülők közt "elvész" az a 3-4 éves csemete, aki már egyedül közlekedik a vízben.

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.09.08. 11:11:28

@É2I:
csak apontosság kedvéért: a hüvelygomba pont a klórozott víztől lesz, ugyanis a klór a normál flórát kiöli és fogékonnyá teszi a nyálkahártyát a fertőzésre. ezért terjed a sós medencevíz használata!

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.09.08. 11:12:40

ja, a 2 éves karúszóban a Marianna-árok fetett sem fullad meg...

labi 2009.09.08. 11:13:49

Hülyeanyuka drága!

A két éves gyereket nem a 70 centis gyerekmedencébe kell bevinni - ahová teljesen jogosan nem mehjetnek be felnőttek - hanem nyomatni kell neki egy kis felfújhatóba 10-20 centi vizet oszt hali.
Esetleg ha már ott vagy a Balatonnál és pont Siófokon, akkor lemész vele a partra ahol építgettek lankás homokos "félszigeteket" direkt ilyen kisgyerekeknek, ahol jobban érzi a lapátvödör kombóval sárpogácsákat gyártva, mint amikor "wellnesznyaralok" szülők mártogatják olyan vízbe amiből alig látszik ki.

Jahm, amúgy nekem is két éves gyerekem van.

währenßhöhleigkeitigchen 2009.09.08. 11:19:47

@68nyara: Egy szálloda, ami utcáról bejövő vendégeknek x-ezer forintért rendelkezésre bocsátja a fürdőjét (vagy valamit rosszul értettem).

A fürdővendég szokásos esetben nem jár a szállodai részben. Nem is a szállodára panaszkodik, hanem a fürdőre. A fürdőnek, ha jól értettem, teljesen elkülönülő bejárata és pénztára van. Nálam marad a fekete pont.

(Ha bemegyek egy szálloda éttermébe, és be akarok írni a panaszkönyvbe, és átküldenének a portára, ahelyett, hogy odahoznák, min. az éttermi pultig, akkor ez egy külön panaszbejegyzést érne. Nem szállodai szolgáltatást vettem igénybe, hanem éttermit. Vagy mondjanak le az utcáról bejövő vendégekről.)

Fairy Girl 2009.09.08. 11:22:15

OFF
@68nyara: Vagy ha encsantos vagy és jól megszeded magad AH-ban, akkor előbb is :)

ON

Apa a távolból (törölt) 2009.09.08. 11:23:27

Aki ilyen szinten ostoba, inkább kussoljon. Máskor majd megpróbálsz a való világban létezni kispofa. Majd rájössz, hogy az nem ugyanaz, mint ami a fejedben él. Máskor tájékozódj előbb, ha nem ismersz valamit.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.09.08. 11:24:35

"A helyzet az, hogy ez jó néhány hazai fürdőben ugyanígy van, mondhatni ez a sztenderd."

Namost, az igaz, hogy van olyan fürdő, ahol ez így van, én is találkoztam már ilyennel. Nem is mentünk oda, majd esetleg ha elég nagy lesz a gyerek.

Az viszont szerintem egy orbitális csúsztatás, hogy ez lenne a szenderd.

Legalábbis nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb helyen simán beengedik a szülőket a gyerekmedencébe is. Ez persze csak személyes mintavétel, elvileg lehet, hogy nem esik egybe az országos átlaggal.

Viszont nekem úgy tűnik, Szily apuka ugyanúgy személyes mintavétel alapján nyilatkozott: ha netán tévednék, érdeklődve várom a pontos statisztikát arról, hány helyen mehet be a szülő a gyerekmedencébe és hány helyen nem.


Egyébként ebből egyáltalán nincs akkora gond, mint ahogy azt Szily vizionálja, ugyanis a nagyobbacska gyerekekhez nem fognak beülni a szülők, hanem hagyják egyedül pancsolni. Az az egy-két szülő meg aki a kisebb gyerekét bekiséri, az nem szorítja ki a többi gyereket.

A szabálytól függetlenül pedig a fürdőszemélyzet bunkó módon viselkedett, tehát a poszt teljesen jogosan került fel a Homárra.

Egyébként az árak is igencsak magasak, kiváncsi vagyok, mi jár ezért a pénzért, már a kioktatáson és a bunkóskodáson kívül...

walter77 2009.09.08. 11:25:05

@d.hardman: "akit egyedül nem lehet bennehagyni, hogy a medence partjáról felügyeled az meg nem való medencébe"

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: "Két éves gyereket nem viszek strandra. "

De nagy pöcsök vagytok, a másfél, két éves gyerek rohadjon meg a melegben, persze.

Ja meg az 5 éves idősebb tesó is, mert ha a hugi vagy öcsi nem mehet és valakinek vigyáznia kell rá otthon, akkor ki viszi el a tesókát. Ja persze akkor már az egyik szülő is rohadjon otthon (már ha van két szülő), a másik meg menjen strandra az egyik gyerekkel, aha. A legegyszerűbb akkor már az, hogy akinek kis gyereke van az ne menjen, mert akkor mindenkinek jobb lesz így.

Gratulálok. Ezt jól végig gondoltátok.

staropramen 2009.09.08. 11:29:11

@simon says::
most olvasom csak el a kommenteket, hihetetlen, hogy ennyi sok rohadt kommunista van meg az orszagban akiknek az agyat kimostak, vagy agymosott emberek neveltek fel. csak, hogy tiszta legyen, azokrol van szo, akik fikazzak a levelirot es szabalyokkal meg miegymassal jonnek.

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy elhúzzál a bánatba , vagy szedjél magadra ott nagyon messze valami jómodort.
Kommunistázd le az itthon maradt szegény szüleidet, akik ilyen netto idiótát neveltek.Megjegyzem számukra mentség, hogy végül valahol másutt rontod a levegőt.
Te..te..hibbant mosógépszerelő!

Mécsvilág 2009.09.08. 11:35:38

Hát gyerkőcök, megint érdekes post született :-) Balatonnál élünk 3 skac gyermekkel, 11, 7 évesek, a legkisebb pedig 9 hónapos. A nyár - mint tudjuk -őrület a tónál, ilyenkor mindenki ideges, óriási a tömeg, s meg is értettük a gyermekeinkkel, hogy ilyenkor közelébe sem megyünk egyik wellness fürdőnek sem; főleg rossz időben nem. Merthát mit tud csinálni szegény pesti, miskolci, stb család, aki lejön ide, akár több gyerekkel és esik eső, fúj a szél? Ilyenkor más progitkat keresünk, közösen játszunk itthon. De meg kell, hogy védjem az itteni wellness részlegeket, fürdőket, mint amilyen a Galerius is Siófokon, mert igenis be lehet menni szülőnek a gyerekmedencébe, vagy akár a játszószobában is lehet hagyni a gyerkőcöt, még a 9 hónaposat is, amíg mi a feleségemmel úszunk egyet. A gyerekek jó kezekben vannak. Elképzelhető, hogy vannak anomáliák, kilengések, de összességében bizony nekem mások a tapasztalataim, bár megint csak jelzem: mi itt élünk és többször látogatjuk az adott helyeket azoknál, akik esetleg csak szabadságuk 1-2-3 hetét töltik itt.

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.08. 11:38:59

Egy kabaréval felérnek a kommentek. :D

EÖ (törölt) 2009.09.08. 11:40:52

emlékszem 2 éves lehettem, mikor Dubaiban a Regency hotel tetején lévő golfpálya vellneszrészlegében elszakítottak a szüleimtől, akik csak a koktéljuk mellől nézhették, hogy pancsikálok a gyerekmedencében. azt a 2 percet nem kívánom senkinek. Az egész havi nyaralásunkra rányomta a bélyegét. Még Balin is emlegette faterom a yachton.

borzalmas gyerekkorom miatt lettem ilyen.

heraklész 2009.09.08. 11:41:39

Valamikor vizípoló játékos voltam. Ma már be sem megyek az uszodába a hülye szabályok miatt.A szülőt azért nem engedik be a gyerekmedencébe nehogy megtanitsa úszni a gyerekét mert akkor az egyébként úszni alig tudó úszómester elesik a bevételétöl.

Tyutymák 2009.09.08. 11:43:45

Kedves Mindenki!

A fürdőkben nem azért vannak a szabályok, hogy a kedves fürdővendégnek legyen miért leordítani a szerencsétlen ott dolgozót. Közegészségügyi előírásoknak kell megfeleni minden fürdőnek.
Tény, hogy a természetes vizekben jócskán találhatóak mindenféle bacik, szennyeződések, de mint a neve is mutatja, természetes, és nem mesterséges. Az épített, üzemeltetett medencék higiéniai szempontjai más megítélés alá esnek.
A gyermekmedencék egészségügyi előírásai szigorúbbak a többi medencénél, ami pont a gyermekek védelmét szolgálja. Tény, hogy azok a medencék, ahol a felnőtteket kitiltották, sokkal könnyebben tisztán tarthatók (és itt nem a behordott, szemmel látható szennyeződésekre gondolok).
Valamelyik hozzászóló említette, hogy találkozott olyan medencével, amelyikben a fürdő dolgozói felügyelik a gyerekeket, s megjegyezte, hogy ők is felnőttek. Ja, de nekik egészségügyi kiskönyvük van, e nélkül nem is alkalmaznák őket.
Ha valakinek nem tetszenek az előírások, menjen a természetes vizekbe fürdeni.
A gyermek medencék vízmélysége pont a gyermekekre lett kialakítva. Nem lehetetlen a partról időben elérni, az elesett, fellökött, síró gyerekeket. Ezért - véleményem szerint - még egy szűlőnek sem vették a fejét. Azt a gyermeket pedig, aki a szűlőbe kapaszkodva tud, mer csak pancsolni vagy szoktassák előbb vízhez, vagy - ha amúgy sem meri elengedni anyu vagy apu kezét - szépen kísérgessék a medence parton sétálva.

Tyutymák 2009.09.08. 11:46:25

@heraklész: A gyermekmedencében nem valószínű, hogy úszni tanítasz bárkit is. A gyermek medence itt a kisdedek fürdését szolgálja, általában 10-40 cm vízmélység mellett.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.08. 11:50:16

@walter77: Ezért van otthon gyerekmedencém, korlátoltkám. Meg amelyik gyerek nem a klóros-gyerekhúgyos vízben ázik nyaranta napi 14 órát, az megrohad szerinted? Gondolkodni kéne, mielőtt faszságot írogatsz.

heraklész 2009.09.08. 11:50:25

@Tyutymák: Jó becenevet választottál, visszatükrözi az egyéniséged. Ahhoz mit szólsz, hogy tök kopasz vagyok mégsem engednek be a vízbe úszósapka nélkül, a szakálasok pedig vigan úszhatnak. Hol itt a higiénia?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.08. 11:52:58

Ez az, tényleg.
Bányatóba minden bölcsissel!
Tajgetosz!

walter77 2009.09.08. 11:53:31

@Tyutymák:

"Azt a gyermeket pedig, aki a szűlőbe kapaszkodva tud, mer csak pancsolni vagy szoktassák előbb vízhez, vagy - ha amúgy sem meri elengedni anyu vagy apu kezét - szépen kísérgessék a medence parton sétálva. "

És, ha nem mehetek be a vízbe, hol a f*szomba szoktassam a vízhez? A nagymedencébe, ez nyilvánvaló. Abban, ahol: bárki áztathatja a lábát,ahol tizenévesek ugrálnak, fejbetalálják labdával, ahol a kemény csávók bedobják a cicamicájukat akik persze sikítoznak - mer' az o'an ééédi. ?!

heraklész 2009.09.08. 11:55:57

@Tyutymák: Én úszódáról, beszéltem, ott pedig nincs tíz centis víz. Tanulj meg olvasni.

Tyutymák 2009.09.08. 11:59:30

@heraklész: Kedves heraklész. Ha gondolod kezdeményezz módosítást a szabályozásban: A kopaszokat mentsék fel az úszósapka kötelező használata alól.
Bár azt hiszem, itt nem erről vitáztunk.
A szabályok nem mindíg tökéletesek, ahogy az azokat alkotó emberek sem. De ez nem azt jelenti, hogy nem a mi védelmünk érdekében alkották őket. Nem tudom milyen területen tevékenykedsz, de nem könnyű ám szabályokat létrehozni. Valószínüleg mindíg találhatsz olyat, aki valamilyen ponton bele tud kötni, de a fő cél a lényeg: védeni az embert.

exilis 2009.09.08. 12:02:51

Egy közeli strandon a gyerekmedencében körben a vízben ülőhely is van kialakítva a szülőknek. Na ezt végigülik szépen a nyugdíjas mamikák, mert jó langyos a víz, és persze fel vannak háborodva ha a gyerekek ugrándoznak és fröcskölnek körülöttük.

Én örülök hogy végre van egy hely ahol be is tartatják a szabályokat!

helianthus 2009.09.08. 12:03:39

@staropramen: Vigyázz ezzel a mosógépszerelőzéssel, még a végén évekig eltart!

exilis 2009.09.08. 12:05:27

Trutymák: Kopasz vagyok. Egy uszodában sem kérték még az úszósapkát.

heraklész 2009.09.08. 12:07:41

@Tyutymák: A fél életemet az úszódában töltöttem le, nem voltak ilyen agyament szabályok mint most.Amit nem kell szabályozni mert elég hozzá a józan paraszti ész azt felesleges, hogy hivatalnokok életszerütlen szabályokkal szabályozzák. Egyébként mérnök vagyok.

walter77 2009.09.08. 12:19:35

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:

Én gondolkodtam, te viszont nem, mert:

1. gratulálok az otthoni gyerekmedencédhez, használjátok boldogan, tényleg, de Pesten pl. viszonylag sok háztartásban nincs gyerekmedence, mert nincs kert.

2. A nem klóros vízhez meg el kell jutni, ugye pesten nincs ilyen természetes vízforrás - ahogy egyébként sok más városban sem. Adott néhány tó ahova mondjuk nem tömegközlekedve jut el az ember hanem autóval, ami lényegesen idő és pénz igényesebb, mint a kerti gyerekmedence. Persze lehet buszozni meg vonatozni is, de mondjuk 35 fokban két gyerekkel 2 óra egy irányba egy fürdés kedvéért nem móka, sőt inkább öngyilkos merénylet.

Szóval mi marad? Hát a jó öreg starndok, ahova ugye ne vigyem a gyerekem, mert: "Két éves gyereket nem viszek strandra. "

Na akkor "Gondolkodni kéne, mielőtt faszságot írogatsz".

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.08. 12:26:43

@walter77: Azt írtam, hogy 2 éves gyereket ÉN nem viszek strandra, nem azt, hogy tilos.
Aki visz:
Emelje be, hogy nem szállhat be mellé a medencébe. Én sem értékelnén, ka Lakos Rambó a retkét ott áztatná le magáról, amikor Lakatos Ramónát áztatja. De a szalonrasszizmusomat félretéve Norbiné Réka lábgombáit sem látnám rajta szívesen.
A klóros víz meg arra vonatkozott, hogy túl lehet élni a nyarat folyamatos strandolás nélkül is, mint ahogy már néhány generációnak sikerül.

Artie 2009.09.08. 12:35:16

Aki képes azt leírni, hogy 1.-én, az bármire képes. Csak gondolkodni nem.

Artie 2009.09.08. 12:40:28

@Csokis: Tőlünk némileg nyugatabbra, mondjuk Ajusztrijában, nagyjából mindenhol ingyen van a 6 év alatt gyerek, sok helyen még a 12 alatti is.

De ez itt Magyarország, vagy mi!

prunoki 2009.09.08. 12:41:54

Van olyan szülő, akinek oké ez így, van olyan akinek nem. A szálloda hülyesége, hogy nem adta vissza a jegy árát, amikor látható módon tíz-tizenöt perc múlva távozik akinek ez így gáz. Ha visszaadta volna, akkor lenne vendége akkor, amikor az említett gyerek már három éves és a szülei be merik engedni a medencébe egyedül. Így ez a három ember nem fog visszamenni.

68nyara 2009.09.08. 12:48:38

@währenßhöhleigkeitigchen: Abban az esetben ha a szállodától az üzemeltetést tekintve elkülönül az uszoda (itt nem erről van szó) akkor lehet külön panaszkönyve.

68nyara 2009.09.08. 12:49:36

@prunoki: szerinted a 10-15 perc az komoly volt. Valaki figyelje, hogy ki az aki csak most jött be? Akkor meg az lenne a baj.

staropramen 2009.09.08. 12:50:02

@helianthus:
alig titkolt célom , hogy kialakítsunk egy olyan -negatív minősítést adó- kifejezést amelynek használata nem veri ki a biztosítékot a moderátornál,de mi (belterjes banda, bérkommentelők, rohadt kommunisták stb)pontosan értsük.

lápi lidérc 2009.09.08. 12:52:47

A levél alapján Velneszke egy roppant ostoba liba, akinek csak sajnálni tudom a gyerekékt.
Ilyen hülye nőnek nem volna szabad szülnie.

prunoki 2009.09.08. 12:53:30

@68nyara: nyugodtan lehetne ennyi bizalma, amíg ez nem válik tömegessé. És tényleg van nála egy ekkora gyerek :-) Nem kéne külön figyelni semmit.

További magyar hang 2009.09.08. 12:58:48

Mélységesen együttérzek szegény Szepányi(?) Orsolyával.

"Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti..."

Miért is kellene egy welness-fürdőnek a vendégek perverzióit kiszolgálni?
Ha egy gyerek csak fejének mesterségesen vízfelszin felett tartásával fürdethető, akkor az a gyerek nem alkalmas még a 60-70 cm-es medencében való fürdésre.

Az egyetlen, ami tényleg felróható a fürdőnek az a panaszkönyv hiánya.

68nyara 2009.09.08. 13:09:01

@prunoki: hát, nem tudom, akkor húzzunk egy határt, hogy mennyi idő után (hány perc, hány hossz leúszása, stb.) jár vissza a pénz.

lápi lidérc 2009.09.08. 13:10:01

@hex.kelly:
Ullman Mónikának még a szülei sem éltek, amikor ez a szám megszületett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.09.08. 13:18:40

aki a fulladástól, vízbeborulástól félti a csimotát, az még nem hallott úszógumiról / úszómellényről? Vagy vannak ilyen felfújható, karra fűzhető kis párnácskák is.
A 13.900 forintos belépő mellett már nem maradt rá pénz?

facsipesz 2009.09.08. 13:18:57

Mehet már a posztoló? Mindegy:

Kedves anyuka. Talán ne menjen már be a gyerekkel a kismedencébe, mert mi az ilyet utáljuk. Mi sem megyünk be, a gyerek már van annyira nagy, hogy egyedül megoldja a vízbenlét kérdését, ha az Önöké még nincs, akkor tegyék ezt otthon a kádban, vagy bárhol máshol.
Köszönjük.

Az interneten meg rövidebb posztokat írunk, mert a kutya se fogja elolvasni. Az idétlen hiszti, ami a "hülye szabályról" szól, talán elgondolkodtató lenne, ha az alapfeltevés, mármint hogy a szabály hülye, axiómaként megállná a helyét. A kedves felháborodott butuska posztoló talán megvizsgálhatta volna alaposabban is a helyzetet. Persze ha pénzénél marad, ez a fájdalmas poszt sem születik meg, ezért a fürdőt is terheli felelősség.

radzeer3 2009.09.08. 13:20:49

Mindenki belepisil a medencébe.Vannak olyan pofátlanok akik a trambulinról csinálják!!!

mckay 2009.09.08. 13:30:53

Hát dejavu, és együttérzek!
Szigetváron ugyanez történ velünk dettóra, csak mondjuk mi nem léptünk le, próbálkoztunk a nagy medencében - csak hát ugye az nem ugyanaz.
Nekünk azt mondták, hogy azért nem mehet be szülő (de még a lábát sem lógathatja bele a szélén, hanem a parton kell állnia), mert különben a vízforgató nem tudja biztosítani a megfelelő tisztasági szintet.
De ezt a választ még a magunk 3000 forintjáért sem tudtam elfogadni, nem hogy 14000-ért!!! Ha így állnak a dolgok, akkor legyen 500 forint a belépő, mert annyit ér a szolgáltatásuk. Ha meg ilyen horror áron adják, akkor meg már ugyan férjen bele a büdzséjükbe egy tisztességes berendezés.
Mert igen is van arra igény, hogy a szülővel együtt szerezzen ÉLMÉNYt a gyermek, aki meg nem tartja ezt a kötődést fontosnak, az meg legalább mehetne olcsóbban (500ft) strandolni.

helianthus 2009.09.08. 13:31:02

@staropramen: értem ám én ám őőő én.
Belezavarodtam. :D

nicsakegy 2009.09.08. 13:44:26

Mert otthon a gyerek nem fürdik felnőttekkel együtt mi? Mert sok kisgyerek belehalt már a felnőttekkel való együttfűrdésbe mi?

Hagyjuk már a sok fasságot..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.09.08. 13:44:31

@Artie:
Csak rajtunk múlik, hogy itt is így legyen. Ha nem járunk el a tizennégyezer forintos wellness-fürdőkbe szopatni magunkat, akkor maguktól is rá fognak jönni, hogy mit kell csinálniuk, nem kell, hogy megvárjuk a forradalmat, ami falhoz állítaná őket.

playgorro 2009.09.08. 13:46:33

Akartam rendes hozzászólást írni, de a poszt végén a kérdéseidet olvasva végleg letettem róla. Így csak ennyit írok, normális vagy ember? Eddig hol éltél??? (egy 5 éves gyerek apja)

gpetersz 2009.09.08. 13:52:00

Azért kedves postíró, mert a szaros valagad, a retkes tököd és a párod gombás pinája nem oda való. Ülj a szélére és ha a gyerek felborul akkor szaladj be.

Ezek a higiéniai okok.

Pecséttörő 2009.09.08. 14:12:53

Cseszd meg velneszke, pedig én aztán egy nyugodt nick vagyok!
Ez általános szabály, a kisgyerekeknek fenntartott medencében ne áztassa senki a tökét meg a lábgombáját! Undorító, amikor 150 kilós zsiradékok locsolják a hasukat a gyerekek között! De van megoldás, képzeld el: szépen kiülsz a medence szélére és figyeled a csimotádat, ahogy játszik. Vagy azt hiszed, a tizenezerért még a vízbe is brunzolhatsz?!

Alex3000 2009.09.08. 14:14:40

Nem vagyok gyerekes, de számomra is érthetetlen a dolog, én sem hagynám egyedül a pici gyerekemet....

Bozdurgán 2009.09.08. 14:16:25

Mondjuk a kérdésem az, hogy a sok okos mit csinálna?
belerakja a gyereket a medencébe és utána?
A gyerek mi a faszt csinál a medencében egyedül? körbegyalogol? vagy mit?
Gondolom a közös fürőzésben nem csak az életveszély elhárítása a fontos, hanem a közös élmény is.
A panaszkönyv hiánya miatt simán lehet menni a fogyasztóvédelemhez.

konyvelozseni · http://www.konyvelozseni.hu 2009.09.08. 14:16:38

neki kell írni:
Zsuppányi Orsolya - Wellness Manager wellness@hotelazur.hu

Gelato 2009.09.08. 14:19:26

A nyitás óta évente több alkalommal megyünk oda. Nagyon helyes, hogy nem mehetnek be felnőttek a kis vízbe!
Akinek a 2 éves gyeremeke nem bír elleni egy ilyen pici vízbem, talán korai erőltetni.Ha meg felbukik, Anya a medence széléről ülve fél mp alatt kihúzza a vízből, azért nem szól senki!

Alikam 2009.09.08. 14:20:47

Szerintem egy két éves gyereknek sok dolga nincs is a medencében.

De ha mégis, meg lehet azt oldani, hogy elvan a vízben, szélén ül a szülő, aztán a szélén pancsikol a gyerek is.

Alikam 2009.09.08. 14:22:05

@szpetike80: Mit kell neki írni? Hogy zsidó? Mert azon kívűl sokat nem lehet...

5perc 2009.09.08. 14:22:30

@Vajmaci (exHajjakend):
Igazad van, tényleg nem kapnak a gyerekek hüvelygombát az agyonklórozott vízben. Ótvart kapnak meg uszoda szemölcsöt. Mert gyerekek és könnyebben kapnak el mindent, olyat is, ami a felnőttről jött, de az mégsem kapta el.
@sztrugackij Ausztriában lehet, mások a felnőttek, itt ilyenek.

velneszke: Megértem a problémádat és sajnálom, nem te tehetsz róla. De ez van akkor, mikor a vezetéshez vizsga kell, szülni meg bármilyen "naívan"/"idealistán" lehet.

sutyerák 2009.09.08. 14:22:31

a szülő biztos nem azért megy a wellnessben a kismedencébe,hogy ott áztassa a vlagát.
Igaza van a posztírónak,hogy vigyázni akar a gyermekére és ennyi pénzért meg is teheti bárhol,akár a kismedencében is.
-mondjuk én még a balatonban sem fürdök,nem hogy medencében,de az más tészta.

/tno+DA= 2009.09.08. 14:23:04

"Perverz módon számunkra az igazi welnesz márpedig a 60-70 cm-es vízben a 90cm-es gyerek fejének a levegőben tartása jelenti"
Hát ez elég perverz, inkább a pisiszex! :)

Ha a gyerek fejét tartani kell mi a kisfaszomért kell nektek vízbe vinni a gyereket. Van erre megfelelő program az uszodákban. Babasztatásnak hívják. akkor Anyuk/Apuka & gyereke együtt lehetnek a medencében, és minő meglepő a babaúsztatást nem a bokáig érő tocsogóban szokták megejteni hanem a gyerek számára mély vízben (bár rutinos "wlnwsszezőként" gondolom ezt említenem sem kéne).

Aprópopó, nyelvújítás:
Mit jelent az hogy welneszeztetek?
1) Wellness angol szó helyesen írd le te agyonművelt paraszt

2) A magyar nyelv szabályai szerint írásban ha már annyira kreálni akarsz valamit a semmiből így hangozna: Wellness-ezni esetleg egybe írva: Wellnessezni.
De semmiképpen sem welneszezni. Grétsy tanárúr hol van ilyenkor (Biztos sünt keres az írni/beszélni nem tudo magyar parasztnak)?

3) Te uszodában medencében nem úszni pancsolni fürdeni lubickolni szoktál véletlenül? Konzekvensen ezt az egy szájbalökött szót használod. Irónia akarna lenni? Akkor már most szólok, hogy SOK átestél a ló túloldalára.

-------------------------

A fürdő részéről mondjuk nem értem miért nem higiénikus a kisgyerek mellett a felnőtt.
A gyerek egy rakás baktériumkultúrát a világból szed össze (pl anuyka szájrapuszija a gyereknek a későbbi egészséges emésztés miatt nem épp élnyegtelen dolog), ha steril burokban tartjuk a gyereket akkor egy életképtelen allergiától terhes szardarab lesz belőle, aki már a hír hallatára hogy itt a H5X2 vírusmódosulata az influenz(i)ának már rohan belőni magát, mert a szervezete alkalmatlan a védekezésre.

Hogy kis országunkban bennyi balféknek kéne sünit szarnia...

Pecséttörő 2009.09.08. 14:33:15

Velneszke és az együttérző kommentelők bizonyítják, hogy országunk lakosságának nagy része még mindig éretlen a városi létformára, a szabályok betartására embertársaik és a közösség kényelme érdekében. Velneszkék az úton egy másodperc előnyért lenyomják a zebráról a gyalogost, és a családi dobbermannt a játszótérre szaratják (mert ők úgysem oda járnak a gyerekkel)

Cadena75 2009.09.08. 14:34:48

Én is voltam az Azúr hotelben, szintén hasonló okokból, gyk. kint rohadt hideg volt. A gyerek egy éves volt. Egy hétig jártunk oda, semmi baja nem lett a gyereknek, hogy a nagy medencében fürdött. Fogtam, húztam, vontam, és van egy nagyszerű találmány, a baby float, aminek máig nem tudom a nevét.
És egyedül voltam, nem is a zurammal. Megoldható a dolog.
Egy két éves gyerek pedig már igazán el lehet a gyerekmedencében, ülj a partján, beugorhatsz érte, ha bármi baj van.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.08. 14:35:41

@szpetike80: de csak a panaszkönyv helyes használatáról írjatok, légszi!

A gomba a lábujjak közül, a túró a fityma alól, a retek a térdről és a betyárkörte tényleg maradjon a parton!

exilis 2009.09.08. 14:37:18

@/tno+DA=: Ez a baktériumkulturás baromság már nem tudom hányadik postban köszön vissza. Te szerintem nem láttál még ronda uszodában összesedett fertőzést, nem hordtad még a 3 éves lányod gyereknőgyógyászhoz...ne keverjük már össze az immunológiailag szükséges baktériumterhelést azzal hogy felesleges fertőzéseknek teszed ki a gyereked. Ennyiből hordd be játszani a bőr és nemibeteggodnozóba, biztosan jót tesz majd az immunrendszerének.

sutyerák 2009.09.08. 14:39:16

a medencét ne fertőzzék,de a blogot szabad mindenféle trágársággal?
-jópofa népség eza madjari

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.08. 14:43:26

Nem tudom hányan voltak akkor a medencében, de amikor én arra jártam egy kétéves forma gyereknek valamivel fentebb mint derékig ért a víz, azaz ha leül akkor is kint van a feje.

Azt hiszem előírás azaz +dassza őket az ANTSZ ha a gyermekmedencébe (ami melegebb és spéci fertőtlenítőkkel, ph beállítókkal töltik) felnőttek is mennek...

Egyébként ha az ölelgetős-úsztatós stílust szeretitek kell venni úszógumit: a biztonság miatt van az a beülős fajta, ott nem csúszik ki, illetve lehet mellénnyel, karúszóval is felszerelni így 200% hogy a víz felett marad a csimota.

energi 2009.09.08. 14:47:49

Nem értek egyet a poszt írójával. 2 gyermekes anyukaként igenis helyeslem, hogy van olyan kis medence/pancsoló, amiben csak a gyerekek fürödhetnek.
Ha pedig a gyereket nem meri egyedül hagyni ebben a medencében, akkor ne vigye ilyen helyre.

Továbbá azt sem értem, hogy miért veri az asztalt, hogy fizessék vissza a belépőt. A pénztárosnak honnan kellett volna tudnia azt, hogy neki nem felel meg a fürdő szabályzata?

EÖ (törölt) 2009.09.08. 14:47:55

az meg tragédia, hogy egyes szülők milyen idióta módon képzelik el a gyereknevelést,
baráti család: ha elesik a tízéves lány, és leüti a térdét, csak azért nem viszik azonnal kórházba, mert apuka mentőhelikoptert lát indokoltnak, anyuka esetkocsit és ezen összevesznek
ha a hinta megüti, akkor apuka megdádázza a hintát, mert az ő egy szem lányához ért
a mikrózott étel szar, mert be van sugározva
a majonéz szar, mert teli van káros anyaggal (kólát ihat)
a múltkor visítva kiszállt a kocsiból, mert benn volt egy muslica

nem vicc

/tno+DA= 2009.09.08. 14:48:19

@totorohun:
Olyan hogy felesleges fertőzés nem nagyon van. Na jó talán a HIV meg a Hepatits természeténél fogva olyanok. :P

De ha a gyereket burokba zárod, és életében nem taláklozik kosszal mocsokkal (igenis a gyerekek NE mossanak kezet uzsonna előtt, homokos sráos kézzel puszilja be a lekváros kenyeret) akkor egy görcs lesz, akinek minden baja lesz az első tavaszi széltől. Nem azt mondom, hogy a kutya-, macskaszar túltterhelésben szenvedő homokozóban túrjon könyékig a férges fosban de az sem árt ha néha elkap ezt azt, ami bár okoz pár nap kellemetlenséget neki is (meg a szülőnek is) de hosszútávon az immunrendszerére lesz pozitív hatással.
Mint mondtam nem ebolás rántott vért kell sütni neki ebédre rohadt hagymával. :D

"Ennyiből hordd be játszani a bőr és nemibeteggodnozóba, biztosan jót tesz majd az immunrendszerének."
fogom is! Legalább megtudja milyen körülmények közt gyártottam... XD
Ezzel meg kevered a szezont a fazonnal. A közös pancsikolás az egyébként (na jó nem leszek naív, elvileg) folyamatosan cserélt vízben nem fog ártani a gyereknek. Ha derékig belemászik a hetek óta ki nem takarított szarcsimbókos WC-be az talán problémás lehet.

"Te szerintem nem láttál még ronda uszodában összesedett fertőzést, nem hordtad még a 3 éves lányod gyereknőgyógyászhoz..."
Láttam, valóban nem hordtam mert nincs. Fiam se. De hadd kérdezzem már meg hogyan szedte össze a lányod a fertőzést, mert hoyg nema vízben az hót ziher. Ha mégis ott akkor az uszoda megnyitása óta nem cserélték ki. De a gyanúsan srága lébe én sem fürdetem a gyereket.

NGA 2009.09.08. 14:51:01

Nincs igaza a posztolónak, én sem tűrném meg, hogy a gyermekpancsolóban felnőtt legyen. Szólnék azonnal az úszómesternek, hogy parancsolja ki! Nekem 2,5 éves a gyermekem, de igen jót fürödtünk együtt a balcsiban. Nekünk nincs 14.000 Ft-unk flancolni, ha nem jó az idő, elmegyünk kirándulni. Nekünk ez irdatlan sok pénz, ennyiért 2 hónapig eszik a gyerek a bölcsiben.

Alikam 2009.09.08. 14:52:27

@EÖ: Hülyék ezek a szülők manapság, kevés a normális fajzat köztük.

NGA 2009.09.08. 14:53:27

@/tno+DA=: Egy nő, még a wc-ben is simán össze tud szedni nemi betegséget is akár. A vizben még könnyebb. Szerinted egy 2-3 éves kislány honnan tud összeszedni nemi betegséget?

NGA 2009.09.08. 14:55:32

@/tno+DA=:
A természetes vizekben szinte nulla az esélye, hogy összeszedjen egy pici lány nemi fertőzést, de egy gyermekmedencébe, ahova bármilyen felnőtt bemehet, nagy az esélye. A nemi betegség nem csak közösüléssel terjed, neked még nem mondták?

EÖ (törölt) 2009.09.08. 14:56:29

@Alikam: arról nem is beszélve, hogy ugyanez az anyuka, ha leesik a kanál a konyhában, akkor forró domesztoszos kénsavval kevert plutóniummal fertőtleníti, de a 2 éves gyereket az ölébe szíjazva hátul lemennek a Balatonra az M7-esen.

/tno+DA= 2009.09.08. 15:06:43

@NGA:
Kérdésedben a válasz.
A budin. Hol máshol.
Mert jobb helyeken a vizet folyamatosan cserélik.
Nem csak a túlfolyónál kipancsolt vizet pótolják, hanem van elfolyó beömlő és egy átlagos méretű 2 m-es úszómedence teljes víztartalma kicserélődik egy nap alatt párszor.
A gyerekmedencénél többször is. Jobb helyeken.

macsek6517 2009.09.08. 15:09:37

Mi pont az Azúrban voltunk tavasszal, 2 gyerekkel, a kisebbik akkor 13 hónapos volt, a nagyobbik majd' 3 éves, és mi simán bementünk, és a kutya se szólt ránk ezért. Igaz, nem ültünk bele a vízbe, csak álltunk benne, vagy a medence szélén ültünk.

Iustizmord 2009.09.08. 15:15:57

én meg a fürdőnek adok igazat.

nekem 3 db kiskorú gyermekem van, akik ugye a gyerekpancsizó medencében szeretnek játszani, és nem vidám látvány, hogy 100 kilós 60 éves nagymamák teljes seggel beleáztatják magukat a medencébe. valahogy viszolygok tőle.

antiqus 2009.09.08. 15:18:25

Csak a pontosság kedvéért, azoknak, akik nem értik az úgynevezett „higiéniai” problémát.

A felnőttek számtalan olyan betegséget hordozhatnak, amelyek nem jelentenek problémát nekik, ill. (még) nincs látható tünete, elsősorban bőrproblémákra gondolok, de van más lehetőség is. És ami a leggyakoribb és egyben a legszomorúbb, mindezt teszik úgy, hogy még tudomásuk sincs róla.

Nem hinném, hogy bármelyik szülő/ember, örülne, ha 2/3/5/10/20 éves gyereke, vagy akár maga összeszedne valami „leprát” egy fürdőben. Ami miatt a gyereket bőrgyógyászhoz, vagy egyéb divatos helyre keljen hurcolászni.

Nem lehet minden fürdőzőtől komplett bőrgyógyászati felülvizsgálatot és kenetet venni!

+1. dolog ha veszek egy belépőt és belépek egy ilyen fürdőbe, akkor vállalom a működési szabályzatát, azaz, ha azt mondják, hogy nincs helye felnőttnek a gyerek medencébe vagy belépés csak medve jelmezben, akkor az úgy van! Alkudozás és felháborodás nélkül ez van!

+2. dolog Velneszke minden téren bizonyítvány állított ki magáról, sajnos, azon kívül, hogy a levél alapján gondos szülőnek tűnik nem sok pozitívum jött át.

NGA 2009.09.08. 15:19:23

@/tno+DA=: Jobb helyeken.
Szerinted minden helyen mindenkor betartanak minden előirást? A vizet biztos, hogy cserélik? Lehet, hogy csak forgatják sok helyen a magas vizszámla miatt? És biztos, hogy minden fertőtlenitő anyagot beleraknak? Ne legyél már naiv.
Látom nincs gyermeked, ezért felvilágositalak: Egy 2 éves gyermek nem tud még a wc-n ülni, egy segédeszközt használnak, úgy hivják, hogy bili. Azaz egy 2 éves gyerek nem megy budira.

Iustizmord 2009.09.08. 15:20:27

@Bozdurgán:


én beteszem őket s aztán azok kitatlálják maguknak a programot, nem kell feltétlenül animátort fogadni. találékonyak ám a kis lurkók, nem is tudnád mennyire...

energi 2009.09.08. 15:22:31

@/tno+DA=: Igazad van, a gyereket nem kell burokban nevelni. De ha vannak olyan szülők, akiknek erre van igénye és lehetősége is (mert a fürdő kialakított egy ilyen pancsolót), akkor ezt mások tartsák tiszteletben. Ha viszont nincs erre igénye, akkor nyugodtan fürödjenek együtt a nagymedencében.

walter77 2009.09.08. 15:25:04

@Alikam:
"Szerintem egy két éves gyereknek sok dolga nincs is a medencében."

Sok gyereket láttál...

Szerintem inkább ne szólj bele, mert ez hülyeség.

exilis 2009.09.08. 15:30:06

@/tno+DA=: Te most ezen a burokban nevelésen, meg a kell a kosz a gyerekneken lovagolsz, és nem veszed észre hogy a témának ehhez csak nagyon áttételesen van köze. Azért nem mindegy hogy csuklón csikálni, vagy csiklón csuklani...

/tno+DA= 2009.09.08. 15:37:04

@NGA:
Ahogy apuka nem is ültette rá a kislányát a férfi WC-ben az összehugyozott (sebtében letörölt) WC-re (a piszoárral próbálkozó francia kartársat már meg sem említeném, de ott anyuka viharzott be kisfiáva az autópálya pihenőjének férfi WC-jébe.

Ha pedig a víztől szedte össze, akkor hajrá, tessék feljelentést tenni mert elég egyértelműen szarnak bele az előírásokba, és talán még a vízbe is.

"Szerinted minden helyen mindenkor betartanak minden előirást? A vizet biztos, hogy cserélik? Lehet, hogy csak forgatják sok helyen a magas vizszámla miatt? És biztos, hogy minden fertőtlenitő anyagot beleraknak? Ne legyél már naiv."

Tudom hülye vagyok, hogy magamból indulok ki és feltételezek némi becsületet, szakami elkötelezettséget, mert a helyi uszodánkból kiindulva feltételezni merem, hogy tán máshol is adnak a minőségre. törpénetesen van szerencsém belelátni a fent említett vízi zojjektum működésébe az egyszerű látogatóval ellentétben, és van ahol szabályt követően végzik a dolgukat a vezetőségben. Igaz az öltöző fülkék nem párnázott tágas kabinok, ahogy a 3 kézi hajszárító felszerelése is komoly előrelépés volt az uszodának, és az öltöző szekrények is elég kopottas állapotúak, de cserébe' bővült egy újabb medencével az uszoda, olcsón használható, a víz fertőtlenített, a létesítmény napi vízfogyasztását és kibocsátását (beleértve a kimenő szennyvíz labor eredményeit) tekintve nem épp útszéli pocsolyát prezentálnak. Cserébe persze az alkalmazottak nagyja is (nem az úszómesterek! :) ) kisnyugdíját kiegészíteni kívánó nyugdíjas, olcsó pénzért.

És egy majd 14 000 Ft-os összeget alapul véve vagyok olyan balga, hogy feltételezem a pénzért minőséget is próbálna adni a létesítmény.

De egyébként egy kibaszott meddő vitába vittél bele, mert mint azt sokkal feljebb már írtam is, marhára nem értem mi kifogása van anyukának az ellen, hogy nem lehet csemetéje mellett, bár furcsállom én is, és a fertőzésveszélyt mint olyat sem egészen értem, hacsak nem feltételezzük, hogy kurvákat rendszeresen gumi nélkül farkaló apuka, vagy a horribilis összegre prostitúcióból megélhetést megteremtő anyuka lötyböli bele altestét a gyerekúsztatóba...

NGA 2009.09.08. 15:41:42

@/tno+DA=: Te Magyarországon élsz? Mert szerintem Dreamland-ben. Jó reggelt, ez magyarisztán!

Dubito 2009.09.08. 15:42:38

Ez egy honfoglaláskorból maradt ősmagyar szokás, melyet a nyugati keresztény kultúrkör átvételekor elfelejtettünk kidobni.
Olyan, mint a kötelező úszósapka. Sehol máshol a világon nincs. Hungarikum. Hülyeség, de a miénk.

Egyszerűen nem kell olyan helyre menni, ahol úgy gondolják, hogy rossz dolog, ha a szülők a gyerekükkel közösen akarnak szórakozni. Felnőttnek tilos a gyerekmedence, gyereknek a felnőtt - abszurd. És nem hatósági szabály, mert akkor mindenhol ez lenne, hanem hülye szokás

gpetersz 2009.09.08. 15:44:47

@/tno+DA=:

Gyerek nincs, ugye?

2009.09.08. 15:46:13

Vannak életbevágó problémák...
Ez is közéjük tartozik.

NGA 2009.09.08. 15:46:27

@Dubito: Szerintem hatósági szabály, de van ahol betartják, van ahol nem.

SJP 2009.09.08. 15:51:39

És mi a helyzet a rettenetesen trendi babaúszással? Ott is megy a közösbe a szülők herpesze, gombája, az nem probléma, csak a wellnessben? Szemem se rebben, hogy ilyen bunkó volt a személyzet, itthon ez megy, az ügyfélcentrikusságról és a hatékony panaszkezelésről nemigen hallottak.

NGA 2009.09.08. 15:52:51

@zulu: Beszélgessünk a hüvelygombáról? :-)

The Voice of Reason 2009.09.08. 15:58:02

@/tno+DA=: Azért te szeretsz öngólokat rugdosni....
"Babasztatásnak hívják." "wlnwsszezőként" "Aprópopó, nyelvújítás:
Mit jelent az hogy welneszeztetek?
1) Wellness angol szó helyesen írd le te agyonművelt paraszt"
Ezek után, Te biztos nem vagy agyonművelt, csak paraszt, de azért megsúgom, hogy a "wellness" még az Angolban sem egy szerkezetileg szerencsés szó. Egy szar angol szóbol elég nehéz egy jó magyar szót alkotni. Szerintem a posztoló irónikus akart lenni, de neki ez jobban sikerült mint Neked az okoskodás.

belagezabela 2009.09.08. 15:58:04

Többet nem kell ide menni.
A piacgazdaság erről szól, nem nyígni a neten.

belagezabela 2009.09.08. 16:00:33

Ja a net is piaci alapon működik.

asara 2009.09.08. 16:02:20

Én(és családom) is szembesült ezzel az értelmetlen kitiltással (Miskolctapolca Élményfürdő)ezért mentünk Ausztriába, ott nincs megtiltva az élményfürdőkben a szülőnek a gyerekmedence.

belagezabela 2009.09.08. 16:04:59

Nyugaton jobb welnessezni meee?

belagezabela 2009.09.08. 16:08:35

mindenki menjen nyugatra wellnesbe, ha már magyar.
A kidobónak meg meg ugasson magyarul, hogy de teitt nemfogszdolgozni sokáig, mert ismerem a directort.

bla123 2009.09.08. 16:14:33

Nem az a baj ,hogy van olyan medence ahova felnottek nem mehetnek be.Az a gond ,hogy megfeledkeznek a 2-3 evesnel fiatalabb gyerekekrol.Mi is ledobentunk mikor a debreceni gyogyfurdobe mentuk kiprobalni az uj szuperfurdot ,nagypenz leakaszt, azutan meg szoptunk,mert nem tudtunk hol furdeni a gyerekkel.Persze nem kell oda menni.Biztos vannak olyan furdok is ahol ez nem gond.
Egyszeruen csak erthetetlen, hogy egy valszeg tobb szaz millios projectben (amikor a furdot epitettek), miert nem lehetet odakurni egy kis picsanyi medencet a bebiknek.

zombinyúl 2009.09.08. 16:15:40

Sok helyen utána lehet ám járni a miérteknek. Pl. google...
37/1996. (X. 18.) NM rendelet a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről tartalmazza az előírásokat. Ennek az 1. számú mellékletének V. pontjának (A közfürdő terhelése) 8. pontja szerint a medence fajlagos terhelése (fő/m2) - a medence rendeltetésétől függően - az alábbi értékeket sem a vízforgatásos, sem a töltő-ürítő rendszer esetén nem haladhatja meg gyermekmedence esetén a 0,5-et.
Szerény véleményem szerint - rövid fejszámolást követően - kiderül, hogy a gyermek- és pancsolómedencék miért nem alkalmasak arra, hogy a szülők beüljenek a gyermek mellé.

Dogdog 2009.09.08. 16:17:41

Bocs esetlen antiszociális bunkó itten erőlködéssel szófosó, de ha nem tudnátok (félelmetes hogy így van) AZ EMBER SZOCIALIZÁLT TÁRSAS LÉNY s ha hülye fürdőigazgatók posztjukon akarnak hatalmat játszani azt nem az ÖSSZETARTOZÓ EMBEREK szabályokkal való széttíltásával kellene gyakorolniuk.
Na komolyra fordítva a szót, van fentiekben más gond is, legalábbis addig figyelmen kívűl amig valamelyik hatalomjancsiné ránem fázik. Talán hallottatok arról a jogi fogalomrl, hogy RÁUTALÓ MAGATARTÁS. ATTÓL A PILLANATTÓL HOGY A GYERMEK MAGÁRA MARADNI KÉNYSZERÜLVE TOTYOG A GYEREKMEDENCÉBEN A LEGKISEBB KARCOLÁSÉRT IS RAJTA TELJES MÉRTÉKŰ ANYAGI FELELŐSSÉGGEL A FÜRDŐ HATALMI ELITJÉRE HÁRUL ÉS AMI A VICC EZT HOGY ÍGY LEGYEN LE SE KELL ÍRNI ÉS NINCS AZ A JOGSZÍNT AMI EZT FELÜL TUDNÁ ÍRNI. Magyarul, Pezike megbotlik és letöri a kislábujját? hatalmi elit csúcsasszon y készülhet a cellában lakásra hiszen nem vigyázott a rá RÁUTALÓ MAGATARTÁS által átruházott gyermekre, vagyis az tudatos nemcselekvése eredményeként járt úgy ahogy, tehát KISKORÚ SZÁNDÉKOS VESZÉLYEZTETÉSE és keményen korrupt az a bíró aki ezt képes másnak tekinteni. Egyébként Welnessbe azért megy állítólag az ember hogy jólérezze magát és azért a szeretteivel hogy azokkal együtt. Most vagy képes a fürdő teljes egészben szolgáltatni a fertőzés ellen védettségű környezetet vagy alapjaiban nem tesz eleget kötelezettségeinek, tehát veszélyforrást teremt, tehát bezárandó, UGYE OLVASSA EZT KEDVES FELÜGYELET. Csak addig nem olvassák amig az első baj meg nem történik. Én annak a szülőnek a helyében akinek a gyermekét elnyelte a csatorna minden erővel szándékos emberölés gyanúját kényszerítettem volna ki a bíróságtól és akármeddig elmentem volna ebben. Az nem felelőtlenség volt, mert ami nem szabad hogy megvalósuljon egy használt közegben annak lehetőségét eleve keresni kell hogy nyomokban se lehessen előfordulási lehetősége. Tessen tanuln pld az amerikai ilyen tervezési szokásokból. Ők tudják hogy akár az egész céget csődbe viheti egy ilyen eset. Na ez persze magyarország, itt a csőd nem bűn ha szándékos, vagy ráutalóan kiváltottan szándékolt. Ami a kérdésben még nagyon fontos:
a szülő senki majomjancsiné szabályár sem hagyhatja magára a gyermekét, mert nagyon könnyen őt is bűncselekménnyel vádolhatják és ugye majomjancsiné tudja hogy a bűncselekményre kényszerítő, megtévesztő magatartás is bűncselekmény. TEHÁT MAJOMJANCSINÉ WELNESS IGAZGATÓTÓTÓ SEMMIKÉPPEN NEM ÚSZHATJA MEG, s ha a "hatóság" ennek a körülménynek a lehetőségét nem kéri tőle számon akkor ő is hunyó,
meg aztán a hatóság is nevesíthető ma már és perbehívható!

/tno+DA= 2009.09.08. 16:18:10

@The Voice of Reason:
"Babasztatásnak hívják." "wlnwsszezőként" "Aprópopó, nyelvújítás:

Hehh ezt frankón én? Megnézem! XD És tényleg.
De Anyuk/Apuka elírásomra már nem futotta hogy kiemeld??? Ej.

Azért megint más a rendszresen welnesszező parasztasszonyság, meg az elgépelésiem. Következetesen hülyeséget írni szerintem nem egy lapra tartozik egy klaviatúrán való bénázással. Szóval az öngólt nem tudom ki rúgta, de nem én. Esetleg te, hogy jobb híjján erre harapsz rá. :) Ami alapvetően a legolcsóbb és legkétségbeesettebb húzás a virtuális űrben. ;)

"Te biztos nem vagy agyonművelt, csak paraszt,"
És hidd el, még büszke is vagyok rá! :)
A fejtegetésed amit a wellness szó szerencsétlenségéről írsz.
Talán ha alátámasztanád, mivel egy sima igéből képzett szó, teljesen szabályosan. Más kérdés, hogy a Fitness szó megújításakén kreálták.

És megpróbálhatsz újabb és újabb fogást találni rajtam de a posztoló ettől még mindig egy sík hülye melldöngető ember marad.

belagezabela 2009.09.08. 16:18:57

fürdőbe mindenképp érdemes menni egy jogásszal meg egy büntető bíróval, ja egy paragrafus ismeretével is minimum.
Fiúk, Lányok ne röhőgtessetek már itt fentről

belagezabela 2009.09.08. 16:22:20

A Naksol mint égésvédő spray meg rendszerellenes ha teli van. Terorista cselekményre tuti alkalmas lenne, le égett képviselőket kormánytagokat hidegre tenni vele.

zombinyúl 2009.09.08. 16:24:21

@belagezabela: bocs, ha nagyon fárasztó voltam, csak arra szerettem volna célozni, hogy ha rendeleti/törvényi szabályozás van, fölösleges tipródni azon hogy hülyeség vagy nem.
Sajnálatos módon azt illik betartani és betartatni, nem kívánságműsor. (Ahogy mondani szokták - bár én is rühellem - a törvény nem ismerése nem ment fel annak betartása alól, illetve be nem tartása esetén a szankciók alól.) Ez van, ezt hívják jogállamnak.

belagezabela 2009.09.08. 16:32:47

@zombinyúl: semmi gond, csak az itt leírt szarságot és a későbbi szabályokat lehet egyszerübb a szálloda igazgatóját előhívva elmondani neki, vagy a panaszkönyvbe kell beírni.

belagezabela 2009.09.08. 16:34:42

túl képp az egész panaszáradat a régi mtvben alkalmazott ablak műsorára épül.
Gyuribácsi kapcsolja be a mikrofonját.........

Walter Melone (törölt) 2009.09.08. 16:49:19

Kedves Velneszke !

Mióta az eszemet tudom soha nem lehetett felnőtteknek bemenni a gyerekmedencébe.

Az, hogy te ezt nem tudod, a te bajod.

währenßhöhleigkeitigchen 2009.09.08. 17:03:56

@68nyara: Ilyen esetben, ha a szálloda nem akarja, hogy fizető vendégeként mezítláb, fürdőruhában, csuromvizesen balhét csapjak a recepción, hogy meddig várjak arra a kib. panaszkönyvre, akkor odahozatja a fürdőpénztárhoz.

Látom képben vagy: Mondd, tényleg úgy van ennél a cégnél, hogy a panaszkönyv, amit a fürdőszolgáltatást igénybe vevőnek használni kell, "egy másik épületben" van? Mert akkor mint fogyasztó leszarom, hogy ugyanaz az üzemeltető, és úgy veszem, hogy a cég eldugta a panaszkönyvet. (És ha nem érzem a fogyasztóbarát hozzáállást, akkor a konkrét ügytől függetlenül nem tartom ajánlhatónak ezt az üzemeltetőt.)

The Voice of Reason 2009.09.08. 17:05:46

@/tno+DA=: Amúgy peace, de ennyi helyesírási hibával le kellett, hogy csapjam.

OFF
A wellness egy nagyon szar szó az angolban amit sokak szerint a németek találtak ki. Mielőtt bárki is kiröhögne, hasonló a helyzet a "handy" szóval is. (Egy angol szó amit kizárólag a németek használnak "mobiltelefon"-ra.) Ilyen foórumokon lehet látni, hogy mire utalok: forum.wordreference.com/showthread.php?t=181875

ON
Én speciell egyetértek a posztolóval.

eznemisénvagyok 2009.09.08. 18:05:39

Minden hasonló szolgáltatónak joga van betartani az esetleges hatósági rendelkezéseket, sőt, ezeken túlmenő saját házirendet bevezetni.

Azonban, ha egy vendég akár a saját vélt sértettsége vagy elvei okán ezek miatt a szabályok miatt távozik, magyarán valójában nyilvánvalóan lemond a megvásárolt szolgáltatásról, szerintem 20 perc ott tartózkodás után gáláns dolog lett volna visszafizetni a belépők árát. Ami jelen esetben egyébként szerintem irreálisan kurva sok 3 strandbelépőért.

faudel 2009.09.08. 18:47:35

Állatira higénikus amikor látod hogy a pici gyerek együtt ázik a másik gyerek nagypapájának/nagymamájának az adott esetben gombás lábával vagy egy olyan ember ülepével van egy vízben akivel egy liftben sem szívesn utaznál.

faudel 2009.09.08. 18:51:19

Én nem értem hogy felnőtt emberek ezen mit nem értenek?Teljesen egyértelmű hogy felnőtt nem mehet a gyermekmedencébe.Az is izgi amikor két felnőtt van egy gyerekkel a vízben.Hívjuk még a nagyit,a keresztmamát meg a szomszédot is....

Lawliet- Ryuuzaki 2009.09.08. 19:01:47

Nem értem miért van felháborodva, hogy nem mehet be. Öt évesen olyan gombát szedtem össze valamelyik ilyen nagyokostól, hogy évekig tartott, mire ki tudtak belőle kezelni. Csak kinézetileg volt ocsmány. És szerencsére találtak szüleim egy olyan orvost, aki tudta miről van szó, pedig ha valaki, hát én burok helyett évi 4-5 kiló koszt biztos magamba termeltem.

David_Hasselhoff 2009.09.08. 19:05:05

A reklamáló hölgy (Velneszke) épp a medencelépcső előtt hátradőlve feküdt a vízben, mikor másodszor rászóltak a kollegák. Ekkor a kisgyermeke tőle 10 méterre a vízicsúszdán játszott... Hol is vigyázott akkor rá az anyuka?! A szálloda és a wellness házirendjét nem mi, úszómesterek, s nem is a Wellness vezető alkotja, mi csak a betartására kapunk utasítást. Parancsra dolgozunk, mint a hadsereg. Ám vannak esetek, amikor mi is kivételt teszünk - pl. ha TÉNYLEG azt látjuk, hogy nagyon pici, járóképtelen a baba, s nincsenek sokan a medencében, nem szólunk általában. De ha csak azt látjuk, hogy a szülő nem a gyermeke felügyelete miatt áztatja a fenekét a gyerekmedencében, igenis rászólunk! Udvariasan. Velneszke a 2. figyelmeztetést el sem hagyta mondani a kollégának, 2 szó után ráüvöltött, hogy "Mi a f.sz van?" "K.rva életbe" stb. Utána 'lebüdösparasztozta' a másik kollegát, a wellness vezetőt meg lek.rvázta...
Ilyen hozzáállással ne csodálkozzon, hogy nem kapta vissza a pénzét.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.09.08. 19:55:24

@deputy sheriff:
egyszeruen undorodom a strandtol
belemegy kozos vizbe ilyen akarkikkel meg a 2 eves gyerekeddel......
egyszeruen nem ertem miert kell melegben vizbe menni?
tessek telen menni az uszodaba
nyaron a legkondiba kell ulni legyen az lakas vagy kocsma
en utalom a strandot
lecet

Starlark 2009.09.08. 22:09:42

Érdekes módon mi az 1 évessel nagyon jót fürödtünk olyan strandon ahol nem lehetett szintén felnőtteknek segget áztatni a gyerekmedencében.
Jött velünk a mélyebbe beülős úszógumiban.

Karl Boro 2009.09.08. 22:34:16

Csak én vagyok, aki nem érti a mondatok felét? Ez első és az utolsó 6 bekezdés értelmezése számomra igen nagy kihívást jelentett.
Grat Velneszke.

Karl Boro 2009.09.08. 22:35:47

második:)
ahol azt taglalja, hogy több fizikai helyen is ugyanabban a felállásban voltak jelen.

Magg (törölt) 2009.09.09. 06:36:29

Ki a rák az a Szepányi Orsolya?

Nornora1 2009.09.09. 08:44:58

bla123: Gondolkodj már! Ha csinálnak egy medencét, ahová be lehet menni egy 1-2 éves gyereknek, meg a szüleinek, tehát gondolnak az ilyen korosztályra, akkor az a víz ugyanolyan tisztasági kategóriába esik, mintha bevinnéd a felnőtt medencébe...
Amúgy Hmv.-helyen is ugyanez van: felnőtt nem ülhet bele a medencébe, csak rohanhat a gyereke után. De sok dagadt, sötét disznó azért áztatja a seggét a vízben, amíg nem jön az úszómester.

boribonmackó 2009.09.09. 08:54:26

Velneszke !

Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet erre a kis apróságra. A Hétvégi programunkat így tudom módosítni. Más helyszint választunk, a 2,5 éves fiunknak.

sakha 2009.09.09. 12:34:54

Elképesztő, ennek az ügynek a kapcsán el lehet jutni MO-on a zsidózásig és cigányozásig.

Gratulálok magunknak.

bla123 2009.09.09. 15:32:27

Igen belegondoltam es azt folfogtam,hogy ugyan ugy ki van teve a gyerek a "koszosabb" viznek,de miert vinnek egy eppen csak jarni tanulo gyereket a 1,5 meteres vizbe, mikor egy 20 centisben tok jol elpancsolgat.
Ahol eppen most lakom (nem Magyarorszag) az uj epitesu furdokben a gyerekmedence egy lankas reszel indit 0 vizmelyseggel.Nem tudom,hogy csak itt nem adnak a higeniara, vagy otthon kocsogolnek feleslegesen.

Veg_ 2009.09.10. 07:36:29

"a kisfiunkkal beültünk a gyermekmedencébe."
Hmm... Hát én ismerem az Azurt elég alaposan.
Elöször is, mi a francért ül bele két felnőtt egy medencébe egy gyerek miatt?
Másodszor: Ha a gyerek nem alkalmas rá, hogy karuszókkal vagy uszógumival felszerelve legyen a medencébe pancsizva, és még ahhoz is tartai kell a fejét, hogy a neki nyakig érő vizben állva maradjon, vegyenek neki felfujható pancsizót, mert nem alkalmas a gyerekmedencére.
Harmadrészt: Nem tudom, milyen fürdőkbe járnak, de a max, amit meg szoktak engedni egy zárt, fürdőmesterrel ellátott wellness gyerekmedencében, hogy a szülő a peremre ül, és ha a gyerekkel bármi van, azonnal odarobog (ha figyel, akkor se fulladhat bele, ha leszedi a karuszót és elsüllyed a tuloldalon), illetve egy helyen láttam annyit, hogy a fürdőmester orra elött lefürdött és valami büdös löttyben lábáztatott szülő bemehetett a gyerek kezét fogni, de ha beleült, már kiparancsolták, mert nem ülőfürdő felnőtteknek. Az mondjuk max 50centis viz volt, és a legidősebb gyerek lehetet két éves. Az Azurban zuhany után ülhet a medence szélén a lábát befele lógázva, hogy azonnal tudjon lépni, ha gond van, illetve ha a gyerek félénk, végigsétálhat vele a medencén, hogy megismerje, mielött kalandozni megy. Tartósan nem maradhat bent és nem ülhet bele. Ezt ugy láttam, minden szülő el tudja fogadni, aki nem, annak karuszóval vagy gumival a gyereke a felnőttben volt, ahogy javasolták neki. A biztonság hiánya ott nem a viz, hanem a sok felnőtt, aki simán lehet valami gombás mami, amit könnyebben kap el egy gyerek, mint egy felnőtt. A gyerekmedencét jobban fertőtlenitik.
Egyébkét klassz fürdő, gyerek és általános medencékkel.

Veg_ 2009.09.10. 07:39:56

Nem irtam, nyaralás miatt ismerem jobban, és mivel az nem egy fürdő, csak egy szálloda és apartmanközpont, aminek a wellnessrészlegét használhatja bárki, aki kifizeti a belépőt, nem tudom, miért akart külön panaszkönyvet! Nem strandra ment, ahol ott kell lennie a strandpénztárnál!

Veg_ 2009.09.10. 07:45:26

@reunalla: Van tábla. Több is. Még vigyorogtunk is, hogy hülyének nézik az embert, mi a francnak ennyit vacakolni a mindenfele kiirással... Már tudom :-)

Veg_ 2009.09.10. 08:17:44

@Csokis: Ez is bababarát árilag, ha ott laksz... Viszont baromi drága, ha be akarsz menni az utcáról fürdeni, pláne, ha minden részleget akarsz használni. Mert lehet, de alapvetően a lakóknak szánják. Aki meg rászán erre ennyi pénzt, azt szivesen látják...
Mellesleg megnéztem mi van, ha valaki csak egy éjjelre menne (én nem ugy voltam, az más ár). Ez szerintem nem rossz egy négycsillagos hotelben:
A 28 m2-es szobák egy- és kétágyas elrendezéssel vehetök igénybe. Minden szoba balkonos, légkondicionált, minibárral, széffel, televízióval, telefonnal és hajszárítóval felszerelt. A fürdőszobában kád található. Ez 39.500 büféasztalos reggelivel, adókkal. 4 év alatti gyerek szülőkkel egy szobában, pótágyon történő elhelyezés esetén ingyenes a szállás, valamint a főétkezés. Babaágyat térítés ellenében tudunk biztosítani, 2.000 Ft/nap. Ugyanez zuhannyal 34.000.
Tehát 34K-ért eltölthettek volna ennyien egy napot és éjjelt a fürdőben, kajálhattak volna, alhattak volna, és ha a távozás napján maradnak egész nap, elteszik a csomagot, és negyed áron bemehetnek (tehát egy féláru felnőttjeggyel bemehetett volna az egész bagázs, ott voltak kis gyerekkel azért egy fillért se kértek) Ennyire felülárazzák, ha valaki csak löbbölni akar.
Hozzátenném, hogy a komplexum egész területén ingyenes wifi, kódot a szobához adnak, illetve kód nélküli wifi az előcsarnok és környékén. Jah! És én csak egy nagyon-nagyon elégedett vendég voltam, ugyanis itt mindenkinek, aki emberi hangon beszél, kinyalják a seggét. Külön-külön mindegyikünk mellé leült valaki, és érdeklődött mivel voltunk elégedettek, mi a legfontosabb változtatás, ami szerintünk kéne, találtunk-e bármi fizikai hibát bárhol, amiről nem szoltunk azonnal, és észleltük. És ha még valami eszünkbe jut, irjük meg emilben, pár napon belül jön a válasz. Megyünk még :-)

Veg_ 2009.09.10. 10:12:26

@währenßhöhleigkeitigchen:
A szálloda nem különül el a fürdőtől, egy épület. Bemenni is csak a szobákhoz vezető lift mellett lehet, és kivülről megtekintheted a fölötte levő szobákat.

Veg_ 2009.09.10. 10:16:39

@David_Hasselhoff: Hát mivel ez megerősiti amit én tapasztaltam, simán elhiszem...

Veg_ 2009.09.10. 10:21:17

@bla123: A felnőtt részen akkora viz is van, ahol a talpamat nem takarná el. Rengeteg gyerek inkább a felnőtt medence kis vizében pancsolt, ugrált, stb a szüleivel, mert arra volt igényük, hogy együtt legyenek (karuszó, gumi, stb), szóval itt is megoldható a szülővel együtt pancsolás...

bugyuszka 2009.09.10. 11:04:33

Volt "szerencsém" ebben a szállodában eltölteni egy valentin hétvégét. Bár mi a srácok nélkül mentünk romantikus kikapcsolódásra, a házirend végigolvasása után (ami a méregdrága lakosztály ágyának kellős közepére volt kikészítve, hogy biztosan tisztában legyünk az összes szabállyal) eldöntöttem, hogy ide többet soha. Valahol az első pontok között szerepelt, hogy a gyerekes családok moderálják meg a gyerekeiket, ne szaladgáljanak, ne kiabáljanak a hotelben. Miért van az, hogy az összes hotelben ahol eddig jártam a világon vélelmezték, hogy kultúrált szülőként, a gyerekeimet a társasági életre nevelve anélkül is meg tudom oldani ezt a feladatot, hogy erre külön felhívnák a figyelmemet? Olyan ez, mintha azt is leírták volna, hogy wc-zéskor ne csöpögtess az ülőkére.. Régen volt az már amikor engem nevelni kellett.
Bár nem ide vág, de még olyasmi is szerepelt, hogy a törölköződet ne terítsd ki a terasz korlátjára száradni mert rontja az összképet :)
Nos én igérem, hogy soha többet nem adom meg az esélyét sem annak, hogy bármit rontsak ennek a helynek az összképén...

labi 2009.09.10. 13:41:57

Nos, aki azt írta, hogy naponta többször cserélődik a víz a medencében teljes mértékben, az telefonáljon oda és kérdezzen már rá, hogy tényleg így csinálják-e.

Mert ugye manapság a medencék vízforgatásos rendszerűek, ami a jelenlegi előírások szerint naponta a teljes víztérfogat minimum 5%-nak megfelelő friss vizet tölt bele, amúgy a keringetett vizet tisztítja. Ehhez a minimumértékhet képest felfelé el lehet térni, de azért a minimum 5% helyet 100-200-300%-ot nem tudom mely helyek alkalmaznának...

Ha esetleg mégis egy töltő-ürítő rendszerű medencébe sikerült beleszaladni, akkor is csak a legkisebbeknél van naponta leeresztés, de ez a méretétől függően kettő, négy, de akár tíz nap is lehet.

labi 2009.09.10. 13:44:18

bugyuszka:

Azt kell kiírni, ami a helyi tapasztalatok szerint nem valósul meg kiírás nélkül...
Aki meg személyes támadásnak veszi azt, hogy figyelmeztetik azokat akiknek nem alapdolog az ami neki természetes, az maga sem komplett. :)

bugyuszka 2009.09.10. 15:20:06

@labi: Akkor én nem vagyok komplett :), de engem a pénzemért ne rendszabályozzanak linkre, mert azt nem szeretem. Meglepő módon minden más szállodában működik ez saját magától, csak itt nem. Olyan mintha a régi szocreál sz@r emlékei nemcsak az épületen, hanem a mentalitásban is visszatükröződnének.
Nem akarom én megváltani a világot, én leszűrtem a saját tanulságomat és máshol hagyok hatszámjegyű összeget egy hétvégéért, csupán a post kapcsán elevenítettem fel az emlékeimet .)

potrzebie 2009.09.10. 15:21:52

@bugyuszka: haccámjegyű
aztakurva de menő vagy!
muhahaha

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.09.11. 00:54:54

a pénzes résszel van igazsága vagyon a kedves posztolónak. a többiben viszont nem. elmondták már, de azért hagyénis lécci lécci: nem_áztatjuk_bele a gyerekmedencébe a lábgombánkat, a kezeletlen nemibetegségünket..

ez alap. tiltó tábla kifejezett hiányának ellenére is. zsigerből tudni kéne.. vagy majdha egy ribancnéni miatt a maggyereknek hüvelygomba lesz a jele az oviban, az is rendben lesz?

whythefuckyouhaveachild

labi 2009.09.11. 10:39:31

@bugyuszka:
Nézd, ha siófokot választottad és ott pont a hotel azúrt, akkor annyira azért ne vágj fel a számjegyeiddel. :)
süti beállítások módosítása