Ha Róbert nem lenne az Index gyémántkoszorús törzslevelezője, és ebből következően nem láttam volna tőle hasonlókat, el sem hinném, hogy az alant olvashatóhoz hasonlóen részletes panaszos levél létezik. De mégis, így, bér extrém hosszú, a Kocsis Istvánnak címzett műalkotás elolvasását mindenkinek ajánlom. A sztori amúgy dermesztő: egy túlmozgásos budapesti villamosvezető annyira le akart kergetni a kocsiról egy - levélírónk szerint cigány külsejű - családot, akik egy becsomagolt ajtót vittek volna magukkal, hogy ámokfutása megkoronázásáaként nyílt pályán megállt és nem volt hajlandó tovább menni. A megalázott férfi sírva távozott a családjával együtt. Az egész annyira borzalmasan hangzik, hogy főiskolás vizsgafilmet kéne írni belőle. Minen idők legtöbb részlete alant.

Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt.
1072 Budapest, Akácfa utca 15.
Vezérigazgatói titkárság
(1) 461 6554
(1) 461 6570

T. Kocsis István Úr
vezérigazgató
részére

Tárgy: Durva szabályszegések bejelentése (villamos, 18-as viszonylat)

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Nem szokásom rögvest a legfelsı fórumokhoz fordulni. Azonban alábbiakban előadandó
esetleírásomban a már-már ámokfutást idéző, BKV Zrt. érdekeit jelentősen sértő közforgalmi ténykedések, alkalmazottjuk szakmailag vállalhatatlan, emberileg menthetetlen viselkedése, méltatlan és józan közízlést sértő eljárása alapján – ez meggyőződésem – Ön mint Társaság első embere azonnali intézkedéseket fog tenni. Ezért fordulok mégis közvetlenül Önhöz.
2009.10.24-én, szombaton 18-as villamos viszonylat menetrend szerint 19.08-kor Auchan
végállomásáról induló szerelvény (TATRA) 4171 számú – indulási menetirány szerinti – első
kocsijában foglaltam helyet. A beérkező szerelvény vezetője, már felszállásomkor is, olyan kijelentéseket tett a második kocsi egyik utasának, hogy „Szálljon le [..] majd meg fogja látni, mit szólnak az utasok, ha maga miatt nem indulok el!”. A magam részéről ekkor még meg voltam győződve, hogy sajnálatosan hajléktalan, ápolatlan vagy részeg utast, tehát a többi utast alapvetően és joggal zavaró „ügyfelet” próbál eltávolítani. Indulási időhöz közeledve azonban a – mint később számomra kiderült – nem épp vékony testalkatú, kissé már idősödő alkalmazottjuk elhelyezkedett a vezetőállásban, majd ekként szólt a mikrofonba: „Az ajtós fiatalembert felszólítom, hogy hagyja el a szerelvényt!”. Eztán,
nem több mint 10 másodperces „várokozás” után pedig, így folytatta: „Mivel láthatóan
semmilyen reakció nem történik, törlöm az indulást (Sic!)” – s ezzel, ahogy jött, le is szállt a szerelvényről.

Én már ekkor hangoztattam, többi utastársammal mély egyetértésben, hogy legjobb
tudomásom szerint a villamos vezetőjének (általában jármővezetőiknek) vezetnie kellene a
járatot és nem ellenőri szerepben kellene tetszelegnie. Vagy nem csak egyes esetekben, ha már…
Mint kiderült – ekkor még csak utastársaim elmondására alapozhattam, a később
részletezett történések során azonban már én is láttam – egy normál, díszüveges (tehát nem tele-üveges) keskenyebb forma és nem is tokozott szobaajtó volt, becsomagolt állapotában, a 20 év körüli férfi utas által is használt széksorhoz gondosan odatámasztva és megtartva. Azt azonban akkor még szintén nem láthattam, amit alkalmazottjuknak viszont kezdettől látnia és átéreznie kellett volna, hogy a fiatalemberhez tartozott legalább egy, karon ülő gyermek, s egy fiatalasszonyka is! Ez a rendkívül empatikus villamosvezető ezután 2-3 perc múlva, bármiféle kommentár nélkül, felszállt és elhelyezkedett a vezetőállásban, annak rendje és módja szerint (19.09- kor) elindult. Mint hangosan vélekedtem, az illetékes (központi) diszpécser, feletteseként, nyilván megtagadta (visszautasította) az indítás önhatalmú törlését és, helyesen, indításra
kötelezte. Ám Budafok forgalmi telephez közeledve villamosunk vezetője, sokak számára érthetetlenül, megítélésem szerint is vitatható „szakkifejezéssel”, de semmiképp sem udvariasan és nem közérthetően, ekképp szólt az utas-tájékoztató rendszerbe: „Budafok kocsiszín, a bal oldali ajtósort (Sic!) fogom kinyitni!”.

 

Ezek után forgalmi telep előterében, nyílt pályán leállította a szerelvényt, majd az összes
baloldali ajtót (1. és 2. kocsin egyaránt) kinyitotta, és hosszú percekre magára is
hagyta a szerelvényt, annak összes utasával egyetemben – feszültség alatt,
menetkészen.
Mint kiderült, forgalmi telepen tartózkodó két (szerencsétlen) kollégáját indult megkeresni,
„intézkedés foganatosítása végett”.
A villamos a következő mintegy 20 percben tehát a nyílt pályán, feszültség alatt
(menetkészen), megfigyeléseim szerint még csak nem is kulcsra zárt vezetőállással, de
mindenképp nyitott ajtókkal állt.
Az első kocsi közepesen volt tele (40-50 fő), míg a hátsó kocsiból sorban jöttek át az
emberek, mert alkalmazottaik esetleges fenyegető fellépésétől láthatóan tartottak. Még
szerencse, hogy fizikai inzultus nem történt Önök részéről, mert akkor most ORFK-nak és
BRFK-nak is el kellene küldjem jelen levelem alább jelzett másolati címzetteken kívül.
Közben a szembejövő forgalom „zavartalanul” haladt, a mögöttünk lévő (torlódó) forgalomról
pedig csak annyit, hogy Gellért-téren történő, jóval későbbi leszállásom után zsinórban
jöttek a következő járatok (41-es, 49-es és 47-es).
Forgalmi telepről kényszerően odabandukolt – elnézést, de láthatóan sem nem túl képzett,
sem nem túl talpraesett, főként nem megfizetett, ámbátor általam mindenképp szánt vagy
szánandó! – alkalmazottaik a végén már a rendőrség kihívásával fenyegetőztek. Ekkor
másztam le második alkalommal a nyílt pályán a szerelvényről és mentem hátra, hogy
felszólítsam jármővezető munkatársukat: a munkáját végezze, és ne éljen vissza
közfeladatot ellátó személyként – amúgy nem is létező – „hatalmával”, azaz a
közszolgáltatással.
Villamosvezető alkalmazottjuk ugyanis még csak fel sem szállt a 2-es kocsira, az ajtó mellett
állt, és forgalmi telepen dolgozó kollégájuk részére előadott „fenyegetőzésemre”, hogy jövő
héttől nem fog Önöknél dolgozni, annyit sem szólt, hogy „Ne neki mondja, én vagyok a
villamosvezető!”, csak állt, láthatóan élvezve a helyzetet.

Talán csak akkor kezdte felfogni addigi ténykedése ódiumát, amikor a nyílt pályán való
álldogálás és „közforgalommal visszaélés” (helyesen: közforgalomban, vagy közfeladatot
ellátóként „hatalommal” való visszaélés akart volna lenni, nem ez jött ki, mea culpa!) miatti
fegyelmi felelősségét vágtam a fejéhez.
Ez után ugyanis már ilyen kijelentéseket tett, hangosan, mindenki által hallhatóan, és
sajnálatosan érthetően is: „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!”
Ekkor láttam meg, hogy akire olyan erős kényszert érzett, hogy leszállítsa, egy – megítélésem
szerint az ügyet súlyosbító tényezőként ráadásul munkatársuk által esetleg cigánynak
nézett… –, kifejezetten szolid, disztingvált és tiszta fiatalember volt, aki feleségével és karon
ülő (szoptatós!) gyermekével, valamint, ha jól láttam, még egy nagyobb, önállóan ülő
gyermekkel együtt utazott.
Az a, munkatársuk számára oly nagy fennakadást – állítólag – jelentő ajtó pedig, mint azt
korábban is megjegyeztem itt, minden tekintetben biztonságosan és kellőképp megtartva
volt elhelyezve, az tehát sem balesetveszélyt nem jelentett, nem jelenthetett, sem a többi
utas biztonságát vagy testi épségét, vagy akár csak ruházatának épségét nem veszélyeztette,
illetve a fel- vagy leszállást sem akadályozta.
A szerelvényen tartózkodó összes (!) utas egyöntetően, már-már tüntetve azt nyilatkozta,
vonatvezető alkalmazott pedig, és tehát, ezt folyamatosan érzékelte, hogy hagyja már békén
ezt a szerencsétlen srácot, és ne próbálja meg (szerencsére sikertelenül) egymásnak uszítani
az utasokat. Alkalmazottjuk erre nagyjából ekként reagált: „én nyugodt vagyok”, vagy egy
esetben egy középkorú asszonynak így: „hallgasson el és szálljon vissza”. Valamint e körben
hangzott el már idézett „Szarok bele, a faszba, akkor sem indulok el!” hangzatú, rendkívül
nagy ívő és roppant mély érzéső, kulturált és erkölcsös, tisztességes emberre utaló filozófiai
étékelés abból a szent szájából.
A fenyegetések hatására szerencsétlen fiatalember már jóformán sírva ment oda
alkalmazottjukhoz, a jármővezetőhöz, hogy „Hát nem szégyelli magát, a kislányom szíve
kiugrik a helyéből”, amire (illetve korábban is) az volt a reakció eme igen empatikus BKV–
alkalmazott részéről, hogy oldják meg egy kombi taxival!
Végül, annak ellenére, hogy az utasok egyértelmően a pártján álltak, és igazándiból az is
látszott, hogy az önmagáról megfeledkezni látszó jármővezető kollégái sem szívesen hívnák a
rendőrséget (még szép!), a fiatalember megalázottan, szerintem még sírva is – én sírtam
volna! – elhagyta, az ajtóval együtt, a szerelvényt. A nyílt pályán, vak sötétben, mivel más
módja erre nem is volt.

Tisztelt vezérigazgató Úr!
Meggyőződésem és alább előadott megalapozott jogi érvelésem alapján munkatársuk
nemcsak nem járt el tisztességesen és méltányosan, de egyenesen BKV Zrt. hatályos
Üzletszabályzata ellenében cselekedett.
Ezen túlmenően igen súlyos, közérdeket és utasok testi épségét alapvetően veszélyeztető, adott esetben börtönbüntetéssel is szankcionálható (foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés Btk. 171. §) és az általam megélt 42 év alatt még nem tapasztalt, az alapfeltételekből (ajtó, család, végállomás elhelyezkedése és üzemeltetési megállapodások etc.) semmiképpen nem is következő, elmebeteg, ámokfutásra hajazó cselekedeteteket vitt véghez: nyílt pályán, feszültség alatti szerelvényen, 50-60 utast, nyitott ajtósorokkal tízperceken át magára hagyott.

Ezek a cselekedetek Társaságuk (bocsánat, de) még megmaradt jó hírnevét is irreálisan
erősen és méltatlanul rontják.
Ezen túlmenően a hitem szerint 99%-nyi fennmaradó, végtelenül tisztességes, odafigyelő és
udvarias, fogyasztó- (utas)barát gépjármővezető, de akár egyéb (forgalmi) alkalmazottaik
személyes tisztességét és szakmai megbízhatóságát, azok megítélését is erősen aláássa,
erodálja egy ilyen ámokfutás.
Ugyanakkor megalapozottan merem állítani, hogy jármővezetőnek sem joga, sem jogalapja,
sem igazsága egyetlen pontban sem volt, tehát ráadásul alaptalanul követett el egy sor, önmagában is fegyelmi vétséget jelentő szabálytalanságot, de akár bőncselekményt is.
Hatályos Üzletszabályzat „II.2.1. Kézipoggyász szállítása” pontja így fogalmaz:
Minden Utas legfeljebb 2 db 40x50x80 vagy 2 db 20x20x200 cm méretet meg nem haladó, egy személy által hordozható, a fel- és leszállást nem akadályozó kézipoggyászt, illetve 1 db szánkót, 1 pár sílécet, 1 köteg becsomagolt facsemetét, 1 db gyermekkocsit szállíthat díjtalanul. A jármőveken nem szabad olyan tárgyat szállítani, amely az utasok testi épségében, ruhájában, poggyászában, vagy a berendezésekben kárt okozhat, azokat beszennyezheti, az utasokat zavarhatja, valamint amelyek szállítását jogszabály vagy hatósági rendelkezés tiltja. Kerékpár csak az elővárosi vasút (HÉV) vagy a fogaskerekő jármővek kijelölt peronjain szállítható, egy vonaljegy, vagy győjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel.
Tehát hatályos Üzletszabályzat nem zárja ki a becsomagolt (kézipoggyász!) és akár ajtó
mérető, 5..10x 75..85 x 180..210 cm köbtérfogaton elférő tárgy szállítását, hiszen
1. a 2 db 20x20x200 cm-es tárgy nyilván csak a 20 cm-es felületen helyezhető egymás
mellé, tehát a megadott maximális méret közel azonos az ajtó ránézésre (!)
értékelhető méreteivel;
2. Szabályzat a túlméretes vagy darabszámban többletes tárgyakat sem tiltja ki az
utazásból (utassal együtt), ahhoz pusztán a többlet díjfizetés szükségességét rendeli –
esetünkben azonban szó sem volt arról, hogy ne lett volna megváltva az esetleges
túlméret (a jegyellenőrzés pedig pláne nem a vonatvezető szakmai és jogi
kompetenciája!);
3. A tiltott tárgyak közé pedig egyértelmően nem sorolható a becsomagolt, új, tehát
tiszta ajtó, és ebben nem tűrök vitát;
4. Jármővezető intézkedési körét Szabályzat taxatíve a következő körben határozza
meg, mármint jármőveik irányításán túl: opcionális jegyárusítás; talált tárgy átvétele
és további kezelése (leadása); biztosítási igény felvétele (jegyzőkönyvezés). Tehát szó
sem esik sem utas-ellenőrzési, sem poggyászértékelési jogosítványról, pláne nem e
körben kötelezővé tett feladatról. Ezek szerint járművezetőik részére sem „indítás törlése”, sem utas- vagy poggyászellenőrzés nem kerül meghatározásra feladatként, de jogukként sem Szabályzat mellékleteiben. Ellenben több más feladat meglelhető ugyanitt, melyet alkalmazottjuk már nem érzett magára nézve kötelezőnek:
5. „A kimaradó indulási időpont után közlekedő jármő vezetője részére a
forgalomirányító diszpécsernek utas-tájékoztatási kötelezettséget kell meghatároznia.
A jármővezető ilyenkor a végállomásról történő elindulás után, majd a
megállóhelyeken adjon tájékoztatást a kimaradt indulás tényéről, elnézést kérve az
utazási kellemetlenségekért.” (80. oldal)
-4-
6. 5.8.2. szerint „Eljárás telephely elhagyását akadályozó, illetve késleltető körülmény
esetén” címszó alatt, vagy 5.8.4.2. szerint „Eljárás késés esetén” címszó alatt
részletesen taglalt kötelezettségeket támaszt vonatvezető részére is abban a
tekintetben, hogy kivel és milyen információáramlást kell biztosítania.
7. Egyebekben a „2:59 percet meghaladó késés esetén a jármővezető köteles értesíteni a
forgalomirányító diszpécsert, tájékoztatást adva a késés mértékéről és a késés okáról”
kötelezettséget alkalmazottjuk egyértelmően és több esetben (!) nyilvánvalóan és
nyilvánosa, hogy azt nem mondjam: „maga mutogatva és csak azért is” megszegte.
8. Önhatalmú járattörlésre vagy nyílt pályán nyitott ajtókkal történő veszteglésre nem
ad lehetőséget Szabályzat, sőt „Késés esetén - a forgalmi helyzet adta lehetőségeken
belül és a forgalombiztonsági szempontok figyelembe vétele mellett - törekedni
kell a késés mértékének csökkentésére mindaddig, amíg a forgalomirányító
diszpécser ezzel ellentétes értelmő utasítást nem ad.”
9. Szabályzat melléklete 5.8.4.3. pont szerinti „Eljárás kimaradó indulásnál, vagy
szélsőséges mértékő követési időköznél elrendelt utas-tájékoztatási kötelezettség
esetén” cím alatt egyértelmően szabályozza jármővet közvetlenül irányító , vezető
alkalmazott kötelezettségét: „A forgalomirányító diszpécser, vagy az utas-tájékoztatási
diszpécser elrendelése alapján a jármővezetőnek a végállomásról való elinduláskor,
majd minden megállóhelyen tájékoztatnia kell az utasokat a járatkimaradás, vagy
szélsőséges mértékő követés tényéről, elnézést kérve az utazási kellemetlenségért.”
Szolgáltatási szerződéseik és keret-megállapodásaik, más megfogalmazás szerint: a józan ész
szerint sem látom be, hogyan is járhatna el ilyen végállomáson és ilyen időszakban bármely
(amúgy ellenőrzésre egyáltalán jogosult) alkalmazottjuk is akár csak közelítő módon is.
Hiszen amikor Budafok, Savoya Parkbeli végállomást és a – korábbi nyomvonalhoz képest –
hatalmas kerülőt jelentő pályatestet és felsővezetékezést kivitelezték, tudtommal azt
nagyrészt, ha nem teljes egészében az érintett multinacionális vállalkozások (Auchan, OBI
etc.) finanszírozták, és az üzemeltetési keret-megállapodásokat (kerületekkel, áruházakkal)
annak ismeretében írta alá vagy hagyta jóvá Társaságuk illetékes szakigazgatása, hogy akár
az OBI, akár az Auchan áruházból ehhez (ti. egy egyszerő beltéri, tokozatlan ajtóhoz)
hasonló termékekkel naponta szállnak majd fel a tisztelt Utasok.
Ekként tehát, még ha netán le is lenne írva Szabályzatukban, akár csak a megtörténteket
érintőlegesen is alátámasztó bármely jogalap, eljárásukat akkor sem tudnák sem erkölcsileg,
sem emberileg, sem a ráutaló magatartás – mint gyakorlati jogkényszer – ellenében
meggyőzően alátámasztani.
Fentiek alapján igen nagy tisztelettel és bízva T. Vezérigazgató Úr és közvetlen vezető kollégái
(így BKV Zrt.) etikai és jogi érzékében, értékítéletében, nem utolsó sorban élénk
érdeklődéssel is, várom s voltaképp elvárom, hogy említett jármővezetőt – ám, higgye el, ez nem rólam szól! – szombat esti ígéretemhez híven egy hét után immár valóban ne
alkalmazzák tovább. Nem éri meg. Különösen bízom benne, Ön is egyetért velem, kedves Kocsis Úr, hogy a közelmúlt sajnálatos gazdasági–politikai eseményei „fent” nem eredményezhetik, de nem is magyarázhatják Társaságuk (alkalmazottainak) ámokfutását „lent”. Sem.

Egyben engedje meg, hogy elismerjem károkozásom is, melyet akaratlanul követtem el
Társaságuk ellen azon az ominózus szombat estén: amikor Gellért-téren átszálltam 1360-as számú, láthatóan frissen felújított Ganz ipari csuklós típusú 47-es járatra, a velem lévő kerekes kocsival véletlenül nekimentem a baloldali 5-ös ajtó mellett az egyes üléssel
szemben található furnérszerő merőleges alsó takaróelemnek, mely így egy kb. 10 x 3 cm
területen megsérült. Ez pedig nem szokásom. Kérem tehát Önöket, hogy az okozott kárt –
sajnos ebben nagy gyakorlatuk lehet – becsüljék meg és egy egyszerő, rövid elektronikus
levélben jelezzék, hova és mekkora összeg megfizetésével tudom megtéríteni a kárt. És,
persze, elnézést kérek figyelmetlenségemért.
Megértésüket és segítségüket, mindkét ügyben, előre is köszönöm mindannyiuknak.
Budapest, 2009. október 27.
Tisztelettel:
Róbert