Tékozló Homár

Könnyű lopni az IKEA-ból

2010.03.18. 13:21 | jackyll | 189 komment

Brutális biztonsági rést fedezett fel naiv függönyvásárló az IKEA-ban, miután laptopját a bútoráruház értékmegörzőjébe helyezte végső nyugalomra. Mire visszaért, a gépet simán elvitték előle. Kiderült ugyanis, hogy a gyerekmegőrző személyzete mesterkóddal gyakorlatilag bárkinek bármit kinyit, ha stimmel a bemondott név. Misztikus módon a környék nincs bekamerázva, hiszen innen nem az IKEA cuccait lopják szét:

Helyszín az Örs vezér tere, hétköznap este 6 óra. Munka után irány az IKEA, jópár dolog kellett onnan, jellemzően nagy de könnyű javak, mint párna, paplan, függöny, stb. Parkolás a mélygarázsban, majd okulva a múltkori eseten, amikoris a Szugló utcában 2 perc alatt a kocsi csomagtartójából ugrasztották meg a laptopomat, az 3 kilós új notebookot nem hagytam a kocsiban, hanem vittem fel magammal. Azt nagyjából már sejtettem, hogy együtt nem fog menni a saját és vett dolgok cipelése, márcsak azért sem, mert az áruház emeletén nincs bevásárlókocsi. Maradt tehát egy őrült ötlet, amit utólag már biztosan soha nem fogok elkövetni:

ÉRTÉKET TETTEM AZ IKEA ÉRTÉKMEGŐRZŐBE!!!

(Vagy hívjuk csomagmegőrzőnek, teljesen mindegy, hiszen manapság egy személyi/jogsi/bankkártya vagy egy Columbia kabát
elvesztése is egy kisebb vagyon)

Irány tehát a megőrző, éppen szabadult fel szekrény. Maga a rendszer, amit bevezetett az IKEA, nekem hasonlít a pár éve rendkívül sikeres (és tuti biztonságos:)  számzáras kerékpár-lakatokhoz. Nincs kulcs, viszont van egy négyjegyű kód, amit én találok ki. Beütöm, és zárok. Illetve van egy mesterkód, amit a rendkívül kedves gyerekmegörző-nénik ismernek, és használnak abban az esetben, ha a hülye ügyfél elfelejtené a kódját. (A rendszer sikerességéről annyit, hogy amíg ott vártunk, a néni többet foglalkozott a zárak nyitásával, mint a lepasszolt gyerekek testi épségével...)

Gyerünk tovább... Laptop berak, majd kézzel a gombokat gondosan eltakarva, kód beüt, szekrény bezár. Másfél órán keresztül költöttem a pénzem, majd dolgokkal jócskán megrakodva tértem vissza a megörzőhöz. Nyitnám ki a szekrényt, de nem nyílik, a benne halványan látható vajszínű dolog pedig a legkevésbé sem hasonlított a fekete oldaltáskámra. Irány a gyerekesnéni, aki egy szimpla név/személyiszám bemondásra (!) egy pillanat alatt kinyitotta a szekrényt. Kb ekkor lett nyilvánvaló, hogy az elhelyezett tárgyak biztonsága a nullához közelít.

Ezen gyanúmat az tény sem tompította, hogy a hölgy a kinyitás előtt kb háromszor ismételte meg, hogy "csak meglegyen, ami benne volt". (Mostmár persze értem, és a feltételezést a kerületi kapitányság dolgozója is megerősítette később: már számtalan hasonló lopás volt...)

A laptop tehát eltűnt, a helyén egy másik táska volt, amit a tulajdonosa (a már) nyitott szekrénybe legálisan tett be. Az IKEA ügyeletese természetesen mosta kezeit, ők felelősséget nem vállalnak, ki is van írva. Mindazonáltal "máskor is szívesen látjuk Önöket". Így magázva most először. Ollé!

Maradnak viszont a kérdések, amik akárhogy nézem, nem illenek a gondoskodó, vásárlóbarát, haver, sőt családtag IKEA képbe:

 -  vajon miért van az, hogy bár a wc-ajtótól elkezdve az információs pultok, talán még a ráksaláta is kamerával védett, a csomagmegőrzőre, de még a környékére sem jutott az uszkve 8.000 forintos kamerákból egy darab sem. Talán még az OBI-s 1.500 forintos kamukamera is megtenné, ha a válság, és anyagi érdekek a fő indok.

 -  hogy van az, hogy az IKEA-s dolgozó valós azonosítás nélkül, bemondásra kinyitja a megörzőt? Lehet, hogy az a megoldás, hogy megvárom, amig valaki szintén beteszi a laptoptáskát, majd 2 perc múlva odaballagok, és kinyittatom?
Azóta a gyermekem sem merem a gyerekmegörzőbe hagyni, ki tudja... :)

 -   Nem gondolom, hogy IKEA-s dolgozó benne lenne a dologban, de felmerül az, vajon ki ismerheti a kódot, vajon megváltoztatják-e egy alkalmazott távozásakor, és vajon mit kezdenek azzal az esettel, ha a szenilis vásárló meglesi a mesterkódot, és időnként visszajár? Valami (valaki) azt súgta, nem változtatják naponta.

 -   Miért nem tettek, tesznek a main napig semmit akkor, amikor, - mint kiderült -  rendszeresek az ilyen jellegű lopások? Már egy figyelemfelkeltő óriás sárga matrica is megtenné, miszerint "Áruházunk csomagmegörzője NEM BIZTONSÁGOS, kérem NE HASZNÁLJA!".

Ezek a kérdések olyannyira nem hagytak nyugodni, hogy eljuttattam Roman Geist áruházvezetőhöz is, illetve a IKEA PR osztályhoz, jelenleg az ő válaszukat
várom, lassan egy hónapja... Amint jön válasz, küldöm.

Addig pedig marad a nyilvánosság:

Csomagot, gyereket ne bízz az IKEA-ra!!!

Üdvözlettel
 Egy valóban naív ügyfél

http://www.richardsnotes.org/pictures/singer_ikea.gif

Ui: ha valakinek olcsó Toshiba Tecra A9-147 -et ajánlanak (S/N:S58056732H), bátran ajánlom a Zuglói Rendőrkapitányság ügyeletesét
(06-1-461-8150).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moli 2010.03.18. 13:28:37

:D luzer. nekem a Saturn-ban akartak berakatni a laptopom a szekrenybe, megtagadtam, nem akartak beengedni, kijott a vezeto is. tulzas nelkul ~23 percet vitatkoztunk, majd ~38 masodperc alatt elinteztem bent a dolgom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.18. 13:29:12

Mi az, hogy felelősséget nem vállalnak??? Ha valakinek odaadták a mesterkódot, az az ő felelősségük. Ne hagyd magad!

Sasfióka 2010.03.18. 13:31:37

Első lettem volna, ha nem olvasom végig :D
Szóval így elolvasva ez azért jó nagy szívás.
Ez simán kimeríti a megtévesztés tipikus esetét. Hiszen te "jóhiszeműen" azért tetted a csomagmegőrzőbe, mert bíztál benne, és nem hívták fel a figyelmed arra, hogy gáz lehet. Arra azért kérnék minőségpolitikai állásfoglalást az IKEA-tól, hogy mivel garantálják a mesterkód biztonságát...

mortalwombat 2010.03.18. 13:39:05

a gyerekek haját nem vágták le?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.03.18. 13:39:49

elég drága volt ez a kispárna :))
de hogy a kutya sem fogja megtériteni a kárt az tuti,sajnos

Hiba a kapcsolatban 2010.03.18. 13:40:16

"Nyitnám ki a szekrényt, de nem nyílik, a benne halványan látható vajszínű dolog pedig a legkevésbé sem hasonlított a fekete oldaltáskámra."

Könnyebb legyen választani. Beteszel egy doboz cigit, arrébb lépsz, és máris választhatsz a következő sorból laptopot.
Miért átlátszó a csomagmegörző??? Már máshol is láttam ilyet, nem is mertem semmit berakni. MOndjuk elvből sem, nem bírok bízni bennük.
Azért az jó hír, hogy tudjuk, ki volt az üzletvezető, mi a neve, pozíciója.

akikaztmondjákni 2010.03.18. 13:51:48

Volt egyszer egy műsor, h külön naplopók vannak erre-> kifigyelik, h ki mit rak be, aztán lopnak.

Blackrock (törölt) 2010.03.18. 13:55:01

ez híjják mifelénk szopacsnak.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.18. 13:57:58

Ritka nagy balfasz vagy, barátom. Rendőrséget kellett volna hívni, az senkit sem érdekel, hogy nem vállalnak felelősséget, de attól még a lezárt szekrényt kinyitották, ás átadták valakinek a cuccodat jog nélkül. A felelősség nem vállalása akkor oké, ha felnyomják a szekrényt, akkor így jártál.

Vazz, be is írom a vagyonvédelmi hírek közé ezt a posztot, hihetelen, milyen emberek vannak.

Jellemző hogy már a második laptopját lopják el, gondolom most vesz egy harmadikat, amit majd jövő héten egy pillanatra tesz csak le a mekiben az asztalra, míg sorbaáll a hamburgerért, hadd lopják el azt is...

É2I 2010.03.18. 14:01:59

Szerintem hagyd a laptopot, úgy néz ki nincs szerencséd vele.

Az IKEA meg a büdös tolvaja közösen elégítsék ki egymás felmenőit.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.18. 14:05:11

Na, ha már ikea, elmondom, hogyan van ez a svédeknél.
Szóval betelefonálsz, és mire hazaérsz három fűszoknyás lány házhoz viszi a vadonatúj laptopot. Utána még ott maradnak kicsit, hogy beállítsák a joystickodat.

É2I 2010.03.18. 14:06:08

@Szekuriti Blogger:
Te se vagy másabb, ha leoltasz egy szerencsétlent "Szekuriti Blogger" névvel, aki mondjuk csak annyiban hibás, hogy nem jutott eszébe helyben, hogy rendőrt hívjon.

Ezek szerint még nem túl ismert a blogod. Vírusos-e az oldalad? ;P

iSandor · http://www.iSandor.com 2010.03.18. 14:10:56

Nagyon figyeld a vatera és főleg a teszvesz hírdetéseit (teszveszen több a proli paraszt mint a vaterán), biztos közel jövőben előbukkan valamelyiken.

FlyInMyEye 2010.03.18. 14:11:02

LOL.Ez tényleg köcsögség, sünt a szemükbe. Szekus jól mondja, ezt ne hagyd annyiban. Már ott helyben intézkedni kellet volna. Milyen csomagmegörző az ami csak úgy bemondásra odaadja a cuccomat bárkinek aki kéri.

Egyébként legközelebb az értékes dolgok tárolásához tudom javasolni a csomagtartót. Csak annak viszik el az autójából a notebookját aki látható helyen hagyja(anyósülés talán?),vagy aki hihetetlenül peches(a posztoló talán?).Nem tudom ez,hogy nem merült fel mint alternatíva.

É2I 2010.03.18. 14:11:31

@Szekuriti Blogger:
Annyiban viszont igazad van, hogy nem kellene hagynia a posztolónak annyiban hagynia, mivel az IKEA elég hanyagul kezeli a "mester kódot"-ot.
Gondolom a tolvajok már régen ismerik....

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.18. 14:12:11

Az ikeás mesterkód mindig a hónap száma, és az adott hónap napjainak a száma. Tehát márciusban 0331. Menj válogass magadnak másik laptopot.

É2I 2010.03.18. 14:13:59

@FlyInMyEye:
Vagy akit kifigyelnek. Ott a csomagtartót is cseszheted. Lesz még egy plusz zárjavításod, kisebb esetben.

IkeaWazz 2010.03.18. 14:14:26

@Szekuriti Blogger: Lehet hogy az vagyok, de te is :) Miből gondolod, hogy nem hívtam rendőrt? Volt helyszínen jegyzőkönyv is, megtörtént a feljelentés, ahogy a poszt végéből ki is derülhet(ne).
Ráadásul az általad az oldaladon leírt "Mint kiderült, az IKEA személyzete nyitotta ki az értékmegőrzőt mesterkóddal, s adta át a laptopot jogosulatlanul egy ismeretlen személynek." dolgot honnan a büdös rossebből vetted le? Én fogalmaztam rosszul, vagy te hiányoztál pár óráról általános iskolában?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.18. 14:14:49

Ja a másik. Multkor beadtam a gyereket a megőrzőbe, amíg átruccantam az Aldiba, hát nem ellopták! De sajnos elég gyorsan visszahozták, pedig már kezdtem reménykedni...

IkeaWazz 2010.03.18. 14:21:00

@Szekuriti Blogger: Ezt úgy értelmezzem, hogy ja bocs, lukra futottam :)

Egyéves Önkéntes 2010.03.18. 14:21:59

Nem kell attól félni, hogy a kirúgott IKEÁ-sok visszajárnak, hiszen minden nap más-és más a kód, az aznapi dátumból állítják elő. Ma például a kód: 0318.
Így abszolút biztonságos a rendszer. :D

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.18. 14:22:33

@IkeaWazz: Hm. Rosszul olvastam ki, de nekem ez is csak egy hír a sok között. Ma kb. a 100. vagyonvédelmi hír. Megértem, ha neked nem az.

FlyInMyEye 2010.03.18. 14:22:34

@É2I: Nagy troll a szekus,valóban lehet ezt normálisabban is.Megnézted a honlapját?? Pont ilyen szinvilágot képzeltem hozzá:)(nem).

Hát ha kifigyelnek az már a pech kategória.Az elővigyázatosság egy dolog, de azért én nem lennék paranoiás csak mert vettem egy nootebookot.Ennyi erővel hagyja otthon, akkor tuti biztonságban lesz. Persze csak ha be nem törnek hozzá...:O

Egyéves Önkéntes 2010.03.18. 14:25:01

@É2I: elég nagy ropi az, aki a parkolóban kezdi el a laptopot a csomagtartóba pakolni, azt már beszálláskor kell eszközölni
persze akit folyamatosan figyelnek, annak ez sem jön be, de annak meg már mindegy :D

MosoMasa 2010.03.18. 14:27:48

@É2I: Azért az is elgondolkodtató, hogy magyarhonban miért nem jut az emberek eszébe rendőrt hívni?
Illetve csak ijesztgetés céljával jut eszükbe - lsd. teskós poszt(ok).

FlyInMyEye 2010.03.18. 14:31:25

@IkeaWazz: "kerületi kapitányság dolgozója is megerősítette később": Mea culpa látom intézkedtél, elkerülte a figyelmemet...Hatalmas elnézést.

elwood 2010.03.18. 14:34:38

@moli: "majd ~38 masodperc alatt elinteztem bent a dolgom. "

már annyira kellett

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.18. 14:35:29

Bánki Péter másképp infézte volna el a dolgot.

É2I 2010.03.18. 14:37:59

@FlyInMyEye:
Nem nézek meg hozzászólásokba illesztett linkeket Windows alól :) Főleg nem ismeretlen nickektől.

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!:
Sündörségünk renoméját a béka segge alatti húsz méteren belül nem találhatjuk meg, kár is keresni. ;)

elwood 2010.03.18. 14:38:05

HP-s volt-e a laptop ? esetleg a kínai srác vitte el háromujjas tépőtechnikát gyakorolni rajta.

Pepin bácsi 2010.03.18. 14:39:10

Svédországban van IKEA ?

elwood 2010.03.18. 14:41:06

@Pepin bácsi: van, ott a vásárlók laptopot válaszhatnak a megőrzőből. mindenki. ha tett be, ha nem.

FlyInMyEye 2010.03.18. 14:41:19

@É2I: Jah igen jogos,sok mostanában a vírusos link.Én bátor vagyok mert céges a gép,plusz alkalmatlan a víruskapásra(nincs benne vinyó és CE fut rajta :D:D).

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.18. 14:41:34

Az ikea pedig tele van laptopokkal, meg hüttőkkel. Igaz, csak demonstrációs céllal, de van. Legközelebb olyat kell tenni a szekrénybe, és figyelni. A másik. Ez olyan, mint a színházi ruhatár. Ha nincs bolhád, majd lesz.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.18. 14:42:46

@Pepin bácsi: Erre a kérdésre csak egyetlen egy NŐ tudja a választ.

FlyInMyEye 2010.03.18. 14:44:40

@elwood: Akkor végre valami pont olyan mint itt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.18. 14:45:14

@Pepin bácsi:
Persze.
Az igazgatója egy fűszoknyás, copfos svéd lány.
Úgy hívják, h Anja Sørtelen.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.18. 14:45:16

@moli: Nekem a sliccemet kigombolni is majd' addig tart...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.18. 14:45:19

@É2I: Igen, az a vicces, amikor ilyen href.hu, vagy bit.ly átirányítással odaírják, hogy ezt nézzétek meg, aztán bejön valami hülye kattintás-számláló oldala. Ez rosszabb, a vírust megfogja a gépemen a védelem, a hülyeséget nem.

@Sün‼: Már megint itt vagy? Bezzeg az oldaladon nem bírsz válaszolni :)

KolomparVinetu 2010.03.18. 14:47:01

@É2I: Nem, viszont egy rakás szar. Már csak azért is érdemes megnézni. Word-be összehajigált hulladék szemét, mint a gazdája is. (Mármint a gazdája nem wordben lett összehajigálva...) Ezzel bazmeg 10 évvel ezelőtt is meghúztak volna középiskolában technika órán. Nem hiába "szekuritis".

Pepin bácsi 2010.03.18. 14:47:06

Laptopot kizárólag Palkovicsnétól !

Mylady 2010.03.18. 14:47:10

Én sosem teszek értéket a megőrzőbe. Sehol. Ha nem engednek be úgy a boltba, hogy nem vihetem be, akkor viszontlátásra.
Az ugyanis nem értékmegőrző. Hanem csomagmegőrző. Felelősséget nem vállalnak.

Egyszer a FSZEK-ben jártam úgy, hogy mire visszaértem, nyitva volt a (hasonlóan számzáras) szekrény. A cuccom ott volt ugyan (dzseki + üres hátizsák), de akkoris.
Kinyitották valakinek és nem zárták vissza. Mert csak.

Pedig az ilyen helyeken azt szokták csinálni (a FSZEK-ben is ki van írva), hogy ha elfelejtetted a kódot, fizetni kell (1000Ft) és csak záráskor nyitják ki. Addigra jóeséllyel csak a te szekrényed van zárva.

2010.03.18. 14:51:04

3 kilós
új
nótbúk
bele megőrzőbe
jesszum

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.03.18. 14:56:45

Túl vagy 2 laptop meglovasításán és még így is van pénzed az IKEA-ban vásárolni.

Válság? Milyen válság?

Legközelebb vegyél asztali gépet, azt nehezebb feltűnés nélkül elvinni. Igaz cipelni is nehezebb, meg a megőrző szekrénykébe is nehéz berakni... 8-)

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.03.18. 14:58:49

Szívás ez, azonban van ennél rosszabb rendszer is!

Értékmegőrző - nem Ikea viszont dunaújvárosi Élményfürdő :)

Neméppenkedves csávókám felveszi az adatokat, név, lakcím. Személyit nem kér. Ad egy kulcsot, az értékmegőrzőt ugyanis a vendég kezeli. Kinyitom, benne 2 db mobil, 2 db pénztárca, kulcscsomó, napszemüveg. Nézek egyet és visszazárom, majd mondom a srácnak mi van. Ja bocs, mondja, "valaki" rossz helyre tette a már kiadott kulcsot...

De ez még semmi. Úgy van megoldva a rendszer, hogy berakod a cuccod és vissza kell adni nekik a kulcsot. Távozáskor név bemondásra kapod újra vissza, de úgy, hogy előtted van a lista amire mindenki feliratkozott!!

Ez értékmegőrzés bazzeg?

Eleve bárki elviheti bárki cuccait, hisz bármilyen nevet megadhatsz és bemondhatsz. Érkezéskor Lakatos Aladár vagy, beraksz egy nagy büdös semmit, távozáskor Balogh Géza és viszed a jól megérdemelt szajrét. Csak alá kell írni az átvételt egy ilyen normál kockás füzet egy sornyi sormagasságú részen, amiből eleve nem vehető ki semmi. Ja és persze még az értékmegőrzésért otthagyott 1000Ft-ot vagy mennyit is visszakapod! :))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.18. 15:11:20

"Kb ekkor lett nyilvánvaló, hogy az elhelyezett tárgyak biztonsága a nullához közelít."
Hát, ha csak akkor, akkor naív voltál tényleg... Ha valaki tudja a mesterkódot, akkor az már nem biztonságos.

"a csomagmegőrzőre, de még a környékére sem jutott az uszkve 8.000 forintos kamerákból egy darab sem."
Hát ez a másik kérdés ami felmerült. Gondolom kérte a postoló a felvételt...
IKEA szarni SÜN?

A rendőröktől meg szerintem ne sokat várj...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.18. 15:16:24

@Mylady: "Az ugyanis nem értékmegőrző. Hanem csomagmegőrző. Felelősséget nem vállalnak."
Esetleg ha ez ki lenne írva :) Egyébként viszont igazad van.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.03.18. 15:22:07

@KolomparVinetu: vagy esetleg blog.hu-s sablon, mint kb. még 1000 másik blogon?

IkeaWazz 2010.03.18. 15:24:51

@ColT: Felvételt a rendőrök szerint én nem nézhetem meg - személyiségi jogok (?) miatt. Az ikejás szintén elhajtott, hogy nekem nem. Már ha van mit nézni egy 20 méterrel arrébb lévő kamerán, ahol már csak azt látod, hogy valaki sétál egy egységsugarú táskával...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.18. 15:33:30

Miért, van DRÁGA Toshiba notebook is? Höhö.

keptündzsekk 2010.03.18. 15:36:38

azis lehet,hogy egy komplett maffiahálózat alakult ki ennek az ikeás "biztonsági résnek" köszönhetően.

csak a csomagmegőrző nincs kamerázva? ejjnyemár... :)

IkeaWazz 2010.03.18. 15:43:03

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: De van ám, nekem mindenképpen. Tudom, hogy Palkovicsné 189 Ezres FuSi laptopja mellett elbújhatott, de annál egy kicsit többet ért. Ha megengedi őméltósága, kiemelném a manapság oly ritka soros porti kivezetést, mint extra fícsört benneje.

Bérgyilkos Bohóc 2010.03.18. 15:44:35

Az uszkve nem a körülbelül szinonimája.

bőlény (törölt) 2010.03.18. 15:49:50

a mesterkód: "1234"...na menjünk....

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.03.18. 15:51:16

Ilyen hülye emebrek tele vannak zsével. Öcsém baszdmeg.

IkeaWazz 2010.03.18. 16:03:50

@Bérgyilkos Bohóc: Köszönöm. Lényeges :)
Tehát pontosan:
"de még a környékére sem jutott az 6.000 uszkve 8.000 forintos kamerákból egy darab sem."
Megfelel? :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.18. 16:04:32

basszus de gáz :(
mondjuk Magyarországon soha de soha nem engedem ki a karmaim közül az értékeimet, notit is hurcolom, táskát magamra szíjazom, bkv-n ölemben szorongatom, másképp ha egy pillanatra nem figyelsz, lenyúlja valami enyveskezű rohadék. Amikor Pestre költöztem, egy (magyar!) ismerősöm figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert a magyarok lopósak... ez volt a leghasznosabb tanács, amit kaphattam volna.

keptündzsekk 2010.03.18. 16:10:48

az semmi, a csiga még a házát is magával viszi :-) ilyen ország ez

akikaztmondjákni 2010.03.18. 16:14:03

@Rékuc: Hát igen, nem hiába irták ki anno az osztrákok a boltokra, h: magyarok, ne lopjatok...Vagy ez csak urban legend?:)

akikaztmondjákni 2010.03.18. 16:20:48

@Rékuc: Amugy én is igy voltam vele, amig BKVztam.
Főleg, h egyszer-voltam vagy 17-kilopta egy norvég( vagy kettö) a tárcámat a hátitatyombol, sulibol jövet a metronál.
A mozgolépcsön!:S

a pynás 2010.03.18. 16:24:03

Na kemény, barátnőmnek meg tegnap a buszon a zsebéből kilopták a telefonját. Kemény világ!

Ezen viszont beszartam:
szavazzfasszal.blog.hu

végre valami normális ötlet :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.18. 16:24:42

@akikaztmondjákni: nekem a fényképezőgépemet lopta ki a hátizsákból egy norvég Rigában! Ráadásul nem is mozgólépcsőn, hanem rendes lépcsőn meneteltem felfelé... igaz utánafutottam és visszavettem tőle, na de akkor is.
Pofátlanságuk már nem ismer határt.

De a szabóervinben is ki van írva, hogy egy percre se hagyjuk ott a dolgainkat, az uszodába csak a legócskább törülköződ vigyük, stb... gáz :(

a pynás 2010.03.18. 16:26:00

Ne, letörölte a hozzászólásomat wázz. Mindenesetre barátnőmet is kirabolták tegnap, kb ugyanerre.

a szavazz fasszal blogon meg behaltam, végre egy jó ötlet

akikaztmondjákni 2010.03.18. 16:27:58

@Rékuc: Hát na...szarul keresnek az emberek, oszt lopnak:)
Én nem mertem megmozdulni se,két akkora norvég volt...gtam vigye, nem volt benne semmi sem, csaka személyim, inkább, mint, h elvágja a torkom.

Mylady 2010.03.18. 16:33:23

@ColT: Szerintem a legtöbb helayen kiírják.
Egyébként is: szerintem értékmegőrzőnek kb csak azt lehet hínni, ahol tételes átvétel van.
Minden más esetben nem fogod tudni bebizonyítani, hogy benn volt az, amit hiányolsz. A cégek sem hülyék.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2010.03.18. 16:36:01

Valamiért eszembe jutott régen az osztrák határon voltak táblák,magyar ne lopj,ha vége a kampánynak a sok táblát át lehetne festeni és használni :)))

akikaztmondjákni 2010.03.18. 16:40:33

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Az elöbb irtam:)De akkor azok a határon voltak, nem a boltokon?
Nemtom, mert az ugye '88 tájékán volt én akkor még pöttyös bögrével rohangáltam,kispárnával a hónom alatt...
csak ahogy anyuékat hallottam, onnan tudom ezt.

akikaztmondjákni 2010.03.18. 16:53:21

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Che?:)

( hogy a trabik tetején hozták haza a hüttttőket?:) )

akikaztmondjákni 2010.03.18. 17:03:13

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Juuujjj, azok a KGB ( vagy mi )-s meg Huma-s szatyrok!...
Meg a Barbiemhoz a gyerekek meg Ken!:)
Meg a sok csoki!:)

Rosszindulatú Vászka 2010.03.18. 17:09:19

Hogyismongyam úgyul, mer cejizek píszí lenni:

szal labanc a határ menti őstecsós bótok (ELEKTROLAKATOSH! AKCIJÓÓÓ) nem számítanak. Már akkor senem vett senki rendes labanc ruszki meg szoci háztart. gépet. Ellembe, minnél közelebb vagy a határhoz, annál több falka származását illetően indokolatlan támadásoknak kitéve lévő állampolgárot lácc bandázni, akik mindég csapatostul támadnak, szotyiznak és mint a mérgesgázok, mindég kitöltik az egész légteret. Pl. Parndorfba van a kurvaélet bolt. A Nike. Minden második miondat amit ott halalsz, így hangzik, fonetikusan írom: kurvaéletnincsméretbazmeg.

Ellembe, pl. Bécs belvárosába ijesmivel nem lehet találkozni. Mret ottan az eme rasszhoz tartozó, ám kevésbé lényegesen ügyeskedésből hasznot húzni akaró emberpolgárok soppolna.

Szal az a magyarok ne lopjatok azér célzott üzenet volt. Sztem.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.03.18. 17:19:45

Aki laptopot nyilvanos csomagmegorzobe rak az sikeres ember nem lehet.

IkeaWazz 2010.03.18. 17:30:20

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: A nemnyilvános csomagmegőrző milyen?

torma99 2010.03.18. 17:31:50

Palkovicsné üzeni, hogy most kapta kézhez a nyeremény laptopot. Kézbesítés a nyertesnek holnap!

eloszto · http://eloszto.hu 2010.03.18. 18:02:23

Este akartam menni oda, notebookkal. Azt bevinni nem akartam volna, kint hagyni meg ezek után főleg nem. Köszi, IKEA!

lavór 2010.03.18. 18:12:18

Miért? Más multinál felelősséget vállalnak a kint elhelyezett értékmegőrzők tartalmáért? Nem. Megérdemli, aki valódi értéket tesz ezekbe. Néhány harcias vitám már volt az MM biztonsági vezetőjével, meghatározza a táskaméretet, amit be lehet vinni, de a nők 99%-a nem 20x20-as táskával megy be. :) Emellett marhaság az egész, ki az a nem normális, aki ilyen kihelyezett ótvar szekrényekben értéket mer hagyni a tolvajok örömére?

G. Wolf 2010.03.18. 18:12:35

kicsit más jellegű de szerintem vonatkozik ide is, tehát hiába van kitéve a tábla kötelesek felelősséget vállalni

bár a link alatt egy ruhatári esetet ír le, de szeinrem az eset hasonló. magát a jogszabályt sajnos nem találom...

www.fogyasztovedelem.com/forums/index.php?s=c2029555d7962ad1641c46e1991d1809&showtopic=495&st=0&p=3769&#entry3769

tide13 · http://tide13.blog.hu/ 2010.03.18. 18:25:55

Már bocs, de ki az a hülye aki egy laptopot simán otthagy az értékmegőrzőben? Ha nekem valami értékes, akkor magammal viszem, mégha húzza is a vállam és akkor nem lopják el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.18. 18:28:43

@IkeaWazz: Hát ez itt a felháborító kérem.

@Mylady: Pontosan. Ugyanakkor a Tuskóban is értékmegőrzőnek hívták a kis fémszekrényeket a bejáratnál, amíg voltak... Ahhoz meg szerintem minden őrnek volt kulcsa.

AutosVilli 2010.03.18. 18:31:22

A Poszt címe lehetne egy Balfasz Barom története az Ikeában.

IkeaWazz 2010.03.18. 18:34:00

@AutosVilli: No okostojás, mesélj, milyen tökéletesnek lenni?
Tudom, neked még az is virágillatú...

Rosszindulatú Vászka 2010.03.18. 18:39:20

Azér akkor is vérciki, ha lopnak egy ruhatárbúl is akár. Sztem.

egy maréknyi dollár 2010.03.18. 19:16:53

Nem értem.
A gyermek-megőrző dolgozói minden széfet kinyithatnak egy ún. mesterkóddal?Ha ezt a számot elárulják valakinek,az illető végigdézsmálhatja az összes rekeszt? Miért kérnek a feledékeny kuncsafttól nevet, személyi számot, ha azoknak semmi jelentősége nincs, hiszen előtte nem regisztrált a vásárló?Ennek csak akkor lenne értelme, ha a dolgozó ilyen esetben felírná a széfet kinyittató vásárló adatait, természetesen nem bemondásra.Vagy a mesterkód beütése előtt leírást kérne a megőrzőben elhelyezett cuccról.

lüke 2010.03.18. 19:20:48

Magyarország benned van ,Ikea szekrény!

2010.03.18. 19:20:57

Kedves Posztoló!
A toshiba honlapján be lehet regisztrálni az ellopott notebook adatait.

Nem tudom lesz-e eredménye, de ez is több mint a semmi.

www.toshiba-europe.com
Válaszd a Computer Systems lapot
Nyisd meg a Support & Downloads menüt
Válaszd a Stolen Units Database opciót.

Ha véletlenül valaki szakszervízbe viszi a notit, akkor talán megkerülhet.

Plusz amit még tehetsz:
Angolul panaszlevelet írsz az IKEA HQ-nak Svédországba.
Ne csak emailen, hanem ha módod van rá akkor faxon is és postán is (tértivel feladva). A rendőrségi feljelentés (ha van) jegyzőkönyvének másolatát csatold.
Volt már rá példa ismerősök körében hogy egy ilyen panasz levélre kártalanítást fizettek.
A külföldi anyavállalat a panaszokat kicsit másképp kezeli mint ami nálunk megszokott.

lüke 2010.03.18. 19:25:32

@iSandor:
igen:)
legjobb, ha nem dolgozol, csak ezt figyeled

_O_ 2010.03.18. 19:29:02

Úgy látom a szemeim előtt, ahogy beteszi a számzáras (gagyi), átlátszó, bárki által kinyittatható értékmegőrzőbe a laptopot hogy ott majd jó helyen lesz... Jajjjjj!!!

Egyébként ha a master kód kompromittálódott, kinyithatta azzal bárki... (Egyszer látták, mikor használja az alkalmazott.)

Kecskére a káposztát jobb bízni talán, mert abban legalább biztos lehet az ember, hogy mi történik vele.

lüke 2010.03.18. 19:31:36

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
yeess
az ön freeblogjára kellett volna tenni:)

atila68 (törölt) 2010.03.18. 19:35:24

Gyötrő kérdés;
Épelméjű ember mit keres a zIkeában?

IkeaWazz 2010.03.18. 19:43:02

@vágtázó halottkém: Köszi, ezt végignyomom, ha megkapom a jegyzőkönyvet a rendőröktől. Ahogy néztem, annak az azonosítója is kell a regisztrációhoz.

Gera 2010.03.18. 19:43:20

Kurva egyszerű lenne ezt megoldani: mesterkód nincs, a vásárló által adott kód beütésén kívül semmi más módon nem lehet kinyitni a szekrényt, viszont záráskor automatikusan kinyílik az összes.

IkeaWazz 2010.03.18. 19:46:14

@_O_: Nem átlátszó. Fém szekrény, kis lyukak vannak az alsó részén. Belátni csak elemlámpával közvetlen közelről lehet, onnan is csak kb, max a táska színét.

Gera 2010.03.18. 19:46:58

Ez a mesterkód egyébként eleve elbaszott ötlet, akkor már egy kulcs jobb lenne. Egy darab kulcs, valami középvezetőnél, ha nem tudod a kódot, leteszel 5 rugót és kinyitja neked. Persze a személyidet lefénymásolják és részletes leltárt készítenek a benn lévő dolgokról.

IkeaWazz 2010.03.18. 19:47:36

@lüke: Úgyhíjják termékfigyelő :) Beizzítva a lopás óta, emailt küld adott szavak előfordulásakor. (x)

kamushamus 2010.03.18. 19:47:45

Basszus én egy NOKIA dobozt raktam be a szekrénybe,mindjárt a Hagyónál kötött ki:)

Zser 2010.03.18. 20:07:41

Esteleg lehet keresnivalód az IKEÁval szemben ez alapján is:
Ptk. 471. § (1) A fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és hasonló vállalatok, továbbá a ruhatárat üzemben tartók felelősségére a szálloda felelősségének szabályait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a vállalat felelőssége csak az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a látogatók a vállalat helyiségeibe rendszerint magukkal szoktak vinni;

b) ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, a vállalat csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel.

(2) A felelősség e korlátozásai figyelmen kívül maradnak, ha a látogató bizonyítja, hogy a vállalat nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

A bírói gyakorlat elég rugalmas e kérdésben, fordulj ügyvédhez.

szöszmöszmackó 2010.03.18. 20:12:42

Az ikea eleve egy komolytalan hely. Mit vársz attól a helytől, ahol ingyen piálhatsz amennyit akarsz ha van egy műanyag kártyád ikea felirattal (amit senki nem kér számon!) és ahol 100 forint egy hot dog? :) Jó tudom, most az jön, hogy van, aki vásárolni jár az ikeába, dehát...

moli 2010.03.18. 20:53:11

@Gera: es honnan tudja a "rendszer", hogy mikor van zaras? na? hat egy embertol! magyarul ez egy mesterkod.

eleve minek kell mesterkulcs? ha valaki elfelejtette a kodot, bukta a tartalmat, vagy ha megis kell neki, lakatossal felfeszitik, o pedig kifizeti a TELJES szekreny arat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.18. 21:04:22

a regi jo humor jut eszembe mikor a kabinos felirta az ajto belsejere a jelszot
jott a kulccsal, cskkolta a jelszot
ha valaki nem tudta furdogataban ment haza
azt hiszem kibedy muvesz ur volt

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.03.18. 21:37:48

@szöszmöszmackó: jó az a százforintos hotdog egy végelszámoló számla után...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.18. 22:16:00

Kedves valóban naív ügyfél! Miért viszel magaddal 3 kilós laptopot az ikeába??? ha volt időd másfél óráig tömni a kosaradat, akkor hazavihetted volna az összes szarodat ami nem kell a vásárláshoz, útközben eldönthetted volna hogy mi a tökömet akarsz megvenni, aztán mész az ikeába! ha nem őrzött páncélszekrénybe vagy banki széfbe teszed a holmidat, akkor 100% esély van a lopásra. olyan nincs hogy csomagmegőrző és punktum. lehet szidni az ikeát, de te nem vagy komplett! mégis mit gondoltál, bemész a proletár-óvodába f*szt lengetni a drága laptopoddal, berakod egy vacak szekrénybe, aztán minden úgy lesz ahogy azt te elképzelted? hajjajaj
@Sün‼: akkor a svédek mind ellopatják a laptopjukat az ikeában, és várják otthon a csajokat az új áruval... :)
@Mylady: ezért utálok a saturnba járni. lóg rajtam egy táska a tancuccaimmal, még egy zsetonelem se férne bele. bemennék írható cd-t venni, erre jön a szekás, hogy tegyem a megőrzőbe a batyumat. nincs nálam 100ft-os, nem tudom betenni. "de akkor is tedd be". mit tegez basszameg, nem őriztünk együtt disznót. bezzeg a plázapicsákat beengedik a ritiküllel, amiben 3-4 fényképezőgépet is ellophatnának. aki veszélyezteti a magántulajdonomat, attól én nem vásárlok, pusztuljon éhen. (ebben a sztoriban amúgy éppen siettem otthonról valahová, és a 30 perces út közben gyorsan szereznem kellett írható lemezt, tehát ne jöjjön nekem vki azzal hogy miért nem csináltam azt amit a posztolónak is mondtam)
@lüke: magyarország benned van, nokia doboz!
@AutosVilli: ha már a wiszkis rabló története a bankban megfilmesül, akkor legyen már kasszasiker film ebből is :)
@IkeaWazz: nem mondta senki, hogy aki nem hülye az tökéletes. sőt, a hülyék is lehetnek tökéletesek. úgyhogy hajrá.
@Gera: teljesen egyetértek veled, bár a sok buta vásárló ebben az esetben ott kukorákolna az szekrény előtt hogy a szemét tolvaj ikea nem nyitja ki a szekrényüket. (ez esetben az ikea helyében azt mondanám: "Legközelebb a bakkártyád pinkódját használd, mert azt talán nem felejted el te barom")
@moli: tudod van az az atomórás cucc, na azzal meg lehet csinálni. ha vmi gebasz van a zikea rendszerében, a szekrények akkor is tudhatják hogy este 7kor evakuálás van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.18. 23:04:35

@Don Bandi:
haaaat
mifelenk meg az jarja, hogy ha bevasarolni megyek, akkor bevasarolni megyek
magyaran, szerdan offosak vagyunk, OK megyunk bevasarolni
a gepjarmuvunket vesszuk igenybe
nincs szatyor es hatizsak, vagy laptop
bevasarolni megyunk.....
sopingolni
lehet pentek is
vagy hetfo
esetleg kedd
es akkor bevasarolunk
/ a sarki francia peksegbol neha felkapunk egy kenyeret, de ott nincs ertekmegorzo:)/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.18. 23:49:19

eletemben nem hallottam ilyet hogy bemegyek vasarolni es csomagmegorztr hasznalok
vagy cimkeztetek
hihihihhi

töklámpa 2010.03.19. 00:13:53

Céges gépet, (munkaeszközt) nem viszünk az Ikeába. A kőműves se malteroskanállal a hóna alatt megy a teszkóba.

Megdobbent 2010.03.19. 02:19:12

@kamushamus: Hozzam meg felcsengetett hagyo, szo nelkul korbejart, es _minden_ telefondobozt elvitt, de olyan rohadt budos izzadtsagszaga volt, hogy inkabb nem szoltam hozza, csak csak labba besegitettem a liftbe... Azota nem tudom mi tortent, nem nezek tv-t :(((

pattila 2010.03.19. 06:40:16

Nekem 2010. január 28-án törték fel a Fordomat, ami a rendörség szerint minden napos történet az Örs vezér téri Ikea-ban. A dolog szépsége, hogy soha nem nyitom ki a csomagtartót megálláskor, hogy senkiben ne keltsek reményeket annak tartalmáról, már ha figyelnek. A parkoló őrzésére való figyelmeztetés csak akkor látható, ha jösz ki a parkoló felé az áruházból. Kamera csak a be- és kijáratnál ill. a személyzeti parkolót figyeli. Az előző biztonsági céget (Justice és nem a reklám helye) zavarta, ha ehhez hasonlók történtek sorozatban és több sikeres elfogás is történt!!! Én is megkerestem az Ikea vezetőségét, de a lekezelő válasz levélen túl nem kaptam semmit. Most ügyvédi felszólításnál tartok!

Megdobbent 2010.03.19. 06:43:13

Nyitasuk utan nem sokkal nekem boven eleg volt, hogy lepertuztunk, azota a kozelukbe sem megyek. Jah, akkor sem vasaroltam lofaszt sem, a bufeig akartam csak eljutni, de a marhaterelo bigyokbol elegem lett....

Mylady 2010.03.19. 07:17:31

@hagyma: Én meg rendszeresen munkából/iskolából hazafelé menet oldom meg a bevásárlást. Nem fogok mindig először hazautazni (1 óra), lepakolni, majd visszamenni pl a belvárosba (fél óra), vásárolgatni és utána megint hazamenni (fél óra). Pont egy órával tovább tartana. Ennyi felesleges időm (erre) nincs.
Nem lakik mindenki a munkahelye mellett.

Egyéves Önkéntes 2010.03.19. 07:34:02

be volt-e fóliázva a laptop?

IkeaWazz 2010.03.19. 07:51:46

@pattila: Na akkor ennyit a "hagyd a kocsiban" kórusról :)

Az meg megint csak az okostojás kategória nekem, aki azt mondja, hogy irány haza, lepakol, vissza.
Egyrészt akkor az este 6-ból 9-10 lesz, amit gyermekkel az ember már nem játszik el, másrészt innen üdvözlöm azokat, akik minden percüket megtervezik kb 2 hétre előre. Nekik gondolom már hétfőn megvan a jövő keddi bevásárlás fejben, akkor otthon hagyják a kocsit is (mert mi van, ha ellopják), és gyalog, minden személyes papír, telefon, pénz, stb nélkül (mert mi van, ha kilopják a zsebből) mennek nagybevásárolni. Vagy "b" verzió, hogy jó Homáros szokás szerint mindenkinél okosabbak, ügyesebbek :)

eml 2010.03.19. 08:22:57

@IkeaWazz: Laptopot, Ikeát, kizárólag az Aldiból!

Ha az előző lapidat a csomitartóból nyúlták az gáz, de én a csomitartót soha nem nyitom ki parkolóban érkezéskor, előtte 2-4 utcányira megállok és ki-be pakolok ha kell.

Értékmegörző? Egy több száz rugós lapit beteszel egy 400 Ftos szekrénybe? Te tudod.

ex-dr. vuk 2010.03.19. 08:30:08

Nagyon egyszeru: ilyen uzlet csomagszekrenyebe SOHA SEMMIT nem szabad betenni.
Volt mar, hogy
- Taskat nem viheti be!
- Jo akkor mit csinaljak vele?
- Szekrenybe!
- Viszontlatasta.

Oda nem jarok, ennyi.
Volt ahol siman leszartam es bevittem, mialott odaert. Utanam jott akadekoskodni, megnyugtattam, hogy a behozott taskat ki is fogom vinni, ne aggodjon, nem marad bent.
Nevetseges.

ex-dr. vuk 2010.03.19. 08:31:04

Ja es gondolom kamera megcsak veletlenul sem nez a szekrenyekre (ha lenne se szamitana, hisz akik lopnak, ok kezelik a kamerat is :))

Terézágyú 2010.03.19. 08:33:07

Ááááá, a magyar ember nem lop.
Nem kellenek biztonsági őrök a boltokba se.

Fogadni mernék, hogy ha meg megszigorítanák a csomagmegőrzési dolgot, pl. hogy elkérnék addig a személyit, akkor meg az lenne a baj, hogy milyen jogon kérik el, miért lenne nálam a személyim stb. stb.

"van egy mesterkód, amit a rendkívül kedves gyerekmegörző-nénik ismernek, és használnak abban az esetben, ha a hülye ügyfél elfelejtené a kódját. (A rendszer sikerességéről annyit, hogy amíg ott vártunk, a néni többet foglalkozott a zárak nyitásával, mint a lepasszolt gyerekek testi épségével...)"

Hát mert ennyi hülye ügyfél van. Te mondád.

Shinjuku 2010.03.19. 08:33:29

@hagyma: Najolvan waze... de te akar urrepulogepet is hagyhatsz a nyitott kocsiban akkor sem nyulnanak hozza. Nalunk is igy van pedig en Texas... tul sok embernek van pisztolya. Ketszer is meggondolja a csoka hogy matasson-e. :)

Terézágyú 2010.03.19. 08:36:44

@töklámpa:
"Céges gépet, (munkaeszközt) nem viszünk az Ikeába. A kőműves se malteroskanállal a hóna alatt megy a teszkóba. "

:))))))))))) Ez nagyon jó... :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.19. 08:36:55

@IkeaWazz: arra próbáltam utalni, hogy az illető elbaszott másfél órát az ikeában, amíg a laptottyot a megőrzőben hagyta. nyugodtan hzamehetett volna lerakni az értékeit. nem kell 2 hétre előre tervezni, de ha bevásárolni mész akkor nem kell magaddal vinni a felszerelésedet. a csomagmegőrzőt azért találták ki, hogy ha nagy soppingolásban vagy pl budaörsön, akkor a jól megpakolt auchanos zacskóidat berakod mielőtt az ikeába méssz krosszozni a labirintusban. ez a majom a fél világot hibáztatja a saját hülyesége miatt, itt rinyál a homáron mert nem tudja elviselni, hogy ostobaságot csinált és megfizetett érte. ettől függetlenül együttérzek vele. én is rohadtul el voltam keseredve, amikor ellpoták a cuccaimat (pl két fényképezőgépemet is meglovasították olaszországban, jóval biztonságosabb körülmények között)

ex-dr. vuk 2010.03.19. 08:38:56

@Don Bandi: Tehat szerinted ugy van rendjen, hogy ellopjak a cuccodat, es ha nem vedted betonbunkerrel meg fegyveres-kutyas orokkel, akkor te vagy a hulye?

Terézágyú 2010.03.19. 08:40:46

Egyébként nem tudom miért rugóztok annyit azon a kamerán: az nem segít semmit. Ellopták a cuccodat, és megkapja a rendőrség a felvételt, amin az látszik, hogy dzsekis, napszemüveges, bézbólsapkás alak nyitattatta ki azt a szekrényt... És akkor mi van? Fel lehet ismerni az alapján? Hacsak tényleg nem valami jól ismert visszaeső, akkor nem.
Higgyétek el, láttam már laptoplopást, volt kamera, felvette - na bumm, semmi eredmény.

Ezzel nem azt mondom, hogy nem kell a kamera, csak azt, hogy nem csodaszer.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.19. 08:46:16

@Don Bandi: jahh bocs, most látom hogy te vagy a híres posztoló. jól látom?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.19. 08:48:55

@vuk_: "Tehat szerinted ugy van rendjen, hogy ellopjak a cuccodat, es ha nem vedted betonbunkerrel meg fegyveres-kutyas orokkel, akkor te vagy a hulye?" ha szerintem így lenne, akkor ezt is írtam volna, de nem írtam ilyet. minek viszi az ember oda a drága cuccát, ahol ellopják?

krj 2010.03.19. 08:49:16

az ikeában nem lehet notebookot kapni, tehát miért is ne lehetne bevinni gond nélkül? én biztos nem tettem volna be a megőrzőbe. amúgy az ikea meg minimum gondatlan, a konkrét kiszolgáló személyzet még akár rosszhiszemű is lehet adott esetben.

Terézágyú 2010.03.19. 08:51:49

@krj:
"az ikeában nem lehet notebookot kapni, tehát miért is ne lehetne bevinni gond nélkül?"

A levélíró sem írta, hogy nem lehetett bevinni, hanem csak azt, hogy nem akarta cipelni:
"3 kilós új notebookot nem hagytam a kocsiban, hanem vittem fel magammal. Azt nagyjából már sejtettem, hogy együtt nem fog menni a saját és vett dolgok cipelése, márcsak azért sem, mert az áruház emeletén nincs bevásárlókocsi."

IkeaWazz 2010.03.19. 09:12:56

@Don Bandi: Ez a majom sejti így utólag, hogy nem volt olyan tökéletes, mint Te lettél volna, mindazonáltal éppen azért rinyál, hogy az olyan majmok, akik nem olyan tökéletesek, mint Te, esetleg ne járjanak úgy, mint ez a majom. (Ahogy persze T sohasem jársz...)

Tudom, hogy a kamera nem csodaszer, de ezt az 1 bites sittes nem biztos, hogy tudja, és inkább átsétál a Sugárba, vagy az Árkádba lopni - ha ott nincs kamera a pofájában.

Terézágyú 2010.03.19. 09:18:22

@IkeaWazz:
"Tudom, hogy a kamera nem csodaszer, de ezt az 1 bites sittes nem biztos, hogy tudja, és inkább átsétál a Sugárba, vagy az Árkádba lopni - ha ott nincs kamera a pofájában."

Hát bizony az "1 bites sittes" könnyen át szokta verni a 32 bites júzert is...
Ne felejtsd el, hogy az illető tolvaj, tulajdonképpen a felvigyázó nénikét verte át, tehát elvileg félhetne attól, hogy a nénike emlékszik rá, személyleírást tud adni róla - csakhogy ezek jól tudják, hogy nem fog rá emlékezni (főleg ha ilyen sok ember felejti el a kódját), és személyleírást sem fog tudni adni.

Dani fighter 2010.03.19. 09:25:44

Szerezz egy bóvli laptopot, és kérd meg az egyik haverodat, hogy titokban kísérjen el az IKEA-ba. Alapos feltűnőséggel rakd a gépet a csomag megörzőbe, és indulj el vásárolni. A haverod észrevétlenül flangáljon. Ha valaki rámozdul, megvan a tolvaj!
HAJRÁ!

Dani fighter 2010.03.19. 09:29:48

Egyszerű! Szerezz egy bóvli laptopot, és vidd el ugyanoda. Alapos feltűnőséggel helyezd az "értékmegörzőbe" és indulj el vásárolni! Az egyik barátod titokban kövessen az IKEA-ba, és figyelje a szekrényt. Ha valaki rámozdul, megvan a rohadt tolvaj!
Hajrá!

ex-dr. vuk 2010.03.19. 09:36:32

Ti komolyan azt gondoljatok, hogy valaki kivulrol volt, es nem egy aruhazi biztior vette ki onnan az override koddal?

Terézágyú 2010.03.19. 09:41:59

@vuk_:
"Ti komolyan azt gondoljatok, hogy valaki kivulrol volt, es nem egy aruhazi biztior vette ki onnan az override koddal? "

A hozzászólásaidból az látható, hogy te rühelled a biztonsági őröket, és jellemző, hogy ilyenkor kapásból arra gondolsz, hogy ezek tették. Nem sima tolvaj, olyanok bizonyára nem is léteznek, neeeem, biztos a biztonsági őr volt.

És még te vagy fölháborodva, amikor úgymond az őrök potenciális tolvajnak néznek...

Gera 2010.03.19. 09:47:30

@moli: Ne beszéljünk már zöldségeket, vazz. Egyrészt az órát már feltalálták, de ha egy filléres kulcsos kapcsolóval működik az egész, az is teljesen jó. Záráskor a biztonsági vezető leballag a szekrényekhez, beteszi a kulcsot és kinyitja a szekrényeket. Ha vár ott valaki, akkor annak felveszi az adatait (nem bemondásra), jegyzőkönyvet ír, ha meg nem vár ott senki, akkor a talált cuccokat hazaviszi az asszonynak :) A falon szép nagy betűkkel kiírva: "A szekrényeket minden este záráskor kiürítjük, amennyiben elfelejtette a kódját, a tárolt tárgyait ebben az időpontban 2000 Ft adminisztrációs költség megfizetése és személyi igazolvány bemutatása mellett átveheti." Ennyi kellene és sosem lenne lopás, mert azért pajszerrel csak nem állna neki senki.

Dani fighter 2010.03.19. 09:58:19

@vuk_: És te azt gondolod, hogy a biztonsági őr odasétál, kiveszi a laptopot és visszamegy a műszakba dolgozni? Vagy hazafelé menet ő is bevásárol csak épp pénzt nem hagy ott? Aki 3 kilós laptopokat nyúl le, az nem fog a minimálbért megközelítő lóvéért napi 8 órát melózni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.19. 10:35:06

@Dani fighter: Nem minimálbérért dolgozik, hanem 3 kilós laptopokért. ;)

Egyébként miért érdekes hogy 3 kilós?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.19. 10:38:18

Ha minden tolvaj ismeri a mester kódot, akkor miért nem változtatják meg?

ex-dr. vuk 2010.03.19. 10:47:33

@Terézágyú:
Masik lehetoseg, hogy valaki ott allt es kileste a megadott kodot. Melyik a valoszinubb?
De valoban nem kedvelem a biztioroket, akik potencialis tolvajnak neznek mindenkit. Ha taska van nalad, akkor meg plane, es ok nelkul basztatnak.
Nekem is van jopar biztioros sztorim, amit most nem irok le.
En elhiszem, hogy sok a tolvaj, de akkor sem az a megoldas, hogy be sem viheted a taskat, hanem tedd le egy orizetlen tartoban.

kaosz 2010.03.19. 10:48:29

3 dolgot nem értek.
1: a laptoptáskák általában pont akkorák, hogy maga a gép és némi tartozék éppen elfér benne. Mi a lótüdőt lehet azzal kicsempészni egy IKEA-ból?
Én konkrétan még azt is vállalnám, hogy bementelkor és kimenetelkor végignézzék, mi van a táskában. Mert:

2. Laptopot a kezemből csak annak adom ki,akit ismerek és akiben megbízok. Még akkor is ha csak egy fostos 110.000-es acer. Mivel én dolgoztam meg érte, én spóroltam rá. Ha meg céges akkor nekem kell rá vigyáznom ha hurcolom fel alá.
Ahogy Rékuci írta, se buszon se vonaton se sehol nem teszem fel csomagtartóra hanem szépen pihenjen csak az ölemben. Azt hiszitek, hogy biztonságban van a fejetek fölött a csomagtartón?
Legutóbb egy csaj laptopját ugrasztotta le egy barom amikor a kabátját cibálta ki alóla. A lány is retard volt mert gondolom laptoppal az ölében nem tudta volna olvasni a retard-négyzeten női napilap retard-köbön hülyepics style bulvárökörség cikkét. Konkrétan majdnem a fejemre huppant az a gép amikor épp elbóbiskoltam egy kicsit. Simán ellopják a fejed felől is.

3. Laptoppal nem indulok sehova bevásárolni, enni, inni...stb. Inkább hazaviszem vagy a munkahelyemen elzárom.

Egyszerűen nem lehet elővigyázatos eléggé az ember!! Egy jó adag üldözési mánia se elég
meg az se hogy 5 percenként ellenőrizd a tárcád vagy egyéb értéked, mert még a bőröd alól is képesek kilopni úgy hogy észre se veszed.
Egyébként meg lehet biztosítást kötni rá, csak elég drága mulatság és természetesen az az első, hogy ha ellopják, hogy nyilván csalás és ki kell vizsgálni nem-e magad tüntetted el a biztosított cuccot. Abszurdisztán.

2010.03.19. 10:50:48

@IkeaWazz: Ha látnál egy kamera képet, amin egy farmeros pólós ember elviszi a laptopodat, akkor mire mennél vele ? Rajta van az illető neve, címe telefonszáma ? NINCS,
megtalál a rendőrség egy kamerakép alapján bárkit ? NEM
elfogadható bizonyíték egy bíróság számára egy elmosódott kép ? NEM

Tulajdonképpen semmi bizonyítékod arról, hogy egyáltalán betettél-e egy laptopot a szekrénybe, totál bukta az egész történet.

Terézágyú 2010.03.19. 10:51:11

@Gera:
"Ennyi kellene és sosem lenne lopás,"

Elvileg így van feltéve, hogy a kód elfelejtése ritkaság.Csakhogy egyrészt - ahogy a levélíró írta - rengeteg ember felejti el a kódját, másrészt mekkora lenne a felháborodás részükről, ha azt látnák, hogy kénytelenek megvárni a zárást, megvárni a procedúrát - holott nekik most azonnal szükségük van az értékeikre, most azonnal el kell menniük stb. stb.
Milyen jogon BÜNTETI meg őket az ikea (várakozással, eljárási díjjal stb.), pusztán azért, mert elfelejtették a kódot... - hangoztatják.

Terézágyú 2010.03.19. 10:56:42

@vuk_:
"Masik lehetoseg, hogy valaki ott allt es kileste a megadott kodot. Melyik a valoszinubb?"

Hát egyrészt ez is nagyon gyakori. Az ATM-eknél is felhívják erre a figyelmet.

Másrészt a fenti történet szerint nem ez történt, hanem az, hogy a tolvaj odament a nénikéhez, hogy elfelejtette a kódot, nyissa már ki neki. Az meg megtette, hiszen nem tudja ellenőrizni az egészet.

"De valoban nem kedvelem a biztioroket, akik potencialis tolvajnak neznek mindenkit."

Mert bizonyos szempontból mindenki az. Ez van. Öltönyben, nyakkendőben is lehet lopni.

"En elhiszem, hogy sok a tolvaj, de akkor sem az a megoldas, hogy be sem viheted a taskat, hanem tedd le egy orizetlen tartoban."

A tartót őrizte valami: a kód. A gond az, hogy ezzel az "elfelejtettem" dumával ki lehet cselezni. De ugyebár, mivel bizonyítod, hogy valóban a te cuccod van odabent? Erre írtam, hogy sok módszerrel, de akkor meg megint arról van szó, hogy növelik a szigorúságot, az meg megint a sima vásárlóknak rossz.

ex-dr. vuk 2010.03.19. 10:57:42

Mondjuk ha az override kod idozaras lenne, megint egyszerubb az elet: van kod ami nyit, de megsem egyszeru kilopni vele.
Mondjuk 1 ora mulva nyilna vele, addigra jo esellyel visszajon az illeto is.

moli 2010.03.19. 11:11:09

@Gera: @Don Bandi:

"""Záráskor a biztonsági vezető leballag a szekrényekhez, beteszi a kulcsot és kinyitja a szekrényeket"""

aha. meg NEM zaraskor is. ismetelten: ez a rendszer SEMMIBEN sem kulonbozik egy mesterkulcsos rendszertol.

es az "atomora" tudja, hogy melyik nap van unnepnap, melyik nap van akcio miatt megvaltozott nyitvatartas, melyik nap van szentivanej :D

Terézágyú 2010.03.19. 11:18:36

Be kell látnunk, hogy az efféle rendszerek nem tökéletesek, ugyanis a gyenge pontjuk: a felhasználó!

Papíron jól hangzik, hogy bejön a juzer, berakja egy üres szekrénybe a cuccát, bezárja, a kulcsot elteszi, vagy éppen modernebb verzióban beüti a kódot, és ennyi - merthogy: a kulcsot el lehet veszíteni, a kódot el lehet felejteni, akkor viszont hogyan fogja igazolni, hogy az övé a szekrény tartalma? Igen, megvárja a zárást - vagyis lopni nem lehet, de a júzer megszívta.
Esetleg a cucc mellé be kell tenni egy cédulát a saját névvel, annyanévvel - a biztonsági őr, amikor kinyitja neki, akkor elolvassa ezt, és ha stimmel akkor övé a cucc - ez megint macera, hogy cetlizni kell stb., megint a júzer szív.

2010.03.19. 11:28:37

@Terézágyú: "de a júzer megszívta."
Ha elfelejti a kódját akkor csak szívjon nyugodtan. Valami büntetés csak jár neki, nem ?
Ha elhagyja a pénzét az utcán akkor is szív.

Terézágyú 2010.03.19. 11:34:08

@Kulics:
"Ha elfelejti a kódját akkor csak szívjon nyugodtan. Valami büntetés csak jár neki, nem ?"

Háát, ez is egy vélemény :)
De ugye az ikea, meg a többi bolt nem azért van, hogy szívassa a vevőit :)
Alapesetben.

Egyébként persze: igen, én is efelé hajlok, na de ha tényleg olyan sokan felejtik el, akkor...

Terézágyú 2010.03.19. 11:39:34

@Terézágyú:
Plusz ugye: a kulcsot nemcsak elveszteni lehet, hanem el is lophatják, hogy azonnal kivegyék a cuccodat. Vagy éppen betesznek valamit az egyik megőrzőbe, a kulcsot kiviszik az épületből, lemásolják - utána a tolvajnak már van egy pótkulcsa ahhoz a szekrényhez. Csak figyelnie kell, hogy mikor tesznek bele valami értékeset.

Annál is inkább kiviszik az épületből a kulcsot, mert sokan használják általános értékmegőrzőnek az ilyeneket: meleg van odakint? beteszem az ikeába a kabátomat, aztán mehetünk szétnézni a városban stb.

A kódot meg ugye más simán lefigyelheti, ahogy mondtam. Nem olyan ritkaság ez.

Dani fighter 2010.03.19. 11:47:08

@atpijkamo: Azért mert nem a súlya 3 kiló, hanem az ára :)

2010.03.19. 12:05:05

@Terézágyú: az se ritkaság, hogy valaki elveszti a pénztárcáját. Az élet egyszerűen veszélyes üzem.

Terézágyú 2010.03.19. 12:31:50

@Kulics:
Engem nem kell meggyőznöd :)

Csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy a rendszer nem tökéletes, egyrészt a naív júzerek, másrészt a fineszes tolvajok miatt.
És ha nehezíteni próbáljuk a tolvajok dolgát, akkor egyszersmind a sima júzerek dolga is nehezedik...
Merthogy nem látni a különbséget a kettő között, pusztán csak utólag, amikor kiderült, hogy eltűnt valakinek a cucca...

indapass90210 2010.03.19. 12:34:40

"Ezek a kérdések olyannyira nem hagytak nyugodni, hogy eljuttattam Roman Geist áruházvezetőhöz"

Naugye, mindig a románok! Lókupecnek is az ikeából lopták el a lovait?

Terézágyú 2010.03.19. 12:37:17

@Terézágyú:
"És ha nehezíteni próbáljuk a tolvajok dolgát, akkor egyszersmind a sima júzerek dolga is nehezedik..."

Ja, és bizony ez szinte mindenre vonatkozik... a biztonsági őrös boltokra pláne.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.19. 12:49:30

@Dani fighter: Ja.

Én 10"-os, 10 dekás netbook-ot kérek! Súlyban és árban. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.19. 12:51:13

Miért van az, hogy átlag minden ötödik kommentem elszáll az éterbe???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.19. 12:53:41

@Mylady:
az itteni korulmenyek es elethelyzet miatt altalaban 2 hetente egyszer szanunk a bevasarlasra 2-3 orat, koztes idoben max kenyer, az szerencsere itt van a sarkon
@Shinjuku:
itt azert mar zarom a kocsimat es az ajtot is
floridaban a kulcsot is benne hagytam

SiKom 2010.03.19. 12:53:48

@IkeaWazz:
Te egy igazi balfsz vagy!

Egy laptopot elloptak tőled - OK.
De a másodikra már duplán kellett volna vigyázz! Még a wcre is vinned kellet volna magaddal!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.19. 13:00:41

ettol meg persze nagyon jol emlekszem, hogy otthon minden aldott nap mentunk boltba
de ez a rendszer nekem jobban fekszik, mert uuuuuutalok vasarolni
es hat 2 hetre elore hogy a francba ne tudnek bevasarolni
ha meg butort veszunk..........
es ettol meg az ikea egy turo, mert ha mukodtet csomagmegorzot, akkor azt orizze is

Terézágyú 2010.03.19. 13:05:10

@hagyma:
"es ettol meg az ikea egy turo, mert ha mukodtet csomagmegorzot, akkor azt orizze is "

Hát az ikea ott hibázott, hogy azt hitte: a kódzáras szekrények önmagukban biztonságosak...hiszen ugye: kódzár!!! :) arra nem gondoltak, hogy ennyi ember felejti el a kódot, ennyi ember nyittatja ki az ikeással - és hogy ennyi ember közt tuti, hogy lesz tolvaj is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.19. 13:13:37

@Terézágyú:
hat mivel nem bankkartya egy valoszinuseggel beuton a szuletesi evemet oszt jonapot
sajnos nehez elfelejteni
elfelejtes eseten meg kinyitni egyszeruen nem lehet
ez lehet hogy szivas a feledekenyeknek, de nem lehet
akar egy laptopnal is meg tudok gyozodni hogy az ove-e
ha pl laptoptaskaban volt zt sem tudhatta milyen a markaja
stb

sas70 2010.03.19. 13:21:20

Egyszer rámszólt egy biztonsági őr, hogy a laptop táskával nem mehetek be az üzletbe, rakjam be a megőrzőbe. Egy lófaszt raktam be, kis alku után, javaslatomra, tett a gépemre is egy cimkét és a táskára is. A Corában egyébként a bejáratnál eleve fel lehet cimkéztetni, minden nem ott vett dolgot, a vita elkerülése érdekében. Persze ez sem tuti, de nem hagyom kint a cuccom sehol.

Terézágyú 2010.03.19. 13:21:54

@hagyma:
"elfelejtes eseten meg kinyitni egyszeruen nem lehet
ez lehet hogy szivas a feledekenyeknek"

Bizony :) Hát erről van szó, hogy most megnehezítik a tolvajok dolgát - s ezzel egyidejűleg a feledékenyekét is. Nyilván a cégen múlik, hogy megteszi-e ezt. És azon, hogy ezek a feledékenyek mennyire pampognak emiatt, mennyire emlegetik a felsőbb hatóságokat stb.

"akar egy laptopnal is meg tudok gyozodni hogy az ove-e
ha pl laptoptaskaban volt zt sem tudhatta milyen a markaja
stb "

Na igen. De mi van ha valamelyik szőke vásárló valójában nem is tudja, hogy mi a laptopja márkája? :)))
Te is abba a hibába esel, hogy feltételezed: a júzer is tökéletes, ahogy ez a rendszer... :)

És ha egyszerre több feledékeny is van, akkor... :)

don't 2010.03.19. 14:57:50

nem-csak Anti-lop.........

A Tyne folyó déli partja 2010.03.19. 19:20:21

@hagyma: hát nm tudom,nekem megrohadnának a zöldségek két hét alatt...tej, kenyér szintén. fagyasztottra, tartósra oké, de mindent nem tudok két hétre előre megvenni.

hoppedli 2010.03.19. 21:41:41

szerintem!!! a régi EÜ-s széfek azok, és Horváth Ágnes tudja a mesterjelszót! Ő a tettes!

Gera 2010.03.19. 21:51:38

@moli: Persze, nyilván kirúgatja magát simán.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.20. 00:03:33

@Animacs:
nem tudom nekem 2 hat alatt nem rohad meg semmilyen zoldseg
tej is birja majdnem 2 hetig es amennyit mi iszunk
/kv-ba/
tul kenyeresek sem vagyunk, de pekseg itt van a sarkon mint mondtam
en sem tervezem el mit fogunk enni, csak veszunk mindenfele hust es megy a fagyiba
teszem hozza gyorsan olyan heti 1-2 alkalommal fozxunk
sokszor nem is kell hust se vennunk
hat igy

a lenyeg az hogy mindenkit potencialis tolvjnak neznek, cimkeznek, letetetik a sajat taskajukat /amit ugy akar el is lophatnak/ ez nekem nem tetszik

lehet itt is figyelnek, diszkreten
valami szobaban lesik a monitort

a TJ MAXben ilyen elsotitett ablaku ortornyok vannak
az eleg vicces

moli 2010.03.20. 14:39:58

@Gera: 5 laptopert es 4 iphone-ert siman. bizonyitsd ra.

kolbaszbol a kerites 2010.03.20. 18:37:32

No, végigolvastam a hozzászólásokat.
Azt miért nem kérdezi meg senki, hogy tényleg a "mindenki lop magyarországon" elv a helyes nézőpont?

Az egyikőtök azzal jön, hogy miért nézi a bizti őr az embereket potenciális tolvajnak, ugyanakkor hülyének nézi a postolót, hogy miért rakja be a csomagmegőrzőbe, hisz úgyis ellopják. Tehát akkor tulajdonképpen mindneki tolvaj.

Ez a baj magyarországon, hogy mindenki csak az érem egyik oldalát látja, és a másik nem is érdekli.
Sajnálom a post íróját, mert szar érzés lehet azzal a tudattal élni, hogy sehol semmi nincs biztonságban.
Nem csak egy laptop, de még egy kocsi se.

Szomorúan láttam, hogy a kommentelők nagy része azt hiszi magáról, hogy vele ez sosem történhet meg. Elárulok egy titkot: de, bizony megtörténhet, ráadásul úgy, hogy saját szempontjaid alapján jól bebiztosítod a dolgaidat...
Én is igyekszem mindenhol figyelni a holmijaimra, mégis megloptak. De tudom, nem vagyok sikeres, mert miért is volt nálam pénz, és miért volt nálam táska, mikor otthon a matracba is tehettem volna.

Egy kicsit magatokba kellene nézni.
A tisztes polgár nem hibázott, csak ráfázott. Reméljük a kimenetel ennél pozitívabb lesz.

romesz 2010.03.21. 06:35:15

@Deniga: szerintem sem hibazott, ikea nagyon nem torodik a vasarlok erdekeivel.
Egy sima fizetos kulcsra zarhato szekrennyel elkerulheto lenne a dolog.
Ha a vevo elhagyja a kulcsot akkor az or kitudna nyitni de csak azutan kapna meg a vevo a cuccot miutan elmondta mi van a szekrenyben. De meg erre se kepesek a boltban.

Archie.R. 2010.03.21. 22:24:25

Don Bandi 2010.03.18. 22:16:00

Ha már csak fikázni tudsz másokat:

Már bocsi de hogy lehetsz ekkora f*szparaszt b+ ???
Minden h*lye tudja, hogy nem indulunk el otthonról írható cd nélkül,
valamint azt is, hogy
otthon mindíg kell lennie írható cd -nek, méghozzá biztonsági szekrényben, kóddal lezárva, mesterkóddal a házinéninél, aki közben svéd gyerekeket őriz.
Pótold a hiányosságaidat öcsi, és ne csodálkozz, ha tegeznek, elvégre egy tetves cd-t se tudsz venni magadnak.

renz 2010.03.22. 09:01:48

Nem tudom volt-e már, de a budaörsi ikeában kulcsos szekrények vannak és be is van kamerázva.

trickortreat 2010.03.23. 07:27:11

Azert nem kell ilyen durvan lehordani a posztolot, csak azert, mert igenybe vett egy szolgaltatast.
Jo, en sem hagytam volna ott a laptopom, de azert nem mondanam, hogy egy idiota barom, aki megteszi. Nem tudom, hogy ezek a szekrenyek hogy neznek ki, de ezek a fem, szamzaras cuccok azert nem szoktak annyira szarul kinezni, hocs siman lopni lehessen beloluk. Egyertelmu, hogy az IKEA a hibas, mert barkinek kinyitogatja a szekrenyt. Ha ez t nem teszik meg, valszeg nem tunik el a laptop.

De a lenyeg szerintem az, hogy ha tudva tudjak, hogy nem kepesek biztonsagosan uzemeltetni, akkor mi a francert raknak oda egyaltalan szekrenyt?

Meg ha csak 1 kabatot hagy is ott az ember, az is ertek!

Windchill 2010.04.19. 13:16:24

Ezekről a szekrényekről annyit, hogy egy high-end sportkaróra (wifi funkcióval) amikor rákeres a perifériáira, s végigzongorázza a környezetben fellelhető eszközöket, kinyitja. Típust nem mondanék, nem adok tippet. Úgy derült ki, hogy uszodában fent hagytam, s reflexszerűen a bal kezemmel zártam a szekrényt (ahol a csuklópánt szokott lenni) - és jé, működött. Pár próba, bezár, kinyit, s működik.

Zsola1976 2010.04.28. 00:13:27

Csak röviden kommentálnám.
1.Az ikeás szekrények nem értékmegörzők
2.kicsit sántít a történet. Mielőtt a játszóházas nénik kinyitják a mesterkóddal a szekrényt, kérik a bennt lévő táska tartalmának ismertetését, illetve kérnek igazolványt, plussz ott egy biztiőr is.
süti beállítások módosítása