Tékozló Homár

Minap a Tescóban vásároltam egy kutyakolbászt

2009.12.15. 13:25 | szily | 127 komment

Akác Virág levele a fenti, Parti Nagy Lajoshoz illő mondattal kezdődik, aztán így folyatódik:

aminek az ára akciósan 135 forintként volt feltüntetve. Mellette 170 forintos áron egy másik ízű, szintén kutyakolbász. A pénztárnál a kasszás 170 forintnak gondolta az akciósat, vagyis beütötte, hogy 2X és a drágábbat húzta le.

Vagyis, ha jól értem, olvasónk 2 kutyakolbászt vett, egy akciósat és egy teljesárút.

Ha nem szólok, megint én járok rosszul, de itt már nem is a pénz a lényeg, hanem az elv. Lehet, hogy csak véletlen, de fordítva miért nem történhet meg?

Megtörténhet, de arról senki sem ír nekünk levelet, hogy 35 forinttal kisebb lett a cech a Tescóban.

Az olcsóbbikat persze nem ütné be 2X :P Régi történet, de 1-et fizet, 2-t kap akció keretén belül vásároltam fogkefét, persze a másodikat ugyanúgy ki kellett fizetnem, akkor sajnos már csak utólag vettem észre és szintén ugyanez dobozos fagyival is. Kérdésem az, hogy a pénztáros be van avatva és direkt csinálja vagy tényleg ilyen IQ bajnokokat alkalmaznak a tesco-ban???

Utóbbi.

A legmegdöbbentőbb az egészben, hogy még a kasszás volt felháborodva, amiért mertem szólni… tesco-val vigyázni!!!

Így van. Ha pedig izgatja, hogy félrenyom a pénztáros, tanuljon meg fejben összeadni 20-60 számot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akikaztmondjákni 2009.12.15. 14:02:27

@atpijkamo: :D:D:D:D::D:D:D:D:D:D:D:D

@Pocócicó: Én ezt eddig ugy tudtam, h csirkecsontot nem szabad adni a kutyának, mert az törik szilánkosra:O
És nem is adunk neki:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 14:03:06

@Kitalátor feljegyzetei:
Az elképzelhető.
Bár ezt igazán kompetensen csak egy R.O.C állampolgár tudná megválaszolni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 14:05:11

Lehet a posztolót szidni?

Első vastag betűsre:
haver, ha sok hasonló cucc van a polcon, nézd meg a vonalkódot. mindig. mert van a sok marha vásárló, aki kivesz egyet, aztán látva, hogy a másik olcsóbb, kivesz egy másikat és a másik helyére visszateszi az egyiket. te meg kiveszed az egyiket, ami a drágább, oszt' persze, hogy írsz a homárra. mert nem figyelsz oda. ennyi.
néha én is vagyok teszkógazdaságos pénztáros. volt olyan, hogy egy akkora alufóliát tett a szalagra egy bácsi, hogy csak lestem, volt vagy 1 méter széles. vett még 2 doboz sört, és csodálkozott, hogy nem elég az ezres. merthogy az az alufólia 150-be kerül, higgyem el, hogy az a címke volt alatta. hát B+. kedvesen neki is elmeséltem az olcsó-helyére-beteszem-a-drágát vásárlók esetét, nem is kellett neki. de legalább nem engem szidott. ennyi.

az egyet fizet, kettőt kaphoz pedig:

zseniális húzás, ugye, mert nem 50%-os kedvezmény van, hanem egy bizonyos mennyiséget kell teljesíteni a kedvezményhez. namármost. a pénztárosnak KUTYAKÖTELESSÉGE a szalagon sorakozó ÖSSZES terméket lehúzni az olvasón. miért? mert a teszkó szar hely. de szerintem máshol is így szokás. azonban a szoftver okos. meg van neki adva, hogy mi az akciós, és ha több is szerepel, a darabszám felének alsó egészrészét levonja A BLOKK ALJÁN. ha a vásárló közben kérdezi, hogy "ugye, kedveském, ez az akciós csoki/bor/kutyakeksz/póló", akkor azt felelem, hogy nem tudom (mert tényleg nem tudom!), de mondom, hogy megnézem. ütök egy entert, és a kijelzőn máris megjelenik a levonás (pl. 2 üveg bornál levon 1-1 bort és betétdíjat). ez esetben a levonást a blokk közepén kell keresni.
úgyhogy ilyenkor, ha gáz van, ne a pénztárost szidd, hanem
- magad, ha VÉLETLENÜL mégsem az akciós cuccot tetted a kosárba
- a szoftverfelelőst, ha hülye
- a vevőszolgálatost, amennyiben a pénztáros hozzá irányít és mégsem adják vissza a különbözetet.

Este 6-7 óra körül a péksütik is félárasak. azért, hogy a napi sütés ne a malacnak menjen, hanem olcsón belapátold vacsorára. kivétel ez alól a sajtos stangli és a kemencés kenyér.
namost.
nyáron az volt a szokás, hogy a darabszám felének felső egészrészét kellett beütni szorzóként (2 briósnál 1, 3 briósnál 2, 4 briósnál 2, 5 briósnál 3...).
aztán a fejesek rájöttek, hogy erre ám kurva könnyen lehet írni algoritmust. azóta normál darabszámot ütsz és a gép adja a kedvezményt.

van még kérdés?

É2I 2009.12.15. 14:07:46

Ja, újabb trükk a boltokban, hogy a kedvezményes áru cikkeknél a blokkon a teljes ár szerepel és a végén mínuszolnak.
Már, ha sikerül...

Majmász Gedeon 2009.12.15. 14:09:29

A minap (értsd: a mai napon) a helyi ibuszirodában vásároltam egy Metallica koncertjegyet. A kasszás pontosan annyit ütött be a gépbe, amennyibe került. Írjak belőle posztot?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 14:10:37

a mi kutyánk nem tud sz.rni a csirkecsonttól
mami kutyája igen

Robert74 2009.12.15. 14:10:59

Én is vásároltam kettőt fizet hármat kap akcióban tusfürdőt.
A kedvezmény összegét a pénztárgép a fizetés előtt közvetlen a gép kijelzőjére kíírja. Mindig figyelem, a felém fordított másodlagos kijelzőt. Elhanzgik a másvalamit? kérdés és az enter után jön a végösszeg és és a levont kedvezmény összege.

AlulírottFentemlített 2009.12.15. 14:21:10

Nem tisztem védeni a posztolót, lévén magam is vidéki vagyok, de mi ez ahhoz képest, hogy Szabó Rozáliát agyonbaxta egy villám!

Jézus Maaáááááriaaaaaaaaaa
Jézuuuussssss MaaaÁÁÁÁÁriaaAAA

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 14:22:38

Az Aldiban most ingyen adják a 4 hetes kolbászevő tanfolyamra szóló utalványt a kutyakolbász mellé.

Bakkerovics Bakker 2009.12.15. 14:25:42

Kiddy 2009.12.15. 14:05:11
pár apró megjegyzésem azé lenne:
-
a szoftver nem okos. aszámítógép sem okos. a szoftverfejlesztő az lehet okos.
-
a bedöglöt péksüti nemmegy a malacnak, mer valamejik faszfej türhő gyökér kitaláta, hogya lejárt szavatoságú élelmiszer veszéjes huladék, és nem etethető vele haszonálat
-
ha a darabszám felének felső egészrésze megfogalmazásal a darabszám felének felfelé egészre kerekítését érted, akkor inkáb aszt írd.
-
a töbi egyépkin naggyábó renbeva.

Majmász Gedeon 2009.12.15. 14:37:19

@igazságos: "Szegény kutyát sajnálom csak, nem sokáig fog élni, ha TESCO-s kutyaszalámit eszik sokszor."
Akár hiszed, akár nem, az állateledelekben sokkal kevesebb mérgező adalékanyag van, mint a nekünk szánt kajákban. Többek között ezért sem kellene a teszkóba járni vásárolni. Ahogy Sün írta, csak az őstermelőtől!

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.12.15. 14:37:35

KUTYAKOLBÁSZ!!!
Milyen hülye szó!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 14:37:44

Az viszont nem derült ki, h ESIK-e még a hó NI környezetében?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.15. 14:40:43

@S.N.E./Subbainkompatibilis: jó hogy leírtad ezt a darabszámolós kerekítőszámos blabla-t, mert így legalább értem az egész blabla felét lefelé kerekítve. :)

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.15. 14:42:59

A lovak meg lókolbászt esznek. (meg a csicsolina)

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 14:44:04

bocsánat, nekünk így tanították a zegyetemen. =D
@Kitalátor feljegyzetei:
nem csak azt kap. de ha kap, akár egy egész kicsit is, szorul.
pedig az alufóliát is megemészti rendben. nem értem. =D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.12.15. 14:44:14

@Sün‼: Nem szabad ezt kimondanod, mert akkor te is az leszel.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2009.12.15. 14:45:24

@Sün‼: ... ami nem baj. Most már elég, ha kinézel az ablakon, és megtudod.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 14:48:37

@atpijkamo:
Egy szóval se mondtam.
Nem is szóltam.
Azt is csak halkan.

Bakkerovics Bakker 2009.12.15. 14:48:50

Dariengo · dariengo.blog.hu 2009.12.15. 14:40:43
eggy apró, de lényeges matematikai fogalmazási hibát szerettem volna vele javítani, amire monnyuk eggy pénztárszakos programozóhalgatónak még szüksége lehet, de önnek művésznő, természetesen ez eggy kikerülhető apróság...

akikaztmondjákni 2009.12.15. 14:49:30

@Sün‼: De,de:) csak elhesegetted a füled mellett:)
Nem,nem ESIK a hó:)Inkább már olvad.

akikaztmondjákni 2009.12.15. 14:50:45

@atpijkamo: Nem ám, mert meg tudja a tudjátok ki:)
Mostantól azt irom,h pottyan.

Bakkerovics Bakker 2009.12.15. 14:50:48

Kiddy 2009.12.15. 14:44:04
ha így tanították, rosszul tették.
mindazonátal ha téleg eza baromsák szerepel a nyomtatot jegyzetbe, akor aszt újraköl lektoráltatni.
hameg mégse, akor rendesen mekköl tanúni.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 14:50:53

nem matematikai fogalmazási hiba.
hanem fogalom.
punktum.
q.e.d.

akikaztmondjákni 2009.12.15. 14:54:50

Valaki dobjon már meg egy kis csokival nyomorgom!:S

Bakkerovics Bakker 2009.12.15. 14:57:29

Kiddy 2009.12.15. 14:50:53
kűggyé linket.
áutentikussat.
addig hablaty.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 14:58:08

nem tehetem, mert a jegyzetből könyv lesz. kiadás előtt áll.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 14:59:35

@akikaztmondjákni:
Akkor énekeljük el a
Rudolf, dörednózréééndíííír
című nótát!

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:04:08

@Sün‼: Rudolph, the red-nosed reindeer
had a very shiny nose.
And if you ever saw him,
you would even say it glows.

:) Ez nagyon jópofa:)
DE!Nem csökkenti az édesség utáni étvágyamat, amit több mint egy hete probálok leküzdeni:S

angantyr 2009.12.15. 15:05:19

Ha már szily is kommentál, akkor mi marad a hivatásos kommentelőknek?
Ja, látom, azért elég sok.
Ellenbendeám ez már legalább tényleg sokkal szebben van tördelve.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 15:08:51

@akikaztmondjákni:
Ugorj be az Aldiba, ott most csokinapok vannak!
1-et fizet 10-et vihet jeligére.

angantyr 2009.12.15. 15:11:27

@Majmász Gedeon:
Igen, mert az IBUSZ-irodákban nem adhatnak ki Metallica-koncert-jegyet. Csak árukapcsolással, tehát el kell menned Bakuba zötyögős ZIL-en társasutazással. Csak ezt elfelejtik közölni, tehát lehúzás.
És azért is írj, mert végre megfelelő helyen fikázhatom a Metallicát.

csak john 2009.12.15. 15:13:57

Az árak és a számlák érdekes dolgok. Párszor eljátszottam, hogy amikor az árút betettem a kosárba, a számológépen is hozzáadtam a cuccot. A vásárlások rendszerint tízezer forint fölöttiek voltak és legalább 30 különböző tételt tartalmaztak. Ezt megcsináltam több nagyobb vásárlásnál, több nagyárúházban. Az eredmény érdekes volt, SOHA nem egyezett a számla végösszege és az általam számolt összeg. Több vásárlás után azért látszott, hogy a tévedés 1%-on belül van és ugyanúgy tévednek lefelé és fölfelé is. Úgyhogy szartam bele az egészbe. Az a szerencsétlen a pénztárban csak húzogatja az árút, ő nem tehet semmiről. Lehet, hogy a termékek árait is fel kellett volna írogatnom? Ahhoz azért lusta voltam. :D

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:18:05

@angantyr: sziliy.hol kommentál?:O vak e vagyok?

angantyr 2009.12.15. 15:19:51

@akikaztmondjákni: Hát a posztban.
Te hol jársz? :)
Küldjek csokit?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.15. 15:24:17

@angantyr:
Valószínűleg mindazonáltal a csokihiány okozhatja ezt az állapotot.

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:26:31

@angantyr: Jah:)
Űűűű b+!Már a karácsonyi szüneten jár az agyam.Még 3 nap:)

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:27:43

@Sün‼: Lehet,lehet,hogy-hogynem ingerlékenyebb is vagyok mostanában:)
Még jó, h a palackorru delfinnel nem személyes szájkarate volt:)

pwpw 2009.12.15. 15:30:51

aki ilyen ocsmány szarral eteti szegény kutyáját az megérdemli

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:34:54

@atpijkamo: Akkor azért ír ennyi baromságot össze!:D

pwpw 2009.12.15. 15:37:09

attól szerintem a legutolsó éhező afrikai is sugárban hányna

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:48:11

Én egyszer elolvastam mik vannak benne...:S:S:S

akikaztmondjákni 2009.12.15. 15:49:39

@Sün‼: hu.wikipedia.org/wiki/Palackorr%C3%BA_delfin

Az a kis édes mosolygós:)Ha jobban meggondolom ilyet nem is irok reményhalra...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 15:56:27

@Kiddy: Próbáltátok már a svéd recept szerinti baracklekváros csirkét?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.15. 15:57:25

a csirke is szilankosra torik
meg nyersen nem is tul jo, fozogeti am a csirkefarhatat meg nyakat akinek 2 annya van

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 16:02:11

@hagyma: Meg akinek kevés pénze. Néha tyúkfarhát is van, szinte tökéletes tyúkhúsleves-illúziót lehet elérni vele, guargumi, xantán és Na-glutamát nélkül is. A főtt húst meg úgysem szeretik a gyerekek, csak az asszony, a kutya, a macska meg én...

akikaztmondjákni 2009.12.15. 16:06:45

@Kitalátor feljegyzetei: Szegény nyugger nénik szoktak farhátból levest.Sokszor hallottam már hentesnél,h ő most ebbölleveskét csinál:(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2009.12.15. 16:11:38

@akikaztmondjákni: Nemcsak. A magyarországi gyerekek (durván) harmada teljes nyomorban él, ők ilyet sem kapnak, a másik harmad kap, de nem szereti, mert tudja, hogy más is van, a harmadik harmad meg azt kap, amit kér. Nekik mindent megengednek, néha még a gázcsapot is...

tarkamarha 2009.12.15. 16:12:55

A Tesco-ban 10-ből 6-7 alkalommal így járunk. Komolyan. Nem tudom mi ebben az újdonság. A normál eljárás a fizetés után a számla átolvasása és az esetek többségében séta a vevőszolgálatra. Szomorú, de megszoktuk. :(

igazságos 2009.12.15. 16:17:04

@Majmász Gedeon: Nagyon igazad van. Meg Sün-nek is. Utálom a TESCO-t! Főleg a Balassagyarmatit, ahol van pofájuk 5 FT-ot is elkérnek a TESCO-s szatyor darabjáért!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.15. 16:27:30

@Kitalátor feljegyzetei:
jovan csirke-marhahusleves johet nekem is de nehogy mar fozzek a kutyanak
mondjuk itt meg bablevesen kivul mast nem foztunk, mar levesben
az nem biztos, hogy jo a kutyanak, igaz nincs is kutyank
az igaz
@igazságos:

az itteni Aldiban is 5 cent egy szatyor
felhaborito, mashol ingyert van

akikaztmondjákni 2009.12.15. 16:30:26

@igazságos: Itt is 5 Ft.De az a környezetvédelem miatt van...Nem is szoktunk venni.
Milyen a Bgyarmati?
Régi szálak kötnek oda...

igazságos 2009.12.15. 16:40:11

@akikaztmondjákni: Milyen lenne? Természetesen jó drága. Lehet, hogy nem tudod, de lett egy új buszmegálló a szlovák határnál, ott épült mellé a TESCO. Csak nagyon ritkán vásárolok ott, mert elég drága.

akikaztmondjákni 2009.12.15. 16:41:51

@igazságos: Nem tudhatom.Baromi rég voltam arra.De 30 éve ott oááztam a kórházban:)

Puncskocka 2009.12.15. 17:51:45

a legkisebb se számít....

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.15. 18:07:05

1-et fizet, 2-t kap esetén sosem a pénztáros vonta a kedvezményt, úgyhogy IQ bajnok a [cenzúrázva]!

A sötétség, az.

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 18:22:54

a mi tesconkban még ingyen van a szatyor, de én ezzel nem értek egyet
a világban semmi sincs ingyen
és sok a szemét
ha húsz éve anyuka az áfészboltba tudott szatyrot vinni, akkor tudjál már te is
úgyis mindenki autóval jár a teszkóba
ha van pénz benzinre meg teszkóra, szatyorra is van
akár ikeásra is, abból kevés kell és sokáig jó

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.12.15. 18:24:04

ez úgy a nagyvilágnak szólt, nem egy kifejezett személynek

p!nkinside 2009.12.15. 18:33:33

nnna, akkor ellenpélda. én a múlt héten véletlenül nem fizettem ki egy zacskó tésztát az intersparban, mert a kasszás hölgyike rendkívül elfoglaltan magánügyben telefonált, és nem figyelt, nem húzta át a vonalkódolvasón, csak úgy áttette. én meg nem szóltam, miért szólnék? még csak nem is az én hibám.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.15. 18:34:35

@Kiddy:
Egyet lehet érteni, de a paraszt erre azt mondja, hogy az neki JÁR. Meg akkor mit tesz a szemetesbe. Meg akkor összekeveredne az öblítő meg a joghurt és ráfolyna a plazmatévére.

igazságos 2009.12.15. 18:36:46

@Kiddy: Itt nem a szatyor áráról van szó, hanem arról, hogy megkülönböztetés van, mert sehol nem kell érte fizetni. Amúgy meg igazad van, tényleg semmi sincs ingyen. Ha ezt mindenki felfogná, meg azt, hogy nemcsak jogok vannak, hanem kötelességek is, előrébb tartana az ország.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.15. 18:47:05

szeretnem megjegyezni, hogy az arkepzesnel ugyanugy benne van a szatyor, mint a takarito fizetese, a szemtelhordas es egyebb rezsi

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.15. 19:37:22

Jajmá, a poszt tolónak elgurult a gyógyszere. Nyomorult teszkós droid pont azon nyerészkedik, hogy akcijós vagy nem akcijós a kutyakolbász, meg persze fejből tudja mind a 160.000 terméke aktuális árát. Úgysem nyúlhatja le a kasszát, még a felesleget sem, és elég baj az neki hogy ott kell droidkodnia. A poszt toló ne unatkozzon már ennyire.

KáposztaMedve 2009.12.15. 19:53:29

Szatyor témában annyit tudnék hozzátenni a dologhoz, hogy egyes tescoban, ahol van a környéken konkurencia, azaz x kilométeren belül auchan vagy cora, ott ingyen van a szatyor és némileg olcsóbbak az áruk is + az akciós termékekből is több jut.
Amúgy meg, aki képes púposra pakolni egy kosarat, utána meg magából kikelve örjöngeni az 5 forintos szatyor vagy 10 forint eltérés miatt, az FILLÉRDASZÓ. Ja, persze az elv... ugyan már...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.15. 21:20:23

A Tesco titok- részlet

"A kasszasor - amiről eddig még nem nagyon írtam - a Tesco Achilles ina. Azok számára, akiknek az agyuk az Achilles ín: ez a leggyengébb pontot jelenti. Ugyebár a kasszasoron lehet kivinni a legtöbb árut, hiszen itt történik a fizetés, itt cserél gazdát a termék és a pénz. Ezért van az, hogy a legtöbb rémtörténet a kasszások¬hoz kapcsolódik. Mivel a Tesco rendszere meglehetősen fejlett, azt is lehetne mondani, hogy baromira mindegy, ki ül a kasszában. Ha lenne keze, feltehetőleg Toto kutya is el tudná végezni ezt a munkát. A truváj abból áll, hogy a terméket a vonalkódos felével el kell húzni a vonalkód-leolvasó előtt. Ez az egy mondat gyakor¬latilag a kasszások képzésének a lényege."

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.15. 21:24:43

És egy szatyros:

"Jön az első vásárló, egy szimpi nő, vett vagy negyvenezerért mindenféle kaját. Mégpedig olyan minőségű cuccokat, amiből az derült ki, hogy igényes ember, nem a dobbermanjának fog otthon főzni. Intelligens tekintet, csinos ruha, valamiféle üzletasszony lehetett. Na, gondoltam, a hangját is mindjárt meg fogom hallani, amikor közlöm vele, hogy mindösszesen kettő darab szatyorra számíthat tőlem. Ez így is lett. Kezdett a szelíd méltatlankodással. Ejnye már, no! Ő is védi a természetet, de valahogy haza kell vinnie, amit vásárolt. Van kötélfülű horribilisért! Rendben, azt ő tudja, és higgyem el, ki is tudná fizetni, de ő azokat a szatyrokat szeretné megkapni, ami jár! Na, itt a probléma, csókolom. Mármint, hogy nem jár. Adnék én, isten látja lelkem, de nekem is csak úgy osztják az ukázt. Oké, akkor mit tegyünk. Hívjam az osztályvezetőmet. Szuper! Már én akartam felajánlani! Jön a nőci, mogorva képpel. Már előre örültem a szócsatának, de mint kiderült a főnököm IQ-ja úgy aránylott a vásárló intelligenciahányadosához, mint Fekete Laci bicója Törperőséhez. Főnököm egy perc alatt ki lett osztva, mint három bubi abban a műsorban, amelyet Korda Gyuri kommentál. A sor meg csak szépen nőtt és valahogy mindenki a vásárló hölgynek adott igazat, hiszen tudták ugyanezt a csatát kell majd megvívniuk perceken belül. Patthelyzet alakult ki. A vásárló egy órát töltött azzal, hogy összeszedje, amire szüksége volt. Én mindent be is ütöttem szépen, a számla ötvenezer forint közelében járt. A nő addig nem akart fizetni, amíg nem kap szatyrot, kötélfülűt meg nem vett, nem akart engedni az igazából. A főnöknőm meg kötötte az ebet, nem adunk ki több szatyrot. A nő erre lapot húzott és kérte, hogy hívjanak oda egy felettest. Jött is az ügyeletes igazgató és kezdődött elölről az egész. Kérek szatyrot. Nincs szatyor. De jár. De nem jár. De. De nem. Ez egy darabig így ment, majd a vásárló megelégelte a huzavonát, udvariasan közölte, hogy ha nem kap szatyrot, ő bizony itt fog hagyni mindent! Az ügyeletes igazgató csak annyit tudott erre kivágni, hogy ez egy jó ötlet. A vásárló mosolyogva vette a táskáját és már ott sem volt. Az ostoba liba, aki az osztályvezetőm volt, meg azt hitte, csatát nyert. Csak éppen számolni felejtett el. Ötvenezer forinttól esett el az áruház tíz nylon szatyor miatt. Az darabjával számolva öt rugó! Illetve csak nyolccal kell osztani, mert kettő ugyebár járt volna. Megszívták a kasszasor asszisztensei is, mert nekik kellett mindent visszapakolniuk, miután nagy nehezen sikerült minden tételt kiütnöm a kasszából. A mérleg: elpocsékolt negyed óra, bukott ötvenezer forint, megtakarított két nylon szatyor, pár szétkúrt idegrendszer, feleslegesen keccsöltetett aszszisztensek. Hát ez a Tesco. "

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.15. 22:01:05

Na persze környezetvédelem! Itt két nyugdíjassal kering az ingyenes teszkós busz reggeltől estig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.15. 22:25:59

@megélhetési sünöző - Rock the funky SÜN!:
hay mifelenk az ugy van. ha lusta az arubepakolo es sokat tesz egy szatyorba akkor szolok neki, hogy duplazza legyen szives

a muanyagszatyor meg jar
elmultak az idok mikor nagyanyam ment a piazra azzal a horgolt szatyorral
meg anyam a fonott kosarral
lehet mar otthon be se engednek vele????

McKelek 2009.12.16. 08:01:50

Én lókolbászt szoktam venni.

A kutyakolbász kutyából van?

A lóvasút meg egy út, ami lovakkal van felszórva?

R.T. · http://rendszergazda.eu 2009.12.16. 10:46:01

A kutyám inkább éhen halna, minthogy ilyet egyen...

Trójai 2009.12.16. 11:34:07

NA, en meg ugy jartam, hogy vettem kb 20 balatonszeletet. (nem magamnak)

Ebbol 15 normal volt, 5 meg olyan nagyobb fajta.

Kasszanal a csaj lehuzta az egyik nagyot, es beutotte, hogy 20-szor.

De hat nem csak meretbeli, hanem arbeli kulonbseg is van a ketfele csoki kozott.

Kasszatol tavozva eszrevettem, csakazertis visszamentem az informacios pulthoz.

Nem a par ft a lenyeg, hanem ne adjak nagycsoki araert a kicsit, meg kulonben is.

Az iq bajnok kislany aki a pultnal volt, nagyon nehezen ertette meg, hogy akkor most hogy is kene kiszamolni a helyes arat, azutan a hiba utan.

Vegul szegenykem mivel meghaladta a dolog a kepessegeit, beirta, hogy 20-szor X ft visszajar akkor.

Hiaba mondtam, hogy csak 15-szor X ft jar vissza.

Na mindegy, hat nemigaz hogy ilyen vakok amugy, ez is direkt volt.

Fogadok hogy bezzeg a nagyvibratort nem keverik ossze a kisvibratorral otthon.

Trójai 2009.12.16. 11:41:17

Masik kedvencem, amikor a sunyi kepu pasas elado direkt ketszer huzta le a pickszalamit.

Lehet hogy masfele snezek, de azert a bippenest hallom, ne nezzen mar hulyenek. A latoszogemben benne volt a sunyi feje, ahogy direkt felnez, hogy odanezek e eppen, vagy nem. Aztan bipp megegyszer.

Nem tudom amugy, hogy ez meirt jo nekik...

Szova is tettem meg fizetes elott, hogy ellenorizze mar le, ketszer huzta le e veletlen vagy nem.

Aaa nem. Minosithetetlen stilusban.

Mondom oke, addig nem fizetek amig meg nem nezi.

Aaa o nem nezi meg.

Elertem hogy megnezze. Megnezte, hoppa ketszer, bocsika. Na de majd a pultnal vissza lehet kerni.

Odanezek a pult fele, hat hatmillio ember tolong ott.

Tudod mit, usd ki a kasszabol azt a + egyet.

Nem tudja kiutni.

Akkor torold ki az osszes tetelt. (3 db) es huzd le ujra rendesen.

Azt sem tudja.

Oke, akkor telefonalj az arufeltoltoknek, hogy vigyek vissza az arut, mert akkor en nem fizetek, viszlat.

Eljottem, aztan visszamentem a boltba, megvettem megint azt a 3 db dolgot, masik kasszanal kifizettem aztan kesz.

Majd allok sorba, mert neki szivatni volt kedve.

Nem tudja.

szöszkehölgy 2009.12.16. 11:48:03

@Pocócicó: A csirke farhátat fel lehet váltani különféle nyesedékekkel, valamint malac orral. A mieink szeretik, ráadásul nem okoz allergiát, mint a csirke.

2*br 2009.12.16. 15:10:49

Szerintem te sem vagy egy IQ-bajnok, csak oda kell figyelni, szerintem veled is előfordult már, hogy hibáztál, vagy nem?! Érdekes módon ha velem ilyen történik, szépen odasétálok a vevőszolgálati pulthoz, és ott korrigálják a tévedést. Ilyen egyszerű. Vigyázni az ilyen szemellenzős, agyatlan fogyasztókkal! :)

Kabarészínész 2009.12.16. 15:50:19

nekem vót olyan, hogy átbaszta magát a kasszás, hát nem szótam érte az tuti. két majdnem ugyanolyan sátrat vettem, különbség, h egyik 2 személyes(1nek elég) 4E-é, a másik 4 személyes(2 fér el) 8E-é. De méretben oly kicsi volt a különbség, h a kaszás 2x húzta le a 4E-st így 4E+ vótam. THX TECSÓ

NGA 2009.12.17. 14:14:33

@Kiddy: Végre az első értelmes hozzászólás. A nejem is pénztáros, és leszarja, mi mennyibe kerül, amennyivel viszi a gép annyi. Reklamálni a vevőszolgálatnál kell, és nem feltartani a sort. Sok hülye idióta, meg aki ide irogat, az gondolkozzon.

NGA 2009.12.17. 14:18:39

@igazságos: Nem a szatyorért kérnek 5 Ft-ot. Hanem az a környezetvédelmi dij, amit befizetnek. A szatyor ingyen van. Nem hallottad még?

NGA 2009.12.17. 14:23:21

@Trojai: Lehet én vagyok idióta, de ha ilyen van, akkor teljesen külön rakom azt az 5 db nagyot, hogy azt külön húzza be.

NGA 2009.12.17. 14:24:58

@Trojai: És mit tudna csinálni a pénzzel? Nem az övé. Most komolyan azthiszed, hogy a végén kiveszi a pikszalámid árát a kasszából?

Trójai 2009.12.17. 15:42:44

@NGA: En is kulon tettem a csokit.
Amugy ha csak azt veszed, akkor hogy teszed kulon? Kulon csoportositod oket, ahogy rateszed a szalagra? Alltal mar sorban csucsforgalomban kasszanal? Kinek van erre ideje?

Ha 10-20 szazalek kulonbseg van azt mondom oke, benezte, de amikor az egyik csoki ketszer akkora mint a masik, ne rohogtess mar. Koszi.

Trójai 2009.12.17. 15:45:49

@NGA: Hat nem tudom, akkor miert nezett ram, mielott lehuzta megegyszer. Ha elolvasod figyelmesen, es ezuttal ertelmezed is amit irtam, pont azt irtam, hogy szerintem csak siman geci volt, minden kulonosebb indok nelkul.

Amugy most hogy mondod, ki is vehetne a kasszabol. Elvegre, ahogy irtam, csak 3 dolgot vettem, nyilvan azthitte kezpenzzel fizetek, aztan milyen jo is az a parezer ft + 1 bippentesert.

Meg akkor is ha nem mind az ove, mert szervezetten dogloznak...
Egy rendszer sem kijatszhatatlan, meg ha high-tech is.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.17. 16:37:08

@Trojai:
Lehet, hogy sorban állás közben már pampogtál valami miatt, vagy basztál köszönni, mobiltelefonáltál, esetleg ezek halmozottan. Ha meg akart szivatni, akkor van csak értelme ennek...
Hidd el nekem, ha le akar nyúlni, akkor nem fogja beütni neked kétszer, mert akkor annak az összegnek a kasszában kell lenni nap végén. Simán elveszi tőled másképp aki nyúlja a kasszáját!

Trójai 2009.12.17. 16:38:21

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: egyik sem.
marmint a mobiltel, pampogas, nemkoszones, stb.

De amugy olyan jo hogy mindenki jobban tudja, pedig en voltam ott.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.17. 16:43:33

@Trojai:
Ne haragudj, de Te írsz hülyeségeket. Értsd meg kérlek, hogy azzal, hogy ő beüt neked mégvalamit, vagy egy dolgot kétszer, semmilyen módon nem juthat előnyhöz és a hipermarket nem maffia, hogy ilyen baromságot a "nyerészkedés" érdekében utasításba adjanak.

Trójai 2009.12.17. 16:50:00

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

Ne haragudj, de te szovegertelmezni nem tudsz.

En azt irtam, hogy direkt felnezett, hoy odanezek e, es megint bippentet egyet, mert geci volt.

Erre jon nekem magyarazni NGA< hogy en hulye vagyok, mer oszt senki nem veheti ki a kasszabol.

Aztan je, tenyleg NGA ertre nem is gondoltam, mi van ha szervezetten osszedolgozva csalnak a dolgozok?

Erre jossz te, es magyarazod, hogy nem lehetezzel csalni. En vagyok a hulye.

CSak mondom, hogy a legtobb helyen ejfelkor torlodik minden a szgepes rendszerbol. (milyen termekek voltak a kasszaknal lehuzva, ar nev, minden)

Mivel az osszes kasszat meg nem zarjak le pont ejfelkor, ezert igencsak lehetseges, hogy atbasszanak.

Szoval nyugi.

Talan a tecsos konyvben meg tobb es okosabb csalast is leirtak.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.17. 17:07:06

@Trojai:
Hidd el nekem, hogy a Tesco-ban éjfélkor nem törlődik minden a rendszerből, hanem áttöltik egy másikba. Ettől lesz az, hogy másnap már nem kapsz áfás számlát, mert a pénztárakon már nincs a tranzakció.
Szerinted, ha valaki mondjuk 22-től dolgozik 06-ig akkor az éjfél előtti pénzét akár ki is veheti, mert senkinek nem fog hiányozni?

Trójai 2009.12.17. 17:22:03

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

csakhogy nem a tecsoban tortent
hoho
nem is irtam ilyet.

talan a csokis esetleirasommal kevered ossze a pickszalamisat, a csokis sztori az tecsos volt tenyleg.

A szalamis nem.

A kasszas rendszert meg nem ismerem annyira, de mint irtam, ennel jobb, komplexebb, es okosabb osszeskuves elmeletek es csalasi taktikak voltak leirva.

AMikoris a bizt. ortol a szgepes fazonon at mindenki benne volt a lopasban. Persze nagytetelben.

Amugy azert ez nekem akkor is buzlik, hogy:
hezital,
felnez ram, mielott lebippenti
latja masfele nezek
bipp megint

aztan 3.ik keresre hajlando csak megnezni a blokkot, hogy esetleg veletlen 2-szer huzta le?

Na ne mar.
Ha nem direkt volt, megnezne siman, hogy ketszer van e, nem akadekoskodna.

De igy.

Mint mar irtam te nem voltal ott, nem lattad a sunyi felsanditasat az akcioja elott.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.17. 17:39:53

@Trojai:
A sok tesco-s utalás (könyv, stb.) összekavart. Amúgy nem a szándékosságot vitattam én sem, hanem a nyerészkedési célzatot. Nos, akkor nyugvópontra érkezett vitánk. :)

Trójai 2009.12.17. 17:50:13

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

hat ugylatszik igen

chicken (de hogy ezen mennyit gondolkodtam, mire sikerult dekodolni a nicked)

:D

bodiniko 2010.01.03. 10:56:16

chh ,hogy menjetek tescoba dolgozni oszt meglássuk jányom fiam ki a legény a gáton...még a kasszából is kidőlnétek 2 óra hossza után,pláne hyperben,pedig az a legkönnyebb meló a multi bótoknál...hát még a feltöltés..két lány egy éjszaka alatt tölt tejosztályt egy raklap tej kb egy tonna....fincsi
süti beállítások módosítása