Tékozló Homár

Nem cicózik sokat a falusiakkal a Gastroyal

2009.09.25. 00:01 | szily | 54 komment

B. szokás szerint megrendelte a heti ebédet a Gastroyaltól, a rendelést visszaigazolták, szerdáig minden rendben is ment, ám aznap nem jött meg az étel. B. betelefonált a céghez, és kiderült, hogy keddtől nem szállítanak a Tolna megyei faluba, mert nem gazdaságos. Hiába fogadták el hétfőn a pénzét, bár már tudták, hogy kedd lesz az utolsó szállítási nap, hiába írhattak volna a mailcímére, ha a régi telefonszámán nem érték el, tényleg nem vittek ki több ebédet. Tetszett volna nagyobb településre költözni, ugye. Sztori alant:

Ezidáig jókat derültem és bosszankodtam a honlapjukon megírt történeteken abban a hiszemben hogy ez csak és kizárólag másokkal fordul elő, de most íme, az alábbi szösszenet abszolút a sajátom:

Azon lusta háziasszonyok közé tartozom, akik nap mint nap a Gastroyal-tól rendelik az ebédet… vagyis tartoztam, de íme a sztorim az elejétől:

Szeptember 21-én hétfőn annak rendje és módja szerint feladtam az ebédmegrendelésemet keddtől-péntekig az interneten. Annak rendje és módja szerint a visszaigazolás is megérkezett a cégtől, még a rendelésemet is megköszönték. Még a keddi szállításnál is minden rendben ment, megkaptam az ebédet, és kifizettem a szállítónak az egész heti ebédem árát. Majd jött a szerda és kezdődtek a gondok.

Fél kettő körül, amikor már meg-megszédültem az éhségtől, felhívtam a szállítót, hogy hol marad ilyen sokáig, mire közölte, hogy a nevem mellett az áll, hogy lemondott rendelés, ma nem kapok ebédet. Arról persze fogalma sem volt, hogy ki mondta le, és miért, így felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol közölték, hogy az adatok között lévő régi mobilszámomon próbáltak elérni, de nem sikerült, mindenesetre keddtől nem szállítanak kis falumba, mert nem gazdaságos. Próbáltam én mondani, hogy kezitcsókolom, van az adatok között e-mail címem is, sőt, talán a hétfői szállításkor már el sem kellett volna venni a pénzt, meg hogy lévén visszaigazolták a rendelést, legalább az e hetit mégiscsak ki kéne szállítani valahogy, de közölték, hogy „sajnos nem áll módjukban”.  Még az sem hatotta meg őket, hogy a távol lévők között kötött szerződések szabályai azért nem egészen ezt az eljárást írják elő. Nem szállítanak és kész. A pénzemet természetesen mai napon, azaz csütörtökön elküldik a szállítóval (hogy akkor a mai ebédem legalább miért nem szuszakolják a többi közé, az rejtély), de ettől én még nagyon úgy érzem, hogy ismét hülyére veszik a vásárlót áthágva minden létező írott és íratlan szabályt.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.09.25. 00:14:22

"Még a keddi szállításnál is minden rendben ment, megkaptam az ebédet, és kifizettem a szállítónak az egész heti ebédem árát."

"talán a hétfői szállításkor már el sem kellett volna venni a pénzt"

Tán csak nem egy DeLorean DMC-vel szállították ki?

/tno+DA= 2009.09.25. 00:23:56

Kedves posztoló, tanulj meg főzni.
Olcsóbb is, meg jobb is. :)
Igaz időbe van.

"amikor már meg-megszédültem az éhségtől"
Szép dolog a költői túlzás, Jókaitól még tetszik is, de nehogy már nem akadt otthon kenyér felvágott, miegymás?

Etől függetlneül a Gastroyal egy határ szar. Kollégák is átálltak tőlük. Kamu akciók, meg szar adagok, stb.

sertésmájkrém 2009.09.25. 00:35:19

Meg kéne tanulni főzni. Irritálnak ezek a fontosch picsák, akik nem tudják magukat és a családjukat ellátni és erre vmiért büszkék.

vauvauvau 2009.09.25. 00:37:20

Szerintem telitalálat volt a Gastroyal reklámba Balázs Celeb.
Miért?
Mind a 2, a celeb és a cég is önző, nagyképű, pofátlan.

Mindenkinek ajánlom a csepeli konyhájukat! Egy ótvar hely.

Trójai 2009.09.25. 00:43:02

@/tno+DA=: @sertésmájkrém: Hát srácok, nem értem honnan tudjátok, hogy nem tud főzni.

Ne bántsátok. Van, hogy nincs rá ideje az embernek. Hiába tud főzni, meg szeret, de pl nincs szabadideje bármi miatt. Vagy ha van egy órácska, azt inkább pihenéssel töltené.

Miért, az emberek többsége minek rendel pizzát vacsorára főzés helyett? Ne osszátok már az észt. Mindenki szokott rendelni, csak valaki nem napi szinten.

Trójai 2009.09.25. 00:44:10

A gastroyal meg egy kalap kaki, ez már abból is látszik, hogy kivel reklámoznak...(Balázskával)

Meg különben is, jó cégérnek nem kell reklám...

/tno+DA= 2009.09.25. 00:51:51

@Trojai:
Jóóó tudhat főzni csak lusta, saját bevallása szerint is.
De ha már az éhségtől valóban szédülve várja az életmentő étket akkor nehogy már egy vajas kenyértől leessen a gyűrű az ujjáról? Vagy egy pohár cukros tejtől?
Itt tényleg csak az a geciség, hogy a cég úgy döntött neki nem éri meg és nem tájékoztatták az érintett fogyasztókat.

/tno+DA= 2009.09.25. 00:56:18

@Trojai:
Van akinek nincs rá ideje.
Egy hétig folyamatosan?
Tudod mennyi idő nekem egy natúr szelet (vagy legyen rögtön Holstein szelet) rizzsel? Vásárlást nem számítva mert feltételezem van otthon alapanyag.
Egy főre előkészítéssel mosogatással együtt maximum fél óra. Nem hülye vagyok. Húsnak kell kb 5 perc, tojásnak is, a rizs 1-2 perc előpirítás után 15 perc alatt kuktában készre fő. De legyen gyolslizs a terítéken. 12 perc de legyen 15 ha biztosra mész. Mosogatás 10 perc egy lábas, egy serpenyő, meg egy tányér amiről eszem.
Ezért és az étel készítésének transzparenciája miatt nem használok ételfutárt. Senkinek nem ajánlom. Igaz van kivétel aki tényleg jóllakatni akarja finom étellel az ügyfelet.

gyalogos 2009.09.25. 01:01:20

@sertésmájkrém: @/tno+DA=:
Én is évek óta rendelem az ebédet és a vacsorát, pedig tudok és szeretek is főzni...
De a munkám miatt nem tudok órákat azzal tölteni, hogy bevásároljak, további órákat meg a főzéssel, mosogatással!
Így viszont finomabbnál finomabb friss ebéddel tudom hazavárni a gyerekeimet a suliból, ahol régebben nem ették meg évekig a menzát...
Ráadásul még olcsóbb is, mintha bevásárolnék és főznék! :D
Én is hosszú ideig rendeltem a Gastroyaltól, de pocsék lett a minőség, egyszerűen ehetetlen, szép lassan a választék is szánalmas lett.
Szerencsére rengeteg más ebédfutár is van, olcsóbbak és jobb minőségű a ételük.

gyalogos 2009.09.25. 01:15:59

@/tno+DA=:
Csakhogy kedvesem, aki egész hétre rendel, az nem csak 1 személyre 1 tál ételt rendel, hanem több személynek komplett menüt (leves, főétel, desszert), többfélét!!!
Egészen mást ebédre, mint vacsorára, több személyre.
És minden napra MÁST! :D
Naponta főzz meg 2-3 féle levest, 4-5 féle főételt, legalább 2 féle desszertet, ezeknek az edényeit sem fogod 5 perc alatt elmosogatni!
Közben tedd magad elé az órát és írd fel, meddig tartott! :}
Ja, de mindezek előtt vásárolj be léci, és cipeld haza a motyót...
Mondjuk, ha nem dolgozol, akkor erre lesz időd (csak éppen pénzed nem).

Trójai 2009.09.25. 01:20:19

@/tno+DA=:

oké, de ki a f.szom nem lusta? Sokan pont ezért rendelnek gyorskaját, ettől már egy fokkal jobb ha emberi kaját rendelnek sztem, valahogy tudatosabb. Amúgy ha megteheti, miért ne, ő pénze. Ha rendelni akar, tegye meg,a 21. században élünk, nem a tűzhely mellett van már a nő helye.

Szal oké lusta, de ettől még a cég g.ci volt.

Amúgy én is szoktam főzni, tudok is jól, apukámtól, anyukámtól nagymamámtól is tanultam a dolgot már gyerekkoromban. (amikor befogtak segíteni a konyhában)

ÉS nem vagyok egy rendelős típus sem,koli óta nem ettem rendelt kaját. Mert amit én csinálok az finomabb, több, meg olcsóbb is.

De van, hogy az embernek vagy ideje nincs főzni, vagy kedve, vagy nincsenek hozzá eszközei mert olyan helyen lakik.
Vagy nem tudott bevásárolni aztán semmi nincs otthon, ezért inkább rendel, mert a bevásárlás+ elkészítés ideje már sok lenne neki.

Szal ilyen is van, meg olyan is, hogy valaki azért rendel mert 24-24 óra beosztásban van(1 nap szabad, 1 nap végig meló), aztán nincs más megoldás. Persze, tudna kaját pakolni magának, meg stb, de lehet nincs kedve a szottyos kaját enni, ha nincs mikró a melóhelyén.

Jó tudom itt nem erről volt szó, de én megértem azért, ha valaki rendel.

Trójai 2009.09.25. 01:26:34

@/tno+DA=: Ja és a főzés mosogatás tényleg nem sok idő,de nekem pl a bevásárlás szokott gond lenni, merthogy nincs kocsim. Aztán előfordul, hogy olykor kifogyok a készletekből. Utálok a méregdrága kisboltokban bevásárolni napi szinten, szóval mindig marad a kissé távolabb elbuszozás, bevásárlás, hazabuszozás meg elcipelés. Ami volt hogy nem minden héten fért bele a programomba.

De pl most nyáron szinte csak a kertből kajáltam. Tök jó volt, mert közel volt. :) A tököt is el tudtam készíteni 6féleképpen, hogy ne legyen uncsi :D

neménfingtam 2009.09.25. 01:27:42

örülj, hogy nem lettél szalmonellás mint mások

DeadBodiesEverywhere 2009.09.25. 01:29:46

Olyan mint az Interfood és az E-food ;)
Ua a cég, lehet ide-oda ugrálni közöttük ha akció van.

gyalogos 2009.09.25. 01:48:38

@Trojai:
Figyelj! Az "Ebédfutáros" ételek nem gyorskaják!!!
Háziasan megfőzött normális ételek, olyanok, amilyeneket az étteremben is ehetsz.
Én a Gastroyal után a Teletáltól rendeltem sokáig, (Benke Laci bácsi konyhája), kifogástalan házias ételeket adnak, de sajnos már egyre drágábban.
De hasonlóan finom a többi cégé is!
Mondjuk az E-Food pocsék volt és hiába ugyanaz a cég, de teljesen más a konyhája az InterFood-tól! :D
(Az E-Food-tól ingyen sem kéne, az egész család hasfájást kapott a kajájuktól.)
Én csak azt sajnálom, hogy nem előbb kezdtünk ebédeket rendelni, ennél nincs is szuperebb, mint reggel 8-kor kompletten átvenni a család egész napi friss, finom ennivalóit! :))
Aki egyszer kipróbálja, az rájön, hogy lehet egészen más is az élete!...
(Én csak egyszer főznék a családnak tököt, tuti többé nem jönnének haza, vagy engem raknának ki!) 8-[

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2009.09.25. 03:07:41

MEGOLDAS A TELETAL :)

Imadtam mig otthon eltem :)

Frankon hianyzik

Trójai 2009.09.25. 04:06:59

@gyalogos: jólvan olvasd át mégegyszer amit írtam. Sok sikert.

Trójai 2009.09.25. 04:08:07

@gyalogos: jólvan olvasd át mégegyszer amit írtam. Sok sikert.

Trójai 2009.09.25. 04:14:05

@gyalogos: Jólvan. olvasd át mégegyszer amit írtam a rendeléssel meg a gyorskajával kapcsolatban. Sok sikert.

A tök pedig rakottan a finom, meg sütve. És ezer más kaja is készül belőle, de attól még hogy a családod nem szereti nem kell idegbetegeskedni.(tökfőzelék nem mindenkinek a kedvence azt tudom)

Bírom, hogy elméletben mindenki szajkózza, hogy együnk sok zöldséget, gyümölcsöt, de ha olyan kajáról van szó ami zöldségből készül,mindenki fintorog, hogy hogy lehet ilyet megenni.

Trójai 2009.09.25. 04:16:44

nem akartam ennyiszer elküldeni, bocs mindenkinek, de fagyott az oldal

dr. Aullah 2009.09.25. 05:03:03

Jajj, a sok elfoglalt ember, nincs ideje kaját csinálni magának... persze...

Az meg hogy olcsobb így, egy baromság. Sokkal jobbak kijössz ha magad csinálod.

A másik, meg hogy ha nem muszáj, nem eszek olyan kaját amivel nem tudom mi történt, persze étteremben megeszem, de a mindennapokban szeretem én elkészíteni a kajámat.

dr. Aullah 2009.09.25. 05:11:06

Ja, a lényeg kimaradt:

A gastroyalról már annyi rosszat hallottunk itt, hogy lehetne neki saját taget adni. Ez amit most csináltak meg egy nagyon szemét húzás.

Úgy lett volna jó, ha előtte kb szólnak, hogy bocsi, de jövő héttől nem jövunk ide. Nem?

EnZsolt 2009.09.25. 07:49:28

@Aullah: örülök, hogy tudod kinek, mennyi ideje van...

Persze azt hiszel, amit akarsz.

Neménvótam 2009.09.25. 08:16:13

J a, hátrányos helyzetű vidékiek:)
A Pizza Hut a II. és III. kerületbe nem szállít lassan egy éve.

hatesz 2009.09.25. 08:55:47

Na a kutyás-kutyátlan, autós-biciGlis, dohányzó-nemdohányzó ellentétek után jön a kajarendelö-nemrendelö ellentét. Hadd döntse már el mindenki hogy mit/honnan eszik.

brittabritta 2009.09.25. 09:13:41

Látjátok feleim szümtükkel, mik vogymuk? Ezért tartunk ott, ahol tartunk, mert itt sem az a lényeg, hogy egy cég átverte a megrendelőt, hanem, hogy az az idióta némber (aki én volnék) minek rendel kaját! Ilyen alapon a sok bunkó gazdag miért veri a tam-tamot, hogy külföldön ragad az utazási iroda miatt, miért nem jó neki itthon egy hátizsákkal barangolni? Vagy egyáltalán, minek húzol cipőt, fiam, ha nem húznál, nem válna le idő előtt a cipőd talpa!
Egyébként nem, nem tudok főzni, de megtanulhatnék, mint ahogy autót szerelni is, de én már csak ilyen vagyok: más főztjét eszem, és szakihoz viszem az autómat, ha gond van vele. ;-)

Lángharcos 2009.09.25. 09:23:25

@sertésmájkrém: Hozzál haza annyi pénzt bazmeg, hogy ne kelljen elmennem dolgozni, és utána ugathatsz az ebédről te részeg disznaj :D

De most komolyan. Akkor van joga bárkinek is elvárni egy nőtől a főzést, mosást, ha hoz haza annyi pénzt. Ha a nő is dolgozik, rendes 8-12 órás munkabeosztásban, akkor pofa befog, és lehet szépen beosztani a munkát, és esetleg rendelni a kaját.

jpmjpm 2009.09.25. 09:29:19

"Mindenkire mi főzünk!"

Ez a szlogenjük amit naponta 10x hallok a rádióban és totál felbasz. Én egy embert sem ismerek, aki tőlük rendelne. De ha még a rendelést sem viszik ki elhúzhatnak a búsba.

jpmjpm 2009.09.25. 09:32:46

Hú, most olvastam csak a kommenteket. Már a 4-iknél eljutottunk oda, hogy a posztoló a hülye. Hát ehhez csak gratulálni tudok (nem a posztolónak:))!

jokkmokk 2009.09.25. 09:38:11

már cég is lehet celeb?

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.09.25. 09:55:28

Meg kell tanulni főzni és nem fogsz éhen halni. Ha meg lusta , akkor arra van a mondás: "aki nem dolgozik, ne is egyék!"

hatesz 2009.09.25. 10:08:53

Volt korábban egy poszt, amikor is a fickóna az új lakás megvételénel a 2 legfontosabb(!) szempont ez volt: gyors internet és pizzarendelési lehetöség...

Amúgy 1 före nem valami gazdaságos fözni. De legalább tudja az ember, hogy mi van benne!

@Anulu: apám ez aztán a demagóg duma...
akkor te se egyél, mert munka helyett itt kommentezel...

Koky_ 2009.09.25. 10:17:50

Miért akarják mások megszabni, ki mit csináljon?? Joga van rendelni/nem rendelni.

brittabritta 2009.09.25. 10:25:42

@Anulu: Ugye magadnak köpülöd a vajat, miután megfejted a tehenkét??? :)))

Píter 2009.09.25. 11:19:39

Szánalmas, hogy megint a posztolót basztatják, hogy hogy merészel kaját rendelni. Az ilyeneknek üzenem, hogy főzzenek hétfőtől vasárnapig, legyen minden nap más a reggeli, 3 fogásos ebéd (leves, főétel, desszert) plusz vacsora. Kíváncsi leszek bevásárlással, főzéssel, mosogatással együtt mennyi időt fog elvenni a hetükből... (ja és igen, lehet rendelni reggelit, 3 fogásos ebédet és vacsorát is)

lechero 2009.09.25. 11:21:41

Egyszer ettem ilyen kaját próbaképpen.
Káposztás hús volt,és egy külön fakkban ott árválkodott egy szál összeszáradt,sült virsli .
Milyen íze volt?
Hát a saját szaromat hamarabb megenném,mint ezt a moslékot,amit Balázs reklámoz.

Balázzsal különben nincs semmi bajom,jó dumája van. Egy kicsit beképzelt ,de ennyi belefér.

H3rold 2009.09.25. 13:11:52

@/tno+DA=: Kedves kretén posztoló! Az ember többnyire nem azért rendel ételt, mert nem tud főzni, hanem mert nincs rá ideje. Vagy nem áll módjában. Vagy a munkahelyére rendeli.

H3rold 2009.09.25. 13:14:57

@gyalogos: hagyd, szerintem ő nem volt még olyan élethelyzetben, hogy szüksége lenne étel-házhozszállításra.
Bírom, mikor az ilyen 14 éves okostojások oszták az észt.

H3rold 2009.09.25. 13:16:24

@Píter: Így van. Ezeknek ki van nyalva a seggük, anyucikájuk biztos minden nap az orruk elé tolja az ételt.

H3rold 2009.09.25. 13:18:41

@jpmjpm: Már megszokhattad volna itt postolók szellemi színvonalát. Örülj, hogy legalább a témához szótak hozzá. Az se mindennapos itt. Néha köszönőviszonyban sincs a komment a témával.

/tno+DA= 2009.09.25. 14:03:57

@Quarker: @gyalogos: @Trojai:

"Fél kettő körül, amikor már meg-megszédültem az éhségtől, felhívtam a szállítót, hogy hol marad ilyen sokáig,"

Ha normálisan és egészségesen étkezne akkro egy reggeli és tízórai után délután fél kettőkor még nem szédül az éhségtől, de ha nem evett addig semmit és netán dolgozott volna is talál megoldást (nem láttam még céget büfé nélkül), csak akarni kell. Godolom Talált is megoldást de messze hangzatosabbá próbálja tenni az irományát és sérelmét, hogy túúúldramatizálja a dolgot, mintha az élete függött volna tőle.
Mi is a sztori?
Éhes ügyfél rendelt, menet közben cég módosított "profilján" és szerdától nem szállít az ő irányában melyre a befizetett összeget visza is térítették, igaz erről értesíteni a szerencsétlen ügyfelet elfeljtették.
Mit is tettek? Levették a vásárlót kb 3000 Ft-al (ha Sz-P / 1000Ft/napi menü), még éppcsak szabálysértést követnek el, mert természetesen a sértett és éhező vásárló úgy véli őt át akarták verni arra nem gondol hogy X időpontban visszakapta volna a pénzét.
Tehát egy esetleg szerda déltől kettőig (míg jól meg nem tööm magam) tartó bosszankodásnak lehettünk tanúi, és aposztoló gondolom örül, hogy megjelent a homáron nyilvánosságot kapott és most veri a seggét a földhöz.
Volt mrá ilyen poszt, hogy a város szélére nem szállított, de éhező emberünk feltalálta magát és rendelt. Nem dramatizálta túl csak jelezte, adott cég nem szavahihető. Akkormeg minek a felhajtás???

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.09.25. 14:40:02

Gastroyálnak sün, mert elfogadták a heti pénzt
Balázsnak sün, mert erősen nagyképű, de erről nem szólt a cikk J Lene az a pénz, hogy én is reklámozzak valamit

Posztolóval semmi gond, gondolom gyerekek vannak, vagy a munkája olyan. Én is rendelek olykor.

Ettem kaját a Gasttól, néha egészen jó cuccokat sikerül összehordaniuk. Néha a mennyiség sikerül kritikán alukira. Bár a változatosság miatt inkább tartanék egy másik futárt is készenlétben.

Aki meg főzés párti, ugyan próbáljon meg 1-2ember számára időt (vásárlás+elkészítés), változatosságot figyelembevéve hasonló árban kihozni. Igen, olcsóbb a gulyáslves, kondérban, de csak próbáld egy hétig enni..

H3rold 2009.09.25. 15:21:18

@/tno+DA=: Hiába próbálod kimagyarázni magadat a szarból, az eredeti hozzászólásodban lévő ordító tapasztalatlanságot és bunkóságot nem fogod tudni lemosni.
Én se szoktam reggelizni, és 2 körül már én is szédelegnék ebéd nélkül, de neked ehhez akkor sincs semmi közöd, és ne akarjál másoknak itt életvezetési tanácsokat adni a rendszeres étkezésről. A topic egyébként sem erről szól.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.09.25. 18:07:18

Én csak arra lennék kíváncsi mikor és melyik hatóság keféli meg ezeket végre valami tetemes bírságra, hogy basznak ráírni a dobozra a megfelelő jelölést, többek közt azt az alapvető információt, hogy hol készül a kaja.

A kedvencem az volt, amikor hétfőről-keddre Norbi update kaja lett belőlük és kihozták a rántott húst teljes kiőrlésű liszttel bepanírozva.... konkrétan ehetetlen volt, még a kutyát is féltettem tőle. Azóta is imádom Norbit...

Starlark 2009.09.25. 20:57:01

/tno+DA= 2009.09.25. 00:56:18
Én is rendeltem egy időben kaját, mert a gyerkőc mellett nem jutott rá idő.
No meg minden nap nem enne az ember félóra alatt összeüthető kajákat.
Nem beszélve hogy bevásárlással előkészítéssel együtt a fél óra már sántít is főleg ha a mosogatást gép nélkül gondoltad.

T2006 2009.09.25. 21:37:03

Hétköznap a munkahelyem konyháján eszem, a párom meg az Ő munkahelyén. Csak hétvégén főzünk, vagy ha nagyon nem jó kaja volt. (Mellesleg csak meleg étel hozzájárulás van amit csak azon a saját konyhán lehet beváltani. Majd hagyom veszni nem?!) Mekkora gecik vagyunk!
Sok retardált barom, csak szidhasson valakit!

brittabritta 2009.09.25. 21:39:09

@/tno+DA=: Kedves Városi Észosztó!

Van még mit nézelődnöd a nagyvilágban, mert én már több céget is láttam büfé nélkül. ;-) Egy kis falucska munkahelyein pedig az lenne a csoda, ha még büfé is lenne, de nyilván ezidáig még nem érintett meg a falusi turizmus.

Felhívnám a figyelmedet a jelenleg hatályban lévő jogszabályokra, miszerint az interneten rendelt és visszaigazolt termékek és szolgáltatások esetében semmilyen kifogással nem tagadható meg a teljesítés, mivel távol lévők között kötött szerződésnek minősül az online vásárlás. Nézz utána, meg fogsz lepődni!

Természetesen nem az életem függött a ki nem szállított ebédtől, pusztán felháborít, ha hülyének néznek, de ha te ilyen esetben hagyod magad birkamódra, az is rendben, te dolgod.

@ndtomas 2009.09.26. 01:13:44

Egy ázsiai metropoliszban élek, ahol csaknem annyian laknak, mint egész Mo-on. Az emberek olyan szinten nem főznek, hogy az átlag lakásokban konyha sincs. Étteremben, vagy utcai árusoknál esznek, az utcára tett székeken, vagy hazaviszik maguknak, de persze házhoz rendelni is lehet. Nincs jelentősége ki, hol, mikor szerzi be a betevőjét, mert bármelyik sarkon lehet találni szolgáltatót - akár 24 órában -; és közel azonos minőségben, még az árak is egységesek, mintha kötelező lenne. Eleinte hitetlenkedtem, hogy mit tesznek az aznapi készételekkel hűtés nélkül a trópusokon, ha nem kel el a készítése után nem sokkal. De a rendszer a kölcsönös bizalmon alapul: a szolgáltatók vigyáznak a minőségre, higiéniára, a vevők pedig jönnek rendszeresen időben, mert tudják, hogy mit kapnak. így mindenki azzal foglalkozhat, ami a munkája és nem kell
mindenkinek külön bevásárolni, főzni; az oda-vissza utazásért, ételhűtésért, főzésért energiát fizetni, azokhoz gépekre beruházni.

Azelőtt egy eldugott kis magyar faluban laktam, mert a tanulmányaimhoz ilyen környezet volt ideális. Ha az ételt magamnak kellett volna megoldanom, az rengeteg időt vett volna igénybe és sok kellemetlenséget okozott volna, mivel, hogy a sütés-főzés nálam totál nem működik. A Gastroyal ezért nekem hatalmas segítség volt. Soha nem volt panasz rájuk. Igaz, nemcsak I. osztályú helyeken, de jobbat is ettem már. Viszont annyi pénzért, egy olyan félreeső helyen, nekem megérte. Úgy látszik szerencsés vagyok, hogy oda még kivitték. Bár már lehet, hogy azóta változott az is. Ha nem hozták volna többet, akkor csalódás lett volna, de találtam volna más megoldást.

A postban említett eset elszenvedőjét őszintén sajnálom. De ne tévedjünk! Egyetlen alkalmazott hibája nem minősítheti egy cég egész tevékenységét. Aki tökéletességet vár el, az nincs tisztában az emberi tényezővel, de az önismeretével is gondok lehetnek. Természetesen nem kell szó nélkül hagyni az esetet, vannak erre fórumok. De mások hibáját nem kell személyes sértésnek venni, pláne nem hadat üzenni az egész cégnek.

Ami az otthoni főzés-szakosokat illeti, megértem, hogy jobban szeretik a házikosztot. Jó is az. De mindennapos életvitelhez ésszerűtlen. Jobb ha jól szervezett munkamegosztás zajlik, amiben csak a saját munkájával foglalkozik mindenki, és más tevékenységeket - akár a főzést -, csak hobbiból végzi. így mindig minden helyzetben a szakmájában profikkal találkozhatunk. Mert ha egy ember mindenhez ért, akkor az a Mekk Elek.

andika25 2009.09.26. 10:07:54

Sokáig mi is a Gastroyaltól rendeltünk, akkor adtuk fel, amikor már harmadik alkalommal kaptunk ROMLOTT kaját.
Sebaj, irány a Foodexpress. Nem sokáig ettük, mert egy hét alatt egyetlen egyszer sem sikerült ehető, finom kaját előállítaniuk... A kórházi koszt ötcsillagos ahhoz képest.
Aztán jött az e-food, szintén nem aratott nagy sikert körünkben, úgyhogy most megint váltunk.

Roberto1 2009.09.27. 11:31:25

Posztoló:
1.főzz magadnak
2.ne várd el, ha nem aktualizálod az adataidat, kiértesít bárki bármiről, nem nyomozóiroda, hanem konyha, még ha szar is
3.azt meg senki ne várja, hogy olyan helyre szállítson ki valaki kaját, ahova az utiköltség miatt nem éri meg.
4.visszakaptad a pénzed, nem?

Fölösleges, béna poszt, annyi idő alatt, amíg ezt megírtad, főzhettél volna inkább egy finomat! Mindenkinek jobb lett volna... :o)

brittabritta 2009.09.27. 18:32:19

@Roberto1:
1. Nem főzök, az okokat fentebb leírtam.
2. Az e-mailem naponta többször megnézem, ott miért is nem értesítettek? Ha ehhez nyomozói véna kell, akkor őszintén sajnálom.
3. Nem vártam, csak annyit, hogy ne utólag értesítsenek arról, hogy nem szállítanak.
4. A pénzem éppen ma kaptam vissza egy kedves rokontól, miután már két kézen átment, úgyhogy ez sem volt éppen korrektnek nevezhető.
"Fölösleges, béna poszt..." Akkor minek olvasod???

Sternanis 2009.09.28. 13:03:39

Nem olvastam el az összes kommentet, de majdnem végig.

A helyzet az, hogy életemben nem rendeltem még kiszállítótól kaját, magam készítek (nekem így jobb, mert 1. sosem tudom, mihez lesz 4-5 nap múlva kedvem, 2. teljes vegánságomból kifolyólag egy rakás hozzávaló van, amit nem eszem meg, így egy hagyományos konyhából nem tudok rendelni), azért néha jó lenne a kiszállítás, ha nem volt időm csomagolni.

Viszont olyan munkahelyem van, ahol havonta 12 ezer forint értékben utalványt kapok, amit csak meleg ételekre lehet elkölteni. Miért is ne rendelhetnék belőle ebédet, ha másra ezt úgysem költhetem?! Év végéig le kell tudni, utána érvényét veszti. Még egy lehetőség, ha éttermekben elverném, oda meg ritkán járok, nincs sok vegán étterem. (Vegetáriánus valamivel több.)

KCicó 2009.10.08. 07:29:30

Az én cégemnél sincs büfé, se konyha. 12 órában dolgozunk, naponta egy ember elhagyhatja az épületet "élelemszerzés céljából".
süti beállítások módosítása