Tékozló Homár

Nagy, közös pert szeretnének a PPO-botrány károsultjai

2010.01.13. 00:04 | szily | 252 komment

(Nem tudja, mi az a PPO-botrány meg tömeges lehúzás? Itt az első Index-cikk, itt az első Homár-poszt, itt meg a második, keddi információkkal, a harmadik itt olvasható, és végül a negyedik, Tömeges feljelentések a rendőrségen... címmel ide kattintva érhető el.)

Friss hírek a PPO-gate-ről: több olvasónk is arról számolt be, hogy a ppo.hu nem engedi törölni a profiljukat és a regisztrációjukat. A levelesládánkat áttúrva úgy tűnik, hogy a károsultak közül egyre többen szeretnének összeállni valamilyen pertársaságba, hogy közösen próbáljanak jogi elégtételt venni. Lentebb idézni is fogok egy ilyen felhívást. Szerdán majd körbekérdezünk a Versenyhivatalnál, a Fogyasztóvédelemnél és civil fogyasztóvédőknél arról, mi a leghatékonyabb megoldás ilyenkor. Most pedig jöjjön a kedd éjszakai levélturmix.

Róbert arról számol be, hogy hiába mondta le még 2009-ben a regisztrációja meghosszabbítását, sőt hiába igazolta azt vissza a PPO mailben, a Véres Hétfőn az ő bankszámlájáról is megpróbálták leszívni a 2490 forintot:

Én - mint az a mellékelt pdf-ben látszik - decemberben emailben (az ÁSZF-nek megfelelően!) lemondtam a meghosszabbítást, amit PPO vissza is igazolt. Ennek ellenére le akarták hívni tegnap (2010.01.11-én) a 2.490,- Ft-ot, ami csak azért nem sikerült nekik, mert a webkártyámat decemberben cseréltem. Emailt én is írtam azonnal a honlapjukon keresztül, de már nem is várom a választ ... PPO emailje valamiért nem továbbítható, ezért pdf-ben mellékelem.
Az autópálya matrica a www.autopalya.hu oldalon javasolt egyik cégnél plusz költség nélkül megvásárolható interneten keresztül ...

Üdvözlettel:

K. Róbert

Dávid kedden képtelen volt törölni magát az oldalról és az egész ügy miatt megrendült a bizalma a hazai netes vásárlásban:

Én azon szerencsésebb földi halandók közé tartozom, akitől a PPO nem vont le tegnap zsét, pedig asszem, lett volna rá lehetősége, 2008 szeptemberben vettem náluk utoljára - és úgy néz ki, valóban utoljára - valamit, még az azóta is létező kártyámmal.

Az én előfizetési információim viccesen néznek ki, ugyanis PPO előfizetésem van, ami 0000.00.00-ig ki van egyenlítve. Állítólag utána pedig nem hosszabbodik meg. Timestampos screenshot mellékelve, ha a GVH kéri majd :)

Azért léptem be, hogy lemondjam a szolgáltatást... de NEM LEHET LEMONDANI, mint ahogy az a mellékleten is látszik... az ÁSZF szerint az "előfizetésem" menüpontban lehet lemondani, de nem. A bankkártya kezelés pedig fejlesztés alatt, azt mindenki látja...az is mi a f@sz, már bocsánat.

Nem tom mit tegyek, azt hiszem, benne voltam az első 1000-ben az országból, aki neten használt bankkártyát... még valami több mint 10 évvel ezelőtt, az Amazontól egy könyvet. Rendeltem már ebayről notebookot - pár éve - többszázezer forintért. Szóval nem vagyok az a félős és maradi típus, de biztos, hogy ezek után megrendült a bizalmam a magyar kereskedőkben. Szégyen.

Mindenesetre egy gyors és hatékony megoldás volt ez részükről az összes ügyfelük elvesztésére.

További jó tékozlást,
Dávid

László a Homár-olvasókhoz szeretne szólni, hát tessék:

szeretnék egy felhívást intézni az átvert társaimhoz, és erre a Homárt találom a legmegfelelőbb fórumnak.

Azt hiszem ez egy jó alkalom lenne egy precedens értékű pert indítani. Laikus vagyok, de azt hiszem létezik a pertársaság fogalma, és össze lehetne gyűjteni akár több ezer embert is. (Basic honlap, egyszerű regisztráció stb.) A perérték elég magas lehet (feltételezve a több ezer károsultat), és habár részemről keresztet vetek a 2.500 Ft-omra, de azt nem szeretném ha a PPO-nál maradna az összeg.

Szerintem érdemes lenne összeszedni az embereket, egy ügyvédnek felajánlani a perelt összeg felét, és jól meghurcolni ezt a mocsok céget. A kondíciókat ismerve szerintem biztos van olyan ügyvéd, aki ráharap a dologra és elviszi az ügyet. A hírnév és a várható bevétel miatt a várhatóan hosszú ügymenet is rentábilis lehet.

Mellesleg jogukban áll bármikor karbantartani a saját honlapjukat, de azért azok a cégek, akik azt szeretnék, hogy elérhetők legyenek, ezt éjjel 2 és 4 óra között szokták intézni. Akik pedig az ellenkezőjét szeretnék, azok egy várhatóan nagy közfelháborodást keltő action után közvetlenül.
Nagyon jóhiszeműnek kell lenni, ha nem akarjuk a rosszhiszeműséget feltételezni róluk.

Kérlek reagáljatok az ötletemre,

B. László

Asdfgh asdfgh nevű olvasónk nem hiszi el, hogy a PPO úgy kezeli az ügyfelek adatait, ahogyan azt magáról állítja:

www.ppo.hu
Tudázbázis/Bankártyákról
 
Idézet:
"Fontos, hogy a megadott adatokat a PPO semmilyen formában nem tárolja, hiszen a fizetést az OTP Bank Internetes Fizetés szolgáltatásán keresztül intézi."
 
Mint ismeretes, ez ebben a formában messzemenően nem igaz, lévén az OTP Direkt-re történő átnavigálás során lementtette a bankkártya adatok (amit amúgy semmilyen formában nem lehet a felhazsnáló által törölni vagy módosítani), és ezek - véleményem szerintem teljesen jogtalan felhasználásával - kezdeményezett átutalási megbizásokat.

Végül íme egy példány abból a sok tucat fel- és bejelentésből, ami kedden érkezett a BRFK-ra a megkopasztott ügyfelektől:

Tisztelt Cím!

Alulírott, S. Viktor (Szül: xxxx) panaszt szeretnék tenni az alábbiak miatt:

A tényállás :

Az Investech Kft. által üzemeltett www.PPO.hu nevű oldalon keresztül, mobiltelefon egyenleget lehet feltölteni, autópálya matricát vásárolni stb, egyszeri díjfizetés ellenében, azonban tagsági díj nélkül. Ehhez szükség van egy regisztrációra, amelyben során személyes adatokat kell megadni. A szolgáltatást alkalmanként vettem igénybe.

2010. január 11-én a cég önkényesen, megkérdezésem és értesítésem nélkül pénzt von le bankszámlámról. A levonásról számlát nem kaptam, annak ellenére, hogy korábban a számlát minden esetben megküldték részemre. Továbbá arról sem kaptam tájékoztatást, hogy a szerződés és a felhasználási feltételek változnak.
Az ppo.hu oldalt is csupán az egyes alkalmakkor látogattam.  Tegnap óta azonban a cég weboldala és ügyfélszolgálata is elérhetetlen.
A cég teljesen alaptalanul vonta le bankszámlámról az összeget, amelyhez hozzájárulásomat  nem adtam, amikor az oldalon regisztráltam.

Információim szerint cég tegnap óta regisztrált felhasználók bankszámlájáról pénzt kezdett el levonni.  A fizetési tranzakciót az OTP Bank által üzemeltetett ún. fizetési oldalon valósították meg,  A bankkártya adatokat kizárólag a bank látja és kezeli. Még a PPO dolgozói sem, így elviekben az Investech Kft. a bankkártya adataihoz nem férhetett hozzá. Értesüléseim szerint olyan személyek bankszámlájáról is vettek le pénzt, akik évek óta nem használták az adott oldal szolgáltatásait. Valamint olyan személyek számlájáról, akik kérték regisztrációjuk törlését, és erről visszaigazolást is kaptak.

Létezik egy internetes fórum a http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198287 címen, ahol a szerencsétlenül járt felhasználók osztják meg egymással sérelmüket.Valamint egy cikk a történtekről: http://index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/11/lehuzta_ugyfeleit_a_ppo/

Kérem, hogy a bejelentésem alapján a vizsgálatot elrendelni, és panaszomat kivizsgálni szíveskedjenek.

Budapest, 2010.01.12

Tisztelettel:
S. Viktor
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_nemtom_ 2010.01.13. 13:38:19

@Sir Kommentor: Hat ez nem volt kiirva :)
Szerintem ez igy nem szabalyos.

Valaki kapott szamlat a 2490Ft utan? Vagy ide az se kell?

kulup 2010.01.13. 13:39:16

E-mailen kértem az accom törlését tegnap, most már nem tudok belépni. Hurrá !

Erdőtársulás 2010.01.13. 13:39:45

@tururú: Sokra mész egy ügyfélkapcsolati alkalmazott nevével...

ako-ako 2010.01.13. 13:40:34

egyszer otthon jartamban bementem a bankomba es kp-t vettem fel a szamlamrol. PENZBE KERÜLT!!!
ezek utan a ppo akciojan meg se rebben a szemem.

kgb_hun 2010.01.13. 13:41:24

ppo.egyebek.hu/

Problémák a PPO.hu levonásával kapcsolatban:

-A bankkártya adatok a weblapjukon nem volt módosítható törölhető
-A szolgáltatást sem a weboldalon, sem telefonon nem lehet lemondani, csak emailben, amit később nem lehet bizonyítani (az email elveszhet)
-A pénzt egy olyan szolgáltatás fizetésére vonták le (előfizetési díj) ami nem azonos a felhasználó által engedélyezett tranzakció típusra (pl autópálya matrica)
-Az ügyfeleket csak a belső portálukon értesítették az oldal fizetőssé válásáról, holott email címekkel is rendelkeztek.
-Az ügyfeleket csak az utolsó pillanatban értesítették.
-A pénzt egy egész évre előre szedik be, és nem adják vissza, akkor sem ha ügyfél azt nem használja, a hátralévő időszakra sem.
-Nem küldtek számlát, nem volt lehetőség a számlázási adatok megadására a díj levonása előtt

KGB

Szendwich 2010.01.13. 13:42:06

@Zulu Alfa Kilo: Ha csak ugy letudnak hivni 2500 forintot a szamladrol, akkor letudnak hivni 25000, vagy 250000 forintot is. Vagy amennyihez ep kedvuk van.

int32 2010.01.13. 13:46:46

@ingyensün: Ez tényleg megy. Jól lehet de-regisztrálni a kártyát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.13. 13:47:13

@daniferi: Á dehogy!

A.) verzió: A jogerős ítéletig szépen kiürítik a céget, átírják egy hajléktalanra, a felszámoló meg az esetleges maradékból először BKV-módra magát önkielégíti, utána az államot (ilyenkor melyiket?), azután a bankokat és utána a pernyerteseket, akikkel kis szerencsével addig "megelőlegeztetik" a bírósági eljárást.

B.) verzió: Ha valami csoda folytán még ma zárolják a cég vagyonát, akkor a felszámolási biztos azt a valódi érték 1/Avogadro-állandó arányáért átpasszolja egy másik ügyben eljáró cégbíró leendő vejének. A perköltség a pertársaság nyakán maradnak.

/ )verzió: Nyer a PPO-Investech, a perköltségeken kívül még az alperes csillagászati ügyvédi költségeit is a pertársaság fizeti.

bréniek 2010.01.13. 13:50:29

dicsak:
atvertek.info
ppo.egyebek.hu

ha már voltak, akkor szori.

capor_ 2010.01.13. 13:51:43

@nitty:

Ez így nem teljesen igaz, hiszen körülbelül 100 méterrel a magyar határ előtt van egy szlovén benzinkút ahol lehet magyar autópályamatricát kapni... (Én is ott vettem hazafelé)

carokatona 2010.01.13. 13:56:48

@_nemtom_: se számlát,se értesitést nem küldte.A legszebb az egészben az,hogy
tőlem 2140.-vontak le KÁRTYÁS VÁSÁRLÁS
cimszóval.Ezek szerint a PIN kód csak
dísznek van.Kérdésem:az OTP mennyire sáros ebben az ügyben.

2010.01.13. 14:05:26

@carokatona:
Annak aki nem érti, hogy miként vonták le a pénzét, azt tegnap egy mási Homár blogban szépen leírta valaki:

Scavolas 2010.01.12. 21:19:52
A csaláshoz az OTP Direkt nyitotta ki a kiskaput azzal, hogy regsiztrálós háromszereplős verziót is lehetett náluk rendelni cégeknek. A regsiztrációs verzió olyan, idézem:
"Fizetés banki regisztrációval

A "klasszikus" háromszereplős fizetéshez képest új szolgáltatás első lépésében a fizetés a szokott, háromszereplős módon történik, de a vevő kártyaszáma regisztrálódik a banki rendszerben, valamint összerendelésre kerül egy egyedi azonosítóval. A további fizetéseket a shop kezdeményezi, de nem kártyaszámra, hanem az első tranzakcióban kiosztott egyedi azonosítóra hivatkozva. Ezáltal a shop a vevő nélkül le tud bonyolítani ismétlődő fizetéseket úgy, hogy a vevő kártyaszáma nem jelenik meg a shop-ban. "
(forrás: www.otpbank.hu/portal/hu/KNV/Egyeb/Kartyaelfogadas/Internetes/Fizetofelulet )

Az idézet utolsó mondatában a lényeg, azt használta ki/élt vissza vele a PPO.

Erdőtársulás 2010.01.13. 14:08:41

@agyramegy: Jaja, de e helyett, hogy "Ezáltal a shop a vevő nélkül le tud bonyolítani ismétlődő fizetéseket úgy, hogy a vevő kártyaszáma nem jelenik meg a shop-ban. "

a PPO ezt értette:

"Ezáltal a shop a vevő nélkül le tud bonyolítani ismétlődő fizetéseket úgy, hogy a vevő igénye nem jelenik meg a shop-ban. "

SiKom 2010.01.13. 14:10:50

"A Polgári Törvénykönyv 205/B § (2) bekezdésének előírása

(2) Külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta.

"

2010.01.13. 14:14:35

Indítson mindenki chargebacket a bankjánál. Ha csak az e havi tranzakciók 1%-a chargeback, akkor az MC megvonja tőlük a kártyaelfogadási jogot.

2010.01.13. 14:16:28

@Sir Kommentor: Istenem, ezt hányszor leírták már...

De azt még senki nem tudta megadni megbízhatóan (nem a PPO oldalát belinkelve), hogy korábban mi volt az ASZF-ben és ez mennyien változott.

Ugyanis az oldalon elérhető ASZF-ben az van (az archívban), hogy a PPO lightnak van éves regisztrációs díja.

Ezt nem kellett korábban fizetni, mert 0 Ft volt, most meg 2490 Ft.

Tehát e tekintetben az ASZF nem változott (az oldal szerint).

SiKom 2010.01.13. 14:24:22

A VISA TILTJA a Chargeback tiltását a kereskedőnek!

Page 1
Rules for Visa Merchants
Card Acceptance and Chargeback
Management Guidelines

209.85.135.132/search?q=cache:iGS0CuaUvPoJ:usa.visa.com/download/merchants/rules_for_visa_merchants.pdf+VISA+prohibits+its+merchants+from+imposing+%22no+chargeback%22+policies+on+customers.&cd=2&hl=en&ct=clnk&gl=hu&client=firefo

“No Chargeback” Sales Receipts
Independent entrepreneurs have been selling sales-receipt stock bearing a statement
near the signature area that the cardholder waives the right to charge the transac-
tion back to the merchant . These receipts are being marketed to merchants with the
claim that they can protect businesses against chargebacks; in fact, they do not . “No
chargeback” sales receipts undermine the integrity of the Visa payment system and
are prohibited

ingyensün 2010.01.13. 14:26:16

@ejszi2: Akkor az utolsók között lehettél,mert már le is szedték ezt a lehetőséget is. A PPOs banda is komolyan olvassa a fórumokat.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.13. 14:37:40

@Szendwich:
nem, a recurring azaz ismétlődő fizetés nem így működik. Ezt a fajta fizetési formát lehet pl. átalánydíjas, ismétlődő (havonta.. évente) szolgáltatásnál használni.

Viszont bármikor le is kell tudnod mondani...
Abban hibáztak, hogy nem értesítették ki az ügyfeleket, a törvény előírja, hogy előtte ennek meg kell történnie. A módját nem, gondolom "hitelt érdemlően" azaz tértivevényes ajánlott levéllel, hangrögzítéssel azonosítást követően stb.

Az, hogy utólag generált nem auditképes adatbázis bejegyzésük van az nem az. Pláne, hogy az összetákolt honlapjuk alap HTML-CSS trükkökkel átverhető.. lásd fentebb.

_nemtom_ 2010.01.13. 14:38:30

@agyramegy: Ez igaz de ez abban az esetben ha en a kartya szamot azert adtam meg hogy a "shop" rendszeresen levonjon egy elore megadtott osszeget.
Amugy nem ertem miert kert tolem jelszot amikor en matricat vettem.

2010.01.13. 14:43:49

@sambalabammbumbumm: Elmondanád nekem, hogy az ASZF, amit elfogadnak a felhasználók, az miként határozza meg, hogy a felhasználó miként kell értesüljön a változásokról?

Ha tudod a választ, akkor azt is tudod, hogy az már egy vitás kérdés, hogy ez tényleg így történt-e.

Smutyi 2010.01.13. 14:50:58

@Zulu Alfa Kilo: Elvileg az info@investech.hu-ra kell írni egy levelet (ÁSZF. 2.9es pontja). Gondolom nem vagyok egyedül ezzel, de november 11-én küldtek egy levelet, h változni fog ez-az, és belinkelték az ÁSZF-et... abban pedig ott van a 2490 Ft....

ako-ako 2010.01.13. 14:54:39

@ingyensün: meg nekem is sikerült. aztan, hogy tenyleg törölnek-e, elvalik.
mindenesetre nagyot csalodtam bennük :(

utazóslány 2010.01.13. 14:56:39

Olvasom, h több embernek nem engedték törölni a regisztrációját.
Na, velem éppen az ellenkezője történt. Írtam az ügyfélszolgálatnak egy üzenetet, hogy utalják vissza a levett összeget, különben a hatóságokhoz fordulok, mire azonnal törölték az accountomat (én semmi ilyet nem kértem). Majd azt is közölték, hogy ezzel az email címmel nem is vagyok regisztrálva, így nem is vettek le semmilyen pénzt.
Hogy mi van?!
Ha nem vagyok regisztrálva akkor mi töröltek?? És egyébként is, ha nem vették volna le a pénzt, akkor minek küldtem volna annak a visszaküldését???

Itt a levél:

"Tisztelt Ügyfelünk !

Felhasználói accountját kérésének megfelelően töröltük.

Tájékoztatjuk, hogy a megadott e-mail cím alatt nem található bankkártya regisztráció, illetve PPO csomagválasztás, így terhelést sem tudtunk végrehajtani.
Kérjük azon e-mail cím megadását mellyel bankkártya regisztrációt hajtott végre rendszerünkben. Az ÁSZF módosítással kapcsolatos értesítésünket rendszerünk 2009.11.18.-án megküldte az Ön postaládájában. Az üzenet jelenleg is megtalálható.

Üdvözlettel: PPO csapat
ügyfélszolgálat"

ÉN EZT NEM ÉRTEM!

ako-ako 2010.01.13. 15:00:02

az meg, hogy egy ilyen horderejü közlest a belsö levelezön tesznek közze, az chützpah a köbön.
ennyi erövel kiirhattak volna a ceg szekhelyenek az ajtajara is, mondvan, hogy ipiapacs, nem mi vagyunk a hunyok!

Zaklató_Panda 2010.01.13. 15:06:03

@ingyensün: Nekem még nem sokkal ezelőtt sikerült. De már tényleg nem működik. Viszont én csináltam egy screenshotot, amit elküldtem a homárnak.

dinidani81 2010.01.13. 15:06:23

Üdv.
Én bementem a mohácsi rendőrkapitányságra, hogy személyesen tegyem meg a feljelentést! Nem jött be elhajtottak, mert kicsi a kár(2.500FT) Kérdezem én, a feketepiacon mennyit fizetnek majd a személyes adataimért és a bankártyám adataiért a ppo-nak?
ÁSZF-ből:

Maci111 2010.01.13. 15:07:52

Kérjen mindenki azonnal ÁFA-számlát!!!!!!!!!!!

Maci111 2010.01.13. 15:14:42

Kérjen mindenki azonnal ÁFA-számlát!!!!!!!!!!!

SiKom 2010.01.13. 15:18:42

Aki Firefoxot használ, az telepítheti a Web of Trust plugint, ha akarja.

De enélkül is lehet értékelni a ppo.hu-t, húzzátok be a piros zónába:
www.mywot.com/en/scorecard/ppo.hu

2010.01.13. 15:18:47

@Maci111: Igazán jó tanács. Tökéletes ráutaló magatartás arra, hogy a terhelést jogosnak tartja a felhasználó.

SiKom 2010.01.13. 15:20:26

@dinidani81:
"Én bementem a mohácsi rendőrkapitányságra, hogy személyesen tegyem meg a feljelentést! Nem jött be elhajtottak, mert kicsi a kár(2.500FT)"

Január 1 óta már NEM hajthat el a rendőrség 20 ezer Forint alatt!

Ráadásul a teljes elkövetési érték vélhetően 100 millió Forint körül lehet!

dinidani81 2010.01.13. 15:27:27

Jahh, az OTP mossa kezeit, dili ide vagy oda! Még én voltam a nemkívánatos személy, hát megvártam míg kettévágják a kártyám! Természetesen a chargeback-ről semmit sem tudnak! AZ otp vezető is bukkot a "válság miatt" valahol elégtételt kell vegyen!!

dinidani81 2010.01.13. 15:29:39

@Sir Kommentor: Pedig ezt tették, fórumról kimásolt feljelentéssel mentem hozzájuk! Kihez kell fordulni?

dinidani81 2010.01.13. 15:34:13

@Sir Kommentor: Hol nézzem meg az új jogszabályt, én ha tényleg így van visszamegyek aztán okozok pár kellemetlen percet még nekik:D

SiKom 2010.01.13. 15:41:51

@dinidani81:
"Pedig ezt tették, fórumról kimásolt feljelentéssel mentem hozzájuk! Kihez kell fordulni? "

Ha tudod, küldd el faxon a rendőrségre a feljelentést, vagy emailben: panasz.orfk@orfk.police.hu

hbe 2010.01.13. 15:42:01

"Binder István, a PSZÁF szóvivője erről azt mondta, hogy az úgynevezett chargeback, vagyis reklamáció utáni pénzvisszafizetés akkor illeti meg az ügyfelet, ha jogsértés történt. Ehhez azonban határozat kell. Az OFE is egyetért abban, hogy a megindított tranzakciót a bank nem állíthatja le."

(index.hu/gazdasag/magyar/2010/01/13/jogsertesnel_jar_vissza_a_penz/)

Ez nem így van, nem kell határozat. Beadod a chargeback kérelmet, leírod, hogy mi történt, és csak induljon a process.
Annyi van, hogy csak befejeződött tranzakciót lehet chargeback-elni, zárolást nem.

SiKom 2010.01.13. 15:44:56

@dinidani81:
"Természetesen a chargeback-ről semmit sem tudnak!"

Nem AKARNAK dolgozni. Chargeback-et iktatni, indítani munka. Ráadásul kellemetlen dolog is, ha az OTP-nek magyarázkodnia kell a Visa cég előtt, hogy mi a francot csinált?

ako-ako 2010.01.13. 15:46:28

nemetül tudoknak:

Ein Chargeback entsteht, wenn ein Enduser zu seiner Issuer-Bank geht und einer Kreditkartenbelastung widerspricht. Der Issuer wird den Betrag dem Enduser wieder gutschreiben und bei dem Händler wird der Betrag durch den Acquirer wieder zurück belastet. Vom Händler wird ein unterschrieben Beleg angefordert, um den berechtigten Einzug zu dokumentieren und somit der Rückbelastung zu widersprechen. Um ein Chargeback zu vermeiden, empfiehlt es sich für den Händler, dem Endkunden ein Refund anzubieten.

thebigben 2010.01.13. 15:58:25

Úr Isten, de jó, hogy néhány hónappal azután, hogy a ppo-nál regisztráltam, elvesztettem és letiltattam a bankkártyámat és azóta be sem jelentkeztem. Most én is szívnék és a közös perre készülődnék. Persze a hírleveleket ata is kapom, amiben egy szóval sem említik ezt a ge*ciséget. Remélem, bűnhődni fognak ezek a szemetek!

ako-ako 2010.01.13. 15:59:27

jovan, leforditom, szoval kb.:
egy chargeback akkor jön letre, ha egy vegfelhasznalo a [hitelkartya] kibocsato bankjahoz fordul es egy hitelkartya-terhelest visszautasit.
a kibocsato az összeget jovairja a vegfelhasznalo szamlajan es a kereskedönel az összeg visszaterheli a tranzakcio kezdemenyezöje.
a kereskedötöl ekkor alairt igazolast követelnek, amellyel az összeg levonasanak jogossagat bizonyitja es a viszaterhelesnek ellentmond. A chargeback elkerülese erdekeben ajanlatos a kereskedönek penzvisszateritest felajanlania a vegfelhasznalo reszere.

SiKom 2010.01.13. 16:03:58

Index fórumban valaki ezt írta:
----------------
dromesz válasz | megnéz | könyvjelző 2010.01.13 16:00:03 Creative Commons License (1975)
Ma két helyen is próbáltam fizetni OTP-s dombornyomott kártyámmal, és egyik helyen sem sikerült. Helyből elhajtottak nemcsak engem, hanem mindenkit, meg sem próbálták lehúzni a kártyát. Pénzfelvét ment OTP automatából. Az egyik egy Spar volt a másik pedig egy OMV benzinkút. Talán csak nem írt valaki tegnap a Mastercard-nak és máris nyakonverték őket?

Megérdelemelnék.
-----------------------------

dinidani81 2010.01.13. 16:09:45

Azzal a kérésssel fordulok az otp felé, hogy a ppo által 2010.01.11-én levont 2490 ft-t szíveskedjen chargeback-elni, mivel én semmiféle felhatalmazást nem adtam ki ezen tranzakció lebonyolítására! A ppo jogszerűtlenül jártel! Továbbá kérem az otp-t, hogy minden tranzakciót függeszenek fel a számlámmal kapcsolatban, a kártyaadataimat tíltsák le!!
EZ elég a chargeback-hez?

Erdőtársulás 2010.01.13. 16:16:13

@Sir Kommentor: Az OTP-nek nem kell chargeback-et csinálnia, azt a többi kártyakibocsátónak kell indítania a saját ügyfeleik részére, nekik van ezzel munkájuk. Az OTP saját ügyfeleire nézve ez csak szimpla reklamációs ügy.
Csak hogy ne beszélünk össze hülyeségeket. :-)

2010.01.13. 16:17:41

@dinidani81: Olvasd el az Index cikket. Fentebb a link hozzá.

Édeskevés.

Ha a kártyádat letiltatod, még jobban kitolsz magaddal, mert még az új kártya díját is rádverik.

dinidani81 2010.01.13. 16:18:54

Ajjajj, akkor elszúrtam?!

Erdőtársulás 2010.01.13. 16:38:36

@dinidani81: Nem szúrtál el semmit, ha azt nem számoljuk, hogy regisztráltál a PPO-ra anno...

Most mindenki attól fél, az a hiszti tárgya, hogy egy év múlva újra terhelnek. Egy év van rá tehát, hogy okosat kitaláljon az ember.

Jogszerűnek "látszó" módon nem tudnak már mást terhelni. Ha terhelnek, az garantáltan bűncselekmény lesz. Azért pedig a banknak is tartania kell a hátát - ha hagyja.

A feljelentést, vizsgálatot, stb kell erőltetni, szerintem a letiltást kevésbé. Ha kockázatossá válik a kereskedő, azt a bank is kezelni fogja.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.13. 16:42:21

@agyramegy:
Úgy tudom szó nem volt az értesítésről semmilyen ÁSZFben, viszont állítólag a visszadátumozva küldtek ki belső levelet értesítésképpen.

2010.01.13. 16:52:50

@sambalabammbumbumm: Rosszul tudod. Az ASZF eleve írja, hogy értesítést a belső levelezésen küld a változásokról. Ez van benne az ASZF-ben.

De valóban vitatott az értesítés időpontja, mert gyanús, hogy visszadátumozott.

s.o.v.i.e.t 2010.01.13. 16:55:03

@ringer:
itt sem kötelező beregelni a kártyádat.csak lehetőség

Phoenix777 2010.01.13. 10:40:29
legalább te ne csinálj magadból hülyét! közműszámlát ismered-e?
telefon előfizetést ismered-e?
banki bankkártya szolgáltatást ismered-e?
egyáltalán valamit ismersz-e?

alapdíj(rendelkezésre állás) + teljesítés utáni költség (eseti díj). butafiú!

Maci111 2010.01.13. 16:58:53

@agyramegy: ez nem így van azért, a számla nekem is bizonyíték, ha kiderül, hogy jogtalanul vették el a díjat. Nem mellesleg majd valaki /gondolok itt valami cégre/ ÁFA-val és egyéb adókkal fog tartozni az államnak, mivel innentől bevétel, és nem lehet már letagadni, elsunnyogni.

2010.01.13. 17:17:00

@Maci111: Kapsz egy svájban kiállított számlát aztán lobogtathatod.

A bankszámlakivonatod bőven elég bizonyíték.

s.o.v.i.e.t 2010.01.13. 17:21:19

@Maci111: muhaha! méghogy nem lehet elsunnyogni a bevétel adótartamát? muhaha

amúgy az elkövetőkről a lókupec tudna mesélni. még ha csak áttételesen is:))))))

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 18:18:35

BRFK honlapról:

"A feljelentések alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a mai napon nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetése alapos gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen. "

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 18:20:22

Innentől pedig sanszos, hogy valami bakit találtak, különben el sem kezdték volna a nyomozást. Természetesen biztosan sokat segít a hatóságoknak is, hogy a PPO folyamatosan próbálja a bizonyítékokat eltüntetni, amit az Index fórumozók pontosan dokumentálnak is.

Nehezen lesz ez már jogszerű... :-)) Bukta a PPO

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.01.13. 18:32:03

Na akkor a teljes cikk a BRFK honlapjáról:

Nyomozás az online vásárlásokkal kapcsolatban (BRFK)
2010.01.13. szerda 17:45

2010. január 12-én és 13-án több száz feljelentés érkezett a rendőrség különböző szervezeti egységeihez egy online vásárlásokkal foglalkozó cég pénzügyi tranzakciós tevékenységével kapcsolatban.

A feljelentések alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a mai napon nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetése alapos gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A mai napon a nyomozók intézkedtek a cég iratainak és az online vásárlókkal kötött szerződéseinek beszerzéséről, valamint felvették a kapcsolatot a cég vezetőivel, akiket a napokban meghallgatnak az esetekkel kapcsolatban.

Fontosnak tartjuk közölni, hogy mivel sajtóhírek szerint akár 110 ezer sértettje is lehet az online vásárlásnak, az eljárás szempontjából nem szükséges, hogy minden érintett külön-külön feljelentést tegyen. Ezidáig ugyanis több mint 300 feljelentés érkezett, mind ugyanazzal a tartalommal. Az eljárás során függetlenül attól, hogy tett e valaki feljelentést, generálisan vizsgálják a nyomozók a magánszemélyek számláiról történő levonások jogosságát.

BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY

A Homár ereje!!!

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 18:52:36

A PPo igazgatója sajnálatos tévedésnek állítja be az akciót.. próbálnak kihátrálni.

Csak akkor miért hamisítják meg a saját weboldaluk anyagait éppen most is folyamatosan??

...bukta lesz ez.

dinidani81 2010.01.13. 18:56:36

Ezt nem értem, Pesten mások a törvények mint Mohácson? Nálunk nem indítottak nyomozást, inkább megkértek hogy kopjak le!:) Hmmm.. érdekes!

Ez vagyok 2010.01.13. 18:58:56

A sima bankkártyádat is évente megújítják 3 ezer Ft-ért. Kérted ezt??? Benne van a 100ezer oldalas szerződésben, ami olyan hosszú, hogy senki sem bír elolvasni??? EZT MIÉRT TŰRÖD??? Lehet, hogy a bankok sem szólnak egy szót sem erről és assziszed ingyen van! Csak benyeled szótlanul...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 19:12:21

Na.. le is állt a PPO oldala.. csak nem kihúzták a konnektorból a rendőrök?

:D :D

sertésmájkrém 2010.01.13. 19:12:44

@Ez vagyok: Te ökör ezt közlik veled előre. Nem meglepetésként ér.
Nem ingyenesnek állitják be aztán meg megváltoztatják de olyan módon hogy minimális esélyed legyen megtudni.

Ja, és adnak is érte vmit.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 19:14:41

@Ez vagyok: Demagóg vagy.. A bankok erről értesítenek és ennek tudatában, a költségek ismeretében veszed igénybe a szolgáltatást.

Amit mondasz akkor lenne jogos, ha holnaptól mondjuk az OTP mindenkitől levonna 10.000,-Ft-ot és azt mondaná mostantól ennyi a kártya díj, az OTP fiókokben el lehetett kérni 01--ke óta az ÁFSZ módosítást. Ha nem kérted el, az a te bajod...

Ez vagyok 2010.01.13. 19:17:16

@sertésmájkrém: Köszi az ökröt. De én ezt is igazságtalannak tartom. Nekem a régi is ugyanúgy megfelelne 3ezer Ft levonás nélkül.

Szendwich 2010.01.13. 19:20:53

@agyramegy: "Ha a kártyádat letiltatod, még jobban kitolsz magaddal, mert még az új kártya díját is rádverik."
Én letiltattam. Nem érdekel, hogy új kártyát kapok, új PIN kóddal és mindezt pénzért. Inkább kifizetem az új kártya díját és így tudom, hogy a PPO-t lekoppintottam egy életre.

A PPO-nak írtam több levelet is, amelyben a regisztrációm törlését, a bankkártya adataim törlését, stb. kértem. Nem trágár stílusban, normálisan megfogalmazva. Természetesen nem válaszoltak. Most már amúgy se hinném el, hogy törölték a rendszerükből az én ilyen-olyan adataimat. Szóval...

info@acsaladugyvedje.hu 2010.01.13. 19:30:13

Kedves B. László!

Felvetésed - szerintem is - nagyon gyakori problémára világít rá. Ügyfélként ugyanis naponta több tucat szolgáltatást veszünk igénybe, többségüket éveken (vagy akár fél életünkön) keresztül. Százezreket, akár milliókat fizetve egy-egy szolgáltatónak. A szolgáltatások minősége gyakran (az ügyfeleknek érthetően egy hiba is sok :-) nem felel meg annak, amiről pedig a szolgáltatóval kötött szerződés szól...

Ami a szerződésszegéssel okozott károk megtérítését illeti, Magyarországon magánszemélyeknek sajnos még nem ad lehetőséget a jog úgynevezett class action indítására. Ezért nincs is magyar nyelvű megfelelője annak az eljárásnak, amikor is úgy áll össze több károsult, hogy valójában nem is kell társulniuk Ez a jogintézmény Amerikában működik. Segítségével a vásárlónak (ügyfélnek) csak be kell jelentkeznie a class action-t indító ügyvédi irodához (egész pontosan a "class"-ba), hogy ő is vásárolt abból a bizonyos termékből (igénybe vette azt a bizonyos szolgáltatást), amely miatt valami kár érte. Ezzel a bejelentkezéssel a per eredménye rá is ki fog hatni. Azaz minden további nélkül majd ő is kap kártérítést az adott cégtől (természetesen csak nyertes per esetében :-)

A fentiekre tekintettel Magyarországon az ügyvédek nem is toborozhatnak nyilvánosan ügyfeleket, még ilyen kézenfekvő esetekben sem, hanem az ügyfeleknek kell megkeresniük az ügyvéde(ke)t. Annak nincs akadálya, hogy az ügyfelek többen (akár több ezren) egy ügyvédet bízzanak meg, és nyilvánvaló előnye van annak, hogy egy károkozóval szemben több tíz/száz/ezer károsult együttesen lép fel. Az „együttest” azonban az ügyfeleknek – sajnos – maguknak kell megszervezniük, az ügyvéd ennek menedzselésébe nem folyhat bele. A károsultak tehát saját maguk között „toborozhatnak”. Ezt követően a magyar polgári eljárásjog – jelenlegi – szabályai szerint már ügyvéd segítségével lehet keresetet a több (tíz/száz/ezer) felperes nevében megfogalmazni és benyújtani a bíróságra. A per eredménye azonban nem fog kihatni minden károsult vásárlóra (ügyfélre), hanem csak a perben résztvevőkre.

Ugyanígy, nem érvényesek a class actionhoz kapcsolódó - Amerikában szintén létező - kedvezményes eljárási költségek sem. (Persze egy PPO "előfizetésre", vagy egy havi BKV bérletre (lásd mások felvetését a BKV sztrájkkal kapcsolatban: bkvfigyelo.blog.hu/2010/01/13/bkv_sztrajk_csoportos_per_a_bkv_ellen), mint a per értékére vetített általános perköltség amúgy sem lenne magas, de mégis csak, a felperes (károsult) által megelőlegezendő.)

A magánszemélyekkel szemben - 2008 ősze óta - viszont lehetősége van class action indítására a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH). A GVH most vizsgálja azokat az ügyeket, hogy hol lenne érdemes egy ilyen pert megindítania. Nincs információnk arról, hogy a GVH konkrét ügyben eddig pert kezdeményezett volna a bíróságon. Az ilyen pereket azonban mindenképpen meg kell előznie a GVH saját eljárásának, amely az egész procedúrát lényegesen meghosszabbítja – a GVH kétségtelen hozzáértése és szakértelme ellenére.

Ezért lenne fontos, hogy magyar jog is adja meg a lehetőséget a magánszemélyek kezdeményezésére ügyvédek által indítható class action-re, annak érdekében, hogy a károsultak a GVH „ingerküszöbét” esetleg el nem érő esetekben is, gyorsan, egyszerűen eljuthassanak közös keresetükkel a bírósághoz.

A „PPO-botrány”, a "BKV-sztrájk", a „ScienNet-ügy”, és más hasonló vitás kérdések – és nem mellesleg azok médiamegjelenése – minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy a jogalkotók komolyan vegyék a problémát, és hatékonyan, gyorsan dolgozzanak a class action jogszabályi lehetőségének magyarországi megteremtésén. A magunk részéről ügyvédként mi is dolgozunk ezen, mert a szakmai meggyőződésünk az, hogy a class action-nak feltétlenül helye van a magyar jogrendszerben.

Addig marad az alkalmi összefogás…

Üdvözlettel,

info@acsaladugyvedje.hu

Daylle 2010.01.13. 19:30:23

December 28án kaptam egy levelet,hogy sikeresen regisztráltam, pedig amikor az oldal a bankkártya adatait kérte,abbahagytam a regisztrációt. A postafiókomban van egy levél,2009.november 28as dátummal, a változásokról,amik januárban lépnek életbe. Ugyanez a levél a honlapon már január 6os dátummal van kitéve. Persze a pénzem nekem is odalett.

ancsams 2010.01.13. 19:59:33

A dolgok lényegét a következőkben látom:

A matrica vásárláshoz regisztráció kellett, ez a regisztráció során az OTP oldalán adtuk meg kártya adatinkat. A ppo.hu most is hirdeti, hogy kártya adatinkhoz nem fér hozzá!!! Az index mai cikkében viszont az OTP elmagyarázza, hogy:

Regisztrációkor képződik egy azonosító, amit a szolgáltató tárol. Ezt az azonosító semmilyen összefüggésben nincs a kártya adataival, azok az azonosítóból nem visszafejthetők – hangsúlyozták a banknál.

Ha a továbbiakban a szolgáltató valamilyen tranzakció ellenértékével meg akarja terhelni az ügyfelet, a rendszeréből kiválasztja az ügyfélhez tartozó azonosítót és a tranzakció adataival együtt (vásárolt áru, szolgáltatás leírása, ára) továbbítja a kártyás fizetést bonyolító bank felé.

Az ügyfélnek bármikor lehetősége van a kártyájának adatait aktualizálni, illetve a kártyáját kiregisztrálni.

HA elolvasod az OTP állásfoglalását, akkor látod, hogy eddig egy Magyarországon ismeretlen internetes fizetési módon sikerült vásárolnunk a PPO rendszerében.

DE az OTP állásfoglalás utolsó mondatán van a lényeg: "az ügyfél bármikor kiregisztrálhat".

Beismerem tavaly elolvastam az értesitést, hogy a szolgáltatás 2490,- Ft-ba fog kerülni, próbáltam kiregisztrálni, de nem találtam ilyen gombot, linket, menüt ezért lemondtam róla. Miért mondtam le, azért mert úgy voltam vele, hogy a kártyámat majd csak akkor tudják megterhelni, ha az OTP eddig biztonságos oldalán megadom a jelszavamat, ugyanis minden vásárlásnál eddig is átküldött az OTP oldalára, ahol a kártyaadatokkal kitöltött ürlap volt a "kényelmi szolgáltatás", DE ÉN IRTAM BE a jelszót, hogy a tranzakció létrejöjjön. Ezt a lépést hogyan tudta megkerülni cég? Úgy, hogy a magyar internetes fizetési rendszerekben ismeretlen/nem elterjedt fizetési módot alkalmazott a regisztráció során. Hogyan tehette meg? Karöltve az OTP-vel, mert jelenleg más internetes fizetési rendszert kináló bank nem kinálja ezt a banki regisztrációs szolgáltatást (ismereteim szerint). Az már csak hab a tortán, hogy mindezt külföldi (az, hogy off shore vagy sem jelentéktelen) cégként csinálta, tehát a két évig gyüjtögetett kártyaregisztrációkról most learatta a gyümölcsöt és szépen lelép a 200 millájával, azt csinálnak egy másik oldalt, amit máris reklámoznak, hogy ott ingyen lehet regisztrálni a matricavásálásra.

privateer 2010.01.13. 20:22:43

@Ez vagyok:
Baromság!
Bármelyik banknál megnézed a kondíciós listát és ott van rögtön szépen táblázatba leírva. Mi mennyi merre hány az óra.

Ügyintézők is rögtön mondják mibe kerül.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.01.13. 20:34:12

Most már az M1 Híradóban is benne volt az ügy, meg a Homárt mutogatták!!!

A Homár ereje!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ezer526 2010.01.13. 20:47:21

Tulajdonképpen nekem küldött egy e-mailt a PPO 2009.11.18.keltezéssel, amit a mai nap fedeztem fel a PPO-rendszerbe belépve. Tájékoztattak az ÁFSZ változásáról,korrekt cég! Dehogy korrekt,hanem egy csaló pénzmosó banda és ehhez még az OTP is asszisztál! Ugyanis egy héttel később 2009.11.27-én vásároltam egy pályamatricát és a november 18-i tájékoztató e-mailnek nyoma sem volt! A másik köcsögség, hogy ezenfelül kényelmi díj címén minden egyes vásárlásnál 100 Ft kényelmi díjat felszámolnak. K@rva drága matricákat vettem....így ebben a formában

Mialee 2010.01.13. 20:56:05

@Ez vagyok: Akkor keress olyan számlát, amihez ingyenes (vagy legalább olcsóbb) a kártya. Nekem ingyenes van.

egy maréknyi dollár 2010.01.13. 21:00:38

Most hallok először erről a popós cégről, de máris örülök!
No, nem annak, hogy az ingyenesség igérete ellenére pénzt emelt le az ügyfelek bankkártyájáról, hanem ennek az elemi erejű fölháborodásanak és összefogásnak, amivel a károsultak reagáltak.
Jól teszik.A levett összeg fing pénz/kb. 200ft/hó/,de akkor is:miért kell fizetni, ha korábban azt mondták,nem kell és miért ilyen zsebtolvaj módszerrel intézik ezt?
Nem tudom, ha ez a cég becsületesen értesiti ügyfeleit,hogy szolgáltatásuk ezentúl évi 2590 ft-ba kerül, akinek nem tetszik, kiléphet - hány ügyfelet veszitett volna?Úgy lehet, nem sokat.Egy folyamatos, korrekt, kényelmet biztositó szolgáltatásért ez a dij nem magas.
Megfordult a fejemben, hogy ha ennyi pénz lenyúlható a bankkártyákról, akkor 10x v. 100x annyi is?
A háborgásnak és az ellenlépéseknek azért örülök, mert olyan fásultságot tapasztalok jó ideje magam körül/saját személyemet is beleértve/, ami elkeseritő.Az utóbbi években a fenti összeg sokszorosát nyúlták le tőlünk államilag .Igaz, általában szóltak előtte.De volt, hogy szemünket a fizetési papirra meregetve csak utólag tudtuk meg.
A reakciók:Hááát, mi már nem fogunk nyugdijat kapni,örüljünk, ha legalább a pénzünket visszakapjuk, elvették, megadóztatták,eredetiségvizsgálat kell a szalonkocsimra b..m..., ez van, hogy az a j...b...k...b..l..f...s..!!!Ennyi.
Se' tettre sarkalló felháborodás,se'tiltakozás,se' összefogás.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 21:15:27

Kérünk mindenkit, hogy ezen a portálon jobb oldalon szavazzon:

atvertek.info

Egy holnap reggel 7:30-kor a kossuth rádióban elhangzó riporthoz készül a felmérés.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 21:17:07

Az indexnek van saját fóruma erről, ahol már sok minden kiderült és a károsultak sok mindent összeraktak a csalás bizonyítására.
Ezeket a megfelelő hatóság felé továbbítjuk.

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9198287

atvertek.info · http://atvertek.info 2010.01.13. 21:22:19

szavazzatok itt pls az eset kapcsán mennyiben változik internetes bankolási szokásotok: atvertek.info/

2010.01.13. 21:36:19

@atvertek.info: Biztos reális képet fog tükrözni a magyar társadalomról. :)

Igazi jól megszervezett mintavételes eljárás.

:)

2010.01.13. 21:37:38

@Schaf: Ha minden, ami miatt nyomozást indítanak az problémás ügy lenne szépen nézne ki ez az ország. :)

A nyomozás elindítása nem egyenértékű azzal, hogy bűncselekmény történt. :)

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.13. 21:41:57

@agyramegy: ez így van. csakhogy a rendőrség töketlenkedése közben a PPO folyamatosan tünteti el a bizonyítékokat, ami a kúlső szemlélőnek fel sem tűnik néha.

Pl tegnap a postafiókodban még érkezett 11.28.-án szerepelt, ma du. már, miután sokan reklamáltak, hogy decemberi regisztrációhoz hogy érkezhetett novemberben ASZFmódosítás, már "kelt" szerepel. Érdekes nem??

..és ez csak egy a sok stikli közül. A mail fiókom már hemzseg a sok-sok screenshottól. Plusz a kártyacsalást igen megalapozottá tevő egyéb információktól.

Mivel van nyomozó a családban, aki szemmel követi a ténykedésemet, már du. dörzsölte a markát, hogy okirat hamisítás is kezd körvonalazódni, nem csak csalás...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2010.01.13. 21:56:31

Már megint működik a honlapjuk, úgyhogy nem foglalták le a szerverüket a rendőrök. Ez viszont nagy hiba volt a részükről, mert most akkor megpróbálják a nyomokat eltüntetni a rohadékok.

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!

zeee 2010.01.14. 09:48:23

@Jani haverja:

Ebből is látszik, hogy még egyes médiumok által támogatott hatalmas hisztériás rohammal sem lehet mindent elérni. Amennyiben esetleg a rendőrség lekapcsolná az oldalt, feljelentést tennék ellenük gondatlan károkozás miatt, valamint ismeretlen tettesek ellen hamis vád miatt.
Tessék megszokni emberek, hogy a szolgáltatás pénzbe kerül. Ne legyen félreértés, én is úgy látom, hogy hibázott a cég és ekkora felzúdulásra sem számított. Ettől függetlenenül a működés alapvetően rendben van.

MrZed001 2010.01.14. 09:49:11

@BushDoctor: "Ez NEM offshore cég."
Nem, a tulajdonosa az offshore cég te kis butha ...

zeee 2010.01.14. 09:49:48

@Schaf:

Nincsen semmilyen kártyacsalás... A kártyákat az OTP kezelte.

Stewie30 2010.01.14. 09:50:20

Elképesztőnek, és vérlázítónak találom azt, hogy amikor Nyugat Európában és Észak Amerikában már napi rutinnak számít az Internetes vásárlás és szolgáltatás igénybevétele, addig ma Magyarországon az Internetes kereskedelemre vonatkozó szabályozás áttekinthetetlen zavaros, és teret enged ilyen, és ehhez hasonló bűncselekmények elkövetésére. Nem is csodálom, hogy például az eBay vagy az Itunes be sem teszi a lábát kishazánkba (ennek leginkább gondolom gazdasági megfontolás az oka). Sajnos én is megszívtam a PPO-val, és hiába minden erőlködés véleményem szerint nincs reális esély arra, hogy valaha is visszakapjam a 2490,- Ft-ot. Már látom is egyébként a forgatókönyvet:

- A rendőrség csalás elkövetése miatt kezd el nyomozni.
- Mire oda kerül az ügy, hogy szervereket, dokumentumokat lefoglaljanak, addigra egy üres lakást fognak a nyomozók találni, és kiderül,hogy a lakás tulajdonosának semmi köze a céghez.
- Eközben persze az összes cégvezető szépen felszívódik, akik felélik valahol külföldön a 2490,- forintunkat…
- Amikor elfogy a lé, akkor gondolnak egyet, és jó pénzért a megszerzett bankkártya adatainkat eladják a maffiának, akik szabadon garázdálkodhatnak adatainkkal, és újabb vásárlásról szóló értesítéseket kaphatunk.
- Ha valamilyen isteni csoda folytán elő is kerülne a cégvezető pénzt biztos nem fogunk viszont látni.

Összességében egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy a magyarországi internetes kereskedelmet mélyen fogja érinteni ez a lehúzás, bár az átláthatatlan viszonyok miatt elenyésző lehet azok száma, akik tisztességesen kereskednének a neten – én legalábbis személy szerint még itthon nem találkoztam ilyen kereskedővel. (Csak meg kell nézni a ködösített ÁSZF-eket, és a hatálytalan jogszabályi hivatkozásokra való utalások tömkelegét, a fogyasztói panaszok kezelésének hiányát stb.) Ezért szerintem a bizalmatlan vásárlókat egy ilyen balhé még inkább elbizonytalanít majd.

A bankok persze megint jól járnak, mert akinek van egy kis esze új bankkártyát csináltat mielőtt ismét lehúznák egy kis zsebpénzzel. 110.000 károsult esetében ez nem rossz biznisz. Természetesen a kárigényemet be fogom nyújtani, de az olyan mint halottnak a csók…

MrZed001 2010.01.14. 09:52:06

@zeee: "Tusdod az offshor nem egyenlő a bűnözéssel."
kivéve ha azzal párosul, hogy nem lehet megállapítani valójában ki is a cég tulajdonosa, azaz ki a FELELŐS!

zeee 2010.01.14. 09:52:23

@Schaf:

A jóhiszemű felhasználók pedig a ppo mellett szóló bizonyítékokat juttatja el ugyanoda. Majd meglátjuk..

zeee 2010.01.14. 09:55:05

@MrZed001:

Minden esetben meg lehet tudni, hogy ki a tényleges tulajdonos, - egyszerűbb, mint gondolnád...
Mondjuk az OMV Surgut részvény-csomag adásvétzel kapcsán tényleg nem lehet tudni, hogy ki a tényleges tulajdonos. Pedig nem is offshore. :)

zeee 2010.01.14. 09:58:11

@egy maréknyi dollár:

A hozzászolásoddal tulajdonképpen egyetértek, de szerintem a nagy felháborodás igen csak alaptalan. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy valakinek érdeke a ppo elleni hangulatkeltés. Szagos az ügy nagyon, persze a ppo sem a szentek társasága.

zeee 2010.01.14. 10:17:02

@info@acsaladugyvedje.hu:

A jelenlegi társadalmi helyzetet alapul véve, egy ilyen eljárásnak nincsen helye a magyar jogrendszerben.
Pl. a sok alaptalan perindítás miatt szűnt meg a munkaügyi jogviták illetékmentessége, - sikerült tehát nem kívánt eredmény elérni. Amíg a közállapotok nem változnak, addig javaslom, hogy mindenki a józan eszére hallgasson és ne a hőbörgőkre.

horvath76 2010.01.14. 10:53:03

Náltam is beterheltek a díjat! És én még le is tiltottam a kártyámat, mert a bankom azt közölte, hogy valami svájci cég emeli le. Én persze rögtön azt hittem hogy lemásolták a kártyámat. De jóval később tudtam meg hogy nem. de persze a 2490 beterhelték. De nekem még egy email cimmel van regisztárcióm mert kettő kártyám van, ott még nem történt a leemelés, rögtön irtam egy üzenetett hogy töröljék, de semmi válasz! Én azt tartom szemét huzásnak, hogy mindehol azt írták, hogy ingyenes, ingyenes a light csomag. Emailben kellett volna elküldeni hogy változtak a díjak, akkor talán többen tudtak volan reagálni rá, hogy nem kérik (de ahogy olvastam itt, ez se segített volna), és nem üzentben. Mivel a feltételeket elküldték, és nem regaltam rá, igy nem fogom látni a díjat, amit lelemltek.

ceruza91 2010.01.14. 11:21:36

A ppo oldalán az van, hogy a banki információkat nem látja, azt csak a bank kezeli. Akkor honnan tudták a bankszámláink számát? Hogyan terhelhették rá a 2.490,- Ft-ot? Ezt én nem értem... Bízom abban, hogy visszakapjuk ezt a pénzt, már csak elvi okok miatt is ragaszkodnék hozzá. Jól értem, hogy akkor nem kell itt feljelentgetni? Leiratkozni még nem iratkoztam le, mert úgy gondolom, hogy várok egy kicsit, írtam nekik, hátha válaszolnak. Egyébként az tudja valaki, hogy hogyan jött össze ez a összeg? Én nézegettem a tarifákat, de nem tudok rájönni, hogy miért pont 2.490,- Ft-ot vontak le tőlem? Egyébként, ha a telefonon egyenlegét töltöttem fel, akkor mindig kaptam értesítést az e-mail-címemre, most ez is kimaradt. A legbosszantóbb az, hogy tényleg attól kell félni, hogy ha ezt meg tudták tenni, akkor esetleg máskor másra, akár egy nagyobb összeg levonására is képesek, hiszen ismerik ezek szerint azokat az adatokat, amelyeket a honlapjukon szereplő tájékoztató szerint csak a bank ismer.

Stewie30 2010.01.14. 11:50:24

@ceruza91:

Ez érdekes, mert nekem az OTP-ben azt mondták, hogy ők sem ismerik a kártyaadatokat. Ilyenkor bezzeg sunnyog mindenki... Szerintem jól tetted, hogy letiltattad a kártyádat. Én is megtettem, mert így legalább újabb meglepetés nem jöhet. Itt egy kérdés merül fel... Ha visszautalják a pénzt, akkor azt csak számlaszám megadásával tehetik, mivel az új adatokat nem ismerik, a régivel meg nem lehet többet érvényes tranzakciót végrehajtani. Szóval akkor meg kell adni nekik a számlaszámot... Én valahogy nem hiszem, hogy valaha is visszakapnánk a pénzt.

gerzson78 2010.01.14. 14:00:57

CHARGEBACK !!! CHARGEBACK !!! CHARGEBACK !!!

Most beszéletm az UniCredit Bank-al. Rögzített telefonbeszélgetés keretében
kijelentették, hogy egy [b]chargeback kisérlet díja fix 1000 Ft.[/b]
Megéri, nem ????
Ezen felül persze undorító módon, minden hülyeséget bevetve próbáltak lebeszélni
az azonnali eljárástól, "várjuk meg a ppo válaszát". stb.
Ezerért nem akarják törni magukat...

Senki se hagyja lerázni magát !!!!!!!
Dolgozzon a Visa és a MasterCard, dugják meg az az OTP-t is rendesen !!!

Remélem a többi banknál is ilyen alacsony a díj, amit akár még vissza is lehet nyerni.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.14. 16:01:27

hülyeség!

A Chargeback DÍJA A KERESKEDŐT TERHELI!

Majd ha kiderül, hogy mégis neki van igaza, akkor rádterhelik.. sok minden mással egyetemben.

atvertek.info

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.14. 16:22:28

Üzletszabályzat a kártyákról UniCredit Bank:

5.2
A Bank jogosult az Elfogadó írásos értesítése mellett az alábbi tételeket a későbbi utalásokból levonni, vagy felhatalmazó levélen alapuló beszedési megbízás benyújtásával, illetőleg az Elfogadó nála vezetett bármely bankszámlájának megterhelésével rendezni:

....
-
amennyiben a Banknak az elfogadásból pénzügyi vesztesége származik, amely veszteség bizonyíthatóan az Elfogadónak, illetve a POS terminálok kezelésére feljogosított személyeknek felróható duplikálásból, csalárd Tranzakcióból, tiltott adatszolgáltatásból, tiltott adatkezelésből, illetve tiltott adatbekérésből ered,
-
azon összeget, mely a Kártyabirtokos és/vagy a Nemzetközi Kártyaszervezet részéről reklamáció tárgyát képezi a 4.3. pontban említett telefonos vagy írásbeli/emailen történt kártyaadatszolgáltatás esetén.
....

Ennyit a UNbankról.... Legalább a saját üzletszabályzatukkal lennének tisztában....

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.01.15. 08:58:37

...érdekes módon tegnap délután óta minden bank ismeri a chargeback fogalmát és készségesen ajánlja a PPO ügyfeleknek.

Vajon mi történt tegnap előtt óta? Csak nem elolvasta valaki a bankban a Visa és a MasterCard szabályzatát amit aláírtak??

...jahh. Nem mellékes, hogy a tömeges chargebak-ért a kereskedőt és a bankot is alaposan megbüntethetik.

Mc Doegless 2010.02.19. 21:00:58

Jelenleg a fizetési adatokat nem az otp internetes oldalán kell megadni, hanem a ppo.hu oldalon, itt valószínűleg elmentik az adatokat, és ezek segítségével már bármikor tudnak bármilyen összeget levenni a számlátokról.
Az url, amin jelenleg meg lehet adni a fizetési adatokat:
www.ppo.hu/usr_login.php
Az új felhasználó regisztráció után juthatunk ide.(Bárki kipróbálhatja.) Tehát csalást követnek el, amikor azt írják, hogy az OTP biztonságos oldalán kell megadnunk a banki adatokat.
Az elküld gomb után a usr_reguj_step1.php file- hívja meg a saját szerverükön, ahol már gyerekjáték lementeni a kártyaadatokat.
üdv
Károlyi Gyula webprogramozó
www.webterv.hu
süti beállítások módosítása