Viki a Cinema City Aréna büféjében dolgozik és olvasta, hogy milyen sokan panaszkodnak a mozira és a kollégáira, tegnap este viszont olyan élményük volt, amilyennel még sosem találkoztak: tahó, verekedős vendégek őrjöngtek és fenyegetőztek egy zacskó pattogatott kukorica miatt.
A Cinema City büféjében dolgozunk elég gyakran, főleg zárós műszakban. 22:55 fele már leszedtük a popcornt, szemeteszsákba tettük, előkészültünk a takarításra, a Supervisor leszámolta az összes kasszát és le is zárta. Ekkor beállított 2 lány és egy fiú, olyan 23-25 év közöttiek. Az egyik lányt messziről felismertük, gyakran jár hozzánk, feltűnő műmelle, műszája és mű-kék szeme van. Akárhányszor moziba jön az nála valami különleges esemény nyafog, affektál, különleges kérései vannak és semmi nem jó neki.
Most is jöttek, kérni szerettek volna a büféből. A Supervisor (SV) közölte hogy nem tudunk semmit kiadni, le vannak zárva a kasszák. Megint nyávogás, hisztizés,hogy: naaa légyszi, nem kell nekünk blokk, csak adjátok ki. De nem lehet, nem értették meg, ezzel számolunk el. Elkezdték az SV-nket le "buzikurvázni", hogy mi az hogy nem?! Nem hagyták annyiban csak nyafogtak, erre az SV azt mondta, akkor menjenek az irodába és kérdezzék meg ott, mi nem tudunk mit tenni.
Bement a 2 lány, majd jött a telefon az irodából, nyissunk meg egy új kasszát. Úgy volt csak italt akarnak venni. Jött ki a 2 lány magukat rázva, riszálva, fölényeskedve: "Megengedték!! Ha-ha-ha!!" Onnantól elkezdtek rendelni, válogatni. Majd a szilikonos lánynak popcornra fájt a kicsi fehrített foga. De megmondtuk az már nincs, sütni kéne. Erre elkezdett paracsolgatni és üvöltözni: "Akkor süssél!! Nem érdekel, légyszives azonnal süssél nekünk popcornt!!" Nem lehet. "MINDENRE ENGEDÉLYT KAPTUNK AZ IRODÁBÓL!! SÜSSÉL POPCORT MOST RÖGTÖN!!"
Erre az ordítozásra kijött a menedzserünk, és megmondta nekik, nincs popcorn, nem süt senki, mert legalább negyed óra mire felmelegszik a gép, és addigra lezár a rendszer. Fizessék ki amit kértek és távozzanak. De a szilikon-hölgynek csak popcorn kellett. Felajánlotta egy pénztáros fiú, akkor vegyenek lent a Tesco-ban. Megint nyávogva: "Azt neeeeem, azt utáljuuuk nekünk ez keeellll!!" Erre szegény megszeppent kiszolgálósfiú elmondta, hogy a zsákban van. Akkor ők kérnek a zsákból!! Kirakta nekik a fiú a nagypopcort, majd egy másik büféslány közölte hogy igen, csak az nálunk a szemét. Erre a szilikonos kiakadt: milyen szemét?? Az, amit a szemeteszsákba teszünk összeöntve a morzsákkal, sok kipattogatlan popcornnal, minden aljával. Erre megint okoskodott a szilikoncsoda: "Mi szemét? Mi szemét? Ez neked szemét?? Na ez a szemét!!" Fogta és az egész popcort beborította a pult mögé és üvöltött: "Gyerünk,takarítccssááá!! Csináljaad!!" Mire a lány visszaszólt, hogy állítsa le magát, és nem takarítja fel. Egyszerűen látszott rajta, hogy annyira begyulladt mérgében hogy nem az lesz, amit ő akar, hogy átcsapott még durvább hisztérikává aki tör zúz, rombol csak hogy rá figyeljenek. Aztán összebarmolták a nachosukat is, került a pultosfiúra is. Persze a bátor 2 vékonyka biztonságiőrünk ott állt és csak legyintett mellettük.
Megint kijött a menedzser mondta, nincs popcorn fizessenek és távozzanak. Akkor az SV-re is elkezdtek szitkozódni, mindenkire. 10ezressel fizetett szilikonhölgy, de ugye a kasszákban nem volt pénz. "Oldd meg légyszives,nem érdekel" - mire az egyik fiú szólt, hogy felválthatják a kaszinóban. Hát ők oda nem mennek le. Előszedtünk egy leszámolt kasszát, abból visszaadtunk. Aztán hangosan beszólt a másik lány, a csúnyábbik, jelentéktelen, hogy: "Jól nézd meg rendesen adott-e vissza".
Majd fogták a kis nachosukat és elindulva odaszóltak még nekünk, hogy sok sikert a takarításhoz. Erre beszólt nekik egy fiú: "Nektek meg sok sikert az élethez.!" Erre a szilikonos megint trágárabbál trágárabbul mocskolódott és mondta hogy ő nem havi 50ezerért dolgozik. És az eddig háttérben maradt nagydarab kopasz srác megindult a fiú felé hogy összeverje. A menedzser állt elé hogy azonnal távozzanak, mire a másik, szürke egérke lány valamiért megint beindult az SV-nkre és elindult felé hogy nekivágja a doboz nachosát. Megint persze a főnökünk állt elé, hogy menjen el, a biztonsági őrök nem. Majd ugyanez a lány mérgében köpött egy nagyot és üvöltött hogy összeveri és felrobbantja a családját is. Aztán elviharzottak mind.
Csak ott álltunk heten, biztonsági őrök, büfések, pénztárosok, mert ilyen durva esettel még nem találkoztunk. Nagyon szomorú hogy ezt meg lehet tenni Magyarországon.
És igaz hogy nem a legnagyobb a fizetésünk, de diákmunkaként elég jól fizet és mi ezért a pénzért megdolgozunk, nem "pipázásért" kapjuk. Ez az érdem.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.16. 10:31:07
Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.16. 10:34:15
want2 2009.10.16. 10:34:29
Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.16. 10:35:45
Don Bolesz 2009.10.16. 10:36:08
a szilikonost mejjen szúrni egy kalaptűvel oszt lessz belőle szottyadt börnyögő. ez fontosch!
faqtya 2009.10.16. 10:39:42
Tron65 2009.10.16. 10:40:35
De a lényeg: igen, én is kíváncsacsi lennék erre a kiscsajra, mire viszi a következő 10 évben.
norbert79 2009.10.16. 10:40:51
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.16. 10:42:02
Ott mosolyogva pattogtatják éjjel-nappal.
norbert79 2009.10.16. 10:42:52
Secnir 2009.10.16. 10:43:14
Énbagoly 2009.10.16. 10:43:28
Gondolom a mellmérete sokkal nagyobb volt az IQ-jánál.
zeugma 2009.10.16. 10:49:19
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 10:50:35
- Ki vagy mi (a f...) az a Supervisor, s ha valamiféle lefordíthatatlanul magasabbrendű foglalkozás, akkor miért kell nagy kezdőbetűvel írni, amikor még a pápát is kis betűvel kezdjük (kivéve azt, ahol ...ány Ferenc született), pedig abból csak kettő van egyszerre, az alexandriai és a római?
- Mi a csoda lehet az a nachos? Miért karmolták össze, és miért vitték el magukkal?
- Rákérdezhetek? Bőcsészek írták?
Számomra úgy tűnik, hogy az eladók és a vendégek teljes harmóniában voltak...
(Forradalom-falhozállítás/sün?)
kancellar 2009.10.16. 10:50:54
Az már más kérdés, hogy a munkaidőbe a nyitvatartási idő utáni lezárás, pakolás, stb. is számít és munkaadónak ki kéne fizetnie.
buvarpocok 2009.10.16. 10:52:21
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 10:53:38
Nem is nő egyébként, 10 év múlva újra fuxos barna csávó lesz...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 10:59:08
Az "irodát" meg szerintem fel kellene jelenteni (pl. a diákszövetkezetnek) túlmunka szabálytalan elrendelése miatt...
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.16. 11:00:39
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.10.16. 11:03:13
itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 11:03:24
Az ilyen taplókurva bikacsökállattal jelenség egyre sűrűbb a keserűség országaiban.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.16. 11:04:06
Isaura 2009.10.16. 11:04:33
A diákok jól keresnek, nem keresik szét magukat, de normális munkakörülményük van, juttatásuk, ilyesmi. És valóban, nem "pipázással" keresik a pénzüket.
Abszolút elhiszem a történetet, öregkoromig tudom mesélni az ennél is durvább történeteket, ez abszolút nem Guiness rekord. El nem tudjátok képzelni, józan emberek, hogy milyen droidok járnak moziba. Pedofil, a terembe nagyvécézik (nehogy lemaradjon), a pohárba vizel, lop, verekedik, stb... Minden van, srácok. Minden.
itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 11:04:45
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:04:45
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:07:19
"ELŐRE KURVÁK, GENGSZTEREK!"
Peetee 2009.10.16. 11:08:53
OTT a pont :)
itschykhatschy · http://www.itschykhatschy.com/ 2009.10.16. 11:13:28
Loismustdie 2009.10.16. 11:14:39
hatesz 2009.10.16. 11:15:33
Amugy meg a bunkóval szemben simán meg lehet tagadni a kicszolgálást. Ja beszartatok a "nagydarab kopasz srác"tól. Hányan is voltatok? Huha öcsém kivánom hogy az életben ennél durvább esettel ne is találkozz.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:16:35
!ndex 2009.10.16. 11:17:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:18:09
Mi az a nachos? Milyen nyelven van?
hatesz 2009.10.16. 11:18:15
Koky_ 2009.10.16. 11:18:17
zooDoo 2009.10.16. 11:18:21
faqtya 2009.10.16. 11:19:30
Kobe 2009.10.16. 11:19:43
A kérdés: Miért van az, hogy Magyarországon az "utánpótlásban", a fiatalabb generációban (30-35 alatt) nincs egyéniség, mindenkire ráhúzható egy sablonforma, és az 80-90%-ban illik az előre elképzelt, nem túl pozitív dolgokra, amit az illetőről gondolsz ?
Csak egy példa, tegnap egy Árkádban sétálgattam, és szintén egy műmellű (igaz nem szőke) guminőbe akadtam, természetesen olyan dekoltázzsal, hogy röhögve meg is ujjazhatná az ember menet közbe. Első gondolatom az volt, hogy na, mi hiányzik a képről ? mellesleg igen undorító lett a műtét eredménye, hófehér bőr, és a beültetett focilabdák alatt meg lehetett számolni a kék ereket. Bőrkabátos kigyúrt kopasz hiányzik, gondoltam én, és lám, 3-4 mperccel később ki is toppant egy boltból mellé nem túl egyéni bőrjakós hajtalan barátunk. Ugyanígy az emosok, a rockerek, a magát nagykutyának eladni akaró látszat-üzletember, vagy éppen a 12-egy tucat olaszokat utánzó, zselézett tüskés hajú, szoláriumszökevény férfiak (a stílusnak van konkrét neve, most nem ugrik be), és akkor a mivan-mivan-mivan szókinccsel rendelkező fuxosokat nem is említettem.
Szóval iylen szempontból tényleg oda az egyéniség ?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:21:09
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:23:38
Máskülönben meg ne az Árkádban sétálgass, hanem az Aldiban, ott mosolygós egyéniségek vannak.
ügyfélszolgálatos 2009.10.16. 11:23:54
Sok barom jár moziba.
metal · http://electric.blog.hu 2009.10.16. 11:24:22
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 11:25:04
A mozi nem azonos a Gundellal, már megbocsáss. A Gundelba kajálni mész, moziba meg ha szórakozni akarsz.
A moziba jár szegény, meg ultra gazdag, ha a kurvájának arra van szüksége. Láttam én is nagyon sokat, nem köszönőstől a verekedősig.
Mindneki tegez mindnekit, mert hát szórakozni jönnek ide, ne öregítsük őket.
Nincs nyitvatartása a büfének.
Nincs olyan, hogy 11-ig van nyitva.
Az utolsó film kezdése után fél órával, azt is csak nagyjából. Ahol én dolgoztam, ott az utolsó film kezdése után 15 perccel már nem vehettek jegyet, és 20 percig volt nyitva a kassza. Ha nincs senki, bezárják.
Ha záráskor jön vendég, akkor sajna már nincs, mert eléggé elkésett.
És tudjátok a mai világban nagyon nehéz jó munkahelyet találni ahová nem járnak bunkók. Ha ti tudtok olyat szóljatok, mert elég sok a munkanélküli.
Ja, és a diákoknak sem mindegy, hogy éjjel dolgoznak, vagy suli helyett.
A kereskedelem, vendéglátás erről szól. Még egy elit helyen is van affektáló hülye liba.
Olvasunk egy post-ot (ami szintén nem magyar szó, nehogymár egy supervigyoron kiakadjunk) ami a másik oldalról szól. Miért csak fogyasztóként akadhatunk ki??? Az ott dolgozók is emberek, nekik is lehet néha durva tapasztalatuk. Csak ugye a vendég szava szent, nehogymár igaza legyen egy dolgozónak. Magyarországon nincs aranyközépút. És ez elég gáz.
Kobe 2009.10.16. 11:25:49
norbert79 2009.10.16. 11:26:35
norbert79 2009.10.16. 11:27:36
májgeriberi 2009.10.16. 11:28:52
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.10.16. 11:29:11
Dehogynem.
Ingyen adják hozzá a havas túraterepet.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:29:18
De mi az a nachos?????????????
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:30:56
É2I 2009.10.16. 11:31:12
"O"
richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.16. 11:31:35
amugy meg a két biztonsági ör csak disznek van ott?
intézkedniük kellett volna!
májgeriberi 2009.10.16. 11:31:37
Sátán meg a Jocó 2009.10.16. 11:31:51
én tényleg nem értem, mikor itt-ott járok, hogy milyen alakokat képesek felvenni "biztonsági őr"-nek...
minek?
Isaura 2009.10.16. 11:32:04
májgeriberi 2009.10.16. 11:32:39
asszem..
Isaura 2009.10.16. 11:34:02
Mogyoró007 2009.10.16. 11:35:12
Egy ilyen aljadék még egy pohár csapvizet sem érdemel.
Isaura 2009.10.16. 11:39:00
Volt, aki a tarantulájával ment moziba, úgy kellett neki szólni, hogy ne vigye már be. Meg nyulat lopott be, aki telerondította a földet.
Volt, aki a vezetőre borította az asztalt, és megfenyegette, hogy napokig őrzők álltak a menedzser iroda előtt. Mert nem vihette a pizzát a terembe.
Ja, meg amikor több ezer embert kellett evakuálni, mert a paréj későn jött, és nem volt már hely a premierfilmre, erre betelefonált és bombariadóztatott...
Ofélia . 2009.10.16. 11:39:30
Nemcsak egyéniség emberi érzés sincs jószerivel és már régen rá kellett volna jönni, hogy a pénzemért nyalják ki a seggem tipust pláne ha törvények felettinek érzi magát be kellene darálni kutyaeledelnek talán akkor lenne valami hasznuk:(((((
pete_r 2009.10.16. 11:39:35
richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.16. 11:40:30
az egy chips fajta!
gondolom azt árulják a mozinál.....
www.casafiesta.eu/2038.aspx
itt van a link róla....
érdekes....
richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.16. 11:41:56
www.casafiesta.eu/2038.aspx
akikaztmondjákni 2009.10.16. 11:43:41
Vagy ez burkolt Aréna mozi reklám?:)Hát nagyon birkatürelmüek a dolgozoi,az biztos...
Eric_Cartman 2009.10.16. 11:43:44
WTF?
Mogyoró007 2009.10.16. 11:44:29
Eric_Cartman 2009.10.16. 11:45:26
Isaura 2009.10.16. 11:48:12
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:48:29
Nem is kérdeztem .. ez a szinemasziti ez Csepel? Mert a XIV. és felette lévő kerületek az többnyire Csikágó.
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:49:38
A supervisor meggyaláz, leteper, leigáz, odabasz, megmond és lenyom.
Ő a főnök, ő irányít, ő a király, neszójjábe.
Max a kopasz, az bezzeg. Borsa Kopasz, eb ura fakó, ugocsa non coronat, stb.
richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2009.10.16. 11:50:41
amúgy a texoban ezek az árufeltöltök (csak jól hangzik, mint munkakör)
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:50:51
A supervisor leteper, leteper de leteeeper.
Ő irányít, ő parancsol, pénztárgépeknek is ura.
Kivéve a kopasz persze, Borsa Kopasz jól odab@sz, Ugocsa non coronat, eb ura fakó, pultos ura supervisor.
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 11:52:07
Eb ura fakó, pultos ura supervisor.
Cizelláltam, az értő közönségnek.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:52:46
(Egy tündéri jelenet jutott róla eszembe, tízen-egynéhány éve a parajdi sóbánya büféjében történt. Egy székely koma és csodálkozó szemű, 4-5 éves forma kisfia álltak előttem a sorban. A többség csipszet és teát vagy kávét kért. A kislegény csodálva nézte a fényes zacskókat, és elkezdte az apja kezét rángatni:
- Ídesapám, ídesapám! Mi vóna az a csipsz?
Az apja nem nagyon akarta hallani, de a harmadik (egyre hangosodó) kérdésre már kénytelen volt válaszolni:
- Mi vóna, mi vóna? Sült puliszka!)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:56:48
.
.
.
.
.
* portás
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 11:58:06
buvarpocok 2009.10.16. 12:00:11
akikaztmondjákni 2009.10.16. 12:01:30
Isaura 2009.10.16. 12:04:34
Én egyik történetemet sem Lákátoséktól tapasztaltam, amúgy. Mind fehér volt, mint a hó. De tényleg.
elwood 2009.10.16. 12:07:06
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:07:09
Egyébként hétvéginek Isten barmairól ez nagyon aranyos: www.boon.hu/hirek/IM%3Aboon%3Anews_special-borsod/cikk/ket-asszonyt-is-megtapostak-miskolcon/cn/news-20091015-05003420
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:08:05
Manci néni, a szomszéd 2009.10.16. 12:11:08
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 12:12:05
Szakyster 2009.10.16. 12:13:02
MosoMasa 2009.10.16. 12:14:02
Mogyoró007 2009.10.16. 12:14:22
Egy sima büfében nincs ilyen, pont azért, mert ez magyarország. Ott csak tulaj van és biorobot.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:15:39
Mérőmókus 2009.10.16. 12:16:19
Amúgy meg ja, a supervisor egy diákmunkásnak nagyjából az atyaúristennel egyenlő, tapasztalatból mondom. Ma már biztos nem tudnának beszaratni, de négy évvel ezelőtt faszán ment nekik.
Bejgli 2009.10.16. 12:17:38
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:19:48
Szerintem a plázapicsák 70-80%-a nem is tudja, hogy a popkorn az valójában és magyarul pattogatott kukorica. Ha tudná, nem is kérne...
Mogyoró007 2009.10.16. 12:20:10
Mogyoró007 2009.10.16. 12:21:15
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:23:04
Isaura 2009.10.16. 12:24:26
Ott a pont! :D
The Good Boy 2009.10.16. 12:25:14
Egy műmell mióta kebelcsoda?
Nálam a kebelcsoda abból áll, ha szép formás és természetes melle van valakinek. A méret másodlagos, a lényeg a fenti három dolog.
Én ezeken a műnőkön mindig keresem a plasztikai sebész homlokra/tartóra tetovált hirdetését...
Sajnos ezek az iq light copógépek azalatt a pár év alatt - amig kellenek a pénzes maffiózóknak - elfelejtik, kik ők, honnan jöttek, de leginkább azt, hogy rövidesen csak levetett kurvák maradnak, foltosra szolizott, koravén bőrrel (rosszabb esetben bőrrákkal), senkinek nem kellő múlttal (max lecsúszott már csóró, piti egykori maffiózóknak).
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:26:55
Isaura 2009.10.16. 12:29:06
@The Good Boy: Ez egy olyan megható szociográfiai hozzászólás volt, hogy elpityeredtem rajta! :D :D :D
hatesz 2009.10.16. 12:34:52
Mirko 2009.10.16. 12:36:23
hatesz 2009.10.16. 12:38:03
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:41:18
2009.10.16. 12:43:58
Igen, de te is pont olyan droid vagy akikről a poszt szól. Konzumzombik óriási jogokkal és szar húsz forintért a ravatalon is...
Az emberi viselkedés és empátia ismeretlen fogalom nektek.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 12:52:44
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 12:55:06
- box (pénztár)
- floor (jegykezelő, teremtakarító...)
- büfé (büfé)
- Supervisor (szupervigyor, osztályvezetőnek látszó organizmus)
- Manager (Vezető, aki felel a mozi összes területéért
- Mozivezető (mozivezető) A vezeő beosztásúk mind mind NAGYBETŰVEL kezdik nevüket, mert gizda.
- a HR mindenki tudja, hogy humán erőforrás manager amit általában értenek, pedig ez sem magyar.
A nachos: kukorica lisztől készült chips, nagyon fini. Ja, a chips sem magyar szó: tehát a nachos kukorica lisztből készült vékony sültkrumplira emlékeztető háromszög alakú rágcsálnivaló, amit a mozi közönsége nagyszerettel fogyaszt.
A műcsaj meg sajnos boldogulni fog az életben, talán jobban is, mint a bejegyzés írója. Az ilyen bárkit lealáz csak azért, hogy neki jó legyen.
Még ha elit "pippátor" is az illető műmell.
2009.10.16. 13:00:24
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 13:00:31
homar.blog.hu/.../a_csipsz_nemcsak_finom_de_egeszseges_is
elwood 2009.10.16. 13:03:37
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 13:07:33
akikaztmondjákni 2009.10.16. 13:12:02
akikaztmondjákni 2009.10.16. 13:14:47
ügyfélszolgálatos 2009.10.16. 13:15:19
ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2009.10.16. 13:15:29
PointeDuLac (törölt) 2009.10.16. 13:15:30
A ribancokról meg annyit,h legközelebb az ő fejükre kell önteni a szemetes-popcornt,és mellé feljelenteni rongálásért.még jó,h nem 50 rongyért dolgozik,a kurválkodást valóban jobban megfizetik...
robinflow 2009.10.16. 13:17:58
Mogyoró007 2009.10.16. 13:21:30
De nézzen mindenki magába (függetlenül attól, hogy mit dolgozik), és tegye fel a kérdést magának, hogy ment-e valamikor korábban (5 percről beszélünk) haza a munkahelyéről.
Én igen.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 13:22:52
Különben a pirított kecske is finom, meg a sajt is...
Isaura 2009.10.16. 13:23:00
Úgyhogy abszolút nem idő előtt zártak.
avatartalan 2009.10.16. 13:23:59
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 13:25:53
Máskülönben meg a munkaszerződésben (!) a munkaidő(!) kezdete és vége szerepel. A működési engedélyben meg a nyitvatartási idő. A kettő nem lehet elvileg sem ugyanaz, akárhogy is szeretnének ezt a zsebrákos "pénzügyi befektetői vénájú" tulajdonosok.
akikaztmondjákni 2009.10.16. 13:29:25
Mylady 2009.10.16. 13:29:39
Vagy azt, amikor bemegyek az élelmiszerüzletbe zárás előtt a negyedórával és a húsospultnál a büdös fertőtlenítőszeres felmosó szaga fogad.
És még sorolhatnám.
Ugyanakkor megemlíteném az Ikeát, ahol annak ellenére, hogy a 10órási zárásra estem be a raktárba (mert elcseszték fent az időt), ennek ellenére összeszedték nekem a szekrénysor darabjait, eltolták nekem a pénztárhoz, meg utána a házhozszállítós részleghez. Mire mindent kifizettem, meg megrendeltem, már fél 11 volt és a biztonsági őr mégis nagyon kedvesen kísért ki az ajtóig...
(igaz, elnézést kértem mindenkitől, aki az utamba került)
Trójai 2009.10.16. 13:32:49
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.16. 13:38:09
Merthogy azt kellene tenni.
akikaztmondjákni 2009.10.16. 13:39:51
A bankokba se marad ott senki munkaidö után,ü.szolg.-ot se lehet felhivni munkaidö után...
Pandafan 2009.10.16. 13:43:50
Annyit nem írtam bele a történetünkbe,itt pótolom,hogy a zárás: 22:45kor van,tehát több mint 10 perce már vége volt a napnak.. Volt már hogy vki zárás után jött venni vmit és kiszolgáltuk,mert kedves volt,de a parancsolgatás és rikoltozás nem volt szimpi... Nem mozizni jöttek,csak ételért..
Másik: Nem kell az SV-t szídni,egy 22 éves lány,nagyon értelmes és kedves és sima dolgozóból lett kinevezve mert JÓ munkaerő volt és empatikus.. Szóval vehetjük úgy hogy az ő szava szent nekünk.. Azért nem magyarosan írjuk(az okosoknak) mert ez NEM MAGYAR CÉG,sokminden így rögzült bennünk.. Komolyan ezen lovagolunk??:S...
És nem általánosítgatás hpgy egy barna hajú műpicsa bejön,hanem ismertük,sokat járt és mindig megalázóan viselkedett..
Ennyit szerettem volna.
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.16. 13:44:41
akikaztmondjákni 2009.10.16. 13:47:05
Pandafan 2009.10.16. 13:47:34
ők 22:55 után jöttek!!!
ENNYI
Nomante 2.0 2009.10.16. 13:53:24
Volt régen egy bajszos bácsi 39-45 körül, ő neki tervbe volt véve hogy a genetikai selejteket - mint a cikkben leírt 3 humanoidot - kigyomlálja. Sajnos tervét mohó modón elfolytották.
Szerencsére az ALDI-ban ilyen nem történhetne meg, mert ők fel vannak készülve az ilyen történésekre, saját ALDI márkás AK47-es automata gépfegyverre és saját ALDI márkás MG-42-es német automata géppuskafészkkel vannak felkészülve.
Ráadásul még mosolyognak is.
ui.: people don't change.
bldo 2009.10.16. 13:55:14
Trójai 2009.10.16. 13:58:01
Szóval annyit, hogy attól, még hogy fizetsz/eszel akármit csinálsz valahol, nem szolkgákként kell bánni az ott dolgozókkal. Egyáltalán senkivel nem szabad (csak azért sem az illik szót használom) így beszélni és viselkedni, ahogy a hisztiző lány tette.
Mert a másik is ember. És igen, mindenki megérdemli az emberi bánásmódot és az embernek kijáró tisztelet, még a kukás is. Még az is, aki 5 perccel előbb bezárta a boltot. (nem ők a főnökök, nem ők mondják meg mikor zárjanak. Szerintem nem az ő hibájuk.)
Én nagyon megértem a posztírót, és nem csak azért mert nehéz tanulás mellett dolgozni. És a becsületes munkával szerzett pénzét beosztva látni, hogy mások semmit nem csinálnak, anyilag zoknik, kitartásuk nincs, szorgalmuk sem, életükben nem dolgoztak még, de még ez nem is lenne baj, de iszonyatosan parasztok azokkal akik nem gazdagok. Mire fel? Sokszor nem is az ő pénzük, tehát nem áll munka mögötte, amit tisztelni lehetne. Csak azért mer tmárkás ruha van rajtuk, meg márkás parfüm, ezért ők volnának az übermensh?
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy akinek pénze van, az ilyeneket megenged magának, mint a sztoriban. (ezer hasonló sztori van, tudom mert tanúja voltam már egykettőnek az életben, pedig én nem is dolgoztam moziban)
Sokszor a kiszolgáló/ és fogyasztó közt óriási a szakadék észben, emberségben és egyébben is. Még akkor is ha a hülyébbnek és kurvának adnak igazat az irodában vagy a homáron, valahogy mégis keserű szájíz marad bennem, hogy valahogy mégsem klappol ez így.
Amikor külföldön jártam és nem beszéltem a nyelvet, viszont rendeltem kajáldákban angolul vagy németül, mindig a konyhalányt vagy mosogató diákot hívták ki, hogy szót értsen velem. Durva.
Még egy észrevétel: a posztírót és a barátait annyiban nem értem, hogy miért szóltak a hisztisnek, hogy az a zsák az szemét. Én egy hangot nem szóltam volna, simán kiadtam volna neki a zsákból, akkor nem kellett volna a kukoricasütő bekapcsolásáról vitatkozni, hamar lelépnek, stb.
De főleg azért, mert szemétnek szemét jár. Nemhogy az nem zavart volna az étel kiadásában hogy morzsák vannak a zsákban, de még az sem ha már az összesöpört szemetet is beletettem volna. Megérdemelte volna.
Nomante 2.0 2009.10.16. 13:58:43
boldogok a sajtkészítők, mert övék a mennyek országa.
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:02:40
bldo 2009.10.16. 14:04:15
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:05:13
vonatkozik bármely tejipari termék készítõire.
Loismustdie 2009.10.16. 14:06:03
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:06:14
Hány ilyen ember van,te jo isten...pénz=hatalom.Vagy?
Nomante 2.0 2009.10.16. 14:06:17
...
Egyébként bennem sokszor felvetödött, hogy Biztonsági őrök helyében nem e lehetne Kerti törpéket alkalmazni. Olcsóbb, gazdaságosabb, nem szari ingyé az árkádban, továbbá az ilyen esetekben ugyanigy viselkedne.
trallalalala 2009.10.16. 14:08:27
lol
1. a managereddel beszélj, hogy mi a faszt "jótékonykodik" zárás után, miért nem hajtotta el őket a faszba??
2. valaki mástól meg azt kérdezd meg, hogy mi a fasznak vannak biztonsági őrök?
szóval nem, nem lehet megtenni ezt magyarországon, de ha ennyire balfasz a társaság, hogy hét ember (köztük akinek kifejezetten ez a dolga) egy szopós kurvát nem tud kezelni, akkor meg is érdemlitek...
Loismustdie 2009.10.16. 14:08:52
szamok ember 2009.10.16. 14:10:34
Nomante 2.0 2009.10.16. 14:11:38
Egyszerüen a biztonsági őröket nem értem [ugye fent írtam kerti törpéket olcsóbb lenne alkalmazni] - legalább névtelenül telefonálhattak volna a sündörségnek.
egyébként valami kamera/felvéltel? [mert azt nem olvastam a posztba]
Netremete 2009.10.16. 14:16:36
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.16. 14:16:37
azt kellene felismerni, hogy egyik szereplő sem különb, ugyanabban a mocsokban fetreng mind. mekkora lúzer dolog plázamoziban dolgozni este tizenegykor! brrr.. ugyanolyan hisztis prostituált mindkét fél; csak az egyik 300 ft-ért adja el magát óránként, a másik 30ezerért. na melyik a nagyobb lúzer?
Trójai 2009.10.16. 14:20:03
Na de ma? Nézz rá egy luxus villára, vagy egy marha drága kocsira, mi az első ami eszedbe jut? Vagy adócsaló a tulaj, vagy feketén dolgoztat, vagy susmákolt valamit a cégnél.
Minimum konditerembe jár, kurvát tart, iszik, drogozik, tapló, beképzelt, aranylánca van, és stb.
Nem is az jut eszedbe, hogy Louis Ferdinand Céline-t vagy Victor Hugo-t olvas esténként, meg színházba vagy operába jár.
Érted na.
Art Mooney 2009.10.16. 14:21:05
csak a rend kedveert: a bekuldonek 100%-ban igaza van, tekintve h ki van irva h zaras 22:45kor.
a 2 biztonsagi ort kene azonnal hatallyal elkuldeni a verbe, es tokosebb legenyeket felvenni.
sorica123 (törölt) 2009.10.16. 14:22:31
A sztorival meg sokat nem lehet kezdni, max reménykedni, hogy ez a nagyképű, szpídes-kokós bagázs nem záráskor esik be legközelebb. Esetleg szólni a biztonsági őröknek, hogy zárás előtt olyan negyed órával ezt és ezt pofát (személyleírások, kamerafelvétel) már ne engedje be, akkor se, ha piros hó esik, mert a múltkor is minősíthetetlen hangnemben pattogtatták a dolgozókat és kárt okoztak a berendezésben (az most mindegy, hogy csak koszt csináltak). Mást nem nagyon lehet. Elég baj, hogy az ilyen agyilag elfeledett, emiatt értetlen és pincsimódra agresszív csajokat a hasonszőrű egybites izomagyak találják meg, akikkel együtt őrjönghetnek és azt kapják vissza tőlük, hogy mi sem természetesebb, mint szociopatának lenni...
sorica123 (törölt) 2009.10.16. 14:23:37
Énszóltam 2009.10.16. 14:24:57
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:25:08
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:26:51
ladislaus 2009.10.16. 14:27:57
Nomante 2.0 2009.10.16. 14:28:55
kocsmatk 2009.10.16. 14:28:57
asszem itt is elfért volna egy ilyen ::)
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 14:30:56
Ez itt egy bunkó volt, de a kiszolgáló legalább tájékoztatt arról, hogy szemét, még akkor is, ha köcsög volt. Mert ahogy írtad, az ember az ember. Ha nekem hivatástudatom van, és megalázónak érzem a szituációt, akkor is emberként bánok valamennyire velük.
Én is szóltam volna, hogy az szemét.
Talán ha a tisztelet kölcsönös lesz, és ha a pénzesek is megtanulják tisztelni a másik munkáját, akkor eljön az az idő, amikor egy kicsit harmonikusabban élhetünk ebben az országban. Én várom már ezt.
Nekem is volt már vásárlóm, aki elküldött kapálni, mert nem akarta megmutani a személyi igazolványát, mégis mosolyogva közöltem, hogy hol a vevőszolgálat, és hol segítenek, ha kérdése lenne a továbbiakban. Én így érzem helyesnek, még ha utána kimentem is szünetre, mert úgy remegtem a dühtől mint egy drogos.
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.16. 14:31:38
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:34:46
( nincs nagy orrom:) )
HattoriHanzo 2009.10.16. 14:34:49
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:36:33
JDG 2009.10.16. 14:37:12
Az meg a legnagyobb taplóság, hogy "nem kapsz kukoricát, mert nem akarunk miattad szarozni vele", legalább mondták volna azt, hogy a gép sajnos elromlott, vagy valami hasonló dolgot, hogy ne azt érezze az ember, hogy nyitva vagyunk még, de takarodj innen.
Ezért tart itt (ööö... ott)...
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.16. 14:37:55
Mogyoró007 2009.10.16. 14:40:29
HattoriHanzo 2009.10.16. 14:42:20
zsanpier 2009.10.16. 14:43:51
Ne keseredj el! Úgy vettem észre, a homáros kommentelők jó része beleköt az élő fába is, nem hogy a szerencsétlen posztíróba, akivel az eset megtörtént.......
Belekötnek abba is, hogy egyetem mellett dolgozol, meg abba is, hogy munkaidő vége után 10 perccel még dolgozol, bármibe, mindenbe. Ne vedd a szívedre!
Amúgy plázamozikban én is mindig idegbajt kapok a sok bunkótól.
(Bár a Puskin moziban is hallottam szőke kislányt jegyet kérni a (így ejtette ki:) "koko csenel" című filmre. :))
HattoriHanzo 2009.10.16. 14:44:15
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 14:44:45
Erről ennyit.
EG0 2009.10.16. 14:46:06
A popcorn árus is, neki nem feladata rendfenntartás.
A két biztonságinak nagyjából a 2. értetlenkedés után kellett volna kikísérnie a komplett bagázst. Gondolom tudnak rádión erősítést is hívni a pláza biztonsági szolgálatától.
Ha pedig tehetetlenek egy kigyúrt sráccal szemben, vagy megijednek két kurvától, akkor alkalmatlanok arra a munkakörre.
Bukovszky: Állástalan pilótának lenni se az igazi.
HattoriHanzo 2009.10.16. 14:46:38
is 2009.10.16. 14:47:38
ROTFL.
ez a 22:55 nekem is csípi a szemem. ha 23:00-kor van zárás (most mindegy, hogy állandóan, vagy aznap 22:45-kor kezdődött az utolsó film), akkor 22:59:59-kor még mindent lehessen kapni. a posztbeküldőnek felhívom a figyelmét, hogy a cégszintű policy-ban úgy van az áruk ára megállapítva, hogy a maradék is beleférjen (amit egyébként akár a pultosok haza is vihetnek jobb helyen). ha veled lezáratják 20 perccel korábban a gépeket, meg elrakatják a cuccot, akkor téged a menedzser átbasz, és a saját prémiumáért hoz téged ilyen helyzetbe, hogy nem tudod kiszolgálni az ügyfelet, aki egyébként PÉNZT akar otthagyni nálad. érted: a TE fizetésed az ő PÉNZÉBŐL van, és te most azt magyarázod, hogy milyen tetű volt, hogy azt a PÉNZT ott akarta hagyni, mikor te megmondtad, hogy NEM KELL A PÉNZE.
na ezért nincs Mo-n még kapitalizmus. tipikus magyar élethelyzet a magyarról, akinek az agyába nem nagyon megy be, hogy a vevő PÉNZE az ő FIZETÉSE. és a kommentelők 70%-a és ezen a gondolatmeneten nyomul együttérzően. aztán csodálkozik, hoyg Mo nem jut sehová, ami persze nem a saját ilyen hibája, hanem a mindenki másé.
Moob21 2009.10.16. 14:47:46
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:48:02
Leonardo Di Cabrio (ex-Fidel Castrol) 2009.10.16. 14:50:15
@akikaztmondjákni: nyilván
akikaztmondjákni 2009.10.16. 14:51:10
Moob21 2009.10.16. 14:51:19
Skj Joe 2009.10.16. 14:55:01
A tanulság:
Meg kell tanulni bánni az emberekkel a főnöknek is!
Addig, míg ő engedékeny, addig ez a balhé az ő sara volt, ilyen egyszerű!
Mivel nagyon régóta dolgozok emberekkel, azt tudom javasolni mindenkinek, aki kereskedelemben, vagy vendéglátóiparban akar dolgozni, hogy következetesnek kell lenni! Vagy nincs semmi, vagy van minden! És akkor nincs balhé, esetleg egy kis szájhúzás, amit 20 perc múlva mindenki elfelejt.
Én, 15 év tapasztalattal a menedzser sarának tekintem a balhét, megengedett egy vásárlást, tökmindegy, hogy mit mondott, mit tud csak kiadni, akkor is újra kinyitott.
Persze a csajok igazán prosztók voltak.
Épelméjű 2009.10.16. 15:03:43
Szerintem meg az a szomorú, hogy hagytátok magatok és mindent eltűrtetek. Ez a szomorú.
Az a szomorú, hogy már megint 3 sültbarom hiheti azt magáról neki mindent szabad. Pedig nem!
Ez ellen pedig 7-en tehettetek volna, de nem tettetek semmit csak tűrtetek.........
Gratulálok!
Ez a szomorú, nem pedig az, hogy ennyi barom van idehaza. Mert barmok mindig is voltak és lesznek. Csak az a nem mindegy, hogy hogyan bánnak ezekkel a barmokkal! Mit engednek meg a barmoknak! Mit tesznek a barmok ellen ha baromkodnak! Ti nem tetettek szinte semmitsem..........
Így joggal hiheti a két hülye picsa és barátjuk, nekik mindent szabad! Pedig NEM!
JDG 2009.10.16. 15:04:33
@HattoriHanzo: Angliában dolgozom, ha itt két perccel zárás előtt megyek be valahova, mosolyogva kiszolgálnak. A biztonsági őrnek pedig az a dolga, hogy ilyen esetekben fellépjen. Ha nem tetszik, rossz munkát választott. A parasztot bizonyos határokon belül minden civilizált országban ki kell szolgálni, a fenti eset viszont, mint már írtam, az "udvariasan megkérem, hogy távozzanak, majd kikísértetem őket a biztonsági őrrel" kategóriába tartozik.
lutria 2009.10.16. 15:06:13
krampam 2009.10.16. 15:17:21
KALODÁT ÉS BITÓT!
BOTOZÁSSAL TEREMTÜNK MAJD EUROPÉER NÍVÓT!"
Hú, de meg kéne az ilyeneket verni! Azt a hétszázát!
Metál -e a bimetál? 2009.10.16. 15:19:39
ladislaus 2009.10.16. 15:21:08
ladislaus 2009.10.16. 15:22:17
pistola 2009.10.16. 15:23:01
teljesen igazad van!
akikaztmondjákni 2009.10.16. 15:26:25
Most miért vagyunk meglepödve,amig ilyen képzödményket hordoz a Föld???:) "rózsaszíjjn"
Moob21 2009.10.16. 15:26:50
Nézőpont kérdése kinek mi a csicska munka... a programozót vágják pofán a billentyűzettel ha lefagy a program, a kukás fejére borítsák rá a szemetesvödröt ha marad szemét a kuka alján, a bankár lőjük főbe mert bebukott a hitelünk??? Ezzel az erővel mindenki csicska, még te is...
Nomante 2.0 2009.10.16. 15:35:01
2009.10.16. 15:35:14
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 15:35:57
A cigánnyal meg az a baj, hogy nem dolgozik. Hogy van ez emberek? Most komolyan mások munkáját ócsároljátok? Normálisak vagyok? Ezen most nagyon felidegesítettem magam, gondolom ez senkit sem érint.
De tényleg, ha nem lenne kukás, megrohadnánk a szemétben, ha nem lenne büfés csinálhatnánk magunknak szendvicset, de azt sem csinálhatnánk meg normálisan, mert ha nem lenne paraszt, aki leszedi a salátát.
Ettől működik egy társadalom, mert mincsenki csinálja a saját dolgát.
Az egyetemista meg igenis dolgozzon ha akar, ne vegye fel a diákhitelt, ne kezdje az életét adósággal. És igaza van, ha dolgozik, mert legalább lesz pénze elpiálni, és abból a pénzből még a pultos is jóljár. Ezért működik egy gazdaság.
Csicska munka... DE MUNKA!!! Édes Istenem, a mai magyarországon már ezt sem becsülik le. Látszik nektek semmi sem jó. Majd ha erre kényszerülsz te is, akkor majd megtudod, hogy milyen 80.000 és 50.000 Ft-ból élni.
Dr. No 2009.10.16. 15:36:58
ladislaus 2009.10.16. 15:38:57
moTmeN 2009.10.16. 15:39:41
igazabol az a baj, hogy a munkaidot osszekeverik a nyitvatartasi idovel manapsag sok helyut. Sajnos nem tudom, hogy ezt milyen szinten vegzik.
Nyilvanvalo, hogy van olyan munkafolyamat, amit egy uzlethelysegben a kiszolgalasi idon tul kell elvegezni. Kerdes az, hogy a munkaado, vagy a munkavallalo dont ugy, hogy neki addig tart a munkaido, ameddig az ajton logo tabla jelzi (mint nyitvatartasi ido).
Persze ez nem jelenti azt, hogy a fenti szepremenyu szoporancoknak a viselkedese ilyen mertekig jogos lett volna.
akikaztmondjákni 2009.10.16. 15:40:26
Vajmaci 2009.10.16. 15:42:25
Két dolog vigasztaljon mindenkit!!
1. ez az affektálós szopógép is büdöset szarik...
2. őt is úmja már valaki...
jah..mégvalami
+1. a vipera az ő arcát is bezúzza....
Nah jó 7végét!
strikt 2009.10.16. 15:44:35
Dr. No 2009.10.16. 15:46:15
akikaztmondjákni 2009.10.16. 15:48:20
strikt 2009.10.16. 15:49:14
Nagyvakond 2009.10.16. 16:00:00
[És télleg csak egy icipici ellen-észrevétel - és ez nem is a dolgozóknak szól: nálunk mindig "emberiség ellenes bűntett" volt kaját kidobni.
Soha, de nagyon soha egyáltalán semmilyen kaját nem dobtunk ki csak azért, mert megmaradt. (Nyilván nem a penészes, kukacos stb.-re gondolok.)]
sorica123 (törölt) 2009.10.16. 16:02:41
Trójai 2009.10.16. 16:03:30
Amúgy látod mennyivel megkönnyebbültél volna ha leordítod a fejét,a kedves vevődnek és nem pedig elnyomod a dühöd aztán remegsz tőle. Te is ember vagy.
Ha egyszer leordítod a fejét, egy életre megjegyzi és legközelebb nem lesz bunkó. Bunkókkal nem szabad kedvesnek lenni,mert természetesnek veszik majd a dolgot, hogy nekik mindent szabad, te meg _mindig_ _köteles vagy_ jó képet vágni hozzá.
A kiszolgálásnak is van határa, aki nem viselkedik emberhez méltóan, nem érdemli meg az emberhez méltó kiszolgálást. Szerintem.
Én nem szolgálnék ki valakit,ha pl lenne egy büfém, és a bunkó lenne velem. Na írok egy mesét, tanúja voltam a dolognak egszer még makett-koromban. Szóval igaz történet, ismerem a hambist jól. Ez még réges régen történt, a homár nélküli ősidőben. De megírom a végére, hogy mi lenne, ha nemrég történt volna. A végét én találtam ki, csak hogy örüljetek. A történet mindenkinek szól.
Szóval:
-Hé, szasz, egy hambit kérek. legyen bele minden, okés?
-Sajnos elfogyott a mustár, ne haragudj, azt nem tudok bele tenni, de más minden megye bele. Oké? Ugye nem gond?
- Dehogynem gond, te kis buzikurva, mit képzelsz, a hamburger árába benne van az a geci mustár, rakjál bele nmustárt is bazmeg, mindent kértem a geci hamburgerembe bazmeg, mustárt is!
- Nincsen mustár, volt 23 dobozzal reggel, de sűrűbb nap volt a mai mint szokott lenni, mind elfogyott és 5 perc múlva zárunk.
-Nem érdekel te buzi, a kurva anyádat, rakjál mustárt a hamburgerembe!! Szarok rá mikor zártok, meg mi fogyott el, érted? Én vagyok a geci vevő, bazmeg, nyald ki a seggem, érted? Vagy az én geci pénzem nem fogom itthagyni!
-De itt nincsen mustár és éjfél van, már minden más üzlet zárva van. Máskor el szoktam küldeni a közértbe a Sanyit a knyháról ha elfogy valami, de hát zárva van már az is, értsd meg. Sajnálom de nincsen mustár.
- Bazmeg mi az hogy nincs mustár? Mi az hogy nem adsz mustárt a hamburgerembe geci? Hol a főnököd?? Kirugatlak baszódj meg! Kirugatlak te kis fasszopó, és szophatod a faszomat!!
- Enyém a hely, én vagyok a főnök.
- Igen?? Majd feljelentelek a fogyasztóvédelemnél, hogy nem tettél mustárt a geci hamburgerembe, pedig kértem bele. Úgy vigyázz, te geci!
-Jó, jelents fel, szia. Jóéjszakát.
-Csak nem akarsz bezárni geci? Pedig már rendeltem bazd meg, rendeltem egy geci hamburgert, te faszfej!
-Tudod mit, menjél innen, nem adok hamburgert.
- Mi az hogy nem adsz hamburgert te fasszopó köcsög kis buzi! Majd holnap idejövök a haverjaimmal és szétbasszuk az egész helyet, úgy vigyázz!! Meg majd jól szétverünk téged is, megvárunk amikor végzel. Hallod geci? Adjál hamburgert geci!
-Nem adok, mert fáradt vagyok hozzád, direkt csinálod itt a cirkuszt. Nem érdekel, gyere a haverjaiddal, jóéjt.
- Mi? nem szolgálsz ki? Te geci!! Mi a faszomat képzelsz? Geci, éhes vagyok geci, adjál már egy kibaszott hamburgert.
-Nem adok, mert már záróra van, és különben is mindennek elmondtál engem. Csúnyán beszélsz, meg gecizel is. Nem vagyok geci, ember vagyok, és rosszul esik.
-Jóvan geci, baszódj meg, bocs, de geci éhes vagyok, ma még nem ettem érted geci? Jóvan jólesz mustár nélkül is. Szánjá már meg geci. De csórikám, még egyszer elő ne forduljon, hogy nem adsz azt amit kérek, érted?
-Oké, jólvan, mindjárt kész van.
...
- Tessék.
-Itt van geci. 20 ezres, látod lúzer? Nekem telik ám hambira geci!
-Te nem tudok visszaadni ebből. Ott van szembe a kocsma, látod csak 20 méter, ott fel tudnád váltatni.
-Mi van? Te fasszopó, te engem ne csicskáztass! Nem megyek sehova felváltani! Adjál vissza bazmeg! Most!
-De nincsen ennyi pénz nálam, érted? Már elvittük innen a bevételt.
-Nem érdekel geci! Azonnal adjál vissza bazmeg 20 ezresből!!
-Na jólvan figyelj átküldöm a Sanyit a 20 ezreseddel a kocsmába hogy váltsa fel. Oké?
-ja, aztán Sanyika geci meg eltűnik a pénzemmel mi?
-Faszom akar meglopni, de hát ha te nem akarsz elmenni felváltatni azt a redvás pénzt, elküldöm a Sanyit, az majd felváltja. Ha eltűnne a pénzed, itt lesz holnap sanyika is meg én is megtalálsz minket, még pár évig ugyanitt. Oké?
-Na jóvan bazd meg, de siessen a Sanyika, vagy széverem a pofáját a haverjaimmal!
...
-Tessék itt a visszajáró, jóéjszakát.
-Hallod bazdmeg, adjál szalvétát.
-Ott van a szalvéta a pulton.
-Hol van bazmeg, nincs itten szalvéta gte hazudós fasz!
-Ott van a szalvéta ha mondom.
-Nincsen itt egy geci szál szalvéta sem te redvás kurva seggfej paraszt! Bazmeg szétverem a helyet, hallod?
>>>a főhős leveri a sótartót, a műanyag evőeszköztartót a pultról.<<<
-Fejezd be vagy hívom a rendőröket. Ne verjél le semmit.
-Mi? ne dirigáljál nekem bazdmeg te buzi!! Azt verek le geci amit akarok!! Mi az hogy nincs geci mustár? Meg szaros szalvéta? Bazmeg ne ugassál, szétverlek mindjárt!! Ja, itt a szalvéta. jóvan geci akkor is kussoljál, érted, szétverlek, bazdmeg.
-Vedd fel amit levertél légyszives.
-Te geci paraszt, takarítsd fel te, nesze! Csicska! Szolgáljál ki bazmeg, én vagyok a geci vevő, fizettem majdnem egy ezrest geci, szopj le!!
>>főhősünk leveri a szalvétatartót is, a szalvéták szanaszét szóródnak<<
-Sanyika, légyszives pakold el a kinti cuccokat, amíg a fiatalember befejezi a hamburgerét.
-Bazmeg ne fiatalemberezzél te buzi! Csak a buzi vén gecik fiatalembereznek, érted, geci? Le akarsz szopni mi? Na jólvan, még hallani fogsz ám rólam!
-Na takarodjál innen, nem kell ám itt kajálnod máskor. Szia.
>>>tulaj lehúzza a rolót<<<
Másnap megjelenik egy levél a homáron:
cím: Nem adott visszajárót a homoszexuális büfétulajdonos
szily beharangozója:
Nem elég, hogy a ZY utcai hamburgeres tulajdonosa herebámulással üti el az időt két kiszolgálás között, de még mustárt is elfeljt tenni a hamburgerbe. Ezek után, pedig a visszajárót sem adja rögtön oda. Falmelléki bunkóság az XY utcai hamburgerezőben. Történet alant.
Levél:
"Kedves tékozlóhomár!
Ismerek egy hamburgerest a YY és ZV utca sarkán. Nagyon sokszor ettem már ott, haverokkal is, mindig jókat kajáltunk. Aztán észrevettük egszer, hogy a tulaj mindig a seggünket nézte, amíg ettünk. Megtudtuk róla, hogy homoszexuális, de nem érdekelt minket, jó volt a hambija. Elvégre mi toleránsak vagyunk nagyon, de néha azért angyon zavaró volt, ha ott is megbámult mindket, ahol domborodott a nadrág.
Egyszer viszont kértem egy full extrás hambit, de miután megkaptam, csak azután vettem észre, hogy nem volt benne mustár. Ezt udvariasan szóvá tettem a kissé meleg tulajdonosnak, erre ő azt mondta, hogy elfogyott a mustár, sajnálja. Erre szóltam neki, hogy ezt mondhatta volna előre, akkor lehet mást rendelek inkább. De erre még neki állt feljebb! Mindenesetre megettem a hamburgert, de ezután ért a még nagyobb megdöbbennés. Ugyanis nem tudott nekem visszaadni. Azt állította, hogy nincs nála elég pénz, most vitték el a bevételt, vagy valami ilyesi. Erre mondtam neki, hogy nem érdekel, csak nem fogom itthagyni a hamburger 20-szoros árát, és szépen kértem, hogy oldja meg a dolgot. Erre minősíthetetlen hangnemben elküldött engem a kocsmába, hogy legközelebb ott fogyasszak, és ott randalírozzak. Még azt is mondta, hogy váltsam fel ott a pénzt, mielőtt idejövök enni. Ezt a viselkedést erősen kifogásoltam, és nemtetszésemnek adtam hangot, a pénzem is kértem vissza. Erre a tulajdonos nem adta vissza. Azt mondja, elküld vele valakit, hogy váltsa fel. Mondtam neki, hogy ez mégis csak az én pénzem, nehogy lábe kéljen. Erre azt mondta nekem hogy kussoljak. Ekkor már el akartam onnan menni, de a pénzem miatt mégiscsak maradtam.
Nagyjából fél óra várakozás után megkaptam a visszajárót, majd nagyon mérgesen távoztam.
Üdvözlettel:
F. Béla"
Kommentelők:
1. első
2. második
3. harmadik
4. mindjárt elolvasom
5. ez már a hétvégi?
6. bezzeg ha 54 ezressel fizetett volna
7. a hamburgert végül megettEDE?
8. elolvastam. szar. Bezzeg az aldiban. ott még mosolyognak is a hamburgerhez.
9. ez a poszt nagyon hosszú. igen, az aldi, ott ingyen van a hambi, ha nem tudnak éppen visszaadni.
10. szar poszt. pötyi bácsi kellett volna oda!
11. a posztolót már lehet?
12. a tulaj szarjon sünt!
13. sikeres ember vagy öcsém!
14. Bőcsész e vagy?
15. batzpapucsot nem kaptál ajándékba a hambi mellé? Ha már fél órát vártál a hambira...
16. nem a hambira várt fél órát, te marha, hanem a visszajáróra!
17. te hülye vagy öcsém, ott van feketén fehéren, hogy a hambira is várt!
18. nem értem mi a baj. A visszajárót eltettEDE?
19. lehet mással helyettesítette a tulaj a mustárt...fantáziátokra bízom
20. én ismerem a helyet, klassz hely, nem hiszem, hogy így viselkedett a tulaj.
21 Szarjon sünt ott mindenki!!
22. én is ismerem a helyet, én sem hiszem
23. dél van
24. palkovicsné laptojáról kell hambit rendelni, az aldiból.
25. Ezért tart itt ez az ország.
26. amikor idejöttünk a kárpát medencébe, a románok elvették a hamburgereinket, de a visszajárónkat is.
27. ez már a hétvégi poszt?
stb.
akikaztmondjákni 2009.10.16. 16:08:15
Haynau (Sons of Monarchy) 2009.10.16. 16:09:35
sorica123 (törölt) 2009.10.16. 16:10:27
Vajmaci 2009.10.16. 16:16:37
Szép..szép..de ezt az Üvegtigris 2-ben Laja megoldotta gyorsban..
www.youtube.com/watch?v=7FT0IDhdYBY
kamushamus 2009.10.16. 16:16:52
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 16:20:54
Mindent fikázunk, amit csak lehet. :)
Igaz is, megyek hambit enni.
Nagyvakond 2009.10.16. 16:22:15
akikaztmondjákni 2009.10.16. 16:25:37
kolbaszbol a kerites 2009.10.16. 16:25:51
Mint már megannyiszor láttuk: hozol egy döntést ("csicska diákmunkás"), majd hoz a főnököd is egy határozottabb döntést (Supervigyor), majd további anyázás keretében a naaaaaaaaagyfőnök is hoz egy tök ellentétes döntést. Hát igen, igazából ez a legmegalázóbb az egészben. Nó tekintély, nó szakértelem. Az irodából könnyű okosnak lenni.
A mozimanagerrel kéne jól elbeszélgetni, hogy ugyanmár, mi lenne, ha egy kicsit mérlegelné a helyzetet, nem a saját seggét menteni a hisztiző lány elől...
Loismustdie 2009.10.16. 16:26:38
akikaztmondjákni 2009.10.16. 16:28:28
HattoriHanzo 2009.10.16. 16:41:00
"Ha egyszer leordítod a fejét, egy életre megjegyzi és legközelebb nem lesz bunkó. Bunkókkal nem szabad kedvesnek lenni,mert természetesnek veszik majd a dolgot, hogy nekik mindent szabad, te meg _mindig_ _köteles vagy_ jó képet vágni hozzá." - mondottad
Persze, persze... Persze, a bunkó tanul a hibájából :D. Aha. Még agresszívabb lesz, és bunyó, jó esetben, rossz esetben bicska (ezeknél a geci tahóknál mindig van fegyver), legrosszabb esetben pisztoly. Szóval ne álmodozz. Én is álmodoztam, de már kinőttem ebből a korszakomból. (saját tapasztalatból mondom, egy-két emberrel már volt ügyem az utcán)
elwood 2009.10.16. 16:41:29
szerintem csupa érdemi hozzászólás született volna.
legközelebb ha mindenki szabin van te egyedül össze tudod rakni a posztot kommentekkel együtt :-)
HattoriHanzo 2009.10.16. 16:42:31
akikaztmondjákni 2009.10.16. 16:46:12
Dr. No 2009.10.16. 16:55:08
HattoriHanzo 2009.10.16. 16:59:38
HattoriHanzo 2009.10.16. 17:01:42
akikaztmondjákni 2009.10.16. 17:07:02
GOro · http://goro.hu 2009.10.16. 17:13:09
További magyar hang 2009.10.16. 18:01:25
Hánykor van zárás?
Ha zárás előtt jöttek, akkor tessék őket rendesen kiszolgálni, szilikontól és IQ-tól függetlenül, ha meg zárás után jöttek, akkor simán csak ennyit mondani: ZÁR-VA VA-GYUNK!
Vajmaci 2009.10.16. 18:01:25
Az az igazolvány (mégha semmibe is vesznek bennünket miatta) sok dologra gyógyír..:D:D
Nomante 2.0 2009.10.16. 19:28:55
Nem tudok aludni este, ha nem mondjátok meg milyen igazolvány... rokkant? - lehet e vele bécsben cukrászdát nyitni?
Vajmaci 2009.10.16. 20:35:29
Szerinted, melyik az az igazolvány amivel kifelé is ki tudsz jönni a sittről??:D:D
Szolgálati...nna...:D:D
Nomante 2.0 2009.10.16. 20:43:43
de aludni már legalább tudok.
Trójai 2009.10.16. 21:05:12
@kamushamus: Nem akarok blogot működtetni, ellenekzik az elveimmel. :) Meg történt egyszer, hogy felraktam 2 db írásom netre, aztán meg elkezdtek keringeni a neten. Én meg elég híú vagyok hozzá, hogy igenis legyen ott a szösszenet alatt a nickem legalább.
@Deniga: jó étvágyat! A szalvétát el ne felejtsd! és a visszajárót se! :)
@sorica123: na igen, megpróbáltam karikatúrát/ groteszket paródiát
csinálni. örülök, hogy tetszett. :)
@Nagyvakond: Köszi. Bocs a sok 'g' betűs szóért, de ez a része sajna nem túlzás, tényleg vannak ilyen emberek, akik így kommunikálnak. Minden második szó g.ci vagy b+.
@akikaztmondjákni: először nem akartam ilyen hosszúra, bocs. A sztori nem csak neked ment, hanem mindenkinek.
@elwood: Nem tudom, hogy ezek a kommentek lettek volna, de biztos lett volna köztük hasonló. ;) Meg persze lett volna érdemi hozzászólás is. Nem akartam mégtöbbet példát írni, amúgy is hosszú lett. De igen, direkt sarkítottam, hogy "jobban üssön." :)
@HattoriHanzo: Tudod, én abból indulok ki, hogy a csimpánz is tanul, igaz lassan... én szerintem tanulnának a dologból előbb-utóbb a bunkók. Mégpedig azért, mert ha mindenki kövekezetesen leordítaná/megverné a bunkókat, akkor megtanulnák, hogy hol a határ. Mert előbb utóbb ők ütik meg a bokájukat. Vagy egyszer náluk nagyobb és erősebb emberbe kötnek bele.
silent76 2009.10.16. 21:10:44
Az meg a legutosó kommunizmusban volt divat, hogy a "vendégnek" azt mondják, hogy "már le van zárva a kassza" stb.
Hazánktól nyugatra azonnal kirugnának a legutolsó kocsmából is ha egy potenciális vevöt elküldenél. Nem lett volna egyszerübb kiadni amit kér elsö kérésre?
Vajmaci 2009.10.16. 21:19:20
Igyál egy jó HP-t!
Az segít..legalábbis az alvásban!:D
Vajmaci 2009.10.16. 21:21:03
Ehh...olvass már vissza csendes!
Légyszives..kééérlek..nnaaaa....
Aztán ha megvan, rájössz mekkora sületlenséget írtál...
Eric_Cartman 2009.10.16. 21:44:32
Trójai 2009.10.16. 21:57:48
figyi, idemásolom mit írtak a posztban:
"Majd a szilikonos lánynak popcornra fájt a kicsi fehrített foga. De megmondtuk az már nincs, sütni kéne. ..."
"...Erre az ordítozásra kijött a menedzserünk, és megmondta nekik, nincs popcorn, nem süt senki, mert legalább negyed óra mire felmelegszik a gép, és addigra lezár a rendszer."
Na ezért nem volt egyszerűbb.
Na.
Law enforcer 2009.10.16. 22:28:26
vauvauvau 2009.10.17. 02:11:13
Én fejberúgtam volna a Dolgozók helyében!
Mocskos csavargó éjszakai életet élő kurvák!
silent76 2009.10.17. 02:56:27
"22:55 fele már leszedtük a popcornt, szemeteszsákba tettük, előkészültünk a takarításra"
Talán nem kellene 22:55 fele kidobni a kaját.
Ha étteremtulaj lennél az ilyen alkalmazottakat dobnád ki páros lábbal.
Én nem a fent említett hölgyet akarom megvédeni, hanem a vendéglátás lényegére szeretnék rávilágítani, még akkor is, ha ez egy utolsó ócska mozi büféje.
Tudom unalmas a szöveg, de az 50%-a a homaron levö postoknak nem született volna meg, ha egy kicsit a "nyugati" mentalitással gondolkoznánk. És azoknak akik a személyzetnek adnak igazat kivánom, hogy öket se szolgálják ki zárás elött mondjuk a postán (jaj, már lestandoltam a 100-ft-os bélyeget... stb.), kiváncsi lennék, hogy hány perc múlva lenne belöle homar cikk, hogy a mocskos kiralyi posta monopoliumával visszaél...
Vajmaci 2009.10.17. 06:31:44
Tudod Puskás Öcsi mondta egyszer, hogy "kis pénz-kis foci"!!
Csak azért mondom, hogy a nyugati szemléletet ne az éhbérért dolgozóktól várd el!
A felsővezetés, ahol milliók repkednek (Álá BKV,MÁV,satöbbi..)könnyen el tudja érni a "nyugati szemléletet", de addig, amíg a túlóráknak egy percét sem fizetik ki, addig nem igazán lesz azemberek hozzáállása pozitív!!
Nem mondom, hogy ez jó így...nem az, de ha 22.45-kor bezár valami, lestandolnak, és 22.55-kor megjelenik a "vevő", sajna nincs mit tenni!
Arra senki nem gondol, hogy mi történt volna, ha épp arra vetődik egy ellenőrzésre jogosult horda (APEH,Fogyasztóvédelem,Önkormányzati emberke), és a standolás utáni állapotokat látva jól megbaxxa a mozi büféseit.
Hidd el, a szokásjogot ismerve ebben a tetves országban, tutira levonták volna a dolgozók béréből a büntetést!!
2009.10.17. 08:16:16
2009.10.17. 08:26:55
Régen még milyen jó kis Érdemi Mondanivalókat láttunk az égen repdesni... á ma már ilyenek nincsenek.
2009.10.17. 08:29:00
vauvauvau 2009.10.17. 10:05:42
Nagyon jó lett az írásod!
Nem Örkény a vezetékneved véletlenül?
Gratlálok!!!
AvgDvl 2009.10.17. 13:59:14
"Jók a pogromok, csak sok köcsög van, nem elég jó a bissztonsági személyzet."
A két nyüzüge biztonsági őrt azonnal ki kell rúgni a picsába, nem való ez nekik.
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.17. 17:04:46
Birka a magyar, sajnos
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.17. 20:10:12
Merthogy csak kipattogatva lesz "popcorn", azelőtt csak korn lehet...
De a csudába, nagyon bonyolult az, hogy "pattogatott kukorica"?? Már lassan senki nem tud magyarul??!
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.17. 20:11:56
Meg nem tud helyesen írni, meg előítéletes. Más baj nincs.
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.17. 20:39:06
Trójai 2009.10.17. 22:59:19
De ne tekintsünk el attól, hogy emberekkel emberhez méltóan kell bánni. És mindenütt vannak normák, szabályok, amiket be kell tartani.
Csak mondom, hogy bizonyos helyeken (külföldi éttermek, vagy a harrods) nem engednek be, ha nem vagy megfelelő öltözékben. Lehetsz te übergazdag, fenyegetőzhetsz, lehet, hogy azt gondolod TE vagy a vásárló, neked jogod van farmerben is bemenni oda, mert a te pénzedből élnek, és nyalják ki a segged a pénzedért. stb. Akkor sem mehetsz be oda, ha megsakadsz is, amíg át nem öltöztél.
Szóval ha öltözék alapján szűrik (szűrhetik)vendégkört, akkor a fontosabb tényező alapján is szűrhetnék, viselkedés alapján. Mint ahogyan teszik is ezt jobb helyeken.
A fent leírt sztori, pedig az általad emlegetett "nyugati" gondolkodással simán egy sitten töltött éjszakával végződött volna. (a hisztizők számára.) Ja, mert "nyugaton" nem csak akkor lehet rendőrt hívni, ha vér folyik. És nyugaton (meg északon is) nem csak a testi sértésért meg nyilkosságért kapsz büntetést, hanem akkor is, ha megsértetted valaki jogait. Nevezetesen azt, hogy mindenkinek joga van a neki kijáró tisztelethez.
(Saját tapasztalat: London, szórakozóhely: rendőrség kijött, mert egy lány kihívta őket, mert egy fiú megfogta a fenekét. Igen, ezért. és kijöttek. és megkérdezték a lányt, a fiút, a tanúkat. És kapott is figyelmeztetést a srác. Nem lehet valaki testéhez nyúlni, ha az nem akarja. Mint ahogy azt sem szabad a másikra mondani, hogy csicska. Igaz, "nyugaton" meg nem is szokás.
Hozzáteszem, hogy DIREKT szemetelni "nyugaton" sem szokás. Még véletlen sem, Mert egyből megbüntetnek 100 fontra.
Szóval ennyit az általad emlegetett "nyugati" kiszolgálásról, gondolkodásról és hozzállásról. Fordítva is kéne működnie.
Még megemlíteném, hogy nem is tudom mikor, de elég régen olvastam egy cikket arról, hogy az ifjú Vilmos, a brit királyi család sarja farmerben és cipőben akart bemenni egy étterembe, de nem engedték be. (pedig felismerték). A délceg ifjú rákérdezett a bizt. őrnél, hogy tudja e ki ő, utána fenyegetőzött, aztán káromkodott, és levette az edzőcipőjét, majd a bizt. őrhöz vágta. Persze 1-2 nappal utána nyilvánosan bocsánatot kért tőle. A bizt. őrt pedig nem kirúgták, hanem megdicsérték. A szabályok mindenkire vonatkoznak.
Pandafan 2009.10.18. 00:03:16
EGy két dolog viszont nagyon felbosszantott ezeknek az embereknek írnék most:
1.) SILENT: Nem tudom miért putri Mo.on élsz ha ennyire imádod a nyugatot és képben vagy. Kurvára de nem potenciális vevőkörünk a 2 picsa és újra hangsúlyozom mert értelmes vagy: 22:45kor BEZÁRT A MOZI BÜFÉJE le lett szedve a PATTOGATOTT TENGERI csak hogy magyarosak legyünk:D (neked nyugatiul POPCORN). és NEM VAGYUNK KÖTELESEK EGY MOCSKOS PARASZTOT KISZOLGÁLNI FŐLEG ÚGY HOGY ROMBOL,SZITKOZÓDIK,ÓCSÁROL,KÖPKÖD.
EZt nem tudom honnan szeded h kikukázzuk a poharakat ez nema PALACE mindig kapunk pluszt és ha hiány van KI KELL FIZETNÜNK kééépzeld!!!!
Fú komolnya ne haragudj de te egy eszméletlenül egy sznob ember vagy és nem az emberi oldalát látod a dolgokat hanem a kibaszott okoskodásoddal jössz itt holott én dolgozok ebben a moziban 1.5 éve és én ismerem a házirendet,a zárási szabályokat!!
Nemtom mi a faszért vagy ilyen kibaaszottul okos..
Pandafan 2009.10.18. 00:06:58
AMi nagyon felbosszantott még:
Ez a probléme itthon,h van,ami "Csicska" munka.. ezsem megáll.de megnézném Te mit dolgozol.. De tényleg annak van igaza aki azt írja h a kukás is ember.. Majd ha öreg leszel és magatehetetlen,és a családod berak egy szociba és más ember tesz majd pelenkába és etet meg akkor mondjad h csicska munka bazzddmeg!!!!
Pandafan 2009.10.18. 00:08:53
Az a legviccesebb h ebbe a "szar" és "csicska" moziba Corvinusosok,BME-sek,Heller Farkasosok,IBS-esek,ELTE-sek,stb.. járnak.. Mekkora suttyó lúzerek h suli mellett dolgoznak.. Hát elhihetitek a felszopóknál értelmesebbek a kollégáim és tanultabbak!!!
Istenem áhh fel sem fogom!!
Pandafan 2009.10.18. 00:12:11
HA annyira osztjátok az észt h 7en miért nem tettünk vmit,legközelebb gyertek már oda 3 cigány elé,akik azzal jönnek h felrobbantanak,ráadásul az egyik 1 kigyúrt nagydarab,nem szeretném h összeverjen,de eskü vállanám és védekeznék,de azért mééégiscsak.. Szép üzletiemberes kép van kirakva ide neked,biztos nagy lenne itt is a pofád ha össze akarna verni egy iylen csóka ugye? Mert ugye Nyugaton az mááás..
Ja és a RENDŐRSÉG NEM JÖN KI ILYEN ESETEK MIATT!! EZ NEM ELÉG OK!! nyugatkám..
Komolyan kívánom nektek h egyszer szembesüljetek ezzel,akkor legyen nagy a pofátok. És elhihetitek,kiálltunk magunkért,de nem akartunk verekedni azután h romboltak és láttuk h agresszívek!!senkinek nem hiányzik h megverjék!!! nektek?? jóóó éjt!!! hy
Pandafan 2009.10.18. 00:25:35
A "Csicska" munkahelyen egyidős FIATALOK dolgoznak,sokat hülyéskednek,baromkodnak,jóbarátságok születtek,meg lehet h egy elitebb környezetű munkahelyen úgy megy a fúrás és egymás letaszítása kifúrása hogy az ember nem érzi jól magát a munkahelyén.. Dekááár h én ezeket nem írtam be a posztba vagy mibe:P:) pusziiii
Glue 2009.10.18. 03:16:17
Ha olyan gazdag vagy, hogy anyuci/apuci el tud tartani egyetem mellett akkor soha az életben nem tanulod meg mi az a PÉNZ! Ugyeteccikértenimiregondolok???
A második szakmámat és a második szakmai nyelvizsgámat csinálom éppen, és ebben a lepra moziban dolgozom. Vicces mi? Az embernek sokmindenre van ideje, csak akarni kell...
Nem vagyok se BME-s, se medikus...
Közgazdásznak tanultam/tanulok most is!!!
Amúgy nem tudom, hogyan lehet valakiről látásból megmondani melyik egyetemre jár...
ugyeteccikérteni...
Vajmaci 2009.10.18. 05:26:48
@Glue:
Nem érdemes pár suttyó miatt felhúzni Magatokat!
Le se sz@rjátok!A többség szerencsére tisztában van azzal, hogy a boldoguláshoz melózni kell...akik ilyen "csicskameló" szöveggel jönnek, azok:
1. apucianyuci "egyemmegakicsiszivedbablevesbe" tipusú elkényeztetett majmok...életükben nem melóztak még keményen..."szaréhúgyé"!
2. sikertelen szaréletű, otthon papucsférjként/megalázottasszonyként élő,agyatlan maunikasó/józsibarát-fanklubtagok!
Nah..kitartás!:D
megahomer (törölt) 2009.10.18. 11:58:44
Nomante 2.0 2009.10.18. 13:06:47
zárásnál kiteleportál a biztonságiőr.
egyébként továbbra is aztmondom, hogy a biztonságiőrnek kéne egy "kickbanmute" - és helyette ugyanolyan hatékonysággal dolgozó - olcsóbb - kerti törpe munkaerőt kell felvenni.
petispy 2009.10.18. 13:09:36
1. Legfontosabb: 22:45-kor van zárás.
2. Egyetértek azzal, aki azt mondja, hogy nincs olyan, hogy csicska munka (bár nyilván van olyan is, amit nem vállalnék el) A mozis munka olyan, amit a suli mellett lehet csinálni, mert akkor is nyitva van, amikor nem kell iskolába menni (ünnepnapok, stb).
3. Valaki írta, hogy nem látott még medikus, stb. tanulót ilyen helyen dolgozni. Elárulom neki, hogy voltak, és vannak is sebész, fogorvos, mérnök és egyéb olyan szakos diákok akik a moziban dolgoznak. (Pedig ott elég sok időt elvesz a tanulás is.)
4. Tényleg mindenbe bele lehet kötni. Ha már annyit emlegettétek a NAGY nyugatot: EZ TIPIKUSAN MAGYAR. Kit érdekel, hogy kipattogatlan popcornt ír-e vagy mást? A történeten nem változtat.
5.Biztos sok mindenre reagálhatnék még, de most ezek jutottak eszembe.
Üdv
Pandafan 2009.10.18. 15:15:38
Coholol 2009.10.18. 15:36:38
Megérdemeltétek. És ettől még nem lesz kevésbé gáz hozzátok menni moziba.
Sőt magatok alatt vágjátok a fát, hogy ilyen tirpák emberek járnak a tirpák proli moziba.
megahomer (törölt) 2009.10.18. 20:00:26
2009.10.18. 21:18:40
Pandafan: sajnos vannak itt is köcsögök, de a nagy többség nektek adott igazat. A hülyékkel meg ne foglalkozzatok.
EG0 2009.10.18. 21:24:49
Tényleg le a kalappal, gépeléssel nyúrsz ujjra? ;-)
Trójai 2009.10.18. 21:56:48
Coholol 2009.10.18. 22:27:10
Dobigálnád az embereket a tűzre mi? :D
Pusz
didaktikus 2009.10.18. 23:33:10
Sutty 2009.10.19. 02:32:20
labi 2009.10.19. 09:41:26
Amúgy meg a postoló is nagyon jó tudja (csak tudja hogy nem reklámozandó) hogy nagy zsákodban kapják a pattogatott kukoricát ők is készen, csak a látvány kedvéért pattogtatnak valamennyit helyben is.
labi 2009.10.19. 09:43:31
nyílméregbéka 2009.10.19. 10:05:09
Piraeus 2009.10.19. 10:28:24
Garázdaság. Öt tanu. Két év.
És nem viccelek.
"Btk. 271. §
(1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
a) csoportosan,
b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva követik el.
(3) Mellékbüntetésként kitiltásnak is helye van."
Amúgy gratulálok a mentalitásotokhoz. Ha minden vendéglátó így reagálna a vendégekre, akkor boldogság lenne betérni bármilyen helyre.
P.
Glue 2009.10.19. 11:28:12
Ezek a kedves vásárlók 55 körül értek oda, meg is mondták, hogy már a pénztárt is lekésték, nem mozizni jöttek, csak enni. Ami kimaradt a cikkből, hogy amikor a supervisor mondta a kedves hölgyeknek, hogy menjenek be az irodába, előtte még el kellett nekik magyarázni, hogy az iroda az nem KI, hanem MI.
Tehát ezek a kedves vásárlók, olyanoknak tűntek, akik nem tudnak olvasni, tehát ebből a szempontból nekik felelsleges volt az a felírat miszerint 10:45-kor bezár a büfé.
A másik amihez hozzászólnék a zsákos popcorn. Meg kell, hogy védjem a Cinema Cityt. IGEN, a másik hálózat lesüti több hétre előre a pattogatott kukoricát - egyszer bezártak 6 órára kukoricát sütni egy 5 négyzetméteres helységbe.
Ha jól megnézik a kedves vendégek, látják, hogy nem kamuból sütünk naponta háromilliószor...
akikaztmondjákni 2009.10.19. 11:30:43
Páneurópai Harci Kos 2009.10.19. 11:33:10
Az én okosságom, az lenne, hogy a BKV orkjait kellene ott alkalmazni:)
akikaztmondjákni 2009.10.19. 11:40:06
Nem félsz,h ezek olvassák ezt és valamelyik este megvárnak zárás után?:S
Páneurópai Harci Kos 2009.10.19. 11:43:24
Felügyelő a konyhán: azt a levest, meg akarom kóstolni!
-De, uram!!
-Semmi de, adjanak egy kanalat!
[megkóstolja]
-Bőeeee.. Fúj! ezt a levest nevezik maguk levesnek???
-Nemmuram, mi a mosogatóvizet, mosogatóvíznek nevezzük.
gg
IndaMuncher 2009.10.19. 16:46:09
hardrock 2009.10.19. 20:28:55
megahomer (törölt) 2009.10.19. 21:23:08
Chd 2009.10.19. 23:12:17
Amúgy azért beláthatod, hogy 5 termes moziban logikus, hogy kevesebben vannak, mint egy olyan helyen, ahol 23 terem van...
Am sugárnak Spielberg terme tényleg faja...
Ja és tudjátok mit utálok? A digitális 3D-t az akkora kamu...IMAX még oké, de nekem nem jön be ez a 3D-s mozizás fáj tőle a szemem.
jó8 kisses satöbbi
hardrock 2009.10.20. 00:09:36
Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.10.20. 08:11:54
Ha 3 roma esetén már nem tudják garantálni, akkor alkalmatlanok a munkakörre, ennyi.
Amúgy cigányozni a legkönnyebb, csak a nagyon ostoba emberek teszik.
Ja, és ha még egyszer valaki nagybetűkkel írja a pénz szót, kihagyom a végrendeletemből....
csiikee 2009.10.20. 10:18:50
A biztonsági szolgálat el gondolkodhatna,h kiket alkalmaz.Túl sok a megnyomorodott 50es pasi,vagy a 20 dekás damilkarú kiscsákó.
A főnökségnem üzenem,h az alkalmazott az,aki a bevételt csinálja,egy ilyen helyzetben az alkalmazott mellett kell állni és ha zárva a kassza el kell zavarni a parasztot(főleg,ha ilyen nagy paraszt,mint a történetben).
És végül:ha tud az a két buta nő olvasni,remélem ide tévednek,mert üzenem nekik,ha elkapom őket puszta kézzel szaggatom ki a szilikonjaikat mert az SV a húgom.
Itt egy-két gyökér írta,h ez csicska munka.Akkor ne járjál moziba,h ne kellejen csicskákkal érintkezed.Ezek az emberek nem tehetnek róla,h nem lopásra,rablásra ,kurválkodásra születtek.Dolgoznak,h éljenek és sokuk emellett tanul,mint az én húgom.
Idült vendéglátós vagyok,ismerem az embereket és el kell mondjam,h igen hülye emberek vannak.Aki nem tudja végig várni a mozi sort,megteheti,h otthon marad,csinál egy pattogatott kukoricát és dvd-zik.Ennyire egyszerű.
A primitívség határtalan ebben az országban.Én nem szeretem ha a tesómat bántják.Főleg ilyen emberek.
És utószó a biztonsági cégnek.
Döntsék el,h a biztonság -e a fontos vagy a pénz.Mert azért alkalmaznak nyugdíjast,h kevesebbet kelljen fizetni.Vagy azért alkalmazzák a fiatalabb 20 dekást,mert nincs nagyobb méretű gyönyörű kék színű zakó???El lehet gondolkodni,és mondjuk nem utánam jönni a boltokban,hanem segíteni a ház alkalmazottait.Ha nem megy egyedül ,szóljanak,segítek,h ilyen helyzetekben hogyan is kellene viselkedni kék öltönyös anyámasszonykatonái.A tescóban 6(!!!)biztonsági őr nem tudott megfékezni 1 db káka belű tolvajt.Erre vagyunk biztonsági cég?Köszönöm a 2 biztonsági férfiúnak,h nem tudták a 2 lányt megvédeni.Majd megtapsolom őket,ha arra járok.
Kíváncsi lennék,h mit dolgozik az az egyén aki ezt csicska munkának tartja....
hardrock 2009.10.20. 12:09:13
Egy nagy túrót, öreg. Aki nem tudja végigvárni a sort (mondjuk, mert már kezdődik a filmje), az fogja, és elmegy egy olyan moziba, ahol nincs akkora sor. És ha sokan tesznek így, akkor a mozi talán elgondolkozik, hogy kompetens és elegendő számú személyzetet alkalmazzon a moziban. Ez ILYEN egyszerű. Frankó egy vendéglátós lehetsz, nem mondom, ilyen hozzáállással kábé egy józsikifőzdét képzelek hozzád a kínai piac sarkán.
Alikam 2009.10.20. 13:09:51
Máshol tized ennyirét biztonsági őrt hívnak, és jogosan...
kitfisto 2009.10.20. 15:12:21
csiikee 2009.10.20. 15:23:53
kivágnám,mint macskát szarni.
A képzeleted pedig rosszul használod,mert a kínai piac mellet esélyed sincs a józsi kifőzdére,mert ott csak kínaié a terep,nekem,mint őslakos magyarnak esélyem sincs bérleti vagy vételi jogra.Én kérek elnézést Tőled.Ha elfogadsz egy tanácsot,rendelj jegyet telefonon és akkor biztos nem leszel olyan pancser,h lekésd a filmet.És zárás után ne akarj a mozi büféen vacsorázni.Az amúgy sem menő.
csiikee 2009.10.20. 15:28:26
Hajrá mozis csajok,ne hagyjátok magatokat,sokkal többet értek,mint az a 2 vacak nőnek látszó önpusztító!
csiikee 2009.10.20. 15:32:22
A szart ne dobjuk ki,jó lesz holnap is.
Na pont ezért nem ér már 5 ft sem a szakma.Erre egy lapát a sok török-görög-kínai meg isten tudja milyen gasztronómia(?).
Jól nézünk ki.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 15:44:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 15:48:21
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 15:50:21
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 15:51:27
hardrock 2009.10.20. 15:52:55
hardrock 2009.10.20. 15:59:18
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.20. 16:41:33
@Moob21: Leápolnád, mint Zsanettet? Vigyázz öreg, lehet, hogy transzvesztita jogász...
@Trojai: Ott nem tartanak csicskák a "megélhetési" színes fémgyűjtők?
Trójai 2009.10.20. 16:57:25
"csicska" meló meg mindenütt van, de többre becsülöm a mcdonaldsban melózót, mint azt, aki a szüleitől kéri, vagy lopja a pénzt.
De kinek mi az "érték" ugye, meg az értékrend is más.
Trójai 2009.10.20. 16:59:10
hardrock 2009.10.20. 17:58:07
Trójai 2009.10.20. 18:34:44
Véleménykülönbségből lehet vita, de ha szidod a másikat vagy gyalázkodsz, azzal nem őt minősíted, hanem saját magadat.
És aki nem olvassa el az előzményeket, hogy hogyan lett a vita, és miből, csak a közepébe/végébe olvas bele, akkor azt fogja gondolni: "hú ez mekkora gyökér" és megjegyzi az avatarod. :))
Csak észrevétel. :)
ui: én végigolvastam.
Egyszarvu 2009.10.20. 23:13:24
Egyébként ahogy kisétálsz a teremből és végig mész a folyosón, akkor megtalálod azt a helyet, WC-t, ahova a kóládat ürítheted...
Sokat jártam/járok moziba, és mindig ott voltunk időben a filmen is, előtte a bufében is kivártuk a sort, mert az ember tudja, hogy ha hétvégén este megy moziba, ott bizony sor lesz. Ha már végképp nem marad idő a büfére, akkor kössz inkább nem, végülis moziba filmet nézni megyek nem enni (de ez lehet, hogy csak én vagyok).
Az, hogy valaki min bosszankodik, az hozzáállás kérdése. Az is, hogy a hosszú büfésor miatt mentek másik moziba.
hardrock 2009.10.21. 01:52:22
A klotyóra pedig a visszanemengedő ember is ugyanezt mondta, de ennek ellenére nem találtam, pedig ha brunyálnom kell, akkor eléggé leleményesen tudom keresni.
locsocs 2009.10.26. 05:21:59
bioDorka (törölt) 2009.10.29. 13:26:50
ha ennyire nem bírod az arénát, vélhetően egynél többször nem is próbálkoztál vele. namármost. könnyen elképzelhető, hogy akkor egyszer épp 2 kassza volt nyitva (amit én például még sosem tapasztaltam, pedig vélhetően többször jártam arra, mint te.). mivel a büfés is csak ember, könnyen lehet, hogy órák óta a kedves vevők seggét nyalja a csicska munkájával, és 21:30-ra bizony már olyan éhes, hogy az ájulás kerülgeti. elképzelhető, hogy ha valóban ilyen sokan voltak, az ebédje és 21:30 között már olyan sok idő eltelt étkezés nélkül, hogy úgy döntött, önző módon táplálékot visz be a szervezetébe, hogy még 22:45-ig kibírja valahogy. aztán meg a 2-3 órás takarítást.
szóval, ha egyszer ezt tapasztaltad, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez mindig így van. (én továbbra is hozzátenném, még nem tapasztaltam.)
az SV-k egy ún. "manpower" szerint osztják be a dolgozókat. előre meg van határozva, melyik napszakban, hány emberre van szükség. kötve hiszem, hogy péntek este 21:30-kor 2-3 emberre lenne csak szükség. persze én nem vagyok büfés SV.
a wc meg ott van a folyosón, körül kell nézni alaposabban. nem viccből mondják, valószínűleg.
E-Sz-A 2009.10.29. 15:43:37
hardrock 2009.10.30. 01:09:57
A büfészemélyzet problémái nem különösebben érdekelnek engem, tessék annyi büfést beállítani, hogy rotációs rendszerben legyen minden büfésnek ideje vécézni/enni/cigizni úgy, hogy közben pörögjön a bolt, vagy valami. Focizzák le ezt szépen maguk között, engem vendégként nem érdekel a manpower, hanem az érdekel, hogy emberi legyen a kiszolgálás sebessége, és ha ezt nem kapom, akkor továbbállok, szerencsére van választási lehetőség bőven. Azt én is elhiszem, hogy nem 2-3 emberre van szükség - adja hát magát a kérdés, hogy akkor miért mégis csak ennyi foglalkozik a vevőkkel.
Lehet fújni azt is nyélgázon, hogy de hiszen ott van a vécé: én nem találtam, pedig kerestem. Kultúrhelyeken ezt úgy oldják meg, hogy nagy, ideális esetben világító piktogramokat helyeznek ki: itt nem.
Szóval egy szó, mint száz: nincs mit csodálkozni azon percet sem, hogy az arénába csak a fent vázolt huligánok járnak: nekik tökmindegy, mekkora a sor, ők úgyis csak balhézni mennek. Erre alkalmas is lehet a hely, filmnézésre viszont kevéssé.
hardrock 2009.10.30. 01:14:38
* Olyan ez, mint a teszkó/madarasteszkó egyébként, ott is van 50-60 pénztár, azt' jó esetben 20-25-ben ül pénztáros. Csakhogy ilyen teszkós hozzáállással max. olyan cikkeket lehet eladni, amiket ott árulnak, 1350 forintos jegyért normális embernek moziélményt - ekkora konkurenciával - már nem. Ezért is jár az Arénába a hulladéka.
E-Sz-A 2009.11.01. 21:22:39
hardrock 2009.11.02. 13:23:46
"majd 10 kasszát nyitva fogunk hagyni a te kedvedért éjjel 22:45-kor, csak mert mozizni támad kedved"
Ja, hogy aki 22:45-re megy moziba, az le van szarva, és mit pattog! Értem már! Tekinthetjük ezt hivatalos nyilatkozatnak a mozi részéről? És ha most ezt kinyomtatnám, és lobogtatva bevinném a moziba a vezetőségnek, hogy és ezt így hogy, vagy esetleg osztogatni kezdeném az Aréna mozi felé tartó embereknek, akkor mi lenne, édeskisfiam? :-DDD
E-Sz-A 2009.11.03. 21:21:20
hardrock 2009.11.04. 01:57:12
graffiti_ 2009.11.04. 20:58:17
amúgy pedig respect a fiataloknak, hogy ezek mellett a sulik mellett is be tudják még vállalni a melót...és szerintem nem azért dolgoznak ott, mert tele vannak pénzzel...hanem pont azért, mert esetleg otthonról nem nagyon tudják támogatni őket...én is diákmunkáztam...
és az a két csaj sem tisztes foglalkozással keresi a kenyerét, az is biztos...de az iq sem lehetett magas náluk...na az ilyennek hiába mondod, hogy ZÁRVA VAGYUNK...
pandafan:totál egyetértek veled...
E-Sz-A 2009.11.05. 21:02:13
hardrock 2009.11.06. 01:46:18
Kis Hableány 2010.01.13. 08:27:03