Tékozló Homár

Hangosabb-e a részeg ember az ütvefúrónál?

2009.10.26. 00:36 | szily | 191 komment

Egy pillanatig sem titkoltuk, hogy urbánus rákféleként mennyire visszataszítónak és főleg képmutatónak tartjuk a terézvárosi csendrendeletet, így kéjes örömmel olvastuk szegény Z. szenvedéseit, akinek a hosszú hétvégéjét tette tönkre az, hogy az önkormányzati iskolában, magasról tojva a lakók elemi jogaira, az ünnepek alatt végig betont bontottak. Izgatottan várjuk, mit reagál az ügyre a hangerőre közismerten kényes helyhatóság.

Terézvárosi lakosként már sokszor felháborodtam az önkormányzat döntései ellen.
A segítségedet szeretném kérni az alábbi csendháborítás ügyében.

Ezen a hétvégén (okt. 23-26.) az önkormányzat tulajdonában lévő iskolában (Terézvárosi Két Tannyelvű Általános Iskola és Pedagógiai Szolgáltató Központ) a hosszú hétvége mind három napján zajlott a munka (az email írása közben is). sajnos a házunkat pár méter választja el az iskola udvartól... Szorgos kezek ezekben a napokban újítják fel az udvart, ami magába foglalja az udvar betonalapjának a feltörését ütvefúróvar, majd az újrabetonozását betonkeverő zaja mellett.

Kíváncsi lennék, hogy ki adott engedélyt az állami ünnepen / munkaszüneti napokon való munkára, más pihenésének ily módon való ellehetetlenítésére abban a kerületben ahol a CSEND az első számú prioritás. Próbáltam telefonon elérni az illetékeseket, de ők NEM DOLGOZTAK, még ügyeletet sem tartottak egyik helyen sem.

Természetesen készítettem fényképeket, de tanácstalan vagyok hogyan használhatnám fel őket. Köszönöm a segítségedet. Az emailt elküldtem a jegyzőnek, az iskola igazgatónőjének és a munkavédelmi felügyelenek is.
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

T2006 2009.10.26. 09:53:37

@Viktus: Persze! Ezt erősen (ön)ironikusnak szántam! Egyébként középiskola, és a burkolatot tényleg ajándékba kaptuk! Ez van!

Jedlik 2009.10.26. 09:59:02

Légkalapács lesz az.

akikaztmondjákni 2009.10.26. 09:59:51

@gLes: Nem-nem,az ilyenek miatt tartittazország,mint Te...A tököm ki van már a "mindenszabadagyereknek" tipusu szülőktől.Az ilyenek miatt rohangálnak ordítva a szomszéd gyerekei estig,miközben pihenni szeretnék munka után!A posztoló is pihenni szeretett volna a 3 napban,én megértem,de nem tudott,mert melóztak...
Arról nem beszélve,hogy nem mindenkinek olyan az anyagi körülménye,h lehúzhat vidékre...Szegény gyerekek,Istenem,de szar nekik...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 10:04:57

@AnnaM: Vasár- és ünnepnap ott sem kötelező a betont törni. Van egy olyan találmány, hogy kötésgyorsító. Vagy harminc éve széles körben alkalmazza az építőipar. Az így kezelt betonra gyorsabban rá lehet menni, lazán behozható az egy nap kimaradás. (Arról nem is beszélve, hogy az ezzel kezelt beton nem +5, hanem -5 fokig dolgozható be, tehát őszi-téli munkákhoz ideális.) Még az sem biztos, hogy a többletköltség nem jön be azon, hogy nem kell a vasár- és ünnepnapra járó 100%-os túlmunka pótlékot fizetni a melósoknak.
Persze mindez feltételezi, hogy itt csak olyan tisztességes, rendes és becsületes vállalkozók dolgoznak, akik minden adót befizetnek, teljes béren jelentik be az embereiket, és ki is fizetik ezeket a pótlékokat. De hát biztos olyanok, elvégre Viktus is megmondta, hogy én csak azért élhetek, mert a adófizető vállakozók eltartanak.

Mogyoró007 2009.10.26. 10:07:32

@Csokis (csokis.blog.hu): ebben is igazad van. De nem ismerjük a hátterét, a részleteket. Nem tudjuk, hogy milyen munkák, hogyan voltak ütemezve. Nem tudjuk menniy pénzből gazdálodnak.
Ami biztos, hogy egy hétvégi betonbontás igazán nem a világvége. Nem tudom elfogadni, hogy a posztoló egyből rikácsol emiatt a homáron. Nonszensz.

akikaztmondjákni 2009.10.26. 10:09:58

@ficsilla: Az valami mutánst kutya:d A miénk alszik.És még napközben is csendben van:)Költözz hozzánk:)

effective 2009.10.26. 10:14:09

@Cerwin: például nyáron, vagy az őszi szünetben, ami mától egész héten át tart!

akikaztmondjákni 2009.10.26. 10:14:10

Csak én nem értem,hol van ebben a részeg ember?:D

betépett felhasználó 2009.10.26. 10:17:00

"Természetesen készítettem fényképeket, de tanácstalan vagyok hogyan használhatnám fel őket."
pl. probalozz itt:
www.torzsasztal.hu/Article/showArticle?t=9087804&la=94083370

Viktus 2009.10.26. 10:24:21

@effective:

Gondolom jó magyar szokás szerint most sikerült rá kibulizni a pénzt. A fűtési rendszereket sem nyáron szokták rendbetenni, hanem a szezonban derül ki, hogy hoppá hideg van a kölköknek ...

Mogyoró007 2009.10.26. 10:28:42

@akikaztmondjákni:
terézvárosi csendrendelet 1. - szórakózóhelyek bezáratása este (egyik ok a részeg emberek)
terézvárosi csendrendelet 2. - 7végi dolgozás betiltása (egyik ok, Z. pihenni szeretne)

2009.10.26. 10:32:24

Az én szobám falának a másik oldalán a VAM Design Center van. Ott mindig pakolnak, húznak-vonnak, fúrnak-faragnak valamit. Nem kellemes, viszont marha jó helyen van a kéró, hát ez van, ezzel jár.

2009.10.26. 10:37:08

Mondjuk amikor zártkörű Kraftwerk buli(!) volt tavaly a VAM-ban, és éjjel 2-kor még ugrált az apró a polcomon a basszustól, akkor írtam nekik egy levelet, hogy ez durva, viszont visszaírtak, hogy sorry, és futárral küldtek egy fain bort fájdalomdíjul, úgyhogy le vagyok kenyerezve.

Vajmaci 2009.10.26. 10:39:45

@CssaBee:

A csendháborítás mint tv. tényállás nem létezik...
Van helyette rendzavarás vétsége elnevezéssel egy másik fasság!:D:D

Trójai 2009.10.26. 10:50:01

A csendrendeletet ellenzőknek megjegyeznék pár dolgot:

Aki ennyire védi a mulatozó ifjúságot, biztosan nem látott/ halott 5-10 fős ordibáló éneklő részeg csapatot pont az ablaka alatt...Nekik kéne pár hetet egy ilyen hangos lakásban aludni, (akár gyerekekkel) aztán utána szidni a terézvárosi pihenni vágyókat, és támogatni a már amúgy is zsírgazdag szórakozóhelyek tulajdonosait...

Minden embernek joga van kipihenni magát. Meg bulizni is van joguk, csak tegyék ezt két különböző helyen.

Más országokban nem ritka, hogy X óra után zár minden szórakozóhely...bevett szokás. Mert így szól a törvény, és kész.
Utána mindenki hazamehet, és ihat akár hajnalig. De senki nem hőbörgött ellene.

Én egy "vidéki" városban élek, egy megyeszékhelyen. Ott tele van a belváros szórakozóhelyekkel, hangoskodó mulatozókkal, mégsincs ilyesmiből probléma. Hogy miért? Mert a szórakozóhelyek mellett , felett, közelében _nem_ lakóházak vannak. Üzletek, bankok, stb.

Persze van olyan része a belvárosnak, ahol lakóházak vannak, de ott meg nincsen szórakozóhely.

Hehe.
Így nem lehetne?

Trójai 2009.10.26. 10:55:10

Amúgy még annyit jegyeznék meg a kedves posztírónak, hogy mikor betonozzanak kéremszépen? Amikor ott rohangálnak a gyerekek az udvaron?

Amúgy szar helyzet, megértem, de lehet venni egy füldugót egy patikában kb 60 ft. (ja tudom zárva volt minden, nem volt nyitva a patika sem. Hát akkor vattát lehet a fülbetömködni)

Azoknak, akik meg annyira javasolják, hogy miért nem ment el "vidékre" a posztíró a hétvégén, hát annyit mondok, hogy nem mindenki szarja a pénzt.
Ha nincs ismerőse akihez leruccanhatna, akkor marad egy szálló, vagy ilyesmi. Az meg drága, utazás sem ingyen van, ráadásul a jobb helyekre már 1 hónappal a hosszúhétvége előtt sem lehet bejelentkezni, mert akkora teltház van.

Szóval legyünk 1 kicsit racionálisak kéremszépem.

Mogyoró007 2009.10.26. 10:55:34

@Trojai: ez most hogy jön ide?
Amúgy nem régen erre is volt poszt, és bőven ki lett tárgyalva pro és kontra.

akikaztmondjákni 2009.10.26. 10:56:17

"Aki ennyire védi a mulatozó ifjúságot, biztosan nem látott/ halott 5-10 fős ordibáló éneklő részeg csapatot pont az ablaka alatt...Nekik kéne pár hetet egy ilyen hangos lakásban aludni,"
Így van,jöhetnek a XI.-be a trófeás( direkt kisbetüvel ) házba péntek,szombat esténként.

Trójai 2009.10.26. 10:58:20

@AnnaM: Jaj. hát úgy jön ide, hogy a poszt címében, meg a bevezetőjében is benne van.

Meg jópár kommentben.

Komolyan kérdezted???

Mogyoró007 2009.10.26. 10:58:49

@Trojai: amúgy, ha etalonnak vennénk amit írtál, akkor ki kellene paterolni a lakókat terézvárosból, hogy kizárólag szórakozónegyed lehessen a belváros (irodák, üzletek, stb mellett ). Vagy b. opcióként budapest peremkerületében, az erdők mellé telepítenék az összes szórakozóhelyet, kávézót, sörözőt, éttermet, stb-t. Így aztán a kedves lakól nyugodtan pihenhetnek, de ha étterembe kívánnának menni, rá kell szánniuk 2 óra utazást oda-vissza.
Reális kép ez? Nagyon nem.

akikaztmondjákni 2009.10.26. 10:58:51

"Más országokban nem ritka, hogy X óra után zár minden szórakozóhely...bevett szokás. Mert így szól a törvény, és kész.
Utána mindenki hazamehet, és ihat akár hajnalig. De senki nem hőbörgött ellene."
Hát igyunk már meg valamit egyszer!:D:D:D
Igaz,itt csak a hüledezés ment,hogy jajjj akkor bezárhat az összes vendégláto blabla...

Trójai 2009.10.26. 10:59:41

@AnnaM: Ja és tudom hogy ez a terézvárosi dolog volt már téma itt, én is itt voltam. Kommenteltem is párat, de köszönöm a felvilágosítást!

Trójai 2009.10.26. 11:01:31

@AnnaM: Beltéri szórakozás. (nem kültéri)
Hangszigetelt falak.
Wow! 21. század.

Utcán ordibálók ellen meg minden sarkon rendőr. Pénzbírság. Pénzből lehet később csinosítani a vásort. Más fővárosokban bevált ez a módszer.

Trójai 2009.10.26. 11:03:02

@AnnaM: "Így aztán a kedves lakól nyugodtan pihenhetnek, de ha étterembe kívánnának menni, rá kell szánniuk 2 óra utazást oda-vissza.
Reális kép ez? Nagyon nem."

Én felhívnám a figyelmet az étterem és a szórakozóhely közti hajszálnyi különbségre...
Étterembe nem lerészegedni jár az ember.
A két óra pedig költői túlzás.

renugard 2009.10.26. 11:34:00

@tenkes kapitánya: Minden hétköznap reggel 8-tól este 6-ig, hétvégéken(szombaton) délelőtt 10-től délután 4-ig. Vasárnap és ünnepnapokon SOHA!!! Csak akkor nem a lapáton kell támaszkodni órákig, hanem dolgozni kell.

renugard 2009.10.26. 11:39:56

@Csokis: Hogy te mekkora idióta vagy...még ilyet, déli egykor képesek dolgozni...megáll az ész. Költözz tanyára!

Mogyoró007 2009.10.26. 11:40:08

@Trojai: mindkét helyen simán be túg rúgni aki akar. Hangosan nevetni is tudnak. A két óra nem túlzás Egy órát biztosan menned kell (nem autóval, mert akkor ugye az inni akarók nem tudnak inni) egy irányba, hogy kiérj a lakott területről.

Mogyoró007 2009.10.26. 11:41:07

@Trojai: jelenleg is hangszigeteltek a beltéri szórakozóhelyek. Aki nek baja van vele, nem azzal van a baja, hanem az onnan kijövő emberekkel. Vagy a nyitott, azaz kültéri helyekkel.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 11:44:20

@renugard: Látom, egyszerű vagy, mint a faék. Próbáld végigolvasni, és értelmezni, amit írtam, akkor lesz értelme beszélgetnünk.

Mogyoró007 2009.10.26. 11:47:02

nálunk azt mondta egy lakó (nem közvetlen szomszéd), hogy nem szeretné, ha felújítanánk, mert amikor fest a festő, akkor nyikorog a létra. pfff :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 11:51:13

@AnnaM: Azért ez sem rossz! A ház költségén meg kellene lepni egy adag kombinált poloska és hagyairtóval karácsonyra. :-)

Eric_Cartman 2009.10.26. 12:02:13

Ezért jó, hogy a homárok hétvégén nem dolgoznak, lehet pihenni. Nem zajong a sok kommentátor.

demosmé (törölt) 2009.10.26. 12:08:10

@ericcartman - Tékozló Komár: hát, ma már nem, úgyhogy holnapig nem ebédelhetsz

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 12:09:13

@ericcartman - Tékozló Komár: Viszont szily szerintem egy hétvége pihenés alatt két hétre való anyagot összeszed.

tenkes kapitánya 2009.10.26. 12:21:13

@renugard: nem lapátos munkáról irtam amúgfy:)
Társasházban bármilyen zajjal járó átalakitásról,van rikács bármit csinálsz.én laktam társasházban tudom milyen az de vannak akik úgy vélekednek,nekem mindent szabad,másnak semmit.Itt van a kutya elhantolva sajna.

renugard 2009.10.26. 12:22:10

@Csokis: Az első kommentedre reagáltam. Örülök, hogy megvan az új főokos a Homáron. Sün.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 12:24:45

@renugard: Olvass Karinthyt. Szórakoztatóbb is, hasznosabb is, mint én vagyok:
"Volt valami Sándor,
Nem lehet ezt bírni,
Nem olvastam, 'sz nem is tudok
Olvasni, csak írni."

renugard 2009.10.26. 12:27:27

@tenkes kapitánya: Ez jogos. Csak le akartam képezni a mai magyar építőipar helyzetét. Lépten-nyomon azt látom, hogy tízből egy-két munkás dolgozik, a többi meg(idézőjel)a lapáton támaszkodik(idézőjel bezárva). Ha mindent mindenki teljes erőbedobással végezne, akkor nem lenne szükség hónapokkal több munkára egy-egy építkezésen.

renugard 2009.10.26. 12:30:14

@Csokis: ok. Jó ötlet. Megfogadom. Másrészt: altasd el a gyereket 10-kor, és akkor 1 órára kialussza magát és a munkások nem fogják zavarni az álmát. Sün.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 12:31:46

@renugard: Bölcs tanács! Látom, gyakorló szülővel állok szemben.

renugard 2009.10.26. 12:32:32

Jajj bocsánat! Második bejegyzésed. A lényeg ugyanaz

tenkes kapitánya 2009.10.26. 12:32:53

@renugard: igazad van de én a közösségi megértésről irtam vélem,ényt csak azért fejtettem ki mire gondolok.
Köszi.

Trójai 2009.10.26. 12:33:07

@AnnaM: "jelenleg is hangszigeteltek a beltéri szórakozóhelyek. Aki nek baja van vele, nem azzal van a baja, hanem az onnan kijövő emberekkel. Vagy a nyitott, azaz kültéri helyekkel."

Tudom, ezt már kitárgyaltuk a terézvárosis posztban annó.
Ezért is írtam a minden sarkon rendőrt és a pénzbírságot.

Az étterembe többnyire enni meg beszélgetni mennek, persze berúgni lehet ott is, de általában nem szokás...

2 óra helytálló ha dugó van még több is.
de lehetne egy-két szórakozóhely-negyed a belvárosban, hogy ne kelljen peremterületre kimenni. És ott nem lennének lakóházak hanem üzletek lennének a szomszédságban.

Na mind1. De milyen jó lenne ha bicajjal tekerne ki mindenki a városszélre a bulira, (ennek örülne a Norbi), viszafele pedig lehet rajtuk röhögni, ahogy részegen tolják a kerékpárt. :))) (jó tudom, taxiznak úgyis)
De vizionizáltam pár száz részeg embert bicajt tolva. :D

renugard 2009.10.26. 12:35:17

@Csokis: Oldd meg vagy költözz el!

Mogyoró007 2009.10.26. 12:41:32

@Trojai: no akkor sorjában.
Minden sarkon rendőr és pénzbírság... Ez eléggé utópisztikus. Nincs ennyi rendőr az országban, vagy ha lenne, akkor nem maradnának nyomozók, helyszínelők, stb, mert mindenki a kvázi "lényegtelen" munkát végezné, álldigállnának részeg emberekre vadászván. Ez hülyeség kérem (BP után szabadon).

Étterem kontra szórakozóhely. Nos az egyik terület, ahol nagy szívás van, az pl. a liszt tér. Ott nincs szórakozóhely, csak étterem, kávézó, stb. Mégis az ott lakóknak böki a csőrét, hogy miért nevet hangosan xy aki kijön az egyik helyről. Sorolhatnám.
Ez a környék az, ahol a legtöbb étterem, kultúr hely, vagy szórakozóhely van, mármint kerületileg. Tehát akkor innen kellene a lakóknak elköltözni? Szép álom, de nem fognak. Inkább támogattak egy fincsi csendrendeletet.
Ez hülyeség kérem.

Peremkerületen kívül, belvárosban, jól megközelíthető helyen nem tudsz olyan negyedet mondani, ahol ne lennének lakók, és vígan telepíthető lenne egy étterem/szórakozóhyel/stb komplexum. Amúgy ha komplexum lenne, már nem biztos hogy annyian mennének oda. Van annak is bája, hogy miközben kortyolod a kávéd, csodálhatod az régi, patinás, ódon épületeket. Lsd. olaszország (ott még a lakók sem ilyen gyököttek, mint itt).

Bicaj? Ne tudd meg mit kapnánk az autósoktól.

Alikam 2009.10.26. 12:42:49

Majd megkapod a választ, "hogy egy évben 3 nyapot ki lehet bííírni....., nyem???????"

Amúgy jogos a felvetésed.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.10.26. 12:53:04

@Tomzone: (Ha nem volt még)Mi a búbánatos göcsörtös túrós (pl. tésztát) csinálhattak volna, ha pl. csak most érkezett meg a pályázati pénz/engedély?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 12:53:28

@renugard: Ez is bölcs tanács. Legközelebb, ha ilyen lesz, majd nem megkérem őket, hogy hagyják abba két órára, hanem lemegyek, telenyomom PUR habbal a kapcsolószekrényt, és megmondom, hogy te javasoltad.

Mylady 2009.10.26. 13:05:31

Sosem értettem, hogyha nekem van egy lakásom, ahol pl van a lakóközösség által elfogadott házirend (benne a lakásfelújítás és egyéb hangos tevékenységek engedélyezett ideje) és én úgy élek, hogy lehetőség szerint ne zavarjak másokat, akkor miért nekem kell alkalmazkodnom azokhoz, akik szarnak az egészbe bele? ("kbiírod azt a pár hetet")

Viszonylag kis társasházban lakom, 48lakás/3lépcsőház, általában nyugi van, de mostanában valahogy megszaporodott a szabadidős lakásfelújítások száma. És igen, engem zavar, hogy amikor kemény meló után beesek a saját lakásomba este 8 körül, akkor még a szomszéd falfúrását, kalapálását kell hallgatnom. Az is zavar, hogy reggelente arra ébredek, hogy a szomszéd még munkába menetel előtt lakásfelújít egy félórát. (röhej)
Meg hétvégén reggeltől estig.
És ha szól nekik valaki, a válasz: "leszarom" "nem érdekel" "most érek rá, most csinálom" "lakást vettem, nem házirendet" és hasonlók. Aztán meg ők pampognak a leghangosabban, hogy jaj, nem tud aludni a gyerek, mert ebéd után be merem kapcsolni a mosógépet (hétköznap, mert épp szabin vagyok).

Vagy mint az alsó szomszéd, aki 3 hónapig újította fel a lakást szombat vasárnap, lehazudta a csillagokat is az égről, ha valaki érdeklődött, hogy állnak ("kész vagyunk, befejeztük") és képes volt szólni nekem, hogy hangosan lépkedek a lakásban. Pedig normál furdőszobai papucsban járkálok és nem hangosan (ez tuti), ellenben az ő 120 kilós csemetéjük (tényleg!) ha végigtrappol a lakáson, beleremeg az épület.

És én egyetlen egy dolgot szeretnék: csöndben, békében, nyugalomban élni

Ez olyan nagy baj???

Trójai 2009.10.26. 13:08:16

"Minden sarkon rendőr és pénzbírság... Ez eléggé utópisztikus. Nincs ennyi rendőr az országban, vagy ha lenne, akkor nem maradnának nyomozók, helyszínelők,"

Érdekes,más országban miért kivitelezhető? Az ebből beszedett sarc pedig igen jelentős. Meg talán a kedves vendégek is inkább kussolnának, mint bírságot fizetnének.

"Tehát akkor innen kellene a lakóknak elköltözni? Szép álom, de nem fognak. Inkább támogattak egy fincsi csendrendeletet.
Ez hülyeség kérem."

Nem, nem a lakóknak kéne elköltözni. a csendrendelet pedig ne hülyeség kérlek, több másik országban működik a rendelet szerinti szórakozásbannolás X óra után. Csak ők már megszokták ezt(jópár év alatt), nekünk még új, mert mi lenni Balkán, és nálunk még sosem volt ilyen.

"Peremkerületen kívül, belvárosban, jól megközelíthető helyen nem tudsz olyan negyedet mondani, ahol ne lennének lakók, és vígan telepíthető lenne egy étterem/szórakozóhyel/stb komplexum."

Igen, ezért találtak ki olyat, hogy _várostervezés_. Csinálnának egy ilyen szórakozó kerületet valahova. Nem, nem komplexumot, hanem egy helyre gyűjtenék a szórakozóhelyeket. A közelében lévő lakóházakat pedig átalakítanák irodaházakká. Nem lehetetlen. Aztán este nem lesz senki zavarva, lévén hazamennek az ott dolgozók estére.

"Bicaj? Ne tudd meg mit kapnánk az autósoktól."

Az csak egy vicc volt, némi szarkazmussal az áldott Norbit illetően, és némi iróniával felidézve a kocsmából hazafelé tartó falusi bicajtoló Pisitbácsikat.

Továbbá vicces és elgondolkodtató kontrasztot szerettem volna alkotni az egészséges életmód, és a rendszeres piálás összekombinálásával.
Meg gondoltam megmosolyogtató és absztrakt kép elképzelni, hogy a már említett kocsmából hazefelé "bicajozós" falusi pillanatkép a városba helyeződik át, csak sokkal több emberrel.
:)

Ja, és aki a csendrendelet ellen van, az a szemét gazdag vendéglátósok malmára hajtja a vizet. Akik "kamutüntetéseket" szerveztek, mert amúgy leszarták a dolgot az emberek, nekik nem volt gond, mentek volna máshova bulizni.

Mondd már meg,mert erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy más országokban, ahol szintén törvény kötelezi a vendéglátóhelyeket a zárásra, ott miért nem hőbörögtek az emberek? Ez a törvény, betartották.
Kész.

Amúgy ez nem tartozik a mostani poszthoz, szal akár túl is léphetnénk rajta.

Alikam 2009.10.26. 13:14:02

@Mylady: ez magyar-bbetegség. A magyarok többsége magasról szarik a környezetére. Csak az lehet a fontos amit ő csinál és akkor csinálja amikor kedve van, mert a saját maga ura és leszarja ki mit gondol. Ez olyan kisebbségi komplexus magyarított változata.

De erre nem lehet se törvényt se jogszabályt se semmit alkotni. a fejekben kell rendet tenni.

Én is társasházban lakom pont hasonlóban mint te, 4x lakás 3 emelet, de én még az ajtót is megpróbálom halkan becsukni - igen a szobaajtót - mert tudom, hogy vékonyak a falak és ha csak bebaszom, akkor azt a szomszéd már meg fogja hallani és ha megtehetem, hogy csak becsukom egy kis odafigyeléssel és nem bebaszom, miért ne tegyem meg?
Nekem 2 másodperccel több időbefektetés, viszont a szomszédnak megspórolok egy két másodperces szívritmuszavart.

Mylady 2009.10.26. 13:15:34

@Alikam: lehet, hogy szomszédok vagyunk? :)
igan, én is hasonlóan gondolom, de sajnos elég kevesen vagyunk így ezzel

Mogyoró007 2009.10.26. 13:17:35

@Trojai: nem fogok részletes válaszadásba menni. Csak annyi, hogy én is a csendrendelet ellen vagyok (legalábbis a jelenlegi formájában). Nem a vendéglátósok miatt. Leszarom. Hanem mert amikor az én időbeosztásom szerint 9 fel elindulok valahova enni, inni, esetleg utána beszélgetni, iszogatni, ne adj isten táncolni, akkor semmi kedvem két falat között az órát nézni, hogy mindjárt rámzárják az ajtót. És nem akarok 5 órakor vacsorázni. Szórakozni éjfél előtt meg el sem indulnék. Vagy menjek tinidiszkóban felnőtt létemre délután, és 10-kor már lőjem a pizsit? Na ne.

Más országokban milyen országokról beszélsz? Komolyan érdekel. Van némi rálátásom, és országonként más és más.
Szóval melyik ország annyira fasza, ahol szintén tiltott a szórakozás?

Alikam 2009.10.26. 13:20:28

@Mylady: Ki tudja:)

Túl kevesen, de azért jó tudni, hogy nem csak én látom ilyen problémásnak ezt a helyzetet...

Trójai 2009.10.26. 13:37:59

@AnnaM: "akkor semmi kedvem két falat között az órát nézni, hogy mindjárt rámzárják az ajtót"

Nem zárnák rád az ajtót,még az órát sem kell nézned, mert biztos kiürítenék a termet zárás előtt.:)

"Vagy menjek tinidiszkóban felnőtt létemre délután, és 10-kor már lőjem a pizsit? Na ne."

Nem élek bp-en, de tényleg ez a két verzió volna csak ott? Hogy vagy Terézvárosba mész mulatni, vagy egy diszkóba? "tinidiszkóba"

"Más országokban milyen országokról beszélsz? Komolyan érdekel. Van némi rálátásom, és országonként más és más."

IGen, országonként más és más. De egy dologban egyeznek: nem hőbörgött senki a törvény ellen, hanem betartották. (és mégsem mentek tönkre szegény vendéglátósok a korai zárás miatt)

A kérdésedre a választ, pedig (hogy mely országokban zárnak be korán) megtalálhatod a Terézvárosis poszt kommentjeiben. Elég sokan hozták példákat, köztük én is. Ha nem tudod elovlasni azokat, vagy kiguglizni, nem tudok rajtad segíteni. :D

Hú elég nagy a rálátásod a dologra? Nem mondod, hú akkor másnak nem is lehet rálátása, csak neked? (hú, tényleg, akkor miért is kérdezed, ha nagy a rálátásod a dologra?)
Kisebb egóval nem lehetett volna írni?

(Más országokról amúgy minden turista mesélhet, de inkább az a mérvadó, aki ott élt 1-2 évet.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 13:41:13

@Mylady: Én már azért is hülyének lettem nézve, hogy inkább egy kicsit olcsóbban adtam ki a lakásunkat (átköltöztünk egy bérbe, hogy kevesebbet kelljen naponta utazni), csak válogathassak a bérlők közt. Én is jól jártam vele, mert nem cseszik szét a lakásomat, meg a ház többi lakója is, mert tényleg normális srácok jöttek bele.

Mogyoró007 2009.10.26. 13:44:14

@Trojai: na most fejeztem be veled a vitát. Eddig érv csere volt, most csak simán ostoba és tahó vagy.

Mellébeszélsz.

Az irományod végéről meg csak annyit, hogy én ezt írtam: "Van némi rálátásom".

Te meg így idézed: "Hú elég nagy a rálátásod a dologra? Nem mondod, hú akkor másnak nem is lehet rálátása, csak neked? (hú, tényleg, akkor miért is kérdezed, ha nagy a rálátásod a dologra?)"

Itt van az igazság torzítás mmintapéldája.
Nincs több kérdésem tőled.

Még valami, azon országokban, ahol bevezették (és nem így vezették be, mert így sehol nincs), ott is ellenkeztek, megsúgom. A testvérem 10 éve él Londonban pl. Meséljem még, hogy melyik családtagom, ismerősöm melyik országban él? Szeretnél példákat? Ha gondolod majd egyszer részletezem neked, de az előbbi beírásod alapján teljesen felesleges. Falra hányt borsó.

Mylady 2009.10.26. 14:01:25

@Csokis: Na igen. A normális bérlő hosszútávon még alacsonyabb áron is jobban megéri.

Sajnos minden házban van 1-2 barom, aki megkeseríti a többi normális lakó életét.

Trójai 2009.10.26. 14:12:00

@AnnaM: Jaj, ne fárassz már.
Te krédezted, hogy mondjak példákat, mert neked van rálátásod a dologra. Ergó: írjál példát, hadd kössek bele, mert ezt én úgyis jobban tudom. Mintha nem tudná amúgy mindenki, hogy melyik országok azok...

Csókoltatom a rokonságod, én magam éltem Londonban, igaz nem 10 évet, csak kettőt.

Gratulálok, hogy ilyen sok helyen élnek rokonaid, és hogy ennyire büszke vagy rájuk.
Megsúgom, ez az ő érdemük, nem a tied. Meg azt is megsúgom, hogy ahhoz, hogy tudjál doglokat, nem kell a fél családfádnak más országokban élnie...De ha már itt tartunk a személyes tapasztalat, valahogy mérvadóbb...

A mellébeszélést pedig te kezdted. Nem válaszoltál a kettővel ez előtti kérdésemre, csak megemlítetted a nagy nagy rálátásod:

Azokban az orszáokban MIÉRT nem hőbörögtek a szórakozóhelyek nyitvatartásainak bannolása ellen? Nálunk meg miért volt tele a média a terézvárosi dologgal?
Nos?
Még mindig várom válaszod!

Trójai 2009.10.26. 14:14:45

@AnnaM: Ja és tévedsz. Nem tüntettek az angoloknál sem, hanem meló után egyből mentek bulizni, mert akkor még 11-kor zárt minden.
Persze nem szerették ezt a rendszert, ezért is változott meg. De nem hülye tüntetéssel, hanem normális úton, és elég sok évbe telt, nem 1-ik napról a másikra.

De más dolog egy több éve meglévő dolog ellen lázadozni, meg megint más dolog a terézváros, ahol eddig nem volt semmi szabályozás, és most lett egy.
Hopp.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.26. 14:15:05

@Mylady: Ezért sajnálom az előző házunkat, ahol a kiadott lakásunk van. Ott eljött az a "kegyelmi állapot", hogy szinte mindenki normális. Egy bérlő pár van, akik a lépcsőházra szellőztetnek (persze garzon lakásból nehéz máshová), miközben mindketten durván sokat bagóznak és minden második nap káposztát főznek, de amikor ez a legnagyobb gond egy házban, az szerintem a mai Budapesten szinte már tökéletes állapot. Pedig a ház fele nyugdíjas, a másik fele meg kisgyerekes, tehát lenne súrlódási pont rendesen, és mégsem. Egyszerűen normális emberek laknak egymás mellett.

Mogyoró007 2009.10.26. 14:19:01

@Trojai: további jó sötétséget. Nem válaszolok az ostobaságaidra.

Trójai 2009.10.26. 14:55:39

@AnnaM: Ennyire alulművelt ostoba beképzelt libával ritkán találkozni.
Nem mennél az északi-sarkra 10 évre?

Ja, és nem válaszolsz, miért is válaszoltál?:)

Látom kifogytál az "érvekből" meg a másik leostobázásából is.

Mogyoró007 2009.10.26. 15:05:46

@Trojai: nem én fogytam ki, hanem te. Ezért személyeskedsz és írsz össze mindenféle hülyeséget. Azért nem válaszolok, mert nincs értelme. Nem fogod fel, kiforgatod, átírod, átértelmezed.
Fekete lyukkal nem beszélgetek.

Vagdalkozni az szokott, aki bizonytalan. Nézz a tükörbe kiscsillag.

Megtehetném, hogy hasonló tahóságokkal illetnélek, mint te engem, de ennél intelligensebb vagyok, veled ellentétben.

Trójai 2009.10.26. 15:07:48

@AnnaM: Nem is tudom ki kezdte a leostobázást.
Az érvekből kb akkor fogytál ki, amikor a nagy rálátásodról beszéltél, de nem válaszoltál a kérdésemre.

Arrogáns vagy, beképzelt, aztán meg megsértődsz, ha valaki visszszemélyeskedik neked...

Kiscsillag, ovlasgass vissza, ki volt először tapló.

Jó?

Trójai 2009.10.26. 15:09:30

@AnnaM: Ja a kiscsillag időzeljben, mert nehogy rámmondd hogy lelkezelő voltam veled, amikor csak a te szókincsed ismtéltem csak rád használva. :)

Mogyoró007 2009.10.26. 15:10:57

@Trojai: kedves trojai. Segítek neked, látom egyedül nem megy. Te kezdted, ezzel:

"Hú elég nagy a rálátásod a dologra? Nem mondod, hú akkor másnak nem is lehet rálátása, csak neked? (hú, tényleg, akkor miért is kérdezed, ha nagy a rálátásod a dologra?)
Kisebb egóval nem lehetett volna írni? "

Elemezzük még? Szeretnéd?

Trójai 2009.10.26. 15:18:29

@AnnaM: "Más országokban milyen országokról beszélsz? Komolyan érdekel. Van némi rálátásom, és országonként más és más.
Szóval melyik ország annyira fasza, ahol szintén tiltott a szórakozás?"

Értelmezzük ezt?
Szeretnéd?

Pökhendi.
Ostoba. (mert mindenki tudja mely országok azok)
Provokatív. (na gyere kicsirigó, én úgyis jobban tudom, nekem van rálátásom)
Bunkó : (szóval melyik ország annyira fasza ahol szintén tiltott a szórakozás?)
Megint csak ostoba. nem a szórakozás tiltott, hanem a szórakozóhelyek zárnak be törvényi rendelet miatt.

Ja, hogy megkarcoltam a lelked, mert az arroganciádra gúnnyal válaszoltam?
Megesik.

Ja, és mikor tűnik fel neked arrogancia királynő, aki lekezelően és magaslóról osztod az észt, hogy már pár kommenttel ezelőtt is leírtad, hogy nem válaszolsz nekem, mert annyira ostoba vagyokm meg sötét, meg stb....ja, ezt így kommentenként 1-szer, hogy jaj jaj te hülye, én nem állok le veled, aztán meg mégis leállsz velem.

Lb a 3. leostobázásodra már én is személyeskedem ÉS erre megint picsogsz, hogy jaj hát én csak személyeskedem csak veled, mert nincsenek érveim, ó ó borzalom, te érinthetetlen vagy.

Ne csinálj segget a szádból, legyél következetes.
Ha leírod, hogy nem vitatkozol velem, akkor ne is tedd.

Bár gyanítom, hogy azért vitatkozol velem mert előre tudod, hogy legyőzől a rutinoddal. ;)

SZtem csak celkaptam a vizet, hogy az érveid szépen sorban megbuktak. :D

Mogyoró007 2009.10.26. 15:19:06

@Trojai: kedves trójai. Ez volt az öngól... No comment.

Trójai 2009.10.26. 15:20:47

@Trojai: javítva az elgépelés:
Sztem csak felkaptad a vizet, hogy a nagyonokos kis érveid szépen sorban megbuktak. :D

(mert a te fajtád szokott az elgépelésekbe belekötni kedves AnnaM)

Trójai 2009.10.26. 15:23:04

@AnnaM: oké
Annamária. Mikor is nem szólsz hozzám?
CSak hogy tudjam.

Mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy állandóan. Lekezelően lehet "nem foglalkozom veled, mert hülye vagy" kijelentéseket tenni, de ez akkor hatásos, ha be is tartod. :]
Mert így csak szánnivaló okoskodó liba leszel.

Mogyoró007 2009.10.26. 15:35:42

@Trojai: na most már, hogy felsoroltad a repertoárodból az összes személyeskedő sértegetést, remélem beveszel vmit.

Nem az zavar, hogy sarat dobálsz. Az szinte általános itt. Hanem hogy megmásítod, amit írok. Amikor kérdezek vmit (más országok), nem válaszolsz, ámde rögtön visszavágsz, hogy ezt mindenki tudja, minek írnád le.
Időrendi bajaid is vannak. Azt gondolod, hogy ami "csütörtökön írtam, az keddi beírás volt". Remélem érteni fogod a metaforát, és nem kötsz bele, hogy hétfő van, és írsz óra perceket.

Az, hogy NÉMI rálátásom van neked böki a csőröd, és az érzékeny lelked arroganciának veszi, hát istenem. Most micsináljak. Sírjak veled?
Az, hogy ízt írtam "tiltott a szórakozás" az általad már nehezen érthető humor kategoriába tartozik. Kár is magyarázni, mert úgysem fogod érteni.

Ha szépen lenyugodsz, és visszaolvasol, láthatod, és nem hazudsz magadnak, akkor szerintem egyértelmű, hogy az arrogancia királynő. Te vagy az. Pasi létedre hisztis értetlen picsát játszol ma.

Trójai 2009.10.26. 15:43:26

@AnnaM: Nem, nekem konrkétan nem az böki a csőröm, hogy neked van némi rálátásod.
Hanem a stílusod.
Azért mert arrogáns. Azt már írtam.

Rálátásom meg szerintem nekem van több, mivel éltem 2 évet Londonban, szóval mesélj a rokonságodról nyugodtan.

A lefeketelyukazásod és leostobázásod már csak hab az arroganciád tortáján.

HA szépen visszaolvasol, akkor látni fogod, hogy elég értetlen egy nőszemély vagy, kezdve attól, amikor megkérdezted, hogy a terézvárosi csendrendeletnek mi köze a poszthoz. (lásd válaszom)

És még azt is fogod látni, hogy a személyeskedésedre sokáig nem reagáltam személyeskedéssel...talán 3.jára sikerült kihúznod a gyufát.

Ugyanígy beégtél a többi kis elméleteddel is. Ugye pl azzal hogy csak a terézvárosba lehet eljárni szórakozni vagy a tinidiszkókba.

És még sorolhatnám.

Ez a lekezelő, flegma és arrogáns stílus, amit játszol csak akkor állna jól, ha lenne mögötte tartalom is.

De ne aggódj, a kommentjediből látni, hogy kb 17-18 éves elkényeztetett liba vagy. Ha ennél több idős vagy, akkor sajnálom, mert már nem fogod kinőni.

J.

Trójai 2009.10.26. 15:44:37

@AnnaM: ha nem tetszik az arroganciakirálynő, tőlem lehetsz egoistacica is.

Mogyoró007 2009.10.26. 15:50:21

Komolyan nem hiszek a szememnek. Tényleg szemellenződ van, vagy gyógyszerhiányod. A személyeskedést te kezdted, keves J.
Nem hinném, hogy bármivel is beégtél volna. Továbbra is fekete lyuknak tartom a beszélgetést, mert te nem fogsz tudni meggyőzni engem, de én sem téged.
Nem tudom, hogy hol írtam, hogy nem volt saját külhoni tapasztalatom, de ennek ellenére 2 év london tőled annyiszor elhangzott, hogy arra kell gondolnom, hogy talán a testvérem példája verte ki a biztosítékot nálad.

Hihetetlennek gondolom, hogy ennyire elvakult, sárdobálós emberek vannak. Csak anniyt látok, hogy minden mondatoddal magadból indulsz ki.

De tudod mit? Legyen tiéd az utolsó szó. Tényleg nem írok ebbe a poszt-kommetnbe többet. Nincs értelme. Úgyhogy legyen igazad kiscsillag, remélem lecsökken ettől az adrenalin szinted. Írhatsz most bátran még válogatott sértéseket, bunkóságokat, ferdítéseket nyugodtan, amennyit nem sajnálsz. Hajrá!

Mogyoró007 2009.10.26. 15:51:36

beégtél volna.=beégtem volna.

Trójai 2009.10.26. 15:58:46

@AnnaM: "kicsicsillag"
Hányszor hangzott el tőlem a 2 év london?
2-szer.

oké, hányszor hangzott el tőled, hogy nem írsz nekem, mert annyira ostoba vagyok?
10-szer?

Elkerülte valami a figyelmedet:
te személyeskedtél először. Amire én csak sokadjára vettem fel a kesztyűt.

Te nem válaszoltál a kérdésemre, hanem helyette frecsegtél meg a tesóddal hozakodtál elő.

Oké. Aztán megsértődtél, mert visszaszemélyeskedtem. Tragédia tényleg. Aztán már 20.jára próálsz engem beállítani egy idegbeteg sárdobálónak. Aha, köszi.

De ekkora egójuk többnyire csak PHD-soknak van, nem pedig gimnazistáknak. De neked ugyan magyarázhatom, ha nem jöttél rá magadtól, hogy mi is volt a hiba a viselkedéseben...

Trójai 2009.10.26. 16:01:12

@AnnaM: "De tudod mit? Legyen tiéd az utolsó szó. Tényleg nem írok ebbe a poszt-kommetnbe többet. Nincs értelme. "

látod,erről beszélek, ezt már 10 kommenttel ezelőtt is leírtad, meg 9 -el ezelőtt is, meg 8-al ezelőtt is...

és mégis válaszolsz!
"Kiscsillag" :)

gLes 2009.10.26. 16:29:29

@silent76: Ez az érem másik oldala, de nem erről szól a poszt. Jobb helyeken felújításkor, színes gumikockákat raknak le vagy mit, azon pár százalékkal puhábban koppan a gyerek feje.

@Amálka666: Nem, de pesten nehéz találni nyugisabb helyeket, pláne a nemzeti ünnepek alatt, tudom mert történetesen vendéglátással foglalkozom.

@Fedor: És arra a hétre szükség is lesz, hogy megkössön a beton.

@Xmas: A feltört betonért mégkevésbé szoktak. Nagyon jól lehet a betonon is futkosni, kergetőzni, térdet horzsolni, stb.

@akikaztmondjákni: Jó, hogy nem vagyok szülő, amúgy se engedném, hogy hangosan ordítozva rohangásszanak, de általános iskolában, had menjenek már ki néha a szabad levegőre, még ha nem is olyan tiszta, legalább nem egy fülledt osztályterem. Nekem az a bajom az emberekkel, hogy ők mindig csak pihenni szeretnének és nincsenek tekintettel arra, hogy 3 nap "kellemetlenség" árán esetleg hosszú évekig nem lesz zaj, mert meg van oldva a felújítás, helyette inkább keresztbe tesznek minden haladásnak. Most nem a konkrét esetre mondom, mert itt nem volt foganatja, de úgy
általában. Nyugaton a civil szervezetek azon munkálkodnak, hogy minél több hasznos fejlesztés történjen az emberek javára, itthon meg azon, hogy nehogymár fejlesszenek valamit, mert akkor valakinek megzavarják az álmát az építkezés alatt.

Mylady 2009.10.26. 17:09:46

@gLes: Nem azzal van a baj, ha 3 nap kellemetlenség van, aztán meg hosszú évekig nyugi. Hanem azzal, hogy az a 3 nap kellemetlenség kis túlzással minden hónapban előjön, utána meg nemhogy hosszú évekig, de néhány hétig sincs nyugi.

Én nemegészen 4 éve lakom ott, ahol. Ezidő alatt
2x újraaszfaltozták a komplett utcát (hétvégén is)
volt gázvezetékcsere (hétvégén is)
valami villanyoskábelcsere (hétvégén is)
2x erősáramúvezeték csere (hétvégén is)
kábeltévé-kábel csere (hétvégén is)
valami csatornaügyben útfelásás (hétvégén is)
fekvőrendőrcsere (hétvégén is)
2-3x csőtörés (betonfelverés éjjel - ok, erről nem tehetnek, de hogy betemetni és leaszfaltozni miért éjjel kellett???)

és a házban
úgy 6-8 lakásfelújítás (hétvégén is)
lépcsőházfestés (hétvégén is)
és még sorolhatnám.

Na, ennyit erről.

avatartalan 2009.10.26. 17:38:46

gLes,a mégjobb helyeken pedig(ujpest),most szedik fel a gumikockákat mert nem eu-szabvány vagy mi...helyette soder van kiszorva vagy mi...szomoru de igaz

gLes 2009.10.27. 03:48:54

@Mylady: Erre csak azt tudom mondani, hogy szívás, viszont annak nyilván nem örülnél ha:

-az utca állaga az ementáli sajtéval vetekedne (bár ismerve a minőségi magyar útfelújítási szokásokat, 1-2 év és ismét aszfaltozni fognak, feltéve ha lesz rá pénz)
-szivárogna a gáz
-elmenne az áram
-az előbbi mégegyszer
-nem menne a kábeltévé
-bűzlene az utca a szennyvízszagtól
-száguldoznának az idióta autósok a gyerekek között
-reggelre egy nagy luk tátong az út közepén és napokig élvezitek a csőtörés maradványainak gyönyöreit

valamint a házban
-morcosak lennének a szomszédok, mert már mállik a vakolat a lakásukban
-kopik a festék a lépcsőházban
és még sorolhatnám

Ezek persze elég sarkított példák, és mint mondtam az érem sokoldalú, nyilván lehetne jobban összehangolni a munkákat, jobb minőségben elvégezni, hogy később kelljen megint foglalkozni vele, de az embereket inkább az érdekli, hogy ne hétvégén csinálják, aztán már mindegy hogy milyen szarul. És ez utóbbi volna mondandóm lényege...

@avatartalan: mea culpa :)

tenkes kapitánya 2009.10.27. 07:10:38

@Mylady: megértem hogy zavar ha zajjal járó munkát végeznek,de ha közmücsere van azért utánna csak jobb mintha elmenne az áram folyamatosan.Én családi házban lakok de nálamis mikor volt csőtörés képzeld szombaton.:)Gondolod hogy én akartamigy:) szóval sajna a technika ilyen erről nem mindig tehetünk igaz el kell viselni a környezetnekis sokmindent.ezalól kibuvó a tanya ahol kut van ,budi az udvaron sáros ut,soroljam?A ztaj sajnos civilizációs ártalom.Tudom vannak hülye emberek akik nem gondolnak a másikra ez baj.De a többségben a nem toleráns szomszédok is belejátszanak hidd el.Te meg én kinyitom a csapot és folyik a viz ez jó,képzeld a Mariskanéni helyébe aki gyalogol a kúthoz többszáz métert és felhuzza a vizetviszafele elcsuszik kiborul a viz mehet ujra vissza.én láttam ilyet ő elviselt mindent mikor vizet kapot azt mondta gyerekek ez a menyország.Őtudta mit jelent közmű nélkül élni.
Itt meg sokan nyavalyognak minden apróság miatt ami a mindennapokat megzavarja.Tolerancia kellene mindkét oldalon?de sajnos ez hiányzik sokemberből.

Coholol 2009.10.27. 08:09:28

fényképpel bizonyított csendháborítás ftw

Mylady 2009.10.27. 13:40:18

@gLes: @tenkes kapitánya:
Gondolhatjátok, hogy nem az a baj, hogy megcsináléják, kijavítják, felújítják.
Inkább az, hogy mindezt pihenőidőben.

"Tolerancia kellene mindkét oldalon?de sajnos ez hiányzik sokemberből."
igen, tolerancia, egymásrafigyelés. Én figyelek másokra. Mások miért nem teszik?

"...de az embereket inkább az érdekli, hogy ne hétvégén csinálják, aztán már mindegy hogy milyen szarul..."
ööö... most azt akarod mondani, hogy ha hétvégén csinálják, akkor jobb a minősége? mert ebből az jön le

gLes 2009.10.27. 17:06:54

@Mylady: félreértettél, mert én nem ezt akartam mondani vele, de lehet hogy csak szándékosan nem vagy hajlandó megérteni :)

tenkes kapitánya 2009.10.27. 19:07:44

@Mylady: megértelek nem mellébeszélek csak ismerem a dolgokat azért bátorkodokvéleményt formálni.Szerelést végeztünk egy társasházban az illető leegyeztette hogy 10-11 ig viz ellesz zárva,mire a nyugdijas Úr mondván ő most akar fürödni miaz hogy most elzárják a vizet,csetepaté ,rendőrség kihiva stb ezzel csak az időment.Kedves én csak azt akartam mondani ha rikácsolni akar valaki a társasházban akkor fogis elhiheted ,sajnos tudok sorolni megtörtént dolgokat.Mert mint tudjuk kinek mikor van a pihenőidő?amikor neki nem kell dolgozni menni.Hate tudsz mondani olyan időpontot amikor mindenkinek jó Nobeldijat érdemelsz.

renugard 2009.10.27. 20:23:07

Egy vállalkozó naplójából:

Szeptember 5., 06:00
A műhelyben kezdünk. Semmi különös. Kávé, kakós csiga. A Melósok lassan szállingóznak a szomszéd éjjel-nappaliból, ahol hozzájutnak az indításhoz feltétlenül szükséges féldecis ampulla-kávé kombójukhoz. Egészségükre! Hétig tuti nem érdemes bepakolni, mert fél nyolckor még jógáznak a másodikon. A negyedikre kell felcuccolni, annak meg hangja van. Kivárjuk, mert első a lakók igénye.
Szeptember 5., 08:00
Helyszínen vagyunk. Ránk szóltak a földszinten, hogy halkabban lépkedjünk a folyosón, mert a fuvolatanárnő nem tud oktatni, az meg neki bevételkiesés. Ezt nem kívánhatom. A srácokkal levetetem a munkásbakancsot. Első a lakók igénye!
Szeptember 5., 09:00
Végre nekikezdhetünk! Alapozással, csiszolással. Vagy mégsem. A szomszédból átszólnak, hogy csendesebben, mert a gyerek aranyhörcsöge ellik. Leállunk, mert első a lakók igénye!
Szeptember 5., 11:00
Megjön a tulaj és ordítva ugrik nekem, hogy a "véreres faszért" nem dolgozunk? Igaza van. Nekiugrunk, mert első a megrendelő igénye!
Szeptember 5., 11:10
A harmadikról felszólnak, hogy kussoljunk, mert apuci, a pék, az esti műszak után nem tud aludni. Hát kussolunk, mert első a lakók igénye!
Szeptember 5., 12:00
Sehogy sem megy ez. Akármit csinálunk, az zajjal jár. És ma fúrni kéne, mert a gardrób magától nem fog a helyén maradni. Meg kell kockáztatnunk!
Szeptember 5., 13:00
Megy ez! Egy órája senki sem szólt! Ja, de...most mondja a Géza, hogy 10 perce veri valaki az ajtót. Kinyitom.
Szeptember 5., 13:05
Jegelem a szemem. Újabb lakó, akinek a gyerekeinek ilyenkor van alvásidő.
Szeptember 5., 16:00
Leküldöm Gézát, hogy kérdezze meg, hogy felébredtek-e már a gyerekek. Mégsem zavarhatjuk őket pihenés közben...első a lakók nyugalma.
Szeptember 5., 16:20
Visszajött Géza. A gyerekek ébren, mehet a meló!!!
Szeptember 5., 17:00
Csengetnek. Megnézem, ki az.
A szomszéd. Üvölt velem, hogy reggel hattól délután négyig húzza az igát a kohóban, joga van pihenni, ha végre "leteheti a seggét". "De, hát..."-kezdtem a választ, mire leköp. Mivel élő súlyban másfél mázsa és a karja olyan, mint a combom, inkább elnézést kérek tőle és leállítom a melót, mert első a lakók igénye!
Szeptember 5., 17:20
Összepakolunk. Hatkor le kell adni a műszakot a srácoknak, különben nyakamon a hatóság.
Szeptember 5., 18:00
Mindenki elment. Csend van és nyugalom. Nézem a műhely ablakán szaladgáló legyet. Sóhajtva gondolok az elmúlt 3 hónapra, amióta ennek a lakásnak a felújítása tart. Tulajdonképp egy hét alatt végeztünk volna, de nem zavarhatjuk a lakókat. Hogy nézne az ki? Cseng a telefonom. A tulaj az. Múlt héten megfenyegetett, hogy kiírtja a családomat, ha nem végzünk egy héten belül. Holnap van a határidő. Lefoglalkoz 4 jegyet a következő repülőgépre, bármerre is megy. Csak el innen!

Mylady 2009.10.27. 22:46:18

@tenkes kapitánya:
Én ezt értem, persze, két oldala van ennek is. Én speciel nagyon ritkán problémázok, inkább próbálok saját magamnak megoldást találni. Csak általánosságban nem tartom elfogadhatónak, hogy mindig van valaki, aki a máskor is elvégezhető munkálatokat pont akkor végzi, amikor nem szabad.
Tudod, minden társasházban van szmsz, alapszabály, házirend. Aminek a betartása kötelező. Minden társasháznak megvan az a fóruma (közgyűlés), ahol ezeket elfogadják és ahol ezeknek a módosítását kezdeményezni lehet.
Nálunk pl ki van mondva, hogy munkavégzés ideje: h-p 8-18, szo 8-12, vasárnap, ünnepnap tilos.
Már csak be kellene tartani. Csak nem megy. Illetve nem is próbálkoznak. És ez az, ami nagyon gáz. Az a mentalitás, hogy "nem érdekel", hogy "leszarom", hogy "azt csinálok, amit akarok" és hogy "nekem mindent szabad, mindenki más kussoljon"
Ezen kellene változtatni, de nagyon gyorsan. És nemcsak a csend miatt. Mondhatnám azt is, hogy ezért tart itt ország (és milyen igazam lenne)

Jöhet a Nobel-díj (amúgyis megérdemlem) :D

tenkes kapitánya 2009.10.28. 04:11:52

@Mylady: Köszönöm a válaszod.
Valójában egyetértünk csak ott a baj amit leirtál akkor sem ok a dolog:Nálunk pl ki van mondva, hogy munkavégzés ideje: h-p 8-18, szo 8-12, vasárnap, ünnepnap tilos.
Na ekkorsem tudod normálisan végezni a dolgot mert ne mond hogy nem lesz valaki akinek a macskája nem pont akkor akar aludni mikor a lakásban éppen funak vagy csak egy szeget akarnak beverni.Mint emlitettem rálátásom van ebben éltem éveket,mondog egy példát:a Tisztelt lakótárs rendőrt hivott mondván Hétvégénis zajongás van nem lehet kibirniés tudod mivolt?a belsőépitésszel beszélgettünk öltöny nyakkendőbe:DD láttad volna a rendőr arcát amikor behivtuk a lakásba hogy nézzen körül nyugodtan,hogy vajon kizajong.Mondtuk biztosan a rajpapir zaját hallotta a lakótárs azért elnézést kérünk:))
Alapjába ez a baj ám mert mindig van valaki akinek semmi nem jó.
De gondolom tesem tudsz mondani olyan közösségetahol nincs pampogás ha valaki felujit.Pedig sajnos mint mindennek a lakásoknak is megvan az igénye a szervizre,kinek kinek a pénztárcája fügvényébe el kell végezni vagy végeztetni.Ezalol csak igénytelen embernél van kibúvó vagy kőgazdag és vesz egy ujat.:))

tenkes kapitánya 2009.10.28. 04:12:45

@Mylady: Köszönöm a válaszod.
Valójában egyetértünk csak ott a baj amit leirtál akkor sem ok a dolog:Nálunk pl ki van mondva, hogy munkavégzés ideje: h-p 8-18, szo 8-12, vasárnap, ünnepnap tilos.
Na ekkorsem tudod normálisan végezni a dolgot mert ne mond hogy nem lesz valaki akinek a macskája nem pont akkor akar aludni mikor a lakásban éppen funak vagy csak egy szeget akarnak beverni.Mint emlitettem rálátásom van ebben éltem éveket,mondog egy példát:a Tisztelt lakótárs rendőrt hivott mondván Hétvégénis zajongás van nem lehet kibirniés tudod mivolt?a belsőépitésszel beszélgettünk öltöny nyakkendőbe:DD láttad volna a rendőr arcát amikor behivtuk a lakásba hogy nézzen körül nyugodtan,hogy vajon kizajong.Mondtuk biztosan a rajpapir zaját hallotta a lakótárs azért elnézést kérünk:))
Alapjába ez a baj ám mert mindig van valaki akinek semmi nem jó.
De gondolom tesem tudsz mondani olyan közösségetahol nincs pampogás ha valaki felujit.Pedig sajnos mint mindennek a lakásoknak is megvan az igénye a szervizre,kinek kinek a pénztárcája fügvényébe el kell végezni vagy végeztetni.Ezalol csak igénytelen embernél van kibúvó vagy kőgazdag és vesz egy ujat.:))

tenkes kapitánya 2009.10.28. 04:12:52

@Mylady: Köszönöm a válaszod.
Valójában egyetértünk csak ott a baj amit leirtál akkor sem ok a dolog:Nálunk pl ki van mondva, hogy munkavégzés ideje: h-p 8-18, szo 8-12, vasárnap, ünnepnap tilos.
Na ekkorsem tudod normálisan végezni a dolgot mert ne mond hogy nem lesz valaki akinek a macskája nem pont akkor akar aludni mikor a lakásban éppen funak vagy csak egy szeget akarnak beverni.Mint emlitettem rálátásom van ebben éltem éveket,mondog egy példát:a Tisztelt lakótárs rendőrt hivott mondván Hétvégénis zajongás van nem lehet kibirniés tudod mivolt?a belsőépitésszel beszélgettünk öltöny nyakkendőbe:DD láttad volna a rendőr arcát amikor behivtuk a lakásba hogy nézzen körül nyugodtan,hogy vajon kizajong.Mondtuk biztosan a rajpapir zaját hallotta a lakótárs azért elnézést kérünk:))
Alapjába ez a baj ám mert mindig van valaki akinek semmi nem jó.
De gondolom tesem tudsz mondani olyan közösségetahol nincs pampogás ha valaki felujit.Pedig sajnos mint mindennek a lakásoknak is megvan az igénye a szervizre,kinek kinek a pénztárcája fügvényébe el kell végezni vagy végeztetni.Ezalol csak igénytelen embernél van kibúvó vagy kőgazdag és vesz egy ujat.:))

tenkes kapitánya 2009.10.28. 04:12:55

@Mylady: Köszönöm a válaszod.
Valójában egyetértünk csak ott a baj amit leirtál akkor sem ok a dolog:Nálunk pl ki van mondva, hogy munkavégzés ideje: h-p 8-18, szo 8-12, vasárnap, ünnepnap tilos.
Na ekkorsem tudod normálisan végezni a dolgot mert ne mond hogy nem lesz valaki akinek a macskája nem pont akkor akar aludni mikor a lakásban éppen funak vagy csak egy szeget akarnak beverni.Mint emlitettem rálátásom van ebben éltem éveket,mondog egy példát:a Tisztelt lakótárs rendőrt hivott mondván Hétvégénis zajongás van nem lehet kibirniés tudod mivolt?a belsőépitésszel beszélgettünk öltöny nyakkendőbe:DD láttad volna a rendőr arcát amikor behivtuk a lakásba hogy nézzen körül nyugodtan,hogy vajon kizajong.Mondtuk biztosan a rajpapir zaját hallotta a lakótárs azért elnézést kérünk:))
Alapjába ez a baj ám mert mindig van valaki akinek semmi nem jó.
De gondolom tesem tudsz mondani olyan közösségetahol nincs pampogás ha valaki felujit.Pedig sajnos mint mindennek a lakásoknak is megvan az igénye a szervizre,kinek kinek a pénztárcája fügvényébe el kell végezni vagy végeztetni.Ezalol csak igénytelen embernél van kibúvó vagy kőgazdag és vesz egy ujat.:))

tenkes kapitánya 2009.10.28. 04:20:45

Bocs a többesért úgy látszik a technika ördöge.
süti beállítások módosítása