Tékozló Homár

Éjjel indul vadászni a közterület-felügyelő

2009.12.17. 11:08 | szily | 102 komment

György megállt a néptelen, jeges belvárosi utcában, hogy a lánya beszállhasson a kocsijába, mire hirtelen lefényképezte a jó reflexű közterületes. György szerint ez nem más, mint kiszúrás. Jó reggelt György! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a közterület-felügyelők rosszul fizetett, cserébe a lakosság által megvetett, mindamellett értelmetlen munkát végeznek, ami természetesen frusztrálja őket. Ezt a tehetetlen érzést gyakran vezetik le "ha én mindig szopok legalább neked is legyen rossz"-alapon az Önéhez hasonló akciókkal. Pár másodperces, de nyilván nagyon drága kaland alant:

Tegnap este fél 10 lányomért mentem a Dob utcába. Mivel elég hideg volt a Dob u. 52 sz. kapualjában várakozott. Mikor odaértem láttam, hogy a Dob utca másik oldalán, a Kertész utca sarkán van egy parkolóhely, lehúzódtam, hogy lányom be tudjon ülni az autóba. Mivel nem szándékoztam várakozni, nem figyeltem arra, hogy a kocsim eleje a gyalogátkelóhelyre lógott. Még meg sem álltam, amikor előugrott egy éppen kerékbilincseléssel foglalatoskodó közterületfelügyelő és vadul elkezdett fényképezni. Kiszálltam, megkérdeítem, hogy mit fényképez, közölte, hogy szabálytalanul parkolok, feljelent. Mondtam neki, hogy nem parkolok, csak egy percre álltam meg, hogy felvegyem az addigra odaérő lányomat, már megyek is. Ő csak tovább fényképezett és ismételten közölte, hogy szabálytalanul parkoltam, feljelent. Rövid szóváltás után beültem az autómba és elhajtottam.

 

Mindez  este fél 10-kor, amikor egy lélek sem volt az utcán. Kb. 20 másodpercre álltam meg, ameddig a lányom átjött az utcán és megtette az autóig a mintegy 25 métert. Senkit nem zavartam (nem is volt kit). Pontosabban nem igaz, hogy senki sem volt az utcán, mert az éber közterület-felügyelő ott volt és buzgón bilincselt. Nagyon sok, lehet, hogy nem teljesen szabályosan parkoló, de a szabályokat nem is durván megsértő, a forgalmat nem zavaró autóra került ezen az estén kerékbilincs. Este fél 10-kor. Ami az abszolút kiszúrás.

 

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.17. 11:22:10

A közterület-felügyelő lábára kellett volna bilincset tenni, mikor vadul fényképezett.

angantyr 2009.12.17. 11:25:05

Ami egyébként a legújabb: 15 000 Ft-nyi bírságot hajtanak be azokon, akik a lakótelepek előtti parkolókban helyenként előforduló úgynevezett "zöld területre"* állnak.

* értsd: "autósok és gyalogosok által ezer éve letiport, növénytelen, nyáron poros, téles sáros, bolhafasznyi fűszálat nyomokban sem mutató, akár két kocsi közötti két négyzetméteres, "közparknak" titulált állóhelyekre".

Boo 2009.12.17. 11:32:41

Hát a közterület felügyeleő alaposan túllihegte a dolgot. De te is surmó vagy. Leparkolsz szabálytalanul és még utólag sem látod be, hogy nincs igazad. Tudtommal a KRESZ-ben mai napig nincs olyan, hogy részben meg lehet állni gyalogátkelőhelyen késő este, másokat nem zavarva. Inkább előtte néhány méterre lehet csak megállni. Közterület felügyelőt meg nem venni észre..ej ej.

Pepin bácsi 2009.12.17. 11:32:53

pofán kellett volna baszni a kerékbilinccsel

É2I 2009.12.17. 11:33:58

@angantyr:
Ez már ezeréves gyakorlat. Még a kommenizmustban is létezett.

A felirat, ami a csekken amit otthagyott ez állt:

"ződön ált"

Én még hozzá írtam:

"Ha nem jártál iskolába, ne próbálj meg írni"

És bedobtam a tanácsháza postaládájába.
Akkor még nagy pofával, mivel nem fotóapparáttal jártak eme felettébb észlények.
Mára inkább próbálok minél szabályosabb lenni. ;)

É2I 2009.12.17. 11:35:41

@Boo:
Öt méter az a néhány, és a sündőrség ki is szokta mérni. Ha nincs meg ők hagynak ott egy kövérebb csekket.

Boo 2009.12.17. 11:41:29

@É2I: ügyes vagy paragrafust is lécci.

angantyr 2009.12.17. 11:46:10

@É2I: A legújabbat úgy értem, hogy most komolyan rátértek erre is. Egy csomó ismerős panaszkodik, mert jönnek a csekkek, amikor például nem is tudnak máshová állni a ház előtt, ahol laknak, mert minden betonozott rész foglalt.

Tanulva az esetükből, mink is próbálunk szabályosak lenni. Igaz, hogy nálunk a ház előtt egy darab betonparkoló sincs (pontatlan vagyok, mert van két négyzetméter betonozott rész a szemeteskonténernek), ezért mindenki a most-sáros részre áll, de ha majd ide is elérnek a közterületizések, megkérem Uri Gellert, hogy legalább éjszakára "Múkodj!" vezényszóval emelje a levegőbe kis tragacsunkat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.17. 11:49:22

Tiszta szerencse, h az erdőben nincs zebra.
Még ráparkolnának.

akikaztmondjákni 2009.12.17. 11:49:24

@Pepin bácsi: Ez olyan vivian campelles volt:D:D

Pepin bácsi 2009.12.17. 11:57:37

@akikaztmondjákni: :D:D:D:D
na, mennyünk ebédelni !

McKelek 2009.12.17. 12:05:42

A helyes válasz: A közterületfenntartó a zebrán állt, azért kellett megállnod a KRESZ szerint. Mikor nekiállt fényképezni a zebrán állva, akkor szálltál ki, mert figyelmeztetni akartad arra, hogy hagyja abba jogosulatlan adatkezelés címü szabálysértést.

Blád 2009.12.17. 12:19:12

McKelek - ott a pont. Ha egy picit rutinosabb vagy, Te is csinálsz 1 videót a pacákról ahogy fényképezget. A jogosulatlan adatkezelés mellett akadályoztatás, és ha csúszik az út akkor még veszélyeztetés is ha egy köcsög gyalogos fényképezővel játszik a zebrán.

májgeriberi 2009.12.17. 12:25:20

holnaptól én is felnyomok mindenkit akit lekapok XD

pizsama 2009.12.17. 12:35:00

A parkolás mióta egyenlő a megállással? Legközelebb megállsz a piros lámpánál, erre egy közterület előugrok, és lefotóz majd feljelent, hogy te a sáv közepén akartál parkolni, hisz ott álltál majdnem fél percig! Vagy ne adjak nekik ötleteket?

Boo 2009.12.17. 12:35:15

@É2I: 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 40.§ (4) bek e) pont

pizsama 2009.12.17. 12:37:40

@pizsama:
"közterületes elugrik" - bocs, elgépeltem

Irgun 2009.12.17. 12:40:25

arcba kellett volna korrumpálni egy csavar kulccsal..

dr. Aullah 2009.12.17. 12:43:56

Szerintem a poszt to a hülye... és még büszke is rá. Tökre nincs igaza.

"nem figyeltem arra, hogy a kocsim eleje a gyalogátkelóhelyre lógott"

És ha épp átakar menni valaki, akkor nem figyelsz és elütsz. Tök felesleges itt durrogni, megbüntették jogosan. ÍJ.

É2I 2009.12.17. 12:49:09

@Boo:
Na látod :)

/on
Viszont a közterületesnek csak a közterületen van hatásköre.
Vagy van Pesten valami egyezségük a sündörséggel?

Manci néni, a szomszéd 2009.12.17. 12:50:17

Milyen öt méterről beszéltek? Fehérváron drágáim leszarják a zebrát az autósok. Épp hogy csak nem állnak rá, de 10 centit nem hagynak a zebra és az autó között. A múltkoriban is elcsaptak egy embert a zebrán, mert nem látta az autós, hogy jön. Nem is lehet látni. Nade kit büntettek meg a rendőrök? A szerencsétlen autóst. Nem ám azokat akik odaparkoltak! Nem-nem. De a gyalogosok is bunkók ám! Asziszi zebra, övék a világ, ők mennek. Eszébe se jut a marhájának, hogy hoppá, lehet hogy nem is lát az az autós?

Dervenkál Egon 2009.12.17. 12:51:42

A parkolás nem egyenlő a megállással. De a zebrán megállni sem lehet. A posztoló hibázott. A közterületes meg egy majom.

Annak a balfasz passatosnak, aki valamelyik este a deák térnél a buszsávban várta a macáját, és annak ellenére ott áldogált, hogy a tűzoltó autó nem tudott haladni tőle: na neki üzenem, hogy a jó édes anyját a ravatlara, mert a buszsávban sem lehet megállni

AlulírottFentemlített 2009.12.17. 12:55:41

Az Aldinál viszont csak a vásárlók parkolhatnak, de ők is csak max. 1 órát.
(ilyen tábla van kihelyezve)
Utána viszont elvitetik, de azt mosolyogva teszik.

Énbagoly 2009.12.17. 13:00:36

Az új emberfajta, a lesből támadó közterületfelügyelő.
Agresszív, támadó fajta. Pénzre hajt.

É2I 2009.12.17. 13:02:33

@Manci néni, a szomszéd:
A helyzet az, hogy ha valami kitakarja a zebrát, az autósnak _meg_kell_állnia_.
Tilos megállás nélkül tovább haladni!
Pontosan az ilyen balesetek elkerülése miatt.

És igen az ott parkolót is meg kellett volna büntetniük a rendőröknek. Valószínű a hatályos árszabás szerint meg is tették.
De az csak pénz büntetés.
Ilyen esetben én ugyan úgy büntetném, mint a gázolót, de minimum osztott felelősséggel.

Én a zebrán felülve átsuhanó kerékpáros agyalágyultakat tudnám egy IFA-val pofán daszni.

Mylady 2009.12.17. 13:02:46

@angantyr: Nálunk is van a házzal szemközt némi zöldterület (az tényleg fű). Vannak olyan barmok, akik képesek odaállni akkoris, amikor a ház előtt van 5-6 parkolóhely.
Én is megbüntetném őket. Sajnos felénk nem járnak ilyen büntetőemberek.

Régen egy C alakú háztömbben laktam, belül park volt, játszótérrel, körbe egy kb egy autó széles járda. Nem út, járda. Oda rendszeresen bejártak az autók, bár többnyire a fal mentén parkoltak. Azért mindig akadt pár barom, aki a park közepére(!) állt be.
A legjobb az volt, amikor egy pasas a 30centis hóba ment be a park közepére, megfordulni! Az éjszaka közepén. Naná, hogy elsüllyedt. A nőjével egy órán át tologatták, mire sikerült kiállni. Közben a káromkodásától zengett a lakótelep...

tarkamarha 2009.12.17. 13:03:22

Ha szar a szabály és nem engedi meg azt, amit szerinted kellene, akkor nem a törvényhozás hibája? Nem azt kellene inkább mondani, hogy egészüljön ki valami olyasmivel, ami ezt engedélyezi? A törvények nem kellene másoknak lenniük, mint az általánosan elfogadott szabályok kodifikált megtestesüléseinek. Ha a normák szerint a viselkedésed "belefér", akkor a hasonló helyzetekre ki kellene térnie mondjuk a KRESZ-nek. A köztesnek nem feladata a méltányossági mérlegelés, ne őt szidd.

Énbagoly 2009.12.17. 13:06:15

@Mylady: Nagy élmény lehetett.
Olyan nem volt, hogy vasárnap hajnalban kezdtek el 30 éves kocsit szerelgetni, meg brümmögtetni? Az is nagy élmény tud lenni.

igazságos 2009.12.17. 13:13:27

"Mivel nem szándékoztam várakozni, nem figyeltem arra, hogy a kocsim eleje a gyalogátkelóhelyre lógott."

Ezzel sajnos lehetőséget adtál a közteresnek arra, hogy jogosan megbüntessen. Mivel elismered te is, hogy hibáztál, innentől kezdve nincs reklamáció.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.17. 13:18:36

Olyan kis görgős izével odébb kellett volna tolni a kocsit.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2009.12.17. 13:25:05

@É2I: mi már futottunk olyan igazoltató rendőrökbe, akik a zebra felét elfoglalták a buszukkal és még a lámpát is jóformán takarták. Persze, hogy a piroson átrohanó gyalogosokra vadásztak. Szerencsére nem lett belőle baj, mert voltunk vagy 8-an, és józanabbak, mint ők remélték. Pedig 30000-es fejpénznél elég komoly bevétel lett volna nekik.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2009.12.17. 13:27:08

@Manci néni, a szomszéd: a zebran a gyalogose a vilag, ha mar lelepett.

Pesten ket dolgot nem lehet autoval: haladni es megallni.

Agyalap 2009.12.17. 13:29:27

Ha egyszer úgysem volt senki az utcán, miért nem álltál meg a lány előtt rögtön az úttesten, akkor még 20 mp-ig sem álltál volna csak 5-ig...

É2I 2009.12.17. 13:40:49

@Olman:
Sajnos ennyit tudnak. :(

Kotit 2009.12.17. 13:47:14

@Sün‼: Kutyának hívják, mint tudjuk!
Vagy sünkutyának? :)

Kotit 2009.12.17. 13:48:49

@Mylady: És fönn a párkányon vagy akárhol nem volt hó? Má hogy lőszer gyanánt...

Manci néni, a szomszéd 2009.12.17. 13:51:38

@É2I: Én is tisztában vagyok a szabályokkal. De megnéznélek, amint megállsz egy forgalmas főúton, csúcsforgalomabn - csak úgy -, hogy körbepillantsál nem-e szándékszik egy arra sétálgató gyalogos kiugrani eléd.

Első alkalommal lehet csak tízen dudálnak rád, másodiknál kiszállnak a következő pirosnál és letörik a tükrödet, a harmadik után pedig nem lesz szükséged autóra...

Az a pár kurva gyalogos is megvárhatja amíg elmennek az autók, nem kell nekik se egyesével átcammogni a zebrán.

Nálunk is van zebra, de én nem azon megyek át, mert ott veszélyes, hanem arrébb úgy 20-30 méterrel. Megvárom amíg minden autós elment és aztán megyek át a parkolóba a 26 éves trabantomhoz (kék színű).

facsipesz 2009.12.17. 14:00:41

"Ami az abszolút kiszúrás."

Erre az alábbi idézet jut eszembe:
"széles társadalmi rétegek spontán jogkövető magatartása"

Tessék spontánul jogkövetni, és akkor nem lesz fotózkodás.
A pici szabálysértés is szabálysértés, nyilván tanult az esetből a tettes.

Persze itt jön a képbe, hogy a szabályok mindenáron való betartatása, a teljes rugalmatlanság hiánya néha a normális emberek basztatása céljából történik, de hát mit várjunk el egy, a politikusokkal egy kasztba sorolt közterületestől?...

facsipesz 2009.12.17. 14:03:56

@Manci néni, a szomszéd:

Na ez tényleg gáz.
Hogy a gyalogosok sem készültek fel arra, hogy amikor zebra van, meg nekik zöld, akkor az úttest nem piknikező hely, mert "jog", meg "elsőbbség". Azt szeretem, amikor egyesével rohangásznak. Basszus, ha én gyalogosként hajlandó vagyok arra, hogy ha az első hullám átment, akkor hajlandó vagyok elengedni végre a kanyarodó autósokat, akik, ha nem tudnak kanyarodni, legalább 100 másikkal b.sznak ki, akkor más is tegye már meg ezt. Eszetlen az autós, meg a gyalogos, meg a mindenfajta társadalom is. Azabaj.

kispista2 2009.12.17. 14:16:31

@Manci néni, a szomszéd: Kurva hülye vagy! A gyalogosnak van elsőbbsége, te meg állj meg a füstölő szar trabantoddal!
A gyalogos várjon perceket, míg elfogynak az autók, mert néhány faszkalap nem képes 2 másodpercre megállni vagy csak lassítani? A gyalogos ideje nem számít, csak a tiéd?
A piros lámpánál sem állsz meg, mert neked sietős és várjon az aki szabályosan jönne a keresztező úton?

kispista2 2009.12.17. 14:17:54

Aki meg egy zebrát nem vesz észre, az adja vissza a jogsiját! Legközelebb a piros lámpát sem veszi észre.

akos147 2009.12.17. 14:20:33

már régóta itt lenne az anarchoszindikalista közösség bevezetésének az ideje, de még normális forradalmat se teccettek csinálni. ezért tart itt ez az ország. poszt tolónak javaslom, gyűjtsön össze 6 milla bírságot, aztán azt mán nem köll béfizetnije. csókolom

Manci néni, a szomszéd 2009.12.17. 14:38:05

@kispista2: Először is anyád picsája a hülye! Azért mert van egy véleményem, nem kell lehülyézni. Itt most nem a kreszről beszélek.

Másodszor: igen, a gyalogos is várhat akár 15-20 mp-et is, amíg elmennek a zöldön átmenő autósok. (Most konkrétan nem lámpás zebráról írtam, hanem két lámpa közt van egy félúton, székesfehérváron, gáz utcában). De ki beszél itt percekről? Itt arról van szó, hogy a vakegér+sánta gyalogos odaér a zebrához és egyből elsőbbsége van neki. Ezzel feltart mondjuk 10-15 autóst, akik ezért nem érik el a következő zöldet. Aztán átmegy 2-3 autó (jóesetben) és jön a következő gyalogos és ezt játszák felnőtt emberek. Ahelyett, hogy örülne hogy kimozdult végre a koszos paneljéből és végre friss levegőn van, nem, ő siet.

Harmadszor: én nem megyek át autóval a piroson és az autósok legtöbbje sem. De a gyalogosok? Akkor bezzeg tudnak futni!

Secnir 2009.12.17. 14:38:21

na akkor tisztázzunk valamit:
1. volt-e megállni tilos tábla?
(ha nem, akkor várakozhatott az úton-útfélen, járó motorral)
2. történt-e felszólítás a közterületfelügyelő részéről a szabálytalanság megszüntetésére, vag yegyből fényképezett?
(ti. először fel kell szólítania a delikvenst, lásd www.kozterulet-felugyelet.hu/web/cms/kozter-pub/kezdolap.html )
3. parkolásért büntetett-e meg vagy a zebrán történő megállás miatt szabálysértés miatt feljelentett? nem mindegy, mert ha parkolásért büntetett meg, akkor fellebbez, mivel a képeken láthatóan autóban ültél, tehát az nem parkolás.
és még ez:
www.kozterulet-felugyelet.hu/web/cms/kozter-pub/letoltesek/felugyelet_feladatai.rtf

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.17. 14:38:25

@Manci néni, a szomszéd:
Más szabálytalansága nem ment fel a tied alól. Tehát ha odaparkolnak a zebra mellé, te nem látsz be emiatt, akkor is látod hogy ott zebra van, ennek megfelelően lassíts le úgy hogy még akkor is meg tudjál állni, ha az utolsó pillanatban lép eléd a gyalogos.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.17. 14:51:13

@Manci néni, a szomszéd:
Oké, megteheted, hogy átmész ott ahol neked nincs elsőbbséged, de akkor a gyalogos életét kockáztatod, ezért ha elütsz valakit nem fogja a bíróságot érdekelni, hogy ott parkoltak szabálytalanul, tehát simán börtönbe kerülhetsz.

Amúgy ezt a problémát, hogy egyenként szaladgálnak át a gyalogosok emiatt áll a kocsisor, ahol indokolt lámpával oldják meg. Ahol nincsen lámpa ott a gyalogosnak van elsőbbsége amint lelépett, és mivel bármikor leléphet ezért neked igenis le kell lassítanod ha számíthatsz gyalogosra. Ez a szabály, vitathatod de be kell tartanod.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.17. 14:53:28

Szóval látom sokan félreértelmezik a zebrát ha nincs ott lámpa. Nem, az nem azt jelenti, hogy ott vár a gyalogos míg át tud menni, hanem az autós vár amíg már nem lép le több gyalogos.

É2I 2009.12.17. 15:01:02

@Manci néni, a szomszéd:
Tehát gyalogosként nem a kijelölt gyalogátkelőn kelsz át (helyszíni bírság 3e-30eFt terjedhet), de autósként már kapja be a szabályosan átkelő gyalogos?
Mit ne mondjak, érdekes felfogás.

És a KRESZ-nek egyik eleme a tolerancia a közlekedésben résztvevők részéről. (Írd és mondd, mindenkinek aki kimerészkedik az utcára.)

Ja és elárulom, hogy rend őrei most kaptak egy rakás pda-t, amivel pont ezt kell fényképezniük. Mármint, az ilyen helyzetekben történő, megállás nélküli továbbhaladást. Asszem a summa 150e pénz.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.17. 15:09:16

A zebrán igenis a gyalogosnakvan elsőbbsége. Elegem van a sok tetű idiótából, simán elgázoltak volna már kismilliószor, ha nem figyelek. Legutóbb ma, mert a faszbarom bámult mindenfele tátott pofával, csak ahova kellett volna oda nem. A kurva anyját az ilyennek. A kresz vajon mi? Hol vették ezek a jogsijukat?

angantyr 2009.12.17. 15:34:10

@Mylady:
Ja. Az a baj, hogy a parkolóhelyek aránya arra a rendszerre lett optimalizálva, amikor még néhány Trabant, Lada meg Wartburg pöfögött az utakon. Nemhogy elfértek egymás mellett, hanem egy kisebb Boeing is gond nélkül megfordulhatott volna ipszilonban a kongó parkolóban. Azóta azonban kis hazánkban jelentékenyen megnőtt az egy főre eső autók száma, mégse építenének az istennek se mélygarázsokat és parkolóházakat.

Pilgram (törölt) 2009.12.17. 16:12:20

de miééért nem vered pofán azonnal az ilyet, én úgy várom hogy egyszer csak egyetlen egyszer kerüljek ilyen szituba, úgy várom hogy kéjesen fordulásból pofánrúgjam a geci szemétládáját.. fényképezőgép elvesz, format, visszaad, földön fetrengő faszkorbácsot mégegyszer jól megrugdosni, de persze előtte elvenni tőle a személyit + lakcímkártyát, adatokat feljegyezni és a procedúra végén szólni neki, ha esetleg meggondolatlan feljelentésekkel akar szórakozni, akkor tudjuk ki ő és hol lakik.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.12.17. 16:34:10

@É2I:
Lehet, hogy én emlékszem rosszul, de nekem úgy rémlik, előtte 15, utána 5 méter gyalogátkelőéknél... Vagy az buszmegálló?

Mylady 2009.12.17. 16:51:35

@angantyr: Ez sok esetben így van. Viszont most nálunk aki akar, talál helyet. Ennek ellenére lazán felállnak a fűre akkor, amikor a ház előtti 10 helyből 2 foglalt. És mindig ugyanaz a pár autó.

Mylady 2009.12.17. 16:54:08

De hát lehetne azokról is mesélni, akik megjelennek buli előtt a haverért. Megáll az út közepén (nagyon kicsi a forgalom, akár bele is férhetne), hangerő felteker, ablak le (zeng a környék) és félpercenként ráfekszik a dudára.
Buli után meg hazahozza és akkor ugyanez. MErt mielőtt távozik, feltétlenül meg kell tárgyalni az élet nagy dolgait.

nyunyógomez · http://indafoto.hu/arecibo 2009.12.17. 17:27:59

@Manci néni, a szomszéd:
"Nálunk is van zebra, de én nem azon megyek át, mert ott veszélyes, hanem arrébb úgy 20-30 méterrel."
Ennyi eszed van! Mit gondolsz,minek van a zebra? Maradt egy csomó fehér festékük? Én a zebra előtt mindig lassítok, de az ilyeneket, akik nem bírnak elvánszorogni a 20 méterre lévő zebráig, tudatosan nem engedem át. Szemét vagyok-e a szemedben? Igen. De ha elém lépsz, én nyertem. Minden értelemben.

É2I 2009.12.17. 17:29:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Igen, az a buszmegálló. Személyautóval 5m, egy kamionnal viszont 15m.

Bikicsunáj Bój 2009.12.17. 17:50:45

Allee-nál a hátsó utca, azt hiszem Váli utca, az új vadászterület.
Ugyanis az eleje (kb 30m) kétirányúsítva lett, így ott megállni nem lehet, csak az egyik oldalon.
Namármost okos autós a másikon is megáll (szembejövő sáv), és máris indul a "tánc".
Először jön parkolóőr, mondjuk ilyen helyen jogtalanul büntet...
Második kör a közterületesek, kicsit kövérebb csekkel.
Majd zárásként a rendőrség, leginkább éjjel, ki tudja mekkorára hízott feljelentéssel.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.12.17. 18:35:43

magányos közterületfelügyelő nem hepciáskodik, nem bilincsel, mert esetleg leverik mint vak a poharat. + bilincselés megadott módon zajolhat; ez jobb(?) helyeken előzetes kamerázgatás (több "emberes" "meló"). aki reggel faszkalap az este is, és aki este, az reggel is. nonstop önműködő retardáltak. (1 a millióból nem az, de az meg statisztikai hibahatáron belül van..) viszont. posztoló benézte mert nincs gyalogátkelőhelyre "belógás". bünti nélkül nincs. és ez így helyes. még akkor is, ha egy agyilag-testileg rendőrségtől kiöregedett életforma sújt le rá a szar törvények szigorával.

egyébként meg dob utca? akkor nem közterületfelügyelő volt az, hanem maga a mumus..

Első mohikán 2009.12.17. 19:15:13

@Manci néni, a szomszéd: Teljesen egyetértek Veled.Ne foglalkozz ezekkel az okostojásokkal, csak a saját szempontjukat nézik, a másik nem érdekli őket.(kispistával se törődj, neki ez a stílusa, itt éli ki a frusztrációit)

Manci néni, a szomszéd 2009.12.17. 19:15:55

@nyunyógomez: Nem vagy szemét, nem is kell, hogy átengedj! Írtam, hogy megvárom amíg elmennek, nem? Minden gyalogosnak ezt kéne csinálnia és mindenki jól jár. Nem lennének balesetek - mert ugye a gyalogos szétnézett, megvárta amíg elmennek az autók -, az autósok nem lennének idegesek - épp elegek a szarul beállított lámpák nekik -, ahol meg a nagy forgalom miatt nem lehetne átmenni az úton, ott úgyis van lámpa.

Egy gyalogosnak csak magasabban van a feje mint egy autósnak, jobban szét tud nézni.

Ha kíváncsiak vagytok, szívesen megírom a dohányzással kapcsolatos véleményemet is.

Manci néni, a szomszéd 2009.12.17. 19:23:17

Ja, meg tegnap reggel is száguldok 20-30-al a trabantommal, erre lelép elém két gyalogos a zebrán. Aszitték meg tudok állni a csúszós úton. Hát nem, és ez két dolog miatt volt így: 1., a frissen esett havat nem söprögették a zebra előtt 100 méteres távon munkanélküli közalkalmazottak. 2., nyári gumim van, mivel a téli gumi - ha egyáltalán lehet kapni egy 26 éves kék színű trabantra - többszörösét tenné ki az autóm értékének. Hiába vennék én rá téligumit, nem érne az többet egy fillérrel se, így nem veszek évi egy-két nap miatt, amikor esik a hó.

A trabantomat fikázóknak meg csak azt üzenem, hogy ez már KI VAN FIZETVE!

Első mohikán 2009.12.17. 19:23:58

@Manci néni, a szomszéd: Ja, egyébként én is fehérvári vagyok, ismerem a Gáz utcai szitut.(Van még egypár hasonló) Te vagy az üdítő kivétel a gyalogosok között, aki figyelembe veszi az autósok érdekeit is.Ha több ilyen gyaloggal találkoznánk az utakon/zebrán autósként, akkor talán sokkal előzékenyebbek/udvariasabbak lennénk velük.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2009.12.17. 19:24:12

@nyunyógomez: azt azért vedd figyelembe, hogy 20-30 méterre a zebrától átkelőknek is igazuk van (mégha ilyen rövid távolságnál nem is jogszerű az átkelésük). merthogy gyakorlatban a zebrán néha sokkalta veszélyesebb átkelni, mert nem lehet tudni, hogy a reggeli, délutáni, csúcstól, vagy csak úgy idegbeteg autós hajlandó-e megállni. (már rég nem arról van szó, hogy megfelelő sebességgel, körültekintéssel közelítsék meg az autósok agyalogátkelőhelyeket.. de legalább satufék lenne..) a bamba lassítási kísérletet meg gyalogosan nem is lehet nagyon érzékelni.

pár méterrel arrébb már egyértelműbb viszonyok vannak. most sok az autó -> nem megyek át (aki átmegy így, bele a forgalomba az hülye, és ha nem is hal meg, de legalább érje erős gammasugárzás a szaporítószerveit, hogy legallább utóda ne legyen..)ott nem kell arra várni, hogy a másik "kegyeskedjen" átengedni. nem jön senki? átmegyek. egyszerű, és nem is akkora fasság. legalábbis nem nagyobb, mint nem elengedni a gyalogost a zebrán, csalogatni, idegrángásban kitörni, kurvaanyádmenjélmározni (miközben a másik sávban nem állnak meg a félútig eljutott gyalogosnak).

Eric_Cartman 2009.12.17. 21:02:50

Ja bazmeg, nem ott kell megállni, ahol lehet, hanem ott, ahol szabad. Ha ezt megtanulná a sok cigány, egyszerűbb lenne az élet.
Ma a zebrára lógsz be, holnap a villamossínre.
Mondom én, aki kizárólag autóval közlekedik mindenhová. Mert így gondolom.
Megérdemelted.

Harlequin 2009.12.18. 08:37:18

Miért nem rakta a kis vészvillogót?

labi 2009.12.18. 08:53:16

Mi az hogy nem akadályottál senkit?????

Hiszen te magad írod:

"Kb. 20 másodpercre álltam meg, ameddig a lányom átjött az utcán"

A saját lányodat akadályoztad a zebrán átkelésben! :)

Az "üres parkolóhely" amit találtál szólók hogy nem parkolóhely, ha ott a zebra. :)

european 2009.12.18. 11:04:20

hú de útálom az ilyet, be is vallja, hogy zebrára állt és még neki áll feljebb??? Az a baj kedves posztoló, hogy eltakarod a többi autós elől a gyalogátkelőnél elinduló gyalogost, ezért nem lehet a zebra előtt 5 méteren belül megállni.

A másik antiszociális népcsoport a "zöldre" állók: azért nem nő ott a fű hülyegyerekek mert Ti kitapostátok. Igen télen sár van ott nyáron meg por. Pont ez a gond vele és veletek. Fel se fogjátok mit tesztek, miattatok kell 100 kilós sziklákat és ronda oszlopokat telepíteni mindenhova.

Nagyon örülök, hogy végre a külterületi lakóparkokban is és munkaidő után is dolgoznak a felügyelők. A sok beképzelt "3 autóm van hova tegyem bazmeg?" "csak a kapu előtt tudok parkolni, mert 50 métert nem sétálok" bunkó végre megtanulja!

Agyalap 2009.12.18. 11:25:11

@european: Azért te és a hozzád hasonlóan tudatos szabályvédők néha el is olvassák mihez szólnak hozzá?
Kövezzetek halálra, de ha este nincs senki az utcán, én bizony megállok akár a sávban, de még a zebrán is, ha ott van rá lehetőség. Megállok, nem leparkolok.
Ez a helyzet kifejezett rosszindulatra mutat szerintem.

european 2009.12.18. 11:39:08

@Agyalap: ZEBRÁN?
Nem a szabályokat tartom be, hanem ésszerű dolognak gondolom ZEBRÁN nem megállni, mert veszélyeztetek másokat.
A fűre állás sem szabály kérdése hanem a közösségben való gondolkodás, tudatos együttélés kérdése.

A szabályok csak az ilyen emberek miatt kellenek akik maguktól nem fogják fel ezeket.

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.18. 11:56:01

Zebra előtt megállni tilos, rajta pláne! Mi ebben a kiszúrás?

ihatethisindapassthingy 2009.12.18. 13:02:02

Nem tudom mi a rinya tárgya, nem parkoltál. A KRESZ szerint olyan van, hogy megállás és várakozás (=parkolás), jelen esetben mivel 5 percnél rövidebb ideig álltál meg és nem hagytad el a gépjárműved, megállásról van szó :)

Más kérdés, hogy gyalogátkelőn akkor sem szabad megállni, illetve előtte már 5 méterrel sem. Ez különösen vicces a városban széles körben használt felfestések esetében, ti. maga a parkolóhelyek felfestése sem tartja be az 5m-t, a KRESZ pedig nem mondja, hogy bármi felmentés adna a szabály hatálya alól.

Agyalap 2009.12.18. 13:19:51

@european: Ha megmagyarázod, hogy este 10-kor a néptelen utcán (mint írtam) kit veszélyeztetek, még a végén magamra is veszem az "ilyen emberek" kategóriát...
Még egyszer: rengeteg ember rengetegszer szegi meg a szabályokat. Átmennek a zebrán piros lámpánál, késve fizetik az adójukat, dudálnak a városban (nem balesetveszély elkerülésére) stb. Nem tudom elítélni őket. Az se tegye aki szintén nem "szeplőtlen"...
Ti akik nem álltok meg a zebrán éjjel gondolom minden szabályt betartotok, és nem álszent módon osztjátok azt észt.

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.18. 13:35:21

@Agyalap: Nem itél el téged senki, csak fel kellene tudnod fogni, hogy a szabályt megszegted, peched volt, mert megláttak, és ezért megbüntetnek. Ez ilyen egyszerű!

Agyalap 2009.12.18. 14:41:27

@metal: Számomra az is egyszerű lenne, hogy a közterület-felügyelő odalépjen, és felhívja a hibára (szabályszegésre) a figyelmet. Szerintem ez továbbra is genyóság.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2009.12.18. 14:56:29

a szabály az szabály. ami megfojt, viszont élteti a csinyovikot és az országot.
fogyassz, herdálj, szenvedj. találó az alcím.

european 2009.12.18. 17:08:35

@Agyalap: az utca csak addig néptelen míg valaki arra nem jár. bármikor jöhet arra valaki. az valóban jobb lett volna ha a közteres először felszólít, hiszen nem a büntetés a dolga hanem a szabályok betartására ösztöönzés, de (és ne vedd magadra) saját tapasztalatból tudom, ha valakinek szólok, hogy nem jó helyen áll akkor még neki áll feljebb.
legutóbb egy 50 körüli nő felállt nálunk a fűre, úgy hogy még a garázskijáróra is belógott. állnék kifele és épp akkor jött a kocsijához, kiszóltam neki: tetszik tudni, hogy fűre parkolt, ahova nem szabad? Erre elég szemtelenül riposztolt, hogy majd beveti nekem fűvel amit kitaposott, meg hogy az öreganyjáért jött és szegény nem tud sokat gyalogolni... persz, ő meg nem tudott volna leparkolni rendesen arréb és ha jön az öreganyja majd odagurul (az úttesten) a kapubejáróhoz?
Annyira elegem van azokból akik állandóan a szabályokkal jönnek és ha rajtakapják őket valami rosszon rögtön a kibúvókat keresik meg hogy csak picit álltam ott... ne állj oda picit se!
Ha tudna mindenki viselkedni nem kellenének szabályok sem. ondolom nem sz@rik senki a nappali közepére, pedig nincs rá szabály! na így kellene 50-nel menni ha csak azzal lehet, 30-as övezetben nem száguldani, fűre járdára, zebrára nem felállni, kereszteződésbe csak akkor bemenni ha ki is tudsz jönni (pl lehel-róbert krt. minden este...)

tehát még egyszer mondom nem szabály a lényeg hanem viselkedni kéne tudni már európai módon mindenkinek.

Agyalap 2009.12.18. 18:07:13

@european: Ember! Egyről beszélünk! Nem a szabály a lényeg - azt csak akkor cibálják elő, ha nem tudnak az emberek megegyezni. Tegyük már könnyebbé egymás életét! Akár a kereszteződésbe be nem állással, akár a pillanatnyi megállás megengedésével.
1. A közteres (de akárki más) észreveszi a hibát, szól - delikvens nem reagálja le bunkó módon, mindenki nyugodtan megy tovább a dolgára.
2. Közeg szól, illető paraszt - lefényképezi, feljelenti.
Akivel nem lehet rendesen beszélni, dugják meg rendesen.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.18. 23:24:41

@Agyalap:
Hülyeséget beszélsz. A szabálynak tudatában vagy, mert ha jogosítványod van akkor tisztában is vagy a szabályokkal. Innentől kezdve mivel nincsen minden sarkon közteres, ha éppen elkap, teljesen jogosan büntet meg. Amúgy kevés az esélye annak, hogy elkap, de ha mégis akkor miért kéne még előszőr figyelmeztetnie? Akkor mi lenne a kockázata a szabálysértésnek? Az hogy ha elkap, figyelmeztet, aztán másnap ugyanazt csinálod, hiszen nem sok esélye van, hogy pont ugyanaz a közteres elkap? Így is több ezer szabályszegésre jut egy akit megbüntetnek, akkor legyen inkább több tízezerre egy?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.18. 23:26:52

Amúgy meg a közteres akkor lenne az én szememben szar alak, ha a szabálysértőkkel megbeszélné, de nem büntetne. Mert nem ezért van fizetve. Aki szabályt sért az az esetek 90%-ában tisztában van vele, hogy nem szabályos, tehát akkor miért győzné meg őt egy ejnye-bejnye, hogy többet ne csinálja?

Agyalap 2009.12.19. 07:33:13

@Zabalint: Mondd meg nekem, mit érsz azzal, ha elkap egy ilyen nagy horderejű ügyben a szerv? Érzed a közbiztonságot? Megjelenik a sajtóban?
Engem pont nem érdekelne hogy tízezer szabálysértést látok, ha az effektíve nem zavar, akadályoz senkit. Ha egysávos úton áll el valaki, bennragad a kereszteződésben, stb az valakinek zavaró. Ne tegye.
Én sem értek egyet azzal, hogy bármilyen szabályt meg lehessen szegni, hiszen akkor mi a fenének lennének a közlekedési lámpák. De azért a kis hülyeségeket nyugodtan tolerálhatnánk.
Hogy a közteres meg mikor szar alak? Mindenki döntse el maga. Én pl le szar alakoznám azt a szabálytisztelő darabot, amelyik a Mátyás utcában a felfestett vonal mögött álló autómat megbüntette. Igaz, hogy kb 3 méterre volt a kereszteződéstől és fél méterre a zebrától, de mivel a felfestés szerint jó helyen álltam az utca egyirányú és én a zebra mögött parkoltam - az ég világon senkit nem akadályoztam, nem okoztam balesetveszélyt. Na ez például gyökérség szerintem.

Manci néni, a szomszéd 2009.12.19. 17:22:26

Amiről ti beszéltek az úgy hívják:

TOLERANCIA!

Ami ebbe az országba nincs, mert mindenki csak a zsebét nézi. A közteresnek se az jutott az eszébe, hogy annak a szerencsétlennek gyereke van, talán pont a karácsonyi ajándékától fosztja meg, hanem a saját jutaléka!

És ez szerintem szörnyű...

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.19. 17:56:29

@Manci néni, a szomszéd: Miért kellene erre gondolnia? Ha egy gyalogost elgázoltak volna azért, mert a posztoló (szerinte nem lényegesen) a zebra előtt (rajta) állt meg, akkor is ez lenne a véleményed? Nem kell szabálytalanul megállni, és nem fognak megbüntetni, ez ilyen egyszerű! Az meg, hogy éjszaka volt, és nincs ilyenkor senki, az a legnagyobb hülyeség, mert a száguldozó kisköcsög is pont ezért nem figyel, meg a figyelmetlen gyalogos is pont azért nem néz körül, mert ilyenkor úgy sem jön senki. És már meg is van a baj!
Az a szörnyű, hogy a posztolót teljesen jogosan büntették meg, és most még van pofája itt sírni, és vannak páran, akik őt védik!

Első mohikán 2009.12.19. 18:07:25

@metal: Hű de baromi szabályos itt mindenki.A nap minden percében az összes apró-cseprő szabályt mind betartjátok ugye? Szerintem csak álszentek vagytok és jól esik nektek itt osztani az észt.(Menjetek el közterületesnek!)

nemethromeo 2009.12.19. 18:10:48

Szabálytalankodott a posztíró?
IGEN!
Jogosan büntették meg?
IGEN!
Kevés volt a büntetése?
IGEN!
Ennyi...

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.19. 20:31:54

@taxi33: Nem tartok be minden szabályt, de ha egyiknél elkapnak, akkor elismerem, és fizetek, mert fel tudom fogni, hogy szabálytalan voltam! Itt még a kis-hülyének áll feljebb, és rinyál.

Manci néni, a szomszéd 2009.12.19. 21:41:45

@metal: És szerinted mindenre megoldás a pénz? Akinek több van az több szabályt megszeghet mint akinek kevesebb van? Akinek meg nincs az még a levegőt is vigyázállásba vegye?

Hát nem! És ebben az esetben továbbra is a "kis hülyének" adok igazat, nem a pénzéhes nyócátalányost végzett közteresnek.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.19. 23:10:31

@Agyalap:
Itt nem az a lényeg hogy milyen sűrűn ellenőrzik, hogy betartod-e a szabályokat, meg hogy mennyi értelme van a szabálynak(ha értelmetlen felül kellene vizsgálni), hanem az, hogy legyen már annyi gerinced, hogy ha tudatosan kockáztattál és szabálytalankodtál, akkor igenis fizesd ki az azért járó büntetést, ha elkapnak.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.19. 23:16:36

@Manci néni, a szomszéd:
Miért is pénzéhes a közteres? Nem az a dolga, hogy büntesse a szabálytalankodókat? Azt tette? Akkor miért sajnálod tőle a jutalékát? Lehet hogy ő meg azon veszi a gyereke ajándékát, ellenben ő a posztolóval ellentétben teljesen szabályosan járt el. Te azt mondod emberileg nem volt helyes, hogy szabályosan végezte a munkáját, szerintem meg teljesen rendben volt, inkább azzal lett volna emberileg gáz, ha nem bünteti meg a szabálytalankodót.

Manci néni, a szomszéd 2009.12.20. 00:05:18

@Zabalint: Tisztára mint az óvodában! Rossz volták "kis hülye", most jól megbüntet a közterületbácsi! A mai világban mindenért büntetés jár?! Az előbb írtam valamit, biztos nem olvastad: az egyik embernek sok pénze van, akkor az sok szabályt megszeghet? Pénzzel mindent el lehet intézni?

Sokkal célravezetőbb lett volna ha odamegy szépen, normális hangnemben a közeteres és felhívja a "kis hülye" figyelmét, hogy nem jó helyen állt meg. És biztos vagyok benne, hogy soha többet az életben nem fog megállni zebrán. De ezzel mit ért el? Azt, hogy két ember utálja egymást, az egyik szidni fogja ezt a rendszert és a másik kurvaanyját!

Azért ne felejtsd már el azt sem, hogy magyarországon élünk, szar fizetésből, a nehezen összekuporgatott, adózott forintjából kell a "kis hülyének" kifizetnie többezer forintot a semmiért! Csak mert egy faszkalap úgy döntött. Álljunk már meg!

Méghogy emberileg gáz lett volna ha nem bünteti meg éjjel egy kihalt utcában? Ezt te se gondoltad komolyan, csak kötözködhetnéked van!

Freelife 2009.12.20. 02:17:04

Járt a motor?
Fényszóró égett? Bent ültél a kocsiban?
Ez majd a fotókon is látszik...
Tehát nem álltál meg, csak félrehúzódtál valamiért.
Simán írj egy levelet nekik, amit nem fognak elolvasni.
Viszont 30 nap után megy a rendőrségnek ahol jó eséllyel reménykedhetsz.

metal · http://electric.blog.hu 2009.12.20. 09:19:26

@Manci néni, a szomszéd: "szar fizetésből, a nehezen összekuporgatott, adózott forintjából kell a "kis hülyének" kifizetnie többezer forintot a semmiért! Csak mert egy faszkalap úgy döntött. Álljunk már meg!
"

Na azért mostmár tényleg álljunk meg! Nem a semmiért kell fizetnie, hanem azért, mert hülye volt (annyira hülye, hogy fel sem tudja fogni)! Gondolom van jogosítványa, tehát tudnia kellene, hogy szabálytalan volt.

"A mai világban mindenért büntetés jár?! Az előbb írtam valamit, biztos nem olvastad: az egyik embernek sok pénze van, akkor az sok szabályt megszeghet? Pénzzel mindent el lehet intézni?"
Nem jár mindenért büntetés, csak azért, ha valaki hülye! Furcsa mód engem még nem büntetett meg soha se közteres, se rendőr! Ez hogy lehet?
Arra meg, hogy sok pénzből sokat lehet szabálytalankodni, sajnos ez így van, annyit lehetne a dolgon változtatni, hogy a büntetés az autó értékével legyen arányos.

"És biztos vagyok benne, hogy soha többet az életben nem fog megállni zebrán."

Nagyon naiv vagy! Aki hülye, az legközelebb is simán megáll ott! És ez a tag abszolút hülye, mert megérteni sem képes, hogy nem neki van igaza!

@Freelife:
Szerintem olvasd el a KRESZ könyvet újra! A zebrán semmilyen okból nem lehet megállni, forgalmiból sem. Hülyeséget ne tanácsolj, mert azon csak bukni fog! Fizessen szépen, mert jogosan büntetik meg!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.21. 00:11:55

@Manci néni, a szomszéd:
"Tisztára mint az óvodában! Rossz volták "kis hülye", most jól megbüntet a közterületbácsi!"

Nem, te kezdted el az óvodás stílust, hogy mondja azt, "óvónéni én nem akartam", és majd az óvónéni azt mondja, "ejnye-bejnye rossz gyerek voltál de legközelebb ne csináld".

"Az előbb írtam valamit, biztos nem olvastad: az egyik embernek sok pénze van, akkor az sok szabályt megszeghet? Pénzzel mindent el lehet intézni?"

Pont emiatt találták ki például a pontrendszert. Amúgy igazad van, nem tökéletes a rendszer, ahogy semmi sem lehet tökéletes.

"Sokkal célravezetőbb lett volna ha odamegy szépen, normális hangnemben a közeteres és felhívja a "kis hülye" figyelmét, hogy nem jó helyen állt meg. És biztos vagyok benne, hogy soha többet az életben nem fog megállni zebrán."

Mivel előtte is tudta, hogy szabálytalan megállni a zebrán, ezért mi az amivel meg tudná győzni őt a közteres? Elmondja, hogy miért veszélyes? És ha nem volt veszélyes éppen akkor abban a pillanatban, akkor hogyan győzi meg? Amúgy tanárnak nézed a közterest, hogy majd ő megtanítja? Vagy pl. ha elmész vizsgázni, az a korrekt a proftól ha addig magyarázza neked a kihúzott tételt, amit ott helyben meg nem tanulod, ahelyett, hogy megbuktatna? A BKV ellenőr is csak egy ejnye-bejnyét mondjon, ha elkap jegy nélkül?

Amúgy tedd fel magadnak a kérdést, ha egyszer azért elkapnak, mert nem adsz elsőbbséget a gyalogosnak a zebrán(amit mondtál is, hogy tudatosan szeged meg a szabályt, mert szerinted logikátlan), akkor ha a rendőr nem büntet hanem csak azt mondja "ejnye-bejnye", legközelebb akkor is be fogod tartani a szabályt, ha szerinted logikátlan amúgy?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.21. 00:16:26

@Manci néni, a szomszéd:
"Csak mert egy faszkalap úgy döntött. Álljunk már meg!"

Megkérlek ne sértegess egy embert, akit egyrészt egyáltalán nem ismersz(én sem ismerem), és hallottál itt a homáron egy történetet a másik fél szemszögéből, és még ebben a történetben is elismeri a másik fél hogy szabálytalan volt, tehát jogos a büntetés.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.21. 00:23:26

Amúgy ha elolvasod még egyszer a postot, akkor feltűnhet, hogy a postoló nem azt gondolta, hogy egy ejnye-bejnye után majd többet nem szabálytalankodik, hanem azért kapta fel a vizet, mert szerinte nem volt veszélyes a megállása, meg különben is miért pont éjszaka büntet a közteres amikor nem zavar vele senkit. Tehát a szabályt éjjel, forgalom nélkül logikátlannak tartja. Legközelebb majd nem tartja logikátlannak? Illetve ha meg tudta volna beszélni a közteressel és nem kell büntetést fizetnie, akkor legközelebb nem szabálytalankodna? Változtatna-e egyáltalán a véleményén a közteres, aki szerinted egy 8 általánost végzett faszkalap? Amúgy meg mióta dolga mérlegelni a közteresnek, hogy a szabálytalanság elkövetésekor mekkora a forgalom/mennyi az idő/milyen a csillagok állása?
süti beállítások módosítása