Tékozló Homár

Letolvajozták és megbüntették áramlopás miatt

2009.12.08. 00:49 | szily | 245 komment

Szögezzük le gyorsan, hogy nem vagyunk bírók, és összesen egy darab, az érintett féltől származó levélre alapozhatunk, mégis az az érzésünk, hogy az Elmü ezúttal rutinból aláz meg és próbál jól megszívatni egy házapárt, miközben az eset körülményei minimum nem egyértelműek. Mennyire életszerű, hogy egy lakótelepi, távfűtéses, gáztűzhelyes háztartás pár ezer forintos villanyszámlája miatt valaki megbuherálja az órát, majd erre saját maga hívja fel a szolgáltató figyelmét egy hibabejelentéssel? Könnyű rámondani, hogy semennyire, de lehet, hogy levélróink valami óriási fogyasztású készüléket működtetnek a kilencediken illegálisan. No de normális dolog-e egy olyan villanyóra hibája miatt közel 200 ezerre megvágni valakit, ami nyitott szekrényben van a folyosón, és bárki megpiszkálhatja, például bosszúból, vagy csak úgy heccből? Persze ha levélírónk áramtolvaj, akkor is ugyanott van az órája. Nehéz kérdések ezek, de sokéves homártapasztaltunk alapján az a megérzésünk, hogy itt egy igazi Naiv Ügyfelet szorítanak satuba. És mit gondolnak az olvasók?

Történetünk, mely még korántsem ért véget, a nyáron kezdődött, amikor a havi leolvasás alkalmával észrevettük, hogy a villanyóránk ugyanazon az értéken áll, mint egy hónappal azelőtt. Nyilvánvalóan megállt. Azonnal hívtuk az ELMŰ-t, bejelentettük a hibát, amit rögzítettek, és megígérték, hogy a szakembereik hamarosan kijönnek, és ellenőrzik a készüléket. Teltek a hetek, de hiába vártuk a szerelőket, még csak telefonon sem jelentkeztek. Három hét után újra hívtuk telefonon a céget, ahol az ügyintéző hölgy azt mondta, hogy „csúnyán fogalmazva, az önök ügyét félretették”, és arra kért, hogy jelentkezzünk személyesen is az ügyfélszolgálaton. Egy hét múlva személyesen is bementünk a közeli ügyfélszolgálati irodába, ahol ismét jeleztük a problémát. A harmadik bejelentés után egy héttel végre kiszálltak a szerelést végző cég emberei, akik lecserélték a meghibásodott mérőműszert. A történet itt véget is érhetett volna, azonban a szakik úgy találták, hogy az órát lezáró plomba sérült, és ezt a jegyzőkönyvben is feltüntették. Nem kellett sokáig várnunk a cég levelére, amelyben arról kaptunk tájékoztatást, hogy hol, és mikor lesz a műszer független szakértő általi vizsgálata, amelyen, ha szeretnénk, részt vehetünk. Hogyne szerettünk volna, hiszen ekkorra már egyértelmű volt, hogy a mérőóra buherálásával, áramlopással gyanúsítanak minket. Az időpont munkanap, déli 12 óra volt, a helyszín pedig Pécel, ahová Újbudáról tömegközlekedéssel kellett eljutnunk… Az igazságügyi szakértő a vizsgálat során megállapította, hogy „a mérőt megbontották, majd illetéktelenül visszazárták”. Bár a szakvéleményben az is szerepel, hogy „a mérő befolyásolását közvetlenül igazoló sérülések nem találhatók”, de az számláló sérülés okozása nélkül is visszaállítható, megállítható. A szolgáltató ennek alapján a múlt heti levelében 187.500 Ft kötbért követel szerződésszegés miatt. Az Üzletszabályzatra hivatkozva úgy fogalmaznak, hogy „szerződésszegő módon történő villamosenergia-vételezésre utaló jeleket tapasztaltak”. Mi ez, ha nem lopással való gyanúsítás? Személyes egyeztetésre lehetőséget kínálnak, amivel élni is fogunk, hiszen soha, semmilyen módon nem loptunk áramot. Erre a tízemeletes, ház 9. emeletén lévő, távfűtéses, gáztűzhelyes háztartásban nem csak szükségünk, de még csak módunk sem igen lenne. A havi villanyszámlát, ami megfelel egy ekkora méretű normál háztartás fogyasztásának, minden hónapban csoportos beszedési megbízással fizettük évek óta rendesen. Fogalmunk sincs, mikor, és hogyan sérülhetett meg a plomba, bár a folyosón, nyitott szekrényben volt, így tulajdonképpen bárki hozzányúlhatott. Azóta zárhatóvá tettük a szekrényt, és lefényképeztük a plombák jelenlegi állapotát, hogy többé ne kerülhessünk ilyen kellemetlen helyzetbe. Az üzletszabályzatot az ügyben azonban nem csak mi szegtük meg – akaratunkon kívül – hanem a szolgáltató is, amikor nem javította ki a hibát 15 napon belül.

Mindenképpen igazságtalannak érezzük a helyzetet, hiszen nem követtünk el semmit, nem okoztunk kárt az ELMŰ-nek. Kíváncsiak vagyunk, hogy mással is előfordult-e hasonló eset, és lehet-e valamit tenni azért, hogy ne kelljen ilyen nagy összegű büntetést kifizetnünk.

Üdvözlettel:
G. Károly és G.-né Sz. Rita

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

champy 2009.12.08. 01:01:25

Sün rendel! Családostól!
Én biztos letéptem volna a szaki fejét, aki megállapította, hogy sérült a plomba...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2009.12.08. 01:03:35

hol a jusztlaci? az odamondaná az elmünek, nem kicsit, bnagyon!

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2009.12.08. 01:06:29

Sosem értettem ezt a folyosón lévő villanyórát. Nem az volt a fasz, aki kitalálta? Ha haragszom valakire, lekapcsolom, amikor bulizik. Ha még jobban haragszom, lekapcsolom, amikor nincs otthon, hogy leolvadjon a hűtője. Ha meg igen-nagyon haragszom rá, megbontom a villanyóráját és hívom az elműt. Vagy elművet?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.08. 01:29:06

Szeretettel köszöntöm a Tékozó Homár kommentelőit.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.08. 01:38:18

Amúgy meg az ELMŰ szarjon Milfina tejfölt.

Ferlategla (törölt) 2009.12.08. 01:55:18

Szerencsétlen mókusok. Kb 1% esélyt adok annak, hogy tényleg ők buherálták meg a saját villanyórájukat. Amúgy az Elműnél a rendhagyó helyzetek kezelése igen sajátos módon történik, ezt én is tapasztaltam. Néhány éve az épületre, ahol a párom lakása volt felhúztak még egy szintet és emiatt (mivel egy ideig nem volt tető, aztán pedig ereszcsatorna) nemcsak a(z addig legfelső emeleti) lakása ázott be, hanem a szintén a folyosón található villanyórában is állt a víz. Itt magán az átlátszó műanyag dobozon volt plomba. Az albérlő kinyitotta, kiengedte a vizet, majd hívta a páromat, ő pedig az építkezési vállalkozót és az Elműt is. Pár nap múlva talákozó a folyosón az óra mellett. Elmű munkatárs elmondta, helyesen tették, hogy kiengedték a vizet, de neki újra le kell zárnia, a probléma nem az ő hatásköre, hanem az építtetőé. Ezzel egyet is értettünk. Építettő biztosított minket arról, hogy ezentúl igyekeznek elkerülni a bajt, de garantálni nem tudják, hogy az óra szárazon marad. Mire elműs fószer azt mondta, ha újra előfordul, a párom vagy az albérlő mindenképp nyissa ki a szekrényt és engedje ki a vizet, mert különben life in danger. Rögtön ezután hozzátette: ha ez kiderül páromat, mint tulajt és előfizetőt felelősségre vonhatják, mert az óraszekrényről önhatalmúlag eltávolította (hogy ő vagy az albérlő, az mindegy)a plombát, amit ő most ráapplikál és amit sima mezei előfizető nem babrálhat büntetlenül. 22-es csapdája :)

raczandris · http://antennaszerelés.hu 2009.12.08. 02:14:45

Nekünk is volt hasonló eset csak a GÁZművekkel .
Tetőfelujítás volt a házunkban és a 2. em feletti tetőt lebontották . A 4hónapig tartó tető munkák miatt alaposan beáztunk a tavaszi záporesőkben ezért a lakást belülről is fel kellett ujítani (parketta, menyezet,falak ujra stb.vakolása.
Az elkészült lakásba nem költöztünk vissza röktön mert a szülőknél laktunk addig .
A köv.évben szeptemberben amikor még 30 °meleg volt próbaképpen bekapcsoltam a 2 db gázkonvektort , amik működtek .
Azonban a GÁZÓRA számlálója nem forgott .
Én becsületesen bejelentettem a GÁZMŰVEK felé a hibát még a fűtési szezon előtt (mert nem akartam szabálytalanul fogyasztani a gázt) .
Kijött 2 szerelő és megállapították , hogy sérült a blomba .
Leszedték az órát tettek fel ujat 35 e Ft ért .
2 hét múlva jött a levél , hogy szakértő előtt megvizsgálják az órát menjünk el, mi is legyünk ott .
Megállapították , hogy sérült a blomba és belül eltört a fogaskerék tengelye amin karcolások vannak .
Ezért szabálytalan vételezésnek vették az esetet és köteleztek 240.000 Ft kifizetésére amit a 2 db konvektorra arányosan kikalkuláltak . Ez visszamenőleg 30 nap maximális ora kapacitásnak felelt meg .
A gázóra bemeneti és kimeneti részén a blomba sértetlen volt . Tehát csak az órán keresztül folyhatott el a gáz . A két helység 3x4 méteres ( belvárosi szóbák )fűtésére 5 évalatt nem használnánk el ennyi gázt. Egyrészt ha elfolyt volna a gáz felrobbant volna a ház ,másrészt fűteni sem lehetett volna mert a 2 konvektor le volt szerelve legalább 1 évig a munkálatok alatt .
A sérülés a lakásfelujítás közben keletkezhetett miközben nem is volt lakható a lakás .
Azt mondták mindegy ki okozta a kárt a blombában ,mindig a tulajdonos felel az óra épségéért .
Így több mint negyedmillió Ft megfizetésére köteleztek minket vétlen lakástulajdonosokat .

Ferlategla (törölt) 2009.12.08. 02:27:37

@raczandris: Kemény. A mi sztorink jobban végződött, nem volt több beázás. (Legalábbis a villanyóra szekrényben.)

Szekszkazan (törölt) 2009.12.08. 02:42:39

Teljesen komoly kérdésem volna, mert nem értek valamit, valaki legyen kedves, és válaszoljon:

Mikor fordult meg lopás estén a bizonyítási kényszer, avagy mióta kell nekem bizonyítani, hogy nem loptam, ahelyett, hogy a vádlóm bizonyítaná, hogy igen?

G1 2009.12.08. 02:50:56

A helyedben nem hagynám annyiban. Először is meg kell támadni a kötbér döntést, mivel az óra bárki által hozzáférhető helyen volt, így azt bárki babrálhatta. Ha be tudják bizonyítani, hogy te babráltad, akkor rendben. Ha nem, akkor hivatkozz a bejelentésedre, amiről nekik elvileg hangfelvételük van. Mindegyikről. Ha nem tudják vagy nem akarják előszedni, akkor te tanuval tudod bizonyítani, hogy jóhiszeműen jártál el, mivel bejelentetted, hogy nem működik. Ha előszedik, akkor azzal is bizonyíthatod. Mivel jóhiszeműen jártál el, így minimum kérheted a méltányos elbírálást, azaz a kötbér elengedését. Ha ebbe nem mennek bele, akkor jöhet a bekeményítés, hiszen azzal továbbra is fennáll, hogy letolvajoztak, ráadásul csak bírságolni volt eszük, a hibát elhárítani nem. Ez lenne az a pillanat, amikor felszólítanám őket, hogy gondolják újra, és befenyíteném őket egy becsületsértési perrel, valamint egy megfelelően nagy összegű kártérítési perrel az elszenvedett sérelmekért (anyagi és erkölcsi). Necces ugyan, és érdemes jól felkészülni erre az esetre, de ők sem szeretnek feltétlenül bíróságra járni, és bár a szerződés fent említett része alapján te csak szopóágon lehetsz, azért ez nem egészen van így.

G1 2009.12.08. 02:55:17

@Szekszkazan: jól látod. Egyébként mivel az óra nyílt helyen van, az, hogy a plomba sérült vagy itt-ott karcos, akár még belül is, nem lehet csak erősen közvetett bizonyíték. Ha meg tudják mutatni, hogy a fogyasztásod is erős eltérést mutat a normálistól (átlagostól), vagy mondjuk oda nem illő kábeleket találnak rákötve, az már más szitu. Ott fordul a kocka.

G1 2009.12.08. 03:00:49

@G1: pontosítanék. Ha kábeleket találnak, annyiban fordul a kocka, hogy rosszabb helyzetbe kerültél, de még mindig nem egyértelműen bizonytott, hogy te loptad az áramot, mivel lehet, hogy egy szomszéd csapolja a te órádról.

Egyébként képzeld el azt a helyzetet, hogy gondos fogyasztóként minden nap benézel az óraszekrénybe, hogy minden rendben van-e. Egyik nap aztán azt látod, hogy az órád mögül egy kábel jön ki, ami egy dugaljban végződik. :) Bejelented, hogy valaki babrált vele, és hogy azonnal nézzék meg. Kijönnek, és közlik, hogy lopod az áramot, és megbüntetnek. Végül is ez majdnem analóg a fenti esettel. Bár ha ennyire nyilvánvaló a dolog, akkor még lehet tenni feljelentést ismeretlen tettes ellen rongálásért és lopásért. Ezzel is tudod védeni magad később. :)

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2009.12.08. 03:44:34

Az ELMÜ, mint óriáscég pont szarik rá, hogy kell-e bíróságra járnia vagy sem, ez egydül a kisembert zavarja, mert neki nem áll rendelkezésére egy jogi osztály, az EMLÜnek viszont igen!

Ettöl függetlenül én biztosan nem fizetném ki a kib.nagy birságot, ha nem nyúltam az órához. Vigyék bíróságra az ügyet és bizonyítság, hogy belenyulkáltam az órába és azért állt meg.

Egyébként nekünk is (szintén Újbudán, aka Kelenföld city) van panelünk és ugyanígy nyitott szekrényben figyel az óra. Tényleg, mi történne, ha most hajnalban végigmennék a házon és minden órán egy laza mozdulattal elszakítanám a plombát? Kiszámláznának 300x140e forint kártérítést minden egyes óráért? Ez így tök jogos és tiszta ügy volna? Nem hinném, hogy volna az a bíróság, aki megítélné nekik.

Szóval, szerintem menjetek végig a házon és a végén jelentsétek be, hogy tömeges rongálás volt, de csak most vettétek észre, hogy a többi óra is sérül. :P Ja és kesztyűt húzzatok azért! :) ;) :P
(najó ez csak vicc volt, nem szólítok fel senkit törvénysértés, vagy szerződésszegés elkövetésére, ezt kérem jegyzőkönyvezni :P)

romesz 2009.12.08. 03:59:44

@Szekszkazan: MO-n mindig is a vadlottnak kellett bizonyitani, hogy artatlan.
USA-ban van az, hogy mindenki artatlan amig nem bizonyitja be a hatosag, hogy bunos.

romesz 2009.12.08. 04:03:21

@Szekszkazan: MO-n mindig is a vadlottnak kellett bizonyitani, hogy artatlan.
USA-ban van az, hogy mindenki artatlan amig nem bizonyitja be a hatosag, hogy bunos.

romesz 2009.12.08. 04:06:20

@Szekszkazan: MO-n mindig is a vadlottnak kellett bizonyitani, hogy artatlan.
USA-ban van az, hogy mindenki artatlan amig nem bizonyitja be a hatosag, hogy bunos.

Reggie 2009.12.08. 05:03:18

Szerintem tanuk kellenenek, hogy nem volt serult a plomba. Es innentol siman vedheto lenne a sztori. Ugyertem jogilag is.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2009.12.08. 05:45:44

Ugyan már.
Aztán tök véletlenül van-e klíma a lakásban?

tokomtelevan 2009.12.08. 05:55:56

Lezárt leplombált dobozban vitték-e el a szerelők az órát, vagy csak simán?
Piszkálták-e az órát, kinyitották-e?

A szakértői vizsgálaton előttetek vették ki a sértetlen plombájú dobozból az órát?

Ha bármelyik része nem szabályosan történt, akkor nyugodtan lehet tájékoztatni a szolgáltatót, hogy megyünk a bíróságra.
Meg fogsz lepődni, kapsz majd ajánlatot, hogy fizesd be a felét.
Ha továbbra is ragaszkodsz a bírsághoz, fogsz tárgyalni a szolgáltató ügyvédjével, akinek ha levezeted, hogy milyen eljárási szabályok megsértése miatt bukják az esetleges pert, meg fog oldódni a dolgod. (tapasztalat, nem hallomás)

Eric_Cartman 2009.12.08. 06:26:26

Írja már le valaki, hogy az USA-ban hogy van ez.

XCat 2009.12.08. 06:41:06

Elmü rablócég.
Mindenkivel bepróbálkoznak, anyámtól 41 ezret akartak lenyúlni, és ezt azért, mert poros volt a villanyóra, amikor elköltözött. Ebből igen okosan levezették, hogy biztosan meg volt buherálva.
Valaki foglalja már el az elmüt, és rendezzen nyilvános akasztásokat az udvarán:)
Vagy ha nincs udvar, akkor nyilvános péniszplombázást az alagsorban. Olyan nézettsége lenne........

XCat 2009.12.08. 06:42:23

@Eric_Cartman: USA-ban nincs elmü. ez tuti.

Csak halkan jegyzem meg 2009.12.08. 07:06:34

@raczandris: no ilyen nekünk is volt, detto, nekünk a DÉGÁZ nevű cég csinálta. Meggyőződésem, hogy a szolgáltató szakemberei, a szerelők és a "szakértők" összejátszva, előre megírt forgatókönyv alapján, ugyanazon klisékre építve nyúlják le a fogyasztókat. (aki jogi lépéseket fontolgatna most, hangsúlyozom: EZ MAGÁNVÉLEMÉNY, amihez jogom van) A karcolásokat BÁRKI BÁRMIKOR odahúzhatja, az a melós, aki leszereli, a szakértő, bárki. Bizonyítani szinte lehetetlen. Én is megkaptam az értesítést, hogy mikor és hova mehetek a szakértői vizsgálatra, mert hogy ilyen meg olyan hamisításra utaló jeleket észleltek. Én felhívtam a szerelőt, és közöltem vele, hogy nem fogok fizetni, hanem Brüsszelig elmegyek, ha kell, de perelni fogok, kb. 5-10 év múlva jutnak csak majd pénzhez, de lehet, hogy ők fognak fizetni. Érdekes módon megálltunk a "szakértői díj" 25 ezer forint körüli összegében, és leírták a szakvéleményben, hogy "nem bizonyítható", hogy loptunk volna. (ezt kifizettük, mert tudtuk, hogy lenyúlás, de legalább nyugi volt, meg az újat másképp nem szerelték volna fel) Ugyan a gázóra kémlelőjének belső lapján feszegetésre utaló nyomok voltak szerintük, amit festéssel próbált valaki eltüntetni, de ennek ellenére mégsem loptunk. De mondjuk úgy üvöltöttem a szerelővel a telefonba, hogy 3 napig a saját fülem fájt, és mondtam neki, hogy vesse latba a kapcsolatait, mert aki él és mozog, mindenkit beperelek rágalmazásért, hitelrontásért, nem vagyoni kárként az idegeskedés miatt minimum 5 milliót fogok kérni. Minden kedves sorstársamnak javaslom a módszerem, és még: 1. legyen ott SAJÁT tanúval és fényképezővel az óra leszerelésénél, és rögzítse az állapotát jegyzőkönyvben. Az ördög sosem alszik...

XCat 2009.12.08. 07:08:47

@Csak halkan jegyzem meg: Nyugi, ez csak egy fórum, itt senki nem tesz kogi lépéseket:)

XCat 2009.12.08. 07:10:40

@CatMother: meg jogiakat sem

Mondjuk ez a saját tanús, ez jó.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.08. 07:12:42

@CatMother: Mert az USAkok is innen lopják az áramot! :-)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.08. 07:21:32

@Csak halkan jegyzem meg: a gond ott van, hogy gátlástalanul leszerelik akkor is, amikor nincs otthon. Mint pl. ahogy nálam tették volna, ha nem menek ki, amikor megállt a gép... Két tagbaszakadt, foghiányos fószer éppen böködte egy csavarhúzóval az órát, hogy lekapja. Ti. nem fizettem be 3.000!Ft-ot(valóban elkallódott egy csekk. Mondták, hogy van róla felszólítás. Kérdem, hol, mert én nem kaptam. Mondták, náluk, mert nem vettem át. Mutatja! Csak azon nem az én címem van...és ezért ment vissza hozzájuk. Így ugyebár könnyű.
És közben csavaroztak. Mondtam, hogy bemegyek és hívok rendőrt, mert ez már sztem' bűncselekmény. Mondták, hogy nyugodtan, de mire kimegyek, ők nem lesznek ott. Meg az óra se.
De adjak 3ezret, meg 13-at... Akkor már lógott le az óra a falról.
Kénytelen voltam fizetni. Azóta tudom, hogy nem a sötét sikátorokban kell félni a tagbaszakadt barmoktól...

XCat 2009.12.08. 07:23:28

@espadazo: Hát amilyen számlákat kihoznak, ez teljesen valószínű. :D

gpetersz 2009.12.08. 07:25:11

Hülye az ELMÜ, igazi magyar fos.
Mert az életszerű, hogy a lakótelepi szerencsétlen 3x-4x próbálja a fejére hívni az elműt, MIUTÁN megbuherálta az órát....

ajajajaja.....

Tomi from the Sky · http://tomifromthesky.blog.hu/ 2009.12.08. 07:33:05

Kérdés:

Vane egy 400 Wattos tápos gépem, ami napi heti 108 órát megy, van egy LCD tv-m ami heti 30-at és van egy hűtőm ami még folyamatosan megy. A lámpahasználatom minimális. Ezek mellett most kaptam egy különbözeti éves elszámoló számlát az ELMÜ-től, amiben az jött ki, hogy +18 ezerrel tartozom, így a fogyasztásom havi 10e forint környékére jön ki. Ennyi eszközre nem sok az egy kicsit? Lehet, hogy az én áramomat is lopják? Panelproli vagyok. A hozzáértők válaszát előre is köszönöm :)

Aziz 2009.12.08. 07:35:09

Miután nem voltatok ott ,amikor a mérőórát leszerelték,és a hibát feljegyezték,azonkívül,mivel az óra nem a lakásotokban volt,illetéktelenektől elzárva, én az ügyet bíróságra vinném.Mi bizonyítja ,hogy Ti rongáltatok??

spulni 2009.12.08. 07:37:01

Nálunk is szívózott az ELMŰ. Pár éve ránk rontottak, hogy most aztán jól megnézik, hol lopjuk a delejt. Megnéztek, órát, fogyasztókat, még a budit is megmotozta a majom, mire végre kinyögte, hogy azért másztak ránk mert negatív egyenlegünk van és nekik jóvá kell írni egy összeget. Aztán amikor belevertük az orrukat, hogy évekig fizettünk jóval magasabb átalányt mint amekkora a kéglire van szabva, elhallgatott és jóváírták az összeget. Hülye banda. Akkor nem brekegnek amikor többet fizetünk, de ha jóvá kell írni...

Winston Smith 2009.12.08. 07:38:53

@Szekszkazan: Amikor sérül az órát védő plomba, akkor fordul a bizonyítási teher.

A posztolóknak meg annyit üzenek, hogy járják végig az elmű-s utat, szerintem lehet, hogy méltányosságból elengedik nekik az összeget.

(Az Elmű-sök is emberek, valószínűleg szorult beléjük némi korrektség.)

Winston Smith 2009.12.08. 07:44:05

@espadazo: Ha rossz helyre küldték a felszólítókat (nem a szerződésben megjelölt számlázási címre), akkor szerintem vissza lehet tőlük szedni a büntit.

Levél az Elmű-nek, másolatban a Magyar Energia Hivatal vagy a fogyasztóvédelmi hatóság (nem tudom, most épp melyik az illetékes), és hajrá...

backward 2009.12.08. 07:44:59

Nos, a kommentekből nekem az jött le, hogy bármilyen hiba van, vagy a plomba sérült, akkor csak legvégső esetben szabad hívni a cégeket. Legjobban akkor jársz, ha miután észlelted a hibát, attól kezdve tényleg lopod az áramot/gázt, mert mindenképpen megbüntetnek, tehát csak így lesz gazdaságos a büntetés kifizetése...

Winston Smith 2009.12.08. 07:45:45

@spulni: Az Elmű védelmében el kell mondani, hogy tényleg baromi sokan lopják a delejt. Szóval nem a saját szórakoztatásuk végett kattannak rá a lopásgyanús fogyasztókra.

XCat 2009.12.08. 07:46:48

@Winston Smith: Tehát fizetek egy csomót, ők megvádolnak, hogy ennek ellenére loptam, és megpróbálnak még lehúzni, majd én nyaljak nekik, hogy MÉLTÁNYOSSÁGBÓL engedjék el a nem létező bűnömért kirútt büntetést?
Így gondoltad?
:)

Winston Smith 2009.12.08. 07:47:32

@jibberish: :)

Azért jegyezzük meg, attól, hogy a plomba sérült, még a mérő nem mér rosszul.

Ha meg véletlenül a mérő is sérült, akkor simán lehet az is, hogy gyorsabban kezd mérni.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.12.08. 07:49:00

@Winston Smith: Csak nem adta ide a ganyí' a levelet.
Reklamálhattam volna, de többe került volna az utánajárás, főleg, hogy időm sem volt rá. Most már megtenném, de akkor még gyakorlatlan felhasználó voltam :-(

XCat 2009.12.08. 07:49:02

@Winston Smith: Tudod ilyenkor normális esetben az jön, hogy ordítok mindenkivel a vezérigazgatótól a portásig mindenkivel amíg bele nem fáradok, aztán beperelem őket kártérítésért (mondjuk becsületsértésért, hitelrontásért, meg ami éppen eszembe jut).

Az elmünek annyi szerencséje van, hogy erre szinte senki nem ér rá.

XCat 2009.12.08. 07:50:05

@CatMother: -1 mindenkivel

el fogom olvasni ezeket a szarokat, mielőtt elküldöm. de tényleg.

Winston Smith 2009.12.08. 07:51:52

@CatMother: A mérőre neked kell vigyázni. Ha nem a lakásban van, akkor tedd zárhatóvá.

Ha sérült a plomba, akkor igen, sajnos neked kell nyalni, hogy esetleg ne legyen bünti.

(Ez amolyan objektív felelősség jellegű dolog. Ha nem ez lenne, akkor minden áramlopó csak széttárná a kezét, hogy igen, picit gyanús volt, hogy havi 117 Ft áramdíjat fizetek a 12 szobás villám világítására meg a garázsbeállók és a medence felfűtésére, de bizonyítsák be, hogy én buheráltam meg az órát...)

Winston Smith 2009.12.08. 07:57:31

@CatMother: Mert nem érted, mi miért van.

Ha az elműnek minden esetben rajta kellene kapni az órababrálókat, két hónapon belül duplájára emelkedne az áramdíjad, mert az ország galádabb fele egyből elkezdené lopni az áramot.

Én nem tudok más megoldást, csak az "objektív felelősség" elvét, ahol a plomba/óra babrálásáért defaultból az ügyfél felel, és az esetleges gikszereket a fellebbezési/méltányossági eljárásokkal lehet orvosolni (mint most).

Ha te tudsz jobb megoldást, mondjad!

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 07:58:40

A postíró helyében azonnal felkeresném a legközelebbi CKÖ képviselőt és kegyelmi kérvényt nyújtanék be a köztársasági elnökhöz.

XCat 2009.12.08. 08:00:48

@Winston Smith: Persze, akkor meg hisztiztek azért, mert ti nem tudjátok leolvasni. :D

Az ország galádabb fele nem érdekel. A hülyébbik kilenctizede sem érdekel.

Én tudok megoldást, piaci versenynek hívják.
Az elmüt meg bezárni a francba.

Yasashi Tanuki 2009.12.08. 08:05:38

@Tomi from the Sky: Néha a Lidl-ben lehet kapni egy készüléket ami leméri a gépek fogyasztását és ha beírod az áram árát kiírja az áram átlagos árát is. Ha a készüléket beszerezted beszorzod az értékeket és megvan a becsült fogyasztás.
Mintha az Elmű-nél is lett volna ilyen akció, hogy kölcsönadtak fogyasztásmérőt amivel le lehetett vizsgálni a készülékeidet?

De szerintem is sok egy kicsit - én hasonló paraméterekkel 4-5 ezer körül szoktam fizetni. Igaz, hogy a hűtőm A osztályos és a TV is hagyományos.

Winston Smith 2009.12.08. 08:06:07

@CatMother: A galádabb felének te fogod fizetni az áramszámláját. Akkor már érdekelni fog.

Amúgy elindult a liberalizáció, ha van kedved, válthatsz szolgáltatót. Váltottál?

(Mondjuk az elmű hálózatos cégét ezzel sem tudod megkerülni, de magát a delejt veheted mástól.)

Apa a távolból (törölt) 2009.12.08. 08:08:46

Az igazi rablók és tolvajok százezres öltönyökben flangálnak és nagyon magasról néznek le a "kására". S magasról leszarják a plebs sirámait. Ébresztő birkák!

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2009.12.08. 08:10:10

Ritka az,hogy ekkora az egyetertes egy temaban :)

Arra gondoltatok mar,hogy ennyi kifogas mellett mekkora a mozgastere a szolgaltatonak ?

Azt tudjuk,hogy sokan trukkoznek.
Van olyan falu,ahol mindenhol van aram,de hivatalosan csak a lakok 10 szazalekanak.

A plombanal jobb megoldas nem nagyon van.

Panelban meg csak-csak ra lehet fogni,hogy mas is hozzafer,de egy csaladi haz felujitasanal ?
Kit erdekel,hogy csak a munkas volt hulye akit megbiztal,vagy ez a fedo sztori?

belekotty 2009.12.08. 08:11:20

Ez nem ELMŰ, ez ELNYŰ...

Ez a legkisebb dolog. A 2006-ban végrehajtott számlázó rendszer váltás utáni hibákat szépen eltüntették, a 2007 előtti adatokat egy hamisított rendszerből adják, szépen hozzáigazítva a szar SAP-ISU-hoz.

Este 2009.12.08. 08:11:23

velünk ezt már 9 éve megcsinálták :) sőt azon a lakótelepen többekkel is. Volt aki perre ment, miután elköltöztünk még évekig járt a bíróságra. Tőlünk több mint öt évvel később egyszerűen levonták..de akkor 157.000 Ft-ot követeltek, a szomszédtól 163.000-et. A villanyóra a lépcsőházban volt, egy nem zárható szekrényben. Olyan panel minőség :) Úgy kezdődött, hogy becsöngetett egy szerelő, hogy villanyóra csere. Én otthon voltam az 5 hetes lányommal. Mondtam neki, hajrá. Végzett és közölte, hogy mivel az órát piszkáltuk, így nem szabálytalan áram vételezést állapított meg, magyarul eddig loptuk az áramot. Mondtam neki, ne vicceljen, hónapról hónapra többet fizetünk, így elég nehéz lenne lopni az áramotm hacsak nem üzemeltetünk illegális mosodát. Egyébként meg eddig csak Ők (ELMŰ) nyúlhatott az órához, mert mikor még anyám lakott ott, egyszer egy elfelejtett számla miatt volt ki/be kapcsolás. Vagyis nem írom alá a papírt ami elém tett. De mivel ragaszkodtak a követelésükhöz, válaszul elballagtunk a rendőrségre, ismeretlen ellen rongálásért feljelentést tenni, aztán pedig szakértői vizsgálatot kértünk az ELMŰ-től. Ezt meg is tették, valahol a francba vidéken, ahova nem értünk oda időben reggel 8-ra, (micsoda véletlen..), ahol megállapították, hogy valami vékony lappal, amit az üveg alatt betoltunk, megállítottuk az óra pörgését. Mondtuk, hogy de basszus itt vannak a számláik és nem csökkentek, hanem nőttek, és kérjük a régi órát, hogy elvihessük más szakértőhöz. Erre a válasz az volt, hogy boccs, de megsemmisítették. A rendőrség jót röhögött az egészen, megírta a nyomozás eredménytelenségét az Elmű-nek is, majd évekig csend volt, mi elköltöztünk, aztán anyám mondta (Az Ő nevén volt a lakás és a villanyóra is), hogy basszus vonja az ELMŰ a pénz..háát..lusták voltunk beperelni őket, de érzem, hogy azt kellett volna.

XCat 2009.12.08. 08:11:25

@Winston Smith: Nem váltok, elkészülök innen, kisebb részben a galádabb, nagyobb részben a hülyébb "fél", és egy icikepicike részben az elmü miatt. Erre az 1-2 évre már nincs értelme sem váltani. A belvárosban meg nincs alternatív energia.

Ha jó leszel, majd írok az új, boldog, elmümentes életemről.
De lehet, hogy nem érzem majd szükségét a homározásnak (tudod, itt mindenki kompenzál valamit). :D

belekotty 2009.12.08. 08:16:09

@Winston Smith: "Az Elmű védelmében el kell mondani, hogy tényleg baromi sokan lopják a delejt. Szóval nem a saját szórakoztatásuk végett kattannak rá a lopásgyanús fogyasztókra."

Aha, csakhogy ezt a sok lopást az éves számlázás bevezetése teszi lehetővé. Régen felraktak egy hónapra dobozt az oszlopra, majd a havi leolvasásánál hamar kiderült hol lopják az áramot.
Régen volt áramkommandó, ami időnként ellenőrzött, ezt is megszüntették. Nincs ellenőrzés gyakorlatilag. A többivel fizettetik meg a kb 10 százalékos veszteséget.

sztivo 2009.12.08. 08:16:21

Érdekes történet, de leírom azt, hogy én mibe futottam bele egy óracsere alkalmával:

Kijött a szerelést végző alvállalkozó, biztosíték lekapcs, óra tapogat, körbevilágít stb. Plombákat ellenőrzi, órát leszedi. Aztán hirtelen szól a kollegájának, hogy valami nem stimmel. Erre már én is felkaptam a fejem. (nekem még a bitang régi fekete műanyag óra volt fent) Volt egy kis ütésféle az óra oldalán. Nézegették, próbáltak belenyúlkálni mindennel, ami a kezük ügyében volt. Telefonáltak egyet, hogy mi a helyzet, arra jutottak, mivel nem lehetett az óraába semmivel benyúlni, ezért csupán sérülés keletkezhetett rajta, nem bizonyítható az, hogy bárki babrált volna vele.Mielőtt elmentek, azért rákérdeztem, hogy most akkor mire számítsak... "Most már levettük, dobozoltuk, úgyhogy semmi gondod nem lehet belőle" -volt a válasz. Azt persze nem tudták megmondani, hogy mégis hogyan keletkezhetett az a bizonyos általuk minimális sérülésnek nevezett képződmény, ezt a mai napig nem tudom. Ellenben semmi probléma nem lett belőle. Ennek már egy éve.

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.12.08. 08:17:18

A zugügyvédnél 1-2 éve fenn volt egy hasonló eset. Polgári ügyről (szerződésszegés és kötbér) van szó büntetőügy (lopás) helyett.

Először is: az felel az óráért aki szerződésben áll a szolgáltatóval. Mindegy ki buherálta meg. Láttam már "objektív felelősség"-nek nevezni de helyesebb "szerződéses felelősség"-nek hívni.

A szolgáltató vagy az ő szakértője bármit mondhat az óra sérüléséről. A fogyasztó bármikor kérheti, hogy a Mérésügyi Hatóság is megvizsgálhassa az órát. A szolgáltatónak kell bizonyítania azt is, hogy a szolgáltatás megkezdésekor az óra hibátlan volt.

Kártérítési ügyben polgári bíróság illetékes. Az Energia Hivatalnak akkor érdemes írni, ha a szolgáltató megszegte az üzletszabályzatát (ahogy valaki írta például nem lezárt dobozban vitte el az órát vizsgálatra).

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.08. 08:22:11

Miért volt nyitott szekrényben az óra? Az a baj, hogy te aláírtad a szerződésben, hogy vállalod a felelősséget a plombák sértetlenségére. Innentől szerintem bukott ügy.

gftamas 2009.12.08. 08:23:02

Laktam én is panelben. A szintünkön volt 2 család, akik utálták egymást. Rendszeresen szivatták a másikat azzal, hogy levagdosták a villanyórájának a plombáját, majd feljelentették. Utána zár került a szekrényre, kulcs a házmesternél. Egyszer péntek este valami leb..szta az egyik megszakítónkat a lakásban. A házmester meg leutazott a Balatonra, így egész hétvégén nem volt áram egyik konnektorunkban sem. Hűtő leolvadt, stb... Tele lett a tököm és beszereltettem az órát a lakásba egy kisebb vagyonért. Persze ez se 2 perc volt, ELMŰ nem akarta engedélyezni, stb..., de végül kiharcoltam. A felszerelés után 2 hónappal eladtam a lakást. :)

safranek 2009.12.08. 08:28:11

Nálunk a következő történt: megvettünk egy lakást, ki is hívtuk az ELMÜ-t ellenőrizni amikor át irattuk az órát, de nem jöttek. Aztán kb egy év múlva csöngettek, a feleségem ajtót nyitott ott állt két fickó videokamerával. El kezdtek vele ordítani, hogy ismerje el, hogy lopjuk az áramot. Feleség sír, papír aláír. Amikor haza mentem megnéztem a jegyzőkönyvet, ebben az állt, hogy az éjszakai áram reléjét piszkáltuk meg, hogy folyamatosan adjon áramot, és plombát hamisítottunk.
Felhívtam az eladót és Ő mondta, hogy a relét az ELMÜ által kiküldött villanyszerelő javította meg így, mert nem volt nála alkatrész és igérte, hogy visszamegy, de nem ment.
Az ELMÜ kiküldött nekünk majd 1 millió Ft büntetést. El gondolkodtam és visszaírtam nekik, hogy Ők fizessenek nekem, mert folyamatosan ment az éjszakai áram és ezért én többet fogyasztottam, miattuk, ráadásul zaklatták a feleségemet, amiért beperelem őket.
Erre eláltak a követeléstől.

XCat 2009.12.08. 08:30:15

@Pepin bácsi: Nem, nem.. a fhanszija úgy jött, hogy valahol azt írták, hogy mauritiuson jól jön az olyan. :D

De már letettem róla.

fulemule 2009.12.08. 08:31:13

Közterületen,lépcsöházban ahol közös szekrényben vannak a mérök bár mikor bárki letépheti a másik plombáját.De mindenekelött az elektromos müvek embereit kellene vizsgálni,mert nagy százalékban ök lopják az áramot.Van akinél olyan meleg van,hogy még az utcát is fütik elektromos árammal
.Ez vonatkozik az összes szolgáltató embereire,gáz viz stb.De ha valahol lopást fedeznek fel,akkor azonnal intézkednek,hogy eltereljék magukrol a figyelmet.Tehát a legnagyobb tolvajok ök!!!

XCat 2009.12.08. 08:32:08

@sztivo: Valószínűleg ők csinálták. Még valószínűbben egy olyan alkalommal, amikor te nem vetted észre. :)

avatartalan 2009.12.08. 08:34:06

"Azóta zárhatóvá tettük a szekrényt"...
késő bánat,előbb kellett volna sajnos
szerintem
méltányossági alapon valamennyire csökkentheti az elmü a büntit,de nem biztos

Pepin bácsi 2009.12.08. 08:34:54

@CatMother: mauritiusról vagy a fhanszijáról ?

Ja, azt a kis pöcköt, amivel megakasztottad a mérőt, ki kell venni mielőtt jönnek az elmüs fiúk és már forog is a mérő. Digitális mérőnél nem működik a dolog ...
Hogy ne legyek annyira OFF

Rókakígyó 2009.12.08. 08:34:57

Hozzánk már akkor is kiszállt a szerv, amikor az éves egyenlegkor vissza kellett 7 ezer forintot fizetniük. Addig nem fizették vissza míg nem nézegette meg 2 emberük, hogy piszkálták-e a cuccot. Tulajdonképpen ez is gyanúsítgatás. Az nem érdekelte őket miért volt kevesebb a fogyás.

XCat 2009.12.08. 08:36:29

@Pepin bácsi: Mauról.
Ha tényleg minden kötél szakad, fhanszijám akadna.. vagyunk olyan jó haverok, hogy elvenne. Talán. :D

2009.12.08. 08:39:59

Safranek, úgy tűnik, te sajnos nem bontod ki az igazság minden részletét...

sztivo 2009.12.08. 08:46:40

@CatMother: Elképzelhető a dolog, mert a szobából csak akkor mentem ki, amikor szólt az egyik a másiknak, hogy van valami. Mondjuk pont nem érdekel az, hogy ki és mikor, illetve hogyan csinálta, hiszen problémám nem lett belőle!

Elemér_ · http://nonprofit.info.hu/blog 2009.12.08. 08:50:16

@Tomi from the Sky: Amit leírtál kiszámoltam és pont 9890 Ft/hó jött ki. Igaz csak tippeltem sok mindent, pl. a Tv-d fogyasztását(90W/h), vagy a világítás mennyiségét. Könnyen összejön az a 10e/hó.
Sok eszköz "kikapcsolt" állapotban is fogyaszt. Pl. van egy hifink, ami kikapcsolt állapotban 60W-ot, bekapcsolva 75W-ot fogyaszt. Ezért mindig kihúzzuk, mert ha bedugva hagynánk az havi 1800 Ft.

bolsh (törölt) 2009.12.08. 08:54:16

Nagyon életszerűtlen lenne a hőseink áramlopása, szerintem vétlenek.

Viszont, rengetegen lopnak áramot! Egész pofátlan módon is. És ennek a felderítése egyáltalán nem érdeke az áramszolgáltatónak. Tisztelt olvasó közönség, vajon miért nem érdeke?

És bizony a többség is, érzésem szerint többszörösen. De legyen egy gyanús példa is, szomszédaink ingben gatyában járnak télen az udvarra, de a kéményük még sosem füstölt, a gázkéményük még sosem gőzölt (lézersugárral teljes bizonyossággal tesztelhető). És még de sokan vannak így..

PEDIG, csak egyszerűen a villanypóznára kéne szerelni az automata órákat (az ellenpárjuk bennmaradhat a polgár vszekrényében), amelyeket rádiós, vagy más rendszerrel lehetne távleolvasni. Vagy ha ez a havi - fogyasztónkénti 100 ezres lopás ellenére sem éri meg (vagy nem érdeke?!) a szolgáltatónak, akkor pár ezer forintos "lakatfogó" elvén működő egységeket akaszthatnának random villanykarókra. Az is kimutatná a karóról lefolyt, és a villanyórán méréssel átfolyt áram közti eltérést. Mert aki lopja az áramot, az havi százezres tételben teszi.. és mi fizetjük.

pixa32 2009.12.08. 08:58:21

Hát igen, belátható, hogy szomszéddal tényleg érdemes jóbal lenni, és/vagy az órádat vérebbel védetni, mert azt egyébként bárki (a szomszéd, a Pistabá és az ELMU is) meg tudja bontatni, visszazárni, és végül be(fel)jelenteni, hogy itt kérem lopják az áramot.

ui: Az egész azért is érdekes, mert az óra egy a tulajdonos által nem védhető közös térben van.

P.A.N. 2009.12.08. 09:00:25

MIELŐTT KÖNNYEKET HULLATUNK AZ ELMŰÉRT:

Tessék mondani, a fogyasztó kérte, hogy NE a lakásba tegyék az órát, hanem a folyosóra? Nem? Akkor mi a kérdés.A szolgáltató nem biztonságos helyen építette ki a mérőhelyet. Ez az ő ügye. A plomba csak akkor bizonyít valamit, ha CSAK a lakásból lehet hozzáférni.

És ennyi.

Minden blogon megjelennek a szolgáltatót védő harcosok, és akkor jön az ilyen duma, hgogy nincs jobb megoldás. Dehogynincs. Csak fel kéne ismerni a SZOLGÁLTATÁS szó értelmét.

P.A.N. 2009.12.08. 09:05:37

A szolgáltatónak gyanítom azért érdeke a lépcsőházba tenni az órát, mert az óra után vezetékekért már nem ő felel. HA tehetné, legszívesebben a ház előtt állítaná fel az órát, vagy az utcasarkon.

XCat 2009.12.08. 09:06:28

@bolsh: Ez esetben talán az ellenőrző emberkék megkenése lenne a helyes megoldás, hogy te is lophasd boldogan. :))

@LHA: Úgy van.

szociologus 2009.12.08. 09:16:40

@CatMother: Okostóbiás... Az ELMŰ magáncég. 10-en sok éve. És az állam garantálja neki a 8% profitot. Privatizáció volt. Verseny nem is lesz. A mutyi megy tovább.

BSz 2009.12.08. 09:19:02

Be kell menni a házakba, aztán letépni mindenkinek a blombáját, aztán jelenteni az illetékesnek. 1000 mérges ügyfelet, már egy szolgáltató sem ignorálhat.

Egyébként nálunk sincs blomba. A Szerelő azt mondta ilyen szekrényt még sose látott (értsd több, mint 20 éves), nem tudja mit kell vele kezdeni :-)

mokkaczuka 2009.12.08. 09:27:42

Ha nem lopta az áramot, egyértelműen bíróságra kell menni a dologgal.

Ha lopta, akkor is... :)

Meklén és Tamara 2009.12.08. 09:34:46

az ELMÜ a legbababarátabb szolgáltató.
Az ügyfélszolgálati irodába árpádsávos babakocsival is be lehet menni.

É2I 2009.12.08. 09:36:33

Ügyvéddel bemenni, alapból a fele pénz.
A bejelentést nem időben történő elintézést emlegetni; nem lesz semmi kötbér.
Ha még is, perre kell menni, közvetett bizonyítékokkal elhajtják őket.
Egyébként meg a jó k.rva anyját annak, aki ilyennel szórakozik.

@LHA:
Magánházaknál már ez a szabvány, azaz telekhatár.

conny (törölt) 2009.12.08. 09:42:26

le kéne már cserélni az áramot valami jobb cuccra..

indapass90210 2009.12.08. 09:44:26

@BSz: akkor az minimum 20 évnyi illetéktelen használat, szóval legalább 20*12*187500=45.000.000-al jössz az elműnek :)

szekertabor · provo.blog.hu 2009.12.08. 09:48:12

Először is elolvasnám a szerződésemet, különös tekintettel az apróbetűs részre és az ÁSZF-t. Rémlik (bár tévedhetek), hogy ha a fogyasztó jelzi a szolgáltatónak, hogy nincsen rendben a mérőóra, a szolgáltató nem terhelheti a felelősséget a fogyasztóra. Tehát az, hogy ti jelentettétek a mérőóra megállását, mentesít titeket minden további felelősség alól.
Másodszor (eső után köpönyeg), soha, de soha ne írj alá olyan jegyzőkönyvet, amely a plombák sérüléseiről szól, csak ha a jegyzőkönyv kiemeli, hogy te jelentetted be, és hogy bárkinek lehetősége volt hozzáférni a mérőórához, valamint még a szerelő kiérkezése előtt gondosan fényképezzed le a plombákat az aznapi újsággal a háttérben. A plombák ugyanis megsérülhetnek a szerelő beavatkozása miatt is. Legegyszerűbb lehúzás: kapok egy bejelentést a fogyasztótól, kimegyek, megzúzom a plombát, és megbüntetem a fogyasztót. A haveromat pontosan ugyanígy szorították sarokba az ELMŰ-sök.
Harmadszor: fordulj a fogyasztóvédelmi szervekhez. Első körben a Homár nem rossz döntés, de azért a Sóhivatalt se hagyd ki.

mi nem foglalt még 2009.12.08. 10:01:07

@romesz: mióta?
eddig mindig a felperesnek kellett bozonyítani az állítását.

Tibike15 2009.12.08. 10:04:32

lúzerek vagytok, melyik miniszter volt az, aki éjszakai áramot használt és még tőle kért elnézést az elmü?

na, ő nem volt lúzer :)))

oshooo 2009.12.08. 10:10:27

Albérletben voltam egy baráttal, egyszer jöttem órát cserélni, én nem voltam otthon, csak barátné, órát leszedik, mutatják "itt van egy kis repedés a plexin", papírokat eléteszik, aláiratják, elköszönnek.
Jövő héten szól a főbérlő, hogy kapott egy kétmilliós csekket áramlopásért.. 2 Milliós! :o
Ütő megállt bennünk is, ezmiez.?!!?
Összeülünk, elmeséljük neki, amúgy semmi lyuk nem volt rajta, öregedés miatti nevetséges hajszálrepedések 1cm-en, szimpla anyagfáradás és semmi de semmi lyuk. Leányzó meg hülye volt, hogy bérlőként belement az óracserébe, pláne így, hogy igazán meg se nézte mit ír alá.
A kétmillió meg úgy jött össze, hogy az óra felszerelése óta összejött fogyasztás x2. És sok éve lett feltéve..
Főbérlőt talpraesett ember lévén, bemegy, megreklamálja az esetet, látni akarja a dobozt, de elsőre elküldik, hogy ez van. Nem adja fel, a fejesekkel akar beszélni, de telefonon mindig össze vissza kapcsolgatják, nem ér célba. Újabb kör, beadja, hogy újságtól van és lakossági bejelentésekről írnak cikket, hogy él vissza az Elmü a sérült órák cseréjével. Egyből kapcsolták a fejest. Bemegy, immár mint tulaj és megpróbálják szétszedni, és rávenni, hogy írja alá ő is a papírokat, mert ugye eddig csak az albérlő írta alá, és arra hivatkozva ő nem ismerte el a bírságot. A végén beérték volna már annyival ha fizeti a szakértői vizsgálat díját, de akkor is lepofozta őket, és a végén talán az új óra díját kifizette nekik.
A folyosón egy idős néni sírdogált, remélhetőleg nem azért mert ő nem volt ilyen talpraesett és határozott az elmü-kommandóval szemben..

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.12.08. 10:12:03

A bejelentés mentesítene a felelősség alól? Aki tényleg lopja az áramot csak odatelefonál és minden OK? Nem kell ehhez apró betű csak józan ész....

Amire viszont érdemes oda figyelni, az a szakvélemény és főleg amit írt valaki a pénz "levonása". Ha van 1-2 karcolás vagy horpadás az órán a szolgáltató azonnal rámondja, hogy márpedig itt lopták az áramot. Ez az ő álláspontja, joga van hozzá.

Ha te másképp gondolod, nem ismersz el semmit, még az óra sérüléseit sem, az meg a te dolgod.

Ha a szolgáltató elkezdi "levonogatni" a pénzt abból az összegből, amit a villanyszámla befizetésére szántál, akkor egészen más a helyzet. Az már minimum fogyasztóvédelmi kérdés, de akár bcs. is lehet (sikkasztás), főleg, ha utólag kiderül, hogy mégsem járt volna neki a pénz.

A szolgáltató jogszerűen két úton juthat a pénzhez: elismered a szerződésszegést és befizeted, vagy polgári peres úton.

kívülálló 2009.12.08. 10:12:28

Vissza kell alázni az ilyen köcsög vezérigazgatókat, akik ezeket a szerződéseket kitalálják és államot játszhatnak az államban.

Létrehozni egy virtuális seggberúgó honlapot, felrakni a kedves igazgató arcképét egy rajzolt emberkére és hegyesorrú cipő, csizma, acélbetétes bakancs választási lehetőséggel seggbe rúgni.
Címlapon hozni a mindenkori nyerteseket.
Égjen a rohadmány a környezetében, családja, barátai előtt.

oshooo 2009.12.08. 10:14:37

"egyszer jöttem órát cserélni" helyesen:
egyszer jöttek órát cserélni.. :D

Műszaki 2009.12.08. 10:18:14

Helló!

Az ügyben nem segít de egy ELMŰ-s sztori nálam is volt.

Egyik nap azt vesszük észre, hogy nincs reggel melegvíz. Aznap éjjel fennmaradtam, és figyeltem, hogy az éjszakai áram nem érkezik meg. Mival a saját hálózatunkban nem volt hiba, gyanítottam, hogy az ELMŰ készülékében van a hiba. Hívtam a hibabajelentőt, ahol felvették a hibát, közölve, hogy ha mégsem az ő készülékük a ludas, akkor nekem kell fizetni a kiszállást, szerelést. OKÉ. Másnap hív a szerelő, hogy mikor jönne (ELMŰ alvállalkozó), majd ő is nyomatékosan közli, hogy ha nem náluk a hiba akkor én fizetek. OKÉ. Sajna az időpontban amikor jött nem lehettem otthon, nejemre hárult a feladat mivel ő akkor gyesen volt. Egyszercsak hív, hogy a szerelő pénzt akar kérni, mert szerinte nem az ő készülékük a hibás, na mondom adja a szerelőt. Borízű hang. Kérdem mi a gond. Nos ők kimentek KÉZZEL felkapcsolták az ELMŰ készülékét (ami ugye normál esetben távvezérléssel kell működjön) és lőn áram, szóval az ő készülékük jó és különben is az elosztóban tudtak egy picit húzni a vezeték bekötésen, szóval nem náluk van a hiba, tehát nekünk kell fizetni, de számla nélkül olcsóbb. Mondom neki, jóember, kézzel én is be tudom kapcsolni a készüléket (persze ha megsértem a plombát) de ennek automatikusan kellene mennie amikor az ELMŰ megadja a jelet, ezt kipróbálta -e, mert higyje el napok óta nem működik a készülék. Erre csak annyit kérdezett, netán szakmabeli lennék -e. Mondtam igen, néhány bevásárlóközpontot már villanyszereltünk a cégemmel. Erre rögtön mondt,a hogy oké, akkor természetesen cseréli a készüléket és természetesen nem kell fizetni.

Nos ennyit az ELMŰ-ről és ez még csak egy történet. Az említett áruházak szerelésekor is történtek cifrábbak.

2009.12.08. 10:19:36

A "szakértő" általi vizsgálat a feljelentés előtti időben egyértelműen bizonyíték megsemmisítése. Ha a felvett jegyzőkönyvet elfogadjátok a bíróságon ellenetek felhasználható. De bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő már nem tud vizsgálódni, hiszen már szét lett szedve.
Normális az lenne ha a szolgáltató rögtön feljelentést tenne, de sokkal kevesebb pénz folyna be így hozzá.
Egyértelműen visszaélnek helyzetükkel és az emberek naivitását használják ki. Ráadásul a hatályos törvény is őket támogatja, hiszen a lobbijuk eredményes volt a kormánynál.

Unter Bahn (törölt) 2009.12.08. 10:22:03

Legyen ELMÜ, ÉMÁSZ-DÉMÁSZ-TITÁSZ, vagy TIGÁZ vagy akárki:

Egy dolgot kell tisztázni: kinek az érdeke a mérőszerkezet megpiszkálása???

1. A fogyasztóé (akkor, ha kevesebbet mér az óra. Ha több havi számla szerint a fogyasztás nem mutat különösebb eltérést, nem látom bizonyítottnak a lopást. Ha pedig az óra kiépítése nem teszi lehetővé a fogyasztó részére, hogy az óra sértetlenségét folyamatosan ellenőrizze (ld. lépcsőházi órák, vagy a mások által hozzáférhetőek), akkor szerződés ide vagy oda, azt sem vérrel írták, tehát bírósági úton a fogyasztótól elvárt kötelem megtámadható.

2. Érdeke az ellenőrzést végzőnek, hiszen a szabálytalan vételezésért jutalékot kap a szolgáltatótól (vagy kenőpénzt a lopótól). Elkövetési módszerük a klasszikus trükkös lopásra hasonlít: legalább párosával járnak, amíg egyikük a tulaj figyelmét leköti, a másik a plombát sérti meg vagy éppen a gázóra számlálóját feszegeti egy lapos tárggyal mondjuk csavarhúzóval). Az már csak hab a tortán, ha a a szabálytalan vételezés észlelésénél, az óra leszerelésénél illetve lezárt csomagolásban való elhelyezésénél az előfizető nincs jelen (pl. dolgozik). Ilyenkor ki tanúsítja, hogy a szerelők - akik anyagilag érdekeltté vannak téve - miként jártak el???

Konkrétan volt néhány eset, amikor az egyik gázszolgáltató kommandója végighúzott egy járást, felfedve huszon-harminc esetet. Miután a független szakértő megvizsgálta, megállapította, hogy az esetek ngy részében a gázóra szegecses rögzítését lazították ki, így a számlálót hajtó közlő-kerekek kapcsolata a számlálóval megszakadt, ehhez mindössze 1 db lapos tárgyra (pl. lapos csavarhúzó) és kb. 3 mp-re lehetett szükség.

Az eljárások során kiderült, hogy a feljelentések megtétele előtt elvégzett független szakértői vizsgálatra a lezárt csomag felnyitásához egyetlen esetben sem hívták meg a fogyasztót, sőt később az órák - amik büntetőeljárásban már bizonyítékok lehettek volna - már nem álltak rendelkezésre, mert "javítás után ismételt felszerelésre kerültek, így a továbbiakban semmilyen szakértő semmilyen vizsgálatot nem tudott végezni azokon.

Végül az derült ki, hogy a "független szakértő" - mielőtt az igazságügyi papírjait kiváltotta volna - az adott szolgáltató alkalmazottja volt.

Ezek után nyugodtan ki merem jelenteni, hogy az aki valóban nem lopott semmit és nem piszkált semmit, nyugodtan forduljon bírósághoz és kérje a bűnjel ismételt vizsgálatát, mondván hogy a "független"? szakértő véleményét nem fogadja el.

Ja, a piszkált órák nagy részénél - véleményem szerint - miután némi szakértelemre is szükség lehet, mert nem látni hogy mi van a belsejében, valószínűleg visszapasszolnám a labdát azzal, hogy a szolgáltató embere ajánlotta fel a fogyasztáscsökkentő megoldást 30-50eFt-ért, nem tudtam, hogy ő azt közönségesen az óra megrongálásával oldotta meg.

Nálam amúgy az órák portán belül vannak, nagytestű és barátságtalan kutya vigyázza és a háziak ki vannak oktatva, hogy a szolgáltató csak fényképes-videós dokumentálással egybekötve, a jelenlétemben léphet be, vagy ha ez nem megoldható, kérje karhatalom igénybe vételét, felhívva a rendőr figyelmét arra, hogy Ő ellenőrizze a mérőt szemrevételezéssel, Ő kövesse szemmel a szerelőket.

A lopás gyanúját sokszor megalapozottnak látják akkor is, amikor a mérő belsejében műanyagforgácskat találnak (áááá, megfúrta...).

Nos, akkor a 2 centinyi rovartetemhez a villanyórában mit szó??? (látható rés nincs, a szekrény ajtaján mésznak be még kicsiny korukban, majd a nyári melegben megmurdelnek...

É2I 2009.12.08. 10:24:27

@mahala:
Ott nyert a tulaj, hogy nem ő írta alá. Ergó nem volt az elmü kezében lóf.sz se. Azzal a jgyk-el kitörölheti.
Hibázott a szerelő is, mivel tulaj nélkül nem is cserélhetett volna, illetve, ha lopás gyanúja van, kell a tulaj is.

/on
Azt el is felejtettem a posztolótól megkérdezni, hogy lezárt, lepecsételt dobozból a szemük láttára vette-e ki a szakértő? Mivel, ha nem, az újabb bukta az elmünek. Egyszerűen bizonyíthatatlan, hogy nem a köztes időben történt az óra "sérülése".

XCat 2009.12.08. 10:24:47

@szociologus: Na és?
Ha magáncég, akkor mi van? Mondjuk kösz az infót, tényleg nem tudtam, hogy az.
De attól még le kéne plombázni a farkukat, és közvetíteni főműsoridőben.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 10:25:07

Hát detto Ujbuda:)
Jujjj és a Camponaba mentél ügyet intézni kedves posztoló?:S
Na,nekünk oda szerencsére csak egyszer kellett,de nagyon vicces volt,a biztőr azt mondta,h ha sorra akarunk kerülni,menjünk oda reggel 7-re!Aszem 8kor vagy 9kor nyitnak...

Winston Smith 2009.12.08. 10:25:47

@LHA:

1. Az Elmű-é a házad? Nem. Innentől kezdve oda teszik az órát, ahová te kiépíted az óraszekrényt, kb. annyi kritérium van, hogy műszakilag biztoságos helyre tedd és természetesen fogyasztók csak a mérő mögé lehetnek bekötve.

2. A vezeték a telekhatárig a szolgáltatóé, neki tökmindegy, hogy a telekhatár és az első fogyasztó között hova rakja fel a mérőt.

Műszaki 2009.12.08. 10:27:48

@Winston Smith:

Az ELMŰ előírásait betartva kell a mérőhelyet kialakítani. Ezek között az is ott van, hogy telekhatáron kell történnie. Vagyis kertes háznál pl a kerítésnél. Persze azért ne úgy, hogy az utcáról bárki kapcsolgassa a megszakítókat.

Winston Smith 2009.12.08. 10:27:49

@CatMother: És ráadásul az RWE tulajdona, ami az egyik legnagyobb német energiacég. Szóval ha külföldre mész, ott se számíthatsz másra.

Winston Smith 2009.12.08. 10:30:52

@Műszaki: Életemben nem láttam még olyan házat, ahol a kertben van a mérő. Szóval engedd meg, hogy ebben a kijelentésedben kételkedjek.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 10:36:49

Hülyeség.Nem úgy van,h mindenki ártatlan amíg nem bizonyitják be ,h bűnös?:O

Janiszta · http://www.ejatekok.com/ 2009.12.08. 10:39:26

Hogy ilyen ne történjen www.eloszto.hu
Pénzügyi tudatosság a lényeg és nem kell áramot sem lopni.:)))

É2I 2009.12.08. 10:40:40

@Unter Bahn:
Nem megfúrta, valamilyen vékony műanyag szalaggal (pl. kilapított szívószál) ami befér, befűzhető a mérőbe, megpróbálják a tárcsát fékezni. Ez ugye elforgácsolódik, megkarcolja a tárcsát.
Ez általában bukovári, sokkal egyértelműbb, mint a plomba sérülés.
Szinte biztos, hogy van még a szolgáltatóknál olyan plombás megoldás, ahol nem pecsétnyomóval (csak egyszerűen pl. kombinált fogóval)nyomják össze a plombát, ami hiba, de sok felelőtlen szerelő megteszi. És egy későbbi ellenőrzés során gyanúra ad okot.
Tehát jótanácsként; mindenféle mérő csere után, míg helyszínen van a szerelő mi is ellenőrizzük le a szolgáltatói oldalt, azaz a plombák szakszerű felhelyezését. (Sok későbbi kényelmetlenségtől megóvhatjuk magunkat.)

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.12.08. 10:43:33

"Hülyeség.Nem úgy van,h mindenki ártatlan amíg nem bizonyitják be, h bűnös?:O"

Többször és türelmesen beírtuk, hogy polgári ügyről és nem büntetőügyről van szó.

É2I 2009.12.08. 10:46:17

@Winston Smith:
Kételkedhetsz, de így van. És nem a kertbe kell tenni :), hanem a telek határra, azaz a tulajdonhatárra. (Általában a kerítésbe.)
És ha nem oda teszed, a szolgáltató nem veszi át, ergó nem lesz áramod. Nincs szolgáltatási kötelezettsége, tehát ő szabja a szabályokat, nem pedig a fogyasztó X)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.12.08. 10:47:22

@Winston Smith:
Pedig igaz. Új családi ház esetében, kizárólag a kertbe/telekhatárra lehet tenni.

Tehát bevésve a falba már NEM.

Winston Smith 2009.12.08. 10:48:39

@Unter Bahn:

1. “Ha több havi számla szerint a fogyasztás nem mutat különösebb eltérést, nem látom bizonyítottnak a lopást.”

Éves leolvasás van, a havi számla semmit nem igazol.

2. “Ha pedig az óra kiépítése nem teszi lehetővé a fogyasztó részére, hogy az óra sértetlenségét folyamatosan ellenőrizze (ld. lépcsőházi órák, vagy a mások által hozzáférhetőek), akkor szerződés ide vagy oda, azt sem vérrel írták, tehát bírósági úton a fogyasztótól elvárt kötelem megtámadható.”

És ki építi ki az óraszekrényt, meg a házat? Talán a szolgáltató? Nem. Akkor miért is a szolgáltató hibája, hogy sz@r helyen van az óra?

3. “Ja, a piszkált órák nagy részénél - véleményem szerint - miután némi szakértelemre is szükség lehet, mert nem látni hogy mi van a belsejében, valószínűleg visszapasszolnám a labdát azzal, hogy a szolgáltató embere ajánlotta fel a fogyasztáscsökkentő megoldást 30-50eFt-ért, nem tudtam, hogy ő azt közönségesen az óra megrongálásával oldotta meg.”

És? Talán ha egy Tesco-alkalmazott segítségével lopsz a Tesco-ból, akkor te már büntethetetlen vagy? A fenét.

------------------------------

Azzal viszont mélységesen egyetértek, hogy az óracsere/óraellenőrzés során jelen kell lenni, figyelni kell és meg kell nézni, mit ír alá az ember! Ha valami nem OK, ha a szolgáltató embere/alvállalkozója neadjisten cselezni próbál, akkor ki kell egészíteni a jegyzőkönyvet.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 10:50:21

@CatMother: Most olvastam,h a fhansziák honosítottákmeg a briteknél a mezőgazdaságot:)

XCat 2009.12.08. 10:50:43

@Winston Smith: Németekhez nem is készültem. Valahogy nem szeretem őket, olyan furcsák.

XCat 2009.12.08. 10:51:47

@akikaztmondjákni: A briteknek biztosan sok kedves emlékük fűződik ehhez.

Winston Smith 2009.12.08. 10:52:21

@anti_troll: Barátom háza most épült fel, az óraszekrény a falban van, legjobb tudomásom szerint a szolgáltatónak semmi kifogása nem volt.

Dunakeszi, talán már nem Elmű terület, hanem Émász, de az ugyanaz (mindkettő RWE).

É2I 2009.12.08. 10:53:41

@anti_troll:
Ennek az a magyarázata, hogy a mérő leolvasható legyen bármikor. Illetve nem megy méretlen vezeték a telekhatáron belül. Ami csökkenti a lopási lehetőséget.
Sőt a mostani szekrények mérő oldala már nem is nyitható, csak egység kulccsal és plombázható is. Szintén a trükközést megakadályozandó.
Te a belső oldalon nyithatod, hogy az ott lévő kismegszakítókat kapcsolhasd, más lehetőséged nincs.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 10:54:41

@CatMother: Fantasztikus,nem?:)

Én mennék a németekhez lakni.Vagy az osztrákokhoz:)Nekem bejön a rendcsendfegyelempedantéria:)

XCat 2009.12.08. 10:59:22

@akikaztmondjákni: Az nekem is, de az emberek maguk olyan izék.
Mondjuk lehet hogy csak nem a megfelelő embereket láttam, de akkor is. Akiket meg ismerek, és kint élnek, azok elég közel vannak a hisztérikus idegbeteghez, amit nem értek egészen teljesen, de nagyon érződik rajtuk.

É2I 2009.12.08. 10:59:29

@Winston Smith:
A falban hol? Ugyanis az utcafronton lehet a falban, egyedi megoldásként. (Értsd máshogy nem lehet kialakítani, pl. nincs hely.)
Bár azt el tudom képzelni, hogy az émász még nem alakította ki ezt a féle szabályzást. Mivel ez nem rendelet vagy törvény. Egyszerűen szolgáltatói kényelem, illetve védelem.

bolsh (törölt) 2009.12.08. 11:00:02

Előző hsz-omban írtam hogy rengetegen lopják az áramot. Téli időszakban egy családi ház kifűtése lopott árammal minimum 4kW/óra, ez 3, azaz három MEGAWATT havonta ez legalább 120000 forintnyi áram, ingyé, vagyis a mi -tisztességesen vételező- zsebünkből. Azon tanakodtam hogy ez miért nem érdekli különösképp a szolgáltatót. Hát azért mert az átlagembert (jelen esetben fórumozót) sem érdekli. Ezeket a megszámlálhatatlan megawattokat könnyebben nyeli le a szolgáltató karöltve a fizetős fogyasztókkal, mint egy buzinagy varangyot.

A szolgáltató megelégszik azzal hogy bepaliz néhány tapasztalatlanabb fogyasztót, az átlagember ezen egy jót háborog, az áramlopók pedig szívják a megawattokat havonta. Minden megy tovább.

Pedig általános érdekeltség esetén egyszerű, párezres nagyságrendű technikával kiszűrhetőek lennének az igazi tolvajok.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 11:03:28

@CatMother: Izék?Nemtom nekem nem tünt még fel...de majd jobban figyelek.Tetszik,h ilyen rendezettek,a kertek meg minden:)Precizek:)
A meditárran népeknél meg látom ezt a lazaságot,ráérőséget...de ott meg ez a szarunk bele mindenbe nem jön be-> ahogy vezetnek(én Rómában majdnem sirogörcsöt kaptam:))meg szemét mindenhol etc.

Tibike15 2009.12.08. 11:03:46

én azt mondom, hogy keményen lépjen fel mindenfajta áramlopás ellen a szolgáltató.

valóban van a keménységnek egy olyan része is, hogy lehetnek olyanok, akik nem loptak, hanem például a gonosz szomszéd letépte a plombájukat.

de ilyen esetekben is nulla tolerancia kell, sajnos nem tudok mást mondani, mert ugye az indexen is volt egy cikk, hogy a "hogyan" szóra talán a harmadik legkeresettebb kifezejés a "hogyan lopjunk áramot", gondolom nem véletlenül

a tisztességesen fizető és az órát nem buheráló (most mindegy, hogy ő volt vagy más volt és miért volt) többség érdekében meg kell büntetni őket.

nem szívesen fizetnék azért többet, mert valakik lopják az áramot

nulla tolerancia, helyes

A meglepett törpe 2009.12.08. 11:03:53

ugyanez megesett szüleimmel, csak gázórával... :s

Úgy tűnik kell a bevétel...

Arra nem gondolnak hogy a postoló vajon miért jelentette volna fel saját magát?

XCat 2009.12.08. 11:09:04

@akikaztmondjákni: Rómában buszozni próbáld meg. Igazából mindenkinek ki kéne próbálnia, aki szerint a bkv járatain túl sokan vannak. :))

É2I 2009.12.08. 11:10:25

@bolsh:
Erre fele nincs ez az általad vázolt érdektelenség. A szolgáltató igen is figyeli az un. "hálózati veszteség" szintjét. Ami, ha megugrik egyértelműen mutatja az áramlopásokat (is).
Évek óta rendszeresen ellenőriz és ha talál akkor, azt ki is számlázza az arra jogszabályban szabályzott mértékben. (Aztán lehet egyezkedni ;)
Sőt a leolvasóknak az is feladata, hogy jelentse, ha "gyanús" mérőt talál. Ott elég gyorsan ellenőrzés is lesz.

Winston Smith 2009.12.08. 11:13:22

@CatMother: Franciéknál a Démász tulajdonosa fog téged ellátni árammal, az tuti.

Olaszoknál meg Tigáz-stílusra készülhetsz fel. :)

XCat 2009.12.08. 11:15:18

@akikaztmondjákni: Különben tökmindegy, lassan ott tartok, hogy a két elsődleges szempont, hogy 1. ne legyen magyar, 2. ne tudják mi az, hogy én is le tudjam tagadni.

Egyébként arra jöttem rá, hogy azért szeretem a homárt, mert itt vannak emberek, aki kelsőre teljesen normálisnak tűnnek, utána meg kiderül, hogy nem.

Írjátok le ti is, hogy miért szeretitek a homártot!!!!

moli 2009.12.08. 11:19:32

"""de lehet, hogy levélróink valami óriási fogyasztású készüléket működtetnek a kilencediken illegálisan"""

cim van? lehet, erdemes volna meglatogatni oket rendorkutyaval.

É2I 2009.12.08. 11:20:50

@TépveNéző:

A "játszom az ártatlant" , "nem tudok semmit", "nem én voltam" , stb. kifogások garmada miatt. Vannak emberkék, akik úgy gondolják, ha saját magukat nyomják fel, akkor megúszhatják büntetés nélkül.
Na ezért nincs kivétel, ezért van a szerződésekben rögzítve, hogy a tulajdonos egyetemlegesen felel az eszközért. Ellenkező esetben csak ismeretlen elkövető fantomokkal lenne dolga adott szolgáltatóknak és mindenki lopna, amit csak tud.
Sajnos ebbe bele esik a simlis szerelők által átvágott ártatlan fogyasztó is.
Ezért írtam fentebb, mindent saját kezűleg, ellenőrzés után venni csak át. (Vagy, ha nem értünk hozzá, keresni kell egy ismerőst aki igen, és megbízható az ellenőrzéssel.)

Gal 2009.12.08. 11:21:57

Függetlenül attól, hogy hozzá nem értően helyeslek, bólogatok, hümmögök és egyetértek: itt jogvégzett mindenki, vagy csak sok volt este a Helyszínelők meg a JAG?:)

XCat 2009.12.08. 11:22:40

@É2I: És ha nincs ilyen ismerősöd? :)

Winston Smith 2009.12.08. 11:23:31

@É2I: Nem igazán értek ehhez a részhez, de direkt beleolvastam az Elmű elosztói szabályzatába, és semmi olyan nem volt, hogy a telekhatárra kellene telepíteni a mérőt.

Csak ilyet találtam: "Törekedni kell arra, hogy a mérővezeték nyomvonalhossza lehetőleg 20 m-nél rövidebb legyen. Amennyiben ez valamilyen műszaki okból nem megvalósítható akkor a mérőkört úgy kell kialakítani, hogy a mérővezeték nyomvonalhossza ne haladja meg a 100 m-t. Minden ettől eltérő esetben előzetes írásbeli egyeztetés szükséges az elosztói engedélyessel."

Amúgy a haveroméknál nem az utcafronton vannak a mérők, hanem a ház oldalában, igaz nem messze az utcafronttól.

nandorr 2009.12.08. 11:24:26

Egy kép ugyanannak a fogyasztónak küldött 12 különböző megnevezésű számláról:

www.patriota.hu/koezelet/51-elektromos-nyvek

É2I 2009.12.08. 11:25:58

@CatMother:
-Pl. azért mert szét lehet offolni.
-Meg egyesek társkeresőnek használják.
-Meg vannak akik itt akarják letagadni a magyarságukat.
-Meg vannak akik kintről ugatnak be, hogy mit kellene itthon csinálnunk, úgy hogy ők se tudták itthon megcsinálni, de mivel most már legalább két napja külföldiek, most már simán.

Én például ezekért :P

nemáá 2009.12.08. 11:26:30

Az ELMŰ egy elég tetű cég.
Amikor órát cseréltek nálunk, akkor derült ki, hogy egyszer valamikor a házunk tulajdonosai lophattak áramot, mert találtak vmi kábelt, ami erre utalt. Ugyan a mi csereérett óránk szabályosan volt bekötve, de a múltban lehetett valami (a házunk 1942-ben épült, az óra a fene tudja hány éves volt).
Jegyzőkönyvezték is, hogy a lehetőség megvolt, bár nem loptunk.
Egy hét múlva jelképes 500.000.- Ft-os csekkecske érkezett - mi a házban akkor 6 hónapja laktunk.
Ügyvédünk kérdezett, hogy miafrancvan? - erre válasz nem jött.
Három év múlva viszont újabb csekk 700.000.- Ft-ról.
Ügyvéd ismét kérdezett hogy miafrancvan?
Válasz nem jött.
Ennek lassan ismét 3 éve. Lehet, hogy jön a csekk 1,5M-ról rutinból, hogy ne avuljon el jogtalan a követelésük?
Én biztos ami biztos csendesen rettegek megszokásból, ok nélkül.
A f..szért nem reagálnak ügyvédi levelekre?
Ilyen esetben, ismerve elb...szott országunkat, engem már bilincsben vezetnének el gályarabnak...

Girhes Joe 2009.12.08. 11:27:21

@Winston Smith:

Akkor azt hiszem, én is kezdhetem gyűjteni a büntire valót. Nálunk is hasonló eset van, azzal a különbséggel, hogy nem kinti óra ismeretlen eredetű buherálása, hanem az előző tulaj csinált vele valamit. Amikor megvettem a házat pár éve, amolyan félig röhögve odavetette, hogy direkt festékes az óra, mert lyukas az oldala. Na ezt elsőre nem hittem el, másodikra megnéztem és nem láttam semmit, úgyhogy elkönyveltem magamban, hogy ökörködött, mert amúgy is elég fura fazon volt. Aztán úgy egy évvel később, jobb fényviszonyok mellett szereltem egy villanykapcsolót az óra közelében, és véletlenül látom, hogy basszus ez lehet hogy tényleg lyukas. No de ilyenkor mi a francot lehet csinálni? Igen, rögtön a az adásvétel után be kellett volna jelenteni, de egyrészt akkor még úgy láttam, nincs lyuk, másrészt meg pofánver a volt tulaj, hogy feljelentettem. Ennyivel utána meg már hiába jelentem be, nem fogják elhinni, hogy nem én buheráltam. Most már csak abban lehet bízni, hogy amikor időszakos csere lesz, nem veszik észre, vagy ha igen, kérni a méltányosságot. Azt azért jó lenne tudni, mennyi bünti várható ilyen esetben.

XCat 2009.12.08. 11:27:28

@É2I: Szeretlek. :)
Leszel a feleségem?

Izé, úgy értem, én a tiéd:DD

akikaztmondjákni 2009.12.08. 11:30:51

@CatMother: :D:D:D Lassan igy vagyok vele én is:)
Én azért szeretem...mert jokat röhögök egész nap a kommenteken:)

Winston Smith 2009.12.08. 11:31:20

@CatMother: Affene, erre nem készültem. :) Ott szerintem eleve nem 50 Hz-es rendszer van.

De a szolgáltatás az ugyanaz, szerintem kb. ugyanolyan elvek szerint működik, legfeljebb kevesebb a csaló és emiatt kevésbé nagy a szigorúság.

bolsh (törölt) 2009.12.08. 11:31:33

@É2I: Én az elmü hatóköréből írok. Van olyan akiről nemcsak gyanúm van, hanem konkrétan tudom hogy lopja az áramot megawattos tételben, ám feljelenteni sosem fogom. Ettől függetlenül bosszant amikor röhög a tél bekövetkeztén, meg a gázárfasságon, mert ezek őtet nem érintik. És azt is tudom hogy "démászos módszerrel" megy a móka, és ők már a sokadikak a körben.

Sejtésem szerint inkább politika van emögött, tehát állami bólintás, hogy igen, tessék eltűrni és félrenézni a többségi áramtolvajokkal szemben, mert ez esetben egy kalapban vannak a kisebbségi áramtolvajokkal (itt csak a a számarányok vitathatók), akiknek ez a fajta ingyé áram JÁR. Egyelőre. Olyasmi ez most mint anno a gyárudvaron belüli munkanélküliség, azaz söprögetés, lapáttámasztás.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 11:33:58

@CatMother: Óóó...hát egyre több kommentelőnek "udvarolsz":):)

É2I 2009.12.08. 11:35:04

@Winston Smith:
Nem biztos, hogy az elosztói szabályzatba teszik. Simán lehet egy belső utasítás, belső "szabvány", amire csak létesítési, átépítési igény esetén hivatkoznak.

@CatMother:

Akkor megbízhatsz szakembert. Persze némi apanázsért, de az még mindig kevesebb, mint egy későbbi többkörös vegzálás egy kövér számlával lezárva.

@nandorr:

Áááá! Ezek tudnak.
Mondjuk nem csak ők ... ;(

XCat 2009.12.08. 11:36:40

@É2I: Na jó, de mi van ha a szakember is csaló, és az elmü beszervezett embere? :D

@akikaztmondjákni: Csak Neked, meg a Rékucnak. A többit nem gondolom komolyan. ;)

Evil One 2009.12.08. 11:47:22

@É2I:

Ja, akkor vissza lehetne térni a kínvallatáshoz is, a bűncselekményeknél is mindenki hazudozik össze-vissza. Igaz, hogy a valóban ártatlanok megszívnák, de hát mindig vannak áldozatok.

Winston Smith 2009.12.08. 11:49:42

@Gergő77: Nem kellemes szitu. Ha lakást/házat veszel, a mérőórákat mindenképpen meg kell nézni, ha buherált, akkor kihívni a szolgáltatót, mivel ha már tiéd az ingatlan, akkor te felelsz mindenért, azért is, amit az előző tulaj követett el.

Nem tudom, mit tennék a helyedben. Talán felhívnám az előző tulajt, hogy hogyan keletkezett a sérülés, hátha még el lehet intézni egy bejelentéssel az ügyet, az Elmű kijön és kicserlési amit kell, és meg lehet úszni bünti nélkül. Valószínű, hogy ha a csere során veszik észre a sérülést, akkor kevesebb jóindulatra számíthatsz.

XCat 2009.12.08. 11:49:49

@Evil One: Szerintem meg öljünk meg minden hónapban egy tetszőlegesen, mondjuk sorsolással kiválasztott fogyasztót. Lehetne az a nap általános munkaszünet, hogy könnyebb legyen megnépszavaztatni.

A többivel meg nem köcsögösködni.

Ehhez mit zsólsz?

Pascal · http://torzskocsma.blog.hu/ 2009.12.08. 11:53:24

Na ennek a szegény "Gergő77" gyereknek:

Észre fogják venni ebbe ne bízz.

Először is, ha bejelentetted a fogyasztó változást az adásvételkor, akkor a szolgáltatónak lett volna lehetősége a mérőórát ellenőrizni. Jogszabály alapján neki kell biztosítania azt, hogy a szolgáltatás megkezdésekor az óra hiteles, sértetlen legyen. Vagyis elsősorban ő mulasztott én nem te.

Azért felelsz, ami a te szerződésed alatt történt. Ha az előző lakó követ el bármit, akkor azért ő felel. A bizonyítási kötelezettség minden esetben a szolgáltatót terheli. Ha nem ellenőrizte az órát, az ebből származó bizonyítási nehézségeket is viselnie kell.

Amiért te felelsz: észre vetted, hogy az óra hibás és nem szóltál nekik. Ez is szerződésszegés. Vagy azonnal szólj nekik, hogy az óra hibás, vagy most már tarts ki abban, hogy nem vetted észre. Ha nem szóltál eddig nekik, ritkán mondok ilyet, de most már nem tennék a helyedben semmit.

Az eddig írottak alapján egyébként pár százezres tételről van szó ami nem "büntetés", hanem szerződésszegés alapján megállapított kötbér (lényegében fix összegű kártérítés).

XCat 2009.12.08. 11:53:26

@CatMother: szólsz.

Olyan tökzseniális ötleteim vannak, és senki nem értékeli őket. :(((

Girhes Joe 2009.12.08. 11:53:39

@Winston Smith:

Igen ám, de a sérülés szinte biztosan nem véletlen, hanem egy fúrt lyuk(nak néz ki), amit viszont olyan jól eltűntettek, hogy csak alapos szemlélődéssel látszik...

XCat 2009.12.08. 11:55:18

@Gergő77: Szerintem meg vegyél egy sértetlen villanyóradobozt, és cseréltesd ki valamelyik éjjel.
Ezek a saját anyjukat is megdasznák 20 forintért, biztos, hogy nem neked fognak igazat adni.

XCat 2009.12.08. 11:57:35

@Gergő77: Szerintem meg vegyél egy sértetlen villanyóradobozt, és cseréltesd ki. Persze ne ővelük.

É2I 2009.12.08. 11:58:12

@CatMother:
Izé, Irén nem biztos, hogy díjazná, ha haza állítanék egy vetélytárssal. De azért megtisztelve érzem magam :)

@bolsh:
Démászos módszer? Az milyen is? (Tényleg érdekelne)
Amúgy az valóban idegesítő, hogy az ember tudja hogy a környezetében valaki csal, lop, stb. csak éppen nem akar besorolni a besúgók népes táborába.
És igen a svédek tevékenységi köreit valahogy mindig szabadabbra hagyják. Megélhetésinek nevezik, még meg is ideologizálva, broáf.

XCat 2009.12.08. 11:59:08

@CatMother: hülyeblogmotor.

@É2I: Értem. Hát kár. Szép pár lettünk volna. :D

Girhes Joe 2009.12.08. 12:01:16

@CatMother:

Igen? És egy leplombázott dobozt hogy cseréljek ki plombasérülés nélkül? (Bár gondolom erre is van módszer okosba')

Evil One 2009.12.08. 12:01:44

@CatMother:

Nekem jó, de akkor el kell adni a szerveiket mert egyébként a szegény szolgáltató nem jut hozzá a pénzéhez.

Eric_Cartman 2009.12.08. 12:03:29

valaki elaludt..........

XCat 2009.12.08. 12:04:38

@Gergő77: Régit leszedni, újraprombázni. Ha van rajta logó vagy azonosító, akkor meg az ő emberükkel kell megcsináltatni feketén. Persze előtte aláíratni vele, hogy verfertpzp, sokszoros gyilkos, és egyébként is, évente ez a titkos mellékjövedelme.

@Evil One: Nem ismerem a szervipiaci árakat manapság.. élve szexrabszolgának nem éri meg jobban?

É2I 2009.12.08. 12:04:54

@CatMother:
Khmm! A szolgáltatód nyilvántartja, hogy melyik óra van nálad (gyári szám), úgyhogy bukó, főleg úgy, hogy szolgáltatói plombát sem tudsz keríteni.

XCat 2009.12.08. 12:06:02

@CatMother: évek óta, na

Mondjuk ha már meg van halva, akkor nem lehet élve.. Ha meg nem öljük meg, elmarad a népünnepély része...

Igazad van, mégis marad a darabokban értékesítés.

É2I 2009.12.08. 12:06:56

@Eric_Cartman:
A sünre gondolsz? Én is hiányolom.

XCat 2009.12.08. 12:07:06

@É2I: És gyári számot nehéz hamisítani? Ráfröccsentve van?

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.12.08. 12:08:45

Lehet fel kellene keresni valami jogász félét, nem gondolod? Vagy jó hülye vagy ha kifizeted a pénzt!

É2I 2009.12.08. 12:12:38

@CatMother:
A gyáriszám az un. OMH plomba megbontásával buherálható csak meg. Na olyan pecsétnyomót meg csak a hivatalban kapsz. Ott megkenni valakit többe kerülni, mint maga a kötbér.

XCat 2009.12.08. 12:14:04

@É2I: Hmmm.. pecsétet újragyártatni?

Az Agg 2009.12.08. 12:15:55

kapcsolódik, de nem közvetlenül ehhez a témához:

a magyarországi energiaszolgáltatók időszakos óracseréknél (törvény szerint cserélni kell az órát x évenként, hitelesítésük miatt) a legtöbb esetben nem új mérőt szerel fel, hanem

FELÚJÍTOTTAT!

a felszereléskor az ügyfél, aki jelen van ugyan, mert különben nincs, aki beengedje a szakikat, továbbá alá kell írnia a csere jegyzőkönyvét/munkalapját, nos mit is ellenőriz? a leszerelt régi és a felszerelt új mérő óraállását. ezzel elvileg az ügyfél részéről el van végezve a dolog, szakik felszerelték az újat, s mehet az élet x évig tovább.

saját történetem a következő:

budapest agglomerációjában van egy kertes családi házam, amit korábban legénylakásnak, majd később, családot alapítván és az épületet full átépítve, felújítva, nyaralónak, később, gyerek születését követően, apellálva a friss levegőre, szedhető gyümölcsökre, saját zöldség, s további ezer, belvároshoz képest leírhatatlanul értékes "beépített" extrára, ha nem is folyamatosan, de túlnyomórészt ottlakásra használunk tavasztól őszig.

történt, hogy egyik távollétünket követő ismételt leköltözésünkkor (ez csupán formai, de a kétlakiságnak van néhány árnyoldala is) a postaládában értesítőt találtunk:

3.ik, s egyben utolsó értesítés/figyelmeztetés villanyóra cseréje miatt, s egyben közölték, hogy amennyiben ezt is akadályozzuk, úgy lekötik/kikapcsolják, helyszínen fejbelőnek, stb...

érdekes, hogy a harmadik, mivel az első kettőt sem találtuk a levélszekrényben. (pár naponta lejárok a macskákat etetni, körbenézni akkor is, ha éppen budapesten székelünk...)

felhívtam az értesítőn található telefonszámot, megbeszéltem a be nem mutatkozó úrral, hogy máshol lakunk, egyeztessünk időpontot. ezt az időpontot 4 alkalommal módosította nagyjából két naponként a nevét titkoló úr, ami azért volt a végére kezelhetetlenül kellemetlen, mert budapesten dolgozom, s szabadságot kell kivennem az ügyfélbarát déli 12 órai időponthoz, s főnököm a végére már nem hitte el, hogy a villanyóra cseréje miatt megy a felhajtás, s az előre bejelentett, kiírt szabadnapok folyamatos változtatását kezdte nehezen kezelni.

végre eljött a nagy nap, gyerek oviba vitelét bevállaltam arra a nyugisnak induló napra, vettem olvasnivalót magamnak, s lementem a házamhoz. olvastam, vártam, s miután 13 óra elmúlt, próbáltam hívni a számot...

felháborodott hangon közölte a titkos nevű, hogy mit képzelek, ki/mi ő? merthogy kecskemétről (???) nem tudja pontosan kiszámítani az odautazást, igen, ő adta az időpontot, de akkor is várjak, kussoljak. kecskemét? de hisz mi a f.nak jön az ország másik részéről a velencei tó partjára? rejtély...
15 óra előtt, közel 3 óra késéssel (önmagában, ha a jelzett és előre általa kijelölt időpontban elindult volna kecskemétről, akkor is korábban ért volna oda...) megjelent egy magántaxival két ipse. egyik álltól pöcsig tetkózva, másik folyamatosan almát zabálva (merthogy az kérem zabálás volt, lovak különbül teszik magukévá a jutalomalmát, szája sarkából potyogtak vissza a nyállal kevert darabok, s a végére nagyjából 3 órányi ottléte alatt folyamatosan nyomta magába a vitamint, eltüntetvén egy kisebb zöldséges almakészletével megegyező mennyiséget).

óracsere:

nézik, szagolják, évek porát söprögetik a mérőn. kérdem, gond van? nincs! hangzik az almadarabkákkal upgradelt válasz. ok, de akkor mit néznek ennyire? nekik szemrevételezéssel ellenőrizniük kell az óra épségét, plombákat, stb. tőlem akár... aztán egyszer csak hirtelen mérő le, új fel, mutatják az órákat, ellenőrizzük az órák gyári számát, mérőállásokat. minden rendben.
az almazabáló kitölti a maga kis rúnaírásával a papírokat, de oly módon, hogy az ügyfél nevét, ha nem tudnám 40 éve a sajátomat, ebben az életben tuti, hogy nem tudnám kisilabizálni...

tetkós titkos nevű felkapcsolja a biztosítékokat, s ekkor szikrát hányva káromkodik, hogy megrázta őt a villanyóra! kérdem, ez hogy lehet? mert szarok a felújított órák, mondja ő, elég sok a baj velük, miközben hívogat valami ellenőrt, elöljárót, bárkit, aki illetékes a helyszíni ismételt és azonnali óracsere elrendelésében, hoz magával új plombákat, másik órát, stb., mert kérem itt minden névre előre ki van osztva, meg egyébként is.

kérdem, hogy mi van akkor, ha az ügyfelet éri a kellemetlenül megrázó élmény? vállrándítás és egy passz benyögésén kívül más nem telik ki a titkos nevűtől és az almadarálótól.

várjuk a harmadik embert, a megváltót, de legalábbis a probléma megoldóját, s közben beszélgetési kísérlettel próbálom elütni az időt. ebből, mivel nem nagyon kommunikatív a két amperhuszár, nehezen, de kiderül, hogy pályázat útján alvállalkozói státuszban
lehet megnyerni/megszerezni az eontól jól fizető munkákat, így többek között a mérőcserét is. így kerültek oda kecskemétről fejér megyébe az emberkék.

messiásunk megérkezik, neki biztosan volt legalább egy érettségije is, mert képes volt bemutatkozni, kezet fogni (!), s max 15 perc alatt elintézni minden szükséges fizikai és adminisztratív (olvasható kézírással rendelkezett)dolgot. ugyan érdemi választ nem kaptam a megdöbbentő helyzetből (felújított és rázó, rosszul szigetelő mérőóra, ismeretlen előélettel és alkatrészekkel) fakadó kérdéseimre, de az általa hozott mérő ugyan szintén felújított, de legalább nem ráz...

A ez egy valós, megtörtént eset, gondolatébresztőnek szántam...

Eric_Cartman 2009.12.08. 12:16:15

@É2I: megy ám az off mindenféle plombáról, meg elmü-ről, Sün koma meg alszik valami bokorban. Éhen halok, dél meg sehol....

XCat 2009.12.08. 12:20:07

@Eric_Cartman: kérsz mogyorós csokit? más nincsen.

@Az Agg: Szép történet.

@CatMother: @É2I: Most amúgy lehet ám, hogy hülyeséget írtam...

Winston Smith 2009.12.08. 12:21:57

@É2I: A belső utasításaikat speciel nyugodtan lesz@rhatod. Ha egy csatlakozási feltételre nincs rendelkezés az elosztói szabályzatban vagy az üzletszabályzatban, akkor arra nincs rendelkezés, pont, vége.

Ugyanis ezeket a szabályzatokat a Magyar Energia Hivatal hagyja jóvá, aki ezzel elvileg garantálja, hogy a szabályzat fair és nem indokolatlanul hátrányos a fogyasztóra nézve. Nem lehet a fogyasztóra nézve hátrányos előírásokan mindenféle belső utasításban elrejteni, az semmis.

AttoFemto · http://nanotechnologia.blog.hu/ 2009.12.08. 12:27:44

Ha szabad valamit tanácsolnom: panaszt, bejelentést, morgást NEM telefonhívás útján intézünk Magyarországon. Pár soros levél, ajánlott küldeményként feladva. Csak így tudod igazolni, hogy mikor mit jelentettél a szolgáltatónak/hatóságnak/fittyfenének. Igazoló szelvényeket az ügy lezárultáig el kell tenni. Tudom, mit beszélek, "fogtam" már okirathamisítót egy biztosítónál.

DeMarco 2009.12.08. 12:35:28

Kedves G.Károly és Károlyné!

Sajnos a ti esetetek egyáltalán nem egyedi eset. Az ELMÜ szándékosan és egyértelműen rossz szándékkal tönkreteszi az órákat, nagyon komoly összegeket fizettetve a szerencsétlen tulajdonosokkal.

A tavalyi évben a húgomék lépcsőházában kettő órát egyszerre tettek tönkre, vittek el "kivizsgálásra" a vidéki péceli? telephelyre ahol mindkettőnél az általatok is említett karcolásnyomokat "fedezték" fel. (Sima panellakás, alagsorban az órák.)
Természetesen egyik lakó sem ismerte el a meg nem valósult áramlopást. Arra hivatkozott az elmü, hogy a többiekhez képest túl kevés a fogyasztás. Azt már nem vették figyelembe, hogy tanúkkal igazolta, hogy alig lakik a lakásban, nem megy semmilyen elektromos berendezés, mert a szülőknél lakott. Az sem számított, hogy hosszú évek óta kb. ugyanannyit fizet, vagyis semmivel sem volt kevesebb a fogyasztás, mint az előző ellenőrzések alkalmával.
Az ember azt hinné, hogy ha nem követ el bűncselekményt és ártatlan, akkor nem is ítélhetik el. Nos, ez nem így van. Az elmü tanút visz, aki véletlenül pont az elmütől kapja a fizetését (nem kis idő utánajárni), igazolják, hogy sérült az óra, (függetlenül attól, hogy ők sértették meg). Természetesen nem lehetett ebbe belenyugodni, ki akar vétlenül horribilis összegeket kifizetni?! Több, mint egy évig harcolt a két lakó az igazáért. Megkerestek minden fórumot, jogvédő szervezetet, tévét, újságot, tanácsokat kértek ügyvédektől, hogy perre viszik az ügyet. Végül a sok hercehurcát megunva keserűen befizették a büntetést arra amit el sem követtek. Az elmü magatartása gyalázatos volt mindvégig, kritikán aluli. Azóta lakatokkal bezárták a helyiséget, minden órát külön lezártak kulccsal és csak akkor közelíthetik meg az elmü dolgozói, vagy bárki, ha a közös képviselő és a lakó együtt jelen van. Kulcs a közös képviselőnél.

Ha bírjátok pénzzel és idegekkel, akkor ne várjatok, menjetek perre azonnal, de ha erre nem vagytok felkészülve, akkor inkább fizessetek, esetleg alkudjatok velük a felére. Nincs köztes út! És vigyázzatok az óráitokra.

Aki pedig elmüs, az jól vigyázzon és ha panelben lakik őrizze az óráját, mert csúnyán rá fog faragni.

XCat 2009.12.08. 12:42:18

@DeMarco: Konkrétan hogyan kell egy panelben felszerelt órát őrizni?

Unbiased 2009.12.08. 12:44:24

A címben "áramlopás" helyett "állítólagos áramlopást" írtam volna. A cím jelen formájában egyértelműen elítéli a szenvedő felet.

histar007 2009.12.08. 12:48:58

Ha jól sejtem, akkor a szolgáltatónak kellene bizonyítani, hogy buherálak az órával.
Esetünkben nem védhető területen van a ketyere, a szolgáltató nem teljesíti a saját vállalását. A minimum az lenne, ha elnézést kérnek, és lenyelik a néhány havi kiesett bevételt. Ha hapciásak, akkor is csak a mondjuk a legutóbbi 12 hónap havonkénti átlagát követelhetnék.
Ami felette van, az egyértelmű bírság. És mivel ők nem hatóság, ezt el is lehet felejteni.

DeMarco 2009.12.08. 12:49:46

@bolsh: "A szolgáltató megelégszik azzal hogy bepaliz néhány tapasztalatlanabb fogyasztót, az átlagember ezen egy jót háborog, az áramlopók pedig szívják a megawattokat havonta. Minden megy tovább."

Pontosan erről van szó. A szerencsétlen ártatlanokat keményen megszopatják és lehúzzák őket el nem követett bűncselekményekért, míg a valódi áramlopókkal nem foglalkoznak. Amit ez utóbbiakon elveszítenek, azt busásan visszaszerzik az előbbieken. Csak éppen ezzel lábbal tiporják az ártatlan emberek jogait és ők követnek el előre megfontolt, szándékos lopást nagy értékben. De hiába jelentettük fel őket az energiahivatalnál, nem tettek semmit sem. Mennyi ügy kell még, hogy végre elérje a megfelelő szervek ingerküszöbét??? Ez olyan mintha lenne tíz betörés és a rendőrök az utcán találomra összefogdosnának 10 embert, hogy: Na ti voltatok azok, bocsi, ezért ti fogtok ülni...

akikaztmondjákni 2009.12.08. 12:49:51

@Pepin bácsi: Én itt e!:)
Ebéd volt:P Ésésés volt vagy 3 féle desszert és kihagytam!!!:( Nagyon kemény!

DeMarco 2009.12.08. 12:53:21

@CatMother: Mindenképpen zárt helyen kell lennie, lehetőleg plexi üveg mögött és ne férhessen hozzá senki sem, se egy rosszindulatú lakó, se egy gyerek aki csak játszani akar, se egy rosszindulatú szolgáltató. Kulcs a közös képviselőnél, esetleg egy megbízottnál és megközelíteni, csak a lakó személyes jelenlétével lehessen. Higgyétek el, sok család boldogságát, életét teszik tönkre a 250.000-1.000.000-ig terjedő kamubüntetések, amit teljesen ártatlanul kapnak.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 12:53:30

Esetleg ujfent hovatovább mindazonáltal vagypediglen ÚJ POSZT???:)

Tényleg,hol a Sün???

DeMarco 2009.12.08. 12:56:16

@histar007: Ne aggódj, fogják bizonyítani. Ha nem te vetted észre, mert tegye fel a kezét aki év közben nézegeti a panel aljában lévő óráját, ha nincs áramszünet, akkor még azzal is előjönnek, hogy szerződést szegtél, mert nem te jelentetted a nemlétező karcolásokat, hanem az éves leolvasásnál "találták".

XCat 2009.12.08. 13:02:57

@DeMarco: Najó, de ha kint áll a villanyóraszekrény, építsem át? Azt hogy?

Félre ne érts, nem piszkálni akarlak, csak a gyakorlati megvalósíthatóságát nem látom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 13:09:59

reggel bekesen nyugodtan a;acsony vernyomassal felebredek
feljovok a homarra miutan gudmoningot mondok Marynek es akkor jon az istencsapasa

"parom"
"bunti"
"emberke"
"roki-rokikartya"
"kari"

hat en tenyleg szopni jarok ide, de ez legalabb megalapozza a napom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 13:11:11

@CatMother:
en egesz komolyam mondom halvany lila segedfogalmam sincs hol van a villanyorank

É2I 2009.12.08. 13:15:51

@Winston Smith:
Biztos lehetsz benne, hogy engedélyezte a MEH. Hogy most az melyik iratban van már lényegtelen.
És minden további nélkül megszabhatja adott szolgáltató, hogy hogyan csatlakozhatsz az _ő_ hálózatukra.
Mondom; nincs ellátási kötelezettségük, mondhatja, hogy ha nem tartod be a kért előírásukat, nem kapcsolnak be a hálózatukba.
Nyilván azért az anyagi részében ésszerűségi elveket próbálnak betartani. Kisebb-nagyobb sikerrel ;)

XCat 2009.12.08. 13:16:21

@hagyma: Én tudom, de mióta ideköltöztem (az kb fél év) kb háromszor tudtam kimenni az ajtón úgy, hogy ott valami jómunkásember ne szerelt volna valamit.

Szóval lehet hogy jövőre kapok egy 25 milliós gázszámlát.
Na, akkor posztolok majd. :D

elwood 2009.12.08. 13:23:30

@hagyma: valami krisna völgyben laksz ?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 13:32:02

@É2I:
az
es akkor meg az
"uncsitesom"
ki is maradt
@elwood:

ez egy toronyhaz
tenyleg nem tudom
a villanyszamla jon rendszeresen, nem tul nagy szorasszal 30-40 dollar korul
nekem ha buntit kuldenenek kirohognem

AlulírottFentemlített 2009.12.08. 13:33:15

Az volt már, hogy áramot csakis ............!

Én egyébként ALDI-ban vásárolt dinamós lámpával világítok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 13:34:04

mer mi a fax kozom van nekem ami a lakasomon kivul van
lecet

bolsh (törölt) 2009.12.08. 13:37:35

@É2I: Démászos módszer? Az milyen is? (Tényleg érdekelne)
Amúgy az valóban idegesítő, hogy az ember tudja hogy a környezetében valaki csal, lop, stb. csak éppen nem akar besorolni a besúgók népes táborába.

Nomen est omen régi módszer, ugyanis démász már nem létezik, csak elmü, satöbbi. Olyasmi hogy eleve a démászos-elmüs-satöbbis plombás ember tesz egy méretlen konnektort a villanyóra szekrénybe, persze leplombálva. Plomba sértetlen, viszont az óra nem méri a konnektort, mivel az még a méretlen szálról kötötték be a szolgáltatós szakemberek. Már csak egy hurka vastagságú hosszabbító kell...
Na most.., akik ezt használják abban a hitben ringatják magukat (és ringatták őket), hogy ez a "bekötési mód" a démász sara, a plomba sértetlen, a démász meg ne mfog saját magába beleharapni, hanem lenyeli. Ja, és ezért jattolni kellett egy százast.

Sok helyen ez már tíz éve megy. Hiába jön a villanyóra leolvasó, minden sértetlen, makulátlan.

És igen, soha nem fogom besúgni. És ezzel ne mvagyok egyedül.

DeMarco 2009.12.08. 13:40:39

@CatMother: Hogy érted azt, hogy kint áll? Közvetlenül a lakás mellett a falban? Vagy lent az alagsorban ahol mindenki elsétál?
Sok megoldást láttam már. Ha nincs mód az órákat külön szobába tenni, (nyilván nincs, ha nincsenek már ott), akkor helyben kell megoldani a problémát. Még akkor is lehet talán ügyesen plexifallal körbevenni, csak az órát, vagy egy álfalat eléhúzni, hogy ne férhessenek hozzá olyan egyszerűen. Biztosan vannak olyan eleve beszerelt órák is, ahol nincs jó megoldás. Ekkor nem tehetsz mást, mint reméled, hogy a felétek kirendelt szerelő, ellenőr tisztességes és nem lesz gondotok. Ha pedig mégsem, akkor a lépcsőháznak össze kell fognia és meg kell akárhogyan is oldani a problémát. Sajnos mindenki a saját kárán tanul, amíg évekig nem történik semmi, addig ez nem is létező kérdés. Nem is szabadna annak lennie. Amikor egy éve a húgomék lépcsőházában meg nem játszották ezt, rögtön két lakóval is és a környező lépcsőházakban több emberrel, addig fel sem merült ez problémaként. Csak azután lett muszáj védekezni az elmü ellen, miután megtörtént a baj. Azért, hogy legközelebb már senkit ne tudjanak csőbe húzni. Szomorúan olvastam a posztot, látva, hogy minden további nélkül folytatják a jogsértéseket. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett/lesz azokkal akiknek tényleg komoly gondot okoz kifizetni ezt a nagy összeget. Egy nyugdíjas nénivel, vagy egy többgyermekes családdal. És az összeg kamatozik, simán rámehet a lakás.

AlulírottFentemlített 2009.12.08. 13:45:33

@DeMarco:

A poszt hatására az lesz az első dolgom, ha ma hazamegyek, hogy megnézem a villanyórát.

DeMarco 2009.12.08. 13:48:25

Egyébként meg a karcokról annyit, hogy amikor a Digi TV bevezette a társasházba a kábelrendszerét, nem fogjátok kitalálni, hogy hol vitték a kábeleket... naná, hogy a villanyszekrényben... szépen megfúrták az összes villanyszekrényt, miközben féltéglák záporoztak folyamatosan az órákra, amiket természetesen nem védtek, még csak le sem takartak semmivel. "Mer' ahhoz nekünk semmi közünk" alapon. Amikor végeztek eszükbe sem jutott letakarítani, leszedegetni a féltégla maradványokat, meg a három kiló port, fenéket. Be van kötve? Jah. Na, akkor léphetünk... Az, hogy a lakót majd esetleg jól megbüntetik, ha karcos az óra, vagy egy tégladarab leszakított egy plombát? Kit érdekel...

É2I 2009.12.08. 13:48:35

@bolsh:
Izé, a Démász él és virul:

www.demasz.hu/pages/

Ja, módszert ismerem. Méretlen fővezeték megcsapolásnak nevezik. Csak azt nem tudtam, hogy démász módszernek hívják :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 13:55:43

@AlulírottFentemlített:
en azt az uj filmet akarom megnezni
magyar a rendezoje
nagy afeljhajtas korulotte itt

bolsh (törölt) 2009.12.08. 13:57:41

@É2I: Izé, a Démász él és virul:

oké:), legyen, ha most hirtelen megkérdezné valaki a netszolgáltatóm nevét, lehet hogy azt sem tudnám. Tudod, nekem a szolgáltató egyenlő a sárga csekkel, vagy átutalásos megbízással. Pl anno 15-20 éve 40 ezer(!) Ft-tal kellett hozzájárulni a telefonhálózat kiépítéséhez, az akkori emitelnél. Azóta a harmadik szolgáltató kapja be a vonal másik végét, de én nem mentem sosem máshoz. Tudod mint a kárpátaljai lakos, aki már sok-sok országban lakott költözés nélkül.

A disznóság az, hogy a mostani szoolgáltató havi sokszáz pézt számol fel a "hálózatért", ami még ua mint sok évvel ezelőtt. Szerintem még a központ is ua, csak a bársonyszékek és a mucikák lettek lecserélve. 20-30 ezer fogyasztónál ez tízmilliós havi sarc a semmiért.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 14:07:08

Hogy itt mindig mindenért könyörögni kell...

2009.12.08. 14:18:06

@Tomi from the Sky: Az óraállásokat kell nézni. Sajnos pár év alatt 100%kal EMELTÉK a villanyáram díját, ezért egy kis háztartásban már simán 10ezer a havi villanyfogyasztás.

É2I 2009.12.08. 14:20:36

@bolsh:
Na igen. Kiépítteted a saját költségeden, aztán meg fizetsz ilyen-olyan címen a hálózat használatáért, fenntartásáért, korszerűsítésért, stb.
Ez nekem is baxa a csőrömet, de tenni ellene nem tudok/tudsz.

2009.12.08. 14:22:02

@DeMarco: NEM ! Ilyen furmányokat csak beteg országban kell csinálni. Normális helyen a szolgáltatónak kell védenie a tulajdonát. Nehogy már a szarhoz alkalmazkodjunk, inkább kényszerítsük a trehány szolgáltatót a munkájának a javítására.

májgeriberi 2009.12.08. 14:25:50

Ó, én lettem a 200. :)

Winston Smith 2009.12.08. 14:29:47

@É2I: "És minden további nélkül megszabhatja adott szolgáltató, hogy hogyan csatlakozhatsz az _ő_ hálózatukra."

Ez így van, ez tiszta sor.

És az összes erre vonatkozó előírást a nyilvánosan hozzáférhető, MEH által jóváhagyott szabályzataiban köteles rögzíteni, különben az előírás nem előírás.

Arra vonatkozón nem találtam előírást, hogy a mérőt a telekhatáron kellene elhelyezni, szerintem nincs is ilyen szabály. Egy csomó más előírás természetesen van.

É2I 2009.12.08. 14:41:33

@Winston Smith:
Ok! Elhiszem.
De itt nálunk biztosan így van, ezt me Te hidd el nekem. Vannak úgynevezett típustervek, amiktől nem térhet el adott kivitelező.
Persze van rájuk MEH engedély.
Azt, hogy ez mennyire hozzáférhető a fogyasztóknak, még nem nyomoztam. Nyilván kell, hogy az legyen, de annyira nem érdekel, hogy ezért átdúrjak egy unalmas vállalati honlapot, ha nem muszáj :)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.12.08. 14:54:54

A titász (ma már e-on) ugyanezt eljátszotta egy cimborábbal pár éve Debrecenben.
Peresítették, beszopták. Nem szabad hagyni a rohadékokat élősködni.

DeMarco 2009.12.08. 14:55:50

@Kulics: Sajnos pont a rákényszerítéssel van a gond. Erősebb kutya baxik. Mindent megtehetnek és ezt tudják is. Simán befenyítenek, hogy amíg nem fizetsz kikapcsolják az áramodat... azt viszlát. Biztosan van aki pert nyer ellenük sok év múlva. Kár, hogy nem ez a gyakori. Okosan lefedik magukat. Marhára tetszik a VÉSZ hozzáállása. Talán őket kellene megbízni úgy, hogy összefognának a károsultak és egyszerre kérnének tőlük segítséget.

akikaztmondjákni 2009.12.08. 16:29:24

Hát...vége a Homárnak is?

2009.12.08. 16:36:33

@DeMarco: "Simán befenyítenek, hogy amíg nem fizetsz kikapcsolják az áramodat"
Persze, de rögtön be kell perelni őket, számlákkal bizonyítanod a károdat...stb.stb.
Persze mindez akkor okés, ha ártatlan az ügyfél.
Sajna a gyakorlat az, hogy tízezer csaló, nemfizetőre jut egy ilyen "ártatlan" eset.

Dr. Kix 2009.12.08. 16:47:19

Ez már a hétvégi?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.08. 16:53:04

@Kulics: És pont azzal a legkeményebbek...
Mondjuk azért volt rá példa Debrecenben is, hogy bemérték a fűtött garázsbeállós-úszómedencés villák proletárjának a fogyasztását az oszlopon és az óránál is...

tele1 2009.12.08. 17:01:38

Olvasva a hozzászólásokat, nekem az jön le, hogy csak a tisztességes embereket szopatja az elmü.

Nálunk is van egy vén alkesz banya, aki nem fizette a villanyt, kikötötték, leplombálták az óráját. Azóta valakivel beköttetett egy hosszabbítót az óra előttről és éjjel-nappal ég nála a lámpa, megy a fűtés villanyról (a gázt is elzárták nála, mert nem fizette). Közös képviselővel tudattuk a tényállást. Rendőrség nem foglalkozik vele, de az elmü sem.

Ugyandehogy (törölt) 2009.12.08. 17:33:53

@Aziz: az egyedi közműtörvény....
ajánlom elolvasásra. (gusztustalan)

Balamber 2009.12.08. 18:17:40

Szerintem nem tudom...
Mára ennyi a homárfelhozatal..?

Pedig én küldtem be már pár dolgot ami megér egy imát...

Unter Bahn (törölt) 2009.12.08. 19:48:56

@É2I: Minden biztonságosabb megoldás ellen hamarosan megszületik a kijátszási lehetőség... más kérdés hogy a bukta csak a fogyasztót, vagy a lopásban részt vevő cégalkalmazottat is érinti-e...

A fater villanyszerelő volt, bármikor nyúlt az órához, hítta a volt kollégáit és nyomták rá a plombát. Aztán amikor meghalt egy kollégája, egy fél zacska aluplombát és fogót hagyott rá, azért íro, mert ma már nem ezt használják - errefelé.

Mivel ez régen volt, régi házban, elárulom, hogy a titok nem bonyolult: csak annyira kell ráteteti a plombát, hogy oldható és visszazárható legyen...

2009.12.08. 19:49:14

ez már a hétvégi ?

Vágási Feri_1 2009.12.08. 19:56:26

@Tibike15: Remélem naponta megbuherálják majd a mérőórádat és előbb-utóbb éhen halsz a zéró tolerancia nevében!!!

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.08. 20:00:27

Köcsög az ELMŰ,
ez egyértELMŰ!

Unter Bahn (törölt) 2009.12.08. 20:03:29

@Winston Smith:

Direkt nem érted, vagy vetélkedni akarsz???

"Éves leolvasás van, a havi számla semmit nem igazol."

Nálad, esetleg... Én visszatértem a havi leolvasásra, mert az áramszolgáltató képtelen havi átlagot számolni és korrigálni. Igaz, most sem olvasnak mindig, de ha köhögnek, nálam a bónusz, hogy az ellenőrzés lehetősége megvolt...

2. “Ha pedig az óra kiépítése nem teszi lehetővé ..."

"És ki építi ki az óraszekrényt, meg a házat? Talán a szolgáltató? Nem. Akkor miért is a szolgáltató hibája, hogy sz@r helyen van az óra?"

Azért barátom, mert a kiviteli tervben Ő határozza meg a szekrény helyét, a házba való bekötés helyét és módját és minden egyéb paramétert, ami alapján neki a "tőle/általa elvárható módon" igyekezzen az illegális vételezés lehetőségét kiszűrni, megakadályozni...

3. “Ja, a piszkált órák nagy részénél..."

"És? Talán ha egy Tesco-alkalmazott segítségével lopsz a Tesco-ból, akkor te már büntethetetlen vagy? A fenét."

Naív vagy vagy direkt rájátszol: a szolgáltatók embere sokszor a kezdeményező, sőt bizonyos okokból valahol egy DVD-m is van a jellemző módszerekről, amik természetesen már csak azért sem alkalmazhatók, mert ezeket a szolgáltató adta ki, oktatási céllal, tehát ezeket bizonyosan nézni fogják...

------------------------------

"Azzal viszont mélységesen egyetértek, hogy az óracsere/óraellenőrzés során jelen kell lenni, figyelni kell és meg kell nézni, mit ír alá az ember! Ha valami nem OK, ha a szolgáltató embere/alvállalkozója neadjisten cselezni próbál, akkor ki kell egészíteni a jegyzőkönyvet."

lényeg az utolsó bekezdésed és erre próbáltam rávilágítani: ugyanolyan érdeke NEKI manipulálni a mérőt, mint a fogyasztónak, hiszen 'sikerdíjas' történet, %-ot kap, de ha mohó megvesztegetni is hagyja magát... ha nem lenne legalább huszon tapasztalatom ezekkel kapcsolatban, bele sem ugattam volna... de VAN!!! Ezért nem fog 'csak úgy' bejöni, jönni-menni, órát cserélgetni... Ha leveszi az órát, rendőrt hívok és önfeljelentéssel elérem, hogy a rendőrség rendeljen ki szakértőt, akit ők nem ismernek. A Kandón pl. volt ilyen... igaz a fogyasztó ellen foglalt állást, de egyvalamit nem mondhattak: elfogul a szakértő (mint pl. a TIGÁZ ex-beosztottja).

Lumpy a kretén szarvas 2009.12.08. 20:09:08

@Tibike15: Te hülye vagy! Mondd a címetd, megyek és megbuherálom az órádat. Aztán fizessé'. Mer' zéró tolerancia.

Megazanyád...

Secnir 2009.12.08. 21:33:50

hozzánk jöhet a zelmű 'szakembere'. meg bármilyen előre be nem jelentett fószer.

1. apósom múlt héten kedden hajnali kettőkor felkelt, hogy valami mozgás van a nyeles telek nyélrészén. kiosont, és a vasvillát rutinszerűen az ott kolbászoló alak felé dobta, majd felkapott egy félcolos vascsövet (mert csak az akadta a kezébe hirtelen), amire már korábban ráapplikált egy KB-s könyököt a nagyobb sérülésokozás végett, és azzal kergette ki. a tróger úgy ugrotta át a kerítést, hogy az atletikai szövetségtől kijöttek tereptanulmányt végezni. így a faszikám nem jött be az udvarunkba, ahol

2. nem találkozott Ordassal, aki mindeközben csendben figyelte az események folyását, és remélte, hogy a hozzánk betörő/betérő felénk veszi az útját a nyélről.
hát nem.
reggel igen szomorú volt, ahogy a szemeiből kiolvastam.

nincs is gondunk az elművel. két hete kint voltak éves óraellenőrzésen, és ahogy álltam (mellettem Ordas), igen nagy tisztelettel beszéltek velem :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.08. 21:38:49

@Secnir:
az hetszentseg secnir, hogy egy jol megtermett es jol nevelt ordas csodakat tesz

csillagház 2009.12.08. 21:49:54

Az ELMÜ csaló gazembereket alkalmaz! A családban az történt, hogy hónapokig járhatatlan volt az utca (gázvezeték épités, csatorna és útépités). Villanyórát ("mérőt") akartak cserélni. Idős nénikém beengedte őket, minden rendben, azt mondták. Az órát négy hónappal előbb éves leolvasás keretében leolvasták és ellenőrizték. De jött ám a levél, hogy fizessenek be 100 ezer forintot(!) mert meg volt bontva a plomba! Előtte biztosan nem volt, csak amikor cserélték. Ha száz évig élnek, se lehet ennyit fogyasztani egy fázissal, bojler, hősugárzó és más áramzabálók nélkül! PB gázzal főznek, fával fütenek. De legalább részletet adtak. Hiába tiltakoztak, hogy két idős ember minek nyúlna az órához, nem értenek hozzá, inkább félnek az áramtól. Eddig is minden ki volt fizetve pontosan. KI KELLETT FIZETNI A BÜNTETÉST! SZÉGYENLETES, AMIT EZ A MOCSOK CÉG MŰVEL. Ja, azóta netre ÉN írom be havonta az óraállást. ÉS NINCS se ÁTALÁNY, SE ÉVES LEOLVASÁS, MERT AZ AZ ALJASSÁGOK MELEGÁGYA.

XCat 2009.12.08. 22:10:52

@DeMarco: Hát hogy kint. Kimégy a lakásból, végig a lépcsőházig, és a lift előtt. Nincs bezárva, de át kéne csákányolni az egészet, hogy oda bármit rakhass :) Még cserepes virágnak sincs hely, nemhogy plexinek.

McKelek 2009.12.09. 08:06:14

Raklamálni gyorsan. Az a baj, hogy a barmok ki fogják kapcsolni az áramot, ha nem fizettek, ezért sokszor be kell menni az ügyfélszolgálatra és verni az asztalt + perrel fenyegetni, hogy ha nem tudják bebizonyítani, hogy valóban ti piszkáltátok az órát és annak ellenére kikapcsolnák az áramot. (Ha ez így van, tényleg kikapcsolják, akkor Ti igényelhettek kártérítést - ami kifizetése sajnos nagyon sokáig elhúzódhat.)

Ha kérdik, mégis kinek lenne érdeke piszkálni az órát?
- Egyszerü vandalizmus
- Hülye szomszéd a saját órája helyett a Tiedet kötötte át
- A szerelö sikerdíjat kap egy leleplezett esetért, ö rongálta meg
- stb, stb...

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.09. 08:54:37

Az nem megoldás, hogy szaknyelven valami katalizátorral (tömény alkohollal) lelocsolod az órát majd rádobsz egy gyufaszálat s amikor kellően ég lefújod porral oltóval (vízzel locsolni talán nem kéne..)

Ezt követően felhívni az elektromos műveket olyan vonalon ahol a beszélgetést rögzítik, hogy baj van, kigyulladt az órájuk.. nem nem a lámpa rajta, már a fél ház ég, elolthatom ? :)

Ekkor kapsz egy új, szabványos órát illetve kifizetsz kb. 200e-et a meglévő vezetékeid cseréjéért.

Ez szerintem járható út, amolyan kecske-káposzta, persze tilos kihívni a tűzoltókat és sürgetni kell mindent, hogy használni szeretnéd stb.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.09. 09:40:31

Az ELMÜ-t a BKV, a MÁV vagy a Centrum privatizálta?

Girhes Joe 2009.12.09. 16:40:40

@sambalabammbumbumm:

Én inkább arra gondoltam, hogy "véletlenül" ráejteni egy 15 kilós Hiltit, ami ripityára töri a kérdéses részt, majd kétségbeesve hívni őket, hogy segítsééég, cseréljenek órát, persze fizetem az árát... aztán próbálják a szilánkokat összerakni és megtalálni a lyukat.

De komolyra fordítva a szót, mégis mennyit nyom a latban, ha magam jelentem be, hogy rendellenességet észleltem? Vagy most már úgyse hiszik el, hogy évek után vettem észre a lyukat, úgyhogy inkább várjak az óracserére (hogy legalább a villanyt ne kapcsolják ki)?

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.09. 18:50:28

Na igen, lehet mondani, hogy ne mte voltál, meg te tisztességes vagy, de ki hiszi ezt el? És hogyan bizonyítod be, hogy nem te voltál?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.12.10. 13:13:51

@Gergő77:
Szerintem egyértelmű lenne a szándékos rongálás. Akkor már csinálj egy csecse szekrényt köré amibe tegyél pár szakadt rádiót és nyomd meg az egészet egy fatuskóval majd hívd ki a rendőrséget és tegyél feljelentést ismeretlen tettes ellen aki ellopta az ebbe a szekrénybe bezárt MP3 cuccodat mert ott tartotad lévén zárható.

Ja és véletlen szétbatzta az órádat.

De sztem felgyújtani jobb, piromán vagyok kissé :)

Kérdésedre: Ha te lennél a villamosmű elhinnéd?

sas70 2009.12.10. 14:10:21

@Gergő77:

Keletkezzen már egy kis tűz a villanyóraszekrényben és te ne vedd észre. Csak miután már elolvadt a villanyóra.

heliox 2009.12.11. 04:06:35

Elég egyszerűen kezelhető az ELMŰ. Meg kell írni tértivevényes levélben, hogy nem fogadod el a bírságot, kötbért stb., és ha nem tetszik nekik, akkor pereljenek be.

Ők pereljenek be.

Némi indoklás, hogy miért nincs igazuk (amiket írtam nekik sérül óra plombánál pár éve, mind elhangzott itt), és 30 napon belül jött a válasz, hogy bocs, mégsem.

Apró trükk ha nem csak te írod alá, hanem mint tanúval aláíratod valami dr ismerősöddel. Lehet orvos, tudományos fokozat, bármi. Azt ők nem tudják, hogy nem ügyvéd. De ha van 10eFt ügyvédre, az a legbiztosabb.

ludasmatyika 2009.12.11. 12:21:11

Ha lenne olyan hatóság, aki tényleg a fogyasztók érdekeit védi ezek a ku.va nagy szolgáltató cégek bizonyára vissza fognák magukat.Mindegy melyik cégről beszélünk,szemét módon annyi pénzt húznak le a fogyasztókról amennyit akarnak.Ha csak a magyarországon felszerelt gáz,víz,villanyórák egy részét vizsgálnák,csillagászati összegekre rúgna a szolgáltatók által csalás útján eltulajdonított pénz.Az ügyvédek sem vállalják a szolgáltatók elleni pereket.

maceráns 2009.12.11. 12:40:24

Ha bele gondolok,hogy minden mérő egy-k
ét köbméterrel vagy kw-tal mér többet.

HÁT?

maceráns 2009.12.11. 13:22:54

@csillagház:
Nagyon igazad van.Ezek a szakembernek nevezett patkányok ,ha bejutnak a portára tuti,hogy megszivatnak.Senkit nem szabad beengedni,még akkor sem,ha zászlórúdon lengeti az igazolványát.Ha mégis beengeded legalább egy emberrel többen legyetek mint a patkányok. Ők mindig ketten mennek.A szemétséget tanuval kell bizonyítani.

2009.12.12. 08:41:26

Felmerült bennem több kérdés:
1. A szakértő azt mondta, sérült a plomba, idegen nyelven fémzár, de a mérőórát nem módosították. Akkor mi is bizonyítja a lopást?
2. Az óra szabadon hozzáférhető volt bárkinek. Mi is bizonyítja, hogy a lakó piszkált hozzá?
3. Az óra több napon keresztül volt olyan helyen, ahol a lakó nem láthatta. A követelő maga őrizte. Mi is bizonyítja, hogy nem rosszindulatból lett megpiszkálva a fémzár? Ki látta, mi történt a mérőórával, míg nem volt a lakónál? Mi bizonyítja, hogy már a leszerelés előtt sérült volt? Ott volt a lakó a leszerelésnél? Volt tanú? És ha a szerelő maga sértette meg?
4. A lakó maga jelezte, hogy az óra nem mér. Biztos, hogy az eltelt idő alatt 180.000 forintnyi áramot használt el? Miért nem mentek ki megnézni hamarabb, a bejelentés után közvetlenül? Ha addig nem érdekelte a szolgáltatót, akkor magára vessen.

2009.12.12. 08:44:24

+1: Tudomásom szerint minden társasháznál van egy közös mérőóra is. Javítson ki valaki, ha tévednék. Azt is érdemes lenne megnézni. Ha a többi óra jól mér, akkor nem nehéz meghatározni a felhasznált árammennyiséget.

webnazi 2010.03.12. 19:14:03

Az olyan tetü szolgáltató, amelyik az újfajta - "majd olcsóbb lesz az elektromos áram" - szövegű kampánnyal kardoskodott az árampiac liberalizációja mellett, jobban teszi ha inkább bölcsen és nagyon mélyen hallgat.
Nekem van ugyanis egy telkem. (Miért ne lehetne, másnak is van ...)
Ezeddig a gyakorlatban egész évre fizetgettem be 3-400 forintokat az általam elfogyasztott áramért, (fűnyíró, főzőlap, búvárszivattyú, néha hozzájött a frigidaire),
ám amióta mindenféle - a mérőóra állásától teljesen független adatok alapján kell az áramdíjat befizetni, a nemrég féléves összesítésre jött ki nekem egy számla - 1328 forintról úgy, hogy én október óta egyszerűen kinn SE JÁRTAM a telken, ezért logikusan következik, hogy nem is kapcsoltam be semmiféle elektromos fogyasztót és a tavaly cserélt vadiúj mérőóra (Siemens) azóta is a szeptemberi 2 kWh-os állásánál áll!

Tehát bátran kijelenthető tény, az ElMű egy szemét tróger tolvajbanda, mögötte azzal a még szemetebb kormányszintű áramliberalizációs törvényükkel, amely valahogy nem szabadon választható, a két fél között demokratikusan kötött szerződésben jelenik meg, hanem egyenesen mintegy szolgáltatói DIKTÁTUM-ként! Vagy elfogadom és aláírom, vagy megszüntetik nálam a szolgáltatást. Erre mondaná az igazi jog - ha ilyesmi Magyarországon véletlenül lenne - hogy "erőfölénnyel és monopolhelyzettel történő visszaélés, zsarolás"!
Amúgy a számla szerinti végösszeg megnevezése:
"Energiadíjak és Rendszerhasználati díjak összesen".
Mindezt természetesen úgy, hogy
- ha nem fogyasztottam, ebből következtethetően nem is használhattam a rendszert és mellette semmiféle energia-fogyasztásom nem volt!
Pusztuljanak!

Szucs pula 2010.05.13. 19:58:26

Írjál Dzsászt(juszt) Lacinak!

jaku10 2010.11.12. 04:43:05

Sziasztok!

1,5 évvel ezelőtt egy nálam végzett felújítás során a villanyszerelő aki Démász alkalmazott észrevette, hogy a villanyóra belseje serceg. Ő fogta magát leszedte a plombákat, megjavította a hibát(egy vezeték kötését megerősítette), majd a saját céges plombafogójával, amely teljesen hivatalos lezárta az órát. Tűzveszélyességi okokra hivatkozva tette ezt, úgygondolta másnap reggel jelenti a főnökének. Sajnos ez nem sikerült mivel egy jóakarója látta az Ő munkavégzését és azonnal felnyomta őt egy névtelen telefonnal a munkahelyén. Másnap reggel megjelent nálunk egy démászos autó és leszedték a villanyórát majd elvitték. A plombák épek és sértetlenek csak nem az volt a számuk ami eredetleg fent volt. A következő nap megérkezett egy kis démászos csapat szegedről, hogy mondjam el mi történt. Elmondtam ami történt, majd felvilágosítottak, hogy 360.000.- Ft büntetést kell fizessek emiatt. Felkínálták még azt a lehetőséget, hogy ha az ő alkalmazottuk pénzért dolgozott vagy bárkiről bármit tudok mondani(áramlopás stb...), akkor adnak nekem 360.000 Ft tiszteletdíjat és elfelejthetjük a büntetést. Korrekt brigád nem? Az alkalmazottjukat megbüntették havi 5000 FT bónusz megvonásra + egy hónapra elvették a plombanyomóját. Nekem meg küldték a 360.000-es büntetést. Nem fogom kifizetni, pereskedek velük. Honnan tudjam én, hogy az Ő alkalmazottuk mikor és mit csinálhat? Mi köze van az én ügyemhez, ha valaki lopja áramot vagy démászos és munkaidőn kívül pénzért dolgozik? Ez a dolog, ha nem velem történik nem hiszem el, a semmiért akarnak megbüntetni.

P.T 2011.10.08. 16:36:06

Áramlopás, az alábbi weboldalon elolvasható hogy hogyan lopják az áramot és hogyan tudja ezt a szolgáltató bizonyítani. A fórum olvasóinak, póruljártaknak is hasznos lehet az oldal hogy tudják, mit lehet és nem lehet bizonyítani.
aramlopas.webatu.com/

P.T 2012.12.09. 18:00:08

Áramlopás, az alábbi weboldalon elolvasható hogy hogyan lopják az áramot és hogyan tudja ezt a szolgáltató bizonyítani. A fórum olvasóinak, póruljártaknak is hasznos lehet az oldal hogy tudják, mit lehet és nem lehet bizonyítani.
aramlopas.blogspot.hu
süti beállítások módosítása