Tékozló Homár

Csavaralátét-tolvajnak nézte a vásárlót az őr

2009.09.10. 00:15 | ge | 164 komment

Feri, mint vétlen vásárló kötött ki a barkácsáruház biztonsági szolgálatán, 8 db csavaralátét miatt. Ott aztán a jóképességű biztonsági őr leszámolt neki egy teljes doboz alátétet és kérdőre vonta, hogy miért vett ki belőle 8-at. Szerencsére még a rendőrség riasztása és a rabosítás előtt kiderült, hogy Ferenc nem tolvaj, csak nem ismeri a rendszert.

Történt, hogy két kisgyermekemmel betévedtem egy pécsi barkácsáruházba, aminek a neve B-vel kezdődik, és nem haus-ra végződik. Nézelődtem jó egy órát mindenféle vackot, majd vettem 8, azaz nyolc darab állványcsavart, illetve hozzá 8, azaz nyolc darab alátétet kerestem. Utólag már baromi okos vagyok, akkor ezt még nem tudtam: az áruházban a csavaráruk zöme kimért, vagyis veszel annyit, amennyit akarsz, egy zacskóba teszed, beütöd a kódját egy gépbe, ami ad rá egy vonalkódot, és már viheted is a pénztárhoz. Az áruk egy része viszont dobozban van, és csak dobozban lehet megvenni.

 

Nos, én természetesen olyan alátétet szerettem volna, ami dobozban van (persze tripla áron...). Mivel nyolc csavarhoz nem volt szükségem 300 darab alátétre, a bontott (!) dobozból kivettem nyolcat, a mellette lévő kódot beütöttem, majd, mint aki jól végezte dolgát, némi nézelődést követően mentem a pénztárhoz.
Fizettem, majd a biztonsági őr - valószínűleg látta az alátétszerzési manővert, mert biztosra ment... - azonnal rávette magát a 8, azaz nyolc darab alátétemre, és közölte: van egy kis probléma. A párbeszéd:
- Igen? Mi a gond?
- Az, hogy ezt dobozból vette ki.
- Igen, és?
- Azt csak dobozban az összeset együtt lehet megvenni.
- Én ezt nem tudtam, a doboz már bontott volt, azért gondoltam, hogy így is lehet.
- Nem, így nem lehet.
- Oké, akkor mi legyen?
- Jegyzőkönyvet kell írnunk, jöjjön velem...

Nem akartam hinni a fülemnek, de felpakoltam az akkorra már kissé nyűgös gyerekeket, és a biztonsági szolgálathoz mentünk. Ott aztán megszámolta (!) a dobozban lévő alátéteket, és kiderült, hogy csak az én nyolc alátétem hiányzik belőle (ránézésre több hiányzott belőle, de én nem számoltam utána...). Mindezt olyan elszántsággal és szigorral tette, mintha a legdrágább fúrószálat próbáltam volna meg ellopni.
Szerencsémre telefonos, majd személyes segítséget kért, így rövidesen előkerült az áruházvezető, aki levette azt, amit a biztonsági őr nem akart/tudott: szó sincs szándékos lopásról/megtévesztésről, a balfék vevő (ez lennék én) egyszerűen nem ismeri a rendszert. Végül aztán nyolc olyan alátétet vettem meg, amire semmi szükségem, de a kódja alapján azt fizettem ki, és mivel ezt kártyával tettem, a mintegy 15 perces tortúra további meghosszabbításával tudták volna csak visszafizetni a 40 forintnyi összeget, ezt inkább nem kértem, hanem a lehető leghamarabb távoztam, az addigra igencsak nyűgös gyerkőcökkel.

Azért kérdések maradtak bennem:

- Ha a biztonsági őr látta, hogy szabálytalanul veszek alátétet, miért nem szólt azonnal? Egy udvarias kérés (Mondjuk: "Hé, paraszt, ezt csak dobozban lehet megvenni, innye...") és meg van oldva a móka. Ehhez képest megvárta, amíg két másik polcnál válogatok más termékeket, majd a pénztárhoz botorkálok, kifizetem, és csak utána leplezett le. Vajon tényleg azt hitte, hogy két gyerekkel 8 darab alátét aljas eltulajdonítására készülök?
- Miért kellett végig nekem kényelmetlenül éreznem magam? Az, hogy a többi vevő előtt - este volt már, szerencsére nem voltak sokan - megszégyenítenek, még hagyján. De az, hogy a biztonsági őr az áruházvezető megjelenéséig konkrétan bolti szarkaként kezel, tűrhetetlen. Jó, hogy az a dolga, hogy védje a cég áruit, de ilyen indokolatlanul prosztó viselkedésre nem adtam indokot: a meglepettségem és feldúltságom ellenére végig nyugodt és együttműködő maradtam - pedig máshoz lett volna kedvem...
- Az áruház miért üzemeltet ilyen árukiosztó-rendszert? Ha meg már ezt teszi, akkor miért nem logikusan teszi? Mondjuk: az ömlesztett áruk egy polcon, a dobozosok meg egy másikon. De így, hogy egymással vegyítve működik a két rendszer, óhatatlan a tévedés. Még egyszer hangsúlyozom: a doboz bontva volt, tehát nem én voltam az első marha, aki nem tudta, mi a pálya...

Legszívesebben többet be sem tenném a lábam az áruházba, de Pécsett nincs nagy választék a barkácsáruházak palettáján, így ezt a luxust nem tehetem meg. Sebaj, legközelebb már tudom, hogy csavart nem itt kell vennem.

Üdvözlettel,

Marton "Alá Tett" Ferenc

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pakesz (törölt) 2009.09.10. 09:17:58

csavart es szerelbvenyeket a kis boltban kell megvenni meg elo is fordulhat hogy felaron meguszod :)
sot az is elofordulhat hogy tudnak neked segiteni is :)
egyebkent meg nem biztos hogy mindenki ilyen nyugisan turte volna mint te, szoval ez a strategia amit a biztonsagi or kovet nem mindig nyero

Matiz Papa (törölt) 2009.09.10. 09:18:37

Azért 40 Ft-ot kártyával fizetni tényleg merész húzás.

lódarázs 2009.09.10. 09:19:12

Nem értek az alátétekhez.

lódarázs 2009.09.10. 09:21:04

Lehet már kérni új posztot?

Énbagoly 2009.09.10. 09:21:13

@ubi904: hát azért ez nem semmi lehetett! Még ilyen bunkó rendszert! Beszarás.

@Bózótvágólábú Puma: Értelmezz! a 40 forint, az árkülönbség volt, nem az össz. ár.

Énbagoly 2009.09.10. 09:22:32

@lódarázs: kérni kérhetsz, de kapsz is? :)

lódarázs 2009.09.10. 09:25:24

@Énbagoly: tegnap olyan posztdömping volt, hogy ihaj! Hétvégére meg semmi nincs, csak 1 unalmas poszt. Miért nem tudják beosztani?

Átlagarcú 2009.09.10. 09:26:08

Aranyér a medve csapáson! Lehet menni elsőzni!

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:26:16

-kérek hét alátétet!

sajnos a folytatásra nem emlékszem.

feltétlenül írja ide, aki tudja.

É2I 2009.09.10. 09:27:44

@Kulics:
Tévedés. Ezt csak belelátja adott posztoló. (Túl sok baba-mama posztot olvastok ;P)

Mondjuk a tényszerű leírások velejárója az, amikor leírom a környezetet is. Nem csak tőmondatokban felsorolom az eseményeket.
Nyilván nem kell irodalmi művet alkotni ide, de ha három mondatban írják le a történetet, akkor azért lesznek sz.rf.szúak a posztolók.

Énbagoly 2009.09.10. 09:27:47

@lódarázs: mert úgy semmi érdekes nem lenne benne. Így az izgi. :)

@EÖ: 8 lett, maradhat?

Impega 2009.09.10. 09:28:13

@EÖ: 300 darab lett.
Maradhat?

Átlagarcú 2009.09.10. 09:28:58

@EÖ: Két gyerek lett, meg egy állapotos anyuka. Maradhat?

scsaba1 2009.09.10. 09:29:03

A legutolsó kis vaskereskedésben is megvehetted volna ezeket, harmadáron, negyedannyi idő alatt...

És ott nincs "rendszer", amennyit kérsz, annyit adnak, ha esetleg elnézted a méretet, akkor vissza is veszik (ha normális a kereskedő, és általában normális.


A barkácsáruházakban max. azt érdemes megvenni, ami szerepel az akciós újságban.

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:29:53

Elnézést, nem látta valaki Taki bácsit? JJ

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2009.09.10. 09:30:59

Jó reggelt,jó reggelit:)))40 Ft-ért egy ekkora poszt,még jó hogy nem árra méri a Homár,mert egy tv 200 ezerért 2 km is lenne:))))Amugy egyszer én is egy órát áltam a csavar és alátét osztályon mire kilestem milyen rendszer van,hát elsőre nem volt könnyű 10 alátétett vennem nekem sem,már a kicsi zacskot is alig találtam ,hát még az árat:))))))))) Megértem a postolót(ritka dolog nálam), Sünt az áruház bizt,Őr úr ceggibe,ja és hol van Sün jut eszembe,már felfázik a patakparton,vagy tán a nyúl van alul:)))

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:31:00

@Sörecet: két csimota és egy kismamaszaurusz?
legyünk már homárkonformak.
az eb mindenit neki!
J

B@nális coitus 2009.09.10. 09:31:23

@staropramen: Annyi köze van hozzá, hogy a posztoló írta bele!!!(pl.addigra a gyerekek nyűgösek voltak.)
Tahát ha van valamire szüksége és gyerekkel megy, akkor ne egy órát baszakodjon, hanem vegye meg a k...szott 8 csavarját az alátéttel, és tartson már magánál kétszáz forint kp-t, mert akkor talán a gyerekek sem lennének annyira nyűgösek. És a sort sem tartja fel.

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:32:13

@Énbagoly: mi van tyúkanyó? mi a gond? :DD

Énbagoly 2009.09.10. 09:34:59

@Vágási Ferenc ( EÖ): tyúkanyó az ólodban ülő ....
Namá! :)

@@nális Coitus: aki gyerekkel megy, az maradjon inkább otthon, mi?

nikk rivers 2009.09.10. 09:36:32

Magyarország, mert én így szeretem..

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:39:25

azt mondjuk én sem értem, hogy a 3 forintos facsavart miért veszi meg valaki 700 forintért az OBI-ban (10-es csomag, az igaz, de akkor is rablás)

bocs, hogy szétONolom a posztot :)

Átlagarcú 2009.09.10. 09:39:34

Ezermestereknek: Jobban jártok, ha kifúrkáljátok az 5Ft-osokat. Kitűnő alátétet lehet belőle csinálni. A sublótban tartózkodó mintegy 4,5 kg 1-2Ft-os is alkalmas erre a célra. A 100-asnak meg csak egyszerűen ki kell ütni a közepét egy 16-os csavaranyán.

ebenbry (törölt) 2009.09.10. 09:39:59

A nagy német barkácsárház láncok rohadt drágák, ott vettem sokáig ami kellett, de egyszer betévedtem egy hagyományos szerelvényboltba ahol kb 30%-kal olcsóbban kapok meg mindent!
Ja és a Paktikerben és a Baumaxban semmihez sem értenek, de tényleg semmihez, még azt sem tudják sokszor, mit árulnak. Szaktanácsot már nem is érdemes kérni, mert csak a vállukat vonogatják rá, hogy ez önkiszolgáló áruház, vegyem, ami tetszik, ők ezzel nem tudnak foglalkozni.

Sákif za morro? 2009.09.10. 09:40:29

Fúrószál. Egy férfi szájából. Aranyos... :-)

gumibugyi 2009.09.10. 09:40:54

Dobozfelgontás. Fujj, undorító!
Nyolc alátét. Később gyémántrablás. Mégkésőbb sorozatgyilkosság. Atomháború, világvége.
Ez dolgok nyilvánvaló rendje. Éljen és virágozzék a derék biztonsági őr

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:42:07

@gumibugyi: ma egy tornapapucs, holnap a világ? :D

scubadiver 2009.09.10. 09:42:38

Már megint sok okos tojás jött itt össze a posztolót b@szogatni!

aristocat 2009.09.10. 09:43:17

engem így kaptak el 4 évesen a barátnőmmel, mikor a polcra kiszóródott foci-rágóról (amit naná, hogy soha nem vettek meg nekünk, mert gusztustalan volt)azt hittük, hogy kóstoló, azért van kiszórva és egyet-egyet bekaptunk. Az sem volt kis meghurcoltatás, pláne, h nap, mint nap oda jártunk, ma is élénken él az emléke.

azért az nagyon vicces, hogy szegény apukákat kapnak el mindig alátét lopáson, meg túrórudi majszoláson este 6 után, és még az asszony is kiborította előtte, mert még kért egy 2-es 20den-es harisnyát v.mi hipermarketből. Aztán még a túlbuzgó biztonsági őr is inkább őket választja, mintsem azt aki bolti tolvajlásból űz sportot

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:44:00

@scubadiver: ha befejeztük, megyünk merülni. :)

Énbagoly 2009.09.10. 09:44:30

@Sörecet: kis magyar buhera. :)

@gumibugyi: paranoia rulez. :)

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:45:13

@Impega - a dolgozô nõ: De ha kiderül, úgy néz majd rá Lenke néni, mint a romlott parizerre! :)

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:47:15

én a Külvárosi Kávéházban buktam le, a motozáskor volt nálam 8 söralátét
a titokzoknimban találták meg.

Énbagoly 2009.09.10. 09:47:36

@EÖ: na mi van? ma nosztalgianap lesz?

Impega 2009.09.10. 09:50:51

@EÖ: Biztos hogy nem, mert Lenke neni a Csáldi kört nézi Taki bácsival

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:53:27

@Impega - a dolgozô nõ: erről jut eszembe, az egyik svéd barkácsáruházban, I-vel kezdődik, és KEA a vége, lehet kapni olyan körzőt, amivel Családi kört lehet húzni.

AlulírottFentemlített 2009.09.10. 09:53:58

Szerintem nem kell basztatni a posztolót,de jobban járt volna, ha úgy jár el, mint mi a "párommal", aki azelőtt a "csajom" volt.
Nos, ha nekünk 3 diplomás skeptikusoknak alátétre van szükségünk, akkor a Trémobilos ájfonunkról szoktunk köremailban alátétet tendereztettni a barkácsáruházaktól, majd netbenkon keresztül rendezzük a számlát, közben bedig a Nelson M. által említett (Van Google: A periódusos rendszer kritikája, 3. kiadás, 6. tétel, nyitányát hallgatjuk mp3-ban.

Átlagarcú 2009.09.10. 09:54:47

@Énbagoly: Gondolj bele. egy 2Ft ára ugye 0Ft. A ráfordított idő képességtől függően 3-10perc.

Altrnatíva: Gyerekeket felöltöztet, kocsiba ül(benzin, amortizáció), A normál alátét vételára, gyerekeknek jégkrém, kakaóscsiga, kóla. Ráfordított idő apa kegyetlenségétől függően 1,5-3óra.

Énbagoly 2009.09.10. 09:55:31

@EÖ: ajaj...

@AlulírottFentemlített: így kell viselkednie egy 21. századi értelmiséginek! Ne add alább a színvonalat! :))

Énbagoly 2009.09.10. 09:56:43

@Sörecet: de legalább felfogható kalandtúrának! Ahhoz képest kifejezetten olcsó. :)

EÖ (törölt) 2009.09.10. 09:57:46

@AlulírottFentemlített: korrektnek tartom az eljárást, és nagyon remélem, hogy a csillagjegyeket is figyelembe veszitek a tender kiértékelésekor.
a baumax ascendense a vénusz, az Obi-é a Merkúr, a Praktikeré a Haley-üstökös.

Deuce Bigalow 2009.09.10. 09:59:42

nyolc csavar, nyolc alátét, egy óra, egy gerek, 40 forint, fizetés bankkártyával
nem vagy sikeres ember

Átlagarcú 2009.09.10. 10:01:23

@AlulírottFentemlített: A kockázati tényezőt kifelejtetted: Posta.

Itt is olvashattuk, hogy kilopták a csavart a borítékból.

AlulírottFentemlített 2009.09.10. 10:07:11

@Énbagoly:
Alagsorban lakunk így lejjebb már nem adhatjuk :-))

@EÖ:
Eddig még nem vettük figyelembe, de mivel tanulékony nílusi palócok vagyunk, ezután már mindig így fogunk eljárni :-))
Köszi még1x

AlulírottFentemlített 2009.09.10. 10:09:48

@Sörecet:
Postán dolgozunk, így magunknak lopjuk ki :-)

degreen 2009.09.10. 10:10:42

a fúrószál miatt photoshop

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.10. 10:21:03

40 Ft-ot kártyával fizetni...

redriot77 2009.09.10. 10:21:10

És azon gyalázatos, hitvány személyek, kik nincsenek birtokában a szabályos csavaralátét-vásárlás ismeretének, magyar állampolgárságuktól fosztassanak meg, és a helyszínen haladéktalanul felkoncoltasanak!

jamo62 2009.09.10. 10:23:27

Kedves Megdobbent, majd nagyon meg fox dobbenni, mikor a lámpavason fogsz lógni te is, Fletó meg a kedvenc Kókadt Janid között ...

viragimado 2009.09.10. 10:23:56

@@nális Coitus: ennyire sötét hogy lehetsz? Ha nincs hová tenni a gyerekeket, velük megy vásárolni az ember! Ha több mindent keres, az eltart egy ideig! Ha nem hord magánál kézpénzt (mint én sem) kártyával fizet. Mi francnak olvasol postokat, csak hogy marha hozzászólásokat irhass? Nem te vagy inkább a lúzer, ráadásul a kötözködős fajtából.

viragimado 2009.09.10. 10:27:57

Mi a szar köze van a 8 csavarnak már megint a politikához? Ebben a szaros kis országban semmiről nem lehet olvasni, ami után az "intelligens" hozzászólók ne kezdjenek el politikilag köpködni? Ezek nem fogják fel mindegyik párt, politikus ugyan olyan görény? Hadd ne kelljen folyton mindenhol ezt olvasni! Menjetek valami pilitizálós blogba!

viragimado 2009.09.10. 10:29:33

@R.T: te sem olvasol, csak beszólsz, ugye? Mást is vett!! Csak abból a csavar volt 40 forint, és mivekl mindent kártyával fizetett, nem tudták megoldani, hogy az egészből a 40-et visszafizessék, mert szar a rendszerük, meg nem tudják mit kell csinálni.

viragimado 2009.09.10. 10:31:10

@EÖ: rendes bolygókat nem rendelünk nem rendes áruházakhoz!

EÖ (törölt) 2009.09.10. 10:33:15

@viragimado: bevallom eddig azt hittem, hogy a Vénusz egy domb, a gugliban láttam, hogy egy bolygó is. :)

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.09.10. 10:34:36

Hasonló esettel már én is találkoztam.

kariking · http://ralialfa.blogspot.com 2009.09.10. 10:35:04

Én nem mernék olyan állványra pakolni, aminek az összebarkácsolója a fúrószárat fúrószálnak hívja.

balage28 2009.09.10. 10:37:58

@viragimado: Mert magyarországon mindenről a pirézek tehetnek! Végre vannak tökös emberek, akik meg merik mondani a véleményüket a pirézekről !

on
A baumaxos biztonsági őrökkel azért van gond... Ezer éve oda járok, de még mindig követnek :S

Tucsok84 2009.09.10. 10:52:31

@@nális Coitus:
mi a f...nak kell ilyen kommentet írni?
egy darab csokit is kifizetek kártyával, mint, hogy a pénzfelvétel után levont kezelési költséggel gazdagítsam a bankokat.
legközelebbet meg hagya gyereket kocsiba? vagy kötözze valamihez otthon?

Netuddki. 2009.09.10. 10:57:00

Nem teccett az eljárás. Teccett volna beírni a panaszkönyvbe!
De gondolom a posztoló még hálás is volt, hogy elengedték. :)
Na ezért tartunk itt ahol...

Netuddki. 2009.09.10. 10:59:04

@viragimado: "Mi a szar köze van a 8 csavarnak már megint a politikához?"

Az, hogy a politika által megnyomorított lelkületű állampógár nem tudja még a saját jogait se képviselni. Legyen szó nyóc alátétről, vagy adóról.

Picitures doktor 2009.09.10. 11:00:48

@Sörecet: Eddig még nem hallottam csavaros-borítékról. :-)))) Csak nyalósról.....

bonobonohu · http://bono.hu 2009.09.10. 11:03:50

most vettem fűrészt a hárombetűs áruházban, ami O-val kezdődik, I-re végződik és B van a közepén, a biztonsági őr(!) (tehát NEM egy eladó!), mikor látta, hogy a 2000 forintos kézi fafűrészt akarom megvenni, javasolta a csak kicsit drágább (3800 Ft) elektronikust (dekopír vagy mi a neve), elkísért a polchoz, segített, megmutatta milyenek vannak. megnéztem, megvettem.
szóval, ilyen is van...

Picitures doktor 2009.09.10. 11:18:15

@Bono: Ja-ja...Kicsit drágább,majdnem kéccerannyi,oszt hamar romlik el,mert ennyiért csak katicabogár jár.Igaz,ezt nem köll vonszolni a farönkön....

BéLóg 2009.09.10. 11:22:11

Tudod mit nem értek Feri?

Te -- saját bevallásod szerint is ELKÖVETTÉL egy hibát. Nem szándékosan, de mégis. Akár azt is mondhatnám, a törvény nem tudása nem mentesít, de tényleg látom, tisztában vagy vele.
Namármost.
Az őr nem volt bunkó. Tán barátságos sem volt, de ne haragudj, az neki erősen nem dolga.
Tette a dolgát, hisz neki nincs minősaítési joga, hogy X alatt hagyunk lopni, csak efölött nem.

Namármost, LEHET, hogy ő is hibázott.

AKKOR pedig mi legyen?

TE hibázhatsz Ő nem? TE felháborodhatsz azon, Homározhatsz hogy (esetleg!) MÁSOK IS hibáztak?
HA hibázott a biztonsági őr, szerintem semmilyen mértéknben nem nagyobbat, MINT TE.
Márpedig ha ehhez neked emberi jogod volt, ugyanez őt is megilleti.

Nem így gondolod?

Ennek fényében az áruházról írt negatív megjegyzéseid igazságtalanok és messze nem korrektek. Ha egyetértesz velem, és belátod, legközelebb is nyugodt szívvel mész majd oda vásárolni.

aristocat 2009.09.10. 11:23:15

ne vállaljon gyereket az aki legalább a gyerek 16 éves koráig nem tudja megoldani, hogy a gyereket ne kelljen magával vinnie a boltba, nyaralásra, tömegközlekedési eszközre.

Viktus 2009.09.10. 11:24:07

Elég érdekes ez biza, ha bontott volt a doboz az áruházvezető helyében oda adtam volna az alátéteket, és a biztonságit rúgtam volna ki a picsába. A biztonsági droidnak, akkor kellett volna bevetésre indulnia, amikor előtted elkezdték kibontogatni a dobozokat. -

pakesz (törölt) 2009.09.10. 11:25:03

@scsaba1: "A legutolsó kis vaskereskedésben is megvehetted volna ezeket, harmadáron, negyedannyi idő alatt..."

jeeah en is azt mondtam
a baumaxban egy 3/8" os konyok 450 volt mig a kis szerelvenyboltban 150 :)

bonobonohu · http://bono.hu 2009.09.10. 11:27:22

@Picitures: ahhoz a három polchoz bőven jó, amiket most el kell vágnom. legközelebb majd talán évek múlva lesz rá szükségem. ekkora terhelést ki kell bírjon. :-P mintahogy az ugyanilyen gagyi kategóriás fúrógépem is bírja ezt a (hasonló mértékben) "hatalmas" terhelést... szóval, annak aki nem profi, tehát nem napi szinten használja/koptatja, vagy nem valami speciális célra (speciális anyaghoz) kell neki, szerintem perfekt.

histar007 2009.09.10. 11:30:11

Aznap neki kapása volt, talán még ukáz is náluk, hogy fogjanak naponta 10-20 tagot. Végülis, ha napokig nem fognak meg senkit, akkor abból 2 dolog következik:
- rosszul végzik a dolgukat => ki vannak rúgva
- nincs is szükség rájuk, hiszen nem lop senki => pláne ki vannak rúgva

A biztiboy simán szólhatott volna, de akkor nincs jegyzőkönyv, se eljárás, és nem mutathatja meg, hogy mekkora hatalma is van ott, az ő szemétdombján.

uninterested 2009.09.10. 11:30:18

Olyan nyomorúságos munkájuk van, hogy időnként fel kell dobniuk valamivel, mert különben az utolsó agysejtjük is elpusztul...

bonobonohu · http://bono.hu 2009.09.10. 11:30:42

@aristocat: kivéve akkor, ha a gyereken van "mute" vagy "sleep" mód/gomb... :-P :-D

bonobonohu · http://bono.hu 2009.09.10. 11:32:25

@Viktus: szerintem a biztonsági őr saját maga bontotta ki a dobozt, oszt várta az első balekot, aki lépre megy, hogy aztán ő lehessen a nagy és erő superman, aki megakadályozza "a nagy csavaralátét rablást"... :-P szánalmas alak lehet ez az ember.

Viktus 2009.09.10. 11:33:23

@ubi904:

Én csak kkv-nál veszek ilyesmit ott nem számolgat kilóra adják rádobja mérlegre , és pár perc az egész. :P

Máté 7.12 2009.09.10. 11:40:36

@BéLóg: Én elkövettem egy hibát. Mondjuk loptam. Akkor az ügyvédem nyugodtan kérhet életfogytiglant (tudom, nem lehet ezért, csak a képletesség kedvéért), hiszen egy hibát ő is elkövethet... Milyen idióta logika...

Dwokfur 2009.09.10. 11:54:50

Sebaj. Biztos, hogy minden kedves vásárlót ugyanilyen szigorral és parasztséggal fülel le. Gondolok itt azokra, akik megfenyegetik, hogy az egész családját kinyírják, ha legközelebb oda mer nézni, amikor lopnak...

BéLóg 2009.09.10. 12:02:53

@hu00043: Idióta példa természetesen idióta logika.
Mivel te írtad, magadba nézzél.

Amit ÉN írtam abban az volt, VÉLEMÉNYEM szerint a biztonsági őr nem követett el nagyobb hibát, mint a beíró. Ha feltétlen szükséges, ki tudom fejteni.

Ha NEKED nem ez a véleményed, semmi baj, de az enyémet felesleges hülyeséggel bástyázni.

kalapácstollú 2009.09.10. 12:11:06

@gftamas: Nevetséges vagy. Mert szerinted helyénvaló volt a biztonsági őr eljárása.

Picitures doktor 2009.09.10. 12:12:03

@uninterested: akivel engem hozott össze a sors,annak má nem volt egy agysejtje sem.Otthoni festős meló közben elfogyott a higító.Irány OBI.Node otthoni festős meló közben elfogyott a sör is.Tehát...irány Interspááááááááár,rögtön OBI után,amúgy festékes ruhában.És jött a biztiember,akinek pozicijója van.Meraszongya sok rendes ruha,mind rendesember.Emmeg itt idős nő,festékesen,sört vesz,azannyaaaaaa,elkapni.Felszólított,hogy kövessem valahova.MOndtam,hogy nem.Hogy ő itt nem motozhat meg.Mondtam,hogy sehol,de itt a pénztárnál kipakolhatja a táskámat.Dilemma vót ám.Elengedni nem akart,mer akkó nincs jegyezőkönyv.Hozzám érni nem mert,mert látta rajtam,hogy akkor lesz jegyzőkönyv,a táskámat lesegette,aztán elballagott.Én meg szégyenkeztem,meg röhöghetnékem is lett,aztán qrvára szar érzés vett rajtam erőt.Mert mindenki pofáján azt láttam:nézd a tovaj vénasszonyt.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2009.09.10. 12:22:40

megint csak azt tudom moondani, hogy nem kell hipermárketbe járni, tessék járni Józsi bácsi boltjába a sarkon. Ja, hogy az este 9kor nincs nyitva? hoppá! akkor kéretik nem barkácsolni, tessék mestert hívni! (erről is volt már poszt, ablakgyártás témában)

eszembejutottvalami 2009.09.10. 12:31:37

Hogy van ez?
"a bontott (!) dobozból kivettem nyolcat, a mellette lévő kódot beütöttem, majd, mint aki jól végezte dolgát, némi nézelődést követően mentem a pénztárhoz."
Hogy is van a rendszer? A mérleg nem ír ki árat? Vagy ha sikerült beütnöd a "kódot" hogyhogy nem írta ki hogy ilyen tétel nincs vagy csak csomagban vásárolható vagy valami hasonlót. Itt valami nem stimmel.
Tisztázd magad légyszi!

Az agy nélküli ember 2009.09.10. 12:42:43

Baszki, a drága posztoló egy pitiáner csaló.

Mikor nem talált megfelelő alátétet, kibontott egy dobozt, kivett belőle 8 alátétet, aztán egy másik, kimért alátét kódját nyomta rá. Mert így akart megspórolni pár száz forintot.

Lehet ugatni, hogy így a biztonsági őr, meg úgy a multi, de ez bizony a legalja szarakodás, szánalmas kis tolvajkodás.

Ja, és nem tudta mit csinál, hát persze.

A zsömle és a túrórudi meg ingyen jár a vásárlás mellé a másik multiban, helyben fogyasztva, nem?

Máté 7.12 2009.09.10. 12:56:56

@BéLóg: Sajnálom, hogy úgy érzed, hogy az eredmény vevő-biztonsági ember 1:1, nagy gond nincs. Vannak olyan szolgáltatások, ahol ez nem működik. Pontosan leírták feljebb. Az őr feladata nem az, hogy alázzon, hanem hogy óvja az áruház értékeit. S lehet, hogy a vevő hibázott, de attól még az őr viselkedése minősíthető. Szerintem.

bonobonohu · http://bono.hu 2009.09.10. 13:16:30

@Az agy nélküli ember: hát, ebben max. egy bíróság vagy szemtanúk tudna/nának igazságot tenni, de ez is egy lehetséges verzió.

btw, ha csaló lenne, nem reklámozná magát az interneten, imho. :-P :-)

uninterested 2009.09.10. 13:18:39

@Az agy nélküli ember: Gondolom átrugdaltak a biztonsági őr tanfolyamon téged is.
Agy nélkül jó vagy ott te is, ne feledd!

ODIV 2009.09.10. 13:19:15

A pécsi Baumaxban eddig csak rossz tapasztalatom volt. Idióta pénztárosok, és amúgy horror árak. Többet nem is megyek, és ezt egy tegnapelőtti szituáció alkalmával döntöttem el...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.10. 15:59:21

A szomszédom ismerősének a bátyja látott valakit aki vett HIDRAMASSZÁZS kádat meg fúrószáLat.

Mivel nem volt mellette vonalkód így beütötte a csavarosztályon talált 8-as alátétet kimérve, a gép meg adott matricát hozzá. Ráragasztotta hidra kádakra 'oszt kész.

Így vett 10db hidrakádat 8Ft-ért darabját, de a fúrószáLakat 2000-ért. Jól megszivatták, mert fúróboltban féláron megvehette volna!

A biztiőr mondjuk félrehívta és sünbőr kesztyűjével belső motozást végzett, de nem talált semmi lopott árut.

varvizib 2009.09.11. 08:37:43

Ha lenne egy kis eszük, használnának egy spéci patika mérleget, amire rárakják a csavarokat és kiírja (megbecsüli) a darabszámot. Ehhez persze előzetesen meg kell adni, hogy mondjuk 300 csavar hány grammnak felel meg. Biztos vagyok benne, hogy a hibahatár bőven 1% alatt lenne, sőt, inkább tizedekben vagy századokban mérhető.

Ami időt ezzel megspórolnának, azalatt rengeteg csavart tudnának eladni.

petusz 2009.09.11. 11:14:03

Loptál aztán ez van,nehogy már .......a nyúl vigye a puskát....

NICKTELEN 2009.09.11. 17:10:37

Á...Barkácsáruházban az OBI a legjobb. Ha valamit meg szeretnél kérdezni, hát sehol senki. Ha mégis megtalálsz valakit, akinek elmondod a gondod-bajod, az bánatos arccal közli, hogy ezzel bizony egy olyan kollégát kell keresned, aki ehhez az osztályhoz tartozik. ha rájakérdezel, hogy hol találsz olyat, akkor rámutat egy másik csellengő fazonra. Na, most jön a trükk. ha megnézted az illetékes fazont, akkor eszedbe ne jusson visszafordulni az eredeti alkalmazotthoz, hogy megköszönd, mert mire visszanézel, a téged érintő osztály alkalmazottja füstté válik, és sose látod többé.

NICKTELEN 2009.09.11. 17:12:03

@varvizib: Gyárban a raktáros így adta ki. Kiszámolt tíze a mérlegre, aztán felszorozta és adott százat.

zsoci 2009.09.11. 23:53:04

1 a biztosági őrök bunkók, mindig mindenhol. Ha nem lennének azok dolgozni mennének inkább.

2 azért te se észkombájn. Hogy gondoltad hogy a dobozból lehet kivenni ????
süti beállítások módosítása