Tékozló Homár

Este 6-ig tartott a Torkos Csütörtök a Godot-ban

2010.02.19. 15:44 | jackyll | komment

Zsuzsanna és csapata különös anomáliával szembesült a Godot Kávéházban, aholis az 1700 forintos Dumaszínház után közölték, hogy egy időgörbület hatására náluk este 6-ig tartott a csütörtök, vagyis nem jár nekik a Torkos Csütörtök 50%-os kedvezménye:

Egy tegnap esti élményemet szeretném megosztani veletek, mert nagyon csalódott vagyok, és úgy érzem, ez a sztori némi hírverést kíván. Mint az emberek többsége, én is beneveztem a torkos csütörtökbe, ha már lehet, élvezzük ki a felhívás adta lehetőséget. Hogy mégse legyen annyira kommersz, barátaimmal úgy gondoltuk, összekötjük a kellemest a hasznossal, asztalt foglaltunk a Godot Kávéházba, hogy a vacsorát egy jó Dumaszínházzal kössük össze. Megnéztük a www.menjunkenni.hu oldalon, a Kávéház szerepel a csatlakozott éttermek listáján, ez szuper.

UPDATE: Elnézést kért a Godot

Mint minden rendes, magyar szokásokat betartó honpolgár, én is levessel indítottam. Miután 45 percet vártam rá – miközben az asztalnál ülők ételeit már kihozták, sőt azt már el is fogyasztották – gondoltam megkérdezem, mikor lesz készen. Egy kedves felszolgáló közölte, hogy „Ja, olyan levesünk most épp nincsen, csak elfelejtettünk szólni, hogy válasszon másikat”. Itt húztam be az első mínuszt nekik, és döntöttem úgy, hogy köszönöm szépen, a többi leves nem érdekel. Tudom, ez elég hisztis reakció, de így utólag nem bánom, mert én vagyok az egyetlen, aki végül nem lett átvágva.

Nyilvánvaló, hogy Dumaszínház lévén, a hely már kezdés előtt fél órával fullon van. A belépőjegy 1.700 Ft, barátságos ár, még barátságosabb a tudat, hogy közben majd fél áron lehet enni, hisz 19.00-től 23.00-ig bőven megéhezik az emberfia. A népek rendeltek is bőséggel, leves, második, desszert, bor stb.

Az előadás végén mindenki kérte a számlát, majd sorban kezdtek kikerekedni a szemek. Egyikük volt oly bátor, és megkérdezte a felszolgálótól, hogy ez már a felezett ár-e? A hölgy kedvesen mosolyogva közölte, hogy „ja, a torkos csütörtök 18.00 órakor befejeződött”.

 

Távozáskor végignéztem a helyet, hátha elkerülte a szememet ez a felirat, bár azt gondolom, ha kiírják, az sem mentesíti Őket. Természetesen figyelemfelkeltő kiírást sehol nem találtam. Ha jól tudom, aki ehhez a rendezvényhez csatlakozik, az vállalja, hogy egész nap 50%-on értékesít.

Nyilvánvaló, hogy garantált bevételük volt a Dumaszínház nézőiből, így nem volt szükségük az 50%-os vendégcsalogató promóra. De akkor miért? Én becsapva érzem magam, bár azzal, hogy a leves miatt besértődtem, még az én pénztárcám járt a legjobban.

Ma elolvastam a www.menjunkenni.hu ide vonatkozó részét, ott is egyértelmű a csatlakozott éttermek kötelezettsége: „Akció leírása: 2010-ben, a Torkos Csütörtök napján, azaz február 18-án a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50%-os kedvezményt biztosítanak.”

Tegnap este minden asztalnál úgy érezték az emberek, hogy becsapták őket, de senki nem tudott érdemben reklamálni, hiszen a felszolgálók vezetői utasítást hajtottak végre.

Én azon szerencsések közé tartozom, aki a válság idején is megengedheti magának, hogy havonta párszor étteremben egyen, de tudom, hogy nem mindenki teheti ezt meg.

Tegnap azt láttam, hogy haszonleső kapzsi emberek csőbe húznak olyanokat, akik lelkesen mennek oda azért, mert más napokon, 100%-os áron nincs lehetőségük ezt megtenni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lázárblokkoló (törölt) 2010.02.20. 20:35:00

@ColT: Szerintem tényleg jártak ott, mert ahogy leírták: hogy akárhogy hadonászol, levegőnek néznek a pincérek... na ezt (is) én is átéltem ott. És tényleg szörnyű hogy ez a "szocializmust idéző" nívó ilyen szívós túlélő, miközben tényleg gombamódra szaporodnak a környéken is a "kapitalizált" vendéglők, csak azokban nincs duma:(

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 20:46:09

@Pdudas:
est meg a kisebb cegek is megteszik
egy nem total szakember is latja nagyjabol, mit hogy, persze a profi az igazi
hozzank a Hotelbe legalabb evente jon valaki 2-3 napra
legutobb az eszrevetelei mellett egy csalo pincercsajt buktatott le

Pdudas 2010.02.20. 20:51:12

@hagyma: nem akartam nemzetközi dolgokkal példálózni, egy komolyabb hotelben/étteremben kb 100 oldalas dokumentációt kap a tulajdonos és a végén egy százalékos értékelést is. Ez azonabn egy szálloda esetén kb 2000Usd/Eur plusz a felmerült költségek. Nem tudom Magyarországon milyen áron mennek ezezk a tesztelések, de általában tényleg megéri.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.20. 20:53:32

@anemzetszínésze: Ja, egy része a kommentelőknek biztos járt ott, de azért nem vennék mérget mindenre. A próbavásárlók sokkal jobb módszer.

Nem azt mondom hogy nem igazak a kommentekben a negatív kritikák, általában én inkább a postolóknak szoktam hinni.

Ofélia . 2010.02.20. 21:00:47

@Pdudas:
Ehhez ez a hely túl kicsi!!
Sztem egy heti teljes forgalma lehet!

Amúgy napszámban üres és csak a sztedapos srácok húzzák fel külön belépőért amúgy az astória árait alkalmazzák éz ez még a belvárosban is drágának számít.

f.gergő 2010.02.20. 21:03:14

azért van minden délben tele a hely és nem tudnak már két főt sem leültetni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:03:29

@Pdudas: hat szallodalancok hazon belul megoldjak
qrwa jo allas utazol es dozsolsz a hotelekben
meg faraszto is
egy sima etterembe eleg egy vacsora
nem lehet tul draga, az ingyen kaj pia az ugye lofutty es utana asszem olyan 10 oldalon le lehet irni mit es hogy, de akar egy intelligens rokon is eleg
egy hotel az bonyolultabb
hu de sok trukk van pl a szobaknal takaritast ellenorizni, meg a megbizhatosagot stb.stb.stb

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:05:43

@Ofélia .: \
ketten siman lecsekkolnank ingyen kaja pia oszt megmondjuk mivan

Pdudas 2010.02.20. 21:12:20

Szállodaláncok nem oldhatják meg házon belül, független minősítő szervezet értékelésére van szükség.
www.leadingquality.com

Ofélia . 2010.02.20. 21:13:14

Lehet, hogy megelőzöm az RE postot??

Sáfár Zoltán
2010-02-20 13:30:27
Kedves Jackyll! Ismételten írok, immár a cikk lekerült a főoldalról, ám eddig választ és lehetőséget nem kaptam álláspontom kifejtésére, csak a fórum keretében, ellenben Zsuzsa a főoldalon szapulhatott bennünket. Akkor most következzen a véleményem: Valóban nem szerencsés, hogy Dumaszínház műsorunk programjának megtervezésekor, elfelejtettük a Tcs-t, amivel alapot teremtettünk ennek a kínos szituációnak. Ezért elnézést kérek. Mivel nem csak egy egyszerű kávéház vagyunk, a programok tervezésekor, sajnos sokszor elkövetünk hibát. Tavaly például március 15-re is betettünk műsort, ám ez szerencsénkre többnyire nem okoz gondot, mert a műsorunk, bár tök rossz és igénytelen, mégis folyamatosan megtelik, előre 1-2 hónappal, pedig jó borsosan adjuk az árát, hogy minél többet keressünk, nem beszélve a súlyos állami színházi támogatásokról, amiket emellett még zsebre is vágunk (összege 0 Ft). A Dumaszínházat is a haszon és a sok pénz reményében alapítottuk, csakúgy, mint a Godot Galériát, az ingyenes Irodalmi estünket, ingyenes moziklubunkat, vagy akár az Életjáték rögtönzéses előadásunkat és még sorolhatnám. Ezt csak azért írom, hogy világos legyen mennyire is kapzsi vagyok. Beszéltem a Godot Kávéházban az üzletvezetővel, a felszolgáló kollégákkal és az elmondásuk alapján senki sem reklamált, senki sem adott alkalmat, hogy az esetleges félreértést megfelelően kezeljük, a bejáratnál a megállító táblán, az ajtón jól olvasható feliratban aznap is tudattuk vendégeinkkel, hogy zártkörű rendezvény van nálunk. Ismétlem, nem szerencsés, hogy aznap műsor volt nálunk, ennek tudatában nem szabadott volna részt vennünk a TCS-ben. Hibáztunk!!! Ezúton szeretnék elnézést kérni minden kedves február 18-i remélhetőleg jól szórakozó, ám esetlegesen kínos helyzetbe hozott Dumaszínházas nézőnktől, és kárpótlásul szeretnék tisztelet jegyet felajánlani az Életjáték című rögtönzéses színházi előadásunkra. A fórumban megjelent építő kritikákat ezúton is köszönjük Kedves Zsuzsannát pedig ezen kívül szeretettel várom az ingyenes irodalmi estünkre, ingyenes moziklub estjeinkre, illetve ingyenes kiállítás megnyitóinkra, ahol mindenkit ingyenesen megkínálunk borral, vagy pezsgővel. A félreértések elkerülése végett nem csak most, hanem mindig. Üdvözlettel: Sáfár Zoltán zosafar@gmail.com intezet@godot.hu

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:17:56

@Pdudas:
dehogynem
sot meg powerup-ot is csinalnak amikor 3-4 alkalmazott bekoltozik 2 napra
mindenki tudja kik Ok mit akarnak, es megis hasznos
amirol Te beszelsz az egy masik fokozat, sot masra is hasznalhato

Ofélia . 2010.02.20. 21:18:52

@hagyma:
Ha jössz semmi akadálya majd szerzek megfelelő igazolványokat:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:27:25

nade ne terjunk el a torkos csutortoktol

Pdudas 2010.02.20. 21:30:34

@hagyma: azon a szinten ahol én dolgozom, szükséges a független minősítő testület véleménye, mivel rangsorolni kell a vendéglátó helyeket. Észak Amerika és Ázsia vezet, ők 80% körüli eredményt szoktak elérni ilyen teszteken. Az eredmény garancia a minőségre, hiszen az LQA ellenőröket nehéz kiszúrni és ezért tényleg a hibákat tárják fel. Drága, de a luxus kategóriában ezt meg kell fizetni....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:31:34

@Ofélia .:
minek ahhoz igazolvany???
megkeressuk a fonokot, hogy ingyen cuccert megmondjuk mi volt

Ofélia . 2010.02.20. 21:32:10

@hagyma:
Igazad van most melegítem a citromos csirkemellemet:D

Sáfár Zoltán 2010.02.20. 21:34:36

Kedves Zsuzsa, Jackyll és Fórumozók!

Nagyon sajnálom, hogy elragadott az indulat, nem vagyok gyakorta fórumozó, szokatlan volt a hangnem és az ítélkezés.

Bocsánat kérek!
Az építő kritikákat pedig köszönöm és korábbi ajánlatomat fenntartom

Üdv:
Sáfár Zoltán

Ofélia . 2010.02.20. 21:36:35

@hagyma:
Előtte elhintem a környéken, hogy mislen csillag odaítélésével kapcsolatban jön két úr az egyik az usábol.

Igy elég lessz felmutatni az útleveledet esetleg a szállodád belépőkártyáját.

Oszt lessz eszem iszom táncoslányok stb.:))

Ofélia . 2010.02.20. 21:38:52

@Sáfár Zoltán:
Nem is ragadott el az indulat a válaszod sztem korrekt!!

Ofélia . 2010.02.20. 21:39:55

@Sáfár Zoltán:
Amúgy a bundáskenyeret tényleg drágállom:)

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 21:52:05

@thehell85:

Hát, persze Csabika. Ez csak természetes.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:53:03

@Ofélia .:
persze, hogy korrekt
kapott eleget igy is
hogy hibaztak elismerte
de hogy szandekos lehuzasrol lett volna szo, hogy nem felaron etettek a belepos rendezvenyen /amit a tobbseg feltetelez/ azt en nem hiszem
ettol meg a kiszolgalas lehet rossz, en nem tudom sosem voltam ott
amugy se nagyon ertem
mindenki aszongya 1-2 honapra elore foglalnak
hat baszod az mar tenyleg nagy magus aki a 2 honap mulva levo TCS miatt foglal csutortokre egy kabareba

A posztíró 2010.02.20. 21:53:42

A poszt lekerült már a blog.hu ajánlatai közül is, de a téma pörög tovább, nem akar ez a csütörtök lecsúszni a torkokon:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 21:56:33

@Ferlategla:
ez mukodik, csak elotte Palkovicsnenak el kell kuldeni az AFA-t Western Unionon

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 21:58:31

@Sáfár Zoltán:

na, egyre szimpatikusabbá és szimpatikusabbá teszed magad. Ritka az ilyen tulajdonosi hozzáállás.:)

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 22:05:08

@hagyma: Percig ne habozz, erre a kis áldozatra csak hajlandó vagy, hogy aztán csak úgy dőljön a zseton ;). Én is hülyeségnek tartottam az ilyen oldalakat, de persze ez egész más! :))))

Ofélia . 2010.02.20. 22:21:04

@hagyma:
De csak a laptopjárol tudjuk utalni:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 22:49:31

@Ofélia .:
felteve ha felmutatsz 2 csomag akcios marhanyelvet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 22:57:13

@Ferlategla:
en34 klikkeles utan kaptam ingyen jegyet a Godotba, 40 utan a Tescoba mehetek torkos csutortokozni,
ha eleremaz otvenet bekabelezik a netemet
es 60-nal ingyen megeskudhetek a Mechwart ligetnel

Ferlategla (törölt) 2010.02.20. 23:08:11

@hagyma:
fain. neked aztán bejött az élet. hálisten, h összehozott a jósorsod ezzel a Csabi gyerekkel. a Mechwart ligetnél amúgy mire esküdhetnél meg? már, ha megvan a 60 klikkelés...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.20. 23:25:30

@Ferlategla: ott ingyenes az eskuvo
nincs teremberles
ha klikkelsz

dr. Aullah 2010.02.21. 08:00:21

@Sün‼: Hozzád az órát lehetne igazítani.

Amúgy az lett volna a tisztességes, ha közlik is a később érkezőket.

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.21. 09:03:45

@efhábé:

kiegészítésképp: a tészta vastagsága országrészenként változik.. szóval a papírvékony tészta nem általános ott sem. pl milánóban a pizzát jó vastag tésztával tolják. mondjuk én is azt szeretem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 11:13:58

@Aullah:
de nem kesobb erkeztek
a musorra mentek
amire nem volt felaru ingyen zaba

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 11:17:07

es most kiszamolom a zsido napkelte szerint mikor lesz ujra reformatus torkos csutortok es lefoglalom egesz budapestet
Maryvel
ketten eszunk egesz nap
mindenki mas zabaljon otthon

vagyok59 2010.02.21. 12:04:22

Egyetértek nemzet színészével, a környéken igen frankó helyek vannak, bár lehet, hogy azokban nem volt TCS, vagy profi módon intézték el, így nincs belőle poszt.

Én persze étterembe jót kajálni járok, ahol más is van, oda eleve nem megyek be. A jó étteremtulajdonos a hasával fogja meg a vendéget, nem pedig dumaszínházzal. Ergo a Godot nem veszt velem semmit.

De ez a poszt is azt igazolja, hogy nem TCS-re járni igénytelenség, hanem hogy a gagyi helyek TCS idején is gagyik.

Mint a posztból kiderült,

f.gergő 2010.02.21. 12:37:17

@vagyok59:
Te voltál/ettél már a Godotban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:40:34

@hagyma: Vegyétek meg az egészet! Aztán hátha a ti vezetésetek alatt végre normális hely lesz :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:42:15

@KelvinK:
mi inkabb Maryvel kopogos romit jatszunk
25 centes alapon
de ne latogass meg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 12:45:10

@ColT:
sajnos nem vagyunk varosvezetesre alkalmasak
es ennel tobb kozos pont nincs is a jelenlegivel

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:52:47

@KelvinK: Tanuld meg, hogy nem illik spammelni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 12:55:03

@hagyma: Szerintem jobban csinálnátok mint a mostaniak :D

Mérőmókus 2010.02.21. 13:29:31

Sáfár Zoltán úr pukedlizik egyet-kettőt, hogy bicsi-bocsi, tényleg bunkók voltunk és rögtön korrekt ember lett belőle?

Ilyen erővel bárkit át meg lehet vezetni, mert utána elég könnyes szemmel elrebegni egy bocsánatkérést, és jönnek legközelebb is.

Ha pedig ez így megy, abból soha nem fognak tanulni és megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

kadsikoooo · http://tinyurl.com/yldy9sj 2010.02.21. 13:59:25

noizeonline. mondozoo. com < check, reg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 17:51:48

@Sáfár Zoltán:
teketizi
aki kicsit is atgondolja mi tortent az tudja semmi lehuzasi cel nem volt

javaslat/mert latod en is felmentem a lapotokra/
kevesebb etel is eleg
pl levesbol eleg egy, minden nap, vagy masnap mas, de tok felesleges 6-8
foetel is eleg 5-6
salatabol 2-3
teszta hamar kell 1-2
a reggeli menu rendben van

a pincereket meg a szakacsokat kibaszott kemeny kezzel kell kezelni
nincs gatya, nincs elnezes
ha nem jol melozik csere
ha jol melozik akkor legalabb 1-2 hetente talalni kell valami hibat es lebaszni, mert elbizza magat
es nem viccelek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 17:53:51

@A patikus kutyája:
Te meg mindig nem erted, hogy a hely etteremkent 6-ig uzemelt aznap?
es utana atment kabareba, ahol etelt is adnak?
es nem akartak senkit lehuzni azzal hogy renes aron adtak a kajat
egyszeruen mikor meghivtak Benni Hillt csutortokre, elfelejtettek, hogy az torkos?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:00:40

ez a hulye picsa meg ideges lett, hogy nem kapta meg a leveset, amit magyar ember nem is eszik altalaban vacsorara es nem ertette meg, hogy a torkos csutortok meg a stand up az ket kulonbozo mufaj es azt nezte kinek hogy kerekedik a szeme a szamlakor

/na igy kellett volna valaszolni kedves Zoltan/

ps. a posztolotol elnezest, lehet amugy tok jo no es nem hulye, de ki azert foglal asztalt egy kabareba, hogy felaron ehessen, azzal vannak fenntartasaim, plane, hogy amugyis megteheti/

koszonom a figyelmet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:03:49

@hagyma: Ezt de utálom, a mi melóhelyünkön is ez megy :D
Pedig mi a közelében sem vagyunk a pincérnek :D

Persze egy olyan szakmában, mint a vendéglátás, van is értelme a dolognak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:10:12

@ColT:
eztet minden menedzseriskolaban tanitjak
mert
egyreszt tenyleg hatasos, foleg ha boven van munkaero a jo melos helyett is
es tenyleg elbizza magat es lazabban melozik
es eeeeeeeeeeend/mondana Mary/ ha menedzser vagy csinalnod kell valamit
es mivel a baszogatason kivul nem sok dolgod van............

Mérőmókus 2010.02.21. 18:28:34

@hagyma: Egy ilyen dolgot nem lenne szabad elfelejteni.

Kérlek ne harapd le a fejem, szerintem én sem szólítottalak meg még téged ilyen hangnemben. Köszönöm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:35:12

@A patikus kutyája:
en nem latom hogy valami durvat mondtam volna
a leheto legtavolabb all tolem
lehet az volt a baj, hogy vegigolvastam es mindenki lehuzasnak tekinti
de meg az is lehet en latom rosszul es elore kitervelt lehuzas volt

/ps. kicsit Zoltant vedtem, bar nem ismerem, kicsit Te voltal vele szurkalos, de hidd el en aztan senkit meg nem bantanek, ha Te annak vetted akkor fogadd elnezesemet/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 18:39:28

@A patikus kutyája:
a lenyegnel maradva
hat azert aki egy eves programot csinal
fellepoket felker stb.
szerintem nincs ember aki akar januarban arra gondol, hogy hopp hushagyo kedd, meg torkos csutortok, most rogton lepjunk ki a kedvezmenybol, vagy ne hivjuk meg Benny Hillt , mert itt emberhalal lesz, ha full aron adjuk a tojaslevest este 7-kor
/es jogos, hogy hulyek voltak, hogy nem masnapra tettek a fellepot, vagy nem toroltettek magukat este 6-ol mindenhol
a magyar Nemzetben a Nepszabadsagban es a Blikbben
asszem igy van a torvenyben
marhaporkoltet akarok fozni de krumplival, nincs valami otleted?

Mérőmókus 2010.02.21. 18:48:48

Semmi baj, általában ha egy bekezdésen belül túl sok kérdőjelet látok, akkor az agyam automatikusan alájátssza a "mivan?mivan? mivan?!" hanghordozást :).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:49:49

@hagyma: Mondjuk ennyiből adhatták volna féláron este 6 után is, de igazából, ja, elég nehéz egy évre szervezni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 18:51:07

@hagyma: Igen, ezért nem sorolom a managereket azok közé, akik dolgoznak :D

Meg azért ezt én soha nem csinálnám, mert elég sokáig tapasztaltam a másik oldalt. Már a baszogatottakét :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 19:08:34

@ColT:
van olyan erzesem, hogy a felleponek van reszesedese a fogyasztabol es mint privat szemely xarik a torkos csutortokre
@A patikus kutyája:
raadasul ritkan hasznalom
mint minden mas ilyen hulyesegeket mint vesszo,pont ekezet

Pdudas 2010.02.21. 20:03:35

Ha a fellépőnek részesedés jár a ház bevételéből, akkor azt valaki nagyon elkúrta....
Max a jegyárakból, de nem a forgalomból.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.21. 20:15:17

@hagyma: Torkos csütin amekkora tuti látogatottság van, szerintem kibírnák... + a visszajáró vendégek... + nem kerül ki ide...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 20:22:59

@Pdudas:
pedig jarhato ut
amugy ez csak otletem volt, nem tudom a rendszert
de ha fellepti dij is jar akkor 100 % kajaval itallal szamolnak
szvsz
@ColT:
a telt haz megvolt
szinte ket kulon ceg ugy veszem ki
itt nem az volt a baj hogy nem felaron adtak, hanem hogy rairatkoztak
vagy nem kommunikaltak elegge
a torkos csut. az a vendegloje
a vendeglo este 6-ig
utana musor
de majd Zoltan megerosit, vagy elvet

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.21. 21:32:22

@Sün‼:
3,32
winter olimpics
oeosz-cseh hoki

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 22:09:03

@hagyma:
Az jó!
Én ilyen izét; hokit nem szoktam csinálni.
Sünné asszonnyal a talajgyakorlatokat vesszük előre.
De ha úgy van kedvük, akkor hajráááá!
Szóval 1-1?
Kíváncsi vagyok, ki győz!

dr. Aullah 2010.02.21. 23:09:04

Mindjárt lesz új poszt. Már alíg várom!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 23:14:34

@Aullah:
Itt mostan hokiznak.
Vagy mi a szösz.
Én asszem, alvadok.

dr. Aullah 2010.02.21. 23:14:38

Amúgy én nem ismerem a helyet, mert nem a fővárosban élek... de ez valami kabaré hely? Stand-up meg ilyenek?

Ha igen, akkor hogy tudnak enni inni? Mert amikor nevetni kell, akkor az orrukon jön ki minden.

dr. Aullah 2010.02.21. 23:18:13

@Sün‼: Hokiznak? hogy érted? Lemaradtam vagy 150 kommentel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.02.21. 23:21:37

@Aullah:
Ezek ilyenek.
Hokiznak.
Én alvadok.
De azé hajrá, hokisoooook!
Jóccak!

deputy sheriff 2010.02.22. 06:19:16

Szerintem Zoli teljesen korrektul all hozza a dolgokhoz.
Hibaztak, ez van, ki akarjak javitani.
Lehet menni torkoskodni.
/Levest meg nem eszunk vacsorara/

Szmájli / Trollrühellő 2010.02.22. 08:42:19

fasza lehet ez a hely, meg állat a kezdeményezés... csak Zoli bátyánk figyeljen, nehogy legközelebb is ilyen banánhéjon csússzon el, a pincérbrigádnak meg jól a körmérenézni...

Alikam 2010.02.22. 12:23:01

Ez a Torkos csütörtök amúgy arról szól, hogy az egisztenciálisan perifériára szorult emberek egy óráig burzsujnak érezzék magukat?

Nem tud kifizetni egy 4000 forintos libamájat, de 2000 forintot azért rá tud szánni?

Mi ez a szarság?

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.02.22. 13:16:56

Nem értem, miért nem reklamáltak helyben, ott, akkor.
Így már lótüdőt sem ér az egész nyavalygás.

Sáfár Zoltán 2010.02.22. 13:24:16

Én pedig nem értem, péntek óta miért nem kapok lehetőséget?

Miért van az, hogy névtelenül tényeket ferdíthetnek emberek, én pedig nevemet vállalva sem védhetem meg magam?

Nekem csak a fórumozók válaszolnak?
Zsuzsa és Jackyll nem?
Csak névtelenül vádaskodnak?

Csúnya dolog ez nagyon...

Ferlategla (törölt) 2010.02.22. 14:11:39

@Sáfár Zoltán:
Ezt most már én sem értem. valóban nem fair :(

2010.02.22. 20:32:45

@Sáfár Zoltán:
Itt nem fogod tudni megvédeni magad, sajnos. Csak szólok hogy ne csalódjál. Ide a kommentelők nagy része mocskolódni jár, és hiába van neked igazad, előbb-utobb "bebizonyítják" hogy nem, s amúgy is egy kommunista/cigány/lopós/köcsög/stb alak vagy, aki megérdemli hogy átvágják/beszóljanak neki /stb, és amúgy is, minek kellett neked ide beírni?
Aki éttermet üzemeltet/vállalkozik/él egyáltalán, az menjen a pcsába. Így van ez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.02.22. 21:26:50

@Humbino: nem ez nem igy van
igenis sokszor a szolgaltato melle allun
azert is nem ertem, hogy pl ebben az esetben ahol a tulajdonos szeretne az allaspontjat kozzetenni, az miert nem jelenik meg
foleg, mert pl en ugy gondolom semmi egetrengetot nem kovetett el
en sem orulnek ha a sorozomrol/ volt otthon/ irnanak rosszat es nem szolalhatnek meg, ha megaakarok
sokszor jobb hallgatni es a dolog elalszik, de itt lathatoan a tulaj szeretne pontositani
szily nem er ra, valoszinu megnyit valamit vagy ilyesmi
itt szeretnem felhivni a figyelmet, hogy egziztenciakkal jatszik nehe
lsd moso vagy huttoszerelo
ezzel nincs is baj ha megadatik a masik felnek is hogy szojon
itt 3 napja nem adatik meg

2010.02.22. 21:54:27

@hagyma: okés, ezt el tudom fogadni.
de akkor miért is nem adatik meg hogy meghallgattassék a másik fél is?
ez nyitott kérdés, nem neked szól, kedves hagyma :)
csak akkor tényleg mi a helyzet?

Chaby 2010.02.22. 23:50:25

Lehet, a postoló rájött, hogy annyira nincs is igaza, meg hogy nem is történt vele olyan nagy kib@szás? Mondjuk azt is elmondhatná. Név nélkül persze.

Ferlategla (törölt) 2010.02.23. 01:06:26

@hagyma:

A teljesség kedvéért: Zsuzsa levelét Jackyl tette ki. Ő is, és Szily is posztolt már azóta, így akár S.Z. válaszát is közölhették volna.Ki tudja, talán van vmi ésszerű oka, h miért nem - én nem látom... Pedig ritkán vagyok ennyire kiváncsi, mint most.

Genius2 2010.02.23. 05:47:57

ez az egész torkos csütörtök faszs*g. Jó lehetőség a vendéglátósoknak, hogy átb*sszák a népet, akik meg is érdemlik. Tessék akkor menni étterembe, amikor nem occsó! Ja, hogy drága? Akkor nem kell rinyálni, lehet otthon főzni melegétkezésijegyen vett kaját!

Genius2 2010.02.23. 05:49:53

ja, és pont azoknak sír a szájuk, akik bőven megtehetnék, hogy fizessenek, csak szarrágók, spórolós, fogukhozgarastverők, aztán meg fel vannak háborodva!
A Zsuzsanna meg -aki szerint ilyen az emberek többsége - fogta volna be inkább a pofáját, akkor én se írtam volna most ezt be...

Novi bácsi 2010.02.23. 11:13:03

Azzal kezdeném, hogy elolvastam a kommenteket, viszont a Godot-ban soha nem jártam. És valószínűleg soha nem is fogok.

Nomen est Omen: Godot-ra várva...

Kedves Sáfár Zoltán! Aki vendéglátással kezd foglalkozni az vegye ezt komolyan, mert az emberek jóindulatából, szeretetéből él. Számomra teljességgel elfogadhatatlan a magyarázkodása, hogy mit nem szabadott volna. Egyszer van egy évben Torkos Csütörtök (még soha sehol nem éltem az opcióval), ami a magyar vendéglátás ünnepe lehetne, ha benne résztvevők felfognák ennek a jelentőségét és komolyan vennék. Kifizetődne, higgye el nekem. De sajnos a kezdetektől fogva a legtöbb étterem az emberek szopatására "él a lehetőséggel"...

Minden tiszteletem a Turizmus Zrt.-nek az ötletért, de ők is vehetnék kicsit komolyabban magukat: minden ilyen egyértelmű esetben (pl. mikor maga a tulajdonos is elismeri a "hibázást") azonnal 3 évre megtagadni a jogot a részvételtől. Hogy súlya, értéke és értelme legyen végre ennek az egésznek.

Az éttermek, amelyek amúgy is minimum 100%-os haszonkulccsal dolgoznak, vegyék ezt egy kiváló önmagukat promotáló lehetőségnek, és nyalják ki a vendégek valagát fényesre. Meg fognak lepődni, hogy egyszer csak olyan időszakokban is több vendég van, mikor egyébként addig sosem. Tiszteletem.

Sáfár Zoltán 2010.02.23. 13:42:31

Kedves Mindenki!

Minden Dumaszínház előadásról video felvételet készítünk, azért, hogy az utókornak archíváljuk.
Aznap este egy 3 óra 23 perces felvétel készült. A kamera a pénztárgép felett van, ahova előadás után fizetni járulnak a vendégek. A kamerát szerencsére nem állították le az előadás végeztével, így egyértelműen bizonyítani tudom, hogy Névtelen Zsuzsanna hazudott.
A felvétel megtekintését felajánlottam az Indexnek, ezidáig nem éltek vele.
Senki nem hívott fel, hogy megpróbálja megfelelően kezelni a helyztetet.
Azzal vádoltak, hogy a reklamációnak nem adtunk helyet, úgy, hogy nekünk a reklamációnak ezidáig nem adtak helyet.

Megalázó és bántó, hogy a fáradtásgosan építgetett Godot nevet, egyszerű névtelen feljelentéssel be lehet sározni, egzisztenciálisan veszélyeztetni emberek életét, munkáját.

Mérhetetlenül fáj a dolog.
A továbbiakban nem kívánok foglalkozni az üggyel, az ajánlatomat az Életjáték előadás ingyenes jegyeivel a "károsult" vendégeknek továbbra is fenntartom.

A Homárnak 456 komment messze a legtöbb az elmúlt 2 hónapban.
Sajnálom, hogy szemet szúrunk másoknak munkánkkal és sikereinkkel és sajnálom, hogy az Index nem ezeket taglalja a főoldalon.

Itt a vége. Jó fórumozást, sárdobálást, Zsuzsának pedig jó Torkos Csütörtököt!!!

2010.02.23. 20:58:48

@Sáfár Zoltán: hű-hű! na most mi lesz?

azoli79 2010.02.24. 07:44:42

Reklamációt a fogyasztóvédelmi felügyeletnél lehet tenni!!!!!

Sáfár Zoltán 2010.02.24. 11:35:39

Na. Végre szóba állt velem valaki. (6. nap)
Felhívott Zsuzsa barátja.
Fontos: Zsuzsa nem hazudott.

A videón az általános közhangulat a Homár postot nem igazolta, de mivel nincs minden fizetés rögzítve, ezért nem kizárt, hogy valaki reklamált és azt nem kezeltük megfelelően.
Hibáztunk, mert nem sikerült megfelelően tájékoztatni mindenkit arról, hogy az előadás egy zárt körű rendezvény.

Tanultunk a hibából, kollégáimnak és nekem nem állt, nem áll szándékunkban embereket, vendégeket átverni.
Mégegyszer köszönjük az építő kritikákat és köszönöm Zsuzsa barátjának, hogy fehívott.
Elnézést Zsuzsától, a vendégeinktől, az Indextől és a Fórumozóktól.
A kárpótlási ajánlatom él.
Ha bárkinek még segítségére lehetek:
Sáfár Zoltán
zosafar@gmail.com
süti beállítások módosítása