Az útépítésből ismert hárman ásnak egy ásóval egy gödröt formáció a Komjádi uszoda alkalmazottainál is működik. A naiv ügyfél a töküres medence partján szembesült azzal, hogy ma bizony itt nem lesz vizes, a bejáratnál ücsörgő három jóemberből ugyanis egy sem vette a fáradtságot, hogy a bérlet kezelése és az átöltözés előtt közölje vele: ma csak a sportolók úszhatnak.

Két hónapja elkezdtem úszni. Átálltam a reggel fél hatos kelésre, negyed hétre már vízben vagyok, leúszok két kilométert, és meló előtt még gyorsan haza tudom dobni a vizes motyót. Csodás élmény, az úszástól teljesen zen leszek, egy reggeli mozgás utáni nap az idegesítő balfaszokból egyszerűen csak balfaszok lesznek. Kivéve, ha ezek a balfaszok a Császár-Komjádi Sportuszodában dolgoznak.

A kezdetektől éreztem, hogy előbb-utóbb Homár-poszt lesz abból, amit a Komjádiban tapasztaltam (sajnos nincs más uszoda a lakásom környékén, kizárásos alapon járok oda). Hiszen annyi gyúanyag lenne, például remek árképzésük (1700 forint egy napijegy, 15 ezer fölött van a tízalkalmas bérlet, a civilizáltabb fürdőkben létező reggeli úszójegyet nem ismerik), a férfi zuhanyzóban terjengő csatornaszag, vagy az, hogy az ország leghíresebb sportuszodájában képtelenek megoldani, hogy megbízhatóan jöjjön melegvíz a csapokból. Most mégis inkább arról írok, hogyan kell 1500 forintot fizetni azért, hogy az ember ne ússzon. (A többit meghagyom más Naiv Ügyfeleknek, az uszoda úgyis visszatérő téma a Homáron.)

A nagyközönség számára nyitott medencét ezen a héten karbantartják, ezért zárva van, vagyis csak a versenyzők úszhatnak az ő medencéjükben. Ezzel nincs semmi gond, ha az ember nem akkor értesül a dologról, amikor úszógatyában áll hülyén az üres medence előtt, márpedig velem ezt történt. Amikor megkérdeztem a bejáratnál ücsörgő három embert, hogy hol lehet ma úszni, kórusban vágták rá, hogy ma sehol, de hát ez ki is van írva. És valóban: az öt, állandóan kint levő, ugyanolyan papírra és tipóval készült lap (tilos a dohányzás, nyitva tartási infók, stb.) odaragasztottak egy hatodikat. Észrevehettem volna befelé menet, ha picit is feltűnő lett volna (urambocsá aláhúzzák az új feliratot egy piros filccel) és ha reggel hatkor még nem lenne csíkszemem. Persze megkérdeztem a három jómunkásembert – akiknek érdekes a munkakörük: egyikük adja ki a kulcsokat a belépőknek, a másik kettő pedig szórakoztatja az előzőt, illetve flörtöl a takarítónőkkel –, hogy mégis miért nem szóltak, amikor bementem és lehúztam a bérletemről a mai alkalmat, mit gondoltak, miért akarok egy uszodába menni. Erre két választ kaptam. Egy: a versenyzők ma is úsznak, ők nem tudhatják, hogy versenyző vagyok-e (disclaimer: egészségügyi okok miatt kezdtem úszni – magyarul kurva kövér vagyok –, szóval aki engem versenyúszónak néz, az sürgősen menjen el szemészhez a saját érdekében). Kettő: uram, ki van írva, innentől kezdve én nem tudok csinálni.

És ez az utolsó mondat, ami miatt igazából megírtam ezt a posztot. Ott ülnek hárman, és le se szarják a látogatót. Jön, úszni akar, nem tud, kit érdekel. Ki van írva, mi mindent megtettünk. Minket senki nem hibáztathat, jöjjenek csak, ha ilyen hülyék. Majd máskor jobban meggondolják a barmok, még olvasni sem tudnak.

Szóval gondoljátok meg kétszer is, mielőtt a Komjádiba jártok úszni, nem egy naivügyfél-barát hely. Viszont múzeumnak nem utolsó: egy érdekes zárvány a szocializmusból, kevés helyen érezni még ennyire töményen a prolitempót, mint ott.