Például azzal, ha meg merjük említeni neki, hogy a busz nem a kijelölt helyére állt be a pályaudvaron, amit nem mondtak be, így lemaradtunk a járatról. Sztorink közben megismerkedhetnek a székesfehérvári buszpályaudvar félelmetesen hatékony kommunikációs rendszerével: a hangosbeszélőn - az illetékes szerint legalábbis - nem lehet élőben bemondani semmit, mert az csak felvett szövegek lejátszására képes. Jó hosszú sztori alant.

Csoportunk a hétvégén rendezte meg a szokásos éves Mikulás-túráját, ami igazából egy kisebb verseny. Három csapat mérte össze erejét, tudását és ügyességét különböző rejtvények megfejtésével és teljesítésével. Szombaton reggel indultunk utunkra. Az első rejtvény megfejtése az volt, hogy le kell utaznunk Sukoróra a reggel hatkor induló busszal.
Minthogy ez nem közvetlen járat volt, hanem Székesfehérváron át kellett szállnunk a Budapest felé vezető buszra, ezért úgy döntöttünk, hogy kocsikkal elmegyünk Fehérvárig és egyből az onnan induló buszra szállunk fel (azért nem mentünk Sukoróra kocsikkal, mert egy ilyen túra végállomása rendszerint csak késő este derül ki, így nem tudhatjuk, hány kilométerre jutunk a lerakott kocsiktól, Fehérvárra azonban bárhonnan el lehet jutni).
Na de a lényeg, amiért írok. Busz indulása előtt jó negyed órával bementem a pénztárhoz és megpróbáltam jegyet vásárolni 8 főnek és egy kutyának Sukoróra, de kedvesen informáltak, hogy jegyváltás csak a buszon lehetséges. Ezért nagy hátizsákokkal felsorakoztunk a buszmegállóban, és vártuk a 7:35-kor induló buszt. 7:39-kor beállt a buszmegállóba egy busz, amire az volt kiírva, hogy Budapest.
Minthogy a helyi lakosság nagy erőkkel a buszra vetette magát, ezért hagytuk őket előre menni, amúgy sem akartunk Pestig utazni és nem volt fontos, hogy leüljünk. Amikor végre az első emberünkre került a sor, és kérte Sukoróra a jegyet, kiderült, hogy az a 40-es busz, ami a pályán megy Pestre, Sukoró felé még csak véletlenül sem, a mi buszunk mögötte parkol. Szóval a kis csapatunk átpozicionálta magát a másik buszhoz, amire szintén a Budapesti végcél volt kiírva, végig álltuk a sort, de mire az első emberünk felszállt, a sofőr közölte, hogy már csak hat ember jöhet. Mi meg ugye nyolcan, nagy hátizsákokkal, plusz egy kutyával.
Srác, aki vette a jegyeket, mondta, hogy jó, de mi nyolc jegyet szeretnénk Sukoróra. Erre közölte, hogy nem tud nyolcat adni, de nem is kell, mert ez a busz nem áll meg Sukorón, a sukorói busz, az első budapesti busz mellé állt be, de már elment. Minthogy a buszmegálló, ahol a buszunknak meg kellett volna állnia már betelt, megállt ott, ahol tudott, de senki nem szólt ki a buszból, hogy ez a busz az a busz, aminek ott kéne állnia, ahol a másik áll. Ráadásul egy olyan helyen állt meg, ahol az összes kihajtó busznak meg kellett állnia, ha ki akart menni a busz-pályaudvarról és még takarásban is volt.
Igazából ez csak az előétel volt. Ott álltunk nyolcan, ketyegett az óra és a többiek már versenyben. Rövid időn belül megállapítottuk, hogy de jó, hogy kocsival jöttünk idáig, elmegyünk Sukoróra, aztán vasárnap majd improvizálunk, hogy jutunk vissza a kocsikhoz.
De hát azért értékelés nélkül nem akartunk elmenni, úgy gondoltuk, jobb ha a Volán megtudja, hogy nem mindenki ismeri a helyi szokásokat és ezen érdemes lenne változtatni.
Bementünk a váróba, egy ember kérte a panaszkönyvet, mi meg kissé dühösen ott álldogáltunk. Nagyjából 10-15 percnyi váratás után kijött egy hölgy, levágta a panaszkönyvet a pultra, és amikor az egyik csapattársam megjegyezte, hogy végre, már jó régóta várunk már, minősíthetetlen hangnemben közölte vele, hogy várhatunk még. Aztán izgalmas beszélgetés kezdődött, mi elmondtuk, hogy véleményünk szerint bemondhatták volna a hangosba, hogy a busz nem a buszmegállóban állt meg, erre ő azt válaszolta, hogy nem tudják, mert előre felvett szövegeik vannak csak. Aztán közölte, hogy felhívta a buszvezetőt és az informálta, hogy jópáran szálltak fel a buszra, szóval mi vagyunk a hibásak. Erre én kissé felkaptam a vizet, de normális hangerősséggel közöltem, hogy sajnos mi nem vagyunk tisztában a helyi szokásokkal, nem úgy, mint azok, akik számítottak ilyesmire. Én voltam a csapat azon tagja, akinél póráz végén egy labrador üldögélt illedelmesen. Hölgy rám nézett és közölte, hogy egyébként is kutya nem jöhet be a váróba. Persze rákérdeztem, hogy akkor sem, ha jegyet szeretnék vásárolni magunknak? Erre mondta, hogy nem, a kutyát ki kell kötnöm kint. Ezen én felettébb meglepődtem, mert elég gyakran szoktam utazni a kutyámmal, és ilyet még nem láttam, ezért megjegyeztem, hogy szerintem ez az az eset, amikor védekezésképpen csak azért is bele kell kötnie valamibe, mire mondta, hogy nem, ez szabály és örüljek, hogy nem a biztonsági őrök szóltak.. Nem hittem volna, hogy a biztonsági őrök bunkóbban szóltak volna, mint ő, és ezt meg is jegyeztem, de már csak azért is kíváncsian kimentem a kijárathoz, és alaposan körülnéztem, hogy hol a kutyákat kitiltó matrica, mert ez azért nonszensz. Persze nem volt sehol.
Visszamentem és informáltam a hölgyet, hogy nincs kint, hogy a kutya nem jöhet be, de persze kötötte az ebet a karóhoz (mármint kötötte volna, de én nem engedtem), és kihívott, hogy megmutassa. Matricát nem találta, de rámutatott a kifüggesztett házirend egyik sorában a TILOS szócskára. A mondat így kezdődött: Háziállatot behozni TILOS, és így folytatódott: kivéve az utazási feltételekben foglaltak szerint. Minthogy ő a tilosra mutatott, én rámutattam a kivételre és közöltem vele, hogy az utazási feltétel az, hogy kutya pórázon, szájkosárban szállítható, de úgy tűnt, hogy nem annyira tudta értelmezni a Volán házirendjét, mert elszáguldott, hogy megy szól a biztonságiaknak, mert az a matrica kint volt. Én nem követtem, mert nem volt szükségem arra, hogy még jobban megalázza magát és kimutassa mennyire a düh dolgozik benne az agya helyett, de az egész jelenet attól kezdve, hogy bementünk és kértük a panaszkönyvet, egészen addig, hogy a többiekkel vissza indultunk a kocsikhoz nagyon jellemzően arról szólt, hogy bírálat érte őket és ezt nem tudta elviselni. Mikor jön el az az idő, hogy egy panasz hatására az állami cégek dolgozói nem azonnal támadnak, hanem elgondolkoznak azon, hogy itt áll nyolc ember, akik lemaradtak a buszról, mert a busz nem ott állt meg, ahol egyébként kellett volna? Visszagondolva eleinte igen dühösek voltunk, de inkább hangosan nevettünk, hogy "Igen, ez Magyarország 2009 végén". Ha az információnál azt mondták volna, hogy ne haragudjanak, valóban hibát követtünk el, természetesen jogos a beírás és megpróbálunk ezen változtatni a jövőben, akkor elégedetten mentünk volna el, hogy hibáztak, de legalább korrektek. Mert úgy gondoljuk, hogy mindenki hibázik néha. De úgy tűnik, a Volán nem tévedhet, csak mi, az utasok. Ezért természetesen MI kérünk elnézést, hogy azt feltételeztük, hogy a busz a buszmegállóban fog megállni, vagy ha nem, akkor valaki szól, hogy Velence-tó partján közlekedő busz máshol állt meg. Én azért is elnézést kérek, mert bevittem a kutyát olyan helyre, ahová be lehetett. Hibáztunk. Többé nem fordul elő. Megbánásképp a Kupához járó pezsgővel (amit végül csak sikerült megnyernünk), többek közt a Volánra koccintottunk.
Köszönjük, hogy mi lehetünk Önökért!

Gabriella