Tékozló Homár

Gumis színjáték a Gömb utcában?

2010.02.09. 10:17 | hdzs | 87 komment

András levele szerint egy jól kitalált gumis csalás áldozata lett. Miközben szabálytalanul parkolt, leeresztették a kerekét, de hogy bosszúból, vagy a gumis próbált így ügyfelet szerezni, igazából nem tudni. Mindenesetre 40 perc után 4000 Ft-ot kértek el a cserének indult 1 db kerék felfújásáért, ami András szerint rablás.

Ez év január derekán, megálltam a teherautómmal a Gömb u-ban, az egyik élelmiszerlánc rakodási területén (ez a Lehel út kereszteződéséhez közel esik). Az utcában volt dolgom és, mivel máshol nem volt hely, ezért merészkedtem az áruátvételre kijelölt helyen parkírozni.

Hangsúlyoznám, hogy úgy álltam meg, hogy a beszállítókat, gyalogosakat, babakocsisokat és, még a jármű forgalmat se zavarjam.  Bevallom tovább tartott az ügyintézésem, mint azt gondoltam, úgy cirka 20-25 perc volt.

Mire visszaértem a kocsihoz, találtam a szélvédőn egy kézzel írott kis cetlit, amin ez állt „Ez nem parkoló….Áruszállítás”. Vettem a lapot, és magamban nyugtázva, hogy igazuk van, beültem a teherautóba. Ahogy tolatnék ki, előttem termett egy férfi, és már mondja is, hogy lapos az egyik kerekem.

Egyből átvillant az agyamon, hogy tuti leengedték. Kiszálltam, megnéztem. Tényleg lapos volt. Az úri ember – aki jelezte, hogy mi a probléma – segítőkészen mondta, hogy itt, szemben van egy gumis (XIII. ker., Gömb u. 35.) bent az udvar végében, nézessem meg. Mivel pesti vagyok, nem hülye, már itt elkezdett valami bűzleni. Lapos gumi, azonnali segítség, helyszínben a gumis…hmmm. Na mindegy, inkább megnézetem, mint, hogy valahol az úton nekem kelljen aláfeküdni, pótkerék le, emelő elő, stb. Ezzel a lendülettel átálltam a gumis műhely elé és, azt hiszem innentől kezdődik a történet igazából.

Mert nem is az zavar a legjobban - mint az utólag kiderült -, hogy csak leengedték a gumim, hanem, hogy a két, hát gyorsnak és jó szakembernek nem nevezhető „úriember” egy 16 colos gumi cseréjéért 4.000,- Ft-ot kért.

Na, de vissza a történethez. Elmondtam a gumisoknak, hogy lehet, hogy csak jelzésként leengedték a gumi, hogy máskor ne az áruátvételnél várakozzak (ezzel különben semmi bajom, mint azt már írtam, nem vitatkoztam volna egy percig sem velük. Elmegyek az első kútig, felfújom és máskor több időt szánok a parkolóhely keresésére, ennyi).

Jeleztem, hogy próbáljuk meg felfújni és, ha ereszt, akkor kerék le, és a többi…De nem, egyből nekiállt levenni,  mert, hogy biztos, hogy egy szög ment bele. Jó mit csináljak, ő a gumis.

Nem akarom olyan hosszúra fogni a történetet, mint amennyire eltökörésztek a kerekemmel, csak szavakban: gumi le, 15 perc nézegetés simogatás – hiába mondtam, hogy nézzük meg egy vizes edényben, tartályban, hogy hol ereszt, nem és nem -  nagy gondolkozás fejcsóválás, gumi vissza, felfúj, szappanos ecset, majd a 40 perces ceremónia végén benyög, hogy a gumin  nincs sérülés.

Hát azt hittem, hogy felrobban az agyam. Magamban: ember, hát nem ezt mondtam, hogy lehetséges, hogy csak leengedték.

Persze tudom, hogy az egész egy színjáték volt, és arra ment ki a játék, hogy a gumi mindenképen lekerüljön, hogy kilehessen számlázni egy köpenycserét, centirozást, meg mit tudom én még mit.

A legfelháborítóbb az, hogy a végösszeget szemlátomást hasra ütve, pofára  mondta be, négyezer. Négyezer? Ember, egy 16 colos gumicsere? Ráadásul, hogy kértem, hogy előbb nézzék meg, hogy nem-e csak leengedték!

De persze nem volt vízzel teli tartályuk, az miért is lenne egy gumisnál.

Egy szónak is száz a vége, a tanulság az, hogy ez a gumisműhely nem éppen azok közzé tartozik, amelyet nagyon szívesen tudnék ajánlani bárkinek!

Üdvözlet:

András 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2010.02.09. 10:21:35

szerintem is színjáték volt :D

zizu008 2010.02.09. 10:22:48

elég valószínű, hogy az volt

helianthus 2010.02.09. 10:23:45

"Elmondtam a gumisoknak, hogy lehet, hogy csak jelzésként leengedték a gumi, hogy máskor ne az áruátvételnél várakozzak (ezzel különben semmi bajom,"

ebből arra következtetek, hogy a poszt toló jelzésértékűen szokott nem tetszetős helyen parkolászni.
ha legközelebb jelzésértékűen beállítanak egy vasvellát a karoszériába, gondolom azzal sem lesz semmi baja :D

PITTA 2010.02.09. 10:25:17

Ezért van nálam mindig lábpumpa...

Tökös Veréb 2010.02.09. 10:28:19

szerintem megérdemelte.

Énbagoly 2010.02.09. 10:30:13

Hát, ha tudtad, hogy át akarnak verni, és mégis belementél...
Máskor nyisd nagyobbra a szád. Gyorsan beszartak volna, és kevesebb lett volna az az összeg, meg gyorsabb az ügyintézés. :)

elwood 2010.02.09. 10:34:24

szokták ajánlani a APEH ráuszítását

Egyéves Önkéntes 2010.02.09. 10:36:34

a kerék alá kellett volna valami görgős izé vagy béka és átvontatni az Aldi elé.
ott magától beáll a helyes keréknyomás-szint.

elwood 2010.02.09. 10:37:59

rohadjon ki a szíve a gumisnak

Disznó Úr 2010.02.09. 10:38:12

"pesti vagyok, nem hülye"

Hihetetlen ezeknek a tahó proliknak az öntudata. Aljas, buta, de lenézi a vidékit, a "parasztot".

Félhülye, atlétás teheratósöfőr, most találkozhattál önképeddel, a szintén proli tetű gumissal. Bárcsak jól ellenétek így és ne tolakodnátok be az életünkbe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.09. 10:41:19

"Mivel pesti vagyok, nem hülye"

Ez így akkor most hogy?

2010.02.09. 10:41:25

Nikolettet nem érdemes gumis műhelyben keresni - ez mindenképp tanulság.

VilMarci 2010.02.09. 10:46:58

Ha már jól ismered az ilyen jelzésértékű eseteket, miért nincs az autódban egy kb 3000 Ft-os szivargyújtóra köthető kompresszor?
A gumisnak meg felfújható sünt a végbelébe.

kicscsávók 2010.02.09. 10:51:00

Ez mennyiben fogyasztóvédelem?
Mondjuk azért jót röhögtem. Szar helyen parkol, megszívatják, lehúzzák. Aztán ezzel még büszkélkedik is :)

Dr. Kix 2010.02.09. 10:51:30

Ezresér van lábpumpa minden Auchanban és Aldiban. Tescoban ugyanennyiért még foschpunpát is kapsz.:)

akikaztmondjákni 2010.02.09. 10:52:21

Na, akkor én is:
"Mivel pesti vagyok, nem hülye"

Eric_Cartman 2010.02.09. 10:54:19

"pesti vagyok, nem hülye"
Akkor te ilyen helyi hülye vagy, nem ?

akikaztmondjákni 2010.02.09. 10:54:30

"gumi le, 15 perc nézegetés simogatás"

Ez kezd egy kicsit elszexuallizálodni:D

Egyéves Önkéntes 2010.02.09. 10:54:32

valaki összefoglalhatná.
Hülye vagyok, nem pesti.

akikaztmondjákni 2010.02.09. 10:56:37

"máskor több időt szánok a parkolóhely keresésére, ennyi"

Akkor miért is nem igy kezdted,hm?:)
Meg se történt vona ez az egész.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.02.09. 10:57:27

@Disznó Úr: szerintem ebben a mondásban pont a pesti és a hülye között van párhuzam, hogyaszongya 'bár a pestieket hülyének szokták nézni, ám én csak pesti vagyok, de ezzel együtt nem hülye' aztán lehet, hogy én értelmezem rossul. Mindenesetre ennyire felháborodni kicsit túlzás szerintem :)
a poszthoz: élvezem, amikor a szabálytalanul parkoló autósok magabiztosan kijelentik, hogy senkit nem zavartak. Azt inkább hadd ítéljék meg a gyalogosok, biciklisek, közlekedni vágyó autósok, jó? :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.09. 10:57:35

@EÖ:
Összefoglalva:
Megszivatták böcsülettel, mint nem pesti a berváját.

betépett felhasználó 2010.02.09. 10:58:41

De persze nem volt vízzel teli tartályuk, az miért is lenne egy gumisnál.

miert lenne, nem a halashoz mentel, hanem a gumishoz, nem?

Egyéves Önkéntes 2010.02.09. 10:58:54

@Sün‼: köszönöm. az azért kár, hogy nem derült ki, hogy a gumis átlagos külsejű-e és hogy hány diplomája van.

Eric_Cartman 2010.02.09. 10:59:06

Ha egy mondatban kellene írni Magyarország közlekedéséről, akkor az itt szereplő mondattal kellene ezt megtenni :
"Az utcában volt dolgom és, mivel máshol nem volt hely, ezért merészkedtem az áruátvételre kijelölt helyen parkírozni."
Mindezt kisteherautóval.

tárhejj · http://atarhely.hu 2010.02.09. 11:01:44

Színjáték? Úgy tűnik...

indapass90210 2010.02.09. 11:02:16

Az embernél mindig legyen az autóban: tartalék nagykabát, szivargyújtós (fos)punepa, bika, vontatókötél, minden ami kerékcseréhez kell, feszítővas (esetleg fa testápoló, baseballklub tagságival), kenőpénz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.09. 11:03:42

@EÖ:
"hány diplomája van"

Kettő minimum.
Egy gumileszerelésből, egy pedig gumifelszerelésből.
A centírozás esélyes egy harmadiknak.

akos147 2010.02.09. 11:04:39

@Sün‼: ezt azért kellett kiemelni, mert gyakran a hülye és a pesti egymás szinonimái. és ezek nézik le az erdőlakókat. lesz dolgunk a parkolótársaságok elintézése után is bőven...

Wágner Úr 2010.02.09. 11:05:10

András!
lehet hog pesti vagy de eléggé idiótácska.
Ha beállsz a gumishoz és azt mondod neki, hogy itt egy 500-as nyomasd már fel-akkor ő felnyomatja.
Ha ennek ellenére nekiáll a kerékkulccsal matatni-rávágsz a kezére.
Ha leenged akkor ráérsz beszélgetni a javításról.
Mivel ez nem a Nemzeti Kaszinó meg lehet kérdezni, hogy mibe fog ez neked fájni.Ha nem tetszik az ár akkor még mindig ott a sajátkezú pótkerék le-emelő fel-lapos kerék le-jó kerék fel-ismerős gumisnál kerékrendbehozás projekt.
Minden épeszű teherautós így csinálja.
Ezek szerint te csak egy nagyarcú amatőr vagy akit jól megvezettek, te meg jól benyaltad.

akos147 2010.02.09. 11:05:57

A gumis gyermekeit egyedül nevelő, öntudatos családanya-e?

Anyád barátja 2010.02.09. 11:06:58

Te pesti is vagy,meg hülye is.
Megszívatnak és dicsekszel vele.
Egyébként a 4000 nem is sok,ebből egy rugó az enyém.
Én engedem le azon a környéken a tilosban parkoló ezereszű pesti autósoknak a kerekét!:P

bekbórd! 2010.02.09. 11:09:30

NEM-E a kibic volt a leeresztő is?

A pesti vagyok, nem hülye sztem azt jelenti kb, hogy "Pesten nőttem fel a sűrűjében, engem akartok átbaszni?"

betépett felhasználó 2010.02.09. 11:11:37

Gumis színjáték a Gömb utcában
1felvonasos akarmi

helyszín: a Gömb utcai Gömb patika

foszerelo: Andras, a nemhulyepesti
mellekszereplok: Sárika es Márika, eladonok
---------------
Andras: - jo napot kivanok, baschzni szeretnek, mit tudnanak ajanlani?
Sarika: - jo napot kivanok, a Durexet ajanlhatom
Andras: - jobb nincs?
Sarika: - de van
Marika: - bizony van... (es huncutul megnyalja a homlokat)

vege
---------------
fuggony le...

Secnir 2010.02.09. 11:13:45

"előttem termett egy férfi, és már mondja is, hogy lapos az egyik kerekem.
Egyből átvillant az agyamon, hogy tuti leengedték. [...] Az úri ember – aki jelezte, hogy mi a probléma – segítőkészen mondta, hogy itt, szemben van egy gumis [...] nézessem meg."

asszem ez lett volna az a pont, amikor szájbavágom az ürgét.
legrosszabb esetben a kézzel írt „Ez nem parkoló….Áruszállítás” szöveget összehasonlítom az alatt a 40 perc alatt a műhelyben lévő falra felfirkantott telefonszámokkal, és ha kicsit is hasonlít, akkor ütök.

teki424 2010.02.09. 11:17:24

"Egy szónak is száz a vége"
Ez fordítva helyes,igy hülyeség.

renz 2010.02.09. 11:17:28

A szabálytalanul, vagy 2-3 autó helyét elfoglaló parkolók megérdemlik ha így kicsesznek velük. Pont.

Ami a gumis történetet illeti, van ott a környéken nem is egy benzinkút, elsőként ott kellett volna próbálkozni, pláne ha erősen gyanús volt a szándékos leeresztés. Józan ész rulez!

Nem mellesleg még így is olcsóbban megúszta, mint ha kapott volna egy bilincset közterületeseknek csúfolt hiéna brigádtól.

theutat villám 2010.02.09. 11:21:29

meg-e kellene-e előre-e kérdezni-e, hogy mennyib-e fog kerülni? e

akikaztmondjákni 2010.02.09. 11:24:00

Sztem András amugy Andrea...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.09. 11:30:37

@akos147:
Hasztamannyana!
Hogy miket meg lehet tanulni!?
Ezek rokonok?
Hihhhhetetelen!

Eric_Cartman 2010.02.09. 11:36:19

@teki424: "egév a zázs si kanózs ygE"
Hmm. Ez se sokkal értelmesebb.

teki424 2010.02.09. 11:53:32

Teherautó, tehát árut szállít.
Gondolom, jön majd a poszt, amikor sír, mert mert elállták a rakodóhelyet, holmi ügyintézők, így nem bír pakúnyi.

AlulírottFentemlített 2010.02.09. 11:55:19

@Kulics:
Polisor Laci nagyon ideges lesz akkor :-))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.09. 11:55:44

szerintem meg minden pesti hulye
vajnot?

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.02.09. 11:57:39

A gumisnak is meg kell valamiből élnie. Most menjenek lopni? Inkább húzzák le a pesti nemhülyéket.

plony 2010.02.09. 12:05:28

Na, akkor én is...
"pesti vagyok, nem hülye"

Hát mit képzelsz magadról te szarházi köcsög? Mire vágsz fel annyira te ganédombon lakó, szartúró városi? Még büszke is vagy arra a szemétben, bűzben, szmogban, dugóban, hajléktalanok mocskában rohadó vízfejű putrira, politikusok bűntanyájára, az ország szégyenére?
Olyan hülye vagy, mint a segg!

telepata 2010.02.09. 12:13:07

Kedves posztoló, az éremnek azért mindig két oldala van. Történetesen nagyon jól ismerem a szóban forgó műhelyt, úgy is mondhatnám, hogy a családi gumisunkról van szó, akit szerintem méltatalanul megrágalmaztak. Csak egy kis adalék Pistáról: a legnagyobb gumicsere-szezonban, amikor a közelben lezuhant egy léghajó, az elsők között sietett a bajbajutottak segítségére és a foltozásért egyetlen fillért nem volt hajlandó elfogadni.
Precíz centírozás, minőségi ragasztás, ez az, amit gumisművészetnek is hívhatunk.

isti77 2010.02.09. 12:21:25

Az, hogy valaki (aki állítólag férfi) nem tud egy kerékcserét saját maga végrehajtani, az azért van, mert pesti, vagy azért, mert nem hülye?
Ha béna/lusta vagy, akkor fizess 4.000 Ft-ot.

Szeretem ezeket az "ezért ilyen sokat fizetni?" típusú kifogásokat. Ember, ha ilyen semmiség, akkor miért nem csináltad meg magad? Már úgyis parkoltál, tilosban, ennyi erővel ott meg is ejthetted volna a kerékcserét, aztán a leszerelt kereket viheted, ahova akarod megnézetni.
Persze ha te a te autódhoz is biciklikerék jár pótkeréknek, mint a távol-keletiek többségéhez, az szívás.

Lucky Luke 2010.02.09. 12:29:38

Hehe,mondtam volna,nemsokára jövök,csak elmegyek az automatához pénzt kivenni...

eznemisénvagyok 2010.02.09. 12:39:35

Mondjuk ez a "pesti vagyok nem hülye", ez valóban kicsit bicskanyitogató, de tekintsünk el tőle.

A témához pro és kontra: egy gumisnak az nem opció, hogy "lehet hogy csak leengedték", arról meg is kell győződni. Gondolom a posztoló ugyanígy fel lenne háborodva, ha felpumpálás után 3 utcányira újra leenged, és a lapos gumit szarrá tapostatja az autójával. Tehát az átvizsgálás jogos - sőt - pozítív elem.

Az hogy nincs tartálya, amivel ellenőrizhetné a szökő levegőt, no az valóban ciki egy gumisnál, de hát ugyebár tudjuk milyen gumisok vannak Pesten néhol, még a pénztárgépnek sincs hely, nemhogy egy kádnak, a járdán szerelnek, ésatöbbi. De legalább nem hülyék, ugyebár.

4000 péz ezért a manőverért tényleg sok.

Harlequin 2010.02.09. 13:08:42

Egy szónak is száz a vége, ne parkoljál tilosban, paréj!

gftamas 2010.02.09. 13:36:09

Szerintem komám örülj neki, hogy 4 ezerből megúsztad, ha megbüntetnek tilosban parkolásért az többe fáj. Egyébként meg ne parkolj ott, ahol nem lehet...

elwood 2010.02.09. 13:54:41

@isti77:
"Az, hogy valaki (aki állítólag férfi) nem tud egy kerékcserét saját maga végrehajtani, az azért van, mert pesti, vagy azért, mert nem hülye?
Ha béna/lusta vagy, akkor fizess 4.000 Ft-ot."

te nem lusta kemény férfiember, emelj meg egy teherautót kéziemelővel, szedd le a rárohadt csavarokat ... amikor szemben van a gumis a célszerszámaival.

és büszke lehetsz

hawkeye 2010.02.09. 13:57:08

4 ezerért megtanulhattad, h szabályosan kell parkolni.

Ennyi.

gym 2010.02.09. 14:08:24

Nekem egyszer furcsán viselkedett a kerekem. Hol leeresztett, hol nem. Mindezt úton Németországba. Elég hosszú lett az út, minden benzinkútnál gumiellenőrzés, hol kellett fújni, hol nem. Másnap, miután megérkeztem a célhoz, elvittem egy gumishoz. Fél órát vizsgálgatta (volt vizes hordója is!), nem talált semmit. Azt mondta, visszaszereli, és ha megint gond lesz, vigyem vissza. Amikor a szelepsapkát tette vissza, akkor vette észre, hogy a szeleptű egy kicsit kiáll, ha rá van tekerve a szelepsapka rendesen, akkor ereszt, ha nem, akkor nem. Kicserélte a szelepet - és nem kért egy vasat sem. Hogy miből élnek ezek a német gumisok???

eznemisénvagyok 2010.02.09. 14:41:46

@gym: Abból, hogy 4 gumi átszerelése szezonban 100 ajró.

elwood 2010.02.09. 15:07:33

a svéd gumisok járőröznek az utcákban és megnézik a szelepsapkákat. ha valamelyik ereszt mosolyogva kicsrélik

hogy miből élnek ? hát az náluk kötött internetelőfizetésekből

plony 2010.02.09. 15:44:19

@elwood:
Az svéd gumisok az mi utcánkban is járőröztek, de nem nézték meg az szelepsapkákat, pedig az ereszt kicserélték mosolyogva, hogy miből éljenek.

elwood 2010.02.09. 17:21:36

@plony: az utcában járőrözött a poszter amikor felnézett és látta, hogy majdnem leengedték az ereszt. ez szöget ütött a fejébe, de nem volt vizesdézsa.

a szembe lévő 15 percig simogatta amitől gömb lett. aztán nem tökörésztek tovább, hanem azt mondták négyezer.

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.09. 17:30:00

"pesti vagyok, nem hülye". A mondat első fele bizonyára igaz, mert a vidéki apám az udvarból sem állt ki az akksiról működtethető légkompresszor, meg a már emlegetett lábpumpa nélkül. Itt nem áll minden lapos gumi mellett egy gumis.
A mondat másik felét a fentiek értelmében inkább nem vizsgáljuk.

ouroboros 2010.02.09. 18:06:52

erröl egy klasszikus (burzsoá nyugdíjasok):
www.youtube.com/watch?v=cktx5NnBVwU

reunalla 2010.02.09. 18:12:56

most én vagyok a hülye nő létemre, hogy kompresszort, szeleptűt és olyan szeleptű-betekerős szelepsapkát tartok a kocsimban?

Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2010.02.09. 18:15:31

@reunalla: A tilosban parkoló géniusz keréknyomát sem vagy méltó megtekinteni. ;)

Inter Face 2010.02.09. 18:40:06

A posztoló ígyjárt,máskor jó helyre parkol majd.Örülhet ,hogy nem szúrták ki a kerekeit.A gumis csak beszedte a bírságot

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.09. 19:10:57

Nem lett volna egyszerubb felfujni a kereket pumpaval vagy mit tudom en mivel.

Ha az iro erezte, hogy szivatas van a dologban akkor miert nem hajtotta el azonnal az embert a halalba?

Lili Marleen 2010.02.09. 19:43:44

@renz: Ok, de tegyuk fel nincs minden sarkon gumis. Marmost ha egy szabalytalanul parkolonak leengedik a kereket, akkor ha akar sem tud elmenni onnan meg egy jo darabig..

De biztos en vagyok a hulye.:(

reunalla 2010.02.09. 19:46:38

@Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár: mondjuk tilosba se parkolok...bár egyszer a kedves közterületes szomszéd éjjel 23:42-kor rajtakapott : 20 cm-rel ráálltam a járdára...azóta nem parkolok tilosban :D

Egyéves Önkéntes 2010.02.09. 20:57:30

@elwood: mindezt hóban, négyezerért. a hülyének is megéri, nemhogy a pestinek :)

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.09. 22:34:11

@telepata: :-DDDDDDD

hülye :-DDDDD

és mi van karcsival a benzinkutassal, és marikával a csontkovács kocsmárossal?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.02.09. 22:38:08

Legközelebb tolasd le őket a platós ifával.

Első mohikán 2010.02.10. 03:09:44

"Pesti vagyok, nem hülye"
De, hülye vagy. És ezen még az sem változtat, ha netalán elköltöznél.

Első mohikán 2010.02.10. 03:12:36

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: "Ha az iro erezte, hogy szivatas van a dologban akkor miert nem hajtotta el azonnal az embert a halalba?"
Mert pesti. Érted!

renz 2010.02.10. 08:07:05

@Lili Marleen: A kerékbilincs is csak meghosszabbítja a szabálytalan (rossz) helyen álló autó ott létét, mégis használják előszeretettel.

Mellesleg nem értetted a mondókám lényegét ha jól érzékelem.

keptündzsekk 2010.02.10. 09:50:49

űrgyíkok voltak-e a gumiműhelyesek? csipgyanús ez az egész

WorkingGirl 2010.02.10. 10:40:16

A gumis is csak "pesti volt nem hülye" :-)))

WorkingGirl 2010.02.10. 10:41:37

és így már mutogathatnak is egymásra :-), ki is a nagyobb tahó?

Lili Marleen 2010.02.10. 14:27:45

@renz: "A szabálytalanul, vagy 2-3 autó helyét elfoglaló parkolók megérdemlik ha így kicsesznek velük. Pont."

Ha ezt felreertem akkor tenyleg en vagyok a hulye. A kerekbilincs az egy dolog - olyankor az illeto szep kerek buntetest fizet, hogy visszakapja a jarmuvet ha jol tudom. Viszont kilyukasztani egy idiota kereket onceluan, az ertelmetlen mert ugysem tanul belole. Ezt ugy en block mondom nem csak a posztra vonatkozoan.

Répalaki Edömér 2010.02.10. 21:08:19

Nekem pár naponta elment a levegő az egyik kerekemből, és mivel külsérelmi nyomot (szeg, csavar, szakadás, hasadás, hiányzó / kilazított szelepbelső) nem találtam, gyanakodtam, hátha valamelyik kolléga viccelődik. Szóval megható, szívhez szóló történetem, javaslatom:

Vizes kád vagy lavór csak baba mosdatáshoz és lábmosáshoz kell, gumis műhelybe porlasztófejes pumpás / spricnis flakon való. Meg alvázfújó illetve -mosó pisztoly, ami jóval olcsóbb, mint egy "gőzborotva". Kompresszor levegő minden bizonnyal akad így is, ha csak nem megboldogult Lolo Ferrari tüdőkapacitását megszégyenítő adottsággal bíró segédek fújják fel szájukkal a 6,5 báros tgk kerekeket... vagy fingják fel esetleg.
Nos, latyakos, saras, hókásás gumit nagy nyomással lefúj, ha makacs a dzsuva, akkor (tartályában sima avagy szappanos vizű) mosó/fúvó pisztollyal letisztít. Nekem itt már bugyborékolt a felni pereménél körben a víz, szóval megvolt a hiba. Gumit, felnit körbecsiszol (nem padkázot, ki tudja miért jött elő a dolog, de gumihibára gyanakszom), kipasztáz, ráadásul leszerelés nélkül - mondjuk idegenben ezt mindenhol felszámolják szerelésként - elég csak behuppantani a gumit a felni peremről: 1400.- HUF/14"/db. Örül, de csak egy ideig, mert hidegtől paszta kikeményedik, kifagy és minden kezdődik elölről. Illetve vesz rendes gumiköpenyt, rendes felnire.

Szóval, délceg termetű és nem kislányos jellemű ismerőst környéken - előre ! - lesben elhelyez, gépkocsival ismételten fél-szabálytalanul parkol. Ismerős nyakon csípi a kerékmanipulátor úriembert, szembesíti gumiműhelyes kollégáival, majd egy-egy sünt vagy a futó centrírozó gép tengelyvégét a tettes gyülekezet kloákájába illeszt. Utána kapjon egy felet a tudatosan félig szabálytalanul parkoló posztoló is...

Vladimir Harkonnen 2010.02.10. 22:01:09

100 méterre van a MOL kút, ez a 4000 a lustaság ára volt!

renz 2010.02.14. 09:16:51

@Lili Marleen: Gumikiszúrásról szó sem volt (egész poszt elolvasása rulez!) és ha jól sejtem, akkor te nem igazán vagy aktív résztvevője a magyar autós társadalomnak sem.

Lili Marleen 2010.02.15. 02:32:07

@renz: tudom, hogy nem volt - en irtam el figyelmetlensegbol. Ez nem valtoztat a velemenyemen. Az uzenet a szelvedon - az elfogadhato.:)

Lili Marleen 2010.02.15. 02:35:01

@renz: P.S> igazad van, itthon nem vezetek, ahol meg igen ott a konfliktusok kezelesenek nem az a modja, hogy leengedjuk a kereket vagy letorjuk a tukrot, stb..
El vagyok kenyeztetve, mondom..:)

renz 2010.02.15. 09:18:39

@Lili Marleen: Valóban nem ez lenne a kulturált módszer, de aki mindenki mást leszarva parkol és/vagy közlekedik, azt szerinted mennyire hatja meg egy cetli a szélvédőn? Az elolvasása nélkül (hiszen az olvasási képesség is erősen kétséges) gyűri össze és dobja el az utcán olyan természetességgel, mint ahogy te a levegőt veszed. Pont a túlságosan nagy liberalizmus miatt röhögnek a markukba a férgek itthon. De ez már majdnem politika, azt meg inkább kerülöm...

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2010.05.17. 14:27:14

Én pesti vagyok ÉS hülye, de azt tudom, hogy nem "centírozás" (aminek semmi értelme), hanem centRírozás, ha már mindeképp idegen szavakat akarunk keverni a beszédünke a magyar helyett.
süti beállítások módosítása