Tékozló Homár

Korhű szuveníres a Szoborparkban

2009.11.30. 10:15 | ge | komment

V.Zs. külföldi vendégének nem csak a minket felszabadító szovjet katonát, vagy  Osztapenko kapitányt kellett elmagyarázni a szoborparkban, hanem hogy miért is nem vásárolhatóak meg a shopban azok az emléktárgyak, amik kint vannak a kirakatban. Ugyan ő nem értette, de V.Zs. legalább valóban visszarepülhetett 25 évet az időben.

A mai napon (vasárnap) időutazást tettem, kettős értelemben méghozzá! Látogatást tettem a Szoborparkban (Bp, Balatoni út), majd látva, hogy milyen elhanyagolt (sárban tapicskolás 1500 forintért, magyarázó táblák hiánya), gondoltam, több mindent is veszek a "museum shop"-ban, hátha ezzel is segítem őket.

Ki is néztem mindjárt egy vicces egérpadot, 3 db is volt belőle a kirakatban. Fontos tudni, hogy a museum shop nem más, mint egy kirakat és egy eladó az ablak mögött. A vásárlás a következőképpen hiúsult meg:

- Egy ilyet kérek.
- Abból már nincs több, nem tudok adni.
- Hogy érti, hogy nincs? 3-at is látok.
- Az régi áru és én csak az újat adhatom el.
- De hát árcimke is van rajtuk.
- (vállvonás) Értse meg, hogy azokat nem tudom levenni.
- Levegyem magának? (szemtelen voltam)
- Nem értem, mért kell ezt ragozni. Holnap jön új áru majd akkor lesz. De állandóan változik a készlet, egyáltalán nem biztos, hogy holnap jön olyan, amilyet szeretne. (ez ellentmondás)
- Még mindig nem értem. Itt van a kirakatban 3. Nem vehetek meg belőlük egyet?
- Nem. Miért? Gondolja, hogy a kint lógó pólókat meg lehet venni? Csak azt adhatom el, ami bent van.
- Akkor mi lesz velük, ha nem adhatja el? Kidobják őket? 
- Az nem az én dolgom.

Hölgyeim és Uraim, íme a szocialista kereskedelem! Sok év után újra átéltem, milyen az, amikor a boltosnak minden mindegy. Felidéződött bennem a frusztráltság, amit akkor éreztem, amikor nem kaptam meg a csizmát, amiért 30 kilométert utazott az egész családom, csak mert az egyetlen rám való méret a kirakatban volt, és nem vették be, hogy eladják nekünk. Ez 25 éve volt.

Ráébredvén, hogy a múlt mementóit bemutató parkak a bolt is a része, végül 2 képeslapot vettem. Az eladó egész könnyen ideadta.
Utána viszont magyarázkodhattam külföldi vendégemnek, hogy mi volt ez a jelenet. Nem értette.

Üdv:

VZs.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 10:17:36

Még egy igazi postáslelkű portás kéne oda.

Énbagoly 2009.11.30. 10:17:46

Éljen az élő cucializmus...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 10:21:02

Éljen és virágozzék az extra szűz olivabogyófa! (ez éljenzés)

Eric_Cartman 2009.11.30. 10:25:04

Egérpad... Pff... Ez olyan, mint a kutyaágy ?

elwood 2009.11.30. 10:27:10

kerek történet, nincs mit hozzátenni ...

Ficak 2009.11.30. 10:27:34

Nem tudom, hogy a plazakban dolgozó semi-plázacicák mennyire lehetnek érdekeltté téve. Bár már találkoztam nagyon segítőkésszel is....

Eric_Cartman 2009.11.30. 10:31:33

A posztoló meg próbáljon tovább élni ezzel a tudattal, hogy nincs lenines egérpadja. Ne cipelje magával évekig ezt a terhet. Valamivel próbálja meg elterelni a figyelmét. Tudom, nem lesz könnyű.
A bótos meg szarjon Osztyapenkót! (de zászlólengetőset)

Egyéves Önkéntes 2009.11.30. 10:33:03

na most ha a tulaj nem tudja, milyen a boltos, akkor hülye
ha tudja és jó így, akkor meg azért hülye

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.11.30. 10:33:28

Most miért? Teljesen jó így! A hangulatért megy ki oda az ember - a külföldinek pedig a legjobb példa, hogy kicsit megértse, mi volt itt.
Kitüntetést a boltosnak! Hármat!

KáposztaMedve 2009.11.30. 10:35:44

Én meg voltam a keleti-vesztend-teszkóban, de nem kísért be a biztonsági őr. :(
Bár igaz, szempillaspirált sem raktam a kosaramba...
Na majd legközelebb!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.11.30. 10:36:04

Milyen az a szocreál egérpad?
Lenin van rajta sapka nélkül?
Meg sarló-kalapács kombó?
(ez érdeklődés)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.11.30. 10:53:00

Valaki jöjjön már az új posztba, mert félek egyedül.

angantyr 2009.11.30. 11:10:26

"Sok év után újra átéltem, milyen az, amikor a boltosnak minden mindegy."

Nem értem, ehhez mér kell "visszamenni a múltba".

Meklén és Tamara 2009.11.30. 11:19:44

ez is a szoláltatásuk része. Szegénynek nagyon nehéz lehetett, nehogy kiessen a szerepébeől, Te meg itt cseszteted!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.11.30. 12:17:39

@Sün‼: "Lenin van rajta sapka nélkül?"
Az a szocialista pornó volt...
(Mondjuk a nemzet anyósára, Lendvai Ildikóra, vagy a viperamosolyú Szabó Erikára gondolva, tényleg inkább azt nézném.

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.11.30. 12:34:39

Lehet, hogy az eladót hibernálták a szocializmusban és mostanában olvasztották ki... :D

Mylady 2009.11.30. 13:34:13

szó nincs időutazásól: ilyet majd mindennap tapasztalunk, csak tudni kell, melyik boltba (nem) kell bemenni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.30. 14:49:05

hu
amugy ez tenyleg mekkora gond volt
" a kirakatbol, nem veszunk be semmit"

ott allt az ember
kellett neki
az volt az utolso
de NEM
bnyolult lett volna egy masik dzsekit kilogatni, mert a dekoracios vallalat voroscsillaggal kituntetett eldekoratara osszehuzta volna a szemoldoket

uni1002 2009.11.30. 18:30:35

'84-ben ugyanezt Bécsben játszották el.
A Máriahilfe utcában, még könyörgésre sem vették ki a számítógépet a kirakatból. Hiába kezemben a pénz, csak azt ismételgette, az eladó hogy muster, aztán otthagyott.
Ők is szocialisták voltak??

Megdobbent 2009.11.30. 18:42:13

@hagyma: Jepp, ifju koromban magam is meghokkentettem hasonlo esetnel az elado nenit. Merthogy mondtam neki:

- Csokolom, dehat ott a hata mogott van a kirakatban!
- Azt nem tudom odaadnai.
- De csokolom, csak kinyul erte, megfogja es ideadja.
- ??!?!?

Hat igy tortent, a szoborparkban korhuseg van :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.30. 18:52:43

@uni1002:
nem ,de az egy doboz volt
belul ures
hogy ejjel vissza ne menjel erte

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.11.30. 19:03:38

amug a marihakfestrassen computert venni, vagy akarni
ott az utcan lehetett jo uzleteket kotni,ne a boltokban
computert, bar megneznem en mit akartal Te 84-ben muhhahaha
Tan meg C-64 se volt
need meg shillinged se
maximum ballonkabatot akartal, esetleg zsebszamolot

Sunny Days 2009.11.30. 22:29:04

sehány évet nem kell visszamenni, elég ellátogatni bármelyik 'tavaszmező' üzletbe, ők sem adják el azt a darabot, amiből már csak a próbababákon van

labi 2009.12.01. 13:35:04

Hm, nagyonnagyogggyon régen a bolgár tengerparton akartam matrózpólót venni.

Minden eladó azt mondta hogy nincs, függetlenül attól hogy ott lógott mögöttük.

Hülyék lettek volna dolgozni, amikor fox fizut kaptak.

Jahm, az egyetlen szó amit akkor és ott megtanultam az a "nyema" (nincs).

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.01. 22:51:16

Autentikus környezet. Mikor vót a cocijalizmusba egérpad? Hát mit akarol te ottan?

Mourinho már nem a király 2009.12.03. 10:28:59

Nem tudom mit nem lehet ezen felfogni. Az adidas boltba se lehet megvenni a próbababát a kirakatból, csak azért mert tetszik neked.

szepi79 2009.12.03. 14:08:55

@Anthony - awkward silence: de ő nem is a 'próbababát' akarta volna megvenni, hanem a 'próbababán' lévő ruhát.
(egyébként van olyan sanda gyanúm, hogy a haszonorientáltabb üzletekben a rátermett eladók még a próbababát is képesek eladni, persze szép marginnal.)

uni1002 2009.12.03. 17:27:16

@hagyma: Felvilágosítalak! ZX81-et, és a silingem is megvolt rá, de a kapitalista kereskedelem nem tudott áruval szolgálni, pedig úgy tudtuk ott minden kapható.
De jobb is, mert helyette itthon, rendes boltban vettem egy C16-ot. Aki érti, tudja mi a különbség. +3év

uni1002 2009.12.03. 17:30:04

@hagyma: Beszerezhetnél egy rendes magyar billentyűzetet, biztos van már a Máriahilferen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 01:13:20

@uni1002: akkor tenyleg csak ures doboz volt
nekem tokeletes minden nyelven iro billentyum van csak nem.eudom, akarom/ hasznalni
kicsit tovabb csusztam ausztriatol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.04. 01:17:21

hat es a shillinget tuti csempeszni kellettha jol remlik en 83-ban voltam NSZK-ban es akkor meg igen bele kellett tenni a vajas zsomlebe amarkat

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.12.04. 08:09:13

én azt nem értettem a szoborpark honlapján, hogy:
Teljesárú belépőjegy: 1.500 Ft
Családi jegy (legfeljebb 2 felnőtt + gyerekek): 2.000 Ft

na ez az igazi gyerekkedvezmény!

Lac1 2009.12.11. 15:38:25

Na de ha a kirakatban lévő az utolsó áru, akkor mit keres a kirakatban? hiszen a kirakat rendeltetése pontosan az lenne, hogy informáljon, mi kapható az üzletben. Ha levenné, akkor már az az egy sem lenne az üzletben, tehát nem is kell a kirakatba. Vagy nem?
süti beállítások módosítása