Tékozló Homár

Azzal vádolják, hogy duplájára növelte a saját villanyszámláját

2010.03.12. 10:52 | szily | 329 komment

Pompás, a Homár ollója hegyére illő sztori H. Éváé és G. Zoltáné, bár ők talán nem röhögnek rajta annyira szívből. Az Elmü olyan abszurd váddal illeti olvasóinkat, amilyet direkt se lehetne kitalálni. Éváék bejelentést tettek az ELMÜ-nél, hogy a villanyórájuk túl sokat mutat, és kérték a készülék megvizsgálását. A szolgáltató a vizsgálat eredményének azt hozta ki, hogy

a.) az óra rossz, a valós fogyasztás többszörösét mutatja
b.) olvasóink direkt megmágmesezték az órát, ezért 300 ezer forintot kell fizetniük

Egészen fantasztikus vád, mindjárt megismerkedhetnek azzal a párral, akik - az Elmü szerint - annyira ostobák, hogy annak érdekében manipulálták az órát, hogy nagyobb legyen a számlájuk, majd erre direkt fel is hívták az áramszolgáltató figyelmét.


Az ELMŰ  szerint 300.000 kötbért jelent, ha a becsületes fogyasztó jelenti kötelességét

2009. novemberében jeleztük az ELMŰ felé, hogy már hosszú hónapok óta túl nagynak találjuk a villamosenergia fogyasztásunkat, ezért jó  lenne, ha megvizsgálnák a mérőóránkat. 8000Ft értékű összeg előzetes befizetésére meg is jelentek lakásunknál egy furcsa, műanyagkeretes órával. A régit méregették, és megállították, hogy minimum 100%-kal többet mér a kelleténél. Itt egy pillanatra megnyugodtunk, mert úgy véltük, hogy innentől kevesebb átalányt kell fizetnünk, valamint kapunk valamennyi kártérítést a hibás óra miatt. Azonban csak innen kezdődött a rémálom.

Kiderült, hogy azt a típusú új órát olyan fogyasztóknak szerelnek fel, akit illegális elektromos áram vételezésével gyanúsítanak. Már mielőtt megnézték volna a régi órát rögtön megbélyegeztek minket! Az óra bevizsgálása után kiderült, hogy valóban rossz az óra, és nagyjából +175-218%-os hibával mér! Az órán és a hitelesítő plombán semmi külsérelmi nyomot nem találtak, de a „vizsgálat eredményei a mérő mágneses befolyásolására utalnak. Ennek bizonyítékai:

    * A mérőnek durva + 175%-os hibája van. A mérő forgótárcsája gyengített fékező nyomatékkal, gyorsan fut.
    * A fék mágnes le van gyengülve. Ilyen mértékű mágnesezettség vesztés természetes úton nem jön létre, ez csak mágnesezés eredménye lehet.
    * A forgó részt ujjal meglökve, a mérő gyenge fékezőnyomatékkal hosszan fut.”

 

A vizsgálaton sajnos nem tudtunk részt venni, mivel feleségem 2 kisgyermekkel van itthon, nekem pedig éppen olyan munkaidőszakom volt, amikor ha akartam volna sem tudtam volna elmenni szabadságra. Nem mellékesen laikusan nem sokat tudtunk volna hozzátenni a vizsgálathoz, arról nem is beszélve, hogy bármit tehettek a mérőórával, amíg lakásunktól a bevizsgálás helyszínére nem vitték. Akár ők maguk is megmágnesezhették útközben a már eleve hibás órát.

Az egészből az ELMŰ azt állapította meg, hogy mi szándékosan megrongáltuk valamilyen mágnessel a saját mérőóránkat, és ezért 300.000 forint kötbér fizetésére köteleznek minket! A levélen feltüntették, hogy egyeztető tárgyalásra, ahol kizárólag az előfizető, vagy akadályoztatás esetén teljes jogkörrel meghatalmazott képviselője vehet részt. Többszörös telefonos megkérdezésre azt felelték, hogy nem vihetünk magunkkal egy esetleges szakértőt (egyetemi tanárt) vagy ügyvédet. Az egyeztetés pedig nagyjából annyival telt el, hogy a főelőadó ismertette, amit levélben is megkaptunk. Semmilyen többletinformációt nem adott, a kérdések elől diplomatikusan elzárkózott, és kollégájával látványosan kerülték a szemkontaktust, végig lesütötték a szemüket. Az úgynevezett egyeztetés során minden kifogásunkat lepattintották, és a végén odaadták a 300.000 forintról szóló számlát, mert szerintük szerződésszegést követtünk el.

Nem számított számukra semmi. A mérőóra a szomszéd mérőórájával azonos, nem zárt szekrényben található, tehát bárki hozzáférhet. Az említett szomszéd óráját tavaly tavasszal cserélték le hasonló probléma miatt (ők megúszták a szerelők szabálytalanságai miatt), és akkor fel sem merült bennük, hogy a miénkkel is hasonló probléma lehet. 

A 300.000Ft kiszámítására a mérőóra 20 amperét megszorozták 15000-el. Tehát a mérőóra hibájából származó túlfizetésünk a büntetéssel együtt nagyjából 7-800.000 forint! Az általuk megállapított kompenzáció mértéke gondolom, hogy majd egy külön eset lesz. El sem tudom képzelni, hogy mit állapíthatnak majd meg az általuk helyesnek vélt összeg kikalkulálása során.

Az egész során több furcsaság is kiderült.

    * A mérőóránk felszerelésekor hitelesítési évnek 2005 van megadva, míg az utóbbi vizsgálaton már 2006-ot írnak.
    * Egy bevizsgáló személyt megkérdezve kiderül, hogy korábban évente csak pár ilyen esetük volt, míg mostanában havonta nagyjából 150. Talán az ELMŰ vagy hozzá közel álló személyek szándékosan rongálják meg az órákat.
    * Kiderült, hogy az óra megmágnesezéséhez nagyon erős mágnesre van szükség. Olyanra, amelyet külsérelmi nyomot okoz az órán, még akkor is, ha – „szakértők szerint” – valamilyen rongyot helyeznek a mágnes és az óra közé.
    * Ha az órát ilyen mágneses hatás éri, akkor elég 5 másodperc, hogy meggyengüljön a fék, aminek következtében, ha nincs tartósan a mágnes az órán, akkor az extrém mértékkel pörög. Most őszintén: ki van olyan hülye, hogy egyáltalán ilyesmivel próbálkozzon? Bár bizonyára vannak.
    * A kötbérről tájékoztató levél és a megbeszélés között kaptunk az ELMŰ-től egy levelet, amiben jelezték, hogy az óra hibája miatt visszafizetik a korábban befizetett 8.000 forintot. Tehát ezzel beismerték, hogy rossz volt az óra.
    * Az egyeztetés során azt mondta a főtanácsos, hogy ne tegyünk feljelentést, mert azt majd az ELMŰ megteszi. Erre az ügyünkkel foglalkozó tévéhíradós riportban a szóvivőjük azt nyilatkozta, amennyiben tudomást szereznek róla, hogy feljelentést teszünk az ügyben, úgy átértékelik a dolgot.
    * Azt is megkérdeztük, hogy miként védekezhetnénk, hogy legközelebb ne kerüljünk a helyzetbe. Erre csak vállvonogatás volt a válasz, valamint az, hogy csináljunk az óra köré vasszekrényt (ami miatt majd tűz esetén szintén nem tudják majd lekapcsolni az órát).

 

Jelenleg ott tartunk, hogy feljelentést tettünk a rendőrségen, és igyekszünk minden fórumot megragadni igazunk bizonyítására. Szóltunk már az egyik televíziónak, írni fogunk az ELMŰ panaszkezelésre, az elektromos szolgáltatókkal kapcsolatban foglalkozó ombudsmannak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának (visszásságok kivizsgálására irányuló eljárás megindítására) a fogyasztóvédelemnek, a Magyar Energia Hivatalnak, valamint nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezeteknek is. Akár bíróságon is ki merjük jelenteni, hogy nem mágneseztük meg a saját mérőóránkat.

El kell mondanom, hogy sajnos az egésszel egyedül az adott áramszolgáltató, valamint az ő „független” szakértői járnak jól. Ráadásul fogyasztóként elég rossz helyzetben vagyunk. A mérőóra a folyosón, amihez bárki hozzáférhet, a főtanácsos szerint lakáson belülre nem helyezhető, mert tűz esetén nem férnek hozzá.

Vigyázzon mindenki, akinek a mérőórájához könnyen hozzáférhetnek, mert azt bárki rosszakarója tönkreteheti, és az áramszolgáltató úgyis a velük szerződésben álló fogyasztót fogja megvádolni.

Ha valaki tud megoldást, hogy miként lehetne ebből a helyzetből viszonylag nyertesen kijönni, vagy tud egy olyan jó ügyvédet javasolni, aki tud segíteni nekünk, akkor kérem ne tartsa magában.

Üdvözlettel:

H. Éva és G. Zoltán

Bővebben még a http://raveair.blogspot.com/2010/03/az-elektromos-halozat-csapdajaban.html és http://raveair.blogspot.com/2010/03/az-elmu-ugy-folytatasa.html blogbejegyzésekben írtam a dologról.

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reunalla 2010.03.12. 17:20:01

@petrocselli: egyszer minden tönkremegy, buherálás nélkül is, ezért van, hogy a hitelesítési idő után cserélni kell a mérőórákat is ;)

xuxo 2010.03.12. 17:27:41

Elmondanám hogy az összes áram szolgáltató,legyen az Elmű,Démász mind egy nagy tetű !
Kihasználják az embereket!
Kérdem én, egy olyan helyen ahol bárki bármikor hozzá fér az órához,ki a fene merné megkockáztatni hogy mágnest rak az órájára? Szerintem akinek csepp esze is van az nem csinál ilyet!
Véleményem szerint valaki így akart kiszúrni velük!
Viszont ezt is mérlegelhetné a szolgáltató,de nem fogja.
Méltányosságból nem csak az egyik oldalt kéne vizsgálni hanem a másikat is,mert mi van akkor ha tévednek,rossz konzekvenciát vonnak le és ezzel ennek a családnak a sorsát hosszú időre megbélyegzik! Persze őket miért is érdekelné, BKV banda ,csak az érdekli őket meglegyen a nagy dohányuk és a népet meg a saját ...... folytsák !
HÉ TI OTT FENT,NE CSAK A SAJÁT ZSEBETEKRE HAJTSÁTOK A MALMOT,HANEM VIGYETEK EGY KIS EMBERSÉGET IS BELE!!!!
Én remélem hogy ennek a családnak megoldódik mihamarabb a kálváriája,sok szerencsét kívánok nekik és ne hagyják magukat!

Tibike15 2010.03.12. 17:27:44

@reunalla: csak vicc volt, nem érezted az iróniát a mondataimban :)
A lényeg, hogy mindenképpen az ügyfél szív, akármi is történik.

hawkeye 2010.03.12. 17:28:12

@BKV reszelő:

Teljesen igazad van, egy dolgot kivéve: a posztban szó sem volt tulajdonosváltásról.
Ha jól értettem...

@BéLóg:

Ne szamárkodj! Ki a fene ítélkezik itt? Nem vagyok én hatóság...
A posztból, s az általam az elmúlt 2 - 3 évben hallott esetekből ez jön le számomra.

De ne veszekedj velem, a lényeget, a műszaki részét láthatóan nem érted.

Ez ebből is látszik:
"HA megbuherálta, miért fizetett hónapokig többet? Ennyire rafinált ez a kéggyerekes zseni? Plusz a szomszédos óra problémája is érdekes, sőt több mint elgondolkodtató."

Olvasd el még párszor Attilának a kommentjét, hátha összejön a dolog....
:)

villanyos 2010.03.12. 17:30:09

@BéLóg: Tehát!
Addig a percig míg a TE neved szerepel a kapcsolási lapon( azt amit aláírtál mikor a szolgáltató bekapcsolta a villanyt, vagy átírta a mérőt)addig TE felelsz a sértetlenségéért. Ez lehet a mérőn a plomba vagy maga a mérő. A baj az , hogy ha a mérő " közterületen van" akkor is TE felelsz érte! Legjobb az ha zárható szekrénybe teszed, akkor van esélyed..pl rendőrségi feljelentés.
Sajna a szolgáltató a mai napig hatóságnak képzeli magát, és vissza is él vele. Természetesen vannak oly kedves emberek akik lopják a villanyt és ezért általánosít. A mágneses mérőre visszatérve, ha a mérő közös udvaron volt és a plombák sértetlenek, akkor van remény megúszni.. ugyanis ha a villanyórát leszedik , mert " gyanús" lezárt dobozba kell tenni amit a FOGYASZTÓ aláír!!! készül jkv is ezt is alá kell írni...DE CSAK ANNAK SZABAD ÉS AZ ÍRHATJA ALÁ AKI MEGHATALMAZOTT VAGY MAGA A FOGYASZTÓ!! ha nem így történt mehet az ELMŰ a pcsába..

xuxo 2010.03.12. 17:35:06

Még egy gondolat- a létező összes fórumon,médiában leginkább beszéljenek erről,mert ez beszokott jönni és ami sajnálatos még ebben a történetben : nem egyedi !

Egyéves Önkéntes 2010.03.12. 17:40:54

@felfordul a gyomrom: egyrészt van olyan sor a számlán, másrészt én nem beszéltem társasházról. egyes, leülhetsz.

tele1 2010.03.12. 17:51:16

@felfordul a gyomrom : A társasház közös órája a lépcsőházi villanyt méri. A tolvaj a méretlen drótból lop, nem a szomszédok fizetik. (Persze közvetetten igen, de azt minden becsületessel együtt.)

Nálunk is ez megy. Szomszédnál kikötötte az elmű a villanyt, mert nem fizetett. Erre bekötötte magát az óra elől. A közös képviselő jelezte az elműnek, azok meg szarnak rá.
Nekem úgy tűnik, csak a becsületes embereket szopatják. A tolvajból úgysem tudják kiverni a büntetést, helyette a nyugdíjas nénit b@szogatják :-(

reunalla 2010.03.12. 17:54:45

@tele1: jó nektek, nálunk a társasházi óra a lépcsőház teljes fogyasztását méri, a különbözetet a közös költségből perkáljuk...dettó a vízóra is - pedig mindenki a saját mérője szerint fizet

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.03.12. 17:55:51

Mi a (meleg)vízórával jártunk így.......Nálunk féléves elszámolásnál jött ki 45000 hátralék.Akkor már gyanakodtunk, de nem voltunk biztosak az igazunkban, így következő időszakban figyeltük a vízhasználatot.Ismételten 45000 hátralék úgy, hogy a havi számlánkat 5000-rel megemelték.Ekkor bementünk az illetékes közműhöz és kértük a bevizsgálást és azt, hogy szeretnénk jelen lenni az eseményen.10000Ft-ot kellett befizetni amit ha igazunk van vissza is fognak fizetni, de közölte a hölgy, hogy még soha nem volt ebből a fajta órából rossz ezért felesleges pénzkidobás.Bevizsgálták nélkülünk.A válasz az volt, hogy ha jelen lettünk volna akkor sem lett volna más eredmény.Rossz volt az óra, összesen 32000Ft-ot kaptunk vissza (a 10000ft benne volt).Kiszámoltuk kb.90-100 ezer forintot nem kaptunk vissza.....

paráznabillegető 2010.03.12. 17:57:17

fel kell cserélni a polaritást.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.12. 18:15:29

@hawkeye: Nem tudom, hogy mennyire számítok átlagfogyasztónak, ha azt 53 négyzetméteres lakásunkban. A világítótesteken kívül egy hűtő, egy mosógép, egy tévé, egy számítógép, egy dvd lejátszó, egy Set-top-box és egy mikro hifi van. A fűtést egy cirkó kazán működteti, ami csak akkor fogyaszt valamennyi áramot, ha keringeti a vizet a rendszerben.

Persze van néhány konyha eszközünk is, ami árammal megy, de a kérdéses időszakban még gázzal működő sütőnk volt.

villanyos 2010.03.12. 18:28:39

@paráznabillegető: A polaritás fel cserélésével mire gondoltál???

reunalla 2010.03.12. 18:35:12

@villanyos: biztos a mágnes polaritására :D

villanyos 2010.03.12. 18:37:34

@reunalla:
amit a mérőkre raknak mágnes , azon nem tudsz mit felcserélni....csak a bejövő és az elmenő fázist tudod a vill órában ...de annak nyoma van...

changebug (törölt) 2010.03.12. 18:41:24

Tisztelt ELMÜ MANAGMENT és RÉSZVÉNYESEK!

Miért nem kértek már mindjárt jelzálogot a lakásra? Ennyire kell a pénz? Végigjárnak mindenkit egy kis plusz pénzért?

üdvözlettel,
1 FOGYASZTÓ

zolee65 2010.03.12. 18:55:09

Miért kell pótdíjat fizetni, ha 2x akkora a mért (és számlázott) fogyasztás, mint a valós?
Vagy esetleg korábban irreálisan alacsony volt a fogyasztás, amíg a mágnes az órán volt???

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2010.03.12. 19:20:18

@zolee65: Gondolom, hogy ez a bünti, amiért "mágneseztek"......Az pedig, hogy kétszer annyit fizettek az őket nem érdekli...

webnazi 2010.03.12. 19:34:10

@felfordul a gyomrom:
és nagyon nagy tévedésben vagy!
Amíg a vízmérőknél ez a főmérő-mellékmérő fogyasztás-különbözete nagyon jól működik, addig az áramnál nem úgy van!
Ott simán bejön a házba az áram és kész.
Rá van kötve egy mérő a közös világításra (lépcsőház, lift, padlás, pince, stb.) és rá vannak kötve a lakásonkénti fogyasztók!
A fogyasztók fogyasztását a saját órájuk méri, a közös területeket meg a társasházi.
Olyan megoldás nincs, hogy a főórán még átmegy az összes mellékfogyasztás is! Akkora mérő egyszerűen nincs, amelyik akkora áramerősséget és teljesítményt képes lenne mérni "terepi" viszonyok között.
Példa: Egy 30 lakásos társasházat véve alapul számoljunk lakásonként csak 16A-os mérőkkel, akkor az össz fogyasztás nagyjából 480A! Ami teljesítményben átszámítva 110kW! Brutális menyiség! Karvastagságú huzalokra lenne szükség a mérőhöz vezetve és benn a mérőben egyaránt. A mérő maga akkora lenne, mint egy vasuti konténer!

reunalla 2010.03.12. 19:45:31

@villanyos: tudom, azért röhögök :D

villanyos 2010.03.12. 19:56:15

@webnazi: szerinted a gyárakban , hogy mérik a fogyasztást??? ott nem 400A-van....Áramváltós mérés....

BKV reszelő 2010.03.12. 20:00:05

@webnazi: Tévedsz. Akár 100000A is folyhat egy kábelen, lehet mérni az azon áthaladó áram által reprezentált fogyasztást. Értelemszerűen a mérőműszer nem egyenesben engedi át magán a mért áramot, hanem áramváltón keresztül és a számlálómű van megfelelően kalibrálva. Érdekes lenne, ha igaz lenne amit írsz, mert akkor egy erőmű sem tudná megmondani, mennyi energiát adott el. :)

Mylady 2010.03.12. 20:14:44

@pizsama: Szerintem ebből nem lesz gond.
Nálam egy előző tulaj által itthagyott szar hűtő miatt nagy volt a fogyasztás. Aztán lecseréltem. Két hónappal az éves leolvasás előtt. A következő két hónapban megfigyeltem a fogyasztásomat (alig több, mint fele az előzőnek), hozzáadtam pár kwh-t biztos ami biztos és amikor a leolvasás után kiküldték, hogy a következő évre mennyit számoltak átalányba, felhívtam őket és kértem, hogy csökkentsék az általam kiszámoltra. Meg akartam magyarázni, hogy a hűtőcsere miatt volt, de nem érdekelte az ügyintézőt. Nagyon kedvesen felhívta a figyelmemet arra, hogy ha az én kérésemre csökkentik, akkor az éves elszámolásnál nem kérhetek majd részletfizetést, ha mégis túllépem az átalányt. Erre rábólintottam. Ennyiben maradtunk.
Mondjuk én azóta rászoktam arra, hogy minden hóvégén felírom az óraállásokat. Így kapásból kibukna, ha gond lenne, nem csak hónapokkal később.

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.03.12. 20:24:07

Akkor tényleg jó ötlet volt leválni az Elmütől és saját, Szergejtől vásárolt, korábban Csernobilban használt fűtőelemekből házi reaktort építeni.

Csak azt nem értem, miért nőtt ki a kutyánknak még egy feje a seggéből...

Brrrrrrrrrrrrr 2010.03.12. 20:46:22

Szopjanak long dong silvert egész nap az elműnek nevezett maffiánál.
Többet fizetek általányban mint amit elfogyasztok erre kijön évvégi elszámolón + százezer.
És meg akarják magyarázni.
Meg ugatják,hogy pereljek ha nem jön be az összeg.

Antonius476 2010.03.12. 22:18:20

A problema ott van, hogy ha valaki eros magnest hasznal, s ugy vetelez-szabalytalanul aramot, akkor a villanyszamlaja lecsokken, s orul, hogy "olcson" meguszta...Aztan jonnek az ellenorok, ezert elotte leveszi a magnest, s hiszi, hogy minden rendben...Csakhogy a magnesezes kovetkezmenye, hogy a feket tonkreteszi, igy az ora "beporog", s hirtelen tobbszoroset meri, mint amugy tenne...Neha csak a 100%-os hibamutatoval mer, neha 1000-rel!A fogyaszto pedig nem erti, s o maga hivja ki a szolgaltato embereit, ezzel sajat magat feljelentve...
Viszont nem evidens, hogy a magnes kulserelmi nyomot hagy...

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:46:51

@reunalla: ja és akinek nincs miből az dögöljön éhen a sötétben. ezt az "igazadat" csak addig hajtogatod, míg nálad is be nem üt a válság. és ha nem vagy a belső körben, akkor előbb utóbb bizony nálad is be fog ütni. amúgy csak úgy elmélkedek rajta, hogy ugye nem lopott cuccot lopni és lopott cuccot venni (nem lopni) bűntény, de vajon lopott cuccot lopni is az?:D
mellesleg ma tisztességes munkából nem lehet tisztességesen élni. (nem tartozik a tisztességs munka halmazába a vállalkozás, ami szürkén dolgoztatja a rabszolgákat, vagy a kereskedő, aki lehúzza az embereket, míg maga egy kiflit nem termel egész életében) ezen érdemes elgondolkodni.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:48:43

@reunalla: miért ne? legalább kárörvendhetsz rajta:D
hisz mennyivel veszélyesebb a társadalomra, meg legfőképpen rád, mint mondjuk aki milliárdokat rabol, vagy embereket gyilkol és röhögve megússza.
igaz?:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.12. 22:51:02

csak par dolog
tenyleg nem tudom hol az orank es nem is erdekel, mivel nem magnesezek, eves atlagban havi 40 dollarbol megvagyunk es azzal sutubj fozunk hutunk futnk stb
10 dollarert nem magnesezek
es ahogy valaki mondta, egy sima panelban mennyit lehet fogni aramlopasal?
zero

a tuz meg egy baromsag, attol meg siman beracsozhatna az elmu az orakat, ha tuz van nem gondolom, hogy valaki orarol orara jar aramtalanitani, az egesz hazat ki tudjak kapcsolni
csak ha az elmu-nek koteezove tennek hogy tegye az orait biztonsagba az sokba lenne es utana buntetni sem tudna

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 22:57:13

@EÖ: ? milyen számlán? a villanyon vagy a közös költségen? ilyen sor hogy : múlt évben lopott áram: ? lol? és? én meg holnap azt mondom, fizess 20 millát, mert elloptad a mittomén mit, addig kitalálom. el fogod hinni?
persze egy rabló multinak készséggel elhiszed. jól figyelj: ezért tart itt az ország. gondolom fideszen és mszp-n kívül te sem ismersz más pártot.
egyes. leülhetsz

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:05:52

@tele1: de most úgy őszintén, itt mindenki ennyire iq-light, hogy bevesz egy ekkora gennyesen bűzlő parasztvakító demagóg rizsát, hogy az energiaáramalés 1%-ánál több fogyasztók lopása miatt történik? hát lol. komolyan. mert, ha csak kürölnézünk, egy kisebb cég a sok 1000 közül lop, már több 100 ilyen renitens áramtolvaj produktumát felülmúlja. és akkor még el lehet gondolkodni, hogy csak ebben az országban még hányan(nem sima fogyasztók) hányféle dolgot lopnak, amire nem háborodik fel senki.
és ha a fogyasztó lop, még mindig nem nyereségvágyból és hatalomvágyból teszi. legalábbis az ilyen ritka lehet, ha létezik is. miért lopja? eladja tán a szomszédnak?
ebben az országban ennyire divat egymás torkát szorongatni, miközben amik az egész helyzetet teremtik jókat röhögnek rajtunk?

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:17:03

@webnazi: gyorsan utánanéztem, ne mondjak túl nagy baromságot: másfél centi vastag rézvezeték bír el kb. 475 amper áramot. azért nincs ilyen vékony karod sztem:D

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.03.12. 23:26:23

Lehet, hogy már más is felfigyelt rá, én ezért nem nézem végig a kommenteket. "Pompás, a Homár ollója hegyére illő sztori ..." És a Homárfaktor 1/5. Akkor én nem értem a homárfaktor jelentését.

felfordul a gyomrom 2010.03.12. 23:50:49

@Itschykhatschy: baszni csakis alássan szép. meg esetleg őstermelőtől.

GyéBen 2010.03.13. 00:28:21

Hozzászólásokat nem olvastam végig, de:
TV ügyvédjéhez fordulj.

kunbelaba 2010.03.13. 01:28:43

Láttam én már iparban, este áramváltó cserét.Így "csökkentették az ipari fogyasztást.Létezik az a "szakember"is, aki a mechanikus órákat, de a digitálisat is "beállítja" másnéven áthitelesíti.
10 elfogyasztottkW-ból csak 6-ot mér le. 40% spórolás, és úgy oldja meg, hogy még a szolgáltató sem tud rájönni soha az életben.Ez a szaki a mérőket hitelesítő cég egyik belső munkatársa volt régebben, tehát fullra képben van.
Már csak hab a tortán, hogy semmi sem biztosítja tényszerűen a fogyasztót, hogy 1kW elfogyasztott energia után a mérője nem 1.1-et fogy lemérni.Itt is szákol a szolgáltató.Mert a mérő hitelesítését a szolgáltató végzi /végezteti. De amikor felszerelik az órát, hitelesítési, vagy mérési jegyzőkönyvet nem adnak a fogyasztónak, mert az a duma, hogy ők hitelesített mérőt vásárolnak a beszállítótól.
Ja csk a hitelesség mértékét Ők mondják meg.
Az illegális vételezés (áramlopás) ismereteim szerint HUNGARICUM!!! Olasz, Osztrák, Német, Britt, Svájci ismerőseim nem is értik a fogalom jelentését, továbbá ezt kérdik:"áramot lopni? hülyék vagytok? minek? nem értem, mi az?" gondolkodjunk már el ezeken a kérdéseken!

Na erre tessék gombot varrni.

A küzdöknek: kitartást, ne adják fel, mert kellene már legalább egy példa eset, mivel az áramszolgáltatók országos szinten húzzák ki a pénzt az emberek zsebéből sorozatosan.
Sok sikert kívánok nekik!

Démonmac1 2010.03.13. 01:37:29

@GyéBen: "Hozzászólásokat nem olvastam végig, de:
TV ügyvédjéhez fordulj. "

Nos, jobb ha tőlem tudod, hasznosabb itt, mivel elég sok panaszkodó levél íródik ebben a témakörben
("átbaszott a villanyszólgáltató, de miért?"

Bár az igazi átvágás még mindig A Parapszichológiai Centenáriumi Központ..
azt hihetetlen sokan eszik meg.

jabba2 2010.03.13. 01:49:34

Nem akarok "rasszistázni",de!
Mi van a kiemelten védett fogyasztókkal?
Akik ezt a titulust azért kapták,mert mert vagy számlatartozás,vagy szabálytalan vételezés miatt kikapcsolták náluk az áramot,utána a faj és jogvédők ajvékolására visszakapcsolták,(mert ugye 7-8 gyerekkel nem lehet villany nélkül lenni!)
Ezeknek az embereknek a pozitív megkülönböztetését nem velünk fizettetik meg?
Mi van azokkal a majdnem komplett falukkal,falurészekkel,ahol az áramszolgáltatás tartozás miatti kikötése után az utcai villanyoszlopok közötti drótra felhajított kampókkal "vételezik "az áramot,majd a vezetéket csak úgy a levegőben lógatva behúzzák a putriba,ahol 3-4-5 2,5 kw-os olajradiátor,hősugárzó,miegymás üzemel a nap 24 órájában!Az ablakon újságpapír,
az ajtó csak betámasztva,a pulyák bugyiban és mesztéláb,kint -10,bent+30,mert hát ugyi ingyé van!
Ezt ki fizeti meg?
Hát nem az áramszolgáltató!
Hanem velünk fizettetik meg,és ezzel az örökös próbálkozással,bűnbakkereséssel
próbálják a kiesett extra profitot visszatömni a zsebükbe!
A putristól hiába próbálja behajtani,csak Tőled és tőlem tudja!És ezt ki is használja! Csak mi vagyunk utolérhetők.:(((

Kíváncsi Politikus · http://KivancsiPolitikusBlog.kattints.info/kpb1/kivancsi-informaciok 2010.03.13. 09:03:36

Tehát az elmű már tud valamit, mindenki magából indul ki.

Szóval ők is szoktak csalni? :)

_tx_ 2010.03.13. 09:08:30

Felfordul:

1. Tehát még egyszer: nincs mellékárammérő meg főárammérő s társasházakban. Még akkor sem, ha technikailag lehetséges lenne, mint ahogy arra a villannyos kollégák rámutattak.

2. "Ezért tsrt itt ez az ország" - nem tudom, pontosan mire gondolsz, de az országnak biztosan nem tesz jót, ha egyes állampolgárai frusztrációval vastagon átitatott kommentekben politizálnak ott is, ahol ennek semmi keresnivalója.

"Egyes, leülhetsz."

villanyos 2010.03.13. 09:25:55

@_tx_: Az ország azért tart itt "politikától semlegesen" mert szinte természetes és elfogadott tény , hogy lehet lopni...függetlenül a bőr színétől. Az emberek akik megdőlnek fel vannak háborodva, rohannak a médiához, ahelyett , hogy elfogadnák a tényt ...természetesen tisztelet a kivételnek...más fejletlen nyugati civilizációban ezt, hogy a mérőhöz hozzányúlni nem ismerik ....nem is érdeki őket. ezek vagyunk mi magyarok...kiskapu , trükk, hazugság....

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 09:57:56

Én is azon vagyok hogy le kell válni az össze gáz villany és vízműről amilyen gyorsan csak lehet.Amúgy nekünk tavaly volt egy hasonló elmüs sztorink,azaz kijött valami 150 ezer ft többlet úgy,hogy nem vettünk új berendezést,nem laktuk többen a lakást és nincs hibás készülékünk.Azóta részletben fizetjük,mely részlet ugyanannyi mint az aktuális villanyszámlánk.Ezt a többletet az elmü majd odaadja a fizetni nem akaró kisebbségnek a védett fogyasztóknak.
Tovább az eset óta havi leolvasásra tértünk át.Minden kurva hónapban bediktálom telefonon az óraállást így kevsébé tudnak átbaszni és ha feltűnően sok egy nónapban vagy 2 hónapban akkor már is tudok róla hogy szar az óra vagy baj van.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 10:06:55

Szerintem a romáknak van a legtöbb eszük vazze.Ellopnak minden szart amit lehet,ingyen laknak,ingyen melegednek,nem döglenek meg a munkától egy tetves munkahelyen sem és a házaikat 8 pulya nevére íratják így soha a büdös életben el nem veszik tőlük semmijüket.Mondja már valaki hogy ostobák???Nem!Mi vagyunk ostobák hogy ilyen faszpöcs becsületesek vagyunk aztán hamar megdeglünk a munkában és az idegeskedésben.

Talán segíthetek 2010.03.13. 10:10:10

Bocsi,de nem igazán találtam használható észrevételt a kommentekben.
Jelen esetben talán lehetne valamit kezdeni:1. Ha fém a villanyóra doboza az nem mágnesezhetődött le. 2. Az áramszámlából megállapitható az hogy mióta növekedett duplájára a fogyasztás?
3.Vajon az Elmű be tud mutatni egy tanusítványt a beépített mágnesről ?
4.Mikori gyártásu az óra,hitelesités ?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.13. 10:21:28

@europeer12: Nem állhatunk jobban Ugandánál ha az ugandai menekültek haza akarnak húzni innen a picsába,mert itt az éhhalál szélén vanak.A tv-ben nyilatkozta az a szerencsétlen menekült mindezt!Ugandában jobb,haza akar menni még úgy is hogy folyton háborúzik az ország.El kéne gondolkodni!

villanyos 2010.03.13. 10:26:40

@Talán segíthetek: láttál már olyan mágnest amit rátesznek a gáz vagy a villany mérőre?....az ujjad eltöri ha nem figyelsz.....

Netuddki. 2010.03.13. 11:15:51

Nos embörök!
Mielőtt bárki bármilyen butaságot ideír, nem árt tájékpzódni:
Pl.:
www.akontroll.hu/userfiles/file/ujsag/201002_akontroll.pdf

A lényeg:
"Véleményem szerint, ha
egy fogyasztásmérõ, érzékeny
lenne a külsõ mágneses terek-
re, akkor, az nem lenne alkal-
mas a feladatának ellátására.
A szolgáltatónak gondoskod-
nia kellene a berendezés mág-
neses árnyékolásáról. Tudatla-
nok lennének? Költõi kérdés.
A válasz, hogy nincs erre szük-
ség, mert nem lehet mágnese-
sen számottevõ mértékben
befolyásolni a mai villamos
fogyasztásmérõket, de a ré-
gieket sem. Maradandó ká-
rosodást okozni bennük
meg végképp lehetetlen.
Vannak gyártók, akik ezt
deklarálják is termékeik
adatlapjaiban!"

Szóval ez a mágnesezés szerintem egy fake! Szakmailag nem megalapozott állítás.
Szolgáltatót pedig feljelenteni szándékosan, üzletszerűen elkövetett zsarolás és megtévesztés miatt.

Szmájli / Trollrühellő 2010.03.13. 11:21:23

Bánki Péter mit szól az ügyhöz?:)

villanyos 2010.03.13. 11:41:07

@kovi1970: mivel a mágnes , ha láttál már olyat,1. akkor tudnád mekkora mágneses térrel bír
2. a csapágyakat töri össze, mérő tárcsa alján lévő tűgörgőket,
3. átmágnesezi a fékmágnest, ami azt akadályozza meg , hogy a mérő túlpörögjön ergó 180-200% mér többet a lelkem,
4.a gázórákon kezdték használni először , azóta a gázszolgáltatók ész nélkül cserélik őket műanyag alkatrészesekre.
tehát létező dologról beszélünk, elég ha pár másodpercre rárakod, a mérőnek vége...tényleg
sokan próbára teszik rá mert hallották a barátoktól ,hogy milyen jó....utánna meg sírnak....előbb gondolkozni aztán cselekedni...

Szmájli / Trollrühellő 2010.03.13. 11:57:09

javaslom a sok "hehe csalt az üf, és lebukott" jellegű üzenetek íróinak, hogy talán olvassák el BKV reszelő kommentjét. BKV reszelő 2010.03.12. 13:57:39

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:00:06

@kunbelaba: "Az illegális vételezés (áramlopás) ismereteim szerint HUNGARICUM!!! Olasz, Osztrák, Német, Britt, Svájci ismerőseim nem is értik a fogalom jelentését, továbbá ezt kérdik:"áramot lopni? hülyék vagytok? minek?"
gondolom nem is dobják ki a család egyik számítógépét, hogy ki tudják fizetni a számlát:D

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:05:36

@_tx_: mutass olyan helyet, ahol nem érezhető a politika hatása, mert azok a helyek lesznek azok, ahol nincs keresnivalója a politikának. az összes többi helyen bizony van. azért szívesen várom konstruktív ötleteidet, hogy szted mi tesz jót az országnak, ha az nem, ha nyíltan beszélünk nyilvánvaló dolgokról.

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:09:46

@villanyos: "más fejletlen nyugati civilizációban" azok melyek? vagy fejlettet akartál mondani?
ha azt, akkor szted miért nem ismerik?
mert olyan jók ott az emberek? vagy mert nem kell szaros filléreket (bocs centeken) spórolniuk, hogy túléljék?
na vajon melyik?

felfordul a gyomrom 2010.03.13. 12:13:18

@Gempacsöki Boborján: ja. azok legalább összetartanak, a magyarok meg pofánvágják azt a honfitársukat, aki túl akarja élni.

villanyos 2010.03.13. 12:26:36

@felfordul a gyomrom: nem az emberek a jók....nem vagyunk még mindig felkészülve a fenemód nagy demokráciára...sajna még él a múlt ahol természetes volt lopni következmények nélkül....a " fejletlen " nyugaton is lopnak...de nem így mint mi...nem ezt hozzák otthonról ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 13:30:29

@felfordul a gyomrom:
pl amerikaban nem olyan jok az emberek
es igenis sokaknak mnden cent szamit
de aramlopasra senki nem gondol, ez teny
ha nagy a baj akkor bemegy ehy pisztollyal a benzinkutra
a penz az kezzelfoghato
az hogy sporoltem 10 dollart az aramszamlambol
na so
kutyat nem erdekli
tenyleg hungarykum
es onnan keletre

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 14:41:10

Éva, Zoltán! ha véletlenül sikerül valami valahogyan, kérlek értesítsetek az adataimnál lévő emailen!

1996ban kaptam egy órát. villanyfűtés volt a műhelyben, sok fogyasztó. fizettem havi átalányban 20.000Ft-os számlát.
2006ban leszerelték, akkor volt benne 33700kW. (ez évente felfelé kerekítve 3400kW fogyasztás)
2006 nyarán nagy átalakításom is volt, energiatakarékossá tettem a műhelyt kevesebb de hatékonyabb fogyasztókkal.
2007-ben az óraállásegyeztetésnél 7600kW(!!!) volt az órában.
hívtam mérésügyet. vizsgáltak. az óra rendben(?!). mindent felkapcsoltattak a végméréshez.
ha egész álló nap (12órában) menne a mikró, a KVfőző, a boyler és minden ami a műhelyben van, akkor sem érhetném el az adott óraálláshoz napi (20-25kW!)szükséges fogyasztást.

idehaza több az elektromos fogyasztóm (mosógép, vasaló, grill...) amik lényegesen többet vannak használva és mégis kevesebb a villanyszámlám. fizetem a tizenezres villanyszámlát a műhelyben.
félek... idén jár le az itthoni "szavatossága", lehet ide is kapok egy ilyen túlfogyasztósat.

Egyéves Önkéntes 2010.03.13. 16:15:26

@felfordul a gyomrom: jól szórakozok rajtad.
a villanyszámlán van olyan sor, az energiahivatal hagyja jóvá az á.sz-nak, aki a lopást is beleszámolhatja a hálózati veszteségbe, hisz nem tudja, mennyit lopnak, neki az is csak veszteség.
mi pedig befizetjük.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.13. 16:28:43

@Diódejó: :) nem a villanyóráBA van szerelve, hanem mellé.
nomeg... ugyan saccperkábé 10milliós kis hazánk lakossága, de nincs mindenkinek saját villanyórája! ;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 16:56:37

@Talán segíthetek:
Ha fém a villanyóra doboza az nem mágnesezhetődött le."
Inkább ne segiccs!
Merthogy gondolod a fémdoboz /aluminium/ mágneses, vagy mi?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 17:00:58

@paráznabillegető: Te seaggy elő villamosságtant vagy méréstechnikát, ha lehet
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.03.13. 17:08:29

@Nandi29:
"én már láttam ilyet szétszedve, nincs benne semmi, csak egy drab drót."

Höhö! Nem láttál te semmit, kábítottak
Persze ha a tekercset darab drótnak tekinted...
Ennyi villamos szakértőt!

Ffranky (törölt) 2010.03.13. 17:18:54

elég sokat szokott segíteni ha lezárják az óraszekrényt. az elmütől meg nem kell fosni, meg kell tenni a feljelentést. ha ők teszik meg a fogyasztó eleve helyzeti hátrányból indul.

Attee 2010.03.13. 17:23:00

@kovi1970:
Ott a varázsszó:"Véleményem szerint...", tehát szubjektív véleményről van szó, nem kísérlettel bizonyított tényről.
Nyilván nem a lakásban előforduló szórt mágneses terekről, vagy a jó öreg acél mágnespatkóról van szó, mégcsak nem is hangszórómágnesről. Láttál már nagy erejű mágnest? Érdekes, hogy ez a fajta hiba a fogymérőkben csak az utóbbi években "terjedt el", amióta hozzá lehet jutni ezekhez a "szupermágnesekhez".
Amúgy ki lehet próbálni. De csak saját felelősségre.

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.13. 18:43:59

Hopp! Még egy ilyen történet a ma esti 18:30-as RTL Klubos híradóban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 19:13:15

@Ffranky:
ez azert nem biztos
ha valaki feljelent, annak kell bizonyitania
normalis jogrendszerben egy mindenki altal hozzaferheto villanyora eseten / tetten eres esetet kiveve/ a cegnek eselye sincs
ha biztos az igazaban akkor megszuntetheti esetleg a szolgaltatast, de viz es aram eseteben meg ebben sam vagyok biztos

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.03.13. 21:37:08

@hagyma: több forrásból azt hallottam, hogy amíg vitatom a számlát, fellebbezek, vagy nincs jogerős bírósági határozat, addig nem kapcsolhatja ki az áramot a szolgáltató. Úgy tudom, hogy a víz az egyetlen, amit sose kapcsolhat ki teljesen a szolgáltató de leveheti csöpögőre, vagy mondhatja azt, hogy időszakosan szolgáltatja.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.13. 22:07:00

@RaveAir:
nem tudom
nalunk/ mivel sok a berelt lakas/ a vizet beleteszik 99 %-ban a rentbe es jo napot
ha meg a rentet nem fizeted, az benne van a szerzodesben, akar januar van akar julius
az aramot egyszer siman kikapcsoltak, egyszeruen elfelejtette a lakotarsam befizetni, meg regen floridaban
nem tokoltek
sajat tulajdonu haz vizkerdesevel nem vagyok tisztaban

Ffranky (törölt) 2010.03.13. 22:31:55

@hagyma: ha polgári peres ügy lesz belőle akkor úgy tudom mindegy ki a feljelentő. de ha pl büntetőügy akkor már gáz. az a gond hogy alapból a feljelentettre néznek ferdén.

Netuddki. 2010.03.14. 10:28:25

@villanyos: Már megbocsáss, de én inkább a belinkelt cikknek és a saját tanulmányaimnak hiszek inkább. Olvastad egyáltalán a belinkelt cikket?
Ezt a lemágnesezős hülyeséget meg felejtsd el! Nem magnókazetta van a villanyórában b+.

Mégegyszer, csak a gyengébbek kedvéért:
Ha ilyen könnyű lenne mágnessel manipulálni az órát, akkor az áramszolgáltatók nagyon hamar lecserélnék őket.
De inkább olvassátok el a belinkelt fogyvédős cikket.

Netuddki. 2010.03.14. 10:49:59

@Attee: Na és az mennyire bizonyított, hogy mágnessel el lehet rontani? Nem ilyen urban legend szinten.

"Érdekes, hogy ez a fajta hiba a fogymérőkben csak az utóbbi években "terjedt el"..."

Azt én nem tartanám annyira érdekesnek, hogy a Noé előtti mechanikus(!) mérőórák egy idő után felmondják a szolgálatot. Azokat amiket meg ráadásul egy időben gyártottak talán egy időben is romlanak el. Főleg, ha ugyanolyan körülmények között működtek több 10 éven keresztül.

Csodák nincsenek. Tanulatlan emberek pedig mindig lesznek, akiket rá lehet szedni ezzel a mágneses trükkel. Ők öntik bele a fogyasztáscsökkentő adalékot a tankba és ők fizetnek ismeretleneknek a 300%-os kamat reményében. De mint írtam csodák nincsenek.

Attee 2010.03.14. 14:41:06

@kovi1970: Szerinted mennyi pénzbe kerülne több millió fogyasztásmérőt lecserélni, ráadásul a drágább, bár nehezebben átverhető digitálisra?
Nyilván nem éri meg a szolgáltatóknak párszáz, esetleg párezer csaló miatt, akiket ha elkapnak, úgyis kamatostul hajtják rajtuk be.
Ennél nagyobb kár éria száémlákat nem fizető kisebbség miatt, akik "kikapcsúták a záramot megyünk a zombuccmanho, mer megfagynak a pulyák" hozzáállás miatt úgyis kapják ingyen tovább. Vagy még nagyobb kár éri a nem fizető ipari nagyfogyasztók miatt.
Te ezek után lecserélnéd az összes fogymérőt??
Ami a mérőórákat illeti, nézz körül, nagyon vegyes a kép. Van még bőven a 70-es évekből is, de vannak egész újak, pár évesek is. Időnként hitelesíteni kell, és elmegy hiba nélkül évtizedekig.
Csodák valóban nincsenek. Nem hülyül meg a fogymérő, ha nincs rá oka. És a szolgáltató sem ezeken a szerencsétleneken akar meggazdagodni. Hagyjuk már ezeket az ostoba összeesküvés-elméleteket.

villanyos 2010.03.14. 15:20:51

@kovi1970: Nem tudom mennyi villanyórát cseréltél le sk. elhiheted ,hogy röpke 17év áramszolgáltatónál eltőltött idő alatt láttam már sok érdekes dolgot.Én láttam mind a mágnest, mind a megmágnesezett mérőt, ott voltam a bevizsgálásánál is , hidd el ez nem mítosz, ez valóság. Nálad vagy nálam miért nem romlik el " hírtelen" a mérő....sokan amikor megbuknak nem hiszik el...utánna a sivár valóság...utálom az áramszolgáltatókat, de nem fognak olyat állítani ami nem igaz, pláne , hogy nem ők vizsgálják be a mérőket hanem független igazságügyi szakértők...nekik meg hidd el mindegy kinek adnak igazat, munkájuk mindig lesz...aki piszkálja a mérőt , ne sírjon ha megbukik..a tanulmányaidban nem kételkedek, 2009-ben a MIXVILL vill nagyker újságjában volt egy komoly cikk erről...olvasd el...nem én írtam:))

villanyos 2010.03.14. 15:24:21

@kovi1970: ja még csak a teljes legyen a kép...a szolgáltatók már kezdik felszerelni a digit mérőket a lakosság részére...na annak a manipulálására a szemmelverés is kevés..

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.14. 15:24:36

@Attee: '70es évekből? :)
10évente cserélni KELL. nem opciós lehetőség, hanem kötelező tennivaló. ezt a szolgáltatónál szépen "fejben" is tartják és amikor eljő az idő mennek, cserélnek.
ha nemis a digitálisra, de mindenképpen valami újfélére.
ettől rettegek idehaza... félek úgy járok, mint mindenki akivel beszélgettem ezügyben. az elmű ezt azzal magyarázta amikor igénybevettük a telefonos segítséget, hogy addig nem mértek helyesen. végülis érthetjük úgy is, hogy örüljünk, eddig nem pereltek be minket a szarjaik miatt.

Attee 2010.03.14. 19:52:20

@salapapa: Nem tudom, ELMÜ területen mi a szokás, felénk az EON az úr, de itt egyáltalán nem dobják szemétre az egyébként kifogástalan mérőket 10 év után sem. Más kérdés, hogy 10 évente HITELESÍTIK, de ha tökéletes, vagy felújítható, miért dobnák ki?
Pl. a mi szintünkön (3 lakás) van 2 db 1982-es gyártású GANZ, és egy 2002-es ISKRA. Alattunk egy 1978-as, egy 1993-as, és egy 1986-os GANZ. De van pl. 2005-ös ISKRA és még sorolhatnám. Nem ez a lényeg.

Ffranky (törölt) 2010.03.14. 22:27:00

valahol egyszer azt mondta valami okostojás, hogy be kell menni a hivatalba és oda kell baszni az asztalra. ha alaki ilyen keménytökű az miért fosik?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 00:35:06

@Attee: nemtoom ez hogy van arrafelé... lehet ott spórolósabbak. :)
nálunk a műhelynél van 10 mérő, mindegyik újfajta. idehaza a 4lakásos társasban csak az emeleti 2ről tudom, hogy minggyá cserélendők.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 00:44:57

@Ffranky: olyan vagy mint a Fekete Lovag a Monty Python és A Szent Kehelyben. :D

Arthur:
Na jó! - nagyot suhint, s a lovag jobb lába is elválik törzsétől. A lovag fél lábon ugrál tovább (karjai már nincsenek)
Fekete Lovag: Ezért meglakolsz!
Arthur: Mi?
Fekete Lovag: Gyere!
Arthur: Miért, mit fogsz csinálni? Rám vérzel?
Fekete Lovag: Legyőzhetetlen vagyok.
Arthur: Hülye vagy.
Fekete Lovag, immár végtagok nélkül:
Na jó, belemegyek a döntetlenbe!

mikor fogod már fel? én már akkor emberekkel foglalkoztam, amikor te még az örömtől kipirulva, visongva tologattad magad előtt a csattogósszárnyú lepkédet!
maradj magadnak Robi, mars csajozni... vagy inkább hapsizni! az talán leköt. :)

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 01:39:23

azt pedig valami okos könyvben olvastam hogy akinek nem inge ne vegye magára. sőt, még olyat is olvastam hogy vannak bizonyos embertípusok akiknek elmondanak valamit egyszer, nem fogják fel. elmondják nekik másoszor, akkor sem fogják fel. elmondják sokadszor, de csak szajkózzák a sületlen baromságaikat. nos, én is láttam már itt ilyen embert. érdemi párbeszédre képtelen, de szent meggyőződése az az agyament baromság hogy több néven regelő kommentező vagyok. azt is olvasmányaimból tudom, hogy ezek az emberek általában jó eséllyel végzik valamelyik elmegyógy intézetben magukban beszéle, nyálukat csorgatva. ezek az "emberek" valamiért nagyon nagyra tartják magukat, pedig csak alja koszos alulművelt iparosok. olyanok, akik azt gondolják, hogy ha erőlteteten cinikusnak mutatják magukat, azzal bármit is el tudnak érni. Annyi eszük ezeknek az embeeknek nincs, hogy észrevegyék, mekkora élvezet őket provokálni. Minduntalan felveszik a keszyűt és mesterien alakítják a papagájt. ezek a kis buzik továbbá azt is gondolják hogy minden körülöttük forog és olyanba is beleugatnak, ami nem nekik szól. ezeknek az embereknek csak azt javaslom, önként és dalolva húzzanak a k.. anyukájukba.

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 01:46:37

@salapapa: jééé te mi a faszt keresel itt? mi van, rámkattantál? csak szólok, a nőket szeretem. óóó látom még mindig több személyiséggel akarsz felruházni. szegény feleségem kereszteltetheti át magát. bizonyára segghülye vagy angolból, a franky ugyanis a Ferenc becézett alakja. De semmi baj én téged ezentúl mónikának foglak hívni. kib@szott szánalmas egy szerencsecsomag vagy. :D

salapapa · http://salapapa.hu 2010.03.15. 10:33:38

@Ffranky: ne tetesd magad gülyébbnek, mint amilyen valójában vagy. :)

Ffranky (törölt) 2010.03.15. 18:44:23

@salapapa: Hm...tehát magadra vetted. akkor ki a hülye? a tököm se szólt hozzád. ma már eredményesen gyógyítható a paranoia. ha gondolod öt perc alatt intézek neked beutalót kedves mónika.

KCicó 2010.03.16. 06:28:49

Na b*meg.Mi is mostanában gondolkodunk, h szólunk a drága ELMŰnek.A mi óránk is a folyosón van és a szokásos 8-10k helyett egyszercsak 16k lett a számla.Valaki mondja meg, ez normális egy egyszobás polgári lakásnál? Én a 10k-t is soknak tartom.Most már nem tartom olyan jó ötletnek a bejelentést.

geusz 2010.03.16. 14:35:31

Az történt, hogy megpróbálták megokoskodni az órát, csak visszafelé sült el...

BéLóg 2010.03.16. 14:50:20

@geusz: ...és ők voltak annyira rafináltak, hogy majd' egy évig direkt fizettek duplán az áramért, csak le ne bukjanak!

Snake Plisken (törölt) 2010.03.18. 12:01:35

Kedves Éva és Zoltán!

Olyan nincs, hogy nem hozhatsz magaddal jogi képviselőt vagy tanut! Ez az elmü, csak egy multi! A magyar állampolgárnak joga van bármikor saját magát támogatni jogi képviselővel és tanuval. Ha csalással vádolnak titeket, azt bizonyítani kell, mégpedig úgy, hogy azt a csalást csak Ti követhettétek el és mondjuk nem a szerelők a visszaúton az órával. Jogilag az ártatlanság védelme még zuslágnak is jár szóval , ne ijedjetek meg... Nincs eséjük arra, hogy jogosan hozzájussanak az említett pénzhez.

zyl187 2010.03.18. 13:20:22

Hagyjuk már a nyugaton bezzeg rizsát!

töröttszárnyú angyal (törölt) 2010.06.07. 17:48:09

épp most megy az egyik hír televízió fogyasztóvédelmi magazinjában, hogy ha mágneseznek, akkor az első mérésig lassít a mérőn a mágnes, de a későbbi időkben már 50-100-300%-al többet mutat a mérőóra... Úgyhogy a kedves levélíró is gondolkodhat...

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.06.08. 15:18:35

Igen, gondolkodom is, mert SOHA nem volt semmilyen mágnes az órán. Nem szóltunk semmilyen ELMŰs "szakembernek", hogy szerezzen nekünk mágnes, és soha nem állt szándékunkban csalni a villanyóránkkal.

Jártunk mi is egy úgynevezett konferencián, ahol az ELMŰ bemutatta ezt a bűvészmutatványt, és láttuk, hogy mit csinál a mágnes.

Arra viszont nem voltak hajlandóak válaszolni, hogy mi más idézhet még elő ilyen jelenséget, mert nem akarják beismerni, hogy szar órákat adnak az ügyfeleknek. Ami érthető is, mert ebből jelentős bevételük származik, és miért akarnák ezt megvonni maguktól?

A többi, hozzánk hasonló, károsult nagy része belement abba az "alkuba", hogy a fele büntetést elengedjék azért cserébe, hogy végül - ártatlanul is - bűnös legyen a szemükben.

Azt persze tudom, hogy vannak olyanok, akik valóban próbálkoznak ilyen, vagy más típusú áramlopásokkal. Én azonban továbbra is tiszta szívvel állítom, bármilyen szerv előtt, hogy még csak fel sem merült bennem az áramlopás gondolata, és soha nem próbálkoztam semmilyen mágneses, vagy bármilyen megoldással. Nem én vagyok az, akinek nem tiszta a lelkiismerete ebben az ügyben...

kokosys 2011.09.02. 14:36:02

na akkor mondok egy dolgot van egy olyan csalás is ami az óra felépítéséből adódik
3 fázisú óráknál van egy olyan fázis ami megállítja az órát
érdekes régebben még visszafelé is forgott a régi óra
süti beállítások módosítása