Tékozló Homár

Ezért érdemes egész évben ajándékokat gyűjteni

2009.12.23. 12:36 | jackyll | 123 komment

István megdöbbenve tapasztalta, hogy a 10 nappal karácsony előtt leadott rendelését a hétvégi hóhelyzet miatt nem bírták kiszállítani. Azóta remélhetőleg már megkapta, vagy ha nem, hát rájött, hogy sokkal viccesebb ajándékokat lehet készíteni sajátkezűleg:

2009.12.14-én (hétfőn) leadtam rendelésemet egy fényképezőgépre és egy fejhallgatóra. Rendelésemet foglalták, és rögzítették még aznap este. 2 napra rá megérkezett nekik a központi raktárukba, majd szállítási időpontot egyeztettem 2009.12.18-ra (péntek) 12-16 órás időintervallumba. Az áru nem érkezett meg, 17-19 óra közt hívtam az ügyfélszolgálatot, a futárszolgálatot (Royal sprint), egyiket sem értem el. Másnap (szombat) reggel elértem edigitalékat, és mesélték, hogy a karácsonyi túlterhelés miatt lehet ez, és a mai napon kiszállítják, azaz szombaton. Nos ez nem történt meg, hiába munkanap, felhívtam 17:45-kor az edigitalt, hogy mi is a helyzet.

Elmondta a férfi, hogy a karácsonyi leterhelés miatt késnek a dolgok, sőt Ők sem tudják, hogy mi lehet a futárszolgálattal, mert hallottak már mindent, mint pl. hogy a kocsijuk árokba borult, meg hogy a rossz idő miatt késnek a dolgok, satöbbi. Na de kérem... az összes kocsijuk az áromba borult? Mennyivel jönnek Ők Miskolc mellé? 2km/h-val? Nem is ez háborít fel, hanem a beszélgetés utolsó mondatai:

- Rendben. És karácsonyig megkérkeznek a termékek?
- Reméljük, de nem tudjuk garantálni, amennyiben nem így lesz, előre is elnézését kérjük.

Erre ők hangsúlyozzák a weboldalukon, hogy "még x napig rendelhet, és karácsonyig megérkezik megrendelése!". Ezen a számlálón 3-5 nap volt, amikor én megrendeltem. Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal, de sajnos csak itt volt kapható olcsón a két ternék. Legközelebb inkább felmegyek Miskolcra, és benzinköltségen megveszem, hihetetlen, hogy mennyire rossz helyzetbe hozzák az embert.

Csomagoljak, és tegyem a fa alá az ajándékot két ünnep közt? Hát nehogymár...

UDATE: Mint az azóta kiderült, a csomagot a DHL kapta meg kézbesítésre, nem a Royal.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faqtya 2009.12.23. 12:39:34

már senki sem dolgozik?

nagyinc 2009.12.23. 12:39:57

Ezé' nem kell az utolsó pillanatra hagyni az ajándékvásárlást. Vagy még nem lehet a postolót?

Harlequin 2009.12.23. 12:47:39

"Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal, de sajnos csak itt volt kapható olcsón a két ternék."
Olcsó húsnak híg a leve, illetve a másik, hogy az okos ember a más kárán tanul, a buta a sajátján, a hülye a sajátján se.

Egyéves Önkéntes 2009.12.23. 12:53:04

"Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal, de sajnos csak itt volt kapható olcsón a két ternék. "

vadász, vadász...

Godem 2009.12.23. 12:55:22

Nálunk is ugyan ez történt. Ráadásként, tegnap a futár azt mondta, fél órán bellül itt lesz, 1 óra múlva még sehol se volt..:)És nem épp áruház tehet a Royal Sprint "kiváló" munkavégzéséről.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.23. 12:56:11

Nekem kihozták rendben azt, amit megrendeltem. 12:00-tól 16:00-ig kértem a kiszálítást és annyi történt csak, hogy este 6-ra ért ide a futár a hó miatt.

Eric_Cartman 2009.12.23. 13:04:30

ez nem edigital reklám, gondolom.
vagy de?
legolcsóbb bolt, de szar volt a futár.... hehhh.

Secnir 2009.12.23. 13:04:42

" Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal"
hogy van az a vicc a Vadász Istvánnal??

Isaura 2009.12.23. 13:19:05

@hüjehalyó: Persze, mert te az Aldiból rendelsz. :)

Secnir 2009.12.23. 13:24:36

@EÖ (Sinnerman):
eh, végig kellett volna olvasnom :D

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2009.12.23. 13:24:50

Hogy van a vicc? Nem ismerem. Én nem szeretnék fülhallgatót karácsonyi ajándéknak, az milyenmár? Meg a lapostévé etc.

Secnir 2009.12.23. 13:36:47

nem csoda, hogy a futászolgálat késik a havazásban.
próbáltatok már 15 cm-es hóban futni?

tundrazuzmo (törölt) 2009.12.23. 13:58:07

Erre mondják azt, hogy muhaha...
Karácsonykor vásárolni, no hát az nem a sikeres emberek tulajdonsága. Ruházati cikkeket tutira, de műszaki cikkeket is nagy eséllyel olcsóbban lehet megvenni januárban. A kereskedő is ember, valamiből bevételt akar, és leértékel - user meg dőzsöl, ha nem költekezett ki rogyásig.

A "faalárakás misztériuma" pedig finoman áthatja társadalmunkat, és sokan azt hisszük, hogy attól, hogy mindent megveszünk, és 24-én a tűlevelű jószág alá rakjuk alomnak, attól minden meg van oldva. Pedig nem. Aki nem hiszi, várja meg a január és nézze meg a sok beteges, depressziós arcot, akiknek az edigital pontosan szállított, minden terv szerint haladt karácsonykor, osztmégis, miértelmevót?

Kézzel készített ajándék az smafu? Sajna igen. Korunk kispolgárai ma már szinte csak áruhitelt tudnak saját kezúleg össze hozni...

bekbórd! 2009.12.23. 14:00:37

Nekem szerencsére simán ideért a cucc tőlük, egy íbéjes ajándékkal már úgyis beégek.

P75 2009.12.23. 14:42:32

Ó, hát minden bizonnyal azért nem ért oda pénteken a royal sprint, mert az én - hangsúlyozottan tegnapi kiszállítással kért - csomagom érkezett meg (hiába, mert ezalatt én Pesten voltam és dolgoztam, így kénytelenek voltak visszavinni a raktárukba).
Hétfőn aztán egésznap nem tudtam őket elérni, kicsit pánikba is estem, hogy vajon megérkezik-e a csomag, ha már a központban sem veszik fel, de tegnap délután valóban megérkezett.
Futárral csak ha nagyon muszáj!!! Nekem a méret és a súly miatt nem volt más választásom.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.23. 15:19:50

Én is csak csatlakozni tudok a "vadász, vadász..." kórushoz. Illetve eszembe jutott egy régi vicc:
Bemegy egy pasi Kohn vegyeskereskedésébe, és kérdezi:
- Mibe kerül a hering darabja?
- Hat krajcár.
- Hogyhogy? Odaát a Grünnél csak négy krajcár egy!
- Akkor tessék átfáradni a Grünhöz, és ott megvenni!
- De a Grünnek momentán nincs heringje.
- Nu ja, az más! Ha nekem nem lesz heringem, nálam is négy krajcár lesz darabja.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.23. 15:35:20

Erre van egy jó sztori a vadóasszal, meg a medvével...
De most nem mesélem el.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 15:59:08

a vadaszos volt mar?
mi most megyunk Maryvel ajandekot vasarolni, szemelyesen, gepjarmuvel
sikeres-e vagyok?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2009.12.23. 16:10:00

@hagyma: Csak ha megdobálod hógolyóval a rendőrt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 16:15:14

@Csokis:
homentesek vagyunk, amugy celpont lenne boven, nem hiszem hogy humorosnak venne
/olvastam a NY-i esetet/

tundrazuzmo (törölt) 2009.12.23. 16:18:30

@hagyma: holnap menni még sikeresebb lenne, de szódával elmegy :)

Bár a Nagy-Bandó által kínált ősmintától el vagyunk maradva: neki volt egy olyan ötlete, hogy 27-én kimegy az utcára, és összeszed egy akkorra már kidobott karácsonyfát, aztán feldíszíti, és náluk 27-én kezdődik a karácsony.

Nem hittem el, hogy van, aki kidobja a fát 3 nap után, de mindig látok az utcán a gyűjtőkben ilyet, most már 25-én is!

Az ajándékok továbbadására (regifting), pedig a mívelt angolszászok dolgoztak ki furmányos eljárásokat:
articles.moneycentral.msn.com/SavingandDebt/Advice/12RulesForRegiftingWithoutFear.aspx

babel 2009.12.23. 16:26:20

- Utálom a XXX boltot, minden genya, szenny, a kiszolgálás pocsék, néha még az árú is selejt.
- Miért vásárolsz még mindig ott?
- Ott a legolcsóbb.

"Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal..."

Ismerős???

No comment.

"Magyarország - Jó itt élni veletek, gyerekek!" :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 16:39:51

@tundrazuzmo:
hat holnap is lenne meg ra ido , mert csak pentek a Karacsony
/na ebben a csaladban nem divat a flanc 10 15 dollarnal tobbert senkinek nem veszunk es nem is kapunk/
mondjuk jo nagy csalad es osszejovunk es lesz penteken nagy zabalas, semmi alkohol csak ice tea

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 17:22:52

@hagyma:
ja nem is, mar holnap delutan megyunk es meg csomagolni is kell
megyunk is
remelem addig a futar is odaer a fejhallgatoval

Parasite 2009.12.23. 17:54:45

"már 3x befürödtem", "csak itt volt olcsón", ezzel kellett volna kezdeni és már végig sem olvasom az egészet.

Amálka666 2009.12.23. 18:15:50

hehe... nekem elég volt egyszer is befürödni velük, hogy lemondjam a megrendelést és soha többet ne rendeljek tőlük. :D

Megdobbent 2009.12.23. 18:18:47

Bizony, ha karacsonyra kell valami, azt nem varjuk a postatol/futartol. Megrendeljuk, bemegyunk erte, es kesz. Most en is puffogjak, hogy a messzi kinabol nem ert meg ide a cucc, amit _nem_ karacsonyra rendeltem, de kivancsi voltam ideer-e addigra 10-15 nap alatt :>

Eric_Cartman 2009.12.23. 18:25:49

@tundrazuzmo: ez a pilótajátékos, humormágus Nagy Bandó ?

ave 2009.12.23. 18:29:19

Ha szemelyes atvetelt kersz, akkor sem biztos, hogy hozzajutsz karacsony elott.
Pl. odafele menet leutnek, vagy csak elcsuszol a latyakon es korhazba kerulsz.

Kiszallitast kerve is ugyanez van, csak a halal a biztos ezen a vilagon.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.12.23. 18:33:27

Webáruházban mindig személyes átvételt kell választani helyszíni fizetéssel. Aki futárral szállíttatja ki a megrendelt árut, sikeres ember nem lehet. (A futárszolgálat általában 20-50 km-es körzetben szállít csak, tehát nem lakhatott messze a postoló az átvételi helytől)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2009.12.23. 18:35:09

@Peti817172M: Látom már más is ajánlotta a személyes átvételt :) Amúgy a posta még mindig jobb, mint a futár, mert ott értemehetsz, míg a futártól csak akkor tudod átvenni, mikor kijön, és ha nem tudod átvenni újra ki kell hívni.

Pistolero 2009.12.23. 19:07:46

"Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal, de sajnos csak itt volt kapható olcsón a két ternék"

Tán nem véletlenül olcsók. 2 szarba lépés után harmadszor is belelépni...

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2009.12.23. 19:18:50

@Peti817172M: "A futárszolgálat általában 20-50 km-es körzetben szállít csak"

Hát ez konkrétan nem így van.

Metál -e a bimetál? 2009.12.23. 19:27:10

most kaptam egy üzit, hogy a POCSAY CSALÁD BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁN 2010-RE. és palkovicsné laptopjai is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 19:30:53

en meghivot kaptam
Karacsony masnapjan , szombaton, fergetegesh bograchparty EDE-nel

Nick Leeson 2009.12.23. 19:31:55

@tundrazuzmo: Bocs, de lehet hogy meg vagy győződve arról, hogy valami híres tőzsdecápa vagy akinek a neve hallatán is össze kellene rezzenni.
Pedig szó sincs erről...

Ez kurvanagy bölcsesség, hogy "átverem a világot és én majd januárban vásárolok".
Ez egy vicc! Ugyanis hiába van januárban árleszállítás, mert választék az nincs!
Konkrétan számtech cuccokból alig kapható valami olyankor! A műszaki cikkekből meg azt árazzák le elsősorban amit a karácsonyi nagy áradatban tönkretettek a vevők (érték csökkent, letört ajtajú mikró, tartozékhiányos mosógép, stb.)

Másrészről meg a saját kezűleg készített ajándék, meg a áruhiteles plazma közt még van néhány fokozat.
Én pl. szinte minden ismerősömnek tudtam volna venni akár 500Ft-ból is (fejenként) ajándékot. Olyat aminek valóban örültek volna. Ehhez persze valóban ismerni és szeretni kell azt akit megajándékozunk.

A kézzel készült ajándék, szép dolog, jár is hozzá az erőltetett vigyor, de szilveszterre a kukában végzi...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.23. 19:37:41

Sír a Nyuszika az erdö szélén. Arra ballag a medve, megsajnálja:
- Miért sírsz ilyen keservesen, Nyuszika?- Mert megeröszakolt a Farkas!
- Ejnye, hát ez nem volt szép töle. És mikor történt ?
- Tegnapelött, tegnap, és most is éppen oda megyek.

Nick Leeson 2009.12.23. 19:37:42

@az aki: Ja, még hozzátenném... A nőnapi virágcsokor is olcsóbb, egy héttel a nőnap után. Mégis elég ciki lenne utólag köszönteni a hölgyeket...

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.12.23. 19:39:15

@az aki: "A kézzel készült ajándék, szép dolog, jár is hozzá az erőltetett vigyor, de szilveszterre a kukában végzi..."

Na végre valaki, aki ezt beismeri.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2009.12.23. 19:43:37

3x befürödtél, de rendeltél mégegyszer? Hahaha!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.23. 19:46:05

de mit lehet kezzel kesziteni?
marcipnt, sutit, ordoglakatot es papirrepulot?
esetleg aki tud horgolt teritot a plazmara meg kotott salat

tundrazuzmo (törölt) 2009.12.23. 19:47:16

@az aki: tök igazad van, nyilván sarkítottam, hogy átmenjen amit gondolok.

Én is látok fokozatokat, pl. 5-600 pézért ötletes ajándékot tucatjait lehet venni haveroknak, amire nem is gondoltam. Pl. a Metr* áruházban LEG* játék, ami vicces és találó ajándék lehet (az erre fogékony) havernak. Stb.

De azért azt meg kell jegyezni, hogy a kereskedők nem véletlenül realizálják éves bevételek nagy százalékát decemberben.

Labancz 2009.12.23. 19:49:06

Mivel nagyon sikertelen vagyok, bátran rendeltem a múlt héten az Edigitaltól, és a Digitcam-tól is. Egy futár hozta a cuccokat, -késéssel ugyan- de hiánytalanul. Biztos elrontottak valamit. Megyek is reklamálni a két ünnep között!

tundrazuzmo (törölt) 2009.12.23. 19:49:21

@Eric_Cartman: nem nagyon bírom a humorát, volt néhány emlékezetes szösszenete, de bármelyik showder-klubos srác veri.

Csak őtőle származott az ötlet, legalábbis én tőle hallottam.

Rókakígyó 2009.12.23. 19:57:00

Nem tudom miért mérgesek az emberek, ha nem pont karácsonykor van ajándékozás:)

Igaz Juhász 2009.12.23. 20:09:23

EDigitallal soha, semmi gondom nem volt (4-5x rendeltem), viszont a futárokkal szinte mindig. Múltkor (nem EDigital) rendeltem valamit, közel 120k. Én ezeket átutalni szoktam - persze először teszt az adott boltról. Szállító: akkor perka van. Én: kizárt.
Ment a telefonálgatás (csak ő!), aztán 2 óra múlva méltóztatott... :-))

Nos, hirdetés ide vagy oda, mi a GLS -sel szállíttatunk, ezeddig a 100k csomagból 1 nem érkezett meg, de az is meglett... :-))

Nick Leeson 2009.12.23. 20:10:40

@tundrazuzmo: Én nem sajnálom a kereskedőktől ezt a bevételt.
Állati sok meló és ideg van ilyenkor ezzel a nagy karácsonyi hajtással.

(nem vagyok kereskedő)

A80 2009.12.23. 20:24:41

Mammut Edigitalban múlt pénteken már 30-40 percig kellett sorba állni 26 fokban, még a pulcsi is rádizzad, kint meg -10 fok, hogy aztán megfagyjon rajtad a veríték. Ősi román szokás jól felfűteni a plázákat. Szóval mindenki örüljön, akihez sikeresen kicsúszkál ingyen és bérmentve a futár, a többiek meg így jártak. Szombat miatt kb. 1 napjuk kiesett a futároknak és ezt nehéz ilyen nagy forgalmú időszakban behozni.

tarkamarha 2009.12.23. 20:39:36

Szánom a postolót. Ha nem képes felfogni, hogy a hajrában bizony vannak dolgok, amikor semmi sem úgy jön össze, akkor nagyon terhelt élete lehet.

apuc 2009.12.23. 21:18:13

@tundrazuzmo: egyetértek testvérem!

SimiTomi 2009.12.23. 21:22:05

edigital volt a legolcsóbb? Jól megnézte a posztoló?

Én máshonnan rendeltem, de a royal sprint hozta a cuccot - akkor még tél sem volt, hideg sem volt, november volt. 12-16 közé ígérték, ötkor telefonáltam az RS-nek, hogy ugyan akkor mi is van. Megadta a futár számát, aki azt mondta, hogy 10 perc múlva ott van.

Másfél óra múlva meg is jött...

NICKTELEN 2009.12.23. 21:59:38

Sőt, ma reggel egy bicajos futár esett seggre előttem a jégen, virsli gumikkal. Akkorát csattant, hogy még a hátizsákját is odaverte. Ha mogyoró volt benne, az is összetört.

Labasmaz 2009.12.23. 22:06:46

A mondott ceget elso alkalommal dobtam, amikor a megrendelt cucc helyett mast hoztak - szerencsere szemelyes atvetelre kertem a boltban, igy at sem vettem. Azutan elkezdett az ember hisztizni meg kiabalni, hogy hogy kepzelem, mikor kozoltem vele, hogy kene a jo cucc is. Azota mindig talalok valami mas forrast nem lenyegesen dragabban, ha kell eBay, ha kell, masik magyar webaruhaz. Nem ok az egyetlenek, de ugy latszik, az egyetlenek, akiket el kellene felejteni.

schloddi 2009.12.23. 22:09:56

detto, westel webshop, 12.14-én rendelés
16-ra ígért szállítás, nem jön.
17-én én nem vagyok
19-én telefon dhlnek, azt mondják jön még aznap de persze nem
csak 21én. tök random mindenféle telefon nélkül, de mákja volt mert család átvette.
ebben az a vicc, hogy a szerződés és a garancia is 16-ától él
tudom örüljek, hogy karácsony előtt megjött

vidak 2009.12.23. 22:15:43

"ddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal"
Ahogy szobatárssal mondtuk annak idején egy fagyizóról:
"-Sz@r a fagylalt, bunkó az eladó, és drága is... Mi következik ebből?
-Legközelebb is ide jövünk"

KoviAtti 2009.12.23. 22:26:00

18-án hajnali 2-kor rendeltem tőlük. De. 11-kor jött e-mail hogy kiválaszthatom a szállítási időpontot. Másnap fél 1-kor kihozták. Egyébként kb. már 200k-t én is hagytam náluk, és soha semmi probléma nem volt. Ezek szerint szerencsés vagyok.

pause 2009.12.23. 22:26:01

cucc rendelese szemelyes atvetel,jon a mail 18an h mehetek erte,tegnap bementem nincs ilyen neven rendeles.szam nem volt nalam.hazajovok ufszolgot felhivom,aszongya: egy ekezet hianyzik a nevembol ezert nem talaltak.
tavaly 3.szori konyorgesre voltak hajlandoak kihozni a megrendelt cuccot.
edigital,mi mas.

Metál -e a bimetál? 2009.12.23. 22:32:48

óóóóóó
palkovitchnééééé
laptóóóóóp

más is részeg? :D

Fashionistas 2009.12.23. 22:37:32

Nekem is van webshopom. Kütyüwebshop :-) www.izoom.hu Valóban nehéz dolog a 24 ill. 48 órás kiszállítás főleg ilyenkor amikor őrültek háza van. Ami a legrosszabb hogy legtöbbször nem a webshop hibájából nem jut el az áru hanem a futárszolgálat miatt. De Vis major pedig sokszor előfordul, és akkor tényleg nincs mit tenni...
Ha valaki tényleg meg akarja kapni az vegye a fáradtságot és menjen el érte személyesen, persze sokszor ezt nem lehet megtenni. Én is bedőltem a Pixmániának és a 10 nappal ezelőtti rendelésem sajnos a mai napig nem jött meg..... Ami a legroszabb, hogy azt írják a termékről hogy van raktáron aztán 4 nap múlva jön egy email, hogy most jött be a termék a raktárba.... No comment ehhez....

aachi2 2009.12.23. 23:17:48

@tundrazuzmo:

"és sokan azt hisszük, hogy attól, hogy mindent megveszünk, és 24-én a tűlevelű jószág alá rakjuk alomnak, "

senki sem hiszi azt. ez a te kis személyes tévhited. az ajándékozás nem erről szól.

tundrazuzmo (törölt) 2009.12.24. 01:59:50

@aachi2: az ajándékozás tényleg nem erről szól, nálam sem, személyes tévhit ide vagy oda...:)

Csak jópár más helyen meg igen. De hogy ne csak fikázzak: csomó jó példa van arra, hogy valaki egész évben ajándékoz, meg karácsonykor is. Az ilyeneknek respect. Aki meg az egész éves szeretet és ajándékozáshiányt akarja bepótolni karácsonykor annak meg sok sikert - de sajna legtöbbször nem szokott összejönni.

Úgyhogy mindenkinek hajrá, töltsetek együtt értékes időket a családdal, én is ezt fogom tenni!

Megdobbent 2009.12.24. 04:19:25

Ettem egy csomo kalacsot, nincs kedvem szidalmazni semmit... Eh, karacsony, meg minden...

Atali 2009.12.24. 07:42:12

Na igen... minden a futárszolgálat hibája.. mert ugye a feladó megígér mindent, bármit hogy megrendeljék az áruját. Arról ne is beszéljünk, hogy aki három nappal karácsony előtt rendel ajándékot, vajon miért nem tette előbb? Igen valóban van vis major.. télen a hóesés...(?) megbénul a fél ország, de a futár jusson el mindenhova.ugyan hogyan? Miért gondolja mindenki, hogy az egyetlen csomag az övé és egy autó azért van, hogy azt az egyet kivigye? Még valami: a legtöbb futár tudatában van, hogy karácsonyi ajándékot visz és igyekszik, mert tudja, hogy várják, de nem minden múlik rajta.. (a bocsi nem vagyok otthon, jajj el kell mennem pénzt levenni, várjon már 10 percet, a másik címre hozza már, stb. stb.)....

Pistolero 2009.12.24. 08:01:26

Hogyan lehet olyan dolgot megrendelni, amit nem láttam?
Nem tapintom, hogy milyen anyagból készült, nem látom, hogy miként kezelhető. Nem látom, hogy hogyan működik.
Én általában több készülékből választom ki a legmegfelelőbbet és általában az dönt, hogy a személyes igényeimet hogyan szolgálja ki.
Én nem adatokat vásárolok (azok a legtöbbször tévesek), hanem meggyőződöm!
Nem "egy" terméket vásárolok, hanem "A" terméket.
Csak kézzel fogható kereskedőtől, akiben megbízom, aki előttem kibontja, elmagyarázza, megmutatja. Ha gondom van, akkor felkeresem, intéztetem. Aki odaadja a használati útmutatót, kitölti a hivatalos garanciaszelvényt.
A fene, hogy engem még nem vertek át...

Pistolero 2009.12.24. 08:09:10

Helyi kiskereskedőnél vettem egy számítógépet. Pár nappal a garancia letelte előtt iszonyú zajos lett a a ventilátor. "csapágyas". Bevittem és előttem 6 perc alatt kicserélte, ingyen, garanciában. Elképzelem, hogy miként történt volna, ha ugyanezt a gépet neten rendelem...

gorillka 2009.12.24. 08:50:27

@megélhetési sünöző - Rock the funky SÜN!: én libamájat zsírjában szoktam azoknak a barátainknak adni, akikről tudom hogy szeretik.
Nem tűnik erőltetettnek a vigyor és januárban gondosan ügyelnek arra, hogy visszaadják a tálakat. :-)
De a nyáron eltett vodkás házi baracklekvár is sikeres szokott lenni.

antigocsi · http://emigrante.freeblog.hu/ 2009.12.24. 09:42:57

csomagolják?!?
és a Greepeace tud róla?

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.24. 10:25:54

"ócsó húsnak..."

sógorom épp tegnap mesélte, hogy közel 10 órán át bajlódott a konyhai gőzelszívójuk leszerelésével, pucolásával, összerakásával, visszaszerelésével.
eltünt egy filléres alkatrész, gondolta utánanéz a weben.
12ezer lett volna ugyanabból a típusból egy niviúj-garis készülék, amit csak felakaszt a jelenlegi helyére és nem szenved.
ha walakynek megéri a szenvedés... ráadásul harmaccor?
lóreál!

Énbagoly 2009.12.24. 10:53:03

BOLDOG KARÁCSONYT!
Hogy a poszt témájához is hozzászóljak. :)))

Vajmaci 2009.12.24. 11:14:28

Boldog Karácsonyt Minden Homározónak!:D

Aki meg az edigitálon rendel...meg is érdemli!
Tessék normális/abb/ üzletet keresni!
Ráadásul még drágák is..:D

isti77 2009.12.24. 11:34:26

Pistolero: a te logikádat követve az összes webáruházat be lehetne zárni, hiszen értelemszerűen mindegyikből "látatlanul" rendelsz. Csak adatokat még képeket látsz (egy-két helyen videót is), de sehol nem tudod megfogni az árut. Téves információt a boltban is írhatnak, és ha éppen nem értesz az adott termékhez (vagy termékcsoporthoz), ott sem jössz rá addig, amíg használatba nem veszed.

Persze ez nálunk úgy működik, hogy először bemegyünk valahova (ha az adott webshopnak offline boltja is van, akkor jellemzően oda), megnézzük az árut, aztán hazamegyünk, megrendeljük, jellemzően boltban történő átvétellel, aztán visszamegyünk a boltba, kifizetjük, és hazavisszük. És ez egy internetes vásárlás volt. Igaz, hogy nemhogy nem volt egyszerűbb, mintha egyből megvettük volna a boltban, hanem még haza is sétáltunk megrendelni meg vissza átvenni, de ez egy internetes vásárlás volt, papír van róla. :)))

Persze, a kereskedők is tehetnének a bizalom megnyeréséért, hogy ez ne így működjön azzal, hogy odafigyelnek, tényleg helyes információk és képek legyenek feltüntetve, tényleg úgy működjön a vásárlás, ahogy le van írva.

Dehát, nálunk a munkához való hozzáállás és a minőségre való törekvés nagyjából egyforma mindenhol, miért pont a webáruházaknál lenne ez másképp? Ha pl. egy orvos beleszarik, hogy végzi a munkáját (ahogy a közelmúltban volt rá jónéhány példa), akkor bárki beleszarhat, nem? Itt csak egy fülhallgatóról volt szó, nem emberéletről. Így is nézhetjük.

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog Új Évet kívánok mindenkinek.

Pistolero 2009.12.24. 13:12:47

@isti77: Olyan helyre megyek ahol értenek hozzá és nem áll"szakértők". Pluszban megtisztelem a munkájukat és náluk vásárlom meg a terméket, még ha pár ezerrel drágább is. Így talán nem tűnnek el a süllyesztőbe, hiszen még szükségem lesz (önző érdek) a szaktudásukra és a boltra, ahol igényes kiszolgálást kaphatok és megtekinthetem a minőségi termékeket.
Én találtam pár ilyent, igaz egyre kevesebb a net miatt..

Boldog Karácsonyt!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2009.12.24. 13:48:52

Boldog Karácsonyt kíván mindenkinek a Sün‼

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.24. 13:56:46

@Pistolero:
en szinte mindent netrol, nem ilyen web aruhazakbol, hanem normalis aruhazakvol Wap-Mart, mer olcso, CompUsa, stb.
mi a faxt fogdossak 6 par zoknin, vag egy irodaszeken, a keprol es az arabol tudom milyen, meg mindig jo volt, raadasul egy valoszinuseggel amugysincs a boltban osszeszerelve, ehy fejhallgato vagy fenykepezo is siman johet
ha valami haz van 3 honapig visszvihetem v. kuldhetem
legutoljara egy szimpla tv kellett azt is rendeltem, maga,tol ragottem hogy kell bekapcsolni es beallitani a csatornakat
okos-e vagyok?
@Sün‼:
neked is Sun es mindenkinek

salapapanak karit

A Tyne folyó déli partja 2009.12.24. 14:42:01

@az aki: na meg, kézügyessége sincs mindenkinek olyan, h. abból valami vállalható ajándék legyen...az enyémnek tuti nem örülnének, pont olyan ügyes vagyok, mint háromévesen...
@Atali: na, egy ilyen hozzászólást kerestem egész eddig. Úgy tűnik, az senkinek nemjutott eszébe, h. decemberben konkrétan tényleg lehet hóakadály, és se a webáruház, se a futár nem hibás? (tesómék is folyton panaszkodnak, mikor hazamennek karácsony körül, h. jaj, késett a repülő, nem szállt fel, stb, időjárási gondok miatt. érdekes, nekem sosincs ilyen gondom. ja, én nyáron járok...kicsit kevesebb az esély hóesésre, zord időjárásra.

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.24. 16:14:54

@hagyma: ahogy írtad is, neked bevált üzeletek vannak, ahonnét rendelsz.
de!
itt arról van szó, hogy az utolsó egy hétben (amikoris mindenki tudhatja, hogy áll a bál mindenhol!) rendel ember valamit és azt nem kapja meg időben erre-arra hivatkozva, MIKÖZBEN a bolt siteján még mindig kint a hirdetés, hogy Karácsoony előtti kiszállítással.
a Sam Sonite (by Dumb & Dumber) egy másik poszt volt, aholis nem azt kapta volna, amit rendelt. ;)
szóval hogy hű legyek a megszokásokhoz: "minden terméket csak őstermelőtől!" és nem lesz gond.

Neked pedig Bontott Karajcsont, a többi Kedves (és kedvetlen) olvasónak és kommentelőnek Boldog, Békés Karácsonyt! :)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.24. 16:17:12

@Pistolero: Te vagy a legjobb féle, így a legkedvesebben kiszolgált Vevő! :)
biztos lehetsz benne, hogy az esetleges garanciális problémákkal sem hajtalak el, hogy érvényesítsd a piacon.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.24. 19:15:32

@salapapa:
ez termeszetes, mintahogy a termeket sem bringas futarok hozzak, hanem a UPS vagy a Fedex, es barmikor megnezhetem eppen hol tart
legtobbszor apartmanban laktam, annak mindig van irodaja, igy ha nem vagyok otthon leteszik oda, jelen esetben a 15-ik emeletre, ha onnallo hazat vagy condot bereltem akkor a rendeleskor meg lehetett adni hogy le teheti-e az ajto ele vagy nem
eddig meg sikeres ember leven mindig olyan helyen laktam ahol letehette
1 bizonyos munkanapon belul konkretabb idopontot Ok sem tudnak mondani
a posta az nem teszi le sehova, ha postan kapok csomagot, foleg otthonrol fordul elo, akkor ha nem vagyok otthon, akkor be kell erte menni
mondjuk 5 perc gyalog...

puncipöcögtető 2009.12.24. 23:33:25

fogyassz, herdálj, szenvedj, b+

sok, nagyon sok itt a konzumidióta

Píter 2009.12.25. 00:57:23

@Peti817172M: A legtöbb (magyar)webáruház országosan szállít, az edigital is, 15ezer feletti rendelés felett ráadásul ingyen. Ha vki vidéki nem tud beugrani a sarki bpi üzletbe átvenni. És bpen is érdemes 15 fölött házhozszállítással venni, mert én is megszívtam már párszor h személyesen vettem át a rendelést, a cucc meg szar volt és persze nem akarták visszavenni (pl mobildvd lejátszó, a divxet a képernyő 20%-án középen játszotta le és szerintük ez normális, végül sikerült levásárlást elérnem, de a pénz kellett volna vissza), ha neten rendeled akkor meg 8 napod van visszavinni.

renugard 2009.12.25. 08:28:16

Ez most fontosch! FOLYAMATOSAN(heti rendszerességgel) szállíttatunk az eboltból, de még soha, semmiféle problémánk nem volt velük. Én inkább a szememnek hiszek. Amúgy nem vagyok az ebolt alkalmazottja,hanem reklámirodánk van. Mégpedig nagyon vidéken.
Ez fotósop! Lúzer meg nézzen ki az ablakon és láthatja, hogy mi a helyzet az időjárással. Remélem egyszer neki kell hóviharban árut kiszállítania. Utána mesélje el, milyen volt!

renugard 2009.12.25. 08:30:16

@Píter: ugye értesz a mobil dvd-hez? És a képernyőfelbontásokhoz? Csak kérdeztem...

Ödönke 2009.12.25. 09:56:19

Csak keveseknek jutott eszébe, hogy a futár és a webáruház 2 külön cég. Nem is értem.
Ha a futár szar, a futárt kell szidni, ha a megrendelt áruval van gond, a webáruházat, nem?

avatartalan 2009.12.25. 10:06:51

hol a karácsonyi poszt????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.25. 14:15:31

@Ödönke:
hat teteszik nem tetszik ez a WEB aruhaz felelossege is, ha nem jo a futar massal kell szerzodni
mert a vevo nem azt mondja, hogy rendelek de masik futart kerek, hanem, na innen se rendelek tobbet
es ez logikus

Putyur 2009.12.25. 20:35:05

"...Én már eddig 3x befürödtem ezzel a webáruházzal..."

Vadász, vadász; Te sz**ni jársz ide... :-D

Metál -e a bimetál? 2009.12.25. 23:58:34

legyen új post, már nem bírok magammal.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2009.12.26. 01:05:11

@hagyma: Órákig tudom sorolni, mi mindent lehet kézzel készíteni, ami értékesebb, mint a bolti szar.

(Mondjuk én bármit készítek kézzel, az értékesebb lesz, mert elég magas az óradíjam..:))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 01:34:47

@mityu:
hat sorolni en is tudok sok mindent a festmenytol a faszobron at a reckarcig
csak megcsinalni nem tudom
nem vagyok en kezmuves
egy normal haztartasban atlagos kezugyesseggel
semmit

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.26. 02:08:06

@Píter: tudod mi a legnagyobb probléma?
mindenki azt hiszi, hogy egy 100ezer Ft értékű terméket bárki is képes lehet töredékéért adni számlásan!
vehet az ember jó, biztonságos, kényelmes autót 8számjegyű összegért.
bizony, 7számjegyűért olyat nem kapsz! már ha azt nézzük hogy a legolcsóbb is 7számjegyűbe kerül, akkor ne várja senki, hogy agy dévú olyat nyújtson, mint pl egy felsőkategóriás "A".
akinek 10ezerért kell divx/mpeg/avi/mp3-4-5 író/újraíró/kenyérsütő/ébresztő/mittoménmégmiaszarok, az vegye meg és ne sírjon, hogy pl 20% látszik a képernyőn.
látok olyat a piacon, hogy 10ezerért mindentlejátszó/usb/tuner/farokverő/házimozi.
csak a hangszóróm darabja került anno 28ezerbe és ez igen távol van a csúcskategóriától... ez egy erős aljakategória. de nem is várom el, hogy Marantzként vagy adduram, Sennheiserként szóljon.

Pistolero 2009.12.26. 08:30:07

@salapapa:
És a pénz még nem minden. Például csak a boltban győződhetsz meg a drágább termék minőségéről is. Itt van például a Samsung TV, ami nem kifejezetten occsó, legalábbis van lejjebb. Hihetetlen búcsús! Csillog, villog még zenét is ad ha be-ki kapcsolod (parasztvakítás), a képe szarabb, mint bármelyik vetélytársáé oldalról. Belegondoltam, hogyha letörlöm a port róla, amit láthatóan vonz a giccs, akkor közben, felkapcsol, meg lekapcsol, meg csatornát vált és hangerőt ad. Ezekről neten például hogyan győződik meg bárki is?

Pistolero 2009.12.26. 08:33:11

"Belegondoltam, hogyha letörlöm a port róla, amit láthatóan vonz a giccs, akkor közben, felkapcsol, meg lekapcsol, meg csatornát vált és hangerőt ad"

Ezt amúgy azért tenné, mert sikerült érintőpanelt tenni a készülék elejére! Még egy parasztvakítás!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.26. 12:03:29

@Pistolero: :D ez az érintőpanel átka. ugyan nemtoom melyik típusról van szó (monggyuk lényegtelen), de biztosan van rajta gyerekzár... érdemes használni takarításnál. :D
én tényleg az a típus vagyok, aki több terméket megvizsgál, hallgat, néz, próbál és csak az összeredmény után döntök mit veszek. onnan csak magamat okolhatom, ha hibázok és nem azt csinálja készülék, amire vettem.
zsákbamacskát szerettem úgy... 30évvel ezelőttig. 8)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 12:21:53

@salapapa:
nade hat attol fugg mirol van szo
nana ha mar /maradjunk a tv-nel/ akarok venni egy komolyabb tv-t 5-6szaz 1000 dollarert, akkor miutan szetnezek a neten hol van lehetoleg kozel olyan ami szoba johet es utana bemaszok szemelyesen
de egy noname 100 dollaros tv, amit peldakeppen emlitettem, csak ugy kellett a haloba, dehhogy fogom a fel napomat elcseszni, mikor 3 kattintas es 3 nap mulva itt volt
azota is tokeletesen mukodik es a celnak megfelel
vagy teszem azt kell egy eger, nehogy mar ne tudjam a neten kivalasztani
stb. stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 12:42:56

vagy egy mikor, most jutott eszembe mert eppen melegitem reggelire a husoskaposztamaradekot:)
csak melegitesre hasznaljuk, mi az istennek mentem volna el nezegetni meg fogdosni, esetleg lemerni hany perc alatt melegit fel 2 deci vizet??
muhhaha
megrendeltem, kihoztak, olyan mint a kepen volt, melegit
lecet

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.26. 13:09:00

@hagyma: van itt egy mondat. én írtam saját kezemmel:

"az összeredmény után döntök mit veszek. onnan csak magamat okolhatom, ha hibázok és nem azt csinálja készülék, amire vettem."

fontos lehet...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 13:17:55

hat en is csak magamat hibaztathatom, ha rosszul dontok
de az en donteseimhez sokszor eleg az internet
ha nem eleg, akkor menni kell
a computerasztalom es a tv asztalom is netes jut eszembe
pont olyanok lettek osszeszereles utan amilyet kepzeltem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 13:20:22

sot az irodaszekem es a bbq sutom is netes
ja meg a kv fozom es a porszivom
meg nehany dvd
mas mar nincs:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.26. 13:22:41

ja, a "munkascipom"
ja es hogy a postnal is maradjunk a fejhallgatom is
de telleg:)
tenyleg, vegulis megkapta a csavo amit rendelt?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2009.12.26. 23:06:47

@salapapa:
Soha semmilyen iparban nincsen egyenes arányosság az ár és a minőség között. Valami van, de simán lehet hogy két hordozható dvd lejátszó közül a drágábbik produkál 20%-os képet divx filmnél. Szóval nem mondom, hogy megfelelő a legolcsóbb mindenből, viszont ha valamiért sokat fizetsz az sem biztosíték arra, hogy az jó. Vagy szerinted pl. az Apple laptop 3-szor jobb mint a Dell?

Secnir 2009.12.27. 08:01:16

sziasztok
ez már az évvégi poszt?

Secnir 2009.12.27. 08:03:45

@hagyma:
"es a bbq sutom is netes
ja meg a kv fozom"

ööö
az hogy megy amerikába'?
megrendeled a kv főzőt neten, meg az őrölt kávét is, és kiszállítják a főtt kávét gőzölögve?
vagy van egy bbq sütő a neten egy webkamerával ellátva, és akkor otthon nézed, hogy sütik? vagy a nyilak nyomogatásával tudod forgatni a husit?

Légy része 2009.12.27. 11:03:33

Én épp ellenkezőképp jártam, ahogyan a posztoló. Rendeltem néhány dolgot. Miután nem jeleztek vissza, felhívtam őket. Megbeszéltük, hogy megnézik mi a helyzet. Visszahívtak, és egy hasonló, de drágább terméket ajánlottak fel azon az áron, mint amennyiért az eredetileg rendeltet kaptam volna.
Egyébként nem csodálkozom a csúszás és a kavarodás miatt: mindenki az utolsó napokra hagyja a vásárlást és még neki esik rosszul, ha nincs kiszolgálva. Ezzel számolni kell...
Egyébként az ügyfélszolgálatosokkal rendesen meg lehetett beszélni mindent.
Fergeteges szilvesztert és vidám 2010-et mindenkinek!

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.27. 13:12:00

@Pistolero: @Zabalint: nem is ezt írtam.
olvasd csak át mégeccer! ;)
a lényeg: ha boltban vásárolsz, teszemazt nem az aljaterméket, van esélyed az esetleges garis feltételeket érvényesíteni.
onlány, illetve a silány minőségnél kevesebb a sanszod.

hozzám ha behoznak egy médintajvan szerkezetet szívesen beszerelem, hisz az nekem pénz. de felhívom az ügyfél figyelmét, hogyha elromlik és ki kell szerelni az is kötsége lesz, illetve a cseredarab visszaszerelése is.
míg ha az általam ajánlott és eladott termékkel van esetlegesen gond, akkor ugyanezek a költségek természetesen gariba' mennek, én állom.
az elmúlt 20 évben mióta szolgáltatok, 1 esetet kivéve még nem volt vitaalap. azt az egy esetet pedig még a fogyasztóvédelem is az ügyfélre terhelte. (sérült volt a járműve és beázott, attól ment tönkre az általam forgalmazott szerkezet.)

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.27. 13:13:09

@hagyma: nekem is van 2-3 hely, ahonnét beszerzem az árukészletem egy részét. ők maradtak meg a többszáz jelentkezőből. nálam mindegyiknek csak egy esélye van a hibázásra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.27. 14:41:02

@salapapa:
azert itt a dolgok makeppen zajlanak
az alap, hogy noname cegtol nem vasarolok
es onnantol kezdve barmi gondom van kicserelik azonnal
de eddig egyszer fordult elo, a hujegyerekem rosszul szerelt ossze egy computerdesket es osszerogyott, mar az asztal
szo nelkul kicsereltek pedig nem az O hibajuk volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.12.27. 14:42:48

a gyarto masodlagos, a forgalmazo a fontos
a szoban forgo tv is asszem tajvani, vagy ilyesmi, de a Wal Martbol rendeltem 3 honapig indok nelkul visszaveszik, es 1 ev garancia
mondjuk egyiket sem kellett igenybe venni

Píter 2009.12.27. 15:38:59

@renugard: @salapapa: Olyan jó, hogy ennyi műszaki szakértőnk van, akik két sorból megfejtik, hogy ki/mit/hogyan/hol/mikor/miért stb. vett, cselekedett, és pontosan tudja mi, hogy történt és még a tutit is megmondja. 30ezer forintos, márkás lejásztó volt egyébként, nem 10ezres ósason, de ez lényegtelen, mert a poszthoz nem kapcsolódott szorosan, de egyesek még így is képesek belekötni 1 szaros megjegyzésbe is. Menjetek a p******!

SimiTomi 2009.12.27. 15:55:30

@Pistolero: Éppenséggel pont most vettem két Samsung tévét, egy LED, egy LCD.

Semmi gondom vele, tökéletes a kép - persze kell hozzá blue-ray, meg HD adás, s még a normál adás sem rossz. A fényképeket két másodperc a fényképezőgépről megjelentetnem rajta, s nagyon jól mutatnak.

Nyomát sem látom parasztvakításnak...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.27. 16:27:39

@Píter: menj, feküdj le és pihend ki magad. ha ekkora marharépa vagy hogy ezen megsértődsz, akkor mellette baszódj is meg.
most jobb? hülyegyerek! :P
én meg itt röhögök a marhaságodon a moncsi előtt. mert nekem így jó. meg sokaknak, akik nem szopatják meg saját magukat.
pláne nem harmadszor (ezt is te írtad nem? :P ) :D

Píter 2009.12.27. 21:31:09

@salapapa: Én meg rajtad röhögök, mert a házimos kommentedből már kiderült, hogy te mindenkinél mindent "jobban" tudsz... Nem tudom az Edigitalhoz hogy jön egyébként az olcsó húsnak híg a leve kontextus, hiszen lehet kapni ott az olcsó s*artól - a full minőségi, márkás cuccokig mindent, tehát nem tudom miről beszélsz, főleg, hogy a poszt az Edigital házhozszállításáról szól, nem a termékeiről.

,,10ezerért kell divx/mpeg/avi/mp3-4-5 író/újraíró/kenyérsütő/ébresztő/mittoménmégmiaszarok, az vegye meg és ne sírjon, hogy pl 20% látszik a képernyőn." - Ha a kínai piacon veszel valamit, ez akkor állja meg a helyét. Ha bemész az Edigitalba, MMbe, Saturnba akármilyen hasonló üzletbe, akkor elvárod, hogy azt kapd a pénzedért amiér fizettél, legyen az egy 50ezres lcd tv vagy 500ezres ledtv. Unom már az ilyen okostónikat, akik egy szaros dvd lejátszóhoz a royce rolls és a trabant példájával jönnek, mert a kettőnek semmi köze egymáshoz.

Ha meg annyira kötöd az ebet a karóhoz, akkor olvad el mit írt hagyma, aztán már egyből lehet jönni azzal, hogy akinek nem tetszik, az költözzön az usába...

salapapa · http://salapapa.hu 2009.12.27. 23:09:30

@Píter: csak azt tudnám, ha ennyire utálsz akkor miért olvasod el amit írtam? ;)

nem tudhatom, csak halvány gondolatim lehetnek... de ezeket most megtartom, mert a szeretet ünnepe van.
kisegér. ;)

Pistolero 2009.12.28. 07:29:49

@smtm: Oldalról sem fehéredik ki a kép? DE! Még a Ledes is sokat veszít a kontrasztból. Meg a kékes-lilás alaptónus. Én este, sötétben tv-zem, engem zavarna. Pluszban a port vonzó műanyag... Brrrr.

labi 2009.12.28. 14:57:24

ismerős...

Amúgy sokkal viccesebb, amikor rendelsz két dolgot, az első van raktáron, a másik nincs. Vársz két hetet amig megérkezik a hiányzó, bemész értük, majd közlik hogy az első nincs. "jajj, pedig a gépben úgy látszott hogy még van egy. Sajnos ez már nem is rendelhető"... Persze az lett volna a "fődarab" a másik csak annak a kiegészítője.
Nem kitalált sztori. :)

SimiTomi 2009.12.28. 18:47:25

@Pistolero: Hát, nem tudom, hogy miről beszélsz, megmondom őszinteén. Megnéztem őket oldalról, talán az lcd oldalról nézve kicsit rosszabb, viszont a LED tökéletes.

A por - az meg olyan, hogy a korábbi normál tévénk is porosodott, ez már csak így megy...

Beállítottál mindent a tévén, amit lehet, a szobai viszonyokhoz?