Tékozló Homár

Küzdelem a szétszedhetetlen sajttal

2009.11.18. 13:30 | ge | 120 komment

Mi is gerjedtünk már attól, hogy a szeletelt Karaván (szintén hőmérséklettől függetlenül) az istennek sem akart szétjönni, úgyhogy le is szoktunk róla egy időre. Aztán amikor a gyártó rájött hogy elkúrta és belekevert valami szétszedhetőség-fokozót, újra enni kezdtük. Gambella a Sole-Mizo termékét próbálta meg elfogyasztani, de annyira felhúzta magát az összetapadt szeleteken, hogy két drámai videót is készített a kudarcba fulladt aktusról.

Került e már az ollóid közé olyan előre szeletelt, nem éppen olcsó sajt, amelynek a szeletkéit még véletlenül sem lehet elválasztani egymástól? Nos, külső hőmérséklettől függetlenül produkálja az alábbi videón látottakat a Sole-Mizo terméke (nem, nem lejárt - teljesen friss termék), az Oázis sajtnak hazudott füstölt, szeletelt valami.

Tudom, hogy szeletelt sajtot venni nem utal sikeres emberre, de van olyan gyártó, amelyik ennél azért jobb minőségű termékeket is képes előállítani, ennek igazolására készítettem egy összehasonlító videót is (sajt vs sajt).

Egyébként az aljas nyugati, kapitalista gyártók ezt úgy oldják meg, hogy vagy jobban szeletelhető sajtot készítenek, vagy csomagolóanyagot raknak a szeletek közé, így a vevőnek nem kell sikosító krémet használnia egy egyszerű sajtzabáláshoz.
Csattogtasd az ollóidat kérlek, és küldj egy fa*korbácsot a Sole-Mizónak a vásárlók nevében, valamint emlékeztesd őket rá, hogy szeletelt sajtot azért vesz az ember jó drágán, mert lustaság okán a munkahelyén a 20 perces ebédidőben már nem óhajt ilyesmivel baszakodni. Kösz.

Gambella
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hurkada 2009.11.18. 13:33:10

jól hangzik, el is olvasom.

selymesszőrű tejbegríz 2009.11.18. 13:33:26

Ha szobahőmérséketű lesz a sajt akkor simán szétszedhető, így működik a karavánnál is.

AlulírottFentemlített 2009.11.18. 13:33:48

Egyszer egy filmben azt mondták, hogy boldogok a sajtkészítők!

szemi90 2009.11.18. 13:35:14

Biztos nem csak a sajtkészítőkre gondoltak. Szerintem az egész tejipart értették ez alatt.

É2I 2009.11.18. 13:44:54

Dobjátok a padlóla, dulván! Hátha szétjön.
Egyéb esetekre a kés nevezetű nagyszerű találmányt javasolnám.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.18. 13:45:01

Szerintem még egy kis ragasztót is tesznek közéjük.

cemeteryman 2009.11.18. 13:45:05

Ez a fajta szobahőmérsékleten is szart ér, úgy össze vannak ragadva, ráadásul az íze is szar.

É2I 2009.11.18. 13:48:15

Egyébként az aljas nyugati, kapitalista gyártók ezt úgy oldják meg, hogy drágább is az egyenként csomagolt.
Ja, hogy itt is és ezért vetted ezt.

Olcsó sajtnak van-e leve?
;P

akikaztmondjákni 2009.11.18. 13:50:12

Ez qrva jó!:D Biztos idegbetegeknek találták ki,hangyaszedés helyett:)

akikaztmondjákni 2009.11.18. 13:51:17

@É2I: Dobjátok a padlóla,le!De nagyon dulván:)

Solid Ether 2009.11.18. 13:52:24

úgy irigylem egyesek problémáit

GargleBlaster · http://autostat.hu/hasznos 2009.11.18. 13:52:36

a karaván sajt nemcsak, hogy összeragad hanem még szar is. semmilyen okot nem látok rá, hogy megvegyem.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 13:54:02

@AlulírottFentemlített: Így van.Meg a heringek,mert övék lesz a mennyek országa.

bekbórd! 2009.11.18. 13:54:37

Ismerem a sajtot én is.
Azt hittem valami brutális vége lesz a filmnek.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:00:26

Önélzet,bátolság,melészség kell egy ilyen megevéséhez:)

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:11:07

...és azt fogják majd rebesgetni hogy eltüntek a dolgok, és hatalmas zűrzavar lessz hogy hol vannak valójában a dolgok és senki nem fogja tudni hová lettek azok a kis bigyók meg az a fura kis izé rafiakötő amihez hozzá voltak erősitve és akkor majd a barát elveszíti a baráttya kalapácsát és a fiatal nem fogja tudni hogy hol vannak má azok a dolgok amiket apáink birtokoltak mert apáink csak előző este rakták oda...

É2I 2009.11.18. 14:11:07

@betépett felhasználó:

a lapkasajt tapad
a Gambella kifakad

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 14:12:00

emlékszem egyszer nem volt csak egész sajt a boltban, megvettem és ebédidőben saját magamnak kellet vágnom belőle.
senkinek nem kívánom azt a megalázó 3 másodpercet.

akos147 2009.11.18. 14:13:04

Azért a b*szakodás szó is megért volna egy öncenzúrát a végére. Nagyobb önmérsékletet feltételeztem volna egy tudatos vásárlótól, nem ilyen faszságot.

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 14:13:05

@akikaztmondjákni: „Az igaz ember járta ösvényt mindkét oldalról szegélyezi az önző emberek igazságtalansága és a gonoszok zsarnoksága. Áldott legyen az, ki az irgalmasság és jóakarat nevében átvezeti a gyöngéket a sötétség völgyén, mert Ő valóban testvérének őrizője és az elveszett gyermekek meglelője. Én pedig lesújtok majd Te reád hatalmas bosszúval és rettentő haraggal és amazokra is akik Testvéreim ármányos elpusztítására törnek! És majd megtudjátok, hogy az én nevem az Úr, amikor szörnyű bosszúm lesújt rátok.” Ezékiel 25.17

É2I 2009.11.18. 14:15:29

@EÖ:
Akarsz beszélni róla?

akos147 2009.11.18. 14:21:27

Tudod, hogy van ez...
Mindig akadnak bosszantó ügyek,
Mik sokszor feldühítenek.
Olykor esküdözöl, olykor átkozódsz,
Mikor az élet mócsingján rágódsz.
Ne morgolódj, csak fütyöréssz,
És meglátod, a végén minden jóra fordul majd.

Csak nézd az élet napos oldalát!
Csak nézd az élet napos oldalát!

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:22:39

Gambella!"Always look on the bright side of life!"

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:25:41

"Vén,hülye buzeráns hiába izgattál fel!" ROFL!:)

moli 2009.11.18. 14:25:48

@Gambella: honnan van az a snoopy-s alatet?!

akos147 2009.11.18. 14:30:38

pont az idevágó maradt ki:

- Azt hiszem, azt mondta, boldogok a sajtkészítők.
-Miért emeli ki a sajtkészítőket?
-Nyilván nem szó szerint kell érteni, ugyanúgy vonatkozik bármely tejipari termék készítőire.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:35:49

Ezért kell lakmározni sajt helyett bárányt meg lajhárt és málét. Sós ringlit babbal és orángutánt, és zsenge gyökereket és gyönge szekereket és......

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 14:36:52

@akikaztmondjákni: vagy meg kell kérni a Júdeai Népfront Elit Öngyilkos Alakulatát...

akos147 2009.11.18. 14:42:08

@EÖ: Csendet! Mi ez az impeltinencia? Nagyon gyolsan gladiátolképzőben találhatod magad! Ilyen lohadt viselkedéssel!...

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 14:47:33

@akos147: te latol, majd a nejem, foltisszima fingusz kiszabadít a kalmaid közül.

Eliathen 2009.11.18. 14:49:08

A cikk szar. A kommentekeken sírok. Így tovább embörök xD

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:50:46

@EÖ: Vigyétek el!Egy héten belül vadbalmokkal küzdjön!

zooDoo 2009.11.18. 14:54:24

@akos147: De szar vers.

Én csak egész sajtot veszek. Ennyi.

akos147 2009.11.18. 14:55:52

szerintem a poszt toló NEM az ALDI-ban szerezte be a sajtot - de ami még valószínűbb - a többi tejipari terméket sem. Pláne nem őstermelőtől... Ezért tart itt ez az ország.

É2I 2009.11.18. 14:57:13

@EÖ:
Ezek szerint Te vagy Fikusz Kukisz.
Ölülök, hogy megismelhettem nagyulam!

akikaztmondjákni 2009.11.18. 14:57:26

Van aki nem ismeri Monthyékat???:O Khmm...

akos147 2009.11.18. 14:57:27

@zooDoo: ez nyels foldítás a Blájen élete c. klasszikusból, dalolva csodaszép, az embelnek kedve támad megfeszülni mallgatása közben; mosolyogva, mint hol is...?

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 14:57:40

@akikaztmondjákni: hm. nők is vannak köztetek talán???

akos147 2009.11.18. 14:58:41

@EÖ: Én isz veled megyek, Pilátusz! Szegítszégedre lehetek váratlan kríszisz eszetén!

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 15:00:29

@akos147:
- Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
- Én nem!

akikaztmondjákni 2009.11.18. 15:02:43

@akos147: Nem akarom elhinni,h nem ismeri!Menjünk kövezni!
@EÖ: neeeem,nincsenek...csak férfiak.Bocs,azt hittem elkezdtük.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 15:06:53

@akos147: Ez lemek akkol elelesztem Lóbeltet!
-Sajnos nincsen Lóbeltünk!
- Jó akkol legyen Letfold!
- Igen!!... Eleszd el Letfoldot!.....
Pilátus - Egyébként ki az a Lóbelt Letfold?

akos147 2009.11.18. 15:07:15

@EÖ: Figyelj! Egy valamit utálunk jobban a rómaiaknál, azt a büdös Júdeai Népfrontot!

ZON 2009.11.18. 15:08:22

Telefoncsörgésre sem jöttek szét a sajtszeletek?

Éjszaka csörög az állatorvos telefonja.Mérgesen felveszi,hisztérikus idős női hang:
-Doktor úr segítsen! Kutyusaim vannak, és két kutyus össze van ragadva, és sehogy nem tudom szétválasztani őket.Mit tegyek?
-Figyeljen: most letesszük a telefont, maga felhívja egy ismerősét - de nem engem! - és megkéri, hogy csörögjön vissza magára.A kan megriad majd a telefoncsörgéstől, és elengedi a szukát.
-És ez biztos beválik?
-Be, bassza meg, az előbb nálam is működött...

akos147 2009.11.18. 15:08:27

Annyira szétoffoltuk a topikot, hogy itt csak a Fekete Lovag tudna rendet vágni...

Egyéves Önkéntes 2009.11.18. 15:09:37

@ZON: :D

@akos147: azt mondtad, hogy Jehova????

akos147 2009.11.18. 15:10:10

jut eszembe, egyszer én is vettem ilyen szédszedhetetlen sajtot. egyszer... azóta aldi vagy őstermelő

akos147 2009.11.18. 15:11:16

@EÖ:Kimondtad, hogy Jehova.

akikaztmondjákni 2009.11.18. 15:12:06

@EÖ: Csssssssssss!Istenkáromló!

Lee&a 2009.11.18. 15:15:04

Ez a post most komoly? :o)
A sajt felszeletelése nem fér a 20 perces ebédidőbe, de a videokészítés igen? :o)))))
Látom, arra nem a H1N1 szedi az áldozatokat, hanem valami elmebaj...

akikaztmondjákni 2009.11.18. 15:15:36

@akos147: El az utbol derék ellenlábasom!

akos147 2009.11.18. 15:18:19

Mi a kedvenc színed?

staropramen 2009.11.18. 15:28:26

Sztrovacsekek!
biztosan kifelejtették a sajtból az E-258963 adalékot, ami tkp a szédszedhetőségfokozó.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.18. 15:50:23

Boldogok akik szétszedhető szeletelt sajtot esznek!

fakof 2009.11.18. 16:39:00

meg nem enném ezt a fost, ha szét jön, ha nem. Tudom ajánlani amúgy az úgynevezett kést ami kiválóan alkalmas mindennemű sajtok(!) szeletelésére. Persze nem erre ami a videón látható. Fóliás sajtot meg csak a bunkóprolik vesznek, akik nagyívben szarnak a felesleges csomagolás nagyfokú környezetromboló hatására.
..én meg szedjem össze utánuk az erdőben amikor a szél kifújja a kukából mi?

bombadil 2009.11.18. 16:44:24

Én meg aszondom, hogy egyáltalán nincs egy magyar termék, amit normálisan kezelni lehetne... tessék megnézni a feltéphetetlen szalámiscsomagokat, a cafatokban lejövő joghurtos fedeleket, a valóban szétszedhetetlen szeletelt sajtokat, az egyre gyakrabban "félretekert" műanyag kupakokat, a kiömlő kristálycukrokat.... áááá, tovább is van, mondjam még?
Onnantól kezdve, hogy egy magyar cég előállít egy korábban külföldről behozott terméket, vége a dalnak, elvtársak.
No ennyi, lehet köpködni. :)

Orizatriznyák 2009.11.18. 16:50:59

Én ide inkább egy gólyát vagy más madalat áblázoló képet képzeltem.

Koky_ 2009.11.18. 16:52:45

A Karavánból az a Snack tök finom! :)

Petrodon 2009.11.18. 16:59:41

Na az ilyen gyökerek miatt kevernek bele +20 "adalékot", akik olyan bénák, hogy nem tudnak szétszedni 2 db sajtot egymástól.

Kihalásra ítélt faj...

Nanemá 2009.11.18. 17:04:26

@bombadil: "Onnantól kezdve, hogy egy magyar cég előállít egy korábban külföldről behozott terméket, vége a dalnak, elvtársak." - Szomorú, hogy sok ilyen hülye van az országban, aki nem fogja fel, hogy ha magyar ipar termékét veszi, azzal a magyar munkahelyeket védi, és végsősoron a saját boldogulását is elősegíti.
Bezzeg, azért majd panaszkodik, amikor megfagy a fűtés nélküli gagyi kínai autóbuszon, amit egy hozzá hasonló idióta vett meg a hajdan világhírű Ikarus busz helyett, aminek a gyártása a hasonló hazaárulók miatt (pl. Demszky, ex-BKV vezérek, stb.) szünt meg.

a katona fehérben 2009.11.18. 17:19:50

@Nanemá: Bocs, de hazafiságból nem leszek a magam ellensége, és kétlem, hogy bárki az lenne. Ha van árban és minőségben egyaránt versenyképes magyar termék, akkor azt fogjuk választani. A globális piacra termelünk és onnan is vásárolunk, ez van, ilyen a világ, hiába akarsz mindent nemzeti színben látni.

Nanemá 2009.11.18. 17:30:03

@a katona fehérben: Egyetértünk. Én csupán csak arra vagyok kiakadva, ha valaki szerint minden, ami magyar, az alapból sz*r, illetve azt gondolja, hogy minden jó, ami nyugatról jött. Én pl. inkább adok 10-15%-kal többet ki egy jó minőségű magyar élelmiszerre egy gagyi szlovák, vagy hulladék olasz, német (persze, nem mondtam, hogy mind az!) helyett. De ha valami egyértelműen jobb, vagy lényegesen olcsóbb, mint a magyar termék, akkor persze, én sem vagyok a magam (és a pénztárcám) ellensége.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2009.11.18. 17:40:00

Ezt a sajtot en sem tudtam szeleteire szedni.

Vagy szetaproztam a szeleteket vagy nagy nehezen parosaval! lefejtettem egymasrol oket.
Egyesevel nem sikerult sosem.

Távoli Fitymacsattogás 2009.11.18. 17:43:25

Pár csepp spermát kell cseppenteni közéjük, és szétjönnek.

kpityu2 2009.11.18. 17:45:42

A múltkor ki akartam dobni a kamrában maradt penészes sajtot, de azután rájöttem: ez nem romlott, hanem egy új fajta pikáns sajt. :-)

Trójai 2009.11.18. 17:46:13

Ismerős a szituáció, szobahőmérsékleten talán kicsivel könnyebb szétszedni. (Nem csak a külsejének kell szobahőmérsékletűnek lennie, hanem az egésznek. Ehhez legjobb betenni a mikroba 5 -6 percre kiolvasztó fokozaton.)

Én a kést szoktam a szeletek közé becsúsztatni, vagy ráteszem egy tányérra a tömböt, aztán szeletelek én magamnak. (a szeletekre merőlegesen.) :)
De még jó, hogy mostanában tömbben veszem, nem szeletelve. :)

Melegszendvicsre téve is nagyon finom, arra meg mindegy, h szeletelve, vagy darabokban teszed rá.

nem akar az ökörcsorda legelni 2009.11.18. 17:48:07

Vajkenő késsel könnyedén szét lehet szedni, vagy a surmóbbja akár haraphatja is a kolbász mellé. Kívánom, hogy az életben ne legyen nagyobb problémád, minthogy fél kézzel nem tudod szétszedni a szeletelt sajtot.
Egyébként ha nem tapadna, akkor meg az egész sajt esne szeletekre és akkor azok reklamálnának, akik megvettek egy nagy tömböt a sajtból. A gyártó meg persze hogy azokra gondol inkább, akik többet vesznek, hátha végre rájönnek az emberek hogy tele van a tökük, hogy az úrizáló fogyasztók miatt már lassan külön be kell csomagolniuk a legvéknyabb szelet sajtot is.

schdl (törölt) 2009.11.18. 17:57:09

Komolyan mondom, irigylem a posztolót, hogy a legnagyobb gondja az életben, hogy össze van ragadva a sajt :D

Trójai 2009.11.18. 17:58:56

Amúgy posztoló, ha késsel, vagy két kézzel próbáltad volna, lehet több sikerrel jársz. Persze akkor is szétesik, csak nem ennyire.

Amúgy nem tudom volt e már, de meg lehetett volna így is enni, darabokban. Igaz kicsit macerásabb. Miért vagy olyan finnyás? Akár darabokban is be lehet dobálni egy szendvicsbe a sajtot, tudom elég gáz, de így jártál, legközelebb nem veszel ilyet. Máshol meg emberek éheznek. Végülis nem tudom, h kidobtad e, de remélem nem.

A másik meg, ha 20 perces az ebédidőd, abból nem nagy idő a sajtszeletelés, mert egy ekkora sajtkocskát én felszeletelek neked 1 perc alatt. :)

És azt áruld már el posztoló, hogy ha az ebédidődben nincs időd sajtot szeletelni, akkor videót készíteni hogy van? :))))

Látod vettél volna inkább egy szeleteletlen sajtot, aztán videózás helyett szeletelgetsz.

De igaz,abból meg nem lesz poszt a homáron.

Trójai 2009.11.18. 18:02:22

@nem akar az ökörcsorda legelni:
"már lassan külön be kell csomagolniuk a legvéknyabb szelet sajtot is.2

Van olyan fajta sajt, mondjuk ki is akadtam amikor megláttam. A sajtot itt idézőjelbe kéne tenni, mert kb 30%-a sajt annak, egyszer megnéztem. Sztem azért van szeletenként becsomagolva, mert amúgy szétmállana, mert kb olyan állagú a sok zsírtól ami benne van, mint a krémsajt.

(Minél gagyibb egy sajt, annál több benne a zsír. A szarabbakban már növényi olaj van)

Viktus 2009.11.18. 18:07:00

A füstölt sajt az már csak ilyen ne egye , aki ezt nem tudja ...

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2009.11.18. 18:26:51

Tehetnének közé műanyag lapocskákat is, de akkor a grínpísz aktivistái megint felmásznának valamelyik hídra, hogy évente hány "dél-srí lankai mexikómabéka" pusztul el a műanyag szennyezés miatt.

Vegyél tömbsajtot és szeleteld fel. Az a legjobb.

papugaja 2009.11.18. 18:36:26

Az ilyen egyen krémsajtot. Azt nyomhassa egyenest a szájába, oszt haraphat hozzája zsömlét.
Na nemár.

karolyist 2009.11.18. 18:41:02

legközelebb az jön, hogy könnyen szakad a wc papír?

menjetek már...

Rókakígyó 2009.11.18. 18:42:53

sajtot nem veszünk szeletelve! Szoha!

Bérgyilkos Bohóc 2009.11.18. 18:59:26

Tömbbe venni, szeletelni. Én is ezt csinálom már egy ideje, mivel évek óta ilyen fos(A Karavánról beszélek). Tudom, hogy szobahőmérsékleten könnyebben szétjön, de ha éhes vagyok nem fogok még egy órán keresztül malmozni, mire "felmelegszik".
Érdekes, de nekem úgy rémlik, mintha régebben könnyen szét jött volna. Nem tudom, mindenesetre hihetetlen, hogy a gyártók ennyi ideje leszarják és nem találtak még megoldást a problémára, pl. lapkák közötti fólia formájában.

Bérgyilkos Bohóc 2009.11.18. 19:03:51

@schdl: Valószínűleg vannak nagyobb gondjai is, de mivel a Homár profiljába ilyen posztok illenek, nem hinném, hogy kiraknák, hogy ha arról panaszkodna, hogy magas a villanyszámla vagy kevés a fizetése.

Trójai 2009.11.18. 19:20:24

@Bérgyilkos Bohóc: "Tudom, hogy szobahőmérsékleten könnyebben szétjön, de ha éhes vagyok nem fogok még egy órán keresztül malmozni, mire "felmelegszik"."

Írtam fentebb is, h 6 perc mikróban, kiolvasztó fokozaton. A killvasztó fokozatot azt a mirelit termékeknek találták ki eredetileg, szal nem fog szétolvadni a sajt.

Amúgy nem kéne lapka, meg fólia. MInden sajtselet közé az drága is lenne, sok is, meg környezetszennyező is. Elég egy szelet papír is, az a hagyományos zsírpapír. (sztem)

:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.18. 19:48:41

@Rókakígyó:
dehogynem
ilyen fajtat csak ugy
kulon lapkankent csomagolva es ugy egyutt sok lapkat
praktikus
azt ne mondd, hogy attol evesziti az aromajat

ZON 2009.11.18. 19:49:39

@Trojai: vagy krómacél lapocskák.Azok tartósak.

Gal 2009.11.18. 20:01:52

A post komolyságától eltekintve, ha szeletelt sajtot veszek, azt szeletenként kívánom megenni. Na azért nem vágok eret, ha nem sikerül:)

Trójai 2009.11.18. 20:06:45

@hagyma: ez nem sajt, csak valami sajt utánzat. Erről meséltem, h megnéztem a hátulját, és csak 30% sajt van benne. A többi része valami más. :)

Ilyet még sosem vettem, de ettem tesómnál, és kb csak 7 darabban tudtam kivenni a csomagolásából azt a nyomorult "sajtszeletet".

Ami csak azért szilárd halmazállapotú vmennyire, mert be van hűtve. Szobahőmérsékleten szétfolyik mint az ömlesztett sajt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.18. 20:13:43

exz teljesen normalis sajt
tokeletes szendokhoz meg hamburgerhez
az ize is jo
es konnyen kezelheto
van meg persze ezerfele es van amelyik tombben van
meg ugye a brie
pl a cheddar tommben van
www.babyswiss.com/catalog/images/aged_cheddar.jpg

na most ha tombben van en vagom ha szeletlt csomagoljak lapkankent!
ecceru

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.18. 21:16:54

Csakhogy a frusztrációt csökkentsem, ha tömbből vágok 2-3 mm vastag darabokat, azok is összeragadnak. Egyetek Pannóniát vagy Parenyicát. Ezek még a földről is visszapattannak.

cso zsi 2009.11.18. 21:17:11

Még nem láttatok isteni finom holland sajtot szeletelve, egyenként csomagolva.
A csomagolóanyag kinyitásakor a lapka elfeleződött, a fele a felnyitott "ajtőn" ragadt, a másik felét csak kirágni lehetett a csomagolásból. Minden egyes szeletnél a packban.

cso zsi 2009.11.18. 21:19:25

@Dariengo: Mostanában olyan Parenyicát kapni, ami a "madzagból" és egy tömbsajtból áll. Nem felcsavarva, mint ahogy annak lennie kéne.

Jedlik 2009.11.18. 22:42:13

Ó apám fasza. Tegyünk közé fóliát, rendkívül környezettudatos. Bazmeg szeletelt sajt. Vegyek egy kést neked?
Éljenek a fanatikus fogyasztók.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.11.19. 05:12:07

@cso zsi: felénk van még rendes letekerős :), igaz mini kiszerelésben. Aldiba nézted már? Azért jobb sajtoknál jár a hajszálvékony szelet közé a sajtpapír, ugyanúgy mint a méregdrága füstölt sonka mellé. Vannak azért dolgok, amiből nem jó az ujjnyi vastag szelet. Nem abált szalonna.

Megdobbent 2009.11.19. 07:18:13

Szoval vegyek szeletelt sajtot, tegyem hutobe, hogy meg ne romoljon. Ha meg dobnam a kenyerre, akkor elotte 6 perc kiolvasztas a mikroban. Huvazze, asszem ezt nem kockaztatom, van egy fasza huros sajtszeletelom, aztan jonapot :>

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.11.19. 08:37:35

100.
Nem az van ráírva, hogy szétszedhető, hanem az, hogy szeletelt.
Igaz?
Igaz.

plony 2009.11.19. 09:40:09

Öcsém, te még nem próbáltad szétszedni a szeletelt camembert-t. Az hogy ragad!

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.11.19. 10:05:16

Damillal is lehet leválasztani, nem tudom a zöld lézer mennyire vinné, de finom olvasztott sajt lenne :)

Mindenesetre, ha Darwinnak hinni lehet, hamarosan kevesebben leszünk és okosabbak, csak próbáljuk kivárni amíg éhen halnak a többiek :D

anarch 2009.11.19. 10:37:58

Nekem sajtszeletelőm van :P. A tömbsajt amúgyis ócsóbb mint a szeletelt :).

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.19. 11:06:41

..ez azert van, mert kisporoltak a murvat a szeletek kozul. Szemetek.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.11.19. 11:10:17

"Földön már láttam ilyet de enni még nem ettem!"

KecskeDotyi 2009.11.19. 13:41:16

A füstölt sajt TÖRIK! Ezt még a hülye is tudja. Sajtot meg nem veszünk szeletelve...Ha igen, akkor örülünk, h ennyi pénzünk van, és befogjuk.

Franzi 2009.11.19. 15:11:11

@GargleBlaster:
pedig gyakorolhatnál, mert ha majd a jobbik kerül kormányra, akkor csak ilyen minőségi magyar termékek lesznek.

MosoMasa 2009.11.19. 16:58:13

@KecskeDotyi: Miért törne a füstölt sajt? És ha lágy sajtból készítik?

lbytesxk 2009.11.20. 01:00:26

Nem kell mindig sajtot zabálni

2009.11.20. 10:15:43

@EÖ: Vazz ez durvajó ! Ezt fejből nyomtad vagy közben nézed is a filmet ?
Első esetben riszpekt !

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.11.20. 13:26:58

Istenem, az ilyen élhetetlen barmokon mikor lép már át az evolúcijó, most komolyan? Tényleg nem tud megoldani egy olyan feladványt, hogy felszeleteljen egy k*rv* (gyk: kurva) sajtot?

Videjóra venni meg persze tudja meg...
Na.

Franzi 2009.11.20. 17:53:57

@mityu:

nem jött a lényeg? nem azért vette a szeletelt sajtot, mert nem tud szeletelni. ha szeletelni akar, akkor majd a tömbsajtot veszi meg. ha meg a gyártó nem tudja megoldani, hogy a szeletelt sajtot szeletenként lehessen fogyasztani, akkor hagyjon fel a gyártással.

Trójai 2009.11.20. 19:12:48

@Franzi: Hát pont az is lenne a lényeg, h kis ésszel a fogyasztó is megoldhatta volna a problémát. Pl nem egykézzel kell széttrancsrozni. Hanem kést közécsúsztatni pl. ha egész kicsit élelmesebb ember lett volna

De lehetne, h pl a gyártó is zsírpapír darabkákat tesz a szeletek közé.

A másik, h emiatt ne tegyenek már bele a szinezék, állományjavító, tartósítószer, emulgálószer és egyebek mellé még külön tapadás -megakadályozó adalékanyagot is. Mert akkor már nem marad semmi a sajtból. :)

De a fő probléma az, h vannak ilyen sajtok, meg amolyan sajtok. Sztem mindenki tudja, h melyik típusú sajt ragad így össze. Akkor abból meg felesleges szeleteltet venni, mert az csak drágább. Vagy kérje a pultnál, aztán felszeletelik neki a tömbsajtot is.

Én meg nem hiszem el, h ez a legnagyobb probléma valaki életében, nem igaz, h nem lehet azt a kurva sajtot harapni a kenyérhez? :)

Bunkó Béla 2009.11.20. 19:28:02

Csak a hülye nem veszi észre hogy ezt fotósópaa csinátaa.

Franzi 2009.11.21. 00:43:25

@Trojai:

mindegy, most már hamarosan elterjed az analóg sajt. a német adók most ezt nyomják orrba-szájba. tejet még nem látott, de olyan mint a sajt. előszeretettel rakják kész kajákra (fagyasztott pizza) és gyorskajáldákba is azt teszik a kajákba. szerintem ez az igazán gáz :(

Fedup Sári 2009.11.22. 22:15:15

Síkport a szeletek közé, és nem tapad majd.

Mileston3 2009.12.02. 16:07:56

1. videóhoz: harapj bele azt kész, éhenhalsz mire szétbontod. És füstölt szeletelt sajtot ne vegyél, helyette inkább valami alapvetően puhábbat. És nem kell melóban baszakodni a vagdosással, ahol adnak sajtot, ott fel is tudják elvileg szeletelni

hopp-hopp 2010.04.15. 23:18:09

elszakadt használat közben az 5 rétegű ceva wc papír...
kihez forduljak ?:P

kedves elvtársak - a nagy vadkapitalizmusban mindenkinek van bicskája és ha teheti nem hal éhen a lapka-sajt-szarakodás mellett, hanem szépen leszeli a tömbsajtról a zsömlébe valót.
megjegyzem ezt a mozzanatsort nehezebb megcsinálni mondjuk cba gazdaságos diákcsemegével - de a jobb minőségű kolbászok-szalámik már szeletelhetőek személyi-zseb-atombalta használata nélkül is.

éljen a lajoskomáromi trappista - tömb :P
süti beállítások módosítása