Amióta Homár Borisz (7) Thaiföldön gennyes fülgyulladást, Homár Miriam (6) pedig ismeretlen eredetű ragyát kapott, és kénytelen voltam megismerkedni a helyi rendelőintézetekkel, még világosabban látom, hogy a magyar egészségügyi reform propagandistái eggyel mindig elfelejtenek foglalkozni. Azzal az aprósággal, hogy konkrétan mi történik a beteggel, onnantól, hogy belép a kapun, addig, hogy ellátva távozik. Ami egy csomószor nem pénz, hanem szervezés és hozzáállás kérdése. Gloya mostani története ijesztően hétköznapi. Megcsípte valami, a karja bedagadt és elindult egy pirosas csík rajta fölfelé. Gloya a jelenséget meg akarta mutatni egy orvosnak, de legalább annyi akadály tornyosult az útjában, mint Fehérlófiának. A történet igen hosszú, de annak, aki szeret sóhajtozni, kiváló olvasmány lesz.
A mai egészségügyi kálváriámat szeretném Veled és tengeri barátaiddal megosztani: Történt, hogy ma (11.10) reggel hatalmas duzzanat keletkezett a tegnap még csak apró csípésnek vélt, rettentően viszkető piros foltocskából, amiből egy piros csík indult, és jutott egyre feljebb a karomon. Finoman szólva beparáztam, gondoltam megyek gyorsan a Fehérvári úti SZTK-ba, hipp-hopp lerendezzük és már folytathatom is a napom, de kár volt előre innom a medve bőrére. A betegirányítónál közöltem, hogy mi a panaszom, majd a recepciós istenségasszony mondá, hogy bőrgyógyászat, de az itt nincs, úgyhogy menjek át a Szent Imre Kórházba, ott majd ellátnak, de ott is csak előzetes időpontegyeztetés alapján fogadják a betegeket, vagy beutalóval. Mondom oké, egy próbát azért megér, mert hát elég csúnya és a csík halad egyre feljebb. Caflatok gyorsan a szakadó esőben a kórházba, itt ütköztem az első nagy akadályba: sehol semmit nem találtam kiírva, a recepción pedig a betegirányítónak hűlt helye volt, mindössze egy üres műanyag kávéspoharat találtam ott, de ő nemigen tudta megmondani hogy hová menjek. A portásbácsit kérdeztem, hol a bőrgyógyászat, de ő le sem vette a szemét a monitorról (vagy nem szabad neki), elmondta ugyan, de semmit nem értettem. A ruhatáros néni kedves volt, gondolom láthatta az arcomon a türelmetlenséget és odahívott, hogy ő majd segít, ha tud. Elmondtam, hogy mi a baj, közölte, hogy jajjdecsúnya, de itt ma nemigen fognak ezzel foglalkozni, de azért próbáljam meg, hátha, és elirányított egy útvesztő labirintusba, ahol kb. 20 perc után nagy nehezen ráleltem az áhított bőrgyógyászatra. Láttam, hogy ki van írva: bejelentkezés rendelési időben, az alábbi telefonszámon: xxx xxxx. Nahát, mondom ez szuper, épp most van rendelési idő, felhívtam hát őket, egy hölgy (még kedvesen) mondta, hogy várjak egy pillanatot. Várok. Vártam két percet a telefonban, mellétette, közben beszélgetést hallottam, az időjárásról, meg még isten tudja miről, de köze nem volt ahhoz, hogy kint vár egy beteg, akinek valószínűleg vérmérgezése van, nézzük már meg. Megúntam, letettem, és hívtam megint, mondom előbb telefonáltam….erre kijött egy nő, nagy felháborodva és flegmán közölte, hogy nem tud időpontot adni, de mutassam mi a baj, hát mutattam. Erre mondta: jujjdecsúnya! De sajnos én nem tudok mit tenni, mert tele vagyunk már mára, és egyébként is:
-Ön 11. kerületi lakos?
-Igen.
-És ide is van bejelentve?
-Nem, de itt lakom és itt is dolgozom. (Gondoltam nem fogok vidékre utazni soksok kilométert, hogy megnézzen valaki egy csípést). Hát akkor ő nem fog tudni segíteni, várjak, de nem ígéri, hogy ma bejutok, vagy holnap, vagy a közeljövőben. Egy kedves hölgy a váróban felfigyelt a beszélgetésünkre, ő tanácsolta hogy menjek az Ulászló utcába, ott van bőrgyógyászat, de ott elég bunkók, meg csak nagyon sokára adnak időpontot, de jajjdecsúnya, azért próbáljam meg. Délután 3 óra utánra értem át az Ulászló utcai Bőr –és nemibeteg gondozóba (dejólhangzik), ahol további két istenségasszonnyal ismerkedhettem meg. Mivel 3 óra elmúlt, így a sürgősségi ellátás mára már szünetelt, ki volt írva egyértelműen, de gondoltam itt is teszek egy próbát. Az is ki volt írva, nyomatékosan, hogy a betegirányítók diplomás szakemberek, döntőképesek abban, hogy egy eset sürgősségi, avagy nem. Az alábbi párbeszéd zajlott közöttünk:
-Jónapot.
- Ez a panaszom, kérem, meg tudnák ezt nézni, csak egy pillanatra, vagy esetleg tanácsot adni, hogy hová mehetnék és hogy van-e olyan súlyos ez egyáltalán, hogy bárhova is menjek vele, vagy ráér reggelig?
- Én ezzel kapcsolatban nem tudok mit mondani Önnek, de az biztos, hogy ma itt mi nem fogjuk ellátni, ha nincs sorszáma.
- És ha reggelre meghalok? :)
- Az nem az én problémám. (Ezt szinte kiabálva, mikor okot nem adtam rá, mindössze egy kérdést tettem fel, azt is kedvesen – na ekkor már bennem is felment a pumpa):
- Jó, hölgyem, rendben megértettem. Akkor tud valamit javasolni, hogy hová menjek? Van ez olyan súlyos egyáltalán, hogy mennem kellene valahová vele? Ön biztosan tudja, hiszen diplomás szakember, ki van írva, itt ni! – mutattam a kihelyezett backdoor-ra.
- Hát én most nem állok le itt MAGÁVAL vitatkozni, álljon félre mert feltartja a sort.
Mélyen megalázó és bunkó módon beszélt velem soksok ember előtt, de nembánom, kifelé mérgemben még az ajtót is becsaptam magam után. Diplomás szakember lévén még arra sem volt hajlandó, hogy egyáltalán egy pillantást vessen rá és azt mondja, hogy ráér, vagy nem ér rá, hiszen ez is a feladata, ki van írva.
Mit volt mit tenni, felhívtam hát egy ismerősömet, akinek van egy orvos ismerőse, ő hátha tud valamit, igaz, hogy ő sebész, semmi köze az egészhez, de hát legyen, mert tényleg nincs több ötletem. Ő azt javasolta, hogy menjek az SZTK-ba a sebészetre, de mostmár tutibiztosra mentem, felhívtam hát a Szent Imre Kórház telefonos központját is, ahol egy unott hang felvette a kagylót, mondtam, mi a gyík, átkapcsolt a sürgősségire. Nagyon kedves hölgynek mostmár kétségbeesetten újságoltam a történteket, hogy hát mostmár aztán tényleg hová menjek és mit csináljak, ő is a Fehérvári úti SZTK-ba irányított, sebészetre. Nem értette, miért hivatkoztak a kórházukban arra, hogy nem 11. kerületi lakost nem látnak el, aki egyébként itt lakik, csak nem ide van bejelentve, de ezen már túlléptem, hálásan megköszöntem és elindultam. Megint betegirányító, némileg korrekt hölgy a recepción, kérdezi, mi a panasz, mondom mi, mutatom, húdecsúnya, hát akkor bőrgyógyászat, Szent Imre Kórház. Mondom a-á, ezt ma már egyszer eljátszottuk és már este 5 óra van, nincs időm még egy körre, a csík megy fölfelé, innen addig nem megyek el, amíg valaki nem tesz valamit. Jó, 1 perc múlva ott is voltam a váróban, 5 perc múlva behívtak egy kis öltözőbe, ahol több mint 30 percet vártam, mert elfelejtették, hogy már egyszer behívtak, és csak akkor derült ki, amikor még egyszer mondták a nevem. Hát szuper, de mentségükre szólva, végtelenül kedvesek és korrektek voltak velem, mind a Doktor, mind a Nővér (és igen, nagybetűvel, mert ők megérdemlik) annak ellenére is, hogy egy csúnya pókcsípés nem a sebészetre tartozik. Elláttak, mint minden más embert, mert ez a feladatuk (nem tudom hogy a többi orvosnak mi a feladata egyébként) úgyhogy ezért sok-sok köszönet.
Normális esetben messziről elkerülöm az összes magyar egészségügyi intézményt, tehát ha csak nem muszáj, nem megyek orvoshoz, ezért többnyire nem is tudom, hogy mi hogy van, hová kell menni, kitől kell kérni, stb, dehát azért vannak ők, hogy segítsenek, nem? Nem. Megértem, hogy az orvosoknak, nővéreknek napi többszáz hipochonder, túl sok szabadidejű nyugdíjassal kell foglalkozniuk, de azért mégis lehetne bennük egy kis emberség, nameg ez a szakmájuk, ha nem állnak helyt benne, miért vannak ott… Mellékelek nektek egy képet, hogy nem egy apró szúnyogcsípéstől ijedtem be, ezt a képet délután a sebészeti váróban készítettem, reggel a csík még csak a könyökhajlatig ért.
Ma, 2009-ben, Magyarországon, 9 órába telt, mire valaki hajlandó volt ezzel foglalkozni, ennyit a magyar egészségügyről, kész vicc az egész.
Ui: a történet negatív szereplőinek, főleg az Ulászló utcai istenségasszonyoknak minimum aranyeret kívánok!
Mindenkinek jó egészséget,
gloya
Snayperskaya 2009.11.11. 00:48:36
XCat 2009.11.11. 00:52:57
m e o w · http://eletfalun.blog.hu/ 2009.11.11. 01:00:33
Biyb 2009.11.11. 01:04:28
Megdobbent 2009.11.11. 01:07:12
Jatelleg, ebben meg egy patikus is tud segiteni :)
CliffBarnes (törölt) 2009.11.11. 02:15:08
Mert nem arrol, hogy milyen apro problemaval fordult gloya orvoshoz, hanem, hogy hogyan kezeltek. Nem egy helyen, nem egyszer. Olyanok, akiknek ez a foglalkozasa, akiknek ezert fizetett gloya is TB-t. Ha csak annyit mondtak volna, hogy calciumot neki, vagy vizesruhat vagy akar csak, hogy "vöröshagymát meg szorijja a hónaalá" mar akar rendben is lenne a dolog.
Itt a "kezeles", dolyfosportas hozzaallas es az egesz rendszer "csodas" mukodese volt a lenyeg.
Csak gondolj bele Megdobbent, mennyire kell orvosi/apoloi vegzettseggel sotetnek lenni, hogy ket mondatos tanacs helyett inkabb 2-5-10 percen at
vitatkozzon valaki...
Biyb 2009.11.11. 02:50:02
Egy doktor asszisztense nem mondhatja ki, hogy mi legyen. Csak is kizárólag doktor! Ő vállal felelősséget egy betegért.
Ha még is tanácsot ad is egy asszisztens, és meg fogadod a véleményét, utána meg ha nem válik be, akkor perled?!
vizsla_barat 2009.11.11. 03:22:10
csak azt nem talaltak ki,hogy a nem surgos eseteket szepen dupla-tb-befizetessel buntetnek.
egyszeruen nincsenek szabalyok vagy vannak de nem publikusak.
szvsz legkozelebb hivj mentot,mondd,hogy fulladsz, 10 percen belul el leszel latva.
sakha 2009.11.11. 03:32:50
Persze ez így általánosítás, de amikor az orvosok valami ellen tüntetnek, vagy felszólalnak, az mindig valami olyasmi, hogy ezt a korrput rendszert valahogy meg aarják változtatni, vagy őket ellenőrizni.
gande 2009.11.11. 04:14:47
és ez nem csak az egészségügyre vonatkozik.
ha egy betegnek (ügyfélnek) problémája van, akkor arra keres megoldást. és ezért fordul szakemberhez. lehet, hogy a szakember szempontjából az nem probléma, de az érintettnek az. és kötelessége segíteni, nem pedig hárítani.
az etikai hozzáálláson kívül aztán azt is elfelejtik az egészségügyben dolgozók, hogy ez nem egy jótékonysági szervezet, hanem a beteg joga, hiszen fizet érte. hónapról hónapra fizeti a tb-t.
gande 2009.11.11. 04:16:46
és ez nem csak az egészségügyre vonatkozik.
ha egy betegnek (ügyfélnek) problémája van, akkor arra keres megoldást. és ezért fordul szakemberhez. lehet, hogy a szakember szempontjából az nem probléma, de az érintettnek az. és kötelessége segíteni, nem pedig hárítani.
az etikai hozzáálláson kívül aztán azt is elfelejtik az egészségügyben dolgozók, hogy ez nem egy jótékonysági szervezet, hanem a beteg joga, hiszen fizet érte. hónapról hónapra fizeti a tb-t.
romesz 2009.11.11. 04:58:02
Senkinek nem erdeke, hogy a beteget ellassak. Minden orvosi rendelobol csak elhajtjak az embert.
nyúzott arcú lány 2009.11.11. 05:59:39
esef 2009.11.11. 06:57:49
Fapuma (törölt) 2009.11.11. 07:11:39
Real_Infidel 2009.11.11. 07:26:15
Az ilyen kommentelőket szöges baccpapuccsal kezelném análisan, az biztos.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.11.11. 07:41:54
Ha a beteg a folyosón meghal, akkor gondolom addig ott marad, amíg a többi, ott várakozó, még moszgóképes beteg, el nem viszi , mert büdös.
Amúgy én az első 1-2 kör után nekiáltam volna az orvosi kamarát emlegetni, attól általában félnek...
Csaknorisz 2009.11.11. 08:10:55
pizsama 2009.11.11. 08:15:45
Tökös Veréb 2009.11.11. 08:30:10
ZON 2009.11.11. 08:33:34
Mialee 2009.11.11. 08:34:25
Ott a kulcsszó, beutaló. Ha legközelebb ezt meghallod, gyorsan keríts egy háziorvost és írass vele egyet.
Múltkor nekem is sürgősen orvos kellett, húzták a szájukat hogy hááááát taláááán 2 hét múúúúúlvaaa van időőpoooont, fogtam bementem háziorvoshoz (ott vannak ők is az első emeleten), írt nekem papírt, ráfirkálta hogy sürgős, fél órán belül benn ültem a szakorvosnál.
Másik tanácsom hogy jelents be ideiglenes lakcímet, még ha albiban is vagy, oldd meg valahogy, pár perc alatt megvan, mert csak egy lakcímkártyák kell laminálniuk, és sokmindent megkönnyít hogy tudsz rá hivatkozni, és még a 11-kerületi fogorvos is ingyenes.
Orvosok meg nem is tudom minek rakják le az esküt, hogy "legjobb tudásuk szerint" meg "a betegnek a legjobbat" meg miafaszom. Kézhez kapják a diplomájukat és ezzel a mozdulattal bekapcsolódik a tahóságért felelős gén.
Tisztelet persze a kivételnek.
numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2009.11.11. 08:36:48
Probéma a következő: az un. reform két fő csapásiránya az intézmények hardware és software állományát teljesen lerohasztotta, orvosból szolgáltatót, betegekből pedig vásárlót csinált.
A patika a miniszter szóhasználatában is elárusítóhely.:-)
Tehát már senki nem ember. Hanem piaci szereplő. Az orvosok ebből menekülnek, a pénz kevés, az OEP havi x esetet finanszíroz,ezért az intézmények x+1-nek már nem adnak időpontot.
Amelyik ország ennyit költ egészségügyre, annak ilyen, vagy még ilyenebb szolgáltatási színvonala lesz.
Természetesen fel lehet, sőt kötelező feljelenteni minden ilyen esetet, mert az EBF ebből él, az intézmény pedig a büntetés az ellátáson fogja megspórolni, ami eredményes feljelentés után logikusan még xarabb lesz.
A beteg elégedett lesz, jól megadta nekik, legközelebb meg majd már 2-3 hónapot vár egy rákkal, ami kilóg a kipufogójából.
Tudom, mert látom a saját betegeimnél.
Az éheztetett jószág előbb leromlik, később elhullik. Minden paraszt tudja.
A TB kasszát 60 éve lopkodja minden kormányzat, a népek meg csak néznek kifelé a fejükből, hogy hová süllyedünk.
Megnyugtatok mindenkit, még nem vagyunk fenéken.:-)
Mialee 2009.11.11. 08:40:32
Bement orvoshoz -szintén 11-ker- aki szinte elkergette hogy ezzel minek jött, semmi baja, majd elmúlik.
Másnapra rosszabbodott, a lábától a homlokáig pöttyök, alig bírt menni, elsántikáltunk megint orvoshoz, másik volt szerencsére... meglátta a pöttyöket és megszólalt: "Nővér? Szájmaszkot."
hex.kelly 2009.11.11. 09:01:11
2009.11.11. 09:05:37
Talán, hogy ilyen nickkel mint "gloya" tessék rendelési időben jönni reggel 6 és negyed hét között.
Mialee 2009.11.11. 09:10:42
Végül hazament szüleihez és otthon járkált orvoshoz, már jól van.
pengusz 2009.11.11. 09:21:08
A betegjogi képviselő olyan, mint a fogyasztóvédelem, csak a betegirányító nem fölényeskedhet, hogy xarik rá :)
eznemisénvagyok 2009.11.11. 09:23:25
Nem mentem orvoshoz, elmúlt, de a csípések helye még most is megvan.
Szóval pók volt?
Fairy Girl 2009.11.11. 09:23:32
www.hirado.hu/Hirek/2009/11/11/06/Ketszaz_evet_hozhatnak_be_a_korhazak.aspx
numda · https://giuliotortenesze.wordpress.com 2009.11.11. 09:28:43
Én 5 éve helyettesítek egy 8 éve üres körzetben, mert a kutyának sem kell.
Bár még fiatalnak számítok az 55 évemmel.
Nincs humán erőforrás.És csökken.
Fairy Girl 2009.11.11. 09:31:34
Na jó, off.
akikaztmondjákni 2009.11.11. 10:32:13
laposmacska 2009.11.11. 10:37:02
birdito 2009.11.11. 10:47:32
Egyetértek. Én a betegjogi képviselőnek is elküldeném a történetet, kicsit részletesebben, nevekkel, pontos időpontokkal.
Eric_Cartman 2009.11.11. 10:52:39
Varjúhájjal gargarizálni lefekvés előtt.
Deréktájon bekenegetni pipamocsokkal étkezés után. Külsőleg !
És sok folyadék!
Dr. Cartman
moli 2009.11.11. 10:56:56
@pengusz: koszi, ezt megjegyzem.
Forumgirl 2009.11.11. 11:05:12
persze, ez nem indok arra, hogy a beteggel parasztok legyenek, vagy ne végezzék el a munkájukat...de ha őket is kirúgnák, ki maradna?
Forumgirl 2009.11.11. 11:12:50
Ficak 2009.11.11. 11:55:56
Ez jól hangzik. Rá is kerestem a neten.
"...A betegjogi képviselői intézmény hivatalosan 2000 júliusában indult meg, amikor is 54 képviselő kezdte meg működését az ÁNTSZ égisze alatt. Jelenleg 55 képviselő tevékenykedik az országban (13 Budapesten és 42 a megyékben), beosztásuknál a területi elv érvényesül.
Rendszerint 2-3 képviselő dolgozik megyénként, ezért általában több intézmény tartozik egy képviselőhöz. Sok olyan is akad közöttük, akinek 5 vagy 6 kórházat is el kell látnia. Ebből kifolyólag egy képviselő rendszerint 2-3 órát tud csak eltölteni egy kórházban, heti 1-2 alkalommal. A képviselők egy része főállásban látja el feladatát, zömük azonban csak részmunkaidőben dolgozik..."
Hát így kisebb az esély, hogy tudjunk vele beszélni, de legalább a személyzet tudtára adjuk, hogy ne nézzen madárnak.
Személyes tapasztalatom szerint is az egészségügyet lényegesen jobbá lehetne tenni jobb szervezéssel, más hozzáállással. Az egyszerűen nem igaz, hogy azért ennyire sz@r mert nincs rá pénz.
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.11. 11:56:36
Aki esetleg nem megy orvoshoz vele az kap egy szúnyogcsípésnyi foltot permanensen (legalábbis unokatesómnak 2 éve nem múlt el) Ha meg elmegy akkor úgy néz ki idegösszeomlást is :(
Mondjuk babonából a hálószobában lebuktatott pókot nem szabad megölni, balszerencsét jelent. Én is csak óvatosan kiteszem a hóra és jó szerencsét kívánok neki :)
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.11. 12:03:36
Nem sz*r az, csak eü dolgozónak kell lenned!
8 éves koromban fejjel bontottam a mászókát. Egy pipogya tanerővel elküldtek a helyi SZTK-ba. Már egy órája bent ülünk, mindenki beelőz, amikor egyik osztálytársam anyukáját megpillanva, hangosan köszöntem neki. Megismert, soron kívül be 1 perc múlva már meg is kezdték a vizsgálatot...
Szóval ha eü-n belül dolgozol vagy ismersz valakit aki hajlandó érted megszólalni vélhetően a környéken elérhető legjobb ellátást kapod.
Ez egyfajta "természetbeni juttatás" az eü dolgozóknak, hasonlóan mint a mávos és családja ingyen utazik.
De ugyanez működhet önkormányzati hivatalban, iskolákban, rendőrségen is. Versenyszférában meg marad a 8óra munka helyett a több, állítólag nagyobb fizu ja és kajajegy is van. Ezért tart itt... J
Nikorene 2009.11.11. 14:34:38
Otthon internet, betegség beazonosítása, gyógyszer keresés, irány a patika. Ma már nem fáj, javul, lehet holnapra el is múlik.
De legalább tanultam valamit...
/tno+DA= 2009.11.11. 14:46:40
Kevés kivétellel kurva okosak vagytok.
OK, a posztoló betojt, mert nem tudta mi az és terjedt. Igen lehet, hogy magátó is tudhatta volna, hogy ettől nem esik le a karja, meg hogy pókcsípés vagy hasonló kis dög marása.
De a lényeg nem az hogy milyen piti ügy miatt ment a kórházba. Ha piti akkor kb 5 perc alatt lerendezhette volna egy orovos asőt 1 perc alatt is anélkül hoyg felvegye cska ránéz és megnyugtatja hogy no para, menjen haza és mit tegyen majd egyen igyon rá.
Itt viszont egy 9 órás körsétáról van szó, haszontalanul.
Nem régiben volt balhé abból, hogy megautóztattak a egyszívbetegt. Nem egy esetről hallottunk az elmúlt években ahol a beteget addig küldözgették inenn oda hogy meghalt.
Tehát itt nem az a lényeg, hogy mi durva bőrpírt szedett össze, hanem az hogy ehhez mi a faszért kell 9 óra ma magyaroroszágon??? (Ország név direkt kisbetűvel mint nemecseké.)
anarch 2009.11.11. 14:56:54
Luthien_ 2009.11.11. 15:47:35
Forumgirl 2009.11.11. 16:37:08
hawkeye 2009.11.11. 16:56:01
Vagy román szisztéma szerint működnek.
Nálam a János, és az Irgalmas csapta ki a biztosítékot.
Az utóbbi irgalmatlanul....
Soha többet egyikbe sem....!!!!
Forumgirl 2009.11.11. 17:06:45
háromfejűdisznyólábú 2009.11.11. 18:16:50
háromfejűdisznyólábú 2009.11.11. 18:18:06
Répalaki Edömér 2009.11.11. 19:39:24
Történt egyszer, hogy előnyugdíjasként "munkahelyi" baleset érte az évezred elején. "Figyelmes" munkatársai kilökték alóla a 11 fokos kétlábú létrát. Pár másodpercig csüngött az emelet korlátjába kapaszkodva, de lévén, hogy alkatilag inkább szumo bajnok, mint zsoké, hamarost lepottyant. Egyik lábfeje szépen kitekeredett és duplájára duzzadt, ráállni sem bírt. Mint később kiderült, szilánkos bokatörés lett a vége. Természetesen mind ez péntek délután.
Telefon a mentőknek, "Hogy mi? Lábtörés? Az nem sürgősségi, majd ha megy arra fuvar, akkor felveszik." Jegelés közben hip-hop repül az idő, fel sem tűnt neki, az a közel két órácska, mire jöt a jó öreg mentősbrigád. Betámogtták a roncsba és elfuvarozták a háziorvosi rendelőbe. A doktor rémülten szaladt a kifelé vágtázó mentősök után, hogy várják meg amíg beutalót ír és vigyék tovább apámat, hiszen röntgen nélkül mit kezdhetne vele. A tovaszáguldó autóból áradó kipufogógáz felhőjén átsejlett a sofőr integetésre nyújtott keze, bár az nem volt kivehető, hogy mind az öt ujjávval legyezett-e, vagy csak a középsővel kívánt további szép nyári napot, 30 percel a rendelés vége előtt. Doki intézkedett és most rekord - mint egy 1 óra 20 perc alat jött a kanyar.
A két etióp alkatú egészségügyi dolgozó bátor zongoraszállítóként próbált helytállni és röpke negyedóra alatt megtették a beteggel a gépjárműig vezető - két lengőajtóval is nehezített - 20 méteres akadálypáját. Szerencsére a korház közel volt, így a baleset után alig 4 órával már remélhető volt, hogy kezdetét veheti a gondos ellátás. Majdnem így volt. Mivel jött a hétvége és már műszakváltás is volt, kellett pár tucat perc, mire valaki ránézett magányosan szenvedő öregemre. Az egészségügyi ellátás területén tapasztal páciensek minden bizonnyal inkább otthon maradtak, a később érkező csókosok pedig mindannyian ő előtte gyógyultak ("Szerbvusz Józsikám/Bélám/Icukám, de rég láttalak, na gyere gyorsan megnézlek! Kérsz egy kávét? Erzsike, két feketét legyen szíves!")
Végül röntgen és nagy csodálkozás, hogy egy boka (azt hiszem az ugrócsont - TALUS) hogyan képes ennyi részre széttörni. Na, sebaj, majd hétfőn lesz "rendes orvos", akkor majd megnézik. Eltelt a nyomorult hétvége. Az osztályon általában egy éjjeli ápoló volt és többnyire egy emelettel lejebb csapták a szelet az aktuális kolleginának, így a sok járóképtelen (8 fő/kórterem) közül az egyetlen mobil beteg, egy tolószékes ment mindig fájdalomcsillapítóért. Ugyanis az autóbalesetben kettős nyílt combcsonttörést szenvedett és ez által a 4-5kg fémvázzal tömegnövelt fiú hiába nyomogatta a hívócsengőt - vagy kaparta a falat kínjában - az nem hallatszódott le. Bezzeg az ügyeletesek a család látogatáskor folyton szem előtt voltak és éppen csak nem illették nyelvük hegyével a srác hátsó fertályát. Ráadásul olyan 5XL-es méretű köpenyben, ami tuti nem rendszeresített - ellenben hatalmas zsebe volt, amit nem is szégyeltek oda-oda mutatni a családtagoknak.
No, hétfőn jött a reggeli vizit. Pusmogás, tanácskozás. Majd később döntenek, hogy kell-e műtét, vagy pár szem gyógyszer is csodára képes. Kedd reggelre térdig bekékült a láb. Osztályvezető ordibál mindenkivel, pedig azok amúgy is pánikoltak már, csak olaj volt a tűzre a "Ha amputálni kell az több milliós kártérítési per, kirúgok mindenkit!". Injekció hegyek és pirulák garmadája. Folyamatos véralvadásgátlás és lám csodát, hétvégére "Tessenek hazavinni a papát, kell az ágy a következő húsnak..." Akkor rendült meg a bizadalmam a magyar egészségügyben. Ledölni csak később dölt, amikor egy hentelős epekőműtét után 1 héttel faternak kellet kézzel visszafognia a zsigereit, hogy ki ne forduljanak a felszakadt 25cm-es seben át... de ez egy másik történet.
Utószó:
Több ismerősöm is otthagyta az orvosi tanulmányait a '90-es években, mert kilátástalannak érezte a jövöjét az itthoni helyzetek láttán (3 műszakban "életekkel játszadozni", minimálbérért). Sokan közülük szégyelték is, hogy annyi év kárba vész - mind a ráfordított idő, mind pedig az anyagi kár miatt - hiszen a "mi" pénzünk bánta az oktatásukra fordított összegek elpazarlását. Szerencsére mindannyian becsületes, adófizető állampolgárokká cseperedtek, közülük páran társadalmi és szociális munkákkal is törlesztenek. Sajnálatos, hogy nem lettek remek orvosok.
Megdöglünk mind, meglássátok!
Répalaki Edömér 2009.11.11. 19:44:29
Kicsi ez a komment doboz, na!
tarkamarha 2009.11.11. 20:40:58
Ha átver egy kereskedő - mehetek a fogyasztóvédelemhez, ami ugye a kereskedőtől független szerv. A bankok önkényét a PSZÁF próbálja kordában tartani, de ki hivatott engem kártalanítani - vagy legalább a hibás gyakorlatot felülbírálni, hogy többé ne fordulhasson elő - ha a másik fél az állam? Lassú az okmányirodai ügyintézés? Kinél panaszkodhatsz? A jegyzőnél persze. Aki ugye az iroda vezetője. Hm. Független? Korántsem...
Most őszintén: Milyen közszolgáltatást nyújt ez az elvarázsolt ország, amivel elégedettek lehetünk?
Egyészségügy? - Nem hinném...
Közbiztonság? - Muhaha!
Igazságszolgáltatás? - Pfff. Lassú és kiszámíthatatlan.
Utak, közlekedés? - Na ne már!
Szociális ellátás? - Ahogy vesszük. Mondjuk átgondolatlan...
Ha jól belegondolok talán csak a tűzoltóság munkájával vagyok elégedett, illetve, hogy nem hagyjuk temetetlen a halottainkat.
Ha az állam egy szolgáltató lenne már rég szerződést bontottam volna és egész jól éldegélnék abból a pénzből amit a hibás teljesítés és veszélyeztetés miatt kipereltem volna belőle.
Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2009.11.11. 21:23:45
kvadrillio 2009.11.11. 22:33:45
Tanulság: Nem az SZTK-ba kell menni, hanem magánklinikára !
Ott azonnal kezelésbe vesznek, igaz, hogy megkérik az árát, DE ! ez is volt a betegátterelő eü. deform célja. Fizetős orvoshoz terelés ! :)
Deviáns 2009.11.11. 23:42:17
Az én sztorim egyszerűbb: Magándoki, 15 éve gyökér-kezelt fog teljesen letörve, húzás. Már én sajnáltam a dokit, mennyit kínlódik vele, szépen kiszedte, igaz darabokban. Az egyik gyökér darabja viszont bent maradt, nem gyógyult rendesen a seb (3 hét után sem)
Irány a szájsebészet.
Mondjuk a járóbeteg beléptető rendszer Veszprémben szerintem qrva jó... Mint egy bankban. Sorszám a gépből, 5 ablak, nagy pörgés, vagy 40-en voltak előttem, tíz percen belül felvettek, irányítottak... Pedig a kismamákat/kisgyerekeseket soron kívül hívják (illetve más gombot kell nyomniuk a sorszám automatán)
Szóval a járóbeteg beléptetés flottul ment. Aztán itt vége is a XXI. századnak.
Szájsebészet: sorszámokkal semmi törődés (gondolom a csókosok miatt), aki ügyesebben tudott helyezkedni, az jutott be először. Hál isten, az utánam érkezők becsületesek voltak, én nem is figyeltem, hogy én jövök, illetve 40 perc után ki tudja fejben tartani, ki mikor jött...
Megnéztek, röntgen, tényleg gyökérdarab van benn, írtak egy antibiotikum receptet (nem vagyok antibiotikum hívő.... ki sem váltottam, begyulladva nem volt, csak nem gyógyult rendesen)
és kaptam egy időpontot 5 héttel későbbre... No comment. A nem begyógyult sebet hagyjuk begyógyulni, aztán majd felvágjuk...
Megfordult a fejemben a maszek szájsebész keresése, de azért se...
5 hét után mentem. Az adott időpont után 40 perccel sorra is kerültem. Ez mondjuk még elmegy.
Érzéstelenítés. Amig hatni kezd, addig ki, a következő beteg ellát (ezzel nincs is problémám, logisztika) én be, kb másfél perc alatt felnyit, foggyökér darab kivesz, viszlát.
Azt magyarázza nekem meg valaki, hogy ehhez miért kellett 5 hetet várnom?
Deviáns 2009.11.11. 23:48:42
Emlékszik még valaki, hogy mekkora balhé lett belőle vagy 5 éve, amikor Pécs környékén összeszedték a kismamák, hogy melyik doki mennyi kenőpénzt vár el a terhesség alatti vizsgálatoknál? (átlagban olyan 70 rugóig jött ki a szülésig)
Hogy fel volt háborodva az orvostársadalom, hogy márpedig nem... Sőt, asszem le is vetették a listát a netről.
Számomra azért volt komikus, mert két kollégám felesége is nem sokkal ez előtt szült, és Veszprémben is dettó ugyanezek a tarifák voltak...
gande 2009.11.12. 03:37:32
bocsi, de addig, ameddig havonta sok tízezer forint TB-t vagyok köteles fizetni nekem illetve a munkáltatómnak, addig miért is kellene magánrendelőbe mennem? miért nem kapok normális szolgáltatást?
gande 2009.11.12. 03:49:21
és miért is kell 40 percet várni?
fogorvos, magánrendelő. időpont 16 óra. nagy a forgalom, ebből csúszás lesz. odatelefonálok, hogy kb. 5 percet késni fogok. oké, jön a válasz. 16:03 óra, megérkeztem. senki rám sem ránt. 16:47 éppen készülődtem, hogy hazamegyek, de vki megjelent. érdeklődök, hogy elfelejtettek-e. áááhh, dehogy jön a válasz. csak egy kis csúszás.
én odatelefonálok 3 perc késés miatt és akkor nem tudnak szólni, hogy menjek egy kávét inni, vásásrolni orrot túrni vagy bármi mást. miért feltételezi az orvos, hogy az ő ideje többet ér, mint az enyém? miért lopja az én időmet? és itt nem arról van szó, hogy hirtelen sürgősségi eset jött be - azzal semmi gond, ha amiatt kell várni.
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.12. 07:27:04
Az ismert hirekbol, körbehurcolták volna Debrecen felé, mig a rájönnek, hogy a szombathelyi Markusovszky az ugyeletes.
És még ki is beszélik magukat belöle
Emilt az ebf.hu-nak és leirni mindet, persze nem használ, de legalább rákérdeznek a szemeteknél hogy is volt
horex · http://horex.uw.hu/ 2009.11.12. 07:35:09
Engem, telefon után, percre pontosan elláttak kétszer is magán rendelőben
És néhány nagyon jo tapasztalatom volt az államiban is
BArátnőmet fájdalmakkal kirugta a körzeti egy órás várakozás után, hogy letellt a munkaideje
Bejelentés az ebf-nek, vizsgálják.
Esti korházi ugyeletröl kirugtak, mert valami szám nem volt a beutalon.
A másik esetben emilben el tudtam intézni időpontot és kifogástalan ellátást
Persze értem a posztoló gondját
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.12. 16:14:47
Pesten magán dokinál 12e + varrás ha kell (az nem tudom mennyi) a műtétes gyökérhúzás. Nem 5 hét, 15 perc és mivel érdeke, így rendelési idő után is fogad.
Attól még az SZTK-s dokikat nem szabad lebecsülni mert TB finanszírozza, minden tiszteletem az udvarias, rendes dokiknak, ápolóknak.
Sir Zet 2009.11.12. 16:15:05
CliffBarnes (törölt) 2009.11.12. 18:30:33
Erre nyomod itt a "Te még soha az Életben nem láttál sürgős eseteket", meg, hogy "doktor asszisztense nem mondhatja ki, hogy mi legyen".
Ennek semmi koze ahhoz, amit en irtam...
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.13. 21:47:55
Egy kérdés: mibánatnak fizetjük a tébét, most komolyan? Az hova megy? Mire? Feneketlen zsákba, zsipp-zsupp, kenderzsupp.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2009.11.13. 21:49:56
Forumgirl 2009.11.16. 09:42:58
Mialee 2009.11.16. 09:51:36
Bár kórházban még nem voltam.
Meg diák vagyok, úgyhogy rohadjon le a kezük, ha le akarnának húzni.
sunyeb 2009.11.16. 11:00:51
AZONNAL? Nah persze. Közölni fogják pl., hogy kéthetente csütörtökön 8 és 9 között beszélhetsz vele. Amúgy mindenhol ki kell írva legyen a fogadási ideje és elérhetősége.
Rendőrt hívsz? Milyen alapon? Csúnyán beszélt veled a betegirányító? Szerinted mit csinál ilyenkor egy rendőr? Jelezem semmit.
A sürgősségi esetek ellátása kötelező. Mondjuk nem tudom ki emlékszik még a vizitdíjas rendszerre. Ott a törés nem volt sürgősségi, csak a nyílt törés és ez EüM rendeletben volt szabályozva.
Előjegyzés meg valóban azért van (sürgős betegre nem vonatkozik), mert a kedves jó OEP csak bizonyos mennyiségű ellátást hajlandó kifizetni (illetve sokszor azt se). Sajnos ez van :(
A postoló betegsége szerencsére nem egy súlyos dolog (nyirokér gyulladás) és nem úgy mint a néphit szerint vérmérgezés és nem ér el a szívig és nem hal bele. DE ezt egy laikusnak nem kell tudnia.
Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2009.11.17. 21:34:32
répafej 2009.11.25. 10:41:36
KCicó 2009.11.26. 14:53:40
kiskunmajsa 2010.01.22. 16:14:22
kiskunmajsa 2010.01.22. 16:20:41