Tékozló Homár

Utalványra kapni az anyázást a Gellért fürdőben

2010.03.02. 08:13 | szily | komment

Nagyszerű, világviszonylatban is versenyképes fejlesztést vezetett be a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei ZRt.: utalványra adják a faszozást. Ez megkönnyíti mindazon vendégek dolgát, akik bizonytalanok abban, hogy hová is kellene elhúzniuk. A remek, értéknövelt szolgáltatásra András hívta fel a figyelmünket. Ők a pénztárosnőtől kapták, amikor megpróbálták beváltani a fürdő-szállóban is hirdetett Hydrus utalványukat. Paprikás sztori alant:


Február 27-én (szombaton, kb. 11 órakor) izgatottan és nagy várakozással érkeztünk a párommal a Gellért fürdőbe. Régóta készültünk rá, hogy a karácsonyra kapott, egész napos belépésre és 20 perces masszázsra alkalmas ajándékutalványunkat felhasználjuk. Belépve a pazar előtérbe, egy ember nagyságú reklámmolinó fogad: „Ajándékozzon Hydrus utalványt szeretteinek”. Kiváló! A legjobb helyen vagyunk – gondoltam. A pénztárnál bemutatva az utalványunkat, a kedvesnek kevésbé sem nevezhető, középkorú munkatársnő maga elé morogva annyit mond: hát ez nem nagyon fog menni...
Miért is nem? Nem fordul felém, nem néz a szemembe, rázza a fejét, húzogatja a száját, segítséget hív a szomszéd kasszából, eltelik 5 perc: nincs megoldás. Bátorkodom megkérdezni: mi a probléma? Továbbra is csak maga elé nézve, kerülve a szemkontaktust, a számítógép klaviatúráját vadul verve azt mondja: „Idebaszták nekünk ezt az új rendszert, aztán nem működik….”
Várunk…. Újabb öt perc telik el, a párom megkérdezi, hogy mikorra várható a probléma megoldása, valami olyasmit várva, hogy bocsi, kis türelmet kérek, vagy legyenek még egy kis türelemmel… Azonnal jön is a felháborító válasz: „Na, kopjál le!...
Tessék????
„Igen, azt mondtam kopjál le”
Odahívatom a fürdő ügyeletes vezetőjét, aki sűrű elnézéskérés közepette elmondja, hogy egyrészt most nem tudja felállítani és kirúgni a kolleginát(hiszen hétvége van és nem lenne helyette senki) másrészt sajnos csak ilyen kvalitású (kvalitás???) munkatársat tudnak felvenni, mert maximum még „piercinges” lányok jelentkeznek, de hát ők meg egy másik vendégkört irritálnának…. (diszkriminatívnak érzem, de túllépek rajta) Felajánl még egy későbbi időpontra érvényes belépőt is, de köszi, inkább menekülök innen. IDE? SOHA TÖBBET! Kifelé menet még elköszönök a pénztáros hölgytől: hétfőn keressen magának új munkahelyet, ott ahol nem kell emberekkel foglalkozni – jön a return: „húzzanak innen a faszba ”….majd feltehetőleg ott ül még a nap végéig és a közvetlen, kedves, vevőorientált modorával áll a vendégek rendelkezésére.
FELHÁBORÍTÓ!!!!
Az utalvány érvényes a Széchenyibe is, teszünk egy próbát. A friss élmények hatásaival és gyomorideggel együtt, rossz előérzettel beállunk a pénztárba, aztán egy kedves hosztesz lép hozzánk, tud-e segíteni valamiben? Mi ez, kandi kamera? Látja arcunkon a meglepettséget, elmeséljük a friss élményeinket neki is – felháborítónak tartja. Ebben maradunk.
Már-már megnyugszok, hogy a humánpolitikai döntések csak a Gellértben nincsenek rendben, amikor az egyik masszőrnő megérti, hogy a külföldi vendég 30 perces masszázst fizetett ki, odafordul a kolléganőjéhez és visítva mondja magyarul: „bazd meg, ez 20 helyett, 30 perces masszázsra jött….” A vendég mit sem értve bámul rájuk…..
Országimázs, oh!
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmissz.dzson (törölt) 2010.03.02. 08:19:34

azért ha a tökrendes vezető felajánl egy jegyet, elfogadom, max megkérdezem, hogy mikor nem a bunkó recepciós dolgozik. ja, hogy akkor nem fröcsöghetnék a homárra? az igaz.

ja és első.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.02. 08:21:45

Ennél a zéerténél is most vannak a tisztogatások, lehet szerencséje lesz a kedves postolónak.

AlexWolf 2010.03.02. 08:28:03

Na ne! Ilyen tényleg létezik? Itt, ma, Magyarországon? Hihhhettetttlen! Európa-fíling az smafu?

Tapmancs 2010.03.02. 08:29:49

Ilyenek az előző rendszerben szocializálódott csinovnyikok. Előbb-utóbb csak kihalnak... Vagy utána sem lesz jobb?

G_P 2010.03.02. 08:33:19

@Tapmancs:

Hááát, 23 éves fiúka vagyok, és ahogy elnézem az évfolyamtársaim meg kortársaim (CSAJOK IS!!!!!) fejét az utcán, meg a nagyképű sértődöttséget úgy általában, hát nem sok jóra számítok!!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.02. 08:36:10

Külföldi vendégekkel angolul biztos udvarias. magyarul csak ezeket a szavakat ismeri.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 08:36:43

:DDD és még nem voltak nálam...

Yasashi Tanuki 2010.03.02. 08:37:23

Nem a fürdő az egyedüli szegmens ahol a bunkók dolgoznak. Egyik ismerősöm az 5 csillagos egykori Aquincum hotelben szerzett hasonló élményeket - igaz ott is van termál víz.
Sajnos a szocializmusból a globálkapitalizmusba való átmenet során ezt a szubkultúrát még nem sikerült kiszűrni.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 08:44:14

@Yasashi Tanuki: azért valljuk be, aokan összetévesztik a vendég és a vendéglátó fogalmát.
a vendég ha fenhéjázva, "kihaénnem!" stílusban minden tisztelet nélkül odaböfög hogy "2 hawaii-t!" arra ugyanilyen paraszt módon reagálhat a kiszolgáló személyzet is.
OK, a pószter nem ilyenről ír... de sajna a vendégek generálják a szolgáltatók rosszkedvét. amikor már a 26. barom szól be, bárkinek eldurran az agya.
hiába jövök be mosolyogva, szinte röhögve dolgozni, ilyenkor már nálam is repül a villáskulcs, kalapács, vagy bármi ami nehéz.
és örülhetek, ha nem viszem haza a problémámat.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 08:46:26

isten hozott magyarisztánban, kedves druszám.
@Grace Park: mondasz valamit: nem kell ahhoz utálatos középkorú pénztáros picsának lenni, hogy valaki szittya bunkó magyar legyen. a nálam fiatalabbak undorítóak és bunkók, az idősebbek gorombák és idegesítőek. tisztelet a kivételnek: az olyanok akiknek nemcsak egyetemi végzettségük van, hanem tanultak is pár hasznos dolgot a suliban, talán kevésbé gyomorforgatóak.
én azért utálok patikába járni, mert az egyetlen patika a környékünkön két ilyen ős-trollasszonyt foglalkoztat a pult mögött, ráadásul este 6 órától ill. egész hétvégén be vannak zárva (vagyis olyankor amikor ráérek odamenni). ha egyszer bejutok oda mert baromi szarul vagyok és gyógyszer kell meg egyéb cuccok, akkor tetűlassan dolgoznak, gorombák és rosszul vagyok a pofától amivel rámnéznek.
valahányszor kereskedelmi vagy szolgáltató helyiségben vagyok, és a pénztárak felé megyek, mindig ügyelek rá hogy ne egy randa vén banyához kerüljek, mert azok általában hülyék is meg sose kedvesek. ha fiatal tyúkhoz kerülök a nagy sorbanállásban, akkor se számíthatok mosolygós pofira, de leglább elvégzi rendexsen a munkáját a csaj és nem szólogat be. nem kapok anyázást ha a vonalkódleolvasó nem tudja értelmezni az árut amit lerakok elé. és ha elmondom hogy mekkora árat láttam kiírva a polcra, nem tart hazug tolvaj állatnak. a homáron sokat fikázott aréna mozi pénztáraiban még nem láttam 30 évesnél idősebb kasszást, biztos azért van ez így mert ügyelnek rá, hogy ne az előző rendszerben kikupálódott vadbarmok ijesztgessék a kedves kuncsaftokat. habár még mindig ott állnak a plázatrollok (szekások) akik között néha van egy-két rémisztő alak is.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 08:49:19

@atpijkamo: az ilyen buflák nénik nem tudnak angolul. a külföldi remélhetőleg nem érti ha elkezdenek anyázni.
@salapapa: a levélben úgy írják le az esetet, hogy a vendégek nem voltak modortalanok vagy idegesítőek, csak volt pofájuk megkérdezni, miért rabolja az idejüket a "vendéglátó".

répafej 2010.03.02. 08:49:54

mi majdnem így jártunk a Gellértben a párommal, azóta egyszer sem voltunk ott, és soha többé nem tesszük be a lábunkat!
magas árakért cserébe alacsony szolgáltatást lehet igénybe venni, paraszt kasszásokkal.
köszönjük, ha ingyen mehetnénk be, akkor sem soha többet!!!

Remez 2010.03.02. 08:50:40

nem M.O.-al van baj
csak a fertőzött TERMÁLVIZZEL .
attól ilyen a hozzá állás .

Matiz Papa (törölt) 2010.03.02. 08:51:18

Tessék menni az Aldiba wellness-ezni. Ott még mosolyognak is.

Pepin bácsi 2010.03.02. 08:51:59

mondhatta volna azt is a középkoru munkatársnő: NE FÜRGGGYÉÉÉÉ LE !

Remez 2010.03.02. 08:53:11

sajapapa
A TE SEGGEDET IS KI KELLENE ÉKELNI , EGY MÉRETES BASEBALL ÜTŐVEL .

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 08:54:13

@répafej: utoljára kb 15 éve voltam a gellértben, még kisgyerek voltam és családdal vonultunk be fürdőzni. azóta nekem sincs gusztusom bemenni, mert mindegyik dolgozójuk egytől egyig tapló volt. persze lehet hogy azóta cserélődött a helyi munkaerő - újabb taplókra. habár lehet hogy az ottani vendégekhez igazítják a szolgáltatás minőségét, mert ha jól emlékszem azok a taták-nyanyák sem túl kedvesek akik oda járnak bugyborékolni.

Gera 2010.03.02. 08:54:57

@salapapa: Képzelem, milyen bunkók lehetnek a pénztárossal a fürdővendégek. Gondolom minden második úgy megy oda, hogy "adj két jegyet, te kurva".

Remez 2010.03.02. 08:58:04

"NE FÜRGYÉÉ LE"
ez jó volt :)

.lll. 2010.03.02. 08:58:53

biztos pofán vágtam volna
mennyi agresszió

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 09:01:49

@Gera: bevallom őszintén, a balatonlellei vasútállomás jegypénztárosához idén nyáron így fogok odamenni. már éve óta bunkón viselkedik, és olyan apróságokon vitatkozik, hogy adjak neki aprót mert nem akar visszaadni. soha egy rossz szót nem szóltam neki.
tele van az ország olyan emberekkel, akik utálják ezt a kasszásmunkát. akkor meg mi a francnak csinálják? akinek büdös a meló, dögöljön éhen, de ne mások életét keserítse meg.
amúgy nem hiszem, hogy a Gellért fürdőbe ilyen hangnemben mennek oda a vendégek, ahogyan azt Gera illusztrálta.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.02. 09:07:04

Én a patakpartra járok wellnesszezni.

manager2008 2010.03.02. 09:07:11

Vegyél egy gázspray-t, fújd be neki az ablakon és sétálj tovább elegánsan..
A napod is jól kezdődik/végződik.))))
Agresszióra agresszió a megfelelő válasz.

répafej 2010.03.02. 09:08:06

@Don Bandi: igazad lehet, mert tényleg tahók. Hihetetlen, mi sem akartunk hinni sem a fülünknek, sem a szemünknek. Eleve nincs közös medence (ha jól emlékszem), tehát a pároddal nem tudsz együtt áztatni, másrészt nem vagyok prűd, de amikor a nyanyák a csoffadt testükkel mindenféle ruhanemű nélkül előtted mászkálnak és így még a vízbe is belejönnek, hát annál nincs gusztustalanabb!!!

Fehérvár Kapitány 2010.03.02. 09:10:22

Basszus, ez durva. Hehe. Kész.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.03.02. 09:12:22

Bezzeg Isztambulban még a lábnyomomat is megcsókolták, mert hogy Türkiye - madzsarisztán Arkadas!

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.03.02. 09:15:28

@szmissz.dzson: persze hogy elfogadnád, mert csóró vagy és minden tetszik, ami 2ingyér" van. Azért remélem nem okoz lelki sérülést, ha közlöm, vannak olyanok is, akiket kurvára nem hat meg, hogy hányszor és hova hívják meg ingyen, ha ilyen paraszt módon viselkednek velük. Az ilyen embereknek van annyi a zsebükben, hogy ne kezdjen el csöpögni a nyáluk, amint meghallják azt a szót, hogy "ingyen". No de magyarázhatok itt neked...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.02. 09:15:56

Bánki Péter ezt nem hagyta volna annyiban.

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2010.03.02. 09:16:25

általában azok az alkalmazottak ilyen pofátlanok, akik valamiért biztonságban érzik a státuszukat, mármint hogy egy ilyen affér után biztos nem rúgják ki őket, és zárás után együtt nevetnek a humánpolitikai vezetővel az egészen.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.03.02. 09:20:28

@salapapa:

"azért valljuk be, aokan összetévesztik a vendég és a vendéglátó fogalmát."

Elolvasva amit írtál, szent meggyőződésem, hogy te egyike vagy azoknak, akiket emlegetsz...

vagyok59 2010.03.02. 09:20:36

Micsoda komment némelyik. Ezek még a 15 év orosz munkatábort is meg tudnák maguknak magyarázni.

El kell jönni azonnal és írni kell a Homárra, hogy legalább mi ne menjünk oda, ha nem muszáj. Valamiért fizetek, akkor 100%-os kiszolgálást várok el és nyilván 100%-ig udvariasan. Különben évekig éltettek a munkahelyeken ilyen faszkalapokat.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.03.02. 09:23:01

Minden a pénzől indul ki. Ha jól menne a balfasz gellért-nek, akkor fel tudna venni normális embereket normális pénzért.
De mivel szarul megy nekik, ezért csak bunkó parasztot tudnak megfizetni.

Ördögi kör alakult ki: amíg nem vesznek fel ügyfélorientált embert, addig nem is fog jól menni és viszont.

Ezt egy jó vezető felismeri és inkább nem gányol, hanem lehúzza a rolót, ha nem megy neki.

Szóval a gellért vezetője a legnagyobb szarfaszú, görényarcú barom.

kekecutas 2010.03.02. 09:25:46

Szintén a Gellértben fordult elő velem, hogy a rendszeres szolgáltatásként kínált óránkénti aquafitness animátorának, miután szemmel láthatólag nem volt kedve tornát tartani és megkérdeztem, hogy elmarad-e a 11 órás szeánsz, közölte, hogy fogjak magam mellé még néhány pácienst, mert csak nekem nem fog ugrálni. Még jó, hogy azért ilyen drága a belépőjegy, mert sokféle szolgáltatás alapon benne van. Kerestem a honlapjukon egy címet, ahova a főnökének üzenhetnék, de nem létezik ilyen.

Koky_ 2010.03.02. 09:29:57

@Remez: Na, te aztán intelligens lehetsz.

Megdobbent 2010.03.02. 09:31:03

Na most a fulembe ultettetek a bogarat :(

Eddig azt hittem, hogy az ilyen 40-50 feletti mogorva nok azert ilyenek, mert a zord Kadar Janos idejeben jajj, de elnyomottak voltak es hat na, most van a bosszu ideje. Erre most el kell gondolkodnom azon, hogy a lyuggatott, parasztkepu rajfaszom plazapicsak vajon milyenek lesznek....

Lehet, hogy nem is pazaroljak majd korlatozott kepessegeik tarhazat arra, hogy verbalisan kuldejenek a kurvak verebe, hanem valahogy igy:

"Jonapot asszonyom, szeretnek fizetni, hogy beengedjen..."
[...]
"Sajnalom, hogy zavartam, ezt a haslovesem ellattatom itt szemben, ne haragudjon, hogy osszeverztem ezt a szep marvanypadlot"

salapapanak meg en mar nem is mondok semmit, elottem es utanam egyarant elmondjak mar neki mindazt, amit en is erzek a fajtajaval es a munkakorevel kapcsolatban :)

Bubu99 2010.03.02. 09:31:43

@salapapa:
Ha normális az ember, azzal különbözteti meg magát a bunkó alpáritól, ha úgy beszél is vele, nem alacsonyodik le arra a szintre. Ha meg teszi, maga is bunkó lesz. Van különbség ember és ember között. Sajnos aki így viselkedik, és úgy gondolja, hogy néhány neveletlen vendég miatt ő is lehet az. Csak, ha betér egy normális, akkor az azt látja, hogy ez a pincér bunkó. És igaza is lesz. Mert nem válogathat kivel bunkó, kivel nem. Legyen udvarias. És feltalálták a cinizmust, amivel a bunkó vendégeket igen szofisztikáltan is helyre lehet tenni, úgy, hogy még ő érezze kellemetlenül magát. Persze ehhez kell bizonyos fokú intelligencia és sajnos mint tudjuk a magyar vendéglátásban nem ez a jellemző. Én olyan helyre megyek vissza, ahol kedvesek velem, meg vagyok elégedve a kiszolgálással. Még akkor is, ha picit drágább a többi helynél.

Ha valaki bunkón szól és a másik bunkón válaszol, akkor ugyanazon az alpári szinten maradnak. Csak sajnálni tudom az ilyen megkeseredett embereket. És, ha egy pincér bunkó az csak saját magát minősíti és nem az előző vendéget, aki felidegesítette!!!

Pala 2010.03.02. 09:31:58

A Gellértben sok az okádék ember!

Pár éve történt, hogy a fürdőrészben két masszőz picsa beszélgetett munka közben, a vendég feje fölött. A téma az volt, hogy az egyikük "munkapadján" fekvő hölgy milyen nemzetiségű lehet.
- Szerintem német.
- Azoknak nem ilyen fejük van.
- Akkó milyen?
- Biztos jugó. Azok néznek így ki.
- Attól még lehet pénze...

A vendég hölgy egyébként olasz volt, és ha tudta volna, hogy róla beszélgetnek, iyen gusztustalan stílusban, valószínűleg nemcsak a Gellértbe, hanem Magyarországra sem tenné be többet a lábát.

A két szocialista mentalitású picsát a fenti levélben nevezett kollégákkal együtt úgy kellene kirúgni a Gellértből, hogy földet éréskor bombatölcsért hagyjanak.

lüke 2010.03.02. 09:33:11

remek, egy közszolgáltató/fürdő így beszél a vevővel:)
régen - 1945- magánkézben volt a GELLÉRT,s a vevő fenekét is kinyalták........

VIKUNYA 2010.03.02. 09:34:27

szeged, anna fürdő, gyönyörűen felújított, igényes környezet, de ugyanazok a csinyovnik posztszocialista bunkók vannak benne!

Secnir 2010.03.02. 09:35:47

nem tiszta itt valami.
van a " Budapest Gyógyfürdői és Hévizei ZRt"
akkor kell lennie: "Hévizi Gyógyfürdői és Budapesti ZRt" -nek is, igaz?

walker57 2010.03.02. 09:37:06

@Tapmancs:
te melyik rendszerben születtél?

A hülye ember világjelenség, csak nálunk sűrűbb az egy főre jutó hülyék száma.
Van olyan,hogy valaki nem zsidó,nem komcsi, nem roma,csak simán és egyszerűen Isten ennyi észt aadott neki és ennyivel bármilyen rendszerben is csak ennyire tud szocializálódni.

pff24 2010.03.02. 09:41:16

Széchenyiben az üdülési csekknél húzzák mindig a szájukat a hasonló "kvalitású" öregasszonyok. Legutóbbi élményem hasonló: odaadtam az üdülési csekket, 10 percig motyogott magában, szidta az új rendszert, hívta a kollégáit és persze rám se nézett..
mennyit kaphatnak ezek ezért a melóért? nem hiszem el, hogy csak ilyen paraszt mári nénik vállalják be ezt a melót..

lüke 2010.03.02. 09:43:12

wellcome
utalványozom innen:
két masszőz picsa
lyuggatott, parasztkepu rajfaszom plazapicsak
gellért vezetője a legnagyobb szarfaszú, görényarcú barom.
faszkalapokat
a nyanyák a csoffadt testükkel
adj két jegyet, te kurva".
A TE SEGGEDET IS KI KELLENE ÉKELNI , EGY MÉRETES BASEBALL ÜTŐVEL .
buflák nénik nem tudnak angolul.
ott állnak a plázatrollok (szekások
nálam fiatalabbak undorítóak és bunkók, az idősebbek gorombák és idegesítőek. tisztelet a kivételnek:
26. barom szól be, bárkinek eldurran az agya.

bienvenue
bien, bien je vais:)

Secnir 2010.03.02. 09:43:55

@lüke:
"régen - 1945- magánkézben volt a GELLÉRT,s a vevő fenekét is kinyalták"

...és mást is csináltak a fenekével...

queenlly 2010.03.02. 09:44:08

@salapapa:
sokan elmondták már előttem teljesen korrekten a különbséget bunkó és bunkó közt, nem is vesztegetek rá időt
de az baromira szúrja a szemem, hogy kevered a szezont a fazonnal:
a szolgáltatás egyik lényege, hogy a szolgáltató a vendég bunkóságától függetlenül egy megbízható minőségű, kedves, profi szolgáltatást nyújt. a magánklinikára bármilyen hülye beteg jön be kedves és türelmes vagyok hozzá és elviselem a baromságait (legfeljebb a feljebb leírt szarkazmus nevű eszközzel élek, ha nagyon kiborít). ha nem így tennék kirúgnának páros lábbal... és jogosan!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 09:47:12

@Pala: ha az ilyenek külföldre mennek, akkor még bátrabban beszélik ki magyarul az ottaniakat. egyszer olaszban voltam, felszállt két magyar turista a metróra, és elkezdtek magyarul fikázni mindenkit, mondván "úgysem értik a hülye tésztazabálók". egy 30 év körüli tipikus pesti párocska volt, ősbunkó pasas és bűnronda csaj. az öregeket dagadt vén kurvának, a fekákat csokinak, a barnákat cigánynak nevezték. pár emberről 2-3 mondatban mondtak elemzést, lehetőleg sok trágár szóval. baromira élvezték hogy senki nem érti őket. aztán engem is elkezdtek jóindulatúan jellemezni, mint "olasz suttyógyereket", aki "szőrös latin lányokat kúr". mielőtt leszálltam a metróról, odavetettem nekik, hogy inkább vagyok olasz suttyó mint bunkó vadmagyar, és a kedves kisasszony csak szeretne olyan jól kinézni, mint a latin lányok.
ezek a külföldieket oltogató népek semmivel sem különbek azoknál a fórumtrolloknál, akik anonim szeretnek beszólogatni kommentekben másoknak, de élőben már nem lennének olyan bátrak. mint pl te, kedves remez. ha személyesen találkoznál salapapával, biztos nem lenne ilyen óriási pofád :)

lüke 2010.03.02. 09:47:23

@Secnir:
ezt borítékolhattam volna..............

Wywern · http://www.narancsoskacsa.blog.hu 2010.03.02. 09:50:00

Muhah! Kedves csinovnyikozó politikafüggő fórumtársaim!

Ugyan menjetek más be pármelyik plázába, és próbáljatok már venni valamit, bármelyik tetszőleges - jónevű - ruhaboltban!

Rá fogtok jönni, hogy a paraszt stílus nem a régi rendszerben szocializálódott emberek sajátja, hanem általános magyar hozzáállás - 10telet a kivételnek.

Nem tudom, feltűnt-e valakinek az általános itthoni gondolkodásmód, amely szerint kiszolgálni egy másik ember igényeit - mindegy, h eladóként, pincérként, vagy pénztárosként - eleve szolgamunka, és csak a saját - vélt, vagy valós - felsőbbrendűségünk fitogtatása mellett elviselhető.

Meggyőzhető vagyok a dolog ellenkezőjéről, de nem hiszem, h sok példa lenne.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 09:54:13

@lüke: 1. kérdezd meg azt a buflák nénit, hogy do you speak english, és fröcsögő nyállal fog rád ordítani, hogy "miakurvaanyádvan". ha mégse tenné ezt, bocsáss meg hogy tévedtem. 2. közelíts meg egy pláza-biztonságiőrt, mosolyogj rá kedvesen, aztán figyeld meg hogy reagál. ha két percen belül nem mutat valamit, amiről a 'troll' kifejezés jutna eszembe, akkor bebizonyítottad hogy jogosan írsz föl engem a szégyenlistádra. 3. talán kissé túlságosan általánosítok, de nézd meg az utcán milyen tinédzserek járnak (drogosok, emósok, stb.), és figyeld meg a bkv-n hogyan viselkednek az öregek. természetesen jó sokan vannak akik nem olyan visszataszítóak, mint az olyanok akikre felhívtam a figyelmet, ezért írtam hogy "tisztelet a kivételnek". nem érzem magam beszólogatós baromnak, csak elmondom a véleményem pár emberről.

pff24 2010.03.02. 09:54:29

Wywern: ez is igaz, sajnos...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 09:55:28

@Wywern: szerintem ezzel a hózzászólással le is zárhatjuk a témát. ennél tömörebben nem lehet összefoglalni a lényeget.

jimaymay 2010.03.02. 09:58:35

azért kíváncsi vagyok, hogy a mammert eltávolították e a nap végén, vagy azóta is ott dolgozik. én az utóbbira tippelek. szarnak bele az egészbe...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 09:59:28

@Don Bandi: óóó, 11re már lement a féálműszakja. nem tudhatod, mi van a háttérben.

persze az sem kizárt, hogy születésétől bunkó, ráadásul éjjel nem kapott qkit, emellett reggelivásárlásnál átqrták a tecsóban mert kéccer fizetett (eccer bankkártyával, eccer KP) a lejárt legyes mustárért...
mindenkinek lehet rossz napja. és néha mindenkinek lehet jó. ;)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.02. 10:00:37

Volt nekem egy korábbi munkahelyem, haol szolgáltatóknak kellett szolgáltatnunk. Tehát kábé olyanoknak, mint ez pénztáros csaj. Volt két nagy, kiemelt ügyfél. Az "Első Cégnél" rengeteg "fizetés megvan, többit leszarom" típusú lányka, a pár normális, régi bútordarab mellett, a "Másik Cégnél" pedig pedig csak egy-két bunkó, de azok is gyorsan kiszelektálódtak. A különbség -természetesen- a fizetésben volt. Nem kell nagyon sokra gondolni, a többi költséghez képest főleg nem, hisz' itt nagyjából éhbérért dolgoztatják az embereket. Aztán a Másik Céget eladták egy multinak, és egyre több lett itt is a síkhülye, aki személyes sértésnek tekintette, hogy neki emberekkel és számítógéppel kell egyszerre dolgoznia. Szóvá is tettem a közvetlen főnöküknek:
- M., mostanában kezdenek kissé elegyikcégesedni az embereid.
- Ja Csokiskám, az újaknak már csak 10%-kal kevesebbet kínálhatok belépéskor, és a régieknek sem emelkedik úgy a fizetése, mint régen. Ezért a pénzért meg csak ilyet kapok.
Rögtön eszembe jutott akkori főnököm, még nagyapjától örökölt mondása:

Ilyen helyre ilyen kell, különb helyre különb kell!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 10:01:35

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: tévedsz. vagy Te vagy Rosszindulatú Vászka.
én egyike vagyok azoknak, akit néha megpróbálnak lekezelni.
az a paraszt akkor volt utoljára aműhelyemben. :P

lüke 2010.03.02. 10:02:54

@Don Bandi:
milyen nyelven?
a Gellértben nőttem fel:) mikor a Fradi hokisor hátul sörben focizott, s tőlünk:) mindig kikapott...........
de ők se beszéltek így:),ahogy ma a személyzet és a vendégek

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 10:10:52

@Bubu99: hidd el, próbáltam a cinizmust is.
infarctus lett a vége.
25évig kinyaltam az ügyfelek seggét. valahogy egy idő után már keserű...
3 éve "váltottam" és úgylátszik, bejön. a megbízhatatlan, lenéző gyökerek elmaradtak, a normálisak maradtak.
így jó. mosolyogva azokkal, akik megérdemlik.

pakesz (törölt) 2010.03.02. 10:11:03

@Don Bandi: "30 év körüli tipikus pesti párocska volt, ősbunkó pasas és bűnronda csaj. az öregeket dagadt vén kurvának, a fekákat csokinak, a barnákat cigánynak nevezték. pár emberről 2-3 mondatban mondtak elemzést,"

hat ezeknek eszuk sem volt...
a csokit es a ciganyt ertik a tobbiek
en sosem csinaltam oncelu fikazast, de amikor masra kell referalni a nigger vagy csoki helyett mindig fekat mondok, a cigany helyett meg szinesfemet

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 10:12:43

@Megdobbent: ne jelzőzz kérlek! ha a fajtámat emlegeted, gondolj a magadéra is.
nem rosszindulatból, de kívánok Neked is sok olyan "vendéget", akikről beszéltem. meglátjuk hány évig bírod. :)

Borzasztó Károly 2010.03.02. 10:14:12

Talán szaz ev mulva lesz valtozas :)

szakállasbácsi 2010.03.02. 10:14:41

2007-ből:
1918-ban nyitott. Csodákat meséltek gyógyhatású vizéről, majolikáiról, érdekes és jellegzetes szecessziós stílusáról. Ma is tele van külföldi turistákkal, akik bágyadt és kényszeredett mosollyal gázolnak a koszos folyosókon és tűnődnek a lábgomba vagy egyéb fertőzések kockázatain.

Már a bejáratnál gyanakvást kelt a kopott, lepukkadt ajtó és a mögötte feltáruló félhomályos lobbi. A pénztárnál ülő középkorú női alkalmazott érdekes felfogásban adja elő a "számlaírás" című epizódot. Kár, hogy túlspilázza a szerepét, és 10 (tíz) perc elteltével a "kurva picsáját annak, aki ezt kitalálta" szösszenet hagyja el eper ajakát. Szerencsére ezt a környező külföldiek nem értik, bár a feszültség tapinthatóvá válik. Végül megkapjuk a számlát (6200.- FT, két személyre a thermal-ba). Nem közlik, hogy a hazai gőzfürdői szokásoktól eltértek (mint később megtudjuk, már egy éve), és sem törülköző, sem ágyékkötő nem jár ezért a pénzért (istenem, volt idő, amikor még papucs is járt!). Cserébe szimuláljuk, hogy a 21. századba érkeztünk és két plasztik kártyával tehetünk meg 3 métert, amíg a beengedő kapuhoz nem érünk. Itt a kártyát elveszik. Gondolatmenetünk szerint a beléptető rendszerek arra valók, hogy kiváltsanak emberi munkaerőt. Itt fordítva történik, a modern technika kezeléséhez szemmel láthatóan extra alkalmazottak kellenek. Miután a kártyáinkat elveszik, azonnal kiabálnak valamit utánunk a pénztárból, és visszaballaghatunk. Mégse jár kártya, adjuk oda, és menjünk be az oldalajtón. Back to the future.

Kissé talán ingerültebbek vagyunk már, mivel lassan negyed óra telt el és még a közelében sem járunk az áhított gőznek. A gyévuska, aki a cerberus szerepét alakítja (igazi kapuőr, sokat ugat, keveset gondolkodik), végül betessékel minket és bizakodva haladunk a Thermal irányába. Ekkor pattan elénk Mr. Bean. Jószándéktól csepegve kérdezi, hogy van-e fürdőgatya nálunk, mert az bizony újabban kell. A fürdőgatyajegyet a pénztárnál lehet venni és a Thermalban kiváltani, mondja Mr.Bean. Visszasétálunk hát a poros lobbin keresztül a gyevuskához, aki épp a Rosszija szállóban töltött szebb napjain mereng. Megkérdezzük, hogy miért nem szóltak, az alatt a negyedórácska alatt amíg itt toporogtunk, hogy a Thermalba is kell fürdőruha. „Már egy éve így van, és nem kérdezték!” hallik az adekvát válasz. Természetesen igaza van gyevuskának, tényleg nem kérdeztük, és bár semmilyen csomag, szatyor, vagy táska nincs nálunk, ők, ugye mégse gondolhatnak mindenre. Ahogy azt is elfelejti említeni, hogy törülközőt sem fogunk kapni. De ez később derül majd ki.

Végre kétszer 4000 FT deposit és 600 Ft kölcsönzési díj leperkálása után újra megindulhatunk a Thermal felé. A bejáratnál nagyon elcsodálkoznak, hogy mi a fenét akarunk itt fürdőruhát, még mit nem!? Azt az uszodában lehet csak kölcsönözni. Ballagunk, homályos folyosókon tehát újra, lépcsőn le, lépcsőn fel, nincs messze. A fürdő enteriőrje a 80-as években történt felújítás nyomait és technológiai félreértéseit hordozza. A plafont például fa guriga díszítés borítja – ó, ez retro itten, dobban meg szívünk. De, nem. Ez itten rögvalóság. A folyosó a medence mellett vezet, és a furfangos építészek ablakokkal lehetővé tették a belátást a víz alá. Már persze azoknak a szerencséseknek, akik 240 cm-nél magasabbra nőttek. Muris. Végül a trécselő fehér ruhás nénik adnak nekünk fürdőgatyát. Eddig kb. fél órát töltöttünk a fürdőben és visszafordulnánk, ha nem lenne kifizetve a jegy.

Immár gatyával kezünkben térünk vissza a Thermal bejáratához, és akadálytalanul jutunk be utcai cipővel a mezítlábas japán fürdőzők közé. Az emeleten található férfi öltözők felett csodálatos színes üvegablakokon át ömlene be a fény. A remek iparművészeti alkotásokra a kispesti metro végállomásról kölcsönzött műanyag armatúrába foglalt neon lámpákat csavaroztak, melyek anyaga elöregedett, sárgás és tele vannak döglött legyekkel.

A kabinunkba lépve örömmel tapasztaljuk, hogy a fürdőkultúra részét képező ágy még ott van. Erre a szertartás végén lenne szükség, amikoris a szédelgő kuncsaft kicsit pihentetheti a szemét alfa állapotban. Az ágyon levő gyűrött és használt lepedő elejét veszi a távozás előtti relaxáció gondolatának. Takaró természetesen nincs. Az avitt szekrény talán utoljára a hatvanas években látott festéket, A szekrényben retrós műanyag fogasok ugyancsak a 60-as konszolidációra emlékeztetnek. Kulcs nincs, biléta van. Távozáskor a kabinos jópofizik azon, hogy az óráinkat csak akkor lopja el, ha neki még nincs olyan. Bruhaha.

Belepréselem magam a fürdőgatyóba (kb két számmal kisebb csak, de ha állok tudok beszélni, kapok levegőt. Irány a száraz hőlégkamra. A fürdőben hölgyek is vannak, a hőlégkamrában is kornyadozik egy ijedt arcú teremtés. A bent terjengő szag miatt megértjük az arcára kiülő riadalmat. Repedt és a kosztól ragacsos plexi ajtókon keresztül jutunk a belső, 80 fokos szobába. Mindent belep valami vékony nyirok réteg, nem akaródzik sem leülni, sem a ragacsos műanyag szőnyegen álldogálni. A hely egy fűtött hullaház és egy KGB vallatószoba keveréke. 3 percig bírjuk, menekülünk.

Előfürdő következik. A vízkő geológusokat inspiráló barnás rétegekben csapódott ki a zuhany fülkék falán és a csövek mellett. A törzsközönség komoly tisztálkodó felszereléssel érkezik, szatyrok, táskák és törülközők mindenütt. Dandár utcai népfürdő feeling, csak itt angolul panaszkodnak. Felsejlik a gyanú, hogy kár volt szívózni a gyevuskával, lehet, hogy mondta volna (bár nem kérdeztük), hogy törülközőre is szükség lehet. Már késő.

A 36 fokos meleg vizet választjuk, Kevesen vannak, néhány pánikkal kűzdő külföldi és egy japán csoport, mellyel már beléptünkkor találkoztunk. Fényképeznek, mutogatnak és látszik rajtuk, hogy elképzelhetetlen élményekkel lesznek gazdagabbak – ilyen a világon már csak itt van. A japán lányok próbálnak úgy járni, hogy a lábuk minél kisebb felülete érintkezzen a gyanús tócsákkal. Ettől furcsa, balettos mozgással haladnak, Aztán rájönnek, hogy akkor járnak a legjobban, ha egy helyben maradnak ott, ahol találnak egy valamiivel szárazabb foltot.

A medencéket övező valamikor impozáns majolika megkopott. A szép zöld lapok illesztéseit a szegletekben kis kerámia elemek fogták össze valamikor. Ezek jó része letört, szétmállt. Megpróbálták kipótolni, más színű, más minőségű kerámia darabokkal, amitől a hatás még rémesebb lett. A medencék felett ölelkező puttók emlékeztetnek még a hajdani luxusra, de a felettük pompázó beázások és romlások aláássák a nosztalgiázó hangulatot.

Némi ejtőzés után – a víz kétségtelenül kellemes – irány a forró gőz. Ez végre jó, mert tényleg forró és nem látni a falat, a pára jótékony fátyol mögé rejti a rezignált turistákat is.

A dermesztő hideg vizes medence némi Titanic reflexeket hív elő – a mellettem hörgő elkékült nőt majdnem feltuszkolom egy letört kabin ajtóra.

Aztán már csak a távozás öröme, megszabadulunk a picike nadrágoktól, és 500-ért kapunk két lepedőt egy Kossuth téri tüntető kinézetű 50-es punktól. Fellélegezve lépünk ki a Gellért kapuján, biztosítjuk egymást, hogy páratlan tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak. Csak kicsit ég az arcunk, mikor a befelé törekvő külföldi csoportra téved a szemünk. Let’s speak English! – javaslom. Késő.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.02. 10:18:46

hát én elég sokat járok Pestre magyarul nem beszélő barátokkal, ismerősökkel, kollégákkal, és néha direkt letesztelem a vendéglátósokat: egymás között svédül beszélünk, velük meg angolul, és közben figyelem, hogy elkezdik-e magyarul ócsárolni a 'hülyekülföldieket', de eddig szerencsére még nem volt rá példa :) de legközelebb fürdőzni is fogunk, szóval kíváncsi leszek, azok a nénik vajon hogy viselkednek majd.

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2010.03.02. 10:20:22

@salapapa: Ezért van még csak műhelyed és nem zéertéd.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.02. 10:24:15

@szakállasbácsi: Mikroblogger-e vagy?
És tűzoltó? [http://kitalator.blog.hu/2010/03/01/altalanos_felmelegedes]
Csendőrökkel nem találkoztál?

David Bowman 2010.03.02. 10:33:49

Nekem már a teszkós műanyag asztalok betettek a Gellértben. Adjanak már magukra 1 kicsit.Nem is voltam ott vagy 10 éve.

lüke 2010.03.02. 10:34:59

@szakállasbácsi:
1976-86-ig zárva volt felújítás miatt,ami 2006-ig tartott!
s kezdhetik újból:)

pff24 2010.03.02. 10:39:30

szakállasbácsi: hogy a picsába lehet elindulni fürdőbe minden cucc nélkül? :D te felveszed más után? mert én elvből nem... papucsot főleg, gatyát...,és csodálkozol, hogy nem jó a méret. nemá, ez durva. :D

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.02. 10:39:33

@lüke: Csak akkor ne hagyják ki a felújításból a személyzetet se!

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.02. 10:42:47

@pff24: Szállodában belefekszel az ágyba más után? Ha régen elment az ember gőzbe, vagy hasonlóba (pl. Rudas), akkor még hülyének is volt nézve ha nájlon gatyát vett. Annál kevés szarabb van. Talán aki fukszban megy szaunázni, aztán nézi, hogy jé, de forró! Szóval kaptál egy fehér, vasalt, vászon ágyékkötőt, egy törölközőt a feneked alá, egyet törölközni. Aztán kifelé leadtad, ment a 90 fokos mosásba, és jónapot.

pakesz (törölt) 2010.03.02. 10:42:49

@pff24: hogy a bubanatbva lehet papucsban menni strandra furdobe?
undorito ez ember, attol kapsz gombat!!!
csak ezt nem tudja az ember nagy resze :)
vagy esetleg holdjaro papucsban jarsz? olyan technopataban?

Disznó Úr 2010.03.02. 10:42:52

A kommentekből úgy tűnik, lesz aki nem ért meg, de én kifejezetten fuldoklom a modortalanságban, neveletlenségben ami körülvesz. Kifejezetten felüdülés, ha olyan emberrel van alkalmam beszélni, akit megtanítottak az alapvető udvariasságra. Ez még nagyon manager, nagyon diplomás emberek között is ritka.

Ehhez képest még egy meredek ugrás a pénztáros, biztonsági őr stb, akik nagy része a társadalom nagyon alacsony státuszú rétegeiből verbuválódik (Maunika tábor)

Lassan pszichopátiába hajlik a hozzáállásom az önálló fajt képező undok, bunkó pesti prolik sáskajárása miatt.

Vége lesz valaha a proletárdiktatúrának?

Zsola777 2010.03.02. 10:44:26

Pedig a "bazdmeg" szót még az eszkimók is ismerik.

panka 2010.03.02. 10:49:17

Mivan? Ha a kedves üzemeltető az adott esetben viselkedni tudó piercinges fiatal helyett az anyázó középkorú nőt választja, akkor megérdemli a sorsát. Ez esetben nem biztos, hogy az alkalmazottakban kell keresni a hibát, mert akkor azok szükségszerűen bunkók.

lüke 2010.03.02. 10:49:20

@Disznó Úr:
hogy lenne mán' vége
örökké tart:)

lüke 2010.03.02. 10:50:53

@Csokis: :)
permanenciában vannak:)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 10:52:14

@Micsoda??? Ez nevetséges!!: lehet jobban is érzem magam, manapság már nyugodtan is alszom. :)

különben mondasz valamit: nekem 100szor fontosabb az autóval a jó kontaktus, mint a tulajjal. ezt érzik, tudják az ügyfeleim is. viszont manapság már leginkább az olyanok járnak ide, akik szeretik az autójukat. én azzal jól bánok, így marad a jó viszony.
még valami:
ha tévesen jött volna le mert félreérthetően írtam, akkor egy kis kiegészítés:
mindenkinek jár a jómodor. elsőre. aztán +1 esély, mert lehet, neki is csak szar napja van. (miért ne lehetne roszabb mint nekem?) de ha harmadszorra sem kap magához, akkor a "kifelé!" felszólítás után ne ugasson hanem azonnal ugorjon vagy eltalálom valamivel pár kedves szó közepette.
így kerek egész.

lüke 2010.03.02. 10:54:06

fuxos szauna:
"csak láncait veszítheti s cserébe egy világot nyersz"

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.03.02. 10:58:56

@salapapa: már megbocsáss, de te melyik bolygóról jöttél? két ember normálisan odamegy, ez a paraszt, posztkommenista maradvány meg ilyen hangnemben ugat? szerinted erre van mentség?

pakesz (törölt) 2010.03.02. 11:00:56

@panka: elofordulhat hogy a poszt bekuldojenel is volt pirszing, illetve a pirszinges csoport kozeleben volt...
elvegre ez van a posztban: "mert maximum még „piercinges” lányok jelentkeznek, de hát ők meg egy másik vendégkört irritálnának…."

vagy nem jol latom a ket vendegkor meghatarozasat?

Bubu99 2010.03.02. 11:04:23

@salapapa: Na igen, csak az a baj ezzel a hozzáállással, hogy nem tiszted eldönteni, ki a "gyökér" és ki nem az. Az infarktus meg akkor jöhet elő ilyenkor, ha elfojtod a dühödet, mert mosolyogni kell. De miért fojtod el? Hmmm.

Szerintem alapvetően a vendégnek van igaza. Ez az első pont. És a második: Ha mégsem, akkor automatikusan az első lép életbe.

Hidd el a "tuskó" vendégeket is el lehet intézni szép szóval. Én nem érezném jól magam olyan helyen, ahol azt hallom, hogy a másik asztalnál a pincér és a vendég veszekszik és trágár szavakat üvöltenek. Oda többé nem mennék.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.02. 11:11:50

Salapapa sokszor védi a mundér becsületét, de szerintem nem ugyanarról van szó.
Ha én odamegyek salapapához és azt mondom neki, hogy jónapot, furán kattog az autóm, vajon mi baja lehet? és mennyibe kerül a javítás, és mikor lesz kész? akkor valószínűleg nem fogja hozzámvágni a franciakulcsot (remélem) :)
a fenti posztoló is kb. ugyanígy ment oda a pénztáros banyához, aki képletesen hozzájuk vágta a franciakulcsot, az emelőt és a pótkereket is, így ebben a sorrendben. Ezt senki nem tarthatja védendő viselkedésnek...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 11:16:01

@morrisal_: ezt írtam én is, hogy helytelenítem a pénztárospicsa modorát. elsőre mindenképpen.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 11:21:21

@Bubu99: valóigaz, nem tisztem. de alattad Rékuc tökéletesen megértette a probléma lényegét, épp azt írta le amit és ahogyan teszek. (nem, normál belépőhangra természetesen nem repül semmi, max egy "szépjónapot, miben segíthetek?" kérdés)
az infactus pedig valóban a sok elfolytott, lenyelt dühtől jött ki. mert a Zügyfél seggét ki kell nyalni akkoris, ha egy tahó paraszt.
ezen változtattam 3 éve. idegeskedjen az, aki másnak rossz napot akar szerezni! :)
osztánmerthogy elég kicsi a hely, így az összes ittlévő hallhatja, milyen modorban (vagy nélküle) kérdezett a delikvens, akit épp elküldök melegebbre.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.02. 11:25:45

egyébként egy nagy helyen (fürdő, szálloda, stb) a személyzet akkor sem engedheti meg magának a vendég elküldését, ha a vendég vérbunkó. Egyszerűen mert a szóváltásból a többi vendég számára nem derül ki, hogy mi folyik, csak az, hogy atrocitás van = imázsvesztés. Egy nagyobb helyen mindenkit ugyanúgy, udvariasan, 'személytelenül' és profin kell kiszolgálni.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2010.03.02. 11:26:14

Ugy latszik ez az uj rendszer mindenhol eleg szarul mukodik (remelem legalabb sokba kerult...)mivel nekem a Dagalyban kellett varnom 10 percet vasarnap egy szamla megirasara, de ott a holgy rendkivul kedves volt, nem is arenaztam.

nyílméregbéka 2010.03.02. 11:28:17

Hihetetlennek tűnik, de igaz: a Gellért pénztárosai tényleg a 60-as évek házmester-mentalitását őrzik! Még egy picit sem törődnek legalább a látszattal, legalább a külföldi fürdővendégek jelenlétében :-(
Tavaly többször is jártam ott. Üdülési csekkel fizettünk. MINDEN kasszánál ki volt írva, hogy itt lehet ü.cs.-vel fizetni. Ehhez képest a négyből három kasszánál közölték, hogy nem, itt nem lehet, hanem csak a negyedik helyen. És ott is kb. úgy beszéltek velünk, mintha friss kutyaszarral akartunk volna fizetni.

nothing.at.all (törölt) 2010.03.02. 11:33:43

ki találta ki ezt, hogy mindig a vendégnek van igaza? miért kéne kedvesnek lenni? semmi sem muszáj. oda járni sem. aki ez után is bemegy, az az ő baja.
ez a fürdő nyilvánvalóan nem akar több bevételre szert tenni. az ő dolguk.

galicius 2010.03.02. 11:50:25

Egyáltalán nem vagy jó fej.Az ajándékutalvány nem arra való,hogy fel is használd.Az arra való,hogy tovább ajándékozd.Most megtanultad.

Picitures doktor 2010.03.02. 11:59:51

@Sün‼: ott hogyé van a belépőjegy,és nem durva-e a kasszásnéni???

ÁkiBáki (törölt) 2010.03.02. 12:09:07

@Disznó Úr: Ó, ne is reménykedj. Sajnos. És a szomorú, hogy reinkarnálódnak, sőt egyre bunkóbbak lesznek.
'89 előtt még jobb volt a helyzet, mert felkent vezetőik tudták hogy kell bánni velük és rendet tartottak köztük.
A demokrácia viszont elhozta a kontrollálhatatlan diktatúrájukat, melyben te mindig is személyes ellenség leszel valamiért. Mert vagy több a pénzed, vagy szebb a kocsid, vagy van állásod, vagy beszélsz nyelveket, egyszóval úgy érzi, felette állsz.
És ezért zsigerből gyűlöl.

Antonia40 (törölt) 2010.03.02. 12:19:17

@Don Bandi: az eltelt 15 évben már megváltozott a Gellért vendégköre, taták-nyanyák már nem járnak (legalábbis magyarok egyáltalán nem) mert 4 ezer forint körül van a beugró , szóval nem a magyar nyugdíjas zsebéhez van szabva! Tele van külföldiekkel, fiatalokkal és középkorúakkal. És én is jártam tavaly nyáron, de semmiféle bunkóságot nem tapasztaltam, sőt egy nagyon kedves úszómesterrel rendszeresen beszélgettem.

Tarkin kormányzó 2010.03.02. 12:19:19

A fenébe! Velem miért nem történnek ilyenek mostanában? Ráhajtogattam volna a fejére a billentyűzetet! Igaz, egyszer akkorát basztam a pultra az egyik plázában, hogy repült róla minden. Ott is kedvesek voltak. Jóból nem ad túl sokat az ég! :)

Punk is not dead 2010.03.02. 12:31:11

@Tapmancs: Nem, mert utánuk az ő gyerekeik jönnek...

pakesz (törölt) 2010.03.02. 12:33:14

@Tarkin kormányzó: azert nem mert rolad sugarzik a megelozo aggresszio es nem a beszedben, hanem a metakommunikacioban

es nem az hogy hat na jott ez a kis pirszinges csoro leanyzo, aki jo modort is valoszinuleg tanult, de majd meglatjuk mennyire birja idegekkel, hat csessze meg ma is hozzamertek a BKV-n hat ezt nem lehet magamban tartani, most eppen tovabb tudom jol adni...
hat de itten mit jon ezzel az ajandek furdojeggyel(egyaltalan mia bubanatnak jon ezzel? ezt otthon le kell rakni a fiok aljara es elfelejteni, elvegre a kifizetes mar megtortent vagy nem? hat jon ez ide kellemetlenkedni nekem!!!), elvegre ez a kiscsaj ugyse jonne a sajat penzen, hat ha mar ittvan jol megszopatom, elvegre a fonok is allandoan rohogni szokott ezen a kavezas kozben

nácivadász tűsarkúban 2010.03.02. 12:47:21

@PuruttyaIrto: olyan belépő árai vannak a Gellértnek, hogy nem értem, miért ne menne jól nekik.

Punk is not dead 2010.03.02. 12:47:41

@walker57: Ezzel nem teljesen értek egyet. Rendkívül jó tapasztalataim vannak Angliában, Franciaországban és Hollandiában szocializálódott kasszásokkal, meg egyéb szolgáltatás-jellegű munkát végzőkkel. Természetesen ezekben az országokban is vannak hülyék, barmok és prosztók, de érdekes módon az eladó/szolgáltató-vevő relációban a miénkénél alacsonyabb a népsűrűségük.

Bubu99 2010.03.02. 12:57:30

@salapapa: No én még véletlenül sem mennék oda, ahol dolgozol. Ugyanolyan vagy, mint az, akit elküldesz. Én nem szeretek úgy ebédelni, vacsorázni, kikapcsolódni, hogy tányérok, vagy akár trágár kiabálások repkednek a fülem mellett. Akkor már nézek JÓSI barátot, mert ott is káromkodnak éppen eleget (dehogy nézek).

Az pedig már rég köztudott, hogy attól, mert valaki hangosabban kiabál, még nincsen automatikusan igaza. Ahol sűrű az anyázás, az nem jó hely. Nem jó helyen pedig nem jó emberek dolgoznak. Én, ha az alkalmazottam ilyet tenne, nem sajnálnám kitenni, akkor sem, ha családja van.

A vendégnek igaza van. Ez alapelv. Eképp kell viselkednie a kedves vendéglátónak. De van még más munkahely is, ahol ki lehet adni az elfojtást és "bunkó" módon viselkedni. Benzinkutasnak is el lehet menni, kb ugyanolyan nagy felkészültséget igényel, mint pincérnek lenni. És ott is sűrűn anyáznak. Szerencsére ismerek pár éttermet (ahová rendszeresen járok is) ,ahol ilyesmi soha nem fordul elő. Még mindig elégedetten távoztam. Ha nem így lett volna, többé nem megyek oda. Így van ez a szállodával is.

Páneurópai Harci Kos 2010.03.02. 12:59:09

@Tarkin kormányzó:
Talán azért mert egy osztag birodalmi rohamosztagos is álldogált mögötted:)
ha az életét veszélyben érzi - egyből másként viselkedik.

Páneurópai Harci Kos 2010.03.02. 13:01:09

@Bubu99: "A vendégnek igaza van. Ez alapelv."
Frászkarikát.
Ha a "vendég" überparaszt akkor nyugodtan mehet máshová, sajnálom zárva vagyunk, viszlát.
jelen esetben erről nem volt szó.
itt a szolgáltató volt a paraszt.
eléggé duLván.

Duarte Freitas Souza do Rego Ramalho 2010.03.02. 13:09:48

Ugyan, gyerekek, bunkóból mindenhová jut. A budai várban több múzeumban találkoztam olyan pénztárossal,aki semmilyen nyelven nem tudott, még magyarul sem.
Vagy nézzük az esztékás orvosokat! Szerintetek kultúráltan kezelik a betegeket, nem foghegyről, pökhendien?Ez még a proliuralom korszakából maradt vissza, amikor a portás néni szalonnázhatott a portásfülkében, miközben a vezérigazgató izzadó nyakkal, nyakkendőben amerikai tárgyalóparteneket várt a fülke előtt. Valamely ismert, humorizáló szociológus, talán Parkinson írta valahol, hogy a világ proletarizálódik: a középosztály is egyre gyakrabban hord baseball sapkát.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 13:14:09

@Bubu99: elég érdekesen olvashatsz...
írtam-e valahol, hogy vendéglátózom? olvasd el újra homar.blog.hu/2010/03/02/utalvanyra_kapni_az_anyazast_a_gellert_furdoben/fullcommentlist/1#c8902152 de most olvass figyelmesebben!

vernyul 2010.03.02. 13:15:14

Kutyafasza. Jártam már nyugaton úgy, hogy keményen szidtak a hátam mögött angolok, németek, franciák, közben meg a képembe mosolyogtak. Nem jártak jól, mindhárom nyelven értek. Nem magyar jellemző ez, a bunkóságnak nincs arca.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 13:22:43

@vernyul: ez sajna igaz. én a németeknél töltöttem el egy kisebb részt az életemből, bizony ez van. nem Hungarikum ez.
viszont mennyivel kultúráltabb, szebb, ha a szemedbe mosolyognak, a hátad mögött pedig éppcsakhogy le nem köpnek?
kétszínű buzeránsok...
én legalább -ha azt érdemli- a szemébe mondom az embernek ha problémás a "kapcsolat", nem a háta mögött sunnyogok.

AutosVilli 2010.03.02. 13:36:22

Ördögi kör: Kevés fizetés= "tapló paraszt pénztáros" =kevesbb vendég=kevesebb bevétel= kevesebb fizetés.... (és a kör bezárult)

Én kifelé menet meg mondtam volna,hogy várni fogunk a müszak után téged ,és majd az utcán meglátjuk mekkora pofád van.
Majd később kicsit vissza menni,és csak beköszönni, hogy "itt vagyunk még várunk rád,nem felejtettünk el." Na innentöl a meló végéig görcsbe lenne hogy milessz ha vége a munka időnek.

Tapmancs 2010.03.02. 13:43:12

@walker57: én is az előzőben születtem, de a szocializálódásom javarészét már az újban éltem meg.

Az ilyen bunkók azt felejtik el hogy már nem az ÁLLAM-tól, mint egykori tulajdonostól kapják a pénzüket (és meg is kapják, bármi történjék), hanem a vendégektől, akik az általa okozott rossz élmények hatására nem jönnek vissza. Akkor meg majd sírhat hogy nincs munka.

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2010.03.02. 13:49:07

@salapapa: hát mé nem hagyod ott a vendéglátót, ha ennyire frusztrál a sok köcsög vendég? Mennyé át a MÁV-hoz, ott nagy szükség van a 32s IQdra. Vagy vár a Magyar Sakkszövetség, sötét parasztból mindigy hiány van!

2010.03.02. 13:55:21

@Rékuc: ha javasolhatom, akkor a pénztárbana "Du ser ut som en slemmig fitta!" felkiáltással nyissatok. Csak hogy egálban legyetek a későbbiek során :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 13:59:40

@Megköszönöd az italt,hazamész, kivered: há'hogykabbeatököm, már te is kezded?
végül télleg elmegyek kannást mérni valahová, hogy télleg vendégüldözős lehessek... :D

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.02. 14:03:54

@Disznó Úr: pesti prolikra a legjobb orvosság, ha évente legalább kétszer külföldre mész, min.1 hétre.
@Antonia40: most már értem, miért szaporodtak el ennyire a feneketlen tónál a sakkozó taták.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 14:43:00

@Tapmancs:
elkeseritelek
ezek az ujak
a mi"rendszerunkben" ez elo nem fordulhatott volna

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 14:48:53

@Don Bandi:
mindennapos
elvezik
itt is
de feketen meloznak es haza nem mennenek, de minden amerikai budos dagadt hulye

neha megkerdezem mi a faszt kerestek itt akkor?
es akkor kuss van

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 14:50:11

@Wywern:
nemhogy nem a regi rendszerben
hanem kifejezetten az ujban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 14:51:44

@pakesz:
amerikaban fekat se mondjal
ertik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 14:52:55

@Rékuc: egyutt is vacsorazhattok
tenyleg hasonlo az eletszemleletetek
en drukkolok

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.02. 14:56:19

@Kulics: ezt most miért kellett? hangosan felröhögtem :D de erre emlékezve tuti élmény lesz minden pesti bevásárlás :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 15:00:20

ja es aztan se rekucot se salat bantani nem akarom
de ha valaki furdobe megy/ mondjuk en sose mennek, mint ahogy a kadamba se engedek be senkit Maryn kivul/ nem hiszem hogy raszolgal
a lebasztak az uj rendszert
meg a na kopjal le
ilyen nincs
basszatok meg/ elnezest a vulgaris kifejezesert/ ezert itt lcscuknak
de szo szerint

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.02. 15:18:26

Most akkor anyázás vagy faszozás? Bizonytalan vagyok.

Montezuma 2010.03.02. 15:36:59

@Kulics:

"Du ser ut som en slemmig fitta!"

Úgy nézel ki mint egy ...... *ina?

egy atlag 2010.03.02. 15:41:53

húgyos buzitelep az összes gyógyfürdő, tele beteg, öreg külföldivel...kosz, mocsok és málló vakolat mindenhol. igényes ember ilyen helyre be nem teszi a lábát.

VacakBlogHu 2010.03.02. 16:01:14

Velem meg nem szoktak bunkók lenni :) Lehet, mert én sem vagyok (mindig) az? :)

pakesz (törölt) 2010.03.02. 16:22:12

@hagyma: "amerikaban fekat se mondjal
ertik "

na neee
fekete --> feka
biztos hogy ertik ?

Jó Estét 2010.03.02. 16:32:48

@salapapa: keress mas munkat akkkor...

Duarte Freitas Souza do Rego Ramalho 2010.03.02. 16:36:22

Vagy lenne it még egy bunkósági példa. Külföldi barátaimmal egy vezetett csoporttal megnéztem a Parlamentet. Így az ő szemükkel is láthattam a dolgokat. Hogy a katonák és a belső szekuritisek milyen bunkók, udvariatlanok voltak, azt nehéz leírni. (Rejtő szerint nem helyes, ha valaki egy rézgombos zakóhoz rossz modort visel.)Nyelvtudás se sehol. Aszongya a bunkó kopasz szekuritis paraszt a koronánál a német turistának, hogy gó bekk. Ennyi nyíl volt a puzdrájában.

Montezuma 2010.03.02. 16:38:54

Ehhez a poszthoz még ennyit lehetne hozzáfűzni:

“Hogy mit gondolok a nyugati civilizációról? Azt hiszem, jó ötlet lenne.”

(Mahatma Ghandi)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.02. 16:56:19

@pakesz: volt ra pelda
nem mindegyik
de a feka kozel van a fekaliahoz is
nem tudom
egyszer igen furcsan neztek
bar nem tagadom egyszer/amellett hogy tenylegesen nem vagyok rasszista egyet leniggereztem egyszer es visszakuldtem afrikaba zsirafot kergetni, de aztan kibekultunk/

Marr 2010.03.02. 17:17:13

Én 10 éve voltam egyszer a Gellértben. Elég volt annyi. A hullámfördő menő, az épület szép, de ennyi.

Ott egyébként már leálltak a lopással a kabinosok?

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.03.02. 17:28:57

Termálvizet csakis őstermelőtől! No, de ők épp őstermelői a termálvíznek, most akkor mit tehetünk?

Talán menj át a Széchenyi Fürdőbe, akárhányszor ott jártam, mindig kedvesek, de legalábbis normálisak voltak. Ráadásul ott vannak családi fürdőkabinok, olyan óriás káddal, vagy medencével, amiben az asszony kellemesen karbantartható - már a víz felhajtóereje okán is...

védőanygyal 2010.03.02. 17:30:32

Változatosság képpen menjetek el a Héliába. Van ott egy idősebb kövér nő, aki az egyik medencét uralja, szó szerint. Bárki belép abba, azonnal ráveti magát masszázs céljából. Na már, a masszázs mindenhol a világon intim kabinokban zajlik, nem kell mindenkinek nézni, hogy rángatódzik ez a hájpacli -főleg férfiakon.Arról nem is beszélve, hogy a barátoddal odamész és pár perc mulva ez a viziló kinézetü gyömöszöli a szerelmedet. Jó SZÓRAKOZÁST! ÉS A VEZETŐSÉG EZT ÉVEK ÓTA HAGYJA!!!!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.02. 17:43:33

@Jó Estét: mivan? megcsípett a hülyelégy? :D
keress te, nekem tökéletes amit csinálok!

2010.03.02. 18:12:35

@Duarte Freitas Souza do Rego Ramalho: a szolgáltató személyzet nyelvtudása siralmas. IC-n utaztam Budapestre egyszer, jön a kalauz, mögöttem kedves angol házaspár. Elveszi tőlük a jegyet, nézi-nézi, majd azt mondja : " disz iz... cváj plácckárte...nem jó!" (fuldoklom a nevetéstől). Angolokat megbünteti,elmegy.
Jön a büfésember, tolja a bevásárlókocsit maga előtt. Angolok szomjasak (vesztükre), kólát kérnek.
Jóember eléjük tartja az üveges kólát és egy poharat : " cváj pohár... vagy ilyen?" ... Országimázs..

CID 2010.03.02. 20:02:45

@salapapa:
Basszus, hogy irigyellek. Elküldheted a parasztot, a normálisból meg megélsz, azt csinálod amit szeretsz, és amihez értesz.

Én mondjuk azért kicsit kételkedek, hogy valóban a teljes igazságot írta le a postoló. Ha igen, ez így ebben a formában megengedhetetlen, független attól, mennyit keres a pénztáros nyanya.

CID 2010.03.02. 20:12:01

@Humbino:
Ezen tényleg jót lehetett nevetni.........

CID 2010.03.02. 20:13:47

Az mondjuk eszedbe sem jutott, hogy növeld az országimázst és átsegíted az emberkéket a nyelvi nehézségeken ?

2010.03.02. 20:32:56

@CID: de igen, eszembe jutott egyébként, de az esetek 90%-ban annyit kaptam vissza hogy "ne pofázzá' bele" és így tovább... szóval inkább nem segítek.
Ha külföldi kér meg, annak igen.

CID 2010.03.02. 21:21:48

@Humbino:
Nem szeretném kétségbe vonni szavaid hitelességét, de ha igazak és tényleg a segítőkészség látszott rajtad akkor, a szolgálatban lévő vasútasokat ki kell rúgni.

suni47 2010.03.03. 00:17:10

10 éve járok a gellértbe,és láttam azt is,hogy 16 éves kis libák anyázzák a dolgozókat,tán csak nem csoda,ha néha némelyik felrobban,kb.havi 60ezerért?

suni47 2010.03.03. 00:31:23

@szakállasbácsi:
Mellesleg,baromi régen járhattál te a gellértben,mert a belépő a termálba fejenként 3900,ez testvérek közt is több mint 6200 - bár tényleg sok - és még mindig ingyenes a lepedő és a kötény,a japánok meg egyébként is úgy tipegnek mint akik tojásokon járnak.És milyen érdekes,a kabinos akkor sem volt goromba,amikor az egyik kultúr külföldi lehányta,mert sörtúltengése volt,csak kényszeredett mosollyal ment mosakodni.A kényszere nem a mosakodás miatt volt a kabinosnak,hanem azért,mert nem rughatott bele a kultúrált külföldibe.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.03. 07:10:45

@CID: amikor nagynéha beesik 1 fődbarma, olyankor nem örülök. de megnyugtat a tudat, hogy gyerekkortól tartó hobbym a munkám és emellett a magam főnöke vagyok. :)

az a baj hogy bár nagyon szeretnék, ebben nem tudok kételkedni. nagyon sok ilyet hallani úton-útfélen és nem hiszem, hogy mindenki hazudna.
legalábbis remélem, hogy nincs ennyi hazug, hiába próbál erre nevelni a felsővezetés.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.03. 07:11:45

@CID: nem írom le ugyanezt. épp ez jutott eszembe... itt a pont.

eszter25 2010.03.03. 15:44:29

Kedves Fórumozók!
Szeretnék néhány szót szólni a másik oldal szemszögéből is. Én nem vagyok ugyan pénztáros, de hallottam egy-két dolgot a Gellért és a többi fürdő új beléptető rendszeréről. Nem akarom védeni az anyázó pénztárost, de, aki az új rendszer bevezetése előtt járt a Gellértben biztosan nem volt része hasonló kiszolgálásban. Az új rendszert ádófizetők pénzéből finanszírozzák, mert a fürdő állami tulajdonban van. Valaki sok milliót nyúlt le a pályázati pénzből, így 1,5mlrd -ból csak egy ilyen rendszerre futotta,ami nem ismeri fel az utalványokat, lassú és nem alkalmas egy forgalmas fürdőben a jegykiadásra. A pénztárosok semmilyen háttértámogatást nem kapnak, néhány napig egy-két informatikus segített nekik, de a rendszerbe nem tudtak belenyulni, így nem változott semmi. A pénztárosokat azóta naponta több ezren anyázzák, a feletteseik pedig a reklamálóknak azt mondják, hogy felhasználói hiba és mossák kezeiket. A cél tönkretenni a fürdőt majd 0 forintért privatizálni és a pénztárosok, meg a vendégek isszák a levét nap mint nap. Amikor az ATV jött forgatni 3 pénztáros helyett 5 embert rendeltek be a fürdőbe és mindegyik mellé állítottak egy informatikust, valamint megtiltották, hogy nyilatkozzanak. A vezetőség azzal takarózik, hogy az OEP miatt kellett a rendszert bevezetni, holott az OEP nem is fogadja el a rendszeren keresztüli jelentést a közgyógyosokat illetően, maradt a kézzel történő adminisztráció+a rosszul működő rendszer. Ami eddig pár másodperc volt az most megoldhatatlan probléma vagy hosszú perceket vesz igénybe. Egyébként 12-13 órákat dolgoznak a pénztárosok úgy, hogy se enni nincs idejük, se mosdóba kimenni és sajnos az adott pénztáros idegrendszere eddig bírta. Ha nem tetszik el lehet menni, gondoljátok Ti, de a mai világban nem egyszerű munkát találni. Nyilván felháborító a pénztáros viselkedése, de mielőtt minden pénztárost egy kalap alá vesztek és pálcát törtök felettük jó, ha a háttérről is tájékozódtok.

fantom77 2010.03.03. 16:38:00

@eszter25: Én is hallottam néhány kedves szót a Gellért rendszeréről. Sajnos a több milliárdból sem sikerült megoldani, hogy ne ázzon még mindig be az épület. Legutóbb feltünt, hogy hétvégén reggeltől estig gályázik ugyan az a személyzet. Próbáltam felidézni munkajogi ismereteimet, mert úgy emlékeztem, hogy már vége a rabszolgatartásnak és a munka törvénykönyve is szabályozza a munkarendet, amire a fürdő tuti fittyet hány akár a beázásra. Gondolom hamisíthatják a dolgozók jelenléti ívét is, és egyébbként sem foglalkozik azzal senki, hogy ebben az országban egy állami cég betartja-e a hatályos munkaügyi jogszabályokat. Minden esetre bízzunk a jogban és várjuk meg a végét, hátha a Gellért és az egyébb hasonló intézmények ügyét is kivizsgálja valaki. Amúgy szerintem az ÁNTSZ sem járt a medencék közelében, mert azok a fertőzések melegágyai.

2010.03.03. 19:05:13

@CID: köszi Cid :)
Amúgy a BKV sem jobb, ha már itt tartunk, párszor itt is megfenyegettek BKV ellenőrök, amikor angolul beszélő turistákat igyekeztek megbüntetni, és megkérdeztem a turistát, hogy segítsek-e, érti-e miről van szó.
Ja, teszem hozzá érvényes jegyük volt.
Csak annyit kaptam a kedves ellenőrtől, hogy "húzzakafaszba, mert téged is megbüntetünk". Szóval, ha elhiszed, ezek után inkább nevetek magamban (bár asszem inkább sírni kéne)

CID 2010.03.03. 19:40:52

@Humbino: Nem igazán vonom kétségbe a szavaidat, mert szerencsére ritkán van tapasztalatom a BKV kallerekkel. Szerencsére ritkán veszem igénybe a BKV-t, itt Szegeden szerencsére még nem tapasztaltam ilyen tuskó hozzáállást, ha meg Pestre vagyok kénytelen utazni, inkább autó.

Itt Szegeden is volt néhány tajparaszt ellenőr, de miután némelyiket elverték mint a lovat, és bepanaszolták őket, valahogy kikoptak. Volán buszokon szoktam utazni, ott abszolút illedelmesek a kallerek. Persze, ha nincs jegyed, illetve valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesznek igénybe, büntetnek. Egyszer hallottam anyázást ( akkor is az utas(ok)) részéről, de ők hyperpigmentáltak voltak, így szerintem az nem számít:).

CID 2010.03.03. 19:53:35

@salapapa: Hát igen, a nyugodt és kiegyensúlyozott élet. Remélem a szíved azóta "rendeben" van ! ?

2010.03.04. 03:31:48

@CID: örülhetsz, hogy nem futottál bele a BKV gyöngyszemeibe... Megértem azokat, akik inkább ülnek a forgalomban a kocsiban, mint hogy buszra / metróra szálljanak, pont ezek miatt a csótányok miatt.
Ja, ha a "norvégok" panaszkodnak, az nem nagyon ér :))

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.04. 07:08:19

@eszter25: nem rossz... OK.
de ez még mindig nem magyarázza a múmja viselkedését. vagy de? ugyanezen okból bunkók a BKV, a MÁV, a tecsó, a DM és a többi dolgozók?
és... délelőtt 11órakor hogy "dolgozott" a "kedves" pénztáros "hölgy" tizenórát étlen-szomjan, recirkre kapcsolt ürítési rendszerrel?

nem. bunkó oszt pötty. rengeteg embert látok, akiknek a szája széle alapból lefelé görbül. már kinézetre sem túl boldog emberek...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.04. 07:12:37

@CID: :) köszi, stagnál.
a fent említett állapot nem jelenti azt, hogy nincs problémám. dehogynem... pl most is idegelem magam, mert egy cég számára 2 hete megcsináltam a munkát, múlt pénteki fizetési határidővel. még nincs a cégszámlán a pénz...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.04. 07:16:06

@Humbino: hírdetik, hogy használj tömegközlekedést, mert ózon meg egészség meg hasonlók.
de azt nem hírdetik, hogy mégis mire szálljon fel az a rengeteg autós? no és azt sem, hogy a mi, autósok tolerínciaszintje némileg alacsonyabb, mint a BKV-n edződött utasoké. én 10000%, hogy pofánverném első rossz szóra a kallert ha úgy viselkedne, ahogy sok itteni posztban is látom.

jókat röhögök a DM most futó reklámján. "légy önmagad!"
csalogatnak, de közben a biztonságiőreik olyanok, amilyenek... :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.04. 07:17:41

@salapapa: nem tudok leírni egy ilyen egyszerű magyar szót, mint tolerancia? :D
közel az í és az a. 8)

2010.03.04. 17:14:32

@salapapa: DM, na az a legrosszabb :)
6 év BKV után meg tudlak érteni...
Alacsony vérnyomásúaknak ajánlom a BKV-t, mert tuti egy halottban is felszaladna a vérnyomás az ilyen sztorik átélésekor..
Illetve azoknak, akiknek nincsenek barátaik és némi testkontaktusra vágynak, na azoknak a piros 7-es, ha szerencséd van, még Perverz Tatával is találkozhatsz (egyik kolis társam találkozott vele, na az a nadrágja ment a kukába, mert "foltos lett"... súlyos, és szánalmas és gusztustalan)
Ajánlom figyelmetekbe még a 4-6-os vonalán az ordibáló skizofréneket, akik az OPNI bezárása után, Molnár Lajos szcientológus eü miniszter jóvoltából élvezhetik démonaik társaságát... BKV!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.05. 08:29:19

@Humbino: lehet onnan szabadult a pénztárosnéni is? 8)

különben este csak hallgatom a híradót, hogy levették valamilyen nemzetközi ajánlólistáról a Széchenyi fürdőt.
sok a külföldi olvasó és ez a HomárPower, vagy valóban a tisztasággal (IS!) gond van?

Diódejó · http://www.festekszer.hu 2010.03.11. 10:33:44

salapapa, és morrisal: mindkettőtöknek igaza van valahol. Mert hát ne küldjön el engem a pi..csába senki mert szar napja van, de azért ha mondjuk most haltak meg a szülei, akkor talán szó nélkül elmennék, anélkül hogy beleverném a fejét a kasszába... szóval mindkettő helyt álló valahol...
eletempercei.blogspot.com/ ; hakereselesnemtalalsz.blog.hu/ ; szobafestes.blogol.hu ; market-inga.blog.hu ; mindennapokmindene.blog.nlcafe.hu

Damien12 2010.04.13. 10:48:16

Én is mentem már be a parlamentbe angol és német csoportal egyaránt. Amikor a poggyászvizsgálóba beleraktam a szatyromban levő Nixie csöveket akkor a securitysek elkezdik szidni a külföldieket. Persze én nem mertem visszaszólni nekik.
süti beállítások módosítása