Tékozló Homár

Nagynak érzi a sarcot a Pannon rabszolgája

2009.09.18. 11:38 | szily | 223 komment

Miklós panaszkiáltása pont annyira lesz hatékony, mint Tiborcé volt, de néha jól esik kiengedni a gőzt ugye, hát tessék. Miklós azon háborog, hogy

1.) felült a reklámoknak, és azt hitte, a Pannon mobilnet lefedettsége legalább a fővárosban tényleg  kiváló, így megkötötte a 2 éves rabszolgaszerződést. Hazament, kiderült Óbuda közepén csak semmire sem jó edge elérésük van, az is szakadozó.

2.) a Pannon olyan feltételeket szab, hogy ha az ügyfél akár a 24 hónapos "hűségidő" 23-dik hónapjában kiszáll, 50 ezer forint kötbért fizet, cserébe az ügyfélé lehet az önmagában semmit sem érő, de 23 ezer forintra értékelt modem, miközben a teljes, 2 éves periódus összes havi részlete együtt 47380 forint.

További füstölgés kicsit lejjebb:


Az én levelem nem vicces, vagy költői, de szerintem itt a helye. Pár hete elküldtem már a Fogyasztóvédelemnek is, de válasz (eddig) nem érkezett. Ezért szeretnélek megkérni, hogy így a nyilvánosságra kerüljön.

Pár hete vettem egy pannon internetet, 1 GB-os csomagot. Nem lehetett hűség nélkül megvenni, csak két év hűséggel. Sohasem szerettem a rabszolga sorsot, sok éve nem vettem telefont sem az előfizetéseimhez, de most nem volt választásom. Otthonra net kellett, de keveset használjuk, minek fizessünk még azért is négyezret. Így választottuk a pannon 2.060 Ft-os ajánlatát.

Úgy kellett aláírnunk két évre, hogy még csak ki sem próbálhattuk. Gondoltuk, nem lesz vele baj, Óbuda szívében csak van már internet. Hát nincs. Lassú edge elérésünk van csak, az is gyakran megszakad. Ennyit a pannon agyonreklámozott lefedettségéről. Az 1 GB meg semmire nem elég, mivel a pannon a vodával szemben nem tömöríti a képeket, ezért most kikapcsolt kép-funkcióval és letiltott reklámokkal centizem ki az egy gigát, hogy kitartson a hónap végéig. Persze a pannonnak nincs a 2-3 gigás csomagja, a következő, eggyel nagyobb csomagja majdnem 6.000 Ft havonta.

De nem ezért írok, ezt megszívtuk és kész.

Ami felháborított, hogy a pannon aláíratott velünk egy szerződést, hogyha bármikor, akár a 23. hónapban is felbontjuk a hűséget, azonnal 50 ezer Ft-ot kell fizetnünk.

Ezért ő cserébe ad egy általa 23 ezer Ft-ra értékelt usb modemet.

Az egészben az a legnagyobb szemétség (elnézést a szóért, szerintem most ideillik), hogy a 24 hónap alatt összesen be fogok fizetni 47.380 Ft-ot havidíj gyanánt (az első hónapot előre fizettem).

Hol van ilyenkor a Fogyasztóvédelem?! Egy 23 ezer Ft-os modemért hogyan követelhet 50 ezer Ft-ot a pannon? Hogy állapíthat meg magasabb kötbért, mint a hűségidő ÖSSZES havi befizetése együttesen? Hogyan követelheti ezt az összeget akár a 23. hónapban?

Évek óta papolnak arról, hogy megregulázzák a távközlési szolgáltatókat az erőfölénnyel való visszaélés és a szolgáltatással nem összhangban álló kötbér miatt.

Tessék, kedves hivatalok, lehet kezdeni a pannonnal.

Miklós

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2009.09.18. 11:41:14

Első!? :)

Azért követel annyit a Pannon, hogy INKÁBB maradj és fizesd a havidíjat, ezáltal ne csökkenjen az előfizetőinek száma.

lódarázs 2009.09.18. 11:44:40

Lekéstem. Akkor ez a hétvégi?

lódarázs 2009.09.18. 11:46:03

Ez sem BÜ. Mi lesz velünk?

Meklén és Tamara 2009.09.18. 11:48:03

szerintem először valami fórumon kezd el őket gyalázni, aztán menj be valamelyik ügyfélszolgálatra és rongáld meg az ajtózárat! Most olvastam, ez így megy manapság.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 11:48:06

Már megint számoljunk?

Nem volt elég a macskalábak számlálása?

Énbagoly 2009.09.18. 11:49:00

Hát, posztoló, ezt megszívtad. Már aláírtad a szerződést, meg a hűségnyilatkozatot. Utólag nem tudom mit tehetnél. Talán, ha a fogyasztóvédelemnél el kezdenek dolgozni, kapsz választ. :(

Sonkatekercs 2009.09.18. 11:56:49

Próbáld meg az új operát használni, van beépített tömörítő.

maincoon © 2009.09.18. 11:58:52

én a pannonhoz csak akkor megyek, ha matrózruhába öltözött ügyintézők lesznek

lódarázs 2009.09.18. 12:01:32

@Sün‼: te jó ég! Mindjárt hétvége!

aardwark 2009.09.18. 12:03:45

elmúlt dél
most ebédelek valamit
megoldottam a macskák és a lábak titkát
és most elolvasom, hogy lehessen érdemi hozzászólásom is

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.18. 12:04:36

1, Használj Lynx-et! Se kép, se hang, de még script sem. Ha ezt a szöveget a vodással még megtömöríted, tuti lesz!

2, Költözz el vidékre, ahol van lefedettség (amúgy az EDGE és a GPRS lefedettség is lefedettség.. hát nem? Hát de!)

3, Költözz el pesti panelbe ahol van legalább 2-4 ingyen wifi, kódolatlan

4, Ajándékozd el mondjuk anyósodnak a pannon netedet :)

eznemisénvagyok 2009.09.18. 12:05:49

"Miklós panaszkiáltása pont annyira lesz hatékony, mint Tiborcé volt"

Szily! Gertrudis meghalt! A Pannon élni fog.

AlulírottFentemlített 2009.09.18. 12:06:42

Palermói rántott csirkemell, sültkrumplival :-)

dvorcsakl 2009.09.18. 12:08:38

nalunk sem megy, csak nekem volt eszem, s kiprobalam ingye. aztan hozzajuk vagtam.

mobilnet. benne van a neveben is: mobilba valo net. nem asztalra, rendes gephez, rendes nethez. 4000 es mukodik, vagy 2060 es nem mukodik. szevasz

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.18. 12:08:54

1 giga semmire se elég...

Ennél a cuccnál nincs a 3 napos elállási lehetőség?

A fizetésben meg valszeg az a buli nekik, hogy ha 1 giga fölé mész akkor számlázhatnak plusz forgalmat...

Bambuló Házisárkány 2009.09.18. 12:10:20

Nekem a Skyfire eléggé spórol. A wifis telommel meg nem gond internetet keresni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 12:11:47

5. Küldd be az ügyfélszolgálatra Horálki Jánost!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 12:14:47

a pannon oldalán van egy lefedettség ellenőrző. buda egy részén nincs hsdpa/3g. kérdés, hogy merre lakik a júzer...

elnézést, hogy ON voltam!

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2009.09.18. 12:17:52

Bemész az ügyfélszolgálatra, remegősre fenyegeted az ügyfélszolgálatos lányokat, kifelé menet letöröd a kilincset, fórumokban gyalázod a pannont (De dulván!), és akkor a pannon fogja felbontani veled a szerződést.

Kötbért persze ne várj!

aardwark 2009.09.18. 12:17:56

lefedettség..., szívás..., már megint szolgáltató...,

elolvastam

óbudán miért nem él a pannon? szvsz kedves post író kezd itt a dolgot...

olvasó080906 2009.09.18. 12:21:39

Nekem pannon (usb modem) és voda(pcmca modem) van a kocsimban.
Kollégámmal szokunk Pozsonyba menni, és én e közben dolgozom a számítógépemmel.
A pannon a városhatár táblák elhagyása után már nem működik. Kiírja, hogy edge, de nem forgalmaz adatot.
A Voda kártya sokkal jobb de az is megáll gyakra.

Inkább nem használom az autópályán, pedig ezért vettem.

májgeriberi 2009.09.18. 12:23:46

a szemét szóért nem kell elnézést kérni

b[ALien] (törölt) 2009.09.18. 12:25:08

Most erre nem tudok mit írni
Már csak 1,5 láb vagyis óra
És hallgathatom a Gösser szonátát

aardwark 2009.09.18. 12:26:06

szemét, na leírtam....ééééés????????????
ezért nem kell elnézést kérni
lásd:szemetek, kinyírták Kenny-t

májgeriberi 2009.09.18. 12:26:12

23. hónapban aki felmondja a hűségszerződést annak úgy kell

reunalla 2009.09.18. 12:26:39

minek írtál alá ilyen szerződést????????????? 4ezer sok? akkor kapsz 2 ezerért semmit...1GB nem elég semmire, de erre előbb is rájöhettél volna....

Pada0ne 2009.09.18. 12:28:29

@dvorcsak: mobilnet = mobil(mozgathato) internet. Nekem 5 Gigas pannonos csonagom van es itt Zalaban egesz szepen muzsikal. semmi gondom nem volt vele, csak az elejen parszaz forint az idoaranyos adatforgalom miatt.

lódarázs 2009.09.18. 12:28:59

@b[ALien] a kopasz baba: este kiállításmegnyitóra megyek (nem az enyémre), Kékflancos nyitány lehetne, de nem lesz. Valami Solymár rapszódiát fogunk hallgatni. Ingyé' szól, hallgatom helyettetek is!

májgeriberi 2009.09.18. 12:30:40

ez a dunawep marketinges levele
itt az a gáz, hogy van két év hűségidő vagy ki akar lépni a 23. hónapban?
vagy csak szimplán köcsög a pannon?

(még ezért sem kérek elnézést)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 12:32:33

Nekem ánuszba dugható modemem van.
Eddig semmi gondom nem volt vele.
Pedig én az erdőben használom.
Na jó, néha kiviszem a patakpartra is.

májgeriberi 2009.09.18. 12:32:56

ja vagy értem, túl drága?

ilyen világot élünk vazze
15 rugó egy tank benzin, soroljam még?

aardwark 2009.09.18. 12:35:42

@Sün‼: és milyen a térerő? ATV-t tudsz online nézni? mert akkor nyerhetnél sok pénzt macskás-lábas feladványok megoldásával...

reunalla 2009.09.18. 12:35:44

@májgeriberi: ja, csak előre elfelejtett számolni :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 12:40:40

@aardwark:
Milyen a térerő?
Egy szóval tudnám jellemezni:
Űberfasza.

Azt nem is mondtam, h az Aldiban vettem.

b[ALien] (törölt) 2009.09.18. 12:43:21

@lódarázs: köszi! valamit én is fogok, de még nem tudom mit

Kobe 2009.09.18. 12:54:49

miért van az, hogy az emberek lépten nyomon belefutnak a mobilinternet csapdáiba ? pláne 2 éves, hűséggel, a posztíró szerint otthonra (ami szintén újabb hülyeség) ?
kézenfekvő megoldás - rendelsz valamilyen adsl szolgáltatást, 1 mbitest, 2-3 ezer ftért új ügyfélként, max 1 év hűséggel, legalább korlátlanul, és vársz míg 1 év alatt jóesetben kiépíti a digi az óccsó netet hűség nélkül.
Nem akarom szidni a postolót, de kifogásolta h drága a zinternet amit alig használ (1-2 mbitest is alig fogja használni, de legalább korlátlanul, és kb 20%kal drágább) erre önként és dalolva aláírja a leghülyébb konstrukciót....

ave 2009.09.18. 12:55:47

Szerintem azt is kikotheti, hogy ha felmondod, akkor utana 2 even at mosogatnod kell a Csillag bortonben.

Ha alairod, es vallalod, akkor miert ne kerhetne 50-et a felmondasert???

Mibol allt volna kiprobalni egy baratodet szerzodes elott?

Sir Flamich Péter 2009.09.18. 13:00:24

Hát ez szívás. Mondanám, hogy a DunaWeb jobb.

aytron 2009.09.18. 13:00:51

pannon a leg tetvessebb zsidó cég.

@rwen 2009.09.18. 13:00:52

Ha neked 3G-t ígértek, és csak gyenge, szakadozó EDGE van, akkor ott hibát követtek el. Egy kis utánajárással (kérelem írása ügyfélszolgálatnak)van rá esély, hogy a modem visszaadása ellenében megszüntessék a szerződésedet, és eltekintsenek a kötbértől. Egy ismerősömmel így jártak el. (De gyanítom, hogy itt nem történt a lefedettségről semmiféle tájékoztatás, csak kérted, aztán vitted.)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 13:02:39

Az Aldiban kell netet venni. Őnáluk mág 4G-is van.
Még az ütvefúró is megy rajta.

staropramen 2009.09.18. 13:04:59

Sztrovacsekek!
A rabszolga mindig nagynak érzi a sarcot.A bibi csak az , hogy a posztoló önként lett rabszolga.
idézet:
Úgy kellett aláírnunk két évre, hogy még csak ki sem próbálhattuk
Kellett?
Talán jobban mutatna így:buta mód kipróbálás nélkül aláírtunk 2 évet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 13:05:00

@Boldog Ügyfél:
Itt szeretnék visszautalni az általam említett (@Sün‼: ) helyes eljárasra.
JJ

staropramen 2009.09.18. 13:06:20

@aytron:
Te meg egy ostoba idióta vagy kisfiam!
Eltévesztetted a blogot.

.zsoltt. 2009.09.18. 13:08:01

Nekem is volt pannon 3g szarom. Egy évig jó volt. Akkor elkezdték nagyon reklámozni, csillió user lett és a szolgáltatás minősége a padlóra hullot. Én nem fenyegetőztem, és nem jöttem a fogyasztóvédelemmel(mert úgy sem tehetnek semmit), hanem szépen kértem őket, hogy egyedileg szüntessék meg a szerződésemet. Az ok, hogy nekem nem megfelelő a minősség, nem ilyen paraméterekkel rendeltem meg anno. Kisebb levelezés után szerződést bontottunk. Korrektek voltak teljesen. Szerintem Te is tedd ezt. Megmondod hogy félretájékoztattak, és nem is megy a lakóhelyeden. Amikor én vettem, nekem az operátor leellenőrizte hogy van-e szolgáltatás a lakóhelyemen. Ez így korrekt.
Hajrá!

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 13:10:27

@.zsoltt.: gondolom nem bővítettek, így ugyanazon az adatforgalmi limiten osztoztak sokkal többen.

Pl 1000 user 3Tbit, vagy 3000 user 3Tbit nem mindegy.

drhb (törölt) 2009.09.18. 13:12:59

@aytron:
Tévedsz, a vodafone-hoz képest egészen korrektek.

drhb (törölt) 2009.09.18. 13:15:49

@.zsoltt.:
Azért nehogy már a szolgáltató legyen a jófej. Ha nem bővítenek hálózatot akkor ne reklámozzák.

.zsoltt. 2009.09.18. 13:16:44

@Itschykhatschy: Ez így van. Csak hogy én ezt leszarom :) Oldják meg, és garantálják a sávszélt amit bereklámoztak nekem. Amúgy lebummoltak a video streaming-ért(youtube, MTV videotár) is minden hónapban, de csak az említett egy év után. Nem az én szokásaim változtak, hanem az ő rendszerük fogyott. Ezért én nem voltam hajlanó bűnhődni. Megértették, elengedtek. Szerencsém volt? :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 13:17:52

@Sün‼: Nem figyeltem.
Amúgy szerintem az Aldi is megoldás lehet. JJ

.zsoltt. 2009.09.18. 13:19:04

@drhb: Lásd egyel fejjebb :)
Amúgy az ÁSZF-ben garantált minimális sávszél mindig meg volt. Csak az nem elég semmire. kb 10Kb/s ...

betépett felhasználó 2009.09.18. 13:19:54

az 1Gb csomag csak arra eleg, ha ketnaponta a fogyasztovedoknek irj!
masra nem!
ezttessekmegjegyezni!!

staropramen 2009.09.18. 13:20:48

Sztrovacsekek!
Lassan befejezem a hetet.Szevasztok.Hazafelé még beugrok a Lidlbe.Nem lesz abból bajom, hogy nálunk nincs Aldi?
Kellemes hétvégét, jó pihenést!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 13:21:37

@aytron:

moderáld ki magad. most. köszönjük.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 13:21:45

@.zsoltt.: igen ez szopás. viszont röhejes, de kurvára. amúgy alultápos hálózattal is viszonylag sok, nagy igényű juzert ki lehet szolgálni normálisan.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 13:22:30

@Boldog Ügyfél:
Nem tudtam.
Mindenesetre abban egyetértünk, h alighanem az Aldiban érdemes ilyesmit vásárolni.
J

Pukker 2009.09.18. 13:31:01

30 napon belül visszaviheted a kócerájt.
olvasni nem tudsz ugatni meg igen. fasza.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 13:39:20

@Pukker: Nem viheted vissza. Még 3 nap próbaidő sincs, mint a vodánál.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 13:39:36

Elmegyek a patakpartra döfönyézni.
Előtte még beugrom az Aldiba.

Kellemes hétvégét!

É2I 2009.09.18. 13:42:52

@Sün‼:
Jaja! Az Aldiban személyesen TótaW osztja a 3G-t. Vagy a 3D-t?
Már nem is tudom. Inkább visszamegyek megnézem, úgy is itt van a sarkon 100km-re.

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.09.18. 13:44:39

@É2I: :DDDD agyas-e vagy? érovivával mész-e a sarokra? palkovicsné laptopjára kell a net?

Bambuló Házisárkány 2009.09.18. 13:48:30

Bódog Karácsont! Mi ez a nagy búcsuzkodás?

2009.09.18. 13:49:34

Sztrovacsekek, most találtam a sarokban egy kékeszöld ütvefúrót, nem innen vesztette el valaki ?

É2I 2009.09.18. 13:50:35

@Itschykhatschy:
Á, csak könnyedén odadiffundálok a telekinézis egyik móduszát abberálva.

Palkovicsné loptopjára net nem kell, hiszen az maga a net. Sőt, Lópici Gáspár - úgy is mondhatnánk az utca hírmondója - szerint ő maga a Skynet.

2009.09.18. 13:50:51

tényleg tudja valaki mitől kékeszöld ? a sok ütéstől vagy a sok fúrástól ?

KáposztaMedve 2009.09.18. 14:22:51

Első? Nem? Mindegy is.
Jó hétvégét mindenkinek!
Üdvözlettel:
Egy Boldog Ügyfél!

Trójai 2009.09.18. 14:24:37

@Manyizga:
"Azért követel annyit a Pannon, hogy INKÁBB maradj és fizesd a havidíjat, ezáltal ne csökkenjen az előfizetőinek száma."

Szerintem ezt tudja a posztoló is, csak igazságtalannak és dulvának érzi.:) Mint ahogy az is.

májgeriberi 2009.09.18. 14:29:21

akkor ez most nem boldog ügyfél poszt?

azmeghogyanlehet

Trójai 2009.09.18. 14:29:49

Én 1üttérzek és sünszabályozás kéne tényleg a netszolgáltatóknak.

Vagy rá kéne szoknunk össznépileg az outdoor szabadidiő eltöltésre. Mindenki menjen túrázni meg uszodába, aztán csak a munkahelyén legyen nettye. :) Nem történne semmi, ha nem nézzük két napig az iwiw üzenőfalat... Sőt az sem lenne baj, ha egyáltalán nem neteznénk. :)) (hú ezért mit fogok kapni)

Ha felállnánk a gép elől, meglátnánk a szék mintáit, újból megismerkedhetnénk hozzátartozóinkkal, csökkenne az súlyfelesleg. Milyen az már, hogy családon belül 1más blogjából tudjuk meg, hogy hogy van a másik? :)

buvarpocok 2009.09.18. 14:34:19

pannon internet :D
"mer a fijam itten nekem kinyomtatta a intenetet..." /kiss ádám/

Ronebaba 2009.09.18. 14:43:07

nem azé, de ezt meg lehet oldani másképp is:
feltöltőkártya, és megrendelni rá szolgáltatásként! akkor nincs hűségidő, meg semmi ilyesmi

buvarpocok 2009.09.18. 14:44:06

egyébként tényleg nemtom mikor jönnek rá az emberek, hogy tilos mobilszolgáltatóval internet előfizetést kötni...

buvarpocok 2009.09.18. 14:45:21

mármint oké, mobilnet, máshogy nem lehet :D de telefonon meg nem köll netezni :D

anarch 2009.09.18. 14:48:11

@Trojai: Hát akkor nincs más megoldás mint a kilincsletörés. Ezt be kell írni apróbetűkkel az ÁSZF-be, mint hogyan lehet hűségidő előtt felmondani a szerződést.

Ronebaba 2009.09.18. 14:51:06

@buvarpocok: ezzel nem lenne semmi gond!
nekem is mobilnetem van itthon, mondjuk korlátlan, és elég korrekt sebességgel, a baj az az, hogy nem mindig mondják el a lehetőségeket, és az ember akaratlanul is egy olyan szolgáltatást vesz igénybe, aminél lenne a számára megfelelőbb is, csak hát nem tud róla

VandorX 2009.09.18. 14:53:14

Itt nálunk sincs térerő. De ha netezni akarok feljövök az óbudai pincéből.

moli 2009.09.18. 14:56:56

@Miklós: es mit fogsz csinalni a modemmel?

hogy lehet olyan ceggel szerzodni, amely megkoveteli a vasarlotol a szolgaltatashoz szukseges eszkozok beszerzeset? mit fogsz csinalni az adsl modemeddel? a muholdvevoddel?

ilyenkor miert nem allsz tovabb? (en 5 evet vartam mig lett otthon internet-eleresem, addig kihuztam. ellenben nem kellett a homarra irnom)

buvarpocok 2009.09.18. 15:00:00

@Ronebaba:
ez sajnos mindenhol így van.
Mondjuk én most konkrétan a vodára haragszom. Kitalálták, hogy most nekem ők aktiválnak valami wapos marhaságot, de ha nem akarom, akkor küldjem el a nemtom milyen szót nekik a lemondáshoz. Mondom remek. (ha nem küldöm, havi 400 mínusz fél évig, utána 800) Na nem ez a lényeg, elküldtem, nem akarok semmi ilyet.
Oké, jön vissza sms, hogy sikeresen lemondtam. Jön még egy sms rá 10 mp-re, hogy mobilomon a wap aktív :D
Amit le is tojnék, csak én nekem a hívás befejező gomb a wapozó gomb. Ergó, ha lerakom a telefont és véletlenül nem figyelek, már csatlakozik is nekem az a sunyi.
Nem értem, hogy ha valakinek nem kell valamilyen szolgáltatás, akkor hogy képzelik, hogy csak úgy bekapcsolják..
na mindegy, nem is ide tartozik, de gondoltam elpanaszkodom magam, és akkor Elégedetlen ügyfél cím esélyes lehetek.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 15:06:23

@buvarpocok: A megoldás eccerű: a wapbeállításoknál állits el mindent (telefonszám, jelszó, IP cím, mindent) és akkor ha véletlenül benyomod, akkor sem tud fellépni. Én is megszívtam ,egyszer fél órát wapoltam a zsebemből, percenként 20 forintért.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 15:07:40

@Ronebaba: Ja, csak éppen 500 mega kerül 2.000 Ft-ba feltöltőgetve, nem 1 GB. Ha még az 1 GB sem elég semmire, akkor a fele mire elég?

2009.09.18. 15:09:09

IJB. lehetett volna 4k-ért nóóóórmális net. helyette lett a feléért szar.
a mobilnet a mátrix büntetése a hülyéknek.

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 15:10:04

@sambalabammbumbumm: Azért GPRS meg Edge lefedettség ezelőtt 8 évvel sem volt már nagy kaland és széles sávnak hívni azt azért erős barokkos túlzás.

Ronebaba 2009.09.18. 15:16:43

@csmiklos-35: küldj egy emilcímet, van néhány ismerősöm a pannonnál, megkérdezem, tudnak-e segíteni valamiben, de legjobb tudomásom szerint, ugyanazon az áron lehet megrendelni a feltöltőkártyásra is, mintha előfizetnél (anno így volt, én is azt akartam, de ez most jobb). Hiszen a szolgáltatásnak fix az ára, az meg egy másik kérdés, hogy te azt milyen formában akarod igénybe venni

Ronebaba 2009.09.18. 15:19:07

@csmiklos-35: esetleg, ha szabadulni akarsz tőle, és nem 50-ért, talán abban is tudnak segíteni

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 15:24:12

@Ronebaba: Köszi, de ha felmész a pannon honlapjára, látod, hogy a feltöltőkártyás 2000 Ft minden megkezdett 500 mega.

Azért az e-mailcímedet megadhatnád a csernochm@freemail.hu-ra, ki tudja, hátha kell majd segítség :)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.18. 15:30:03

Ó, drága istenem!!!

"Caveat Emptor" - ( "Let the buyer beware" )

Aki azon SZARAKODIK, hogy bár neki KELL net, és LETILTOTT KÉPEKKEL vigyázva netezget edge-en, HAVI PLUSSZ 2000 HELYETT, az az utolsó senkiházi sza**ágó.

Tudod mi az a kétezer forint?
Napi kettő szál cigi! Annyival kevesebbet sziv BÁRKI a családban, akkor megvan.
(( 600/19 szál: 31,5ft per szál. 2000/31,5 = 63,5, az napi 2 szál ))
Ennyire pitiáner nem lehet valaki.

Normális?

Mikor tanulják meg magyarországon, hogy a "legolcsóbb" tulajdonképpen a legdrágább...

még "on"abb:
Nekem 20as számom van a vodánál, mobilinternet a telefonon;
Usb netstickem pedig t-mobile DOMINÓ KÁRTYÁVAL.
Mindent ott vettem, ahol jo volt.

Szánom a szerencsétlen balfaszt

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.18. 15:36:02

""Ami felháborított, hogy a pannon aláíratott velünk egy szerződést, hogyha bármikor, akár a 23. hónapban is felbontjuk a hűséget, azonnal 50 ezer Ft-ot kell fizetnünk.""

Pisztolyt tartottak a fejedhez, te szerencsétlen? Ha nem tetszik, nem szerződsz.

Énbagoly 2009.09.18. 15:38:20

Milyen szönyű, hogy a poszt ferakása után 4 órával, ráadásul pénteken, még on hozzászólások vannak!

@jesszum: pénteki levezető zene? :)

Ronebaba 2009.09.18. 15:39:33

@KUCM: szerencsétlen nem tudhatta, hogy nem jó a lefedettség!!!! Az semmit nem jelent, ha mutatnak egy térképet a lefedettségről, hogy márpedig ott tökéletes! Te nem jártál még hasonló cipőben??????

Énbagoly 2009.09.18. 15:39:46

Ja, és @KUCM: szerint buzi vagyok! :))

esef 2009.09.18. 15:47:48

Szemét Pannon. Nekem kiszámlázták az utolsó havidíjat 08.05-én, aznapi fizetési határidővel. Persze a csekk csak 08.17-én érkezett meg, rögtön befizettem, erre érkezett két 09.05-i keltezésű, aznapi fizetési határidejű újabb csekk késedelmi kamatról...

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 15:47:53

@Énbagoly:

Én is.

Na és?

A Village People tagjai viszont tényleg melegek voltak.

www.youtube.com/watch?v=8hYtUYiuzkw

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 15:48:36

@buvarpocok: hát ez milyen már, hogy "véletlenül" pont azzal kell wapozni, amivel letesszük?
Egyáltalán létezik még a wap?

esef 2009.09.18. 15:49:10

@esef:
Az egyik 8 Ft-ról, a másik 24 Ft-ról szólt. Természetesen befizettem, hogy a posta a költségét meg ráverje a pannonra. :)

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 15:49:52

@jesszum: kösz! ez a kedvencünk nelsonnal! :DD

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 15:51:03

@EÖ reloaded:

azon morfondírozok, hogy honnan tudhatta?

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 15:52:32

@Nelson M. (moderálatlan): megmondom őszintén, hogy egyetlen egyszer találkoztam jesszummal, a ráckevei gyöngykavicsbánya egyik elhagyatott báltermében, de akkor sem említettem. Lehet, hogy meglátta a pénztárcámban a fényképedet. JJ

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 15:54:07

@EÖ reloaded:

nem megmondtam, hogy ne hurcold magaddal?!?!
olyan jól mutatott bekeretezve, az ágyad fölött. J

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.18. 15:54:08

@Ronebaba: nem a lefedettségen volt a hangsuly a hozzaszolasomban, hanem az, hogy negyezer helyett 2ezret akrt fizetni, bár KELLETT a net. Ráadásul a pannon ÁLÁIRATOTT veluk szerzodest... érted?

Ráadásul, bár KELL a net, azért panaszkodik, hogy az egy giga semmire se elég, meg letiltott képekkel netezik.

summa az egész poszt:
"Vettem legócsóbb netet, de lassu, meg nem elég. Aláirtam ket ev huseget. A szolgáltató buzi."
látod a paradoxont?

Énbagoly 2009.09.18. 15:55:48

@jesszum: valóságos youtube varázsló vagy. Pillanatok alatt előkeríted a megfelelő számot. :))

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 16:02:09

@EÖ reloaded:

mindegy is, hogy hol látta. Mindenesetre nagyon remélem, hogy nem a pöttyös kendős kép volt! Azon olyan előnytelenül festek. Vagy tapétázok.

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 16:03:21

@Nelson M. (moderálatlan): nyugi, nem az volt.

ezen nem a kendőd volt piros pöttyös. JJJ
imádta, ezt be kell vallanom, bármennyire is gombóc van a torkomban. J

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 16:06:00

@EÖ reloaded:

némiképp megnyugodtam.
milyen a gombóc, pacalos-fahéjas?

Énbagoly 2009.09.18. 16:10:55

Most, hogy a homár el van látva jesszum által régi zenékkel, és két másik egyednek köszönhetően, melegség árad szét, én már csak azt tudom hozzátenni, hogy világbéke.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 16:13:36

Help!

Valaki,aki tud olaszul,légyszi,fordítsa le a Faludy-vers címét:

Nel mezzo del cammin

(az első homoszexuális együttlétéről írta)

"Szökőkút lettél.Magodból szerelmem,/torkomban vadvirág fakadt.Olyan/boldog voltam veled.Fanyar tejedben/lubickolt mind a harminckét fogam./Szökőkút lettél torkomban,szerelmem."

(Párizs,1939)

JDG 2009.09.18. 16:13:36

Szerződést aláírás előtt elolvastad? Nem. Aláírtad? Perszehogy! Szopsz? Menetrendszerűen.

Énbagoly 2009.09.18. 16:16:09

@jesszum: nem félsz, hogy ezt mát tényleg kimoderálják? Akkor is, ha Faludy? :)

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 16:21:29

@Énbagoly:

Szily egyházi gimnáziumba járt.

Ezt a verset egy németországi internátusban szerzett élmény ihlette.

Énbagoly 2009.09.18. 16:25:37

@jesszum: na, mondjon még nekem valaki rosszat az internátusokról. :))

Hátezmármi (törölt) 2009.09.18. 16:29:08

@KUCM: Bár a stilusod hagy kivánni valót, azért válaszolok: Ha a szövegértéssel nincs bajod, olvasd el a posztot. NEM AZ A BAJ, HOGY MENNYI 1 GB. Ha van a munkahelyeden net, meg mindenhol a városban, akkor otthonra nem kell valami puccos csomag. A házban, ahol lakom, se UPC, se DIGI, semmi nincs, pedig panel. A T-Home rablás, marad a mobilnet. Abból is egy kicsi csomag elég.

A gond a rabló jellegű kötbérrel van, ami minden jó ízlést és józan észt túlhalad, több, mint a szolgáltatás 24 havi díja. Ezt úgy hívják, erőfölénnyel való visszaélés.

Remélem, így leegyszerűsítve már érted, miről szól a poszt.

Énbagoly 2009.09.18. 16:36:57

@jesszum: ki leszek itt művelve rendesen a melegek művészetéről. :)

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 16:39:41

@jesszum:

én meg nem céloztam semmire.:)
de persze álmodni én is szoktam.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 16:42:21

@jesszum:

és Babits és Szabó Lőrinc és Oscar Wilde meg a többiek?
mindig csak a jejeje zene! JJ

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 16:46:18

@Énbagoly:

William Shakespeare: CVIII. szonett

Van új az agyban,amit toll leírhat/S mintádra nem formált hű szellemem?/Van új szó,új tétel,mutatni,mily nagy/Benned a kincs s bennem a szerelem?

Nincs,édes fiú:ahogy a pap misézik,/Mondom mégis az örök szöveget:/Én s te:nem látom réginek a régit:/Mint először volt,oly szent szép neved.

Friss díszében az örök szerelem/Nem méri az évek súlyát,porát,/Nem hisz az arc sorsos redőiben/S ifjú apródnak tudja vén korát.

Mert vágya rügyét látja ma is ott,/Hol idő s külszín csak romot hagyott.

(Szabó Lőrinc fordítása)

schdl (törölt) 2009.09.18. 17:03:12

Azért nem szeretek ide járni, mert pikk-pakk megvan a 100 komment, és nincs lelki energiám végigolvasni mindet...

Ja és:
Ez már a hétvégi poszt? :D

buvarpocok 2009.09.18. 17:10:42

@EÖ reloaded:
jaja, SE-om van, és a jobb oldali gombbal ugrik fel a wapra...vagy netre, igazából nem érdekel, mert utoljára kábé 5 éve wapoztam, mikor még feltöltős voltam, így nem érhetett nagy meglepi^^
Eddig nem volt beállítva a wap, nem is foglalkoztam vele. (Sms, telefonálás, azt' jóccakát..másra nem használom a telefonom. )
Egy párszor előfordult, hogy miután befejeztem a beszélgetést, letettem a telefont és csináltam a dolgomat. Pár perc/óra múlva nézem, kiírva, hogy sikertelen kapcsolódás, akarok-e másodlagos fiókot használni :D vagy mi :D
szóval akivel beszéltem, az előbb tette le mint én és én már a kapcsolódásra nyomtam rá :D ezt kilőni nem lehet és elég szemétség. Jó, a wapot lemondom, bemegyek a vodához és kikapcsoltatok minden szart, csak elég vicces, hogy még én járkáljak, meg én telefonálgassak azért mert kaptam valamit amire semmi szükségem :D
Nem tudom mit szólna a voda nagyfejese, ha a sarki hentes házhoz vinne neki naponta mittomén 5 kiló karajt, miközben vegetáriánus :D és elvárná, hogy fizesse ki :D
már megint sok lett...ejjj

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.18. 17:23:08

@jesszum:

nekem a country feedback.

Tóth Krisztinával hogy állsz?

Almatlan Jozsi 2009.09.18. 17:53:42

Szerintem nem kell feladni a remenyt.

A kovetkezo a megoldas:

1. A posztolo kezdjen levelezesbe a pannonnal, hogy az igert szolgaltatas nem elerheto a kivant minosegben
2. Tragar hangon kezdje szidni a pannont valamely altala valasztott forumban
3. A pannontol kapott elutasito leveleket hozza nyilvanossagra a forumban
4. Ezutan meg durvabban kezdje mocskolni a pannont
5. ha szerencseje van, es miert ne lenne - Magyarorszagon sok onerzetes es sertodekeny vezeto van - kisvartatva fel fogjak mondani elofizeteset: hulljon a fergese cimmel (a netikettre hivatkozva)
6. Ezutan meg be kell menni az ugyfelszolgalatra es reszketesig orditani az ugyfelek kivansagaiert felelos fiatal lanyokkal
7. Tavozoban meg jar egy zar letepes.

kb. ennyi
masnak bevalt

u.i. fogadjunk hogy a pannont persze nem koti semmilyen kotber :-)

Énbagoly 2009.09.18. 17:57:26

@Almatlan Jozsi: Az ötlet jó, de a pannon már olyan nagy cég, hogy szarik a kis júzereire. :) Nem válna be. :)

Még te néztél engem pasinak, miközben te meg női képet raksz ki magadról. :)

schdl (törölt) 2009.09.18. 18:04:17

@Énbagoly: Ne legyél már ilyen konvencionális! Manapság egy pasi simán lehet nő és egy nő simán lehet pasi :D Csak a csomag árulkodik ágyék-tájékon :D

Énbagoly 2009.09.18. 18:06:15

@schdl: méghogy konzervatív! Én?
Neked van csomagod, amit le lehet rúgni? :)

Énbagoly 2009.09.18. 18:47:04

Mindenki elment péntek este bulizni, inni, vagy valami hasonlót csinálni?
egyedül.............................

rózsarózsa (törölt) 2009.09.18. 18:51:49

@Énbagoly:

Nem vagy egyedül.Én is itthon lábadozom.Nincs buli.Neocitrán az italom.

De itt van a Homár! Jeee!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.18. 18:55:13

Ahogy nézem az OFF uralma töretlen :D
Jó hétvégét mindenkinek!

És hogy ON is legyek, a sarc mindig nagy!

Énbagoly 2009.09.18. 18:58:21

@jesszum: bánatosan, betegen... Na jó, nem bánatosan. :)

@ColT: Szia Colt! :)
Errefelé? :))

Énbagoly 2009.09.18. 19:04:16

@ColT: Vigyázz az úton! Sok hülye van ám rajtuk! :)))

Énbagoly 2009.09.18. 19:05:49

@ColT: nehogymár! :))
Szia! :))

reunalla 2009.09.18. 19:08:28

@csmiklos-35: t-home csomag, csak most csak neked 5300-ért telefonnal, 5 Mbit/s, korlátlan, 1 év hűség

vagy 2060 pannon, 1 GB korlát, használhatatlan net,...2 év hűség

meggondolandó....

Egyéves Önkéntes 2009.09.18. 19:08:46

@buvarpocok: elég szemét húzás,én vodával szóba nem állnék, csak rosszat hallok róla

Manci néni, a szomszéd 2009.09.18. 19:12:33

1 giga semmire sem elég?

Hát nem hallottál még túlforgalmazásról? Tölts le 10-20 GB-ot és kezdd el árulni a házadat. Lehet, hogy mégiscsak olcsóbb lett volna egy drótos netet beköttetned?

schdl (törölt) 2009.09.18. 19:16:03

@Énbagoly: Csomag az van, de nem lerúgnivaló :D

Énbagoly 2009.09.18. 19:17:30

@schdl: azt te csak hiszed... :)

Bácsfi Diána a Centrálból 2009.09.18. 19:22:56

Boldog névnapot és jó wifi vételt kívánok... magamnak!

jedilovag 2009.09.18. 19:23:21

Kijaza tájékozatlan aki a pannonhoz megy?
Nyár elejéig a Voda vitte a pálmát mobilnetben, most a fejlesztések miatt a Westwl a nyerő. Csak össze kell hasonlítani a csomagokat....

sertésmájkrém 2009.09.18. 20:01:34

Magyarországon mindenki rabszolga, Egyébként meg 1 gb-os net mi a picsának? a korlátlanért sok volt a 4k? Hát... ezt megérdemelted.

sertésmájkrém 2009.09.18. 20:04:05

2 éves hűség egy ilyen fosra, még mindig vannak idióták.
Sztem legyen 20 éves is, azt is lenne vmi barom aki megkötné.

Megdobbent 2009.09.18. 20:09:47

Es ez a kis vekonyka, megkerdojelezheto posztocska sikeredett egesz hetvegere?

Uha, kivivtuk Szily mester haragjat, lesz nemulass :(

aardwark 2009.09.18. 20:22:48

jó estét kívánok, én találtam ki a 2 éves hűségidőt mindenhol...

egyúttal kijelentem, hogy ez a hétvégi

elsőzni ér még?

b[ALien] (törölt) 2009.09.18. 20:40:56

@aardwark: sőt, utolsózni is
amúgy némileg áttetük a székhelyünket offolásilag Óriáscicushoz
nehogy elijessze a szubkultúra a többséget:)

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.18. 20:59:48

@csmiklos-35: Te miről beszélsz?
""A gond a rabló jellegű kötbérrel van, ami minden jó ízlést és józan észt túlhalad, több, mint a szolgáltatás 24 havi díja. Ezt úgy hívják, erőfölénnyel való visszaélés. Remélem, így leegyszerűsítve már érted, miről szól a poszt.""

Csókolom! Értettem elsőre is, éps te értetted egyáltalán az egész mögött huzodó MÁSODIK absztrakciós szintet, te sügér?

Milyen erőfölényről beszélsz?
A Vodának és a T-mobilnak is van elfogadható árú netcsomagja.

a T-mobilnak egyenesen dominó kártyával is, és tapasztalatból javaslom, mert működik.

Én értettem miről szólt ez a rinyálós poszt - arról, hogy verted a fogadhoz a garast.
Itthon nekunk t-kábel van, kifogástalanul működik.

Mivel nekem is KELL net, nem fogok szarakodni az 1 gigás csomaggal.
Igen, van munkahelyemen.
Ihen, van céges netstick-em (DOMINÓ CSOMAGGAL: KÖTBÉR = 0 )
sőt, mivel KELL a net, igy a telefonomon is van.
Igen, "bekerül".

De van egy jobb tippem (mondjuk már mindegy, mert előfizettél (ha te vagy a posztiro) két évre, mert sajnáltál normális netért 4000 forintot kiadni, es most nem szivnal)

De ha mar annyira földhöz baszott volna az a 4000 forint, akkor egy icipici befektetéssel veszel mellé egy wifi routert, és feleztek a szomszéddal.

Idióták gyülekezete.

És még jön a homárra rinyálni, hogy bár elolvasta a szerződést, bár nem akart normális netet, a legolcsóbbat akarta, nehogy ráfizessen, aztan jo magyar szokas szerint rájött, hogy a Zóócssóó net olyan szar mint annak a rendje, és "aláiratták" vele, es igy jart.

Szarjon sünt. ABSZOLUT nem tudom sajnálni

aardwark 2009.09.18. 21:14:16

@b[ALien] a kopasz baba: az Óriáscicus hol is van, mert mennék offolni :)

apuc 2009.09.18. 21:26:33

@buvarpocok: Ez a wapozó gomb sunyiban a legnagyobb g@ci lehúzás-a politikusok után persze..

b[ALien] (törölt) 2009.09.18. 21:35:19

@aardwark: maincoonpontblogponthu
kizárólag bennfenteseknek, offolás céljából, nehogy elijessze a szubkultura a többséget:)

seric2 2009.09.18. 22:35:06

@jesszum:
Nel mezzo del camin di nostra vita - az emberélet útjának felén - utalás Dante Isteni Színjátékára

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.09.18. 22:37:52

@seric2:
Ez nagyon igaz.
Én most Jägert nyomok.
Az is király!

lolperec 2009.09.19. 00:42:44

2év kedvezményes tetszőleges mobilszolgáltatónál letölthető rabszolgaságért betűzze a következő összetett szót: árkartell

amúgy Pannonos netet használok Pesten 1.5-3.2MB/s között szokott speedtesztelni..
igaz, nekem még a 3.5ös szappanos hülyevei (aki nem hüvelynek ejti/olvassa elsőre az hazudik) modem van még..

viszont 1GBos netet venni amikor a weblapok többsége multimédiás magömlésben szenved sztem neurológiai kikapcsoltképfunkció XD..
persze, ha csak imélezni szeretnél a drótpostagalambos címeddel, meg ájszikjúzni, akkor kafa..
és még egy bigmekmenü árát is megspóroltad.. jár a pirospont.. :D

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 02:27:51

@seric2:

Kösz :-)

Valaki már régebben lefordította nekem,csak elfelejtettem.

2009.09.19. 08:30:44

ez már a hétvégi ?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.09.19. 08:45:41

@jesszum:

elnézést, hogy nem emeltem ki:
www.youtube.com/watch?v=7CTav-2lCYs

Tóth Krisztina meg olyan ingyenélő fajta, aki mindenféle verseket meg novellákat írogat.

buvarpocok 2009.09.19. 09:31:54

@EÖ reloaded:
7 éve vagyok vodás, eddig nem volt velük problémám.
Egyébként meg mind a három szolgáltató fasz, úgyhogy teljesen mindegy, ki melyiknél van.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2009.09.19. 09:54:52

"Otthonra net kellett, de keveset használjuk, minek fizessünk még azért is négyezret."

A homar bejegyzeseknek - legalabbi 90% uknak - van egy kozos pontjuk ... a poruljart egyen sporol, zsugiskodik, trukkozik aztan amikor pofara esik akkor nem jut eszebe, hogy "olcso husnak hig a leve" ....

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2009.09.19. 11:06:39

@anarchoid: @lolperec: hát de nem???

lolperec: vagy egy pizzarendelés.
vagy négy sör a gödörben.
vagy 5 esti sör a CBAból.
vagy 3-4 doboz cigi.
vagy egyszer 2 fő mozi

havonta! 2000 forint!

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 12:32:14

@Nelson M. (moderálatlan):

Oké.Köszi.A zene jó.Tóth Krisztát meg már megnéztem a Google-on.

Irodalom és művészetek nélkül lehet élni,de az más élet lenne :-)

Aki sertéseket tenyészt,vagy műanyagfröccsöntő kisiparos az se hasznosabb az emberiségnek.Csak mást csinál.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 12:50:59

Hej,toleráns nép a magyar.

Tegnap óta csak egy ismeretlen címről kaptam e-mailt.

Almatlan Jozsi 2009.09.19. 12:53:11

@KUCM: Sort nem isznak. Nem cigiznek. Pizzat nem rendelnek (de ha igen, borravalot mar nem adnak). Es moziba 1 evben csak 1x jarnak: a moziunnepen. Nemreg neztek meg a Jegkorszak 3D-t 500 Ft ert. Minek fizessenek meg egy moziert is legalabb 1000 forintot? Ez az ekonomikus eletmod. Viszont mindkettojuknek van 1-1 ferrarija.

Egyebkent a netert minek fizessenek 4000 Forintot? Szerintem az egesz internet tul van hype-olva. En 2500-at fizetek vezetekes valoban korlatlan 8 megabites netre. Annyit meg meger, tobbet nem. Jo tudom olcso, de mukodik. 1x kimaradt 1 napra az adas, akkor elengedtek arra a honapra az egesz havidijat.

b[ALien] (törölt) 2009.09.19. 13:25:33

@jesszum: és mit írt? csak nem megint lebuziztak?:)

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 13:44:06

@b[ALien] a kopasz baba:

Nem tudom.

De heteró nő vagyok.Engem nyugodtan lebuzizhatnak,nem veszem zokon.

Mindig lesznek homoszexuálisok is,őket gyűlölők,meg őket tolerálók is.Egyiken se lehet változtatni.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 13:50:11

@b[ALien] a kopasz baba:

Amikor az egyik ismerősöm coming outolt,hogy biszex,de inkább meleg,egy másik meg,hogy meleg,utánaolvastam a témának.

Néhány melegpornót is megnéztem,mert nem tudtam elképzelni,hogy mit csinálnak egymással.

Kétszer elmentem melegek szórakozóhelyére is.

Olyan sok kíváncsi heteró megy oda,hogy az már a melegeknek se nagyon tetszik.

Én már túllendültem a témán.

Az élet egy szelete,nem érdekel túlságosan.

Létezik,és kész.

rózsarózsa (törölt) 2009.09.19. 13:54:09

@b[ALien] a kopasz baba:

A férjemmel megbeszéltük,hogy jobban örülnénk,ha a gyerekünk heteró lenne,mert könnyebb lenne az élete.De ha meleg lesz,elfogadjuk,és idehozhatja a partnerét.

euAgWzgmmtq7K 2009.09.19. 14:52:58

ELSŐŐŐ
(ez már a hétvégi...?)

Almatlan Jozsi 2009.09.19. 15:53:43

Hal istennek nekem meg egy ismerosom sem coming outolt. Foleg nem a szemem elott. Szerencses vagyok, vagy csak nem forgok elit korokben?

Okádó Mikádó 2009.09.19. 16:09:38

Itt Londonba meg a mobilhalozat lefedettsege nagyon gaz, a varos kozepen egyszer csak megszunik a terero, aztan 50 meter utan megint van.

Énbagoly 2009.09.19. 19:12:04

Na jó, lezsek a 200-adik. :)

Megdobbent 2009.09.20. 03:28:07

De mennyire bonyi lehet mar:

Emberunk ul otthon, tele van publikalando levelekkel, es morfondiroz. "Index. Interaktiv. Nonstop. Mindigfriss. Itthonrol is seperc postolni... - LOFASZT, szombat van, dehogy dolgozom, nem fizet erte az ujpeti".

Na igy van ez hetfoig.

Londonner 2009.09.20. 11:37:55

hali
(bocs, de én a témához szólok hozzá...)

a fentieket játszottam végig csak
1) nem az olcsóság miatt, hanem a ház közös képviselőjének lehetetlensége miatt kellett mobil internetet előfizetnem...sajnos én is a pannont választottam (ennek két éve)
2) természetesen Mátyásföldön is sz.r a lefedettségük
3) levelezgetés után is b.szhatom, nem bontottak szerződést, holott jószerével nem lehetett használni a kütyüjüket!
4) szerencsére mostanság jár le a hűségnyilatkozat - persze azonnal rohanok hozzájuk felbontani a szerződést, sűrűn fogadkozva, hogy soha többet!

facsipesz 2009.09.20. 11:51:47

A mai technológiai haladás közepette dőreség 2 éves hűségszerződést kötni. Egyszerűen azért, mert 1 év múlva ugyanez a technológia elavult lesz, ráadásul drága is.

Az 1GB-os limitről nem is beszélve! A mobilt (nem 3G) unalmas percekben mezei hírolvasásra használva simán elmegy 1-2Giga havonta.

A szolgáltató persze ocsmány, de egy ilyen látványosan előnytelen szerződés aláírása messze nem volt a posztolónak kötelező. Ettől függetlenül sajnálom, remélem, lesz eredménye a levelezgetésének (kétlem amúgy)..

megmondtam előre 2009.09.20. 14:21:45

Van e itt olyan, aki legalább egyszer nem írt alá valamilyen hűség nyilatkozatot?
Mert sajnos Én már igen.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2009.09.20. 16:07:45

@megmondtam előre: Here here! azaz en ilyen voltam:
T (akkor meg Matav/Axelero akart velem kabelnetre husegnyilatkozatot. Mondtam, hogy kuldjek a felteteleket. _Atirtam_ az elfogadhatatlan teteleket es alairva visszakuldtem. Elfogadtak (szerintem el sem olvastak!). Azota is eszerint a szerzodes szerint vagyok naluk (immaron 9 eve), es amikor problema volt, az NHH megrikatta oket, es fel evet visszafizettek. Szoval en nem panaszkodom, csak elolvastam az ASzF-et es modositottam ugy, hogy en se jarjak rosszul, de nekik is megfeleljen.
Most 8/1M hozzaferesem van 7000-ert es tenyleg annyi.
Persze ugyanezt nem tudtam eljatszani az VDSL (25/5M) vonallal, igy azt a szerzodest felbontottam husegnyilatkozat ellenere is ingyen (nem biztositottak a fix IP cimet, amit az uzletkoto megigert).
Igy most kabel es egy masik szolgaltato ADSL-je megy (remelem oket ra tudom beszelni a 24/5-re) fix IP cimekkel, szervereket futtatva (modositott ASzF-nek koszonhetoen).

Szoval lehet odafigyelessel is szerzodest kotni ....

reunalla 2009.09.20. 16:46:15

@Londonner: közös k-t megagyalni és felvilágosítani, hogy te vagy a megbízója, aki fizet neki :P

Ofélia . 2009.09.20. 17:14:12

@megmondtam már sokszor: Hűséget az ír alá aki valami kedvezményt vár el a szolgáltatótol.

Aztán rábaszik de ez a válás néha többe kerül mint a valódi!!!!

Mikor értik már meg az emberek, hogy minden kedvezmény csak beetetés és a különféle csomagok csak mézesmadzagok!!!

Ez a piac jól fel van osztva és az emberi hozzánemértésre hajaz!!

Olyan mint az ingyenkölni a gorenje korszakban mikor a bécsi nagyáruházakban azt hitték a lúzerek, hogy ingyen van!

A válasz persze, mert ez olyan olcsó, hogy szinte ingyen van:)))))

Mint mikor egy ország robbantotta fel a kávéfőzőjét a bitumenes "nyugati" kockakávéval:DD

Megdobbent 2009.09.20. 19:34:13

Kettőszáztizenegy. Köszönöm.

Egyéves Önkéntes 2009.09.20. 21:22:13

@ofélia. A lóleányálom tours tulajdonosa csődben: mi volt ez az ingyenkölni sztori?
sajnos a gorenje korszak nekem kimaradt
ezt azóta bánom:)

Secnir 2009.09.20. 23:51:15

" kiderült Óbuda közepén csak semmire sem jó edge elérésük van"

nem elég az indexet olvasgatni?

persze úgy, hogy
index.hu/vakbarat
és akkor nincs reklám, stb.

nem mellesleg én kb. 11 éve írtam alá egy hűségnyilatkozatot.
ebből most született 3 napja egy gyermek :D
és nem is akarom felbontani a hűségnyilatkozatot :)

csillagház 2009.09.21. 00:06:48

Egyszerűen nem értem ezt a Pannónt. Én is III.kerületi vagyok, de nem belső-Óbudán.Két éve van Vodafone mobilnetem, akkor 5 ezet ft volt az 5G HSDPA (szélessáv), most újabb egy évre havi 5500 ft. 7.3 Mbps a sebesség maximuma, általában 6 körüli. Nem mindig a kapcsolattal van baj, sokszor a stick hibás, illetve az Egyedi értékek (APN), DNS1, DNS2 beírása, 3 G kizárólag. Ezeket a beállításokat az ügyfélszolgálattól kell kérni. És benne van a pakliban, hogy rosszul lett telepitve. Előbb ezeket próbáld meglépni.

csillagház 2009.09.21. 00:12:47

A legjobb lenne a rendszergazdai oldalról (Programok telepitése, törlése) és Program Files törölni a modem szoftverét. Aztán ki kell venni a SIM kártyát, felismeri a Windows, telepiti magát, ha kéri, SIM kártya. Aztán Kapcsolatkezelés: Egyedi APN, pl. internet.pannon.net, DNS1, DNS2 beírása (ezek a szolgáltató szerveréhez kellenek), aztán 1G kizárólag. Szabályos kilépés, újrainditás, a kevés memóriát igénylő Google Chrome böngésző használata (Firefox sokat eszik). Ennyi, ezt próbáld meg.

csillagház 2009.09.21. 00:20:59

@lolperec: nekem nem vált be a stick, ellenben a Vodafone márkaboltban a régi E220 szappantartót 7.2-re frissitették. Hiszed, nem hiszed, szuper, most is ezt használom (két éves), mert a HUAWEI stickje már megint szervizben van (négy hónap alatt kétszer). Ennyit a nagy technikai fejlődésről. (És szappantartókám szép sötétkéken világit itt mellettem, szépen működik).

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.21. 10:06:59

Otthoni használatra mobil internet? Elég nagy ostobaságnak tartom.

banpepe 2009.09.21. 10:10:10

Mi Balatonon 1 hétig minden este youtube-n lógtunk, és 600 mega ment el az 1 gigából. Napi 2-3 óra videó mellett. Szóval nem tudom, mit csinálsz te, hogy nem elég. Torrentre biztos hogy nem jó.

asdf 2009.09.21. 10:13:51

"Ami felháborított, hogy a pannon aláíratott velünk egy szerződést, hogyha bármikor, akár a 23. hónapban is felbontjuk a hűséget, azonnal 50 ezer Ft-ot kell fizetnünk."

Nem, nem iratott. Te irtad ala sajat szabad akaratodbol.

banpepe 2009.09.21. 10:23:48

asdf: Igazad van. Senki nem állt ott pisztollyal. Amikor én kötöttem az előfizumat, én is magamnak írtam alá, nem aláirattak. Ja, és nekem is 50k volt a kötbérem a 2 évig, csak én el tudtam olvasni a szerződést. Postíró meg magára vethet, ha nem olvasta el. Az már ne a mi hibánk legyen.

/tno+DA= 2009.09.21. 11:45:07

@jesszum:
FÚJ bazmeg!
OK, hogy toelrancia, de a méyltorkos szopást így leírni...
Bleeehhh...

Miss Spongebob 2009.09.21. 14:57:04

Kedves Almatlan Józsi!
Remélem a jótanácsaid kapcsán egyszer munkát kapsz valamelyik szolgáltatónál,és megteszik veled a leírtakat!Sok sünt kívánok hozzá...
Kedves Ügyfél pedig edge-n írjon levelet a problémájával az ugyfelszolgalat@pannon.hu-ra és várja meg a Pannon válaszát,majd utána anyázzon,hogy milyen a net!!!Ja és tanuljon meg olvasni,ha nem tud,akkor pedig kérdezzen mielőtt aláír bármit!!!
Üdv: egy rajongó

csillagház 2009.09.21. 19:16:57

@Anulu: ha lett volna más lehetőség, kábeles pl. azt választom. De nem volt és ma sincs. Se kábeltévé, se más. És ez nem Hottentottafalva tanyavilága, hanem Budapest egyik külső kerülete. Illetve lenne UPC, de 50 ezer az egyéni bevezetés (meg kell fizetni az utcai vezetéket stb.). Nem vagyok milliomos. Maradt mint lehetőség a mobilinternet. Egyébként hol az asztali gépen, hol a laptopon használom. És KIVÉTELESEN meg vagyok vele elégedve.
süti beállítások módosítása