Ilyen se volt még: az olvasó, ezúttal Magdika, nem egy vevőellenes boltot vagy szolgáltatót nyom fel nálunk, hanem egy teszkós nagyfőnököt, aki nyilvánosan, a vevők előtt alázott meg egy teszkós középvezetőt. De még hogy! Ezúton is gratulálunk Magyarország legnagyobb privát munkaadójának, sztori lejjebb:
Én inkább olvasni szoktam az oldalatokat, mint Írni bele, de a mai eset számomra igazán felháborító volt.
Az alábbi eset a Fodor utcai kistescoban esett meg velem, igazából nem is velem hanem az ott dolgozó nagyon aranyos boltvezető hölggyel. Az esethez, hogy érthető legyen, el kell mondjam a bolt eddigi előéletét vagy -történetét. Az elmúlt két évben a bolt ebek harmincadjára volt engedve, rengeteg vezetővel, kosszal, üres polcokkal. Pár hónapja egészen új vezetőség került a boltba, azóta több száz százalékot változott a véleményem és a környékbeli emberek véleménye is.
Nagyon kedves dolgozók, tisztaság gyors kiszolgálás. A történet lényege, hogy a mai nap délutánján megyek be a boltba és a vásárlók elött egy vezető akit még sosem láttam ezidáig, undoritó nyomdafestéket nem türő módon beszél a boltvezető hölggyel. Amin megrökönyödtem az ez a párbeszéd volt: Nincs rendesen feltakarítva Angéla, mire a hölgy esküdött, hogy pár perce takarítottak fel. Tudni illik vajszínű padló van! Vezetői válasz: Ha én most azt mondom öt nőt dugtam meg elhinnéd? Innentől kezdve figyelemmel kisértem a dolgozó megalázását tartalmazó beszélgetést. A szar, ez szar, ez szar szón kivül nem nagyon hagyta el más a száját, csak amit még félfüllel hallottam, el kell gondolkozni akarja e csinálni mert az ő emberei már alig várják, hogy idehozza őket. Hát én nem tudom mit engedhetnek meg maguknak emberek, de ez a magatartás egyenesen undoritó egy vezetőtől, a Tescónál nem becsülik semmire azokat sem akik dolgoznak megállás nélkül.
Magdika
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 00:09:01
Lili Marleen 2010.05.11. 00:09:18
gyunagyos 2010.05.11. 00:20:34
romesz 2010.05.11. 00:25:45
romesz 2010.05.11. 00:26:56
Megdobbent 2010.05.11. 00:38:18
Kinos, de sajna ez van magdika draga, dolgozz es orulj, ha alkalmaznak ezek utan valahol ;)
ui: gonosz vagyok, de gyanus a sztori :)
SpencerBarnes 2010.05.11. 00:39:17
Megdobbent 2010.05.11. 00:39:57
Udv: Megdobbentke, a kedves, joszivu cikifiu :>
ave 2010.05.11. 00:40:46
Szerintem ezeknek semmi helye egy ilyen fix index fooldalas blogon.
Megdobbent 2010.05.11. 00:40:53
rozsomák 2010.05.11. 00:46:26
Tehát vagy egy két éve folyamatos mindent, szervezeti és humánpolitikát egyaránt átlátó vásárlóval lehet dolgunk
Vagy esetleg valamelyik éppen nem takarító beosztott írt most neked egy levelet, szily..akit esetleg jogosan lebasztak, mert nem takarított, töltötte fel a polcot..stb.
Mert ki tudja, mire nem képes a zinternet meg ez az egész imélrenccer vagymi..
joetaylor 2010.05.11. 00:52:23
Retardátor, mint semmirekellő 2010.05.11. 00:53:08
Retardátor, mint semmirekellő 2010.05.11. 00:58:40
eml 2010.05.11. 01:03:40
ebedli 2010.05.11. 01:07:16
Hány éves lehet a góré? Öt nő azért nem olyan hihetetlen manapság egy felnőtt ember életében, hacsak nem homár. Izé, homér vagy mi, búza, na.
Integrált Szerverterror 2010.05.11. 01:09:37
Mertugyebár a megoldás kulcsa a részletekben lakozik.
Integrált Szerverterror 2010.05.11. 01:13:12
fourgee 2010.05.11. 01:13:57
:)
Ha mindent mindenkinél jobban tudtok, akkor hogyhogy itt ültök a gép előtt, ahelyett hogy ezt kamatoztatnátok jobb helyen?
Kristl 2010.05.11. 01:15:29
Tescoban ugyan ki nem veszed a visszajáróból megmaradt "lét".
Nem mintha a napi max 30ftvel amúgy jól járnál.
Megdobbent 2010.05.11. 01:16:45
Nah, felrugtam az illendoseg legalapvetobb szabalyait azon tul, hogy sajnos retardalt is lehetek, mert
NEM TUDTAM BAZDMEG, HOGY VAJSZINU OTT A PADLO!!!!
Akurvaeletbemar!
Megdobbent 2010.05.11. 01:18:15
Az a biztonsagi rendszer akkor, nyilvan droidok dolgoznak vakuumban :>>>
milu vagyok:) 2010.05.11. 01:20:41
mikmaq 2010.05.11. 01:20:58
Megdobbent 2010.05.11. 01:32:00
De jol mondod, en is szivesebben latok piros-fehereket meg gojmotorosokat, ahogy felgyujtjak a varost, es kozben a takarodj, hazaarulo, mocskos es egyeb szavakat orditjak.
Nagyon jo, neked ez utobbit, magamnak a multikat kivanom.
Miss Marple 2010.05.11. 01:41:12
De hogy a posztban megidézett boltvezető nem lesz sokáig a helyén, az fix - TUDNIILLIK biztosan azt hiszik majd, hogy igazából ő "írt be az újságnak". A surmó supervisor meg tovább szórakoztatja az ego-tripjeivel a nagyérdeműt.
Miss Marple 2010.05.11. 01:46:50
mikmaq egy bizonyos kíméletlen és bárdolatlan stílusról beszélt, ha jól értettem, és ha te ezt kívánod magadnak, fogyaszd egészséggel.
Megdobbent 2010.05.11. 01:51:39
Csak valaki akkor magyarazza mar meg nekem azt a tobboranyi felvetelt a teveszekhazrol meg az okt. 23-akrol :)
Neketek ez, nekem ez nem kell.
Es igen, multit akarok!
Neked termeszetesen azt, hogy soha az eleteben egy fillert se kapj olyantol, akinek barmilyen formaban is van kulfoldi partnere/beszallitoja/kapcsolata. Elj meg a magad magyar kenyeren, buszken, szittyan :>>>
Parasite 2010.05.11. 02:03:32
Parasite 2010.05.11. 02:05:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.05.11. 02:18:27
utana 115-re
amugy ha egy padlot ejjel rendeen feltakaritanak/neha waxoljak stb/ ahhoz nappal ha nem omlik ki valami, hozza sem kell nyulni
tudom, voltam arufeltolto egy Targetben ejszakankent
ott volt meg a 109-ik a fitting roomban
twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.05.11. 04:36:10
Megy a fenyegetes, hogyha nem dolgozol jol eleg csak kifuttyentenem az utcara es tiz masik hasonlo kvalitasu embert allithatok a helyedre.
Leeroy of SMV Design 2010.05.11. 05:38:59
mehemed 2010.05.11. 05:53:05
Kisrihe 2010.05.11. 05:57:57
Én egy oda beszállitó cégnél dolgozom és komolyan mondom a legundoritóbb cég,akikkel valaha találkoztam:((
Ott,aki megmarad le a kalappal előtte.
A kis tesco-kba két hetente járok,minden alkalommal új emberek vannak.
És csak nyitják a boltokat,viccen kivül 3 hetente újat.Idióták gyülekezete.És bármit megtehetnek a dologozókkal,a beszállitókkal.Gáz nagyon,hogy erre van igény:((Tessék a kisboltokban vásárolni újra!!!!!!!!
Frick László Emlékzenekar 2010.05.11. 06:05:04
Picitures doktor 2010.05.11. 06:16:32
2010.05.11. 06:20:47
Goyo 2010.05.11. 06:29:51
====== vadparaszt ====== (törölt) 2010.05.11. 06:41:46
gpetersz 2010.05.11. 06:52:14
Miért nem szóltál rá? Legalább ne nyilvánosan alázza (ami szintén nem véletlen volt). Nem is járok tuscoba.
avatartalan 2010.05.11. 07:08:01
miért kell ezen meglepődni?...
merta-X 2010.05.11. 07:14:21
Nekem a kedvencem a személytelen, hideg megsemmisítés.
Pl. Hívni egy biztonsági őrt, azt alkalmazottat kikísértetni, elvenni a belépőkártyáját, titkárnővel elküldetni a papírjait a könyvelőhöz, kiiktatni.
DE
Ameddig erre nem szolgál rá, addig én biztos nem fogom halálba basztatni.
Másrészről, az én főnököm viszont megenged magának különféle gyökér megnyilvánulásokat, én ilyenkor a "Sajnos most dolgom van" frázissal lelépek, avagy kinyomom a telefont. Ettől totál be szokott kattani:D
eurocat 2010.05.11. 07:16:32
www.BiSzex.hu · http://bisex.hu 2010.05.11. 07:19:15
Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.05.11. 07:28:16
hha96 (törölt) 2010.05.11. 07:28:16
Nagyon kedves dolgozók, tisztaság gyors kiszolgálás."
Ordibált? Lebaszott? Ezek szerint csak így lehet Magyarországon rend és tisztaság egy üzletben. Lásd pl. mekit is, az egy dolog h. junk food-ot árulnak, de tisztaság és rend van.
Mitévő Légy 2010.05.11. 07:28:22
ha tudok egy szorit, amit hallott az egyik ismerősőm haverja, de neki is csak úgy mesélték akkor azt majd kiteszi a homár?
staropramen 2010.05.11. 07:30:24
Sztrovacsek! Csak, szólok, hogy a lengyel nemzeti színek: fehér-piros, ebben a sorrendben.
Ha heraldikailag pontosan kéred:ezüst-vörös. Semmiképpen nem piros-fehér.
A szíved szottya szittya motorosokat meg más helyeken pátyolgasd.
wagabound 2010.05.11. 07:35:13
Itt lehetett az eb elhantolva. Ha a pasi valóban a haverjait akarta becserkészni az üzletbe, és ehhez keresett ürügyet, akkor hiába volt ott patikatisztaság.
Amúgy Tecso, CBA... Szemétdombok.
Tibike15 2010.05.11. 07:35:45
wagabound 2010.05.11. 07:37:37
"Nekem a kedvencem a személytelen, hideg megsemmisítés.
Pl. Hívni egy biztonsági őrt, azt alkalmazottat kikísértetni, elvenni a belépőkártyáját, titkárnővel elküldetni a papírjait a könyvelőhöz, kiiktatni."
Szívből kivánom, hogy te is igy végezd, lehetőleg a családtagjaid szeme láttára.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 07:39:27
Személyes cuccai?
Új fórumos nicknév létrehozása (törölt) 2010.05.11. 07:40:38
tejfogubandi 2010.05.11. 07:43:54
Holnapi poszt : Tegnap részegen beszolt a haverom. Olyan nagyon durva volt.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 07:45:50
staropramen 2010.05.11. 07:48:10
Csak szerencse dolga, hogy mibe csöppen az ember.
Példám:
pár hete az egyik kecskeméti tescoban egy helyiérdekű középvezető hölgy a vevők előtt igen emelt hangon csicskáztatta a kaszásokat és feltöltőket.kb ugyanolyan modorban ahogy ezt a posztban olvastuk.
Múlt héten egy kedves ügyfélszolgálatos vita nélkül adta vissza a megvásárolt áru ténylegesen beütött és a polcon lévő árcédula szerinti különbözetet.
Ugyanaz a hely, pár hét eltéréssel.
Serenicc 2010.05.11. 07:48:21
AutosVilli 2010.05.11. 07:57:29
anyahajókabinajtóhajtogató 2010.05.11. 07:58:05
Senkifia 2010.05.11. 08:01:18
Fehérvár Kapitány 2010.05.11. 08:05:32
sünreális 2010.05.11. 08:10:20
Frick László Emlékzenekar 2010.05.11. 08:17:00
Kattogásszám über allesz.
Tik még azt is elhiszitek, hogy az LMP alulról, a semmiből építkező nullaforint alapon?
dzsaszper 2010.05.11. 08:22:18
Montezuma 2010.05.11. 08:23:02
Kecskeméten az OBI melletti tesco ról van szó?
Mert ott én is szem, fültanúja voltam a középvezető? pi*csa tombolásának. Szegény árufeltöltőket találta meg.
psr6 2010.05.11. 08:27:35
Nem kell csodálkozni, ez a szint.
A másik pedig, hogy a dolgozók ezt hagyják, és ha hylezetbe kerülnek, egyébként ugyanezt csinálják majd.
törppapa 2010.05.11. 08:33:11
Úgy látszik, téged nem zavar, hogy az "október 23" miatt sorozatos büntető eljárások vannak folyamatban a rendőri túlkapások miatt. Pedig az igazi disznóság még szóba sem került, hogy miért tolták rá a tüntetőket a Fidesz nagygyűlésre a rendőrök.
Nem kellene azonnal szittyázni és goy-motorosozni, ez téged jellemez!
Ha van antiszemitizmus Magyarországon, akkor az ilyenek miatt van, mint te vagy! Tudod, a verekedés mindíg úgy kezdődik, hogy a másik visszaüt...
AzHofi 2010.05.11. 08:37:08
psr6 2010.05.11. 08:37:10
napalm 2010.05.11. 08:38:52
épp a kasszásokat csesztette.
én meg nem álltam meg szó nélkül.
csak hebegett-habogott és visszafogott az arcból.
Miss Marple 2010.05.11. 08:40:26
@staropramen: Rossebet pátyolgatom őket, közöm nincs hozzájuk, de látom, te is amfetamint reggeliztél, és biztos ettől romlott a szövegértési készséged, ha volt minek romlania egyáltalán. És csak szólok: a kaSSZást hosszú sz-szel írják, már ha nem a halál allegóriájáról akartál beszélni. Ha nyelvileg helyesen kéred: pénztáros.
Na peace and love.
órarugógerincű felpattanó 2010.05.11. 08:41:02
Deszkás 2010.05.11. 08:42:56
ThufirHawat 2010.05.11. 08:43:49
Akkor most Magikát megdugta öt gojmotoros?
vizsla 2010.05.11. 08:45:39
Deszkás 2010.05.11. 08:47:40
s.e.c 2010.05.11. 08:47:45
gftamas 2010.05.11. 08:50:33
Kifordított kacagány 2010.05.11. 08:54:20
Darázs Csaba 2010.05.11. 08:55:29
peter3374 2010.05.11. 08:55:34
nevetségesek... De ettől a tescó politikája még ez marad, ez egyébként egy jó kidolgozott ösztönző rendszer és láthatólag jól is működik.
Olcsóbb mint szakembereket megfizetni, a felkapaszkodottak örülnek a kinevezésnek a másik színű pólónak, a olcsó, nevetséges öltönynek, a hatalomnak, igazából tudás, képesség nem kell a dologhoz, de elhitetik velük, hogy ők a fasza csávók, sokkal olcsóbb mint fizetni...
johevi 2010.05.11. 08:56:56
Azt kellett volna mondani, hogy: "Nem. Még egyet se nézek ki belőled..."
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.11. 08:57:07
labi 2010.05.11. 09:04:55
PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.05.11. 09:07:09
ladislaus 2010.05.11. 09:08:25
PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.05.11. 09:08:41
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.11. 09:10:12
Nyilván erről van szó.
Azon kívül a Tuskóban még véletlenül sem dícsérnek senkit.
Egyébként ez nem a Munkahelyi Terrorra kéne, hogy menjen?
Hegyirablo 2010.05.11. 09:10:47
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.11. 09:14:43
sprenczl 2010.05.11. 09:15:17
sice 2010.05.11. 09:17:39
byrom97 2010.05.11. 09:20:14
2010.05.11. 09:20:18
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.11. 09:21:02
@hagyma: Az akkor Maryvel együtt összesen 230?
"114-re emlekszem Mary elott
utana 115-re"
Előtte 114, + ő, + utána 115...
p308 · http://spor.blog.hu 2010.05.11. 09:21:13
www.tesco.hu/download.php?oid=Tf2d6a9d3c58791a947ba98b9f8de5dc;aid=T5226e9839577b139771a3690e96f698
AutosVilli 2010.05.11. 09:27:48
Pukker 2010.05.11. 09:33:13
A kornyeken van a real az orban teren ami jobb de draga, az uj cba a szendro masik vegen, az viszont jo csak meg dragabb. onkormanyzat mellett van egy spar ami turheto, de az is draga. az momban a smatch szinten szar.
na ezert vasarlunk az aldiban :)
ladislaus 2010.05.11. 09:37:42
meg a tesco is - hogy a poszthoz is szoljak valamit.
BBG76 2010.05.11. 09:39:15
Vincenzo90 2010.05.11. 09:40:09
Zoltan895 2010.05.11. 09:42:55
itt nem adózik, a milliárdos osztalékot meg otthon veszi ki, az után sem adózik, viszont iszonyatosan meggazdagszik, magyar boltok meg csődbemennek mellette, hiszen versenyelőnyben van, amit a magyar állam garantált neki. És ez nekünk rossz. Ezt nyilván te is érted, csak nem akarod. És nem, nem azért, mert nem végeztél közgázt, hanem mert te sem vagy magyar, igy logikus, hogy inkább angol vagy bármi más érdeket képviselsz.
Kalokagathia 2010.05.11. 09:49:47
Mikmaq, te marha, dolgoztál már valaha pl. Angliában multinál? Ez a stílus nem multi-, hanem színtiszta magyar sajátosság.
ladislaus 2010.05.11. 09:50:37
moophlander 2010.05.11. 09:59:19
XCat 2010.05.11. 09:59:32
XCat 2010.05.11. 10:00:58
Deuce Bigalow 2010.05.11. 10:01:42
Megmondóember_ 2010.05.11. 10:01:45
Brames Jown 2010.05.11. 10:08:11
www.youtube.com/watch?v=i1Tkvl7ba-c
TheSnakepit 2010.05.11. 10:15:04
Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.11. 10:20:04
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 10:37:03
mitizélsz van ott 4 is
:)
Legalább tagolná a szöveget
Ugye nem bőcsész szakra jársz Magdi?
Stupidella 2010.05.11. 10:51:53
Na ezért sem dolgoztam ott 2 hónapnál tovább.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 10:51:54
és az már a 7végi is egyben?
:)
lapointe 2010.05.11. 10:55:03
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 10:57:52
Értem én a kiszolgáltatottságot, de ha már teszkó, miért nem hajtják el az ilyen managert a picsába, a melósok?
Max kirugnak, ott a másik hasonló teszko v. tsa
Stupidella 2010.05.11. 11:07:11
Circus 2010.05.11. 11:17:59
A tapló főnökök miatti siránkozás miatti fórum viszont a MT egyébként. Amúgy nekem is van szerencsém jelenleg a hozzászólásokban már megénekelt 'gyorsanmagasrakerültemmindenkinekkuss kukurikú' típusú balfütyi főnökhöz. Valahol korábban (tán pont a MT-n valaki már írta: nem biztos, hogy a multi mentalitás a rossz, hanem a magyar surmó hozzáállás a pozíciókhoz. Esetleg ezen el kellene gondolkudnunk, de ez meg ugye OFF. Bár itt a homáron... Mindjárt DÉL van!
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 11:21:00
manapság nem az a jó főnök, aki mindent elintéz az alkalmazottjainak, aki megfelelő bért javasol és oszt, illetve jó szóval dícsér és tanítva fedd.
ma az a menő, ha leugatod a kibaszott kurva fejét annak a ribancnak, aki nem tart tökéletes rendet maga körül.
gondolom érezhető a két gondolatmenet közti különbség. utóbbi van úgy 8-10 éve.
akinek nem ilyen tapló a főnöke, az hunyászkodjon és nyaljon míg teheti, míg le nem váltják fölüle egy ilyen bunkóra.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.11. 11:25:24
Nem igy van! Olya nincs hogy sehol nem adózik
"A külföldi vállalkozók telephelyeinek adózása A külföldi vállalkozó a belföldi telephelyén keletkezett árbevétel, valamint az ehhez kapcsolódó költségek és ráfordítások különbözeteként állapítja meg az adóalapját (a Tao. törvény erre vonatkozó rendelkezései nem változtak). Amennyiben az így meghatározott összeg kisebb, mint az elszámolt költség 12 százaléka, akkor ez utóbbit kell adóalapnak tekinteni. Az adóalap összetevőinek meghatározásakor úgy kell eljárni, mintha a telephely a külföldi személytől függetlenül fejtette volna ki vállalkozási tevékenységét. A telephely közvetítésével elért, de a bevételei között ki nem mutatott árbevétel 5 százalékát - mint jutalékot - a telephely árbevételeként kell figyelembe venni. A külföldi vállalkozó az adóalapja meghatározásakor a számviteli törvény kettős könyvvitelre vonatkozó szabályai szerint, forintban köteles nyilvántartást vezetni a bevételeiről és a költségeiről. Amennyiben külföldi vállalkozó telephelyen és nem fióktelep útján folytatja belföldi vállalkozási tevékenységét - az előző évi fizetendő adójának összegétől függetlenül - negyedévente, egyenlő részletekben köteles adóelőleget fizetni, s feltöltési kötelezettsége nincs."
cegvezetes.cegnet.hu/1998/5/a-kulfoldi-vallalkozasok-adozasa-magyarorszagon
staropramen 2010.05.11. 11:49:35
Pontosan arról írtam.
mate6 2010.05.11. 11:52:52
én magyar vagyok, mégis egy multinál dolgozom..és egyszer se cseszegetett egy fonokom se, se a magyarok, se a kulfoldiek. A fizetésem 50%-pedig minden bizonnyal jótékonykodásra baszódik el minden hónapban..A barátnom pedig maga után fizet mimimálbérre bejelentve a magyar kisvállalkozónál. Megmagyarázod, vagy egyszerubb a mocsok kulfoldi frázis?
mate6 2010.05.11. 11:55:38
Normális eljárás lenne egyszerulen sarkon fordulni azzal, hogy koszonom, nem hianyzik, hogy ebben a hangulatban koltsek 20ezer forintot. Esetle Vásárlók konyve..Mondjuk félo, hogy ez is az alkalmazotton csattanna, de talán eloveszik a parasztot is.
phaidros 2010.05.11. 11:56:14
Egyébként pedig idősebb hölgyek szokták magukat becézve hívni, mivel őket úgy hívják. Épeszűek, csak generációs különbség teszi, hogy nekünk furcsa.
staropramen 2010.05.11. 11:56:24
Azért ezt a "szíved szottya szittya motoros" kitételt megdícsérhetted volna.Nekem tetszett.
A kasszást meg tényleg nem jól írtam, de örülök, hogy csak ez a kifogásod.
Béke veled!
kerdeozo 2010.05.11. 11:56:24
phaidros 2010.05.11. 11:57:25
Radzeer 2010.05.11. 12:10:00
europeer12 2010.05.11. 12:19:12
A központjuk is elég anarchikus, de legalább ott magyar átlaghoz képest kifejezetten jó fizetések vannak, úgy könnyebb elviselni az idiótákat és a tescos szutykot.
A másik, a Tesco úgy döntött, hogy a magyar boltjaik "alacsony kategóriások" lesznek, egy cseh vagy angol Tesco más szintet képvisel, termékkínálat, kiszolgálás, hozzáállás, belső műszaki színvonal területén.
Itt olcsón -ez egyre inkább erősen relatív-, tömegtermékeket -jobbára, a legolcsóbb munkaerővel, és persze kiemelkedő nyereséggel.
EnCIS 2010.05.11. 12:41:10
Lehet az is, hogy többen vannak akik megérdemlik, mint akik nem.
Szó ami szó amúgy én is dolgoztam Tescoban, oktattam a vezetőséget :D vicces volt, amúgy mindenki VÉRG*CI szór szerint
betépett felhasználó 2010.05.11. 13:12:43
5 not dugott meg
osszesen, amiota a farka felallni kepes
mas kerdes?
XCat 2010.05.11. 13:14:50
Atyag atya · http://egyzene.blog.hu/ 2010.05.11. 13:14:55
SzaGyu 2010.05.11. 13:15:31
A lányom is volt kereskedelmi tanuló és vele (velük) is úgy beszéltek mint a kutyával, mintha nem is lennének emberek.
A legtöbb cégnél semmibe veszik a dolgozót és csak eszköznek tekintik a pénzkereséshez!
A dolgozóknak ma már semmiféle érdekképviseletük nincs és nincs hova fordulni. Ami képviselet meg van, az nem ér egy krajcárt sem.
Minden vezető (aki teheti) viszi magával az embereit, nem csak a magasabb beosztásban lévőket, hanem még a "kisebb" embereket is.
Vajon miért van ez? Sejteni lehet, de bizonyítani nem. Itt kezdődik az összefonódás, a spekuláció, a sikkasztás, és lehetne sorolni, de minek.
Unommáazegészet 2010.05.11. 13:19:10
SzaGyu 2010.05.11. 13:28:15
Remélem Orbán-ék "szétcsapnak" köztük!
Mert az, hogy sem adózás, sem megfelelő bánásmód, sem megfelelő fizetés, csak az egy főre szabott megszakító munka és az ország kizsákmányolása ez nem megy.
himpellér 2010.05.11. 13:28:55
ugg cardy 2010.05.11. 13:36:47
Hogy megünnepeljük az ötödik évfordulóját társadalom létrehozását, elindította 2010-05-05-05-15, a teljes termék szállítási szolgáltatás ingyenes, kevés lehetőséget nem szabad kihagyni.
Értékesítési csapat
shop:
www.uggcardy.org/mbt-mwalk-shoes-c-1111.html
www.uggcardy.org/christian-louboutin-c-1469.html
Üdvözlettel
XCat 2010.05.11. 13:43:56
2010.05.11. 14:13:25
A pasi biztos nagyon ronda lehet, vagy csak a "jómodora" miatt kérdez ilyet. Persze ehhez látni kellene azokat a nőket is, akikről esetleg szó lehet az adott kérdésben. Mondjuk a csepeli hídnál este mindig áll egy olyan tettrekész hölgy, aki biztos elmenne vele is akár 5-ször is, mert gondolom pénze az van a surmónak.
Montezuma 2010.05.11. 14:42:35
Akkor valószínűleg ugyanazt a sárkányt láttuk,hallottuk tombolni...
Spawnazivadék 2010.05.11. 14:57:18
Egy ott dolgozó!
XCat 2010.05.11. 14:59:40
XCat 2010.05.11. 15:02:11
tintamin 2010.05.11. 15:03:50
Kicsi a farka.
És/vagy (ha van) fogaz az asszony.
Élnézően (mégjobb: szánakozón), megértő mosollyal kell hallgatni az ilyet.
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.05.11. 15:12:17
Rosszindulatúak klubja: "jaj, szegény dolgozót takarításra szólították fel, höhöhö". Mert az olyan orbitális nagy csoda, hogy egy teszkós kisbazmeg előveszi a nagy arcát és a mínusz ötös neveltetését, hogy intelligensen megtárgyaljon valamit a beosztottjával... Soha nem fordul elő ilyen. Bourbon herceg mindegyik.
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 15:20:51
B. Zoltán ( A tesco expresszek területi feje) egy tapló ordibáló ember.
Viszont páran itt ráéreztek, hogy sajnos az ott dolgozo emberek nagy százaléka azert dolgozik ott, mert mashova fol se vették, a tescoban kibekkelték valahogy a probaidot, es utana mar kicsit necces kirugni őket.
a 3/4-ed alkalmazott csak ténfereg a boltokban, aki meg tényleg dolgozik azt kinézik, mert "A főnökök seggét nyalja" avagy "Törtető görény".
Ez a magyar munkamentalitás.
Akik meg jol dolgoznak előbb utobb elő lesznek léptetve, de akkorra már kicsit felmegy bennük a pumpa, ugy altalanosan. ("Ha meg kell csinalni ugyis nekem osztja ki a főnök, mert más nem fogja. pont")
ezért a BVH-k (boltvezeto helyettesek) már gyakran ordibálnak az alkalmazottakkal, hisz már 15ezerszer elmondták nekik, hogy hogy kell kirakni a kurva polcra az árut.
nyilván az alkalmazottak ugyanugy nem fogjak megcsinalni, mint ahogy eddig sem.
Ettől a boltvezető még idegesebb lesz, mint a helyettesei, és ordit veluk. (plussz van nyakában még sok más szar is)
Es ez igy megy minden boltban.
Aztan aki ezeken mar tobbszor vegigfutott, beesik ellenorzesre Zoli, aki azonnal elkezd üvölteni mint a sakál, hogy hogy néz ki a bolt, hiszen csak a héten 50.000-szer ellenorizte mind a 150 expresszt, es mindig ugyanaz a szar van mindenhol.
stresszes egy lét, az tény :D
az egesz abbol adodik, hogy általában leszarjak az arufeltoltok, hogy megcsinaljak-e a munkat.
ahol meg már a vezetők is leszarják, szét lesz pusztitva a bolt.
amikor meg szet lesz pusztitva a bolt, és Zoli őrjöng, akkor odaküldik a rendrako csapatot, akik tudnak dolgozni, de azok is idegesek, mert káosz van amikor átveszik a boltot.
aztan fel ev rendrakas utan mennek a következő lepusztult boltba, hogyy kiganajásszanak a hülyék után
Montezuma 2010.05.11. 15:40:39
Úgy, hogy mi nem a cikkben szereplő tesco ról írtunk.
XCat 2010.05.11. 15:53:21
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:02:15
(Szolgálati közlemény, szolgálati közlemény. Józsi hozd vissza a fogómat mert pofánváglak)
Turizmusban is igy megy, hogy egymás nyakát átharapjuk az irodában egy pörgősebb napon, de ha vendég van, akkor vele akár migrén és aranyérfájás esetén is kötelező őszintén mosolyogni, és örülni, hogy nálunk szeretné hagyni a megkeresett pénzét!
@CatMother:
Dolgozni mindenutt ugyanolyan rossz, végul is.
Valamint a tescoban is könnyebben kezelik azt, aki konkrétan dolgozik.
A Másik meg, hogy 11%os munkanélküliségnél nem azon kell gondolkozni, hogy a főnök bunkó-e, hanem azon, hogy ha nem dolgozol akkor bizonyára akad aki megcsinalja a munkádat...
lujo69 2010.05.11. 16:05:19
Kétszeresen érinttett vagyok, mivel pár évvel ezelőtt /EU csatlakozás előtt/ és is középvezető voltam, de soha nem ordítoztam, és aláztam meg a beosztottaimat. Ennek ellenére mindenki tudta a dolgát. Egy hölggyel szemben pedig illik tisztességesen beszélni. Ez a véleményem, annak ellenére, hogy én sem az angol kisasszonyoknál tanultam.
lujo69 2010.05.11. 16:07:34
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:09:35
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:12:20
Egyébként őt is megértem valamilyen szinten, ám hallomásból ugy tudom, hogy neki nem "néha rossz napja van es ordit" hanem munkaköréből adódóan csak rossz napja van, és mindig ordít :D
bleckdeck 2010.05.11. 16:14:57
Megmondani nekik hogy 5 percük van hogy kitakarodjanak az országból!
Kifordított kacagány 2010.05.11. 16:18:48
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:21:29
Es azokkal akik szeretnek olcsón vásárolni azokkal mi lesz?
És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?
tudom, éljünk ősközösségben, nem kell nekunk mobiltelefon a mocsok multiktól, tévé a mocsok multiktól, többszázezer munkahely a mocsok multiktól
Autómobilt csak őstermelőtől, magyar acélból, magyar szakiktól!
tedd sebességbe az agyad, mert ha üresben erőlteted lefullad
lujo69 2010.05.11. 16:22:17
XCat 2010.05.11. 16:26:36
"es az a potom 20.000 ember, akit csak a tesco foglalkoztat, azokkal mi lesz?" Mi lenne.
"Es azokkal akik szeretnek olcsón vásárolni azokkal mi lesz?" Tesco olcsó? Nagy, az oké. Sokáig nyitva van, konkrétan állandóan, az is. De eygy csomó minden a matchban pl. olcsóbb.
"És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?" Megveszik máshol.
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:29:52
kihajtják a belüket :D
Igen, akitől nekem a sok info van, az egy rendberako BVvel egyutt erkezett egy hasonloan lehasznalt boltba, ahova a BV vitte kedvenc embereit mindenhonnan.
Most ők is erősen optimalizalt letszam mellett probalnak 120%ot teljesiteni.
ráadásul a helyi csapat maradeka (akit nem rugtak ki) még fuj is rájuk, hogy a főnök kedvencei.. ahelyett hogy ők is dolgoznának, és mindenki a főnök kedvence lehetne :)
még egy pár ember csak azert nem lett kirugva, hogy legalább a feelingje meglegyen annak, hogy többen vannak bent egy műszakban.
de ott is van három olyan ember, akiket ne raknak be egy muszakba, mert ha egyik muszakbol kimaradna valamelyikük, akkor semmi nem lenne megcsinalva, és az emberek a homárnak irkálnának hogy a tesco milyen szar.
lujo69 2010.05.11. 16:36:39
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:36:54
"A cég honlapján is olvasható információk szerint az 1952-ben alapított Csemege kiskereskedelmi láncot 1991-ben vette meg a Julius Meinl, majd 1998-ban a Csemege-Julius Meinlt vásárolta meg a francia-belga tulajdonban lévő Louis Delhaize. A vállalat neve ettől kezdve először Csemege Szupermarketek Rt., majd Csemege-Match Kereskedelmi Rt. lett."
erről ennyit.
""És azokkal, akik szeretnének márkás termékeket, azokkal mi lesz?" Megveszik máshol."
szoval ugy erted, hogy a multik TERMÉKEIT lehessen kapni magyarországon, csak maguk a multik ne legyenek jelen?
Ez erdekes.
Ha valami "márkás" az is kis cégként kezdte, de elterjedt, mert jó. Minél jobb, annál nagyobb lett a cég. Igy alakultak ki a multik.
Ha mindenki Józsibátol venne tejet, akkor józsibá előbb utóbb rengeteg tehenet kezdene tartani, amihez rengeteg ember kellene, emelkedett költségek, satöbbi, és előbb utóbb józsibá globál rt-vé alakulna.
És akkor lehetne felgyujtani, mert mocsok nagyvállalat.
(Javaslom a south park Wall-mart-os, és Starbucks-os epizódjait megtekinteni.)
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 16:39:58
Valamint bár józsibá magyar cég, előbb utóbb (amikor mar elég nagy) kitelepulne kulfoldre, mert ott jobb adózni. akkor aztan lehetnne elleni is hörögni.
És nem biztos, hogy ő aztán 300as nettót fizetne a tehenészeknek (csak ugy, ha a tehjet 500ft/liter áron adná, azt meg megint nem venné meg senki)
XCat 2010.05.11. 16:40:23
Köszönjük, kérem kapcsolja ki.
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 17:06:56
idézek magamtól, hátha az olvasás még megy
"@KUCM: Turizmusban is igy megy, hogy egymás nyakát átharapjuk az irodában egy pörgősebb napon, de ha vendég van, akkor vele akár migrén és aranyérfájás esetén is kötelező őszintén mosolyogni"
itt használtam többes szám első személyt
Kérem kapcsolja ki
Barohark 2010.05.11. 17:45:16
Némi járulékos (és remélem semleges) info:
Mivel az eset (fenntartva a lehetőséget, hogy TESCO-ellenes támadás)több, mint csúnya úgy gondoltam ne csak mi, hanem a TESCO képviselői is foglalkozzanak vele.
A TESCO oldalán lévő kapcsolati címre a következő levelet küldtem:
"Tisztelt TESCO!
Az ilyennek utánanéznek?
homar.blog.hu/2010/05/11/ha_en_most_azt_mondom_ot_not_dugtam_meg_elhinned
Üdv: Baro"
Névtelenségem dacára két helyről is jött válasz, pozitív hangvételben és mindkettő névvel aláírva. Lényegében megígérték, hogy kivizsgálják.
Úgy gondolom lesz erre publikus válasz is, addig meg ki-ki azt gondol, amire joga van.
Amúgy én is kíváncsi vagyok az ügy kimenetelére. Sajnos a kommentelők egy részének személyeskedő modora ugyanazt az elítélendő stílust képviseli, mint az esetben leírt.
Üdv:
Baro
Kifordított kacagány 2010.05.11. 18:29:49
XCat 2010.05.11. 19:16:51
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.11. 21:05:56
ezáltal lesz megint saját termelésünk.
a vásárlók pedig szépen nem a francia meg a német meg aszlovák meg a jóégtuggyamelyik népség gazdaságát gyarapíccsa, hanem a hazai árut vásárolja, ezzel azt kurrenssé téve, ami majdan az olcsóbbságához vezet.
ennyi az egész. erről álmodozom.
csak kurva hideg a pisi a biliben...
Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.05.11. 21:28:37
@salapapa: Hiszen már van munkahelyuk, nem? a gonosz multi felépitette nekik.
Még egy a multik védelmében: befizetik a járulékokat a dolgozók után. Nem tudják megcsinalni, hogy okosba' megoldják a fizetéseket, KP zsebbe+minimálbér, és hasonlók.
Mivel sok az alkalmazott, nem tudnak ilyenekkel trukkozni.
Lehet hogy visznek ki a haszonból külföldre, de többet adóznak mint a sok minimálbéren bejelentetett kisvállalkozási alkalmazottak. (arányaiban is, ugy ertettem)
egy atlag tescos a 110ezer bruttojabol nyilvan többet dob közösbe, mint egy minimalbéren bejelentett ügyvezető
046black cat 2010.05.12. 10:56:42
Én nem vagyok popo csokolgato tescos de középvezető vagyok és az az érdekes, hogy a saját tapasztalat alapján azt mondom azzal beszélnek így aki megérdemli vagy a vezetői utasításokat sorozatosan nem teljesíti, egy kívülálló szeme nem látja a háttérbeli elvárásokat és nem látja mit él át egy nagyobb vezető nekem egy boltra koncentrálni is nehéz nem tudom mit tennék több bolt együttes probléma halmazával , megértem a megbántott kollegát de engem még nem ért atrocitás a vezetőm által és úgy érzem amig a feladatom úgy végzem ahogy elvárják nem is fog senki ordítani velem , a vezetővel kapcsolatban meg én úgy érzem napi több millió forint forgalmának és a több ezer vásárló elégedettségének eléréséhez senki nem lehet óvodás gyerek aki csöndben van és kedvesen megkér hogy ne rakj ki rohadt zöldséget és süss CSÁSZÁRZSÖMLÉT ha azt keresik és takaríts mert senki nem vásárol koszos boltban ahol élelmiszerek ezrei forognak. Én voltam dolgozó és vagyok most vezető de a stílust úgy érzem mindenki kivivja magának. Az erősebb magatartás szerintem a tétlenségnek szól minden középvezető tapasztalta ezt csak nem biztos, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a hibákat fel kell ismerni és orvosolni kell. A vezetőink is emberek és ha minden konyhanyelvi v hétköznapi keményebb szöveget fölrónánk a vezetőknek már a Parlament is üres lenne. sziasztok
XCat 2010.05.12. 11:07:34
Stupidella 2010.05.12. 11:59:06
Alapvető dolog(nak kéne lennie), hogy ha probléma van, akkor nem mások (főleg nem vevők) előtt kell megalázni a beosztottat, csak sajnos a sok felkapaszkodott senki egyből elfelejti, honnan került oda, ahova.
Határozottan lehet beszélni alkalmazottal anélkül is, hogy személyeskedésbe és megalázásba forduljon a dolog. Az alpári viselkedéssel saját magát minősíti az illető.
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:14:29
ez nekem újdonság. ugyan, mutasd már meg nekem, hol adóznak a multik! ;)
merthogy éppen az adómentesség miatt vannak itt!
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:17:51
középvezetőként hogy lehet ilyen tré nyóosztályalatti a helyesírásod?!
ami pedig a beosztottal való ordítást illeti ott, ahol akár a Kedves Vevő is hallja-látja, magát az ordítóegeret minősíti. le. nagyon.
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:22:48
különbenis barom lennék nem befizetni a járulékokat... ezt egy mezei dolgozó a büdös életben nem fogja megérteni, hogyha a járulékok pl nincsenek fizetve akkor úgy megbasz az APEH, hogy arrólkódulok. nem éri meg.
különben ha KUCM figyelmesebben olvasta volna nem csak ezt hanem a többi ezirányú hozzászólásomat is, biztosan nem írt volna ekkora blődséget. és is a fehérgazdaság híve vagyok.
nem kell 1000millás fizetés! annyi legyen a fizuja az embernek, amennyi gond nélkül elég a megélhetésre és mindig tudja annak egy részét félretenni hirtelen szükség esetére.
akkor nem kell senkinek sem csalnia, hazudnia.
Kicsiláng 2010.05.12. 12:29:17
Ha a magyar a dolgozóját minimálbérre jelenti be akkor nem adózik.A multi nagy %-ban nem teszi meg.A kisválalkozó nagy %-ban igen.Ez a külömbség.
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.12. 12:31:04
olvastad a többi ezzel kapcsolatops írásomat is, vagy csak szépen kiragadsz egyetlen mondatot és arra válaszolsz?
ajánlhatom előbbit? 8-)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.12. 15:40:46
Kifordított kacagány 2010.05.12. 17:48:55
a másik téma pedig az általános terhek, ahol szintén aránytalanságok vannak. sokszor ugyanolyan, vagy nagyobb mértékben terhelik a vállalkozókat évi néhány milliós forgalom mellett, mint a multikat akiknek sok száz milliárd a forgalma. emiatt rengeteg vállalkozás már eleve létre sem jön, sok meg megszűnik, mikor már nem éri meg üzemelnie az újabb és újabb terhek miatt. ezek a vállalkozások van hogy több alkalmazottat foglalkoztatnak, mint pl egy tesco. azt ugye nem kell ecsetelni, hogy ha egy olyan vállalkozás szűnik meg, amelyik termelő tevékenységet folytatott, az mennyivel nagyobb kár a gazdaságnak, mint pl egy tesco bezárása lenne.
046black cat 2010.05.12. 23:50:00
046black cat 2010.05.12. 23:55:30
mokas_gizi 2010.05.13. 03:01:51
Ahogy ők mondanák, ha nem tetszik el lehet menni és mivel egy munkára 10-20 másik ember van az ember kénytelen ezeket a dolgokat elviselni, mivel munkanélküliség van...
1-2 ismerősöm dolgozott hasonló helyeken, az ember nem is hinné, hogy ezek mit engednek meg maguknak...
Tesco a 3 első cégbe benne van a munka törvénykönyvét megsértő cégek között, de az összes többi hasonló cég sem jobb, a francia tulajdonú auchan pl 1000x rosszabb...
Kifordított kacagány 2010.05.13. 07:25:03
persze előfordulhat olyan is, hogy az amúgy jó munkaerővel elszalad a ló és olyankor megérdemli a lebaszást és a lehülyézést, de ezt nem megalázó módon és főleg nem kívülállók előtt.
tapasztalataim szerint a vezetők jelentős része abban látja a vezetési tevékenység lényegét, hogy időnként kirohan és aki az útjába kerül, annak leüvölti a fejét, akár megérdemli, akár nem, mert ezzel majd jól megalapozza a tiszteletet és utána azt csinálják amit mond nekik. frászt. látszólag lehet, mert kell a meló mindenkinek, de amúgy egy idióta baromnak fogják tartani és szarul fogják végezni a munkájukat. aki meg szarul végzi a munkáját, azzal megint lehet üvöltözni és idővel ki is lehet rúgni, mert egy hasznavehetetlen alak. kár, hogy pont a vezető teszi azzá.
ciru717 2010.05.13. 09:12:22
046black cat 2010.05.13. 09:38:43
046black cat 2010.05.13. 09:39:39
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:45:29
csak én nem használok wördöt ellenőrizni magam. :D
de ugye tudod, hogy az csak egy kis szőrszálhasogatás, a lényeghez sok köze nem volt? itt arról a parasztról van szó, amelyik (nem elírás, nem érdemli meg az aki jelzőt!) vezetőnek egy kalap szart sem ér.
tapasztalat:
dícsérni csak ha már nagyon muszáj, megróni -mások előtt- maximum csak tanítva, utat mutatva a helyes útra.
4szemközt persze ha akkora baromságot csinált, simán leordítom a bőrt is a fejéről, de az más kérdés.
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:46:56
így is beszélsz? egylevegővelmondodelmindenkinekamitakarszmaximumegyvesszőttévenéhamondatközbedelényegébenlégvételnélkül?
:D
ciru717 2010.05.13. 10:47:41
salapapa · http://salapapa.hu 2010.05.13. 10:48:57
de így sosem fogod élvetni munkád gyümölcsét!
tudod én hányszor kezdtem nulláról? mégsem fáradtam el, mindig kapok egy nagy adag erőt valahonnan. :)
KolomparVinetu 2010.05.13. 11:52:48
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:36:20
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.05.13. 13:42:50
"De jol mondod, en is szivesebben latok piros-fehereket meg gojmotorosokat, ahogy felgyujtjak a varost, es kozben a takarodj, hazaarulo, mocskos es egyeb szavakat orditjak."
Igazi iskolapeldaja a korlatoltsagnak es az esemenyek-hiedelmek tendenciozus osszemosasanak. Igy tenyszeruen cafolva a legorditobbakat:
1. Nem minden piros-feher (ezek gondolom az arpadsavos zaszloban feszito kolykok) gyujtogato.
2. A goj motorosoknak a cimer piros-feheren kivul semmi koze az altalad piros-fehernek nevezettekhez.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.13. 16:05:25
046black cat 2010.05.14. 00:48:34
Látom azért már korrektebben fogja fel mindenki ezt az egészet, úgy érzem mindenki álljon ki magáért és nem lesznek ilyen attrocitások. Vagy hagyja magát és akkor ez van .
Na sziasztok
ugg cardy 2010.05.14. 11:43:06
www.uggcardy.org/christian-louboutin-c-1469.html
www.uggcardy.org/herve-leger-dress-c-1273.html
Circus 2010.05.14. 12:08:24
Fehérvár környéke?
Kicsiláng 2010.05.18. 16:13:28
ciru717 2010.05.19. 09:55:49
Angel0815 2011.01.15. 16:30:47