Tékozló Homár

Az önkormányzat sötét biznisze a rózsadombi fizetőszóna-bővítés

2009.10.28. 11:30 | szily | 73 komment

A Homár mások ügyeiben hivatalból gyanakvó, a sajátjában ennek megfelelően olyan naiv, mint egy maszületett olvasó. Majdnem egy hónapja füstölögtem arról, hogy a környékünkön, a Rózsadomb Moszkva tér feletti részén teljesen értelmetlen fizetős parkolási zónát jelöltek ki, hiszen erre se bolt, se intézmény, kizárólag a helyben lakók parkolnak. Kinek lehet ez lopós biznisze? - tettem fel a demagóg kérdést, de maximum a parkolóóra-lobbira gyanakodtam. Pedig a megoldás sokkal egyszerűbb. Az önkormányzat nyúl le minket, a falmelléki majmoknak a családok második autói után járó új sarc kellett, ezért a hazugsággal bevezetett zónabővítés. Köszönet Franky4fingers-nak, alant a levele:

Ennek a blogbejegyzésnek a folytatását/magyarázatát szerintem érdemes lenne közzétenni.

Aki lemaradt:

Július környékén kaptunk egy levelet, hogy a 2. ker. önkormányzat kibővíti a parkolási övezetet, tehát szeptember 1-től fizetős lesz az utcánk. Mindenki teljes értetlenséggel tekintett a dologra, hiszen ezen a környéken a bejövő forgalom minimális, 99%-ban az itt lakók parkolnak az, tehát a várható parkolójegy bevétel kb. heti 1000 ft lehet maximum. Voltak is találgatások, hogy biztos a parkolóóra telepítés biznisz valakinek, a konspiratívabbak jöttek olyan teóriákkal, hogy így bundázzák ki az útfelújítást stb.(közben megtudtam, hogy nem csak itt, hanem máshol is bővítették a fizetős övezeteket)
És a rejtvény megoldása:

Eljött az október és a válasz a kérdésre, olyan módon, ami híven tükrözi a nagy magyar mutyivilág mocsarát. Vagy, hogy klasszikusokkal éljek, nem elég, hogy belehugyoznak a medence vizébe, hanem a trambulinról teszik, mivel büntetlenül, következmények nélkül megtehetik.

Igen, igen. Új rendelet lépett hatályba, miszerint lakásonként maximum egy autó kaphat parkolási matricát, a második autóért már fizetni kell, hogy a közterületen parkolhasson. Ráadásul elég borsos összeget (75,000- 150,000/ év kerülettől függően)

Ez volt hát az oka a parkolási zóna kibővítésének. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy a mai napig (pedig szeptember 1-től elméletileg fizetős a környék) nem szerelték fel a parkolóórákat (ellenben az alapjukat lebetonozták, benne a négy balesetveszélyes, kiálló tőcsavarral.)

Az csak sajnálatos tény, hogy a médiák, olyan mélyen kussolnak erről az aljas húzásról, hogy ihaj. Egy riportot láttam ezzel kapcsolatban, de ott sem vontak párhuzamot a felesleges zónakibővítés és a második autó utáni fizetés között

Magyarország én így (?) szeretlek.
Üdv

Franky4fingers

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tpapa 2009.10.28. 11:32:54

Sünt a seggükbe!

bátor Sir Robin 2009.10.28. 11:34:44

hát a Rózsadombiakat pofozza az élet...

esef 2009.10.28. 11:36:38

Egyre inkább érlelődik bennem az, hogy váljunk el az asszonnyal. Ekkor lehet sírni, hogy elvált a szülő, egyedül neveli a gyereket, akkor lehet két kocsi is egy címen, lehet sorba állni az önkormányzatnál is segílykéért...

Tökös Veréb 2009.10.28. 11:40:54

@Sün‼: lényegében türelmi zóna :) itt is fizetsz, de te szopsz!

Mayday 2009.10.28. 11:48:31

Emlékeim szerint a fizetős parkolós szabályozásban benne van hogy csak forgalomszabályozási okokból lehet ilyet csinálni, egyébként törvény és/vagy alkotmányellenes.

Ha tudod bizonyitani hogy előtte nem volt forgalom (és tényleg jól emlékszem a szabályra) akkor lehet esetleg próbapert indítani.

májgeriberi 2009.10.28. 11:50:37

mire költik a parkolásból befolyt lóvét tudja vki?

Mayday 2009.10.28. 11:56:48

@májgeriberi: persze :) böhömnagy kocsikra, amikkel csak egyszerre két helyre lehet rendesen parkolni :D :D

2009.10.28. 12:00:58

Jó, oké, de nem fogok azért könnyeket ejteni, hogy egy városban ahol amúgy is rengeteg autó szennyezi a levegőt, egy családnak nem ingyenes a második, harmadik autó fenntartása ill. a közterületen elhelyezése. Ha már a 3-4 millát sajnálják a garázsra kifizetni.
Ez nem életszükséglet. Sőt.

Unbiased 2009.10.28. 12:07:55

Nem értem, mit kellett értetlenkedni ezen a zóna-bővítésen. Ez folyik városszerte, és a cél egyértelmű: nagyot kaszálni a semmiért.

akikaztmondjákni 2009.10.28. 12:09:00

@Sün‼: Sün,nem rossz Neked,hogy mindig mindenki más seggébe kíván?:)Büdös van stb.
Én azért sajnállak.:)

Mialee 2009.10.28. 12:10:41

@Kulics: egyetértek
manapság miért nem tud meglenni senki családonként 4 kocsi nélkül???

Mayday 2009.10.28. 12:16:33

Mindegy hogy meg tud lenni 4 kocsi nélkül vagy nem és az is mindegy hogy kőgazdag rózsadombi vagy szegény nyóckerbeli, az intézményesített lopás attól még lopás, függetlenül attól hogy kitől lopnak.

hagyjuk már ezt hogy ha gazdag akkor dögöljön meg... mindenki előtt ott a lehetőség hogy pont olyan eszközökkel pont olyan gazdag legyen mint azok akiket utál, csak nem elég elszánt/tökös/okos/kitartó/hülye hozzá, de irigykedni nagyon tud...

avatartalan 2009.10.28. 12:19:55

médiák továbbra sincs
média van,ami már többesszám

Mialee 2009.10.28. 12:20:30

Én inkább környezeti szempontból nézem a dolgot... Ha tehetném, se lenne egynél több kocsim, sőt valszeg egy se lesz, támogatom a BKVt ennyivel is, ha meg nagyon muszáj, bérelek egyet arra a pár napra.

Viszont ebbe a városba nem fér el annyi autó, amennyit az itt lakók itt akarnak tartani.

Nomante 2.0 2009.10.28. 12:22:04

Az ALDI-ban ingyenes a parkolás.

Egyébként ez a "miazhogy1családnak 2-3 autója" mentalitásért mki szarjon sünt.

következő lépésként már "miazhogyegycsaládnak 3 gyereknél is jár a családipótlék" -hoz jutunk el.

qwertzuiop1 2009.10.28. 12:27:20

@Mayday: A gerinctelent kihagytad a tulajdonságok felsorolásából.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.10.28. 12:27:43

Az így befoly összeget BIZTOSAN parkosításra, meglévő parkolók korszerűsítére, kátyúzásra fogják költeni.

Jó esetben, papíron. Rosszabb esetben úgy sem. Megint valakik gazdagabbak lesznek akik nem mi vagyunk :(

Mayday 2009.10.28. 12:29:58

@qwertzuiop1: igen tényleg. de a lényeg akkor is az hogy az irigység mindegyiknél undorítóbb dolog. tessék utána csinálni, nem sírni. ha meg nincs hozzá ész vagy túl sok a gerinc, akkor nem tudom mi a megoldás, de biztos nem az hogy csakazértis dögöljön meg.

qwertzuiop1 2009.10.28. 12:33:45

@Mayday: A megoldás egy olyan jogrendszer lenne, ami mellett nem lehetne szétlopni/csalni mindent a szemünk láttára. Szerintem sokkal kevesebben háborognának, ha biztosan tudhatnánk, hogy a gazdagság legális forrásból van.

Mayday 2009.10.28. 12:35:46

@qwertzuiop1: a legális forrás nagyon szép dolog, de van amit legálisan nem lehet megfizetni, vagyis nem szokás... pl annak aki sokat éjszakázik nem lehet megfizetni, hogy emiatt lemarad a gyerekeiről, a kevés alvás miatt súlyos beteg lesz (6 óra alvás alatt erre nő az esély). Erre hivatkozva sehol nem adnak több fizut, pedig ezek egy része elég "drága" dolog.

Neménvótam 2009.10.28. 12:36:30

Nekem egy autóm sincs, meg a családomnak sem. Akkor én most jól jártam?

qwertzuiop1 2009.10.28. 12:40:59

@Mayday: Nem értelek: ha "erre hivatkozva sehol nem adnak több fizut", akkor a második autó sem ebből van. Akkor honnan van? Vagyis nem annak van, aki tényleg gürcöl három munkahelyen (abból persze csak egy legális). Akkor miről beszélünk?
Itt azokról van szó, akik nagyon sikeres vállalkozók pl. már két évtizede importál valamit az országba és nagyon jól élnek belőle. Az nem látszik a három autóján, meg a 120 millás házán, hogy közben félévente döntött be egy-egy céget százmilliós vámtartozásokkal.

Nomante 2.0 2009.10.28. 12:41:22

@Neménvótam: te nem vagy sikeres ember, sikeres embernek 5 autója van

Mayday 2009.10.28. 12:45:09

@qwertzuiop1: naakkor még egyszer. én is ismerek olyanokat akiknek két autójuk van és nem csalnak adót. A legtöbbször ők is azt kapják hogy a büdösgecinekkétkocsijavan, mitpofázikitten , pedig a férj elég szépen nyomja a napi 14-17 óra munkát olykor, a gyerekei már csak képről ismerik és stb. Na ezt nem lehet fizetésben megfizetni.

Megélhetési rasszista 2009.10.28. 12:46:20

@Mayday: Igen. Egy rózsadombi villáról az szokott eszembe jutni, hogy a tulaja becsületesen húzta a 8 órát az öntödében, 12 órát biztonsági őrként, stb.

Visszanyal a fagyi, eddig jót röhögtetek a csóró kőbányai srácon, aki összespórolt egy szakadt Suzukira és most nem megy be a belvárosba. Most ők röhögnek a rózsadombiakon, hogy nem "ingyenes" a családi parkoló az utcában.

Tökös Veréb 2009.10.28. 12:49:46

hehe majd lehet sznobvetélkedni, némmááá apjuk nekik mindhárom kocsi az utcán áll, mi is tegyük ki, nehogymá mi csóróbbak legyünk!

cso zsi 2009.10.28. 12:51:58

Tegyük fel, hogy a II. kerületben lakom.
Tegyük fel, hogy üveges/szikvizes kisiparos vagyok.
Ehhez kell egy furgon, vagy hasonló.
Tegyük fel, hogy van két gyermekem, akiket az asszonnyal hoztunk össze.
Ehhez kell egy minimum 4 üléses akármi, ha merészelnénk kimozdulni a városból, a vidéki rokonokhoz.
Mit vétettem annak az önkormányzatnak, akinek két autó után fizetek teljesítményadót, iparűzésit, stb...?

Tökös Veréb 2009.10.28. 12:55:18

@cso zsi: látják, hogy van pííínz, hát lehúznak mégjobban!

Neménvótam 2009.10.28. 12:56:35

@Nomante 2.0: A még sikeresebbnek nemcsak autója van, hanem még pénze is van parkolásra.

Mayday 2009.10.28. 12:56:39

@Megélhetési rasszista: teljesne mindegy hogy becsületesen vagy nem becsületesen szerezte abból a szempontból, hogy az önkormányzat intézményesen lop.

ezzel együtt persze meg kell büntetni az adócsalókat is, de attól még ez nem jogalap az önkormányzat számára.

Mialee 2009.10.28. 12:59:14

@cso zsi: Egyszerű. Tartsd a teherkocsit a szikvíztelepen. Gondolom nem a panellakásodban készíted a terméked.

Tökös Veréb 2009.10.28. 12:59:14

@cso zsi: biztos valamelyik excelharcos kiszámolta odabent, na most kéremszépen, lássuk be kérem szépen, hogyaztmondja van itt ez az utca. Lakik benne 10 kőgazdag, mindegyiknek tuti 2 kocsi, hát legyen az egyik fizetős, há nem Józsikám? Jaja Pistikém legyen úgy, neked mennyi eszed van! Na nyomtatás, a végén majd felezünk, jó lesz így Józsikám? Jó, de mi lesz ha puffognak, nem adják ezek a pénzüket olyan könnyen. Puffogjanak, mire rábaszhatnánk, már rég nem itt leszünk.

Mialee 2009.10.28. 13:03:20

@Mialee:
Megjegyzem attól még a fizetőssé alakítás ilyen módon gerinctelen dolog volt. De attól még túl sok a kocsi Pesten.

esef 2009.10.28. 13:08:15

@Nomante 2.0:
Nana! Van olyan ALDI, ahol csak 1 órán át és utána nem mosolyogsz (ők sem) amikor a lopóskocsi viszi el az autót...

EMMI 2009.10.28. 13:14:06

A Torockó téren már fel is szedték azt a gyönyörű talapzatot, ami a parkoló órát lett volna hivatott tartani. Egyenlőre találgatunk, hogy csak rossz helyre tették, vagy meggondolták magukat, mármint parkoló zóna ügyileg. Szerintem nincs sok esély a második verzióra, mert a táblák maradtak úgy letakarva, ahogy 1 hónapja kitették.

pizsama 2009.10.28. 13:15:27

@avatartalan:
Ez a "a média már többes szám" dolog már többször ki lett tárgyalva, nyugodtan lehet használni a médiák szót is!

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/54.html

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 13:17:54

Sün-Sün, gyere munka van!
Elöször is egy forditott tüskéjű sünszarást Hagyó úrnak, ,aki sikerként könyvelte ezt a rendelkezést el.
Aztán további sünöket azoknak akik azt mondják, hogy ...
né' má' a kőgazdag, fizessen csak
nem kell annyi autó , én BKV-t használok,
ha vállakozó vagy tartsd a telephelyen a második autót/de hulye vagy olvtárs/

További sünöket, akik bedőlnek a dumának, hogyhát akiknek nincs autójuk azok se kapnak ilyen kedvezményt, tehát az egyenlőség alapján az autós se kap.
Szokják mondani azért magas az áramszámla mert sokan lopják.
Marhaság.
Aki a környezeti szempontot nézi, annak javallom, hivjon olyan mestert javitáshoz, aki BKV-val fog kiszállni hozzá,nyakában létrával.
Jó haverom kőműves vállalkozó, VII.ker.
Egy családi autó, egy furgon,fizetni fog.
FFizessen is persze mert biztos adócsaló.
Oszt' majd ha a te házadat javitja , ne csodálkozz, ha azt is bekalkulálja az árba.
Ennyire korlátoltak nem lehettek, ha valamely csoportot ma szivatnak, holnap ti jöttök sorra.

Mondom , mindezt autó nélkuliként

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.28. 13:20:10

@horex: ha vállakozó vagy tartsd a telephelyen a második autót/de hulye vagy olvtárs/

Ezt azért irtam,mert bizonyára asziszed, hogy a szikviz, szikes talajbol fakad.

Coholol 2009.10.28. 13:28:03

médiákok

ma már az a gizdább aki a gizdázót oktatja ki

úgyhogy médiákok

és kajjátok be akkoris

cso zsi 2009.10.28. 14:00:08

@Mialee: A villamosos témában sem vagy otthon nagyon, de a II. kerületben csak úgy hemzsegnek a panellakások.

Mindenhez azt írtam: tegyük fel.
Szikvízkészítő ismerős a Lehel piacnál van, panelokkal szemben, fizetőssé tett övezetben, ahol az addigi ház előtti megállási lehetőségből kerékpárutat csináltak.

pasaret02 2009.10.28. 14:06:02

Kedves Szily "úr"!

Biztos, hogy a főnökei jó szemmel nézik, hogy a saját mindennapi gondjait írogatja itt meg? A sarki közértben nem történt semmi? Mert arról is lehetne egy nagyobb cikket írni.
Alább a népszabi szombati számából az erről szóló cikk. Mint tudjuk, a népszabi nem fideszes lap. Mégis a Hagyó el..szott rendeletéről írnak, amihez a kerületeknek semmi köze nincs. Lehet szidni Hagyó elvtársat. U.P. nyilván azt nem tűrné, mi?

Százezerbe is kerülhet az 'ingyenes' parkolás

Drasztikusan csökkennek a fővárosi autósok kedvezményei

A parkolási kedvezmények megnyirbálása miatt januártól sok ezer fővárosinak kell átlagosan 50-90 ezer forintot fizetnie az eddig ingyenes matricáért. Ez elsősorban a család második autójára értendő, ám az sem kizárt, hogy az elsőre is, bár a kerületek mindegyike tart a szigorítástól.

Kálmán Attila| Népszabadság| 2009. október 24. |32 komment

Az eddigi kedvezmények drasztikus megvonása miatt igencsak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk januártól azoknak a budapestieknek, akik két autót is tartanak. Sok ezer családnak kell ugyanis az eddigi ingyenes lehetőség helyett átlagosan akár 50-90 ezer forintot is fizetnie évente azért, hogy második autójával a háza előtt megállhasson. Mindez a nyáron módosított fővárosi parkolási rendelet következménye, amelyhez a kerületek kénytelenek hozzáigazítani saját jogszabályaikat.
A családok helyzetét nehezíti, hogy a kedvezményt legkésőbb január végéig kell igényelni, hiszen februártól elkezdődik a következő parkolási év. Csakhogy az önkormányzatok részletfizetést nem adhatnak, az egyösszegű befizetés pedig sokak számára keresztülvihetetlen. A befizetések viszont nem a parkolótársaságok, hanem a kerületek bevételét gyarapítják.
A fővárosi rendelet előterjesztője, Hagyó Miklós távozó szocialista főpolgármester-helyettes ugyan sikertörténetként kommunikálta az elképzelést, ám ez a passzusa sokak szerint igazságtalan és drasztikus. A rendelet szerint lakásonként legfeljebb két kedvezményes parkolási engedély adható ki, ám közülük csak az egyik lehet ingyenes, a másodikért már fizetni kell, s nem is keveset: "az adott területen fizetendő egyórai várakozási díj kétszázötvenszeresét".
Az egyórás parkolás díja egy BKV-vonaljegy árával megegyező, ám azt még fel kell szorozni egy, az övezetektől függő szorzóval. Ez a két kiemelt, legdrágább zónában - mint például az I. kerületi Dísz tér - kettő, ott tehát évente kereken 150 ezer forintot kell kifizetni a második autó után, feltéve hogy nem drágul tovább a 300 forintos vonaljegy.
A következő négy közül a legdrágább az 1-es zóna, ilyen a Belvárosban és Bel-Budán található, beleértve több józsefvárosi és ferencvárosi utcát és utat is. A szorzó itt 1,25, alapesetben tehát e helyeken is 94 ezer forintba kerül majd a szélvédőre ragasztható matrica. A legolcsóbb, 0,5-ös szorzójú zónában is számos II., III., VI., VII., VIII., IX., XI., XIII. és XXI. kerületi utca van, az alapár 37 500 forint.
Téved, aki a főváros által ajánlott kedvezmények nagyvonalúságára hivatkozik. A jogszabály a kedvezmény mértékénél ugyanis a "legfeljebb" szót alkalmazza. Ez az első, elvben ingyenes engedélyre is igaz: "lakásonként az első kiadott hozzájárulás esetén a kedvezmény mértéke legfeljebb 100 százalék". A kerületek tehát akár úgy is dönthetnek, hogy egyáltalán nem adnak semmilyen kedvezményt sem az első, sem a második autóra. Igaz, egy ilyen súlyú döntést aligha vállalnak fel.
A Népszabadság által megkérdezett kerületek bizonyosan nem - az I., a II. és a XIII. kerület a legnagyobb kedvezményt adja mindenkinek. Újbuda még ennél is tovább megy: a XI. kerület kétéves moratóriumot hirdetett, ugyanis "a jelenlegi gazdasági helyzetben, ráadásul a közlekedési infrastruktúra, a tömegközlekedés fejlesztése, parkolók, mélygarázsok építése nélkül nem szabad ilyen súlyos terhet rakni az emberek vállára" - fogalmazott Molnár Gyula szocialista polgármester. Hozzátette, a főváros alapelve jó, ám megvalósításához még nem adottak a feltételek. A XI. kerületben ezért 2012 januárjáig a második autóra sem kell fizetni egyetlen forintot sem.
A Fidesz vezette II. kerület szóvivője, Balaton Balázs és Angyalföld szocialista alpolgármestere, Borszéki Gyula is egyetért azonban abban, hogy a XI. kerületi moratórium nem állná ki az alkotmányossági próbát, hiszen szembemegy a joghierarchiájában magasabb szintű fővárosi rendeletben megszabott hatálybaléptetési előírásokkal. Borszéki szerint most a tapasztalatgyűjtés időszaka következik: ha kiderül, hogy nagyon sok családot sodor nehéz helyzetbe a szigorítás, indokolt lesz a rendelet módosítása.
Kevésbé megengedő a II. kerület, amelyik mindvégig ellenezte a fővárosi rendeletet, egyetlen pontjával sem ért egyet. A kedvezmények ilyen jellegű drasztikus megvonása ugyanis súlyos büntetés azokkal szemben, akik nagyon sok pénzzel, súlyadóval és díjjal járulnak hozzá ahhoz, hogy ebben a városban laknak.
Bárhogy is, a főpolgármester-helyettes a szigorítást korábban azzal indokolta: a lakóhelyükön eddig ingyen parkoló autósok olyan többletkedvezményeket kaptak, amelyekben mások nem részesültek. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy ezek a járműtulajdonosok évente nem keveset fizetnek be súlyadó címén a kerületeknek, szó nincs tehát adományról.
Azzal pedig a kerületek is tisztában vannak, hogy sok családban két-három generáció is együtt él: az emberek az eltérő szokásaik, a gyerekek távolabbi iskolája, a munkahelyi ingázás összehangolása vagy sok más egyéb ok miatt kényszerűségből tartanak két autót. Épp ezért például a Várkerület a részletfizetésen is gondolkodik, ám hogy ezt hogyan nyújtsa, csak a fővárosi rendelet alapos áttanulmányozása után mondható meg. A kerületben lakóknak november 1-jéig kell nyilatkozniuk arról, hány autó van a háztartásukban, s melyikre kérik az ingyenes kedvezményt.

effective 2009.10.28. 14:49:49

Ez azért gyönyörű, mert adott esetben anyuka, apuka 1 autót birtokol, azzal jönnek mennek, eddig oké!
Na de ha drága pici fiuk/lányuk még nem költözött el otthonról, mert a kocsira vett fel először hitelt, és emellé már nem fért be az a rohadt lakáshitel, akkor oszt mi van?????
Miért kell azért még pluszban fizetni, hogy egy háztartásban (ez néha akár 3-5, vagy még több embert is jelenthet) valamilyen eldaszott okból kifolyólag (és ez az ok nem a mérhetetlenül sok csalással szerzett pénz) egynél több autó van????

effective 2009.10.28. 14:52:37

Teljesítményadó, kötelező biztosítás, jövedéki adó a benzin/gázolaj után nem elég, hogy az a jó ..............
Ez most kiverte nálam a biztosítékot!
Megyek el is szívok egy cigit, mielőtt agyvérzést kapnék!

Ui: Gödöllőn lakom, egy kocsink van hitelből, tehát nem fűződik konkrét érdekem a rendelet bevezetése ellen, de ez akkor is egy nagy f...ság!

MosoMasa 2009.10.28. 15:08:30

@effective: rá kell íratni a szomszédra! ;)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 15:20:44

@Megélhetési rasszista:
- Arra az egyre felhívnám a figyelmedet, hogy a rózsadombi _villák_ autói a legritkább esetben állnak az utcán. Ott egy-egy házhoz/lakáshoz 2-3 (állásos) garázs is tartozik.
- A szabadon álló társasházak alatt is általában van annyi lakás, mint garázs, a maradék a kertben áll. (Nálunk például van hat lakás, ahhoz tartozik nyolc garázs, amiből egyet -a lakással együtt- bérlünk, és további 7 autó áll az udvar különböző részein.) És már itt sem kőgazdagok laknak. Az egy klassizkus "vállalkozóra" jut három nyugdíjas, meg két olyan, aki csak bérli a lakást.
Na, ezek a helyek nem lesznek prakoló övezetek!
- Ahol kevesebb a hely, mit az autó, az jellemzően a kerület alsó, úgynevezett városias beépítésű része. Ez sem egy "nyócker" sűrűség, de nem is a felső tízezer. Ahogy kivettem, Szilyék valahol a Fillér utca környékén laknak, ott 350-400e / m2-es árak vannak, ami szerintem a fővárosban tök átlagos. Szóval ez az izomból fikázás egyszerűen taplóság, és akkor finoman fogalmaztam.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 15:26:12

@pasaret02: Ez részben igaz, de az nincs benne, hogy a parkolási övezeteket a kerület határozza meg, mint ahogy az idei bővítésekről is ők döntöttek. Tehát a kerület "sara", ha olyan területet von be a rendszerbe, ahol a díjfizetés a pénzbehajtáson kívül mással nem indokolható.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 15:27:13

@magampista: Egy átírás 50-60 eFt, és ugrik a bónuszod is. Ne aggódj, ki van ez találva!

2009.10.28. 16:43:53

@Mayday: Szó sem volt megdöglésről, se irigységről. Arról van szó, hogy egy adott területen nem lehet büntetlenül növelni a környezetszennyező autók számát. Mert az már rég az egészségünk rovására megy.
El fog jönni az az idő, amikor kb ugyanolyan erkölcsi megítélés alá fog esni a levegőbe kipufógázt engedni, mint mondjuk a városi vízvezetékbe ciánt tölteni. Az is közvetlenül az élő szervezetbe jut.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 17:42:21

@Kulics: Lehet köpködni, de nekünk két felnőttre három autónk van. (Szívem szerint legalább négy lenne, de azt az asszony tuti válóoknak tekintené. :-) )
1.) A "rendes", családi autó 12 éves, és megy évi 12-15e km-t.
2.) A most vett BKV-pótlóm (olcsóbban és gyorsabban tudom vele megjárni a munkahelyemet, mint a havi 9400-as BKV bérlettel) 17 éves, és várhatóan megy majd évi 3-5000-et.
3.) A hobby autóm 30 éves és megy évi 2000-et.
Tehát a három autó évi összes futásteljesítménye max. 22 000 km, összértéke 1,7-1,8 MFt. Éves fenntaratásuk (biztosítás, adó, szerviz) kb. fél milla, ennél egy Suzuki értékvesztése is szinte több. És hiába van 3 (hardkór autóbuziknál 6-8) autó egy családban, nem az szennyez, ha van, hanem ha megy. Ezzel az intézkedéssel nem azt lehet elérni, hogy a tulaj jól megijed, és eladja az autóját, csak azt, hogy nem hagyja az autót a lakása előtt, hanem beleül és azzal megy dolgozni. Ha már itt is, ott is fizetnie kell a parkolásért, akkor inkább a munkahelye előtt fizet, és azzal utazik, mint a BKV-val.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.28. 17:44:02

@Kulics: Lehet köpködni, de nekünk két felnőttre három autónk van. (Szívem szerint legalább négy lenne, de azt az asszony tuti válóoknak tekintené. :-) )
1.) A "rendes", családi autó 12 éves, és megy évi 12-15e km-t.
2.) A most vett BKV-pótlóm (olcsóbban és gyorsabban tudom vele megjárni a munkahelyemet, mint a havi 9400-as BKV bérlettel) 17 éves, és várhatóan megy majd évi 3-5000-et.
3.) A hobby autóm 30 éves és megy évi 2000-et.
Tehát a három autó évi összes futásteljesítménye max. 22 000 km, összértéke 1,7-1,8 MFt. Éves fenntaratásuk (biztosítás, adó, szerviz) kb. fél milla, ennél egy Suzuki értékvesztése is szinte több. És hiába van 3 (hardkór autóbuziknál 6-8) autó egy családban, nem az szennyez, ha van, hanem ha megy. Ezzel az intézkedéssel nem azt lehet elérni, hogy a tulaj jól megijed, és eladja az autóját, csak azt, hogy nem hagyja az autót a lakása előtt, hanem beleül és azzal megy dolgozni. Ha már itt is, ott is fizetnie kell a parkolásért, akkor inkább a munkahelye előtt fizet, és azzal utazik, mint a BKV-val.

2009.10.28. 21:44:40

@Csokis: nem köpködök. És te is elvárod, hogy mindhárom autód ingyen parkoljon Budapest sűrűn lakott belvárosában a közterületen ?
Mert a poszt erről szól.

balambher 2009.10.28. 22:26:58

Csak végigfutottam a kommenteket, nem olvastam át tüzetesen. A következőket szeretném hozzáfűzni.
Magam is II. kerületi lakos vagyok, nem rózsadombi, és olyan részen lakom, ahol még nem fizetős a parkolás. A környékünkön jellemzően nyugdíjasok laknak, tehát nem egy milliomos környék. Ez szintén igaz a most bekapcsolandó részekre is. A témában egyik barátom írt levelet a kerület polgármesterének, - elsősorban a Torockó téri játszótér miatt -, leírva ugyanazt, amit valaki említ, hogy a környéken általában az ottlakók szoktak parkolni, és mindig van bőven üres hely, tehát bevételnövekedést nem fog okozni, ellenben bevételkiesést igen, hiszen aki bekerül a fizetős zónába, az ezentúl ingyen parkolhat az egész kerületben. Dr. Láng Zsolt úr azt válaszolta, hogy a környék lakosai kérték.

kispista2 2009.10.29. 01:40:26

A II. kerület újonnan fizetős részei a 150 ft/óra kategóriában vannak.

Akinek nincs kb.3 e ft-ja havonta (évente 250*150ft), az ne tartson második autót, vagy béreljen garázst!

Milyen alapon várja el az ottlakó az ingyenes parkolást, miközben mindenki másnak fizetnie kell?

@Csokis: és miért nem parkolsz telken belül vagy bérelsz garázst? Ha másnak a kamion a hobbija, akkor ő is parkolhasson ingyen? Komolyan elvárnád, hogy bárki is 6-8 autót tarthasson az utcán fizetés nélkül? Kerülettől függően 2-20 lakásra jut EGY parkolóhely, te meg 3-at is elfoglalnál?

kispista2 2009.10.29. 01:42:42

@Csokis: És mennyi gépjárműadót fizetsz a kocsik után? 5-10 e Ft/db? havi max ezer forint? És ezért elvárnád az ingyen parkolót.

kispista2 2009.10.29. 01:45:49

@horex:
"
Aki a környezeti szempontot nézi, annak javallom, hivjon olyan mestert javitáshoz, aki BKV-val fog kiszállni hozzá,nyakában létrával.
Jó haverom kőműves vállalkozó, VII.ker.
Egy családi autó, egy furgon,fizetni fog.
FFizessen is persze mert biztos adócsaló.
Oszt' majd ha a te házadat javitja , ne csodálkozz, ha azt is bekalkulálja az árba."
Régi, demagóg mese! A kőművesvállalkozó most is fizet, ha parkolóövezetben dolgozik. De hála az ingyen parkoló lakóknak, alig talál magának szabad parkolóhelyet.
A városban 90%-ban nem létrás kisiparosok, hanem lusta emberek járnak autóval. Ők foglalják el a parkolóhelyeket és emiatt nem marad azoknak akiknek valóban szükséges.

kispista2 2009.10.29. 01:47:29

@Mayday: "mindenki előtt ott a lehetőség hogy pont olyan eszközökkel pont olyan gazdag legyen mint azok akiket utál, csak nem elég elszánt/tökös/okos/kitartó/hülye hozzá, de irigykedni nagyon tud..."
Miért irigykednénk azokra, akiknek nincs pénzük garázsra vagy havi 3 e ft-os parkolómatricára?

kispista2 2009.10.29. 01:49:01

@Mayday: Hülyeség ez az alkotmányellenes szöveg!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.29. 07:20:14

@Kulics: Nem, természetesen nem. A hobby autómnak bérelek is garázst, nejem szerint elég hülyeség is egy fél millát sem érőnek évi 120-ért garázst bérelni, miközben a családiról lehet reggelente a jeget kaparni, meg a havat söpörni, de hát ez van. :-) Igazán nem is vagyok érintett az ügyben (nálunk nem lesz fizető az övezet, van is hely a telken parkolni), csak azt akartam leírni, hogy több nézőpont is van, nem csak a szélsőségesen környezetvédő, és a budira is autóval járó városié.
Illetve részeben érintett vagyok: mivel bérlakásban lakunk, az anyámékhoz vagyok bejelentve. Eddig volt parkolási engedélyem, ezután nem lesz. Nagyon nem ráz meg, azt a heti 1-2 órát ki fogjuk fizetni, le van sz... De ha anyósomnál laknánk (ott lenne elég hely, de egyelőre se ő, se mi nem vagyunk rászorulva az együtt lakásra), akkor már joggal anyáznék. Ha van egy 28 m2-es lakásom, az egy ingyen parkolóhely, ha két-három család lakik egy nagy családi házban, az is egy pakolóhely? (zártsorú beépítésnél nem ritka az olyan családi ház, ahol van ugyan udvar, de beállni nem lehet)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.10.29. 07:26:06

@kispista2: Nem "várom el", főleg nem háromra. (ld. fent!) Arra azonban felhívom a figyelmedet, hogy nem tartozom bele abba a 386-ba, aki a törvényeket hozza. Viszont az tény, hogy amikor megvettem a "városi rohangálóst", szempont volt, hogy a fasz szabályoknak megfeleljen. Euro2 a zöld matricáért, dízel a kis fogyasztásért, gyenge motor és magas kor az alacsony adóért. Lője tökön magát az, aki a gépjárműadót összekeveri a vagyonadóval, és minél újabb és korszerűbb egy autó, annál többet fizettet rá. Nekem egy dolgom van: Kijön a csekk, befizetem, ennyi.

horex · http://horex.uw.hu/ 2009.10.29. 08:35:22

@kispista2: Jól fizető állami cégnél-e melózol-e?
Vagy nem jársz a városban, vagy nem értetted amit mondtam
Amikor melózik az autóvál, fizeti a parkolódijat
Amikor hazamegy a keruletében ,hadd ne fizessen már.
Ja, nincs a csórónak +3000-re havonta
Tudod mennyivel nő mindenféle kiadás és vérszivás és semmi eredménye ebben az országban
Olvass híreket, mire megy el a pénz a főelvtársaknál.
3000Ft egy csórónak,mint amilyen én is vagyok, nagy pénz.

Mi az hogy lusta emberek??
Arra van az autó, hogy háztol házig kényelmesen, várakozás nélkul eljussak ahova akarok
A hulyéknek adják ezt a demagóg dumát be, hogy bólogassnak ezekre a rendeletekre.
Mondd meg mivel ffoglalkozol és megmondom, milyen uj elvonásokkal sanyargatnak, ha nem tudnád.
Aztán majd rájösz a való világra.

kispista2 2009.10.29. 11:20:02

@Csokis: Szerintem mindenki annyi kocsit vesz amennyit akar, de vegye tudomásul, hogy a belvárosban nincs elég parkolóhely, hogy az utcán álljon az összes.
"lletve részeben érintett vagyok: mivel bérlakásban lakunk, az anyámékhoz vagyok bejelentve."
Bérlakásba is be lehet jelentkezni (sőt a törvények szerint kötelező is). Ezt meg lehet beszélni a tulajjal (pl. úgy, hogy a kauciót csak akkor adja vissza, ha kiköltözés után ki is jelentkeztél)

@horex: "Mi az hogy lusta emberek??
Arra van az autó, hogy háztol házig kényelmesen, várakozás nélkul eljussak ahova akarok"
Mivel kevés a parkoló, és az utak áteresztőképessége, muszáj valahogy csökkenteni az autók számát. Az V. kerületben, ha mindenki kocsival járna, akkor sem férnének el ha mindent ledózerolnának.
Azt sem tudom, hogy mit nem értesz azon, hogy a lusta emberek (nevezhetjük őket kényelmesnek) foglalják el azok elől a parkolót, akiknek a munkájához a gépjármű feltétlenül szükséges.

"Arra van az autó, hogy háztol házig kényelmesen, várakozás nélkul eljussak ahova akarok"
Belvárosban várakozás nélkül? Végigállod a dugót (amit a sok autó okoz), majd keresgélsz parkolóhelyet.

A VII. kerület jó részén éjszaka sincs elég parkolóhely, mivel 5x annyi a lakás, mint a helyek száma. És akinek 2 kocsija van, amiatt fog az egy kocsival rendelkező ember plusz 5 percet parkolót keresgélni.

2009.10.29. 15:17:03

@Kulics: Egyszer volt egy munkahelyem az M0-nál, mit gondolsz, hány tömegközlekedési eszköz ment oda? Sehány. Kinéztem az ablakon: raktárváros, kamionszerelde, áruház, benzinkút, mekdonác... százak melóztak ott a környéken, és mind kocsival járt. Sokan filléres tragacsokkal, szaros 500 bruttós órabérért.
Nyilván aki a belben lakik, ott is dolgozik, leszarja a kocsit, felugrik a háza előtt elmenő villamosra, megy három megállót, és helyben van. De ők a kisebbség.

Amúgy szerintem a fizető parkolás éppen hogy baszott nagy öngól, mert amióta bevezették, s mindig van üres hely, egész nap tele van az egész város furikázó magánautókkal! 15-20 évvel ezelőtt józan embernek eszébe sem jutott volna mondjuk hétköznap délelőtt 10 óra körül kocsival bemenni a VI. kerbe, mert esélye sem volt megállni! Most már ezt nyugodtan meg lehet tenni, és meg is teszik.

Gazsi bácsi lótetű 2009.10.29. 21:16:19

Láng Zsolt úr (elvtárs) regnálása alatt szépen föl lett nagyítva a parkolási övezet a II. kerületben, persze mindezt a helyi lakosok kérésére. Mivel helyi lakosként a parkolási bevételből egyetlen fitying sem került közvetlen környezetünkben a környék fejlesztésére, így azt kell gondoljam, hogy kell a pénz a pártkasszának. Láng elvtárs teljesítménye tökéletesen egyenlő a szoci Horváth elvtárs NULLA terljesítményével, mindkettő csak a pártjuk parancsait teljesítik...

aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa 2009.10.31. 14:38:56

Médiák? Mért nem médiákok? Vagy médiákokok...
Médiának mondjuk magyarul...

pasaret02 2009.10.31. 15:29:37

@Gazsi bácsi lótetű:
Nagyon sok eszed van, ha egy 30 éves csávót leelvtársozol. És akkor a Horn Gyuszi micsoda? Bolsevik a Népbiztosok Tanácsából? Egyébként jó lenne, ha olyanok szólnának hozzá a II. kerület dolgaihoz, akik itt is laknak. Könnyű Csepelről, a gyárkapuból pofázni. Horváth Csaba tényleg semmit nem csinált 4 évig. Meresztette a seggét a székében, és csorgó nyállal vágyakozott a fővárosba. Most ott van, ott sem csinál semmit.
De azért az elmúlt 3 évben történtek olyan dolgok, amikről az előtte lévő sok évben csak álmodoztunk.
Szóval, éljenek a neoliberális-kommunisták (hamár lúd, legyen jó kövér).

MP 2009.11.04. 03:07:41

Az a legszebb hogy vannak olyan utcák arra ahol a tábla már kint van de az automaták sehol. De nem akarok ötleteket adni senkinek.
süti beállítások módosítása