Tékozló Homár

Visszatérő tolvajként kezelték a Tescoban

2010.01.25. 09:49 | jackyll | 181 komment

Egyetlen biztonsági őr elég volt Galimának, hogy soha többé ne tegye be a lábát a százhalombattai Tescoba. Még a karácsonyi rohamban felejtett a bevásárlókocsijában két kazettát kifele menet, amit a biztonsági őr lopási kisérletnek minősített, aztán egy hónappal később már rutinból megállította kifele:

2009. decemberében a százhalombattai TESCO-ban történt az eset. Karácsony előtti szokásos rohanásom közben nem vettem észre, hogy nem raktam ki a kocsiból 2 db kamerakazettát (az értéke 2 X 276,-Ft. = 552,- Ft.), amelyek mindegyike egy műanyag dobozban volt, ellátva lopás elleni védelemmel. A kijáratnál a riasztó természetesen bejelzett. A biztonsági őr átnézte a kocsimat. Ő vette észre, hogy a sarokban ott lapul a 2 db. kazetta.  Mondtam az őrnek, hogy akkor ezt most gyorsan kifizetem, hiszen nem akartam fizetés nélkül távozni. Nem lehetett.

Bekísért az irodájába és felvette a jegyzőkönyvet. Igazán nem értettem, hogy miért kell ebbe a helyzetbe hozni, ilyen óriási összeg miatt, amikor nem akartam ellopni, csak ugyanolyan színe volt mint ahol a gyerekek ülnek és egyszerűen nem vettem észre. Igaz, ha a pénztáros is meggyőződik arról, hogy tényleg üres-e a kocsim, akkor nem kerülök ebbe a helyzetbe, mert kettőnk közül valamelyik csak észreveszi.

Azóta szombaton (január 23-án) voltam először a százhalombattai Tescoban vásárolni. Kosarat vettem, nehogy valamit bennhagyjak megint. A kijáratnál, minden ok nélkül odajött hozzám a Szent György Security munkatársa és elkérte a blokkot, pedig a lopásgátló kapu nem is szólalt meg. Elkezdte nézegetni a blokkot, de igazából nem tudom mit nézett rajta, mert a szatyromat nem nézte meg. Kikérem magamnak, hogy a Tesco és a Biztonsági szolgálat ilyen megalázó helyzetbe hozzon. Nem véletlen, hiszen  az üzletben benn, azaz őr teljesített szolgálatot aki bevitt azzal az óriási összeggel. Valószínűleg szólt a kollégájának, hogy nézd ott jön az aki a múltkor is lopott nálunk. Ilyen megalázó helyzetben még soha nem voltam. A tanulság, hogy nem megyek többet a százhalombattai TESCO-ba vásárolni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2010.01.25. 09:51:57

most vissza fog térni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.01.25. 09:52:26

"ugyanolyan színe volt mint ahol a gyerekek ülnek"

Ez így akkor most hogy?

eznemisénvagyok 2010.01.25. 09:53:04

De hogy került a kazetta a kocsiba?

Énbagoly 2010.01.25. 09:53:11

@Énbagoly: elolvastam, látom nem fog. :)

bekbórd! 2010.01.25. 09:56:15

Az őr a munkáját végezte, nem inzultált, nem volt paraszt (legalábbis ezt nem írtad), most mi a baj?

Jó Estét 2010.01.25. 09:56:39

Szvsz nem az or hozta megalazo helyzetbe, hanem o magat, enis csinaltam mar hulyeseget, de legalabb nem szokasom masra fogni :)

faqtya 2010.01.25. 09:58:01

hát akkor ne menj. csak azt nem értem, hogy ha a kijáratnál becsipog, akkor a kasszánál miért nem? ott is van érzékelő, nem? lehet, hogy ott nem olyan érzékeny? mert ha a kasszánál becsipogna, akkor gondolom nem kellene jegyzőkönyv. esetleg a biztonságiak direkt csinálják ezt? mert szerintem bárkivel előfordulhat, hogy a bevásárló kocsiban hagy véletlenül valamit.

Hózentróger 2010.01.25. 09:58:02

Na most itt tényleg nem értem, hogy mi a gond.

Lopok egy autót, aztán majd ha lebukom, akkor kicsengetem az eurotax árát, vagy mi?

Mik fel nem kerülnek ide, beszarás.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2010.01.25. 09:59:44

hülye őr....
hányszor hallottam ezt a szöveget már... "nem megyek többet a tescoba!" egy nap mulva ráköszöntem a tescoban a TELE kocsi mellett :)

dr. _mmm_ 2010.01.25. 09:59:47

Manapság az emberek sértésnek veszik, ha hozzájuk mer szólni pl egy biztonsági őr.
HA jól veszem ki az irományból, akkor elkérte a blokkot, megnézte, majd utadra engedett. Nem mondott tett semmi különöset. Szóval csak a munkáját végezte!

Leadfoot 2010.01.25. 10:03:20

Tényleg nem értem, szeritnem minden fülön csípett bolti szarka ezzel a "jaj, _véletlenül_ benne maradt a kocsimban/zsebemben/kabátbélésemben" szöveggel jön.

A biztonsági őr nem Columbo, hogy kinyomozza, most akkor tényleg véletlen volt vagy simán lopni akartál.

Figyelmesebbnek kell lenni, akkor nincs ilyen.

ssssssssssss 2010.01.25. 10:03:38

Én is így jártam, véletlenül a kezembe maradt a plazma tv:) A hüje őr meg megállított...:)

Tökös Veréb 2010.01.25. 10:05:32

"Ilyen megalázó helyzetben még soha nem voltam"

mi ebben a megalàzò?

torma99 2010.01.25. 10:06:16

A kockázatok és mellékhatások elkerülésének érdekében kérjük, hogy azt a mondatot, hogy minden árut szíveskedjék a szalagra helyezni! betartani és máris nincs probléma.

Egyébként kedves posztoló ne legyen üldözési mániád. Engem ahol lehet általában kipakoltatnak, mert olyan tolvaj/rabló/kulcsárattilapozitív fejem van, de mindig megmutatom hogy nem loptam oszt mehetek tovább és kész. Egy ideig én is gyártottam az elméleteket de felesleges a munkájukat végzik.
És főleg ha nem volt bunkó egy szavazd sem lehet. Mentél volna az osanba ahol meztelenre vetkőztetnek, amit végignéz a kedvesed és nem szól semmit vagy nem fogadták volna el az aprópénzedet amit a korlátolt anyukád nem váltott be előre.
A legjobb ha tóta w-vel mész a lidl-be vagy hová :)

bitingturtle 2010.01.25. 10:08:12

én is rádmásznék, ha biztonsági őr lennék. ha felejtés volt, ha nem, neki az a dolga, hogy figyeljen az ilyen helyzetekre. szerintem jogosan járnak el, ha innentől "feketelistás" leszel...

eloszto · http://eloszto.hu 2010.01.25. 10:14:48

Én tényleg nem járok a tescoba (se).

mukaretes 2010.01.25. 10:17:43

a biztonsági nem ismeri arcról az összes eddig megfogott feledékenyt/figyelmetlent/tolvajt. Arra ott van a kameraszobában a sok szép kép, neki csak onnan szólnak, hogy csekkolni kéne az xy kasszánál távozót...

tomtrial · http://tomtrial2.extra.hu 2010.01.25. 10:25:03

Amúgy a biztonsági ember hozzád ért amikor bekísért?? Mert ha igen akkor ez már szexuális molesztálás és zaklatás egyben. Hozzád sem érhet bassza meg. Sőt el sem kérheti az igazolványodat csak ha rendőrt hív, amit neked nem kötelező megvárni ...

Na mind1 én sem értem mire fel intézkedett így ha egyszer nem is nagy az összeg és hajlandó lettél volna kifizetni... Kicsit felfújta az egészet

Teccikérteni? 2010.01.25. 10:30:51

Kedves poszt toló! Meg vagyol CSIPPelve! És vigyázz a kipimpelt zőrökkel!

Eric_Cartman 2010.01.25. 10:31:36

Homár, Homár....
- a "Ködös Albion"-ban ilyen hétfőért az újságírót elbocsájtják
- Oroszországban lecsukják
- Iránban lelövik

glillu 2010.01.25. 10:32:51

nemtom mit izéltek azon, h "benne felejtetted jaaaaj te vagy a hibás". van ilyen.. nekem ismerősöm egyszer kisgyerekkel ment vásárolni, a gyerek ráült egy 300!!!!! ft-os leértékelt gyereksapkára és persze a biztonsági őr őket is hátrakísérte és órákig benntartotta, egy egy éves gyerekkel! btw én mondtam volna a biztonsági őrnek h tartsa meg a kazettákat és elmentem volna.. nem tarthat vissza, csak ha rendőrt hív és te meg is várod. a legnagyobb baj, h a biztonsági őrök kicsit sincsenek tisztában a jogaikkal.. ja, hozzád se érhet, meg se foghatja a táskádat, semmidet.. de ők ezt nem tudják :S

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.01.25. 10:33:26

Máskor az Aldiba kell menni lopni.

Vladika 2010.01.25. 10:36:15

Csóri biztonságinak ez a dolga. Azért fizetik, hogy elkapja a szarkákat. Naná, hogy ha már egyszer gyanus lettél jobban figyel rád. Az már tökre mindegy, hogy utólag akartál fizetni vagy sem. De gondolom nem akartál, mivel ha csak otthon vetted volna észre, hogy nem fizettél, nem mentél volna vissza a pénzel...

j311 2010.01.25. 10:42:15

Nem kell lopni és nincsenek ilyen problémák.

akikaztmondjákni 2010.01.25. 10:44:39

"Igaz, ha a pénztáros is meggyőződik arról, hogy tényleg üres-e a kocsim, akkor nem kerülök ebbe a helyzetbe, mert kettőnk közül valamelyik csak észreveszi."
Ha-ha-ha!

Tony Almeida 2010.01.25. 10:50:14

A biztőr teljesen korrekt módon járt el.

Te voltál az idióta, ne kend másra.

Megint Valaki 2010.01.25. 11:00:58

Mellesleg akár szúrópróba is lehetett. Vagy épp látták rajta, hogy ideges. Nem kell ezen kiakadni, Homárnak írkálni. Blokk megmutat, elköszön.

Chaby 2010.01.25. 11:05:48

Kicsit oda kellene figyelni kipakoláskor. Én is mindig kétszer átnézem még a kocsit biztos ami biztos. Nem is voltam még ilyen helyzetben.
Egyszer csipogott be a kütyü. Megvártam amíg a bizt.őr odaér, tisztáztuk a blokk alapján, hogy a kasszánál a gép valamiért nem szedte le a jelzést az egyik termékről. Blokkon szerepelt, tehát ki volt fizetve. Közölte az őr, hogy előfordul néha ilyen, semmi gond, viszlát.
Mindezt normális hangnemben. Igaz hogy mindenki szeme előtt, de nem éreztem megalázónak.
Szóval nem biztos, hogy mindig a bizt.őr a hülye.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.01.25. 11:09:21

Én egy fél disznót felejtettem a kocsiban. Nem megállított az őr?!

hererál · http://hulyeemberek.blog.hu/ 2010.01.25. 11:14:03

@atpijkamo: Nálam volt a másik fele, engem kiengedtek.

Teccikérteni? 2010.01.25. 11:15:34

@hererál: @atpijkamo: Nálam meg a harmadik fele. Jaj, bocs, az a feleségem volt. Tőle lehetetlen megszabadulni =(

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:18:04

Ez hülye!
Azt képzeli, hogy bárki is megjegyezte a hülye fejét és azért vegzálta újra? Ez tényleg ekkora barom, hogy azt gondolja, hogy a teszkós biztiőrök arcmemóriájában elfér több1000 ember?

Ez olyan, mint amikor egyszer diákmunkáztam, és az volt a feladat, hogy meg kellett számolni a piaccsarnokba belépő embereket. Minden belépő ember után húzni kellett egy strigulát. Nyilván többezer ember esetén előfordult, hogy valaki esetleg többször jött be, nyilván erre nem lehetett odafigyelni. Egyszer csak odajön egy faszi és így szól: Hát engem nem kell még egyszer megszámolni, én már bejöttem egyszer! Nézek rá, nekem honnan a faszból kéne tudnom, hogy ő bejött már vagy sem, mire rámutat a mocskos hamisítvány nájki felsőjére: - Hát erről könnyen meg lehet jegyezni!
Ja, persze, egyenként megjegyzem a több ezer embert, de persze a ruhájáról...
Idióta. Posztoló dettó.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:19:22

A másik meg, én elhiszem, hogy tényleg csak benne felejtette a táskában a szajrét, ezzel csak az a gond, hogy minden tolvaj ezzel magyarázkodik. Nem kell benne felejteni, és akkor nincs kínos helyzet, ennyi. Az őr csak a dolgát végezte.

RaveAcE 2010.01.25. 11:22:12

Mégis mit kellet volna csináljon az őr?
Mesimogassa a bucidat, hogy nem fizettél ki 2 kazettát? Az a dolga, hogy ellenőrizzen.

Mérőmókus 2010.01.25. 11:23:17

"Nem véletlen, hiszen az üzletben benn, azaz őr teljesített szolgálatot aki bevitt azzal az óriási összeggel. "

Ezt először így nem igazán tudtam mire vélni, aztán -> Nem véletlen, hiszen az üzletben (benn) az az őr teljesített szolgálatot, aki bevitt azzal az óriási összeggel.

Ulci 2010.01.25. 11:24:48

@Teccikérteni?: Esélytelen, hogy a biztonsági őr elvegye? :-)

bldo 2010.01.25. 11:33:41

@tomtrial: Persze, nyomjad csak a marhaságaidat, és ez a szerencsétlen IQ negatív poszt toló majd még "öntudatosabb" lesz. Van egy sejtésem, hányszor hallotta már az őr a "jáj, véletlenül a kocsiba' maradt!" kifogást; a helyében én sem enném meg.
Poszt toló hülye volt, megitta a levét. Mondhatnám FAIL.

helianthus 2010.01.25. 11:38:15

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: ez tök olyan, mint én pultos voltam és másodjára már úgy kérte a sok alkesz a piát, hogy a szokásosat. Nem csináltam belőle gondot, még a 25. alkalommal is visszakérdeztem, hogy és mi lenne az? (nem borravalós hely volt, sajnos, csak helyi kispiszkos, úgyhogy nem vágtam magam alatt a fát)

epeficam 2010.01.25. 11:43:01

Történetesen battai vagyok, és tőlünk is elkérték már nemegyszer a blokkot és le is csekkolták a kosár tartalmát. Két haverom azóta öngyilkos lett, mivel nem tudta elviselni a szégyent.

vagodeszka 2010.01.25. 11:55:06

nem kötelező tescoba járni...

kaosz 2010.01.25. 11:55:35

Hát én még nem felejtettem semmit se kosárban se kocsiban. Lévén a futószalagra mindent ki kell pakolni. Elég feltűnő azért ha valami kimaradna.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:57:28

Tisztelt Homározók!

Pár hónappal ezelőtt egy aljas vásárló el akart lopni 2 kazettát. Bekísértem a rohadékot hátulra, de nem volt hajlandó vallani, a szokásos szöveget nyomta: csak bennefelejtette a cuccot a kosárban. Ja, anyám meg bakkecske. Azóta sem tudtam elfelejteni a pofáját, lidérces álmaimban látom magam előtt a vonásait. Azóta kereken 5723 embert vegzáltam, de ez az arc nem bír kimenni a fejemből. Múltkor látok egy embert, háttal állt nekem lehajolva, az arca nem is látszott, de azonnal felismertem. Ő az!!!! Szívem nagyot dobbant, kezem ökölbe szorult. Újra próbálkozik!!!! Izmomat megfeszítve a helyszínre siettem. Nem engedem, hogy szétlopja a teszkót!

Üdvözlettel:
A biztonsági őr.

microlas (törölt) 2010.01.25. 11:57:41

a posztoló a béna. téma lezárva :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 11:58:38

Nem a lopás(i kísérlet) a szégyellnivaló, hanem egy nyugtaellenőrzés. Ritkán járok a Metróba, de ott pl. szinte mindig szokták. Ön-e gyilkoljak?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 11:59:54

Volt egyszer egy ember,
Elment a teszkóba.
Benne hagyott a kosárban
Két kazettát véletlenül.

A biztonsági őr vegzálta,
Ráfogta hogy lopni akar.
Amikor újra elment a Teszkóba,
újra vegzálni akarta.

Felháborító a sztori,
A posztolót megöli a szégyen.
Többet nem megy a teszkóba,
Versemnek itt a vége.

Peetee 2010.01.25. 12:22:42

Ez ugye, emgint oda vezethető vissza, hogy a jogalkotók...
Ha úgy fogalmazták volna meg, hogy : - "...Aemnnyiben a vásárló a vitatott termék vásárlására hajlandóságot mutat, úgy az esetet a termék megvásárlásával egyoldalúan lezárhatja...."

És máris védve van a vásárló, mert nem b@sztatják, és védve van a bolt, mert tk. eladta a vitatott helyzetbe került portékát.

Peetee 2010.01.25. 12:24:16

@faqtya:
Nemigaz, Pl. Tatabányán és Tatán is csak kint van csipogóm, a kásszánál nincs, pedig régen volt, de nem volt jó, mert a bizt. őröknek rohangálni kellett a bejárat / kasszák között.

Tony Almeida 2010.01.25. 12:28:12

Most olvasom csak, hogy 1 hónap (!!) telt el a két vásárlás között.

Ráadásul a bizt. őr is másik volt.

Hát ez nagyon LOL!! Idióta!

The Good Boy 2010.01.25. 12:34:36

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: "mire rámutat a mocskos hamisítvány nájki felsőjére"

Mi vagy te? szerzői és szomszédos jogok márkavédegyleti szakember, hogy megállapitottad, hogy az a nájki nem is nájki? Szóltál a jóembernek, hogy átverték a ruhadarabbal? Tényleg, tisztában volt vele, hogy az nem eredeti hanem hamis, és nem si nájki, hanem nájkli? Homár poszt miért nem volt róla? Ez lenne ám a fogyasztóvédelmi poszt!

A levélhez: egyszer hajnal 3kor vásároltam a budaőrsi tuskóban. És spontán vásárlás során találtam egy 199 ft-ért mért méterhosszú alúminyium vízmértéket (vagy hogy hivják a szakik). Be is tettem a kocsiba, fel is pakoltam a szalagra a pénztárnál, majd fizetés után be állitottam a bevásárlókocsi bal hátsó sarkába, nehogy benne felejtsem. Aztán pár hét múlva jutott eszembe, hogy meg kellene szakértenem az új szerszámomat, és akkor jöttem rá, hogy fizetés után bent felejtettem a kocsiban. Persze a biztonsági őr nem szólt a parkolóban, hogy ugyan miért hagyom szemetesen a kocsit, éjjel amikor senki nem látja. Az eset után pár hétre a szombathelyi tuskóban vettem egy másikat 299.-ért, mert addigra már olyan erős bírtoklási vágy élt bennem. Utána eltelt vagy 5 év, és most összel garázsbővités során eljött a nagy pillanat, hogy végre élesben is kipróbáljam a kétszer kifizetett vizmértéket (amit azért vettem meg ennyiért, mert a buborékot nem lehet úgy hamisitani, hogy ne felül maradjon, amikor ott a helye). Hát tévedtem: segitő cimbora szólt pár óra munka után, hogy valami nem stimmel, mert a szemmel láthatóan vizszint a müszer szerint nem az... Mondom az nem lehet, mert a buborék nem hibázhat elvileg. Aztán rájöttünk, hogy a kis vizcsővecske van ferdén behelyezve a helyére, ezért pontatlan a szerkezet. Gyors szerelés után szemmel hitelesitettük a cuccost, azóta jól müködik. Azért maradt néhány tanulság:
1.: Mit kerestem én budaörsön
2.: hajnal háromkor főleg
3.: leginkább pedig nem voltam sikeres, mivel hajnal háromkor, budaőrsi tuskóban vízmértéket venni, nem sikeres cselekedett.
4.: vízmértéket az aldiból, ahol mosolyognak, a buborék pedig mindig felül van!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.01.25. 12:38:19

Most nem értem mi a baj.

1. Alapból lopási kísérletnek kell tekintenie a biztonsági őrnek, ha valaki még ha véletlenül is, megpróbál kivinni valamit. A valódi tolvaj is mondhatja ezt. Nem feladata a biztonsági őrnek mérlegelni. Szóval korrekt módon járt el

2. Nekem is volt, hogy kérték a blokkot, bármikor megteheti, ezen sem tudom miért akadsz ki.

Eric_Cartman 2010.01.25. 12:45:49

@Peetee: te, szóljál már a "jogalkotóknak", hogy van 3 millió saram az APEH felé még 2007-ből. Ha neadjisten 2012-ig megbukok, akkor hajlandóságot mutatok kifizetni, aztán el van intézve. Ha nincs bukta, akkor nem szóltam.
Te nem helyi hülye vagy, ugye ?

Alikam 2010.01.25. 12:51:54

Ne ezért ne menj a Tescoba vásárolni, hanem azért ne menj, mert szart adnak.

Amúgy meg egy kicsit gondolkozzál már a helyzeten.

Ha neked az lenne a feladatod mint a biztonsági őrnek, te vajon nem lennél gyanakvó? Mert én még olyan tolvajról nem hallottam amelyik egyből bevallotta volna, hogy húú, na most megfogott, valóban lopni akartam.

Aztán meg elkezded rákenni a pénztárosra a felelősséget, hogy miért nem az vette észre.

Igen, mindenki hibás, mindenki hülye csak te nem.
Na húzzál a sunyiba. Az ilyen proli magyar mentalitást kell tűzzel-vassal írtani.

Zotymarek 2010.01.25. 12:54:49

Dolgoztam ottan, és tudom milyenek az ott dolgozók. Renyhe brigád végzi munkáját nap mint nap...

Páneurópai Harci Kos 2010.01.25. 12:55:23

Szerintem tegyél fel álszakállat ha abba a bótba mész -hátha nem ismer fel:)

Az őröknek ez a feladata, akit meg egyszer rajtakaptak.. az ne csodálkozzon.

makk_ász 2010.01.25. 13:13:29

az őrök csak látták, hogy elsőre nem értetted meg a leckét és nem voltál rest visszamenni vásárolni a tescoba, amilyen nagylelkűek ismét a tudtodra hozták, hogy aki a tesboban vsárol sikeres ember nem lehet. űgy látom, másodikra átment az üzenet.

üdv, egy tesco-törzsvásárló

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.25. 13:34:47

Félelmetes, de nem ennyire:

Tegnap dédnagyapámmal éppen koszorúzni tanultunk a műjégpályán,mikor hirtelen eltűnt.A felsőpakonyi termálstrandon találtak rá skótdudát fújva és tükörfényesre borotvált herezacskóval ráadásul törökülésben.Azonnal szóltunk az úszómesternek,aki tüstént felképelte az öreget,mert elhagyta a kabinkulcsot.A termálfürdő igazgatója (aki a kókajános nővérének a kollégiumi szobatársának a volt fodrásza volt anno) elismerte,hogy zavar volt a gyermekmedence vízellátásában,de azt cáfolta,hogy az öreg rokonom eltűnt orr, illetve intimszőrzete befolyásolhatta a dugulás mértékét.NE VÁSÁROLJ HOLLAND BELSŐ FALFESTÉKET MERT DIOXINOS!Tedd ki az üzenőfalra,hátha összejön inkubátorra a rákos újszülötteknek.
MÁSOLD BE TE IS AZ ÜZIFALRA, NEHOGY MÁSOK IS ÍGY JÁRJANAK!!!

MINDENKI NAGYON VIGYÁZZON! A Tescoban vásároltam. Két karton dobozos Heineken sör volt a kocsimban! Csak egy pillanatra fordultam el, amig levettem a polcról egy üveg Tequilat, és mire visszefordultam, csak az üres kocsi volt ott. Azonnal szóltam a biztonsági őrnek, aki lezáratta a kapukat, senki se ki, se be. Hála istennek a mosdóban megtaláltuk mind a két kartont, de addigra már Borsodi volt mindegyik. Ráadásul 0,5 literesből 0,33-ast csináltak belőlük. Borzasztó volt. És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a sör kellett, vagy a doboza! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, aki szomjas? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a sörökhöz, és mintha a habot akarta volna lefújni, elrabolta őket!!!!! Istenem! Legyetek nagyon óvatosak. Esküszöm, csak egy pillanat volt az egész! Kérlek add tovább, nehogy mással is előforduljon! Azóta rendszeresen üvöltve ébredek álmomból! MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES SÖRIVÓ TUDJON RÓLA! BORZALMAS!

A Budai úti Pipacsban a múlt héten egy apuka a szomszédjával bement pálinkázni. A szomszéd a pultnál ült, nem tudott menni. Az apuka egy pillanatra kiment, dobott egy erős sugár sárgát, mire visszajött, a szomszéd sehol nem volt. Azonnal szólt a Klárinak, hogy nincs meg a szomszéd, Erre az összes ajtót bezárták, se ki, se be nem mehetett senki. A szomszédot a pult alatt találták meg, átöltöztetve, lehányt hajjal! És nem ez volt az első eset, már máskor is történt ilyen! Valamelyik gazdag embernek vagy a szomszéd helye kellett, vagy hánynia! Manapság ezek szerint már mindent megtehet, akinek pénze van? A kamerákat visszanézték, és csak annyit lehetett látni, hogy valaki odalépett a szomszédhoz, és mintha az orrát akarta volna megtörölni, lehányta. MINÉL TÖBBEN ÍRJÁTOK EZT KI, HOGY AZ ÖSSZES SZOMSZÉDOS APUKA TUDJON RÓLA!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 13:58:35

@Alikam: "Ne ezért ne menj a Tescoba vásárolni, hanem azért ne menj, mert szart adnak."

Teljesen ugyanazt adják, mint máshol. Ugyanúgy Borsodi sör, Coca-cola, Jó reggelt keksz, Maci méz, Persil mosópor stb. lapul a polcokon, mint máshol. Az eladók pedig nem szarnak bele a tasakokba-üvegekbe-dobozokba, tehát nemértem mitől lenne szarabb vagy másabb, mint akárhol. Nem tudom miért divat ezt a "szart adnak"-ot hangoztatni, de majd talán egyszer megértem.

Sir Zet 2010.01.25. 14:04:04

Jól megbünteted őket azzal, nem mész többet a százhalombattai TESCO-ba vásárolni.

storage 2010.01.25. 14:09:24

Én eleve nem megyek ilyen helyekre vásárolni :D
Tesco sucks.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 14:14:46

az a baj, hogy szerintetek az "rnek" ez a munkaja, hogy okkal ok nelkul kovessen, turkaljon a taskatokban ellenorizze a kosaraitokat
de ha nektek igy jo:)
biztonsagi orok, bkv ellenorok es parkolasi elenorok orszaga
kene valakinek dogozni

Netuddki. 2010.01.25. 14:15:00

Muhaha!

Ez olyan mint a politikuséknál. Nem az számít mennyit lopsz, ha lopsz, akkor tolvaj vagy. Ráadásul hülye tolvaj, mert még neked áll feljebb, ha rajtakapnak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 14:16:18

amugy ha csak a kocsiban maradt az nem lopas
arrol itt ose vennenek jegyzokonyvet /fel/
a lopas ha a taskadban , a zsebedben van
tudom, otthon nem

Viktus 2010.01.25. 14:26:51

Nem semmi népek vannak lopni akart a boltból, de elkapták és még ő csodálkozik, ha legközelebb figyelnek rá. Beszarás. :D

Kedves tolvaj az az 552 ft nem nagy érték fizetted volna ki, ha mindenki "magánál felejt" a vásárlóközönségből egy ilyen 500 ft körüli értéket az milliás kár ...

Kerámia_53 2010.01.25. 14:31:11

Ha egy tolvaj visszatér, természetes, hogy a biztonsági őr már eleve gyanakszik... A becsületet csak egyszer lehet eljátszani!

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.25. 14:31:41

@Viktus: megjátszod, hogy ennyire egyszerű vagy?

bioritmus 2010.01.25. 14:34:06

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!:

namostakkor a tolvajok kezét kell levágni vagy a hülyeségeket posztolókét?

Jimbo75 2010.01.25. 14:43:46

Lett volna eszed, majd máskor megnézed rendesen a kocsidat. Egyébként meg mindenki ezzel az "ártatlan vagyok" szöveggel jön, ki hiszi ezt már el manapság?

Layosh 2010.01.25. 14:46:32

Minek ilyen postot betenni? A tesco ugyis leszarja a vásárlókat, nem fog térden állva könyörögni, hogy menj vissza, vagy nem fog ajándékkosarat küldeni, hogy BOCS. A tesco-t nem érdekli, ha otthagyja egy vásárló a többi millió ugyis oda megy. Én a sarki kis közértbe járok, mindent megkapok ott is és nem hagyok ott vagyonokat olyan dolgokra,amit nem is akartam megvenni.

Viktus 2010.01.25. 14:48:08

@hagyma:

Igen itthon más a szitu, mert itthon az etnyikum húszezer alatt vidáman próbálkozott felénk kitolni a kocsit, mert ilyen feledékenyek aztán ....

@Bandi_jóválasztás:

Te is retardált vagy, mint a hölgy kérj segítséget a bevásárlás folyamatának megértéséhez.

SarahConnor 2010.01.25. 14:52:10

Posztíró!
Ez teljesen jogos volt az őrtől, a munkáját végezte. Volt egy incidens már - anélkül, hogy itélkezne feletted, meg kell tennie a dolgát, és ha lehet, meg kell előznie egy hasonló esetet. Mikor másodjára találkoztál vele, akkor nem volt semmi, nem jött oda ordítva, hogy "ájjjál meg te tolvaj buzeráns", hanem leellenőrzött, ami az előzmények tekintetében joga, és talán kötelessége is.
Leveled kulcsmondata az, hogy "Valószínűleg szólt a kollégájának, hogy nézd ott jön az aki a múltkor is lopott nálunk." - ott az a fránya valószínűleg. Beképzeled. ha pedig valóban történt ilyen, és elhangzott köztük egy ilyen mondat, annak is megvan az oka. Bunkó volt? Tapintatlan? Benyúlt a gatyádba? Elküldött anyádba? Akkor??!!

AutosVilli 2010.01.25. 14:53:45

A tanulság az ,hogy legközelebb nézd meg a kosarad hogy üres-e.Te voltál a barom,ne mást hibáztass,az őrnek kötelessége azt csinálni amit csinál.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.01.25. 14:56:40

1. Ez egy ilyen ország.
2. A Tesco leszarja, hogy ki szereti őket és ki nem. Elég csürhe tódul oda így is, semmi szükség a finomkodásra.
3. Viszont nem kell az őrrel odamenni a szobába. "Hív rendőrt? Nem? Akkor viszlát. Vagy én hívok."

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.25. 14:57:45

Mondjuk ha én észrevenném, hogy azért ellenőriztet, mert valami "véletlenül" bennemaradt előzőleg a kosaramban én
- minden nap mennék vagy legalább egyesével vásárolnék mindent
- pár alkalom után önként mennék oda ahol áll, mutatnám a kocsit stb.

Na ezek után biztosan átszokna másra! Amúgy meg ez a dolga. Ha pl. cégekhez megyek és ott postás van meg szoktam mutatni a táskámat ki is befelé menet is, és rá is kérdezek, hogy szabad-e bevinni laptopot, fényképezőgépet, mobiltelefont, szerszámot.

Sok helyen cetlit kapsz a gyári számmal (ami a portán marad, amíg visszajössz), de olyan is volt, hogy nem engedték bevinni.

Így teljes jóindulattal beültem prezentálni előadóként laptop és projektor és mobil nélkül, megnyitómat azzal kezdve, hogy a bemutatómat sajnos le kell töltsék innen és innen, mert hát az eszközeimet nem engedték be... Nah, akkor kávészünettel kezdtünk aztán a portással le a kocsihoz és segített cipekedni is (a kábeles zacsit biztam csak rá meg az ajtónyitogatást) :-)

Mondjuk ez régebben volt, de ma is helytálló lenne.

Picur87 2010.01.25. 14:59:43

Általában nem atomfizikusok mennek dolgozni a Tescoba. Arról nem is beszélve, hogy napi 12 óra grasszálás a kasszák között nem éppen izgalmas. Egyébként meg sajna őt is 600 kamerával figyelik és ez a dolga.
Dolgoztam a budaörsiben (kizárólag) hostess-ként és 80 biztonsági intézkedésen verekedtem át magam, mire egyáltalán a helyemig eljutottam. Ha kasszán kívül volt a pult akkor 15 perc volt, mire a nyomorult tesco dolgozói büféig (mert nekünk enni csak ott lehetett, nem volt kegyelem) eljutottam.
Az meg, hogy direkt kipécézte a posztolót, vicces :) enyhe üldözési mánia (ráadásul másik ment oda hozzá) - merthogy kötelezően át kell nézniük szúrópróba szerűen egy-egy vásárlót :)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.25. 15:02:41

@Fenimore:

Úgy tudom, hogy belső információilag visszakeresik az illető fotóját, kinyomtatják és a bejáratnál álló már jelez, ha "ismerős" jön. Hogy a kamera figyelje vásárlás közben is, legyen bizonyíték.

Mondjuk boltosként kitenném, hogy Lopott tőlünk / fényképek /
de ezt állítólag az ombducmanó szerinte nem lehet.

Vittorio Gatto 2010.01.25. 15:02:47

... A biztonságiőr rutinból elkérheti a blokkot :D Ezen fenn akadni... Attól függetlenül hogy a battai tecsó tényleg egy tömör gyönyör...

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2010.01.25. 15:02:52

"Ilyen megalázó helyzetben még soha nem voltam"
Mi azon a megalázó, hogy ellenőrzi a kosarat és a számlát? Rutin, bárkit elelnőrizhet csak úgy.
KIKA-KAKI áruház: táskákat rutinszerűen ellenőrzik távozáskor.

Máskép: nemfizettél ki valamit, őr nem veszi észre, hazamész, te észreveszed. Mi a reakció: itt ezt meg lehet csinálni, máskor sem fizetek.

Más: IKEA: nem látni egyetlen biztonsági őrt sem, vagy jól rejtőznek, vagy szarnak az 500 forintos műanyag kiskanálra, melyet kb 5 forint per kiló áron szereztek be Bangladesben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:06:37

@Viktus:
tehat akkor a nyugatrol bejott multik nyugodtan potencialis tolvajnak nezhetnek minden becsuletes magyart
es nektek igy jo ez a felelmetes
mindenki helyesel
miert hagyta benne...
az or a munkajat vegzi...
meg is erdemlitek, mar felhaborodni sincs kedvem
eleinte azt hittem mindenki viccel, aztan mar duhongtem, most meg lexarom
legkozelebb onkent motoztassatok meg magatokat, tizenharomszor nezzetek at a kocsit nehogy baj erjen benneteket
egyesek ugy jarnak Tescoba, hogy elfogadjak a Tesco torvenyeit es elfogadjak, hogy potencialis tolvajoknak tekintik

hat itt meg en vagyok a fonok es akkor leszek tolvaj ha loptam, nem ha az Or ugy gondolja

/ps. itt is lopnak, voltam arufeltotlto, talaltunk rengeteg kibontott muanyagot, amibol ki lett szedve a cucc, hogy ne jelezzen a kapu, de.... ettol meg mindenki vevo marad nem megfigyelendo potencialis tolvaj/
eskuszom nem ertem, mint a birkak, termelitek a hasznot a belvarosokban felhuzott multiknak es bologattok, hogy semmibe neznek

na ez kijott belolem
probaljanak meg engem vegzalni ok nelkul
/ nem, nem tepem le a fejet, de........./

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:08:06

@HalivudEstevez: nem erted, hogy toletek nyugatabbra ez nem divat
a rutinellenorzes
otthon rutinellenorizhet a rendor a postas a hazmester
a fia parkoloor
stb.
hihhetetlen
eszak korea

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:11:16

@sambalabammbumbumm:
ja
a nejed benne felejt egy 200 forintois bizbaszt es kiteszik a fotojat mert az or ugy gondolta tolvaj
es Te ennek tapsolnal
hat meg is erdemlitek
hihhetetlen idiotizmus
kivanom, neked a nejed hagyjon veletlenul egy spiralt a kocsijaba es fotozzak ki az orszag osszes tescojaba, hogy itt egy tolvaj

Archenemy 2010.01.25. 15:11:52

Érdekes, amikor én megyek, a fél boltot kipakolom, teli kosarakat tolok ki fizetés nélkül, és a biztőr sose vegzál.

Mondjuk én viszem a családomat is. Így kell ezt csinálni, parasztok!

franxepe 2010.01.25. 15:11:56

Nekem volt mar pozitivabb elmenyem is tescos biztonsagi orrel. legalabbis nem negativ. csoro egyetemista koromban bejartam fel gyort, hogy olcso joysticket vegyek magamnak, repulos jatekokhoz ugye. sehol nem volt kedvemre valo, kimentem hat a teszkoba is. persze tescos busszal. gyorsan vegigfutottam a helyen, csak a joystickert mentem, kifele a penztaros nem szedte le a magnescsikot a doboz aljarol. en meg nem is gondoltam hogy azon is lehet, kb 1500 ft erteku volt asszem. kifelemenet nem csipogtam, legalabbis en nem vettem eszre, biztonsagi or se. de az ingyenjarat epp elment, gondoltam visszamegyek, megejtem a heti bevasarlast is, meg elutom az idom a tv-knel. befele rogton meg is szolalt a csipogo, jott is oda az or, hogy nem vettem-e mostanaban valahol vmit. mondtam neki hogy csak itt az elobb, elovettem a botkormanyt, megneztuk a dobozt, tenyleg ott volt az aljan a csik. a blokkot elo se kellett vennem, pedig mar kerestem, magyarazkodni se volt idom, kedvesen elmondta hogy menjek oda az ugyfelszolgalatra, leszedik. leszedtek, az ornek megkoszontem, mondjuk vissza mar nem mentem, de azzal semmit nem vesztettem. azota is vigan repkedem.

SarahConnor 2010.01.25. 15:13:54

@sambalabammbumbumm: ez rendben is van, úgy is kell. A plakátos kicsit erős (nekem), én csak azt mondom, hogy akkor kell a pultot verni, ha valami atrocitás éri (bunkón bánnak vele, kiabálnak, megalázzák). Nehogy azért legyünk már felháborodva, mert vigyáznak az üzletre.

flimo13 2010.01.25. 15:18:15

@tomtrial: a csipogás az már alapos gyanú, olyankor annyi joga van, hogy rendőr érkeztéig fenntarthat.

szürke_tag 2010.01.25. 15:20:49

Ja véletlenül más autójába ültem, nem akartam én ellopni, ezt az is igazolja, hogy amikor lebuktam kiakartam fizetni.
Ha rajta kaptak inkább maradj csendbe és ne reklámozd magadat. A biztonsági őr pedig a munkáját végezte és semmi gond azzal, hogy megnézett ne fantáziálj, nem volt rád írva, hogy tolvaj.

flimo13 2010.01.25. 15:21:47

@HalivudEstevez: nem ellenőrizhet, hanem megkérheti, hogy mutasd meg a táskád, akármid, te meg vigyorogva mondhatod, hogy viszlát. Kivéve: ha csipog, illetve ha van felvétel, vagy azt mondja, hogy látta ahogy lopsz. De utóbbit sose fogja mondani, mert az már rágalmazás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:22:41

@flimo13:
hihihhi
ha csopog a kapu es felytart, hogy rendort hiv
hihihihihihi
lecsekkolhatja a kocsimat
ha valami nem lett fizetve visszamegyek es kifizetem
nbem lopva volt, benne maradt
mecsoda kulonbseg
rendort, mert valami maradt a kocsiban
muhhaha
ha a zsebemben akkor igen
es akkor jon is 10 percen belul
meg ha 10 dollar is

flimo13 2010.01.25. 15:24:59

@hagyma: jó elhúztál külföldre, tudjuk, beírtad már háromszor, köszi. Igazán büszkék vagyunk rád.

igazságos 2010.01.25. 15:26:35

@eznemisénvagyok: Olcsó kifogás.
@szürke_tag: Úgy van. A bűnözők is mindig ezzel jönnek.

Ha én vásárolok, akkor ellenőrzöm, hogy nem maradt -e semmi a kocsiban, még akkor is, ha gyerekkel vagyok.

Süket duma ez a "véletlenül benne maradt" szlogen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:29:56

@flimo13:
ram ne legyel buszke
elhuztam
maganugy
lehet Te is elhuznal ha tehetned, foleg ha a szerelmed nem magyar
de Te csak vard a rendort ha csipog a kapu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:32:09

@igazságos:

Te vagy az, a hosszu internetes palyafutasom alatt/ kb 15 ev/ akinek a nickje es az avatarja teljesen szoges ellentetben all azzal, amit ir

/ps. Te annyira ellenorzod , hogy kozben elhagyod a gyerekedet is, nehogy csipogjon a biztonsagi or/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:34:16

inkabb csinalok valami reggelit
kv-t mar nem kell innom
thx mindenkinek
ja es javaslom bevezetni a re pulotereken alkalmazott beleptetesi rendszert a Tescocba, zoomolassal kiegeszitve es kileptetesnel is alkalmazva
ez a minimum
eeeeeees ha bementel, ki ne merjel jonni ha nem vettel semmit
es legyel boldog ha egy ork kovet
hat volt mikor jegyre adtak a tojast

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.25. 15:35:30

@hagyma:

Egyrészt nem felejt "véletlen" benne, másrészt meg ez a plakátosdi nincs a vevők orrára kötve.

Honnan tudod, hogy nálatok a boltokban a biztonsági irodákban nincs ilyen bizonyított lopások tábla? A "nagytesó" általi figyelésről nem is beszélek, amit beírtál az is rögzült egy csomó helyen, nálatok (is) figyelik a netet, telefont, térkamerákkal a tereket, műholddal a gyanús területeket.

Arról nem is beszélve ha az USÁban részegen "véletlenül" rossz lakásba megyek be jogosult lelőni, ehhez képest ami itt van, hogy szúrópróba esetén vagy bemutatod a kosarad önként a tisztázáshoz vagy távozol az kismiska.

Szvsz nem ebből kell gondot csinálni: aki végezni akarja a munkáját tegye, amíg normálisan viselkedik és nem tart fel a kelleténél jobban és bizony nyilvánosan megmutatom a kosaram. Ettől nem érzem, hogy a jogaim sérülnének, de vitás esetben rendőr, nyilván. Azért mutatom meg, mert így gyorsan hatékonyan oszlatom el a kételyt. De még mindig jobb, mintha lelőnének :)

Ne húzd fel magad, itt még máshogy mérik a szabadságot, jogokat. Talán jobb is ha nem változik, ki tudja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:41:02

@sambalabammbumbumm:
1. en nem hiszem, tudom, hogy az orok irodajaban ki vannak teve a fotok
az irodaban, es azoke, akiket birosag elitelt, mert itt a legkisebb tetelu lopasnal is biro itelkezik
hm
kamerakon figyelnek, szinte mindenhol, de nem kovetnek es akkor allitanak meg ha latja valamit zsebre tettel
hm
a laksbetorest eros osszehasonlitani a "szuroprobaszeru" ellenorzessel
hm
Te nem erzed hogy baj hogy szuroprobaszeruen tolvajnak neznek en ige
hm
itt meg sose lottek le senkit mert csipogott a kapu
hm
ne tevedjel, otthon sokkal nagyobb a szabadossag mint itt, itt ha tenyleg hulyeseget csinalsz nem uszod meg akarhany az ertek, itt nincs hatar, ha lopsz lopsz, ha megserted a torvenyt bebasznak a bortonbe 3xor megbilincselve
de csak ha megserted
nem szuroprobaszeruen
nekem oszt 8 mi valtozik, mar sokszor mondtam, ha nektek igyjo..........

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:44:12

azt azert nem ertem, hogy a qrwa eletben elkepzelhetetlen., hogy valami benne marad a kocsiba
mindenki feltetelezi, lopni aart
mindenki or otthon?
en a multkor egy karton vizet felejtettem a kocsi aljaban, ott alul, es senki sem gondolta, hogy el akarom lopni
eszukbe se jutott
rohogtunk, megbeszeltuk mi lesz a meccs
es ennyi

Csabcy 2010.01.25. 15:46:07

@HalivudEstevez:
Miért van az, hogy én bár mindennap ott vásárlok, egyszer sem vittek be. Talán mert betartom a vásárlás alapvető szabályait. Posztoló hibázott, és az történt vele, ami ilyenkor kell. Sőt még számíthat egy 15000 Ft körüli szabálysértési bírságra is. Nehogy már csak akkor kelljen kifizetni, ha észreveszi az őr.

más:
Az, hogy mihez van joga az őrnek nem Ti döntitek el. Ha lopsz 20000 alatt szabálysértés, és ha nem igazolod magad joga van rendőrt hívni. ALAPBÓL hozzád nem érhet, de ha el akarsz menekülni, akár testi kényszert is alkalmazhat. És meg fogtok lepődni. Nem csak az őr, hanem bármely polgár. Tehát ha TE kedves posztoló látsz egy lopást, és a tettes menekülőre fogná, jogod van ráülni a nyakára addig, ameddig a hatóság meg nem érkezik. Persze nem verheted össze, de ott lehet tartani. Na ilyenkor szokott az lenni, hogy a lopós emberke elkezd vergődni, és elszakad mondjuk a ruhája, vagy elesik, amit úgy vesz, hogy bántalmazták.
Tessék felvállalni magunkat. Ha nem loptál kedves posztoló, akkor is hibáztál, ebben az esetben pedig ez a normál eljárás. És igen akár ki is tilthatnak az áruházból, de mint látod nem tették.

littlesue 2010.01.25. 15:48:12

@The Good Boy: pláne, hogy még a végén meg drágáért is vetted meg!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:51:05

@Csabcy:
mindenki ezt mondja
mig meg nem motozzak
erdekes ez velem nem fordul elo
en sose valok el
sajat hibambol sose karambolozok
stb
stb stb
atzan.............

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 15:55:24

nem az a lenyeg mit gondolsz es leszarod ha mas bajba kerul, hanem hogy hogy kezelik a problemat
hat egy kocsiban hagyott bizbaszt normali Or kifizetted elbeszelget veled es megy a dolgodra
ez nem bonyolult
total mas a helyzet ha a taskadban vagy a zsebedben van
miert kell feltetelezni hogy lopni akart, miert nem hogy elfelejtette kitenni?
miert?
mert en vagyok az OR!!!!!!!!!!!
a fonokod

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.01.25. 16:02:40

@hagyma:
Amúgy sztem itt sem feltételezik. Egyszerűen azért a tényért kell jegyzőkönyvet felvenni, mert becsipogott a kapu.

Ez lehetett az is, hogy valaki rosszándékú berakott a zsebembe egy memóriakártyát amin áruvédő volt. Megtörténhet. Vagy az is, hogy valaki ilyen matricát ragaszt a hátad közepére.

Nyilván ha megnézik a kamerát tisztáznak és nem kell megvárni a zsarukat sem. Vagy lehet kandi kamera is :)

EMP 2010.01.25. 16:03:44

Egy kis profizmus az or reszerol:
ha valakirol mar vett fel jegyzokonyvet legkozelebb is megnezi.. Siman kovetkezetes a munkajaban. Ez a minimum amit en pl elvarok egy ortol.
Ha ez melle meg esetleg udvarias is en siman alkalmaznam mint or a sajat cegemnel.

keptündzsekk 2010.01.25. 16:06:55

Haja legalább volt az őrnek? Hol van ilyenkor a pontyok közt a béka aki rendet tesz?:)

Anno dolgoztam amúgy egy tesco áruházban, igaz, mint árufeltöltő és tényleg sok vásárló azt hiszi, ő az atyaúristen. Ráadásul meg a kutyát nemérdekli,hogy véletlenül maradt a vevőnél az a két kazetta...
Az, hogy ott a tescoban az ottdolgozó(legyen az tesco vagy külsős biztonsági cég által,stb. alkalmazott) csak a munkáját próbálja rendesen végezni, persze sok vásárlónak a fejében meg se fordul. Kaptam énis eleget, a kedvenc esetem az volt, amikor az öregapó azért akart engem beperelni, mert elfogyott az összes Balfi ásványvíz és volt pofám előtte lévő öreg hölgynek levenni a polcról az utolsó darabot :)

bug jr. 2010.01.25. 16:07:20

tegnap haverommal mentem le szkóba,egy kocsiba pakoltunk,de külön fizettünk,én raktam fel elsőként a vásárolt cuccokat a szalagra ,ő másodikként.kocsiba rakosgattam vissza a lehúzott árukat szépen egyesével,amikoris megakadt a szemem a bal sarokban megbúvó arctonikon.az arctonikon amit ő vásárolt.mitcsináltál?!,kiáltottam rá elvörösödve.lopni akartál,szemét geci?
véletlenül bentmaradt.szólt ő,és felrakta a szalagra.

2010.01.25. 16:11:20

@Layosh: Ezt nem értem: a teszkóban hátracsavart kézzel köteleznek olyasmi megvásárlására, amit NEM akarsz megvenni ???
Vagy csak az önuralmad csekély és ezt a teszkóra fogod ?
Jössz ezzel a kisboltban vásárlok c. öntudatos izéval. Szerintem vásároljál nyugodtam 60%kal drágábban. Mert a sarki kisboltos is a teszkóban szerzi be a cuccait plusz rárakja a saját hasznát.

MosoMasa 2010.01.25. 16:15:37

@Zabalint: És a blokkal mit kezd a biztonsági őr, ha nem veti össze a tartalmát a szatyoréval?
Gyakorolja az olvasást? Vagymiiii?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 16:17:53

@sambalabammbumbumm:
szerintem meg nem kell emiatt jegyzokonyv
nincs miert
nem bizonyithato, hogy el akarta tulajdonitani
a kocsijaba tette
itt pl a Home depot-ban tukor is van a penztarban hogy a cassas lelasson a kocsi aljaba
a jogi tenyallas pedig akkor is az , nem bizonyithato a lopasi szandek
a feledekenyseg , figyelmetlenseg nem buncselekmeny
a bizonyitas pedig mindig a vadlon van
ha a taskaban, zsebben van nincs kerdes
rendor

Teccikérteni? 2010.01.25. 16:26:52

IQ-tesztje volt-e a posztot tolónak "tízezeré"?

Bejjja 2010.01.25. 16:27:10

Én már jártam úgy, hogy a kasszás egy 1000.-Ft-os tételt nem húzott le a kosaramban lévő áruk közül. Mai napig nem tudom hogy hogyan csinálta. A boltból kimentem, és akkor valahogy éreztem, hogy keveset fizettem. A kiléptető kapu nem szólalt meg. A blokkot nézve láttam, hogy valóban nem szerepel rajta egyvalami. Ha a kapu riasztott volna, az isten se mossa le rólam hogy loptam. És nem is tudtam volna bebizonyítani.

keptündzsekk 2010.01.25. 16:30:13

@Bejjja:Én már jártam úgy, hogy a kasszás egy 1000.-Ft-os tételt nem húzott le a kosaramban lévő áruk közül. Mai napig nem tudom hogy hogyan csinálta. A boltból kimentem, és akkor valahogy éreztem, hogy keveset fizettem. A kiléptető kapu nem szólalt meg. A blokkot nézve láttam, hogy valóban nem szerepel rajta egyvalami. Ha a kapu riasztott volna, az isten se mossa le rólam hogy loptam. És nem is tudtam volna bebizonyítani.

Nos akkor irány vissza a TESCO, dátumot megnéz, diszpécsernél videó lecsekkol, hiányzó termékre rázoomol, majd biztonsági őr jegyzőkönyvet felvesz, + a feketelistás VIP vendég státusz. :)

ebfül 2010.01.25. 16:35:39

Debrecen, Malompark, Interspar: vásárolgatunk apukámmal télen vmikor. Leállítottam az újságoknál, gondoltam addig is gyorsabban haladok. Egyszer csak látom, hogy biztonsági őrök viszik be "kihallgatásra". Mert nem volt nála kosár! Kipakoltatták a zsebeit, persze taknyos zsebkendőn nem volt nála semmi. Határozott fellépéssel mondom az őröknek, hogy akkor mi most megyünk szépen vissza befejezni a vásárlást. Azt nem lehet-jön a válasz. Ki kell mennünk a boltból és újra be. Persze a kocsi tele, azt meg ki kellene pakolni előtte. Na ekkor hagytam ott a kocsit, a boltot és az őröket és azóta se mentem oda vissza.

ebfül 2010.01.25. 16:39:30

Arról meg nem is beszéltünk, hogy a bolti lopások jelentős részét az őrök és az egyéb alkalmazottak viszik végbe. Hűtő, TV, stb. Csak belső ember tudja úgy a rendszerből eltüntetni, hogy senkinek sem hiányzik utána.

Bejjja 2010.01.25. 16:41:03

@keptündzsekk: :-) úgy lesz :-)

Egyébként ebbe az ominózus üzletbe nem járok már. Mégpedig a biztonsági ember miatt. Én elfogadom, hogy végzi a munkáját, de! Illetékes biztonsági őr álldogállt a bejáratnál az üzleten belül. Beléptem, kosarat vettem és elhaladtam mellette. Hát nem megüti a fülemet egy jó hangos kijelentése amit a mellette álló emberkének mondott jó hangosan, miközben engem bámultak? "Na majd akkor kell figyelned ha jön kifelé!!"

Hát én odafordultam, és beolvastam neki. Az egyenruhája még nem jogosította fel, hogy egy, az üzletbe épp belépő vevőt mindenki előtt lealázzom, feltételezések alapján, mert hogy szerinte én egy tolvaj típusnak nézek ki.

2010.01.25. 16:43:17

1. Nekem regen a belepokartyam csipogott be. Nehany eve nem teszi. Akkor mindig jott valaki, meg kipakolas volt, megkerdeztek van-e ilyen kartya, mutassam meg, athuzta es becsipogott. Utana koszones, lehetett tovabb menni.
2. Neha rajta marad a masik boltban vasarolt cuccon. Ott mindig zacsko, blokk es viszlat.
Szerintem semmi extra nincs ebben.

labi 2010.01.25. 16:45:33

javaslom hogy a postoló nyisson egy boltot.
Ott én megszervezem hogy sokan "felejtsünk benne" egy-két dolgot kifizetlenül a bevásárlókocsinkban.

Aztán megnézem hogy jó sok ilyen eset után legalább ennyire udvariasan tudja-e kezelni a dolgokat, mint ahogy vele tették. :)

Amúgy nem értem mi a baja, az őr teljesen normálisan végezte a dolgát, nem szopatta, nem rángatta, udvarias volt.

Senkinek sincs a homlokára tetoválva, hogy tolvaj-e vagy feledékeny.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.01.25. 16:48:30

Itt a sok munkásőr tényleg nem tudja elképzelni, hogy létezhet olyan helyzet, hogy nem vesz észre 2 bizbaszt a kosár sarkában?

labi 2010.01.25. 16:53:51

@Bandi_jóválasztás:
De, el tudjuk képzelni.

De ha a "jaj, hát elnéztem" jokerkifogás lenne ami után semmi következmény nincsen, akkor talán még én is elgyengülnék és minden alkalommal véletlenül megpróbálnék kivinni valamit, mert az esetek felében tuti bejönne, amásik felébe meg mosolyogva csak egy kis mosolygást kapnék. :)
No meg sajnos tele vagyunk olyan emberekkel akik nem csak talán gyengülnének el, hanm jelenleg is kemyényen nyomják a bolti lopást.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 16:55:15

@mindphaser:
szerinted, ez fontos
@labi:
bizony nincs, ezert nem kell toljvajkent kezelni
rittatok, mikor ki volt irva ausztriaban "magyar, ne lopj"
@Nödön:

de a tobbsegnekk ez a normalis
mert szegeny ork csak a munkajat vegzi
idiotak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 16:57:31

@labi:
te igen, mert ezek szerint Te valoban potencialis tolvaj vagy, motozzanak is meg mindig
ezt tamogatom
a nem tolvaj nem gyengul el
erted-e?
a tolvajokat meg meg kell fogni, de nem a tisztessegesek karara
fogjak meg a tolvajt engem meg hagyjon beken
hihhetetlen

labi 2010.01.25. 17:03:34

@hagyma:
Rítt a faxom, aki itt van az nem egy homogén massza.

Azt persze a kivándorolt felsőbbrendű hazaköpködő mentalításoddal azért elmagyarázhatnád, egy országban igen magas a bolti lopások száma, akkor a biztonsági őrnek mi alapjábn kell felismernie a tolvaj és a feledékeny közti különbséget.
Mondjuk énköztem aki szerinted tolvajmentalítású és egy tisztességes feledékeny között. :)

Mellékesen ha már ennyire istencsészár profi vagy az emberek személyiségek megállapításában, akkor szeretném közölni hogy én azon kevesek közé tartozom akik akkor is szólnak ha kevesebbet számolnak neki. :)
Okoska.

Körömcsiga 2010.01.25. 17:06:36

20.000ft alatt szabálysértés se. Én az őr kezébe nyomtam volna a kazettákat oszt faképnél hagytam volna. Semmi joga feltartóztatni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 17:07:06

@Nödön: Kár, hogy nem mentetek vissza, mert akkor észrevehettétek volna, hogy a Malomparkban az Intersparban nem árulnak újságot az eladótérben, hanem csak külön kint egy újságos pultnál, a lépcső mellett, a lift közelében. Jól be lehettetek rúgva mind a ketten, ha így vizionáltatok/ ennyire térbeli tájékozódási zavarban szenvedtetek.
Persze lehet, hogy téged is a Jereváni Rádió szignáljára csináltak, és nem is az Intersparban voltatok, hanem a Sparban, és nem is a Malomparkban, hanem a Fórumban, vagy csak egyszerűen a Tescoban. Vagy netántalán/netalántán közbevetőleg valamelyik ALDIban...

A szerelő 2010.01.25. 17:08:56

olyan jó érzés, hogy itt csupa tévedhetetlen, soha semmit el nem néző, nem hibázó, tökéletes homo sapiens van. jól érzem magam köztetek.
ez volt az ironikus rész, amit nem szabad komolyan venni. a neveletlen meg:
idióták, intoleráns bunkók vagytok.

labi 2010.01.25. 17:09:22

Amúgy ez a mosolyogva buksizunk a feledékenyekkel kioktatás hülyén jön ki egy olyan országból, ahol az is előfordul, hogy azért rabosítanak valakit mert közterületen megivott egy sört, és ha emiatt hömbörög akkor arccal a pültra szorítják és bebaxák egy magánzárkába amíg le nem nyugszik.

Vagy mondjuk ha közúti ellenőrzésen a hülye külföldi nem ismerve a helyi szokásokat kiszáll a kocsijából, akkor a rendőr kikapcsolja fegyvertokját és üvöltve parancsolja vissza. Csak nem azért mert a rossz tapasztalatai miatt inkább a legrosszabbra számít és nem arra, hogy szegény külföldi lehet aki nem ismeri a helyi szokásokat... :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 17:11:33

@Körömcsiga: Lóphaust!
A lopás lopás, értékhatár nélkül, csak az a különbség a 20e Ft alatti és fölötti genyóság között, hogy a helyi önkormányzat jár-e el, mint szabálysértési hatóság, vagy a rendőrség, a btk stb. alapján.
Sajnos a kézlevágás, illetve az, ami az USA-ban pár éve még hatályban volt, az átlagosnál gyengébb elméjű visszaesők kiherélése ma (még?) nem törvényes.
Igen, egy fél kifli ellopása is lopás, meg egy vállalatbirodalom spontán privatizálása is, hogy az önvégkielégítést ne is említsük...

Alikam 2010.01.25. 17:13:36

@megélhetési sünöző - újra van Homárszleng portál!: Ja, a 25 millió Tesco gazdaságos szar mellett.

Valóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 17:14:39

@hagyma: Azér' azokban az ausztriai feliratokban meglehetősen homogénként kezelték csonka hazánk polgárait, mint mostanság az olaszok időnként az oláhcigányok alapján ítélik meg a székelyeket is. A szászokat nem, mert azokból nem sok maradt Erdélyben.

benkoo 2010.01.25. 17:16:10

melyik város is? ennyi......

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 17:18:22

@labi:
ah nem, en csak szeretnek fenyt gyujtani a fejedben a messzi tavolbol, kitagitani latomezod horizontjat a normalis kereskedelem Himalaja csucsai fele, ahol a teherohrdok /serpak/ nem azon gondolkodnak, hogy tenylegesen elfelejtenek egy satorvasat felvinni, hanem felviszik, es a biztonsagi or sem gondolja. hogy direkt a kocsi aljaba suppesztve elrejtek ketszempillaspiralt megkarositva a hatalmas es a vevok miatt veszteseges, agyonfizetett alkalmazottakkal dolgozo TESCO,-t , a magassagos karvalytoke megtestesitojet, ahol az ott vasarlok is potencialis tolvajnak nezve mosolyognak a meghurcolt aldozatokon, mikozben az jar a fejukben, hohho en is lehetnek feledekeny, de mivel en nem vagyok, ezert az a kurva jol megerdeml, es igenis fenykepezzek ki a bejarathoz
szegecselve fotojat,de szoba johet kalodaba zaras a kasszasno melle, mintegy mutatva ki mire szamitht, mikor belep, es jol torolje meg a labat, mindent jol lathato mozdulattal helyezzen a kocsijaba, hatizsakjat haggya az elkulonitoben a 2 hete vasarolt desodort mutassa be a fennseges es magassagos costumer servicebe, lehetoleg ne viseljen nagy kabatot nehezitve a feltaro munkat es fogja be a pofajat ha

az a kibaszott sajt sem volt atcimkezve, mert
lehet holnap sajt sem lesz, mivel igen megszaporodtak a sajtlopok, kulonsen a mikrobloggerekutaznak erre, sooot megesett hogy vlaki megevett egy sajtos stanglit inszajd es bar a zacsko mar fel volt cimkezve arilag, nade fizetes elott nem fogyasztunk am azt a hetszazat, vagy rend lesz itt vagy nem

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.25. 17:19:31

@benkoo: Ha ez Nödön-nek szólt, akkor az is lehet, hogy valójában Nagyváradon a Metróban történt ama megaláztatás.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 17:21:34

@Kitalátor feljegyzetei:
hat igen
de nekem ugy tunik a Tescosok is elegge homogenkent kezelnek mindenkit
minden belepot potencialis tolvajnak
de lehet en, a hazaarulo kulfoldrol pofazo seggfej latom rosszul
de lehet nem
ez nyitott kerdes
en megszoktam az itteni rendet
megertettem
betartom
szigorubb mint otthon, sokkal/
nem er meglepetes

otthon erhet, en ugy latom

Teccikérteni? 2010.01.25. 17:21:45

Hagyma, hol lett szegény meghurcolva? :D Megnézték a blokkot, az már meghurcolás?

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.01.25. 17:27:43

Gondolja a panaszkodo, hogy megjegyeztek az arcat?

Szerintem csak veletlenrol van szo amit a panaszkodo azonnal kukacoskodasnak velt.

ebfül 2010.01.25. 17:31:57

@Kitalátor feljegyzetei: Kurv@ anyádat csinátak a jereváni rádióra!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 17:36:50

@Teccikérteni?:
nem
nem lett meghurcolva
halas koszonet a Tesconak, nem hurcolja meg a vevoit
big respect
csak szuroprobaszeruen ellenorzi

Pivoblog · http://pivo.blog.hu/ 2010.01.25. 17:53:38

szánalomcunami az egész tesco, de valóban nem kötelező..

ebfül 2010.01.25. 17:55:38

Majd ha sok számítógép előtt unatkozó Tesco központ alkalmazott lejön a blogról, akkor talán a magukat ilyen helyzetben kellemetlenül érzőknek is lehet igaza.

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.01.25. 18:01:17

Mivel már nem első ilyen "jajj benne felejtettem a bevásárló kocsiba a kisméretű cuccot" eset jelenik meg javaslok egy egyszerű módszer ennek kivédésére. A bevásárló kocsiba a bejáratnál rakj be egy kosarat. Az apró cuccokat (szemceruza, fogkefe, fogkrém, videokamera kazetta, stb.) abba rakd. S a pénztárnál nem marad semmi a bkocsiba. Szerintem egyszerű, mint a faék. :))

Igaz Juhász 2010.01.25. 18:05:52

"Ilyen megalázó helyzetben még soha nem voltam. A tanulság, hogy nem megyek többet a százhalombattai TESCO-ba lopni."

Hm...

Frankofil 2010.01.25. 18:08:51

El köll menni dógozni biztonsági őrnek a teszkóba oszt nincs ilyen probléma....

Répatorta 2010.01.25. 18:19:49

Nem olvastam végig, de volt már, hogy hülye a posztoló?!
Meg hogy bizt.őr=parkoló csősz=szar szakma, mert az a dolguk, hogy cseszegessenek.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.01.25. 18:42:00

@Alikam: A Tesco gazdaságos termékek között is vannak jók, egyébiránt pedig nem kötelező azt megvenni. Több százezer más termék is van. Ha a sarkibótba ki lenne rakva a polcra 1-2 teszkós termék, már be se mennél? Jaj, de bírom az ilyen embereket, mint te. Vagy hazudnak, vagy hülyék, vagy naivak.

selyemhegedu 2010.01.25. 18:53:23

@Vladika: en mentem mar vissza a parkolobol a kasszahoz amikor eszrevettem hogy elfelejtettem kifizetni valamit ami a bevasarlokocsiban maradt. nem gyakran, de neha elofordul, foleg ha az ember harom gyerekkel megy vasarolni...

mondjuk furcsan is neztek ram hogy mit keresek ott.

nyulambulam 2010.01.25. 18:59:14

Nekem is volt ilyen esetem: Én egy fúrószárat nem vettem észre, mert a bevásárlókocsi sarkában meglapult. Haza is vittem jól, csak otthon vettem észre a nyugta alapján, hogy nem fizettem ki. Nosza, rövid emil az áruháznak, hogy ilyenkor mi is van? A válasz: köszönik, hogy jeleztem. A cég ajándéka + megkérik a pénztárosokat, hogy ha lehet, akkor legközelebb jobban figyeljenek.

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.25. 18:59:23

"Kikérem magamnak, hogy a Tesco és a Biztonsági szolgálat ilyen megalázó helyzetbe hozzon"

Gyakorlatilag loptál! Tehát te hoztad magad ilyen helyzetbe, máskor jobban figyelj, és ne itt rinyálj, ha már hülye voltál!

prokee · http://blog.prokee.hu 2010.01.25. 19:06:22

De rossz sztori...

Elég sűrűn járok a battai Tescoban. Nem azért, mert jó (sőt, rossz, kifezetten szegényes választékkal), hanem mert igen jó kenyerük van, meg lehet venni tejet, kávét, teát, sajtot a kedvenc márkámban. Ja, és Túró Rudit.

Tőlem is kérték már a blokkot, pedig még sosem sípoltam. Igaz, nem is maradt soha semmi a kosárban. Biztos unszimpatikus vagyok, vagy szimplán a dolgukat végzik... Aki ezen fennakad, az a Tudatos Vásárló genetikailag túlzottan módosított mintapéldánya, és szívesen mérnék rá ötven botütést.

Levest befejezted? 2010.01.25. 20:05:49

Anyámmal (60) ugyanezt csinálták az alléban elhelyezkedő spárban (igen, ott, ahol még mérgezik is a jónépet), meg velem a rosszmannban. Úgyhogy az eset nem egyedi, és igen, felháborítóan megalázó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 20:15:50

@metal:
gyakorlatilag csak szerinted lopott
gyakorlatilag elnezett valamit
istenem........mindenki a barmokat vedi

Viktus 2010.01.25. 20:56:24

@hagyma:

Érdekes véletlen, de engem még soha sehol nem vegzált biztonsági őr ... mondjuk nem vagyok annyira sikeres, hogy a megpakolt kocsit fizetés nélkül toljam kifele.

Viktus 2010.01.25. 20:59:58

@Kulics:

Ottan nincsen csipogó meg biztonsági őr, így vesz két zsemlét meg húszezerig telepakolja a zsebeit neki az a kisbolt gazdaságos. :D

ave 2010.01.25. 21:38:29

Aztakurva. Nem semmi memoriauk lehet, hogy emlekeztek rad! :)))

Egyebkent semmi kivetnivalot nem latok, sorry.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.01.25. 21:42:35

@Viktus:
hat eleg gaz ha neked 2 kamerakazetta a' 226 a megpakolt kocsi
dehat ki hogy mulat

Mylady 2010.01.25. 21:55:35

Akik azt mondják, nem lehet bentfelejteni cuccot a kocsiban: én egyszer egy kétliteres kólát felejtettem benne.
A pénztáros szólt rám, amikor toltam át előtte a kocsit, én meg csak néztem bambán, hogy mi van? Aztán elmeséltem neki, hogy harmadik napja ülök egész nap masszív festék- és parkettalakk szagban az irodában, mert a cégnek természetesen a legnagyobb mínuszokban jutott eszébe kifesteni az irodát (előző hétvégén) és kiszellőztethetetlen. És persze elnézést kértem.
A pénztáros szörnyűlködött egyet, hogy milyen szar helyen dolgozom és ennyiben maradtunk. A kólát természetesen kifizettem.
Lehet ezt így is.

Mylady 2010.01.25. 21:57:23

@Mylady: ja, a festékszagnak ehhez csak annyi köze, hogy kb 1 óra elteltével úgy éreztem, meghalok, annyira fájt tőle a fejem, és szédültem is.

ez a nyuggerező sixx micsoda köcsög 2010.01.25. 22:30:42

@Alikam: meg a hejessirni nem tuddo méjmadjarokat is irtani kéne.

Egyébként szerintem is a panaszos volt az idióta, sőt... nem csak volt.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.25. 22:54:01

Biztonsági őrrel is megkell tanulni bánni. Mostmár hozzá tartoznak az élethez.
jelen helyzetben, az első kőrben mikor azt mondja, hogy nem veszi át az 600Ft-ot, szépen meg kell kérdezni újra: átveszi és elintézik, vagy kopjon le.
Második körben pedig nem adni neki oda semmit szépen tovább sétálni. Kb. semmit sem tehet szép szavas kérésen kívül.

kipimpelt fospunpa 2010.01.25. 23:44:15

Azért az éremnek is 2 oldala van.
Én jól ismerem Gyuszit, a biztonsági őrt, az egy nagyon rendes, becsületes ember! Mindig rendesen végzi el a munkáját, pedig nagyon kevés a fizetése, és 4 apró gyerek várja otthon! Ne bántsátok őt! Hajrá Gyuszi!

ergerberger 2010.01.26. 00:07:16

Milyen öntudatos a kis latól!
Kikéli magának az ellenőlzést, pedig egyszel mál lopott!

metal · http://electric.blog.hu 2010.01.26. 07:26:51

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Azért ezt nem mondanám! A Tesco területén vagy, tehát a Tesco által megbízott vagyonvédelmiek bizony sok mindent tehetnek veled. Pl. feltarthatnak, amíg kiér a rendőr,....

@hagyma: Az elnézett valamit, az a gyakorlatban lopás!

gpetersz 2010.01.26. 07:29:19

Hát... higgyük el, hogy tényleg véletlen volt, de annyi ilyen volt már a Homáron.

TESSÉK AZT A KURVA KOCSIT ÁTNÉZNI MIELŐTT KIMÉGY!!!!

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.26. 08:14:21

@metal: Biztonsági őrnek nincs intézkedési joga. Ez kb.. Azt jelenti, hogy semmit sem tehet.
Megkérhet, hogy belenézzen a táskádba. ha hagyod be kell kísérnie egy fülkébe tanúval együtt, és ott újra megkérni, hogy Te pakold ki a táskád.
Ha az elején nemet mondasz hívhat rendőrt. Rrendőr csak akkor foglalkozik az üggyel ha a gyanú szerint 20 000 Ft feletti értékű árút sejt a táskádban.
Feltartani is csak ebben az esetben tarthat fel.
Ha úgy gondolja 20 000 Ft alatti érték lapul a táskádba maximum kérhet erre-arra. Te pedig mondhatsz nemet, ami ellen nem tehetsemmit.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.26. 09:01:56

@hagyma: én egyetértek veled. Én sem csípem, hogy potenciális bűnözőnek néznek, holott soha, semmit nem loptam, nem is csipogott még a jelző, biztonsági őrhöz 5 méternél közelebb nem kerültem. Megértem, ha a pénztáros megkér, emeljem fel a kabátomat a kocsin, hogy alánézzen, nem maradt-e ott valami, mert igenis előfordulhat, hogy tényleg véletlenül kimarad valami. De az már nem tetszett, mikor arra is megkért, hogy belenézhessen a táskámba. Mi köze hozzá? Persze, a gyors eljárás érdekében megmutattam. Még jó, hogy az újrahasznosított ásványvizes üvegben tea volt, de külön szólnom kellett, hogy bocs, de nem loptam, vagy nálatok ilyen színű a víz? Én is zaklatásnak érezném, ha egy biztonsági őr alaptalanul félreállítana, és elvárnám, hogy kihívja a rendőrt, mert semmi köze se a táskámhoz, se a személyimhez.

Mindez tök függetlenül attól, hogy persze, a munkáját végzi. Van egy ismerősöm, aki biztonsági őr, és ő mondta, hogy soha nem fogott még mellé, ha valakit félrehívott, annak fizetetlen áru volt a kabátjában. Inkább többet elszalaszt, mint hogy másokat zaklasson.

Hümüzhümümüz 2010.01.26. 09:10:56

Hmm... Nem értem, hogy minek kell minden szarral megpakolni a bevásárlókocsit. Kabát, szatyor, kesztyű, sál ott lóg rajta, aztán csodálkozol, hogy valamit nem veszel észre. Ha autóval mész, akkor meg de pláne.
Én inni is szoktam a Tescoban, ha sokáig tart, egy red bullt, vagy mást és még sosem zaklattak a biztonsági őrök. Kirakom a szalagra az üres dobozt. Ennyi. Jóban vagyunk.

Amúgy a drogériák nagyon neccesek! Ott még az eladók is lopó őrnek vannak kiképezve. Bemész (Müller, Rossmann) és tuti valaki rádtapad, mindenkire... Nagyon durva!!!

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2010.01.26. 09:23:53

@Hümüzhümümüz: kabát, kesztyű.... stb. Talán, mert ruhatár az nincs.

mekeke 2010.01.26. 09:35:49

munkásember vagyok, bemegyek a kiskereskedőhöz, ahová járok

veszek amit akarok

kifizetek amit akarok

hazaviszem

ha kevesebbet fizettem, mint kéne, legközelebb kifizetem

ha többet, levásárolom

semmi értelme nincs azt elvenni, ami nem jár, arra követelni, amiért nem dolgoztunk,

és ha az illető kiskereskedő tőlem rendel meg szolgáltatást, mert nála vásárolok, bezárul a kör!

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.26. 09:48:31

Múlt héten én is benne felejtettem a kocsiban egy közepes TV-ét. Nem nagyot, mert azt észrevettem volna.
Most meg ba...gatnak, hogy nem voltak egyenesek a szándékaim...

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.26. 09:51:50

Bár azt hozzá kell tennem, nagyon komolyan, hogy aki olyan szinten feladja az emberi jogait, hogy megmutatja a szatyrát egy pénztárosnak vagy asszisztál egy biztonsági őr bármilyen motozáshoz stb. az menjen a pi...ába!!

Morci úr · http://suttyok-ket-kereken.blog.hu 2010.01.26. 09:58:28

Tegnap a Citi bankban azt mondta a biztonsági őr, hogy vegyem le a napszemüvegem mert abban nem tartózkodhatok a bankban.
Nem részletezem, hogy mi lett a diskurzus vége.De nagyon gyorsan elhúzott mellőlem.
Aznap még 3x bementem már csak azért is.

A sugárban volt egyébként.

Az a baj, hogy az emberek többsége egyenruha fóbiában szenved.
Pont most fut a Tv-ben egy sorozat a svindlerekről.
Ott is kipróbálták, hogy egy állatkertben biztonsági őrnek öltözve végigmotozták az embereket és szépen ki is zsebelték őket.
Az volt a legmegdöbbentőbb, hogy egy !állatkertben!Ezt hagyták az emberek. Ez ráadásul Angliában volt.

Bableves 2010.01.26. 13:19:12

A cikket olvasva feltűnt a Szent-György Security neve. Én dolgoztam nekik pár hónapig, az átlagnál jobb vagyonőr-cég, és ügyelnek lehetőség szerint a képzettebb őrök alkalmazására, manapság van kínálat a munkaerő piacon.

Az eset számomra teljesen egyértelmű, és nem is megyek bele a cikk írójának minősítésébe - mert lehet hogy a cikk megrendelésre készült!

Én más áruházláncnál voltam beosztásban, ahol említett cég vitt jó pár üzletet. (Spar) Egy megyeszékhelyen rövid idő alatt négy helyen is megfordultam, a többi őrrel együtt "vetésforgóban", mindenki volt mindenhol. De a boltvezetők mindig találtak valami mondvacsinált indokot, ami alapján kérték az őr cseréjét a cégtől. Valójában e mögött a Spar területi vezetője állt, akinek a férje másik vagyonőr céget működtet, és szeretné kitúrni a meglévő céget (jelesül a Szent-György Securityt). Ehhez nemtelen eszközöket vetnek be. "Álvevőket" küldenek, akik szándékosan botrányt okoznak, panaszkönyvet kérnek (nem jó nekik a vagyonőr cég saját panaszkönyve - mert ilyen is van!), hanem ragaszkodnak a Spar-oshoz. A cél, bizonyítani lehessen bármilyen apró indokkal, hogy gond van a megbízott céggel. Ehhez a boltvezetők asszisztálnak, az őröktől olyan dolgokat várnak el, ami nem feladatuk (pl. italraktárból a "márkás-drága" italok kiszolgálása vevő felé), vagy vevők zaklatására utasítás (pl. kifizettetni az újságot, ha olvassa üzleten belül). A boltvezetők (és a helyettesek is)elég mélyen benne vannak a bizniszben más oldalról is, hogy megérje nekik a dolog. A vagyonőr cég nem tehet mást, mint hogy minduntalan cseréli az állományt, csak hogy megmaradjon a megrendelés. (Szerény számításom szerint egy kisebb piaci rész, ahol "csak" 10 üzletben havi 4000 munkaóráról beszélünk kb., ott 1500 forintos szerény bruttó rezsióradíjjal számolva (ebből 400 ft az őr bére óránként) 6 millió forint/hó bevétele lenne a Spar területi vezetőjének, ill. kiccsaládja részére...

Na, ezért születnek az ilyen beírások, panaszkönyves firkálmányok, és városi legendák vevőzabáló biztonsági őrökről. A Tesco sem kivétel, csak itt több munkaóráról beszélünk, lévén 24 órás nyitvatartás...

jabor 2010.01.27. 08:03:49

X Tesco üvegvisszaváltója rendszeresen lopott.Nem ismerte el a beadott üvegek számát.Még bizonyítani is kellett, hogy milyen cimkés üveget dobtál be. Igaz , hogy az Ügy.fsz. kifizette ,de a lopásról se jegyzőkönyv, se "elnézést".Az áruház nyitásának napján 1000 Ft-al nyultak le.A nyitási reklámban szereplő apróbetűs szöveg alkalmazásával.Az Ügy.fsz-os csak szajkózta a betanult szöveget:mit tehetek önért? Az apróbetűs szöveg maradt a többi vásárló örömére. T: janbor

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.27. 08:13:59

@Nödön: Mi van te kis szarnyaló? Azt hitted, simán hazudhatsz? Nem vagy te szocialista/szabaddemokrata/mdf-es politikus, vagy mégis?
Szerintem olyan sima agyú vagy, hogy gugli nélkül azt sem tudod, mi az a jereváni rádió...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.01.27. 08:15:41

@nyulambulam: Nem egészen világos: hazavitted a bevásárlókocsit is?

Gabci 2010.05.15. 18:59:57

@hagyma: Azt azért vedd figyelembe, hogy itt nem csak az őrök viselkednek másképp, hanem a vevők is.
Jártam pl. Londonban, és ott senkinek eszébe nem jutott, hogy pl. blicceljen.
Teljesen másképpen fogták fel a dolgokat az emberek, senki nem azt leste, hogy milyen szabályt hol tud áthágni, vagy hol tud valami elmismásolni, hogy picit jobb legyen neki.
Itthon meg 10 emberből 3 mindennap bliccel. Ha jön az ellenőr, akkor kiröhögi, mert az nem tudja megbüntetni. Mire rendőrt hívna, rég leszállt a következő megállóban.

Vagy pl. a helyközi buszon, amivel minden nap utazok, egyetlen sofőr se szokott jegyet adni: inkább a jegy árának felét visszaadja, a többit meg a saját zsebébe teszi. Ilyet se láttam Londonban.

Ha nem volna ilyen ellenőrzés, ellopnák az egész boltot. A nagy bevásárlóközpontok így is híresek arról, hogy rengeteg cuccot összelopkodnak bennük.

Nem tudom, hogy melyik országba költöztél, és hány éve, de már megszoktad hogy ott alapból becsületesek az emberek.

Persze a fent leírt eset lehet véletlen, mert bárkivel előfordulhat. Így járt, legközelebb majd jobban fog vigyázni, ha ciki neki.

Alvers 2010.07.01. 01:56:24

Szeretem ezt a "kikérem magamnak" kezdetű fröcsögést meg az emberi jogokra való bősz hivatkozást. Általában azok az emberek szeretnek felháborodottan kikérni maguknak dolgokat meg a jogaikkal dobálózni, akik a kötelességeikkel már kevésbé vannak tisztában.

Első pontban a "kazettákat véletlenül áttoltam" kezdetű memoárhoz kívánok hozzászólni.
A kedves vásárlók kötelessége minden megvásárolni kívánt terméket felhelyezni a kasszáknál a futószalagra, amit meg esetleg mégsem szeretne megvenni, azt a bolt területén hagyni.

NEM a pénztáros feladata a vevők kosarait hosszasan tanulmányozni, hogy ne adj' Isten ott felejtik a dolgokat, mert éppen rohannak. Ehhez szeretném még hozzátenni, hogy érdekes módon az órákig tartó ráérős csavargás és shoppingolás közben nem sürget az idő, de amikor sorba kell állni öt-tíz percet, máris roppant sürgőssé válik minden. A tipikus türelmetlen, bunkó magyar ember esettanulmánya. Tisztelet a kivételnek.

Fenti magatartást a vásárlóknak éppen a saját érdekükben kell tanúsítaniuk, hogy ne fordulhassanak elő fentebb olvasott kellemetlenségek. Ugyanis, kedves cikkíró, felhívnám a figyelmét, hogy az áruvédelmi eszközök/kapuk jelzése megalapozza a lopás gyanúját, ami a boltot védő biztonsági/vagyonőri szolgálatot már intézkedésre jogosítja fel.

Innentől fogva törvényben biztosított joga, hogy a hatóságok előtt bizonyítsa, nem szándékozott semmit sem ellopni, és majd szintén a hatóságok (ilyen kis összegnél leginkább a jegyző) dolga megítélni, hogy a mondanivalója igaz vagy sem. Az viszont a biztonsági szolgálat vezetőjének jogköre, hogy az ilyen helyzetbe került kedves vásárlókkal szemben foganatosít -e intézkedést vagy sem. Ebben az esetben a hölgynek nem volt szerencséje...

Egyébként meg kívánnám jegyezni, hogy találkoztam én már bizony olyan tolvajokkal, akiknek a táskájában 30-40 ezer forintért voltak finomkozmetikai termékek, intézkedés közben mégis földhöz verte magát, és sikítozott, hogy ő azt ki akarta fizetni. Hát persze. Ismerjük. Mindent el lehet mondani a jegyző színe előtt.

Morci uraság is igen harcias, mindössze annyit kívánnék hozzátoldani terjedelmes emberi jogaihoz, hogy minden bolt területén az azt védő biztonsági szolgálatnak joga van a csomagjaiba belenézni. Nyugodtan tessék utánakérdezni az illetékes hatóságoknál. Más kérdés, hogy kinyitja -e a csomagját vagy sem, ám ha a gyanú megalapozott, rendőrt fognak hívni, az majd kinyitja a táskát.

Ezt a flegma, lekezelő, értelmiséginek látszó fennhéjázást ("nem diplomások dolgoznak a Tescoban ... el köll menni biztonsági őrnek, oszt'... satöbbi) meg mindenki tartsa meg magának. Egyik ember sem különb a másiknál, az egyik ember azt, a másik pedig amazt dolgozik, van, aki ebből él, és van, aki abból. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy némelyik őrnek ebben az országban egész biztos több esze van ám, mint az itt kommentet író 10 emberi jogaival dobálózó emberkének együttvéve.

"Aki ezen fennakad, az a Tudatos Vásárló genetikailag túlzottan módosított mintapéldánya, és szívesen mérnék rá ötven botütést."

És ehhez gratulálok, ez lenne az egészséges gondolkodás.

justisec 2011.08.02. 14:30:29

elhagytad a kasszát,az az utolsó lehetőség ahol kifizetheted a náladlévő termékeket..dehát megvalósult a loás tette ennyi legközelebb figyelj jobban csóközön:D
süti beállítások módosítása