Tékozló Homár

Debrecenben nehéz a DIGI-vel zöldágra vergődni

2010.03.31. 10:20 | ge | komment

Zoli kapcsolata a DIGI-vel nem indul túl simán. Eredetileg TV-Network előfizetője volt, de mivel ezt a céget felvásárolta a DIGI, Zolinak új szerződést kell velük kötni. Már ha hagyják.

Debrecenben TV-Network kábel TV+Internet előfizető vagyok. Mivel itt a DIGI TV felvásárolta a TV-Network-öt, kaptunk erről egy tájékoztatást, hogy x időn belül felmondhatjuk a szerződést minden további nélkül, vagy átmegyünk mi is a DIGI-hez. További telefonos érdeklődésünkre elmondták, hogy majd lesz szórólapozás, azon lesznek üzletkötői telefonszámok, ahogy az lenni szokott. Később, mikor már eltelt pár hét, azt mondták hogy ne aggódjunk, majd úgyis felkeres egy üzletkötő személyesen. Mi pedig vártunk.

 

Tegnap már gyanús volt a dolog, hogy április 1.-től megszűnik a TV-Network, és ha nincs még meg az új szerződés, akkor attól a naptól se internet, se TV. Fel is bátorodtam, a gugli is a barátom, "DIGIT TV Debrecen" + telefon, erre nincs értelmes találat. A központi honlapon volt egy telefonszám, azon végignavigáltam (nyomja meg a kettest ha süt a nap, a hármast ha esik...), és végre kapcsoltak egy élő embert, aki elmondta, hogy számukra nincs fontosabb mint a személyes kapcsolat, ezért nincs direkt telefonszám a debreceni irodába, de este 6ig nyitva vannak, menjek bátran, ott majd kisegítenek.

Munkavégzés után siettem is haza, lepakoltam, és indultam is a DIGI TV irodába. 17.40-re értem oda, a sorszám kiadó automata már nem adott sorszámot, és egy szőke közölte velem, hogy már nincs tovább ügyfélfogadás. Én meg először lehajtott fejjel elballagtam, majd 10 lépés után leesett a dolog: még van 20 perc zárásig!

Ekkor visszamentem, és közöltem vele, hogy drága hölgyem, önök az ígérték, hogy jön majd szórólap, nem jött. Jön majd egy ügynökük, nem jött. Április 1.én megszűnik a TV-Network-ös szerződésünk. Én dolgozom, nem tudok hamarabb jönni, mint 5.40, a feleségem az újszülött gyerekkel otthonról szintén nem fog tudni jönni, de ugye megengedik hogy szerződést kössünk önökkel?

Erre az volt a válasz, hogy 5.40 van és még 22 ügyfél vár a sorára. Nos ez meg nem az én gondom, hanem az Ön és a munkáltatója közötti probléma, amit úgy orvosol, ahogy akar, de én 20 perccel a zárás előtt jöttem, kérem hogy foglalkozzanak az én problémámmal is. Amit persze továbbra sem akartak, ekkor közöltem, hogy legalább egy üzletkötő telefonszámát adják meg, felhívom a saját költségemen, csak legyen már valami. És ezzel megtört a jég, egy papírfecnin megkaptam a hőn óhajtott telefonszámot, némi grimasszal nyakon öntve, csak menjek már.

Na ennyit a barátságos, családias hangulatú (válás előtti stádiumos család) ügyfélszolgálatról. I tink tisz iz dö bigining of bjutiful frendsip.

Zoli

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2010.03.31. 11:19:15

kedves Zoli!

ne aggódj, van megoldás.
A kábelt nem fogják elvágni, és a zinternetet kikapcsolni (nem szüntetheti meg a szolgáltatást, mivel jogfolytonosság lép fel).
azonban
ámde
pont a jogfolytonosság miatt addig nem kérhetnek tőled pénztet, amíg az új szerződést meg nem kötik veled (a törvény itt is téged véd).

tehát dőlj hátra, tv-zz, internetezz, fognak jönni. addig se fizess.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 11:22:34

@akikaztmondjákni:
Lehet, hogy benettonzöldet kellene küldeni.
Az izlések különbözhetnek.

Peace & Tits

akikaztmondjákni 2010.03.31. 11:24:25

@Sün‼: Vagy a vaskéket.
De batikoltat semmiképp se.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.03.31. 11:24:54

Szerintem ez határozott előrelépés a diginél. A youtube-minőségű adást szolgáltató csapat eddig azt csinálta, hogy megtelefonszpemmeltek mindenféle plusz csomagokkal, aztán ha azt találtad mondani, hogy "hmmm, ez nem rossz", azt szerződésileg úgy tekintették, hogy előfizettél rá, aztán amikor egy hónap múlva anyáztál a telefonba, hogy mi az a szar ott a számlán, akkor közölték, hogy sajnálják, csak a bivalybasznádi központban, minden páros hét keddjén 10:00 és 10:30 között lehet lemonadni, személyesen, közjegyző jelenlétében. Vagy, ha elküldöd az összes telefonos ügyintézőt a kurva anyjába, négyszer, valamint részletezed, mit fogsz csinálni a családtagjaikkal, akkor mégis lehet telefonon. Ennél szerintem jobb, ha már előfizetni se hagyják a szerencsétleneket.

Ha mégis sikerül, Zoli majd megtudja, milyen az 1:1000 tömörítésű digitális tévéadás.

elwood 2010.03.31. 11:33:12

ha ilyen tömörítést használnak akkor a jövő havi műsort elküldhetik e-mailben.

varvizib 2010.03.31. 11:33:22

Ha 17.40-kor még van hátra 22 ügyfél, akkor érthető, hogy a 23-at már nem fogadják, nyilvánvaló hogy így is túlóráznának.

Nem tudom ezen miért kell csodálkozni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 11:39:41

@Androidus: Biztos az Inviteltől tanulták az előző módszert.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 11:39:45

@akikaztmondjákni:
Azt én se javasolnám.
Előnytelenül mutat bizonyos testhelyzetekben.

Viszont az nem derült ki a postból (számomra érthetetlen módon), hogy van-e a post tolónak a kábeltvhez antennaállványa.
Ezért nem is tudok érdemileg hozzászólni, hogy jogos-e a felháborodás, avagy nem-e.

ergbertegon 2010.03.31. 11:39:52

Hehe. Ez a TvNetwork ez félelmetes.
Szerintem ez a buzi cég kizárólag azért jött létre, hogy kib....on a leendő ügyfelekkel. Komolyan nem csodálkoznék ha ezt a többi szuper csapatból kivált néhány emberke alapította volna. Nagyon jó példa erre Százhalombatta. Bedöngettek nagy mellel, hogy majd ők bezzeg... Azután egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy újra a Fibernet küldött levelet, hogy felvásárolták a céget...és, hogy ne ijedjek meg mert a 3 hónap hűségidőmig nyújtják ugyanazt a szolgáltatást. Ennek ellenére levágtam a francba a megkötöt csomagokról amikor életbe lépett volna a szerződés. Pont ilyen faszán felkerestek ők is minket.
Most a DIGI csinálja itt is ugyanezt. Már nem is mernék átmenni. Minek. Úgy is fibernetes leszek pillanatok alatt újra.

Mylady 2010.03.31. 11:41:55

Nem értem. Attól, hogy a TV-network megszűnik, a poszter szerződése nem szűnik meg. A digi átveszi, a szerződés él és virul. Akkor kell intézkedni, ha nem tetszik neki a dolog és fel akarja mondani. Egyéb teendő nincs. Szerintem.

brainy_peter 2010.03.31. 11:42:00

Sajnos téleg nem kirívó a történet, a kis szőkének meg biztos randija volt, francér' se maradt volna még vagy 5 percet.
Magyarországon nem a szolgáltatók vannak értünk, hanem fordítva. Ezt tessék megtanulni.
Na jó, a Kokakóla talán kivétel lehet. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.03.31. 11:48:38

Nekem annó volt tvnetworkos ADSL-előfizetésem, messze a legkorrektebb cég volt a környéken, de az akkori elmebeteg és divatvezérelt üzletpolitikájuk (csak az új belépők kaptak kedvezményt) miatt otthagytam őket. Azóta is be-be nézegetek úgy évente hozzájuk, nagyon kedvesek és szolgálatkészek, csak még midig nem versenyképesek az UPC-vel. Majd ha a Zsibogó városrészben is lesz optikai hálózatuk...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 11:49:08

@Mylady: Ja de ha a szerződési feltételek, díjak, kistököm, változtak, akkor tényleg új szerződés kellhet - de akkor meg nem az ügyfélnek kellene utánajárnia! Jöjjön ki szépen az ügyintéző.

Anyád barátja 2010.03.31. 11:50:58

Tövig rágtam a körmöm az izgalomtól.
És ma sült oldalast fogok kajálni tökfőzelékkel!

brainy_peter 2010.03.31. 11:51:13

Mondjuk a digi rengeteg alvállalkozóval dolgoztat, szal gondolom már ezen a téren is akadnak gondok...

theutat villám 2010.03.31. 11:55:38

legalább pontosan idézz a macskajajból vazzeg, vagy inkább sehogy.

egyébként a digi bekaphatja továbbra is, olyan húzásai vannak újabban, hogy az embernek kettéáll a füle.

theutat villám 2010.03.31. 11:59:11

@varvizib:
Ez legyen a digi dolga. Szabja meg a munkaidőt úgy, hogy 19 óráig vannak, 18-ig meg jöhetnek az ügyfelek, vagy írja ki, hogy ügyfélfogadás 17:30-ig, bánja a tököm. Nehogy már én számolgassam, meddig mehetek oda, vagy meddig nem?! Eléggé el vagy tévedve, ha azt hiszed, ez a normális; ebben a posztolónak igaza van. Ti. én sem mehetek haza pl. 5kor, vagy fél 6kor, ha épp betéved valaki, vagy egyszerűen csak munka van.

Bár vannak még sokan, akik szerint a vásárló/fogyasztó/ügyfél érdeke másodlagos, meg is lehet nézni, hol tartanak az ilyen szemléletű vállalkozások...

AlexWolf 2010.03.31. 11:59:26

Húúúúúúú! Két dolog még sosemnem derült ki a permetkék kendőcskéről!!! ElnoPPOsodott-e már és bimetál-e?

akikaztmondjákni 2010.03.31. 12:01:25

Vajon ami noPPOsodott, az csimbókos is?
Life is hard.

ergbertegon 2010.03.31. 12:01:29

Na akkor nézem a fibernetes híreimet...:-)

Anyád barátja 2010.03.31. 12:10:01

@akikaztmondjákni: Miért is?
Nem szereted az oldalast?
Pedig nem rossz az,cserépben sütve,mellette hagyma,répa,ilyesmi...
De ha nem,hát nem.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 12:12:46

@Anyád barátja: De, szeretem.
Éhes vagyok már,'oszt még kajáról irogatni...
Én még nem probáltam a görög tálban.Az a cserépben, ugye?

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.03.31. 12:16:53

Panaszkönyv és boxer kell ide. Ez mellesleg jogilag semennyire nem aggályos? Régen, amikor a DIGI berobbant Magyarországra én is iylet akartam, mert rohadt olcsó volt és 30/30-as netet adtak, amire csak gúvadt a szemem...annyi ilyen/ ehhez hasonló/egyéb szemét sztorit hallottam a DIGI-ről, hogy kösznem, nem véletlenül nem próbálkoztam soha a UPC-nél sem...

esef 2010.03.31. 12:17:30

@Mylady:
Én anno sikertelenségem miatt a Matávkábeltv-nél (szép név...) rendeltem meg a tv-t és az internetet. Majd egyszer csak lett T-Kábel, szerződhettem újra díjcsomagváltás miatt. A következő díjcsomagváltásra meg már T-Home lett, ahol is az ügyintéző olyan jól végezte dolgát, hogy az eddigi 1 szerződésem helyett 2 van, egyik a tv-re, a másik az internetre....

Anyád barátja 2010.03.31. 12:21:42

@akikaztmondjákni: Oké,befogom.
Aha,az az.
Van aki Pataki tálnak hívja.
Vagy Patakynak,nem tom melyik a helyes.
Sok zsírban kell sütni.
Utána a zsírt leönteni róla,amikor megszilárdul kicsit az a hagymás,fűszeres zsír........
Amúgy Muter jól van,köszi!:))

reunalla 2010.03.31. 12:30:34

@Anyád barátja: legalább képet küldjél :D, de ha közel laksz jöhet a kaja is :D

Anyád barátja 2010.03.31. 12:38:49

@reunalla: Ha tudom,hogy ennyi az éhes ember,dupla adagot sütök.
Pénteken kacsával szándékozom ezt elkövetni.Privátban kérem a jelentkezők számát pontosítani.
Kajáról kép,az olyan mint a pornó újságra...
Szerintem.

AlulírottFentemlített 2010.03.31. 12:55:55

Jézus Maaaaaaáááááááááriaaaaaa!

Félve kérdezem:
- Skandináviában mi a helyzet?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.03.31. 12:57:17

@Anyád barátja: Felfordul a belem. A tökfőzeléktől. :D

@esef: Így megvan az az előnye, hogy külön lemondhatod! Amúgy valszeg azért lett 2 mert külön cég szolgáltatja a kettőt.

Sokorai_Atala 2010.03.31. 13:03:05

Biztos nem hiszitek el, de minap reggel történt.
Budakeszi Spar-ban a pénztáros hölgy beszélgetett egy vásárlóval, míg az fizetett - kártya, pontgyűjtő stb. - és kiderült, hogy az éppen fizető hölgy a budakeszi határában lévő Aldi pénztárosa:)(ugyanis mögötte álltam és hallgatóztam)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 13:03:11

@AlulírottFentemlített:
Csak mert konkrétan kérdezted.
A svédeknél ez úgy van, hogy betelefonálsz, és mire hazaérsz, svéd fűszoknyás lányok már várnak rád a szerződést lobogtatva.
Aláírod, de még maradnak egy kicsit, hogy kényeztethessenek.
Ilyenkor anyutegy svéd fűszoknyás férfi úr elviszi az újszülött csimotával együtt, hogy diszkréten tudjon szoptatni.
A permetkék kendőt ajándékba adja a cég.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.03.31. 13:06:21

En siman zottyenomentesen csussszantam at emktvbol digikabelbe. Minden maradt. Annyi javulas lett, h kijott egy foszer, akivel asszony beszelt, manuszkam dormogott eztazt, felkuszott a tetore hangolt, erositett parat, penzt nem kert, es azota nem dczunk 4-5 orankent. (dc=disconnect, nem a Strong DC++:)
Szoval a digi nalunk rendben van.

AlulírottFentemlített 2010.03.31. 13:10:05

@Sün‼:

Köszi!
Azthiszem ezek után végképp kivándorlok svédbe!
Úgy halottam kreditprövning sincs, antennaállványt pedig viszek magammal.
:-)

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:13:08

@AlexWolf: Köszikösziköszi!!!:*
Cukormukorhordótestűke hogy fut!:)

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:15:24

@Anyád barátja: Mi a Tempi völgyéből hoztuk vagy mi a tököm az:P
Kb 2 és fél óra mire megsül benne a cucc:S Azé' nem szeretem, de amugy nagyon finom lesz benne.
Milyen zsír?
Oké, üdv muternak, voltam kajálni azóta, hát, nem volt egy nagy szám és még el is sóztam:S

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 13:16:54

@AlulírottFentemlített:
Jól hallottad.
De antennaállvány felesleges vinned.
Csak említsd meg, mikor betelefonálsz.
A lányok adnak egyet ingyen.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:16:59

@Anyád barátja: JA, amugy audalast is azért nem ehetek, mert nem birom a fokhajmát.Én vagyok az egyetlen ember a földön, aki nem eheti.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:18:56

@ColT: Tökfőzelék jóóó:)

@Sokorai_Atala: Ne má'!Tényleg?Asztamindenit!:)
De nem vették észre, h hallgatóztál, ugye?:D
Amugy milyen volt a pénztáros női hölgy?
Beszürkült?Netán középkorú?Volt műkörme?

Sokorai_Atala 2010.03.31. 13:26:32

@akikaztmondjákni: csak az Aldizás miatt gondoltam, hogy fontos tudni, hogy az Aldisok, nem az Aldiban vásárolnak:)

AlulírottFentemlített 2010.03.31. 13:27:03

@Sün‼:

AlulírottFentemlített 2010.03.31. 13:25:12
Köszmégegyszer :-)

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:29:19

@Sokorai_Atala: Persze, persze, bár jobban tennék, nekem meg a pénztáros szó tünt fel:D

burnout 2010.03.31. 13:32:34

@akikaztmondjákni: Mindig csak a kaja. Nem elég,hogy tegnap este az egész lépcsőházban olajszag terjengett,mivel hála nektek mindenki tojást sütött,ma meg a tökfőzelék "illata" lesz várható,amit már a napköziben is utáltam.

2010.03.31. 13:34:39

@akikaztmondjákni: ezzel rengeteget megspórolsz. nálunk a sarki aldiban csak kínai fokhagyma van kilója kétezer. eszemfaszommegáll :(

Sokorai_Atala 2010.03.31. 13:36:22

@akikaztmondjákni: kicsit szürkék voltak, körmüket nem néztem, de nem káromkodtak:)

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:37:56

Ti mit tennétek azzal a kollegával, aki elviselhetelenül homeless ódort áraszt magából?

burnout 2010.03.31. 13:39:12

@akikaztmondjákni: Tiszta gasztroblog.Szomszédaim innét szedik le az ötleteket,mit is kéne főzniük.Valahogy fizetőssé kellene tenni számukra.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 13:45:13

@Sokorai_Atala: Semmi smink, semmi frizura, semmi műköröm?:D JééééézusMááááária!

@burnout: Hát küldjék a FŐZNI szót a 1784re:D
Mi amugy minden nap kinlodunk, h hol együnk.
Hétvégén meg azért, h mit főzzünk.Kegyetlen dolgok ezek.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.03.31. 13:59:32

debrecenben csak a svédek vergődhetnek zöldágra, de azt is csak úgy hogy rácsapnak tenyérrel ama nevezetes zöldágra, amit úgy hívunk hogy a lányok fűszoknyája.
@Anyád barátja: el ne rontsd az oldalast azzal a moslékkal!

juhaszvik 2010.03.31. 14:01:19

én egy hete vagyok a digi ügyfele, eddig még minden rendben. :)

mi ez a nagy evészet-ivászat?
én már túl vagyok egy lasagne-n, és három gofrin (mogyorókrémmel, tejszínhabbal).

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:02:50

@Sün‼: Hóóógyne.Nők is vannak köztünk.Velem együtt ketten.A többi férfi úr.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:04:44

@juhaszvik: "három gofrin (mogyorókrémmel, tejszínhabbal). "
Teeeee...áruló!:D
Én meg betyár leves, de tuti, h tárkonyos ragu leves volt:D meg csirkemájas rizotto:S JA, meg egy csoki kokuszos piskota kocka figyel még itt aljas módon.

Mylady 2010.03.31. 14:06:22

@juhaszvik: jaj ne már!
én még csak egy üres rántottát ettem (értsd: tojáson kívül semmmi nem volt benne) meg egy joghurtot és mingyár' éhen halok
el is megyek valahova enni...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 14:11:46

@akikaztmondjákni:
És senkisenem tudja, mit főzzön hétvégén?
Ez már maga a vég!
Megcsippeltek benneteket, vagy ezígyhogy?

esef 2010.03.31. 14:12:38

@ColT:
T-home internet családi csomag és T-home családi kábeltv csomag. Ez akárhogy is nézem ugyanaz a szolgáltató. A hűségidő vége is ugyanaz a nap... (A kettőt összevonni meg nem engedi a rendszer.)

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:19:10

@Sün‼: Ööö...van némi félreértés itt ugy érzem:)
NO CSIPP!
Akkor ma is éjfélkor uj poszt?

2010.03.31. 14:24:06

@akikaztmondjákni: ilyen van nekem is, itt ül mellettem: halálos fegyver, olyan büdös. Szerintem nem lehet mit kezdeni ezzel a dologgal. Bánki Péter tudná !

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:26:24

@Kulics: :D
Szerencsére tölem jo messze ül.
Meg még jo, h van 3 wc...
Akkor a legjobb, amikor jön aláiratni valamit...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 14:26:31

Ez nem a főzőblog. Tessék a témára koncentrálni, és nem szétoffolni! Anemjóját!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 14:31:10

@akikaztmondjákni:
Így van.
A szokott helyen.

@atpijkamo:
Csak keményen!
Mint Bánki Péter!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 14:36:21

@Sün‼: Úgy látszik, lemaradtam. Én kérek elnézést! A BP olyan mint a fospunepa vagy a fűszoknya?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.03.31. 14:45:48

@atpijkamo: Olvasgasd el a nevem melletti blogon, hogy micsoda dicső cselekedettel gyarapította a történelmet.
Sajnos a Homáron már nincs meg.

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:46:18

Jaj, nem birom, rám jött a röhögögörcs!:D:D:D

akikaztmondjákni 2010.03.31. 14:47:28

@atpijkamo: BP az, aki majdnem sosenem überelte Edét:)és aki bemutatkozott:D

Fánkevő Fáncsi 2010.03.31. 14:48:49

Én csak azt nem értem a posztoló Zolinál, hogy akkor most szereti a digit vagy nem. Mert a leírtakból úgy tűnik, hogy minden áron csakis velük szeretne szerződni. Azóta már gondolom felhívta az üzletkötőt is és kikönyörgött egy fogadó-órát nála, majd személyesen őt is felkereste csak hogy kikönyörögjön egy szerződést is. Azóta boldot madarat lehet fogatni vele. De akkor meg minek kell ide a homárba cikkeket írni, he?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 14:58:34

@Sün‼: Nem emlékszem. lehet, hogy én egy párhuzamos Univerzumban élek? De lehet, hogy csak elfeljtettem, hova tettem a Cavintonomat.

@akikaztmondjákni: Hogy lehet Edével összehasonlítani? Alma a naranccsal. Ez valami normális ember.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.03.31. 15:23:28

@Sün‼: Olvasgattam. Hosszú.

BP ifjú ember, nem tudta, hogy nem okos kiadnia a nevét. A sok névtelen tahó meg oltja emiatt. BP-vel nincs semmi baj, a homáros közösség (egy része) állított ki magáról szegénységi bizonyítványt.

Lehet, hogy ha még néhányszor elolvasom rájövök, miért nem volt igaza BP-nek, de egyelőre nem jöttm rá.

MosoMasa 2010.03.31. 16:10:04

"...számukra nincs fontosabb mint a személyes kapcsolat..", de csak 17 óráig!
Utána már nem olyan fontos.

Secnir 2010.03.31. 16:44:20

először úgy olvastam:
decemberben nehéz a digivel zöld ágra vergődni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.31. 17:13:18

a tokfozelek isteni

jobb helyeken a nyitvatartast, ugyfelfogadast ugy hatarozzak meg, hogy ha 4-ig, akkor 4-ig
ha 5-ig van a munkaido, akkor 4-ig
nem tul bonyolult

Siendor_ (törölt) 2010.03.31. 17:16:34

Hát ha azt írtad be hogy ""DIGIT TV Debrecen" + telefon" akkor nem csoda hogy nem találtál semmit. :)
Próbáld úgy hogy "DIGI TV Debrecen elérhetőség". Az idézőjeleket meg ne írd be...

Google alapfok 1.
illetve
az DIGI TV és nem DIGIT TV :)

A rája szarik rája 2010.03.31. 17:44:09

...és hogy Zolinak elmegy a Netje, az a holnapi poszt.

Anyád barátja 2010.03.31. 18:03:30

@hagyma: Nem tudják itt hogy mi a jó!
Sok-sok kaporral!
Holnap mákostászta lesz.
Kell egy ki pihenés a gyomornak a pénteki kacsa előtt!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.03.31. 18:44:29

@Anyád barátja:
a hasaba tegyel egy megtisztitott almat
ne kerdezd miert, mert azt nem tudom, de kell
ha nem egeszbn sutod, akkor targytalan

Darth Revan 2010.03.31. 19:55:25

Kb tiz evvel ezelott dolgoztam az OTP-nel, ami azert nem az ugyfelbaratsagarol volt hires akkoriban sem, pedig...

Kora reggel nyitottunk (nem emlekszem pontosan vagy 7:45 vagy 8:00) es heti egyszer hosszu nap volt (este 7-kor zart).
Es valoban 7-kor zartunk, Ha valaki 7 elott fel perccel beesett, akkor kapott sorszamot es addig maradtunk, amig el nem fogytak az ugyfelek. Szerintem ez alapveto gyakorlat kellene hogy legyen mindenhol.

napalm 2010.03.31. 21:14:26

nem véletlen volt kikapcsolva a sorszámosztó gép.
vagy valaki úgy gondolja hogyha odaállít 17.55-kor még tud húzni sorszámot?

akikaztmondjákni 2010.03.31. 21:18:32

@Anyád barátja: Te szakács vagy?
Tovább megyek: séf?:O
Vagy maga Jamie?

Kifordított kacagány 2010.03.31. 21:38:15

@Anyád barátja: nálunk szombaton lesz kacsa, töltött. valószínűleg narancsszósszal.
az oldalas alá önts egy kis vizet is, akkor lesz a zsír alján finom kocsonya belőle. kenyérre kenve hagymával isteni.
tökfőzelék rántva és habarva az igazi jó sok pirospaprikával

@akikaztmondjákni: nekem meg állandóan ég a gyomrom a brassóitól, napokig beteg tudok lenni tőle, de attól még meg tudom enni.

@Mylady: rántotta? az tegnap volt terítéken.

@burnout: a napköziset nem csodálom.

ja és az ügyintéző csajt haza kell vinni fűszoknyába öltöztetni, lesvédezni és diszkréten kényeztetni, akkor majd nem grimaszol.

wwenigma 2010.03.31. 23:02:08

Itt Miskolcon is megvettek egy céget, 1 honap mar letelt a 2honapos atallasbol. Szorolapozni baszn@k, bezzeg a szerelőjük itt molyol a villanyóraszekrényben. Remelm jonnek penteken is még, akkor elkapok 1et. :)

kitfisto 2010.04.01. 02:58:50

viszont az is meger egy miset a diginel, hogy jo igaz elofizetes van naluk szo szerint, vallalhatatlan hataridovel, de en egy honapban ketszer miert fizessek nekik havidijat? mert ugyanis ezt csinalja a digi szo szerint, de hogy mi a gebasz az elofizeto penzugyi dolgaival, azt ok nem tudjak megmondani.

Kifordított kacagány 2010.04.01. 06:59:17

@kitfisto: ezért jó csekken fizetni. jönnek a csekkek sorban, összerakosgatod, majd mikor olyanod van, előszeded és mész fizetni, csak közben amiből kettő van, abból kidobálod a felesleget. így nem kell agyalni azon, hogy befizetted-e már, vagy miért akarnak kétszer fizettetni, egyszerűen kigyomlálod a vadhajtásokat.

Anyád barátja 2010.04.01. 13:19:24

@hagyma: Jó az alma bizony!Finom "szaftos" lesz belülről!
Csak egyben!
Látom értesz hozzá!:)

Anyád barátja 2010.04.01. 13:22:01

@Kifordított kacagány: Pontosan,ahogy mondod!
De már a sütésnél is megpakolom a kétféle hagymával,belesül a zsírjába....
Kacsát csak párolt lila káposztával és törtkrumplival!!:)

Anyád barátja 2010.04.01. 13:25:44

@akikaztmondjákni: Csak hívj egyszerűen Gordonnak!:)
Csak szeretek kajálni.Jót.Mármint ami szerintem jó!:)

akikaztmondjákni 2010.04.01. 14:53:29

@Anyád barátja: Juj, Gordonnak nem:)
Kamus a csávó, mint kiderült.

mattone 2010.04.06. 09:38:39

"Munkavégzés után siettem is haza, lepakoltam, és indultam is a DIGI TV irodába. 17.40-re értem oda, a sorszám kiadó automata már nem adott sorszámot, és egy szőke közölte velem, hogy már nincs tovább ügyfélfogadás."

Szerintem legközelebb oda siess, ne haza. Akkor nyersz némi időt, biztos kapsz sorszámot is. Amúgy meg nem kell mindig mindent az utolsó percre hagyni és arra hivatkozni, hogy nem jött az üzletkötő. Igaz az ő érdekük, de egy ilyen új helyen való induláskor biztos rajtad kívül is sokan kötnének szerződést.
süti beállítások módosítása