Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tékozló Homár

Kukkolós biztonságiak a Hervisben

2010.05.04. 12:44 | jackyll | 263 komment

UPDATE (05/07): A Hervis csak a fejeket látja

Egészségtelen erotikával találkozott Habos Egyes a Széna téri Hervisben. Az öltözőfülkék felett egy kamera figyel a felpróbált ruhák biztonságára a tükrön keresztül:

A napokban a Mammutban található Hervisben jártam egy kis ruhavétel céljából. Sajátos vásárlási szokásaimnak megfelelően mindig ellenőrzöm az alkalmazott biztonságtechnikai eszközöket, most is így tettem. Ez egyelőre nem tartozna senkire, azonban az egyik öltözőben meglepő felfedezést tettem: az áruház egyik kamerája úgy van beállítva, hogy a függöny felett rálát a bent található nagyméretű tükörre, ezáltal betekintést engedve az ott öltöző jóemberek intimszférájába.

Nem vagyok annyira otthon a jogban, de az biztos, hogy ez a sárbatiprása a személyiségi jogoknak. Bizonyos szempontokból érthető a lépésük, hiszen a próbafülke nyújtotta fedezék alkalmas lehet a csipogó eltávolítására és a kívánt termék eltulajdonítására. Ugyanakkor szégyenteljes, hogy az alkalmazott biztonsági cég a lopásgátló berendezések modernizációja helyett ilyen sunyi lépésre szánta rá magát.

Nem vagyok előítéletes, de nem úgy ismertem meg a hazai biztonsági embereket, mint akik illedelmesen elfordítanák a fejüket, ha egy hölgyet látnak öltözni/vetkőzni. Valószínüleg nem kivétel ez alól a hervises őr sem. Attól még, hogy el akarják kapni a tolvajokat, tekintettel lehetnének a becsületes emberek alapvető jogaira is. Aki nem hinné el, győzödjön meg róla a saját szemével: Mammut 2, Hervis, bejárat után balra, a bal sarokban lévő dupla-öltözőről van szó.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kasya 2010.05.04. 12:51:43

2.ra se szép dolog.

Dr Gregory House 2010.05.04. 12:52:12

"...Sajátos vásárlási szokásaimnak megfelelően mindig ellenőrzöm az alkalmazott biztonságtechnikai eszközöket"

Azért, hogy lehet-e lopni?

Koholmány 2010.05.04. 12:54:21

"Ugyanakkor szégyenteljes, hogy az alkalmazott biztonsági cég a lopásgátló berendezések modernizációja helyett ilyen sunyi lépésre szánta rá magát"

Borzasztó. Ezek szerint ezek TÉNYEK. Bár halkan megjegyzem hogy akár el is fordulhatott véletlenül a kamera, neadjisten a takarításkor mozdult el. Bár ilyen biztos nem történik meg, mindenhol csúnya, rossz biztonságiak dolgoznak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 12:57:53

azt hiszem mar mondtam, hogy nalunk szinte mindenhol zart ajtoval mukodo felulrol fedett probafulkek vannak
meg zarhato is
namost ha ez igaz, akkor qrwara rabasznak
/legalabbis itt tuti rabasznanak/
denkit nem erdekel hogy oldjak meg a lopasgatlast, de klotyoba, probafulkebe kamerat nem tehetnek
sot a rendes vasarloterben is csak ha lathato, tehat nem rejtett

Hörcsög 2010.05.04. 13:01:52

Hát nem tudom, így a fényképek alapján a kamera nem oda néz, ahová a postoló mondja.

FGSuperman 2010.05.04. 13:03:04

@Koholmány: nyilván naponta pókhálózzák le a felső sarkot
persze:-)

Koholmány 2010.05.04. 13:04:13

@FGSuperman: Nyílván ott van már az úgy jóideje és a kutyát nem zavarta.

Énbagoly 2010.05.04. 13:07:26

@Koholmány: szerintem nem arról van szó, hogy senkit sem zavar, hanem arról, hogy eddig senki nem vette észre. A kettő nagyon nem ugyanaz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 13:10:40

Az a baj, hogy a kedves vásárlók felhúznak három pulóvert és négy nadrágt, és úgy sétálnak ki az üzletből. Kénytelenek az öltözőfülkét is sasolni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 13:12:34

@atpijkamo:
biztonsagi ort minden probafulkebe
igy gondolod?

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.05.04. 13:15:42

Hát azért nem mindenhol van bekamerázva a próbafülke, és gondolom ott is megoldják a lopásvédelmet, szóval önmagában az állítás igaz, hogy a kedves vásárló enyves kezű (is lehet akár) de attól még nem ez az eljárás.

Koholmány 2010.05.04. 13:16:34

@Énbagoly: persze, észrevette. Node ezcsak maximum egy feltételezés, hogy valaki direkt fordítva oda, a kedves paranoiás posztoló tényként kezeli, felháborodik, homárra írogat, ahelyett hogy monjuk ott kérdezte meg volna, hogy ez hogy is van. Feltételezünk valamit, aztán kész tényként felháborodunk.

Abba bele sem megyek hogy ha megnézitek a kamera irányszögét, tuti oda sem lát, mivel nem hiszem hogy akkora a lencse befogó szöge.

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.05.04. 13:16:35

@hagyma: Támogatom az ötletet, de a biztonság kedvéért kettőt kell betelepíteni. Plusz a kamerát is meghagyni, biztos, ami biztos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 13:19:21

@ficsilla:
sehol nem lehet basszus!!!!!
mi az hogy nem mindenhol??????????
meghalok
@Koholmány:
hat egy jo kamera latoszoge ne tudd meg mekkora
mert en tudom

ficsilla · http://ficsill.blog.hu 2010.05.04. 13:21:01

@hagyma: nem néztem végig az ország összes próbafülkéjét így nem tudhatom hol találhatnánk hasonló turpisságot...

Koholmány 2010.05.04. 13:22:53

@hagyma: ránézésre ez baromi jó, full HD :)

telepata 2010.05.04. 13:23:52

Mit kell ahhoz végeznem, hogy a Hervisben dolgozhassak, mint biztiőr?

Koholmány 2010.05.04. 13:25:57

@telepata: magaslétra kezelő OKJ-s vizsga ;)

pete_r 2010.05.04. 13:29:40

A baj az, hogy ezt törvény tiltja... Senkit nem érdekel, hogy véletlenül fordult-e oda, vagy a vásárlók lopnak-e vagy sem. Ahogyan biztonsági őr a pénztár mellett nem nézheti meg a csomagodat és nem forgathatja ki a zsebedet, nem figyelheti kamera a próbafülkét sem. Bár a Hervistől nem lep meg ez a megoldás... Amíg valaki nem áll neki balhézni, feljelenteni, miegymás. Akkor majd lehet magyarázkodni és büntetéseket fizetni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 13:30:21

Én a személyes testüregvizit mellett teszem le a névjegyemet.
Minden próbafülkébe testüregvizsgálót!

pete_r 2010.05.04. 13:33:28

@Sün‼: Van aki már azzal érkezik...:D

Énbagoly 2010.05.04. 13:33:32

@Koholmány: Kötve hiszem, hogy megengedték volna, hogy megnézze, mit mutat a kamera. És már bocs, de én nem hiszek azok szavának, akik odateszik ezt a kamerát, ami akár a próbafülkét is mutathatja belülről.
Azért szerencsére ez még törvényellenes.

2010.05.04. 13:33:55

ez jó, épp most csináltam teljes test szőrtelenítést, megyek mutogatom magam... jajj de jó végre az exhibicionisták is kapnak életteret. kösz a posztot.

Secnir 2010.05.04. 13:34:00

b+
ez egy többmilliós bünti a kamera kirakójának
plusz ánuszfűrész gyakori használata szájon át

2010.05.04. 13:42:27

"@Koholmány: Abba bele sem megyek hogy ha megnézitek a kamera irányszögét, tuti oda sem lát, mivel nem hiszem hogy akkora a lencse befogó szöge. "
Egyébként azt írta a poszt-toló, hogy a tükörre lát rá, ami a próbafülkében van, amin keresztül látszik a lényeg. Márha tényleg van ott tükör. :O

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 13:42:41

@pete_r: Az egy kamu kamera. A valódi el van rejtve, a földön lévő lyukból figyel, puncivizsgálatot tart.

www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.04. 13:43:51

kefirt rázó dagadt biztonságis manót elképzelem monitor nézés közben... ez legyen a legnagyobb öröme

2010.05.04. 13:45:29

Mit várjunk egy multitól? Emberséget? á...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 13:47:19

Amúgy nem értem a poszt tolót.
Éppen bikinit próbált, vagy fűszoknyát, vagy mi?
Mert ugyi a bogyingóját csak nem veti le, a többi meg a strandon is látszik.
Akkor most ez így hogy?

Énbagoly 2010.05.04. 13:48:41

@Sün‼: Te, a hervisben úgy tudom, fürdőruhát is árulnak. :)

pete_r 2010.05.04. 13:49:54

@atpijkamo: A testüregmotozás élvezetesebb... Khm...! ...Hatásosabb...:D

elwood 2010.05.04. 13:51:47

ki tudja mit lát.

kérünk egy zoomolt képet bizonyítékként.

mondjuk jól akkor látszana, ha egy szaruszerű női hölgy próbálna valamit.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 13:52:17

@Énbagoly:
Ezt leszögezhetjük, mint tényt.
Meg azt is, hogy fürdőruha bugyellárist csak alsónemű fölé szokás felpróbálni.
Nemdebár-e?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 13:53:29

@pete_r:

A Nyuszikának aranyere van, elmegy az orvoshoz. Amikor a vizsgálat után visszakerül az erdőbe, a medve kérdezi kíváncsian, hogy mi volt.
- Hát a doki azt mondta, hogy toljam le a gatyámat, azután hajoljak előre. Majd bal kézzel megfogta a vállam és jobbal meg turkálni kezdett a seggemben. Nem is! Jobb kézzel fogta a vállam és bal kézzel... Hmmm... Nem! Két kézzel fogta a vállam... AZ A SZEMÉT DOKI!

Énbagoly 2010.05.04. 13:54:39

@Sün‼: De a melltartó részt nem a másik melltartóra veszed rá. :)

Rot 2010.05.04. 13:56:13

ez nem véletlenül lett oda pozícionálva az tuti

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 13:58:52

@Énbagoly:
Én konkrétan nem viselem az említett darabot, bár megtisztel a feltételezés.
Amíg a cicifix részt veszi fel az ember, hátat fordít a tükörnek, és így megoldja a súlyos problémát.
Aki a hátán hordja a melleit, az ezt a mozdulatsort kihagyhatja, bátran szembenézhet a tükörrel.

BBG76 2010.05.04. 14:00:09

Egyszer jártam egy nagy CBA biztonsági irodájában. Két "őr" ült a kamerák előtt. A beszélgetésük nagyjából így hangzott.
- Azt nézd.
- Hol?
- Jégkrémeknél.
- Vazeg! Hogy találtad?
- 10 perce követem. Ezek a dudák!
- És nem szólsz, gecó? Mekkora hordói vannak, nézd má! Szólj le a Karcsinak, látta-e...

Szóval valahogy kell ütni azt 8-10 órát a képernyők előtt.

Netszamuráj 2010.05.04. 14:00:26

Mindenkinek, aki azt gondolja, hogy helyes megfigyelni a vásárlót a próbafülkében kívánok egy soha el nem fáradó "szemet" a retyójába, ami az ánuszát vizslatja, illetve a Hervisben egy végbéltükrözést lopott áruk után kutatva.

Énbagoly 2010.05.04. 14:01:47

@Sün‼: Nekem nem tudod bebizonyítani, hogy van indok arra a kamerára. :)

Baromira nem izgat, hogy mit, vagy kit nem látnak a tükörben. Nem lehet ott, és kész.

EMP 2010.05.04. 14:03:03

@Sün‼: igen mondjuk valoben ki lehet kerulni a dolgot, de a megfelelo megoldas ilyen helyzetben inkabb a balhezas. Esetleg feljelentes. Majd a rendorseg kivizsgalja mit is lat az a kamera es mit nem.

Ez kb olyan minthogy ellopjak a kocsim. Igaz, tudok busszal is jarni, nem olyan nagy gond hogy bejelentsem valahol...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 14:04:42

@Énbagoly:
Nem ezt próbálom bizonyítani.
Azt próbálom elmesélni, hogy ki lehet kerülni a sasszemeket, ha már egyszer odaapplikálták azt a fránya kamerát.

Andie 2010.05.04. 14:06:12

Ez valóban elég etikátlan, de
- ad 1: ezeknek a kameráknak a felbontása tudtommal vetexik egy C64-es multicolor üzemmódjával, tehát ilyen távolságból, ahol a kamcsi van, max egy pixelhalmazt lehet látni a hölgy helyett
- ad 2: melltartót, bugyit nem próbálunk fedetlen testre, tehát itt max alsónemü kukkolás mehet végbe, az meg kb olyan, mint kimenni a strandra - nemde?

Ettől függetlenül vagy szereljék le azt a szart onnan, vagy tegyenek fel egy HD kamerát, és lehessen weben nézni :D

EMP 2010.05.04. 14:09:12

@Andie: hat nemtom, nalunk a cegnel egy hasonlo van felszerelve, es volt alkalmam megtekinteni mit lat es milyen minosegben.
Azzal eleg jol ra lehetett zoomolni barmire, olyan tavolsagbol mint a kepen latszik eleg jo minosegben mutatta az embereket..

EMP 2010.05.04. 14:12:31

@Andie: ja meg meg valami: azzal hogy kimesz a strandra es levetkozol, a sajat akaratodbol mutogatod magad mintegy jovahagyva hogy masok megnezzenek.
A probafulkeben nem hagytad jova, szoval a ketto egyaltalan nem ugyanaz.

[Ace] · http://www.ace-blog.hu 2010.05.04. 14:12:50

Igazán érdekelne, hogy akik ide járnak "elsőzni", azok a hokizáson és az F5 nyomogatásán kívül csinálnak-e valami hasznosat?

Még a 2000-es évek elején jelentek meg ezek az idióták, akik ezen élvezkedtek és élték ki magukat, hogy az első komment az övéké lehetett, persze más véleményük nem volt. Nyílván mivel egysejtűek, ezért szeretnek elsőzni. Idővel eltűntek ezek, de úgy látszik, ismét elszaporodtak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 14:12:55

egyebSt a helyze egyszeru
bemegy a probafulkebe
odaallsz a tukuor ele
ha latod benne a kamerat, a kamera is lat teged
lecet

elwood 2010.05.04. 14:20:40

@[Ace]: ne add fel, egyszer neked is sikerül

elwood 2010.05.04. 14:22:00

@Sün‼: miért kell ilyen csúnyán minősíteni ? mit követett el ?

Mylady 2010.05.04. 14:23:06

@Andie:
1. bikinifelsőt nem melltartóra próbálunk, mert annak úgy semmi értelme

2. nem mindenki jár ám strandra, de ha mégis: azzal még nem hatalmazza fel a Hervises biztonsági őröket, hogy titokban bámulják öltözködés közben

egyébként meg: erről volt már szó
akkor lehet a fülkében kamera, ha kiírják, hogy van
mert akkor el tudod dönteni, hogy elfogadod-e a helyzetet

de ez nem csak a próbafülkére igaz: mindenhol, ahol kamera van, ki kell írni
pl az utcán is

hol vna ilyenkor az ombuccmanó???

rókarudi 2010.05.04. 14:34:14

A kamerát le kell fújni purhabbal, és jóccakát.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 14:37:58

"szégyenteljes, hogy az alkalmazott biztonsági cég a lopásgátló berendezések modernizációja helyett ilyen sunyi lépésre szánta rá magát."
Magyar kereskedők.

Amúgy lehet hogy csak a csajokat videózzák (zoomolják) :D

Énbagoly 2010.05.04. 14:39:26

@ColT: Ne reménykedj! És ha meleg az őr? Akkor téged külön kedvelni fog. :)))

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 14:39:46

@elwood:
Én-e?
Kit?
Mikor?
Miért?

A blogmotor meg vizet kaphatott.
Vagy belever a kardán az akkumlátorba.
Vagy ilyesmi.

dr. Aullah 2010.05.04. 14:42:23

@Sün‼: Jaaa, oké, ott nem szoktam kommenteket olvasni, mert ott teljesen szétoffolnak mindent sajnos.

Azért gondoltam szólok, hogy ideje valami plusz szolgáltatást kitalálni, hogy ne menjenek át a konkurenciához.

Silent Bob 2010.05.04. 14:44:04

@hagyma: Vagy meg kell próbálni ellopni valamit a fülkében. Ha elkapnak, lát a kamera.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 14:44:16

@Sün‼: Ez a meredek... Még h esetleg kamu is, horrorfilmbe való >:>

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 14:45:54

@Aullah: "mert ott teljesen szétoffolnak mindent sajnos."

Mert itt nem offolod szét?

Nem mintha baj lenne, ilyen szar poszttal úgyse tudunk jobat csinálni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 14:47:19

@Aullah:
Áááá, Kína messze van.
Nekem van elég melóm a belföldi kuncsaftokkal is.

@ColT:
Hát eléggé az.
De szerintem fotosopp.

dr. Aullah 2010.05.04. 14:52:25

@atpijkamo: "Nem mintha baj lenne, ilyen szar poszttal úgyse tudunk jobat csinálni. "

Sajnos ez igaz, hogy nem lehet vele mit csinálni. Ha még egy rendes vásárló lenne, akkor talán, de így, hogy egy kleptomániás írta... sünt a tolvaj poszt toló seggébe.

"Sajátos vásárlási szokásaimnak megfelelően mindig ellenőrzöm az alkalmazott biztonságtechnikai eszközöket, most is így tettem."

Én eddig egyszer sem figyeltem azt, hogy hol vannak a kamerák... miért is tenném? Csak az fél a figyeléstől, akinek van mitől tartania.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 14:54:56

@Mylady:
fulkeben nem lehet kamera, ha kiirjak ha nem
lecet

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 14:55:31

@Aullah:
Az is elképzelhető, hogy simán csak üldözési mániája van a poszt tolónak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 14:58:15

@Silent Bob:
nalunk azert van egy noszemely
a probafulkes neni
megnezi mit viszel be es ad egy szamotamennyit bevittel
namost mikor kijossz akkor megmutatod amit kihoztal es odaadod a szamot, meg amit nem akarsz megvenni
mert azt majd O visszarakja
lecet
tehat O a kamere aki nem lat be a fulkebe, de kontrollalja a helyzetet:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 14:58:49

@hagyma: Igen, ezért kellett a tükör :D
Mármegenhülyéneknézikavevőt.

lacaa 2010.05.04. 15:03:51

Valóban úgy van beállítva a kamera itt is és kispesten is. Ennél rosszabb a helyzet a Boráros téri Adidas üzletben, közvetlen a 3 próbafülke felett van a forgatható dome kamera... Mindhárom helyen fürdőruhát is próbálnak a lányok. Persze én is láttam olyat, hogy a hölgy résnyire elhúzva hagyta a függönyt és már egész tömeg nézte amint teljesen meztelenre vetkőzött, de ő mondjuk vagy tudta, vagy hanyag volt.

lacaa 2010.05.04. 15:05:53

@Aullah: "Én eddig egyszer sem figyeltem azt, hogy hol vannak a kamerák... miért is tenném? Csak az fél a figyeléstől, akinek van mitől tartania." - meg az akinek bámilják a csaja mellét...

AlexWolf 2010.05.04. 15:09:30

Engem nem érdekel ha felvesznek, én nem lopok. Ha meg a pöcsömre kíváncsiak, csak kérni kell és megmutatom. Bár az alsógatyót nem tolom le a próbafülkében, mert vonalkódos.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:13:31

@AlexWolf: Vannak emberek, akik nem exhibicionisták.

elwood 2010.05.04. 15:13:38

@Sün‼: "Na pontosan erről van itten, nagybaszó"

kitettem a vesszőt

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 15:14:42

@AlexWolf:
Ez a helyes beszéd!
Vonalkódos alsógatyót meinden kamerára!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 15:15:55

@Aullah:
ez aegyaltalan nem arrol szol kinek mitol van tartania
vannak torvenyek,a mit be kell tartani
hala egnek meg nem tartunk ott hogy mindenki lakasat bekamerazzak
de meg lehet az is
de neked nem lesz problema mert nincs mitol tartanod

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 15:20:46

@elwood:
Waúúúúú!
Én nem így értettem.
Rossz az (vessző) aki rosszra gondol (felkiáltójel)

sapuh 2010.05.04. 15:22:59

@Sün‼: simán vetkőzhetsz-öltözhetsz az áruház közepén is, te biztosan meg tudod oldani.

De aki nem akarja, hadd ne mutogassa már magát egy szál bugyiban a paranoiás/perverz hervis-őröknek...

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:27:05

Asztaleborult...!:)
Mik vannak!Most gondolkodom voltam e a nevezett obkejtumban valaha e?
Nem hiszem.
Megnyugodtam.

Egyéves Önkéntes 2010.05.04. 15:31:34

mi lesz így a 6-7 éves lányok erkölcsével, amikor felpróbálják a push-up melltartójukat?

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:31:50

Ja, és egy valamit meg kell állapitanunk: Bánki Petya ezt másképp intézte volna.

Egyéves Önkéntes 2010.05.04. 15:33:12

rázoomolnak a (.)(.)-re, ami push-upban nyilván (˙)(˙)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 15:33:20

@akikaztmondjákni:
Aggyékisten!
Fel tetszett ébredni?

És ha lettél volna a nevezett ojjektumban, akkor mi változott volna?

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:33:31

@EÖ: Azt már betiltották, nem?:)

Egyéves Önkéntes 2010.05.04. 15:34:51

@akikaztmondjákni: törölték a róla szóló posztokat az internetről és az összes forgalmazó áruházat lerombolták és a helyüket sóval behintették.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:36:14

@Sün‼: Há' magának is!:)
Fel. Bár nehezen megy minden reggel.

Semmi:D bár belegondolok, h az őrök, akik esetleg láttak, rázzák a kefírt textilledobásom közepette...Na, ne!:)

AlexWolf 2010.05.04. 15:36:48

@akikaztmondjákni: Jó Reggelit! Itt mingyá ESIK az eső.

2010.05.04. 15:37:22

@akikaztmondjákni: miért, te jó csaj vagy ? rádzoomoltak volna az orkok ? küldj fotót és megbeszéljük. Jönne a haverom, Hegedűs Dezső is... persze még lábadozik... de a csinoslyányokat ő is szereti.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:38:12

@AlexWolf: Nohát!
Nálunk a hó is ESETT a múlt héten!
Így görbüljek meg, ha nem:D
Tíz centisen állt a vatta mindenfelé.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:38:40

@Sün‼: Atól, hogy üldözési mániája van, még elkaphatják.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:39:34

@Kulics: Miért, te jó pasi vagy?
Kérdésedre a választ nem tudhatom, tiltja a szerénységem:)
Hegéről nem hallottam ezer éve.Vagy csak nem kerestem.

AlexWolf 2010.05.04. 15:40:24

@akikaztmondjákni: Nyárfa? Utálom a vattafát. Tuti, hogy az orromba száll meg a számba...bár lehet, hogy az én hibám ha nyitott szájjal közlekedek.

Na ON mielőtt letrolloznak.
Nagyon nem szép dolog más csöcsét stírölni suttyomban! Főleg ha észreveszik!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:41:23

@AlexWolf: Az eső hullik. A hó esik. Mindjárt megkapod ezt egy nagyokos kommentelőtől.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:42:24

@atpijkamo: @AlexWolf: Úgy biza!:)
A nyárfáé. Pfujj!
Még szellőztetni se lehet, mert pont a mi ablakunk elött van kettő.
Ja, és sztem allergiás vagyok rá.

panteon 2010.05.04. 15:46:23

Ki kell írni ide is "Madzsar nelopj"..

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:47:37

Áhá!...hogy tegnap volt H.D.!Na, elolvasom...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:49:21

@akikaztmondjákni: Ha allergiás lennél rá, nem írnád, hogy "szerintem".

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:51:12

@atpijkamo: Nem tudhatom pontosan, mert nem voltam allergia teszten.
Csak gondolom, h arra, mert minden reggel, amikor kijövök a házból, taknyom-könnyem egybe folyik:S És csípi is a szemem.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:57:21

"ilyen még csak egyszer történt itten amikor az urammal a Bulgár Aranyparton voltunk 982-ben!!!"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D

lótumfaktum 2010.05.04. 16:06:26

"Nem vagyok előítéletes, de nem úgy ismertem meg a hazai biztonsági embereket, mint akik illedelmesen elfordítanák a fejüket, ha egy hölgyet látnak öltözni/vetkőzni."

Ó, az öltözés az nem érdekes a vetkőzés az szupi! Ha NŐ !A világhálóra is felkerűlhet nem csak a mega sztártól.
Ilyen helyeken hétvégén túlóra nélkűl is válalják az őrök a munkát ,korhatár nélkűl

B! 2010.05.04. 16:07:34

Felbérelsz egy csövest, beküldöd egy guminővel a fülkébe. Felfújja, megdugja, leereszti. Ha holnap fenn lesz a youtube-on a felvétel, akkor tutira lesik az öltözőt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 16:08:06

@lótumfaktum: Ilyen esetben kell a nőnek vinni a pasiját, aki bemegy vele a fülkébe, meglobogtatja amije van, és az őrök máris elfordulnak.
Vagy rosszabb esetben nem...

De ha lejönnek és méltatlankodnak, akkor lehet kérni a panaszkönyvet, mert ugye honnan tudják, mi van a fülkében:)

2010.05.04. 16:14:31

Én egész nap recskáznák a kamerakamrában a kis hegyes sportos cickókra. A jobbakat átvizsgálás címszóval a biztonsági helységbe kísérném. Hátha ki tudok csikarni egy gyors sportos dodit is.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.04. 16:16:04

@Bretschneider: testüregmotozásssal egybekötve mi? Meg kisterpesz köhintés?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 16:31:17

@Sün‼: hát nem tudod, hogy a hervisben először seggpucérra kell vetkőzni, és csak aztán próbálod fel a biciklit!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 16:33:21

@Bretschneider: Amíg be nem jön valami 100 kilós bodzaszedő asszony.
Akkor előkerülne a vödör... :D

Rosszindulatú Vászka 2010.05.04. 16:33:46

@Don Bandi: és, ha megveszed, választhacc hozzá nyerget is.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 16:36:53

@Énbagoly: a meleg őrnek is minimum az kell, hogy a kuncsaft meleg legyen, tetsszen neki és álló brokival hadonásszon az öltözőben, amíg kukkolás van folyamatban a kamerán keresztül.
na de mi van akkor, ha csak kandikamera az egész?
@akikaztmondjákni: vicsáj!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 16:43:04

@akikaztmondjákni: én csak a bikicsunájt szerettem volna folytatni...
ha nem lenne ez a szar megasztár, lemaradtunk volna az év poénjáról.
ez a "bikicsunáj" legalább akkora siker, mint a "sün!"

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.05.04. 16:43:32

@Don Bandi: nekem csak most esett le, hogy a Hervis-ről van szó... hát ott valóban sokminden olyan cuccot árulnak, aminek a felpróbálásához meztelenre kell vetkőzni. :DDDD

AlexWolf 2010.05.04. 16:44:26

@Don Bandi: Akkó' most a bikicsunájos faszinger celeb lett? :S

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.04. 16:46:22

@Sün‼: és ha nudista strandra keres fürdőruhát?
Naugye?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:47:04

@Don Bandi: "a meleg őrnek is minimum az kell, hogy a kuncsaft meleg legyen"

Hetero őrnek is feláll akármilyen nőre, nem kell hogy a nő is hetero legyen.

Szerintem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:48:06

@AlexWolf: Hogyne! 15 perc hírnév mindenkinek kijár.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:49:00

@atpijkamo: De gondolom ő is egy one hits wonder lesz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:51:29

@akikaztmondjákni: Lehet. De azért ne vedd el tőle kapásból az ismétlés lehetőségét.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:51:41

@atpijkamo: Ez igaz, legyen az -említetteken kívül- kövér, vékony, félkövér...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.05.04. 16:52:36

Ha jol emlekszem a ruhakban van valami lopasjelzo cucc.
Akkor minek oda a kamera?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:53:39

@akikaztmondjákni: Elvesztettem a fonalat. Betűtipusokról beszélsz?

Szétoffolod az offolást is???

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.04. 16:53:50

@Koholmány: Kutyaöltözéket is árulnak a hermészben?

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:54:20

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Mert a norvégok szeretik kibontani az anyagot kisollóval-azzal járnak-és kikapni belöle a csipogót.
Vagy alufóliával betekerik.
Ilyenek mennek.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:55:46

@atpijkamo: :D:D:D:D:D::D:D:D
A női hovatartozásos típusokra gondoltam.

AlexWolf 2010.05.04. 16:56:04

Svédországban hogy működik a lopásgátlás?

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:57:40

@AlexWolf: Sehogy.Ott nem lopnak.
Ott előre odaadják INGYÉ, amit meg akarsz "venni".

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:58:00

@akikaztmondjákni: Azt hiszem a válasz: igen.

Szerintem.

Szerintem azt hiszem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 16:59:24

@AlexWolf: Már kiskorban elkezdett otthoni és iskolai neveléssel, példamutatással. Pl. az ország elitje nem vezeti a bűnügyi statisztikákat.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 16:59:38

@atpijkamo: Szerintem azt hiszem talán úgy gondolom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:00:27

@atpijkamo: És nem azért, mert a rendőrséget is megveszik kilóra.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 17:01:27

@atpijkamo: a hetero őrnek nem tetszik minden ember, aki nőből van. ugyanígy a buzi őrök sem gerjednek rá minden pasira.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:01:29

@akikaztmondjákni: Ma olyan bizonytalannak érzem magam... Vagy mégse?

akikaztmondjákni 2010.05.04. 17:01:33

@horex: Hú, ha a hermészben akarnánk vásárolni, rámenne a gatyánk is.Meg a szomszédé is.Meg annak a szomszédjának, a rokonának, a főnökéé is.:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:03:31

@Don Bandi: Ezt elfogadom. Az esetükre gerjednek. (Lásd harmonikusok. Nem fil-, hanem fel-.) De nem az illető szexuális orientációjára, amit valszeg nem is tudnak olyan kis kamerán keresztül eldönteni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:06:03

@akikaztmondjákni: Ezeknek mind a zsebében turkálsz?

- Vádlott, zsebmentszésért százezer forint bírsággal sújtom.
- Bíró úr, kérek egy félórát, és máris összeszedem itt a tömegben.

Rosszindulatú Vászka 2010.05.04. 17:08:15

Nem-e lehetne-e hogy kérjem a pápoppét a szketmen dzsótól!

AlexWolf 2010.05.04. 17:08:45

-Há' dé kedvezs bíró úr. Nem lezs sok azs azs öt év?
- Mondom KÖTÉL!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:11:41

@AlexWolf: Bungee Jumping fehéreknek 10 dollár, kötéllel. Feketéknek ingyen, kötél nélkül.

bistyu · http://www.papirparbaj.hu 2010.05.04. 17:20:56

az intersprarban( Árkád, EuroCenter) be lehet látni a kameraszobába. meg lehet figyelni, hogy ott is a nők mellére közelítenek rá a biztonságiak, nem ám a drága piákra :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.04. 17:28:19

@AlexWolf: Idáig nem muködött, de mivel mi is EU tagok lettünk, fejvesztve szerelik be

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.04. 17:31:25

@atpijkamo:
Pfff rasszista, Mohácsiiii, hol vagy?
:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 17:34:17

@horex: Ha meg azt mondom, feketéknek kötél, akkor meg az a baj. Van akinek semmi sem jó...

Tanárnéni, az AlexWolf kezdte!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 17:35:14

@atpijkamo: na érted. én se recskázok, ha egy buflák nyanya kezdene el pucérkodni a képernyőn, csak mert élő adásban nézhetek sunát. a melegek még nálam is válogatósabbak, hidd el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 17:45:58

@atpijkamo: De, az jó pl. nekem... :)

@Don Bandi: De az nem felttlen látszik valakin, ha buzi...

@Rosszindulatú Vászka: Én a dijundisut kérném.

Falke 2010.05.04. 18:04:49

@ColT: jaaa, ha csak a csajokat kukkolják, akkor oké. EZT kéne kiírni valahová. Minden bikinipróbáló nő megnyugodna.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.04. 19:27:20

@rókarudi: tükörből? okos vagy! :D
normálisabb dolog lenne a tükör letakarása a saját cumóval.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 19:35:09

@salapapa: és mi van ha minden tükör mögött van rejtett kamera? tudod, van olyan hogy tükörüveg...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.04. 19:44:00

@Don Bandi: nnno, akkor sétáljunk szépen el a poszthoz és értelmezzük:

"...Az öltözőfülkék felett egy kamera figyel..." - tehát nem a tükör mögött, hanem a fülke felett. VALAHOL.

"...az áruház egyik kamerája úgy van beállítva, hogy a függöny felett rálát a bent található nagyméretű tükörre, ezáltal betekintést engedve..." - vagyis valahol távol elhelyezve. ezenfelül magasan, hisz be kell látnia.

vagyis mélyen szemlesütve csak halkan hápogom, hogy marhaság a lefújás mert távol és magasan helyezték el a kamerát és igenis, segít a ruha tükörre akasztása. 8-)

suo tempore 2010.05.04. 20:16:30

a másik sportboltban is hasonlóan vannak a fülkék, semmi lefedés, a csarnok meg elég magas

mikor fürdőruhát vittem be, hát én is nézegettem felfelé rendesen, mert a felsőt, NEM melltartóra kell próbálni, ahogy vmi hígagyú írta fenn (már ha van mit tartani, akinek nincs, az télikabátra is próbálhatja)

szóval én is paranoiás vagyok, pedig még a fürdőruhát sem akartam ellopni...nem is állt jól :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 20:21:53

@salapapa:
mnem a ruha altal letakart tukor segit, hanem a kamre eltavolitasa, illetve ha fontos helyen van
a fulke befedese
egy oltozkodo fulke az aegy kabin, zart minden oldalrol, tehat fentrol is
ajtoval, ami zarhato
ecceru

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.04. 20:25:07

@suo tempore:
a biztonasagi ornek biztos jol allt
ha volt kamera

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.04. 20:25:08

@hagyma: ezt mind aláírom. egy büdös görény aki így állít be kamerát mert odahaza nem kapja meg az asszonytól a "jussát" és kukkolással éli ki beteg nemi életét. kívánom neki, hogy egy élvezete alkalmával kössön életreszóló szoros barátságot a 220szal.

de a poszt az poszt, az értelmezés az értelmezés.
szerintem.

Karipapa01 2010.05.04. 20:47:35

Olvasgatva a kommennteket, megdöbbenve tapasztalom, hogy a kommentezők igen nagy része azonnali elmeorvosi segítségre szorul. Gyorsan, amíg nem késő! Nem vagyok pszichológus, úgyhogy nem tudom, hogy van-e olyan betegség, hogy KÉNYSZRERS BELEPOFÁZÁS, amikor a hozzászólásnak a vitainditáshoz még formai köze sincs. Mindenesetre hasznos lehet, mert az ilyen témákkal foglalkozó elmegyógyászoknak ez egy aranybánya. Kérlek ne hagyjátok abba, mert ezzel nagyban segíthetitek az emberi faj kommunikációs reflexeivel kapcsolatos kutatásokat. Mindent bele !

suo tempore 2010.05.04. 21:36:19

@Karipapa01: részedről ez akkor egy hasznos vitaindító hozzászólás volt, vagy csak egy kényszeres belepofázás?

Karipapa01 2010.05.04. 21:49:51

@suo tempore: Igazad van, kényszeres vagyok. Beszűkült tudatomnál fogva nem is érthetem az alábbi hozzászólásokat. Te bizonyára érted.

Sün‼ · sunews.blog.hu 2010.05.04. 14:47:19
@Aullah:
Áááá, Kína messze van.
Nekem van elég melóm a belföldi kuncsaftokkal is.

@ColT:
Hát eléggé az.
De szerintem fotosopp.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:28:16
@AlexWolf: @Sün‼: Jónapot!:)
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:29:22
@akikaztmondjákni: Vagyis: Bikicsunáj!

AlexWolf 2010.05.04. 15:36:48
@akikaztmondjákni: Jó Reggelit! Itt mingyá ESIK az eső.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:38:12
@AlexWolf: Nohát!
Nálunk a hó is ESETT a múlt héten!
Így görbüljek meg, ha nem:D
Tíz centisen állt a vatta mindenfelé.

akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:39:34
@Kulics: Miért, te jó pasi vagy?
Kérdésedre a választ nem tudhatom, tiltja a szerénységem:)
Hegéről nem hallottam ezer éve.Vagy csak nem kerestem.
Válasz erre atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:40:10
@akikaztmondjákni: Az valami fának a termése.
Válasz erre AlexWolf 2010.05.04. 15:40:24
@akikaztmondjákni: Nyárfa? Utálom a vattafát. Tuti, hogy az orromba száll meg a számba...bár lehet, hogy az én hibám ha nyitott szájjal közlekedek.

Na ON mielőtt letrolloznak.
Nagyon nem szép dolog más csöcsét stírölni suttyomban! Főleg ha észreveszik!
Válasz erre atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:41:23
@AlexWolf: Az eső hullik. A hó esik. Mindjárt megkapod ezt egy nagyokos kommentelőtől.
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:42:24
@atpijkamo: @AlexWolf: Úgy biza!:)
A nyárfáé. Pfujj!
Még szellőztetni se lehet, mert pont a mi ablakunk elött van kettő.
Ja, és sztem allergiás vagyok rá.
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:43:45
@AlexWolf: :D:D:D:D:D:D:D:D:
Válasz erre panteon 2010.05.04. 15:46:23
Ki kell írni ide is "Madzsar nelopj"..
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:47:37
Áhá!...hogy tegnap volt H.D.!Na, elolvasom...
Válasz erre atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 15:49:21
@akikaztmondjákni: Ha allergiás lennél rá, nem írnád, hogy "szerintem".
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:51:12
@atpijkamo: Nem tudhatom pontosan, mert nem voltam allergia teszten.
Csak gondolom, h arra, mert minden reggel, amikor kijövök a házból, taknyom-könnyem egybe folyik:S És csípi is a szemem.
Válasz erre akikaztmondjákni 2010.05.04. 15:57:21
"ilyen még csak egyszer történt itten amikor az urammal a Bulgár Aranyparton voltunk 982-ben!!!"
:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Válasz erre lótumfaktum 2010.05.04. 16:06:26
"Nem vagyok előítéletes, de nem úgy ismertem meg a hazai biztonsági embereket, mint akik illedelmesen elfordítanák a fejüket, ha egy hölgyet látnak öltözni/vetkőzni."

Ó, az öltözés az nem érdekes a vetkőzés az szupi! Ha NŐ !A világhálóra is felkerűlhet nem csak a mega sztártól.
Ilyen helyeken hétvégén túlóra nélkűl is válalják az őrök a munkát ,korhatár nélkűl

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.04. 21:59:49

na, én ezt qrvára nem értem

beviszek a fülkébe 5 db ruhát

biztiőr lecsekkolja: 5 db

felpróbálom

kiöök, biztiőr lecsekkolja: 5 db (nem kicserélve az én régi cuccomra persze)

oké

mehetek tovább
ha mégis loptam, kapu bejelez

minek ide a kamera???

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.04. 22:09:52

@Aullah: "Én eddig egyszer sem figyeltem azt, hogy hol vannak a kamerák... miért is tenném? Csak az fél a figyeléstől, akinek van mitől tartania. "

Hát ez egy baromság. Az fél a figyeléstől, aki mondjuk nem tekinti életcéljának, hogy mutogassa magát, mert fura bár, de ilyen is van.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 22:28:25

@Karipapa01: "hozzászólásnak a vitainditáshoz még formai köze sincs"

Teljesen igazad van. Üdvözlünk a klubban!

Karipapa01 2010.05.04. 22:28:25

@A posztoló a hülye!: Ha nem tudnád, ez a 21. század! Itt az a követelmény, hogy minden nőnek bele kell kuksizni a sunájába. Ha ez kamerával nem sikerül, be kell vinni az irodába és ott lehetőleg GPS-sel részletes térképet készíteni. Hála Istennek vannak cégek, amelyek -ha nem is teljes részletességgel, de- igyekeznek ennek a feladatnak a legjobb tudásuk szerint eleget tenni. Valószinüleg a 22. században már a fiúk végbele következik. Addig is türelem: a fejlődés lépcsőzetes.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.04. 22:30:40

@Karipapa01: Feldugtam magamnak egy kamerát. Úgyhogy ha testüreg motozást alkalmaznak, lesz bizonyítékom. Jól kiszúrtam velük! Csak ne lenne olyan kényelmetlen!

Karipapa01 2010.05.04. 22:38:47

@atpijkamo: Nem úgy kell! A motozót jól szemen kell köpni és amikor kifogást emel az kell mondani, hogy ez ejakuláció volt, mert a motozás élvezetes volt.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 22:42:08

@salapapa: csak arra próbáltam célozni, hogy ha neadjisten leszereltetik onnan azt a szembetűnő kamerát, akkor még mindig van egy b-terv: legyen kamera a tükör mögött. a technika állása ezt lehetővé teszi.
@Karipapa01: ugye tudjuk, hogy a motozás és a ruházat átkutatása nem ugyanaz?

Brobika 2010.05.04. 22:47:06

Szar Bosch kamera, messze is van, ha azzal belátnak a próbafülkébe megeszem a kamarai igazolványomat!
:D

Karipapa01 2010.05.04. 22:58:08

Fiúk Lányok! Jelenleg már annyira kifinomult az elektronika, hogy fillérekért igen nagy mennyiségben gyárthatók olyan biztonsági chipek, amelyeket csak a pénztárnál lehet inaktiválni. Sokkal biztonságosabb, mint a kamera a próbafülkében. Mindenesetre olcsóbb, mint a Phd-vel rendelkező, több nyelvet anyanyelvi szinten beszélő intelligens biztonsági őr. Hogy a magukat igen nagyra tartó kereskedelmi vállalkozások miért nem ezeket a chipeket alkalmazzák? Talán azért, mert ez nagymértékben korlátozná az igen fontos személyes kontaktust.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.04. 23:21:38

@Karipapa01: mindig is kontaktusba akartam kerülni egy phd szekással.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.04. 23:53:02

Testüregvizsgálót minden próbafülkébe!
Szakmai indokaim vannak!
Tessék bevezetni!

M. Péter 2010.05.05. 01:23:29

@atpijkamo: Civilizaltabb helyeken ezt ugy oldjak megy, hogy bemenetkor es kijovetkor is megszamoljak, hogy hany darab ruha van nalad. Nem kell a oltozobe kukucskalni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 02:09:06

@M. Péter: Ha a civilizáltabb naívat jelent, akkor igen. Nem tudom, nem sok tapasztaatot szereztem biztonsági őrként vagy tolvajként. Mondjuk észrevétlenül begyűrök a zsebembe 3 zoknit, beviszek 4 pulóvert, és visszaadok 1 pulóvert + 3 zoknit. Darabra megvan, mégis felhúztam 3 pulóvert.

Gondolom civilizáltabb helyeken eleve nem lopnak annyit, hogy nagyon izgalmas legyen a kérdés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.05. 02:47:41

@atpijkamo: Te felprobalod a zoknit?
kesz vagyok

deputy sheriff 2010.05.05. 05:16:40

@hagyma: En a salat is felprobalom. Probafulkeben, mert sznob vagyok. Es fel vagyok haborodva!
Tobb salat nem veszek a Hervisben! :-(((

Greg Popafox 2010.05.05. 08:25:17

"Sajátos vásárlási szokásaimnak megfelelően mindig ellenőrzöm az alkalmazott biztonságtechnikai eszközöket" - EZ KÉSZ :D

beachball 2010.05.05. 08:37:52

@salapapa:
Segít, kivéve, ha bikinit próbál vki:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.05. 09:12:27

@M. Péter: esetleg, tampont, katétert, vibrátort is lehetne próbafülkébe vinni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.05. 09:13:10

Ez a mai poszt kísértetiesen hasonlít a tegnapira.
Szilynek görbe estéje volt, vagyezígyhogy?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.05. 09:19:43

@Kix:
Biztos Görögországba mentek.
Vagy Írországba.
Most állítólag ingyenes a repülőjegy ezekbe az államokba.

XCat 2010.05.05. 09:32:35

@atpijkamo: És nem nézel ki hülyén 3 pulóverben?

brainy_peter 2010.05.05. 09:40:21

Biztos elmondtak már előttem mindent, szóval az összes biztonságiőr monnyon le!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 09:40:28

@CatMother: Nem tudom, nem próbáltam. De az okosok biztos így csinálják.

Csajozós duma:
- Gyönyörű ez a pulóver!
- Igazi teveszőr.
- A púpokból mindjárt gondoltam.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 09:41:06

@Karipapa01: Végre egy, a poszt témájában teljesen releváns, magas szintű, igényes hozzászólás!
Gratulálok!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 09:42:37

@Don Bandi: Én speciel egyszer egy ismerős hölgyet szerettem volna, de ő nem állt kötélnek...

XCat 2010.05.05. 09:47:11

@Karipapa01: A kényszeres véleményalkotás fogalma szerintem létezik.. de már nem tudom, melyik elmebajnál:)

XCat 2010.05.05. 09:49:33

@atpijkamo: Még sosem volt olyanom. a teveszőr, az jó?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 09:54:50

@CatMother: A tevék kedvelik, csak azt hordják.

Pulóver: az a ruhadarab, amelyet a gyereknek haladéktalanul fel kell venni, ha fázik a mama.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 09:57:14

@CatMother: "A kényszeres véleményalkotás fogalma szerintem létezik.. de már nem tudom, melyik elmebajnál"

Homármánia kommentisz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 09:58:27

@M. Péter: Akkor viszel bugyit, gatyát, mittomén.

XCat 2010.05.05. 09:59:23

@atpijkamo: Asszem valahol a dackorszaknál írták. De már régen olvastam, úgy hogy lehet hogy nem.

XCat 2010.05.05. 10:02:39

Miért nincs új poszt? És én miért erre várok valami hasznosabb helyett?
És fáj a fejem, és esőt akarok.
Más bajom most nincs.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.05. 10:06:31

@Karipapa01: van-e olyan betegség, hogy "leoltok mindenkit, mert ettől királynak érzem magam"? hát ha valaki értelmetlenül belepofázik, akkor hadd tegye. neked nem árt vele. ez itt az internet, tisztelt uram.

XCat 2010.05.05. 10:08:16

@Don Bandi: Ahelyett, hogy cenzúráznák végre. Milyen dolog az, hogy akárki csak úgy elmondhat akármit, amikor én nem akarom.... :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:10:50

@Don Bandi: jaaaaaaaa... értem. 8-) (vagynem? :D )
de!

igen, van SMD kamera már évtizedek óta de hiszem, hogy a cél nem a csajok qkkolása, hanem a tolvaj leleplezése és ehhez kell a környezetről is felvételnek lennie. nagyon sok a születésekor barnult újmagyar "vásárló"...
vagy tán túl jóindulatú vagyok? mert az jelenleg baj.

XCat 2010.05.05. 10:11:58

hülyeblogmotor, deutállak

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:12:09

@beachball: :D nemtoom... te bikiniben mész bikinipróbára egy bevásárlóközpontba? 8-)
mert ha igen, 10000%, hogy a kamera sem zavar. ;)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:13:11

@atpijkamo: '80as évek elejéből való. tapasztalat... :)

XCat 2010.05.05. 10:14:04

@salapapa: aha, az vagy. Meg rasszista is, de az nem baj, mert én is, és úgysincs új poszt. :)

Amúgy viccen kívül, nem csak cigányok lopnak. A leginkább a biztiőr+eladómaffia lop, és erre jut néhány vásárló, néhanapján.

XCat 2010.05.05. 10:15:57

@salapapa: Az nem. De most hogy így mondod, pisilni, azt kell.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:16:00

@CatMother: kikérem magamnak! nem vagyok rasszista!
csak rühellem az orsós vezetéknevet használókat... biztosan vallami varrógépfóbia lehet nálam.
különben nem vicces? túlnyomó részük valami munkával kapcsolatos. érdekes... :D

ez nagy igazság, de azok is a dzsipszikre sózza a kárt.

AlulírottFentemlített 2010.05.05. 10:17:32

Próbálni csakis őstermelőnél!

Ezt csak azért mondom, hogy legyen egy a poszt témájában teljesen releváns, magas szintű, igényes hozzászólás is :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:17:39

@CatMother: ez természetes... nőbőlvagy... vagymi. 8-)
törpe vízműtelepnek hívom a Zasszonyt is! :P

XCat 2010.05.05. 10:19:49

@salapapa: Gondolom ha egy elkezdett dolgozni, akkor kitűnt a többi közül, és már be tudták azonosítani az ezeregy gazsi között.
Amúgy észrevetted, hogy van egy olyan új magyar hobbi, hogy azt találghatják, kiben van ilyenolyan vér? Főleg olyan;)

Secnir 2010.05.05. 10:20:00

@Kitalátor feljegyzetei:
"Én speciel egyszer egy ismerős hölgyet szerettem volna, de ő nem állt kötélnek... "

nem felakasztani kell, teeee...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.05. 10:21:08

@AlulírottFentemlített:
A másik, ami teljesen on, azaz releváns, azt természetesen a következő gondolat:

Próbafülkét csakis az Aldiból!

XCat 2010.05.05. 10:23:57

@salapapa: Én eközött nem látok összefüggést.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 10:23:58

@Secnir: Nem. Meg.
@salapapa: Empénhármasra magyarosítsanak a kedvedért?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.05. 10:24:18

@salapapa: 80-as évek??? Ja, a csajozós duma valóban lehet olyan régi.

Nesze régi vicc (IV. század): Egy anya asztrológust hív a beteg gyerekéhez, aki hosszú életet jósol neki, azután kéri a fizetségét.
- Jöjjön vissza holnap, majd akkor megadom!
- De mi lesz a pénzemmel, ha a fiú meghal az éjjel?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:24:47

@CatMother: ...és én csak bizakodok, hogy bennem nem fojik...
...mert azt ki klelene eresztenem. 8-)

AlulírottFentemlített 2010.05.05. 10:25:51

@Sün‼:
Igazad van!
Így lesz csak teljesen érdemi a hozzászólás :-)

És egyébként is ez még a kedd végi poszt?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:27:21

@atpijkamo: eppicit most lefárattam... :D
abból az időből nem tudok, nem emléxem.
báááááááár... mintha a 24gyel ezelőtti életemben... 8-)

basszus, télleg nem sok hsz van a poszttal kapcsolatban! :D

2010.05.05. 10:28:04

@akikaztmondjákni: jó bizony !
Hegde lábadozik, látogasd meg szegényt.

XCat 2010.05.05. 10:28:22

Ha az a jómunkásember, akit várok, 3 óra késéssel kóvályog majd be, és én ezért leordítom az ő fejit, vajon jól fog-e dógozni?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:28:34

@CatMother: a nők és a legakciódúsabb film közben is 10percenkénti "pisilnimegyek!" közt? :P

XCat 2010.05.05. 10:29:52

@salapapa: a nők ilyenkor azt mondják metakommunikatíve, hogy nekik nem tetszik az a film. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:30:55

@Kitalátor feljegyzetei: Tesláé volt az első orsós...akkor ő most rabszolgatartó vagy nagy felfedező volt?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:32:06

@CatMother: vagy csak sok colát ittak? :P
nekem kommunikáljon mindenki face to face igazat és csakis a színtiszta igazat! 8-)

XCat 2010.05.05. 10:32:23

@salapapa: Szerintem ne feszegessük. :)

2010.05.05. 10:32:43

@Karipapa01: te ki vagy itt és mi a neved, beosztásod ????!!!

XCat 2010.05.05. 10:38:46

@Kulics: Nekem bizonyítékom van rá, hogy ő lopta el az új posztot. Könyörgöm, akasszuk fel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.05. 10:39:05

Namostakkor:
Lehet-e egy ilyen kamerás próbafülkében fűszoknyát próbálni anélkül, hogy a csimmegek látnák a lényeget?

Ez a mai feladvány.

XCat 2010.05.05. 10:40:15

@CatMother: Vagy legalább a Secnir demonstrálja rajta, mit kell csinálni a hölgyismerősökkel.

@Sün‼: a csimmeg, az mi az?

Rosszindulatú Vászka 2010.05.05. 10:44:07

Ez már a hétvégi? Mer akkor gyorsan kireleválom magam.

Alávalóság! A hervisz monnyonle!

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:50:10

@CatMother: troll. biztonságiőr. fogdmeg. csípd meg. csimmeg.
szerintem. 8-)

XCat 2010.05.05. 10:51:21

@salapapa: Azokat én majminak hívom. Ha meg éppen ordítok velük, akkor idiótahülyebaromnak. De az ritka.

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:51:23

@CatMother: én azt is 1000%osan tudom, hogy volt segítsége! olyan, aki lopja a netet! (és itt van köztünk! :O )

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 10:52:45

@CatMother: ki minek, hogyan...
kinek a pap, kinek a papné, kinek a paplan. 8)

juteszembe! tudod mi a paplan?

XCat 2010.05.05. 11:13:11

@salapapa: Ez most keresztkérdés?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 11:14:31

@Kulics: Azé' rákérdözhettél vóna a pozíciójára es...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 11:17:08

@salapapa: A paplan az a kapcsolat, ami a templomot összeköti a paplakkal, nem? Pap-lan...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 12:27:01

@Kitalátor feljegyzetei: nemrossz...
az igazi paplan a hálózatba kötött papok. 8-)

XCat 2010.05.05. 13:12:16

@salapapa: egy papnak ugyanott van a csatlakozója, mint más rendes embernek?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 13:49:13

@CatMother: igen. csak a papon van mindkét féle (elöl papa, hátul mama) csatlakozó.

XCat 2010.05.05. 15:23:42

@salapapa: És az jó érzés őneki?

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 15:41:22

@CatMother: tudomén?! sosem volt affinitásom paplétre. :P

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.05. 16:25:17

@salapapa: Akkor honnan vagy ilyen "tájékozott"? Csak nem téged is harangtoronyban, harangzúgás közben galambguánón avatott felnőtté egy reverendás?
Mert akkor tévedsz, az Quasimodo volt, csak lenyúlta a száradó csuhát...

salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.05. 16:44:06

@Kitalátor feljegyzetei: mesélte a szomszéd, akinek az öccse ismert egy olyan embert, akinek a nővérének a bátyja...

pruntyike 2010.05.06. 15:15:57

Egy biztonsági őr
keresete oly kevés
valamivel ott kell
tartani a Hervisben
Ez egy szabadvers
Halihó elvtársak
s fejünk felett
kamera helyett
elrepül egy nikkel szamovár
süti beállítások módosítása