Tékozló Homár

Lábtörlőnek nevezték a magyarokat, majd kidobták a görög buszból a családot

2009.10.06. 01:00 | szily | 589 komment

Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen kiteszik egy buszból Görögország közepén. Fantasztikus fordulatok, mellbevágó versidézetek, váratlan nemzetkarakterológia, oláhozás a XXI. században, nem túlzok, hogy soha nem volt ehhez akár csak hasonló utazási irodás sztorink. A történet annyira cifra, hogy az érintettek véleményének ismerete nélkül a világért sem mernék állást foglalni róla, de olvasmánynak elsőrangú.

Görögországi útiélményeim

avagy óvakodj - na nem a törpétől, hanem a JIMAKOS TOURS-tól,

Kicsiny családommal úgy döntöttünk, hogy ebben az évben mi is  Görögországban nyaralunk. A szomszéd településen, Szalkszentmártonban   üzemel egy  utazási iroda, mely  a görögországi  Nei  Poriba (is) viszi utasait: annyi szépet és jót hallottunk róluk,  régóta ismerjük a tulajdonosokat,  így egyértelmű volt számunkra, hogy megbízhatunk bennük, baj nem lehet, gondoltuk

2009 szeptember 18-án 19 órakor indultunk Szalkszentmártonból Nei Poriba, ami mintegy 1150 km, kellemesen utaztunk, az érkezést beárnyékolta az a tény, hogy 4 órát kellett várakozni a szerb-makedón határon, de végül  délután 16-17 közt végre megérkeztünk a szállásunkra.

Görög házigazdánk, az apartman tulajdonosa, kedvesen fogadott, édességgel és itallal, mégpedig helyi specialitással uzóval és cipuróval.  Ezek ánizs illatú italok, melyeket  egy helyi vadontermő gyümölcsből főznek,  különbség a szeszfokban van.

A hét kellemesen telt, az idő csodálatos volt, a tenger kellemesen meleg.  Jártunk  a platamoni várban, az Olymposon,  Skiatos szigetén  és a Meteóráknál. Nálam a pálmát a Meteorák vitték el, csodálatos, lenyűgöző látvány, lehetetlen úgy fényképezni, hogy  a kép a valóság  élményét nyújtsa.

Egy hét hamar elröpült, és  elérkezett szeptember 26.-a, ( szombat )  a haza indulás napja: azt közölték a buszon  Nei Pori felé menet, hogy nem azzal a busszal jövünk vissza, amivel mentünk, de ez nem okozott különösen megrázkódtatást, mivel tudtam, hogy a társaságnak több busz van a tulajdonában, azonban azt csak  pénteken tudtuk meg, hogy nem ugyanaz az utazási iroda visz haza, amely hozott, hanem  a JIMAKOS TOURS nevű utazási iroda, az  LMW-053 rendszámú emeletes busszal. ( a társaság székhelye jelenleg: Budapest Szent István krt 23)

Megállapítható a   mindenki számára nyilvános cégadatokból, hogy a társaság elég gyakran változtatja a nevét, székhelyét,  vezető ügyintézője személyét, hogy ennek mi lehet az oka, azt az olvasó fantáziájára bízom…….

Itt  kezdődött  magam és családom számára egy rémálom:  a legelenyészőbb probléma az volt, hogy fél 11 helyett egy órával később jött a busz, de ez az egy óra kellemesen telt: apartmanunk teraszán beszélgettünk, jól éreztük magunkat.

A buszban már ültek utasok, a felső szinten  magyarországi görögök ( az ő  szüleiket mentette meg a magyar állam azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik,  gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik…   a legtöbbjük Beloianiszban telepedett le. )

A busz alsó szintjén magyarok voltak, pontosan nem számoltam meg, úgy 10-12 ember lehetett.

Nem kívántam az emeleten utazni, de  az alsó szinten is volt 3x2 szabad hely, gondoltam  leülünk oda:  egy görög nő   ránk szólt, hogy oda nem lehet, és mutatta, egy menjen föl az emeletre, egy oda, egy amoda - hárman 3 felé…  mások - a magyarok is,az összetartozók egymás mellett ültek – nekünk ezt nem engedték meg.

Szóltam, hogy szeretnék együtt lenni a családommal, hiszen más összetartozók is egymás mellett ülnek. Erre az előző  nagyszájú, kiabáló görög nő odajött és közölte, hogy itt nem én fogom meghatározni, hogy hova üljek.  Iszonyatos kavarodás támadt, a görög sofőr, elkezdett kiabálni, igazából nem tudtam, hogy nekem kiabál, elfordultam, erre  elém állt, és tovább üvöltözött: megrántottam a vállam, hogy  nem érdekel,  és szóltam a mi utazásszervezőnknek, hogy ilyen körülmények között nem akarok ezzel a busszal  utazni –  olyan volt  a hangulat légkör, hogy nagyon nyomasztóan hatott rám,  akkor már sírtam.

Erzsike,  a szervezőnk, rábeszélt, hogy  utazzak ezzel a busszal, és elintézte, hogy  a lányommal végül is egymás mellé ülhettünk, ( nagy kegy – sic… ) a férjem 3 üléssel hátrább ült, …. végre elindult a busz. Elkezdtünk beszélgetni az utasokkal,  és egyre félelmetesebb dolgokat tudtam meg: egy pécsi srác, aki  a barátnőjével utazott elmondta, hogy jó, hogy nem mentünk föl az emeletre, mert ott fönn   magyarországi görögök vannak, akik utálnak bennünket, és lábtörlőnek neveznek. Egy idős, 70 év körüli hölgy elmondta, hogy azt a megaláztatást amit egész héten el kellett viselniük, már sok neki, és csak az az óhaja, hogy épségben hazaérjen …

Sokat nem lehetett beszélgetni, mert megszólalt a zene, iszonyatos hangerővel: erre a lenti magyarok  papír zsebkendőt vettek elő, és bedugták a fülüket, nem értettem a helyzetet: miért nem  kérik, hogy halkítsa le a zenét a sofőr? egyszerűbb lett volna, hiszen szemmel látható volt, hogy mindenkit zavar az üvöltő görög zene…  mondtam, hogy én szólok, hogy halkítsák le,  jaj ne tegyem, mondták…. Ugyan miért ne?

Felálltam, és előbbre mentem, kértem a  magyar váltósofőrt, hogy szíveskedjen egy kicsit meghalkítani a zenét, aki  kérésemnek azonnal eleget tett. A görög sofőr erre indulatból  még hangosabbra vette,  a zene üvöltött, majd lekapcsolta, és  lehívta az emeletről azt a görög nőt, aki a felszállásnál is kiabált, aki közölte, hogy  a mi  görög sofőrünknek kell a zene,  úgy le tud 80 órát is vezetni (!), ezt követően  lekezelően  azt mondta, hogy aki nem fizet, az ne dirigáljon, mert vegyük tudomásul, hogy bennünket szívességből visznek el.

Elnézést én fizettem… mondtam, erre ő: kuss , ne szólj bele, ha én beszélek!!  Ledöbbentem: primitív emberekkel nem tudok vitázni….

Ezt követően a görög nő  azt mondta a sofőrnek: Katerini stop, majd olyan mozdulatot tett, amiből arra lehet következtetni, hogy engem leszállítanak….  Fölhívtam telefonon  Erzsikét, az utazásszervezőnket, és elmondtam neki a történteket, aki azt mondta, hogy ezt nem tehetik meg velem. Természetesen ezt én is tudtam, hogy jogilag nem tehetik meg, de mit tudok tenni ellene, ha valóban megteszik?

Megtették!

A busz megállt Katerini mellett, az Olympos plaza nevű helyen, és a sofőr szinte feltépte a csomagtér ajtaját, - mert szerinte  nem nyílt ki elég gyorsan -, és kidobálta a csomagjainkat - mindhármunkét, annak ellenére, hogy sem a férjem, sem a gyermekem egész úton nem szólt egy szót sem.

A busz még kb fél órát állt, aztán  elment. 2009 szeptember 26-án 13 órakor, ott álltunk  egy idegen országban, egy ismeretlen helyen a csomagjainkkal, és fogalmunk sem volt, hogyan kerülünk haza, Magyarországra.   Senki sem kérdezte van-e pénzünk, mit fogunk tenni, senkit nem érdekelt, hogy mi lesz velünk és hogyan jutunk haza …

.. és a  többi magyar hallgatott….      „ mert vétkesek közt cinkos aki néma… „  / Babits/ 

A lányom sírógörcsöt kapott, a férjem nem tudott megszólalni, én meg – szinte hihetetlen abban a helyzetben – óriási megkönnyebbülést éreztem ….   Gondolkozzunk pozitívan gyerekek, hiszen óriási szerencsénk van, hogy itt tett ki, és nem Macedóniában, vagy Szerbiában az autópályán, mondjuk az éjszaka közepén, hiszen ez is megtörténhetett volna, mégis csak egy civilizált országban vagyunk és  fényes nappal.

Most mi lesz, kérdezte a családom:  mi lenne? hazaindultunk, és haza is megyünk …  válaszoltam, de valójában magabiztosságom, csak felszín volt…

Végül taxival eljutottunk Thesszalonikibe, a vasútállomásra, ahol megtudtuk, hogy 17 óra 04 perckor van egy IC vonat  Belgrádon át Budapestre, de helyjegyet nem tudtunk már venni rá, meg a vasárnapira, meg a hétfőire sem, mert már akkor elfogyott, viszont volt  23.49-kor indult egy vonat Budapestre, Szófia Bukaresten át. 

Nem volt választási lehetőségünk: megvettük a menetjegyet erre a vonatra, valamint  hálókocsijegyet, mert ez jelentette a biztonságot számunkra, és másnap 17.15-kor éreztünk Bukarestbe, itt újabb hálókocsi jegyet vettünk és átszálltunk a budapesti vonatra, majd hétfőn 10 óra körül érkeztünk a keleti  pályaudvarra, onnan taxival KÖKI, de oda nem lehet bejutni, mert minden fel van forgatva, akkor irány Ferencváros, délután 14 órakor már szülővárosomban  szálltunk le a vonatról, 50 órai utazás után….

Elsírtam magam:  „ Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel  egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,   tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,”  /Radnóti /

Ennyi a sztori, azonban ez a történet nem csak a mi  kalandos utunkról szól, hanem arról a gyűlöletről, megvetésről és utálatról amit ezek az általunk, magyarok által befogadott  görög kommunisták leszármazottai tanusítottak, tanusítanak irántunk.

  Lábtörlő: ez többször elhangzott, ezt mondta a pécsi srác is, hogy lábtörlőnek tekintenek bennünket, de ezt mondta a magyar sofőr is, hogy ő itt csak lábtörlő, és ezt mondta, az egyik festett szőke hajú görög nő is a lányomnak  Kateriniben, lekezelő hangnemben, hogy „ csillagom,   majd ha dupla annyit fizettek mint mi, akkor nem lesztek lábtörlők…. Lábtörlőnek tekintenek bennünket, és ezen véleményüket nem is rejtik véka alá.    …..de  megtehetik, hiszen eltűrjük….

Felmerül az emberben a  gondolat: meddig tűrjük? meddig?  hogy minden söpredék lábtörlőnek tekintsen bennünket. Igazuk van: amíg tűrjük,  addig azok vagyunk: lábtörlők…

Hova lett a büszkeségünk? Volt-e egyáltalán? Mi miért nem vagyunk  büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre? Árpádokra?  Az oláhok által kisajátított Hunyadi Mátyásra?  és folytathatnám még a sort történelmünk nagyjaival, kiknek élete, és hazaszeretete példaértékű lehetne még mai kor emberének is, de elsősorban legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, legyen végre egy egészséges nemzeti öntudatunk.

Grandpierre Attila szerint Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?

Emberséget a buszon csak 3 ember részéről tapasztaltuk,  ( a magyar váltósofőr és  egy kedves magyar öregúr a feleségével, a szintén görög származású Szofival mindent megtett, hogy ne maradjunk ott, de ez kevés volt )  a többi  útitársunk (?) részéről talán még együttérzést sem, és ami  szomorú,  a magyarok részéről sem, pedig ha abban a helyzetben a magyarok összefognak, akkor úgysem hagyott volna ott mindenkit a busz – de nem tették, meg sem próbálták .. .. és a  többi magyar hallgatott….    

„Mikor fogunk már összefogni?
Mikor mondunk már egy nagyot,
Mi, elnyomottak, összetörtek,
Magyarok és nem-magyarok?" /Ady /

Kunszentmiklós, 2009 szeptember 30.

Sz. R.

 

Update: Szerettem volna csinálni a poszthoz egy kis szavazógépet a poll-r.hu-n a következő kérdéssel: "Milyen nyelven mondhatták azt, hogy lábtörlő? - görög - magyar - szkíta", de az oldal sajnos órák óta nem elérhető. Az alapítót még nem tudtam elérni, nem tudja valaki, hogy kisebb műszaki hiba történt, vagy vagy valami komoly gond van az oldallal?

Update 2: Már meg is jött a válasz Etelétől: "Na, kiderult, nincs semmi baj, csak uj nameserveruk van, es meg nem frissult be, lehet, h lesz egy nap meg amig nem megy."

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vauvauvau 2009.10.06. 01:09:44

elsőőőőőőőőőőőőőőő

Almatlan Jozsi 2009.10.06. 01:13:54

Szebben nem erhetett volna veget, mint egy ideillo idezettel.
Ezt a Kaalvariat...
Es uzenem mindenkinek: ti labtorlok vagytok....hehehe

Almatlan Jozsi 2009.10.06. 01:16:02

Nyertel Vau, de akkor is csak egy labtorlo vagy!
Mind labtorlok vagytok!

vauvauvau 2009.10.06. 01:18:17

Ez tényleg felháborító, de a cikk írója legalább így megmutatta országnak-világnak, milyen jó újságíró lenne.

vauvauvau 2009.10.06. 01:21:23

Egyébként ezeket a cikkeket szerintem Szily írja, észrevettétek már, hogy mindig éjfél felé rakja ki? Gondolom addigra beiszik, aztán meg irogat.
:-DD

the dude 2009.10.06. 01:31:09

Hát nem tudom ki milyen fizikumu, de hogy engem senki nem rakott volna ki soha sehol egy buszból, az biztos. Miért nem hívta fel az Erzsikét, hogy csináljon valamit? A csomagomat felviszem magammal a buszra, aztán ha akar valamit hívja a rendőröket vagy akit akar.

Chapell 2009.10.06. 01:34:19

Remélem azért odanyomtál egy sünt a busz közepére. Csak a békesség kedvéért.

Egyébként: Az anyjukat lovon! Nem azért kell büszkének lenni, mert az őseink nagyok voltak, hanem azért, hogyha valaki tiszteletlenül beszél, azt pofánvered.

vauvauvau 2009.10.06. 01:40:29

@the dude:

Hol van Erzsike?
Erzsike for president!

Beaver100 2009.10.06. 01:40:30

Valoszinuleg egy sokat szajat jarato no vagy, aki mindnekivel es mindennel kekeckedik, igy idonkent szivas van. A hos ferjed is el van nyomva mert a sok heje-huja allatt meg sem mert szolalni melleted, gondolom csak imadkozott mikor fogod mar be a lepcses szadat.

kispista2 2009.10.06. 01:42:31

Féltégla a megoldás a cégvezető kocsijába. De a legjobb lett volna a sofőrt 3x fejberúgni.

___________________________ (törölt) 2009.10.06. 01:59:29

"és a többi magyar hallgatott"

Ebben látom a problémát. Még csak megverni se kell, ha 4-5 nagyobb darab ember odaáll és szigorúan néz a sofőrre, vajon megkockáztatja-e a tömegverekedést, vagy inkább legyint és visz tovább?

A szkítázást meg a hunozást túlzottnak tartom. Igen, összetartásra van szükség, de nem szükséges ezt agyonmisztifikálni: sima, normális szolidaritásra.

Ehhez nem annyira ilyen költői dolgok kellenek, inkább a kibaszott nagy önzésből lejjebb adásra, annak az alapvető dolognak a megértésére, hogy nem csak önmagunkkal kell törődni, ennyi az egész.

spacedevil 2009.10.06. 02:01:23

így van ez... a magyarok a görögök lábtörlői, a szlovákok meg a magyaroké..

a szlovákoknak meg a görögök a lábtörlői..

így van ez már nagyon régen .. kis Antant ez vazze..

Nullával Való Osztás (törölt) 2009.10.06. 02:02:38

"Mi miért nem vagyunk büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre?"

A hun és szkíta ősökre nem vennék mérget.

"Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?"

A homéroszi görög civilizációnak semmi köze a mai görögországnak nevezett tákolmányhoz. Csak szeretik úgy beállítani, mint ahogy a magyarokat is rokonítják a szkítákhoz és a hunokhoz.
A különbség csak annyi, hogy erre a hivatkozásra a görögöknek szükségük volt ahhoz, hogy megkülönböztessék magukat a törököktől és az albánoktól, míg a mi akár csak ezer évre visszamenőleges történelmünk és folytonos jelenlétünk is megkérdőjelezhetetlen.

Amúgy ezeket a görög kommunistákat kéne lábtörlőnek használni. Akik a buszon passzivitást mutattak, azok pedig nem magyarok, hanem Kádár János népe. Nyilván rokon lelkek a kommunistákkal.

Janovszki Zsolt 2009.10.06. 02:03:13

"Grandpierre Attila szerint Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?"

Szinte biztosan. Bástya elvtárs is már csak szart ér. Vége a nemzeti öntudatunknak.

Látod, ha svédországba mentél volna, ott nem lett volna hangos a zene. Síri csend lett volna. De te Görögországba mentél, ahol meg általálban hangos a zene. És ha te leszarod, hogy ők így szokták, és kikéred magadnak, akkor ne csodálkozz, hogy ők meg leszarják, hogy nem vagy hozzászokva, hogy leszállsz a buszról pereputtyostul. stul-stul-stul pereputtyostul. (nem vagyok olyan irodalmi mint Te, ezért bocsáss meg :))
Tudod, van a görög öntudat, meg a magyar. Te nem szereted, ha kiabálnak veled, a görög meg ugye csak kiabálni tud. Nemcsak veled, úgy általában. De ez feature, nem bug... Meg a zene is. Csak te annyira kurvára öntudatos vagy, hogy rád az ő öntudatuk nem vonatkozik. Hát akkor meg leszállsz. Van ilyen, haza is jutottatok, úgyhogy happy end, legközelebb gondolkozz. Ja, és ne dőlj be a rémtörténeteknek :)

kispista2 2009.10.06. 02:04:49

@Nullával Való Osztás:
"

A homéroszi görög civilizációnak semmi köze a mai görögországnak nevezett tákolmányhoz. "

A görögök a leglustább nép a világon, ha nem lenne tengerpartjuk meg néhány műemlékük, akkor Albánia szintjén sem lennének. De előbb-utóbb Törökország lerohanja őket.

JoeHorseDick · http://kifordultvilag.blog.hu 2009.10.06. 02:09:35

Beloiannisz falu ugye egy mocskos görög kommunistáról van elnevezve, 1950-ben alapították népünk nagy vezérei... Meddig lehet még ez a neve????

spacedevil 2009.10.06. 02:22:18

Homérosz elég régen volt akkor még nem volt autós cdrádiómagnó. Még az Etelközben sem volt egy se..

Valamint a görögök buszvezetők sem a régiek már, nem úgy mint mi magyar buszvezetők.. itt mindegyik úriember,soha nem kiabál, halkan hallgatja a játék és muzsikát a Kossuthon akár 80 órán keresztül.

Ja és görögbe egy magyar falu sincs!
Pedig milyen jó lenne ellátogatni Rákosimezőre vagy Szent Horthy István-telepre..

bogárka73 (törölt) 2009.10.06. 02:25:13

A gárda még úgy sem járt Beloianiszban :D

psmith 2009.10.06. 02:25:40

Akiket én ismerek magyarországi görögöket, azok mind normálisak.
Valószínűleg szittya hun, vagy szkíta mágus lehetett titkon valamelyik ősük.

Ha jól értem végül még Bukarestbe is eljutottatok?
Nem értem mi a porbléma...

kispista2 2009.10.06. 02:28:20

Hülye aki görögbe megy, a balaton nem volt jó?

követő 2009.10.06. 02:39:47

Szerintem ez egy kaland volt !
( csak nem jól élted meg :)

And21 (törölt) 2009.10.06. 02:40:47

Azert az egeszben a legjobb,hogy gecizzuk a gorogoket egyba fobe kozben a postolo is leirja,hogy a vendeglato maga volt a mesebeli herceg es unikornis dobalta a szajaba a szolot.
Aztan jott a hazaut es minden megvaltozott. Minden gorog satanista lett hirtelen.

Szerintem: megeshet,hogy paraszt volt a gorog sofor es a kiabalo no de ezert meg nem az egesz nemzetet kellene gyalazni.

Ami meg valoszinubb: a postiro ferditi a valosagot es szereti a dramat, ami a sok idezetbol is kijon, olyan mazo alkat.

1, miert nem ulhettetek egyutt? ha van ket hely ami ures akkor leulok es ennyi, senki nem fog cibalni en meg fel nem allok.
Lehet ,hogy valaki mar ult ott.

2, a ferj jelenletet nem lehet erzekelni, ami valljuk be egy eleg hatalomehes asszonyra utal akinek eleg megszokott lehet a fonokoskodes amit a mediteran kultura meg mas se nagyon ertekel.

3,
rengeteget utaztam busszal kulfoldre angliatol gorogorszagig de meg egy buszsofort se lattam aki par ora vezetes utan meg tudta mondani arcra,hogy kihez melyik borond tartozik.
Azt tudjak,hogy melyik borond meddig utazik mert kulon blokkba pakolja de csaladra nem bontja.Lehet te akartal leszallni.

4, a labtorlos dolgot sem ertem,ezt a kiabalo no mondta? magyarul vagy gorogul? Ha tud magyarul miert nem derul ki az ulesrend stb?
Ugyanez vonatkozik a 80 ora vezetesre, senki nem tud meg fele annyit sem egyulesben levezetni egy ekkora jarmuvel akarmilyen hangos a zene

5, amugy a hangos zene kerdes is olyan,hogy;es ez tapasztalat - a buszon jon elore a srac garboban,hogy jo lenne a legkondi mert kurva meleg van, ra 5 percre jon a masik poloban,hogy kellene a futes mester mert megfagyunk.
mindenki meg volt felemlitve csak a te hos szittya lelked nem!

6, amugy nem ertem,hogy miert van jelentosege annak ha valakinek festett szoke a haja, nagyon kiemelted valoszinuleg jobban zavart a kulseje mint a mondandoja.

7, ezt a nyelvi dolgot nem ertem, minden gorog erdekes modon a magyar labtorlo szot hasznalja sertesnek? vagy ez a te fejedben allt ossze?

Parasite 2009.10.06. 03:11:39

jézusom, még1 jobbos polgárikörös aki "meghalkítja" a rádijjót oszt iszik egy uzót huzaóura. ne járj görögbe busszal áráncillagbogár oszt nem lesz ilyen problemátikád. látod vonat milyen szípen hászáhozott he!

Parasite 2009.10.06. 03:14:09

uzó, ezen kivagyok bocs :D idézgetsz bezzeg tudsz, te, áltudálékos szerencsétlen szkíta sámán :D

Parasite 2009.10.06. 03:15:29

jóvan én meg gépelni nem tudni magyar, lenni lábtörlő
*idézgetni bezzeg tudsz

Megdobbent 2009.10.06. 03:32:04

Azt nem vagom, hogy miert nem a sajat buszuk vitte oket, a kedves utazasizebizet miert nem faggattak, hogy mi a lofasz van.

A gorogoktol nem kell amugy felni, ugy neznek ki mint a ciganyok, hozongenek, de aztan annyiban maradnak. Radordit, leorditod a hajat, aztan meg egy kicsit megy hang/szaj karatezes, es minden rendben lesz.

Weh, sztavroszban viszont majdnem kinyiffantottak a gorog ifjak, de annak egy altaluk hetekig, altalam 4 percig fűtött barpultos helyi leanyzo volt az oka :)))) Napersze a majdnemen van a hangsuly, mert megleptem a nagy budos sotet gorog ejszakaban eloluk.

Az "ennyi a sztori" utan meg teljesen felesleges fantazialni osokrol, meg osszetartasrol meg mifrancrol. Mintha nem lattal volna meg magyar embert.

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2009.10.06. 03:32:53

ja és ruppótlan, kuporgatós, geci, fajmagyar köcsög...

Megdobbent 2009.10.06. 03:34:23

@Parasite: "áráncillagbogár" weeeeehehehehe :))))))))

Megdobbent 2009.10.06. 03:39:55

Naigen, ujra atolvasva a kedves ferj szerepe tenyleg kimerult az ulesnehezek szerepkorben, lehet, hogy telleg a kedves poster vehemens dresszirozasa vegett lett a bacsibol klumpa.

Namarmost, jomagam - akar idegen - ferfikent altalaban nem szoktam hagyni, hogy nok orditsanak egymas arcaba, persze van az a bodzaszedo reteg, akiket mindenki hagy, mert nem kivanja egyesult haragjukat magara vonni.

Naszal ilyenkor ferfiember ferfimodra viseklkedik, bar elismerem: ezt a tulajdonsagot a lany gyermekek, meg a harpia feleseg igen erosen korrodalja.

Nos, szinten a ferfi szerepe, hogy felismerje, ha beindult a klumasodasi folyamat, es akkor nem esne meg, hogy egy ilyen postban ezt a ket nagy tettet orokitse meg a k. nej:

1) Leult harom sorral arrebb es kussolt

2) Leszallitas utan egyszeruen megnemult

:>>>>

vizsla_barat 2009.10.06. 04:16:07

egyszeruen otthon kell maradni a kies pusztan. vagy venni kell siman egy bukarest-szofia-kijev-poznan-kragujevac-bacsalmas korbejegyet e kesz a kalandtura...

Onkológiás 2009.10.06. 05:43:37

Khmm...
Szép, hosszan megírt történet.
1. A falu neve BELOIANNISZ. Igen, valóban egy görög kommunista neve.
2. Az anno befogadott görög kommunisták mostani leszármazottai, akik itt nőttek fel, nem igazán tehetnek arról, hogy az őseik azok voltak. Nem is érdekli őket, mert nekik az anyjuk, apjuk, nagyszüleik. Semmi "több".
3. Nei Pori tipikusan az a hely, ahová a fasírtot zabálók mennek, 3 hűtőtáskával és 40 konzervvel, s minössze 20 ezerért Kánaánt várnak.
4. Hidd el, ha felszállsz egy BKV buszra, ennél durvábbakat is tapasztalhatsz a magyarnál magyarabbaktól, illetve a hunok (?) leszármazottaitól.
5. Ha elmész egy idegen országba, nem árt tájékozódni az ottani szokásokról, mert nem mindenhol tolerálják ám a híres magyar virtust.
6. Az emeleten utazó magyarországi görögök biztos, hogy beszélik a nyelvet, és nem hinném, hogy csak "úgy", mert magyar lábtörlőkkel kell együtt utazniuk, így bánjanak valakivel - ergo te sem vagy egy utasbarát.
7. Magyarországon pont Beloianniszban él már a legkevesebb görög, ennek ellenére az ott letelepedő magyar családok gyermekei ingyen megtanulhatják a nyelvet, a kultúrát, a táncot. Nagyon sok szülő be is iratja a gyerekét és büszke rá. Ahogy megünneplik a görög nemzeti ünnepeket, pont olyan tisztelettel ünneplik meg a magyarokét is!
8. Mégis milyen indittatásból érezted, hogy feltétlen a kommunistákkal kell jönnöd? Aki paraszt, az paraszt, függetlenül attól, hogy kommunista, vagy hun, vagy szittya leszármazott! Ehhez semmi köze annak, hogy a nagyszülei esetleg egy másik országból menekültek a politikai nézeteik miatt.

A család feje - az asszony - magába nézhetne egy kicsit! Vagy nem. Inkább nevelje úgy a gyermekét, hogy mindig mást hibáztasson! Ettől fejlődik majd az ország. Toloncoljuk ki azokat, akik már itt születtek, magyar állampolgárok, csak azért,mert ő találkozott pár bunkóval - ami nem függ össze a származással. Minden itt élő görög (?) szemétláda, a világban élő összes görög is az, csak MI, MI MAGYAROK vagyunk azok, akik előtt térdepeljen le a világ, mert valamilyen hülyeség miatt még azt is elhisszük -a megcáfolhatatlan bizonyítékok ellenére is -, hogy Attilától és a hunoktól származunk. Pff... ennyit erről

Mátyás, az igazságos 2009.10.06. 05:53:24

1., óriási hülyeség ekkora távra busszal menni, nem éri meg.

2., szerintem az a sofőr be volt drogozva! (zene+80óra)

3., hamár kirakott, nem sírva hazaszaladok, hanem nézek magamnak szállást és jól érzem magam, mert igazam van. Ha nincs, sírva menekülök haza.

Ronebaba 2009.10.06. 06:09:32

Ez a probléma!!! Én már évek óta azt mondom, hogy az országunkat megszállták az idegen népek (görög, török, kínai és egyéb nemzetek), és gyakorlatilag kizsákmányolják az országunkat!!!! Mert HAGYJUK!!!!!!!!!!!

Megdobbent 2009.10.06. 06:23:22

@Ronebaba: Koltozz ossze a haverjaiddal egy 5000 lakosu kis hatarmenti telepulesre, es igerem levalhatsz rolunk, elj meg a szarfaszu szittyamagyarkodasodbol, termelj gazt, mindent csakis magyar alapanyagbol es a magasan kvalifikalt agyadbol hozz letre, aztan kussolj be, epitunk ratok egy bazinagy falat, es majd 40 ev mulva visszanezunk, dobalunk be valami bolgar kiflit vagy nemet sajtot a maroknyi kannibal tulelonek.

Te idiota.

Picurigor 2009.10.06. 06:26:43

Érdekes ez a poszt. Bár a sztori elég kemény, azért - sajnos - nem kirívó.

Ezért van az, hogy épeszű ember nem megy Görögországba nyaralni, legalábbis nem utazási irodán keresztül...

Mindemellett ez a modoroskodó poszt visszatetszést is keltett bennem. A levélíró mindenféle idézetet tesz be az írásába, mint egy iskolai fogalmazásba (nem lepődnék meg, ha az illető hölgy tanár lenne), miközben hol a szórend nem jó, vagy nincs központozás esetleg egyszerűen nem tud helyesen írni.
Utána meg ez a meddig-tűrjük-még-dolog...
Teljesen fölösleges.
Már akkor tudható volt, hogy gáz van, amikor másik utazási iroda vitte őket haza.

V.A. 2009.10.06. 06:40:38

Lerásod alapján a következő kép rajzolódott ki rólad, bennem:Férjedet papucsként tartod otthon, nagyszájú vagy igen alacsony toleranciaszinttel,ugyanakkor hisztériás, problémamegoldó képességed gyenge, valamint zavaros ideológiák bűvkörében élsz.

dede01 2009.10.06. 06:46:20

Ja, télleg, nekünk az irodalom érettségire tanácsolták, hogy a fogalmazásba rakjunk idézeteket, mert az imponál a javító tanároknak....

redriot77 2009.10.06. 06:52:18

Buta tyúk:
"óriási szerencsénk van, hogy itt tett ki, és nem Macedóniában, vagy Szerbiában az autópályán, mondjuk az éjszaka közepén, hiszen ez is megtörténhetett volna, mégis csak egy civilizált országban vagyunk és fényes nappal."

Szerbia és Macedónia nem civilizált hely? Ki is a rasszista? Amúgy Magyarország mióta civilizált hely? Létezik rabszolgatartás, akinek van elég pénze, arra nem vonatkozik semmi szabály, banánköztársaság-szintű korrupció. Ojrópen júniön, muhahaha...

csajokespasik · https://csajokespasik.blog.hu 2009.10.06. 06:55:03

ez iszonyú helyzet: legalább a helyi zsarukat rá lehetett volna zavarni, vagy szólni a nagykövetségen (márha van értelme) ez bennem is annyira felb*szta volna a pumpát, hogy biztos nem tudnék utána továbbra is nyugodtan ott nyaralgatni, én is hazaszaladtam volna.

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2009.10.06. 06:56:05

öööööööö...
fajmagyar, vagy mondtam már?

BKV reszelő 2009.10.06. 07:02:01

"Mi miért nem vagyunk büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre?"

Nem lehet. Az exkommunistákból álló "demokratikus" politikusaink szerint az a fasizmus maga és be kell tiltani, viszont szerintük büszkének kell lenni rájuk, a köztörvényes bűnözőkre, a buzifelvonulásra, a plázsra és geszti-guszti plakátcirkuszára. Sajnos nem megy. Szégyellem az egészet geszti-gusztistul, kommunistástul. A buszokról nem szállok le akkor sem. Ha nem értik, akkor rapid attack lesz. :)

Grigorij 2009.10.06. 07:02:30

Ostoba történet egy nyiltan rasszista és velejéig buta, ostoba pcsáról!

Előttem már írták:
nem Beloianisz hanem Beloiannisz!

De miért is kellene tisztában lenni azzal, amire hivatkozunk...

"elég gyakran változtatja a nevét, székhelyét, vezető ügyintézője személyét, hogy ennek mi lehet az oka, azt az olvasó fantáziájára bízom……."

Na mi?

És nekem erről a történetről a Folytassa külföldön! című film, bszatlan felesége jutott az eszembe

fazsolt 2009.10.06. 07:06:25

Háát igen! Tudom háttal nem kezdünk mondatot. Nekem is több gondolat fordult meg a fejemben.

1. Hol volt a hölgynek a férje?
2. Hol volt egy normális utas?
3. Tényleg honnan tudta a sofőr, hogy melyik az ő cekkere?
4. (csakhogy olyan is legyen, ami még eddig nem volt) Mit szólt mindehhez a szomszéd településen lakó, jó ismerős utazásszervező?

Ugyanis véleményem szerint az ő dolga, kötelessége volt gondoskodni a hazajutásról. Erről a postban nincs szó, azaz csak fokozza a gyanús dolgát ennek a történetnek.

A kommunistázást meg abba lehetne hagyni már baromira. Mindenkinek a felmenője csinált baromságot mégsem bántjuk. Akkor az volt, kommunistának volt jó lenni, most meg nem.

Mátyás, az igazságos 2009.10.06. 07:08:28

görögország sokkal-sokkal értékesebb ország, mint magyarország. ezt kezeljétek tényként. parasztok pedig, mindenhol vannak.

gabest1 2009.10.06. 07:10:02

felesleges idézgetni, a megértést nem segíti elő tömörebb formába bekódolva

Rókakígyó 2009.10.06. 07:13:28

A fogyasztásüggyel még senki sem foglalkozott. Igaz a másik rész érdekesebb téma.

BKV reszelő 2009.10.06. 07:18:00

@Grigorij: Te meg buzi vagy. ...és szarok beloianiszra vagy beloianniszra...tök mindegy hogyan írják ezt a szart. ...és ha már szarok, akkor ez megilleti a kádárt vagy czermaniket vagy mi a fene volt annak a disznónak a neve.

fazsolt 2009.10.06. 07:18:17

@fazsolt:

Mielőtt olvassa más is buszon ülők közül és megsértődik. Normális utas: gondolom, ha a hölgynek igaza lett volna akkor azért csak mellé állnak, de nem nagyon tűnt úgy, hogy...:)

Balou 2009.10.06. 07:19:10

Azt kifelejtette, hogy Jézus is magyar volt.

bean 2009.10.06. 07:19:31

Hát azért meghallgatnék mást is arról a buszról, hátha esetleg nem pont így történt, esetleg kimaradt egy-két mondat valahol.

A hun-magyar kapcsolatra meg szót sem érdemes vesztegetni, persze van még feketeruhás aki ezt a tudománytalan badarságot felnyalja... egy határral arrébb meg a dák-román kontinuitáselméttel jöttek elő, oszt azon meg mi röhögünk. A hun-magyar kapcsolat is pont ekkora baromság.

caymanos 2009.10.06. 07:22:34

Ez az egész, úgy ahogy van, kitalált fasság.

Balou 2009.10.06. 07:28:41

Így járnak a suttyók. Csak a faszit sajnálom. Hogy lejárathatja mindenhol a mucsai felesége.

Real_Infidel 2009.10.06. 07:29:22

Ezt papolom mindig. Testépítés, gyúrás, súlyemelés. Hosszú évek óta csinálom, és ilyen esetekben nagyon jól jön. Nem szép világ, de hát ez van, nem én formáltam ilyenné a dolgokat. Alkalmazkodni kell.

Velem nem mernek így beszélni. Garantálom, hogy a "kuss most én beszélek" picsát A MAGYAR HATÁR ÁTLÉPÉSE UTÁN (mert azért jobb lett volna hallgatni, ha már így alakult) úgy vágtam volna pofán, hogy kitörnek a fogai.

gpx 2009.10.06. 07:32:29

Sofőr vezet: 80 óra vs. vonattal mentél: 50 óra.

Még hamarabb haza is értél amellett, hogy kiutáltak a buszról.

Eric_Cartman 2009.10.06. 07:35:41

Nem utazunk busszal 1100 kilométerre. Főleg nem a szomszéd faluban lévő utazási irodával Nei Poriba. Annál ezerszer jobb helyek vannak arra.
A JIMAKOS TOURS valószínűleg paraszt volt, de miért csak téged szállítottak le ? Valami el van hallgatva. Ettől függetlenül a leszállítás durva.
És ne feledjük, hogy te a szomszéd falu irodájával (régóta ismerősök) szerződtél. Marikát is elő kéne venni, nem ? Marika meg majd előveszi a Jimakosokat.
Az összes szereplőnek küldenék egy Metaxába mártott sünt.

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2009.10.06. 07:36:01

1., honnan tudta a sofőr leszállításkor, hogy kinek melyik a bőröndje/csomagja?

2., családfő mit tett? csak némán tűrt?

3., mobilos videófelvétel helyzetről?

4., az utazási irodának kellett volna gondoskodni a hazautazásról, ha a buszról leteszik őket.

szerintem.

caymanos 2009.10.06. 07:36:39

@gpx: A 80 óra az egyik fasság, biciklivel is meg lehet járni ennyi idő alatt. Katerini-Budapest nagyjából 14-18 óra, határnál való várakozástól függ.

jpmjpm 2009.10.06. 07:36:43

A sztori sok pontja homályos (pl. a lábtörlőzés milyen nyelven folyt), felmerült bennem, hogy csak lejáratás, mint az egyik múltkori poszt, amikor mindenkinek el akarták törni a kezét, aztán kiderült, hogy mégsem. A görögöket eddig vendégszeretetükről ismertük, nem arról, hogy ledobálnak a buszról. Persze kivételek mindig vannak.

De végülis nem voltnk ott, nem tudhatjuk így volt-e. Az pedig, hogy számunkra nem klappol néhány dolog a sztoriban nem indok arra, hogy ne higgyük el, nem mindenki viselkedik és gondolkodik úgy mint mi. Vannak papucs férjek és a vidéki emberek sokkal nyugisabbak mint a pesti emberek (ezért is szeretek vidékre járni), szóval elképzelhető, hogy a férj végig kussolt, mert még az életében nem érte atrocitás. És vannak domina típusú menyecskék.

Amit nem értek, hogy miért hagyták magukat leszállítani ilyen semmiség miatt, illetve, hogy a magyar utazási irodára miért nem borították rá az asztalt, hiszen az ő felelősségük is a dolog. Még a magyar utazási iroda neve sem derül ki.

Szóval jó lenne valami megerősítést adni a sztoriról mondjuk a magyar utazási iroda részéről vagy az utastársak részéről vagy Erzsikétől, mielött a gárdát elindítjuk görögországba. :)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.10.06. 07:37:26

@caymanos:
Szinte hallom, ahogy kórusban mondogatják, hogy lábtörlő.

joder 2009.10.06. 07:41:34

szerb-maKedón határ?

Birqa · http://bircaman.freeblog.hu/ 2009.10.06. 07:42:14

görögországban hangosabb a zene, ha nem tetszik, utazz legközelebb izlandra

Shitting Bull 2009.10.06. 07:47:42

Azért ez a "magyarországi görögök utálják a magyarokat" finoman szólva is hazugság... történetesen ismerek egy-két görög-magyar embert.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2009.10.06. 07:49:37

1., a posztoló az utazási irodával kötött szerződést, nem a görög soffőrrel.

2., www.jimakostours.hu/ lehet fostintázni.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.06. 07:52:07

A hibás az utazási irodátok! Nekik kellett volna megfelelő módon hazajuttatni! Hülyék vagytok, hogy nem követeltétek a másik buszra szállítást és addig is a bónusz szállást!

Egyébként pedig gyorsan kiszúrkodtam volna busz összes kerekét aztán cső

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.10.06. 07:52:41

Fontos még tudni, hogy Homérosz magyar származású volt, eredetileg Hunoerosznak hívták.
Azután görögösítette, hogy már túl sokat cukkolták vele. Sajnos később meg pasik kezdték vegzálni.

jpmjpm 2009.10.06. 07:52:46

Egyéként megnéztem a Viamichelin-en a Budapest-Pori utat. 11h26-ot mond. Ehelyett 50 órát vonatozni kicsit durva lehet, nem beszélve a költségekről 3 főre. Csoda, hogy volt náluk/hitelkártyán ennyi pénz.

Egyébként a sztoriban sehol nincs írva, hogy 80 óra lett volna az út, csak az, hogy valaki azt mondta, hogy a sofőr akár 80 órát is tud vezetni ha üvölt a zene. Ami lehet elírás/elhallás is. Lehet, hogy csak 8 óráról volt szó stb... Úgyhogy egy rejtély kilőve.

Nem kell minden sztorit darabokra szedni csak azért mert a mi fejünkben nem áll össze. Annyi szart nem láttunk még a világból, hogy egy csomó dolog megtörténhet és mi el sem tudjuk képzelni.

kutya vacsorája 2009.10.06. 07:53:56

miért van az,h.éppen a szkíta/hun/mágus hagymázban hívő turbómagyarral történik mindez?! véletlenül pont kommunista görögök alázzák!? (az, hogy sokat jártam az országban, és csak a legjobbat tapasztaltam, nyilván nem sokat számít a sztori megítélésében, de tény: görögo. - lengyelo.mellett - tán az egyetlen hely európában, ahol nem hánynak nyomban lilát a honfitársainktól.) sztem kb. ez történhetett: a busz valszeg késett és teli volt (nagy kaland, ez nem a tokiói metró), mérkőzés kezdődött a helyekért (vö. combinós nyuggerek), és a harc hevében szvsz Utaskáink elővezették b-közép faj- és ideológiai elméletüket, a görögök egy része pechükre megértette. utána pedig történt, ami történt.
ollós cimbi, így már hihetőbb?

midnight coder 2009.10.06. 07:54:45

Görögország balkán. A görögök pedig Homérosz idején lehet hogy voltak valakik, mostanra viszont kb. a cigányok kategóriája.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 07:55:02

@kiscsikó: '4., az utazási irodának kellett volna gondoskodni a hazautazásról, ha a buszról leteszik őket.'

Nem biztos. Az összes utazási iroda, ahol idegenvezetőként dolgoztam, beleírta az utazási feltételekbe, hogy amennyiben az utas zavarja a többieket, zavarja vagy hátráltatja az utazás menetét stb stb, az az idvez mérlegelése alapján kizárható az utazásból és a saját költségén utazhat tovább (haza vagy ahova tetszik).
Mondjuk egyszer sem kellett élnem ezzel a kitétellel, de egy párszor megpendítettem a lehetőséget, jellemzően ha a buszban valaki lerészegedett és elkezdett hangoskodni. Vajon a posztoló mennyit ivott és milyen állapotban szállították le?

Shitting Bull 2009.10.06. 07:55:58

Hm... látom, másnak sem kerek a történet.

Karl Marx 2009.10.06. 07:58:08

"Hova lett a büszkeségünk? Volt-e egyáltalán? Mi miért nem vagyunk büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre? Árpádokra?" ...ez a magyarozó fennhéjázó szöveg ez meg aztán egy röhej...azt nem tudom hogy viccnek szánta vagy így is gondolja...azért annak csak illett volna utána olvasni, hogy kiknek tekintették a hunokat...

Énbagoly 2009.10.06. 07:59:32

A tények borzalmasak, de a levél zseniális!
Őszintén engem most nem érdekelnek a fikázók, de még a tények sem.
Nagyon jó volt a levél. Gratulálok hozzá!

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 08:01:06

Pontosítsunk!
A Görögországban élő görögök, segítőkész, udvarias, kedves emberek, akik megbecsülik, az országukba látogató turistákat.
Az írásban emlegetett útitársak viszont régóta Mo.-n élő görögök. Miért kell bármin is meglepődni. Úgy látszik, sikeres volt az asszimilációjuk. A bunkó stílust is elsajátították, az itt töltött évek alatt.
Feltehetően az olyan szkíta, hun ősökkel rendelkező magyaroktól, mint a kunszentmiklósi Sz.R.

caymanos 2009.10.06. 08:02:14

@Rékuc: Így van, én is raktam már ki a buszból idiótát. De ez kétszer fordult elő húsz év alatt. Akkor sem a rádióhangerő miatt.
Egyébként minden induláskor elmondjuk az utasoknak, hol és hányszor állunk majd meg, és mit tegyenek, hogy a lehető legkellemesebben töltsék el az útidőt.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.10.06. 08:02:50

Egyszer kénytelen voltam spanyolból busszal jönni. Sofőr úgy döntött, hogy csak egy bizonyos kútnál áll meg, mert oda van kártyája. Olyan kút viszont fele út után volt csak...Hamarosan megtelt a budi, a közelébe nem lehetett menni. Kb. 6 órája toszott megállni, hiába fenyegették, kiabáltak vele. Elegem lett, odamentem és elkezdtem kapcsolgatni a gombokat a műszerfalán. Rémültem csapkodott, kérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy ha mind megdöglünk, akkor is kiiktatom a világítást, akkor majdcsak megáll valahogy (Éjszaka volt ti. .). Elszántnak nézhettem ki, mert azonnal lassított és a legközelebbi parkolóban kiengedte az utasokat.
Egyébként az egész történet valószínűtlen és nem logikus. Amolyan jól kommentelhető írás ;-) Azaz: ügyes! :-)

vadbarom 2009.10.06. 08:04:38

A hunok azok megmutatták volna, biztos nem ilyen pipogya alakok lettek volna mint ezek a Fasomfalvaiak. Te és jegyük volt egyátalán? He.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 08:04:45

amúgy az ülésrend sajnos már csak ilyen, a későbben felszállók már nem biztos, hogy egymás mellett kapnak helyet, igaz az idveznek illik körbekérdezni a buszon, nincs-e valakinek kedve helyet cserélni, hogy a család együtt ülhessen. De ha nem jön össze, ez még nem ok a hisztire (ami gyaníthatóan itt megtörtént).

Blogger Géza 2009.10.06. 08:06:24

Lehet, hogy a többi utas kérte, hogy szállítsák már le ezt az állandóan fontoskodó, idegesítő asszonyt. Minden csoportban van egy ilyen. Elképzelem, hogy még a férje és lánya is végig csendben kussol, és imádkozik, hogy anyuka állítsa már le magát. Ki tudja, talán szkíta sámánhitre akarta téríteni a görögöket is. :)

A bőrönd ügye elég egyszerű: sofőr kinyitja a tárolót: megkéri, vegye ki a cuccait, ha szüksége van rá, ha nem veszi ki, akkor bent marad, és annyi. Majd Magyarországon eljön érte.

staropramen 2009.10.06. 08:06:44

Sztrovacsekek!
Ez egy idióta liba.Még azt sem tudta eldönteni, hogy politizálni akar -e vagy más gondja van.A férje meg sztem max böröndcipelésre van felvéve.
Az egész mese sántít, de ez a szkíta mágus vagy sámán ez tetszik.Azért én megemlítettem volna, hogy a Paradicsom ősi hun-magyar szó és így valszeg Ádám is magyar volt Éva meg pláne.
(A pláne ősi szkíta kifejezés és azt jelenti, hogy méginkább.)Ebből azonnal levezethető, hogy az inkák is magyarok voltak és Asterix is.

bgp 2009.10.06. 08:06:48

Kicsit sok volt a körítés. Ez a nő tuti nem 100-as.

Shitting Bull 2009.10.06. 08:07:26

@Real_Infidel: hát kisfiam, te is megérettél rá, hogy a Dunába lőjenek... bár az is igaz, hogy a magadfajta mocsokkal kár szennyezni a folyókat.

Pipas 2009.10.06. 08:08:36

Kérdés persze az is, hogy ha az utastársunk nem tetszik stílusa, ideológiája, személyes véleménye miatt, akkor kithetjük -e a buszról. Nem nagyon hinném.

Jelezném ezt azoknak, akiknek nem tetszett a hölgy stílusa, ezért indokoltnak tartották a leszállítást. Csak halkan kérdezem meg, hogy mi lett volna, ha az utas valamelyik kisebbséghez tartozik. Akkor beindult volna az antifasiszta kommandó?

Franky4fingers 2009.10.06. 08:09:14

Nekem sem lett túl szimpatikus a posztoló az írása alapján, de ami kiviláglik az egész írásból, a tipikus magyar sunnyogó, kummogó jajjcsaknelegyenbaj mentalitás.

ÉS ez rohadt nagy szégyen ránk nézve. Tök mindegy, hogy a posztoló hogy viselkedett, de ha a magyarok a buszon kiállnak magukért, akkor visszavesznek a görögök és mire a posztoló felszáll, már nem osztják a lapot.

De ehhez kiállás kéne, összefogás. De sunnyogó szarkupacok népe vagyunk. ÉS ez nagy baj.

Nem tetszik a posztoló stílusa, valószínűleg nem lehet a legjobb fej a világon, de az biztos, hogy a magyaroknak ki kéne már állni egymásért. NEm nagy dolgokról van itt szó csak a mindennapokban. A villamoson, a kisboltban amikor verik a másikat és a turistabuszon.

Shitting Bull 2009.10.06. 08:10:34

@espadazo: nem olvastam végig, mert az első pár sor után nyilvánvaló volt, hogy nem teljesen így történtek a dolgok, de... hmmm... szóval szerintem mindössze annyi van a háttérben, hogy a beküldő kissé megszépítette a saját szerepüket a történetben.

thinker_ 2009.10.06. 08:11:31

atyavilág, mennyi sötét kommentelő van itt....

zsüber 2009.10.06. 08:14:17

Az ókori görög kultúrát összevetni a mai görögökkel, egy kicsit gáz.
A mai görögök pár száz éve albánokként és törökökként pásztorkodva találták a romokat készen. Megtetszett nekik és ottmaradtak. Balkáni népség, balkáni viselkedéssel.

thinker_ 2009.10.06. 08:14:52

@staropramen: azért mert valakinek kiderül az írásából, hogy milyen érzései vannak a magyarsággal kapcsolatban, annak már nem lehet igaza? miből feltételezed, hogy nem úgy volt ahogy leírta? ha végigfüvezte volna az utat, a leszbi barátnője oldalán akkor hinnél neki, mi?

sajnálom, hogy ilyen emberek élnek ebben az országban.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 08:15:26

A baj az volt, hogy jóféle magyar mulatós nóták helyett, görög zenét hallgattak a buszon.
Magyar buszon, magyar zenét...!

talalkozas 2009.10.06. 08:15:54

Na sok tápos okostojás. Lehet, hogy a nő egy nagypofájú házisárkány, s a férje meg valami némabalfasz, de ha a sztorinak fele is igaz, akkor is a kurva anyjukat a görögöknek. Szakmai szemmel nézem, hisz idegenvezető vagyok Erdélyben.
1. Görögországban hangosabb a zene. Ki nem szarja le. Itt a buszon volt hangos a zene, amely buszon néhány paprikajancsi tápos magyar és néhány tápos hellén utazott. A kibaszott buszokon pedig az utas az első, nem a 80 órát vezető mokány sofőr. Tehát hülyebarom mindenki, aki arra hivatkozik, hogy Görögországban hangos a zene. A románok is szeretnek üvöltözve beszélgetni, én mégsem teszem ezt az utasokkal.

2. Tökmindegy, hogy szkíta-hun rokonságra hivatkozik vagy homéroszra. Jobb mint a szintén megcáfolt hülye finnugor elméletetek, amit néhány félidióta akadémikus még mindig nyomat. Igen a románok dáko-román kontinuitásra, a görögök meg az egykori birodalmukra büszkék és ahogy fentebb említették, mindkettő röhejes. De csak számotokra az. Ők kurvára hisznek benne, és egészséges nemzeti öntudatuk van.

3. Szerbia és Macedónia igenis civilizálatlan parasztok országai. Pár évvel ezelőtt még lőtték egymást a nagy szláv szerelem jegyében. Meglátnám melyik nagypofájú liberális kommentező pártolná őket, ha Szabadkán vagy Újvidéken kötne beléjük néhány tagbaszakadt büszke rác. Megérdemelné az összes ilyen világproletár.

Egymásra acsarkodásotok tettek titeket és veletek együtt sajnos minket is Európa balfaszaivá. Egyikőtök a hunokban a másik meg a kozmopolitizmusban keres valamit, amibe belekapaszkodhatna. Mi erdélyiek és székelyek pedig az évszázadok során már megmentettük párszor az elkeveredett és korcsosult seggeteket töröktől, tatártól, labanctól és muszkától. A kapitalista mentalitástól már nem fogjuk tudni, de inkább belepusztulunk és úgy is Attila meg Csaba királyfi örököseiként döglünk meg. Előbb viszont pofán vágjuk a zsírosképű görögöket és másokat is ha nem beszélnek tiszteletteljesen velünk.

caymanos 2009.10.06. 08:20:36

@talalkozas: hát, biztosan idegenvezető vagy, te csak tudod...
bár ilyen szöveggel talán csak főcsővezető lehetsz, barátom.

Baloggie 2009.10.06. 08:21:27

Valamiért nehezemre esik elhinni a posztot.
1. már volt szerencsém ilyen befogadott görögökkel találkozni. Mindegyikük kedves volt, sőt a többségük már magyarnak tartotta magát. Egyébként, ha jól tudom Beloiannisz választókerületében a Jobbik nyert, úgyhogy a magyar-gyűlölet duplán meglepő :)
2. Ha ledobtak a buszról, miért nem hívtátok fel az Erzsikét vagy kit, hogy intézkedjen?
3. Ha történet igaz is, általában az ember később megszépíti a saját szerepét, ez a Homár posztokban különösen igaz szokott lenni :)

egyetlen egy pont hihető, hogy a többi magyar kussban végigülte az egészet. Ezt sajnos maximálisan el tudom képzelni...

Karl Marx 2009.10.06. 08:23:25

@thinker_: igen igen, most már én is látlak...

Dr.Bio74 2009.10.06. 08:24:37

Ebben a történetben sok a fehér folt. Ennek következtében csak kommentelni lehet.
Jah:
"Mi erdélyiek és székelyek pedig az évszázadok során már megmentettük párszor az elkeveredett és korcsosult seggeteket töröktől, tatártól, labanctól és muszkától." , ez némi szelektív történelem értelmezést takar, és igen nagy adag gőgős büszke öntudatot.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 08:26:32

@talalkozas: hát ezzel a felvilágosult szemlélettel szívből remélem, hogy nem vagy idegenvezető. Milyen szívmelengető lehet téged hallgatni a buszon :D

efhábé 2009.10.06. 08:28:55

Turbómagyar photoshop

caymanos 2009.10.06. 08:29:19

@Rékuc: Biztosan nem idegenvezető, és valószínűleg nem is erdélyi. Aki pedig azt állítja, hogy a szerbek, macedonok civilizálatlan parasztok, nos az nem sokat utazott magyarokkal, oroszokkal, angolokkal, németekkel, satöbbi.

satho 2009.10.06. 08:30:36

Én bebasztam volna egy féltéglával a busz front oldali üvegét és visszaordítottam volna a sofőrnek : "... a kurva anyádat, akkor ti sem mentek sehova..." :)

Ők is utazzanak haza vonattal :) cooolság!

Tutira a posztirónak egy nyápic papucs férje van, aki meg sem tudta védeni a családját, faszalegény :(

Karl Marx 2009.10.06. 08:31:42

@talalkozas: ...hát igen igen... csak amikor Kapnikbányán mondtam az asztalosnak hogy megkellene csinálni az asztalt azt mondta:- szivesen megcsinálom csak sürgőset nem vállalok- miért annyi a munka?- kérdeztem - nem csak nem szeretek kapkodni!- volt a válasz. Így is lehet csak lassabban...

itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.06. 08:31:50

@szily: a magyarországi görögök nem csak rasszisták, hanem paranoidok is. főleg a tehetősebbek.

A magyarok szeretnek lapítani, ha érdekük fűződik hozzá. Mindig annak nyalnak, aki mellett jobban megtalálják az érdekeiket. Jelen esetben nem ti voltatok azok.

"Volt is, lesz is, ez itt a praxis,
Mindenkinek helyzete van.
Volt is, lesz is, itt is, de ott is,
Minden kornak rendszere van, de rendszere van.
Gyarló az ember – azt lesi, hogy hol tömheti jobban a hasát.
Gyarló az ember – azt lesi, hogy hol adhatja jobban el magát.

Volt is, lesz is, ez itt a praxis,
Mindenkinek helyzete van.
Volt is, lesz is, kint is, de bent is,
Minden kornak rendszere van, de rendszere van.
Gyarló az ember – igazat mindig annak ad, ki többet ígér.
Gyarló az ember – ahhoz a párthoz áll, ahonnan többet remél.

Volt is, lesz is, ez itt a praxis,
Mindenkinek helyzete van.
Volt is, lesz is, fent is, de lent is,
Minden kornak rendszere van, de rendszere van.
Gyarló az ember – mindenre képes a kényelemért.
Gyarló az ember – bűnben fogant és a bűnben él."

/István a király - Gyarló az ember/

talalkozas 2009.10.06. 08:32:48

Végre valamivel meg lehet sérteni az altatott öntudatotokat.

kutya vacsorája 2009.10.06. 08:33:11

@talalkozas: és meg tudsz élni idegenvezetésből ezzel a világlátással,te szegény?
nem tápos/liberális modorban: baszki, az én seggemet te ne védd senkitől, pláne ne attól (romániában), aki belgrád irányából szokott jönni hihi, vö.nándorfehérvári csata, tán hallottál róla te is, ha pedig nem, tanulj, mert van még mit, mielőtt szájaskodsz.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 08:33:41

@talalkozas:
Köszönjük Emese!
Most már minden kiderült.
De leginkább az, hogy te egy oktondi tarack vagy...

Dr.Bio74 2009.10.06. 08:34:11

@satho:
Oszt fizethették volna az üveget, meg a büntetést is.
Nem értem, hogy lehetett ilyen simán letenni egy családot a buszról? Itt nekem sántít a történet (is).

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.10.06. 08:34:20

@talalkozas:
Szaversenno szaglászeny. Hihetetlen, hogy milyen kommentárok vannak itt, az eszem megáll.

Néhány kiegészítés.
1. Valóban szerencsétlen volt, hogy a panaszos mindenféle szittya izéket is belekevert a sztroriba.
Ez azonban semmit nem változtat az alapálláson, hogy t.i. a buszból kidobták.

2. Valóban, a csetnikekről meg a macedónokól mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy civilizáltak.
13 évvel ezelött nekem is volt szerencsém megtenni a Bp Athén utat busszal ( akkor még ugye, nem volt wizzair ... ).
A csetnik yard háromszor állította meg a buszt, és "büntetésként" karton cigarettákat meg doboz söröket kapott.
A macedón határon tizenkét órát kellett várni odafele.
Visszafele meg valami sertéspestis miatt mindenkinek ki kellett szállni a buszból, és lepermeteztek bennünket valami lével. ( Biztos azért, hogy nehogy fertőzésveszélyt okozzunk a tisztaságáról híres országban :D )

3. 13 évvel ezelötti kalandjaim alatt a görög sorőrökről én is rossz tapasztalatot szereztem.
A legdurvább az volt, hogy amikor ottfelejtettem a söreimet a buszon ( már Pesten ) és pár óra múlva visszamentem értük, addigra a görög sofőr szépen megitta az összeset.
Az ember esze megáll.

Hogy egy gyakorlati kérdésem is legyen : nem lehet az utazási irodától restitúciót kérni az extra utiköltségre ?

Tony Almeida 2009.10.06. 08:35:55

Hát...én sem általánosítanék, ismerek néhány görög (beloianniszi) srácot, az öcsém zenekarában is odavalósi a srác, ritka rendes manusok.

Ha a sztori igaz (amit erősen kétlek), akkor ritka nagy balf*sz lehet a posztoló ura, LOOOL.

Csigataposó 2009.10.06. 08:36:25

Na emondom én, hogy is vót ez.
Énűttem mellette, mivel a felszállást követő 5. másodperctől folyamatosan nekiállt magyarázni a picsa, hogy az oláh mátáyskirály az szitya sámán vőt akitől az arkihomérosz aciletelész alias stavros flately teosztasz lopta az egész görög kultúrát és különben is büdös kommunista -mindezt egy januspanonicus idézetbe ágyazva- akkor az A változat szerint hallgathattam volna még 80 órán át pedig többszöri kérésünkre a sofőr már maxon nyomatta a Zorbát, de a hülye picsa még mindig nem vette a lapot és ezt túlharsogva rikácsolt. Illetve amint levélből is kiderül B változat szerint lebasztam őket a buszról ekkor volt egy kis kiabálás a buszon mer a hangos zene mellett a buszsofőr nem értette, hogy "Ájjá meg!". De mivel tettleg bizonyítottam, hogy én gond nélkül lebaszom őket a buszról csukott ajtón vagy ne adj isten a szélvédőn keresztül is utána már minden simán ment. Miután végre leszálltak az összes többi utas felszabadultan és blodogan énekelte kórusban a Zorba Abba által készített norvég nyelvű átiratát ami úgy hangzik "Lábtúrlúúú-Lábtúrlúúúú". Egyébként meg Blatz papucs!

talalkozas 2009.10.06. 08:37:48

Melyik nándorfehérvári csatáról beszélsz? Tán nem arról, amelynek vezérét Hunyadi Jánosnak hívták? Tudod, nem csak a neve Hunyadi.

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.10.06. 08:37:49

@caymanos:

Ha megfigyelted, az állítás úgy szól, hogy a szerbek és a macedónok parasztok. Az állítás semmit nem mond arról, hogy a németek ( stb) parasztok e.

( Általában busszal a kevésbé tehetősek utaznak, akik körében a "viselkedési deficit " jelentősebb lehet. Isznak, mint állat, aztán meg óbégatnak, hangoskodnak. Ezért kell repülővel, max. kocsival menni.)

beszólhatok? 2009.10.06. 08:38:10

hehe
a lány sírógörcsöt kapott, annyira elege volt anyuka hisztijéből, apuka meg szótlanul elmélkedett, milyen szép lett volna, ha csak anyukát rakja ki a sofőr, ő meg mehetett volna haza, szabadon, beülhetett volna a haverokkal egy kisfröccsre, ...

Shitting Bull 2009.10.06. 08:38:20

@caymanos: sajnos lehet, hogy valóban az. Mit vársz egy román idegenvezetőtől? :D

Viktus 2009.10.06. 08:38:30

Én eleve nem értem minek megy v.ki innen az észak-balkánról a dél-balkánra nyaralni ...

Dr.Bio74 2009.10.06. 08:38:46

@Csigataposó:
Ez igen fárasztó vót, koma, tovább is van mondod még?

=Ford Prefect= 2009.10.06. 08:38:48

Ennyi bunkót egy rakáson. Tényleg ki kéne tenni benneteket valahol a halál faszán, hátha nem is találtok haza...

caymanos 2009.10.06. 08:40:48

@Scaramella va alla guerra: Van egy trükk, amivel meg lehet érteni az írott szöveget. Olvasásnak is nevezik, nem nehéz. Sajátítsa el bátran.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2009.10.06. 08:42:32

posztolónak;

Hahahaha,

ekkora baromságot még sosem hallottam :))))

vagyis sajnos minden nap azt hallom, hogy szerencsétlen magyarokat azok a semmirekellő "MINDENKIK" mindenhol inzultálják. Fujjj!!!!!

Mocskos magyargyalázók!!! :)))))) Hahahahaha....

A dunaszerdahelyi magyargyalázós baszás jut az eszembe. Meg sem próbálsz úgy gondolkodni, mint a NEM magyar. A megszokott magyaros sértődéssel kezeled azt a marhaságot, hogy "lábtörlő" vagy. Micsoda baromság! Kiderül, hogy Görögország terrorállam, hahahahaha. Csak azt nem értem, hogy akkor mások melyik Görögországban nyaralnak, hahahaha...

Hagyd el az ilyen-olyan vélt sérelmek okozta szetereotípiákat, és meglásd, tisztelettel áll veled szembe Európa.

talalkozas 2009.10.06. 08:43:31

Általában busszal a kevésbé tehetősek utaznak, akik körében a "viselkedési deficit " jelentősebb lehet. Isznak, mint állat, aztán meg óbégatnak, hangoskodnak. Ezért kell repülővel, max. kocsival menni.

Ez viszont igaz.

beste 2009.10.06. 08:46:13

Sok volt a pálesz a kurultajon???

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 08:46:25

@Scaramella va alla guerra:
Aaaaszttaa, az nagggyonn durva lehetett...!
Nekem is megáll az eszem. A piszok, szemét rókalelkű görögje megitta a sörödet. Ilyenek ezek mind. :)

Dr.Bio74 2009.10.06. 08:47:35

Erdély tündöklött mindig, ott nem mérgezték egymást az urak, és ott kolbászból vaót a kerítés (tán a szászoknál). Arrafelé nem érvényesültek az emberi életforma negatívumai. A székely bácsikáról szóló viccek is ezen magasztosságot mutatják be.
Én itt a jelenkori Magyarország közepén cseppfolyós szemmel tekintek rátok seggvédő magyarok!
Amúgy minden tiszteletem azoké akiknek nem jelent előnyt magyarnak vallani magukat és mégis megteszik évtizedek óta.

efhábé 2009.10.06. 08:48:02

@talalkozas:

1. Azért erre a megcáfolt finnugor elméletre hozhatnál valami kézzelfogható bizonyítékot, persze Badiny-Jós és bandáján kívül, akik "cáfolatát" már kb. 25 éve ízekre szedte Komoróczy.

2. Amellett, hogy minden tiszteletem a székelyeké azért, amit saját magyarságuk megőrzése érdekében tesznek, meséld már el, hogy a tatár, török, labanc, muszka négyesből melyik nem foglalta el az országot, melyiktől sikerült megvédenie minket a hős székelyeknek.
Tényleg minden elismerésem a hős székely katonáknak, de mintha a Nyerges-tetőn is az lenne kiírva, hogy a székelyek az utolsó emberig harcoltak, nem adták meg magukat. Harcászatilag nem éppen sikertörténet, csak emberileg...

efhábé 2009.10.06. 08:50:09

@thinker_: A gond az, hogy ennek a történetnek napnál világosabban nincs köze a postoló magyarságához. Ha ennek ellenére idecitálja a magyarsággal kapcsolatos érzéseit, az már jelez valamit.

Én sem posztolok a görög élményeimről, beleszőve a kvantumfizikával kapcsolatos meglátásaimat, már ha érted a hasonlatot.

caymanos 2009.10.06. 08:50:24

@talalkozas: Egyátalán nem igaz. Busszal azok utaznak, akik nem szeretnek külföldön vezetni. Nagyon sok olyan utasom van, akik elindulhatnának saját autóval is, de akkor nem pihennek. Vagy esetleg úgy jön össze a társaságuk, hogy inkább utaznak busszal, kisebb a kockázata műszaki hibának, eltévedésnek, satöbbi.

Lásd, a komolytalan poszt írójának is volt pénze HAZAúton taxira (Katerini-Thessaloniki 70 km, nem lehetett olcsó), vonatjegyre (Thessaloniki-Budapest-Kunszentmiklós, három főre vagy 80 rugó). Valóban.

staropramen 2009.10.06. 08:50:25

@talalkozas:
Figyu Sztrovacsek!
Ha te tényleg valamiféle idegenvezető lennél, tudhatnád, hogy egy csatánek nincsen vezére.Hunyadi szegény a magyar sereg vezére volt , a csatában meg úgy rémlik, volt egy török sereg is,parancsnoka maga a szultán II.Mehmed.
Bezavarhat a dologba, hogy Nándorfehérvár parancsnoka(várkapitánya )Szilágyi Mihály volt, a keresztes seregé meg Kapisztrán János a szerzetes.
Tudom, hogy így kora reggel sok ez egy kicsit, de az ember mindig tanulhat.

Franky4fingers 2009.10.06. 08:51:44

@Rékuc:

Lehet, hogy én értelmeztem találkozás írását túl tágan, de azt gondolom, hogy a lényege az volt, hogy a nemzeti öntudat egy fontos dolog. Az, hogy ez miből táplálkozik másodlagos.

Értelmes embernek úgysem azért van nemzeti öntudata, mert szittya- sámán- ősmagyar-görög- római harcosok voltak az ősei. Viszont. Annál veszélyesebb nincs, mint amikor ezeket az ostobákat szabadjára engedik annak mentén, hogy senki nem vagy semmi nem vagy. Ugyanis innen befolyásolhatóvá válik és ami még rosszabb, hogy nincs egy vezérfonál ami mentén az értelmesebbje hatni tud rá.

Persze az értelmesebbnek (jelentse akár az értelmiséget ez akár) ez felelősséggel jár, hiszen vezetni kell a csürhét.

MOst megkérdeznélek téged: Melyik a jobb. Ha így- vagy úgy van nemzeti öntudat,értékrend akármi vagy az, ha nincs, sunnyogunk, kummogunk?

céerem 2009.10.06. 08:51:46

Szóval, ami a sztori lényege:

FELHÁBORÍTÓ, hogy ilyen megtörténhet, és engem nem érdekelnek az utas nacionalista nézetei, mert tény, hogy utazási iroda ilyet nem tehet meg, perbe velük! És a magyarok összefogása is jellemző.
Kíváncsi lennék, hogy a sok nagyokos, kritikus posztoló mit tett volna hasonló helyzetben. Ahogy hazaérnek, azonnal jött volna a levél a Homárnak...
Erről ennyit.

Tökös Veréb 2009.10.06. 08:52:16

ez mekkora egy kamu poszt már!

efhábé 2009.10.06. 08:52:17

Egyébként pedig meg kell állapítani, hogy a kedves posztoló ideológiailag meglehetősen alulképzett.
Nem a görögökhöz, hanem a rokon kazahokhoz látogat, akinek helyén a magyar szíve (igen-igen, nekik a jobbik oldalon dobog).

barikad.hu/node/37401

mokkaczuka 2009.10.06. 08:55:07

Ebben semmi meglepő nincs. Cigánynép a görög, de hatalmas az arca. Engem inkább az lep meg, hogy nincs több ilyen beszámoló róluk. Abban az országban utoljára a katonai junta idején volt rend. Akkor volt jó turistának lenni Görögországban. A fekete ezredesek, azok igen, azok tudták, hogyan kell kezelni őket.

Ejoy 2009.10.06. 08:57:19

Budapesti üzleti (4*) szállodában volt szerencsénk a nyáron egy bagyobb görög csoport társaságát élvezni a reggelinél. Ezekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy civilizáltak. Valószínűleg annyira büszkék az ókori kultúrájukra, hogy nem sikerült onnan kitörniük.

Ha meg igaz, hogy a magyarországi görögök így vélekednek a magyarokról, akkor lehet kurva gyorsan takarodni haza a balkánra....

mokkaczuka 2009.10.06. 08:58:06

@redriot77: Nem, Szerbia és Macedónia NEM civilizált hely. Az a Balkán.

fogyókúra 2009.10.06. 08:58:14

A poszt nem tetszik, ezt az álságos magyarkodást a Fidesz óta nagyon utálom, viszont az utazási iroda (és a többi buszon utazó) viselkedése felháborító. Gyerekes családot lerakni BÁRHOL egy buszról szemétség és undorító.

Minimum beperelném a saját utazási irodámat, akinek anno befizettem az utat! És fogyasztóvédelem!

kernelpanic 2009.10.06. 08:58:52

ha annyira büszke vagy hun-szkíta őseidre, akkor mérnem jöttél haza lovon?? OMG..

mokkaczuka 2009.10.06. 08:59:12

@Flat Eric / sta press: Azt mondanák, hogy nem igaz, a nő botrányosan viselkedett, megütötte a sofőrt stb.

torma99 2009.10.06. 09:00:46

Nah szóval Jimakos oldala nagyon gagyi, árai a béka segge alatt vannak. Aki most pénteken utazott az 7 éjszakáért apartmanban 18ezret fizet, jól olvasom? Így simán lehet, hogy nem a legmagasabban kvalifikált buszsofőröket alkalmazzák.
A probléma másik oldala viszont a sz.r.
A leveléből ítélve lazán elkezdhetett kommunistázni a buszon, vagy valami hasonlót, esetleg faji felsőbbrendűségre hivatkozott, gyanús, hogy az ülőhelyek elfoglalásánál is keverte már a sz*rt, mert szerintem az nagyon ritka, hogyha szépen nyugodtan kérek valamit, vagy kérdezek az utaskísérőtől az egyből elkezd velem ordítani. sz.r.-ben én a mindig elégedetlenkedő hülyemagyar turistát látom, aki kevés pénzért akar hiltont és rolls-ot. Elképzelem, ahogy a helyén ülve is fűti magát hangosan, ahogy ezek szokták, nah az ilyet én sem védtem volna meg, az egy más kérdés, hogy rendre utasítom ne problémázzon már annyit. A magnó hangerejéről csak annyit, hogy miután már elrúgták a pöttyöst a söfőrnél/kísérőnél, utána kezdtek el akciózni. A levélből azonban kiderül , hogy ezt nem úgy tették, hogy esetleg megpróbáljanak szót érteni a sofőrrel (akár úgy hogy angol/német/francia nyelvvel bepróbálkoznak) és a gyerekekre vagy az idősekre való tekintettel lejjebb vetetik a zenét. Naná, hogy kiverte a biztosítékot a görög fickónál ,hogy csak úgy csavargatják a magnóját. A reakciójából kiderül, hogy ő sem megy a szomszédba bunkóságért, de ilyen esetben midnenképpen higgadtan, nyugodtan és diplomatikusan kell eljárni.
A leszállításnál gyanús, hogy a hölgy esetleg már annyira nem bírt magával, hogy a többi utas már nem is bánta ha elmennek, maradjon inább a zene, de ezek nem.
Ezek mind feltételezések, és tényleg szükség lenne valami megerősítésre, vagy cáfolatra, mert ez igencsak gyengécske így.
És végül egy OFF.
Utaztam én is buszon egy Magyarok Világszövetséges nővel. Mesélte, hogy amikor a Kossuth téren petíciót adtak át szili katalinnak, megjelent a tér felett egy turulmadár (kerecsensólyom), ő ebből tudta, hogy megbukik a szoci kormány. Hát nem bukott meg, sőt most is lesz 30% hülye aki rájuk szavaz ez mind1 is, de csak azt akarom kihozni ebből az egészből, hogy nem minden görög kommunista, és utálja a magyarokat,esetleg a hisztis nőket igen, de úgy általában jól megvannak velünk.
Jah és hogy mondták hogy lábtörlő? Ez valami nagyon nevezetes szavunk lehet, ha mindegyik görög ezt mondta. :))) Esetleg labtöerlőe?

thor80 · http://www.index.hu 2009.10.06. 09:01:02

Érdekes történet de több sebből vérzik. Végül így legalább végigvonatoztátok a Kelet-Balkánt is. Jó kaland, nézzük pozitívan a dolgokat.

Disznó Úr 2009.10.06. 09:01:08

Nehéz megérteni, hogy miért csap át egyes kommentelők részéről a reakció a magyarság elleni gyűlölködésbe. Ja, egyébként nem nehéz. Nyomorult gnómok szórakozása, akik csak ahhoz bátrak, hogy névtelenül "parasztozzanak" minket.

Kockásboxer 2009.10.06. 09:01:10

Ez a post egy óriáisi hazugság. Talán a post író fantáziája szülte az egészet, esetleg rossz idő volt odakint és bosszúból vagy talán egy konkurens iroda. Volt szerencsém hallani a történetet egy velük utazó ismerősömtől és nem akartam elhinni, hogy vannak ilyen primitív emberek, vicces, hogy most pont az "áldozat" történetébe sikerült belefutnom :)
A történet azon részét kihagyta a "kedves reklamáló", hogy kiscsaládjával micsoda cirkuszt rendeztek a buszon, milyen minősíthetetlen stílusban adtak hangot elégedetlenségüknek és milyen módon szídták a szerintük "hangoskodó" görög utasokat, próbálva fellázítani ellenük a buszon lévő magyar utasokat is. Nem csodálom, hogy ledobták őket a buszról, bár én nem vártam volna a sofőr helyében 50 km-t, hanem a buszra felszálláskori első beszólogatások és hiszti után már Nei Pori határában leszállítottam volna őket.

gyz 2009.10.06. 09:01:19

oláhok által kisajátított Hunyadi János, szkíta mágus és Homérosz

te jó Isten

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2009.10.06. 09:01:22

Nem értem, hogy ha valóban így történt az eset, akkor hol marad a sajtó, bulvárműsorok a tévéből stb.? Ettől kevesebbért is kimennek a szenzációhajhász "riporterek" riportot csinálni.
Nem hiszem el, hogy ha ez valóban megtörténik, akkor nem lép közbe valami hivatalos szerv.
Vagy a nőstény annyira szereti a családját, hogy nem kért védelmet, igazságszolgáltatást..?
Ha meg annyi pénze volt, hogy egy plusz utat meg tudott finanszírozni 3 főre, akkor mi a picsának ment busszal Görögországba? Miért nem repülővel vagy mittudomén?!
Ha ez velem történik meg - és így, ahogy leírta - minimum rendőrséget, konzulátust, diplomáciát hívok segítségül, nem elsunnyogok a vasútállomásra.
És a családtagok tán be voltak drogozva, hogy mindezt hagyták?!
És hol van a többi utastárs, hogy írjanak ide, hogy "így volt!" vagy "nemisígyvolt!".

Amúgy az írás valóban jó volt...

Áráncillágbogár... Ez ROTFL.

staropramen 2009.10.06. 09:02:11

@céerem:
Kérlek ezek nem nacionalista nézetek, ez szimpla idiotizmus ,felturbózva a az alkalmazkodóképtelenségből adódó személyes sérelem érzésével.
Egyébként most kérdezek egy szentségtörőt:
Mi a bánatos francnak kellene nekem kiállni adott esetben egy randalírozó összeférhetetlen antiszociális perszóna mellett, pláne ha teszem azt engem is halálra idegesít?Csak azért mert én is magyar vagyok? Nanemár Sztrovacsek!
Mindannyian szégyenkeztünk és felháborodtunk annak idején Ausztriában a -Magyar ne lopj-táblákon de nem hiszem , hogy pusztán a nemzeti egybetartozás miatt megvédtél volna egy éppen elkapott bolti szarkát.

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:03:07

@Franky4fingers:

Vazze nem engem kérdeztél, de én is válaszolnék.
A nemzeti öntudat? Az meg mi? Feltétlenül az a nemzeti öntudat ha bármi áron felsőbbrendűnek kívánjuk kikiálltani magunkat (nemes, misztikus, meseszerű legendák, tulajdonságok, történetek gyártásával)másoknál.Vagy az a nemzeti öntudat ha itt a XXI. században végre megpróbáljuk megérteni, hogy is maradhattunk meg magyarként, milyen út vezett idáig, és milyen vezet tovább. Ha elfogadjuk, hogy nem minden jó magyar és nem minden rossz idegen eredetű. Ha elfogadjuk, hogy magyarként rengeteg közös szálunk van a környező népekkel, amikre büszkének kellene lennünk, és elfogadjuk, hogy nem akar mindenki magyar lenni.

Kockásboxer 2009.10.06. 09:03:41

Egyébként pedig elgondolkodtató, hogy szegény magyarokat mindenhol bántják és egyből az a reakció, hogy azért mert rasszisták és magyargyűlölők. Ez elgondolkodtató és szánalmas. Körbe lehet nézni a világban, hogy merre és hogyan viselkednek a magyar turisták.

céerem 2009.10.06. 09:05:52

@staropramen: ok, nyugi. Csak nem értem, hogy honnan ilyen jól tájékozott mindenki. Ti tudjátok.

ZON 2009.10.06. 09:06:25

Hát, talán egy-két telefonnal meg lehetett volna oldani, hogy a kedves görög sofőrt pár cimbora várja idehaza...

Joe-ból is megárt a shock !!! (törölt) · http://www.tuzelestechnika.net/ 2009.10.06. 09:07:27

Mi van?

Nem akarok kötekedni, de kicsit izzadságszaga van.

talalkozas 2009.10.06. 09:08:19

Staropramen

Bocs. Hagyott némi kívánnivalót maga után a fogalmazásom. Köszönöm a helyesbítést. Az ember holtáig tanul. Most például azt, hogy ha kioktató modort választ, akkor nagyon vigyázzon arra, hogy hibátlanul közölje a mondandóját.

Elismerem, hogy erős volt a korábbi hozzászólásom, de nagyon kevés valóságalapja van. Miközben ugyanis Budán a török regnált, Pozsonyban meg a labanc, addig az Erdélyi Fejedelemség hintapolitizált. Függetlenül.

SZÁNDÉKOM az volt, hogy megsértsem azokat, akik oly nagyon támadják a "hülye picsát" aki nagyszájú (szíve joga) és pártolják a görögöket, szerbeket stb. Elhiszem neki, hogy a magyarok lapítottak a buszon, amikor honfitársaikat, hátrahagyták a görögöknél. Vol ilyen tapasztalatom az én utasaimmal is, amikor hazaúton egy egész busz népe áll körül, hogy nekik nincs idejük kivárni, amíg utitársukról kiderítik az egyébként már magyarországi korházban, hogy továbbutazhat, vagy ott kell maradnia a korházban. Azt mondom, hogy csak acsarkodni tudnak a mai magyarországiak, mert kiölték a szívekből a felebaráti szeretetet, vagy ahogy ti nevezitek: szolidaritást. Könnyebb mocskolni a posztolót és belekötni abba, hogy papucs alatt tartja a férjét.

mokkaczuka 2009.10.06. 09:09:02

@Real_Infidel: Ez az. Meg kellett volna várni, míg Pestre érnek, és ott megnézni, mekkora az arcuk. Esetleg kicsődíteni mobiltelefonon egy kis fogadóbizottságot.

fogyókúra 2009.10.06. 09:09:19

@Kockásboxer:
nem jönne ide az ismerősöd, aki elsőkézből elmesélné a "másik" oldal verzióját, hogy pontosan mi is történt? Kezd egyre érdekesebb lenni a történet. :(

betépett felhasználó 2009.10.06. 09:09:27

οποίοι whines, δεν είναι πάντα ουγγρικά
arisztotelesz

Coholol 2009.10.06. 09:09:40

Úristen mi ez a rengeteg versidézet, hát csöpög a nyáltól a poszt!

staropramen 2009.10.06. 09:09:44

@céerem:
Béke-nem veled volt bajom, csak te dobtad fel a végszót.Részemről vége.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 09:11:21

@mokkaczuka:
Na éppen ezért. A sztori úgy lenne kerek. Mennyi minden kiderülne.
Arról egyébként eddig nem esett szó, hogy a "kárvallott" utazó, mondjuk legkevesebb, kártérítést kér az utazási irodától, vagy -ne adj isten, bepereli őket az elszenvedett anyagi kárért, kellemetlenségekért.

Birqa · http://bircaman.freeblog.hu/ 2009.10.06. 09:12:02

"Emberséget a buszon csak 3 ember részéről tapasztaltuk, ( a magyar váltósofőr és egy kedves magyar öregúr a feleségével, a szintén görög származású Szofival mindent megtett, hogy ne maradjunk ott, de ez kevés volt )"

szerintem tévedsz, a szofi egy mocskos provokátor lehetett, akit a görög kommunista párt küldött a buszra, mert így akarták megbosszulni, hogy a szemét magyarok rendszert váltottak 1989-ben, legközelebb jobban vigyázz, hiszen most még téged, fajtiszta versmondó árpádsávos turbómagyart is sikerült átvernie ennek a komcsi szofinak!

Csigataposó 2009.10.06. 09:13:10

Az vólt már hogy "lábtörlő"?

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.06. 09:14:36

@espadazo: JOGOS! Elfelejkezem róla mindíg, hogy egy 118kilós erőemelő vagyok... Átlag embernek nem biztos, hogy menne. Igaz.

matkó 2009.10.06. 09:14:59

Aki Babits-, Radnóti- stb. versidézeteket szúr be egy útibeszámolóba, az egyéb gazemberségre is képes.

kötözködő 2009.10.06. 09:15:30

A posztoló menjen Horvátországba Volánbusszal, ott a sofőr egész úton Kárpátiát hallgat az utastéri hangszórókon.
A szkíták meg rendesen tolták a vadkendert, erről valahogy mindig elfeledkeznek a mai utódok...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 09:15:48

@Franky4fingers: a nemzeti öntudat szép dolog, akkor is, ha a mai PC világban nem illik vele villogni.
De.
Ha egy ilyen helyzetben állsz neki nemzeti öntudatoskodni, ráadásul ilyen oltári primitív módon, mint ez a nő, akkor csak magadat járatod le.
A nemzeti öntudat legalábbis az én szememben nem egyenlő azzal, hogy más nemzeteket automatikusan lenézünk.

Gyíkhúsos szendvics 2009.10.06. 09:16:00

a buszos társasutazás titka, hogy mindig a legrészegebb csoporttal kell utazi.

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:16:16

Már értem! A múltkor egy görög busz elején láttam ezt a felíratot:
"kőlrötbál".

Tökös Veréb 2009.10.06. 09:16:17

az volt már, hogy anyatigris?

Birqa · http://bircaman.freeblog.hu/ 2009.10.06. 09:17:05

@Kockásboxer: a végső tanulság egy: magyarkodni nem nagyon kell külföldön, még magyarországon is undorító a magyarkodás, de külföldön meg erősen ellenjavalt, mert lehet, hogy a magyarkodó nem csak lenéző pillantást kap válaszképpen

johevi 2009.10.06. 09:17:21

Értelmezzétek már a szöveget, nem 80 óra haza az út, hanem a görög sofőr 80 órát is tudna vezetni, ha szól a zene. Kicsit patetikus ez a sok idézet, de hihetetlen a történet. Ha valóban így történt minden fórumon felnyomni őket. Egyébként a Jimakos toursnak ( vagy elődjének ) fel lett függesztve az utazásszervezési tevékenysége, érdemes lenne utánanézni ennek!!!

bgp 2009.10.06. 09:18:12

@Kockásboxer: És a lábtörlő dolog az hogy volt.

Layosh 2009.10.06. 09:18:40

Ez van, ez lett István országából.

Most voltunk Tunéziában. Jó volt minden, haza is értünk...
Nem ez a lényeg, hanem a magyarok! Ráköszönök egy párra (együtt mentünk a repülőn) a szállodában és elfordítják a fejüket. Egy magyar pasi németül beszélget hozzám a liftben, persze magyar volt ő is(és igen magyarul köszöntem neki).
És tudjátok, hogy mi volt a pláne? Első nap egy szlovák néni igazított útba a strandon. Nem nagyon tudtuk, hogy mi és hogyan, erre magától odajött és kézzel-lábbal elmagyarázta, hogy hova menjünk. Kajánál mindennap egy német nénivel beszélgettünk, aki 20 éve nem szólalt meg magyarul, nagyon örült nekünk. A halban egy szlovák üzletemberrel beszélgettünk a világ nagy dolgairól (magyarul tudott, persze fico és slota is szóbakerült :) ).
Csak ennyit akartam a nagy és büszke magyarokról írni.
Ja, és a hülye főpincér szerbekkel ültetett 1 asztalhoz. Nem kértem másik helyet, nem akartam bunkó lenni. Meglepő módon egész jól elmutogattunk velük is 1 héten keresztül(én angolul beszélek, ők nem beszéltek idegen nyelvet).

talalkozas 2009.10.06. 09:19:52

Ti tudtok még egy nemzetet, aki a saját megnevezését pejoratív értelemben használja? Mégis mi fasz az a magyarkodás? Valaki deffiniálja nekem legyen oly kedves. Mert ezt tartom szánalmasnak, hogy egymást ezzel basztatjátok.

gastro vazze 2009.10.06. 09:20:39

Ki a faszom utazik manapság busszal két határnál tovább?

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 09:20:56

@Pásztortáska:
:D:D
talán még a vörösbort is kólával issza...

staropramen 2009.10.06. 09:21:19

@talalkozas:
Szerintem most ne menjünk bele a középkori magyar történelembe.Nem tartozik a poszthoz.Egy másik helyen szivesen cserélnék veled eszmét a pozsonyi labancokról és arról, hogy hány fejedelem uralkodhatott Erdélyben a szultán jóváhagyása nélkül és , hogy ennek mi a viszonya a függetlenséghez.Tették amit tehettek, de ismétlem ez itt nem téma.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 09:21:47

@Layosh: de miért is lenne törvényszerű, hogy külföldön is azonnal a magyarok karjába menekülsz? Örülj, hogy találkozhattál idegen nemzetekkel, szerintem a szerb család mutogatása jóval érdekesebb lehet, mint a tápiószentmártoni julisnéni panaszkodását hallgatni az árakról meg gyurbánról :)

Tony Almeida 2009.10.06. 09:22:03

@kötözködő:

ÉLetemben 1x voltam a fehérvári Decatlonban és Kárpátia szólt a hangszórókból. Az agyam eldobtam, oda sem megyek többet, mocskos fasiszta magyarkodó bagázs.

( :))

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:22:53

@Layosh:

Te nem lenni matyar! Te lenni aljas idegenlelkű! Elarultad hont! Megkeresünk ! Turul szabja el a séródat!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.10.06. 09:23:24

Igen, ezt sajnos köszönheted pár magyar honfitársadnak, akik gondolom évek óta állatként viselkednek a buszon.
Én is mentem Görögországba busszal, És mindig volt pár ember, aki folyamatosan nyígott az utazás alatt, semmi sem volt jó sose Neki. Olcsó akciós, de minden kell. Visszafele persze felpakolva, mint a cigányok, nekik köszönhetően pld teli volt a WC a szarjaikkal, nem volt ezért WC.
Amikor csak tehetem letagadom, hogy magyar vagyok, pont az ilyen hülye picsák miatt.

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 09:23:42

@Layosh:
Itt tartunk, a magyarok már magyarul sem beszélnek...:)

torma99 2009.10.06. 09:24:19

@talalkozas: már bocs, de te is ugyanazt csinálod, csak te minket fikázol onnan a messzi Erdélyből. Azért nézd meg, hogy a buszos utazók nem a jól szituált iskolázott, megfelelően nevelt emberek közül kerülnek ki elsősorban, hanem a csóró (itt inkább viselkedésbeli hiányosságokat tükröző, talán a suttyó a jobb szó), mégis külföldre vágyó emberkékből, ahogy írták, hűtőtáska + konzerv. Ebben a rétegben is van rendes ember, de gyakrabban fordul elő probléma ezt bevallhatjuk.
A példád amit írtál érdekes. Egy egész busznyi utas lehet, hogy joggal várja el , hogy ők mehessenek a befizetett nyaralásra és adott esetben ne kellejen sokat rostokollniuk. Persze ha egy óráról van szó akkor bunkók, de azért neked mint idegenvezetőnek az egész csoportot kell nézned. Még lehet, hogy normális országban ilyenkor az utazási iroda a betegnek adna helyet egy másik buszon, felültetné később vonatra, hogy jöjjön a busz után, esetleg gyorsabban közlekedne is a busz/ vonat és így később csatlakozhatna a többiekhez. Nekem nem lenne pofán 40-60 ember feltartani azért, hogy várják meg a vizsgálatomat.

gastro vazze 2009.10.06. 09:24:40

@talalkozas: magyarkodás: olyan agyaraskodás, amikor a saját képzelt vagy valós történelmi multunkkal akarunk helyesnek nyilvánítani egy faji felsőbbrendűséggel, lenézéssel átitatott cselekményt vagy véleményt, amely a magyarokat tolja előtérben kizárólag pozitiv formában...valami ilyesmi:)

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:26:44

@newtehen:
Én nem tagadom le soha, hogy magyar vagyok. Alapból nem igazán érdekel senkit. Azt inkább figyelik ha a mindennapi élet szabályait nem tartom be.

talalkozas 2009.10.06. 09:26:58

Rékuc

Nem törvényszerű. Csak természetes volna. Ha a világ egy másik oldalán találkoznál egy magyarul beszélővel, esetleg egy szomszéd városból valóval, sokkal természetesebb volna azzal összebarátkozni, mint némettel, szerbbel vagy olasszal társalogni. Nem azt mondom, hogy velük nem kell, hanem azt, hogy természetes, hogy egy másik magyartól számítasz segítségre, jószándékra, mint egy franciától. De ez úgy tűnik, hogy számotokra nagyon idegen gondolat. A hozzászólások többsége, így a tied is Rékuc azt mutatja, hogy lélekben beteg a magyar társadalom.

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2009.10.06. 09:27:26

@Rékuc: igazad van, de a blogpost nem utalt ilyesfajta tevékenységre.

Dmarci 2009.10.06. 09:28:40

Én csak a nő férjét sajnálom. Szegény, szerintem nem hogy az egész út alatt, de az egész nyaralás alatt nem szólalt meg. Már öt éve leszokott róla, hogy véleménye legyen. Talán egyszer bekattan és egy felmosóronggyal megfojtja az asszonyt. A világ egy kicsivel jobb hely lenne ettől :)

É2I 2009.10.06. 09:29:31

Stílusosan csak egy idézet jutott eszembe:

"Mindenki hülye, csak én vagyok helikopter"

efhábé 2009.10.06. 09:29:49

@Layosh: halban Jónással kell beszélgetni, nem szlovák üzletemberrel :)

Hegyirablo 2009.10.06. 09:30:19

Homérosz nem rokona az ókori fogyasztóvédőnek, Homárosznak?

pakesz (törölt) 2009.10.06. 09:32:21

ebben a sztoriban mitha nem lenne benne minden...

egyebkent nem kell a komcsikat keresni, a szittya magyar vendeglatosok is ilyenek, nekik a kulfoldi tejeljen...

ha meg nem tetszik, akkor nem kell utazasi irodaval menni, az tok gaz...
sokkal jobb autoval es ott maganhazhoz
de inkabb nem is a tetu gorogokhoz kellene elmenni...

talalkozas 2009.10.06. 09:33:25

Kedves Torma

Ha kifelé tartott volna a busz, az volna a helyes eljárás, amit javasolsz. De ha figyelmesebben elolvasod a szöveget, láthatod, azt írtam, hogy hazaúton. És hazaúton másfél két órás várakozás is belefér. Egy honfitársad életéről szól a dolog, akivel egy hetet együtt töltöttél valamely székely településen. Kettőnk véleménye is eltér azt hiszem a szolidaritásról.

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.10.06. 09:35:05

Sziasztok!

Nekem az tűnt fel, hogy anyuci ordibál, rendet rak, apuci meg kussol :)
Szánalmas!

Talán legközelebb férfit válasszon társnak...

z

torma99 2009.10.06. 09:35:20

@talalkozas: Bocs így jogos én nem olvastam el rendesen, a hazaút kimaradt.

Jegkoko 2009.10.06. 09:35:50

@Mátyás, az igazságos:

Dehogy nem éri meg ekkora távra busszal menni, mi a nyáron sartiba voltunk igaz az 1300 km ée kiszámoltuk, hogy kocsival az oda vissza út több mint 60 ezerbe kerülne és a busz ráaádsúl kényelmesebb és este lehet aludni.

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.10.06. 09:36:35

@newtehen:
az se kisebb szégyen, letagadni magyar vagy. Az az igazán legalja, gratulálok!

torma99 2009.10.06. 09:36:37

@torma99: de a másfél két órát ha nézed én is elfogadhatónak tartom, visszafelé akár az 5-öt is.

gabcigirl 2009.10.06. 09:37:09

Na, megint ez az a sztroi, ahol abszolút megérdemlik egymást a felek.

Magyarkodó tudálékos nő ugyanúgy gáz, mint a bunkó idegenvezető, aki nem tudta helyén kezelni a helyzetet:(((((

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 09:37:24

@pakesz:
Balatonfüreden mennyivel jobb?
Emlékeim szerint volt itt egy poszt nem túl régen. Hogyishívják? Valami E.e?

tzi 2009.10.06. 09:37:26

szerintem egy nagy kamu az egeszkitalalt sztori hogy adjunk meg egyet a nagymagyarsagnak. Gondolom valami Belogiannis kornyeki magyar, akinek elege van a gorogokbol :D
Amugy "Grandpierre Attila szerint Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?" ---ez a legjobb resz! Marmint akkor a magyarok szkitak?!
Szerintem az van, hogy ez a tag irni akar egy konyvet arrol, hogy a gorog kultura igazabol osmagyar tudas, es most letesztelte, mennyire vevo a kozvelemeny egy ekkora marhasagra...

drhrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr (tör 2009.10.06. 09:38:07

És mi van a repülővel? Ekkora úton az a legkényelmesebb...

gastro vazze 2009.10.06. 09:38:37

@pakesz: mondjuk szervezhetne már az Ede egy utat "görögbe" :)

efhábé 2009.10.06. 09:38:47

@talalkozas: Miért lenne? Én pl. egy cimborámmal kolbászoltam Chicagoban és az ócenárium bejáratánál összefutottunk egy kedves, fiatal magyar párral.
Beszélgettünk 3 szót, aztán hallgattunk nagyokat és ott hagytuk egymást, nem volt mondanivalónk egymás számára.
Nem feltétlenül kell életreszóló barátságokat kötni csak azért, mert ők is magyarok.

Ugyanez pepitában idén nyáron Erdélyben. A panzió, ahol voltunk, kifejezetten családias hangulatú, erre rájátszanak a helyiek is, akikkel élmény volt barátkozni, beszélgetni. A vendégek úgy érezték, hogy a hangulat miatt nekik is barátkozni kell, úgyhogy ment a kényszeredett beszélgetés kajánál. Mindenkinek teljesen más a háttere, más érdekli, másképp látja a világot, mást akar csinálni és élvezni Erdélyben, nem volt közös hang. Előfordul az ilyen.
Azt kéne megérteni, hogy a magyarságunk adottság, nem választottuk. Nyilván ápolni kell, hiszen mégis csak ez az ember kultúrája, ápolatlanul meg a kert sem szép, nem hogy az éltető kultúra és nyelv, de önmagában a magyarság nem rendezőelv.

gastro vazze 2009.10.06. 09:40:18

@blavatsky: Amugy "Grandpierre Attila szerint Homeros tanítója szkíta mágus volt. Lehet, hogy kultúrájuk alapjai, műveltségük sem a sajátjuk? Lehet, hogy tőlünk kapták?" ---ez a legjobb resz! Marmint akkor a magyarok szkitak?!

--szerintem meg pont azt világitja meg a sírós néni, hogy mitől ekkora parasztok ezek a görögök! hát magyar-szkíta volt a tanitójuk:)

Rocky 2009.10.06. 09:40:40

"Görög házigazdánk, az apartman tulajdonosa, kedvesen fogadott, édességgel és itallal, mégpedig helyi specialitással uzóval és cipuróval. Ezek ánizs illatú italok, melyeket egy helyi vadontermő gyümölcsből főznek, különbség a szeszfokban van."

Most jöttem onnan, már négyszer voltam!
86-ban busszal -> soha többet (akkoriban géppisztolyos szerb határőrök jöttek fel a buszra rémisztgetni)
Egyszer vitorlással Horvátországból az jó volt.
Meg kétszer repülővel, az is.

A cipuro nem tudom micsoda...
AZ OUZO törkölypálinka, ánizzsal ízesítve!
A vadontermő szőlő???

Ja és olyan hogy GÖRÖGÖK számomra nincs! Volt Nikos (ebből jó sok, de mindegyik különböző) meg Vaszilisz, meg stb.

betépett felhasználó 2009.10.06. 09:41:44

-Hallo Erzsike, maga az?
-Igen, tessek Rozsika, hallgatom, megint mi a baj?
- Erzsike, kepzelje ezek a phasz komcsik a 47es szekbe ultettek a ferjem. Tudja Erzsike, hisz ismeri ot, hogy amilyen balfasz szegenyke meg kepes abban a szekben szotlanul vegigulni az egesz hazautat. De en ezt nem hagyom ennyiben! a 47es primszam, es abbol is a legaljasabb. Az en Elemerkem NE uljon 47es szekben!! szoltam a sofornek is, de lehulyepicsazott. Erzsike, kerem, meg 1x hivja fel a ceget es szoljanak ra arra a tahora, hogy vagy ultessek Elemerkemet mashova, vagy szamozzak ujra azokat a kibaschzott szekeket.
-?? Rozsika, lehetne egy kerdesem?
- Persze Erzsike, kerdezzen csak nyugodtan.
-Rozsika, a maga Elemerkeje mikor jart utoljara onnel? ugy ertem, öööö, hogy mikor jart utoljara önben, tetszikerteni,nem?
-.....Erzsi, menj a francba, hulye kommunistapitsa vagy te is, mint ezek itt.

~vege~

torma99 2009.10.06. 09:42:17

@gastro vazze: Grandpierre Attila és a titokfejtő kör... ő tényleg tudhatja ki volt a szittya és ki a magyar.

Kaa 2009.10.06. 09:42:25

Jézus. A leírásban érdemes megfigyelni a tipikus magyar keveredését az kisebb- és felsőrendűségi komplexusnak. Ez orvosi eset, és sajnos nagyon sokan szenvednek ebben Magyarországon. Ez az írás ebből a szempontból annyira tipikus, hogy tanítani kellene a lélektan tanszéken.

talalkozas 2009.10.06. 09:42:36

Sokan vagyunk sokfélék. Én továbbra sem értem miért élezitek a nyelveteket azon a nőn. Igen lehet, hogy nagypofájú. Lehet, hogy a férje már idegbajos lett, de az is lehet, hogy neki így jó. Lehet, hogy antiszociális az egész család, de AKKOR SEM teszünk ki valaki egy idegen országban, egy pláza parkolójába vagy bárhová, csak mert a sofőrnek felment az agyvize. Sokkal valószínűbb, hogy kamu az egész sztori, mint az, hogy kirakták.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.06. 09:43:58

Még annyit hozzátennék, hogy a görögök a turizmusból élnek meg (meg amúgy is lusták lennének bármit csinálni) ezért van az, hogy a kispénzű (mint általában a gazdasági válság idején sokan) megbecsülik és a 10eurós vacsora rendeléshez is már ajándék italt hoznak a felnőtteknek. Azt hiszem kicsit megártott nektek az Ouzo és a Metaxa a Retzináról és a Kumquats likőrről nem is beszélve.

Tuti hogy a kedves posztoló egyedül csinálta a fesztivált, a kedves családja csak szomorúan bólogatott, hogy anya megint berúgott...

Nei Pori, Platamon szép halászfalu, jól jártatok, de legközelebb inkább igyál még többet, hogy eszméletlenül a többi utast nem zavarva érj haza (ha már muszáj)

Továbbá akit áttesznek másik utazási irodához, vagy leszállítanak: kérje írásban! Mert a szerződés szerint erre-arra fizettél elő, nem biztos, hogy pl. azonosak lesznek a körülmények (busznál is írhatják, hogy légkondi és útközben büféreggeli stb.) amit vagy megkapsz vagy nem és a biztosításhoz vagy más reklamációhoz csatolható. Mert így.. van 2 garnitúra vonatjegyed, de semmi bizonyítékod "az igazadra". Még az is lehet, hogy Te kérted, hogy leszállítsanak avagy tényleg viselkedéseddel vívtad ki ezt. Szerintem nézesd meg magad a pszichiátrián, biztos ami tuti.

Szívesen olvasnánk a másik oldalt, avagy kedves utastárs(ak) véleményét!

"Jót s jól: ebből áll a nagy titok.
Ezt ha nem érted szánts és vess
s hagyjad másnak az áldozatot"

házicseléd 2009.10.06. 09:45:19

Én kb. 9 éve voltam Görögországban egy azóta megszűnt utazási irodával. A legszebb emlékem máig az a 10 nap, amelyet ott töltöttünk. Nem luxusszállóban, hanem egy apartmanban, görög tulajdonossal, aki minden kívánságunkat teljesített. Hazafelé gond volt a repülőnkkel és e miatt kb. 5 órát várnunk kellett a reptéren Korfun. Mivel nem a "asját" repülőgépünkkel térhettünk haza, hanem egy másikkal, az ottani görög személyzet helyezett el minket a gépen. A turista osztály helyett az I.osztályra ültettek, pedig csak egy csóró magyar család voltunk. Nem szabad általánosítani, mindenhol vannak szemét emberek, de hálistennek nem ők vannak többségben.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.06. 09:46:39

E
Z
T

N
E
O
L
V
A
S
D

E
L
!!!

T
I
L
O
S
!!!

Szóval álljon itt egy kis igaz történet a Görögök mentalításáról. Ez a történet velem esett meg idén júliusban, pont a posztban is említett Katerini városkában...

Barátainkkal éppen az Olympos-ról indultunk haza amikor nekik elromlott az autójukban a klíma... Peugeot 807 buszlimuzinjuk van, mondom is mindíg, hogy aranyszabály: nem szabad "F" betűs autót venni (Fiatot, Fordot, Franciát)...
Mivel náluk is 3 gyerkőc volt az autóban és kint 44fok tombolt, elkezdtünk szerelőt keresni. Először a legközelebbi Litochoro nevű kisvárosban, ott hamar kiderült, hogy klímás legközelebb csak Katerini városban van. Elmentünk hát Katerinibe, ott bementünk az első autószerlőhöz aki az utunkba került. Nagyon fontos a történet szempontjából, hogy SZOMBATON KÉSŐ DÉLUTÁN történt mindez! Mire beértünk Katerinibe már este 6 volt...
A szerelő megértette, hogy mi a gondunk de nem foglalkozott klíma javítással ezért autóba pattant és szólt, hogy kövessük. 10 perc alatt átautóztunk a város másik végébe egy nagyobb szervízbe ahol nagy meglepetésünkre 7-8 szerelő dolgozott vidáman pár autón szombat este!
Amint megértettük velük, hogy mit szeretnénk (klíma gáz feltöltés - szinte biztos volt, hogy a gáz szökött el) egyből kitoltak egy autót és beálhattunk a helyére. A gáz szivárgás helyét 10 perc alatt megtalálta a szerelő, majd rátette a gáz töltőre és szólt, hogy 70 perc alatt fog feltöltődni.
A forró udvaron várakoztunk, az összesen 6 gyerkőc vizipisztolyozott, aki nem bírta a hőséget az beült a másik autóba hűsölni...

Egyszercsak megjelent egy szerelő egy bazinagy dinnyével. Lemosta és felszeletelte majd tálcákra rakta a szeleteket és oda hozta hozzánk. Közben egy nő érkezett jéggel és vízzel teli kancsókkal, poharakkal. Ezt szintén mi kaptuk. Végül került kávé is az asztalra, szintén kérés nélkül!

Amikor kész lett a töltés a szerelő a falon lógó árjegyzékre mutatott amin kint volt, hogy a klíma töltés 70 euro. Utánna mosolyogva közölte, hogy adjunk 50 euro-t. Mikor adtunk 60-at, nagyon örült...

Ezt elképzelhetőnek tartjátok itthon?
Szombaton este külföldiként beestek egy szervízbe ahol még dolgoznak, előre vesznek, megvendégelnek majd engednek az árból?!?!?!
Nemhiszem, hogy ez itthon megtörténhet!

Ennyit a Görögökről!

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:47:37

Edeoikosz Elkurosz Tours Blueszalagosz Glasslaposz, csak bográcsosz és megfelelő méretű coolszekrényesz elhelyezész, túrázás platosz ifaszosszal.

Blogpont Huba 2009.10.06. 09:48:08

Fontoskodó, hisztérikus pitsa. Hány "uzó" gurult le a torkán buszra szállás előtt?

talalkozas 2009.10.06. 09:48:19

@efhábé: Nem rendezőelv. Véleményünk nem tér el oly nagyon. Nem kell barátságot kötni. Csak ha baj van, vagy segítségre szorolsz, természetes, hogy a hinfitársadtól előbb számítasz egy jó szóra, útbaigazításra, bármilyen emberi gesztusra, mint a másiktól. Én ezt mondom. Erdély az egy kicsit árnyaltabb történet, pontosan azért, mert ott is magyarokhoz jön az ember vendégségbe.

RedWing 2009.10.06. 09:48:54

Elsőre kicsit hitetlenül állok a poszt előtt. Többször voltam már Görögországban, busszal is, de eddig csak pozitív élményem volt (lehet mindig én fogtam ki jó helyet/embereket?).
A fogalmazásból nekem nagyon az jön le, hogy a hölgyemény egy igazi magyar, házsártos, házisárkány. El tudom képzelni, hogy jelenetet rendezett a buszon és ez miatt távolították el őket.
Ha már a saját férje sem szólalt meg egész idő alatt... na, az azért már mond valamit.
Ettől függetlenül nem tartom helyesnek egy gyerekes család lerakását a buszról.

Kísérletinyúl 2009.10.06. 09:49:12

várom a folytatást!!!
azt is tegyétek majd ki a címlapra,le ne maradjak már véletlenül..

Kandras 2009.10.06. 09:49:44

Elején azt hittem, valami szaftos sztori lesz, közben pedig csak a szokásos jobboldalista "mindenkihibáscsakénnem" hablaty.

Van egy sanda gyanúm, hogy nagyjából hogyan folyhatott le falójában ez az eset, de inkább le se írom, sokan leírták már előttem.

Az író férjét viszont kifejezetten sajnálom, a szélsőjobbos áhítat nem tart örökké, előbb-utóbb rá fog jönni, hogy az élettársa nem is hagyja élni. A rendszerellenes, szélsőjobbos kommunistagyűlölő ködfelhőnek a fejed körül ebben az esetben azt köszönhették, hogy 2 napig utazhattatok haza egy csomó pluszpénzért. Valóban megérte.

Az ilyenek miatt megy a határon túli szarkeverés is. Valami kocsmában berúgnak, összebalhéznak aztán kitalálják, hogy a magyarságuk miatt lettek megverve és máris van mit felfújni a médiának. Közben a Világ Legjófejebb Népének országában cigányokat lőnek agyon. De ez van, itt tartunk, lassan már egy buszon se tűrnek meg minket az idióta jobboldalista makimajmok miatt.

Dr.Bio74 2009.10.06. 09:51:15

@anyahajókabinajtóhajtogató:

Nem hiszen hogy megtörténhet, pláne hogy leszóltad a rönómat.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.10.06. 09:53:03

@Bio74: :)) Volt nekem is rönyóm, ráadásul sajnos thalia... Ellopták. Örültem volna neki ha lett volna cascom.

Rocky 2009.10.06. 09:54:15

@talalkozas:

"Ouzo és a Metaxa a Retzináról és a Kumquats likőrről nem is beszélve. "

Tök jó, más is ismeri ezeket az italokat!
Kourtaki Retzina a legjobb!!!
:D

De lehet, hogy simán csak az Alfa vagy a Mythos sör volt a ludas :)

Mondjuk szerintem 2009-ben, amikor 35e egy WIZZair jegy (mindennel, g.o-ba) akkor ultra sucks aki busszal indul neki...
Ezt a fajta utazóközönséget sajnos el is tudom képzelni, hogy így kezelik.
Kitette a lábát a néni Felsőbükkszentkeresztről (utoljára 74-ben voltak a Felsőszéplaki szot üdülőben), most befizetett a 41e forintos !GÖRÖG! útra...

De egyébként akkor is, ő az utas, ő fizetett, nem lehet ilyet csinálni még repülőn se!
(két haverom hulla részegen két órás alkudozás után, csak az osztrák kapitány jóváhagyásával tudott felszállni a gépre Corfu-n, de végül is nem hagyták ott őket és állt a gép emiatt 1 órát)

talalkozas 2009.10.06. 09:54:56

@gastro vazze: Amiről te beszélsz, az egyszerű szociálpatológiai eset. A kerecsensolymos látomásos ide sorolandó.
Számomra a magyarkodás azt jelenti, hogy jön egy eszkimó, betyárgúnyát vesz magára, megpróbál lovagolni és ostortcsattogtatni, felcsap magyar néptáncoktatónak, tarsolyt köt az oldalára és egyéb dolgokat is elkövet azért, hogy magyarnak látsszon, miközben éppen alaszkai aleut. Szerintem ez a magyarkodás.

dr.pupak30 2009.10.06. 09:57:17

ki a fasz megy olyan messze busszal?

facsipesz 2009.10.06. 09:58:07

@talalkozas: Szánalmas az érvelésed (nem te!). Ki mentett meg kit? Szép a székely öntudat, de talán inkább nyírjuk ki egymást, mert az a legegyszerűbb, hogy eltűnjünk Európából...

Röhej, hogy nincs még egy ilyen nemzet, aki saját magát ennyire utálja. Magyar magyarnak farkasa. A mai nemzeti öntudat meg nettó ultraanakronisztikus síkbuta mélymagyarkodásban nyilvánul meg.

A segítőkészség, jómodor, bajtársiasság, kulturáltság, szolidaritás, a normális emberi viselkedés sajnos nem számítanak "nemzeti értékeknek" nálunk.....

dr.pupak30 2009.10.06. 09:59:02

@Rocky: akkor qrva rendesek voltak, hogy felengedték őket a gépre.

facsipesz 2009.10.06. 09:59:25

Ja:

Én is utaztam egyszer busszal Görögországba. Mindenkinek eljön egyszer az életében ez a pillanat. Aztán megpróbálja elfelejteni, és soha többet (legalábbis magyarokkal nem) :)

Kandras 2009.10.06. 09:59:26

@anyahajókabinajtóhajtogató: azok a görögök igazából magyarok lehettek, az nem létezik, hogy egy görög jófej legyen. Hacsak nem a homéroszi tanokat vallja.
Bár ezen a Homérosz is magyaroktól tanult dolgon már meg se lepődök a "Mária pártus királynő volt", "Jézus is magyar volt" és "Ádám és Éva a Magna Hungariában éltek" típusú szövegek után. Ha egyszer összefutunk egy földönkívüli fajjal tuti arról is be lesz bizonyítva, hogy a magyaroktól származnak... apropó pont most olvastam, hogy életet találtak a Marson....;-)

Mango11 2009.10.06. 10:01:14

Én azért a buszról leszállitást durvának tartom.
A zenét ugy kell hallgatni, hogy az mindenkinek kellemes legyen.
Ezért lerakni valakit no comment...

mqqq 2009.10.06. 10:01:52

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=11428889

Tulajdonos nő iwiwes adatlapja, lehet boldogítani!

Kandras 2009.10.06. 10:02:38

@facsipesz: jól beszélsz, pont ez a baj, hogy a mélymagyarok nem azzal tesznek a szebb jövőért, amivel tehetnének (kulturált viselkedés itthon és külföldön is, csak hogy a legalapvetőbbet említsem) hanem azt hiszik, hogy ők valami felsőbbrendű népek.
Tessék, ha azon a buszon a tisztelt mélymagyar család leül, akkor egyrészt hazaérnek két nappal előbb és ingyen másrészt az összes ottlévő utas azt látja, hogy milyen szerény emberek. Ehelett utazhattak plusz 2 napot és mindenki azt látta, hogy "na ezek a nagy magyarok már egy k*rva buszon se tudnak nyugton maradni".

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 10:02:52

@mqqq: én Sz. R. adatlapjára volnék kíváncsi :)

Tony Almeida 2009.10.06. 10:05:39

@facsipesz:

LOL. Én 3x voltam görögben, ebből 2x korfun, ugyanezt mondom: magyarokkal ne hozzon ott össze a sors...
Tapasztalatok: csak pozitív, nagyon kedvesek voltak a görög vendéglátók, vacsi közben ingyen ouzo volt a minimum.
Volt, hogy lementünk egy pizzériába 4-en, hozták a számlát, kifizettük, plusz 10% jatt ráment. Indulni akartunk, erre jön utánunk a tulaj/felszolgáló, egy borítékot nyom a kezünkbe, benne a mi 10%-unkkal plusz az egész vacsi 10%-ával (remélem értitek :))). Csak lestünk, mint jenő a moziban.

talalkozas 2009.10.06. 10:05:49

Ugyanolyan előítéletesek vagytok a nővel szemben, mint ő a szerbekkel. Miért gondoljátok, hogy amint dölszálltak a buszra, egyből a magyar nemzet dicsőségéről kezdtek prédikálni? Hányan fogadnátok el, hogy külön ültessenek titeket? És ugyan ti, hogyan tennétek ezt szóvá? Támadónak lenni sokkal kézenfekvőbb, na meg virtusosabb ugye?

joder 2009.10.06. 10:06:42

@Tony Almeida: kajamaradék is volt a borítékban? (a vacsi 10 %-a)

dr.pupak30 2009.10.06. 10:08:49

@Tony Almeida: a borravalóként ismert lehúzás kárpát medencei sajátosság. olyan pofátlan borravaló kikényszerítést ami nálunk folyik, még bulgáriában sem láttam, nemhogy nyugaton

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:09:14

Engem olyan nagyon nem lep meg a történet, akármilyen vad. Tudjátok miért? Mert volt olyan Bp-London viszonylatban működő határozottan magyar busz járat (nem akarom megnevezni, mert a nem tetszésemmel együtt sem célom, hogy ártsak a tulajnak), aminek a vezetője összehasonlítható dolgokat csinált, ki tudja hányszor, más magyarokkal. Szóval nem jön be a nemzeti szempont, csak az emberi. Ez a tulaj is üvöltözött annak idején semmiségekért utasokkal ha valami nem tetszett neki, csak mert úgy látszik szeretett basáskodni, vagy mert idegbeteg, és tudok olyan konkrét esetről, hogy leszállított útközben, még viszonylag az elején, egy lányt akinek érvényes jegye volt, csak mert nővérével, aki ott sem volt, előzőleg volt egy összetűzése. Vagyis a húgon bosszulta meg, hogy baja volt a nővérrel. Ezek tények, örülnék ha senki akinek nem is lehet róla fogalma nem kezdene el ostobaságokkal vádaskodni. Érdekem ahhoz, hogy elmondjam nem fűződik semmi, de a szememben valószínűsíti, hogy akármilyen vadul hangzik, az itteni történet bizony megtörténhetett úgy ahogy leírták. (Különben is milyen jogon vonja az kétségbe aki nem volt ott?) Úgy látszik vannak ilyen busz tulajdonosok akik magukat valami császár szerűségnek képzelik csak azért, mert egy szolgáltatást nyújtanak és annak részeként mások az ő tulajdonukon utazva kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, vagyis az átmeneti és jogilag nem is létező fölény helyzetükkel durván visszaélnek. Ez persze a valódi összfüggések teljes félreértése a részükről.

Kandras 2009.10.06. 10:09:37

@talalkozas: Te pedig vagy olyan naiv, hogy egy ilyen szélsőséges mentalitástól csöpögő, zaklatott leírást készpénznek veszel. Remélem jön majd válasz az utazási irodától is és valahol a kettő között lesz az igazság.
Ha valaki egy leírásban ilyen nagyon fontosnak tartja kihangsúlyozni bekezdésenként háromszor, hogy a GÖRÖGÖK, a GÖRÖG sofőr, a GÖRÖG festetthajú nő, akkor én nehezen tudom hiteles forrásként elkönyvelni, elnézést érte.

Rocky 2009.10.06. 10:10:13

@Kandras:

részben igazad van, részben te vagy a másik szélsőség

Nem az a jó értelemben vett magyarságtudat, ha valaki a:

-szentkoronát
-a rovásírást
-a kerecsensólymot
-a bőgatyát
-népitáncot
-hátrafelé nyilazást

GYŰLÖLI, UTÁLJA, NEVETSÉGESSÉG TESZI,
közben, mint "internacionalista magyar":
-a Rubik kockát
-a Pálinkát (mindegy milyen), Unikumot
-a gulyást
-a Balatont
-a "magyar" Nobel-díjasokat

ISTENÍTI, BÜSZKE RÁ, MUTOGATJA stb.

Nincs ilyen, ugyanolyan baromság így tenni, mint kirekeszteni a "magyarság" köreiből embereket!

Csak észre kellene már venni, hogy az az 1% posztkommunista, áruló, nemzetgyilkos, gazdasági bűnöző álELIT osztja meg az embereket, az országot!

Ezt kellene már megérteni! Mindenkinek igaza van egy picit és természetesen senkinek nincs kizárólagos igaza!

Össze kell fogni! De ez nem megy, csak úgy, ha Pista bácsi Józsi bácsival beszélget és nem egy "igazi magyar" a " büdös kommunistával"!

Ne hagyjuk magunkat megosztani! Ne féljünk beszélni, kiállni az igazunkért vagy más igazáért!

És ne egy helyről informálódjunk a világ dolgairól!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.10.06. 10:10:31

Szánalmas ez a reklamáló nő.
Pofán keleltt volna baszni az üvöltöző poszkomcsi görög csajt, meg a sofőrt is, nem itt síránkozni.

Baldvogel 2009.10.06. 10:10:40

Nagyon kínos ez a poszt. A Babits-idézetnél csak meghökkentem, a Radnóti-idézetnél már nagyon szégyelltem magam a levélíró helyett, az Adynál pedig égett az arcom. A hölgy összetéveszti az agitációs beszédet a fogyasztóvédelmi bejelentéssel, és ez csak a kisebbik baj. Majdnem teljesen biztos vagyok abban, hogy a történet nem egészen így játszódott le, és hogy a hölgynek jelentős szerepe volt abban, hogy kitették a szűrét. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy hun-szkíta-mifene jelszavakat hangoztatott, és igyekezett érvényt szerezni vélt felsőbbrendűségének is. Összetartás ide vagy oda, az ilyenek jelenlétében én is inkább szlováknak vagy románnak tettetném magam.

Kandras 2009.10.06. 10:13:21

@A Nép - Te vagy!: Szomorú, amit írsz és el is bírom képzelni.
Itt viszont már a sértett fél beszámolójáról is lerí, hogy egy hepciáskodó természet és akkor még szolíd voltam. Ő nem akar fent ülni, ő nem akar külön ülni, őt zavarja a hangos zene, satöbbi... És ez már az ő saját verziójából is látszik. Hát akkor mit gondolhatott a "másik oldal"?

moli 2009.10.06. 10:15:01

SZKITA MAGUS!!!!!!!!!!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr.pupak30 2009.10.06. 10:15:05

@A Nép - Te vagy!: mondtam volna neki: verekedni akarsz te köcsög ?

Kandras 2009.10.06. 10:19:06

@Rocky: később írtam még ezzel kapcsolatban is, igazad van.
Pont az ilyen emberek maitt nem lesz ez soha lehetséges, mint aki a cikket írta.
Még egy ilyen, fogyasztóvédelmi problémát boncolgató cikkből is végig érződik a mélyen beivódott gyűlölet minden és mindenki iránt aki vagy ami nem magyar és/vagy nem jobboldali. Van itt kommunistázás, görögözés, szkítázás, minden, ami egy ilyen embernek az ismérve. Ők azok, akik azt is a kommunistákra fogják, ha nem nyernek a lottón.

torma99 2009.10.06. 10:19:20

@talalkozas: Hogyan? Idegenvezetőt megkérdezném, hogy utazik-e valahol egyes utas, aki csak maga van, ha van akkor odamennék hozzá és ha beszél angol, német, ha ott van a kedvesem olasz nyelven, megkérem, hogy nem ülne-e át valaki mellé, ha nem akkor elfogadnám a helyzetet és ha majd útközben leszállnak és lenne lehetőség, akkor egymás mellé szervezném a családot. Ha megnézed anya-gyerek egymás mellett ülhetett szóval ezért nem kell problémázni. És egy buszon hogy ültetsz egymás mellé 3 embert, max ha emeletes, akkor a földszinten vannak szembefordított ülések, de nem minden buszon.

Biyb 2009.10.06. 10:20:18

Tiszta Mónika show.
Kultúrált viselkedés itthon és külföldön is, akkor nem éri az embert ilyen kellemetlen szituáció.

Elég sokat utazok Európában. Amikor véletlenül belefutok magyarokba és megszólalnak, szószerint szégyenlem, hogy magyar vagyok. Miért nem lehet kultúrált európai módjára viselkedni külföldön?

A szerbeket, a horvátokat, macedónokat, görögöket stb. mondjuk balkáni népeknek? A magyarokat tartják balkáni népnek a Balkáni Államokban és Nyugat - Európában is az ilyen és ehhez hasonló emberek miatt.

gastro vazze 2009.10.06. 10:21:09

@pupak30: héééé! sehol sem kötelező adni, de, ha elégedett vagyok, akkor adok, ha nem akkor meg nem! ha meg felszámolják , mint szervizdijat, akkor már tényleg csak a kiugró minőségű szolgáltatásért adok, azon felül.
Ez "nyugaton" is így van , hiába írod, hogy ez mekkora nemzeti sajátosság (csak ott teraszdíjnak, teritési díjnak, service díjnak hivják ..)

Morten Harket (törölt) 2009.10.06. 10:23:01

Érdekes történet, akár igaz is lehet, bár kissé hiteltelenné teszi ez a szkitázás. Én speciel ismerek magyarországi görögöket és soha nem tapasztaltam negatív hozzáállást a részükröl. Az igaz, hogy nem is mondtam nekik soha, hogy őrüljenek, hogy befogadtuk őket és itt lakhatnak.

@Kockásboxer: Az írod, hogy egy ismerősöd ott volt a buszon. Nem kérnéd meg, hogy írjon pár sort? Mert az első kézből származó infó azért hitelesebb.

chillking 2009.10.06. 10:23:05

@torma99: lábtörlő görögül : ματ

Tökös Veréb 2009.10.06. 10:23:43

elképzelem, ahogy anya intézkedik a buszon, minden szar, semmi sem jó! Közben a férj meg pusmog! erre anya : "Géza, te mondasz semmit, bezzeg, ha a Hufnáger Pistihez mentem volna feleségül! "

talalkozas 2009.10.06. 10:24:33

@torma99: Elárulok valamit. Az utazási irodák ülésrendet is készítenek és ha touroperator irodáról beszélünk, akkor ülésrendet egyeztetnek. Én nem fogadnám el, ha nem tudnék a párommal egy helyen ülni két napon keresztül. Az idegenvezetőnek (de ilyen nyaralások esetén jobbára csak utaskisérő) kutya kötelessége megoldani.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:24:43

@Kandras:

Nem tudjuk, hogy volt, csak találgatni tudunk, ki ezt, ki azt képzelve el. Gondolom leszállítani akkor sem lehet valakit, ha ellenszenves a viselkedése. Nem barátság volt az ottlétük alapja. Ha kést ránt, üt, harap, akkor igen.

Természetesen görög-magyar szembenállás alapon hülyeség nézni az egészet. Amennyire ki lehet venni, nekem úgy tűnik, vagy az egyik fél volt hülye, vagy a másik, vagy mind a kettő. De az utas mellett vagyok (nem mintha ez számítana) azon a ponton, hogy leszállítani, csak mert nem tetszik, nem lehet.

Kandras 2009.10.06. 10:25:18

@Kockásboxer: húú, elkerültem ezt a kommentet. NAGYON jó lenne, ha megkérnéd az ismerősödet, hogy írja le a történetet az ő szemszögéből, hisz ő ezek szerint egy objektív szemlélő volt.

tobias2 2009.10.06. 10:25:52

mokkaczuka 2009.10.06. 08:58:06
@redriot77: Nem, Szerbia és Macedónia NEM civilizált hely. Az a Balkán.

gastro vazze 2009.10.06. 09:20:39
Ki a faszom utazik manapság busszal két határnál tovább?

Úgy van, gastro vazze! Nincs semmi gond a görögökkel, csak kicsit messze vannak, meg nagy ott a meleg. De ugyanolyan gyönyörű helyek vannak Macedóniában is. Magyar beül az autójába, leautózik a Skopje-Tetovo-Mavrovo-Debarsko-Ohrid útvonalon, útközben megnézi a Vevcsani Köztársaságot, örömködik Ohridban, kirándulgat Radozsdába a sziklatemplomhoz, elbeszélget a makedónokkal és életre szóló élménnyel tér haza, a gyönyörűségektől és a makedónok vendégszeretetétől elalélva. Nézzék meg ezt: www.slideshare.net/tobias2/santorini-03

Pussz!

facsipesz 2009.10.06. 10:27:01

Mondjuk kevesebb idézet és kommunistázás-oláhozás-szkítázás (==kvázimagyarozás) nélkül hitelesebb lett volna a történet.

Így valahogy sántít a sztori..

De azért köszönjük, érdekes volt:))

2009.10.06. 10:28:00

szép balladai történet, szalkszentmártoni utazási irodával, markotabödögei sofőrökkel, lesencetomaji utasokkal, agyagosszergényi kiabáló nőkkel belojanniszból, Radnótival, Babitssal, Adyval, Vágtázó halottkémekkel, már csak egy kínai bonc egy taoista miseruha és egy argentin kristálycsillár hiányzik és kész a legújabb Bunuel film.

velö 2009.10.06. 10:28:41

"Hova lett a büszkeségünk? Volt-e egyáltalán? Mi miért nem vagyunk büszkék a magyarságunkra, a hun, szkíta őseinkre? Árpádokra?"

Büszkeség volt a multban és maradt belöle a jelenre is több mint elég. Csak kérdem mire akarunk büszkék lenni? Magyarnak lenni nem privilégium, hanem sorscsapàs. A gyülölet okàt (néha) magunkban keresni az is egy ötlet lenne. Akik nem szeretetreméltok azokat gyülölik.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:29:15

@Rocky:

Sok ilyet szereték még látni sokaktól.

Minden megváltozna, ha ez lenne közgondolkodás, és jóra.

moncayo 2009.10.06. 10:30:42

Az ide menekített görögok mind kommunisták voltak, ezért is kellett eljönnniük. Nos, mit vársz a második nemzedéküktől? Nem a görögségük a baj, hanem viselkedésük. Nézd meg nálunk is hogyan viselkedik a 2. vagy a 3. nemzedékük. Pl. a Veres fiúk, vagy Apró Antal fiatal rokonsága.

Rocky 2009.10.06. 10:30:59

@Kandras:

Igen ebben egyet értünk!

De a némán hallgató, moldovába merülő, semmilyen nyelven nem beszélő, bólogató volt munkásőr és felesége (utas), legalább ugyan olyan hibás...

Nem hiszem, hogy egy osztrák (vagy más normális nemzet) buszon hasonló előfordulhatna...
Bizony az egész busz egy emberként felhördülne és kiállna, még a részeg, odahányó tiroli traktorosért is. És bizony Jürgent is leugatnák, meg a söfőrt is és szépen mennének haza együtt, halk zenével, normálisan!

Dehogy ebből görög-magyar háborút kreálni...? Elkeserítő...

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:31:12

@Kulics:

Na, na! Minek a kínai bonc amikor már van szittya mágus?

bigthereal 2009.10.06. 10:31:14

ez egész egyszerűen hihetetlen...

a poszt sem egyszerű, mert az asszony biztos általános iskolai magyartanár, ha így nyomja a verseket oda nem illő helyekre, meg a férje is érdekes lehet, hogy az egész akció alatt meg sem szólal, de abban igaza van, hogy nehezményezi, ha nem egymás mellé akarják ültetni őket, meg ha hangos a zene. én is szóltam volna, és ez nem "magyarkodás" kérdése.

aki meg ezt a gusztustalan szót használja, az a legprimitívebb, fogalma sincs a történelemről, a hagyományokról, az összefüggésekről meg végképp. sikeresen kimosta az agyát a komenista meg liberális oktatási rendszer, gratulálok!

de annak is, aki azt írja, hogy beszélt egy szlovák üzletemberrel, aki tudott magyarul... bazmeg, az MAGYAR üzletember volt, aki szlovákiában él, nem??? meg a kárpátia fasiszta... hihetetlen

minden nép büszke a történelmére, hagyományaira, a hőseire, összetart, hazafi, nacionalista, mindegyik, kivéve a magyarokat... és kommentelők nagy része beáll ebbe a sorba:(

idióták, kezdjetek már el kicsit gondolkodni!!!

facsipesz 2009.10.06. 10:31:29

@tobias2: Ez nem Macedonia, hanem Santorini.

Ahol én is jártam. Szerintem elég rá egy-két nap. A fekete homokon ultradurva nyáron gyalogolni. Fira, és a kilátás onnan gyönyörű.

De én Alpok-fan vagyok, másnak lehet, hogy egész életére bejönne.. Viszont imádom az Ouzót (főleg a 12-est), azt, mint a vizet :D

Kandras 2009.10.06. 10:31:38

@A Nép - Te vagy!:
Ha minden igaz, akkor @Kockásboxer: egy ismerőse ott volt, talán kapunk tőle is egy beszámolót. Ha csak a fele igaz annak, amit ő írt, hogy ott parádéztak meg lázították a magyar utasokat a görögök ellen, akkor nem is járunk olyan messze a késes-harapós történettől :)
Ha valóban az összes többi utast zavarták a jelenlétükkel, akkor igen is szálljanak le. És azt is írta Kockásboxer, hogy nem azonnal szállították le őket, hanem 50 km után, amit nem 2 perc megtenni és ha annyi időn át ott parádéztak, akkor valahol meg is tudom érteni...

talalkozas 2009.10.06. 10:32:06

@Kandras: Részben van igazad. Szerintem fontos kihangsúlyozni, hogy görög volt a sofőr, az utaskisérő stb. Ez azonban még nem ok, csak magyarázat. Én dolgoztam már mokány magyar sofőrrel is, aki veszekedett volna az utassal, amíg rá nem szóltam.

Amit még sajnálok, hogy amíg azt mondod, a nőnek a szövegéből süt a gyűlölet minden iránt, ami nem magyar (megjegyzem, ha így volna a Balatonon nyaralna, vagy valahol az elszakított területeken, hogy kiélje ilyen irányú igényeit, és nem dícsérné a görög házigazdát), nos addig a te szövegedből meg süt az előítéletesség, már-már gyűlölet minden iránt, ami jobboldali, nemzeti stb. És ez a baj.

gastro vazze 2009.10.06. 10:32:17

@tobias2: nemtudom, én Thaiföldet jobban szeretem, nyáron inkább Balatonozok... egyszer voltam Rhodoson, többet egész Görögországba nem megyek, nem jött be...

velö 2009.10.06. 10:32:17

@Kulics: ez qrvajo. könny szökött a szemembe a kuncogàstol!

staropramen 2009.10.06. 10:33:17

@Kulics:
Valamint egy orosz hússaláta

Tony Almeida 2009.10.06. 10:34:44

@bigthereal:

> meg a kárpátia fasiszta... hihetetlen

Izé..ezt én írtam feljebb, sajnálom, hogy nem jött át az irónia (smile-t raktam).

marypenmarypen 2009.10.06. 10:35:43

vauvau vauuuu vau vau vauuuuuuuuu!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:38:19

@moncayo:

Figyelj, az, hogy ők ott akkor kommunisták voltak egész mást jelent, mint az, amikor máshol hatalmon.

Nagy részük egyszerű ember volt nagy valószínűséggel nem kis nyomorban aki nagyon kevés, vagy nulla ismerettel és biztos, hogy nulla tapasztalattal a kommunizmusról, bedőlt jelszavaknak, ígéreteknek. Ez másokkal máshol is előfordult akik ettől még nem lettek gazemberek. Nálunk is sok kezdetben kommunista volt, aki azután 56-ban már miután rájött mi micsoda, ellenük harcolt.

facsipesz 2009.10.06. 10:39:58

@bigthereal:

Itt az a kérdés, hogy mit tekintünk "magyarnak". Ha a tarsolyos ugribugrit, akkor nagy gáz van.

Nem attól vagyok én magyar, hogy kívülről vágom az évszámokat meg az egész Árpád-házat. Hanem, hogy nem vagyok tahó, hogy nem szórom ki a csikket a kocsi ablakán, nem szemetelek, segítek felrakni az anyukáknak a babakocsit a buszra, megállok a zebra előtt, egy szóval megpróbálok emberi módra viselkedni ITTHON (is)! Mikor mondják már a magyarokra azt, hogy egy "kedves nép"? Mondták valaha? Olyan, hogy "magyar vendégszeretet" nem is létezik, paradoxon..

Mindig csak a sápitozás, a másokban hiba keresése, a hihetetlen arogancia, a terpeszkedés, a másként gondolkodók/viselkedők azonnali kirekesztése, a kisstílű úrhatnám taplózás.

Ez megy ma nálunk. Szerintem.

Kandras 2009.10.06. 10:40:27

@talalkozas: ez könnyen lehetséges mert erősen jobboldali érzelmű ember voltam nagyon hosszú ideig (hogy most hogy fogok szavazni még nem tudom, de nem is érdekes), de pont az ilyen stílusú emberek miatt teljesen kiábrándultam. Szóval van bennem egy elég erős, elkeseredett utálat a a MAI jobboldalisággal szemben. Fentebb valakivel @Rocky: írta le talán a lényeget ezzel kapcsolatban. Ma már a jobboldaliság sokaknál inkább a gőgről, az űbermensch-tudatról szól, semmint a hazaszeretetről, az egymás iránti tiszteletről és Magyarország felvirágoztatásáról, jó színben való feltüntetéséról határon innen és túl sajnos. Szerintem. Ma már lehetsz úgy igazi jobboldali magyar, ha adót csalsz és lopod a Magyarország pénzét (sőt, már el is várják) de úgy nem, ha nem utálod fél Magyarországot, csak mert egy másik pártra szavazott vagy esetleg a nagyapja párttag volt. De persze ez is csak egy vélemény.

preston 2009.10.06. 10:41:39

én is voltam görögben és még az atheni turistaéttermekben is minden tiszta és korrekt volt, akkor is , ha napi menüt kértünk.a görögök jórészt turistákból élnek és értenek a vendéglátáshoz. semmi közöm az utitársak világnézetéhez és viselkedésüknek sincs köze ehhez.valamikor sokezer görög emigrációba kényszerült és nalunk is letelepedtek, sokan most is itt élnek, mások hazatelepültek az évek során.nalunk nem szeretik az idegeneket, talán csak a lengyel menekülteknek van szép emléke, a nálunk élő görögöket esetleg néha cigányként lekezelik, amit ők esetleg nem fogadnak el. nem tudom a levéliró szövege mögül az igazságot kihámozni,
semmi infonk nincs a tényleges történésekről csak buta indulatokat látok, meg versidézeteket.

talalkozas 2009.10.06. 10:42:56

@Kandras: Ez legyen az együttgondolkodás kiindulója. Mert ebben egyet tudok érteni veled. "Nem is kicsit, nagyon."

talalkozas 2009.10.06. 10:48:31

@Kandras: Még valami. Nem a jobboldaliság romlott el, nem ezek az értékek lettek rosszak, hanem az emberek, akik "érkeztek". Ha pedig utánajárunk az okoknak, akkor magyarázat is van rá. De a megoldás nem az, hogy az ember elmenekül, hanem azon dolgozik, hogy olyan maradjon, amilyennek ő álmodta meg. Kicsit sarkított példával, ha egyszer több lesz a kínai Magyarországon, mint a magyarul beszélő, akkor elköltözöl Austráliába? Vagy ha egyszer ennél is sokkal több lesz a román Marosvásárhelyen, akkor elmenekülök Székelyudvarhelyre? Kérdezem, mert a választ tényleg nem tudom rá.

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.10.06. 10:49:23

Ha úgy kérte, hogy halkítsa le a zenét, ahogy anyám szokta, akkor én is lebasztam volna őket a buszról. És utastársként mélységesen egyet is értettem volna magammal. Sokat számít a stílus. Ha a postíró volt a faszkirálynő, aki minden magyar buszon megtalálható, akkor érthető, és az írás stílusából (teljesen felesleges sznobuzbusból villogtatott idézetek, Király Lindát idéző "Magyarok vagyunk, nem?"-ezés) azt sejtem, hogy ez lehetett a helyzet.

moncayo 2009.10.06. 10:50:00

@A Nép - Te vagy!: Csak részben igazolom vissza. A "bedöltek a szövegnek" nem mentség minden esetben, a SS ifjak nagy része is a "szövegnek dölt be". Ha egy embernek nincs annyi természetes esze (született esze), hogy ne higgyen el minden baromságot, akkor mégiscsak igaz, hogy az embernél - miután megszünt nála az élővilágra amúgy 100%-ban jellemző természetes szelektáció, csakis a jó gének továbbadása- nagy bajok vannak/lesznek, mert ez felmentést adhat mindenre, lásd nem tanulás, nem dolgozás, mások által megdolgozott értékeke felélése.

efhábé 2009.10.06. 10:50:07

@bigthereal: Miért olyan hihetetlen, hogy egy szlovák, aki feltehetően dél-szlovákiában él, beszél magyarul? Attól, hogy beszél magyarul, még nem feltétlenül lesz magyar.
Valószínűleg ő mondta magáról, hogy szlovák.

lOc (a pasztafáriánus) 2009.10.06. 10:50:15

A szkíta máguson és a versidézeteken beszartam.

Ezt a részt egyébként valaki magyarázza már el nekem: "( nagy kegy – sic… )".

Sancho_ 2009.10.06. 10:50:17

@A Nép - Te vagy!:
Ehem...
A magyarul beszélő szlovák üzletember nem magyar. A neve Karel Zeplečak. Csupán európai értelemben kultúrember, azonkívül a saját jól felfogott üzleti érdekéből kifolyólag megtanulja az üzletfelei nyelvét (n.b.: hogy át ne verjék mégegyszer, mint Szvatoplukot a lóval)
Fekete pákó "beszél" magyarul -akkor ő egy magyar néger.
A nő úgy járt: összeakadt egy "fajgörög" bandával. Ilyen érzés lehet Magyarországon nemzetiséginek lenni.

Hogy el ne felejtsem: az ilyenek miatt tart itt ez az ország.
És igen, ideje lenne felébredni.

GC (törölt) 2009.10.06. 10:51:31

@Beaver100: Szívemből szóltál.

Nagymagyar csak itthon magyar, meg a kossuth téren, és a hírtv előtt. Külföldön turista. Mindegyik.

Glg 2009.10.06. 10:51:47

A postoló tipikus nagyszájú mindenbe belekötő évekig spóroló majd bagóért mindent megkapni akaró férjét elnyomó nő.
Gondolom intoleráns tapló módon kommunikált a buszon vele konfliktusba kerülő személyekkel.
Én személyszerint imádom görögországot-soha semmi rossz tapasztalatom nem volt, még ottani görög cimborám is van. Az itthoni görögöket nem ismerem, de még ha valamennyire hasonlóan is történt a sztori, az nem mínősíti az összes görögöt. A szkításázs meg hunozás meg vicc :D:D

Franky4fingers 2009.10.06. 10:57:13

@Bio74:

Bio. Nem kérdeztelek, de ha válaszolsz, tisztelj meg azzal, hogy figyelmesen elolvasod amit írtam.

Teljesen egyetértek veled. Egy szóval nem írtam azt, hogy a kisstílű gőgös nagyképűség ami jellemző a magyarokra az a nemzeti öntudat.

De azt meg te lásd, hogy az egyszerű embereknek amit leírtál az komplikált, mert nem akarnak/tudnak gondolkodni. Ezért kell a sok baromság. Minden nemzetnek megvannak a maga állatságai, hogy az egybiteseket tereljék. De pont azt írtam, hogy az a vezetők/ értelmiség felelőssége, hogy ezekután jófelé tereljenek.

Franky4fingers 2009.10.06. 11:01:15

@Rékuc:

Igen így van. Ezt írtam én is, hogy a posztoló amit művelt nem szimpatikus.

De az sem szimpatikus, hogy (ha igaz) a buszon lévő magyarok már be voltak fenyítve és kussoltak. Számomra egyébként az is beletartozna esetleg a nagy nemzeti öntudatba, hogy HA a posztoló volt a barom, akkor a magyarok felállnak, és megmondják neki, hogy üljön már le kussban. Ha meg nem ő volt a barom akkor meg ugyanezt az idegenvezetőnek.

A sunnyogást és az egymásért nem kiállást akkor sem tudom elfogadni.

brummancs 2009.10.06. 11:02:57

Ti persze nem lennétek gyűlölködőek ha otthagyna a francba a busz,szép kis bagázs.

ertzuiop 2009.10.06. 11:05:03

a buszon volt-e lábtörlő ? :)

görögország fasza hely, de ha csak folyton úton vagy. 1-2 hét egy helyen, ahol csak a tengerpart és a hotel közötti inga van, igazi lúzerterep.

a görögök jó arcok, segítőkészek, korrektek (idén valahogy nyomottabbak, agresszívebbek voltak), de egy-egy turistaparadicsomban ugyanúgy átvágnak, mint nálunk.

ha csóró vagy, ne menj külföldre.

Rocky 2009.10.06. 11:05:20

@GC:

"Nagymagyar csak itthon magyar, meg a kossuth téren, és a hírtv előtt. Külföldön turista. Mindegyik. "

Csak egy kérdésem lenne:

Ha se az "igazi magyarok" nem magyarok, és szerintem azok sem akik nyíltan tagadják meg magyarságukat, de magukat baromi liberálisnak és nyitottnak gondolják (ezzel szemben szívesen lövetnének a Kossuth tériek közé, szívesen köpik le őket és irtóznak a magyar zászlótól ("mert le lett járatva"), akkor KI IS LEHET MAGYAR ITT???

Nagy a zavar a fejekben!
Szerintem a 40 év kommunizmus, majd az azt követő 20 év országrombolás megtette a hatását!
Ma itt állunk!
Megosztva ordít mindkét oldal!

A maroknyi élősködő elit, meg röhögve nézi, ahogy a sok kisember osztja egymást a szájukba adott baromságokkal!

Mivel GONDOLKOZNI semelyik oldal nem képes!

De tényleg nagyon kévés! Még aki azt gondolja magáról, az sem... Én sem vagyok biztos magamban, de legalább próbálok gondolkozni!

efhábé 2009.10.06. 11:07:03

@mqqq: Az megvan mindenkinek, hogy a buszon utazó magyar úr és görög származású kedves felesége, Szofi nagy valószínűséggel azonos a jimakos tulajdonosával? Szóval még valami, ami miatt bűzlik a történet.

olap 2009.10.06. 11:08:05

cc-be ment a levél ide is :))
kuruc.info/r/26/47957/

így már sejtem mi lehetett azon a buszon :)))

alumi 2009.10.06. 11:09:37

Kevesebb fennköltséggel, és több tárgyilagossággal kevésbé adott volna okot a szöveg a politikai ökölharcra.
Így majd megint balibsi-magyar gárda összecsapás lesz a vége.

Én megvárnám a visszautaztató utazási iroda hivatalos válaszát is.

Kandras 2009.10.06. 11:09:55

@talalkozas: én magam részéről csupán ezt a megoldást találtam. Lehet, hogy én is lehettem volna elszántabb, nem tudom.
Annak idején beléptem a helyi polgári körbe is, mert az elképzelés nagyon jó volt, hogy egyrészt egybetartsuk a tenni akarókat másrészt a jobboldali eszméknek megfelelően tegyünk minél többet a mikrokörnyezetünk jobbá válásáért.
Voltunk is kétszer szemetet szedni és kimeszelni az orvosi rendelőt, aztán szépen lassan átment az egész olyanba, hogy hetente egyszer összeültünk és lehetett 2 órán át szidni a kormányt és hibáztatni a "mocskos kommunista polgármestert" mindenért. Én pedig kiléptem. Semmi ellenséges megnyilvánulást nem követtem el, csak mondtam, hogy nekem nincs időm minden héten eljönni, de hangsúlyoztam, hogy ha bármikor csinálnak valamit szóljanak és mindenképp segítek, ha ráérek. Ezért viszont a hátam mögött én is komcsibérenc lettem, az öreg, beteg anyámat szólta le a boltban az eladó, hogy milyen gyereket nevelt belőlem...
Négy éve az öszödi botránynak hála hatalomra is jutott ez a slepp itt is, mint minden más faluban is. Azóta az iskolánkat folyamatosan be akarják zárni, változás semmi nem történt az egész faluban és minden felelősséget egy egyszerű legyintéssel a "mocskos kizsákmányoló magyarellenes kormány"ra hárítanak. Arra leszek kíváncsi, hogy ha most megint nyer a jobboldal kire fogják hárítani. Mert naiv nem vagyok, nem hiszek abban, hogy itt majd tényleg valami hatalmas változások lesznek.
Ja, azóta én magam szerveztem kétszer szemétszedést a környéken, egyikük se jelentkezett rá, főleg iskolások jöttek. Az egyiken még a "mocskos kommunista" voltpolgármester is ott volt.

ertzuiop 2009.10.06. 11:11:27

Barátaim, Testvéreim!

Boruljunk össze, a hölgyet biztosítsuk együttérzésünkről, de tudomásul kell venni:

Mindenkinek igaza van!

Alázatosság, jó kedv, szeretet, és nem lesznek ilyen konfliktusok.

Ezennel a posztot lezárom.

halaszlo 2009.10.06. 11:12:03

Szerintem tulaj a bűnös, aki cipuróval mérgezi a helyi és magyar lakosságot.

Egyébként nincs Sz.R., nincs busz, nincs néma férj, se gyerek, se vonat. Az egész csak egy hiba a Mátrixban.

A külföldi Magyarkoról, akik meg nem szólnak hozzánk, Vonnegut "nagybömb"-je jut eszembe. Aki olvasta, nem fog magyarokat keresni külföldön. Aki meg nem, annak ajánlom.

1lány 2009.10.06. 11:12:13

hát én ezért nem utazok soha többé busszal: nem bírok végignézni 5 üvöltő akciófilmet egyhuzamban... ja, ez teljesen magyar buszon történt...
akkor már inkább ülnék vonatra a Balkánon
by the way: a fapados ma már megfizethető!

efhábé 2009.10.06. 11:13:15

@Rocky: Már csak az a kérdés, hogy miből gondolod, hogy aki nem hord indás tarsolyt az övén, az csak liberális lehet, aki leköpi a zászlót és megtagadja a magyarságát?
Miért csak és kizárólag a két végletben lehet gondolkodni?
Olyan verzió nem létezhet, amikor valaki nem szereti, ha az identitásnak kizárólag azonosíthatóan ősmagyar megnyilvánulások, tárgyak, szokások lehetnek az alapjai, de nem is tagadja meg magyarságát, egyszerűen csak éli azt és helyén tudja kezelni a dolgokat? Tudja, hogy az íj már idejétmúlt, nem tartja praktikusnak a nemezsüveget sem, de nem azért, mert ezek magyarok, hanem azért, mert idejétmúltak, mint a márványkoptatott farmer.
Ettől még tudja értékelni az ómagyar mária-siralmat és kívülről tudja a tihanyi apátság alapítólevelének magyar mondatát.
Miért annyira elképzelhetetlen, hogy az ember nem csak szélsőségekben gondolkodik?

facsipesz 2009.10.06. 11:13:18

@olap: HOHÓÓÓÓÓ!!

Hát itt már minden világos lett!
Ezzel sikerült hitelesen hitelteleníteni a történetet, és sikerült engem is a buszsofőr oldalára állítani, akinek maximálisan igaza volt!:)))

Ejj, Homár, a kurucinfó után felħívnám én ezt az irodát, csak kiderülne itt, mint a múltkor is a "turpisság".

Na, hát ezért szeretnek minket külföldön....

Flat Eric / sta press (törölt) 2009.10.06. 11:15:43

@anyahajókabinajtóhajtogató:
Azért ez mégis csak Balkán. A művelt Nyugaton ilyet már rég nem fordulhat elő. Pláne szombaton délután...

ertzuiop 2009.10.06. 11:16:59

Mind lábtörlők vagyunk, szeressük egymást!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 11:18:08

@moncayo:

Egyetértek az egészséges ösztön, ilyesmi kívánatos voltával, de attól, hogy valakiben nem működik átmenetileg jól, még nem következik, hogy elítélhető gazember. Tényleg egyszerű emberekről van szó, akiknek jogos panaszaik voltak. Kár, hogy hagytak magukból eszközt csinálni, de azért nem lehet úgy megbélyegezni őket, mintha nem tudom micsoda szörnyetegek lettek volna. A párhuzam az SS-sel nem áll. Más dolog egy kiéhezett országban, nyomorban, elnyomottan egy társadalmi igazságot ígérő hamis ideológiának fölülni, mint egy hatalmon lévő, evidensen erőszakos gyilkos bandához csatlakozni.
Ne legyünk olyan szigorúak. Soha nem volt egy jó szavam a kommunizmusról, de, nem kell mindenkit olyan keményen személyesen elítélni, aki, főleg ha csak kezdeti fázisban, bevette.
És, hogy visszatérjek a természetes ítélőkpességhez, mit mondsz te a mostani magyar népről, akiből abszolút hülyét csinálnak nagyon módszeresen már húsz éve, de vidáman hagyja magát, asszisztál, és a még újabb hamis igéretek hamisságát sem képes meglátni?

SLacc 2009.10.06. 11:19:38

"Most mi lesz, kérdezte a családom: mi lenne? hazaindultunk, és haza is megyünk … "

Ezt a nagyszájú, önfényező libát, öcsém!

efhábé 2009.10.06. 11:19:57

@talalkozas: És tapasztalataim alapján ezt a segítséget, jó szót meg is kapod külföldön.
Az erdélyi sztoriban nem a helyiek volt a lényeg, hanem az anyaországi vendégek.

Rák Attantam 2009.10.06. 11:20:21

Alapvető turisztikai igazság: busszal sehova! Magyarral pláne!

Inkább gürcölj még egy évet és menj repülővel. Ott is lehetnek magyarok, de ha elkezd kint csapkodni a villám, akkor legalább kussban vannak mert féltik a tyúkszarost. Igaz, te is...

A görögök meg jófejek.

Persze, bármely nemzet tagjából kicsordul a szar, aki Magyarországon tölt egy pár évet. Ez tök normális. Nem kell fennakadni rajta. Ilyennek akartuk, ilyen lett.

Ezt a szkíta fasságot is nyugdíjazni kéne már. Attól nem lesz "nagy és büszke" nemzet a magyar, hogy a történelmünkből a nekünk tetsző dolgokat kiemeljük, aztán a többi lúzerséget meg zárójelbe tesszük, letagadjuk.

"Nagyok és büszkék" utoljára az Augsburg előtti éjszakán voltunk. Az meg kurva régen volt ám! Azóta csetlünk-botlunk, lábtörlőt játszunk. Csoszogott már rajtunk minden: tatár topán, török papucs, osztrák cipellő, orosz bakancs és ezek szerint görög lábbeli is volt.

Valahogy ettől a "dicső" múltunktól el kéne már szakadni és a jövőre koncentrálni, nem gondoljátok? Hogy legalább az esernyőtartó- vagy a ruhafogas-szintre feljussunk. Bár a lábtörlő-lét kényelmesebb: egész nap csak heverészünk és nem csinálunk semmit, ugye?

facsipesz 2009.10.06. 11:20:54

@SLacc: Szerintem otthon tutira elveri apát, ha az elsózza a vasárnapi ebédet:)))

facsipesz 2009.10.06. 11:23:37

@ertzuiop: Mindenki az, tartsunk össze:)

A lábtörlő issza a sört meg nyeli a pálinkát rendesen, nem?:))

Anulu · http://salgoauto.hu/ 2009.10.06. 11:24:54

Busszal maximum 20 Km-t teszek meg...
A post íróját a férje helyében már rég elhagytam volna...

DArchAngel 2009.10.06. 11:24:56

Egyszerű a képlet: nem kell külföldre menni, ha hazai bunkókba futunk a nyaralás alatt, azokkal legalább egy nyelvet beszélünk :)
Amúgy pedig lehet, hogy az előző magyar utasok viselkedése miatt volt bunkó a busz személyzete, de az általánosítás nem EU-konform ugye?
Szegény görögöknek savanyú a szőlő, mint nekünk. Volt valami demokrácia bölcsője náluk, aztán jött valami Nagy Sándor - akiről több filmet csináltak, mint az összes görög hősről egyben - és jól elfoglalta őket. Aztán jöttek a rómaiak, akik szintén jól elfoglalták őket, és jól lenyúlták a mitológiájukat, azóta sincs önálló mitológiájuk, csak a görög-római. Aztán jöttek a muzulmánok, és megint jól elfoglalták őket, aztán még a németek is pár évre. A nők bajszosak, a férfiak igénytelenek és semmibe veszik a nőket, a hal fogy a tengerekből, az ouzo-tól állandóan köpködni kell, ami azon a száraz vidéken nem kellemes.
Szóval még idegbetegek se legyenek?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 11:25:18

@Sancho_:

Biztos, hogy nekem akartad címezni? Nem értem mi van a szlovákkal. Nálam semmi ilyen nem volt.

Rák Attantam 2009.10.06. 11:26:01

@ertzuiop: :DDD Na de én plüss lábtörlő vagyok egy csini cica hálószobácskája előtt!
Te meg egy ilyen snassz, kínalyi büdösgumi a kerti klozetBEN. :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.10.06. 11:27:42

@Franky4fingers: igen ezzel egyetértek. Ha a nő pattogott, akkor az utastársak talán rá tudták volna beszélni, hogy nyugodjon le és bírja ki hazáig, és mindenkinek jobb lett volna.
De mit vársz, amikor a BKV-n egy cigány hülyegyerek hasbarúgn egy nőt és a félig teli villamoson senki nem emeli fel a szavát sem, hogy esetleg ezt nem kéne...

Rocky 2009.10.06. 11:28:45

@efhábé:

"Miért annyira elképzelhetetlen, hogy az ember nem csak szélsőségekben gondolkodik?"

Nem az egyáltalán! Sőt ezt hiányolom!

CSAKHOGY, azon akik röhögnek a nőn azért mert elküldte a levelét a kurucinfóra, akik röhögnek egy magyar zászlón, röhögnek a kossuth térieken, nekem ugyanolyan:
-hiteltelen,
-gondolkodni nem tudó
-SZÉLSŐSÉGES
emberek, mint azok, akik azért imádkoznak, hogy jöjjön el végre holnap sztistván fehér lovon és űzze el az igaztalan népeket ebből a szent országból!

Nem érted???
MINDENKINEK egy picit igaza van!

Most nem azért, de skótszoknya+duda combo 100x nevetségesebb, mint a tarsoly és a süveg...
Mégis a mai napon is, több tucat amerikai temetésen, ünnepségen viselik, használják...

Miért? Mert ez nekik fontos!
Akinek kevésbé az sem röhög rajta, mert össztársadalmilag kell hogy legyen egy elfogadott hagyomány, nemzet kép stb. (szerintem ezeknél sokkal fontosabb dolgok a viselkedés, nyelvismeret, értelmes gondolkodás)

DE AKINEK EZ A FONTOS, annak azok akik LIBERÁLISNAK gondolják magukat, nem tudnak tenni annyi szívességet, hogy nem kötnek beléjük, de legalábbis mosolyogva nézik a csinadrattát, mint a huszárok felvonulását?

És ha valaki attól is csak hányna, na akkor viszont nem a huszárokkal van a baj, hanem az agymosott, álliberális fajtájával!

Szerintem a buta embernél sokkal veszélyesebb, aki azt gondolja magáról, hogy okos és nála nincs okosabb!!!

"Minél bölcsebb leszek, annál ostobábbnak gondolom magam!"

ertzuiop 2009.10.06. 11:28:47

@Rák Attantam: Te rohadt lábtörlő fasiszta! :)

tobias2 2009.10.06. 11:30:10

@gastro vazze: สวัสดิ์ดีครับ กาซโธรวเจ Makedónia után Thaiföld a szívem második csücske. Mindjárt felteszek egy PowerPointot ottani élményeimről. Üdv!

torma99 2009.10.06. 11:30:13

@Kandras: folytatom az offot, de egyenlőségjelet tehetünk szinte az összes önkormányzat és az adott falusi között. Semmit nem csinálnak, csak eladósítják az önkormányzatot teljesen mindegy, hogy milyen lépésekkel, de a fenntartható fejlődés helyett felélnek mindent, majd távoznak, ez a fővárostól, a megyeszékhelyeken át a legkisebb faluig a leginkább jellemző. Az a kevés polgármester aki pedig tenni akar valamit, hogy fejlődjön a rábízott helység azt általában megbélyegzik , elnyomják, lerasszistázzák stb.

ertzuiop 2009.10.06. 11:30:18

Gyurcsány Ferenc lábtörlő!

Rák Attantam 2009.10.06. 11:30:21

@ertzuiop: Nem vagyok fasiszta, de a lábtörlő színe fehér! :DD

ertzuiop 2009.10.06. 11:31:42

Orbán Viktor lábtörlő!
Vona Gábor lábtörlő!
Dávid Ibolya lábtörlő!
SzDSz nemtudomki lábtörlő!

ertzuiop 2009.10.06. 11:32:58

Minden görög villáskulcs!

Rák Attantam 2009.10.06. 11:34:16

@ertzuiop: "SzDSz nemtudomki lábtörlő!"
Ne legyél már ilyen informálatlan! Csak tudsz valami SzDSz-es nevet! Te lábtörlő!

Na jó, ezt gyorsan abbahagyom, mielőtt Szily belénk nem törli a lábát. :)

halaszlo 2009.10.06. 11:34:22

Ki tudja mit jelent görögül a lábtörlő?
Én olyat találtam, hogy
λάβαρο - zászló
λάβετε θέση - figyelem

Lehet, hogy valami olyasmit beszéltek, hogy figyelem, a zászló le fog esni a buszról.
Ami Sz. R. személyes sértésnek vett és elkezdett hangosan komcsizni, mire ledobták a buszról, a férje meg szemlesütve vitte utána a csomagot:
"Jenő, a krva anyádat, szedd a lábad, mert szétcsaplak!"

mthrfckr 2009.10.06. 11:35:43

ez egy fasz!
ott kezdődik, hogy mi az anyámért kellett ennyit írni?!

Herlock Sholmes 2009.10.06. 11:36:58

Én ott voltam a buszon.
Pléhfogisztosznak hívnak, görög szülők gyermeke vagyok. Homlokomba tetovált vörös csillagot viselek.
A történet rém egyszerű.
A nagypofájú nejlonmagyar asszonyka a buszra felszállva a görög sofőrt azonnali orális kényeztetésben akarta részesíteni.
A görög immel-ámmal belement, de a szolgáltatás színvonala kritikán aluli lévén a szolgáltatót a váltórudazat gombjába ültette, majd csutkára tekerve a hangerőt a görög kommunisták közkedvelt indulóját kezdte hallgatni.
Eközben a nejlonmagyar asszonyka férje közölte a magyar sofőrrel, hogy ha a nejlonmagyar asszonyka az út hátralevő részét is a gombon tölti, úgy 300 euróval tudná kifejezni háláját.
A görög sofőr az ajánlatot nem fogadta el, a nejlonmagyar asszonykát a gombról lehúzta, majd ő adott át 200 eurót a férjnek "Van magának elég baja!" felkiáltással.
És itt kezdődött az ordibálás.

476 2009.10.06. 11:39:02

Van ugye konzulátus is a világon, de egy 2006 ban alakult cég hárommillió Ft törzstőkével nem mondható tőke erősnek annyira nagyon. Ja és 2009 ben alakult ujjá!!! Hogy olcsó az nem kérdés ugye? Ez a csábító? Hogy ezt mindenki hagyta azt nehezen tudom elképzelni, de biztosan így van. Ám köszi nagyon a híradást, mert velük biztosan nem utazom ebben az életben.

Kaa 2009.10.06. 11:39:25

Én nem tudom, hogy igaz-e, amit itt valaki feljebb írt, hogy ez egy TANÁRNŐ, de ha igen, akkor tényleg nagy baj van.

Rocky 2009.10.06. 11:39:33

@Rák Attantam:

alapvetően értem, egyetértek azzal amit mondasz!

Viszont amivel nem, sőt szerintem:

Amelyik nép nem tanul a TÖRTÉNELMÉBŐL, nem ismeri azt, halálra van ítélve!

Nem csemegézni, elfelejteni, dicsőíteni, letagadni, felmagasztalni kell a történelmünket, hanem:

TANULNI, a tanulságot levonni kell belőle!

Akinek ez nem megy, az csak futja köröket maga körül...

Olyan ez mint aki azt mondja, ha újra születnék, akkor sem csinálnék semmit másként, semmit nem bántam meg!

Na az ilyen ember szerintem annyira ostoba és annyira csak saját önigazolását keresi, hogy az már szánalmas...

Egyébként pont ez lehet a különbség illetve ami neked nem tetszik a töriszakkörösökben:

az egyik TANULNI akar a múltból
a másik ÖNIGAZOLÁST keres

Ez nagyon nagy különbség!

ertzuiop 2009.10.06. 11:41:24

Minden buzi lábtörlő.
Minden zsidó lábtörlő.
Minden arab lábtörlő.

raklap 2009.10.06. 11:42:34

én nem vagyok lábtörlő... de ha még azt sem kapom meg amiért fizettem minden gond nélkül úgy szemen verem hogy elájul...

facsipesz 2009.10.06. 11:43:47

@Rocky:

Nem a hagyományápolással van a gond! Hanem, hogy erre rátelepedett egy olyan réteg, akik az "aki nem velünk, az ellenünk", sőt, "aki nem velünk, az nem magyar, hanem komcsi, sőt zsidó is" elvet vallják.

Ebből a kirekesztő magyarizmusból van roppant elege sokaknak (nekem is). Hogy a nemzeti érzésekre rátelepedett egy-két párt ("nemzeti oldal"? bah..), és ebből rögtön ment tovább az ideológia, hogy aki nem "nemzeti", az nem jobboldali, az nem magyar, hanem, blablabla, és a pártok követői is megbolondultak, ugyanazt szajkózták félelmetesen sokan.

És sok ember meg úgy gondolta, hogy ha már lehazaárulózták a saját hazájában, mert ugyan ízig-vérig magyar, de mást gondol, mint amit a "nemzetiek", akkor valahogy protestálni kell, és elkezdte utálni az összes "magyarkodót", még azt is, aki amúgy hétköznapian büszke a magyarságára, és nem a kurucinfós "mélymagyar" bolondériát csinálja, csak mondjuk nemzetiszín szalagot rak a tükrére, mert ő így szereti.

Amíg ez a dolog nem tisztul, amíg nem tud mindenki ilyen hátsó stiklik, a kirekesztősdi nélkül önfeledten egymásnak örülni, hogy dejó, hogy ugyanazt a gyönyörű nyelvet beszéljük, addig itt nem lesz béke ebben a témában.

Amíg le nem szállnak a politikusok meg a többi majom a "magyar"-kérdésről, addig mindig lesznek "szkíták" meg "hazaáruló komcsik".

Sajnos.

Szerintem.

Kandras 2009.10.06. 11:45:02

@Kaa: unokaöcsém mesélte, hogy nekik PROGRAMOZÓI egyetemen (ráadásul ELTE-n, amit én azért többre tartottam volna) a MATEKTANÁR aktuálpolitizál (lényegtelen, hogy melyik oldalnak, bár szerintem bárki kitalálná) az előadásain 300+ diák előtt... A politika megfertőzte a felsőoktatást, sőt, sokfelé a közoktatást is, ez van.

Franky4fingers 2009.10.06. 11:46:30

@Rékuc:

Pontosan erről van szó. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon kell egy kis öntudat (akár bizony nemzeti) , hogy ha te szólsz, akkor nagyrészt biztos lehess benne, hogy lesz olyan aki melléd áll.

Mert ugyan ki is fog melléd állni? Aki nagy vonalakban ugyanazt az értékrendet vallja. És ha van nemzeti öntudat, akkor jó eséllyel a magyar a magyar mellé áll, ha meg magyar csinál hülyeséget a többi lehűti, mert tudja hogy őt is minősíti

efhábé 2009.10.06. 11:46:35

@Rocky: Látod, megint a szélsőséges általánosítás.
Én pl. röhögök a nőn, mert elküldte a kurucnak, ugyanakkor nem röhögök a magyar zászlón. A kossuth térieken igen, ugyanolyan okból, mint a nőn.
No most akkor hazátlan bitang vagyok-e?
És nem, az égvilágon semmi bajom a nemezsüveggel, az íjjal sem, nyilván tök jól néz ki egy hagyományörző rendezvényen.
Ugyanakkor a szőr feláll a hátamon, amikor bármilyen megmozduláson ezzel jelennek meg emberek. Mert nevetséges. És miért nevetséges ez, de nem nevetséges a skót szoknya? Nagyon egyszerű, a skótszoknya-duda kombóhoz a többi kiegészítő is stimmel, a felsőruhától kezdve a lábbeliig.
Ugyanakkor nézd meg, hogy mihez szokták felvenni a nemezsüveget. Rettentő komolyan veendő pl. farmerrel együtt.
Az egyik a hagyományőrzésről szól, a másik a politizálásról, politikai állásfoglalásról.
Nem gondolom, hogy lenne ember, aki megmosolyogná, kiröhögné a népviseletben pompázó asszonykórust vagy tánccsoportot, mert autentikus.

"Akinek kevésbé az sem röhög rajta, mert össztársadalmilag kell hogy legyen egy elfogadott hagyomány, nemzet kép stb. (szerintem ezeknél sokkal fontosabb dolgok a viselkedés, nyelvismeret, értelmes gondolkodás)"

no ebben egyértünk, mármint, hogy sokkal fontosabb a viselkedés, a nyelvismeret, értelmes gondolkodás.
Ha megnézed, ezek az ősmagyar viseletek jellemzően két helyen kerülnek elő. Vásárokban, szüreti rendezvényeken stb-stb. Itt nincs is velük gond, viseli az árus, ebben árulja pl. a hagyományos kézműves termékeit.
A második a politikai megmozdulások, ahol viszont a viselőik nem tudnak viselkedni, nem gondolkodnak értelmesen és ugye a nyelvtudást ne is emlegessük.
Hát ezért visszatetsző sok ember szemében ez a turbómagyar mentalitás, nem azért, mert kozmopolita, hazátlan liberálisok lennének.

Rák Attantam 2009.10.06. 11:50:52

@Rocky: Nade baxxus, akinek 1054 év nem elegendő megtanulni, hogy hol a helye a sárgolyó eme vidékén, és ezen a helyen hogy lehet úgy boldogulni, hogy ne lenézés és lelábtörlőzés legyen a jussa, az egyszerűen életképtelen. Nem lehet mindig Árpád apánkra verni... a mellünket.
Még a Vatikánban is fejlődnek, haladnak a korral. Már ott is ismerik a számítógépet meg az email-t. Pedig aztán rájuk nem lehet mondani, hogy hűdenagy reformerek lennének!

Mindeközben mi még mindig István Király sírján topogunk és fogun közt Puskás Öcsit lóbálva sziszegjük, hogy "magyarok vagyunk". Hát baxxuk meg akkor! Inkább elfordítom a fejem, ha külföldön magyar szót hallok, meg németül kezdek el beszélni a liftben. Még ha nem is tudok...

Tudom, egy lábtörlő vagyok! :D

efhábé 2009.10.06. 11:54:51

@Rák Attantam: Miért kell németül beszélni? Simán lehet csöndben is maradni :)
Egyébként abszolút értem, miről beszélsz, külföldön gyakram szégyellem magam a honfitársaim helyett is :(

Biyb 2009.10.06. 11:58:17

Csak a gyengébbek kedvéért: Magyarországon nem kommunizmus volt, hanem szocializmus.

Két fogalom között enyhén szólva van különbség.

Sancho_ 2009.10.06. 11:59:10

@A Nép - Te vagy!:

Bocsi, az egy másik kommnetben volt...
Valahogy kattogot bennem, és ide íródott.
"Bigthereal"-nak akart válasz lenni.

torma99 2009.10.06. 12:00:20

@Biyb: csak a rend kedvéért 49-53-ig, vagy inkább 56-ig kommunizmusnak tekinthetjük a rendszer működését.

Rák Attantam 2009.10.06. 12:00:24

@efhábé: "Miért kell németül beszélni? Simán lehet csöndben is maradni :)"
Valamit csak kell mondani, hisz abban a kis fülkében nyilvánvaló, hogy hozzám szóltak. Nem bunkó vagyok, hanem magyar nem. :)

halaszlo 2009.10.06. 12:01:58

@Biyb:
És akkor legalább volt mindenkinek munkája, ugye? Na hagyjuk már. Még a végén kiderül, hogy a ruszkik elzavarása nagy hiba volt.

Tökös Veréb 2009.10.06. 12:03:27

@efhábé: magyar a túrista szerepben nagyon dúrva! én mikor a kúton dolgoztam folyton jöttek ezek a felvágos, olaszban voltam síelni emberek, ilyen dumákkal:

"még mindig xy a miniszterelnök, mert olaszba voltunk 2 hetet síelni és nem néztünk tvt" - humorizál vazze!

a legszebb azonban az mikor megy a családd síelni és a kocsiban overálban ülnek!

Sancho_ 2009.10.06. 12:05:40

Lábtörlő görögül ματ (mondja a gugli)
A magyar meg Ουγγρικά

Na, egy ilyen nyelvet...:(

Amikor a páromék Korfun nyaraltak, előtte vettek egy ilyen utiszótárt, amiben kész mondatok voltak.
"Hol találom a postahivatalt? =ákombákomákombákomákombákom" valamint fonetikusan is melléírva.
Na ja, de az, hogy "két sarokkal visszább, és a Jorgoszék kerítése végénél balra", az nem volt odamásolva, így kérdezni tudtak, csak a válasszal mit kezdeni- azt nem.

Dőltem a röhögéstől, hogy

Biyb 2009.10.06. 12:05:49

@halaszlo: Egy általán nem erről van szó.
Csupán fogalmi félreértést szerettem volna tisztázni.

ertzuiop 2009.10.06. 12:08:04

A benzinkutasok lábtörlők.

Két éve overallban voltam olaszban síelni 2 hetet, hazafelé az első magyar kúton érdeklődtem a politikai helyzetről, de flegmán lekezelt a kutas.

20.000 ft-tal fizettem, de 10.000-ből adott vissza, a rohadt szemét, vigyázzatok velük!

Ismétlem:
Minden benzinkutas lábtörlő!

Rák Attantam 2009.10.06. 12:08:45

Marhára off, de már megbocsássatok: Kommunizmus még SOHA SEHOL sem volt ezen a bolygón!

Gondolj bele: Mindenki egyenlő! Mindenki egyformán, egyenlő arányban jut hozzá az erőforrásokhoz! Emberek, ez Qrva sokba kerül ám! Ennyi pénze még a mocskos kapitalistáknak sincs és sose volt!
Nemhogy egy forradalom+világháború kombóból valahogy féltérdre feltápászkodó nemzetnek (mint pl. az orosz, pláne utána a magyar).

Itt egyszerű, nagyon vékony (és olcsó) cukormázba burkolt banditizmus volt, "állami" szintre emelve. Mégcsak szocializmusnak se mondanám, de valaminek csak el kell nevezni. De ne kommunizmusnak...

Most mindenki a kommunizmust meg a kommunistákat utálja, pedig azt sem tudják mi az? Még nem is volt benne része. És még jópárszáz (ezer?) évig nem is lesz.

lábtörlő 2009.10.06. 12:08:56

Most már nagyon kérem ne basztassatok tovább

Tökös Veréb 2009.10.06. 12:10:04

@ertzuiop: :)

meg mikor így köszönnek "jaj de jó újra magyar szót hallani, mert olaszban voltunk 2hetet"

szerencse, hogy már nem vagyok kutas!

Biyb 2009.10.06. 12:10:17

@torma99: legjobb tudásom szerint 56-ig.

ertzuiop 2009.10.06. 12:10:45

Én gyerekként akkor jöttem rá, hogy a szocializmus unfrankó, amikor a politikusok elkezdtek napszemüveget hordani.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.10.06. 12:11:17

Na, sünözés után most meg jön a lábtörlőzés! :-)

Tökös Veréb 2009.10.06. 12:11:43

@Rák Attantam: mi kerül ezen sokba? egyenlő arányban osztották el a semmit!

Rocky 2009.10.06. 12:11:55

@facsipesz:

"...van a gond..."

De ez mi?

Hogyan gondolhatja valaki liberálisnak magát, ha bármilyen kisemberrel "gondja van"?

Közben pedig arról filozofálgatunk, hogy a meleg pároknak lehessen-e saját gyerekük...

???

Nem érzed a sorrendiséget?

Először talán azt kellene elfogadni a kedves "értelmiségi" (jellemzően budapesti) népeknek, hogy vannak akik tarsollyal, tarisznyával stb. érzik jól magukat, csinálnak MAGUKBÓL hülyét!

Nekik pedig azt kellene elfogadni, hogy vannak akiknek meg ez ciki...

Olyan ez mint a nudista strand...
De egyik se megy oda a másikhoz, hogy okoskodjon, pofozkodjon!

ÉS, ez szerintem nagyon fontos:

Ezeknek a szerencsétlen álmagyarkodóknak nincs értelmes, széles rétegekhez eljutó médiafelületük!
Nem tudnak hetihetest, klubrádiót, napkeltét gyártani, hogy abban szépen, kulturáltan, művészien, elfogadott emberekkel lenullázzák a másik oldalt, két szappanopera között...

Ez jut el az emberekhez, így könnyű őket nevetségessé tenni!

Arról már nem is beszélve, hogy az országot igen is a jelenlegi médiát irányító, birtokló gazdasági elit tette tönkre, osztotta meg!
Nem a szerencsétlen farmeros-tarsolyos emberke...
Szemben a megtévesztett álbaloldali szavazók felhatalmazásával!

Joe-ból is megárt a shock !!! (törölt) · http://www.tuzelestechnika.net/ 2009.10.06. 12:12:09

Én vanni idegvzetö!

Család felszálni busz.
Én akar nő verekedni, ő nem akar!
Sofőr is akar verekedni, minden görög akar verekedni, ők nem akar!
Mi kezdünk üvölt, meg aztán zene hangos!
Ők nem akaar verekedni!
Mi kirakni őket busz!

Többi magyar mi vinni gyár! Csinálni ők lábtörlő!

Ti is gyertek, ti is csinálni lábtörlő!

torma99 2009.10.06. 12:13:02

@Rák Attantam: abban igazad van, hogy az elvont felszínen tartott ideológiák sosem valósultak meg a kommunizmusból, de ezt senki sem akarta. Viszont a totális állam, elnyomás, emberirtás, a társadalom szerkezetének megváltoztatása volt és számomra ez jelenti a kommunizmust. Már öreg marxék sem hiszem, hogy komolyan gondolták volna (na jó ha nagyon berúgtak talán igen) amit a kommunista kiáltványban leírtak.
Ez kb. olyan mint, hogy demokrácia sincsen, hiszen miért jó nekem az, hogy köztörvényes bűnözőket választhatok 4 évre oldaltól függetlenül, akiket még vissza sem hívhatok, ha csak meresztik a seggüket, felveszik a költségtérítést, a parlament első soraiban néznek pornóképeket stbstbstb.

efhábé 2009.10.06. 12:14:21

@Rák Attantam: Miért kerülne kurva sokba? Nem az általános jólétről van szó, nem azt mondja a kommunizmus, hogy mindenkinek jár az Audi A8, hanem ami van, az egyenlően osztandó szét. Ha úgy állunk, jut mindenkinek bicikli :)

De egyébként sem azt mondja a kommunizmus, hogy mindenki egyformán, egyenlően jut hozzá az erőforrásokhoz, hanem azt, hogy mindenki képességei szerint dolgozik és szükségletei szerint jut hozzá az erőforrásokhoz.
Ha egyenlően akarna juttatni, akkor lennének, akik felhalmoznak és lennének, akik hiányt szenvednek, hiszen napi egy kiló kenyér Norbinak sok, Fekete Lacinak meg kevés.

torma99 2009.10.06. 12:16:32

@Biyb: 53-at azért írtam meg Nagy Imre miniszterelnökségével leállították, ha jól emlékszem a "deportálásokat" és elkezdték a rehabilitációt, a beszolgáltatást is felfüggesztették, bár nem nagy változás ,de enyhülés a korábbi időszakhoz képest. (persze 55-ben volt némi restaurációs kísérlet)

Rocky 2009.10.06. 12:17:16

@efhábé:

azt kéne észrevenni, hogy nagyobban kellene gondolkozni!

Nem csak lejjebb és feljebb, hanem LEGfelül mi van?

Ettől rinyál itt mindenki...
Ettől gondolja, hogy a közelébe esőbe kell rúgnia egy jó nagyot!

Ahelyett, hogy kimenne 3 millió ember az utcára, !!!BÉKÉSEN!!! és elzavarná ezt bűnöző álelit réteget!

Akkor lenne egyetértés! Megcsináltuk? NEM!

Mi lenne akkor?
Csináljuk! Ott a cél! Mindenki egyért egy mindenkiért!
Van cél, nem lop senki, mert megy a sittre!
Te szabadidődben íjjal lövöldözöl a barátaiddal, én építem a kommunista szellem vasútját, modellből.

Mindenki dolgozik és jobban él, mert van az országnak CÉLJA!

MOST NINCS! CSAK SZARKAVARÁS, SZARDOBÁLÁS!

Páneurópai Harci Kos 2009.10.06. 12:18:27

hangulatkeltő poszt, szép kis család lehet, papucsférjjel, hisztis gyerekkel:)

Legközelebb Hawaira menjetek.
(bár hülyék mindenütt vannak)

Stupidella 2009.10.06. 12:20:31

Megdöbbentő a történet és kissé érthetetlen. A kinti görögök barátságosak voltak velünk, illetve ismerek nálunk letelepedetteket is, ők is barátságosak.

Ettől függetlenül elképesztő, hogy csak úgy kiraknak valakit a hazafelé tart buszról...

halaszlo 2009.10.06. 12:22:39

@Stupidella: Nehogy bedőlj! Ennek a fele sem igaz. Első olvasásra én is ledöbbentem, de ha kommenteket végigolvasod, másként fogsz vélekedni.

ertzuiop 2009.10.06. 12:22:52

Betlen János (M1 reggeli műsor) egy zsidó lábtörlő.

Stupidella 2009.10.06. 12:23:09

Hozzá kívánom még tenni, hogy a magyar turisták többsége gondoskodik arról, hogy ne szeressék a magyarokat az általánosításra hajlamos görög vendéglátónk.

Ilyen szövegfoszlányokat csíptem el a Nei Pori-i tengerparton:

"basszák meg, nincs az apartmanban pálinkás pohár, üvegből kellett innunk"

"ki volt írva, hogy ne hozzuk ki a pokrócot, de ki a faszt érdekel? Majd kimossák"

Pecséttörő 2009.10.06. 12:24:30

Engem a Blahánál támadott meg 10 magyarországi görög. Szirtakival ütöttek-vertek, belém törölték a sarujukat. Állítólag van a közelben egy taverna, este tíz után veszélyes arra járni.

Stupidella 2009.10.06. 12:24:32

@halaszlo: tény, hogy nem nyálaztam át a kommenteket, de megnyugtattál.

efhábé 2009.10.06. 12:24:37

@Rocky: És az mit oldana meg, ha elzavarnád az álelit réteget? Magyarul a jelenlegi politikusokat? Hiába zavarod el, ha ugyanaz a szar jön a helyére. És ugyanaz jön majd, csak a máz lesz rajta más. Ezek antifasiszta szósszal öntik le magukat, a másik meg nemzeti-polgári szósszal. De a szósz alatt ugyanaz van.
Más alternatíva egyelőre nincs.
Egyébként meg a célt mindenkinek magának kell megtalálnia, aztán, ha mindenkinek van célja, az szépen összeáll egy nagyobb, közös céllá.
Miért fentről várjuk a megoldást akár úgy is, hogy elzavarjuk a mostaniakat és másokat ültetünk a helyükre? Itt alapvető változásokra van szükség, amik csak alulról építkezve indulhatnak.
Mosolyogni kéne egymásra, nem hányni, átengedni zebránál a gyalogot, örülni annak, ha a szomszéd boldogul, nem pedig ráküldeni az APEHET stb-stb.
Elfelejteni ezt az egész, dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitást és odafigyelni egymásra.
Nem a kormányok tehetnek arról, hogy olyan a néplélek, amilyen. Hogy egy autót azzal lehet reklámozni nálunk, hogy a szomszéd már lecserélte olyanra, újra, akkor neked is le kell. És nem, nem a reklám hatására alakul ez ki, a reklám mindig reagál valamire, figyelembe kell vennie a helyi sajátosságokat ahhoz, hogy működjön.

the dude 2009.10.06. 12:24:41

@vauvauvau:"Fölhívtam telefonon Erzsikét, az utazásszervezőnket, és elmondtam neki a történteket, aki azt mondta, hogy ezt nem tehetik meg velem."

Itt van Erzsike! Erre próbáltam célozni!

K.Z 2009.10.06. 12:24:54

Nekem almás ez a sztori. Érdemes lenne a hírbe hozott cég verzióját is meghallgatni.
Az ugyanis kissé életszerűtlen, hogy egy utast csak úgy családostul kidobjanak a buszból Görögország kellős közepén, csak azért, mert helyet keresett a családjának a buszon, illetve, mert szólt a hangos zene miatt.
A kissé zavaros sztoriból az sem derül ki, hogy voltaképpen ki volt ez a "görög nő" akinek a jelek szerint valamiféle teljhatalma volt a sofőr felett. Utazásszervező? Tulaj? A sofőr szabadságon lévő anyósa?
Sz. R. arról sem ír, hogy a hányattatásai után vajon megkereste-e az eredeti irodát, amely tovább dobta őket a Jimakosnak, hogy mint eredeti szerződő fél, szépen csengessék csak neki vissza részvételi díjat. A szolgáltató ugyanis hibásan teljesített, így visszajár a lóvé. Ellenkező esetben akkora kártérítési pert lehet indítani ellene, mint ide Lacháza - a cég utána visszkereseti joggal élhetne a Jimakossal szemben.
Tényleg, melyik volt az eredeti cég? Annak miért is nincs itt a neve - dacára, hogy ők dobták át a levél szerint sáros Jimakosnak.
Sz. R. levelében arra sincs utalás, hogy cége(ke)t bárhol feljelentette volna, hogy hivatalosan is nyoma maradjon a visszaélésnek.
Vannak viszont tirádák a nemzeti dicsőségünkről, az itt élő, másod-harmadgenerációs görögök (már ők is..) komcsi múltjáról, meg Ady idézet az összefogásról.
Szóval egyelőre lementem gyrost enni és kíváncsian várom a cég kommentjét.
Ja, és őszintén remélem, ha egyszer engem akar egy üzleti vetélytársam mondjuk bemártani egy jópofa sztorival, akkor a Homár a közzététel előtt azért megkérdezi az álláspontomat:)

Tökös Veréb 2009.10.06. 12:25:32

@Stupidella: suttogni meg általában nem szoktak "meee úgyse ért minket senki bazdmeg"

Rocky 2009.10.06. 12:27:19

@Rák Attantam:

Azt szerintem ne keverd, hogy a társadalmi, kulturális, szellemi fejlődésedből kifolyóan TE nem akarsz egy követ fújni, mondjuk egy jómagyar munkásemberrel...

Mert elárulom a skót, a francia, a görög stb. népek alsóbb osztályai is ugyan olyan primkók és egyszerűek...

Csak ez 40 év fejmosás után itt nem tiszta... Mert ugye akkor arról ment a duma, hogy mindenki egyenlő stb...

(Sajnos egyébként magasabb szintű lexikális tudást kaptak az akkori gyerekek mint most)

Hát ez nem így van! Vannak és voltak és lesznek is suttyók és alsóbb rendű egyedek... Ezzel nem lehet mit csinálni!
Ha nem lennének, akkor állna a futószalag mellé, ki lenne segédmunkás stb.

Ami az embereket szerintem alapvetően megkülönbözteti, az az, hogy JÓ ember, jó szándékú, jó akaratú, vagy gonosz, rossz ember, rosszat akaró!
Ennyi!

Nem az zavar, ha valaki suttyó (az is), hanem ha mindamellett valakit szid, bánt, csicskáztat valakit stb...

De ez nem magyar dolog szerintem! Mi külföldön ugyanúgy kerüljük a többi "TURISTÁT" is, mint a magyarokat általában... Az emberek 80%-a zombi, egyszerű, 1 bites.
Sajnos ez van. Ezeket az embereket fel kell karolni, segíteni, felvilágosítani, okosítani stb.
Nem röhögni rajtuk és kizsákmányolni őket!

Na meg lehet kövezni! :)

torma99 2009.10.06. 12:29:21

Megtaláltam Erzsikét a youtube-on.
Nem értem miért nem tudta lerendezni a görög sofőrt? Talán megszelídült azóta...

www.youtube.com/watch?v=dIORd70rLjU

fatesz 2009.10.06. 12:32:07

"Aki vadállatot csinál magából, az megszabadul az emberi lét fájdalmától." Dr. Johnson

Stupidella 2009.10.06. 12:33:05

@Fulzsenszio: az meg a másik. A pihenni vágyó normálisabbja kifekszik a partra és mást sem hall, mint óbégató magyarokat.

Sétálás közben láttam egy ürgét, a következő felirat feszült a hasán:
"Ez nem sörhas, hanem a szexgép üzemanyagtartálya"

Itthon gondolom nem meri felvenni. :D

Biyb 2009.10.06. 12:33:46

@Stupidella: Pontosan ilyeneket tapasztaltam Én is.

Ki van írva nagy betűkkel, hogy fényképezni TILOS!
"Nem baj, kit érdekel!"

A legszebb az volt, amikor az étteremben a pincér megszólalt magyarul és kitessékelte a magyarokat, mert úgy viselkedtek.

Rocky 2009.10.06. 12:40:42

@efhábé:

Na egyrészt:
"nem föntről kell várni a csodát"

Ez igaz, egy olyan országban, pl. Hollandia, ahol az emberek alapvetően sokkal magasabb fokon szocializáltak (nem vagy szociológus, nem tudom magam jól kifejezni), ott ahol a népek nem is igénylik ezt a fajta állami gondoskodást!

Másrészt:

DE ITT???
40 évig kommunista diktatúrában éltünk!!!
Az emberek azt nem értik, hogy a két rendszer között mi az alapvető különbség! Miért jó ez nekünk? Mit ér a szabadság, ha ők jobban éltek egy diktátor uralma alatt?

Itt tartunk!

Ezeket az embereket terelték bele egy olyan vadkapitalista környezetbe, ahol fél évnél előrébb tervezni szerintem csak a temetkezési vállalkozók tudnak!

Itt szerinted nem kellene állami gondoskodás? PROVIDENT ELLENKAMPÁNY, ALKOHOL-DOHÁNYZÁS ELLENI KAMPÁNY stb???

Mibe kerülne ez?
És mibe kerül a sok fedél nélkül maradó család, a sok egészségtelen ember stb.

És mindezt, pár elvtárs pár milliós lobbistáktól kapott judáspénzéért...

Harmadik:

Én még 1-2 évet adok a nagypolitikának, azután irány Új-Zéland, hogy legalább a gyerekeimnek jó legyen majd!

Egyébként szerintem pont olyanok a politikusaink, mint a választópolgárok... (ebből az aspektusból igazad van az alulról szerveződés tekintetében)

És most azt gondolom, hogy egy 2/3 Fidesz, 1/3-d mszp-jobbik ellenzékkel igazán sikeres és gyökeres változásokat hozhat(na).
Ennek az "irányvevésnek" 1-2 év alatt látszania kell!
Hangsúlyozom nem csodát várok!
Ha 2012 tavaszán is ilyeneket írogatok itt, kérlek titeket deportáljatok Új-Zélandra!

lábtörlő 2009.10.06. 12:53:07

Szóval valaki elmegy egy húszezres útra, utána meg kicsenget nyolcvanat vonatra. Irigylem

Tökös Veréb 2009.10.06. 12:54:04

@Stupidella: @Biyb: ilyet még, még! a modorosra nem írtatok véletlenül!?

betépett felhasználó 2009.10.06. 12:56:55

a story igaz
ime mi lett az elozo magyar csaladbol aki nem szallt le a buszrol, hanem pillanatragaszot kenve a fenekukre, a plafonra ragasztottak magukat.

ecce szomoru sorsuk:
www.sofunnypictures.com/albums/userpics/normal_doormat.jpg

hiszkipiszkiriek nem viccelnek!!

Nomante 2.0 2009.10.06. 12:57:13

Namost Görögország ŐSI román föld, tehát komenista busszal, komenista ősiromán görög faluba utazni, ősi román szokás!

Szkíta és hun származáselméletet belekeverni ősi román dolgokba nem helyes.

Továbbá ha férj egy akácfát játszik, aki kemény de még akkor sem mozdul ha baj van, az már tényleg nagyon untermensch dolog.
-------

de azért a mocskos görögök szarjanak sünt.

Cuburka 2009.10.06. 12:58:07

Épeszű ember nem megy busszal nyaralni.
Főleg nem Görögországba.

Én voltam máromszor (repülővel) és soha többet nem megyek. Nekem nagyon buris, lehúzós, sötét bandának tűnt az ország. Gusztustalan házak, szemét, káosz, porszáraz.

De ami fontos, ha itt élsz Magyarországon pár évet, évtizedet, akkor meg fogod utálni ezt a népet.
Én sokáig hittem a ferencjóskás Monarchikus felsőbbrendőségemben, hogy a magyar jobb mint a szlovák, cseh, lengyel, főleg jobb mint a román. De rá kellett jönnöm, nem jobb. Megpróbálták elhitetni velünk, el is hittük, pedig nem igaz. Igazi bugris, balkáni nép vagyunk. Lábtörlőnek való.

2009.10.06. 12:59:11

Szerintem maga isten egy szíkta ősmagyar volt, Ádámot meg egyenesen Árpád fejedelemnek nevezi a biblia ha jobban elolvassátok! :D

Jesszus Krisztus pedig minyima István király volt.

Amikor elkezdett szkítázni meg lábtörlőzni meg idézetet írni ez a nő, már akkor látszott h itt vmi sántít, de kegyetlenül ám.

A buszos utaknak 2 visszatérő faja van, a nekem semmi sem jó, dagadt, ékszeres, piros arcú, nagyhangú siránkozó budai vagy feltörekvő szabolcsi elit picsa, és a részeges társaság, akik egy Bp - Balaton táv alatt, 3x berúgnak,és 3x ki is tudnak józanodni, majd amikor a busz megáll 2 óra út után akkor közlik h kinyitják a 3. üveg (1,5 lityós ásványvizes palack) kisüstit.

A többi érdekesen normálisan tud utazni, csöndben nyugisan.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 12:59:19

@Pecséttörő:

Nem volt annyi lélekjelenléted, hogy jól hozzájukbassz egy nehezebb fajta csárdást? Lesöpörted volna őket.

facsipesz 2009.10.06. 13:03:12

@Rocky:

"Én még 1-2 évet adok a nagypolitikának, azután irány Új-Zéland, hogy legalább a gyerekeimnek jó legyen majd!"

Na ezaz!
Nem akarok feletted pálcát törni, de a te országelhagyásod, meg mondjuk Máraié közt van kis különbség...

Persze mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, ha jól érzi magát egy idegen országban idegenként, hát legyen (én nem tudnám), csak aztán ne jöjjél haza csaholva "hogybezzegodakinn" stb.

Én asszem, amíg élek, itthon próbálok erőlködni, hogy kicsit jobb legyen itthon élni, és szerintem nem katasztrófa, alakul ez az ország, csak a hétköznapi pesszimizmust meg irígységet (és tahóságot) kell levetkőzni. Amit az okosabbja már bőven elkezdett...

Egy kultúrális értékrend társadalmi szintű megváltozásához az okosok szerint kell 2-3 generáció. Egy már lement. És talán kezd már nem olyan jófej vagány magyarnak látszani a szlovák rendszámmal közlekedő adócsaló, meg a bmw-s száguldozós köcsög.

De valaki tényleg felhívhatná Erzsit, hogy akkor most a szkítáknak vagy a homéroszoknak van igazuk?

Homár, Homár, jelentkezz!!

efhábé 2009.10.06. 13:04:53

@Rocky: Én félnék a kétharmadtól, akkor aztán tényleg semmi szükség ellenzékre.
Valahogy a fideszben sem tudok jobban bízni, mint a mostaniakban, úgyhogy remélem, a kétharmad azért nem lesz meg nekik, legalább ennyi kontroll maradjon felettük.

És nem, nem gondolom, hogy állami gondoskodásra lenne szükség. A Provident pl. egy mondvacsinált botrány, szépen hangzik, hogy uzsora, meg szegény ember, de nyilvánvaló, hogy a THM torzít. Rövid lejáratú hiteleknél a THM rettenet magas lesz, de ez nem azt jelenti, hogy a felvett összeg 250-400%-át kéne visszafizetned. Hosszú lejáratú hiteleknél a THM szintén torzít, csak ott lefelé csal. Megnézed, de jó, csak x% a THM, közben, ha utánaszámolsz, 20 év alatt bőven többet fizetsz vissza, mint amit a THM sugall.
Miért kéne valakit arról felvilágosítani államilag, amiről felvilágosítja az üzletkötője? Odamegy provident józsi, virít 200ezer forintot cash és levezeti jóembernek, hogy ezt 30 hét alatt kell visszafizetnie, heti 8333 forint átadásával.
Ennél többet mit tudna felvilágosítani az állam?
Dohányzással kapcsolatban mi többet tudna felvilágosítani az állam, mint maguk a cigarettásdobozok? Rá van írva, hogy beledöglesz.
Ne az állammal akarjuk már megvédetni magunkat a saját hülyeségünktől.

facsipesz 2009.10.06. 13:05:18

@Hivatásos beszólóművész:

"és a részeges társaság, akik egy Bp - Balaton táv alatt, 3x berúgnak,és 3x ki is tudnak józanodni, majd amikor a busz megáll 2 óra út után akkor közlik h kinyitják a 3. üveg (1,5 lityós ásványvizes palack) kisüstit."

Őszintén szólva nem is értem, hogy lehet kibírni a buszozást szesz nélkül, nekem soha nem is ment, úgyhogy respect a józan utazóknak!:))

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.10.06. 13:05:35

Végig olvastam a cikket. Érdemes volt. A lábtörlő helyes kifejezés,a férjed pedig egy nagy papucs senki. Ha levennéd a nadrágot,talán éhen is halnátok vele együtt... Ennyit az utazásotokról.

betépett felhasználó 2009.10.06. 13:05:39

"Kicsiny családommal úgy döntöttünk, hogy ebben az évben mi is Görögországban nyaralunk"
Amugy mar itt botlik a mese, egy ilyen holgyike soha a budes eletben nem dont semmirol a csaladjaval KOZOSEN!!
SOHA!!
ismerem a tipust.

boogieee · http://www.pallas70.hu/logisztikai-ugyintezo.php 2009.10.06. 13:09:30

Olcsó húsnak híg a leve! - akár mondhatnánk ezt is. Elvből nem utazom autóbusszal sehova, inkább rááldozom a pénzt egy repülőjegyre, és az utazás okozta "traumán" pár óra alatt túlesem, elég a többi gyötrődés, mert, hát ugye nem tudja az ember mire számíthat külföldön.

Másrészt nem csak a görögök tartanak minket, magyarokat lábtörlőnek, ahogy te mondtad, hanem egész Európa! Ez egy nagyon sajnálatos dolog, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, be kell látni, hogy okkal.

facsipesz 2009.10.06. 13:10:22

@Rocky: "És most azt gondolom, hogy egy 2/3 Fidesz, 1/3-d mszp-jobbik ellenzékkel igazán sikeres és gyökeres változásokat hozhat(na)."

Csodanaív ember vagy te, azt kell mondjam:(

Egykutya mindegyik, hát nem veszed észre?

Biyb 2009.10.06. 13:11:24

@Fulzsenszio: Én csak szemtanúja voltam az esetnek, de sajnálom, hogy nem írtam ide meg, hogy nem tudnak a magyarok külföldön kultúráltan viselkedni....

Stupidella 2009.10.06. 13:13:47

@Biyb: Ha valahol szóba kerül ez a téma, engem mindig lehurrog egy mélymagyar, hogy hogy beszélek én a honfitársaimról. Azoknak meg hiába mondom, hogy ezt látom, ezt tapasztalom...

Nomante 2.0 2009.10.06. 13:15:37

nem akarok belekontárkodni továbbra is, de...

A zsidóknak semmi közük ehez?

torma99 2009.10.06. 13:19:23

@facsipesz: Mennyien is mennek el egy országgyűlésin választani 60% kb. vagy mégtöbb? Nah ennyien nem veszik észre a kutyák közti hasonlóságot.

lOc (a pasztafáriánus) 2009.10.06. 13:23:03

@Nomante 2.0: Mivel már 300 felett vagyunk, szerintem van.

elwood 2009.10.06. 13:24:34

@Rocky: "1-2 évet adok a nagypolitikának, azután irány Új-Zéland, hogy legalább a gyerekeimnek jó legyen majd!

És most azt gondolom, hogy egy 2/3 Fidesz, ... igazán sikeres és gyökeres változásokat hozhat(na)."

ugyan azt szokták mondani, hogy a keszeg megy elöl, a ponty középen, a reményhal meg utoljára,

de szerintem jobb ha kezded tervezni az utadat. Már láttuk azt a csapatot, semmit nem csinálnak másképp.

Rák Attantam 2009.10.06. 13:25:41

@boogieee: "nem csak a görögök tartanak minket, magyarokat lábtörlőnek,"..."hanem egész Európa!"

Na igen, csak azt felejtik el, hogy "kulcs a lábtörlő alatt"! :D

Biyb 2009.10.06. 13:25:47

@Nomante 2.0: azért ne csináljunk már világháborút

Pecséttörő 2009.10.06. 13:26:11

@A Nép - Te vagy!:

Viccelsz? Láttad te a Zorbát? Durvább, mint a Kill Bill, bazeg!

=Ford Prefect= 2009.10.06. 13:30:55

Nem értelek benneteket. Normális ember nem tesz ki egy családot egy idegen ország közepén a buszból. Főleg, hogy fizettek érte.
Egyébként biztos, hogy "nem bontotta ki a teljes igazságot"...

Biyb 2009.10.06. 13:34:09

@Stupidella: pont az ilyen mélymagyarokkal van gond...

Rocky 2009.10.06. 13:46:26

@efhábé:

Te ezt nekem magyarázhatod... a feleségem közgazdász, én építész. Megértettem elsőre vagy talán másodszorra, még az annuitásos és lineáris hitel közötti különbséget is... Sőt még tettem fel olyan kérdést amire se abrókernetes, se a lakáskasszás sales-es nem tudott válaszolni, sőt az egyik hazáig futott...
És aztán mi is hagytuk a bankos kölcsönt a p*csába szerencsére! Most a szüleink pénze nem a bankban van, hanem a lakásunkban, és mi fizetjük a kamatokat, nem a bank nekik. Mindenki jól járt!

-Jóuu nápot kííívánok! Plázmátéfét szeretnők venni hitölre! Ván?

Az ilyen emberekkel mit csinálsz ha állam vagy?
Hagyod őket meghalni?

Te hány ilyen reklámot láttál már magyar tv-kben?

www.youtube.com/watch?v=eeplSm2-Bo8

Lehet, hogy a hollandok ezért tartanak már magasabb szinten mint mi...
Mert van törekvés, van szándék!

AlulírottFentemlített 2009.10.06. 14:12:55

Kamu poszt!

Sehol egy elgyötört arcú lány a Wc ajtó előtt!!!

elwood 2009.10.06. 14:13:15

lehet, hogy ők nem kommunistázzák egymást ...

efhábé 2009.10.06. 14:19:37

@Rocky: Miért kéne hagyni meghalni? És mit tud tenni szerinted az állam, ha ő plazmatévét akar venni hitelre? Rácsap a kezére az állami felügyelő?
Saját hülyeségétől senkit sem védhet meg az állam.
Amikor felveszi a hitelt, pláne az áruhitelt, aminek általában fix a törlesztőrészlete, megmondják neki, mennyi lesz a havi törlesztőrészlet és hány hónapig kell fizetnie. Ennyi infóból bárki képes megfontolt döntést hozni. Ha nem képes, akkor igazából meg kéne fosztani a szabad cselekvés jogától, pl. az ország sorsáról se dönthessen, nem? Szerintem nagyon messzire vezetne ez a fajta paternalista szemlélet, minimum Kádár koráig, amiből, köszönöm, de nem kérek.

Reklámfilm, láttam a magyar tévében:
www.youtube.com/watch?v=Ntsswfnzqb4

Ha csak ezen múlna, már Amszterdam lenne a Duna két partján :)

Magister · http://bevertarc.blog.hu/ 2009.10.06. 14:35:00

Szerintem jó a cikk. A nélkül, hogy a görögökről zu sammen véleményt alkotnék eszembejut egy történet. 1996-ban Görögorszában (Jorgos Travel RIP) nyaraltunk. Mosolyogva olvastam a szerb-macedón határon eltöltött néhány órát, mivel mi kb. 15 órába álltunk ugyan ott (több tucat busszal). Hajnalban 4-5 fele érkeztünk és a tök sötétben mindenki ment a szomszédos mezőre a dolgát elvégezni. Később lehetett csak észlelni, hogy miután minden nap egy csomó busz utasai teszik ugyan ezt, így gyakorlatilag egy cm nem volt a talajon, ahova valaki ne szart volna egyet korábban. És a buszra aztán így felszállni. És délben a tűző napon elkezd erjedni...hát sejhető, hogy vagy a hőtől vagy a szagoktól ájultunk el. Emlékszem, több idős rosszul lett már, mire valamiféle isteni megvilágosodás gyanánt a sofőrök rájöttek, hogy a dutyi frí sobból egy karton Marlboró és egy üveg wiskey erősen meggyorsítja a határon való átjutást.
A másik meg hazafelé volt. Száltunk fel a buszra, amikor egy autós majdnem elütötte az egyik utast. Az utolsó pillanatban fékezett le előtte. Erre a magyar rácsapott a motorháztetőre, de egyáltalán nem nagyot, inkább csak az ijedtségtől. Erre kiszált egy Poseidon (50-es őszülő, bozontos szakállú, 200 cm magas és ugyan ennyi kilós ürge) és elkezdett a magyar utassal - aki majdnem hasonló kaliberű volt - üvöltözni görögül. Többször fenyegetően felemelte a kezét, egyszer oda is ütött hogy felrepedt a magyar szemöldöke. Majd egy percnyi üvöltözés után visszatuszkolta magát a kocsiba és elhajtott. Mindenki csak dermedten nézett. Egyesek mondták, hogy ne hagyjuk, hogy egy ilyen állat megverjen egy magyart és elhúzzon....pláne ilyen "túlerővel" szemben...de elhúzott. Én még elég kis srác voltam, így túl sokat tenni nem tudtam az ügyben. Asszem redőrségi feljelentés lett az ügyből, annak az eredménye meg sejthető.
Mellesleg a szállás, kaja erős közepes, a tengerpart meg szar volt.
Hát ennyit Görögországról. Köszönöm a figyelmet!

2009.10.06. 14:52:46

@facsipesz: Új Zéland megtelt. Nem fogad több emigránst. A nyári kiwi szüretre is már januárban kell jelentkezni annyian akarják azt a kevés munkát.
Csak szólok, ne érje csalódás azt aki autóbusszal akar odautazni.

efhábé 2009.10.06. 14:53:12

@Magister: Szerb-macedón határállapotok, ennyit Görögországról?
Esetleg a görögök tehetnek a pocsék kazah-kínai határállapotokról is?

Szállás az szállásfüggő, kaja meg étteremfüggő. Aki egy hét alatt csak erős közepes kaját tud enni, azzal valami komoly gond van.
A tengerpart ízlés kérdése, nyilván nem egyforma mindenhol, de fehérhomokos-pálmafás óceánpart sosem lesz Görögországban, ez tény :)

staropramen 2009.10.06. 14:54:01

A lelábtörlőzés az rosszabb, mintha valakit mosógépszerelőnek neveznek?

staropramen 2009.10.06. 14:56:58

@Magister:
A határállomások személyzetét a szomszédos mező tulajdonosa szponzorálta .Így pár hét alatt ingyen megtrágyázta a földjét.

Rocky 2009.10.06. 15:01:44

@efhábé:

FHB- ti is kaptatok egy pár milliárdot (asszem 80) mellesleg... az otp 400 milliárdja mellé!
Pontosan mire is kellett? Az OTP külön mondta, hogy ő nem kéri...

Szóval:

Hogy az ördögbe ne védhetné meg a saját hülyeségétől az állam!?

Az egész szociális rendszer erről szól nem?
Aki anyagilag stb. nem bírja, annak az állam segít! Segít mert nem hagyhat emberek tízezreit teljes nyomorban!

Csak szerintem nem akkor kellene osztogatni a pénzeket amikor egy váltás ruha a család összvagyona, hanem sokkal olcsóbb volna és az emberek is jobban járnának, ha megelőznék az ilyen lecsúszásos eseteket!

Most mondd már meg nekem: akinek 100 e forint kölcsön segít bármit is vagy számít annyit, hogy ezért képes kölcsönt felvenni, az hogy az ördögbe tudná visszafizetni később??? Amikor most még törlesztőrészlet fizetés nélkül sem tud kijönni a keretből???

Tudom nektek ez demagóg, kádári stb. lenne, de lehetne olyan (anit)reklámot csinálni ahol két család van bemutatva:

-az egyik dolgozik, munkát keres, eteti a gyerekeit, mos, takarít, !!!olvas!!! szerényen, de boldogságban

vs.

-a másik nem dolgozik, bámulják bután a plazmatv-t, áll az új suzuki a parkolóban, ők meg a kölcsön lakásban búslakodnak isznak, dohányoznak, törlesztenek, nem jönnek ki a keretből még kölcsönnel sem

Ez kell a népnek! Teljesen el vannak butulva!

Egyébként pont most szigorítja a jegybank a hitelfelvétel feltételeit a kedves bankos bácsik helyett!

ektoplazm 2009.10.06. 15:03:50

Én inkább onnan közelíteném meg a dolgot, hogy mikor tanulja már meg a magyar nép, hogy neve-sincs, ismeretlen, múlt nélküli utazási irodával TILOS utazni! Ennyire ne legyünk már árérzékenyek az isten szerelmére! Jó persze "nagy nevű" cégek is mentek csődbe a szezon kellős közepén, sok ilyen esetről hallottunk már, de az olcsóságnak és névtelenségnek is mindig meg van az ára, mint azt ebben a példában látjuk is.

Kicsit más: Nekem a görögökkel eddig szinte csak jó tapasztalatom van, szinte semmi rossza nem mondhatok rájuk, szerintem kedvesek, normálisak a túristákkal és nem vágnak át az étteremben és mondom ezt úgy hogy voltam már sokszor Görögben nyaralni. Az utóbbi időben szigetekre mentünk (idén pl Kréta, tavaly Santorini 2-2 hétig) és egy két apróságot leszámítva csupa jó tapasztalatom van. Azt gyanítom, hogy a görögök azokat a túristákat nem szeretik, akik nem tudnak normálisan viselkedni, de ez természetes és jogos reakció a részükről. Sajnos ebből a szempontból egy csomó magyar pont ugyanolyan bunkó, mint a németek egy jókora része, mikor kiszabadulnak a saját hazájukból és azt hiszik hogy nekik mindent szabad. Egy csomó magyar pont ilyen. Az, hogy felszabadultan akar nyaralni valaki, nem kéne hogy egyenlő legyen azzal, hogy állatok módjára viselkedik. Ez nem a post írónak szólt, csak úgy kikívánkozott.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.06. 15:16:41

Nekem is eszembe jutott néhány dolog, többen leírták már előttem, de muszály nekem is leírni az észrevételeimet, mert egy ilyen posztot én sem hagyhatok ki:))

1./ Görögországba minek utazási irodával menni, főleg busszal? Ha ide (a netre) meg tudta írni a kedves posztoló a problémáját, meg saját maguk is haza tudtak végül is önállóan jönni (még a neten való előzetes tájékozódás, foglalás nélkül is), akkor tényleg minek?

2./ Miért kell versidézeteket, szittya-hun ősöket, kommunistákat, stb. beleírni egy fogyasztóvédelmi blogba eljuttatott panaszba, ami tulajdonképpen csak arról szól, hogy a kedves(?) posztolót lerakták a buszról?

3./ Nem tiszta előttem, hogy pontosan miért szállították le őket a buszról, de akármit is csináltak, gyerekes családot én akkor sem szállítanék le, ha mondjuk az anyuka késsel hadonászna, max. lefegyverezném a kedves anyukát, és lekötözném az üléshez, amíg megnyugszik. Úgyhogy ezért sün a buszvezetőnek, és a görög idegenvezetőnek, vagy kinek.

4./ Sajnálom a posztoló férjét, hogy ilyen felesége van.

5./ Aki cikket küld a kurucinfónak, arról meg eleve megvan a véleményem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.06. 15:31:51

@Jani haverja: Ja, és az előbb én voltam a 444-edik kommentelő. :))

hardrock 2009.10.06. 16:06:42

És hol volt a posztíró férje? Amikor a helyzet durvul, akkor a pasinak kell intézkednie.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.10.06. 16:15:04

@hardrock: Ő már hamarabb leszállt, csak a nagy balhézásban anya nem vette észre.

efhábé 2009.10.06. 16:24:35

@Rocky: Mi is? Én biztos nem, de majd megkérdem Órarugógerincű Felpattanót meg Madárvédő Golyókapkodót, hátha ők kaptak :)
Vagy esetleg a Bátor Tintanyúl :)

Szerintem a szociális védőhálót ne keverjük már össze azzal, hogy az állam véd meg a saját hülyeségtől. Az nem feltétlenül hülyeség, ha az ember nem talál munkát vagy megromlott az egészsége stb. és ezért segélyre szorul.

100ezer forint meg pont az a kategória, hogy szerény fizetésből vagy összegyűjtöd 2 év alatt és 2 év múlva elköltöd, vagy felveszel áruhitelt és 3 év alatt visszacsengetsz 130-150-et. Nem fog földhöz vágni az a havi párezer forint, de mivel szűken van kiszámolva a kassza, csak hitellel tudod előrehozni a fogyasztásodat.

Vagy nézzük máshonnan, 100ezer forint az két gyerek elsőbe íratásának kb. költsége. Ha nincs olyan fizetésed, hogy előre félretedd, akkor felveszed a hitelt, beiratod iskolába a gyerekeket, aztán havonta visszacsengeted.
Aki nem tud 100ezer forintot visszafizetni a banknak 2-3 év alatt, az meg sem fogja kapni a hitelt.

A reklámötlet meg, szerinted mit látna az érintett célközönség a reklámban? Vazze, ezeknek nincs semmije, mire fel olyan heppik, ha még egy karton vizet se tudnak hozni az ósönből, mer' nincs kocsijuk?

facsipesz 2009.10.06. 16:52:21

@hardrock: "És hol volt a posztíró férje? Amikor a helyzet durvul, akkor a pasinak kell intézkednie. "

"- Gyere kislányom, szálljunk le, nem bírom elviselni, amikor anyád előveszi a szittya-oláh vonalat, úgyis mindjárt ledobják a balhézása miatt őt is..." :)

facsipesz 2009.10.06. 16:53:46

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Hoppszá, olvassál csak utána, szaktárs, mielőtt hamar ítélsz!

A kurucinfóra is elküldte a delikvens, innentől kezdve meg a fele sem igaz...

facsipesz 2009.10.06. 17:02:06

@Kulics: Pedig mentem volna busszal Új-Zélandbabe, főleg az odaút érdekelt volna nagyon.
Monorierdőnél már biztos a 4. pille házivegyest bontottuk volna, csak a hangulat kedvéért, meg hogy erősítsük a sztereotípiákat:)

halaszlo 2009.10.06. 17:09:52

@efhábé:
"Nem fog földhöz vágni az a havi párezer forint, de mivel szűken van kiszámolva a kassza, csak hitellel tudod előrehozni a fogyasztásodat".
Persze, nem vág földhöz, csak amikor a karácsonyi ajándékokat 2-3 éves futamidejű áruhitellel fizeti valaki (vagy nyaralást, iskoláztatást), akkor a következő karácsonykor megint kell valamiből ajándékot venni, nyáron nyaralni, szeptemberben iskoláztatni. Még mindig fizeti az előző évi hitelt és újabb "fogyasztási igények jönnek". Megtakarítás nulla, így újabb hitel jön. Ha eddig kifizettem 5e Ft-ot, akkor még 5 nem fog megerőltetni.
Ez így megy egy darabig, és akkor jön a nagy ötlet, az adóságrendező hitel! Ami eleve abszurd, de ezzel az 1-2 éves hitelt ki lehet tolni 5-6-ra és még talán a lakásunkat is bejelzálogozzuk. nem baj, kevesebbet fizetek. :) Persze az 5-6 évi futamidő 5-6 évi kamatot jelent az 1-2 éves kamattal szemben.

Baj akkor van ha beüt a "mennykű", és nincs semmi félretett pénzünk viszont van akkora hitelünk ami jóval túlmegy a jövedelem 30%-án. Mert egyébként a bankok a hitelkeretet és a hitelkártyát nem számolják ide, sőt a gyerekeket is simán le lehet tagadni, ha meg csekken fizetek mindent, akkor még ahiteleket is...

Tudom, mert én is jártam ugyanebben a cipőben és innen csak egy kiút van. Véget kell vetni a hitelfelvételnek. Tudom, hogy nagyon könnyű de megálljt kell parancsolni, a fogyasztást visszaszorítani és ha nincs más megoldás keresni kell egy másodállást és nem kell feltétlenül visszafizetni az összes hitelt egyszerre, de nem szabad újat felvenni, hanem félre kell tenni. Nem azért, hogy 3 év mulva tudjak plazma tévét venni, hanem legyen vésztartalék. Ha beüt a "mennykű" legyen mihez nyúlni.

Van olyan ismerősöm, aki 4 gyerekkel annyira el van adósodva, hogy az már gáz és laptopot vesz hitelre. Persze nem dolgozik rajta, hogy legalább visszahozná az érét. Minek???
Hónapról hónapra pengeélen táncol és közben milliós plazmatévéről álmodozik. Hogy majd neki olyan lesz...
A saját ismeretségi körömben rengeteg ilyen van, köztük olyanok, akik már a providentnél tartanak, ami ennek a folyamatnak a legalja. Ja nem van még az emvéj-MLM-forevör ami az aljánál is aljább...

Eric_Cartman 2009.10.06. 18:22:13

@facsipesz: Itt van e...
Megissza Monorierdőig (fele út Új-Zélandig) a teljes adagot...

Gyilkos nyúl 2009.10.06. 18:27:26

Árja néni, te ne mennyé Görögbe, maraggyá otthon a szittya házadban.

A férjedet meg taníccsad meg beszélni.

beste 2009.10.06. 19:02:46

@Bio74:
A nemzeti öntudatomat úgy táplálom, hogy igyekszem minél jobban ápolni anyanyelvemet. (A mi családunkban lengyel - tót - rác - sváb - magyar felmenők vannak. Mondjon nekem valaki a mai Magyarországon egyetlen embert, aki "árja" magyar...:-) )
Eszméletlenül idegesít, amikor a turulozó-szkítázó-csodaszarvasozó "igazmagyar" két szót nem tud helyesen leírni...

lábtörlő 2009.10.06. 19:17:52

Igaz magyar. Két szó helyesen. Nem úgy, ahogy te írtad. Te "igazmagyar".

szubotaj 2009.10.06. 19:18:17

@Biyb: nézőpont kérdése. De neked meg szövegértési gondjaid vannak, ideje lenne megtanulni olvasni: "A buszban már ültek utasok, a felső szinten magyarországi görögök ( az ő szüleiket mentette meg a magyar állam azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik, gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik… a legtöbbjük Beloianiszban telepedett le. )"

Itt komcsi görögökről van szó. Uh, picinyem, valami elcsúszott az agyadban, ha komcsikat védesz, akkor meg különösen.

lábtörlő 2009.10.06. 19:19:43

Mindenki úgy adósodik el, ahogy neki tetszik, mi vagy te, az anyukám?

lábtörlő 2009.10.06. 19:23:20

nemzeti öntudat, ápolom az anyanyelvemet. ez valami vicc? a nemzetnek infúzió kell, Te meg mit ápolsz? kacsázod?

szubotaj 2009.10.06. 19:24:10

@facsipesz: Neked biztos ilyen anyukád van, őszintén sajnállak. Ez erős nyomokat hagyott a személyiségeden, ki se fejlődött. Ha a pártállás ennyit számit neked, hogy ha nem a te kis belterjes, fogyatékos nézeteid az elfogadottak, akkor meg is dögölhet. Nagyon sajnálom anyucikádat, szégyellheti magát és ez a legkevesebb...

CID 2009.10.06. 19:35:32

@lábtörlő: na ja. Aztán meg visítasz hogy ilyen meg olyan a bank, és te akkor még nem tudtad, miért kellene elolvasni az apróbetűs részt, te nem tehetsz róla, hogy válság van,meg egyébként is, és segítsen az állam.

Végignyálazva az összes kommentet, most már igazán megszólalhatna az ellenérdekelt fél is. Kétszer jártam a helléneknél, attól eltekintve, hogy igénytelenek, tényleg odafigyelnek a turistákra, kedvesek, segítőkészek. ( bár itt sem a görög állampolgárokra volt panasz )

Naszta · http://naszta.hu 2009.10.06. 19:36:45

@Rocky: Echo TV és HírTV. Nem azért nem nézettek, mert nem lehet őket fogni. Nyílván más az oka. Kitalálod, vagy segítsek?

CID 2009.10.06. 19:38:44

Azt azért megjegyezném, hogy a homár összes hiányossága mellett, azért szerettem ezt az oldalt olvasgatni, mert politika és pártállás mentes volt. Jó lenne ha egy két kommentelő, nem itt fejtené ki ezirányú nézeteit. Fogyasztókról, szívásról, szívatásról szól az oldal.

Naszta · http://naszta.hu 2009.10.06. 19:40:40

@Rocky: mondok fontos különbséget:

- fizet adót,

- jogkövető.

Nekem elég lenne ennyi is itthonra. Semmi extra.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 19:47:04

@CID:

Jó, de gondold meg, hogy ezúttal maga a poszt tartalmaz jelentős politikai elemeket. Hát persze, hogy olyanok a kommentek is.

Senta. (törölt) 2009.10.06. 19:57:37

Most teljesen összezavarodtam. Még soha nem voltam Görögországban, s most itt van nekem ez a fránya dilemma: eddig csupa jót hallottam ismerôsöktôl, itt meg ez a sok szarság. Még jó, hogy nem véletlen nem voltam - különösebben nem is vágytam "görögbe" ... a sok-sok magyar turista miatt nem...

efhábé 2009.10.06. 20:20:40

@halaszlo: "Persze, nem vág földhöz, csak amikor a karácsonyi ajándékokat 2-3 éves futamidejű áruhitellel fizeti valaki (vagy nyaralást, iskoláztatást), akkor a következő karácsonykor megint kell valamiből ajándékot venni, nyáron nyaralni, szeptemberben iskoláztatni. Még mindig fizeti az előző évi hitelt és újabb "fogyasztási igények jönnek". Megtakarítás nulla, így újabb hitel jön."

Hülyének lenni alkotmányos jog, mondotta volt Simicska és mennyire igaza volt.
Aki 2-3 éves futamidőre vesz úgy karácsonyi ajándékot, hogy tisztában van vele, jövő karácsonykor is ilyen értékű ajándékot fog venni, az meg is érdemli. És közben még nyáron nyaralni is kell. Kell egy lófüttyöt. Amikor nem volt pénzem, nem mentem nyaralni, amikor csak kevés volt, mentem egy hétre itthon olcsó panzióba. Persze fel lehet venni évente 3 éves futamidejű hitelt, de akkor azt a hitelszerződést alá is kell írni. Aki meg írni tud, az az alap matematikai műveletekkel is tisztában van, pontosan tudja, hogy a hitelt 2-3 évig fizeti, miközben nyaralni minden évben kéne.
Szóval, nehogy már az állam szabja meg, ki mire vehet fel hitelt, ha valaki hülye, veszítse el az ingatlanát a plazmatévé meg a hitelből nyaralás miatt...

Biyb 2009.10.06. 20:33:55

@Fulzsenszio: Ezen a javaslatodon el gondolkoztam. Majd kb. 8 hónap múlva esetleg megírom, ha már lefutott a T- ne vegyél fel semmi ismeretlen számot "akció".

szubotaj 2009.10.06. 20:34:34

@=Ford Prefect=: "Normális ember nem tesz ki egy családot egy idegen ország közepén a buszból. Főleg, hogy fizettek érte."
il logice a buszsofőr nem normális.
Igazad van

lábtörlő 2009.10.06. 20:34:50

@szubotaj: nekem ugyan ne segítsen az állam. max az asszony. a szájával. ahogy a posztban. :)

szubotaj 2009.10.06. 20:55:24

Akkor okoskodjatok, csak, mi van benne s mi nincs a történetben.
El se higyjétek, direkt ki lett találva, mert nem akarjátok elhinni, mert az eset irreleváns részei nem tetszetősek, ferde politikai vonzalmak miatt.
Úgyhogy ajánlom a görög utat!
www.jimakostours.hu/szuperakcio.html
Jó stoppolást!

FwM / Arlene 2009.10.06. 21:04:12

Azt elmondja nekem valaki, hogy ez a poszt tulajdonképpen mire is van kihegyezve?

Mert a Homárra egy "fogyassz-herdálj-szenvedj"-kérdéskörbe tartozó írást várnék, jellemzően fogyasztó(védelm)i szempontból. Tehát: bajom van a Jimakos Tours-szal, mert késtek, mert udvariatlanok voltak, mert leraktak a buszról. Oké.

De akkor hogy jön ide a szkíta mágus, a festett hajú görög nő, hazaszeretet, Árpád, Grandpierra Attila, Homeros, komolyan, egy szürreális színpadra írt darab jelenik meg a szemeim előtt.

Mert erről is lehet posztolni. De akkor erre megvannak a megfelelő csatornák, ahol bátran kiírhatom magamból, hogy megvetem a görögöket/szemüvegeseket/harisnyásokat/baccpapucsosokat/pur habos ifásokat. És akkor sok más görög-, szemüveg-, harisnya, baccpapucs-, IFA-megvetővel együtt jól egyetértünk. De ezt egy fogyasztóvédelmi blogon? Mi célból? Nem értem.

A feltételezhetően magyar-történelem szakos tanárnő, aki előszeretettel "söpredékezik", nyolcszor ismétli a "lábtörlő" szót. Ahogy _mindenki_ nevezte őket. Valaki írta, hogy szinte hallja, ahogy kórusban lábtörlőznek a buszon. Nagyot nevettem, én is így képzelem: bőszült görög magyarok, magyar görögök, görög görögök skandálják a "Maximus! Maximus!" példájára, hogy "Lábtörlő! Lábtörlő"! Mint egy igazi görög drámában.

lábtörlő 2009.10.06. 21:04:54

az biztos, eddig nem ismertem a jimakost, de most már kipróbálom, görögbe, asszonnyal, gyerekkel nagyvenért, menni kell, még a a nyolcvanezres hazaút is belefér

lábtörlő 2009.10.06. 21:06:55

amúgy "fonetikusan" a labtorlo annyi mint kérem szépen

Biyb 2009.10.06. 21:20:21

@Biyb: Most jutott eszembe, a kommenteket olvasva, mint szemtanú vagy esetleg résztvevő. Szerinted 5 éves storyt lehet postolni? Még aktuális a téma.

CID 2009.10.06. 21:24:22

@A Nép - Te vagy!:
Na ja. Rossz szokásomhoz híven, először végigolvastam a postot ( semmi politikai fennhangot nem éreztem, gondolom/gondoltam egy fogyasztóvédelmi oldalon nem is kellene ), aztán meg a kommenteket( háromszáziksznél tartott ), és tényleg, bizonyos megvilágításban akár lehet is ( persze aki úgy tekinti ).
Mondanám, hogy nem értem miért kellett kitenni ezt a postot, de ez nem lenne igaz, csak sajnálom.
Szily nevezetű senkiházit meg ki kellene rúgni a picsába.
AZ oldalon lehordott cégeknél, ennél , de leginkább ezeknél kisebb hibáért is, megköszönik az együttműködést, a munkáltatók.

FwM / Arlene 2009.10.06. 21:33:01

Én Szilyt nem bántom, bírom őt, az írásait. Én a levélírótól nem vágom, miért küldte ide a levelét?

Szily kirakja, mert valahol ez egy "szopatott-fogyasztó" írása, erre próbáltam célozni az előző hozzászólásommal is, hogy mint levélíró, döntsük el, kinek és miről írunk levelet. Fogyasztottam - megszívtam? Homár.* Meddig tűrjük, hogy lábtörlőt kiáltsanak ránk? Másik vonal.

*Mostanában már fogyasztottam - élveztem is.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 21:56:33

@CID:

Mi rosszatt tett Szily? Nem tudok róla sokat, de mintha lenne humora.

FwM / Arlene 2009.10.06. 21:57:30

@A Nép - Te vagy!:

Igen, lehet, hogy csak fel szerették volna szólítani főhősünket,hogy sáros (bacc)papucsát szíveskedjen letörölni,mielőtt felszáll a buszra?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 21:59:03

@lábtörlő:

Vagy csak félrehallás az egész: a kompjútert akarták letörölni. (Lap törlő.)

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 22:00:55

@Fuckup With Marmalade / Arlene:

Sejthetően ez volt az. És rossz magarséggal mutogattak: labtörlő labtörlő!

Hacsak nem mégis a kompjúter variáns. Az időtöl függ.

facsipesz 2009.10.06. 23:17:56

@szubotaj: Te, akasztanivaló ráncosbocskor, csak nem a kurucinfóról tévedtél ide ilyen későn, kispajtás? Mert az érvelésed annyira kristálytiszta. Hogy kerül a történetbe anyám? Tied is jól van? Pártállás, ecsém, ki beszélt itt ilyenről? Szövegértésből jelesvagy-e?

Nem mersz lábtörlő lenni:) Gyere velem Monorierdőig, megbeszéljük, jut kóstoló :D

facsipesz 2009.10.06. 23:21:06

@szubotaj: Mielőtt összeveszünk, biztos, az én kommentemre akartál reagálni?...

inmem 2009.10.06. 23:29:15

"@A Nép - Te vagy!: A Nép - Te vagy! · www.kibulizottorszag.net 2009.10.06. 10:09:14
Engem olyan nagyon nem lep meg a történet, akármilyen vad. Tudjátok miért? Mert volt olyan Bp-London viszonylatban működő határozottan magyar busz járat (nem akarom megnevezni, mert a nem tetszésemmel együtt sem célom, hogy ártsak a tulajnak), aminek a vezetője összehasonlítható dolgokat csinált, ki tudja hányszor, más magyarokkal. "

Anno 93 körül az Attila tours (létezik még?) csinált ilyeneket... Hab a tortán, hogy ott a külföldre szakadt disszidensek voltak azok akik miatt én később kerül amibe kerül de mindig repülővel közlekedtem... (banyek... azok is nagypofájúak voltak, magyarabbak a magyarnál, bölböltették a LL-t és amikor a mo-i magyarok reklamálni mertek emiatt ott pofáztak, hogy mi nem is vagyunk igazi magyarok és kidobnak minket az ablakon... az Attila meg persze az ő seggüket nyalta ezerrel... utána meg magyar lányokat kezdett zsidó családokhoz közvetíteni háztartási alkalmazottnak - persze bébiszittyó fizetéssel...)

inmem 2009.10.06. 23:48:38

(ja, és, hogy miért vannak benne a zsidók: a sima angol családoknak jellemzően heti 5 napra kell a segítség, a teljes hétvége szabad és tényleg csak segítségnek használják őket, nem cselédnek - ezzel szemben a már említett családoknál ugye "kissé" hiányos a hétvége, jellemzően csak a vasárnap szabad plusz péntek este, szombaton a magyar lány a lenézett mindenes, őt ugráltatják mindenért ... így külön szemétség amikor valaki ilyen családokhoz közvetít ki magyar lányokat drága pénzért... de ez nagyon OFF volt, csak a buszosok lelkivilága miatt írtam :)

2009.10.07. 10:22:52

@Fuckup With Marmalade / Arlene:
Egyetértek veled. Aki ilyet posztol az minimum magyar szakos ált.isk tanárnő. Ezek megmaradtak szellemileg a gyerekek szintjén és mindenre van egy Petőfi vagy Arany idézetük.

facsipesz 2009.10.07. 10:32:01

A posztolót lehet már?..

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.07. 10:36:28

@inmem:

Az au-pairek többsége akikkel találkoztam és zsidó családoknál voltak, éppenhogy az ellenkezőt mondta róluk. Többnyire anyagilag is, munkailag is sőt emberileg is a legjobb helyek közé tartoztak. Úgyhogy jobb ezekkel a hírekkel óvatosabban bánni.

Azért szép, hogy görögözésből is zsidózás lett. Aki keres, talál.

facsipesz 2009.10.07. 12:05:31

Most akkor a posztoló egy amazontermészetű öntudatos magyar-töritanár. Imádkozzunk, hogy ne így legyen, mert ha belekeveri ezt a Grandpierre-t - aki amúgy ultragáz, csak meg kell nézni a honlapját - a tananyagba, irdatlan baromságokat adhat át az utókornak.
Ahogy megnéztem, az az igazi szíriuszos-szkíta-mágusos-fényszubsztanciás agyeldobásos borzalom, ami mostanában teret nyert az egyszerűbb lelkek körében.
Atyavilág!...

Lábtörlő vagyok az Univerzum közepén...

KeeganBong 2009.10.07. 12:58:41

Van itt kommunistától kezdve görögkíg minden.Lehet még bunkók is voltak a buszon. Arról a post egy kicsit elfeledkezik, hogy :

A szomszéd településen, Szalkszentmártonban üzemel egy utazási iroda, mely a görögországi Nei Poriba (is) viszi utasait: annyi szépet és jót hallottunk róluk, régóta ismerjük a tulajdonosokat, így egyértelmű volt számunkra, hogy megbízhatunk bennük, baj nem lehet, gondoltuk

Illetve a történet másik vége, hogy:

azt közölték a buszon Nei Pori felé menet, hogy nem azzal a busszal jövünk vissza, amivel mentünk, de ez nem okozott különösen megrázkódtatást, mivel tudtam, hogy a társaságnak több busz van a tulajdonában, azonban azt csak pénteken tudtuk meg, hogy nem ugyanaz az utazási iroda visz haza, amely hozott, hanem a JIMAKOS TOURS nevű utazási iroda, az LMW-053 rendszámú emeletes busszal. ( a társaság székhelye jelenleg: Budapest Szent István krt 23)

Magyarul szerintem a saját utazási irodájuk mutyizott.Akik még a poszt elején kvázi ismerősök voltak, de a poszt végén sem lettek elküldve a csipába, csak mindenféle nagymagyar idézet, kommunista görögök, meg ilyenek.

Kedves SZ.R.!

Igazad van, hogy méltánytalanság ért, de ha egy tartálykamiont küldenek, beszálltok abba a kifinomult fogyasztói viselkedésetekkel?

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.07. 13:01:06

@facsipesz:

Csak kérdés mi van ott? A Mennyek, vagy a Poklok Kapuja? Lábtörlő ilyen ajtó izék előtt szokott lenni. Ami azt illeti nem is rossz meghatározás magyarokra, akármelyik. Ebből is látszik, hogy Extra Hungariam Non Est Vita.

Emellett mint közismert, „kulcs a lábtörlő alatt”. Vagyis alattunk. Tehát Mennybe vagy Pokolba csak rajtunk keresztül lehet bejutni. Mennyire így van! Gondolom mindenki ösztönösen érzi. Minden rajtunk múlik.

Egyébiránt meg totál egyetértek.

betépett felhasználó 2009.10.07. 14:10:09

volt, csak a sunyi homar visszaporgette a kmorat

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.10.07. 17:35:25

Szerintem szkíta nyelven mondták, majd rovásírással Hunor mellkasába vésték. (Ott volt ő is a buszon, aztán később őt is ledobták, "fülébe forró ólmot öntének", vagy nem, az Dózsa Gergely... mindegy, ő is velük utazott.)

Ritka ellenszenves poszt - nem itt kéne mélymagyarkodni, hanem megoldást találni a felelősök meggyepálásához/ra/re.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.10.07. 17:36:33

Dózsa György, hazaárulóként összekeverem az ilyesmit (van egy D. Gergely nevű ism.-öm.)

angele 2009.10.07. 23:22:17

ektoplazm,Igazad van.A Magyarok álltalában lejáratják magukat.Úgy gondolják hogy máshol mindent szabad,főleg ha az alkohol párosul hozzá!!Minden évben utazom
Görögországba!busszal vagy repülővel. Barátokkal,vagy diákokkal.Soha nem találkoztam ilyen Görögökkel!!Ön egy rakás szerencsétlenség!!Ha ilyen férjem lenne kecskepásztornak hagynám Görögorszába a felesége helyében.!!!Szégyelje magát! nem itt kellene kinyitni a száját hanem a buszon kellett volna,vagy nem volt önnél a verses kötete??

inmem 2009.10.08. 00:07:15

@A Nép - Te vagy!: nem tudom, több évig kint éltem és az összes észak-londoni ismerős lelépett onnan annyira zavarta, hogy soha nincs szabad hétvégéje miközben ugyanannyit keresett mint egy átlag au-pair (és hidd el, hogy marha sok lányt ismertem a suliból - nem csak magyarokat). A kérdéses iroda meg gondolom jellemzően észak-londoni ügynökségekkel volt kapcsolatban. A családok viszont tény, hogy sokkal jobb anyagi körülmények között éltek mint az átlag.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.08. 13:39:40

@inmem:

Fura, hogy ugyanolyan háttérrel ennyire különböznek az értesüléseink. Én hallottam rengeteg au-pairt panaszkodni. Többnyire joggal. Nem találtam úgy, hogy a panaszok inkább vonatkoztak volna zsidó mint nem zsidó családokra. Ugyanúgy, azok között akik jól érezték magukat ahol voltak, rengeteg volt, akik zsidó családnál voltak. Ezzel semmi nehézségük sem volt. Pedig némelyik ilyen csajnak, mint elmondta, jelentős antiszemita háttere volt a hazai családjában, szóval az indíttatása eleve nem volt egészen semleges, akkor sem, ha ő maga nem osztotta a mondjuk nagymama igen vad nézeteit. Amit tapasztalt, néha különös volt, mert a vallási előírások úgy hatottak (rám is amikor hallottam róluk), de nem rossz ez, csak szokatlan annak aki nem ismeri őket. Egyébiránt korrektül bántak velük többnyire, inkább jobban fizették, mint rosszul és ami nem utolsó inkébb vették őket emberszámba mint a nem zsidó angolok annyiból, hogy beszélgettek velük, meghallgatták és megosztották személyes problémáikat, szóval úgy kezelték őket családtagként ahogyan azt az au-pairek eleve elképzelték, hogy várható, de messze nem mindig igaz. Mondom, nem fekete-fehéren, mert volt példa az ellenkezőjére is, de ez az összkép ami kialakult bennem a hallottak alapján.

De, hogy még tarkább legyen, tudok olyanról is, ahol a magyar zsidó au-pair csaj viselkedett totál szemetül a vele mint au-pairrel végtelenül rendes és túl türelmes angol zsidó családdal. Van minden, és ez a zsidó-nem zsidó dolog nem szempont.

kékszemű66 2009.10.08. 14:40:21

Első kézből ismerem a " szegény, kicsiny " család történetét" Az idézetekben bővelkedő " családfő asszony " csak azt felejtette ki hányattatott utazásának leírásából, hogy az utazása megkezdésétől a befejezésig összeférhetetlen volt,már már mindenkit nyomasztott, és rendkívül a viselkedése. A magyarok nagy valószínűséggel azért nem álltak ki a " kicsiny család " mellett, mert nem neki adtak igazat, tekintettel az eltöltött 10 napra. A férjét és a lányát elvitték volna, ők döntöttek úgy, hogy nem hagyják ott a családfőt.
Azon is rendkívül csodálkozom, hogy az idős kedves magyar urat így titulálja, mikor az indulás első órájában ezzel a kedves bácsival ordítozott, mintha egyedül lenne a buszon.
A jogászhölgy által leírtak 99.9 % nem fedi a valóságot, és elfelejti azt, hogy ezt kb. 70 ember alátámassza.
A hölgynek tudomásul kellett volna vennie, hogy ez nem tárgyalóterem, hanem társas utazás, ahol tudni kell viselkedni, alkalmazkodni és kompromisszumokat kötni. A hosszú levél helyett ezzel kellett volna foglalkoznia.

kek_macska 2009.10.08. 20:40:03

Kedves Szily, eddig elég sokra tartottalak, de most elszomorodtam. Bármilyen (egyébként a legtöbb ide bekerült irománynál különb) stílusban is íródott e levél, ha az írója megtisztelte azzal a blogot, hogy írt ide, nem hiszem, hogy a legfontosabb mondanivalónak ÉPPEN RÉSZEDRŐL annak kellett volna lennie, hogy a görög/magyar/szkíta szavakról tartasz szavazást. Kellemesen, gusztusosan magyar szokás... gratulálok immáron neked is!!! :(

Biyb 2009.10.08. 20:40:48

@szubotaj:
1.Egyrészt nem vagyok a picinyed. Tarts halakat!

2. Embertelen hozzáállásnak látom amit leírsz. Véletlenül nem leragadtál a középkorban?

U-H-U 2009.10.08. 20:44:56

én Stavroson voltam 1 hetet, semmi probléma nem volt, mindenki nagyon kedvesen szólt hozzánk (magyarul is próbáltak) nem értem mi lehet... talán Görög Gárda-tagok voltak :D

kilt 2009.10.09. 00:59:35

Nekem apukam gorog, anyukam magyar. Velem most mi legyen?

motoszka 2009.10.09. 09:24:05

Egyszer voltam Spanyolba busszal a szervezés jó volt, de visszagondolva azért fizettem nem is keveset, hogy szenvedjek az úton! 25 óra buszozás kiakasztó, de komolyan.
Egy a lényeg soha egyetlen utazási irodával sem fogok utazni! Mi az amit ők meg tudnak tenni és én nem? Annyival meg nem olcsóbb, hogy megérje a függést egy cégtől. Mert ez az.Hány sztori van arról, hogy nem tudták hazahozni az utasokat utána évekig pereskedés stb... vagy nem tetszett a szállás ráadásul olcsóbban is meg lehet szállni, mint amilyen árakat kínálnak.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.09. 10:05:28

@kilt:

Egész úton a nyitott ajtón kilógni, fél lábbal a lépcsőn állni, másik kint. Egy kézzel egy rúdba kapaszkodni.

Ajánlott még hozzámenni egy zsidóhoz, a született fiatok vegyen el egy cigány csajt, emigráljatok az Egyesült Államokba. Homár kerülendő.

kékszemű66 2009.10.09. 18:11:31

@Fuckup With Marmalade / Arlene: óriási vagy,minden elismerésem!!!
Egyébként ügyvéd a lelkem - ???? -

Ab ovo Taigetosz 2009.10.09. 20:42:31

Na már most, ha feltételezzük, hogy a posztíró nagyszájú, vérmes menyecske, ezzel még nem volna baj, én is ilyen vagyok, de lehet ezt a tulajdonságot jól is használni: például nincs az az isten, aki engem leszállítana egy buszról, ha én haza akarok menni. Mondjuk, nincs az az isten se, aki feltesz rá, magamtól meg pláne nem megyek, de ha muszáj, akkor leülök a seggemre és füldugó. Az egy dolog, hogy ő ilyen, de kitenni ennek a hercehurcának az egész családot?? Legalább a saját gyerekére (gyerekeire?) lehetett volna tekintettel...

Mik17 2009.10.10. 12:11:57

Mint magyar országon élő félig Görög azt kell, hogy mondjam hogy igen vannak az itt élő görögök között elég nagy bunkók akik nem tanultak meg viselkedni!
De ez a nő aki ezt a levelet leírta szánalmasan ostoba ember már abból látszik ahogy Homéroszt hozta fel példának!!!! Ostoba de nagyon!
Így nem lehet átlagosítani egy népet mert találkozott egy-két paraszttal akik az Iváncsai cigányok stílusában nőttek fel tudjuk hol!!
Szerencsére a Magyar Görög barátság nagyobb annál minthogy ez a szánalmas levél nagyobb vízhangal bírjon!!

kékszemű66 2009.10.10. 12:28:34

@Kockásboxer: én vele utaztam (sajnos), szörnyű 1 nő.10 napon keresztül a migrénes fejfájás és a kötözködés-kiabálás volt a fő profilja

ea55 2009.10.10. 19:50:01

Nem értem az egészet.
iért nem a fogyasztó védelemnek irt a Hölgy?
Mire jó a kommunistázás? Ja és honnan tudja, hogy rohadt kommunisták akik idejöttek?
Csak az angolok ellen harcoltak? Nem biztos, hogy kommunisták! De még azt sem értem görög sóför vezette a magyar buszt?

LMW-053 rendszámú emeletes busszal. ( a társaság székhelye jelenleg: Budapest Szent István krt 23)

És hogy mondták azt hogy lábtörlő, görögül vagy magyarul?

milyen szövegkörnyezetben használták a lábtörlőt. Nem értem, de tényleg!
A magyar az lábtörlő?
Lehetséges nem arra gondoltak esetleg, hogy a kuruc.infon lehet lábtörlőt rendelni néhány magyar képmásával! Gyurcsány, Demszky, Havas stb. Nem lehet hogy ezért mondták?

Röhej egy primitiv és ostoba jogásznő elinditotta szemét görögözést.
Éppen a multkor meséltem eddig a görögöket kihagyták az itt élő kisebbségek szidalmazásából.
Úgy látszik tévedtem!

flowers66 2009.10.11. 22:07:44

@Mik17: Visszhang.....de mindegy!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.12. 11:56:24

Csak nem én leszek az utlsó?
Egyébként meg LÁBTÖRLŐ!!!!!!!!!
EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.13. 13:22:13

@Jani haverja:

Nem lábtörlő vagy te, hanem még rosszabb: egy utolsó.

(Föltéve, hogy újra írsz.)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.13. 15:08:12

@A Nép - Te vagy!:

:)) Azért megpróbálkozom még egyszer, hátha legalább az utolsó címet sikerül megszereznem, ha már lábtörlőnek sem vagyok jó:))
De, ha még utolsó sem lehetek, akkor mi jöhet még ezután? :))

halaszlo 2009.10.13. 15:27:43

Én cipősszekrény vagyok.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2009.10.13. 17:26:07

@halaszlo:

Ja, bulgár? Kuss, a hely Jani haverjának jár. Ő utolsó.

szubotaj 2009.10.13. 19:27:19

@Biyb: Kicsikém, mi az embertelen hozzáállás? Ezt fejtsd ki bővebben. Mi a baj a középkorral?
Most már képzelődsz is, remek! Mi jön még?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.13. 21:03:15

@A Nép - Te vagy!: Köszi:))
Én tényleg utolsó szeretnék lenni... :))

halaszlo 2009.10.13. 22:53:02

@A Nép - Te vagy!: Mi az, hogy kuss? Átadom az utolsó helyet, ha nem vagy ekkora tuskóparaszt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.14. 10:22:16

Na, most már tényleg utolsó.... :))

Biyb 2009.10.14. 15:43:08

Tudok egy jó kis állatkereskedést, ahol tudsz halakat venni, de jobban járnál egy ölebbel és azt el tudod nevezni picinyemnek vagy esetleg kicsikémnek.

Vissza kellene olvasni esetleg, mielőtt írogatnál.

"A buszban már ültek utasok, a felső szinten magyarországi görögök ( az ő szüleiket mentette meg a magyar állam azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik, gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik… a legtöbbjük Beloianiszban telepedett le. )"

Elmaradott gondolkodásra vall: a magyarországi görögök, akik Magyarországon születtek és semmit sem tehetnek arról, hogy a szüleik milyen körülmények között és miből kifolyólag kerültek Magyarországra.

Te nem a szocialista rendszerben születtél?

Biyb 2009.10.14. 15:44:44

@szubotaj: Tudok egy jó kis állatkereskedést, ahol tudsz halakat venni, de jobban járnál egy ölebbel és azt el tudod nevezni picinyemnek vagy esetleg kicsikémnek.

Vissza kellene olvasni esetleg, mielőtt írogatnál.

"A buszban már ültek utasok, a felső szinten magyarországi görögök ( az ő szüleiket mentette meg a magyar állam azzal, hogy 1945 után, mikor üldözték, kivégezték, bebörtönözték a kommunistákat Görögországban, befogadta őket, menedéket adott nekik, gyakorlatilag az életüket adta vissza nekik… a legtöbbjük Beloianiszban telepedett le. )"

Elmaradott gondolkodásra vall: a magyarországi görögök, akik Magyarországon születtek és semmit sem tehetnek arról, hogy a szüleik milyen körülmények között és miből kifolyólag kerültek Magyarországra.

Te nem a szocialista rendszerben születtél?

egylábtörlő 2009.10.14. 21:01:54

Azt hiszem tisztázni kell a félreértéseket!!!
Először is: nem hangzott el semmilyen jelző a magyarokra!Kedvesek voltak velünk...Szívességet tettek azzal, hogy hazahoztak bennünket...
Másodszor is...A "kedves" hölgyről néhány tulajdonság aki a cikket írta:
-Mi vele utaztunk...és nyugodtan mondhatom, hogy mindenkit felháborított a viselkedése!!!Nem tudom felfogni, hogy egy felnőtt "értelmes" ember,hogy tud így viselkedni.
1.Sajnos kevés ember gyűlt össze az utazásra...ennek köszönhető, hogy az odafele út nagyon kényelmes volt...
"a kedves hölgy" elkezdett ordibálni egy idős emberrel...hisztériázott...ráadásul egy olyan dolog miatt amiben teljes mértékben nem volt igaza!!!
2.Gyönyörű kirándulásokra mentünk...Tele buszokat indítottak a kirándulások helyszínére...visszafele senki nem oda ült ahol odafele... de ezzel senki sem törődött... igazából teljesen lényegtelen...lett volna... de "a kedves hölgy" odaállt egy úriember mellé, aki már helyet foglalt... üvöltött és hisztizett a fülébe...hogy az az ö helye és hogy ő ott ült ( na most én sajnos nem láttam hogy "a kedves hölgynek" a székre lett volna írva a neve).
3.Két fiatal elkezdett énekelni a buszon. Egyáltalán nem hangosan... "a kedves hölgy"- mer kedves:D- lekezdett üvölteni hogy hagyják már abba!!!
4.Szólt halkan a rádió a buszon... előre zavarta a lányát, hogy kapcsoltassa ki!
- Teljesen felháborító!!!Sőt nevetséges...Én 3 éves koromban sem csináltam ilyet ... sőt... én még nem is csináltam ilyet:D
Hazafele út: megjött értünk a busz...ami szívességből vitt minket haza... ugyanis túl kevesen voltunk..."a kedves hölgy" elkezdett üvölteni már a busz előtt, hogy mindenki szanaszét ül és nem tud kényelmesen elhelyezkedni...
A buszsofőr persze ideges volt (24 óra állt előtte)... Jó nagy nehezen sikerült a felszállás... Természetesen halkan szólt a zene...Na mi történt?:D
Hát nem le kellett kapcsolni...
(60 emberről van szó aki a buszon utazott) hát ne vicceskedjünk már kéremszépen:D:D
Én ilyet még nem láttam... ordibál...éles rikácsolós hangon...mindenkinek a nyugalmát megzavarva...
A buszsofőr 1 liter vizet izzadt kb:D
namost... 60 ember élete nem játék... a sofőr idegesítése SEM JÁTÉK!!! Szükségszerű volt lerakni a hölgyet...
És nagyon (nemmondom meg minek tartom)... hogy egy ilyen oldalon irkál mindenféle hazugságot.. de persze, hogy mi is volt pontosan azt nem meri leiirni...csak az alényeg hogy amit ö kitalált azt mindenki elolvassa és neki adjon igazat...csak kár hogy egyedül van a véleményével:D:D
A másik pedig az, hogy nem azért fizetett elég nevetséges összeget hogy 5 csillagos buszon utazzon ráadásul ugy hogy egy emberre jusson 5 szék... ha százezreket fizetett volna sem mondhatja meg hova akar ülni és hány széket akar magának...VICC AZ EGÉSZ!!!Én csak a lányát sajnáltam... ugyanis láttam az arcán a kétségbeesést és a megalázottságot. Részvétem!!!
Gondoltam leírom mi és hogy is történt pontosan

Biyb 2009.10.14. 22:43:01

@egylábtörlő: Én a magam részéről megköszönöm a kommentet.

Viselkedni tudni kell egy társaságban, legyen az busz, legyen az repülőgép, étterem, szórakozóhely, színház, munkahely stb. Össze vagyunk zárva egy időre.

Ha totálisan tudom, hogy tényleg Nekem van igazam, csak akkor reklamálok.

A postoló full nevetséges. Egy igazi házi boszorkány, fúria, aki még a kákán is csomót keres. A férj meg egy papucs, vagy inkább mamusz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.10.15. 12:57:17

@egylábtörlő: És szerencsétlen férjét nem sajnálod? :))

Viccet félretéve: Írhatnál még egy kicsit bővebben is a dologról, szerintem sokunkat érdekelne. Már csak azért is, mert esetleg az általam mélyen nem tisztelt Kurucinfo (oda is megírta a "kedves" hölgy az észrevételeit) olvasói is (néhányan ide is járnak) máshogy látnák talán a történteket...
Pl. érdekelne, hogy ki volt az a bizonyos görög hölgy, aki a sofőrrel együtt leszállította őket, meg valahogyan az egész történet egy kicsit részletesebben...

Előre is köszi.

Cserébe lemondok az utolsózásról:))

jahogy 2009.10.15. 15:59:59

Rögtön bevezetésként megemlíteném, hogy magam is a buszon utaztam és mélységesen megrendített mennyire el lett ferdítve a "sztori"! Fél órája még úgy nyilatkoztam volna a történtekről, hogy "ez a megoldás ( a leszállítás) azért nem kellett volna", de miután felhívták a figyelmemet erre a ....., kezd megváltozni a véleményem! A lányukat - akiről nem sok szó esett" nagyon sajnálom, mert ezek szerint nem ért időben be az egyetemre. Egyben remélem, hogy Belőle nem olyan jogtudós lesz, mint anyuci.
Nem is tudom mivel kezdjem, talán azzal hogy "a nagyszájó, kiabáló görög nő"-nek, akit elsőre tolmácsnak nézett semmi köze nem volt a leszállítattásukhoz! 2.akik arra tippeltek, hogy a magyar utastársak azért nem álltak ki a "hölgy" mellett, mert esetleg Nekik is tele volt Vele a ..., azok BINGO nyertek, Övék a hangszóró! 3. Az egész sajnálatos esetből rasszista, kommunistázó ... -fel sem bírom sorolni, hogy mit csináltak, az valahol tükrözi a mai Magyarországot. Elég egy megferdített elbeszélés és rögtön minden előjön: zsidók, komcsik, gárdák, bunkók, sosem lenne vége a felsorolásnak!
4. Talán a legfontossabb: Idézve a Bazi,nagy, görög lagziból én is csak olyanokkal találkoztam eddig az ominózus utazásig, aki görögök vagy görögök akarnak lenni! :-D

jahogy 2009.10.15. 17:12:04

Még annyit hozzátennék az előbbiekhez, hogy a múltról ne okoskodjon olyan, aki nem tudja mi volt akkor. Hogy én is a szólásoknál maradjak, "Nem mindegy hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik."Annó a szüleimet is befogadták a "megmentő magyarok", de hogy ez hogyan is történt, ennek talán előbb utána kéne járni. Nem hiszem, hogy annyira jó volt egy 8-10 éves gyereknek, hogy elszakították a családjától, akiket történetesen sose látott viszont. És alapjában véve nem értem, az ő történetük hogy jön két-három ember közti vitához. És az már részletkérdés, hogy nemcsak Beloiannis-ba telepítették őket, hanem az ország különböző részeire. Ezt csak azért gondoltam közölni, ha az egyik előttem felszólaló mégis küldeni akarná a gárdát:)
A lényeg az egészben, hogy itt nem görög-magyar ellentétről van szó, (de a faji megkülönböztetéseket látom szeretik mostanában egyre gyakrabban használni)hanem hogy tudni kell viselkedni ilyen helyzetben.És ha a "kedves hölgy" nem tudott viselkedni, akkor ne várja el a másik fél részéről se a korrekt magatartást.Abban egyetértek utastársammal, hogy ha idegesíti a görög zene, akkor legközelebb más tájat válasszon utazásai céljának. Igen kíváncsi lennék arra, hogy reagálnák le mondjuk a Mátyás pincében, ha valaki el akarná hallgattatni a magyar népzenét is játszó cigány zenészeket?!

egylábtörlő 2009.10.15. 17:15:35

Nem a férjét nem sajnálom...aki papucs az viselje el:)
Nem tudok mindent pontosan elmesélni mert nem hallottam minden beszélgetést és nem is láttam mindent...De az biztos hogy a nő förtelmesen viselkedett...és jogos volt a leszállítás, ugyanis mindenki idegeire ment...a buszsofőr tessékelte le... én nem tudok görög hölgyről...volt egy görög nő...de ő segíteni próbált...odavezette a sofőrhöz hogy kérjen bocsánatot...csak sajnos előbb kellett volna gondolkodnia...
A szitkozódás nem magyar o.-t jellemzi ...hanem az abban élő néhány zavarodott elméjű hölgyeményt aki felháborodásában már nem tud mit felhozni...
ja és hozzáteszem: hogy ha lett is volna olyan hogy odament a sofőrhöz egy görög nő ... akkor is : a sofőr csak azért leszállítaná mert valaki csak úgy odamegy és mondja neki...?!
Nem akarok ezzel bántani senkit... de lehet szakemberhez fordulnék a helyébe...

kékszemű66 2009.10.15. 17:56:46

Tisztelt Dr. Sz. R.!"JOGÁSZNŐ
A fenti hozzászólások után sem jut a hajad alá ( mert eszed nincs ), hogy elnézést kérj az utazási irodától, Erzsikétől, illetve utastársaidtól????
( Úgy tudom kikövetelted a neveket a bírósági tárgyaláshoz, )

egylábtörlő 2009.10.15. 18:42:46

Szerintem a bocsánatkérést elfelejthetjük... ugyanis mikor leszállt a buszról megvolt róla győződve hogy ő nem csinált semmit...és nem hisztizett.. az a baj, hogy nem váltjuk meg a világot...nem fogja magát észrevenni... semmi tartás nincs benne...összetenném a helyébe a kezem hogy a családom még mellettem áll...
A tárgyalásról meg annyit, hogy gyűjtögesse csak a neveket.. nem nekünk lesz gáz hanem neki...ugyanis nevetséges..és már elnézés de szánalmasnak is tartom

kagyló 2009.10.15. 21:16:43

Én is a buszon utaztam. A "Kedves Hölgy" valóban csúnyán viselkedett, de a görög busz nem szivességből szállított minket haza. Mi kifizettük az utazást, bár a többi utas morgolódott, hogy kevesebb hely jut nekik. Én nem vettem róla tudomást, de hallani hallottam a megjegyzéseket. Úgy érzem a sofőrtől is elvárható lenne némi tolerancia és más megoldást is találhatott volna. Nem védem a hölgyet, de a sofőrt is elítélem .Az aláírásokról pedig: szerintem senki nem olvasta el, hogy mit ír alá! Mondani mindent lehet.

Parakaló 2009.10.16. 00:44:41

Nos, úgy érzem, hogy immáron nekem is írni kell, bár jól meglettem volna e nélkül is. Egyszerűen gusztustalannak tartom mindazt, hogy egy személyes „rosszérzésből” megint elkezdünk etnikai kérdést csinálni, és elkezdünk „fikázni” egy nemzetet, és megint általánosítunk úgy, hogy nem írjuk le a teljes történetet. (miért nem vitt el bennünket az ide szállító iroda, vagy az a másik x (talán 3) iroda, akivel dolgunk volt Görögországban) …merthogy ennek a történetnek itt még nincs vége…
Egy fontos dolgot szeretnék mindenek előtt közölni: az objektivitás, mint szó, csak ott bír jelentőséggel, amikor megtanuljuk a jelentését. Onnantól már felejtős, mindenkinek célja a maga igazának közvetítése.
Ennek ellenére megpróbálok csak, és igazán CSAK a saját élményeimre hagyatkozni!!!!!!! (a fenti megjegyzés alól én sem vagyok kivétel)
Mint az előttem szólók egy része, én is ott utaztam, igaz a „lábtörlők” között fent, az emeleten. Egy percig sem éreztem magam lábtörlőnek, sőt nem is hallottam ezen szót senki torkából elhangozni.
Úgy érzem, sok mindent megtanultam ezen egy hét alatt, ami őszintén megmondva nem, hogy bosszantana, inkább kellemes érzésekkel tölt el. A Görög emberek, minthogy mediterrán emberek, kissé hevesebb vérmérsékletűek, kissé temperamentumosabbak, mint MI. Ezt el lehet felejteni, de célszerű tudomásul venni!!!!
Természetesen nekem is van véleményem erről az esetről, de célszerűbbnek tartom megírni a tapasztalataimat a JIMAKOSTOURS-ról.
Egy hetet töltöttünk Görögországban. Az egy hét alatt mindig ott volt egy ember körülöttünk, ott „loholt”, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Ez az ember vezette le (odafelé) azt a közel 1200 km-t, ő volt ott, amikor valami panaszunk volt, és ő volt az is, aki ezeket a dolgokat megoldotta, vagy megoldatta. Látszott rajta, hogy fáradt, hogy lehet, hogy nem ért egyet velünk, (igaz, ez nem érdekelt akkor sem, és nem érdekel most sem), ezt vállalta, ezt kellett megoldania. …és megoldotta. Elintézte a „Magyar” csoportnak a kedvezményes vacsorát az első két napban, amiért nemhogy köszönetet, de még egy „megismerést” sem kapott. Ez az ember, ez a cég volt az, aki minden nap ott volt velünk a vacsora végéig, és hazaszállított, és további programokat ajánlott a még nem álmos „turisták” számára. Nem csak ajánlotta, részt is vett, még ha másnap reggel ismét vezetnie kellett is. Ja, és mindemellett mosolyogva, jókedvűen tette mindazt, amit tett. Kemény, de igazságos emberként ismertem meg ezt az embert. Személy szerint ezt az egy hetet én kellemes élményként éltem meg.
Hallottam, és fültanúja is voltam olyan eseményeknek, amire nem biztos, hogy büszke lennék, mint túrista. …azonban elvárom a Görög emberektől is, hogy ezáltal ők se általánosítsanak, mint elvárom a honfitársaimtól is, hogy ezen dolgok alapján ne próbálják meg az egész nemzetet a problémájuk okozójaként feltüntetni…
Összességében azt hiszem, leszűrtem a megfelelő konzekvenciát, és ez nekem bejött!!! Úgy indultam neki ennek az egy hétnek, hogy jól fogom érezni magam. Ehhez szükségem volt némi toleranciához, de azt kell mondanom, hogy sikerült. Egy nagyszerű hetet töltöttem el Görögországban, ahová bármikor visszamennék, és még az sem „rettentene” el, ha ezt a fent említett irodával kellene tennem.
Annyit szerettem volna mindezzel közvetíteni, hogy nem értek egyet azzal, hogy „valaki” a rajta esett sérelmeket egy konkrét személyen, vagy cégen próbálja meg orvosolni, majd ezt kivetíti egy egész nemzetre úgy, hogy nem néz a dolgok mélyére, és nem vizsgálja meg azon utat, ami idáig vezetett.

szubotaj 2009.10.16. 22:52:40

@egylábtörlő: " Nem tudok mindent pontosan elmesélni mert nem hallottam minden beszélgetést és nem is láttam mindent...De az biztos hogy a nő förtelmesen viselkedett...és jogos volt a leszállítás, ugyanis mindenki idegeire ment... "

nem láttál semmit, meg nem halottál, de azért biztos vagy a leszállítás jogosságában...
picinyem nem vagy te egy kicsit rosszindulatú ? vagy nagyon is az vagy, gyülölködő gonosz nőszemély vagy

szubotaj 2009.10.16. 23:02:05

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közhiteles nyilvántartása szerint a JIMAKOS TOURS utazási iroda szerepel a hivatalból törölt utazási irodák listáján, valószínű, hogy nem véletlenül törölték,

illegálisan működött ezen az úton is, lehet védelmezni az irodát, lehet szapulni a hölgyet, de a tények makacs dolgok, közhiteles nyilvántartás adataival nem lehet vitába szállni

forrás: mkeh.gov.hu/nyilvantartasok

utána lehet nézni, meg annak is, hogy miért vonták meg a JIMAKOS tours utazás szervezési tevékenységét

szubotaj 2009.10.16. 23:17:21

@kagyló: ezek szerint aláírattak valami ami senki nem olvasott el, csak aláírta

ennek mi értelme volt?

szubotaj 2009.10.16. 23:26:01

@egylábtörlő: szánalmas te vagy, mert árad belőled a gyülölet és a rosszindulat

a rosszindulatú fröcsögéssel meg éppen annak az " utazási irodának" ártasz, amelyiket védeni akarsz

hogy miért tettem idéző jelbe az " utazási iroda szót " annak nézz utána, ha rájössz, utána mélységesen hallgatni fogsz ... mert lesz miért ..

Parakaló 2009.10.17. 00:06:02

@szubotaj: Tisztelt szubotaj!

Nem tisztem a vitátokban igazságot tenni, nem is törekszem erre... Megnéztem, és valóban szerepel a törölt irodák listáján, de vettem a fáradságot, és megnéztem az utazási irodák listájában is (ezek az engedélyes irodák, ha jól gondolom). Nos, ott is szerepel. Hmmmmmm, ez érdekes.

szubotaj 2009.10.17. 00:24:25

@Parakaló: Szerepel, de nem azon a címen amit a posztíró írt.
Nem tudom mit gondoljak, de valami nincs rendben, az biztos.

Parakaló 2009.10.17. 00:29:16

...én hiszem azt, hogy a fent említett iroda egy percig sem tevékenykedett a szükséges engedélyek nélkül. Ezzel szerintem a megszólított iroda képviselői is tisztában vannak.
A fent említett linken az utazási irodák listájában a 140/303 oldalon olvasható!!!!!

Parakaló 2009.10.17. 00:35:45

@szubotaj: Jelenleg minden vállalkozásnak jogában áll a székhelyét, telephelyét, vagy akár a nevét, tevékenységét, stb... megváltoztatni. Manapság nem nehéz olcsobb, és jobb irodahelyiséget találni, van belőlük bőven. Ilyen esetben a már kiadott engedélyeket be kell vonni, mert az eredeti engedély (jelen esetben) egy másik, régi címen szereplő cégre szól.
Logikusnak tartom ebben az esetben is azt, hogy új engedély kiadására kerüljön sor. Mivel a régit bevonták, ezért szerepelhet a "törölt" listán, de az új székhelyre vonatkozó engedély szerepel az "éles" listán. Nem látok ebben semmi problémát. Maximum a bürokráciát lehet számonkérni.

Parakaló 2009.10.17. 01:33:32

Megint úgy érzem, hogy fogást keresünk (a cikk írója) egy jelentőséggel nem bíró adaton, és következtetések levonására késztetünk olvasókat anélkül, hogy a személyes problémánkon túl bármi oka lenne.

"Megállapítható a mindenki számára nyilvános cégadatokból, hogy a társaság elég gyakran változtatja a nevét, székhelyét, vezető ügyintézője személyét, hogy ennek mi lehet az oka, azt az olvasó fantáziájára bízom……."

Elképzelhető hogy nem értek hozzá, de a leírtakat én nem látom megalapozottnak. A cégnyilvántartásból azt látom, hogy a név a megalakulás óta ugyanaz, a vezető tisztségviseló 2008. évtől más, és a székhely idén változott.
Tényszerűen ennyi, ami kiolvasható a dokumentumokból.
Számomra az sem jelent problémát, hogy az említett busz oldalán még a régi cím volt olvasható. Nem hiszem, hogy ebből messzemenő következtetéseket kellene leszűrnöm. Eddig nem olvastam, és nem hallottam becsapott, otthagyott, megkárosított utasokról. A most leírt történet pedig nem hiteles számomra, mert számos információ nem került említésre a cikk írója részéről, amik viszont elengedhetetlenek lennének a tisztánlátáshoz.

szubotaj 2009.10.18. 14:16:07

@kagyló: ezek szerint aláírattak valamit, amit senki nem olvasott el, csak aláírta

ennek mi értelme volt?
és miért írták alá, ha nem olvasták el?